Felis Me Res
-
Upload
krisztian-szabo -
Category
Documents
-
view
17 -
download
0
Transcript of Felis Me Res
A N I T A W E A V E R – F E L I S M E R É S
Richard, amint a bank bejáratához közeledett, majdhogynem
összeütközött az épp onnan kilépő egyik úrral. A férfi annyira a
gondolataiba volt mélyedve, hogy szinte észre sem vette őt, csupán futó
pillantást vetett rá és valami elnézésfélét mormolva, már ment is tovább,
ám Richard Montgomerynek ez az egy pillantás is elég volt, hogy
felismerjen benne egy olyan embert akivel valamikor a múltban
találkozott. Sok embert ismert és szinte mindnek emlékszik az arcára, de
erre a legfőbbképpen.
Richard Montgomery igen vagyonos ember hírében állt és ez igaz is volt.
Negyvenes éveinek az elején járt, ám mivel jól karban tartotta magát,
jóval kevesebbnek látszott. Néhány éve telepedett le Angliában, ahová
önkéntes száműzetése után érkezett és nem messze Londontól, de mégis
távol a város nyüzsgésétől, egy vidéki birtokon telepedett le. Akik ismerték
szigórú, ám jó embernek tartották, bár nagyon kevesen voltak, akiket
közelebb engedett magához. Időnként mikor bement a városba
megjelenése vonzotta a tekinteteket, hiszen mindig valamiféle titok lengte
körül. Senki nem tudott biztosat a származását tekintve, csak találgattak
és mindenféle pletykák keltek szárnya róla. Sok anya volt, aki szívesen
vette volna ha elveszi a lányát, márcsak nagy vagyonára való tekintettel,
de láthatólag ő nem igazán foglalkozott a nősülés gondolatával.
Teljesen visszavonultan élt, a maga kis birodalmában. Sokan az
irigyebbjei közül összefüggésbe hozták az ördöggel is, mert komor
megjelenése és az óriási vagyon, amelynek birtokosa volt és melyet senki
nem tudta honnan származik ugyancsak szóbeszéd tárgyává vált.
Belépett a bankba és hirtelen ötlettől vezérelve érdeklődött az iménti
úriember felől.
– Mr. Collins megtudná nekem mondani ki volt az az úr aki az előbb
távozott?– kérdezte a banktisztviselőtől, megtehette hiszen ő volt a
legjobb és legbefolyásosabb ügyfele.
– Nos azt hiszem, hogy ön Mr.Wilsonra gondol. Ő is az egyik ügyfelünk
bár be kell vallanom, kettőnk közt maradjon őszintén sajnálom őt.
– Valóban? Megtudhatom, hogy miért?
– Végül is nem titok. Tudja áruszállítással foglalkozik és az utóbbi időben
eléggé rá jár a rúd szegényre, nem szívesen lennék a helyében.
– Esetleg ha bővebben kifejtené– kérte türelmetlenül Mr. Montgomery.
– Tudja aféle hajózási ügyek miatt került a csőd szélére. Igen sok árut
hozatott hajóval és az utóbbi idők viharai miatt több szállítmánya is
odaveszett.
– Nincs gyermeke?
– Ó dehogy nincs, van egy lánya, de sajnos nem sokra megy vele –
mondta sejtelmesen a bankár.
– Ezt, hogy érti?
– Tudja nem igazán keresik a férfiak egy sánta lány társaságát, főleg ha
hozománya sincs ami esetleg kárpótolná őket.
– Sánta?– csodálkozott az úr.
– Igen, de nem mindig volt az. Még gyermek korában volt egy lovas
balesete.
– Értem. Megtudná nekem adni a címét?
– Természetesen – készségeskedett a másik.
– Köszönöm – mondta miután megkapta amit kért és rögtön rátért a
tárgyra ami miatt érkezett, mintha az iménti beszélgetés meg sem történt
volna.
Nem időzött bent sokáig, nem szeretett a szükségesnél tovább
tartózkodni a városban, így amint végzett beszállt a kocsijába és utasította
a kocsist, hogy azonnal hajtson haza. Miután megérkeztek bevonult a
könyvtárszobájába és hosszú ideig töprengett odabent. Már lemenni
készült a nap mikor hivatta a komornyikját.
– James, szeretném, ha holnap első dolga lenne, hogy utasítsa a
személyzetet, hogy tegyék rendbe az egyik földszinti legszebb szobát.
– Igen uram. Szabad kérdeznem, vendéget óhajt fogadni?
– Nem, James, megnősülök.
– Gratulálok, uram – mondta udvariasan a komornyik. Ha meg is lepődött
nem látszott rajta, egyetlen arcizma sem rándult meg a hír hallatán. Mióta
a férfi alkalmazásában állt megtanulta, hogy az úr semmit nem tesz ok
nélkül.
– Megtudhatom ki a szerencsés hölgy és mikor érkezik?
– Ms. Wilson és előre láthatólag olyan egy hét múlva várható, így bőven
lesz idejük mindent elintézni.
– Még egyszer gratulálok, uram, és ha megengedi most távoznék, hogy
utasítsam a személyzetet.
– persze menjen csak – a komornyik meghajolt és távozott, Richard pedig
hivatta a kocsist.
– Hívatott uram?
– Igen, Holling. Fogjon be, kérem a kocsiba, bemegyünk a városba, van
egy kis elintézni valóm. Ha végzett álljon a bejárat elé.
– Igen uram.
Amíg a kocsira várt, még egyszer átgondolta, amire készült. Elhatározta
magát és minél hamarabb túl akart lenni rajta. Amint beült a kocsiba
megadta a bankártól kapott címet. Nem volt hosszú az út, alig félóra alatt
ott voltak a megadott cím előtt. Montgomery kiszállt, kopogtatott és
türelmesen várt, amíg meg nem jelent az ajtóban a komornyik, akinek
odaadta a névjegyét.
– Montgomery vagyok, mondja meg Mr. Wilsonnak, hogy szeretnék vele
beszélni.
– Azonnal szólok neki uram, lesz szíves addig itt várakozni – mondta
udvariasan.
Mr.Wilson és a lánya a szalonban ültek. Az apa az íróasztalnál ült és a
levelezést intézte, miközben lánya az egyik kényelmes fotelban ülve
olvasott. Mr.Wilson nem volt nagy termetű ember, inkább átlagosnak volt
mondható, az idő már rajta hagyta nyomait őszülő haján, és a gondok
mély barázdát hagytak az arcán. Vele ellentétben a lánya maga a fiatalság
és a szépség megtestesítője. Sokszor gondolt arra az átkozott napra,
amikor a baleset történt, ami örökre megváltoztatta az életét. Bár lánya
sohasem panaszkodott, mindig némán tűrte a sorsát és ő hiába próbált
megadni neki mindent, biztos volt benne, hogy Jane nem boldog.
Gondolataiból a komornyik hangja hozta vissza a valóságba.
– Egy úr szeretne Önnel beszélni – és átadta a névjegykártyát.
– Valami baj van, apa? – érdeklődött a lánya mikor látta, hogy apja a
homlokát ráncolja.
– Nem, dehogy. Szóljon neki, hogy fogadom – utasította a komornyikot.
– Igen uram– és már ment is az idegenhez.
– Az úr fogadja önt, kérem, kövessen!
Amint beléptek a szalonba a komornyik meghajolt és kiment bezárva
maga mögött az ajtót. Richard körbepillantott a gondosan berendezett
szobában. Szemei végig futottak a csodálatosan faragott bútorokon, a
nehéz függönyökön, az ablakokon, végül megállapodott az íróasztal mögül
előlépő idős férfin.
– Jó estét – üdvözölte a szobában lévőket.
– Nos, Mr.Montgomery, miben lehetek a segítségére?
– Bocsásson meg, hogy ilyen váratlanul rontottam az otthonába, de
ígérem, nem rabolom sokáig az idejét.
– Hallgatom uram– és hellyel kínálta az idegent.
– Ha lehetne, szeretnék négyszemközt beszélni Önnel.
– Nyugodtan beszélhet, a lányom előtt nincsenek titkaim.
– Rendben, talán jobb is, ha marad. Gondolom, hogy a nevem nem sokat
árult el Önnek.
– Be kell vallanom, ebben némiképp igaza van – ismerte be a házigazda.
– Akkor rögtön a tárgyra térek. Először is, nem csodálkozom rajta, hogy
nem mond Önnek semmit a nevem, hiszen azelőtt nem így hívtak. Az is
lehet, hogy már nem is emlékszik rám, hiszen olyan régen történt, hogy
találkoztunk Franciaországban. Ismeretségünk rövid volt ugyan, de ettől
függetlenül én ma délután megismertem önt a bank előtt.
– Azt mondja, hogy Franciaországban? Az valóban nagyon régen volt már
mikor utoljára ott jártam – emlékezett vissza Mr.Wilson.
– Hát hogyne emlékeznék – kapott hirtelen a fejéhez, miután jobban
megnézte magának – csak tudja már nem valami jó a memóriám és be kell
látnia, hogy azóta ön is igen sokat változott. Bocsásson meg, hogy nem
ismertem fel rögtön – szabadkozott.
– Semmi baj – hárította el Richard.
– Tudomásomra jutott, hogy mostanában nehézségei támadtak a
hajókkal, amelyek az áruját szállították és hogy is mondjam, ez nincs túl jó
hatással az anyagi helyzetére.
– Már megbocsásson, de úgy vélem, hogy az anyagi helyzetem csak rám
tartozik.
– Ebben kétségkívül igaza van, és nem is feszegetném tovább a dolgot. A
lényeg az, hogy szeretnék segíteni megoldani ezt a nehézséget és ezzel
ön is megoldhatná az enyémet, ám ennek csak egyetlen módját látom
még pedig azt, hogy feleségül kérjem a lányát.
Ezután a kijelentés után nehéz csend ült a szobára. Mr. Wilson és a lánya
igencsak megdöbbent a hallottaktól. A hosszúra nyúlt csendet a házigazda
törte meg.
– Nem tudom honnan vette ezt az eszement ötletet! Egyáltalán miből
gondolta azt, hogy csak úgy idejön ezzel a képtelen kéréssel! Nem is
tudom, hogy hogyan reagáljak erre. Egyáltalán miért gondolja, hogy önhöz
adnám a lányomat, hiszen tulajdonképpen nem is ismerem.
– Ha csak ez az akadálya, bármikor tudakozódhat a bankomnál, és én is
szívesen állok a rendelkezésére, bármilyen kérdése van.
– Azt hiszem erre semmi szükség uram – szólt közbe a mindeddig
csendesen figyelő lány. Kezébe vette a botját és felállt.
– Úgy vélem, hogy ha ilyen tájékozott az anyagi helyzetünk felől,
feltételezem, hogy tisztában van az egészségi állapotommal is.
– Úgy van kisasszony.
– Biztos voltam benne. Ha valóban komolyan gondolja, hogy feleségül
óhajt venni, mindezek ellenére, akkor a válaszom igen, feleségül megyek
önhöz.
– De kislányom! – vágott közbe az édesapja, ám Jane nem hagyta, hogy
folytassa.
– Tudom, hogy féltesz, apa, de ne aggódj miattam, tudom, hogy mit
csinálok. Tisztában vagyok a helyzetemmel és a lehetőségeimmel,
másfelől a bank sem ad több hitelt és így az anyagi gondjaink is
megoldódnak– próbálta meggyőzni apját.
– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?
– Egészen biztos.
– Legyen, ahogy akarod – felelte beletörődve.
– Azt hiszem, hogy most gratulálnom kell önnek uram.
– Köszönöm, Mr. Wilson és ha már itt tartunk, szeretném, ha minél
hamarabb megtartanánk az esküvőt.
– Rendben, nem látom akadályát, csupán egyetlen dolgot szeretnék –
tette hozzá Jane.
– Mi lenne az?
– Nem szeretnék nagy felhajtást, bár gondolom ön sem uram.
– Egyet értek. Akkor azt hiszem mindent megbeszéltünk. Természetesen
a továbbiakban az időpontról és mindenről tájékoztatom önöket –
udvariasan elköszönt mindkettejüktől és amilyen váratlanul érkezett, úgy
is távozott.
Mr. Wilson az idegen távozása után rögtön a lányához fordult.
– Meg kell mondanom, hogy nem tetszik ez nekem.
– Nyugodj meg apa, nem lesz semmi baj – fogta meg a kezét Jane.
– Nagyon féltelek, kislányom. Én csak azt szeretném, ha boldog lennél.
– Az leszek, apa, hidd el.
– Nem tudhatod előre– aggodalmaskodott tovább az apja.
– Nézd reálisan a dolgokat– próbált érvelni a lány.
– Te is tisztában vagy vele, hogy nem állunk a helyzet magaslatán,
ráadásul a kérők sem tolonganak az ajtónk előtt. Tudom, hogy te úgy
tekintesz rám, mintha egészséges lennék, de nem vagyok az és ezt az
emberek is látják. Ez egy olyan lehetőség neked is és nekem is amit meg
kell ragadni.
– Úgy tűnik, bele kell törődnöm a döntésedbe.
– Hidd el apa így lesz a legjobb mindkettőnknek – mondta és arcon
csókolta a férfit.
Richard a hazafelé vezető úton azon tűnődött, hogy egész könnyen ment
a dolog. Mrs. Holling már annyiszor a szemére vetette, hogy asszony kézre
lenne szükség a házban, amit eddig mindig figyelmen kívül hagyott, hát
most teljesül a kívánsága.
A következő hét nagyon gyorsan telt, de így is sikerült mindent idejében
elrendezni. Szombaton délelőtt két tanú jelenlétében megtartották az
esküvőt és utána rögtön indultak is a férfi birtokára. Jane szerette Londont,
bár nem is igazán járt még a városon kívül, mióta megsérült a lába és
nehezen mozgott. Apja többször is próbálta rábeszélni, hogy kísérje el egy-
egy üzleti útjára, de ő mindig visszautasította, nem akarta őt hátráltatni a
munkájában, így inkább otthon maradt. Most valamiféle gyermeki izgalmat
érzett, mikor a szertartás után útnak indultak, bár ez az érzés vegyült
némi feszültséggel, hiszen nem tudta, hogy milyen lesz az új élete és
vajon tetszeni fog– e neki. Abban már most biztos volt, hogy leginkább
apja fog neki hiányozni, ezért is búcsúzott tőle olyan nehéz szívvel, bár
apja megígérte neki, hogy amilyen gyakran csak tudja, meglátogatja.
A kocsiban egymással szemben ültek, de alig szóltak egymáshoz. Jane
időnként mikor úgy gondolta, hogy férje nem veszi észre, rápillantott. Meg
kellett állapítania, hogy korához képest igazán jól tartja magát. Markáns
arcvonásai keménységet tükröztek, és ezt csak fokozta összeszorított
szája. A fiatalasszonyt leginkább a szemei ragadták meg. Még életében
nem látott ilyen sötét szemeket. Nem tudta eldönteni vajon a tarkójára
göndörödő haja, vagy pedig a szeme színe sötétebb.
Richard az úton mély hallgatásba burkolózott, ám ez nem zárta ki, hogy
ő is alaposan szemügyre ne vegye feleségét, mert az elmúlt pár napban
szinte alig találkoztak.– Egész bájos az arca– gondolta– mozdulatai
előkelőek, mégsem mesterkéltek. Ahogy ott ült vele szemben semmi sem
utalt arra, hogy bármilyen testi hibája lenne. Ahogy jobban belegondolt
elég fonáknak találta a helyzetet. A sors elvett valamit egy fiatal lánytól,
ami egyéb veszteségeket vont maga után. A szabad mozgás hiánya
befolyása alá vonja egész életét, és most feleségül vette egy vagyonos
ember, de ez mit sem változtat a helyzetén. Miközben mindketten a saját
gondolataikba merültek gyorsan elsuhant mellettük a táj.
– Remélem, hogy tetszeni fog önnek a vidéki élet– szólalt meg a férfi.
Jane nem igazán tudta, hogy mit válaszoljon erre, hiszen ő is ezt remélte,
de ha már férje megtörte a csendet, mindenképp azt szerette volna, ha
folytatják a beszélgetést. Talán így sikerül kicsit megismernie.
– Ön szeret itt élni?– kérdezte.
– Bevallom igen– válaszolta némi gondolkodás után a férfi.
– Mi a,z ami ideköti? Úgy értem, hogy amit szeret itt. Ön üzletember.
Akiket én ismerek, azok mind, Londonban vagy más nagyobb városban
élnek – magyarázta Jane zavartan.
– Sok helyen megfordultam az elmúlt néhány évben, de itt találtam meg
azt amit kerestem.
– Megkérdezhetem mi az?
– Azt hiszem jobb, ha nem tudja.– Kínos csend telepedett közéjük. A
fiatalasszony tudta, hogy időre van szüksége ahhoz, hogy bízzon benne,
de azt sajnos nem, hogy mennyire. Nem sokkal később Richard szólt a
kocsisnak, hogy álljon meg, ő maga kiszállt a kocsiból és kezét nyújtotta
csodálkozó feleségének.
– Jöjjön– kérte udvariasan. Jane engedelmeskedett és kisétált.
– Szeretném, ha ezt látná – mutatott körbe a csodálatos tájon. A
fiatalasszony számára minden pillantás élmény volt. Május vége volt, ez a
természet legszebb időszaka. Ameddig a szem ellátott mindenhol a zöld
árnyalatai váltakoztak, és színpompás virágok illatoztak. A látóhatár szélén
egy erdősáv húzódott, nem messze tőle pedig egy kis tó vizén csillantak
meg a déli napsugarak.
– Ez gyönyörű! – kiáltott fel elragadtatva.
– Én is annak találom– értett vele egyet a férje és egy pillanatra
halványan elmosolyodott. Jane mióta ismeri, most először látott rajta ilyen
érzelmi megnyilvánulást és ez meglepte. Mindig olyan
megközelíthetetlennek tűnt, hogy ez a kis mosoly mintha közelebb
engedte volna hozzá.
– Ez már itt már a birtokhoz tartozik, nemsokára ott vagyunk – mondta
Richard és visszasegítette feleségét a kocsiba. Jane amint meglátta a
hatalmas házat teljesen elképedt. Volt ugyan némi elképzelése férje
anyagi helyzetét illetően, de ezek meg sem közelítették a valóságot.
Ahogy megállt a kocsi a bejárat előtt, azonnal megjelent a komornyik és
segített kiszállni a ház új úrnőjének.
– Isten hozta itthon, asszonyom! – köszöntötte udvariasan.
– Köszönöm.
– Jane, ő Harold, a komornyik – mutatta be férje, mire a másik
illedelmesen fejet hajtott.
– Üdvözlöm, Harold.
– Remélem kellemesen utaztak uram – fordult a férfihoz.
– Egész tűrhetőek most az utak – válaszolta Richard.
– Mutassa meg, kérem a feleségemnek a szobáját és szóljon a
szobalánynak is – utasította a komornyikot. Jane csalódottan vette
tudomásul, hogy férje még a látszat kedvéért sem volt hajlandó egy
szobában lakni vele, ám azért hálás volt, hogy még szobalányról is
gondoskodott a számára, mert a helyzetükre való tekintettel még erről is
lemondott, csakhogy kevesebb legyen a kiadásuk.
– Ugye nem bánja de az állapotára való tekintettel az egyik földszinti
szobát rendeztük be önnek? – tette hozzá Richard.
– Ó, ez roppant figyelmes – próbált udvariaskodni a fiatalasszony.
Eléggé kimerítette az utazás ezért hálás volt, hogy a szobájába mehet,
és kicsit összeszedheti magát. Amint magára maradt, leült a fésülködő
asztal elé és levette a kalapját, majd körülnézett a szobában. Ízlésesen
volt berendezve, látszott rajta, hogy semmire nem sajnálták a pénzt.
Belepillantott az előtte lévő tükörbe és fürkészve kereste arcán annak a
boldogságnak a nyomait, amit ilyenkor éreznek a nők, de némi
fáradtságon és az újdonsággal járó izgalmon kívül semmit nem látott.
