DINO BUZZATI: AKI MEG AKART GYÓGYULNI

Pár kilométerre a várostól, a dombon, a nagy lepratelepet magas kőfal vette körül, s tetején az őrszemek fel-alájárkáltak. Akadt közöttük fennhéjázó, goromba, de többnyire megértőek voltak. Szürkületkor a leprásokösszeverődtek a bástya aljánál, és kérdezgették a barátságosabb katonákat.- Gaspare – mondták például -, mit látsz ma este? Van valami az úton? Azt mondod, szekér? És milyen az aszekér? És a királyi palota ki van világítva? Meggyújtották a fáklyákat a toronyban? A herceg visszajött? – Ezígy ment órákig, soha nem fáradtak bele, s bár a szabályzat tiltotta, a jólelkű őrök válaszoltak, gyakran nemlétező dolgokat találtak ki, elhaladó embereket, ünnepi kivilágítást, tüzeket, még az Ermac kitörését is, merttudták, hogy minden hír kellemes szórakozást jelent ezeknek a bezártságra ítélt embereknek. A súlyos betegek, ahaldoklók is részt vettek az ilyen összejöveteleken, a még jó erőben lévő leprások hozták ide őket hordágyon.

Csak egyvalaki nem jött, egy fiatalember, nemes lovag, aki két hónapja került a leprakórházba. Nagyonszép férfi lehetett, már amennyire ki lehetett venni, mert a lepra elképesztő gyorsasággal fertőzte meg, rövid időalatt teljesen elcsúfította az arcát. Mseridonnak hívták.- Miért nem jössz? – kérdezték, mikor elmentek a kunyhója előtt. – Miért nem jössz te is hallgatni a híreket? Maeste biztosan tűzijáték lesz, és Gaspare megígérte, hogy leírja nekünk. Nagyon szép lesz, meglátod.- Barátaim – válaszolta szelíden, egy fehér ruhával eltakarta oroszlánarcát és kihajolt az ajtón -, megértem, hogynektek vigasztalást jelentenek az őr hírei. Ez az egyetlen szál maradt számotokra, ami a külvilághoz, az élőkbirodalmához fűz benneteket. Igaz, vagy nem?- Hát persze hogy igaz.- Ez azt jelenti, ti már beletörődtetek, hogy soha nem kerültök ki innét. Én pedig…- Te?- Én pedig meg fogok gyógyulni, nem mondtam le, én olyan… értsétek meg, olyan akarok lenni, mint régen.Ott ment el a többiekkel együtt Mseridon kunyhója előtt a bölcs, öreg Giacomo, a telep patriarchája. Legalábbszáztíz éves volt, és majdnem egy évszázada emésztette a lepra. Nem volt már felismerhető testrésze, nemlehetett megkülönböztetni rajta sem a fejet, sem a karokat, sem a lábakat, a teste egy három-négy centiméterátmérőjű póznává alakult, amit nem lehet tudni, hogyan egyensúlyozott; a tetején levő fehér hajcsomóval olyanvolt nagyban, mint azok a légycsapók, amiket az abesszin nemesek használnak. Talány, hogyan látott, beszélt,táplálkozott, mert az arca teljesen szétmállott, nyílások sem látszottak a fehér, nyírfakéreghez hasonló varon, amiborította. De ezek a leprások rejtélyei. Ami a járását illeti, mivel ízületei sem voltak, egyetlen lábon ugrálvavonszolta magát, az is olyan volt, mint egy bot, aminek lekopott a vége. De nemhogy borzalmas nem volt, hanemegészében véve kedves jelenség volt. Tulajdonképpen növénnyé változott ember. És jóságáért, okosságáértmindenki tisztelte.

Mikor az öreg Giacomo meghallotta Mseridon szavait, megállt, s ezt mondta:- Mseridon, szegény fiú, én már majdnem száz év óta vagyok itt, és azok közül, akiket itt találtam, vagy későbbjöttek ide, senki nem került ki soha. Ilyen a mi betegségünk. De meglátod, itt is lehet élni. Van, aki dolgozik, van,aki szeret, van, aki verset ír, van szabónk, van borbélyunk. Boldog is lehet az ember, legalábbis nem sokkalboldogtalanabb, mint a kint élők. Minden azon múlik, hogy beletörődjünk. De jaj akkor, Mseridon, ha a léleklázadozik, és nem nyugszik bele sorsába, ha a lehetetlen gyógyulásra vágyik, akkor az megmérgezi a szívet. –Mikor ezt elmondta az öreg, megrázta szép fehér bóbitáját.- De nekem – vágta rá Mseridon -, nekem meg kell gyógyulnom, én gazdag vagyok, ha felmásznál a falakra,láthatnád a palotámat, két csillogó ezüsttornya van. Lent várnak rám a lovaim, a kutyáim, a vadászaim, és a fiatalkis rabszolgalányok is várják visszatérésemet. Érted, kedves bölcs pózna, én meg akarok gyógyulni.- Ha a gyógyulás csak az akaráson múlna, nagyon egyszerű lenne a dolog – nevette el magát jóságosan Giacomo-, többé-kevésbé mindenki meggyógyult volna.- De én ismerem a gyógyulás módját, amit a többiek nem – makacskodott a fiatalember.- Ó, gondolom – mondta Giacomo -, mindig akad egy-két csirkefogó, aki drága pénzért titkos és csodálatoskenőcsöket ajánl az újonnan érkezőknek. Én is beleestem a csapdába, amikor fiatal voltam.- Nem, én semmiféle kenőcsöt nem használok, csupán imádkozom.- Te Istenhez könyörögsz, hogy gyógyítson meg? És meg vagy győződve, hogy meg fogsz gyógyulni? De mitképzelsz? Mi mindannyian imádkozunk; nem múlik el egyetlen este sem anélkül, hogy ne fohászkodnánkIstenhez. Mégis, aki…- Mind imádkoztok, ez igaz, de nem úgy, mint én. Ti esténként kimentek, hogy meghallgassátok az őr híreit, énazalatt imádkozom. Ti dolgoztok, tanultok, kártyáztok, ti úgy éltek körülbelül, mint a többi ember, én megmindig imádkozom, kivéve azt az időt, ami feltétlenül szükséges az evéshez,, egyébként még evés közben is, mégalvás közben is; olyan nagy az akaraterőm, hogy egy idő óta azt álmodom, hogy térdelek és imádkozom. A tiimátok csak játék. Az igazi ima mérhetetlen erőfeszítés, és én estére teljesen kimerült vagyok. És milyenkínszenvedés hajnalban, alighogy felébredek, rögtön imába kezdeni; ilyenkor még a halál is elviselhetőbbnektűnik. De aztán erőt veszek magamon, és letérdelek. Giacomo, te öreg és bölcs vagy, tudhatnád ezt.

Ekkor Giacomo imbolyogni kezdett, mintha elveszítené az egyensúlyát, és forró könnyek futottak végiga hamuszínű varron.

1

- Igaz, igaz – zokogta az öreg -, a te korodban én is…én is az imába menekültem, és hét hónapig kitartottam, asebek már összeforrtak, a bőrök kezdett kisimulni…már-már meggyógyultam…de egyszer csak nem bírtamtovább, és az egész fáradtság kárba veszett… látod, milyen állapotba kerültem.- Tehát – mondta Mseridon – te nem hiszed, hogy én…- Isten segítsen, nem tudok mást mondani, mint hogy a Mindenható adjon erőt neked – suttogta az öreg, és apróugrásokkal elindult a fal felé, ahol már egybegyűlt a tömeg.Mseridon bezárkózott kunyhójába, és imádkozott; érzéketlen maradt a leprások hívására. Összeszorított fogakkal,Istenre összpontosított elmével, az erőlködéstől átizzadva harcolt a betegség ellen, és lassan-lassan a piszkos varhámlani kezdett, aztán lehullott, a helyén egészséges hús nőtt. Közben elterjedt a híre, a kunyhó körül kíváncsicsoportok verődtek össze. Mseridon már szent hírében állt.

Győzni fog, vagy semmit sem ér a sok fáradozás? Két párt alakult, a kitartó fiatalember mellett és ellen.Mígnem aztán majdnem kétéves elzárkózás után Mseridon egyszer előjött a kunyhóból. A nap végremegvilágította az arcát, amelyen már nem látszott a lepra nyoma, nem hasonlított az oroszlán képéhez, hanemszépségtől ragyogott.- Meggyógyult, meggyógyult! – kiabálták mind, és nem tudták, sírjanak-e örömükben, vagy irigyeljék. Mseridontényleg meggyógyult, de ahhoz, hogy elhagyhassa a leprakórházat, igazolást kellett szereznie. Elment azorvoshoz, aki minden héten felülvizsgálta a betegeket, levetkőzött, és megvizsgáltatta magát.- Fiam, szerencsésnek mondhatod magad – volt a válasz -, meg kell vallanom, hogy majdnem meggyógyultál. - Majdnem? Miért? – kérdezte a fiatalember keserű csalódással.- Nézd, nézd ezt a csúnya kis vart – s hogy ne kelljen megérintenie, pálcájával mutatott rá az egyik lába kisujjánlevő hamuszínű pici pontra; nem volt nagyobb egy tetűnél.- Ezt is el kell távolítanod, ha azt akarod, hogy kiengedjelek.

Mseridon visszament a kunyhójába, és maga sem tudta, hogyan volt képes legyőzni csüggedését. Azthitte, hogy már egészséges, erejét ellazította, felkészült a jutalomra, és most elölről kezdődött a szenvedés.- Föl a fejjel – buzdította az öreg Giacomo -, még egy kis erőfeszítés, a nagyja már megvan, őrültség lenne éppenmost lemondani.

Egy parányi ránc volt a kisujján, de mintha nem akarta volna megadni magát. Egy hónap. Aztán kéthónap megszakítás nélküli, kitartó imádkozás. Semmi. Harmadik, negyedik, ötödik hónap.

