Doktoravatás Szabadkai pártmunkás- Befejeződött az egyetemen...

1
Doktoravatás az egyetemen Tegnap délelőtt a József Attila Tudományegyetem Dugonics téri központi épü- letének aulájában ünnepé- lyes keretek között avattak doktorrá 88 frisk diplomás, iiletve korábban végzett egyetemi hallgatót. A kari dékánok 60 jogásznak, 7 böl- csész és 21 természettudomá. f nyi kart végzett hallgatónak adták át a doktori oklevelet. Szabadkai pártmunkás- küldöttség Szegeden Szovjet mezőgazdasági szakemberek látogatása Szovjet mezőgazdasági szakemberek látogattak el szerdán Szegedre. B. Ny. Mihajlovics, a Szovjet Szö- vetségi Szelhoz Technika (Agrotröszt) osztályvezetőjé- nek kíséretében I. G. Alek- szandrovics, a kazah köztár- saságból, U. A. Vasziljevics kutatóintézeti igazgató és R. P. Szergejevics, az ukrán köztársaságból érkeztek. A lriildöttség tanulmányozta a Csongrád megyei Agroker te- vékenységét és szervezeti felépítését Látogatásukat Jövőre ma- gyar szakemberek viszonoz- zák. A Somogyi Károlyné felvétele Ismerkedés az újszeged! szíivígyár termékeivel. Balról Jobbra: Balassy Sándor, a KenderfonA és Szövőipari Vállalat pártbizottságának titkára. Savanya István, Banyanln Mákszó, Balog István és Kopilovics Stípau Az MSZMP Szeged városi Balog István, a Szeged vá- illetve a József Attila Tu- bizottságának meghívására rosi párt-végrehajtóbizottság dományegyetem párt- és ál- tegnap, csütörtökön reggel tagjai, a pártbizottság osz- lami vezetőinél tett látogatás néhány napos baráti látoga- tásra háromtagú szabadkai pártmunkás delegáció érke- zett Szegedre, viszonzásul a szegedi pártmunkás küldött- ség két héttel ezelőtti sza- badkai látogatására. Szeged jugoszláv testvérvárosa kül- döttségének tagjai: Banyanin Mákszo, a Jugoszláv Kommu- nisták Szövetsége szabadkai városi bizottságának titkára, négy osztályvezetője is. Savanya István és Kopilovics A vendégek tegnapi Stipan, a JKSZ szabadkai programjában a Kenderfonó- városi bizottságának tagjai, és Szövőipari Vállalat újsze- A vendégeket Deák Béla és gedi gyárának megtekintése. tályvezetői fogadták a rösz- szerepelt még. Ma, pénteken kel határállomáson. eszmecserét folytatnak a Sze- Délelőtt 9 órakor a Kálvin ged városi pártbizottság ve- téri pártszékházban Perjési zetőivel és munkatársaival. László, az MSZMP Szeged felkeresik a megyei jogú vá- városi bizottságának első tit- rosi tanács végrehajtó bizott- kára köszöntötte a küldöttség ságát, megismerkednek a tagjait. A rövid baráti talal- Szegedi Ruhagyárral, továb- kozón részt vett Sípos Géza, bá a Móra Ferenc Tsz gaz- a Szeged városi pártbizottság dasagaval. Szegedi tartózko- titkára és a pártbizottság dásuk idején Deák Béla és Balog István kalauzolja vendégeket. A jugoszláv pártmunkás küldöttség holnap, szomba- ton utazik haza Szabadkára. a III. kerületben Tegnap délelőtt az alsóvá- Borka László, Gyuris István, rosi pártszervezet Rákóczi Rózsa István, Teleki Fe- utca 11 szám alatti helyisé- renc, Hernádi János tanács- gében tartott ülést a III. ke- tagok, Markos Károly, a 111. rületi tanács. Vincze Antii kerületi tanács vb titkára, vb elnök megnyitó szavai továbbá Szilágyi Feranc, a után Faragó János elnökle- móravárosi pártszervezet tit- lével folytatta munkáját a kára, Bús Ferenc, Szabó Im- tanácsülés. Megtárgyalta re, Szilágyi István, Karnot Berta Józsefnek, az igazga- György lakóbizottsági össze- tasi és jogi állandó bízott- kötők. ság elnökének előterjesztése A tanácsülésen második alapján a lakóbizottságok napirendi pontként szerepelt eddigi tevékenységét