Ekkor kopogtak az ajtaján.
– Tessék!– szólt ki.
– Jó napot asszonyom. Én leszek a szobalánya, a nevem Lidia és remélem
elégedett lesz velem – pukedlizett a lány. – Milyen fiatal! – gondolta
magában Jane.
– Szervusz, Lidia – üdvözölte ő is.
– Mióta vagy a háznál? – kérdezte tőle.
– Csak pár napja vagyok itt, asszonyom.
– Valóban? – csodálkozott az Jane.
– De tudja ez a néhány nap is elég volt ahhoz, hogy megtudjak néhány
dolgot – tette hozzá bizalmaskodva.
– Például?
– Mindenki nagy tisztelettel beszél az úrról, bár meg kell, hogy valljam,
nekem igen szigorúnak tűnt.
– Ezen nem csodálkozom. Valami mást is megtudtál?– kérdezte
kíváncsian.
– Igen, asszonyom. Az úr több évig egy kimondhatatlan nevű helyen élt,
de azt senki nem tudja, hogy mielőtt idejött mit csinált. Ön nem tartja ezt
különösnek?
– Szerinted az?
– Mi van, ha valamit rejteget?
– Ne beszélj butaságokat! – utasította rendre Jane – ugyan mi rejtegetni
valója lenne?
– Azt nem tudhatom – válaszolta a lány őszintén, nem is sejtve mennyire
közel jár az igazsághoz.
Jane mosolyogva hallgatta tovább szobalánya csacsogását és magában
hálás volt a férjének, amiért nem valami fásult vénkisasszonyt választott a
számára, bár fogalma sem volt róla, hogy honnan kerítette elő ezt a fiatal
és ártatlan teremtést. Lidia csupán akkor illetődött meg kicsit mikor
asszonya botjára esett a tekintete.
– Bocsássa meg, asszonyom a merészségem, de megkérdezhetem, ez itt
az öné? – és a botra mutatott.
– Igen az enyém.
– Csak nem az úton sérült meg? – kérdezte aggódva.
– Nem, dehogy, ez már nagyon régen történt.
– És hogyan?
– Lovas baleset.
– Lovas baleset?
– Igen. Lovaglás közben megijedt a lovam és levetett a hátáról.
– Még szerencse, hogy én nem tudok lovagolni – csúszott ki a lány száján
amit gondolt, de rögtön meg is bánta.
– Ó bocsásson meg a butaságomért, asszonyom, nem akartam illetlen
lenni – kért bocsánatot a lány.
– Semmi baj, de a lovaglás korántsem olyan veszélyes, mint amilyennek
hiszed és nagyon egészséges.
– Ha asszonyom mondja – értett vele egyet, mert félt, hogy megint
valami nem kívánatos csúszik ki a száján.
Mikor Jane magára maradt az ablakhoz sétált és csodálattal nézett ki a
házhoz tartozó parkra. Az egyenletesre nyírt fű, a pompás virágok, mind
gondos kezekre utaltak. Nagyon szeretett mindent, ami a természettel
kapcsolatban volt, hiszen ő is kertészkedett otthon. Úgy döntött, hogy
ebédig még van egy kis idő, addig sétál egyet. Óvatosan lépkedett a
kavicsos talajon, miközben magába szívta a levegőben terjengő kellemes
illatokat.
Fogalma sem volt róla, hogy figyelő szemek kísérik minden mozdulatát.
Richard épp a felgyülemlett leveleket nézte át, mikor megpillantotta a
kertben, az ágyások között bicegő feleségét. Nézte nehézkes mozgását és
barátkozott a gondolattal, hogy akit ott kint lát az az ő felesége, így
némileg felelősséggel is tartozik érte. Dühösen fordult el az ablaktól. Nem
a törékeny teremtésre volt dühös, ott az ablakon túl, hanem saját magára,
amiért ilyen helyzetbe került. Jane még hosszú ideig időzött a kertben,
időközben megismerkedett a kertésszel, aki elégedetten vette tudomásul,
hogy asszonya el van ragadtatva a munkájától. Jane mikor visszament a
házba, mindent alaposan szemügyre vett. A ház előkelően, de igen
egyszerűen volt berendezve, közelről sem volt olyan otthonos, mint az ő
londoni házuk, ami meglepő volt számára a szobájának megismerése
után. Az az érzése támadt, hogy a ház olyan mint a gazdája. Épp a
festményeket tanulmányozta, mikor Harold megszólította.
– Segíthetek asszonyom?
– Tulajdonképpen csak ismerkedem a házzal – válaszolta.
– Ha óhajtja, körbe vezetem – ajánlotta a komornyik.
– Az nagyszerű lenne, Harold, köszönöm.
– Kérem, kövessen.– Néhány lépés után megállt egy hatalmas kettős
ajtónál.
– Ez itt a nagy szalon– mondta, és előre engedte a nőt.
– Mr. Montgomery itt szokta fogadni a vendégeit.
– Sok vendég megfordul itt?
– Nem mondhatnám, leginkább üzleti ügyben keresik fel az urat. Innen át
lehet menni a könyvtárszobába– mutatott a szalon végében lévő ajtóra.
Janet teljesen lenyűgözte, amit látott. A padlótól a plafonig könyvekkel
teli polcok borították az egész szobát. Jane imádta a könyveket. A balesete
után szinte csak az olvasás maradt számára szórakozásnak.– Legalább
unatkozni nem fogok– gondolta magában és körbe járta a hatalmas
szobát. Harold látta asszonya elragadtatottságát, ezért hozzá tette:
– Az úr nagyon szeret olvasni. Általában sok időt tölt ebben a
helyiségben és meglehetősen büszke a könyvgyűjteményére.
– Én is sokat olvasok.
– Akkor itt lesz miből válogatnia.
– Igen, valóban.
– Mehetünk tovább, asszonyom? – kérdezte a férfi udvariasan, mire Jane
igenlően bólintott. A ház többi része is olyan volt, mint az előzőek. Végül
megálltak az egyik emeleti szoba ajtaja előtt.
– Ez az úr szobája. Óhajtja megtekinteni?
– Miért is ne. – Az ajtó kinyílt és ő belépett. Csodálkozva látta, hogy
ebben a szobában még a többinél is kevesebb bútor volt. Az egész
bútorzat egy ágyból, íróasztalból, egy székből és egy szekrényből állt. Bár
a bútorok minden egyes darabján látszott, hogy gondosan elkészített
darab, a készítője nem igazán tartotta fontosnak, hogy a
legszükségesebbnél több díszítést tegyen rá.
– Azt hiszem, asszonyom, ideje lenne készülődni az ebédhez, hamarosan
tálalnak.
– Igaza van, nagyon elszaladt az idő – értett vele egyet a nő.
Szobájába ment és fáradtan rogyott az ágy szélére. Nemcsak az utazás
merítette ki, hanem az utóbbi napok is. Rengeteg dolga volt az esküvő és
az elutazása előtt. Hiába próbálta meggyőzni az apja, hogy hagyja rá a
dolgokat, majd ő mindent elintéz, de a lány hajthatatlan volt és
ragaszkodott hozzá, hogy mindent ő maga intézzen. Hivatta a szobalányt
és gyorsan átöltözött. Semmiképp nem szeretett volna elkésni az ebédről.
Magát az ebédet a hosszú ebédlő asztalon tálalták. Az asztal egyik végén
ő ült, a másikon a férje. Ilyen távolságból képtelenség volt bármiféle
társalgást folytatni, hacsak nem kiabálnak egymásnak. Ettől az asszony
kicsit kényelmetlenül érezte magát, de ennek ellenére az ebéd egész
kellemes volt, köszönhetően ezt a szakácsnőnek, Mrs. Hollingnak. Janenek
az volt az érzése az egész étkezés alatt, mintha Richard tudomást sem
venne arról, hogy ő is ott van. Amint végeztek, átmentek a kis szalonba,
ahol felszolgálták a kávét.
– Harold volt olyan kedves és végig vezetett a házon – próbált
beszélgetést kezdeményezni Jane.
– Végül is ez a dolga – vetette oda kurtán a férfi és kortyolt egyet a
kávéjából. Kis idő múlva ő szólalt meg.
– Remélem elégedett a szobájával. Természetesen, ha bármire szüksége
lenne, csak szóljon Haroldnak.
– Köszönöm meg van mindenem. – Ekkor Richard felállt, az asztalhoz
ment és az egyik fiókból kivett valamit.
– Értesítettem a bankot, hogy ezt az összeget a beleegyezésem nélkül is
igénybe veheti – mondta és átadott egy csekket a feleségének. Jane
elvette azt és meglepetésében felkiáltott.
– Csak nem kevesli? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában a férfi.
– Nem dehogy! Inkább túl soknak találom. Ugyan mire költhetnék el
ennyi pénzt?
– Sosem lehet tudni– vonta meg a vállát Richard. – A nőknek annyi
költséges hóbortja lehet.
– Attól tartok csalódást kell okoznom önnek, nekem nincsen semmilyen
hóbortom.
– Akkor vegyen magának ruhákat vagy amit akar.
– Köszönöm, de van elég ruhám.
– Nem bánom, akkor tegyen vele, amit akar! – vetett véget türelmetlenül
ennek a beszélgetésnek.
– Most ha megbocsát, el kell intéznem néhány ügyet – közölte és
elhagyta a szobát. Jane-t bántotta férje viselkedése, de hát ugyan mire is
számíthatott, hiszen az első perctől kezdve tudta, hogy sokat nem várhat
ettől a házasságtól. Azért azt titkon remélte, hogy ha nem is lesz soha a
kapcsolatuk olyan, mint a többi házaspárnak, bízott benne, hogy legalább
barátok lesznek. A nap hátra levő részét a háziasszonyi teendőivel töltötte.
Mrs. Holling a kocsis felesége készséggel állt rendelkezésére. Nagyon
kedvesnek találta az idősödő asszonyt és remekül elbeszélgettek, majd
megkereste a kertészt, aki a kívánt virágokból hatalmas csokrot készített a
szobájába.
Mivel férje semmi jelét nem mutatta, hogy igényt tartana társaságára,
ezért visszavonult a szobájába és levelet írt barátnőjének, akivel már
gyerekkora óta tartotta a kapcsolatot.
Drága Barátnőm!
El sem tudom mondani, mekkora szerencse ért az elmúlt időszakban.
Már beletörődtem sorsomba, csupán legtitkosabb álmaimban reméltem,
hogy valaha engem is akkora megtiszteltetés ér, hogy valaki feleségül kér
és most mégiscsak valóra vált ez álom. Hadd kezdjem az elejéről! Néhány
nappal ezelőtt apámat felkereste egy régi ismerőse, bár nem tudom, hogy
nevezhetem – e így, hiszen csak egyszer találkoztak és az is jó pár évvel
ezelőtt történt. Tudomást szerzett megromlott anyagi helyzetünkről és
felajánlotta segítségét, feltéve, ha hozzámegyek. Apámnak arra a
kérdésére, hogy miért kellene ebbe beleegyeznie csak annyit válaszolt,
hogy így apám is jól jár, és neki is megoldódik a gondja. Te is tudod, hogy
helyzetem nem könnyű és az évek múlásával csak nehezebb lesz, ezért
nem utasíthattam vissza az ajánlatát, bármennyire is furcsának tűnhet ez
a számodra. A szertartás szerény, de szép volt és utána rögtön férjem
közeli birtokára költöztünk. Szeretném remélni, hogy cselekedetem nem
elítélendő, hiszen én sem vágyom többre, mint saját otthonra és családra.
Annyira szeretném, ha meglátogatnál minket és te is osztoznál
örömömben.
Barátnőd Jane
Miután befeljezte a levelet odaadta Haroldnak, hogy majd küldje el a
postával. Mivel túl sok tennivalója nem volt, így megpróbált a
személyzettel ismeretséget kötni. A ház méreteihez képest nem volt túl
nagyszámú a személyzet, de úgy tűnt ez a férjét nem különösebben
zavarta, az ő igényeit bőven kielégítette ez a létszám. Túl sok ideje nem
maradt a vacsora előtt, így csak gyorsan felfrissítette magát. Nem igazán
volt kedve egy újabb étkezési ceremóniához a személytelen ebédlő
asztalnál, de nem tehetett mást mint pontosan megjelent a tálalásra.
Fáradtsága az étvágyát is elvette, pedig a szakácsnő mindent megtett és
pompás vacsorát készített. Richard sem volt valami bő étvágyú az asztal
másik végén, ő is csak ide– oda tologatta a falatokat a tányérján. Mikor ezt
megunta, asztalt bontott. Jane aki alig várta, hogy vége legyen a hosszúra
nyúlt csendnek, kimentette magát a továbbiak alól.
– Eléggé fáradtnak érzem magam, ha megbocsát én inkább
visszavonulnék– mondta és meg sem várta, hogy férje mit válaszol, már
indult is. Meleg fürdőt vett, az volt számára a nap legjobb pillanata, mikor
fáradt testét körülölelte a kellemesen meleg víz és végre elengedhette
magát. Még csak meg sem lepődött azon, hogy férje jó éjszakát sem
kívánt neki. Abban bízott, hogy a holnap talán jobbat hoz számára.
Alighogy lefeküdt, el is aludt.
Másnap reggel csodálatos napsütésre ébredt. Lidia segített az öltözésnél
de most ügyelt arra, hogy mit mond.
– A férjem már fel kelt? – érdeklődött Jane.
– Igen, asszonyom, már korán reggel kiment lovagolni, miután visszajött
megreggelizett, azóta pedig könyvtárszobában van. – Jane csalódott volt,
hogy Richard nem várta meg a reggelivel, de talán jobb is így, legalább
elkerülik a kínos csendet.
– Köszönöm, Lidia – mondta mikor végeztek az öltözéssel és átment az
ebédlőbe, ahol már tele volt rakva a tálaló mindenféle finom falattal.
Amint végig nézett a kínálaton, pazarlásnak találta az egészet.– Vajon
hány ember kellene hozzá, hogy megegye mindazt, ami az asztalon
található?– morfondírozott magában. Csupán két szelet pirítóst és egy kis
dzsemet vett magának, majd ivott egy csésze teát. Evés közben szeme
végigjárta a helyiséget és úgy döntött, hogy kezébe veszi a dolgokat, és
kicsit otthonosabbá varázsolja a házat. Rögtön reggeli után megkereste
férjét és közölte vele a szándékát.
– Szánna rám néhány percet?– kérdezte, mikor kopogására a férfi
felnézett az íróasztalánál.
– Történt valami?
– Nem, csupán arra gondoltam, hogy ha nincs ellene kifogása, akkor
hozatnék néhány dolgot, hogy otthonosabb legyen a ház. Mi a véleménye?
– Ahogy jónak látja– hagyta rá a férfi – azt vesz amit akar a megengedett
kereten belül, bár meg kell, hogy mondjam nekem minden jó úgy, ahogy
van. Nos ha ez minden, akkor szeretném folytatni a munkám, ha
megengedi.
– Csak ennyit szerettem volna – felelte, és magára hagyta férjét.
Azért sem hagyja magát eltántorítani a szándékától, hiszen ez már az ő
otthona is akár tetszik, akár nem. Megkereste Mrs. Hollingot elmondta neki
a szándékát, mire az helyeslően bólogatott. Segített neki felmérni a
szükséges függöny és sötétítő mennyiséget, majd a kicserélendő
bútorokat és átlapoztak néhány újságot, amit Jane hozott magával és
választottak belőle néhány csodálatos bútordarabot. Az összeírt rendelést
rábízta Haroldra, és a lelkére kötötte, hogy még aznap juttassa el a kívánt
helyre. Sőt arra is utasítást adott, hogy az ebédnél az ő terítékét ne az
asztal másik végére tegyék, hanem a férje mellett terítsenek neki. Mikor
eljött az étkezés ideje, Richard meglepetten vette észre a mellette lévő
terítéket. Kérdő tekintetére Jane adta meg a választ.
– Úgy gondoltam, hogy így kellemesebben tölthetjük el az étkezéseket,
persze, csak ha nincs ellene kifogása.
– Ha önnek így jobban megfelel – vonta meg a vállát.
Hozzáláttak az evéshez. Már a főételnél tartottak, mikor az asszony nem
bírta tovább elviselni a közéjük telepedett csendet.
– Ragyogó idő van odakint. Gondoltam, sétálok egyet ebéd után. Lenne
kedve velem tartani?
– Sajnálom de nem tehetem – utasította el udvariasan a férfi–
találkoznom kell az egyik bérlőmmel.
– Semmi baj – mondta a nő és megpróbálta leplezni hangjában a
csalódottságot. Alig várta, hogy végezzenek, mert fojtogatónak találta a
szobában a levegőt. Amint tehette kiment a friss levegőre és mélyeket
lélegzett. Elsétált az istállókig, ahol találkozott egy középkorú lovásszal.
– Jó napot, asszonyom! – köszöntötte udvariasan, mikor meglátta őt.
– Jó napot!
– Remek idő van ma, ugye? – kérdezte a lovász.
– Valóban – helyeselt az asszony.
– Szeretné megnézni asszonyom a lovakat? Szívesen bemutatom őket
önnek.
– Annak örülnék – mosolygott Jane.
– Nem szeretnék tolakodó lenni, de én is hallottam a balesetéről és
rettenetesen sajnálom.
– Ami történt megtörtént, nincs mit tenni.
– Ez így igaz. Azért nem fél tőlük? – kérdezte és az istálló belseje felé
mutatott.
– Természetesen nem.
– Ennek örülök. Akkor ha gondolja, mehetünk – és maga elé engedte a
nőt.
– Ez itt Ezüstcsillag – mondta mikor megálltak az első boksznál. Jane
gyakorlott mozdulattal megsimogatta az állat fejét.
– Gyönyörű – mondta elismeréssel.
– Valóban az. Jámbor jószág. Nemrég vette az úr, de már eléggé
megszokta az itteni helyét. Ő itt Villám Mr. Montgomery kedvence –
magyarázta mikor megálltak egy csodálatos telivér mellett.
– Valóban illik hozzá.
– Nekem is ez a véleményem. Kicsit ugyan zabolátlan, de az úr tud bánni
vele, olyan, mint egy kezes bárány a kezei alatt. Szellő, mint látja nem rég
jött a világra– mutatott a következő bokszban fekvő csikóra.
– Ez pedig az anyja, Napsugár. Van még egy kancák, amelyik hamarosan
elleni fog és végül itt van Féktelen. Mind közül ő a leggyorsabb. Őt az ön
érkezése előtt hozatta haza úr, de még nem sikerült rendesen betörnie.
Tudja, nehezen tűri meg az embert maga körül, eléggé ideges és
kiszámíthatatlan. – Az asszony közelebb lépett az állathoz mire az először
hátra hőkölt, majd fejét lassan odanyújtotta, hogy a nő megsimogathassa.
A lovász elismerése jeléül füttyentett egyet.
– Ezt még nekem sem engedte meg – vallotta be.
– Asszonyom, Mr. Williamsék inasa az imént érkezett ezzel a levéllel és
választ vár – jelent meg Harold az istálóban és átadta neki a borítékot.
Jane elvette, és gyorsan átfutotta a benne álló néhány sort. A házaspár
meghívta őt és férjét, hogy délután teázzanak velük.
– Rendben van Harold, mondja meg az inasnak, hogy elfogadjuk a
meghívást – közölte.
Richard ebédre sem érkezett meg, így Jane egyedül ült asztalhoz. Már a
teraszon itta a kávéját, mikor férje megérkezett. Látszólag nem volt a
legjobb hangulatban, ezért felesége megvárta, míg rendbe szedi magát,
és gyorsan megebédel. Legnagyobb meglepetésére Richard csatlakozott
hozzá a teraszon. Rövid üdvözlés után leült, kényelmesen elhelyezkedett
és lehunyta a szemét, élvezve a meleg napsugarak cirógatását. Jane még
soha nem látta ilyennek. Szeme alatt sötét karikák húzódtak. Az asszony
hagyta, hadd pihenjen, csak akkor szólalt meg, mikor a férfi újra kinyitotta
a szemét.