Semmi. Mseridon már-már fel akarta adni, mikor egy éjszaka, ahogy megszokta, a kezét gépiesen beteglábára tette, s nem találta ott a kis varrt.A leprások ujjongva körülhordozták. Immár szabad volt. Az őrség előtt zajlott le a búcsúztatás. Aztán csak azöreg Giacomo kísérte ugrálva a külső kapuig. Ellenőrizték az iratait, a kulcs megcsikordult a zárban, az őrszemkitárta a kaput.Elé tárult a világ a reményteljes, hűvös reggeli napsütésben. Az erdők, zöld rétek, az éneklő madarak, és ott atávolban fehérlett a város csillogó tornyaival, kertekkel szegélyezett teraszok, lobogó zászlók, hatalmas,különböző alakú papírsárkányok, és ott lenn, ahová már nem lehet ellátni, ezernyi élet és élet, nők, mámor,fényűzés, kalandok, az udvar, az intrikák, hatalom és fegyverek – az ember birodalma!

Az öreg Giacomo kíváncsian figyelte a fiatalember örömtől sugárzó arcát. Mseridon elmosolyodott aszabadság látványán. De csak egy pillanatig tartott, a fiatal lovag rögtön elsápadt.- Mi bajod? – kérdzte az öreg; gondolván, hogy az izgalom miatt akadt el a lélegzete. Az őr meg:- Na gyerünk, fiatalember, menj már, mert nekem azonnal be kell csuknom a kaput, remélem, nem fogszkönyörögtetni magadnak!

De Mseridon egy lépést hátrált, és kezével eltakarta szemeit:- Jaj, de borzalmas!- Mi bajod – ismételte Giacomo -, rosszul vagy?- Nem bírom ki! – mondta Mseridon. Egy csapásra megváltozott előtte a kép. A tornyok és kupolák helyébe mostdüledező viskók mocskos összevisszasága, trágyalé és nyomor özöne, a háztetőkön lobogók helyett sötétbögölyrajok, mint kórt árasztó porfelhők.Az öreg faggatta:- Mit látsz, Mseridon? Mondd: rothadást és szennyet látsz ott, ahol eddig minden csodálatos volt? A palotákhelyén hitvány kunyhókat látsz? Így van, Mseridon?- Igen, igen, minden borzalmas lett. Miért? Mi történt?- Én tudtam – válaszolta az öreg. – Tudtam, de nem mertem megmondani neked. Ez a mi sorsunk, embereké.Mindenért drága árat fizetünk. Soha nem kérdezted önmagadtól, mi adta az erőt az imádkozáshoz? A te imáidnakaz ég haragja sem tudott ellenállni. Győztél, meggyógyultál. És most fizetsz.- Fizetek? Miért?- Mert a kegyelem oltalmazott. És a Mindenható kegyelme nem fukarkodik. Meggyógyultál, de már nem az vagy,aki valaha voltál. Miközben eltöltött a kegyelem, lassan-lassan, észrevétlenül kihalt belőled az élet szeretete.Meggyógyultál, de mindaz, amiért te a gyógyulást áhítottad, egyre távolodott tőled, álomkép lett, papírhajó azévek tengerén. Én tudtam ezt. Azt hitted, legyőzöd Istent, pedig ő győzött le téged. Így örökre elveszítettedvágyaidat. Gazdag vagy, de nem érdekel már a pénz, fiatal vagy, de nem érdekelnek a nők. A várost

2

trágyadombnak látod. Nemes voltál, most szent vagy; érted, hogy billen át a mérleg? Végre a mienk vagy,Mseridon! Egyedül abban lelheted meg boldogságodat, hogy itt maradsz köztünk, s vigasztalsz bennünket,leprásokat… Őr, zárd az ajtót, mi visszajövünk.

Az őr behúzta a kaput. Ecker Ildikó fordítása

DINO BUZZATI: AKI MEG AKART GYÓGYULNI„Nemes voltál, most szent vagy”

Buzzati novellája, műfaját tekintve parabola, azaz erkölcsi célzatú tanító elbeszélés, példázat. Főhőse,egy „gazdag ifjú”, név szerint Mseridon, megfertőződik az egyik legrettenetesebb, a XX. század utolsóévtizedéig leküzdetlen betegséggel, a leprával. Bár a Bibliában is gyakran olvashatunk leprásokról, a hétköznapiembernek a betegségről nincsenek pontos ismeretei, ezért először röviden összefoglaljuk, amit az orvostudománymai állása szerint tudni lehet róla:

A lepra – vagy ahogyan, kissé félreérthetően, a Szentírásban is szerepel, „bélpoklosság” – krónikusfertőző betegség, amely a bőrt és nyálkahártyát roncsolja és megtámadja az idegsejteket. Egyike azon fertőzőbetegségeknek, melyeknek kórokozóját viszonylag hamar megtalálták. A norvég orvos, Gerhard H. A. Hansen 1873-ban írtale a Micobacterium leprae-t. Ettől függetlenül már évezredekkel korábbról is vannak lepráról szóló tudósítások Kínából ésIndiából, melyek leírják a betegséget és ismertetik a beteggel való szükséges bánásmódot is. A Földközi-tenger környezetébőlaz első bizonyíték a betegség jelenlétére egy egyiptomi csontvázból származik, a K.e. II. évezredből. A leprát valószínűlegNagy Sándor katonái hurcolták be e területre, amikor K.e. 327-326-ban Indiából hazatértek. A betegség lassan terjedt szétNyugat-Európában, és a XII-XIII. sz-ban érte el legnagyobb, járványszerű kiterjedését, azután lassan visszaszorult.Norvégiában azonban még egyszer tetőzött a XIX. sz. folyamán, ekkor fedezték fel kórokozóját.

A leprásokra vonatkozó német „Aussatzige” kifejezést Martin Luther vezette be Biblia-fordításában. Ez a szónemcsak azt jelenti, hogy „kiütéses, bélpoklos”, hanem a beteggé lett ember sorsára is utal: kitaszítottá vált, azaz egyúttal atársadalomból való tökéletes kirekesztést is kifejezi. A középkori egyház rendkívül szigorú rendelkezéseket vezetett be aleprásokra vonatkozóan, akik csuklyával ellátott öltözéket, kesztyűt és kereplőt kaptak, hogy felhívják magukra az emberekfigyelmét, mert tilos volt nekik az egészségesekkel érintkezniük. A városon kívül felállított leproseriumokban helyezték előket, amelyek legtöbbször forgalmas utak mentén épültek, hogy a szerencsétlenek számára legalább a koldulást lehetővétegyék. A lepra egyik legtragikusabb jellegzetessége az volt, hogy a betegek ritkán haltak bele, hanem fokozatosanelnyomorodtak és eldeformálódtak. A tökéletes elszigeteltség ellenére a betegeket az egyház – a pestissel fertőzöttekkelszemben – ellátta, mert a Bibliában számos leprabeteg gyógyulása leíratott, s egyben szabályozta a velük szembentanúsítandó magatartást.Európában – máig ismeretlen okokból – a XVI. sz-ban – egy-két elszigetelt esettől eltekintve – a betegség kihalt.Kontinensünkön az utolsó lepra-kórházat Romániában állították fel 1905-ben, kb. 300 km-re Bukaresttől, egy Tichileski nevűfaluban. 2002-ben már csak 40-en éltek ott, legtöbben idős és nyomorék emberek. A legtöbb leprás beteg Indiában,Brazíliában, Bangladeshben, Myanmarban és Nigériában él, de csaknem valamennyi fejlődő ország érintett valamilyenmértékben. Az egész világon kb. 1 millió ember szenved leprában, évente 700 ezer új megbetegedést regisztrálnak. Akórokozó 1873-ban történt fölfedezése, ill. az a felismerés, hogy fertőző betegségről van szó, csöppet sem könnyített abetegek helyzetén, sőt egyes országokban – ahol nyílt rá mód - lakatlan szigetekre száműzték őket. Csak a XX. sz. 40-eséveiben történt előrelépés kezelésük terén. Az első gyógyszerek nem ölték meg a kórokozót, de megakadályozták aszervezetben való szétterjedését. A lepra kórokozója 33 C0-on szaporodik leggyorsabban, ezért leginkább és legerősebben abetegek arcát, néha a szemeket, a végtagokat és a bőrt támadja meg. A lepra kórtünetei azonban nagyon sokfélék, betegenkéntkülönbözőek. A leprás megbetegedés első tünetei a kéz- és lábujjak érzéketlensége, ill. az idegszálak gyulladása. Korai jelei abőrön jelentkező foltok, amelyek szintén érzéketlenek. Ezeket a tüneteket - alkalmanként - pl. az övsömör vagy más,élősködő féreg okozta betegségek tüneteivel lehet összetéveszteni. Bőrszöveti mintavétellel egyértelműen megállapítható alepra bacillusának jelenléte. Durván leegyszerűsítve, a leprának két szélsőséges válfaja és számtalan átmeneti formájakülönböztethető meg: A „lepromatózikus” lepra esetében a baktériumok akadálytalanul szaporodnak az emberi szövetekben,akár 1 milliárd bacillus is lehet egy grammnyi bőrszövetben. Emellett erős duzzanatok képződnek, főként a beteg arcán, és azidegsejtek elhalása – amely érzéketlenséghez vezet - fokozza a sérülések veszélyét is. Hegek és roncsolódások, hajhullásléphet fel következményként. A lepra késői stádiumában a belső szerveket és a csontokat is megtámadják a kórokozók. Alepra e formája akár halálos kimenetelű is lehet, minden esetben gyorsan előrehaladó nyomorékká váláshoz vezet, éskizárólag antibiotikumok segítségével gyógyítható. A „tuberkulotikus” lepra esetében a szervezet immunrendszere gátolja abaktériumok szaporodását. Foltszerű bőrelszíneződések lépnek fel, és az idegek korai érzéketlenné válása jellemzi. Abetegség e változata részben magától is gyógyul. E két válfaj között még számtalan, súlyos bőrreakciókkal jellemezhetőformája van, amelyek gyakran éppen a lepra elleni gyógyszeres kezelés során lépnek fel. A fő probléma az, hogy a betegségkorai stádiumában nehezen felismerhető, és az érintettek - a ma is élő szociális kirekesztő intézkedések miatt - csak akkorfordulnak orvoshoz, amikor már visszafordíthatatlan károsodások léptek fel.

A fertőzés útja és módja, a 100 éve tartó kutatások ellenére, érdekes módon még mindig nem pontosan ismert. Arossz táplálkozás, a szennyezett ivóvíz és a szűkös lakótér azonban valószínűleg közrejátszanak benne. Legnagyobb avalószínűsége a cseppfertőzésnek. A szervezet immunrendszere mindenesetre döntő szerepet játszik: az emberek csupán 5-10% -a fogékony a leprára! A Lepra mycobaktérium csak kb. minden 13. napon osztódik. Ez rendkívül lassúnak számít,szemben más baktériumokkal, mint pl. a szalmonella vagy a kolera kórokozója, amelyek minden 20. percben szaporodnak, ésnapokon vagy akár órákon belül megbetegedést idéznek elő. A lepra lappangási ideje e lassú gyarapodási ütem alapjánnéhány hónaptól 20 évig is terjedhet, legtöbb esetben 4-5 év.