Az Hernádi Jánosnak, az ideig- előterjesztés hangsúlyozta, lenes bizottság elnökének hogy a kezdeti idő nehézsé- előterjesztésében a III. ke- geitől eltekintve a lakóbi- rületi tanács jövő évi mun- /ottságok kellő gyakorlatot katerve, amelyet egyhangúan szereztek munkájuk végzé- elfogadott a tanácsülés, seben. Többségük megtiszte- Ezután közérdekű bejelen- ló társadalmi feladatnak te- tést tettek Gyuris István, kinti azt a megbízatást, Nyitrai Antal, Felhő József, amellyel eleget tesznek az Gera Istvánné és Borka államigazgatásból rájuk há- László tanácstagok, majd ruló feladatoknak. Vincze Antal zárszavával fe- A vitában felszólaltak jeződött be a tanácsülés. A koppányi aga| ÚJ FILM KI TUDJA HELYESEN? Ambrus József sándorfalvi Ambrus Józseftói a bérleti lakosú olvasónk panaszleve- igazolványt is kérte. Annak let küldött szerkesztősé- günknek, amelyben a többi között írja, hogy december 17-én este 6 óra 25 perckor autóbuszon utazott a felesé- gével haza. Neki előrevál- tott bérlete és érvényes bér- letigazolványa volt a sándor- falvi gépállomásig, s így csak a feleségének váltott láttán közölte vele, hogy menjen át a másik kocsiba, mert bérlete csak arra az útvonalra érvényes. Ebből vita támadt, amely azzal végződött, hogy levélírónk bérleti igazolványa mellé menetjegyet volt kénytelen váltani. Másnap egy másik kalauz viszont azt közölte testamentuma Dagadhat a keblünk,. el- film erről az időszakról el- tölthet bennünket a nemzeti mond, jobban hasonlít Jó- biiszkeség: ez az ÚJ magyar kai romantikus mesevilágá- i'ilm, A koppányi aga tes- ra. mint a történelemre. tamentuma azt bizonyítja, Mindez magától értetődő- hogy mi is tudunk olyan leg nem baj. Szükség van kalandos történelmi filmet ilyen filmekre is. Sztorijuk csinálni, mint bárki más a érdekes és szórakoztató, a világon. Éppen olyat tudunk főhősök rokonszenvesek, csinálni. Olyan gyermekde- okosak és bátrak, vagy ha den naivat és együgyűt, az ellenséghez tartoznak, mint amilyen az ilyen típu- gyűlöletesek, kegyetlenek, sú filmek átlaga bárhol a ostobák, s mindenképpen nagyvilágon. kudarc vár rájuk. Mindamellett ez nem azt Zsurzs Éva rendezése egy- jelenti, hogy az ilyen fii- séges és következetes. Leg- mekben nincsenek meg a főbb célja a romantikus me- szórakoztatás, az elámítás se varázslatos és elbűvölő bizonyos elemei. Aki látta légkörének megteremtése tegnap ennek a Fekete Ist- volt. Amit ad e tekintetben ván regényéből készült film- hibátlan. A szereplők ezen nek a közönségét, a gyere- a stíluson belül maradva keket, akik a mozi ülőhe- igyekeznek új színekkel még lyeinek 90 százalékát elfog- pompásabbá festeni a me- lalták, tapasztalhatta, meny- sevilágot. Bessenyei I'erenc, nyíre izgultak a drámai pil- a kelekótya várkapitány, lanatokon, s milyen jót ne- Szirtes Ádám, a vakmerő vettek a mulatságos fordu- vitéz, s a még főiskolás latokon. Benkó Péter, a hős szerepé- Azt azonban nyilván egyi- ben, s a többiek. köztük kük sem hitte, hogy amit Tolnay Klári, Benkó Gyula, lát, annak bármiféle köze Mádi Szabó Gábor, Inke lenne a történelmi valóság- László, mind egy-egy ro- hoz. A film török hódoltság manttkus mesefigura. Mu- idején játszódik, a Balaton lattatnak, szórakoztatnak, melletti végvárakban, ma- csak azt nem szabad hin- gyaxok, törökök és a csá- n j egvetlen percre sem, hogy szar vallon zsoldosai ko- ami t bemutatnak, az Igaz is. zött A háttér természetesen hiteles, az azonban, amit a ö. L jegyet. Ebben az időszakban vele, hogy a sándorfalvi gép- két útvonalon is indul autó- állomástól