2014. tavasz 147

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban – A „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja” és alakulása 1990 után1

Hausmann Róbert

„Németország és Izrael a holokausztra való emlékezésen keresztül különös módón vanés marad – mindörökké – egymással összekötve.”2

A német–izraeli kapcsolat, a különleges kapcsolat és „ars poetica”

Németország és Izrael 60 évvel a két ország között 1952-ben született luxemburgi jóvátételi egyezmény létrejöttét követően szoros, közös érdekektől és értékektől egyaránt vezérelt, baráti kapcsolatot tart fenn, amely a német külpolitika alap-

pillérét jelenti. Ez a fejlődés egy olyan kapcsolatban jött létre, amely az ún. civilizációs törés (Zivilisationsbruch) sebeit hordozza magában, a holokauszt identitást meghatáro-zó örökségében fogant, és ezen örökségen alapul napjainkban is. Angela Merkel 2008 márciusában – a német kancellárok közül először lehetőséget kapva –, a Knesszet falai között azt nyilatkozta, hogy Németország és Izrael a soá emlékén keresztül különös összeköttetésben áll. Ez valóban így van: csak az emlékezés kultúráján keresztül lehet megismerni e kétoldalú kapcsolatokat. Az emlékezéskultúra szövetet biztosít a német–izraeli egyedi kapcsolat megértéséhez, amely – a viszonyban napjainkra egyre jellem-zőbbé váló pragmatizmus ellenére, más kétoldalú kapcsolatoktól eltérően – örökre a holokauszthoz marad kötött.

A kérdéskörnek aktualitást az kölcsönöz, hogy 2012. szeptember 10-én volt 60 éves a luxemburgi jóvátételi egyezmény, amely alapvetően járult hozzá a diplomáciai kap-csolatok felvételéhez. Ez utóbbinak 50. évfordulója 2015-ben lesz. 2012 tavaszán ta-núi lehettünk a német–izraeli kapcsolatokat érintő feszültségnek, amely Günter Grass Nobel-díjas német író és költő „Was gesagt werden muss” című szabadverse hatására alakult ki. A költemény Izraelt a törékeny világbéke veszélyeztetőjeként bírálta. E fe-szültség ugyan nem jelentett diplomáciai törést a két ország kapcsolatában, azonban felveti a kérdést, hogy összefér-e a német nemzeti identitással Izrael bármilyen nemű,

148 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

németektől vagy Németországtól származó bírálata. A kérdés értelmezésével könnyen a német–izraeli kapcsolatok „új értelemben vett normalizációjának” problematikájával és a német újraegyesítés utáni történetével találhatjuk magunkat szemben.

E tanulmány szerzője a német–izraeli kapcsolat elemzésének alapjaként használja a „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja”3 koncepciót, annak aktualitását vizsgál-va. Annak ellenére, hogy a relációban eredményes normalizációs folyamatok mentek végbe, és a kétoldalú viszonyrendszerben egyértelműen a baráti jelleg vált meghatá-rozóvá, a német–izraeli kapcsolatok nem váltak kizárólagosan átlagos, „normális” viszonnyá, mivel azokat továbbra is az emlékezéskultúra, a holokausztidentitás és az ezekből következő egyedülállóság, a más – akár különleges – bilaterális kapcsolatok-tól való szignifikáns különbözőség határozza meg. A „normalizálhatatlan kapcsolat” fogalma egyúttal olyan önmagával kibékíthetetlen axióma, amely éppen a kapcsola-toknak a normáktól és morális értékektől különös mértékben való vezéreltsége követ-keztében állhat fenn. Ez a „normalizálhatatlanság” egyúttal aszimmetrikus, hiszen a német–izraeli kapcsolatokban a normák és a morál dominanciája német részről jóval erősebb, mint az izraeli oldalról. Így a „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja” koncepcióban a „normalizálhatatlanság” a kapcsolatnak a németek által erősen táplált normáktól való determináltságát mutatja, míg a „normalizáció” a rendkívüli „norma-lizálhatatlanságból” is következik, de azon inkább a jól működő pragmatikus diplo-máciai kapcsolatok irányába mutat tovább. Ezzel kapcsolatban megfigyelhető, hogy az 1990-es években és az ezredfordulót követően – a hidegháború időszakához hasonlóan: a világrend jelentős átalakulásának ellenére – megmaradt a kapcsolatnak az a dicho-tómiája, hogy miközben azt modern értelemben véve, teljes mértékben „normalizálni” szeretnék,4 ugyanakkor ennek megvalósítása éppen a viszony egyedisége és annak meghatározó tényezői miatt nem lehetséges teljes mértékben.

A német–izraeli kapcsolatok vizsgálatához elengedhetetlen, hogy a különleges kap-csolatnak a nemzetközi politikaelméletben való szerepe is elemzésre kerüljön. A bila-terális kapcsolatoknak a nemzetközi kapcsolatokban játszott szerepe és jelentősége az 1970-es évektől felgyorsult globalizációval átalakult: a multilaterális keretek súlyának növekedésével az államközi együttműködések egyre inkább már csak akkor elsődlege-sek, ha valamilyen egyedi környezetbe ágyazódnak.5 Más esetekben főként a nemzet-közi szervezetek és fórumok köré tömörülés, elsősorban az azok keretei közötti érintke-zés, a multilaterális diplomácia dominál.

Talán a leggyakoribb megközelítés mégis a „különleges kapcsolat”6 kifejezés, amely már a német–izraeli reláció vizsgálata előtt elterjedt a szakirodalomban.7 A különleges kapcsolat fogalmának fejlődése során a legmeghatározóbb vitát a „különleges” kontra „egyedi” reláció elnevezés használata váltotta ki. A disputa még az angol–amerikai vi-szony elemzése kapcsán alakult ki, de napjainkban is tart.8 A különleges kapcsolat kon-cepciója elemzési, részben összehasonlítási keretet biztosít a bilaterális kapcsolatoknak.

2014. tavasz 149

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

Lily G. Feldman, az AICGS professzora szempontrendszerében kifejti, hogy a bila-terális kapcsolatok lehetnek barátságosak vagy ellenségesek. „Ha a kétoldalú kapcso-latokat egy kontinuumon vizsgáljuk, akkor a különleges kapcsolat a barátságos végen van.”9 Feldman elképzelésének teljeskörűségét mutatja, hogy az alkalmazható bármely kétoldalú kapcsolat specialitásának meghatározására, melynek megállapítását a kap-csolat alapjaival,10 természetével11 és tartósságának elemzésével vizsgálja.12 Feldman keretrendszerének precizitását mutatja az is, hogy a társadalmi és kormányzati kap-csolatokat egyaránt értékeli.13

Feldman a különleges kapcsolatok fogalmára 1984-ben, a The Special Relationship between West Germany and Israel című művében alkotott átfogó keretrendszert, miután behatóan elemezte a német–izraeli kapcsolatokat. A keretrendszer előnye, hogy meg-állapítható, amennyiben egy reláció különleges vagy azzá válhat; hogy stabil-e krízis-helyzetek alkalmával; hogyan reagál a kapcsolatokra negatív hatással bíró események esetén; és mennyire jellemzi a reciprocitás. Feldman az országok közötti speciális vi-szony fennállását a kapcsolatok származtathatóságával, természetével, tartósságával és fennmaradásával kívánta leírni.14

A kapcsolatok származtathatósága a keretrendszer szerint lebontható a két fél közötti történelmi összeköttetésre, a kapcsolatok intenzitására, a társadalmak közötti pszicho-lógiai rezonanciára és a két fél kölcsönös szükségleteire. A történelmi összeköttetés két alapeleme: a másik fél figyelembe vétele a külpolitika formálása során, valamint a két nemzet megegyező-hasonló hagyományai. A másik fél politikaalakításának szem előtt tartása prioritást élvez a német–izraeli kapcsolatokban, hiszen Izrael számára Németor-szág hidat képez az EU felé,15 míg Németországnak Izrael és a német–zsidó összekötte-tés fontos aktort jelent Közel-Kelet-politikájának formálásakor.16 Egyrészt Németország Izrael iránti történelmi felelősségvállalása arra sarkalja Berlint, hogy erősen konfronta-tív véleményt ne kövessen a közel-keleti kérdés tekintetében; másrészt egyes felfogások szerint az NSZK külpolitikáját meghatározza az is, hogy a palesztin menekültkérdés közvetetten a holokausztnak és ebből következően Izrael Állam létrejöttének tulajdo-nítható, így azért elsősorban a német nemzet a felelős.17

A kapcsolatok intenzitása, illetve akár egy konkrét esemény is pótolhatja a hosszú idő alatt kiépült összeköttetést két állam viszonyában.18 A német–izraeli kapcsolatok-ban a két állam rövid múltja és a holokauszt kapcsolatalakító szerepe, valamint a máso-dik világháborút követő megbékélés folyamata ilyen eset.

Szintén a különleges kapcsolat származtathatóságához kapcsolja Feldman a két nem-zet közötti sűrű társadalmi érintkezést – amely az ún. Befangenheit-jelenségen (egy tár-sadalmi jellegű, speciális pszichológiai alapú érintettség) alapul –, valamint a két állam kölcsönös szükségleteit, illetve az egyik fél által a másik fél segítségével elérhető hasznot.

150 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

Különös figyelmet szentelt Feldman a kapcsolatok tartósságának vizsgálatára, a reláci-óban jelentkező krízishelyzetek ellenére is töretlen együttműködés eseteire.19 E szem-ponthoz járul hozzá Joschka Fischer kijelentése is, miszerint Németország Izraelhez fűződő viszonya nem párthovatartozás kérdése, mivel az a német politika széles körű konszenzusán nyugszik, és e tekintetben mindegyik szövetségi kormány alapjaiban véve ugyanazt az álláspontot képviseli, mint az elődei.20 Szintén a különleges kapcsola-tok vizsgálati szempontjaként jelölte meg Feldman a kapcsolatok végetérésének lehetőségét és módját. Véleménye szerint ezt a tényezőt főként a bilaterális keretek felől a multila-terális keretek közötti kooperációk felé való elmozdulás segítheti elő.21 Feldman keret-rendszerében az említett szempontok a „normalizálhatatlanság” pillérét jelenítik meg.

Feldman azonban negyedik szempontként a különleges kapcsolatok természetének, vagyis a külpolitika egyes szegmenseinek vizsgálatát jelölte meg. Szerinte az egyes politikaterületek úgy lehetnek a „normálishoz” képest pozitívan deviánsak, hogy az egyik fél a másik számára különösen sok mennyiségi vagy minőségi jellegű többletet biztosít a bilaterális kapcsolat keretei között.22 A kutató könyvében ezt a helyzetet ked-vező bánásmódként definiálja.23

Az AICGS professzora által a különleges kapcsolatokra alkotott elemzési keretrend-szert – a „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja” elemzési rendszerbe történő beágyazása céljából – a német–izraeli reláció vizsgálata kapcsán saját szempontokkal egészítem ki. Feldman a vizsgálandó politikaterületként a védelmi, a gazdasági, a tudo-mányos-technológiai, a kulturális és a diplomáciai dimenziókat jelölte ki.24 E területe-ket – Feldmantól eltérően, aki, tagadva a német–izraeli kapcsolatok egyediségét, annak különlegességének bizonyítására használta azokat – az „új normalizáció” jelenségének vizsgálati területeinek tekintem, hangsúlyozva, hogy a „normalizálhatatlanság” e poli-tikadimenziók működését is átszövi.

Bizonyára épp az egyedisége következtében nem lehet a német–izraeli reláció főbb kérdésköreit teljesen általánosítani, ezért Feldman koncepcióját – saját értelmezéssel és kiegészítéssel – a poszthidegháborús időszak elemzési kereteként használom fel.25

A német–izraeli kapcsolatok teoretikus megközelítésben –egyediségük három pillére

Az emlékezéskultúra és a holokausztidentitás

A német–izraeli kapcsolatokat vitathatatlanul körülöleli az emlékezéskultúra. „A nem-zetiszocialista múlt »bűnösségével« való állandó foglalkozás oda vezetett, hogy a kérdés – ha vitatható módon is – az NSZK identitásának, illetve az arról folyó viták részévé vált.”26

2014. tavasz 151

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

Ennek a „bűnösségtudatnak” fontos részeleme az ún. holokausztidentitás. Ez a néme-tek és a zsidók kapcsolatában elszenvedett olyan egyedi traumán alapul, amely eleinte sajátosan negatív keretet, majd az 1950-es évek közepétől a „normalizálódó”27 német–izraeli kapcsolatnak is meghatározó környezetet adott.