3

A lepra 1980 óta különféle antibiotikumok kombinációja segítségével – Rifampicin, Chlofamicin és Dapson –sikeresen kezelhető. A gyógyszereket 6 hónaptól 1 évig terjedően feltétlenül szedni kell, és ez a kórokozók teljeskipusztulásához vezet. Mellette a mozgásterápia elősegíti a bénulás megelőzését. Megelőző védőoltás nincs ellene.Egészségügyi felvilágosítás és rendszeres vizsgálatok révén – pl. iskolákban – megpróbálják az érintetteket kiszűrni, mielőttvisszafordíthatatlan elváltozások lépnek föl. Néhány országban a TBC elleni védőoltás, amelynek kórokozója rokona alepráénak, bizonyos védelmet jelent ellene.1

A lepra már Jézus korában sem volt ismeretlen: „Az összes, Keleten ismert betegségek közül a lepra volta legrettegettebb. Gyógyíthatatlan és ragályos jellege, áldozataira kifejtett szörnyű hatása még a legbátrabbakat isfélelemmel töltötte el. A zsidók a bűn miatti ítéletnek tekintették, ezért így nevezték: „Isten botja”, „Isten ujja”.Mélyen gyökerező, kiirthatatlan betegség volt, a bűn jelképének tartották. A rituális törvény a leprásttisztátalannak minősítette. Mint egy halottat, kizárták az emberi közösségből. Ha valakit a betegséggelgyanúsítottak, meg kellett jelennie a papok előtt, akik megvizsgálták és döntöttek ügyében. Ha leprásnaknyilvánították, elkülönítették családjától, kizárták Izráel gyülekezetéből és arra ítélték, hogy ugyanolyanbetegekkel társulhasson. A törvény követelménye hajthatatlan volt. Még a királyok, vezetők sem voltak kivételek.Ha uralkodót támadott meg e szörnyű betegség, le kellett tennie jogarát, s kivonulnia a társadalomból. Amagányos száműzött gyászos kiáltását: „Tisztátalan, tisztátalan!” – félelemmel és undorral hallgatták azemberek.”2

Dino Buzzati elbeszélése, ahogyan pl. Az egerek is, a bűn kérdését tárgyalja, parabola formájában.Általában elmondható az olasz író abszurd-groteszk novelláiról, hogy súlyos és máig megoldatlan, legtöbbszörerkölcsi kérdéseket boncolgatnak, amelyek gyakran társadalmunk „fekélyei”, nem kis bátorság kell ahhoz, hogyszembenézzünk velük: Valóban ilyenek vagyunk? Ilyen az általunk alkotott társadalom? Ennyi az élet? Legtöbbtörténete nem könnyű olvasmány, hanem szándékosan „kellemetlen” igazságként, „zavaró közjátékként” hat –annak érdekében, hogy felrázzon, elborzasszon, állásfoglalásra kényszerítsen. Mivel jelen esetben (is)paraboláról van szó, ezért szinte minden mondatnak, eseménynek, leírásnak átvitt értelme, súlyos jelentőségevan. Az alapgondolat szerint a lepra a bűnnel azonos, s ebből a hasonlatból származtatható a többi kép ésgondolat többletjelentése is. Minden szörnyűsége ellenére azt mondhatjuk, hogy ez az egyik legszebb éslegreményteljesebb történet Buzzati tollából.

Induljunk el a cím alapján, amely így hangzik: Aki meg akart gyógyulni. Vagyis egy betegek alkottaközösségről olvashatunk; közülük azonban kiválik egy ember, aki a gyógyulásra törekszik. Természetesnekgondolnánk, hogyha valaki beteg, az gyógyulni vágyik. E mondat azonban azt sugallja, hogy itt egy ritka,kivételes esettel találkozunk. A gyógyulás akarásához először is tisztába kell jönnünk azzal, hogy betegekvagyunk, és csak ezután vágyhatunk az egészség helyreállítására: „Nem az egészségeseknek van szükségükorvosra, hanem a betegeknek.” (Mt.9:12.) A következő lépés a gyógyulás szándéka – a címen túl a szövegben istalálunk egy fontos utalást az akarat szerepére: Ha a gyógyulás csak az akaráson múlna, nagyon egyszerű lennea dolog, többé-kevésbé mindenki meggyógyult volna. Az akarat tehát elengedhetetlen, de önmagában kevés. (Akésőbbiekben fény derül rá, mi szükségeltetik még.) Ez a többé-kevésbé azonban sejtetni engedi, hogy már azakaratnak is sokan híjával vannak. „Hányszor akartam…, de ti nem akartátok!” – kiáltott fel fájdalmasan Jézus(Mt.23:37.) Egyáltalán, hányan tudják, hogy betegek, hányan akarnak szabadulni betegségükből – és hányanszabadulnak meg valójában? E kérdésekre majd a novella elemzése során kaphatunk választ.

Pár kilométerre a várostól, a dombon, a nagy lepratelepet magas kőfal vette körül, s tetején azőrszemek fel-alá járkáltak. A történet szerint egy középkori olasz város mellett lepratelep áll, ez lesz azesemények helyszíne. Gondolatban emelkedjünk fel a levegőbe és pillantsunk le rá madártávlatból! Amilyenelenyésző pontocska Földünk felszínén ez a leproserium, olyan parányi maga a bolygónk a Tejútrendszeren belül,a galaxisok között, a végtelen világmindenségben… Ha a mennyből a világokat teremtő és fenntartó Istenszemével széttekinthetnénk, akkor így látnánk az univerzumban saját világunkat: a „Föld megfertőztetett lakosaialatt” (Ésa.24:5.), vagyis egyetlen, hatalmas leprateleppé vált. „Megbánta azért az Úr, hogy teremtette az emberta földön, és bánkódott az ő szívében.” (I:Móz.6:6.) Kétség nélkül ez az egyik legtragikusabb kijelentés aBibliában. Akár e mondat alapján is íródhatott volna a magyar irodalom egyik legismertebb - Vörösmartytollából származó - sora: (Isten) „elborzadott a zordon mű felett, bánatában ősz lett és öreg.” Maga a Teremtőállítja fel a rendkívül lesújtó diagnózist: „Halljátok egek, és vedd füleidbe, föld! Mert az Úr szól: Fiakatneveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártoltak tőlem. Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtőltalpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, amelyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek,olajjal sem lágyítottak.” (Ésa.1:2,4-6.) „A méltóságra emelt fiak” nem más, mint az Isten által „saját képére éshasonlatosságára teremtett” emberiség, akit „kevéssel tett kisebbé” önmagánál, aki azonban a bűn leprájakövetkeztében halálos betegségbe esett, majd elpártolt Istentől. A megállapított, szomorú látlelet mindenkirekivétel nélkül érvényes: „Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetembenhaszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” (Róm.3:11-12.) De ne feledkezzünk mega kőfal tetején fel-alá járkáló őrszemekről sem: Akadt köztük fennhéjázó, goromba, de többnyire megértőekvoltak. Ezek a megértő őrök az Isten angyalai, akiket „szelekké és tűz lángjává” tehet, akik „szolgáló lelkek,

1 http://www.medicine-worldwide.de/krankheiten/tropenkrankheiten/lepra.html2 E.G.White: Jézus élete, 27.fej. „Megtisztíthatsz engem”

4

elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget.” (Zsid.1:14.) Vannak azonban fennhéjázó,goromba őrök is, akik egészen más célból őrzik e lepratelepet: Ők „e világ fejedelmének”, a bitorló Lucifernek aszolgái, gonosz démonok és tisztátalan lelkek, a sötétség és mélység angyalai, akik Sátánnal együtt elbuktak, ésmost féltve őrzik a Földet a Világosság igazi Angyalának hatalmával szemben. Voltaire Candide-jában Leibniz, anémet filozófus azt állítja, „ez a világ a létező világok lehető legjobbika” – a Szentírás ellenben arról győzi megolvasóját, hogy éppen ellenkezőleg, ez a világ a létező világok legrosszabbika. E sötét és elkeserítő valóságotazonban beragyogja Isten ígérete: „Eltörlöm e földnek álnokságait egy napon.” (Zak.3:9.)

A lepra és a bűn közös sajátosságaiA lepratelepre egy napon új beteg érkezett: egy fiatalember, nemes lovag. Nagyon szép férfi lehetett,

már amennyire ki lehetett venni, mert a lepra elképesztő gyorsasággal fertőzte meg, rövid idő alatt teljesenelcsúfította az arcát. Mseridonnak hívták. A főszereplő alakja az istenarcú, tökéletes Embert mintázza, akiminden tekintetben Jézus képmása volt, de rendkívül gyorsan megfertőzte a bűn leprája, hiszen elsőszülöttje márfivére vérét ontotta. Mseridon azonban más, mint a többi beteg. A régebbi teleplakók véleményét a 110 éves,bölcs Giacomo képviseli, akinek Nem volt már felismerhető testrésze, nem lehetett megkülönböztetni rajta sem afejet, sem a karokat, sem a lábakat, a teste egy három-négy centiméter átmérőjű póznává alakult, amit nemlehetett tudni, hogyan egyensúlyozott; a tetején levő fehér hajcsomóval olyan volt nagyban, mint azok alégycsapók, amiket az abesszin nemesek használnak. Talány, hogy hogyan látott, beszélt, táplálkozott, mert azarca teljesen szétmállott, nyílások sem látszottak a fehér, nyírfakéreghez hasonló varon, ami borította. De ezek aleprások rejtélyei. Ami a járását illeti, mivel ízületei sem voltak, egyetlen lábon ugrálva vonszolta magát, az isolyan volt, mint egy bot, aminek lekopott a vége. De nemhogy borzalmas nem volt, hanem egészében véve kedvesjelenség volt. Tulajdonképpen növénnyé változott ember. És jóságáért, okosságáért mindenki tisztelte. A vénGiacomo alakjának részletező bemutatása a lepra évszázados, pusztító nyomainak naturalizmussal, deugyanakkor mély humanizmussal átszőtt ábrázolása. A realista részletek borzalmat keltenek, az összképetazonban megnemesíti az írói részvét, az undort legyőzi a felebaráti együttérzés. De míg a lepra először az emberkülsejét torzítja el, sokszor a felismerhetetlenségig, addig a bűn a lelkünk mélyén idéz elő torzulásokat; bizonyosvonatkozásokban ugyanis mindannyian érzéketlenné válunk. Mindenkinél másutt lép fel bénulás, daganat vagyérzéketlenség - attól függően, hogy az ember a tökéletesség állapotától milyen mértékben távolodott el azönzésben végleg megkeményedett állapotig: Amilyen mértékben halványul Jézus képmása, annyivalerőteljesebben kirajzolódik a luciferi jellem. Sajnos, mi emberek, a bűntől nem undorodunk, és nem félünkannyira, mint a leprától – a bűnössel szemben pedig inkább hajlamosak vagyunk a megvetésre, mint a bűnnelszembeni, megalkuvást nem ismerő gyűlöletre. Isten mindig külön kezelte a bűn tényét és a bűnös személyét. Abűnnek egy napon mindenestől meg kell semmisülnie, a bűnösnek azonban tökéletes megtisztulást, gyógyulástkínál. A lepra és a lepratelep egy napon mindenestől a tűz martaléka lesz, a gyógyultak pedig öröklik azújjáteremtett földet.