– Williamsék meghívtak minket ma délután teára és elfogadtam –
közölte.
– Remek – dühöngött Richard. – Legalább megkérdezhetett volna mielőtt
beleegyezett!
– Mivel ön nem tartózkodott itthon, az inasuk pedig a válaszra várt, nem
tehettem mást! – vágott vissza a nő.
– Mondhatott volna nemet is!
– Az udvariatlanság lett volna, de ha gondolja elmehetek egyedül is vagy
üzenek, hogy még sem tudunk elmenni!
– Még csak az hiányzik, hogy egyedül kóboroljon!
– Már megbocsásson, uram, de tudok magamra vigyázni, másfelől nem
látom akadályát annak, hogy miért ne látogathatnám meg alkalomadtán a
legközelebbi szomszédainkat akkor is, amikor ehhez önnek láthatólag
semmi kedve!
– Nem vagyok hajlandó most erről vitatkozni! – és felállt mintha csak
ezzel akarna nyomatékot adni az elmondottaknak.
– Ha már megígérte, hogy ott leszünk, akkor el is megyünk, de ha
megkérhetem legközelebb az én véleményemet is kérje ki, mielőtt a
nevemben beszél!– mondta és miután befejezte elviharzott.
Jane is dühöngött magában. Ugyan mit képzel magáról ez az alak! Szinte
még alig házasok, és ha egy látogatás ekkora vitát robbant ki köztük,
akkor mi lesz később? – gondolta kétségbeesetten.
Mindkettejüknek volt elég ideje lecsillapodni, mire indultak.
– Bocsásson meg, amiért olyan faragatlanul viselkedtem délután– kért
elnézést Richard, miután felsegítette a kocsira és elindultak.
– Természetesen semmi akadálya annak, hogy Mr.Holling időnként a
rendelkezésére álljon, ha valahova szeretne elmenni persze, csak ha a
szobalánya is önnel tart– tette még hozzá.
– Köszönöm és belátom, hogy butaság volt az ön nevében is beszélnem –
erre a férfi csak bólintott, hogy tudomásul vette a hallottakat és az út
további részét némaságba burkolózva töltötte. A Williams házaspár nagy
örömmel fogadta őket.
– Isten hozta nálunk kedvesem!– üdvözölte kedvesen a középkorú
asszony. Richard is kezet rázott a házigazdával, majd a kellemes időre
való tekintettel, a további ismerkedést a kertben megterített asztalnál
folytatták.
– Nem is mondtad barátom, hogy nősülni készülsz – rótta meg Mr.
Williams a másikat.
– Meglepetésnek szántam.
– Sikerült is meglepnie minket – vette át a szót felesége, aki Jane mellett
ült.
– És milyen szemrevaló feleséget választott – dicsérte Jane-t, tudomást
sem véve arról, hogy az egyik lábát nehezen használja.
– Köszönöm – válaszolta Richard a bókra.
– Azért fájlalom, hogy nem hívtak meg minket az esküvőre, bizonyára
nagyon szép volt – fordult a mellette ülőhöz az asszony.
– Igen, valóban az volt és csupán szűk családi körben tartottuk, ezért
nem is hívtunk vendégeket– felelte bocsánatkérőn a fiatalasszony.
– Persze, ez érthető. És, hogy tetszik itt a mi vidékünkön? Úgy hallottam,
hogy ön londoni.
– Valóban az vagyok, de nagyon jól érzem magam itt.
– Ezt örömmel hallom. Természetesen bármikor szívesen látjuk, ha egy
kis társaságra vágyik, hiszen nem lehet könnyű azután a nagyvárosi
nyüzsgés után hozzászokni az itteni nyugodt csendhez.
– Ebben lehet némi igazság – értett egyet vele férje.
Miközben lassan kortyolgatták teájukat, kellemesen elbeszélgettek, észre
sem vették mennyire elrepült az idő. Úgy tűnt, még Richard is feloldódott
kicsit a társaságban és ez a hangulat a hazafelé vezető úton is
megmaradt.
– Kedves emberek– állapította meg Jane.
– Valóban azok.
– Tudja, erről jut eszembe, már korábban is szerettem volna szólni róla,
hogy meghívtam egy régi, kedves barátnőmet, hogy töltsön nálunk
néhány napot. Remélem nem bánja?
– Nem is tudtam, hogy van barátnője – csodálkozott a férfi, egyik
szemöldökét felhúzva.
– Úgy érti el sem tudja képzelni, hogy bárki is bizalmasabb viszonyba
kerülhet velem, akár annyira, hogy a barátomnak nevezhessem?
– Nem, természetesen nem, csupán eddig nem beszélt róla.
– Mint ahogy másról sem– tette hozzá Jane, de ezt a megjegyzést a férfi
elengedte a füle mellett. Gondolatai hirtelen elkezdtek kavarogni a
fejében, hiszen ez egy új lehetőséget nyit a számára, nem várt
lehetőséget, ezért érdeklődve hallgatta feleségét.
– Elárulja a nevét? – kérdezte.
– Katrine Cartwrite.
– Nem hinném, hogy ismerem.
– Én sem tartom valószínűnek. Jó pár évvel ezelőtt férjhez ment és
elköltözött. A férje a katonaságnál szolgál, és sokszor költöznek, mindig
attól függően, hogy hol állomásozik. –Tartott egy kis szünetet, majd
megkérdezte.
– Akkor nincs ellenvetése, hogy meghívtam?
– Már miért lenne?
– Köszönöm – mosolyodott el – nem is tudja, mennyire boldoggá tesz
ezzel.
– Ennek örülök – mondta Richard, és közben a saját terveit szövögette.
Ahogy teltek a napok a cselédek egyre jobban megkedvelték
háziasszonyukat, még az sem zavarta őket, hogy nehézkes mozgása
miatt, mindenhez több időre volt szüksége, mint nekik. Csupán férje
viselkedett vele továbbra is hidegen. Megpróbált a lehető legkevesebb
időt a társaságában tölteni. Volt olyan, amikor szinte csak az étkezéseknél
találkoztak. A következő hétvégére megérkeztek a megrendelt bútorok.
Jane utasította a szállítókat, hogy mit hova tegyenek.
– Mi ez az átkozott hangzavar?! – kérdezte Richard magából kikelve
mikor elkezdték behordani azokat.
– A bútorok érkeztek meg, amiket rendeltem – felelte higgadtan a
fiatalasszony.
– Az embernek már a saját otthonában sem lehet nyugta! – dohogott
magában, miközben elhagyta a házat.
Jane-nek nem volt most ideje férje viselkedésével törődnie, mert
izgatottan osztogatta az utasításokat, hogy minden a megfelelő helyre
kerüljön, ám nem csak ez volt jó kedvének az oka. Levelet kapott Katrine-
től, aki örömét fejezte ki és gratulált a házasságkötéséhez és megígérte,
hogy leghamarabb talán június végén vagy július elején tudja
meglátogatni, ám ezt eddig még nem volt lehetősége közölni férjével.
Néhány órával később mikor Richard visszaérkezet, már minden a
számára kijelölt helyen volt. Valóban sokkal otthonosabbnak tűnt így a ház
és ezt csak fokozták a mindenhol vázákban elhelyezett virágok. Ahogy
körbe járt és megtapogatta az új bútorokat, falikárpitokat csodálkozva
vette tudomásul, hogy tetszik neki amit lát, de be nem vallotta volna
senkinek. Napok óta tartó rossz hangulata kicsit felengedett, ám ez csak
átmeneti állapot volt. Bement a könyvtárszobába és csengetett Haroldnak.
– Uram?
– Meg tudja nekem mondani, hol a feleségem?
– Nem tudom uram. Óhajtja, hogy megkeressem?
– Semmi szükség rá. Elmehet.
– Uram, ezt a levelet nem rég hozta egy futár – adta át neki a komornyik
a kezében tartott borítékot. Richard átvette, majd boldog mosoly suhant át
az arcán, mikor meglátta a kézírást rajta.
– Pontosan mikor érkezett?
– Úgy félórája. Ha megbocsát, uram – hajolt meg a férfi és távozott.
Hirtelen újra kinyílt a szoba ajtaja, de most Jane lépett be rajta. Amint
megpillantotta férjét meglepődött.
– Nem tudtam, hogy itt van – mentegetőzött, fáradtnak érezte magát,
nem volt kedve egy újabb vitához, ezért inkább magára akarta hagyni a
férfit.
– Jó, hogy jön– szólt rá nyersen.
– Holnap Londonba utazom – közölte vele és Jane valamiféle önfeledt
boldogságot látott átsuhanni az arcán, amit eddig még soha nem
tapasztalt, majd tekintete a kezében lévő borítékra esett .– Biztosan
valamilyen jó hírt kapott – suhant át az agyán.
– Értem. Meddig lesz távol?
– Még nem tudom pontosan talán egy hétig.
– Óhajtja, hogy elkísérjem? – kérdezte reménykedve.
– Semmi szükség rá, úgyis csak unatkozna – vetette oda a férfi.
– Gondoltam, amíg ön az ügyeit intézi addig én meglátogatnám apámat.
– Richard kis ideig töprengett az ajánlaton, majd megrándította a vállát.
– Miért is ne. Csomagoltasson be, holnap kora reggel indulunk! –
utasította.
Jane örömmel ment intézni az utazást, hiszen ez azt jelentette, hogy újra
láthatja drága jó apját. Hálás volt férjének amiért nem utasította vissza
kérését. Nem kérdezte, hogy miért döntött hirtelen úgy, hogy Londonba
utazik, annál sokkal izgatottabb volt mintsem ilyesmivel törődjön, pedig ha
tudta volna mi a valódi célja, nem tűrte volna szó nélkül. Csak sürgött-
forgott, hogy minden időben rendben legyen.
Alig várta már, hogy odaérjenek. Valahogy hosszabbnak tűnt számára a
Londonba vezető út, mint a városból a birtokra. Richard eleget tett
felesége kérésének arra vonatkozólag, hogy első útjuk apjához vezessen,
és onnan menjenek a férfi londoni házába, ahol lakni fognak az
elkövetkezendő néhány napban. Nagy volt a meglepetés mikor
megérkeztek, hiszen nem szóltak előre érkezésükről.
– Kislányom ezt a meglepetést! – kiáltott fel apja mikor meglátta.
– Papa, de örülök, hogy látlak! – mondta ő is és megölelték egymást,
majd Mr. Wilson üdvözölte Richardot is.
– Jó napot uram! – és kezet ráztak. A házigazda utasította az egyik
szolgálót, hogy hozzon frissítőket és egy kis süteményt és szolgálják ki a
szobalányt és a kocsist is, ők pedig bementek a szalonba.
– Csak nem valamilyen üzleti ügy hozta önt ide? – érdeklődött.
– De igen, eltalálta.
– Remélem maradtok pár napig – szavait most a lányához intézte.
– Körülbelül egy hétig, de még nem tudjuk pontosan– felelte helyette
férje.
– Természetesen ez idő alatt megszállhatnak nálam is– ajánlotta az apa.
– Nem köszönjük. Az én házamban fogunk lakni – hárította el
határozottan az ajánlatot Richard.
– Persze, Jane bármikor szívesen fogadja önt vagy ő is eljön meglátogatni
önt.
– Igen apa, rengeteg időnk lesz, amit együtt tölthetünk, hiszen sok
mesélni valóm van, és biztos vagyok benne, hogy te is tudsz néhány új
pletykával szolgálni – kacsintott rá lánya.
– Na de lányom! – mosolygott Mr. Wilson.
– Szeretnék néhány dolgot vásárolni is, ezért gondoltam elkísérhetnél.
– Ez nem Richard dolga lenne?– nézett rá némi rosszallással a férfi.
– Attól tartok ilyesmire nem igen lesz időm. Most már ideje indulnunk –
állt fel – hosszú volt az út, gondolom a lánya is elfáradt. Köszönjük a szíves
fogadtatást és remélem, hogy velünk vacsorázik holnap este.
– Ott leszek! – ígérte.
– Holnap délelőtt eljövök– mondta az asszony és arcon csókolta apját.
Kicsit csalódott volt amiért ilyen rövid ideig maradtak, de belátta, hogy
férjének igaza van. Ugyan egyetlen szóval sem utalt rá, de rettenetesen
sajgott már a lába.
A londoni ház újabb meglepetést tartogatott számára. Ez nem volt olyan
hatalmas, mint vidéki házuk, ám belülről teljesen másként festett mint az
ottani. Itt gondosan ügyeltek a berendezés összhangjára, ami nagyon
kényelmessé és egyben igen divatossá is tette. Akárcsak a birtokon, itt is
különszobában helyezték el őket. Míg Lidia kipakolt, ő addig leült az egyik
kényelmes fotelba és feltette a lábát az egyik zsámolyra. Szobalánya, aki
eddig még nem látott ilyet tőle nagyon elcsodálkozott.
– Jól érzi magát asszonyom? – kérdezte aggódva.
– Semmi bajom csak egy kicsit kimerített az utazás.
– Óhajtja, hogy hozzak egy kis borogatást a lábára?
– Nem, Lidia, köszönöm, csak kinyújtóztatom kicsit. Ha végezté,l készíts
nekem egy fürdőt, kérlek.
– Igen, asszonyom.
Miután a víz hatására kellőképpen felfrissült, szétnézett a házban. Más
volt a személyzet, de itt is szeretettel fogadták. Tudta, hogy néhány jó szó
csodákra képes, ezért nem is fukarkodott velük. Épp a napi menüt
beszélte meg a szakácsnővel, mikor Lidia megtalálta.
– Asszonyom az úr üzeni, hogy bement a bankba, utána pedig találkozik
néhány ismerősével, ne várja meg, mert nem tudja mikor érkezik haza.
– Köszönöm, Lidia – mondta csalódottan.
Nemcsak, hogy meg sem kérdezte szeretne-e vele tartani, de még csak
arra sem volt képes, hogy közölje vele, hogy elmegy, inkább csak üzent.
Mindent elkövetett, hogy ne látszódjon rajta mennyire bántja férje
viselkedése. Már csak azért sem fog otthon ülni karba tett kézzel. Mint
háziasszony, volt elég dolga, de akkor sem volt képes tétlenül ülni, ha
mindent rendben talált márpedig most nem sok feladata volt.
– Lidia, készülj, elmegyünk és szétnézünk a városban!– mondta, aminek
láthatólag nagyon örült a lány.
Nem mentek ugyan messzire, de Jane nem szerette volna nagyon
megterhelni amúgy is fájós lábát, ezért kocsival mentek. Lidia nagyon
élvezett minden pillanatot és megcsodált minden kirakatot. Jane eleinte
csak céltalanul járta az üzleteket, végül mégiscsak vett magának néhány
ruhakölteményt szobalánya unszolására. Kellemesen telt a nap, amíg nem
találkoztak a város néhány rosszindulatú pletykafészkével.
– Micsoda váratlan felbukkanás! – szólalt meg Cristin Bell.
– Hallottuk, hogy férjhez mentél, ráadásul nem is akárkihez, hanem a
környék legjobb partijához. Elárulhatnád nekünk, hogy mivel sikerült így
magadhoz édesgetned – kérte gúnyosan. Ekkor hallották meg a harsány
kacagást a túloldalról mire mindannyian abba az irányba fordultak. Jane
nem kis meglepetésére a férjét látta egy csodálatosan szép hölgy
társaságában és láthatólag nagyon jól érezte magát, talán jobban is, mint
illett volna. Férje épp abban a pillanatban tekintett rá, amikor ő és mintha
csak észre sem vette volna őt, folytatta a társalgást.
– Nos, nekem úgy tűnik, hogy még sem sikerült annyira magadhoz
kötnöd, mint szeretted volna – jegyezte meg epésen Cristin.
Jane nem volt hajlandó tovább hallgatni őt, ezért a megaláztatottságtól
sietve botorkált a kocsihoz. Lidia döbbent csendben követte. Rettenetesen
sajnálta úrnőjét, de nem mert szólni egy szót sem. Jane amint haza értek,
nem is tudta mit tegyen. A tehetetlenség és megbántottság könnyei
folytak végig szép arcán. Dühös volt magára, amiért ezt az egészet szó
nélkül hagyta, de ugyan mit tehetett volna? Mindenképp beszélni fog
férjével a történtekről. Azt is eldöntötte, hogy apjának nem szól egyetlen
szót sem a történtekről.
Késő este volt, mire Richard haza érkezett. Jane még csak át sem
öltözött úgy várta. Amint hallotta, hogy megérkezik, rögtön be is ment
hozzá, kerülve mindenféle formaságot.
– Magyarázatot követelek a mai viselkedésére! – vágta a férfihoz, aki egy
pohár konyakot tartott a kezében, holott látszott rajta, hogy ez már nem
az első aminek a fenekére nézett.
– Nem tudom miről beszél – nézett a poharába.
– Arról a jelenetről beszélek, ami délután történt!
– Úgy vélem nem tartozom semmiféle magyarázattal – válaszolta
higgadtan a férfi.
– Úgy gondolja?
– Úgy gondolom – vált gúnyossá a hangja. – Önnek nem az a dolga, hogy
felelősségre vonjon a tetteimért.
– Akkor mi, ha szabad kérdeznem?
– Az, hogy eljátssza a gondos és gazdag háziaszony szerepét.
– Csupán erre van szüksége?
– Nézze !– emelte fel a hangját férje.
– Annak fejében, hogy hozzám jött, kifizettem az apja adósságait, a
nevemet adtam önnek és az ezzel járó kiváltságokat, így elvárom, hogy
továbbra is tegye azt, amit eddig és ne tegyen fel olyan kérdéseket,
amelyekre jobb ha nem tudja a választ! Most pedig ha kérhetném, hagyjon
magamra!
Jane úgy érezte magát, mint akit leforráztak, szólni sem tudott a
döbbenettől, de nem is volt mit mondania. Világosan a tudtára adták, hogy
ő csupán egy mellékszereplő a férje történetében. Ettől a naptól kezdve
minden megváltozott. Eddig sem töltött túl sok időt Richard társaságában,
a történtek után pedig teljesen feleslegesnek talált bármiféle próbálkozást
arra, hogy ez megváltozzon. Persze férje ügyelt arra, hogy a látszat
megmaradjon, főleg a lány apjával szemben, legalább ennyire tiszteletben
tartotta Jane érzéseit. A fiatalasszony szinte sosem tudta, hogy férje merre
jár, de azért hálát adott az égnek, hogy ha későn is, de éjszakára mindig
haza ment. Szerencsére Lidia is tapintatos volt vele, és soha nem beszélt a
történtekről a többi szolgálónak. Jane már rettenetesen bánta, hogy
vállalkozott erre az útra, de nem volt mit tenni, végig kellett játszania a rá
kiosztott szerepet. Többször is megfordult a fejében, hogy visszamegy az
apjához, de mindig elvetette ezt a lehetőséget. Először is, nem akarta
összetörni az apja szívét azzal, hogy beismeri házassága boldogtalan,
másodszor igaza volt férjének, tartozik neki ennyivel. Iszonyú lassan teltek
számára a napok, ráadásul nem egy, hanem másfél hétig maradtak. Óriási
megkönnyebbülést érzett, mikor hazaérkeztek. Itt nem kellett adni a
látszatra, a megszokott környezet megnyugtatólag hatott rá. A cselédek
megérezték a kettejük közti változást, de nem tettek említést róla, csupán
egymás közt suttogtak. Mrs. Holling volt az egyetlen, aki tudott a
Londonban történtekről, Lidia csak neki volt hajlandó elmondani, az
asszony faggatózására. Mikor a szobalány befejezte, ő csak a fejét ingatta
a hallottakra, de mondani nem mondott semmit.