Szegedig érvényes busz Sándorfalvára. ök az igazolványa, amelyen az azon utaztak, amely a gép- induló állomás változása állomást is érintette az út- miatt a jegy ára javított, az vonlon. A kalauznő mind- útvonal számát azonban vál- kettőjük jegyét kezelte, tozás nélkül hagyták. FEJERÖL A TALPARA! Tuska János olvasónk, a ezzel a módszerrel is sokan Szegedi Postaigazgatóság alapos ismeretet szerezhet- gépjármű szállítási üzemé- nek a közlekedési szabá- nek szb. titkára szerkesztő- lyokból." Szóvá teszi ugyan- ségünkhöz írt levelében he- akkor olvasónk, amit ma- lyesli, hogy lapunkban gunk is észrevettünk, hogy rendszeresen foglalkozunk a lapunk december 20-i szá- közlekedési rend betartásé- mában a Közlekedési abc ro- val. Mint írja: „Nagyon ak- vatban közölt KRESZ-táb- tuális és helyes kezdemé- Iák sajnálatos hiba folytán nyezésnek tartom a lap ilyen a talpukról fejük tetejére irányú fáradozását, hiszen álltak. KI CSINÁLTASSA MEG AZ ÜVEGAJTÓT? Dauda József, a Lenin krt. óta eltelt vagy hat hét, de 36—38. számú ház lakóbi- a panaszt nem intézték el. zottságának elnöke szerkesz- Levélírónk két alkalommal tőségünknek küldött levele- személyesen is járt a házke- ben szóvá teszi, hogy házuk zelőségen, ahol azt a választ kapujának üvege több mint kapta, hogy az ajtó üvege- két hónap óta be van tör- zése egy évig garanciális kö- ve. Hogy a kárt ki tette, nem telezettség. Az ajtó viszont tudják. Az esetet a házfel- ma sincs még beüvegezve, ügyelő jelentette a kerületi Kérdés: kinek kötelessége házkezelőségen. A bejelentés érvényesíteni a garanciát? Díjnyertesek Befejeződött a varsói külügyminiszteri értekezlet Közös közleményt írtak alá © Varsó (MTI) Varsóban csütörtökön délután befejeződött az európai szocialista országok külügyminisztereinek a közép-keleti helyzet megvitatásával foglalkozó értekezlete. Csütörtökön 12 órától 14 óráig tanácskoztak a kül- ügyminiszterek Rapacki lengyel külügyminiszter elnök- lete alatt Ezen az ülésen szólalt fel Péter János, hazánk külügyminisztere is. A délutáni ülésen, amely 16 órakor kezdődött és ke- véssel 17 óra után ért véget Marin román külügymi- niszter-helyettes elnökölt A délutáni ülésen elfogadták közös közleményt, amelyet minden résztvevő aláirt. A közös közleményt ma, pénteken este hozzák nyilvános- ságraj Bővül 3 KGST-országok együttműködése Ny. Faggyeiev saitóláfékoztatója Budapesten Nyikolaj Faggyejev, a ta. hogy a KGST-tagállamok KGST titkára csütörtökön a jelenleg 53 fejlődé ország- Gellért Szálló szalonjában nak nyújtanak gazdasági és tájékoztatta a magyar és a műszaki segítséget Bejelen- külföldi sajtó képviselőit a tette, hogy a KGST vegre- KGST 21. ülésszakának és a hajtó bizottsága 1968-ban KGST végrehajtó bizottsága megvizsgálja a tagállamok 32. ülésének eredményeiről, 1971—75. évi népgazdaság a KGST-országok együttmű- fejlesztési tervelnek koordí ködésérÖL A sajtóértekezletet Namé- nalásával összefüggő kérdé- seket Az újságírók kérdéseire nyi Géza, a Minisztertanács válaKolva 1 bbek között tájékoztatási hivatalának ve- zetője nyitotta meg Ny. Faggyejev egyebek kö — elmondta, hogy a tagor- szágok terveinek koordiná- ciója fokról fokra tökélete- zött elmondta, hogy a KGST Bedlk . Magyarország igen tagállamai és a tanács szer- ak tlvan részt vesz a szocia- vei igen nagy jelentőségű- i ista nemzetközi munka- nek tartják a gazdasagi megosztásban. Különösen áll együttműködés további el- ez a magyar gépiparra. Má- mélyítését, figyelmüket most gyarországon 35 féle géptl- az 1971—75. évi népgazda- pus készü j a KGS