Van a két jelenségnek egy nagyon lesújtó, közös vonása: egyik sem fáj. A megtámadott terület mindkétesetben érzéketlenné válik. Így fordulhat elő, hogy a leprások égési sérüléseket szenvednek anélkül, hogyészrevennék. Így fordulhat elő, hogy olyan dolgokat követünk el, amelyek miatt egyáltalán nem érzünklelkiismereti fájdalmat. A lepra fertőzése és súlyossága vonatkozásában nincs különbség ember és ember között:a betegség legparányibb jelére ki kellett vonulni a társadalomból. A bűn fertőzése és súlyossága vonatkozásábanugyancsak nincs különbség ember és ember között; Jézusnak mindenkiért egyenként meg kellett volna halniaahhoz, hogy visszanyerhesse az elveszített egészséget és az örök életet.

Giacomo és Mseridon párbeszédeiből sajátos ellentétpárok születnek, az élet alapvetően különbözőcéljai, és ezek nyomán különböző magatartásformák fogalmazódnak meg. Az első eltérés kettejük felfogásábanígy hangzik: ti már beletörődtetek, hogy soha nem kerültök ki innét. – állapította meg Mseridon, és ezt az öreg ismegerősítette: Mseridon, szegény fiú, én már majdnem száz év óta vagyok itt, és azok közül, akiket itt találtam,vagy később jöttek ide, senki sem került ki soha. Ilyen a mi betegségünk. Ezzel szemben a nemes lovag kijelenti:Én pedig meg fogok gyógyulni, nem mondtam le, én olyan… értsétek meg, olyan akarok lenni, mint régen. Ezaz „alapkonfliktus”, de ha úgy tetszik, egy rendkívül merész kísérlet is: Van-e kitörés, van-e gyógyulás? A leprahúsz évvel ezelőttig, gyakorlatilag gyógyíthatatlan betegségnek számított; nem véletlen, hogy a betegeket jogilaghalottnak minősítették és kirekesztették az emberi közösségekből. De míg a lepra az emberiségnek csak 5-10 %-át érinti, addig az engedetlenség, a törvényszegés révén a bűn és következménye, a halál valamennyi emberreelhatott: „Mert nincs egy igaz ember is e földön, aki jót cselekednék és nem vétkeznék.” (Préd.7:20.) Mseridontehát – a többséggel ellentétben - a lehetetlenre vállalkozott, amikor elhatározta, hogy meggyógyul, hiszen„kicsoda olyan erős, hogy éljen és ne lásson halált?” (Zsolt.89:49.)De mit jelent Mseridon vágya: olyan akarok lenni, mint régen? Ő maga, amikor e szavakat kimondta,nyilvánvalóan azt a régi életvitelt értette alatta, amit fiatal, gazdag nemesként folytatott a városban egészen addig,amíg a lepratelep kapui becsukódtak mögötte. Odakint kiváltságos helyzetben élhetett, hiszen lovai, szolgái,pénze és aranya, rabnői voltak. Azt tehetett, amit akart. Vágya átvitt értelemben azonban magasabbrendű céltkörvonalaz az emberiség elé: Az ártatlanság állapotát, amikor még nem voltunk tapasztalatok birtokosai a jó és arossz tudásának, vagyis az engedetlenség kipróbálásának tekintetében. Az Isten iránti töretlen engedelmesség,szeretet és bizalom, vagyis a tökéletes szabadság állapota ez, amelyre legfeljebb csak Ádám és Éva

5

emlékezhetne. Az állandó boldogság, amelyből hiányzik a félelem, a fájdalom, a fáradtság, a szégyen és abűntudat – erről sajnos egyikünknek sincs tartós élménye.

De fordítva is föltehető a kérdés: Mi az oka annak, hogy a többiek nem is törekszenek a gyógyulásra?Állapotuk a következőképpen jellemezhető: nektek vigasztalást jelentenek az őr hírei. Ez az egyetlen szál maradtszámotokra, ami a külvilághoz, az élők birodalmához fűz benneteket. Milyenek voltak ezek a hírek? S bár aszabályzat tiltotta, a jólelkű őrök válaszoltak, gyakran nem létező dolgokat találtak ki, csakhogy szórakoztassáka betegek tömegeit. Ők tehát lemondtak a valóságról, „az igazságtól elfordítják fülüket, de a mesékhezodafordulnak” (II.Tim.4:4.) – vagyis pótlékokkal beérik. Giacomo így festi le a lepratelep életét: De meglátod, ittis lehet élni. Van, aki dolgozik, van, aki szeret, van, aki verset ír, van szabónk, van borbélyunk. Boldog is lehetaz ember, legalábbis nem sokkal boldogtalanabb, mint a kint élők. Minden azon múlik, hogy beletörődjünk. Dejaj akkor, Mseridon, ha a lélek lázadozik, és nem nyugszik bele sorsába, ha a lehetetlen gyógyulásra vágyik,akkor az megmérgezi a szívet. Ha szó szerint értelmezzük a történetet, vagyis csupán a középkori város mellettálló lepratelepre vonatkoztatjuk az öreg Giacomo szavait, akkor igazat kell adnunk neki. Hiszen odakint, avilágban is hasonlóan folyik az élet: Az emberek esznek-isznak, férjhez mennek, házasodnak, ültetnek ésépítenek; a szenvedés, a betegség, a halál ott sem ismeretlen. És azt kell mondjuk, akkoriban valóban nem voltremény a gyógyulásra. Ha azonban visszatérünk az elemzés elején érintett hasonlathoz, hogy ti. világunk, a Földegyetlen nagy lepratelep, akkor a „kinti világ” azonnal át- és felértékelődik. A „kint” mindazt jelenti, aminekjelen helyzetünkben törvényszerűen nem lehetünk birtokában. Mindazt jelenti, ami gyógyulásunk után ismét amiénk lehet! Giacomo szerint minden azon múlik, hogy beletörődjünk. Mert ha az ember a lehetetlengyógyulásra vágyik, az megmérgezi a szívet. Azért életveszélyes könnyelműség beletörődni a bűn leprájába, mertvan ellene orvosság! Valóban boldogtalansággal jár a halálos kór felismerése, és emberi szemmel nézve semmiesélyünk. Kérdés azonban, kinek hiszünk - annak, „aki mind az egész földkerekséget elhiteti”, hogy nem létezikmenekvés, vagy az egyetlen Orvosnak, aki képes minket újra éppé tenni? A nagy tömegek lemondtak agyógyulásról, és beérik a jelen nyújtotta élvezetekkel: „Együnk és igyunk, mert holnap meghalunk” (Ésa.22:13.)Hasonlóan fogalmazott Horatius (Kr.e.65-8) is: „Carpe diem!” Élvezd a pillanatot, élj a mának! A beletörődés agyógyulás reményének feladásával egyenlő, és fizikai, valamint erkölcsi értelemben véve is jóval alacsonyabbszínvonalú, behatárolt életet jelent. Ezen a szinten megrekedve alacsonyabb rendű élvezetek és kitalált mesékelegendőnek bizonyulnak a boldognak hitt állapot eléréséhez.

Mseridon nem akar beletörődni betegségébe, ahogyan az öreg tanácsolja neki. Őt jóval több dolog köti akinti világhoz, mint a többieket, akik egészségesen talán szegényebbek voltak, mint idebent: De nekem meg kellgyógyulnom, én gazdag vagyok, ha felmásznál a falakra, láthatnád a palotámat, két csillogó ezüsttornya van. Afiatalember egyelőre nem látja be, hogy gazdagságának valójában semmi értéke nincs, nem fogadná el azt a halkés szelíd feddést, amelyet Isten intézne hozzá: „Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteketazért, ami meg nem elégíthet?” (Ésa.55:2.) Ha szabad így fogalmazni, rövidtávon, de emberileg érthető módongondolkodik. Azonban megint pillantsunk e mondat mögé: nekem meg kell gyógyulnom, én gazdag vagyok! Mitjelent átvitt értelemben ez a gazdagság? A földi vagyon csak halvány párhuzama annak a romolhatatlan kincsnek,„amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az őtszeretőknek. (I.Kor.2:9.) Minden ember fölfoghatatlanul gazdag lehetne, már itt e földön, ha elfogadná Istentőlkegyelmi ajándékát, ”aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon neajándékozna vele együtt mindent minékünk!” (Róm.8:32.)