A holokausztidentitás jellegéből következik, hogy a német–zsidó/izraeli viszony ele-inte egy áldozat–tettes kapcsolatnak volt megfeleltethető. A múlt feldolgozásának kiterje-désével ez a kapcsolat megváltozott, mivel azt mindkét állam és nép átértékelte. Az áldozat–tettes viszony átalakulása lehetővé tette az Izrael és NSZK közötti, számos szakpolitikai területen történő együttműködést, a diplomáciai kapcsolatfelvételt, vala-mint a német és az izraeli társadalom közötti sűrű érintkezést. Így a „kemény” áldozat–tettes paradigmát a későbbiekben lassan felváltotta a múltbeli tettekért vállalt felelősség „puha” koncepciója. Ez utóbbi a 21. századra teljesedett ki, lehetővé téve a kapcsolatok „új normalizációját” is.

Részben ehhez kapcsolódik, hogy az újraegyesítés időszakában és azt követően, he-ves vitáktól övezve ugyan, de felerősödött a „második világháború lezárását igénylő gon-dolkodásmód”. Ez először az 1980-as évek történészvitájában (Historikerstreit) jelent meg, melynek során a nemzetiszocialista múlt (kritikai) historizálására, illetve a „bolsevik osztálygyilkosság” és a hitleri „faji gyilkosság” összehasonlítására tettek próbát. Rá-adásul a háború után felnövő német generáció politikai elitjének hatalomra kerülésé-vel28 felmerült az ún. új érintetlenségről és a generációs különbségről, vagyis ennek a nemzedéknek a történelmi „ártatlanságáról” és a „késői születés kegyelméről”29 szóló gondolkodás.30

Az NSZK ennek ellenére erősen törekszik az emlékezet élénken tartására: az oktatás-ban és a médiában továbbra is intenzíven foglalkoznak a holokauszttal.31 Ugyanakkor az emlékezetkultúrával kapcsolatos oktatáspolitikát nehezíti az egyre multikulturáli-sabbá váló német társadalom, amelynek színességében32 különböző felfogás- és áldo-zatképek élnek a második. világháborúról.33

Az emlékezéskultúra és a holokausztidentitás átszövi a német–izraeli kapcsolat egyediségét adó másik két pillért: a napi és a történeti politika viszonyát; a normalizál-hatatlanság–normalizáció dichotómiáját.

„Geschichtspolitik” és „Tagespolitik”

Annak eldöntése, hogy a német–izraeli kapcsolatokban még mindig igaz-e, hogy in-kább a történelem írja a politikát, mint a politika a történelmet, jelentős mérlegelést igényel. A mérlegelés hátteréül a morális történelmi politikát állítjuk szembe a pragma-tikus napi politikával.34

A történelmi politika a holokauszt politikai funkcióját jelenti, amely hatással bír a napi politikára is. Ennek megvalósulását mutatja, hogy a múlt erejének jelenformáló

152 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

befolyása az aktuális események körülményeire és fogadtatására, valamint a közvéle-ményre is hatással van.35

A történelmi politika mindkét oldalon megjelenik a politikai vezetők beszédeiben, illetve a két állam gyakorlati politikájában. A beszédek szintjén ez megfigyelhető volt, amikor a korábbi izraeli államelnök, Moshe Katsav arról értekezett, hogy a német ok-tatáspolitika – amely tisztában van a német államnak a holokauszttal, illetve az Izra-el Államért viselt felelősségével kapcsolatos elszámoltathatóságának – érzékeli, hogy magasabb értékeket kell közvetítenie a fiatalabb német generációk felé.36 Egy másik beszélgetésben Joschka Fischer jelentette ki, hogy nem fél a generációváltások okozta, a kapcsolatokra kihatással bíró múltelfojtástól. Ezt azzal indokolta, hogy a kollektív emlékezet mélyen gyökerezik mind a német, mind az izraeli nemzetben, és az Auschwitz miatt érzett német felelősség előli megfutamodás nem lehetséges, mivel az a német történelem részét képezi. A korábbi német külügyminiszter hangsúlyozta azt is, hogy a németeknek a német zsidó közösséggel való kapcsolata is központi szerepet játszik mint a történelmi politika jelenbeli megtestesülése.37

A kollektív emlékezet jelenléte azonban ma már nem épülhet egy „bűnös” német társadalomképre. Komoly hiba lenne e kifejezés további használata a 21. században fel-növő generációkra. A múltért való felelősségtudat egy sokkal alkalmasabb kifejezés.38

Ugyanakkor a napi politika az 1990-es évektől felerősödött: az aktuális események-kel kapcsolatban betöltött szerepe meghatározóvá vált, a pragmatikus együttműködé-sek száma a két ország közötti kötelék egyre több politikaterületre kiterjedő, nagyfokú intézményesülésével39 megsokszorozódott. A kapcsolat azonban – a trend ellenére – nem függetleníthető a történelmi politikától, hiszen maga a viszony sem függetleníthe-tő a történelemtől.

A történelmi és a napi politika koncepciójának újszerű megközelítését adja a „meg-békélés modellje”:40 ez alapján a különleges kapcsolatokat a történelem, a politikai veze-tés, az intézmények és a nemzetközi kontextus fényében lehet vizsgálni. A kapcsolatok konfliktus utáni újjáépítésében három egymást követő szinten jelenik meg a történelem szerepe: a múlt mint inger; a sérelmek elismerése; valamint a történelem mint jelen formájában. A modellben a megbékélésnek két oldala fedezhető fel: a morális, amely kiemeli a történelem politikaalakító szerepét, illetve a történelem jelentőségét kisebbítő pragmatikus.41 Ez egyfajta leképezése a történeti és a napi politikának.

A „normalizáció” fogalma, a „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja”

A „normalizáció” fogalma a nemzetközi politikaelmélet területén sokrétű. „A »norma-litás« kérdése szoros kapcsolatban áll azzal a kérdéssel is, hogy az újraegyesült Német-ország képes-e megszabadulni a hitleri múlt azon »veleszületett« sajátosságaitól, ame-lyek a »régi« Szövetségi Köztársaság történetében egyszerre jelentették a korlátokat” és

2014. tavasz 153

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

a nemzetközi politikában a tartózkodás kultuszának kényelmét.42 Azonban a vizsgált kapcsolatot illetően létezhet a „normalizációnak” más típusú megközelítése is, amely alapján annak beszélhetünk egy „hagyományos”, illetve egy „új” értelmezéséről.

Németország és Izrael kapcsolatának „normalizációja” a hagyományos értelme-zésben a két ország jó kapcsolati alapjainak lefektetését jelenti, amit 1965. május 12-én a diplomáciai kapcsolatok felvétele tetőzött be. A folyamat kezdetének a luxemburgi jóvátételi megállapodás aláírása tekinthető, amely többek között azt rögzítette, hogy Németországnak 12 éven át, (akkori áron) 3 milliárd nyugatnémet márka értékben kell német javakat és szolgáltatásokat szállítania Izraelnek, és további 450 millió márkát a Claims Conference43 rendelkezésére bocsátania, az Izraelen kívül élő áldozatok szá-mára.44 Ez utóbbi az egyéni kárpótlás kezdetét jelentette, melynek mértékét jelentősen kiterjesztette az 1965-ben elfogadott szövetségi kompenzációs törvény.45 A megállapo-dások a gazdasági együttműködés alapkövéül szolgáltak. Ezzel a folyamattal párhu-zamosan kezdődött meg a katonai-védelmi kapcsolatok kiépítése is, amely során az NSZK térítés nélkül szállított Izraelnek fegyvereket46 és nyújtott katonai segélyeket. A „normalizációt” elősegítő – Franz Joseph Strauß és Shimon Peres nevéhez kötő-dő – 1957-es újrafegyverkezési együttműködés azonban nem volt egyoldalú: az izraeli negatív kereskedelmi mérleget is javítandó, Izrael a Bundeswehr részére szállított esz-közöket.47 A kormányközi együttműködésen túl a civil kapcsolatok is életre kaptak, ezzel biztosítva a mikroszintű normalizációt. Ennek bizonyítéka, hogy a diákcsere-programok előfutáraként 1955-ben egy diákcsoport érkezett Izraelbe, 1959-től pedig az izraeli tudósok meghívták a Max Planck Társaságot a rehovoti Weizmann Intézetbe, s e partnerséget 1964-ben szerződéses bázisra helyezték.48 Szintén 1964-re vált lehetővé az izraeli és a német városok, önkormányzatok közötti együttműködés előkészítése.49

A „tradicionális normalizáció” kibontakozása közben egyúttal „normalizálhatat-lan” is maradt a kapcsolat, „hiszen a normalizáció közelítése tekintetében továbbra sem lehet kérdés afelől, hogy a Németország és Izrael közötti kapcsolat nem hívható »normálisnak«”.50 Peter Steinbach és Hans-Georg Meyer is hangsúlyozta a kapcsolat „normalizálhatatlanságának” tényét.51Meyer úgy vélekedett, hogy az NSZK-nak lehet különleges kapcsolata Franciaországgal vagy Lengyelországgal, de a kifejezés kiürese-dettsége alkalmatlanná teszi azt az Izraellel fenntartott viszony leírására, amit a „nor-mális kapcsolatok” fogalma sem pótolhat, épp a reláció nemzetiszocialista örökségbe való ágyazódása miatt.52 Shimon Stein úgy látja, hogy napjainkban is félénkséggel ke-zeli egymást a német és az izraeli fél, és az, hogy „normális kapcsolat” alakuljon ki, valószínűleg még évekig fog tartani.53 Moshe Katsav a Németország és Izrael közötti relációkat egyaránt tartja különlegesnek és „normálisnak”, mivel azok emlékeztetnek a sötét múltra, mindazonáltal tökéletesen szokásos jellegük van. A kapcsolatok „nor-malitás” pillérét a két állam közös érdekeire és azonos értékrendszerben való hitére alapozza, míg a viszony különleges jellegét a múlt emlékeiből eredezteti.54 Ez utóbbiak

154 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

pedig visszavezethetőek a német–izraeli tandemet meghatározó emlékezéskultúra szö-vetére, amely a holokausztidentitásban testesül meg, tehát a német–izraeli kapcsolatok „normalizálhatatlanságának” pillérét annak az egyedi mivolta adja. Ilyen megközelí-tésben a történelmi és a napi, illetve a morális és a reálpolitika kettősségére is vonatkoz-tatható a kapcsolat „normalizálhatatlansága”, illetve „normalizációja”.

Shimon Stein úgy tartja, hogy a német politikusok többet foglalkoznak a reláció karakterizálásával, mint az izraeliek. Ebben az értelemben már a korai szakaszban „normális kapcsolatokról” beszéltek a németek, míg Willy Brandt egy „különleges ka-rakterű normális kapcsolatként” jegyezte Németország és Izrael viszonyát. Ez a meg-nevezés ugyanakkor felveti a kérdést, hogy egy kapcsolat értékelhető-e különlegesként, egyediként és „normálisként” egy időben. A két ország viszonya történeti, illetve jelenlegi helyzetében egyértelműen nem teljes mértékben „normális”. A nyilvánvaló „normalizálhatatlanság” ellenére megfigyelhető azonban egy olyan, jelenleg végbe-menő „normalizáció”, amely egy „új normalitást” eredményez, köszönhetően a holo-kausztemlékezet generációváltások okozta elhalványodásának.55

Az „új normalizáció” más megközelítésből is vizsgálható. A kilencvenes évek-től – az átalakuló világrendben –, a német–izraeli kapcsolatok korábbi frissességét felélesztve, az „új normalizáció” keretei között a reláció különböző dimenzióinak56 további institucionalizálódását figyelhetjük meg, a nyolcvanas évek intézményesülés szempontjából kevésbé aktív és a német újraegyesítés bizonytalanságot keltő időszakát követően. Az 1990-et követő 15 évben a bilaterális egyezményeket kifinomították, illet-ve megújították, adaptálva azokat a poszthidegháborús éra idejére.57

Annak érdekében, hogy leírható legyen a nem fakuló emlékezetkultúra és a történelmi politikában gyökerező német–izraeli reláció, melynek egy újszerű, az institucionalizálódásba ágyazódó és a napi politika által meghatározott reneszánsza fi-gyelhető meg a posztbipoláris világrendben, felhasználom a „normalizálhatatlan kapcso-lat normalizációja” kifejezést. A már említett,58 1995-ben megrendezett szakmai pódium-beszélgetés során Dr. Amnon Noy, Izrael Állam német nagykövetségének munkatársa kifejtette, hogy a német–izraeli relációval kapcsolatban helytelen egyfajta különleges-ség hiányában kiindulni, még akkor is, ha a kapcsolatok „normalizációjáról” van szó, ugyanis ez esetben a „normalitást” éppen a különlegesség jelenti. Így az a tény, hogy a kapcsolatok a múlt árnyékában fejlődtek, végeredményben a német–izraeli viszony „normalitásává” és ennyiben szerves összetevőjévé vált. Ilyen formában – némileg pa-radox módon – Németország és Izrael összeköttetését egyszerre határozza meg a nor-malitás és a normalizálhatatlanság karaktere.59

A továbbiakban a „normalizáció” pillére a német–izraeli kapcsolatok pragmatikus fejlődésének és a politikaterületeken megnyilvánuló kooperációknak a bázisaként, míg a „normalizálhatatlanság” pillére az egyedi viszony alapjaként, a kapcsolatokban

2014. tavasz 155

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

bekövetkező sajátságos pozitív és negatív fejlemények generálójaként, valamint kizáró-lagosan a vizsgált relációt meghatározó kérdések kontúrjaként, éppen a kapcsolat nor-máktól és morális impulzusoktól való vezéreltségének megtestesüléseként tekintendő.