t ajánlása sági tervek koordinálásának alapján. Több szocialista or- előkészítésére, a közös ér- SZ 4 g 8Z ívesen uásárolja pél- dekű tudományos és műsza- d á u l a magyar IKARUS- kl kutatások koordinálására buszokat, a Diesel-motoro- összpontosítják. kat , hajókat, hiradástechni- A továbbiakban a KGST- kai és elektronlkai cikkeket, tagállamok valutáris és pénz- úszódarukat, s a magyar ügyi együttműködéséről, bő- gyógyszeripari termékeknek vülő kereskedelmi kapcsold- is Igen nagy a felvevő pia- tairól szólt. Ezután elmond- cuk. (MTI) : V Konstantin megy vagy marad? © Athén (MTI) Konstantin görög király — mint lapunk tegnapi számá- őrzése alatt álló sajtó, sem a rádió nem közölte le a ki- rály nyilatkozatát. Növeli a ban" jelentettük 6 '"-' szadin bizonytalanságot a király esetleges visszateresenek a késő este bejelentette, hogy hajlandó visszatérni hazájá< lehetőségével kapcsolatosan ba. Ennek feltételéül viszont azt kívánja, hogy „a hatal- mon levő kormány biztosít- sa a demokratikus politikai élet helyreállítását". terelnök-helyettes és belügy- miniszter legutóbb még kedden — kijelentette: „Je- lenleg nem megfelelő az idő Konstantin visszatérésére". Konstantin király szerdai Az sincs kizárva, hogy mi- kijelentéseire a junta-kor- után a szerdai nyilatkozat- mány egyelőre hallgatással tal Konstantin nyilvánosan válaszoL Az athéni jelen- is beadta a derekát a junta tesek utalnak arra, hogy most újabb engedményeket sem a junta-korniány ellen- akar tőle kicsikarni. Kevesen tudják. hogy Az eljő díjas pályamunka Földes László és Varga Ke- a dernaszéki nádfedeles ta. zső, akik a napokban nyer- nyák néprajzi-építészeti fel- tek meg az Országos Népraj- mérését tartalmazza. 1963 zi pályázat ifjúsági csoport- óta — mióta az első pályá- jának első díját — szegedi- munkák, tanulmányok ebben ek, helyesebben a Szegedi a technikumban megszülct- Épitőipari Teciuukum diák- tek — sok első díjat, helye- jai voltak. Sőt a második dí- zést megsizereztek. Most is jat is a technikum honisme- rendszeresen kutatnak a dl- reti szakköre nyerte meg az ákoik. írják a pályantunká- Erkel diákünnepeken arany kat nemcsak néprajzi, ha- fokozatot nyert pályaműn- nem mindenféle — szakmai, káival. tantárgyi vonatkozásban, jordéniaiak kőzött. Tüztorc a Jordán folyónál © Tel Aviv (MTI) Csütörtökre vlrradólag in- cidens zajlott le a Jordán folyónál arabok és egy iz- raeli járőr között. Az izra- eliek összecsaptak egy négy főből álló arab csoporttal, amelyről az izraeli parancs- nokság azt állítja, hogy Jor- dániából beszivárgott diver- zánsokból állt Tűzharc ala- kult ki, amelybe a jordániai határőrség is beavatkozott Egy izraeli katona meghalt, egy másik pedig megsebe- sült Mint az AP amerikai hír- ügynökség megállapítja, ez volt az első komoly incidens a Jordán folyó partján az- óta, hogy egy hónappal ez- előtt repülőgépek és tankok bevetésével valóságos csa- ta alakult ki izraeliek és A BIztonsáoi Tanács ülése © New York (MTI) Szerdán este összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a ciprusi kérdést Napirendi pontként U Thant ENSZ-főtitkárnak a Ciprusi ENSZ-haderők tevé- kenységéről előterjesztett be- számolója szerepelt A vitaban felszólaló Szpi- rosz Kiprianu ciprusi kül- ügyminiszter hangsúlyozta, hogy a ciprusi helyzetet nem lehet katonai eszközökkel zsarolással és a szigetország szuverenitása, függetlensége ellen irányuló fenyegetések- kel rendezni. A Biztonsági Tanács csü- törtökön folytatta a ciprusi kérdés megvitatását. Péntek. 196L december 22. DtL-MAGYAROMZM 5