A gyógyulás útja újabb vitapont az öreg és a fiatalember között. Mseridon ugyanis megint valamihallatlan dolgot állít: én ismerem a gyógyulás módját, amit a többiek nem. Ez megint csak utal arra a szomorútényre, hogy kevesen keresik, és még kevesebben találják meg a gyógyulás útját. Mi a baj a többiekkel? – tehetőfel újra a kérdés. Legnagyobb részük már az elején beletörődött, hogy betegsége végleges és végzetes, tehát nemis kutatja a kiutat, ehelyett a pillanat nyújtotta élvezetekben éli fel még meglévő életerejét. A maradék, tehát azegészségre vágyók kisebb csoportjának jó része pedig beleesik abba a csapdába, amit Giacomo így jellemez:mindig akad egy-két csirkefogó, aki drága pénzért titkos és csodálatos kenőcsöket ajánl az újonnan érkezőknek.Én is beleestem a csapdába, amikor fiatal voltam. A titkos és csodálatos, ráadásul rendkívül drága kenőcsökmindegyike a „hazugság atyjától” származik. Csak a felszín ideig-óráig való kezelésére alkalmasak, mégeredménnyel is kecsegtethetnek, de nem képesek a betegség gyökerestől való kiirtására. Csupán felületes javulástnyújtanak, kozmetikáznak és elfednek, de a mélységet érintetlenül hagyják. Többnyire a spiritizmus, azönmegváltás csapdájába csalják az embert, aki aztán még mélyebbre süllyed betegségébe. Aki a bűn leprájánakforrása, attól nem várható gyógyír, hiszen nem érdeke a betegek gyógyulása, inkább igyekszik minél többeketmagával rántani a romlásba. Életbevágó tehát, kitől veszünk kenőcsöt: „Végy tőlem (…) szemgyógyító kenőcsöt”– (Jel.3:18.) ajánlotta Jézus. Még egy fontos jellemző: A hamis doktorok, a szemfényvesztők és a kapzsi árusokmindig drága pénzért kínálják portékáikat. A szíriai Naámán, a király fővezére, aki ugyancsak leprás lett, „tíztálentum ezüstöt és hatezer aranyat, azon felül tíz öltöző ruhát” vitt magával Izraelbe a gyógyulás áraként(II.Kir.5:5.), abban a hiszemben, hogy az egésztől meg kell majd válnia. A vérfolyásos asszony is, „sok orvostólsokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett.”(Mk.5:26.) Jézus ezzel szemben mindig ingyen kínálja az orvosságot: „Oh, mindnyájan, kik szomjúhoztok, jerteke vizekre, ti is, kiknek nincsen pénzetek,…, vegyetek pénz nélkül és ingyen…” (Ésa.55:1.)

6

Mseridon azonban nem drága és hiábavaló kenőcsökre gondolt: Nem, én semmiféle kenőcsöt nemhasználok, csupán imádkozom. – Te Istenhez könyörögsz, hogy gyógyítson meg? És meg vagy győződve, hogymeg fogsz gyógyulni? De mit képzelsz? Mi mindannyian imádkozunk; nem múlik el egyetlen este sem anélkül,hogy ne fohászkodnánk Istenhez. – Vagyis egy közismert, mindenki számára hozzáférhető eszközt vesz igénybe afiatalember, s ezzel elérkeztünk az elbeszélés egyik legfontosabb pontjához, az imádság tárgyalásához.Vizsgáljuk meg először, mit is jelent az ima a leprások nagy tömege, ill. mit Mseridon számára: Mindimádkoztok, ez igaz, de nem úgy, mint én. Ti esténként kimentek, hogy meghallgassátok az őr híreit, én azalattimádkozom. Ti dolgoztok, tanultok, kártyáztok, ti úgy éltek körülbelül, mint a többi ember, én meg mindigimádkozom, kivéve azt az időt, ami feltétlenül szükséges az evéshez, egyébként még evés közben is, még alvásközben is; olyan nagy az akaraterőm, hogy egy idő óta azt álmodom, hogy térdelek és imádkozom. A ti imátokcsak játék. Az igazi ima mérhetetlen erőfeszítés, és én estére teljesen kimerült vagyok. (…) – Igaz, igaz –zokogta az öreg -, a te korodban én is… én is az imába menekültem, és hét hónapig kitartottam, a sebek márösszeforrtak, a bőröm kezdett kisimulni…már-már meggyógyultam…de egyszer csak nem bírtam tovább, és azegész fáradtság kárba veszett…látod, milyen állapotba kerültem.Hogyan ragadhatnánk meg az ima lényegét és célját? Az imádság hatalmas kiváltság; az a csatorna, amelyetminden, a bűn leprájával megfertőzött ember korlátlanul és szabadon igénybe vehet a mindenség Urával valóérintkezésre. Vajon értékeljük-e, milyen csodálatos lehetőség birtokosai vagyunk?! Sokan úgy tekintik, mintkényszerű tennivalót, amelyet naponta legalább kétszer le kell tudnunk annak érdekében, hogy bizonyosáldásokat megkaphassunk. Ez a torz vélemény azonban már az önzéssel megfertőzött látásmód következménye:Napunk egy rendkívül behatárolt időszakára - pár percére - korlátozódik a ráfordított idő, s ez óhatatlanulkifejezi, hogy letudnivaló kötelességként tartjuk számon. Ebből fakad Mseridon megállapításának szomorúigazsága: A ti imátok csak játék. A mennybe felszálló imák többsége valóban csak játék, tehát egy a sok, napiteendő között: dolgoztok, tanultok, kártyáztok, híreket hallgattok, emellett röviden imádkoztok. Nem a legelső éslegfontosabb, mindent átható és meghatározó tényező; független a többi cselekedettől. Ráadásul a legtöbb imaegy csupasz kívánságlista, amelyben elsoroljuk, mit várunk el Istentől – sokszor még a hála, a dicséret isteljességgel hiányzik belőlük. Sok ember, ha megtehetné, még „akaratátvitellel” is próbálkozna, csak hogy magafelé hajlítsa a mennyei kezeket. Sokan pedig érdemszerző cselekedetként tartják számon, mintha ez atevékenység alapot szolgáltathatna arra, hogy Istentől jobb bánásmódot kényszerítsen ki. De alapvetően nemIstennek, hanem nekünk van szükségünk az imádságra; lényege a következőkben ragadható: „Keressétek előszöraz Isten országát és annak igazságát, és a többi majd megadatik nektek.” (Mt.6:33.) Lepratelepünk végzetestévedése a leküzdhetetlen birtoklásvágy: „Az egoizmus nem csupán viselkedésem egy aspektusa, hanem akarakteremé. Azt mutatja, hogy mindent a magaménak szeretnék; hogy nem az osztozás, hanem a birtoklás okoznekem élvezetet; hogy folyvást kapzsinak kell lennem, mert ha a birtoklás a célom, annál több vagyok, minéltöbbet birtokolok.”3 Ebből fakad, hogy mindig a többet és a többit tartjuk fontosabbnak, az Isten országa csakezek után következik értékrendünkben. Nem furcsa, hogy Jézus egyetlen szóban, ebben a jelentéktelen„többi”-ben foglalta össze – noha nem becsülte le – a földi élet nélkülözhetetlen szükségleteit?Miért állította Mseridon, hogy a valódi ima mérhetetlen erőfeszítés? Máté evangéliuma feljegyez egy fontostörténetet egy leprásról, aki számtalan akadályon verekedte át magát, mire Jézus közvetlen közelébe juthatott.„Nehézségek tornyosultak előtte, de ez volt az egyetlen reménye.”4 Valamennyi nehézség és akadály forrása alepra volt számára! Az ima során nekünk is számtalan gátat át kell törnünk a lelkünkben, amíg végül közvetlenülJézus lábaihoz juthatunk. De ezeket nem Isten támasztja velünk szemben, nem kell semmiféle elvárásnak,követelménynek vagy feltételnek megfelelnünk a meghallgatás érdekében: Kegyelme már teremtetése előttkészen várta az emberiséget. Az akadályok belőlünk fakadnak, a legnagyobb akadályt pedig a bűn jelenti!Figyeljük meg a bűntelen mennyei lényeket! Számukra kimondhatatlan öröm forrása az Atya közelsége ésszívből fakadóan zengik szüntelen dicséretüket: „Méltó vagy, Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt;mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremtettek.” (Jel.4:11.) Egyedül a lepratelep hallgat.Egyedül a lepratelep kiáltott „Feszítsd meg!”-et. Egyedül a bűnösök vonakodnak elismerni Istennek, mintTeremtőnek a jogos fennhatóságát. Pedig éppen a gyógyíthatatlanoknak volna szüksége állandó kapcsolatra azÉlet forrásával. A lepra, azaz a bűn érzéketlenné tette lelkünket a mennyei világossággal szemben: „A bűnlegvégső soron lázadás a világegyetem mindenható Teremtője, Uralkodója és Bírája ellen. Ellenáll az Atyatörvény adta előjogának, hogy alattvalóitól engedelmességet követeljen. Szembeszegül a teljességgel szent ésigazságos Istennel, és állítja, hogy annak törvényei – amelyek természetének tükröződései – nem méltóak arra,hogy teljes szívvel engedelmeskedjünk nekik. A bűn nem pusztán cselekedetek sorozata, hanemmagatartásforma, amely figyelmen kívül hagyja Isten törvényét. Sőt, még a lázadó magatartásformánál is több. Abűn a szív állapota, legbelső lényünk helyzete. A romlottság állapota, az aljasságé, sőt, Isten szemében amocskosságé is.”5 Ezért kerül mérhetetlen erőfeszítésbe összekapcsolódni az Atyával, noha mi sem lennekönnyebb ennél, mert Ő a maga részéről megkönnyítette ezt a lépést számunkra: „Aki hozzám jő, semmiképpen

3 E. Fromm: Birtokolni vagy létezni? – Bp.:Akad. K., 1994. – 18.p.4 E.G.White: Jézus élete, „Megtisztíthatsz engem” c. fej.5 J. Bridges: Kegyelem: Isten szeretetéből élni, avagy a felhők fölött mindig süt a nap – Pécel: ÉBA, 2002. –22.p.