A német–izraeli kapcsolatok retrospektív megközelítésben

A kapcsolatok „hagyományos normalizációs” pillérének krónikája

A „tradicionális normalizáció” folyamata vezetett el a diplomáciai kapcsolatok felvé-teléhez.60 A két állam közötti virágzó gazdasági kapcsolatok tartóssá váltak, a devi-zaszegény Izrael legnagyobb tőkeimportőre 1973-ig az NSZK maradt.61 A gazdasági kapcsolatok stabilizálását és elmélyítését mutatja, hogy 1966-ban aláírták a német–iz-raeli gazdasági együttműködésről és fejlesztési segélyezésről szóló megállapodást, va-lamint hatályba lépett a jövedelemre és az iparűzési adóra vonatkozó kettős adóztatás kiküszöböléséről szóló egyezmény.62 1967-ben létrehozták a Német–Izraeli Ipari és Kereskedelmi Kamarát, mely feladatul kapta az izraeli külkereskedelmi mérleg ne-gatívumának csökkentését. Ezzel szinte egy időben jött létre a Német–Izraeli Gaz-dasági Társaság, valamint 1975-ben a német és az izraeli szakszervezet (DGB, illet-ve Histradut) közötti partnerséget formalizálták egy együttműködési megállapodás keretében.63 A német–izraeli gazdasági pragmatizmus további elemeként írták alá a hetvenes években a tudományos és technológiai, az átfogó, a kétoldalú szociális és tár-sadalombiztosítási, valamint szállítási megállapodást. A pillérhez rendelhető az NSZK és Izrael közötti, 1985. évi mezőgazdasági megállapodás is.64

A „normalizáció” politikai dimenzióját kezdetben a pártok közötti stratégiai part-nerségek adták, az első ilyen a két baloldali párt, az SPD és a Mapai között alakult ki 1957/58-ban, amit a jobboldali CDU és Likud közötti kötelékek kialakításának meg-kezdése csak 1977-ben követett.65 A politikai jellegű normalizáció legmagasabb fokát a személyes látogatások megkezdése mutatta: az izraeli külügyminiszter 1970-ben láto-gatott először német földre, majd 1971-ben a német külügyminiszter a Szentföldre. A legmagasabb rangú államférfiúi látogatások 1973-ban kezdődtek: ekkor utazott Willy Brandt kancellár Izraelbe, majd 1975-ben Yitzhak Rabin érkezett – első izraeli kormány-főként – Bonnba, hivatalos programra.66 A hetvenes évek elejétől a kormányzati szintű kölcsönös látogatások – ugyan változó intenzitással – állandóvá váltak. Katonai téren is találhatóak egyértelműen a kapcsolatok „normalitásához” hozzájáruló folyamatok: ilyen volt 1976-ban a katonai attasé intézményének létrehozása a diplomáciai kapcso-latokban.

A társadalmi szintű kapcsolatok elmélyítését segítette az 1966-ban létrehozott, máig is jelentős szerepet betöltő Német–Izraeli Társaság (Deutsch–Israelische Gesellschaft

156 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

e.V., a továbbiakban: DIG) és izraeli testvérszerve, az Izraeli–Német Társaság. Fő céljuk, hogy a két ország kapcsolatát a közélet és a kultúra témakörében elmélyítse, e tevé-kenységet az Izraelről, valamint a Közel-Kelet eseményeiről szóló fórumok szervezésé-vel mentorálva. Emellett a német–izraeli politikai-kulturális és diákcsereprogramokat támogató intézkedésekkel és a rasszizmus, extrémizmus és antiszemitizmus elleni fel-lépéssel igyekeznek a két fél közötti kooperációt erősíteni. A DIG az elnökségből és a közgyűlésből áll, valamint különleges egységét képezi az ún. Fiatalok Fóruma, amely a 14–35 év közötti németek és izraeliek szorosabb együttműködését kívánja elősegíteni.67 1977-ben szintén a „normalizáció” intézményesülését bizonyító, társadalmi jellegű szer-vezetként alakult meg a Német–Izraeli Munkakör a Közel-keleti Békéért (diAk) munka-csoport.68 A további társadalmi jellegű „normalizációt” segítette az 1971-ben, Izraelben először megrendezett német kulturális hét és a tel-avivi Német Történelem Minerva In-tézetének megnyitása. A „normalizáció” egy másik eleme a német–izraeli testvérvárosi együttműködések terjedése.69 Szintén a két nép közötti társadalmi „normalizációhoz” járult hozzá 1978-ban a tel-avivi, majd 1985-ben a jeruzsálemi Goethe Intézet, illetve 1981-ben az első Hivatalos Német–Izraeli Tankönyvbizottság létrehozása.70

A kapcsolat „normalizálhatatlansági” pillérének krónikája

Az emlékezetkultúra és a kapcsolatok egyedi eredete a pragmatikus kapcsolatok elle-nére több olyan sajátosságot szolgáltatott a viszony alakulásának a hidegháború során, amely a két állam közös érdekein túlmutat. A kapcsolatot formáló „normalizálhatatlan-ság” pillérét már a hidegháborús éra idején is két, különböző jelenségcsoportra tudjuk bontani: az egyik a kapcsolat egyediségének a viszonyra ható különösen pozitív, a má-sik a negatív indikátora.

A „normalizálhatatlanság” pozitív esete az 1965 után is megmaradó, kompenzatív jellegű nyugatnémet kifizetések Izrael részére. Különös figyelmet szenteltek az NSZK-ban arra, hogy a nemzetiszocialista vészkorszak meghurcoltatása következtében mun-kát vállalni nem tudó, Izrael területére bevándorolt, új állampolgárok egzisztenciájához hozzájáruljanak. Az egyösszegű kifizetések körülbelül fele került ingatlanpiaci befek-tetésekbe – amely a számviteli értelemben vett összes izraeli ingatlanbefektetés 20 szá-zalékát adta –, ezzel is hozzájárulva az izraeli gazdaság ösztönzéséhez.71

Azonban a soá közös öröksége nem csak pozitív értelemben determinálta a német–izraeli tandem „működését”. Az egyedi kapcsolathoz kötődő negatív események sora tulajdonképpen Adolf Eichmann elfogásával és perével kezdődött, amely a német múlt ejtette sebek ismételt feltépését jelentette. A Ben Gurionnal ápolt személyes jó kapcsolata ellenére fejezte ki Konrad Adenauer a nemtetszését az esettel összefüggés-ben.72 Ezt a Willy Brandt kancellárságával kezdődő lehűlés időszaka követte. 1973-ban, a negyedik arab–izraeli háború során a szövetségi kormány megtiltotta az Egyesült

2014. tavasz 157

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

Államoknak, hogy az a nyugat-németországi raktáraiból fegyvereket szállítson a szo-rongatott Izraelnek.73 A kapcsolatokban bekövetkező elhidegülés azonban nem csak ennek volt tulajdonítható. Brandt kancellársága idején még létezett egyfajta Izrael felé tanúsított „vezeklés”, melynek koncepciójában a kancellár testesítette meg a történeti politika, míg külügyminisztere, Walter Scheel az ún. demonstratív normalitás elvén keresztül a napi politika képviseletét. Ez az állapot akkor változott meg, amikor a né-met kancellári széket Helmut Schmidt, az izraeli kormányfői pozíciót pedig Menachem Begin foglalta el. A két politikus rossz személyes kapcsolatát erősítette, hogy az említett német „vezeklés” érezhetően megszűnt, és a német külpolitikában uralkodó lett a napi politika szerepe. 1974-ben, az ENSZ közgyűlésén a palesztin önrendelkezés támoga-tására szólította fel az országokat az NSZK ENSZ-nagykövete, Rüdiger von Wechmar is, ami Izrael számára elfogadhatatlan volt. A német–izraeli partnerség hidegháborús krónikájának legsötétebb időszakára ezt követően, 1980–82 között került sor. A há-roméves válságidőszak kezdetén Helmut Schmidt és külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher arról határozott, hogy Szaúd-Arábiának Leopárd II típusú tankokat fognak eladni. Viszont 1982 májusában a Bundestag megakadályozta a német harckocsik szaú-di földre szállítását, mivel a német fegyverszállítások nagymértékű liberalizálását és a konkrét esettel kifejezésre juttatott Izrael-ellenes politikát a német képviselők többsége elutasította. Azonban már a lehetőség felmerülése is elmérgesítette Schmidt és Begin vi-szonyát.74 Schmidt végül 1981 májusában, a Bundestagban mondott beszédében ismerte el, hogy Auschwitz öröksége nem árnyékolhatja be a német–izraeli kapcsolatokat.75

A kapcsolatok „normalizálhatatlan” jellegét erősítette meg 1984-ben Ronald Reagan-nek és Helmut Kohlnak abban a bitburgi katonai temetőben tett látogatása, ahol számos SS-tiszt sírja is található. Szintén a „normalizálhatatlanság” jelenségcsoportjába sorol-ható a holokauszt egyedülállóságáról szóló, 1986-ban kezdődött német történészvita kibontakozása.76 Annak ellenére, hogy Kohl kancellársága alatt a német–izraeli reláció egy új típusú vitalitást nyert, továbbra is megfigyelhetőek maradtak a kapcsolat szenzi-tivitására utaló események. 1988. november 10-én, a zsidók elleni hitleri pogrom 50. év-fordulóján, a CDU parlamenti frakcióvezetője, Philipp Jenninger beszédében alapvető különbséget tett a „zsidók” és a „mi, németek” között. Ezzel bebizonyította Jenninger, hogy világszemléletében a faji sztereotípiák továbbra is élnek.77 Nem utolsósorban a „normalizálhatatlanság” negatív dimenziójának példája a német újraegyesítés körül ki-bontakozott vita is.78 Az egyesülés kapcsán merült fel a kérdés, hogy vajon a két német állam eggyé olvadása a német „normális identitás” helyreállását vagy a „német külön út” új formában való megjelenését fogja-e jelenteni.

158 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

A kapcsolatok normálisak, a szövetük normalizálhatatlan?

A „normalizálhatatlanság” nem zárja ki azt, hogy a gyakorlatban a német–izraeli kap-csolatok ma ne működnének alapvetően a más országok közötti diplomáciai kapcso-latokhoz hasonlóan. Az „új normalizáció” a „hagyományos normalizáció” kapcsán megteremtett együttműködések elmélyítését, kibővítését és megújítását jelenti. A két ország viszonyában azonban – egyfajta állandóságot mutatva – a kapcsolatok alapjelle-gét meghatározó holokausztidentitás és az abból következő emlékezetkultúrán alapuló „normalizálhatatlanság” pillére 1990-et követően is megmaradt mint a bilaterális relá-ció jellemzője.