Transcript of Doktoravatás Szabadkai pártmunkás- Befejeződött az egyetemen...

Page 1: Doktoravatás Szabadkai pártmunkás- Befejeződött az egyetemen …digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01967/00302/dm_1967... · 2014-11-22 · testamentuma Dagadhat a keblünk,

Doktoravatás az egyetemen Tegnap délelőtt a József

Attila Tudományegyetem Dugonics téri központi épü-letének aulájában ünnepé-lyes keretek között avattak doktorrá 88 frisk diplomás, iiletve korábban végzett egyetemi hallgatót. A kari dékánok 60 jogásznak, 7 böl-csész és 21 természettudomá. f nyi kart végzett hallgatónak adták át a doktori oklevelet.

Szabadkai pártmunkás-küldöttség Szegeden

Szovjet mezőgazdasági szakemberek

látogatása Szovjet mezőgazdasági

szakemberek látogattak el szerdán Szegedre. B. Ny. Mihajlovics, a Szovjet Szö-vetségi Szelhoz Technika (Agrotröszt) osztályvezetőjé-nek kíséretében I. G. Alek-szandrovics, a kazah köztár-saságból, U. A. Vasziljevics kutatóintézeti igazgató és R. P. Szergejevics, az ukrán köztársaságból érkeztek. A lriildöttség tanulmányozta a Csongrád megyei Agroker te-vékenységét és szervezeti felépítését

Látogatásukat Jövőre ma-gyar szakemberek viszonoz-zák.

A

S o m o g y i Károlyné felvétele I s m e r k e d é s az ú j s z e g e d ! s z í i v í g y á r t e r m é k e i v e l . B a l r ó l J o b b r a : B a l a s s y S á n d o r , a K e n d e r f o n A é s Szövő ipa r i Vá l l a l a t p á r t b i z o t t s á g á n a k t i t k á r a . S a v a n y a I s t v á n , B a n y a n l n M á k s z ó , Ba log

I s t v á n és Kop i lov i c s S t í p a u

Az MSZMP Szeged városi Balog István, a Szeged vá- illetve a József Attila Tu-bizottságának meghívására rosi párt-végrehajtóbizottság dományegyetem párt- és ál-tegnap, csütörtökön reggel tagjai, a pártbizottság osz- lami vezetőinél tett látogatás néhány napos baráti látoga-tásra háromtagú szabadkai pártmunkás delegáció érke-zett Szegedre, viszonzásul a szegedi pártmunkás küldött-ség két héttel ezelőtti sza-badkai látogatására. Szeged jugoszláv testvérvárosa kül-döttségének tagjai: Banyanin Mákszo, a Jugoszláv Kommu-nisták Szövetsége szabadkai városi bizottságának titkára, négy osztályvezetője is. Savanya István és Kopilovics A vendégek tegnapi Stipan, a JKSZ szabadkai programjában a Kenderfonó-városi bizottságának tagjai, és Szövőipari Vállalat újsze-A vendégeket Deák Béla és gedi gyárának megtekintése.

tályvezetői fogadták a rösz- szerepelt még. Ma, pénteken kel határállomáson. eszmecserét folytatnak a Sze-

Délelőtt 9 órakor a Kálvin ged városi pártbizottság ve-téri pártszékházban Perjési zetőivel és munkatársaival. László, az MSZMP Szeged felkeresik a megyei jogú vá-városi bizottságának első tit- rosi tanács végrehajtó bizott-kára köszöntötte a küldöttség ságát, megismerkednek a tagjait. A rövid baráti talal- Szegedi Ruhagyárral, továb-kozón részt vett Sípos Géza, bá a Móra Ferenc Tsz gaz-a Szeged városi pártbizottság dasagaval. Szegedi tartózko-titkára és a pártbizottság dásuk idején Deák Béla és

Balog István kalauzolja vendégeket.

A jugoszláv pártmunkás küldöttség holnap, szomba-ton utazik haza Szabadkára.