Lassan minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Jane időnként
ellátogatott a Williams házaspárhoz, olykor pedig ők tették tiszteletüket
náluk, ilyenkor általában Richard is csatlakozott hozzájuk, ahogy jó
házigazdához illik. Ahogy felesége látta, férje kedvelte a középkorú férfi
társaságát. De nem ez volt az egyetlen dolog, ami némileg hatással volt
Jane-re. Egyik alkalommal épp lefekvéshez készülődött, amikor az egyik
lovász fiú lélekszakadva rohant a házba, hogy a kancánál amelyik ellik,
valami nincs rendben. Richard azonnal az istállóba rohant, Jane is
igyekezett utánuk amennyire csak tudott, ám így is mire odaért férje már
világra segítette a kiscsikót.
Amint belépett a homályosan megvilágított helyiségbe, csodálatos
látványban volt része. Férje piszkosan, feltűrt ingujjban ott térdelt a
csikóját nyalogató kanca mellett, gyengéden simogatta, és megnyugtató
szavakat suttogott neki. Ez annyira megindította a fiatalasszonyt, hogy
nem tudta eldönteni, hogy csupán a képzelete játszik vele, vagy ez a
valóság. Soha ilyen gyengéd érzelmet nem látott megnyilvánulni a
részéről és ettől annyira másnak tűnt. Ebben a pillanatban azt kívánta,
hogyha csak egyszer is, de mindent oda adna azért, hogy őt is ilyen
gyengéden megérintse.
Bármilyen volt is vele férje viselkedése, ő mindig felnézett rá.
Mágnesként vonzotta tekintetét az erős férfitest, szerette az illatát is.
Mekkora iróniája volt a sorsnak, hogy bár házastársak voltak ugyan, de
mindig ott volt közöttük a három lépés távolság, mint egy áthidalhatatlan
szakadék. Mintha nem is a felesége volna, hanem egy bérlő, akivel egy
fedél alatt élnek. Ahogy ezek az érzések kavarogtak benne, észre sem
vette, hogy úgy bámul a férjére, mintha most látná először és ezt a másik
is észrevette. Jane zavarában a legszívesebben a föld alá süllyedt volna,
gyorsan hátat fordított neki és sietősen kibotorkált az istállóból.
Másnap későn ébredt, mert egész éjszaka nem jött álom a szemére, már
megjelentek az első napsugarak mikor végre sikerült elaludnia. Már
megszokta, hogy egyedül ül asztalhoz, hiszen Richard minden reggel
korán kilovagol, így korábban vagy később reggelizik, mint ő, attól
függően, hogy mikor ér vissza. Épp a kertben volt mikor látta, hogy futár
érkezik. Az meg sem fordult a fejében, hogy neki hozhat üzenetet, ennek
igen kicsi volt a lehetősége. Meg sem lepődött mikor férje magához
hivatta.
– Itt vagyok – mondta mikor belépett a szalonba.
– Londonba kell utaznom – közölte.
– Ezúttal nem kell velem tartania – mondta, mintha ez lenne a világ
legtermészetesebb dolga. Jane nem lepődött meg, csupán görcsbe rándult
a gyomra.
– Csak mondja meg nyugodtan, ha szüksége van valamire, elhozom
önnek.
– Köszönöm, de nem óhajtok semmit. Mikorra várható, hogy
visszaérkezik?
– Nem leszek sokáig, csupán egy – két napról van szó.
– Rendben megyek és intézkedem, hogy csomagoljanak össze önnek.
– Ha lehet minél hamarabb, mert ebéd után szeretnék indulni.
– Értem.
– Köszönöm.
Miután Richard elhagyta a házat, Jane valahogy nem találta a helyét.
Leült a teraszon és kezébe vette a könyvet, amit épp olvasott, de
egyáltalán nem kötötte le a figyelmét. Gondolatai folyton a férfinál jártak.
Azon töprengett vajon hova és kihez mehet? Azzal nyugtatta magát, hogy
bizonyára valamilyen üzleti ügy miatt kellett ilyen váratlanul a városba
utaznia. Elhessegette magától a borús gondolatokat, inkább úgy döntött,
hogy meghívja szomszédait, töltsék vele a nap hátra levő részét, bár
eszébe jutott, hogy Theresa férje nincs otthon. Átküldte az egyik szolgálót
az üzenettel, mire az lóhalálában jött vissza a hírrel, hogy Mrs. Williamset
szörnyű baleset érte és épp az orvost várják. Jane egy percig sem
habozott. A legjobban az aggasztotta, hogy még csak Mr. Williams sincs
otthon, még a hét elején elutazott. Mivel a kocsit elvitte a férje, más
választása nem volt, mint szólni a lovásznak, hogy nyergelje fel a
legmegbízhatóbb lovat a számára.
– Asszonyom, azt kell, hogy mondjam, ezt nem tartom jó ötletnek és az
úr sem igen örülne neki ha tudná, hogy ilyesmire készül. A végén még
megsérül, és engem vonnak felelősségre, amiért engedtem, hogy felüljön
a lóra – mondta meg őszintén a véleményét.
– Jól esik, hogy ennyire a szívén viseli a sorsomat, de nem kell aggódnia,
nem esik bajom. Attól, hogy sánta vagyok, még eltudok lovagolni a
szomszédos birtokra, és nem kell aggódnia azért sem, hogy bármiféle
felelősség is terheli majd, hiszen csupán az utasításomat követte– mondta
ellenkezést nem tűrő hangon, így nem volt mit tennie a lovásznak,
engedelmeskedett. Előkészítette a megfelelő lovat és felsegítette rá az
asszonyt, a botját pedig a kezébe adta.
– Szóljon Mrs. Hollingnak, hogy nem tudom, mikor jövök vissza, ne várjon
a vacsorával– utasította majd sarkával oldalba vágta a lovat, így késztetve
indulásra, miközben a lovász rosszallón nézett utána.
Nagyon régen volt már mikor utoljára lovon ült, érezte, hogy izmai
nehezen engedelmeskednek és a szokatlan testhelyzet sem könnyített
ezen, de azért úgy érezte, hogy képes lesz megbirkózni a helyzettel. Mire
odaért már az orvos is megérkezett. Az egyik inas segített leszállnia a
lóról, ám néhány másodpercre meg kellett tartania, mert lábai teljesen
elgémberedtek.
– Merre van Mrs. Williams? – kérdezte sürgetőn.
– Most vizsgálja a doktor asszonyom, fent a szobájában– közölte vele.
Jane már ment is fel sietős léptekkel. Jól kiismerte magát a házban, hiszen
Theresát nagyon kedvelte és sok időt is töltöttek eddig együtt. Az orvos
épp akkor lépett a szobából James, a komornyik társaságában mikor ő
odaért.
– Hogy van? – kérdezte aggódva.
– Nyugtatót kapott és most alszik, elég nagy ütés érte a fejét és eltört a
karja, de rendbe fog jönni – válaszolta őszintén az orvos.
– Bemehetek hozzá?
– Persze, és jó volna, ha mindig lenne mellette valaki – fordult a
komornyikhoz.
– Majd én mellette maradok – ajánlotta Jane.
– A férje is átjön később? – érdeklődött James.
– Sajnos ő nem tud jönni, ma elutazott Londonba.
– Szabad megkérdeznem akkor ön, hogy jutott ide ilyen hamar?
– Lóháton.
– Lóháton? – nézette rá megrökönyödve a férfi.
– Ez volt az egyetlen megoldás.
– Akár meg is sérülhetett volna! – rótta meg.
– De nem történt semmi, ráadásul nem volt időm ilyesmin gondolkodni
és ha most megengedik, megnézem Theresát– és már halkan be is lépett
a szobába.
– Ki ez az ifjú hölgy? – nézett utána kíváncsian Dr. Blake, és szavait a
komornyikhoz intézte.
– A szomszédos birtokon lakik, Mr. Montgomery felesége.
– Rendkívüli asszony lehet, ha ilyen állapotban képes volt lóra ülni.
– Valóban említésre méltó, főleg ha az ember azt is tudja, hogy épp egy
lovas baleset miatt vált ilyenné.
– Akkor csakis elismeréssel lehet róla beszélni. Sajnos még nem volt
alkalmam mindenkit megismerni a környéken. Milyen ember Mr.
Montgomery?
– Azt hiszem, uram, akkor tudna a legjobban képet alkotni róla, ha
személyesen találkoznának– tért ki a válasz elől James.
– Köszönöm, hogy eljött.
– Amint mondtam, holnap újra beugrom és megnézem Mrs. Williamst. Ha
addig bármi történne, kérem, értesítsenek.
– Feltétlenül úgy lesz– egyezett bele a férfi és kikísérte az orvost, majd
visszament Jane-hez. A fiatalasszony ott ült az ágy melletti egyik fotelban.
– Mi történt? – érdeklődött.
– Az orvos szerint valószínűleg, megszédült és mivel pont a lépcsőn állt,
elveszítette az egyensúlyát ezért esett le.
– Értesítették Mr. Williamset? – kérdezte.
– Természetesen, asszonyom. Leghamarabb holnapután tud jönni.
– Akkor addig itt maradok.
– Szólok, hogy készítsenek elő önnek egy szobát – ajánlotta James.
– Semmi szükség rá, szeretnék itt maradni.
– Csak nem azt akarja mondani asszonyom, hogy ebben a székben
kívánja tölteni az éjszakát? – hitetlenkedett.
– Van ellene valami kifogása?
– Nincs, asszonyom. Szóljon, ha bármire szüksége lenne és ha óhajtja
időnként Mathilda átveszi a helyét.
– Köszönöm, James. Kérem, szalasszon el valakit hozzánk és kérje meg a
szobalányomat, hogy egy váltás ruhát, meg amire szükségem lehet még,
küldjön át nekem és szóljon Haroldnak, hogy még egy ideig itt maradok,
ne aggódjak.
Lassan beesteledett. Vacsora előtt megérkezett a kért holmi. Jane a
vacsoráját a szobába kérette, de néhány falatnál több nem ment le a
torkán. Aggódva nézte az alvó asszonyt. Mindig irigykedve figyelte őt és a
férjét amiért olyan összhangban éltek. Ők nemcsak a látszat kedvéért
éltek együtt, mint ő és Richard.
Amikor a nyugtató hatása kezdett múlni, Theresa kezdett magához térni.
Amint kinyitotta a szemét, Jane már ott is volt mellette.
– Jane? – nézett rá csodálkozva az asszony, mint aki nem hisz a
szemének.
– Igen, én vagyok az – nyugtatta meg.
– Hogy kerülsz ide?
– Jöttem, amint meghallottam mi történt – mondta, de arról nem tett
említést, hogy hogyan.
– Ez kedves tőled, de semmi szükség nincs rá, hogy miattam izgasd
magad.
– Ne beszéljen butaságokat. Hozatok fel egy kis levest, hogy minél
hamarabb felépüljön.
– Nem vagyok éhes, inkább fáradtnak érzem magam, ráadásul hasogat a
fejem is.
– Ez természetes, ha az ember ekkorát esik. Az orvos hagyott itt néhány
tablettát, ha fájdalmai lennének. Ennie pedig mindenképp kell, még
hacsak egy-két kanálnyit is – mondta ellenkezést nem tűrő hangon.
– Rendben van – egyezett bele gyenge hangon az asszony, de amint
meghozták az ételt és megérezte az illatát összefutott a nyál a szájában,
majdnem megette az egészet.
– Na ugye, hogy nem is volt olyan nehéz – mosolygott rá a nő.
– Most pedig pihenjen, az alvás a legjobb gyógyszer ilyenkor. Én itt
leszek ön mellett.
– Nagyon hálás vagyok neked – mondta elérzékenyülve neki Theresa,
behunyta a szemét és néhány perc múlva már aludt is.
Jane közelebb húzódott az szobában álló asztalhoz, hogy több fényhez
jusson és olvasni kezdett egy könyvet, amelyik az éjjeli szekrényen állt. Az
asszony elég nyugtalanul aludt, Jane időnként megitatta, amit hálásan
fogadott.
– Pihenned kellene – jegyezte meg az egyik alkalommal.
– Nem vagyok fáradt – mosolygott a fiatalasszony. – Egyébként is önnek
most nagyobb szüksége van az alvásra mint nekem.
Mikor úgy látta, hogy Theresa nyugodtabbnak tűnik, ő is szunyókált egy
kicsit az ágy melletti fotelban. Nagyon korán volt még, amikor kiment,
hogy kicsit rendbe szedje magát, de a személyzet már talpon volt.
– Jó reggelt asszonyom! – köszöntötte illedelmesen James.
– Óhajt reggelizni? Azonnal szólok, hogy tálaljanak önnek – mondta.
– Jó reggelt – viszonozta ő is. – Nem, köszönöm nem vagyok éhes, de ha
készíttetne nekem egy teát, annak nagyon örülnék.
– Igenis, asszonyom. – Amíg a komornyik visszatért addig belepillantott
az ebédlőben lévő nagy tükörbe, ám nem volt elragadtatva attól amit
látott benne. Szeme alatt mély karikákat hagyott a kialvatlanság és a
hajára is ráfért volna egy rendes fésülés. Hamarosan megjelent James, a
kezében egy tálcával.
– Köszönöm. Rendelkezésemre tudna bocsátani valakit, aki a
segítségemre lenne az öltözésnél? – kérdezte.
– Természetesen, máris szólok Marthanak. Óhajt még valamit?
– Kérem, készítsék el Mrs. Williams reggelijét és vigyék a szobájába –
utasította. Miután a komornyik távozott élvezettel kortyolt bele teájába.
Igaz, hogy nem volt túlságosan éhes, de mégis jól esett az a néhány
teasütemény amit a tálcára tettek. Ahogy végzett, megjelent Martha és
segített neki átöltözni, megfésülte és feltűzte a haját, utána pedig
visszament a beteghez. Theresa már ébren volt, mikor belépett a szobába.
– Jó reggelt. Hogy érzi magát?
– Köszönöm, valamivel jobban.
– Fáradtnak látszik, butaság volt itt töltenie az egész éjszakát –
állapította meg az asszony.
– Szerintem nem volt az, egyébként így nyugodtabb voltam. Hamarosan
hozzák a reggelijét, addig felrázom a párnáját.
– Ez a szobalány dolga lenne.
– Tudom, de én is szívesen megteszem. Úgy tűnik ma is csodálatos időnk
lesz. Ha a doktor megengedi, akkor egy kis időre kiülhetünk a teraszra.
– Sajnos nehezen tűröm a tétlenséget – panaszolta az asszony.
– Pedig most bele kell törődnie, hogy pihennie kell.
– Szeretném megköszönni, hogy ilyen kedves vagy hozzám – mondta
meghatottan Theresa.
– Ugyan semmiség az egész – hárította el Jane.
– Ez nem igaz. Nem is tudom mivel viszonozhatnám ezt az egészet.
– Ezt gyorsan verje ki a fejéből, nem fizetségért vagyok itt – korholta. –
Nem sokkal később felhozták a beteg reggelijét, majd kellemesen
elcsevegtek amíg az orvos megérkezett. Megvizsgálta az asszonyt és
közölte, hogy az állapota kielégítő.
– Nos, úgy látom, hogy minden rendben. Persze még sokat kell pihennie
és újra olyan lesz, mint azelőtt.
– Doktor úr megengedi, hogy kicsit kiüljön a napra?– kérdezte Jane.
– Nem látom akadályát, de most hagyjuk egy kicsit pihenni– mondta és
lementek.
– Tegnap nem volt alkalmam illedelmesen bemutatkoznom, ezért
elnézését kérem. A nevem Dr. Henry Blake.
– Örülök, hogy megismerhettem doktor.
– Részemről a szerencse.
– Lenne kedve egy kis sétához? – kérdezte Jane, mert jó társaságnak
vélte a férfit.
– Nagyon szívesen.
– Úgy tudom, hogy ön is csak nem rég költözött ide, akárcsak én.
– Valóban így van.
– Ön nős? – kíváncsiskodott a fiatalasszony.
– Nem, még nem vagyok nős.
– Ezt meglepődve hallom – csodálkozott Jane.
– Nincs ebben semmi különös. Eddig az időm legnagyobb részét a
tanulás töltötte ki, nem igazán volt időm egyéb időtöltésre, ám remélem,
hogy most már összehoz a sors egy számomra megfelelő társsal.
– Kívánom, hogy így legyen.
– Köszönöm. – Odaértek egy kis kerti padhoz.
– Üljünk le – ajánlotta a férfi, tekintettel Jane nehézkes járására és a
padra mutatott.
– Ez igen figyelmes öntől, köszönöm– mosolygott rá hálásan.
– Azt hiszem nem lesz nehéz dolga bárkit levennie a lábáról – nevetett a
fiatalasszony.
– Ebben nem lennék olyan biztos. Úgy hallottam Jamestől, hogy ön férjnél
van.
– Igen.
– Tudja, még nem volt alkalmam mindenhol a tiszteletemet tenni a
környéken – mentegetőzött a férfi.
– Be kell vallanom, hogy csodálom a bátorságáért – kockáztatta meg
kijelentésével, hogy kényesebb vizekre evezett.
– Miért? – nézett rá csodálkozva Jane.
– Kevés embernek lett volna bátorsága újra lóra ülni azok után, ami
önnel történt.
– Én sem hittem, hogy valaha megteszem, de nem azért mert féltem,
hanem mert nem voltam biztos benne, hogy sikerül. Azért nem ígérem,
hogy túl gyakran elő fog fordulni.
– A férje igazán büszke lehet magára.
– Attól tartok, hogy téved. Ha tudná, hogy mi történt ő inkább
felelőtlenségnek tartaná, amit tettem.
– Ezt ugye nem mondja komolyan?
– De igen. Azt hiszem, most már ideje lenne visszamennünk – mondta és
felállt, így terelve más irányba a beszélgetést.
Ahogy a ház elé értek, az orvos elbúcsúzott és megígérte, hogy holnap
újra eljön. Jane ebéd után kikísérte Theresát a teraszra és felolvasott neki.
Mindkét nő kellemesen érezte magát. Most rengeteg idejük volt, hogy
mindenféléről elcsevegjenek. Theresa tanácsokat adott neki néhány
dologgal kapcsolatban, megtörtént, tréfás eseteket mesélt neki a
környékbeliekről, amin Jane nagyokat kacagott. Mivel már sokkal jobban
volt az asszony ragaszkodott hozzá, hogy ha Jane mindenképp maradni
szeretne, akkor aludjon az egyik vendégszobában, mert nem tesz jót neki,
ha egy újabb éjszakát átvirraszt. Ennek ellenére a fiatalasszony késő
éjszakáig mellette maradt, csak akkor hagyta el a szobáját, amikor
meggyőződött róla, hogy a másik már mélyen alszik.
Bármennyire is fáradt volt, nem tudott elaludni. Egésznap nem gondolt a
férjére mert a figyelme folyamatosan le volt kötve de most, hogy csend
vette körül nem tudott másra gondolni csak rá és így is aludt el. Nem
sokáig volt része az alvás frissítő hatásában, mert rémálmok gyötörték, így
hamarosan felriadt. Mikor teljesen éber lett már nem emlékezett rá mit
álmodott csak abban volt biztos, hogy rossz volt és hálóruhája is izzadtan
tapadt a testére. Igen nehezen jött el a reggel. Ez a nap is úgy indult, mint
az előző. A délelőtt folyamán megérkezett Mr. Williams.
– Jöttem amint tudtam – mentegetőzött. Rögtön fel is ment a
feleségéhez, aki nagyon örült, hogy végre megjött.
– Sajnálom kedvesem, hogy miattam félbe kellett szakítanod az
utazásod.
– Ne is törődj vele. Annál nincs fontosabb, minthogy felépülj.
– Meg kell mondanom, hogy ebben igen nagy része van Jane-nek is.
– Köszönöm mindazt, amit a feleségemért tett – fordult most az ablaknál
állóhoz.
– Ugyan már, semmiség az egész és így legalább nekem is volt
társaságom.
– Igen, hallottam, hogy Richard Londonba utazott. Mikor jön vissza?
– Azt sajnos nem tudom megmondani – nézett rá bocsánatkérőn az
asszony.