Gondolatmenetemmel összefügg, hogy Avi Primor79 a fogalom újraértelmezésével megállapította, hogy a „normális” kifejezés a nemzetközi relációkban azt a minden esetben különböző magatartást jelenti, ahogyan a két állam fenntartja és egy-egy szfé-rában80 kiterjeszti a diplomáciai kapcsolatait. Az államközi kapcsolatok szerinte állan-dó változásban vannak, és annyira különböznek egymástól, hogy nehezen található két azonos példa. A német–izraeli kapcsolatok „normalizációjáról” Primor úgy vélekedett, hogy azokat izraeli oldalról szemlélve a sebek rég begyógyultak, a visszamaradó hegek azonban még mindig érzékenyek.81Itt illeszkedik Primor érvelése a „normalizálhatat-lan normalizációnak” a német–izraeli kapcsolatot magyarázó koncepciójához, melyben a már begyógyult sebek a lezajlott „hagyományos normalizációt”, az érzékeny hegek pedig a „normalizálhatatlanság” pillérét jelentik.

A „hagyományos” és az „új normalizáció” időszakát a Schmidt–Begin-korszak vá-lasztja el, de lényeges, hogy az ő idejükben is működtek az addig elért együttműködé-sek, csak – az egyedi kapcsolatok szövetéből adódóan – azokat több vita és feszültség határozta meg. Hasonlóan vélekedik Benyamin Neuberger is. Tanulmányában az izra-eli Németország-politikát „morális reálpolitika” elnevezéssel illeti.82

A továbbiakban a kapcsolatok 1990 utáni időszakának jellemzőit vizsgálom. Az események és a jellemzők megfoghatóságát a „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja” és Feldmannak a különleges kapcsolatokra vonatkozó keretrendszere összevetésével és abba való beágyazásával érhető el.83

A német–izraeli kapcsolatok alakulása 1990 után

A „normalizálhatatlanság” explicit megjelenése a kapcsolatokban

Holokauszt- és nemzeti identitás viszonya az újraegyesített Németországban és Izraelben

Az 1989–90. évi eseményeket követően egy ideig úgy tűnt, hogy a náci múlt távoli tör-ténelemmé kezd válni, de ez nem így történt. A múlt továbbra is jelen van az egyesített Németország politikájában.84 Bár a viták jellegében megfigyelhetőek változások, mégis

2014. tavasz 159

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

kétségtelen, hogy Németországban a történelem és identitás kérdése az érdeklődés kö-zéppontjában áll.85

Az 1990-es évek elején létrehozott új Német Történelmi Múzeumban a holokauszt bemutatására különálló termet alakítottak ki, ezáltal hangsúlyozva a kivételességét és azt, hogy a történelem e sötét foltja továbbra is a történelmi viták normális szint-je „fölött” helyezkedik el. Az eset rámutat, hogy a német történelem „normalizálása” tekintetében gyakorlatilag az előző évtizedekhez képest nincs változás.86 1996-ban Da-niel J. Goldhagen Hitler készséges végrehajtói: az egyszerű németek és a holokauszt87 című könyve körül a német történészvitához hasonlóan ismét arról folyt a disputa, hogy relativizálható-e a holokauszt.88

Szintén a különböző vélemények ütközése övezte a végül 2005 májusában felavatott berlini holokauszt-emlékmű előkészületeit. Az esetet színesítette az író Martin Walser és a németországi Zsidók Központi Tanácsa elnökének, Ignatz Bubisnak a vitája. Walser 1998-ban, a Német Könyvkereskedelem Békedíjának átvételekor elhangzott beszédé-ben felpanaszolta a németek „bűnösségének” végtelenségig történő emlegetését, és a holokauszt emlékeit egy állandóan a németek ellen fordított „erkölcsi buzogánynak” (Moralkeule) nevezte, míg Bubis a német történelem e részének legkisebb minimalizá-lását is megkérdőjelezte. A kérdés Klaus von Dohnanyinak a vitába való belépésével még súlyosbodott, hisz ő azt állította, hogy a közös múlt (legalább hipotetikusan) közös emlékezetté válhat, és a németek is érzékenyek, sebezhetőek e kérdés tekintetében.89 A megjegyzésekre Walser is válaszol: azt említette, hogy ő az „ilyen típusú témákkal” régebben foglalkozik, mint maga Bubis, és elutasítja a német szégyen ilyen formájú „monumentalizálását”. A viták sora végül egészen a német–zsidó együttélés lehetősé-gének latolgatásához vezetett,90 majd – a véleménykülönbségeken túllépve – a Bundes-tag 1999. június 25-én egy tízéves folyamatra tett pontot, amikor zöld jelzést adott az emlékmű megépítésének.

Az ezredforduló után is vitákat generáló téma maradt a német társadalomban a zsi-dósághoz és Izraelhez való attitűd kérdése. 2002-ben Jürgen Möllemann, az FDP poli-tikusa az Al-Aksa intifáda91 csúcspontján illette éles kritikával Izraelt, többek között „megértést tanúsítva a palesztin terroristáknak az izraeli »államterrorral« szembeni öngyilkos merényletei iránt”.92

Hasonló dilemmát vetett fel Günter Grass 2012 áprilisában, a Süddeutsche Zeitungban megjelent szabadversével, melyben arról írt, hogy az izraeli atomhatalom veszélyezteti az egyébként is törékeny világbékét.93 Versével megosztotta mind a szakmát, mind a közvéleményt. A különféle véleményeket Egbert Jahn öt csoportba sorolta; a köztük húzódó legfőbb törésvonalat az a kérdés jelentette, hogy Grass alkotása és ezáltal sa-ját maga antiszemita-e vagy sem. „Grass állítása figyelmen kívül hagyja Izraelnek a nukleáris elrettentési politikája szempontjából meghatározó geostratégiai helyzetét, és

160 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

lényegében elvitatja Izrael önvédelemhez való jogát egy olyan másik állammal szem-ben, amely nyíltan vitatja Izrael létezését, sőt nyilvánosan az ország elpusztításával fe-nyegetőzött.”94 Néhány nappal a vers megjelenését követően Grasst persona non gratává nyilvánította az izraeli belügyminiszter, Eli Yishai.95 Ráadásul az SPD frakción belül – amelynek Grass régi és prominens támogatója – Christina Lange ügyvezető és má-sok is kifejezték, hogy a jövőben nem számítanak az írónak a választási kampányban való részvételére.96 Ugyanakkor a legtöbb bíráló megfogalmazta azt is, hogy Grass még akkor sem antiszemita, ha Izrael-kritikájában olyan kliséket használt is fel.97 Az SPD elnöke, Sigmar Gabriel határozottan kiállt Grass mellett, hangsúlyozva, hogy az írónak az Izraelt bíráló versével szembeni kritika egyszerűen túlzó és hisztérikus.98

A német–izraeli kapcsolatok egyedien érzékeny voltát mutatja a jénai főpolgármester bojkottja a telepes politika által érintett területekről érkező áruk ellen,99 illetve a vallási körülmetélés törvényességéről kialakult vita, amely nemcsak a németországi zsidó, ha-nem a jelentős létszámú ottani muzulmán közösség körében is felháborodást váltott ki.100

Annak eldöntésére, hogy napjaink új antiszemitizmusa hogyan ismerhető fel, Ilan Mor101 adott választ előadásában, egy erre alkalmazható hármas ismertetőjegy segít-ségével. Ez az ún. „3D”-ből, vagyis Izrael alapvető illegitimitásának igazolásából, Izrael démonizálásából és a más országokkal szemben Izraellel kapcsolatban alkalmazott kettős mércéből áll.102 Ilan Mor elmondta, hogy az utóbbi években az ún. szélsőbaloldali anti-szemitizmus jelensége felerősödött Németországban.103

Izraelben az emlékezetkultúra más alapokon nyugszik. Az izraelieknek a németek-hez való viszonyát egyre kevésbé határozza meg a soá emlékezete. Ugyanis az izrae-li társadalomban a holokausztemlékezet nem kizárólag Németországgal kapcsolatos jelenségként, sokkal inkább egy, a társadalomba beépült univerzális identitásként értelmezhető. 1953-ban a hivatalos emlékezet helyeként Izraelben létrehozták a Jad Va-sem intézetét, 1959-ben a Knesszet döntött a holokauszt izraeli emléknapjának beveze-téséről, a holokauszt bemutatását pedig középiskolai tantárggyá tette az izraeli oktatási minisztérium.104 2012 februárjában Guido Westerwelle német külügyminiszter izraeli partnerével egyezményt írt alá arról, hogy a németek a jeruzsálemi Jad Vasem holo-kauszt-emlékhelyet 2012 és 2021 között 10 millió euróval támogatják, ezzel is elősegítve az intézménynek az archívumok gondozásával foglalkozó és pedagógiai munkáját.105

Izraelnek a németekhez köthető további sajátos formációját jelentik a korábban né-met nyelvű földről Palesztinába106 kivándorló, többnyire jiddis nyelven beszélő zsidók, az ún. Yekkek.

A német állam és a németországi zsidó közösség kapcsolata –a német jóvátétel-politika 1990 után

A német–izraeli kapcsolatok „normalizálhatatlansági” pillérének szintén egyedi belső di-menzióját képezi a németországi zsidó közösség helye a német államban és társadalomban.

2014. tavasz 161

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

A németországi Zsidó Központi Tanács az 1990-es években már jelentős befolyással rendelkezett, mivel a német közéletben gyakran szereplő, elismert és a többség körében tisztelt vezetői voltak, úgy mint Ignatz Bubis, Paul Spiegel és Charlotte Knobloch. A ma-gas szintű német politikusok nem látogattak Izraelbe anélkül, hogy az utazást megelő-zően ne konzultáltak volna a németországi zsidó közösség valamelyik képviselőjével.107

A kelet-közép-európai rendszerváltások lezajlásával és a Szovjetunió összeroppa-násával az elmúlt húsz évben mintegy 150.000, többségében a volt szovjet területekről származó zsidó érkezett Németországba. A közösség létszámának növekedésével a ko-rábban a német politikai életben főként szimbolikus szerepet betöltő vallási képviselet szerepe erősödésnek indult. 2011-ben Dieter Graumann személyében megválasztották a Zsidó Központi Tanács első olyan elnökét, aki a holokauszt után születettek generációját képviseli. Mivel Graumann elődeinél kevesebb morális terhet visel magán, személye jel-zésértékű lehet a német–zsidó reláció lassú, de biztos „normalizációja” szempontjából.108

A Zsidó Központi Tanács NSZK-ban betöltött szerepének növekedését mutatja az is, hogy 2003-ban szerződéses alapra helyezte a szövetségi kormányzat és a zsidó közös-ség tetőszerve a kapcsolatukat. A németországi zsidó közösség létszámának emelkedé-sével és a Zsidó Központi Tanács feladatainak bővülése következtében 2008-ban döntés született arról, hogy az addigi évi háromról öt millió euróra növeli a német kormány az állami támogatásukat.109

A németek jóvátétel iránti elkötelezettsége ellenére 1990-ben még három olyan cso-port várakozott, amelyek anyagi természetű kompenzációja még nem oldódott meg: azoké az áldozatoké, akik az NDK területén éltek, a közép- és kelet-európai elszenvedő-ké, valamint a rab-, illetve kényszermunkára elhurcoltaké.110 Így a kárpótlások kérdése továbbra is aktuális maradt.

A korábbi keletnémet területeken élő izraelita vallású állampolgároknak fizetendő jóvátételt – miután az NDK alapítómítoszára építve ők nem kaptak a szatellitállamtól kifizetéseket – az egyesítő szerződéshez kapcsolt, 1990. szeptember 18-i kiegészítő megállapodás 2. cikkelye szabályozza. Egy 1998-ban aláírt megállapodással – amely az említett Claims Conference által jegyzett alapot hozta létre – megnyílt az út a Kö-zép- és Kelet-Európában élő holokausztáldozatok kárpótlásához. 2012-ben pedig az ún. „Härtefondsot”111 kiterjesztették az egykori Szovjetunióra és a kelet-európai területek-re is, ezzel lehetővé téve, hogy azok a nemzetiszocialista rezsim által üldözött zsidók, akik addig semmilyen kárpótlást sem kaptak, egy egyszeri, 2.556 euró értékű jóvá-tételben részesülhessenek.112 A kényszermunkára elhurcoltak kárpótlásának ügyét a német Bundestag által 2000-ben felállított „Emlékezet, Felelősség és Jövő” Alapítvány113 segítségével rendezték. A szövetségi kormány és a gazdasági szféra szereplői 50-50 százalékban adták a 10 milliárd német márka114 értékű alapítványi vagyont, amelyből mintegy 1,7 millió, korábban a Harmadik Birodalomban rabszolga- vagy kényszer-munka keretében dolgoztatott személy kapott juttatást. Továbbá 2002-ben elfogadták

162 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

a „gettónyugdíjak”, vagyis a gettóban végzett munka után járó kárpótló javadalmazás kifizetésére vonatkozó, ún. ZRBG-törvényt.115 Eddig több mint 40.000 kérelmező nyerte el ez alapján a jogosultságot a kifizetésekre.116

Az NSZK-ból az Izraelben élő, a korábbi nemzetiszocialista rezsim által üldözöttek számára eddig kifizetett összeg megközelítőleg 27,8 milliárd euróra rúg.117

A német–izraeli kapcsolatok a közvélemény tükrébenés a kapcsolatok különleges társadalmi dimenziója

A német–izraeli kapcsolatok „normalizálhatatlanságáról” tesz tanúbizonyságot a relá-ciónak a német és az izraeli közvélemény körében való megítélése.