a III. kerületben Tegnap délelőtt az alsóvá- Borka László, Gyuris István,

rosi pártszervezet Rákóczi Rózsa István, Teleki Fe-utca 11 szám alatti helyisé- renc, Hernádi János tanács-gében tartott ülést a III. ke- tagok, Markos Károly, a 111. rületi tanács. Vincze Ant i i kerületi tanács vb titkára, vb elnök megnyitó szavai továbbá Szilágyi Feranc, a után Faragó János elnökle- móravárosi pártszervezet tit-lével folytatta munkáját a kára, Bús Ferenc, Szabó Im-tanácsülés. Megtárgyalta re, Szilágyi István, Karnot Berta Józsefnek, az igazga- György lakóbizottsági össze-tasi és jogi állandó bízott- kötők. ság elnökének előterjesztése A tanácsülésen második alapján a lakóbizottságok napirendi pontként szerepelt eddigi tevékenységét Az Hernádi Jánosnak, az ideig-előterjesztés hangsúlyozta, lenes bizottság elnökének hogy a kezdeti idő nehézsé- előterjesztésében a III. ke-geitől eltekintve a lakóbi- rületi tanács jövő évi mun-/ottságok kellő gyakorlatot katerve, amelyet egyhangúan szereztek munkájuk végzé- elfogadott a tanácsülés, seben. Többségük megtiszte- Ezután közérdekű bejelen-ló társadalmi feladatnak te- tést tettek Gyuris István, kinti azt a megbízatást, Nyitrai Antal, Felhő József, amellyel eleget tesznek az Gera Istvánné és Borka államigazgatásból rájuk há- László tanácstagok, majd ruló feladatoknak. Vincze Antal zárszavával fe-

A vitában felszólaltak jeződött be a tanácsülés.

A koppányi aga| ÚJ FILM

KI TUDJA HELYESEN?

Ambrus József sándorfalvi Ambrus Józseftói a bérleti lakosú olvasónk panaszleve- igazolványt is kérte. Annak let küldött szerkesztősé-günknek, amelyben a többi között írja, hogy december 17-én este 6 óra 25 perckor autóbuszon utazott a felesé-gével haza. Neki előrevál-tott bérlete és érvényes bér-letigazolványa volt a sándor-falvi gépállomásig, s így csak a feleségének váltott

láttán közölte vele, hogy menjen át a másik kocsiba, mert bérlete csak arra az útvonalra érvényes. Ebből vita támadt, amely azzal végződött, hogy levélírónk bérleti igazolványa mellé menetjegyet volt kénytelen váltani. Másnap egy másik kalauz viszont azt közölte

testamentuma Dagadhat a keblünk,. el- f i lm erről az időszakról el-

tölthet bennünket a nemzeti mond, jobban hasonlít Jó-biiszkeség: ez az ÚJ magyar kai romantikus mesevilágá-i'ilm, A koppányi aga tes- ra. mint a történelemre. tamentuma azt bizonyítja, Mindez magától értetődő-hogy mi is tudunk olyan leg nem baj. Szükség van kalandos történelmi filmet ilyen filmekre is. Sztorijuk csinálni, mint bárki más a érdekes és szórakoztató, a világon. Éppen olyat tudunk főhősök rokonszenvesek, csinálni. Olyan gyermekde- okosak és bátrak, vagy ha den naivat és együgyűt, az ellenséghez tartoznak, mint amilyen az ilyen típu- gyűlöletesek, kegyetlenek, sú filmek átlaga bárhol a ostobák, s mindenképpen nagyvilágon. kudarc vár rájuk.

Mindamellett ez nem azt Zsurzs Éva rendezése egy-jelenti, hogy az ilyen f i i - séges és következetes. Leg-mekben nincsenek meg a főbb célja a romantikus me-szórakoztatás, az elámítás se varázslatos és elbűvölő bizonyos elemei. Aki látta légkörének megteremtése tegnap ennek a Fekete Ist- volt. Amit ad e tekintetben ván regényéből készült f i lm- hibátlan. A szereplők ezen nek a közönségét, a gyere- a stíluson belül maradva keket, akik a mozi ülőhe- igyekeznek új színekkel még lyeinek 90 százalékát elfog- pompásabbá festeni a me-lalták, tapasztalhatta, meny- sevilágot. Bessenyei I'erenc, nyíre izgultak a drámai pil- a kelekótya várkapitány, lanatokon, s milyen jót ne- Szirtes Ádám, a vakmerő vettek a mulatságos fordu- vitéz, s a még főiskolás latokon. Benkó Péter, a hős szerepé-

Azt azonban nyilván egyi- ben, s a többiek. köztük kük sem hitte, hogy amit Tolnay Klári, Benkó Gyula, lát, annak bármiféle köze Mádi Szabó Gábor, Inke lenne a történelmi valóság- László, mind egy-egy ro-hoz. A film török hódoltság manttkus mesefigura. Mu-idején játszódik, a Balaton lattatnak, szórakoztatnak, melletti végvárakban, ma- csak azt nem szabad hin-gyaxok, törökök és a csá- n j egvetlen percre sem, hogy szar vallon zsoldosai ko- a m i t bemutatnak, az Igaz is. zött A háttér természetesen hiteles, az azonban, amit a ö . L

jegyet. Ebben az időszakban vele, hogy a sándorfalvi gép-két útvonalon is indul autó- állomástól Szegedig érvényes busz Sándorfalvára. ö k az igazolványa, amelyen az azon utaztak, amely a gép- induló állomás változása állomást is érintette az út- miatt a jegy ára javított, az vonlon. A kalauznő mind- útvonal számát azonban vál-kettőjük jegyét kezelte, tozás nélkül hagyták.