Miközben társalogtak, megérkezett az orvos is. Mindent elmondott a
házigazdának és megnyugtatta, hogy felesége a legjobb úton halad a
teljes felgyógyulás felé. Most már felkelhet, de kímélnie kell még magát és
főleg a törött karjára kell nagyon ügyelnie. Lassan közeledett az ebéd ideje
így Mr. Williams megkérte, hogy maradjon velük és költsék el együtt. A
hangulatos ebéd után kiültek a teraszra, hogy ott fogyasszák el a kávét,
mikor váratlan vendég érkezett. James Richardot kísérte hozzájuk majd
neki is hozott egy csészét.
– Örülök, hogy itt vagy barátom – üdvözölte melegen barátját Mr.
Williams.
– Hadd mutassam be neked ami új doktorunkat– mutatott a másik férfira.
– Henry Blake – mutatta be – ő pedig nem más, mint bájos vendégünk,
Jane férje Richard Montgomery. – A két férfi kezet fogott egymással, majd
néhány udvarias szót váltottak. Henryt meglepte a férfi viselkedése a
feleségével szemben, hiszen csupán egy fejbólintással üdvözölte őt és
arca semmiféle érzelmet nem árult el. Jane nagyon meglepődött férje
megjelenésén, ám nagyon örült annak, hogy ilyen rövid ideig volt távol, a
szíve csakúgy zakatolt mikor meglátta.
– Nem rég érkeztem és mikor megtudtam, hogy mi történt és Jane is itt
van, azonnal jöttem. Remélem nem súlyos Theresa állapota?
– Nem, már sokkal jobban van, köszönhetően a figyelmes ápolásnak–
mondta a férfi és hálásan nézett barátja feleségére.
– Természetesen nem szeretnénk visszaélni a kedvességével most, hogy
már itthon vagyok, és Theresa is sokkal jobban van, a mai éjszakát Jane
már otthon töltheti. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire hálásak
vagyunk neki.
– Nem kell túlzásokba esni – szólalt meg Richard –, bárki megtette volna.
– Harold mondta, hogy elhozta az egyik lovat – nézett feleségére.
– Így van – felelte határozottan Jane.
– Azt ugye tudja, hogy mekkora felelőtlenség volt, amit tett?
Mindkettejüknek baja eshetett volna – vette a szemére Richard.
– Már ha megbocsát, szerintem óriási önzetlenségről tesz
tanúbizonyságot, amit a felelsége tett – vetette ellen a doktor.
– Gondolom, nem ez lenne a véleménye, ha a dolgok másként alakultak
volna és most nem egy betege lenne, hanem történetesen kettő – nézett
rá szúrósan.
– Nem volt más választásom – magyarázta Jane.
– Elmondaná valaki végre nekem is, miről van szó? – nézett rájuk
értetlenül a házigazda.
– Te nem tudsz semmiről? – csodálkozott Richard.
– Az én drága feleségem nem dicsekedett el vele, hogy miként érkezett
ide? – gúnyolódott a férfi.
– Nem, hogyan?
– Lovon.
– Valóban? – nézett Janere, aki csak bólintott.
– Hát tényleg nem volt a legjobb ötlet, de Mr. Blakenek is igaza van.
Vessünk véget ennek a felesleges vitának, inkább adjunk hálát az égnek,
amiért senkinek nem esett komolyabb baja – mondta, de a doktort akkor is
bántotta, ahogyan Montgomery a feleségével viselkedett. Nem illik egy
hölggyel így beszélni és főleg nem társaságban, ám nem tehetett semmit,
inkább úgy döntött, hogy távozik.
– Itt az ideje, hogy tovább álljak. Köszönöm a vendéglátást.
Néhány nap múlva újra megnézem a feleségét – mondta, miközben
felállt. Távozása után nem sokkal Jane felment elbúcsúzni Theresától és ők
is haza indultak. Mivel Richard lóháton érkezett, Mr. Williams az asszony
rendelkezésére bocsátotta kocsiját, férje pedig haza vezette az elhozott
lovat. Janet örömmel fogadták otthon, és Mrs. Williams állapotáról
faggatták.
– Örülök, asszonyom, hogy újra itthon van– lelkesedett Lidia. – Óhajtja,
hogy készítsek egy fürdőt? Eléggé fáradtnak tűnik.
– Nem igazán aludtam jól az éjszaka. Itthon minden rendben volt, amíg
nem voltam itthon?
– Igen asszonyom, nem történt semmi rendkívüli, amíg az úr meg nem
érkezett.
– Hogyhogy?
– Tudja, mikor kérdezte, hogy ön hol van és megtudta, hogy elvitte az
egyik lovat iszonyú dühös lett.
– Ezen nem csodálkozom – jelentette ki Jane.
– Jobban kedveli a lovait, mint engem, a helyében én is így viselkedtem
volna – mondta.
Lidiát nem lepte meg asszonya őszintesége, hiszen mióta a szobalánya
volt, mindig nagyon jól bánt vele, kedvelte és felháborította, ahogyan a
férje viselkedett vele, de nem tehetett semmit, mert az az állásába is
kerülhetett volna.
A fürdő után Jane átnézte a részére érkezett postát. Legnagyobb
örömére közte volt barátnője, Katrine levele is. Sietősen felbontotta, és
olvasni kezdte.
Drága Jane!
Most már biztosan mondhatom, hogy a jövő hét végére várható az
érkezésünk. Duncan is elkísér, de sajnos ő csak egy– két napig tud
maradni, mert tovább kell mennie az új állomáshelyére. Megbeszéltük,
hogy én később csatlakozom hozzá, így lesz elég időnk mindent elmesélni
egymásnak. Kíváncsian várom, hogy találkozzunk és végre megismerjem a
te Richardodat. Azon a néhány sor alapján, amiket írtál róla igen érdekes
ember lehet és valószínűleg jól kijön majd Duncannel.
Katrine
Jane-t mérhetetlen öröm fogta el, a levél olvasása közben. Izgatottan
vette számba, mennyi mindent kell elintéznie a vendégek érkezéséig.
Először is szólnia kell Richardnak, hogy ne érje váratlanul a dolog. Mióta
hazajöttek, azóta nem beszéltek. Mivel nem találta a házban, biztos volt
benne, hogy az istállóban megtalálja és igaza volt. Richard az egyik boksz
előtt állt és a lovásszal beszélt, bár azt nem hallotta, hogy mit. Mikor a
férfi meglátta, hogy közeledik, befejezte a beszédet, és útjára engedte a
lovászt.
– Beszélhetnék önnel? – kérdezte udvariasan Jane.
– Mondja csak – bíztatta a férfi, úgy tűnt, hogy már elmúlt a haragja.
– Említettem önnek, hogy meghívtam Katrine-t. Most kaptam meg a
levelét, hogy jövő héten érkezik a férjével, ezért jobbnak láttam, ha ön is
tud róla.
– Ez igen figyelmes öntől a történtek után – dörzsölte az orra alá, de már
nem volt olyan barátságtalan, de most nem volt ideje többet foglalkozni
vele mert ezer tennivalója volt, nem is tudta, hogy melyikkel kezdje.
Az idő gyorsan repült Jane számára, hiszen rengeteg tennivalója akadt,
ha azt akarta, hogy minden tökéletes legyen, mire vendégei megérkeznek.
Végül csak elérkezett a várva várt pillanat, amikor a kocsi begördült a ház
elé. Először Duncan feje bukkant elő a kocsiból, aki kiszállt és kisegítette
feleségét is. Jane örömmel üdvözölte őket.
– Istenem, végre itt vagytok! – ölelte meg barátnőjét majd üdvözölte a
férjét is. Richard úriemberhez méltón viselkedett. A kölcsönös
bemutatkozás után bekísérték a vendégeket a házba.
– Harold, kérem intézkedjen, hogy vigyék fel a csomagokat! – utasította a
házigazda. Katrine nem győzött álmélkodni a bent lévő pompa láttán.
– Jane, hiszen itt minden olyan gyönyörű!– kiáltotta elragadtatva és
megsimogatta a bútorokat.
– Ez nemcsak az én érdemem– hárította el a dicséretet és férjére nézett,
aki Duncannel beszélgetett, úgy tűnt hamar megtalálták a közös hangot.
Katrine követte Jane mozdulatát és most ő is Richardot vette szemügyre.
– Igazán jó képű férfi – ismerte be barátnője.
– Igen valóban az, de gyere, megmutatom a szobátokat, hadd
beszélgessenek a férfiak nyugodtan – mondta és előrement.
– Tetszik?– kérdezte kíváncsian, mikor előre engedte Katerine-t, hogy ő
lépjen be először a szobába.
– Ez csodálatos – álmélkodott –, és ez a kilátás!
– Örülök, hogy tetszik – mosolygott Jane.
– Mesélj, boldog vagy? – kíváncsiskodott a vendég.
– Mondhatjuk így is.
– Ezek szerint nem vagy az? – nézett rá csodálkozva.
– Pedig azt hinné az ember, hogy ilyen csodálatos házban boldog
emberek élnek.
– Sokszor a látszat csal, de hidd el nincs okom a panaszra. Richard jó
ember és sok mindent köszönhetek neki – mondta, miközben kinézett az
ablakon. Katrine odament hozzá, és ő is látta amint a két férfi épp az
istálló felé tart. Katrine futó pillantást vetett barátnője arcára, és rögtön
tisztában volt vele, hogy Jane mit érez férje iránt. Teljesen biztos volt
benne, hiszen csak egy szerelmes asszony néz így.
– Úgy látom az istállóba mennek – állapította meg Jane, fogalma sem volt
róla, hogy szemei mindent elárultak az érzéseiről.
– Duncan rajong a lovakért.
– Akárcsak Richard és én.
– És te miért vagy oda? Tudod Richard szerint minden nőnek van valami
hóbortja – mosolyodott el újra.
– Van benne némi igazság – értett vele egyet Katrine.
– Nem túl sok társadalmi eseményben lehet itt része az embernek, ugye?
– Így igaz, de ez nem jelenti azt, hogy errefelé soha nem történik semmi.
Egyébként is ismersz, soha nem éltem nagy társasági életet. Remélem
azért neked sem fog túlságosan hiányozni az ilyesmi?
– Ebben biztos lehetsz. Nem mondom, hogy néha nem esik jól egy kicsit
csevegni az élet dolgairól, de neked elárulom, hogy gyakran nehezen
viselem a sok városi pletykafészket– nyugtatta meg Jane-t és erre
mindketten jót nevettek.
– Természetesen, Lidia, a szobalányom a rendelkezésedre áll, csak
nyugodtan kérj tőle bármit, amire szükséged van. Kicsit ugyan sokat
fecseg időnként, ám egyébként nagyon kedves lány, biztosan jól kijössz
majd vele. Nos, azt hiszem, ha minden rendben van akkor mehetünk le,
nem sokára tálalják az ebédet és nem szeretném, ha férfiak
neheztelnének ránk, amiért késünk.
– Máris, csak átöltözöm– mondta az asszony és levette a kalapját.
– Beküldöm Lidiát, hogy segítsen, én addig megnézem minden rendben
van-e az ebéddel – mondta és elhagyta a szobát. Útközben utasította a
szobalányt, hogy menjen az emeletre és segédkezzen az öltözésnél, ő
pedig a konyhába sietett Mrs. Hollinghoz.
– Ne aggódjon, gyermeken, minden elő van készítve, már meg is
terítettek, csak tálalni kell– nyugtatta meg a szakácsnő. Mire visszament a
szalonba már ott találta férjét és Duncant, majd néhány pillanat múlva
csatlakozott hozzájuk Katrine is.
Miután a komornyik jelentette, hogy tálalva van, mindannyian átmentek
az ebédlőbe. Az ebéd kitűnő volt, mint mindig és láthatólag a vendégek is
igen jól érezték magukat, majd kimentek a teraszra.
– Csodálatos ez a hely – mondta elismerően Duncan.
– Pedig nem még nem is láttad az egészet. Szoktál vadászni? –
érdeklődött Richard.
– Igen, bár elég ritkán van rá lehetőségem.
– Akkor amíg itt vagy összehozzunk egy jó hajtóvadászatot. Mit szólsz
hozzá?
– Remekül hangzik – örvendezett a férfi. Jane meg csak hallgatott, hiszen
számára teljesen új volt az, hogy a férje vadászik, eddig sohasem
említette, de még csak egy trófea sem utalt ilyesmire a házban. Ő maga
nem volt oda az ilyesfajta időtöltéshez, rettenetesen sajnálta szegény
állatokat.
– Önnek, kedves Katrine, lenne kedve hozzánk csatlakozni?
– Azt hiszem én most kihagyom a vadászatot, inkább Jane-nel maradok,
hiszen olyan régen nem találkoztunk rengeteg megbeszélni valónk van–
utasította vissza udvariasan a meghívást.
– Ön tudja – rándította meg a vállát Richard.
– Szeretnélek bemutatni titeket Williamséknek. Itt laknak a
szomszédban, nagyon kedves házaspár, és ha nem bánjátok, meghívnám
őket holnap teára – nézett vendégeire Jane.
– Semmi akadálya, mi is szívesen ismerünk meg új arcokat – válaszolta
Duncan, mire felesége csak helyeslőn bólogatott.
A nap további része is kellemesen telt, úgy tűnt Duncan igen jó
társaságnak bizonyult Richard számára, remekül megértették egymást
ami a férfi számára is meglepő volt. Jane megmutatta Katrine-nek a házat,
majd jót sétáltak a kertben és be nem állt a szájuk. Katrine mindenre
kíváncsi volt, ami azóta történt, hogy elköltözött Londonból és Jane-ről is
mindent tudni akart. Miközben beszélgettek, sokszor felejtette pillantását
barátnőjén és el kellett ismernie, hogy igen sokat változott az alatt az idő
alatt, amióta nem látta. Ő sohasem úgy tekintett rá mint a vele egykorúak,
akik csak csúfolódtak rajta a sántasága miatt. Katrine mélyebbre látott
benne, ő tudta, hogy valójában milyen nemes lelkű és sohasem bánta
meg, hogy kereste a társaságát. Barátságuk az évek során elmélyült,
minden apró titkot elmondtak egymásnak és ez akkor sem szakadt meg
miután Katrine férjhez ment és elköltözött. Jane a vele történtek ellenére
mindig kiegyensúlyozott volt és határozott. Úgy tűnt ez mit sem változott,
bár most volt valami, ami visszafogta attól, hogy önmaga legyen.
Tiszta szívből jövő mosolya mögött ott bujkált valami, ami felkeltette
barátnője figyelmét, bár nem tudta megmondani ő sem mi lehet az. Erre
akkor derült fény, amikor már néhány napja náluk tartózkodott és
megfigyelhette, hogy Richard milyen kimérten viselkedik vele. A hét igen
jól telt mindenki számára. Richard beváltotta ígéretét, és néhány ismerőse
társaságában megtartották a vadászatot, ami igen sikeres volt. Mrs.
Holling még aznap remek vadast készített a számukra vacsorára. Duncan
igen csalódott volt, amikor búcsút kellett vennie tőlük, de hát a
kötelesség, az kötelesség mondta. Ő is és Katrine is igen jó barátságba
kerültek Mr. Williamsszel és Theresával, gyakran látogattak el hozzájuk.
Egyik nap az asszony egy igen érdekes ötlettel állt elő.
– Annyira hálás vagyok az égnek, amiért ennyi kedves ember vesz körül,
hogy arra gondoltam talán nem lenne ellene kifogásotok, ha rendeznék
egy bált a tiszteletekre. Mi véleményetek? – kérdezte kíváncsian. Katrine-
teljesen felvillanyozta az ötlet, Jane pedig csak halványan mosolygott, ami
feltűnt Theresának is.
– Neked talán nem tetszik az ötlet? – érdeklődött csalódottan, hiszen
semmire sem akarta kényszeríteni fiatal barátnőit.
– Nem, dehogy szó sincs ilyesmiről, csak az az igazság, hogy én még
soha nem voltam bálban – felelte kicsit szégyenkezve.
– Ezt ugye nem mondod komolyan? – csodálkozott az asszony.
– De igen.
– Akkor itt az ideje, hogy ezen is túl ess. Meglátod, remekül fogod érezni
magad – paskolta meg a kezét, és már kezdte is szervezni a bált.
Izgatottsága hamarosan átragadt Jane-re és Katrine-re is. Együtt mentek
be Londonba, hogy meghívót rendeljenek, és ruhát csináltassanak
maguknak a bálra. Mikor Richard megtudta, hogy mire készülnek, nem
fogadta kitörő örömmel a hírt, de nem is tett semmit, hogy
megakadályozza azt. Jane a meghívók címzésénél jött csak rá, hogy
valójában mennyi ismerőse van férjének és, hogy szinte a felét sem
ismeri. Időnként a doktor is beugrott, sőt egyre gyakrabban tette tisztletét
náluk, miután megismerkedett Katrine-nel. Nagyon tetszett neki a
fiatalasszony, de természetesen tiszteletben tartotta, hogy férjes asszony.
A bál napját, a következő hét végére tűzték ki. Már délután nagy volt a
jövés-menés a házban, lassan érkeztek egymás után a vendégek. Theresa,
mint jó háziasszonyhoz illik, már az ajtóban fogadta őket. Jane egyenesen
gyönyörű volt krémszínű szatén ruhájában és ezt más is észre vette,
csupán férje nem vett róla tudomást, ő amint megérkeztek, elvegyült a
társaságban. Katrine-t végtelenül bosszantotta ez a fajta viselkedés, de
nem tette szóvá, úgy gondolta megvárja a megfelelő alkalmat. Mialatt a
többiek táncoltak és vígan cseverésztek, Jane nem tudott mit kezdeni
magával. Sajnos táncolni nem mehetett, mert még ha tudott volna is
bajosan ment volna neki a bot miatt, ezért inkább állandóan felügyelte,
hogy mindig legyen elegendő étel és ital az asztalokon. Többször is
körbejárta a hatalmas termet és mosolyogva figyelte amint a társaság
mulat, majd mikor tekintete férjére siklott mérhetetlenül elszomorodott,
hiszen a férfi szinte mindig nők koszorújában állt és látszott rajta, hogy
remekül érzi magát.
– Remek ez az este – állt meg mellette egy alkalommal Dr. Blake.
– Nagyon jó munkát végeztek – dicsérte.
– Azért önnek is volt kis egy része benne – mosolyodott el a nő.
– Csodálatosan áll önnek ez ruha – mondta őszintén az orvos.
– Köszönöm a bókot – felelte zavartan Jane.
– Egyáltalán nem annak szántam. A férje igazán büszke lehet magára.
– Bár az lenne – sóhajtott fel az asszony, nem volt rejtegetni valója az
orvos előtt, nem volt ő sem vak, neki is feltűnt mennyire nem törődik a
férfi a feleségével, csupán próbálta kicsit felvidítani szomorú tekintetét.
– Bolond lenne, ha nem lenne az. Mit szólna egy rövid tánchoz?
– Köszönöm figyelmességét, de attól tartok most le kell mondanom
nagylelkű ajánlatáról – mondta és megemelte a botot tartó kezét.
– Ön ezt akadálynak tartja? – kérdezte nevetve a férfi.
– Miért nem az?
– Csak amit annak érez az ember.
– Ezt megjegyzem magamnak – mondta Jane, és mielőtt folytathatta
volna Katrine csatlakozott hozzájuk. Látta miként változik meg a doktor
arckifejezése barátnője megjelenésére. Szemei szinte ragyogtak és olyan
csodálat ült ki rá, hogy nem lehetett nem észrevenni.
– Valamiféle titkos összejövetel van itt és nekem nem szólt senki? –
kérdezte tréfásan.
– Ha valóban ilyesmiről lenne szó, te lennél az első, aki tudnál róla –
válaszolta Jane.
– Jól érzed magad? – kérdezte feleslegesen barátnőjétől.
– Én remekül, csak miattad aggódom kicsit – tette hozzá komoly hangon.
– Semmi okod rá, én is jól érzem magam, csak másképp – biztosította őt.
– Tényleg így van?
– Igen. Egyébként neked a táncolók közt lenne a helyed – vetette a
szemére Jane.