A Bertelsmann Alapítvány 2007 januárjában, izraeliek körében készített felmérése alapján kiderült, hogy a válaszadók 42 százaléka még mindig úgy véli, hogy a német Izrael-politika más nyugat-európai országokéhoz képest jóval pozitívabb, és a kérdés-re választ adóknak csak 11 százaléka látta azt negatívabbnak, 38 százalék pedig más országokéhoz hasonlónak ítélte. Az izraeli társadalomnak közel a fele véli úgy, hogy Németország attitűdje Izrael irányába pozitívabb, mint más nyugat-európai országoké, ami arra utal, hogy Németország Izraellel kapcsolatos relációja – a közmegítélés szint-jén – továbbra is egyedi jellegű marad.118

A társadalmi kapcsolatok dimenziójában kiemelkedő a német–izraeli diákcsere-programok jelentősége, amely a fiatal generációk közötti kapcsolatépítést segíti elő. Az alakulásukat az 1990-es években negatívan befolyásoló közel-keleti konfliktusokat kö-vetően a programok új dinamizmust nyertek. A német szövetségi kormányzat 1,5 millió euróval támogatja a német–izraeli diákcsere-kapcsolatokat és az izraeli katonai egységek-nél történő német önkénteskedést.119 Az előbbit Németországban a 2001-ben felállított ConAct centrum, míg Izraelben a Diákcsere Tanács hivatott koordinálni. 2007-ben, a Német–Izraeli Jövő Fórum felállításával azt tűzték ki célul, hogy a két ország fiataljait a közös projektekben való együttműködéseken keresztül tartósan összekössék.120 Az Aktion Sühnezeichen Friedensdienste szervezet keretében pedig önkéntes német fiatalok idős holokauszt-túlélőket segítenek a mindennapi boldogulásukban – Izraelben is.121 A két nép közötti kapcsolatok mélyítésében segíthet az oktatás terén 2007-ben a DAAD által létesített, a Héber, illetve a Haifai Egyetemen Európa- és Németország-tanulmá-nyok központok kialakítására szolgáló pénzügyi alapok rendelkezésre bocsátása is.122

2014. tavasz 163

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

Az „új normalizáció” explicit megjelenése a kapcsolatokban

Politikai-diplomáciai-védelmi kapcsolatok 1990 után

Az 1990-es évet átlépve a nemzetközi politikai környezet átalakult. A megváltozott körülmények közt felértékelődött az EU és Izrael kapcsolata is, amelynek elmélyítését könnyebbé tette a nagy reménnyel fogadott, az Izrael és a PFSZ között 1993-ban meg-kezdődött oslói békefolyamat. 1994 decemberében, az Európai Tanács esseni csúcsán – Kohl kancellár személyes támogatásával – megindultak a tárgyalások, hogy Izrael az EU-ban „különleges státuszt” nyerjen el. 1995-ben ez vezetett el ahhoz, hogy Izrael tár-sulási megállapodást írhasson alá az EU-val.123 Az 1990-es években az NSZK ellenezte az EU-ban, hogy Izraelre nyomást gyakoroljanak vagy ellenében gazdasági szankciót vezessenek be a Közel-Kelet-politikája miatt.124 „Németország számtalan alkalommal eltért az EU szavazási magatartásától abban a tekintetben, hogy az ENSZ szerveiben Izraelt egyolda-lúan elítélő nyilatkozatokat nem fogadott el.”125

„Történelméből következően Németország különleges felelősséget vállal Izrael biztonságáért. Egyidejűleg elismeri a palesztinok jogát egy önálló állam létrehozására.”126 Az Izraelért vállalt különleges felelősség többek között megmutatkozik a gyakori magas szintű diplomáci-ai látogatások formájában. 1991-ben Richard von Weizsäcker szövetségi elnök látogatott Izraelbe, majd Yitzhak Rabin izraeli miniszterelnök 1992-ben és 1995-ben tett látogatást Németországban. 1996-ban Ezer Weizman személyében izraeli államelnök először be-szélt a Bundestagban. 1996–98 között Benjamin Netanyahu miniszterelnök háromszor is ellátogatott Németországba, majd 2000-ben – első magas rangú német politikai veze-tőként – Johannes Rau szólalt meg a Knesszet falai között. Gerhard Schröder mindösz-sze egyszer látogatott Izraelbe, 2000-ben. Moshe Katsav elnöksége során, 2002 és 2005 között háromszor tett látogatást a német földön.127

Kiemelkedő jelentőségű volt a 2005-ben, a német–izraeli kapcsolatok felvételének 40. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat.128 2008-ban, Izrael 60. születésnapja évé-ben, a kapcsolatoknak a már 1990 óta mélyülő intézményesülése friss erőre kapott, és a viszony „új normalizációját” bizonyítandó, létrehozták a német–izraeli kormánykon-zultáció intézményét. Az első közös ülés 2008. március 17-én, Izraelben volt. Megálla-podtak, hogy 2008-tól kezdődően a kormányok közötti egyeztetésre évente egyszer sor kerül. Ennek célja, hogy a két fél intenzívebbé tegye a különböző politikaterületeken és a társadalmi szférában létező kapcsolatait. A politikai egyeztetéseket kiegészítően a gazdaság, a tudományok és a környezet(védelem) területének német és izraeli vezető képviselőivel tartanak fórumot a lehetséges együttműködésekről. A 2008. évi kormány-ülés legnagyobb vívmánya az volt, hogy az illetékes külügyminiszterek megállapodtak a két ország diplomatái közötti kooperáció elmélyítésében, és felállították az évenként megrendezendő Diplomáciai Nyári Szemináriumot. Megegyezés született az ügyvédek közötti kooperációk erősítéséről is.129

164 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

A 2012 decemberében, „Innováció, képzés és fenntarthatóság” címmel Berlinben megrendezett kormánykonzultáció főbb pontjai az alábbiak voltak:

- a diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóján zajló rendezvények előké-szítése;

- a kutatás-fejlesztés és a start-upok terén való együttműködés továbbfejlesztése;- az infokommunikáció területén való együttműködés;- a 2011-ben megkezdett szakképzésben résztvevők csereprogramjainak folyamatos-

sá tétele;- az új Német–Izraeli Tankönyvbizottság munkája eredményének megvitatása;- a megújuló energiaforrások terén történő együttműködés;- afrikai mezőgazdasági projektek keretében való együttműködés;- a német kormány buzdító szerepvállalása a német vállalatok izraeli vasútépítési

projektekben történő részvételére;- a két országnak az elektromobilitás és a fenntartható közlekedési rendszerek terü-

letén szerzett tapasztalatairól való információcsere.

Tárgyaltak továbbá a terrorizmus és az erőszakos extrémizmus elleni közös fellépés-ről és a kiberbiztonság területén megvalósuló együttműködés intenzívebbé tételéről is.130

A kiterjedt gyakorlati kooperációk mellett a védelmi kapcsolatok fémjelzik elsősor-ban a német–izraeli reláció egy olyan dimenzióját, amelyet a látszólagos pragmatizmus ellenére továbbra is főleg a „normalizálhatatlanság” határoz meg. 2012 májusában Joa-chim Gauck német államfő Izraelbe látogatott, ahol kifejtette, hogy az „Izrael biztonságá-ért és létjogosultságáért való kiállás meghatározó a német politika számára”.131 Ennél a kapcso-latok szövetének jóval mélyebb rétegeiig hatolt Angela Merkel 2008-ban. Beszédében kijelentette: „az Izrael biztonságáért vállalt felelősség Németország államérdekének részét képe-zi”, és hozzáfűzte, hogy „Izrael biztonsága soha nem képezheti vita tárgyát”, s arra is felhívta a figyelmet, hogy „ha arra kerül sor, akkor a bizonyítás órájában nem szabad, hogy ezek üres szavak maradjanak”.132 A Merkeléhez hasonló gondolatokat vetett papírra korábban Ru-dolf Dreßler, az NSZK egykori izraeli nagykövete. Dreßler szerint „Izrael létezésének biz-tosítása Németország nemzeti érdekében áll, ezáltal részét képezi a német raison d’état-nak”.133

Dr. Csejtei István, Merkel különleges kijelentésére reflektálva, egy beszélgetésünk során úgy elemezte a Knesszetben elhangzott gondolatokat, hogy „Izrael biztonsága mint a német államrezon része” ekvivalens azzal, hogy a német kül-, biztonság- és vé-delempolitika részét képezi Izrael biztonságának garantálása. Csejtei szerint tudható, hogy egy Izrael elleni támadás azonnali amerikai válaszcsapással járna. Egy ilyen csa-pás esetén az Egyesült Államok tájékozódna szövetségesei támogatási hajlandóságáról, és a „coalition of the willing” koncepciója alapján maga köré gyűjtené a szoros szövetsége-seit, akik katonai erővel segítenék Izraelt. Németország egészen biztosan részese lenne

2014. tavasz 165

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

egy ilyen csoportnak, vagyis ha arra kerülne sor, az ország katonailag is beavatkozna Izrael támogatása érdekében.134

A pragmatikus diplomáciai együttműködéseken túl a németek Izrael biztonsága iránti elkötelezettségét és ezáltal a németek és az izraeliek közötti „normalizálhatatlan” viszonyt támasztja alá az, hogy az 1990-es évek végén Németország három ún. Delfin típusú – nukleáris robbanófejjel való felszerelésre alkalmas – tengeralattjárót szállított le Izraelnek, hozzájárulva ezzel az izraeli tengeri atomarzenál kiépítéséhez. További három tengeralattjárót 2017-ig fog leszállítani a zsidó állam részére. A tengeralattjáró-ügylet különössége, hogy Németország a hadieszközök árának megtérítésére különbö-ző fizetési engedményeket és átvállalásokat tett.135

A védelmi kapcsolatok további érdekessége, hogy a 2006-ban, az Izrael és Libanon (Hezbollah) közötti konfliktus évében újabb feladatokat136 kapó UNIFIL békefenntartó osztagai között német tengerészeti csapatok is részt vesznek.137 Emellett a titkosszolgá-lati kooperáció keretében 1996 és 2011 között Németország négy fogolycsere lebonyolítá-sában segédkezett Izrael és az arab világ között, bizonyítva az Izrael iránti elkötelezett-ségét. A sikeres akciók közé tartozik Gilad Shalit izraeli földre történő visszajuttatása is, 1027 palesztin rab szabadon engedéséért cserébe.138

Gazdasági-kereskedelmi és tudományos-technikai kapcsolatok 1990 után

A Németország és Izrael közötti kereskedelmi kapcsolatok mutatják a legjobban a két állam közti viszony „normalizáltságát”. Az 1960-as évek óta az NSZK jelenti Izrael számára a legjelentősebb kereskedelmi partnert az EU-ban, és világviszonylatban is a második legfontosabb az USA után. 2003 óta Németország számára a közel-keleti térségben Izrael – Szaúd-Arábia után, de Iránt és Egyiptomot megelőzve – a második legjelentősebb kereskedelmi társat jelenti.139 2010-ben a kétoldalú kereskedelem értéke 4 milliárd eurót tett ki, amelynek mintegy kétharmadát adta a Németországból Izraelbe irányuló export, így a külkereskedelmi mérlegük a német oldalon mutat aktívumot. A trendet tekintve a 2005–2010 közötti időszakban alapvetően mind a két irányú ke-reskedelem értéke nőtt (2010-ben 2,88 és 1,7 milliárd euró), az Izraelből az NSZK-ba irányuló export nagyobb éves ingadozása mellett.140