7

ki nem vetem.” (Jn.6:37.) – üzente Fia által. Olyan közel kell jutnunk az Atyához, hogy ne maradjon lelkünkbenmás, mint a teremtmény teljes és alázatos függősége a Teremtő végtelen hatalmától. Amikor az Istenhez fűződőviszonyról lefoszlik minden önös érdek, számítás, áldásvárás – amikor eljutunk odáig, hogy Istent önmagáértszeretjük, mert méltó rá, akkor hála és öröm tölti be a szívünket. Az ima végső célja tehát az, amit az Istenfia isönmaga elé tűzött: „hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.”(Jn.6:38.) Legtöbbször nem időzünk annyi ideig az Atya lábainál, hogy a teljes önfeladásig elérkezzünk, pusztánvalamilyen kérést tárunk eléje, amit mindennél fontosabbnak vélünk, aztán sietünk tovább. Így imánk pusztajáték marad, nem pedig eredményes és örömteli erőfeszítés.Hogyan imádkozott ezzel szemben a gazdag fiatalember? Mseridon bezárkózott kunyhójába, és imádkozott;érzéketlen maradt a leprások hívására. Összeszorított fogakkal, Istenre összpontosított elmével, az erőlködéstőlátizzadva harcolt a betegség ellen, és lassan-lassan a piszkos var hámlani kezdett, aztán lehullott, a helyénegészséges hús nőtt. Közben elterjedt a híre, a kunyhó körül csoportok verődtek össze. Mseridon már szenthírében állt.„Az ima a menny elrendelt eszköze, hogy a bűn ellen sikeresen küzdjünk, és keresztény jellemet fejlesszünk.Imáinkra válaszként isteni befolyások éreztetik hatásukat, s véghezviszik a kérelmező lelkében mindazt, amiértIstenhez könyörög. A keresztény része, munkája az, hogy állandóan küzdjön minden fogyatkozása ellen. –ahogyan azt Mseridon tette. Folyton könyörögjön Megváltójához, hogy gyógyítsa meg lelke valamennyi hibáját.A hívő önmaga nem elég bölcs, nem elég erős, hogy győzzön. Ezek a tulajdonságok az Úréi, aki megadjamindazoknak, akik alázatosan és töredelmesen könyörögnek segítségéért. Ha hitben megragadják Krisztus erejét,ha ígéretei megvalósulásáért könyörögnek, ha sajátjukként igénylik, úgy esdik és sürgetik a Szentlélekkiárasztását, hogy Isten meg nem tagadhatja, akkor tökéletessé lesznek Őbenne.”6

Mseridon a hite által tudott Isten gyógyító jelenlétébe jutni, és gyógyulása – kizárólag az imádság révén - azönzéstől eldeformálódott, bűntől bemocskolódott természet fokozatos levetkőzését szimbolizálja. Hatalmasörömhírt rejt a történet pozitív fordulata: egyetlen eszköz elegendő ahhoz, hogy meggyógyulj! Nem kell pénztköltened orvosokra, nem kell ide-oda zarándokolnod, nem kellenek érdemszerző cselekedetek, sem pedigkülönféle, drága kenőcsök – elegendő az ima! Azért járt és jár mégis erőlködéssel, mérhetetlen erőfeszítésselszámára – és mindenki számára – az imádság, mert „útközben”, lélekben Isten trónja felé közeledve mindentőlmeg kell szabadulni, ami elválaszt Tőle, ami megzavarja a Vele való harmonikus kapcsolatot. Először meg kellválnunk nyilvánvaló bűneinktől, azután le kell vetnünk önigazságunkat, amely a leprától megfertőzött ruháhozhasonlatos és leplezetlenül kell megállnunk az Úr előtt. Végül a piszkos varnak is le kell hullnia, azaz önzőénünknek is meg kell halnia. Vagyis e küzdelem nem Istennel szembeni küzdelem, nem azért harcolunk, hogy Őelfogadjon. Isten - a tékozló fiú atyjához hasonlatosan - kitárt karral vár minden hozzátérőt: „Mikor pedig mégtávol volt, meglátta őt az atyja, és megesett rajta a szíve, és odafutván a nyakába borult, és megcsókolgatta őt.”(Lk.15:20.) Önmagunkkal folytatott küzdelemről, belső harcról van szó, hogy a Vele való közösségünkzavartalan legyen, hogy azonosulni tudjunk az Ő gondolataival, korábban megsemmisítő hatású törvényével. Dene csak elfogadjuk, hanem „gyönyörködjünk benne éjjel és nappal”, ahogyan Dávid írta zsoltárában. Hogy úgylássuk önmagunkat, ahogyan Isten lát minket és elfogadjuk a gyógyulás azon útját, amelyet Ő kínál számunkra.

Az „egészséges hús növekedése” a krisztusi jellem fokozatos kibontakozását jelenti – egészében vévepedig a szentté válás folyamatát foglalja magába. A mai világban, amikor a fekete és a fehér félelmetesenösszemosódik, és pl. Konrad Lorenz, a világhírű osztrák etológus megállapítása szerint is a korunkban zajlófolyamatok „összejátszanak abban, hogy a modern ember „elveszítse a jó és a rossz bármiféle megítélésénekképességét”7 - különösen riasztóan hat, szinte leértékelődött vagy gyanússá vált a szentség fogalma. Pedig azisteni követelmény ma is ugyanaz, mint egykor: „Mert az Isten akarata a ti szentté lételetek!” (Thess.4:3.) Ekérdésre a novella végének tárgyalásakor még visszatérünk.

Két évig tartó küzdelem után Mseridon egyszer előjött kunyhójából. A nap végre megvilágította arcát,amelyen nem látszott már a lepra nyoma, nem hasonlított az oroszlán képéhez, hanem szépségtől ragyogott. -Meggyógyult, meggyógyult! – kiabálták mind, és nem tudták, hogy sírjanak-e örömükben, vagy irigyeljék.A fiatalember arcán a régi szépség ragyogása az istenképűség helyreállításának következménye. Figyeljük meg atömegek viselkedését: Korábban két pártra szakadtak, a fiatalember mellett és ellen, most pedig mindannyian azegyüttérzés öröme és az önsajnálat irigysége között hányódnak. A kíváncsiság, amellyel ezt a kivételes éslátszólag kudarcra ítélt kísérletet figyelemmel kísérték, most rögtön önmagukra tereli gondolataikat: Őmeggyógyult, én miért nem? Nem követték Mseridont azon az úton - még azok sem, akik szerették volna, hagyőz, s ezzel tulajdonképpen kifejezték hitetlenségüket -, amit személyesen elmagyarázott, azután pedigkövetkezetesen végigjárt, nem voltak hajlandóak a mérhetetlen erőfeszítésre, megelégedtek korábbi életvitelükfolytatásával, amelyben az ima csak kiegészítő kellék, most mégis irigykednek rá, aki két év után látszólag teljesgyőzelmet aratott a gyógyíthatatlan kór fölött.A következő lépés a kötelező vizsgálat: Mseridon tényleg meggyógyult, de ahhoz, hogy elhagyhassa aleprakórházat, igazolást kellett szereznie. Elment az orvoshoz, aki minden héten felülvizsgálta a betegeket,levetkőzött és megvizsgáltatta magát. Ugyanezt írta elő Isten a Mózes által adott törvényben a zsidók számára, és

6 Vankó Zsuzsa: Készítsétek az Úrnak útját! – Bp.: BIK, 2002. – Bibliatanulmányok, IV. negyedév. – 140.p.7 K. Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne – Sopron: IKVA, 1988. – 59.p.

8

erre figyelmeztette Jézus az általa meggyógyított leprás beteget is: ”Eredj el, mutasd meg magadat a papnak, ésvidd fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, bizonyságul nékik.” (Mk.1:44.) Mindez egyértelműen arrairányítja az emberek figyelmét, hogy a leprából és a bűnből való megtisztulás kizárólag Isten megmentőkegyelmének köszönhető. - Fiam, szerencsésnek mondhatod magad – volt a válasz -, meg kell vallanom, hogymajdnem meggyógyultál. - Majdnem? Miért – kérdezte a fiatalember keserű csalódással. – Nézd, nézd ezt acsúnya kis vart – s hogy ne kelljen megérintenie, pálcájával mutatott rá az egyik lába kisujján levő hamuszínűpici pontra; nem volt nagyobb egy tetűnél. – Ezt is el kell távolítanod, ha azt akarod, hogy kiengedjelek. Mindenkinek meg kell állnia „Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az eljövetelekor és az őországában.” (II.Tim.4:1.) Vagyis e mozzanat azt példázza számunkra, hogy ezen a vizsgálaton minden egyesembernek át kell esnie. Mindenki megvizsgáltatik, mielőtt eldől, elhagyhatja-e örökre a lepratelepet – és avégeredményt illetően tökéletesen mindegy, hogy mekkora var, heg vagy érzéketlen folt éktelenkedik azéletünkön. Ha ott van, akkor nem gyógyultunk meg teljesen! De ha nincs ott, akkor az nem a saját érdemünk,nem a saját erőfeszítéseinknek köszönhető, hanem egyedül Isten kegyelmének, „mert az ő sebei által gyógyultunkmeg!” (Ésa.53:5.) A mi erőfeszítésünk csupán arra elegendő, hogy engedjük magunkat meggyógyítani.A gazdag ifjú is – akiről Az egerek c. novella esetében már szó esett – elment és megmutatta magát Istennek: „Jómester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem?” (Mk.10:17-23.) – E kérdésben bizonyára őszinte vágyés önmaga elől is titkolt magabízás rejlett, mert bizton remélte, hogy pozitív választ kap. Lelkiállapota nagyonhasonlított Mseridonéhoz, aki meg volt győződve gyógyulásáról. „Mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam.”– válaszolta jó lelkiismerettel Jézus kérdésére. De mit felelt neki a szíveket vizsgáló Orvos? „Egy fogyatkozásodvan még.” Vagyis ugyanazt mondja, mint a lepratelep orvosa: meg kell vallanom, hogy majdnem meggyógyultál.Ez egy rendkívül kritikus pont, az örökkévalóság határmezsgyéje, ahol nagyon sokan meghátrálnak. Mert mit isjelent ez? Az a tetűnél nem nagyobb, hamuszínű folt – szándékoltan undorító kifejezés! - azt jelenti, hogy afiatalember még mindig beteg, az önzés kórokozóit még mindig szervezetében hordozza, a folyamat bármikorismét rohamos hanyatláshoz vezethet. Ezen a ponton mit sem számít az elmúlt két év, ezen a ponton mégugyanott áll, mint Giacomo, a „kedves pózna”, aki hét hónap után adta fel a küzdelmet; vagy azok a tömegek,akik kíváncsian lesték kísérletét és semmilyen erőfeszítést nem tettek gyógyulásuk érdekében. A gazdag ifjú -ugyancsak ezen a ponton állva - semmivel nem volt különb a vámszedőknél és a paráznáknál, akik végülmegelőzték őt a mennyek országában! Ő akkor volt legközelebb az örök élethez, amikor ott állt Jézus előtt.Amikor hátat fordított és megszomorodott szívvel távolodni kezdett, továbbra is szívében hordta azt ahamuszínű, pici foltot, amelytől azonban nem volt ereje megválni: „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is,de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.” (Jak.2:10.)