– A doktor volt olyan kedves és felajánlotta a következő táncot, de mivel
én nem vagyok most formában, átengedem neked, persze, csak ha a
doktornak nincs ellene kifogása – nézett az említettre.
– Ellenkezőleg – hajolt meg a férfi és a karját nyújtotta partnerének, amit
Katrine szívesen el is fogadott Henry legnagyobb örömére. A asszony
végig járt vele néhány táncot, majd mikor látta, hogy Richard egyedül áll
az egyik puncsos asztalnál odasétált hozzá.
– Úgy látom nem szenved hiányt női rajongókból – jegyezte meg, mire a
férfi csak félmosolyra húzta száját, ami dühítően hatott a mellette álló
nőre, de türtőztette magát.
– Mondja miért bánik így vele? – szegezte neki a kérdést, bár tisztában
volt vele, hogy nem nincs joga beleszólni a házassági életébe, másrészt
mert a Richard a vendéglátója.
– Fogalmam sincs miről beszél – válaszolta.
– Valóban? Nem veszi észre mennyire szereti önt?
– Ezt meg honnan veszi? – nézett rá most már kíváncsisággal a
szemében.
– Nem látja, ahogyan magára néz? Tud egyáltalán róla valamit is? –
kérdezte szemrehányón a nő.
– Ha nem tudná akkor felvilágosítom önt, hogy a mi házasságunk nem
éppen az érzelmekre épült.
– Az nem jutott eszébe, hogy azóta megváltozhatott a helyzet?
– Az én részemről nem.
– Miért ilyen hajthatatlan? Olyan nagy áldozat lenne öntől, ha legalább
egy cseppnyi esélyt adna neki arra, hogy megismerje?
– Attól függ, ön mit nevez áldozatnak.
– Ezt magának kell eldöntenie. Tudja például, hogy Jane kitűnően
zongorázik?
– Sohasem mondta.
– Talán, mert nem kérdezte, és még nagyon sok minden van, amiért
érdemes lenne megismerni.
– Majd észben tartom – mondta, elnézést kért és otthagyta, nem túl
udvarias módon az asszonyt.
Eleinte dühös volt rá, amiért beleavatkozik az életébe, de ahogy
hallgatta valami megmozdult benne. Már nem volt hangulata visszamenni
a többiekhez, ezért félre húzódott a zajos társaságtól. Szemei akaratlanul
is végig járták a termet, feleségét keresve, majd meg is találta, épp
valakivel beszélgetett. Végigtekintett rajta. Igazán jól áll neki az a ruha –
ismerte be magának, de semmi mást nem látott benne, ami különösebben
fel keltette volna az érdeklődését. Az este folyamán még néhányszor
előfordult, hogy fürkészve nézte Jane-t, pedig mindig ugyan arra a
következtetésre jutott vele kapcsolatban. Hazafelé a kocsiban felesége és
barátnője megvitatták az est legfontosabb eseményeit, Richard pedig
kénytelen volt őket végig hallgatni, olykor kurtán válaszolt is, ha egy– egy
kérdést intéztek hozzá. Másnap a bálozók sokáig aludtak, kivéve Richardot
aki még korán reggel bement Londonba, bár ezt Jane is csak akkor tudta
meg, amikor leült a kései reggelihez.
– Jó reggelt, Harold! – üdvözölte a komornyikot.
– Jó reggelt, asszonyom!
– A férjem felkelt már?
– Igen, asszonyom és már be is ment a városba – adta tudtára. Jane
nagyon meglepődött ezen, mert nem tudott róla, hogy bármiféle
halaszthatatlan ügye lett volna és ráadásul még csak nem is szólt neki.
– Valami baj van? – kérdezte az épp belépő Katrine, amikor meglátta
barátnője meglepett arcát.
– Dehogy – nézett fel Jane –, csak kicsit elkalandoztam
– Richard?
– Bement Londonba – válaszolta egyszerűen a másik, ám ebből válaszból
Katrine rögtön tudta, hogy miért olyan arckifejezése az előbb.
– Asszonyom, ez nem rég érkezett önnek– adott át neki Katrine-nek egy
levelet. Az átvette, elolvasta majd nagyot sóhajtott.
– Úgy tűnik, már nem sokáig élvezhetem a vendégszereteted. Duncan
azt írja, hogy rendbe hozták a házat, néhány napon belül beköltözhetünk.
– Ez igazán jó hír, bár azt kell mondanom, hogy rettenetesen fogsz
hiányozni.
– Te is nekem, de ráérünk még a búcsúzkodással.
– Igazad van – helyeselt Jane, és ez némiképp csökkentette
csalódottságát. Katrine-t is efféle gondolatok foglalkoztatták. Ő azért
érzett csalódottságot mert úgy tűnt számára, hogy nem sikerült
meggyőznie előző este Richardot.
Jane legnagyobb meglepetésére és örömére férje nem maradt sokáig
Londonban, mert késő délután hazaérkezett. Felesége nem faggatta, hogy
mit csinált, merre járt, hiszen eddig sem tette miért lenne ez most
másképp? Nagyon gyorsan repültek a napok, főleg, hogy apja
meglátogatta bár nem maradt sokáig. Teljesen el volt ragadtatva attól a
pompától amelyben lánya élt és ez legalább némi vigaszt nyújtott neki
azért, hogy nem szerelemből sikerült férjhez mennie. Jane is boldog volt,
hogy apja kicsit megnyugodott és már nincs olyan lelkiismeret furdalása.
Repült az idő és végül csak eljött Katrine utazásának az ideje. A két
barátnő hosszasan búcsúzkodott, majd udvariasan elköszönt annak
férjétől is. Katrine távozása utána Jane valamiféle űrt érzett otthonában,
valahogy nem találta a helyét. Lassan bejárta a kertet, hogy gyorsabban
teljen az idő majd végül az istállóban kötött ki. Odament a fiatal csikóhoz,
répát adott neki és mialatt az falatozott ő finoman simogatta.
– Még nem adtam neki nevet – szólalt meg hirtelen Richard az ajtóból,
ahol karba tett kézzel állt.
– Szeretné megtenni ön?– kérdezte kedvesen, ami nagyon meglepte az
asszonyt, észre sem vette, hogy ott van. Néhány pillanatig gondolkozott
majd csak ennyit mondott:
– Legyen pillangó – és várta, mit szól hozzá a férje.
– Jól hangzik – mondta és elment. Ez az egész érthetetlen volt a nő
számára, mégis valamiféle elégedettséget érzett és a hangulata is jobb
lett ettől a kis közjátéktól. Az elkövetkező napok is tartogattak
meglepetést a számára. Egyik alkalommal a teraszon ült és olvasott mikor
a férfi is megjelent.
– Csak nem olvas? – nézett rá hitetlenkedve Richard.
– De igen. Csodálkozik rajta? – évődött vele Jane.
– Sajnálom, hogy ezzel csalódást okozok önnek – jelentette ki.
– Sose sajnálja – válaszolta a férfi és ő maga is helyet foglalt amire a nő
nem talált magyarázatot. Richard odahajolt és megnézte mi az amit olvas.
– Igazán jó választás– dicsérte– remek kötet.
– Szerintem is az– értett egyet vele felesége, majd hosszas, érdekfeszítő
beszélgetésbe kezdtek könyvekről és íróikról. A férfit nagyon meglepte
Jane tájokozottsága az irodalmi életben.
– El kell ismernem, ön igen művelt– vallotta be.
– Köszönöm– válaszolta a nő zavartan az elismerést. Még sohasem
fordult elő, hogy férje ilyen nyíltan fejezze ki neki valami miatt az
elismerését. Számára ez nagyon új dolog volt és iszonyúan jól esett neki.
Richardot felesége zavara mosolyra késztette, majd eszébe jutott a
Katrine-nel folytatott beszélgetés. Talán mégis igaza lehetett, mikor azt
mondta, hogy még csak esélyt sem ad neki, ám most teljesen másként
látta a dolgot, mint akkor. Most, hogy kapott egy kis ízelítőt a nő
műveltségéből, egyre többre volt kíváncsi amit az asszony lassacskán ki is
elégített. Richard ha ideje engedte egyre gyakrabban kereste felesége
társaságát, ami Jane-t nagyon boldoggá tette. Már nem utasította vissza,
ha sétálni invitálta, hanem örömmel teljesítette a kérést. A nő is igen sokat
tudott meg az elmúlt időszakban férjéről. Egy alkalommal mikor Jane
virágokat szedett a benti vázákba megjelent mellette a férfi.
– Mit szólna egy kis piknikhez?– kérdezte egyszerűen és felemelte a
kezében tartott kosarat. Az asszony először meg sem tudott szólalni a
meglepetéstől, de azért igenlően bólintott.
– Azonnal indulhatunk, csak megmosom a kezem– mondta gyorsan és
szólt a kertésznek, hogy vigye be a virágokat a házba, majd elrendezi ha
visszajöttek. Néhány perc múlva már ott volt férfi mellett.
– Hova megyünk? – kérdezte kíváncsian.
– Ismerek egy csodálatos helyet, ott a kis tó partján – mutatott az előttük
elterülő tavacska irányába.
– Nincs túlságosan messze, gyalog is hamar odaérünk. Persze, ha úgy
gondolja, akkor választhatunk közelebbi helyet is. – Jane meghatotta férje
figyelmessége. Úgy vélte képes lesz addig elsétálni.
– Semmi gond indulhatunk. – Richard odanyújtotta a karját, hogy ezzel is
segítse feleségét és elindultak.
– Kérdezhetek valamit?
– Ki vele – bíztatta a férfi.
– Tudja, olyan sok mindent hall az ember innen-onnan – habozott egy
kicsit majd folytatta.
– Az emberek azt beszélik, hogy igen titokzatos a múltja. Senki nem tudja
mit csinált azelőtt, hogy ide jött. Azonkívül amit apám mondott, hogy
egyszer találkoztak Franciaországban, én sem tudok többet. Elárulja
nekem az igazat?– tette fel a kérdést végül. Miután befejezte, Richard
nevetni kezdett. Jane értetlenül állt meg mellette.
– Mi olyan mulatságos? – kérdezte kissé neheztelve.
– Valóban titokzatosnak tartanak? Talán nem is baj, így legalább
megtartják a kellő távolságot – mondta.
– Azért önnek elmondom az igazat. Mint az apjától tudja, azelőtt
Franciaországban éltem. Apám spanyol nemes volt, anyám francia. Azzal,
hogy anyám hazájában éltünk apám neki tett szívességet, de úgy tűnt
hosszú távon a dolog nem működött. Apám egyre többször utazott
Spanyolországba, amiért anyám neheztelt rá. Tizenöt éves voltam mikor
végleg elhagyta anyámat, amin nem tudta magát túl tenni. Teljesen
belebetegedett a dologba, engem hibáztatott mindenért és egy idő után
teljesen beszámíthatatlanná vált. Amikor apám tudomást szerzett az
állapotáról, felelősnek érezte magát a történtek miatt, ezért visszatért és a
legjobb orvosokat fogadta mellé. Anyám már sohasem lett ugyanaz, aki
előtte volt, de úgy tűnt boldoggá tette apám visszatérése, mindaddig,
amíg rá nem találtak holtan a szobájában. Megmérgezte magát. Apám a
temetés után visszautazott és kérte tartsak én is vele, így is tettem, bár
sok örömöm nem volt benne. Mintha nem is az apám lett volna, hanem
egy idegen. Olyan életmódot folytatott ami nekem nem tetszett, ezért
amint elértem a nagykorúságot, elhagytam. Mivel nem kis vagyonom volt
az anyám öröksége után, szerettem volna valami érdemlegeset kezdeni az
életemmel, persze azt mondanom sem kell, hogy eleinte ez nem ment
olyan simán. Nagyon sokat utaztam, ezzel téve szert tapasztalatokra és
ismeretségekre. Kötöttem előnyös és előnytelen üzleteket. Azelőtt már
többször is jártam ezen a vidéken és nagyon tetszett, ráadásul üzleti
érdekeltségeim is voltak itt ezért úgy gondoltam, miért ne telepedhetnék
itt le. Mielőtt bármihez is kezdtem volna, kaptam a hírt, hogy apám
elhunyt, ezért odautaztam. A temetés után csőstül jöttek az egykori
cimborák, kérni az apám által felhalmozott adósságok kifizetését. Nincs
mit szépítenem a dolgon, apám életmódja az egész vagyonát
felemésztette. Mindent eladtam, amit csak lehetett a megmaradt
ingatlanjaiból, ez éppen csak fedezte az adósságait. Nos ennyi az én
titkom. Megértheti, hogy nem hencegek az ilyesmivel.
– Sajnálom, hogy felbolygattam a múltat.
– Emiatt ne aggódjon előbb vagy utóbb úgyis elmondtam volna. – Közben
megérkeztek arra a helyre, amiről a férfi beszélt. Innen gyönyörű kilátás
nyílt az egész vidék, szinte lélegzetelállító volt a látvány. Richard
elégedetten látta, hogy mennyire el van ragadtatva a felesége. Ettek,
beszélgettek szinte fel sem tűnt nekik, mennyire szalad az idő. Már késő
délután volt mire visszaindultak a házhoz.
– Várjon itt egy pillanatot – kérte a férfi és gyorsan bement a házba majd
néhány pillanat múlva jött is vissza. – Vajon mi történhetett? – találgatott
Jane.
– Rendben most már mehetünk – mondta, és előre engedte Jane-t, akinek
óriási meglepetésben volt része amint belépett a szalonba. A szobában
egy hatalmas fehér zongora fogadta.
– Istenem egy zongora!– kiáltott fel meglepetten és férjére nézett.
– Katrine mesélte, hogy remekül zongorázik, úgyhogy gondoltam itt az
ideje, hogy nekem is megmutassa – magyarázta mosolyogva Richard.
– Szóval ezért volt ez az egész piknik dolog?– ébredt rá az igazságra a
nő.
– Nos így is mondhatjuk, de azért remélem, élvezte?
– Igen. Csodálatos nap ez ami – mondta őszintén.
– Játszana nekem valamit? – kérte.
– Nagyon szívesen. Mit szeretne hallani?
– Teljesen mindegy, ami önnek megfelel.
Jane leült a zongorához és játszani kezdett egy kedves kis dallamot, csak
amíg bele nem jött, azután jöttek a klasszikusok. Richard elragadtatva
hallgatta a gyönyörű játékot, teljesen le volt nyűgözve. Mikor Jane
befejezte a játékot odament hozzá és felsegítette a székről. Közben olyan
közel kerültek egymáshoz, hogy nem tudta megállni, hogy ha csak futólag
is ne csókolja meg a száját. Ez annyira váratlanul érte feleségét, hogy
levegőt sem mert venni. Mikor a férfi elengedte alig bírt megállni a lábán.
– Bocsásson meg kérem, nem lett volna szabad így lerohannom –
szabadkozott a férfi – de muszáj volt megtennem – majd sietősen elhagyta
a szobát.
Jane életében először érzett ilyen csodálatos dolgot. Furcsa érzés volt a
gyomrában, a szíve majd kiugrott a helyéről. Ez volt élete első csókja. Ha
egy röpke csók ilyen hatással van az emberre el sem tudta képzelni, hogy
akkor milyen lehet a teljes beteljesülés? Nem volt ugyan jártas az ilyen
dolgokba, de titokban olvasott róla és Katrine is beszélt róla néhányszor,
persze csak az illendőség határán belül. Kezdeti izgatottságát lassan az
aggodalom váltotta fel. Mi van, ha férje megbánja amit tett és ezek után
hátat fordít neki?
Richard ezalatt átkozta magát amiért ilyen lehetetlenül viselkedett. Most,
hogy egyre közelebb került Jane-hez úgy érezte, mindenképp meg kell
tennie, hiszen olyan csábítóak voltak azok az ajkak, és már olyan rég
szerette volna megtenni. Hiába is próbált visszaemlékezni rá, nem tudta
mikor változtak meg az érzései ilyen gyökeresen, de megtörtént, ebben
biztos volt. Katrine azt mondta, hogy felesége szereti, de mi van, ha
tévedett? Ám még ha így is van nem ronthat be ajtóstul a házba.
Türelmesebbnek kell lennie, intette magát és visszament a szalonba. Jane
most is a zongora előtt ült és egy szomorú balladát játszott.
– A kedvemért játszana valami vidámabbat? – kérte kedvesen.
– Miért is ne – mosolyodott el az asszony hiszen, hogy férje visszajött azt
jelezte, hogy nem bánta meg, hogy megcsókolta. A kialakult bizalmas
hangulatot Harold zavarta mag azzal, hogy egy levelet hozott, ami futárral
érkezett. Jane már tudta, hogyha futárral jön levél akkor férje gondolkodás
nélkül utazik Londonba.
– Ugye most elmegy? – kérdezte csalódottan, képtelen volt nem feltenni
a kérdést.
– Nem – jött a határozott válasz.
– Gondolom, akkor holnap.
– Holnap sem – válaszolta a férfi, amin maga is meglepődött. A mindig
olyan nagyon várt üzenet most jelentett számára mást, mint egy
lehetőséget amivel nem kívánt élni. Zsebébe csúsztatta a levelet és az
órájára nézett.
– Nem sokára tálalják a vacsorát, ha szeretne addig átöltözni, még van
ideje – figyelmeztette Jane-t. Lidia látta asszonya sugárzó boldogságát,
ami rá is hatással volt, ám nem merte megkérdezni az okát, csupán
megjegyezte azt.
– Igen boldognak tűnik, asszonyom.
– Az vagyok, Lidia. Ez egy csodálatos nap – áradozott Jane.
– Láttam a zongorát, amit hoztak és hallottam milyen csodálatosan
játszott rajta.
– Örülök, hogy tetszett, de most sietnünk kell – nógatta meg kicsit
szobalányát.
– Máris készen vagyunk, asszonyom. – Az egyik új ruháját vette fel az
estére. Nagyon szerette volna, ha megjelenése imponál férjének ezért
döntött a halványkék ruha mellett. Nem túlságosan hivalkodó, a finom
anyag jól illett az egyéniségéhez és ott emelte ki ahol kellett. Lidia lazán
feltűzte szép haját, majd elismeréssel nézett rá.
– Csodálatosan néz ki, asszonyom – dicsérte, és most kivételesen Jane is
egyet értett vele. Férjénél is ugyanezt a hatást érte el, mikor belépett az
ebédlőbe.
Richard egyszerűen el sem tudta képzelni, hogy hogyan lehet az, hogy
nem vette észre azt, ami mindeddig a szeme előtt volt, sőt az övé is. Most
jött csak rá, hogy igazából mekkora kincs tulajdonosa és szerette volna
jóvátenni az eddigi viselkedését az asszonnyal szemben.
Jane-t is elbűvölte férje viselkedése. Még sohasem találkozott nála
kedvesebb, figyelmesebb és előzékenyebb férfival. Erősen bízott benne,
hogy ez most már így is marad. Szinte a fellegekben járt a boldogságtól,
ráadásul ma meg is csókolta.
– Csodásan néz ki ma este – bókolt neki a férfi, amit boldog mosollyal
köszönt meg.
– Ön is igen jól fest – viszonozta. Richard kihúzta neki a széket és
megvárta, amíg leül, majd ő is helyet foglalt.
– Van még egy meglepetésem – mondta sejtelmesen férje.
– Ó, én már a zongorával is teljesen elégedett vagyok.
Richard magához hívta a komornyikot és mondott neki valamit úgy, hogy
felesége ne hallja, majd az távozott. Néhány perc múlva elhúzódott a
sarokban egy függöny. Jane most odafordította a fejét és kíváncsian figyelt
mi történik. Észre sem vette, hogy az ebédlő egy kis részét elkerítették
addig amíg mozgást nem észlelt abból az irányból. A függöny mögül egy
kisebb zenekar bukkant elő és halkan muzsikálni kezdtek. Annyira
meghatotta ez a gesztes, hogy csak ült némán és hallgatta a zenét.
– Tetszik? – érdeklődött férje, kíváncsi volt, hogy jól döntött – e mikor
meghívta házába a zenészeket.