Szintén a reálérdekek elsőbbségét mutatja a K+F területén megvalósított, több mint ötvenéves együttműködés. Ennek megkoronázásaként, 2008-ban rendezték meg a tu-domány és technológia német–izraeli évét, több mint hetven programmal. A közös K+F aktuális kihívásai közé tartozik, hogy arab részvétellel bővítsék ki a projekteket, és az akadémiai, valamint az ipari kutatások között szorosabb együttműködést érjenek el. A K+F területén kiemelkedik a német–izraeli közös vízmenedzsment projekt (SMART), Jordánia és a palesztin területek bevonásával.141

166 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

A német–izraeli üzleti kapcsolatok is alapvetően pragmatizmust tükröznek. A SAP, a Siemens és a Deutsche Telekom német nagyvállalatnak az elmúlt években megvaló-sult jelentős izraeli befektetései, valamint a Federmann Enterprises vagy az ISCAR és más hasonló izraeli nagyvállalatok németországi jelenléte bizonyítják ezt.142 A 2008-as kormánykonzultáción határozták el a magánszektort érintő magas szintű német–izraeli találkozók szervezését az üzleti lehetőségekről, befektetési és kockázati tőkéről, vala-mint az energiahatékonyság területén történő együttműködésről.143

Azonban még az üzleti kapcsolatok terén is megmutatkozik a német–izraeli reláció „normalizálhatatlanságának” jelensége. Egyrészt a DaimlerChrysler, a Siemens vagy a Lufthansa Izrael iránti különleges felelősségvállalása révén, másrészt a legtöbb német nagyvállalat ún. kárpótlási alapba (Entschädigungsfond) történő befizetéseiben.144

Összegzés

A német–izraeli kapcsolatok jellegét a „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja” kon-cepción keresztül lehet megérteni. Ez tulajdonképpen kettős paradoxon, hiszen maga a két fogalom is ellentmond egymásnak, de ezen belül a „normalizálhatatlanság” jel-lemzője önmagában is ellentétekkel teli kifejezés. A kapcsolatok „normalizálhatatlan-sága” egy olyan aszimmetrikus jelenség, melyben a „normalizálhatatlanság” éppen a német–izraeli kapcsolatok szöveteibe mélyen beivódott, elsősorban a német fél részéről, normáktól és értékektől való vezéreltséget jelenti, ami a reláció olyan egyedi dimen-zióiban jelenik meg, mint a német jóvátétel-politika, a különleges német identitás és a német–zsidó viszony, továbbá a kapcsolatoknak a közvélemény általi különleges megítélése. A „normalizálhatatlanság” jegye magában hordozza azt is, hogy a német–izraeli kapcsolatok hosszú távú fejlődésében prognosztizálható egy, a pragmatikus együttműködésekre is kiható egyedi dimenzió fennmaradása.

Ugyanakkor a „normalizálhatatlanság” mellett a kapcsolatokat a gyakorlati együtt-működések számának növekedése is jellemzi. Az „új normalizáció”, például a né-met–izraeli kapcsolatok 1990 utáni nagyfokú intézményesülése, a politikai, gazdasági, valamint a K+F dimenziókban érhető utol. Ennek során hozták létre az azt leginkább megtestesítő intézményt: a német–izraeli kormánykonzultációt.145 Ugyanakkor az „új normalizációt” is áthatja a kapcsolatok egyedisége, „normalizálhatatlansága”: a politi-kai-védelmi szegmensben ezt az Izrael biztonságáért és létéért vállalt különleges – ka-tonai dimenzióval is kibővült – német felelősség és garancia, a gazdasági szegmensben pedig a német üzleti szféra Izraelért vállalt egyedi – üzleti nyelven: társadalmi – fele-lősségvállalása (CSR) bizonyítja. Végső soron ezt a napjaink „új normalizációjában” megjelenő „normalizálhatatlanságot” írja le a „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációja”, amely a relációk egyediségét is alátámasztja.

2014. tavasz 167

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

Hasonló következtetésre jutott Yakov Hadas-Handelsmann, Izrael berlini nagykö-vete is, aki szerint az NSZK és Izrael kapcsolata mind a jelent, mind a múltat tekintve olyan keretet teremt, amely egyedülálló és az is fog maradni.146

2015-ben ünneplik a német–izraeli diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordu-lóját, amely remélhetőleg legalább olyan frissességet teremt a két ország viszonyában, mint ahogyan az a 40. évforduló idején tapasztalható volt.

1. sz. mellékletLily Gardner Feldmannak (Lily Gardner Feldman: The Special Relationship between West Germany and Israel. Boston: Allen and Unwin, 1984. 269. o.) és e tanulmány szerzőjének

a bilaterális kapcsolatokra vonatkozó koncepciójának összevetése (saját szerkesztés)

168 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

2. sz. mellékletA német–izraeli kapcsolatok „normalizáció–normalizálhatatlanság” tengelye saját felfogásban

(saját szerkesztés)

„HAGYOMÁNYOS NORMALIZÁCIÓ” A diplomáciai kapcsolatok kiépítése, államközi kooperációk; a kapcsolat operatív „működésének” megteremtése • 1965. diplomáciai kapcsolatok felvétele • 1966. megállapodás a német–izraeli gazdasági együttműködésről • 1966. kettős adóztatás megtiltása • 1967. Német–Izraeli Ipari és Kereskedelmi Kamara felállítása • 1967. Német–Izraeli Gazdasági Társaság létrehozása • 1973. Willy Brandt izraeli útja • 1973. tudományos-technológiai megállapodás • 1975. DGB-Histradut megállapodás • 1975. Német–Izraeli Vegyes Gazdasági Bizottság • 1975. Yitzhak Rabin útja az NSZK-ba • 1985. közös mezőgazdasági megállapodás

1990 előtti időszak

(1965–90)

„ÚJ NORMALIZÁCIÓ”

• Politikai-védelmi jellegű • Gazdasági-tudományos-technikai jellegű

1990 utáni időszak (1990–)

„NORMALIZÁLHATATLANSÁG”Egyedi jellegű különleges kapcsolat, holokausztidentitás dominanciája, az ebből következő emlékezéskultúrának a relációban átfogó szövetet képező szerepe, morális-történeti és reál-napi politika •1965 után fennmaradó, az NSZK területéről Izraelbe irányuló kompenzatív jellegű kifizetések •1961–62. Adolf Eichmann perének körülményei •1973. az NSZK passzív beavatkozása a negyedik arab–izraeli (jom kippuri) háború menetébe •1974. a palesztin önrendelkezés támogatása az ENSZ Közgyűlésben •1980–82. a kapcsolatok legsötétebb időszaka, a Leopárd II típusú harckocsik Szaúd-Arábiába szállításáról szóló vita •1984. Ronald Reagan és Helmut Kohl látogatása a bitburgi temetőben •1986. a német történészvita (Historikerstreit) kezdete •1988. Philipp Jenninger-beszéd •1990. német újraegyesülés körül kibontakozott vita •2005. berlini holokauszt-emlékmű felállítása és az ahhoz kapcsolódó viták •2012. Günter Grass-vers

2014. tavasz 169

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

Jegyzetek 1 Az írás a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok alapszakán, 2013-ban, azonos

címmel írt szakdolgozatom módosított változata. Köszönettel tartozom Prof. Dr. Kiss J. Lászlónak, aki elképzeléseimet rendszeresen meghallgatta, és a publikáció megjelenéséig nagyon hasznos tanácsokkal látott el. További köszönet illeti Prof. Dr. Lily Gardner Feldmant, az American Institute for Contemporary German Studies (AICGS) programigazgatóját és Otto R. Romberget, a TRIBÜNE folyóirat főszerkesztőjét, akik a rendelkezésemre bocsátott szakmai anyagokkal hozzájárultak az elemzés kivitelezéséhez.

2 Az idézet kiemelés Angela Merkelnek a Knesszet előtt, 2008. március 18-án tartott beszédéből. Ere-deti szöveg: „Deutschland und Israel sind und bleiben – und zwar für immer – auf besondere Weise durch die Erinnerung an die Shoah verbunden.” Lásd: Bulletin Der Bundesregierung, No. 26-1. (2008). Elektro-nikus változat: Bundesregierung, http://tinyurl.com/c337enh. Letöltés ideje: 2012. november 20.

3 Az elnevezés előzményeként tekinthetünk az 1995. november 16-án, a jénai Friedrich Schiller Egyetemen elhangzott szakmai pódiumbeszélgetésre, melynek teljes címe: „Normalizálni a nem normalizálhatót? A bilaterális kapcsolatok perspektívái izraeli nézőpontból” („Normalisierung des Nicht-Normalisierbaren? Perspektiven der bilateralen Beziehungen aus israelischer Sicht”) volt. Az ott elhangzottakról szól: Karl Schmitt – Michael Edinger (szerk.): Israel in den neunzigen Jahren und die deutsch–israelischen Beziehungen. Jena: Universitätsverlag Jena, 1996.

4 Az „új” normalizáció fogalma a kapcsolatoknak a hidegháborút követő még pragmatikusabbá válását, az ún. napi politikától („Tagespolitik”) való erősebb meghatározottságát és ezen, valamint az 1970-es évek végéig tartó tradicionális normalizáció elmélyülésén keresztül „hagyományosabbá” válását jelenti.

5 Az átlagostól eltérő államközi kapcsolatoknak a nemzetközi politikaelméletben több értel-mezése létezik. Ahogy Feldman is bemutatja, próbálták már integrációelméletekkel, komplex interdependencia-elmélettel és más létező keretrendszerekkel körülírni az egyedi környezetben gyökerező nemzetközi kapcsolatokat. Bővebben foglalkozik a kérdéssel: Lily Gardner Feldman: The Special Relationship between West Germany and Israel. Boston: Allen and Unwin, 1984. 252–259. o.

6 A különleges kapcsolatról beszélhetünk államok (pl. Németország–Franciaország), egy állam és egy globális vagy regionális nemzetközi szervezet (pl. EU–Arab Liga), egy állam és egy kontinens/régió (pl. Egyesült Államok – Latin-Amerika), továbbá egy állam és egy államnál kisebb területi egység (pl. Németország–Minnesota) között. Yves Pallade: Germany and Israel in the 1990s and beyond – Still a Special Relationship? Frankfurt am Main: Peter Lang, 2005. 35–36. o.

7 Első ízben az angol–amerikai viszonyra alkalmazták az elnevezést, és vita alakult ki a használatáról, hiszen nehezen definiálható és összetett keretrendszer szükséges ahhoz, hogy a kifejezés a gyakorlatban más kapcsolatokra is alkalmazhatóvá váljon. Helene Bartos a művében (Helene Bartos: Israeli–German Relations in the Years 2000–2006 – A Special Relationship Revisited. Oxford: Faculty of Oriental Studies, University of Oxford, 2007. Elektronikus változat: iT Services, http://users.ox.ac.uk/~metheses/Bartos%20thesis.pdf. Letöltés ideje: 2012. november 20.) a különleges kapcsolat analizálására újabb elemzési keretrendszert alkotott. Ez főként a politikai kapcsolatok és a viszonyt övező közvélemény vizsgálatára, összehasonlítására alkalmas. Michael Wolffsohn, a témakör jeles kutatója pedig egyik művében arra hívja fel a figyelmet, hogy a különleges kapcsolatok vizsgálatakor az olyan többoldalú relációk figyelembevételének mellőzésével, mint amilyen a német–arab–izraeli és a német–amerikai–izraeli viszony, torzul a lehetőség a politikai kapcsolatok komplexitásának igazságos elemzésére. (Michael Wolffsohn: Eternal Guilt: Forty Years of German–Jewish–Israeli Relations. New York: Columbia University Press, 1993. 154. o.) A különleges kapcsolatokra a legteljesebb körben alkalmazható elemzési keretrendszert azonban Lily Gardner Feldman alkotta meg. (Feldman: The Special Relationship…)

8 Feldman: The Special Relationship…, 247. o.

170 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

9 „If bilateral relations are seen on a continuum, then the special relationship is at the friendly end.” Feldman: The Special Relationship…, 261. o.