FEJERÖL A TALPARA!

Tuska János olvasónk, a ezzel a módszerrel is sokan Szegedi Postaigazgatóság alapos ismeretet szerezhet-gépjármű szállítási üzemé- nek a közlekedési szabá-nek szb. titkára szerkesztő- lyokból." Szóvá teszi ugyan-ségünkhöz írt levelében he- akkor olvasónk, amit ma-lyesli, hogy lapunkban gunk is észrevettünk, hogy rendszeresen foglalkozunk a lapunk december 20-i szá-közlekedési rend betartásé- mában a Közlekedési abc ro-val. Mint írja: „Nagyon ak- vatban közölt KRESZ-táb-tuális és helyes kezdemé- Iák sajnálatos hiba folytán nyezésnek tartom a lap ilyen a talpukról fejük tetejére irányú fáradozását, hiszen álltak.

KI CSINÁLTASSA MEG AZ ÜVEGAJTÓT?

Dauda József, a Lenin krt. óta eltelt vagy hat hét, de 36—38. számú ház lakóbi- a panaszt nem intézték el. zottságának elnöke szerkesz- Levélírónk két alkalommal tőségünknek küldött levele- személyesen is járt a házke-ben szóvá teszi, hogy házuk zelőségen, ahol azt a választ kapujának üvege több mint kapta, hogy az ajtó üvege-két hónap óta be van tör- zése egy évig garanciális kö-ve. Hogy a kárt ki tette, nem telezettség. Az ajtó viszont tudják. Az esetet a házfel- ma sincs még beüvegezve, ügyelő jelentette a kerületi Kérdés: kinek kötelessége házkezelőségen. A bejelentés érvényesíteni a garanciát?

Díjnyertesek

Befejeződött a varsói külügyminiszteri

értekezlet Közös közleményt írtak alá

© Varsó (MTI)

Varsóban csütörtökön délután befejeződött az európai szocialista országok külügyminisztereinek a közép-keleti helyzet megvitatásával foglalkozó értekezlete.

Csütörtökön 12 órától 14 óráig tanácskoztak a kül-ügyminiszterek Rapacki lengyel külügyminiszter elnök-lete alatt Ezen az ülésen szólalt fel Péter János, hazánk külügyminisztere is.

A délutáni ülésen, amely 16 órakor kezdődött és ke-véssel 17 óra után ért véget Marin román külügymi-niszter-helyettes elnökölt A délutáni ülésen elfogadták • közös közleményt, amelyet minden résztvevő aláirt. A közös közleményt ma, pénteken este hozzák nyilvános-ságraj

Bővül 3 KGST-országok együttműködése

Ny. Faggyeiev saitóláfékoztatója Budapesten

Nyikolaj Faggyejev, a ta. hogy a KGST-tagállamok KGST titkára csütörtökön a jelenleg 53 fejlődé ország-Gellért Szálló szalonjában nak nyújtanak gazdasági és tájékoztatta a magyar és a műszaki segítséget Bejelen-külföldi sajtó képviselőit a tette, hogy a KGST vegre-KGST 21. ülésszakának és a hajtó bizottsága 1968-ban KGST végrehajtó bizottsága megvizsgálja a tagállamok 32. ülésének eredményeiről, 1971—75. évi népgazdaság a KGST-országok együttmű- fejlesztési tervelnek koordí ködésérÖL

A sajtóértekezletet Namé-nalásával összefüggő kérdé-seket

Az újságírók kérdéseire nyi Géza, a Minisztertanács v á l a K o l v a 1 t ö b b e k között tájékoztatási hivatalának ve-zetője nyitotta meg

Ny. Faggyejev egyebek kö

— elmondta, hogy a tagor-szágok terveinek koordiná-ciója fokról fokra tökélete-

zött elmondta, hogy a KGST B e d l k . Magyarország igen tagállamai és a tanács szer- a k t lvan részt vesz a szocia-vei igen nagy jelentőségű- i i s t a nemzetközi munka-nek tartják a gazdasagi megosztásban. Különösen áll együttműködés további el- e z a magyar gépiparra. Má-mélyítését, figyelmüket most gyarországon 35 féle géptl-az 1971—75. évi népgazda- p u s k é s z ü j a K G S t ajánlása sági tervek koordinálásának alapján. Több szocialista or-előkészítésére, a közös ér- S Z4g 8Zívesen uásárolja pél-dekű tudományos és műsza- d á u l a magyar IKARUS-kl kutatások koordinálására buszokat, a Diesel-motoro-összpontosítják. k a t , hajókat, hiradástechni-