– Nagyon.
– Ez még nem minden. Szabad egy táncra hölgyem? – hajolt meg előtte
Richard.
– Még sohasem táncoltam – nézett őszintén a férfira.
– Akkor itt az ideje, hogy megtegye – válaszolta és ha meg is lepődött az
elhangzottaktól nem mutatta. Finoman megfogta felesége kezét, és
óvatosan felhúzta a székből.
– Erre most nem lesz szüksége – és elvette a kezéből a botot.
– Engedje, hogy én irányítsam és meglátja, hogy menni fog – súgta
halkan a fülébe. Jane így is tett, de annyira merevnek érezte magát, hogy
rögtön az első lépésnél elrontotta.
– Bízzon bennem és lazítson – kérte.
Az asszony elengedte magát és hagyta, hogy Richard erős karjai
megtartsák bizonytalan mozdulatait. Lassan olyan összhangban mozdultak
a ritmusra mintha már évek óta gyakorolták volna. Jane számára óriási
élmény volt férje karjaiban elmerülni, közelről érezni férfias illatát, szinte
úgy érezte, hogy a lábai nem érintik a földet, hanem szinte lebeg felette.
Hosszú ideig táncoltak így, majd pihenésképp megették a felszolgált
vacsorát.
– Köszönöm ezt az egész fantasztikus napot – hálálkodott Jane.
– Minden napnak ilyennek kellene lennie, és ha rajtam múlik így is lesz–
ígérte a férfi. Odasétált feleségéhez, gyengéden felhúzta magához, majd
először csak a kezét csókolta meg.
– Rettenetesen szeretnélek most megcsókolni – vallotta be, miközben
áttért a tegezésre.
– Akkor miért nem teszed meg? – lehelte Jane és ereiben sebesen
száguldott a vére.
Nem kellett kétszer kérnie. Richard lágyan a szájára hajolt és óvatosan
csókolni kezdte. Eleinte csak finoman térképezte fel a nő ajkait, majd
egyre mohóbban csókolta. Jane annyira elragadták az érzései, hogy alig
tudott a külvilágról. Szorosan a férjéhez simult és viszonozta annak
csókját. Richard mikor már nem bírta tovább ölébe kapta a törékeny testet
és felvitte saját szobájába, letette az ágyra, és újra csókolni kezdte. Jane
most már biztos volt, benne, hogy az éjszaka igazán asszonnyá válik. A
férfi mozdulatai gyengédek voltak és tapasztaltak. A nő kicsit szégyellte
magát, amiért ilyen tapasztalatlan, de egy idő után ösztönösen
cselekedett. Ő is simogatni kezdte az izmos férfi testet, ami még
izgatottabbá tette a másikat. Richard kezei is ismerkedtek az asszony
testével. Óvatosan levette róla a fűzőt, így téve szabaddá a hibátlan
melleket. Az utóbbi időben sokszor elképzelte őt ruha nélkül, de a valóság
minden képzeletet felülmúlt. Egyesével kezébe vette a gömbölyű
halmokat, aminek hatására Jane-ből óriási sóhaj tört fel. Ismeretlen vágy
kerítette hatalmába és egyre többet akart férjéből. Néhány perc múlva
már mindketten meztelenek voltak. Richard nehezen türtőztette magát, de
megkellett tennie, hiszen tudta, hogy feleségének ez az első alkalom és
szerette volna feledhetetlenné tenni számára. Lágyan simogatta a finom
női testet és megkeresett minden elrejtett zúgott ami Jane-t egyre jobban
felizgatta.
Szerette volna ha férje is azt érzi amit, ő ezért keze egyre lejjebb
kalandozott a férfitesten. Mikor elért annak ágaskodó férfiasságához és
simogatni kezdte, mire Richard hatalmasat hördült és egyre
követelőzőbben csókolta.
– Már nem vagyok képes sokáig visszafogni magam – nyögte a nő fülébe
és mikor már végképp nem bírta, beléhatolt. Néhány másodpercig várt,
hogy a fájdalom amit okozott kicsit enyhüljön, majd óvatosan mozogni
kezdett ezzel juttatva el kedvesét a számára eddig ismeretlen csúcsra.
Ezután egymás karjaiban pihentek egy ideig. Richard Jane egyik
hajtincsével játszadozott.
– Én vagyok a világ legnagyobb bolondja – szólalt meg.
– Miért? – támaszkodott a könyökére a nő, hogy belenézhessen a
szemébe.
– Mert eddig nem jöttem rá, hogy mekkora szerencse ért, hogy feleségül
jöttél hozzám.
– Komolyan mondod?
– A lehető legkomolyabban. Sokáig tartott, amíg rájöttem, de most már
nem tagadhatom, hogy szeretlek– vallotta be és, hogy nyomatékot adjon
szavainak hosszan megcsókolta.
– Én is szeretlek – mondta az asszony.
– Ez igaz? – kérdezte hitetlenkedve a férfi.
– Annak ellenére, ahogyan viselkedtem veled?
– Így van – mosolygott Jane.
– Csodálatos vagy – csókolta meg újra.
A felkelő nap is egymás karjaiban találta őket.
– Jó reggelt kedves – üdvözölte feleségét Richard mikor az kinyitotta a
szemét.
– Neked is. Azt hiszem jobb lenne, ha visszamennék a szobámba. Mit fog
szólni a személyzet, ha meglát?– aggodalmaskodott Jane.
– Már elfelejtetted, hogy házasok vagyunk?
– Dehogyis, csak ez olyan kellemetlen.
– Miért lenne az? Szerintem természetes – érvelt a férfi. A nő kiült az ágy
szélére, és elkezdte felvenni a ruháját. Csupasz vállai ingerelték a férfi
fantáziáját ezért odahajolt és finoman megcsókolta őket. Jane élvezte a
cirógató ajkakat, de nem hagyta magát újra az ágyba csábítani.
– Szólok Haroldnak, hogy tetessen rendbe egy másik földszinti szobát,
ideje, hogy közös hálónk legyen – mondta.
Jane egésznap vidáman járt-kelt a házban. Kora délelőtt már mindenki
tudta, hogy az úr és felesége együtt töltötték az éjszakát és elégedettek
voltak a helyzettel. Ebéd után Richard kilovagolt. Szeptember eleje volt és
már lassan kezdett hűlni az idő, ráadásul esőfelhők gyülekeztek ameddig
csak a szem ellátott. Jane a szalonban üldögélt mikor meghallotta az
esőcseppek kopogását a párkányon. Aggódva nézett ki az ablakon, mert a
férje még nem érkezett vissza. Ebben a pillanatban Harold jelent az
ajtóban.
– Asszonyom, egy hölgy keresi Mr. Montgomeryt – mondta.– Vajon ki
lehet az? – tűnődött magában az asszony.
– Vezesse be, kérem.
– Igenis, asszonyom – és néhány pillanat múlva egy gyönyörű nővel tért
vissza.
– Köszönöm, Harold, elmehet.
– A férjem sajnos nem tartózkodik itthon, de bármelyik pillanatban
megérkezhet. Segíthetek esetleg én valamiben?
– Nos ez kellemetlen, hiszen Richard volt az, aki ide hívott.
– Valóban nekem nem említette, hogy vendéget vár.
– Tudja, ez amolyan magán ügy.
– Értem – mondta Jane, bár egyáltalán nem így volt – óhajt esetleg addig
inni egy teát vagy valami mást?
– Nem, köszönöm nem kérek semmit. – Egy ideig zavart csend telepedett
közéjük.
– Londonból érkezett? – törte meg a csendet Jane.
– Igen – majd újabb hosszú csend. Végül Richard lépett be a szobába és
elég zaklatott volt.
– Kedvesem, ez a hölgy veled szeretne beszélni.
– Tudom, Harold már említette. Kérlek, most hagyj magunkra – mondta
feleségének.
Az értetlenül nézett rá, de teljesítette kérését. Iszonyúan kíváncsi volt
vajon mi dolga lehet ezzel a nővel a férjének, de nem akart udvariatlan
lenni, ezért inkább kiment a konyhába a szakácsnőhöz, hátha ő tud
valamit.
– Mrs. Holling– szólította meg – ismeri azt a hölgyet, aki az előbb
érkezett? – kérdezte, mert biztosan tudta, hogy semmi nem kerüli el az
asszony figyelmét.
– Sajnos nem, még sohasem láttam itt – válaszolta ,és ez meg is felelt a
valóságnak, ám magában azt gondolta bárcsak soha ne jött volna ide,
túlságosan is jól ismerte ahhoz.
– Azt mondta, hogy Richard hívta ide – folytatta.
– Azt kétlem, kedvesem – szólta el magát a szakácsnő.
– Honnan tudja? – vált egyre kíváncsibbá Jane.
– Mert mióta én itt vagyok, még soha nem hívott ide hölgy vendéget –
próbálta helyre hozni az előbbi botlását.
– Biztosan, igaza van, azért minden esetre különös, hogy ezt állította.
– Igen, valóban az – hagyta rá az asszony és serényen folytatta a
munkáját, mert már kezdett kínossá válni számára ez a beszélgetés.
– Megyek, megkérdezem nincs-e szükségük valamire – mondta, és még
mielőtt Mrs. Holling visszatarthatta volna, el is tűnt. Ahogy a szalonhoz ért
meghallotta Richard kemény hangját.
– Örültség volt idejönnöd – mondta.
– Üzentem neked, és te nem jöttél még csak nem is válaszoltál –
hangzott a sértődött válasz. Jane tudta, hogy illő, amit csinál, de nem
tudott a döbbenettől még csak mozdulni, még a lélegzetét is visszafogta,
úgy hallgatta a bentről kiszűrődő hangokat.
– Már megbeszéltük, hogy hiába azért nősöltem meg, hogy vegyen
szájára a város, nem mehetek, amikor csak füttyentesz.
– Miért nem? Hiszen eddig mindig ezt tetted. Ráadásul nem tudom
elhinni, hogy egyszerűen nem tudsz megszabadulni ettől a szerencsétlen
sántától!
– Ne beszélj így róla! – szűrte a fogai közt a férfi.
– Miért? Nem te voltál az, aki annyira esküdözött nekem, hogy megkeresi
a világ legvisszataszítóbb nőjét és feleségül veszi? Lám, megtetted és
most mégis hanyagolsz – panaszolta.
– Hát már nem szeretsz? – kérdezte az ismeretlen, de Jane már nem
hallgatta meg a választ. Zúgott a feje az elhangzottaktól, lábai remegni
kezdtek és meg kellett kapaszkodnia. Először azt mondta magának, hogy
valószínűleg a képzelete játszik vele, de sajnos rá kellett ébrednie, hogy
amit hallott az a valóság. Torkát összeszorította sírás, és nehogy hangosan
felzokogjon kezét a szájára, tapasztotta, úgy menekült ki a házból, mert
úgy érezte ha továbbra is bent marad megfullad. Mikor kiért keserűen
zokogni kezdett. Most vált számára teljesen világossá, hogy miért is
választotta őt a férfi. A gúnyos szavak még most is ott visszhangzottak a
fülében ”visszataszító”. Szóval ez a véleménye róla a férjének? Eleinte
észre sem vette, hogy esik az eső, csak ment amerre a lába vitte, így azt
sem látta mikor a hívatlan vendég távozott.
– Aggódom uram, Mrs. Mongomery jó ideje elhagyta a házat és még nem
tért viszza, ráadásul az idő is egyre rosszabb – mondta Harold a férfinak.
– Elment? – csodálkozott Richard.
– Mikor?
– Úgy félórával ezelőtt uram.
– Miért nem szólt nekem azonnal? – korholta meg a komornyikot.
– Sajnos én sem tudtam róla uram, a szobalánya szólt nekem, hogy látta
az emeleti ablakból, ezért gondoltam jobb, ha ön is tudja – magyarázta.
– Megyek és megkeresem. Szóljon Mrs. Hollingnak, hogy készítsen forró
teát! – utasította a férfit.
Kint szakadatlanul esett az eső. Jane ruhája teljesen átázott és
ólomsúlyként nehezedett rá. Könnyei egybe olvadtak az arcát érő
esőcseppekkel. Gondolatai kétségbeesetten cikáztak a fejében. Eleinte
nem voltak túlzott reményei a házasságával kapcsolatban, csupán abban
reménykedett, hogy sikerül elnyernie férje megbecsülését. Ám ami az
utóbbi időben történt az minden álmát felülmúlta. Az elmúlt napokban úgy
érezte, hogy ő a világ legboldogabb asszonya és most tudomásul kellett
vennie, hogy feleslegesen áltatta magát. Férje visszataszítónak találja, és
csak azért vette feleségül, hogy szeretője jó hírét megőrizze és ráadásul
még képes volt azt a nőszemélyt elhívni az otthonukba. Nem tudta,
hogyan lesz képes ezt a szégyent elviselni. Eközben az eső
csillapíthatatlanul szakadt akárcsak a könnyei, mintha az idő is őt siratná.
Már jó ideje kint volt, bár maga sem tudta mióta. Mikor kicsit összeszedte
magát, érezte, hogy mindene csupa víz és fázik. Ekkor hallotta meg férje
kiáltásait, őt szólongatta, de ő nem akart neki semmiféle választ adni, ám
ennek ellenére végül mégiscsak rátalált.
– Mi ütött beléd, hogy ilyen időben kijöttél?! Tüdőgyulladást akarsz
kapni? – kiabálta aggódva.
– Csak azt ne mondd, hogy az egészségemért aggódsz, miközben a
szeretőddel hetyegsz az otthonunkban?! – kérdezte gúnyosan Jane és
lerázta magáról a férfi kezét. Richardot megdöbbentette a tény, hogy
felesége mindent tud, de most az volt fontosabb, hogy minél hamarabb
bevigye a házba.
– Csurom víz vagy – állapította meg a férje, amit a felesége szó nélkül
hagyott és elindult. Ám vizes ruhájának súlya miatt alig tett pár lépést,
máris elcsúszott és térdre esett a sárban.
Richard a segítségére sietett, ám az asszony lerázta magáról a kezét és
botjára támaszkodva próbált újra lábra állni, de ez többszöri próbálkozásra
sem sikerült neki.
– Az ördögbe! – szitkozódott Richard, és mit sem törődve felesége
ellenkezésével, az ölébe kapta és úgy vitte vissza a házba. Amint beértek,
utasította a komornyikot, hogy szóljon Lidiának, és küldjön vele Jane
szobájába egy pohár brandyt.
Bevitte a szobába a reszkető asszonyt, leültette az egyik székre, és
gyorsan kezdte lefejteni róla a vizes ruhadarabokat. Jane csak ült és szó
nélkül hagyta, hogy tegyen, amit akar. Érzékei annyira eltompultak és
kiürültek, hogy nem maradt egy csepp ereje sem tiltakozni. Mikor a
szobalány megérkezett a brandyvel a férfi elvette tőle és megitatta
feleségével. Jane köhögni kezdett az erős italtól, de néhány másodperc
múlva érezte, amint jótékony meleg önti el a testét. Miközben egy száraz
törölközővel dörzsölte a nő testét Richard szemrehányást tette magának,
amiért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok.
– Hogy voltál képes ezt tenni velem? – kérdezte halkan Jane.
– Most nem vagy túl jó állapotban, ígérem, holnap mindent
megbeszélünk – válaszolta nyugodt hangon a férfi.
– Azt hiszem, ezen már nincs mit beszélni, úgyhogy kérlek, menj el –
kérte erőtlenül az asszony. Richard jobbnak látta, ha most nem ellenkezik
vele, és engedelmeskedve elhagyta a szobát.
– Te is hagyj most magamra – szólt a szobalányához.
– Biztos benne, asszonyom? – kérdezte aggódva.
– Igen. – Nem szívesen hagyta most magára az asszonyt, de nem
ellenkezhetett munkaadójával.
Richard a kis szalonba ment és átkozta azt a pillanatot, amikor szeretője
betette a lábát a házba. Tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb véget kell
majd vetnie ennek a viszonynak és mikor legelőször nem el a hívott szóra
tudta, hogy eljött a szakítás ideje. Nem tudta, hogy mi volt az, ami éveken
keresztül a másikhoz vonzotta, de már nem is akarta megtudni, hiszen
most olyan érzelmek birtokolták a szívét, amilyet még soha nem érzett és
mindent megtett volna azért, hogy ez ne is változzon. Fel– alá járkált a
szobában és iszonyú indulat tombolt benne, de türtőztette magát. A nem
rég meglelt boldogsága most darabokra hullhat és ezért csakis ő a felelős.
Életében először nem tudta mitévő legyen. Legszívesebben kényszerítette
volna feleségét, hogy hallgassa meg, ám tudta, hogy ezt nem teheti. Jane-
nek most leginkább időre van szüksége, hogy feldolgozza a történteket és
utána tisztázhassanak mindent.
Jane mikor végre magára maradt végig nézett magán a tükörben és
teljesen lesújtotta, amit abban látott. Haja vizesen lógott a hátára, arca
megduzzadt a sok sírástól. Ujjait hozzáérintette a tükörhöz, mintha csak
vigasztalón meg akarná érinteni önmagát. Most már biztos volt benne,
hogy álmai szertefoszlottak, minden, ami az utóbbi időben olyan sokat
jelentett neki csupán illúzió volt. A férfi, akit annyira szeret,
visszataszítónak találja sántasága miatt. Ráadásul az egészben az a
legrosszabb, hogy előző éjszak mindent szentül elhitt, amit férje a fülébe
suttogott. Aztán eszébe jutott az apja. Csak szegény meg ne tudja, mert
belehalna szégyenbe – gondolta, és szemét újra elöntötték a könnyek.
– Szegény papa, mennyire ellenezte, hogy hozzámenjek– futott át rajta. –
Össze kell szednem magam! Nem szabad, hogy megalázottnak lássanak!
Aznap már nem ment ki szobájából, enni sem kért, hiszen étvágya sem
volt. Másnap undorodva az egész világtól és erőtlenül, erős fejfájással
ébredt. Úgy gondolta, hogy ez a sok elejtett könny miatt van. Szegény
Lidia még csak szólni sem mert mikor meglátta asszonyát. Némán segített
neki felöltözni, bár Jane-nek minden egyes mozdulat nehezére esett. Még
mindig nem óhajtott enni hiába erősködött annyira Mrs. Holling amikor
napi teendői közben felkereste.
– Jól érzi magát, kedvesem? – kérdezte aggódva az asszony.
– Ne aggódjon, semmi bajom – próbált mosolyt erőltetni az arcára, de
igen bágyadtra sikerült.
– Ennie kell legalább csak néhány falatot – kérlelte.
– Köszönöm, de vagyok éhes – válaszolta és, hogy elkerülje a további
noszogatást inkább elhagyta helyiséget. A szakácsnő szíve szakadt meg
érte, hiszen ő az első pillanattól tisztában volt mindennel és erre Jane is
rájött, mégis nap mint nap a szemébe kell néznie.
Richard nem akarta erőltetni a találkozást a feleségével, de kora
délutánra már elviselhetetlen volt számára, hogy az asszony láthatóan
kerüli őt.
Jane mindig tudta, hogy férje pontosan hol tartózkodik, ezért sikerült
elkerülnie a vele való találkozást. Nem tudta, hogy mit mondana neki, ha
összefutnának, de nem is akarta, hogy ez megtörténjen, ráadásul az
egésznap folyamán olyan furcsán érezte magát. Lángolt az arca, hol
melege volt, hol pedig rázta a hideg és a fejfájása sem csillapodott. Miután
mindent elintézett amit fontosnak tartott, visszavonult szobájába, mintha
az valamiféle menedék lenne. Egyszer csak kopogás zökkentette ki,
amúgy sem vidám gondolataiból és Richard lépett a szobába. Az asszony
döbbenten nézett rá.
– Tudom, hogy egésznap szándékosan kerültél, ezért vagyok most itt.
Szeretném, ha tisztáznánk a tegnap történteket – mondta határozottan.
– Lehet, hogy te akarsz róla beszélni, de én inkább szeretném elfelejteni.