10 A kapcsolat alapjaihoz a történelmi háttér, a kapcsolat intenzitása, a két nemzet közötti pszicholó-giai rezonancia és az egyidejű igények tartoznak.

11 Az együttműködés politikaterületeinek vizsgálatát jelenti.12 Feldman: The Special Relationship…, 261–272. o.13 Pallade: i. m. 69. o.14 Feldman: The Special Relationship…15 Az EU–Izrael kapcsolattal foglalkozik: Sharon Pardo – Joel Peters: Uneasy Neighbours: Israel and the

European Union. Lanham: Lexington Books, 2010.16 Christian Sterzing – Jörg Böhme: „German and European Contributions to the Israeli–Palestinian

Peace Process”. In: Germany and the Middle East. Interests and Options (szerk. Volker Perthes). Berlin: Heinrich Böll Stiftung – Stiftung Wissenschaft und Politik, 2002. 33. o. Elektronikus változat: SWP, http://tinyurl.com/d6772by. Letöltés ideje: 2013. április 23.

17 Wolffsohn: i. m.18 Feldman: The Special Relationship…, 263–264. o.19 Nem okozott törést a német–izraeli kapcsolatokban az 1972-es müncheni olimpia, pedig a túszul

ejtett izraeli olimpikonok kiszabadítása során a német hatóságok is jelentős mulasztásokat vétettek. Feldman: The Special Relationship…, 263–264, 270–271. o.

20 Joschka Fischer: „Volle Handlungsfreiheit gewinnen – TRIBÜNE-Gespräch mit Joschka Fischer” (Otto R. Romberg interjúja). TRIBÜNE, Vol. 47. No. 186. (2008). 105–114. o.

21 Feldman: The Special Relationship…, 271–272. o.22 Például a fegyverkereskedelemben.23 Feldman: The Special Relationship…, 266–267. o.24 Uo. 266–270. o.25 Az 1. sz. melléklet mutatja be. Az elemzés a téma terjedelme miatt tartalmi lehatárolásokat igényel:

nem dolgozza fel az izraeli–palesztin konfliktust, az izraeli–arab és a német–arab viszonyt, az EU és Izrael kapcsolatát, a holokausztot és a német–zsidó viszony hidegháború előtti alakulását.

26 Kiss J. László: „Folytonosság a változásban – külpolitikai stratégia és nemzeti identitás a német fejlődésben”. In: Nemzeti identitás és külpolitika az euroatlanti térségben (szerk. Kiss J. László). Budapest: Teleki László Alapítvány, 2005. 125. o.

27 A kapcsolatok „normalizációja” itt a „hagyományos értelemben vett normalizációt” jelenti.28 Pl. Schröder kancellár.29 „Helmut Kohl kancellár … Arról beszélt, hogy »a kései születés kegyelméből« nemzedékének joga

van arra, hogy figyelmét elsősorban a jövőre irányítsa, s a múlt nemzetiszocialista részét maga mögött hagyja.” Kiss J.: „Folytonosság a változásban…”, 128. o.

30 Uo.; Kiss J. László: „A »holokausztidentitástól« a Grass-vitáig – a német–izraeli kapcsolatok a napi politika és a történelem tükrében”. MKI-tanulmányok, No. 11. (2012). http://www.kulugyiintezet.hu/pub/displ.asp?id=TADRYG, 2012. május 14.

31 Jens Kroh: „Erinnern global”. Bundeszentrale für politische Bildung (BpB), http://tinyurl.com/cggysnf, 2008. augusztus 26.

32 Gondolok itt a lengyel, orosz, török, palesztin, izraeli stb. származású lakosokra.33 Juliane Wetzel: „Holocaust-Erziehung”. BpB, http://tinyurl.com/c8laky7, 2008. augusztus 26.34 Kiss J.: „Folytonosság a változásban …”, 128. o.35 Például: egyes német értelmiségiek, mint Günter Grass, összefüggést véltek felfedezni az Izrael

Irak felől érkező, vegyi fegyverrel való fenyegetettsége és a holokauszt során a zsidókra halált jelentő Zyklon-B gáz között, olyan értelemben, hogy az izraelieknek 1984-től tudomása volt arról, hogy német vállalatok segítik Irakot a vegyi fegyver előállításában. Wolffsohn: i. m. 72–74. o.

36 Moshe Katsav: „Germany on the Right Way. TRIBÜNE Conversation with Moshe Katsav, President of the State of Israel” (Ilan Hameiri interjúja). In: Forty Years of Diplomatic Relations between the Federal

2014. tavasz 171

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

Republic of Germany and Israel (szerk. Otto R. Romberg). Frankfurt am Main: TRIBÜNE-Verlag, 2005. 11–14. o.

37 Joschka Fischer: „Convinced of the Two-State Solution. TRIBÜNE Conversation with German Federal Foreign Minister Joschka Fischer” (Otto R. Romberg interjúja). In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 25–32. o.

38 Michael Brenner: „A Common Past Is Not a Shared Memory: The Bubis–Walser Debate Revisited”. In: Sixty Years after the Founding of the Jewish State: Are German–Israeli Relations still „Special”? (szerk. Michael Brenner, Lily Gardner Feldman, Harald Kindermann, Shimon Stein és Frank Stern). Washington, D.C.: AICGS, The Johns Hopkins University, 2008. 21. o.

39 Például: német–izraeli közös kormányülések.40 Lily Gardner Feldman: Germany’s Foreign Policy of Reconciliation – From Enmity to Amity. Plymouth:

Rowman & Littlefield, 2012.41 Uo. 14. o.42 Kiss J.: „Folytonosság a változásban …”, 125–127. o. („Normális állam”: a külkapcsolatok alapjait a

normák, a morál kérdése kiemelkedően nem határozza meg.)43 Conference on Jewish Material Claims against Germany.44 A Német Külügyi Hivatal információi alapján a megállapodás 1,53 milliárd euró értékű kompen-

zációs kifizetést foglalt magában. „Israel. Beziehungen zu Deutschland”. Auwärtiges Amt, http://www.auswaertigesamt.de/DE/Aussenpolitik/Laender/Laenderinfos/Israel/Bilateral_node.html. Letöltés ideje: 2013. április 23.; Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 136. o.

45 Niels Hansen: „A Thorny Path – The Exchange of Ambassadors”. In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 51. o.

46 Például: tankokat; az első fegyverszállítmány 1953. július 30-án futott ki az izraeli „Haifa” teherhajón Brémából. Martin Kloke: „40 Jahre deutsch–israelische Beziehungen”. BpB, http://www.bpb.de/izpb/25044/40-jahre-deutsch-israelische-beziehungen?p=all, 2005. július 7.

47 Feldman: The Special Relationship…; Hansen: i. m. 52. o.48 Az első ún. Minerva-szerződés formalizálta az addig kialakított kapcsolatokat.49 Horst Köhler: „I’m a Realist in the Spirit of Ben-Gurion – On the Fortieth Anniversary of German–

Israeli Relations”. In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 7. o.50 Hansen: i. m. 53. o.51 „… all those involved were conscious that, because of the »normality«, that [the special relationship

– the Editor] could in no way be termed normal.” Peter Steinbach: „Miracles Do Not Last Forever – The Relations and Their Endurance”. In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 74–77. o.

52 Uo. 74. o.; Hans-Georg Meyer: „More than a Special Relationship – The Way Was Long, Dealings Thorny, the Future Hopeful”. In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 130. o.

53 Shimon Stein: „A Sort of Common Destiny. TRIBÜNE Conversation with Shimon Stein, Ambassador of the State of Israel in the Federal Republic of Germany” (Otto R. Romberg és Heiner Lichtenstein). In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 37. o.

54 Katsav: i. m. 11. o.55 Shimon Stein: „Die israelische Perspektive. Dossier Geschichte und Erinnerung”. BpB, http://

www.bpb.de/internationales/asien/israel/45010/die-israelische-perspektive?p=0, 2008. március 28. 9–10. o.

56 Elsősorban gazdasági, kulturális, védelmi.57 Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 139–140. o.58 L. a 2. jegyzetet.59 Karl Schmitt – Michael Edinger (szerk.): Israel in den neunzigen Jahren und die deutsch–israelischen

Beziehungen. Jena: Universitätsverlag Jena, 1996. 100–101. o.60 A diplomáciai kapcsolatok felvétele nem volt zökkenőmentes, ugyanis beárnyékolta a német

„egyedüli képviselet” megközelítés („Alleinvertretungsanspruch”) koncepciója, amely – a Hallstein-doktrínával szoros összefüggésben – nem ismerte el az NDK-t politikai-diplomáciai aktorként.

172 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

Kiküszöbölendő az arab és muzulmán országok NDK-val történő diplomáciai kapcsolatfelvételét és ezáltal az NDK legitimációját, az NSZK sokáig halogatta Izraellel a hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételét. Kloke: i. m.

61 Uo.62 Feldman: Germany’s Foreign Policy…; „Abkommen zwischen der Bundesrepublik Deutschland

und der Regierung des Staates Israel zur Vermeidung der Doppelbesteuerung auf dem Gebiet der Steuern vom Einkommen und bei der Gewebesteuer vom 9. Juli 1962”. Bundesministerium der Finanzen, http://tinyurl.com/cr8gefj. Letöltés ideje: 2013. április 23.

63 Kloke: i. m.; Feldman: Germany’s Foreign Policy…64 Feldman: Germany’s Foreign Policy…; „Arbeiten in Deutschland und Israel. 2. Auflage 7/2010”.

Deutsche Rentenversicherung, http://www.deutsche-rentenversicherung.de/cae/servlet/contentblob/232738/publicationFile/12295/25_arbeiten_deutschland_israel.pdf. Letöltés ideje: 2013. április 23.

65 Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 156. o.66 Uo.; „Zeittafel”. Botschaft des Staates Israel Berlin, http://embassies.gov.il/berlin/Relations/Pages/

Zeittafel.aspx. Letöltés ideje: 2013. április 23.67 „Die Satzung der Deutsch–Israelischen Gesellschaft”. DIG, http://www.deutsch-israelische-

gesellschaft.de/bund/satzung. Letöltés ideje: 2013. április 5.68 Feldman: Germany’s Foreign Policy…; „Wir über uns”. Deutsch–Israelischer Arbeitskreis für Frieden im

Nahen Osten, http://www.diak.org/aktuell/wir-ueber-uns.html. Letöltés ideje: 2013. február 24.69 Az első testvérvárosi kapcsolat 1975-ben, Dimona és Andernach között jött létre.; „Zeittafel”.

Botschaft des Staates Israel Berlin, http://embassies.gov.il/berlin/Relations/Pages/Zeittafel.aspx. Letöltés ideje: 2013. április 23.

70 Kloke: i. m.71 Feldman: The Special Relationship…, 98–99. o.72 Wolffsohn: i. m.73 Kloke: i. m.74 Helmut Schmidt 1980-ban kijelentette, hogy Begin a világbékét veszélyezteti, majd 1981 tavaszán

a szaúd-arábiai útján a palesztin nép önrendelkezéshez való jogát ismerte el. 1981 májusában pedig Begin tett olyan nyilatkozatot, amelyben Helmut Schmidt Wehrmachttal kapcsolatos múltját felidézve, a németek holokausztért viselt kollektív bűnösségéről beszélt. Feldman: The Special Relationship…; Wolffsohn: i. m.

75 Wolffsohn: i. m.76 Uo.77 Mary Fulbrook: A német nemzeti identitás a holokauszt után. Budapest: Helikon Kiadó Kft., 2001.78 David Witzthum: „Reality and Image – The Bilateral Relationship”. In: From Vision to Reality (szerk.

Otto R. Romberg – Heiner Lichtenstein). Frankfurt am Main: TRIBÜNE-Verlag, 1998. 248–256. o.79 1993–1999 között Izrael berlini nagykövete, 2010 óta az Izraeli Külkapcsolatok Tanácsa elnöke.80 Például: gazdaság vagy kultúra.81 Avi Primor: ... mit Ausnahme Deutschlands – Als Botschafter Israels in Bonn. Berlin: Ullstein-Verlag,

1997. 265. o.82 Benyamin Neuberger: „Israel und Deutschland: Emotionen, Realpolitik und Moral”. Aus Politik

und Zeitgeschichte (ApuZ), No. 15. (2005). 14–21. o. Elektronikus változat: BpB, http://www.bpb.de/system/files/pdf/C23BBV.pdf.