A továbbiakban a KGST- kai és elektronlkai cikkeket, tagállamok valutáris és pénz- úszódarukat, s a magyar ügyi együttműködéséről, bő- gyógyszeripari termékeknek vülő kereskedelmi kapcsold- is Igen nagy a felvevő pia-tairól szólt. Ezután elmond- cuk. (MTI)

: V

Konstantin megy vagy marad? © Athén (MTI) Konstantin görög király —

mint lapunk tegnapi számá-

őrzése alatt álló sajtó, sem a rádió nem közölte le a ki-rály nyilatkozatát. Növeli a

ban" jelentettük6 '"-' s z a d i n bizonytalanságot a király esetleges visszateresenek a késő este bejelentette, hogy

hajlandó visszatérni hazájá< lehetőségével kapcsolatosan ba. Ennek feltételéül viszont azt kívánja, hogy „a hatal-mon levő kormány biztosít-sa a demokratikus politikai élet helyreállítását".

terelnök-helyettes és belügy-miniszter legutóbb — még kedden — kijelentette: „Je-lenleg nem megfelelő az idő Konstantin visszatérésére".

Konstantin király szerdai Az sincs kizárva, hogy mi-kijelentéseire a junta-kor- után a szerdai nyilatkozat-mány egyelőre hallgatással tal Konstantin nyilvánosan válaszoL Az athéni jelen- is beadta a derekát a junta tesek utalnak arra, hogy most újabb engedményeket sem a junta-korniány ellen- akar tőle kicsikarni.

Kevesen tudják. hogy Az eljő díjas pályamunka Földes László és Varga Ke- a dernaszéki nádfedeles ta. zső, akik a napokban nyer- nyák néprajzi-építészeti fel-tek meg az Országos Népraj- mérését tartalmazza. 1963 zi pályázat ifjúsági csoport- óta — mióta az első pályá-jának első díját — szegedi- munkák, tanulmányok ebben ek, helyesebben a Szegedi a technikumban megszülct-Épitőipari Teciuukum diák- tek — sok első díjat, helye-jai voltak. Sőt a második dí- zést megsizereztek. Most is jat is a technikum honisme- rendszeresen kutatnak a dl-reti szakköre nyerte meg az ákoik. írják a pályantunká-Erkel diákünnepeken arany kat nemcsak néprajzi, ha-fokozatot nyert pályaműn- nem mindenféle — szakmai, káival. tantárgyi vonatkozásban, jordéniaiak kőzött.

Tüztorc a Jordán folyónál © Tel Aviv (MTI) Csütörtökre vlrradólag in-

cidens zajlott le a Jordán folyónál arabok és egy iz-raeli járőr között. Az izra-eliek összecsaptak egy négy főből álló arab csoporttal, amelyről az izraeli parancs-nokság azt állítja, hogy Jor-dániából beszivárgott diver-zánsokból á l l t Tűzharc ala-kult ki, amelybe a jordániai határőrség is beavatkozott Egy izraeli katona meghalt, egy másik pedig megsebe-sül t

Mint az AP amerikai hír-ügynökség megállapítja, ez volt az első komoly incidens a Jordán folyó partján az-óta, hogy egy hónappal ez-előtt repülőgépek és tankok bevetésével valóságos csa-ta alakult ki izraeliek és

A BIztonsáoi Tanács ülése

© New York (MTI) Szerdán este összeült az

ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a ciprusi kérdést Napirendi pontként U Thant ENSZ-főtitkárnak a Ciprusi ENSZ-haderők tevé-kenységéről előterjesztett be-számolója szerepelt

A vitaban felszólaló Szpi-rosz Kiprianu ciprusi kül-ügyminiszter hangsúlyozta, hogy a ciprusi helyzetet nem lehet katonai eszközökkel zsarolással és a szigetország szuverenitása, függetlensége ellen irányuló fenyegetések-kel rendezni.

A Biztonsági Tanács csü-törtökön folytatta a ciprusi kérdés megvitatását.

Péntek. 196L december 22. DtL-MAGYAROMZM 5