Miért engedte meg Isten ezt a próbát a fiatalember életében? Miért nem elégedett meg a két esztendőgyötrelmes erőfeszítéseivel? Ez a látszólagos kegyetlenség csaknem végzetes kétségbeesésbe sodorta Mseridont.Ő is közeljárt ahhoz, hogy feladja, ahogyan annak idején Giacomo. Az öreg a küzdelem feladása után rohamosanhanyatlani kezdett és Mseridon gyógyulásában sem volt képes hinni; ennek ellenére most mégis ő volt az, akikitartásra buzdította az elkeseredett fiatalembert: Mseridon visszament a kunyhójába, és maga sem tudja, hogyanvolt képes leküzdeni csüggedését. Azt hitte, hogy már egészséges, erejét ellazította, felkészült a jutalomra, ésmost elölről kezdődött a szenvedés. Egy parányi ránc volt a kisujján, de mintha nem akarta volna megadnimagát. Egy hónap, aztán két hónap megszakítás nélküli, kitartó imádkozás. Semmi. Harmadik, negyedik, ötödikhónap. Semmi. Mseridon már-már fel akarta adni, mikor egy éjszaka, ahogy megszokta, a kezét gépiesen beteglábára tette, s nem találta ott a kis vart. Miért kellett még félévig küzdenie éjjel-nappal? Nem azért, mert Isten gyönyörködött volna a szenvedéseiben,hanem mert Mseridonnak még tanulnia kellett: Ha a kétéves küzdelem után teljes győzelemre jut, könnyenmagának, saját érdemének tulajdoníthatta volna a gyógyulást. Ez az utólagos hat hónap azonban őszinte alázatravezette; hiszen ez a hamuszínű pici folt, amely megakadályozta őt abban, hogy eltávozzék, a nyilvánvalóbűnökkel szemben az alig észrevehető, „titkos bűnök” szimbóluma. Ezektől a legnehezebb megválni, mielőttteljesen és tökéletesen átadnánk önmagunkat Istennek. A feltűnő torzulásokat nem tudjuk rejtegetniembertársaink elől sem, nem kell hozzá aprólékos orvosi vizsgálat, hogy tudjuk, hogy állunk. Azonban „az igazIsten vizsgálja meg a szíveket és a veséket.” (Zsolt.7:10.) Egyedül Isten „vetheti orcánk elé” az önmagunk elől istakargatott, kicsiny vétkeket, apró szenvedélyekhez való ragaszkodásunkat, rámutatva egyben végzetesállapotunkra: Semmivel nem vagyunk különbek a köztörvényes bűnözőknél! Minket is egyedül a kegyelem, aKrisztus áldozatában kinyilvánított isteni kegyelem menthet meg a bűn leprájából. Ez a látszólagos mélységbevezető lépcsősor azt szolgálta, hogy Mseridon helyes megvilágításban lássa Teremtőjét és önmagát. Hogy még azönigazultság fertőjét se vihesse ki magával, ugyanazt a bűn-csírát, amely Sátán szívében burjánzott el és aztánmagával rántotta a könnyelmű embert. Meg kellett várnia a tökéletes gyógyultság állapotát, amikor nemcsak ateste, de a lelke is tökéletesen tiszta: hogy Isten „majd önmaga elé állítsa dicsőségben (…), úgy, hogy azon nelegyen szeplő, vagy sömörgőzés, vagy valami efféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef.5:27.)Vagyis a leprából való felgyógyulás a bűn felett aratott végleges győzelmet jelenti!

Mielőtt rátérnénk a fiatalember világgal való találkozására, álljunk meg az orvos személyénél, akinyilvánvalóan másodszor is megvizsgálta Mseridont! Ahogyan már idéztük, ő csupán ellenőrizte a betegekállapotát, de gyógyításukra képtelen volt. Ugyanazt a funkciót töltötte be, mint a papok a mózesi törvények

9

szerint: ők igazolták a megbetegedést – elrendelték a társadalomból való kivonulást -, és bizonyították agyógyulást – vagyis újra visszaengedték családja körébe. Feltűnő, hogy a történetbeli orvos is csupán pálcájávalmutatott rá a nyilvánvalóan fertőzött pontokra, de nem érintette meg, mert akkor maga is tisztátalanná vált volna.Egyetlen Orvos járt ezen a földön, aki képes ma is meggyógyítani lepránkat: „Krisztus cselekedete – a leprásmegtisztítása borzalmas betegségéből – azt a munkáját példázza, hogyan szabadítja meg a lelket a bűntől. BárJézus a kezét a leprásra helyezte, mégsem lett tisztátalanná. Érintéséből életadó erő származott. Így van ez a bűnpoklosságával is: mélyen gyökerezik, halálos, emberi erővel lehetetlen megtisztítani. Jézusra azonban, bár azemberek között lakozott – és testében hordozta az önzésre hajlamos természetet, nem ragadt át a fertőzés. Akicsak lába elé borul, és hittel mondja: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem! – hallani fogja a választ:„Akarom, tisztulj meg!” (Mt.8:2-3.) Az Ő akarata az, hogy megtisztítson minket a bűntől, gyermekeivé fogadjon,képessé tegyen szent életet élni.”8 Azok után, hogy önmagán keresztül felajánlja a világ minden betegének agyógyulás ingyenes, isteni kegyelemből fakadó lehetőségét, a végső ítéletben hallanunk kell majd a„zárójelentést” is, amely a vizsgálatot követi: „Fiam, boldognak mondhatod magad, mert meggyógyultál!” vagy„Eredj el, mert egy fogyatkozásod maradt még!” Vajon melyik megfellebbezhetetlen döntés lesz osztályrészünk?

A gyógyulás (bibliai megfelelője az „üdvösség” szó, vagyis megmentés, szabadítás): A történetfőszereplője, Mseridon meggyógyult, ezúttal, két és félévi küzdelem után, véglegesen: Immár szabad volt. Elétárult a világ a reményteljes, hűvös reggeli napsütésben. Az erdők, a zöld rétek, az éneklő madarak, és ott atávolban fehérlett a város csillogó tornyaival… és ott lenn, ahová már nem lehet ellátni, ezernyi élet éslehetőség, nők, mámor, fényűzés, kalandok, az udvar, az intrikák, hatalom és fegyverek – az ember birodalma!A legutolsó birtokos szerkezet egy jóval súlyosabb kifejezéssel helyettesíthető: Mindez valójában Sátánbirodalma, a jogtalanul bitorolt birodalom, amelyet nemcsak éppen most, Mseridonnak készül felajánlani, demegtette már ugyanezt Jézussal is: „Sátán felvitte Jézust egy magas hegyre, és panorámaszerűen elvonultattaelőtte a világ országait a maguk dicsőségében. A nap beragyogta a templomokat, a márványpalotákat, atermékeny földeket, a gyümölccsel megrakott szőlőskerteket. A bűn nyomai rejtve maradtak. „Néked adommindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom; azért ha te engemimádsz, mindez a tied lesz!” (Lk.4:6-7. Krisztus megszabadíthatta volna magát a szörnyű jövőtől, ha elismeriSátán fennhatóságát. De ha ezt megteszi, átengedi a győzelmet a nagy küzdelemben. Sátán vétkezett a mennyben,mert magát Isten Fia fölé akarta helyezni. Ha ez most sikerül, az a lázadás győzelmét jelenti.”9 Hogyan hangzottJézus válasza? „Eredj el, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd és csak néki szolgálj!”(Mt.4:10.)Azonban, különös módon Mseridon sem sokáig gyönyörködött a felajánlott boldogságban és látszólag határtalanszabadságban: Egy csapásra megváltozott előtte a kép. A tornyok és kupolák helyén most düledező viskókmocskos összevisszasága, trágyalé és nyomor özöne, a háztetőkön lobogók helyett sötét bögölyrajok, mint kórtárasztó porfelhők. Jézust ugyanez a látvány fogadta, amikor elhatározta, hogy önként emberré alázza magát ésmegmártózik a világ tengernyi szennyében, hogy kimenthesse belőle az embert. Ő eleve tudta, hogy hová készül.Mseridon számára azonban ez a kép váratlan és érthetetlen volt. Nem ezt őrizte a lelkében, amikor belépett alepratelepre. Azóta azonban Istennel való közössége háttérbe szorította világ látványát és vágyait. S amikormegtisztulva kilépni készül – amikor Krisztus jellemébe öltözött, egy csapásra minden megváltozott: vagymégsem? A világ eddig is ilyen borzalmas volt, de ő, a gazdag ifjú nem így látta. A bűn leprája, az önzésmegvakította, csupán a csillogó felszín érdekelte. Most azonban meggyógyult. Tömören az öreg Giacomofoglalja össze a fiatalember állapotát: Nemes voltál, most szent vagy.Ha megértjük a gyógyulás lényegét, akkor megértjük a Mseridon által érzékelt látszólagos változást is. A bűntőlvaló szabadulás a Jézus tökéletes jelleme, a „ragyogó és tiszta gyolcs, azaz a szentek igazságos cselekedeteinek”(Jel.19:8.) felöltése, amely nem takar többé hamuszínű foltokat! A Jézussal való azonosulás tehát a szentségállapotával egyenlő, nemcsak a vágyak, de a cselekedetek szintjén is! Nincs többé fájdalmas tudathasadás: „nema jót cselekszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok.” (Rm.7:15.) Vagyis a kétféle akarat – az isteniés az emberi tökéletes összhangjáról van szó. A valóságban a bűneset óta először, újra hasonlóvá válhatunkIstenhez, de nem úgy, ahogyan Sátán állította: a jónak és gonosznak személyes kipróbálói. Az irgalmasságtökéletessége, a szeretet tökéletessége lehet a miénk! Mindez törvényszerűen alapvető értékrendbeli változássaljár: Meggyógyultál, de már nem az vagy, aki valaha voltál. Miközben eltöltött a kegyelem, lassan-lassan,észrevétlenül kihalt belőled az élet szeretete. Meggyógyultál, de mindaz, amiért te a gyógyulást áhítottad, egyretávolodott tőled: mostantól „mindent kárnak és szemétnek ítélsz” (Fil.3:8.), ami nem Isten gondolatai és útjaiszerint való. Örömest lemondasz mindenről, ami elválaszt Isten szeretetétől. Mindaz, ami korábban fontos,értékes volt, mára az önzéstől mocskosnak és kórt árasztónak látszik – amilyen valójában. Vagyis a világ kincsei,„a szemek kívánsága, az élet kérkedése” (I.Ján.2:16.) hirtelen leplezetlenül mutatkozott meg Mseridon előtt: Azthitted, legyőzöd Istent, pedig ő győzött le téged. Így örökre elveszítetted vágyaidat. Gazdag vagy, de nem érdekelmár a pénz, fiatal vagy, de nem érdekelnek a nők. A várost trágyadombnak látod. Isten nem hatalommal, fizikaierőfölénnyel győzött, mert nem ezt alkalmazta Sátán esetében sem – noha megtehette volna, hanem halk ésészrevétlen módon, a lélekben munkálkodva: Isten országa – először – nem szemmel láthatóan jön el, hanem