83 A koncepció megértését segíti a „normalizálhatatlan kapcsolat normalizációjának” táblázatalapú megjelenítése a 2. sz. mellékletben.

84 Fulbrook: i. m. 318–319. o.85 Uo. 321. o.86 Uo. 319. o.87 Daniel J. Goldhagen: Hitler’s Willing Executioners: Ordinary Germans and the Holocaust. New York:

Vintage Books, 1997.

2014. tavasz 173

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

88 Gavriel D. Rosenfeld: „The Controversy that Isn’t: The Debate over Daniel J. Goldhagen’s Hitler’s Willing Executioners in Comparative Perspective”. Contemporary European History, Vol. 8. No. 2. (1999). 249–273. o.

89 A vitában részt vett még Rudolf Augstein, a Der Spiegel szerkesztője; Michel Friedman, a zsidó közösség egyik szóvivője és Michael Wolffsohn egyetemi tanár.

90 Michael Brenner: „A Common Past …”; Avi Primor: „Peeling Günter Grass’ Israeli Onion”. Israel Journal of Foreign Affairs, Vol. 6. No. 2. (2012). 104–106. o.

91 Az Al-Aksa (2.) intifáda 2000–2005 között zajlott Izrael és Palesztina (valamint az arab államok) között.

92 Kloke: i. m.93 Günter Grass: „Was gesagt werden muss”. Süddeutsche Zeitung Online, http://www.sueddeutsche.

de/kultur/gedicht-zum-konflikt-zwischen-israel-und-iran-was-gesagt-werden-muss-1.1325809, 2012. április 4.

94 Kiss J.: „A »holokausztidentitástól« a Grass-vitáig...”. 8. és 10. o.; Kiss J. László a Grass-vitával kapcsolatos tanulmányában adja közre írásának vonatkozó részét. Egbert Jahn: „»Mit letzter Tinte«: ein Federstich in das Wespennest israelischer, jüdischer und deutscher Empfindlichkeiten”. Frankfurter Montagsvorlesungen, Vol. 1. No. 16. (2012). http://www.gesellschaftswissenschaften.uni-frankfurt.de/institut_2/ejahn/ZSFraMoV01-NET-Grass-37.pdf. 5–6. o.

95 „Günter Grass’s Giant Gaffe”. The Economist Online, http://www.economist.com/blogs/newsbook/2012/04/germany-and-israel-0, 2013. április 23.

96 Kiss J.: „A »holokausztidentitástól« a Grass-vitáig...”. 13. o.97 Shimon Stein: „Relations between Israel and Germany in the Shadow of Günter Grass’s Poem”.

AICGS, http://tinyurl.com/c8vbq9e, 2012. május 3.98 Kiss J.: „A »holokausztidentitástól« a Grass-vitáig...”. 13. o.99 Jördis Bachmann: „Waren-Boykott: Jenas OB Schröter in Israel in der Kritik”. Jena, http://jena.tlz.

de/web/lokal/politik/detail/-/specific/Waren-Boykott-Jenas-OB-Schroeter-in-Israel-in-der-Kritik-1843298170, 2012. június 1.

100 James Kirchik: „Germany’s Circumcision Debate: A Personal Reflection”. AICGS, http://www.aicgs.org/issue/germanys-circumcision-debate-a-personal-reflection/. Letöltés ideje: 2013. április 23.

101 Ilan Mor Izrael hivatalban lévő magyarországi nagykövete.102 Az „antiszemitizmus 3D-ben” koncepciója Natan Sharansky nevéhez fűződik. „3D”: 1.

„Delegitimierung Israels”; 2. „Dämonisierung Israels”, 3. „doppelter Moralstand”.103 Ilan Mor: „Herausforderungen und Möglichkeiten” című előadása. Budapest: Andrássy Gyula

Német–Magyar Kéttannyelvű Egyetem, 2013. április 8.104 Dalia Ofer: „The Past that Does Not Pass: Israelis and Holocaust Memory”. Israel Studies, Vol. 14. No.

1. (2009). 29. o.105 „Außenpolitik in historischer Verantwortung”. Auswärtiges Amt Online, http://tinyurl.com/

d67vsdd. Letöltés ideje: 2013. április 23.106 Később Izraelbe kivándorlók.107 Michael Brenner: „The Role of the German Jewish Community in Postwar Germany’s International

Recognition”. AICGS, http://www.aicgs.org/site/wp-content/uploads/2011/11/brenner2011.pdf. Letöltés ideje: 2013. április 23. 3–4. o.

108 Uo. 4. o.109 „Staatsvertrag”. Zentralrat der Juden in Deutschland, http://www.zentralratdjuden.de/de/

topic/21.html. Letöltés ideje: 2013. április 23.110 Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 136. o.111 A „Härtefonds” 1980-ban állt fel a nyugatnémet állam anyagi hátterével, hogy a keleti blokk

országait maguk mögött hagyók, a szövetségi kárpótlási törvény rendelkezéseiből kimaradók számára kárpótlást nyújtson. „Entschädigung für NS-Unrecht”. Auswärtiges Amt Online, http://www.auswaertiges-amt.de/DE/Aussenpolitik/InternatRecht/Entschaedigung_node.html. Letöltés ideje: 2013. április 23.

174 Külügyi Szemle

Hausmann Róbert

112 Uo.; Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 136–137. o.113 Stiftung „Erinnerung, Verantwortung und Zukunft”.114 Átszámítva kb. 5,16 milliárd euró.115 Gesetz zur Zahlbarmachung von Renten aus Beschäftigungen in einem Ghetto.116 „Entschädigung für NS-Unrecht”.117 „Israel. Beziehungen zu Deutschland”. Auswärtiges Amt Online, http://www.auswaertiges-amt.

de/DE/Aussenpolitik/Laender/Laenderinfos/Israel/Bilateral_node.html. Letöltés ideje: 2013. április 23.

118 „Germans and Jews – United by Their Past, Divided by Their Present?”. Bertelsmann Stiftung, http://www.bertelsmann-stiftung.de/cps/rde/xbcr/SID-793430C0-ECBDFA2F/bst/xcms_bst_dms_29584_29585_2.pdf. Letöltés ideje: 2013. április 23.

119 Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 158–159. o.120 „Israel. Beziehungen zu Deutschland”; „Bilateral Agreements Reached at First Israeli–German

Intergovernmental Consultations”. Israel Ministry of Foreign Affairs Online, http://tinyurl.com/at52yze. Letöltés ideje: 2013. április 23.

121 „Über uns (Leitsätze und Ziele)”. Aktion Sühnezeichen Friedensdienste e.V, https://www.asf-ev.de/de/ueber-uns/ueber-uns.html. Letöltés ideje: 2013. április 23.

122 Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 160. o.123 Pardo–Peters: i. m. 47–48. o.; Pallade: i. m.124 Pallade: i. m.125 Uo. 284. o.126 „Der Nahostkonflikt”. Auswärtiges Amt, http://tinyurl.com/azzmzm3. Letöltés ideje: 2013.

április 23.127 „Zeittafel”. Botschaft des Staates Israel, http://embassies.gov.il/berlin/Relations/Pages/Zeittafel.

aspx. Letöltés ideje: 2013. április 23.128 Feldman: Germany’s Foreign Policy….129 „Bilateral Agreements Reached at First…”.130 „Deutsch–Israelische Regierungskonsultationen: Innovation – Bildung – Nachhaltigkeit.

Gemeinsame Erklärung der Regierung der Bundesrepublik Deutschland und der Regierung des Staates Israels”. Auswärtiges Amt, http://tinyurl.com/a3td4d7. Letöltés ideje: 2013. április 23.

131 „Bundespräsident Joachim Gauck beim Empfang mit militärischen Ehren durch den Präsidenten des Staates Israels, Shimon Peres, am 29. Mai 2012 in Jerusalem/Israel”. Bundespräsidialamt, http://tinyurl.com/b5wj6qc, 2012. május 29.

132 „Bulletin Der …”. Bundesregierung, http://tinyurl.com/c337enh. Letöltés ideje: 2012. november 20.133 Rudolf Dreßler: „Gesicherte Existenz Israels – Teil der deutschen Staatsräson”. APuZ, No. 15. (2005).

Elektronikus változat: http://www.bpb.de/system/files/pdf/C23BBV.pdf. 3–8. o.134 Dr. Csejtei István korábbi izraeli és líbiai nagykövet, a BGF mestertanára 2012. október 31-én,

személyes megkeresésemre a Budapesti Gazdasági Főiskolán válaszolt Merkel 2008-ban, a Knesszetben elhangzott kijelentésére vonatkozó kérdésemre.

135 Ronen Bergman – Erich Follath – Einat Keinan – Ottfried Nassauer – Jörg Schmitt – Holger Stark – Thomas Wiegold – Klaus Wiegreffe: „Made in Germany”. Der Spiegel, No. 23. (2012). 20–33. o.

136 Pl. a Hezbollahnak történő fegyverszállítás megakadályozása.137 Feldman: Germany’s Foreign Policy….138 Guido Steinberg: „From Ron Arad to Gilad Shalit: »Germany’s Role in the Middle Eastern Prisoner

Exchanges«”. AICGS, http://www.aicgs.org/issue/from-ron-arad-to-gilad-shalit-germanys-role-in-the-middle-eastern-prisoner-exchanges/. Letöltés ideje: 2013. április 23.

139 Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 163. o.140 Jürgen Friedrich: „Israel & Germany: Strong Partners – Strong Business”. Industry Forum on Security

Technology and Chemicals, http://tinyurl.hu/vsef/, 2011. december 14.; Horst Teltschik: „Advantages of German–Israeli Economic Cooperation”. Deutsch–Israelische Wirtschaftsvereinigung – AHK Israel, http://tinyurl.com/bjzztyf. Letöltés ideje: 2013. április 23.

2014. tavasz 175

Emlékezéskultúra a német–izraeli kapcsolatokban

141 Monika Offenberger – Terry Swartzberg: „Germany – Israel – Science and Technology”. Federal Ministry of Education and Research, http://www.bmbf.de/pub/cooperation_ste_germany-israel.pdf. Letöltés ideje: 2013. április 23. 64. o.

142 Uo. 7. o.143 Feldman: Germany’s Foreign Policy…, 179. o.144 Michael Inacker: „Challenged to a Special Degree”. In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 109–

111. o.; Wolfgang Mayrhuber: „Mobility and Democracy. TRIBÜNE Conversation with Wolfgang Mayrhuber, Chairman and CEO, Deutsche Lufthansa AG”. In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 125–128. o.; Heinrich von Pierer: „Dependent on Peace. TRIBÜNE Conversation with Heinrich von Pierer, Chairman of the Supervisory board of Siemens AG”. In: Forty Years of Diplomatic Relations…, 136–139. o.

145 A következő kormánykonzultációra 2014. február 24–25-én, Izraelben kerül sor.146 Yakov Hadas-Handelsmann: „Andere Spielregeln. TRIBÜNE Gespräch mit Yakov Hadas-

Handelsmann, Botschafter Israels in Deutscland”. TRIBÜNE, Vol. 51. No. 203. (2012). 103. o.

Résumé

Remembrance Culture in the German–Israeli Relations – “Normalisation of the Unnormalisable Relationship” and Its Evolution after 1990

This essay examines the past and present of the German–Israeli relationship through the concept of the ‘normalisation of the unnormalisable relationship’. This concept is a double paradox, considering the two controversial expressions in it and the ambiguity of the “unnormalisability” in itself. While at first sight asymmetric “unnormalisability” seems to mark the lack of norms in German–Israeli relations, after a thorough examination, the expression should be attributed to the unique, mainly from the German side norms- and moral-led German–Israeli relations. This characteristic can be observed – inter alia – in the German restitution policy, in the special German national identity and in the judgement of German–Israeli relations in the public opinion. On the other hand, German–Israeli relations can be also identified by “normalisation”. The “new normalisation” in the German–Israeli tandem can be best described as the institutionalisation of the relationship after 1990, which is best seen at the political, economic and R&D levels. The most important sign of the “new normalisation” process is the establishment of the German–Israeli intergovernmental consultations. At the same time, “new normalisation” is influenced by the “unnormalisability” as well, which two expressions together serve as the framework of the unique relationship, and which can be recognised as the special German responsibility for Israel’s security and the special CSR of German companies towards Israel. The 50th anniversary of the German–Israeli diplomatic relations in 2015 will hopefully bring new freshness to the unique tandem.