– Te ezt az egészet nem értheted – magyarázta a férfi.
– Nem? – nézett rá dühösen a nő. – Mi olyan érthetetlen azon, hogy
idehívod a szeretődet?!
– Nem hívtam ide.
– Valóban?! – csengett gúnyosan Jane hangja.
– Nekem ezt mondta, de most már teljesen mindegy – vált közömbössé
az asszony hangja. – Fáradt vagyok, hagyj magamra, szeretnék pihenni –
mondta, és ahogy Richard végig mérte, ő is láthatta, hogy igazat mond.
– Rendben, de nehogy azt hidd, hogy ezzel vége. – Férje távozása után
az asszony az ágyra rogyott. Egyre rosszabbul érezte magát, ezért ledőlt
néhány percre. Gyötrelmes álmaiból Lidia kopogása zavarta fel. Most ha
lehet, még gyengébbnek érezte magát és erős köhögés gyötörte.
– Tessék – szólt ki erőtlenül.
– Jól van, asszonyom?
– Igen, csak elnyomott az álom. Történt valami?
– Hamarosan tálalnak a vacsorához, gondoltam talán szeretne átöltözni –
magyarázta a szobalány.
– Már annyi az idő? – nézett rá csodálkozva Jane, nem is gondolta, hogy
ilyen sokáig aludt.
– Már megbocsásson asszonyom, hogy szólni merészelek, de ennie
kellene végre valamit, hiszen tegnap óta szinte semmit evett.
– Igazad van – hagyta rá, nem volt kedve most ellenkezni vele, ráadásul
ő tudta, hogy ha nem eszik, az nem vezet sehova, bár étvágya az nem
volt, úgy döntött, hogy magába erőltet egy pár falatot. Nem sokat
számított most, hogy milyen az öltözete. Felvette, amit Lidia elővett, és
mint egy idegent, úgy méregette magát a tükörben, miközben többször is
erős köhögő roham vett erőt rajta.
– Nagyon csúnyán köhög asszonyom. Biztosan meghűlt tegnap. Akarja,
hogy küldessek az orvosért?
– Semmi szükség rá, jól vagyok. Kicsit talán megfáztam, de semmi több,
majd elmúlik.
Richard már az asztalnál ült mire ő odaért az ebédlőhöz és őt nézte.
Rettenetesen érezte magát, nemcsak a betegség miatt, hanem mert
tudta, hogy férje most is a sántaságát figyeli és most rettenetesen
szégyellte fogyatékosságát, de azért emelt fővel ment az asztalhoz. Finom
illatok próbálták előcsalogatni étvágyát, de úgy tűnt sikertelenül. Néhány
falat után úgy érezte, mintha kevés lenne a hely a gyomrában és egy
harapásnyit sem bírt többet enni. Szemeit direkt nem emelte férjére, ám
biztos volt benne, hogy Richard egyfolytában őt nézi. Mikor már
elviselhetetlenné vált számára az egész, felállt és távozni készült.
– Alig ettél valamit – állította meg a férfi hangja.
– Nem vagyok éhes – válaszolta.
– Tönkre teszed így magad.
– Te már megtetted – felelte halkan Jane és otthagyta.
Alig várta, hogy végre ágyba kerüljön, egyszerűen nem bírta tartani
magát. Leöltözött, még Lidia segítségét sem kérte, nehezen ugyan, de
sikerült. Amint lefeküdt szinte rögtön el is aludt, ám pihentető alvás
helyett lázálmai voltak és sokszor felriadt. Szája teljesen kiszáradt, tüzelt
az egész teste a láztól és időnként olyan hevesen rázta a köhögés, hogy
azt hitte megfullad. Láztól gyengén felkelt, hogy vizet hozzon magának,
mert amit bekészítettek a kancsóba már megitta.
Minden lépés nehezére esett, az első pár lépésnél meg kellett
kapaszkodnia, mert lábai alig bírták megtartani. Felvette a köntösét,
kezébe fogta az üres kancsót és kilépett a szobából. Nem jutott messzire,
mert újabb köhögés rázta meg testét, még levegőt is kapott. Ez annyira
kimerítette egyébként is legyengült testét, hogy hirtelen minden
elsötétedett előtte és a kristály kancsó hatalmas csörömpöléssel zuhant a
kőre. Több irányból érkeztek a hang irányába. Richard aki szintén nem
tudott aludni, a könytárszobában ült és várta, hogy elmúljon az éjszaka,
felugrott, hogy megnézze mi ez a zaj. Amint kilépett rögtön meglátta,
ahogy felesége élettelen ott fekszik a földön és gondolkodás nélkül rohant
oda hozzá. Amint felemelte az öntudatlan testet, érezte, hogy az tüzel a
láztól, és óriási aggodalom öntötte el a szívét.
– Azonnal küldjön valakit Dr. Blake-ért! – kiáltotta az utána érkező
komornyiknak. Bevitte Jane a szobájába, és gyengéden az ágyra fektette.
– Hozzon egy tál hideg vizet és egy törölközőt! – utasította az ajtóban
toporgó szobalányt.
– Máris hozom! – és már szaladt is.
– Mi történt? – kérdezte a szakácsnő aki szintén hallotta az csörömpölést,
de csak most ért oda.
– Nagyon magas a láza – válaszolta a férfi és hangja elárulta aggodalmát.
– Engedjen oda! – szólította fel az asszony erélyesen. Richard nem akart
felkelni felesége mellől, de tudta, hogy Mrs. Holling tudja, mit csinál.
Betakarta a reszkető Jane-t és mikor megérkezett Lidia a vízzel meg
néhány törölközővel betekerte a csuklóit és a homlokára is hideg
borogatást tett, hogy enyhítse a lázat addig, amíg az orvos megérkezik.
Bár éjszaka volt, Henry amint megtudta, hogy mi történt, tüstént útnak
indult, hiszen nagyon kedvelte Jane-t. Hamar odaért az érte szalasztott
inassal és rögtön hozzá is látott a vizsgálathoz. A szakácsnő kivételével
mindenkit kiküldött a szobából, bár Richard nem akart távozni csak
sikerült őt meggyőzni, hogy megtegye. Lelkiismeret – furdalás gyötörte,
mert úgy érezte, hogy ő a felelős azért, hogy felesége most ilyen
állapotban van. Az aggodalom mélyen átjárta minden porcikáját. Rettegett
attól, hogy elveszíti, hiszen annyira szereti. Szinte óráknak tűnt, mire
végre az orvos kijött a szobából.
– Súlyos? – kérdezte aggódva.
– Őszinte leszek – kezdte az orvos és Richard gyomra összeszorult. –
Tüdőgyulladása van, ráadásul nagyon le van gyengülve a szervezete.
– Azt mondja meg mennyire súlyos!
– Nagyon. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán túléli – mondta ki,
amitől férje annyira rettegett.
– Mindent megadok, amit kér, csak mentse meg – esdekelt Richard.
– Anélkül megteszek minden tőlem telhetőt, de ígérni nem tudok semmit.
Most az a legfontosabb, hogy levigyük a lázát, utána majd meglátjuk, hogy
reagál a gyógyszerekre – magyarázta.
– Mellette akarok lenni – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon a
férfi –, és szeretném, ha ön is maradna legalább addig, amíg a
legcsekélyebb változást nem látja, nem érdekel, mennyibe kerül.
– Ez nem pénz kérdése, csodákra én sem vagyok képes, de maradok egy
ideig – egyezett bele.
Visszamentek a szobába, Richard megköszönte Mrs. Hollingnak a
segítséget és elküldte lefeküdni, ő pedig az ágy mellé tett egy széket és
arra ült úgy, hogy időnként letörölhesse felesége arcáról a verítéket. Az
orvos a háttérbe húzódva elhelyezkedett az egyik fotelba, így virrasztották
át az éjszakát. Minden köhögési rohamnál Richard tehetetlenül nézte,
ahogy Jane kimerülten kapkodja a levegőt és ez szinte elviselhetetlen volt
számára. Hajnalban úgy tűnt, hogy a gyógyszer és a vizes borogatás
megtette hatását, mert Jane láza ugyan nem múlt, de érezhetően lejjebb
ment és a köhögése is csillapodott. Sőt egyszer magához is tért egy rövid
időre. Akkor Henry megkérdezte, hogy érzi magát és miután gyengén
elmosolyodott, amint megismerte a férfit, az orvos már kimerte jelenteni,
hogy a nehezén túl vannak. Részletesen elmondta Richardnak, mit mikor
kell beadni, és mit tegyenek ha esetleg újra magasra szökne a láza és
lelkére kötötte ha rosszabbodik az állapota azonnal küldjenek érte és
távozott. A férfi csak a legvégső esetben hagyta el felesége szobáját,
akkor is csak néhány percre, addig is mindig ott maradt vele a szakácsnő,
aki szintén rettenetesen aggódott. Másnap délelőtt Jane már hosszabb
időre magához tért. Látta, hogy férje az ágy mellett ül, és fürkészve nézi.
– Semmi szükség rá, hogy úgy tégy, mintha aggódnál értem – mondta
felesége gyenge hangon.
– Ne beszélj ostobaságokat – szűrte fogai közt a szavakat a férfi, mert
nem akarta elhinni, hogy Jane ennyire megveti.
– Miért lenne ostobaság, hiszen mindenki tudja, hogy szeretőd van. Most
itt a lehetőség, nyugodtan menj el hozzá – gyötörte a férfit.
– Nem megyek innen sehova, és azt te teszed, amit mondok, ha tetszik,
ha nem. – Csengetett, mire Harold jelent meg.
– Szóljon Mrs. Hollingnak, hogy hozzon egy tányér levest a feleségemnek
– utasította.
– Azonnal, uram. – Hamarosan maga a szakácsnő jött a tálcával.
– Itt a finom leves – mondta.
– Köszönöm – felelte Jane helyett a férfi.
– Adja csak ide – és elvette tőle az ételt.
– Elmehet – mondta az asszony legnagyobb megrökönyödésére.
– Ha magadtól nem akarsz enni, akkor megetetlek én – jelentett ki.
– Még ennél is jobban megaláznál? – nézett vele farkas szemet a nő.
– Ha te ezt annak veszed, akkor igen, persze választhatsz. – Jane
engedelmeskedett, és a szájához emelte a csészét, amiben a meleg, jó
illatú folyadék volt. Nem is gondolta volna, hogy ilyen jól fog esni neki.
– Ügyes vagy – dicsérte a férfi mintha csak gyerek lenne, miután az
egészet megitta.
– Most pedig vedd be ezt – és a kezébe adott egy tablettát –, utána pedig
szeretném ha aludnál egy keveset – kérte.
Nem kellett kétszer mondania, alig telt el néhány perc és az asszony már
aludt is. Richard nézte az alvó nőt, ezt tette már két napja. Sokat
töprengett azon vajon, hogyan lesz azután, ha felesége felépül.
Mindenképp meg akarta győzni őt szerelméről, és kérni, hogy bocsásson
meg neki.
Jane állapota, ha lassan is, de javult, ám hangulata semmit nem
változott. Állandóan szomorú volt, ha próbáltak valamivel a kedvében
járni, csak erőtlenül mosolygott. Nem is lehetett vidám, hiszen a szíve tele
volt fájdalommal. Richard ugyan már nem ült állandóan az ágya mellett,
de napjában többször is meglátogatta. Megkérdezte, hogy érzi magát,
utána pedig csak felszínes dolgokról beszéltek. Egyik nap mikor Dr. Blake
ellátogatott hozzájuk, mielőtt bement volna Jane-hez, behívta magához.
– Valami baj van? – kérdezte rögtön az orvos, mert legutóbb mikor ott
járt az asszony már egész jól volt.
– Nem is tudom.
– Ezt, hogy érti?
– Szó szerint. Megkérhetném, hogy beszéljen vele?
– Miről?
– Bármiről, csak tegyen valamit a fásultsága ellen – kérte.
– Rendben, megteszem, amit kér.
– Köszönöm – mondta hálásan a másik.
Jane már annyira jól volt, hogy nem kellett az ágyban maradnia, így
mikor a doktor bement hozzá épp az asztalánál ült és a szobalányával
beszélgetett.
– Üdvözlöm, doktor – fogadta kedvesen, és intett Lidiának, hogy
távozhat.
– Hogy érzi magát ma?
– Köszönöm, jól.
– Csak ennyi, jól? – próbált tréfálkozni vele a férfi.
– Nekem ez is bőven elég – mondta Jane, és kinézett az ablakon.
– Kérdezhetek valamit?– szólalt meg nem sokára.
– Csak nyugodtan – bíztatta Henry.
– Önnek mi a véleménye rólam?
– Hogyan? – képedt el a férfi, meglepte a váratlan kérdés.
– Arra vagyok kíváncsi, hogy nem talál– e visszataszítónak?– kérdezte
amire jó ideje szeretett volna választ kapni.
– Biztos, hogy jól érzi magát?
– Egészen biztos – felelte Jane határozottan.
– Kérem, válaszoljon őszintén.
– Honnan vesz ilyen képtelenségeket? Már miért lenne visszataszító?
– A sántaságom miatt.
– Ez badarság. Ön egy gyönyörű, okos és kedves teremtés. Verje ki a
fejéből az ilyen ostoba gondolatokat, ha másért nem a kedvemért –
veregette meg a kezét az orvos, mire a nő elmosolyodott. Még
beszélgettek egy ideig, miközben azért az orvos megvizsgálta és elégedett
volt az eredménnyel.
– Még néhány nap és olyan egészséges lesz, mint azelőtt, de azért nem
árt, ha addig is sokat pihen.
– Nem mintha tehetnék bármi mást. – A doktor hamarosan elköszönt és
bement a férjéhez.
– Nos? Minden rendben?
– Igen, gyorsan javul az állapota, bár kicsit furcsállottam a kérdését –
tette hozzá vontatottan.
– Milyen kérdést?
– Megkérdezte tőlem, hogy nem tartom-e visszataszítónak a sántasága
miatt?
– Ó hogy az a!– kiáltott fel Richard, ekkor döbbent csak rá, hogy Jane
nem csak, hogy azt látta volt szeretőjét, de valószínűleg hallotta is őket.
Gyors léptekkel ment az asszony szobájáig és minden ceremónia nélkül
rontott be.
– Mennyit hallottál aznap abból az átkozott beszélgetésből? – szegezte
neki a kérdést.
– Eleget ahhoz, hogy tudjam, miért vagyok itt.
– Azért vagy itt, mert szeretlek.
– Én pedig úgy hallottam azért, hogy ne legyen a szeretőd közpletyka
tárgya.
– Beismerem, eleinte valóban így volt. Csak annyit kérek tőled, hogy
hallgass végig, majd tégy belátásod szerint, rád bízom. Még jóval azelőtt,
hogy feleségül vettelek volna, ismerkedtem meg vele. Még sohasem
találkoztam azelőtt ilyen nővel. Teljesen elvarázsolt, de mivel férjnél volt
titokban kellett tartanunk a kapcsolatunkat. A férje magas rangú fő úr,
teljesen tisztában van felesége félrelépéseivel is. Mindaddig szemet huny
efelett, amíg az nem veszélyezteti nyilvánosan a hírnevét. Amikor apádat
megláttam, már kezdtek pletyka szinten beszélni a viszonyunkról. Mivel
mindketten ragaszkodtunk egymáshoz, kitaláltuk, hogy minél hamarabb
meg kell nősülnöm, hogy a pletyka elüljön. Mindig olyankor találkoztunk,
amikor a férje nem tartózkodott Londonban. A megállapodásunk szerint
soha nem kerestük egymást személyesen ezért is kell elhinned, hogy nem
én hívtam ide.
– De nekem azt mondta – vetette ellen a nő.
– Hazudott, mert felborítottam a megállapodásunkat, ugyanis
beleszerettem a feleségembe és ezért úgy döntöttem, hogy véget vetek
ennek a sehova nem vezető viszonynak.
– Azt mondta, azért vettél el, mert engem találtál a
legvisszataszítóbbnak. Ez így volt?
– Nem szó szerint. Nekem olyan nőre volt szükségem, aki azonnal
beleegyezik, mindenféle udvarlás nélkül, a minél hamarabbi
házasságkötésbe.
– És én pont ilyen voltam.
– Igen – vallotta be a férfi.
– De azóta az érzéseim teljesen megváltoztak irántad. Beismerem, hogy
eleinte nem voltam a legjobb férj, de mióta megtudtam, hogy milyen is
vagy valójában, azóta nem akarok senki mást csak téged. Kérlek, higgy
nekem. Teljes szívemből szeretlek, mondd, hogy megbocsátasz nekem –
mondta szinte már könyörögve.
Jane nem tudta mit válaszoljon, szeretett volna hinni neki, mert a szíve
azt súgta, hogy igazat mond, de az esze nem tudott hinni neki, legalábbis
még nem.
– Nem tudom, mit mondhatnék erre.
– Azt, hogy szeretsz és megbocsátasz.
– Nem mondhatok olyat, amiben magam sem vagyok biztos.
– Értem – mondta csalódottan a férfi. – Eldöntheted, hogy ezek után
továbbra is velem akarsz-e élni, vagy elhagysz, bárhogyan döntesz is
elfogadom, ezt megígérem – mondta és elhagyta a szobát.
Jane úgy érezte, időre van szüksége, hogy mindent alaposan
átgondolhasson. Abban biztos volt, hogy szereti a férfit csak nem tudta,
hogy megbízhat– e benne, a szerelmében. Milyen különös, hogy egyik
pillanatról a másikra, hogy meg tud változni az ember élete. Örült, hogy a
férje adott neki választási lehetőséget, és azért amiért nem akarta arra
kényszeríteni, hogy bármi áron vele maradjon. Két hosszú nap telt el így,
ilyen vívódásokkal és miközben látta, hogy férjét mennyire gyötri a
lelkiismeret-furdalás. Sok minden megfordult az asszony fejében, az is,
hogy ha nem szeretné igazán a férje, akkor nem virrasztott volna hosszú
éjszakákat a betegágya mellett. Persze eszébe jutott az együtt töltött
éjszaka is és egyre jobban sóvárgott a férfi csókja és érintése után.
Többször is találkoztak naponta, de a férfi sohasem sürgette őt és mindig
előzékeny volt vele. A harmadik napon belátta, hogy akármit is tesz, attól
még ugyanúgy szereti a férfit és képtelen nélküle élni. Ha sikerül, akkor
talán újra meg tud majd benne bízni, de szüksége van rá, bármit is tett a
múltban, kell, hogy adjon egy új esélyt neki és ezzel magának is, hogy
tiszta lappal induljanak. Miután erre az elhatározásra jutott elindult
megkeresni a férfit. A komornyiktól tudta meg, hogy Richard kilovagolt.
Jane csodálkozott ezen, hiszen már kezdett sötétedni. Sokáig várt rá a
szalonban, de nem jött és már kezdett aggódni. Majdhogynem késő
éjszaka volt mire megjött. Jane-t addigra elnyomta az álom az egyik
fotelban. Richard mikor belépet nagyon meglepődött, de a látvány teljesen
elbűvölte. Ahogy a törékeny test elhelyezkedett abban a hatalmas
fotelban, szinte festményre illett. Lassan odament, leguggolt elé és
finoman megcsókolta, nem tudta megállni, hogy ne tegye meg bármi is
lesz a vége. Az asszony kinyitotta a szemét és pont a férfira nézett.
– Aggódtam, Harold azt mondta, hogy kilovagoltál, de már nagyon késő
van.
– Tudom, de a lovamnak megsérült a lába, így kénytelen voltam haza
vezetni – magyarázta.
– Rendbe jön?
– Idővel igen. Azt akarod mondani, hogy miattam nem feküdtél még le?–
kérdezte reménykedve Richard.
– Igen, mert mindenképp elakartam mondani, hogy szeretlek, és itt
maradok, hogy újra kezdhessünk mindent elölről, persze csak ha te is
akarod.
– Semmi másra nem vágyom jobban– felelte boldogan a férfi.
– De én igen. Kérlek, csókolj meg!