8 E.G.White: Jézus élete, „Akarom, tisztulj meg!” c. fej.9 E.G.White: Jézus élete, A győzelem c. fej.

10

bennünk születik meg. De vajon ténylegesen fájdalommal jár a korábbi vágyak elvesztése? Valóban kihal azöröm és az élet igenlése, szeretete a szívből? Ez igen gyakori elképzelés még a keresztények körében is.Giacomo, aki félúton megállt a szentség felé vezető keskeny ösvényen – egyébként mintha Luciferként kísérnévégig Mseridont az úton, Madách Tragédiájához hasonlóan – hasonlóan mutatja be a számára félelmetesnek tűnőszentséget: Ez a mi sorsunk, embereké. Mindenért drága árat fizetünk. A te imáidnak az ég haragja sem tudottellenállni. (Utalás arra a közfelfogásra, hogy a lepra Isten büntetése a vétkekért.) Győztél, meggyógyultál. Ésmost fizetsz. Mintha Sátán hangját hallanánk: A szentség - szerinte - Isten ellenében kivívott győzelem, nempedig önmagunk felett, isteni segítséggel aratott győzelem! A szentség – szerinte - a leprából való felgyógyulására, nem pedig egyenes következménye. Nem kegyelmi ajándék, hanem az ember részéről kötelezően lerótt adó.A szentség – szerinte - végső soron olyan állapot, amely az ember számára több veszteséggel jár, mintnyereséggel! Valójában az ember szentségre jutásával egyedül ő, a kísértő veszít, elveszíti addig rabszolgakénttartott alattvalóját, aki kilépett ördögi bűvköréből azok közé, akikért Jézus nem hiábavalóan ontotta vérét! Aszentségre jutás Sátán személyes veresége, mert bebizonyítja a világmindenség előtt, hogy Krisztus követőjeként,bűnös emberként is lehet diadalmaskodni a bűn fölött, hogy Isten törvénye valóban szent, igazságos és tökéletes!Valóban fizetünk? Dávid így kiáltott fel:„Mivel fizessek az Úrnak hozzám való jótéteményéért?” (Zsolt.116:12.)

A szentség, mint feladat: Amikor Isten országa megszületik a szívünkben, más lesz szeretetünk tárgya,mint korábban; terveink és céljaink Isten céljaival és terveivel azonosulnak. „Isten országát nem földi méltóság,ragyogás jellemzi. Jézus lábánál ezek a megkülönböztetések feledésbe merülnek. Találkozik egymással a gazdagés a szegény, a tanult és a tudatlan, s nem gondolnak hovatartozásra, világi elsőbbségre. Mindannyian vérenmegváltott lelkek, mindent Neki tulajdonítanak, aki megváltotta őket.”10 Ebből a megváltozott álláspontból fakad,hogy Mseridon engedelmeskedik Giacomo különös felszólításának: végre a mienk vagy, Mseridon! Egyedülabban lelheted boldogságodat, hogy itt maradsz köztünk, s vigasztalsz bennünket, leprásokat… Őr, zárd be akaput, mi visszajövünk. A két és fél évi küzdelem során Mseridon teljesen elkülönült a többiektől, most viszontvalóságosan „visszatér” hozzájuk: Korábbi elszigeteltsége mögött nemcsak a gyógyulás vágya munkált, de kintitársadalmi helyzete miatt különbnek tartotta magát náluk, ezért sem érintkezett az „alantas” tömegekkel. Mostviszont már egy közülük, aki a csodálatos örömhír testet öltött hordozójaként vigaszt nyújthat számukra.Valamennyi teleplakó látta őt betegen, a kórtól eldeformálódva, de most épen, egészségben és szépségben állelőttük, hogy tanúságot tegyen a gyógyulás lehetőségéről. „Nem rejtethetik el a hegyen épült város. A gyertyátsem azért gyújtják, hogy a véka alá tegyék.” (Mt.5:15.) Mseridon legfőbb feladata ezentúl abban áll, hogy atöbbiekkel megértesse: Mi is kell a gyógyuláshoz?Ez volt az egyik kiinduló kérdésünk – Mi kell a gyógyuláshoz? A halálos kór fölismerése, az akaratösszpontosítása, az ima, a hit és végül a kitartás, az állhatatosság. Mégis, hányan fognak ezek után – az élő példátlátva - meggyógyulni? Ezután hamarosan be kell majd zárni – betegek híján - a telepet? Sajnos, nem így van. Demiért? „Mert még vérig nem állottatok ellen, tusakodván a bűnnel.” (Zsid.12:4.) A legtöbb emberből hiányzikugyanis a kitartás, az állhatatos küzdőszellem. Nem vagyunk képesek fájdalmas erőfeszítésre - még önmagunkérdekében sem! Bár „lesz ott ösvény és út, és szentség útjának hívatik” (Ésa.35:8.), vagyis a szentség útjaKrisztuson keresztül mindenki számára nyitva áll, mégis kevesen élnek vele a leprakórház egész történelmefolyamán: „Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a rajta lakók, és kevésember marad meg.” (Ésa.24:6.) Ez nagyon tragikus hír, és sokakban felvetődik az „isteni tehetetlenség”gondolata. Van azonban egy súlyos, fent már idézett fájdalmas kifakadás Jézustól: „Hányszor akartam, de ti nemakartátok!” (Mt.23:37.) Az ember választási szabadságát Isten nem korlátozza. Mindenki eldöntheti: Akar-emeggyógyulni vagy nem. Ez az egy terület, ami a miénk: Isten nem akarhat a szuverén ember helyett! Ő előregondoskodott a gyógyulás útjáról, már akkor, amikor a halálos kór még csírájában sem létezett, Jézusban leélte a„lepra bacilusát” magában hordozó ember életét, anélkül, hogy megfertőződött volna, kereszthalált szenvedett ésfeltámadott a tökéletes gyógyulás érdekében, Szentlelke által Ő „munkálja bennünk mind az akarást, mind avéghezvitelt” (Fil.2:3.) – de akarni helyettünk nem akarhat! A földön tehát mindenki szent lehetne, de valójábanhány szenttel találkozunk életünk folyamán?!Egy másik fontos kérdés: Elérhető-e a bűn világában az „abszolút tökéletesség” és „megkísérthetetlenség”állapota, amikor az ember – Mseridon tévedése szerint - erejét fellazíthatja és felkészülhet a jutalomra? Csakisolyan értelemben lehetünk tökéletesek, ahogyan azt Pál apostol bemutatja: „Nem mondom, hogy már elértem,vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekszem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a KrisztusJézus. (…) azokat, amelyek a hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekikdőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek Jézus Krisztusban felülről való elhívása jutalmára. Valakikannakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk.” (Fil.3:14-15.) Földünkön a „relatív tökéletesség”valósítható meg: Az általunk megismert világosság maradéktalan, tökéletes megvalósítása révén. „Súlyosfélreértés az az értelmezés, hogy azok a győzők, akik elérik a többé nem vétkezés állapotát, és ezt végérvényesenmeg is tartják. (…) Ha valaki azt állítja magáról, hogy bűntelen, éppen ez az állítás bizonyítja, hogy messze van aszentségtől.”11 Paradox módon, aki legközelebb jut a szentséghez, az érzi magát a legbűnösebbnek és soha nemtulajdonítja saját magának a majdani végső győzelmet. „Az életszentség nem egy pillanat, egy óra, vagy egy nap,

10 E.G.White: Jézus élete, „Ki a nagyobb?” c.fej.11 Vankó Zsuzsa: Készítsétek az Úrnak útját! – 127, 128.p.

11

hanem egy egész élet munkája. Nem a boldog elragadtatás érzése által érjük el, hanem annak eredményeként,hogy állandóan meghalunk a bűnnek és élünk Krisztusnak. Ameddig Sátán uralkodik, énünket meg kell aláznunk,fojtogató bűneinket le kell győznünk. Amíg életünk tart, nincs megállás, nincs olyan magaslat, amelyre feljutva,elmondhatnánk: Célhoz értem. Az életszentség életfogytig tartó engedelmesség gyümölcse.”12

Mseridon tehát a novella végén, személyes győzelme után nem lépi át a lepratelep küszöbét, hanem ott maradeleven vigasztalásként a többiek számára.

Egyszer azonban a leprából tökéletesen felgyógyultak örökre elhagyhatják ezt a bűnnel szennyezettvilágot, e leproseriumot, „amely a tűznek tartatik fenn.” (II.Pét.3:7.) Övék lehet a mindaz, „amit szem nem látott,fül nem hallott, emberi szív meg sem gondolt, (mert) olyat készített Isten az őt szeretőknek.” (I.Kor.2:9.) Akkor aváros, a távolban fehérlő város csillogó tornyaival nem múlandó délibáb, hanem az újjáteremtés utáni örökvalóság: „Íme, ólomporba rakom köveidet, és zafírokra alapítalak. Rubinból csinálom falad párkányzatát, éskapuidat gránátkövekből, és egész határodat drágakövekből!” (Ésa.54: 11-12.) Akkor az egykori leprásokmeghallhatják Jézus csodálatos szavait, amelyek szerint nem egyszerűen „volt betegekként”, „volt bűnösökként”kezeli a vére által megváltottakat, hanem az új élet teljes jogú tagjaiként, Krisztus testvéreiként fogadja be őket:„Jertek, Atyámnak áldottai, örököljétek a földet, amely a világ alapítása előtt nektek készíttetett!” (Mt.25:34.)

12 E.G.White: Apostolok története, Átalakult élet c.fej.

12