BENNSZÜLÖTTEK LÁTOGATÓBAN Az egzotikus furcsaság · ciás nevén Savignonról, egy...
Transcript of BENNSZÜLÖTTEK LÁTOGATÓBAN Az egzotikus furcsaság · ciás nevén Savignonról, egy...
III. BENNSZÜLÖTTEK LÁTOGATÓBAN
1. Az egzotikus furcsaság
a) Az első látogatók a tengerentúlról
Az európaiak mellett, akik a világ minden tájára kirajzottak, hogy ott üzleti ügyeiket intézzék vagy letelepedjenek, voltak bennszülöttek is - természetesen jóval kisebb számban -, akiket a sors szeszélye Európába vezetett. Lisszabonban a fekete rabszolga már a 15. században sem volt szokatlan látvány; az Európába hozott négerek gyakran olyan társadalmi funkciókba kerültek, amelyek betöltésére nem volt már elég ember otthon -tekintettel a kis ország széles körü expanziós politikájára. Házirabszolgaként - mint már említettük - viszonylag könnyen és gyorsan integrálódtak a portugál társadalomba, bár - ahogya krónikás Azurara együttérzéssel megállapítja - a kíméletlenséget, mindenekelőtt a családok elválasztásánál, nem mindig lehetett elkerülni.! Az afrikaiakkal szembeni faji előítéletek igen csekély szerepet játszottak, és szinte kizárólag a pogányság vádjára támaszkodtak; ha a néger már megkeresztelkedett, és sikerült az ájtatos igyekezet benyomását keltenie, akkor az egyházi és állami hatalmasságoktól kevésbé kellett tartania, mint a zsidóknak vagy a nem ortodox keresztényeknek. A fehér rasszal való keveredés révén az afrikai mindezek mellett még bőre színét és külsejét tekintve is egyre jobban hasonult az országban megszokott típushoz.
Nagy volt azonban Lisszabonban és Sevillában a csodálkozás, amikor Kolumbusz első útjáról hét arauak indiánt hozott Európába, hiszen addigi szük körü tapasztalataik alapján azt hitték, hogy a fehér rasszon kívül minden nép a mór vagy negroid típushoz hasonlít. Az Európába érkezett első amerikai látogatók az udvari társaság fogadásainak szenzációivá váltak; felvonulá-
232
sokon mutatták be őket egy hitetlenkedve bámuló tömegnek; festők és tudósok az elsőbbségi jogért vetélkedtek, hogy lefesthessék vagy kikérdezhessék őket. Mindenekelőtt az indiánok tolldiszén, bőrük színén és festésén csodálkoztak, sima fekete hajukon, amely a lovak sörényére emlékeztetett, és testük izmos hajlékonyságán. 2
Már Amerigo Vespucci is kétszáznál több amerikai őslakos t hozott magával négy útjáról, akik Spanyolországban és másutt: vásári látványossággá váltak. 1500-ban a tengeri utazó Gaspar Corte-Real, aki eljutott egészen Új- Fundlandíg, ötven északamerikai bennszülöttet vett fel a hajóra, akik közül néhányat Mamlel királynak adott ajándékba Lisszabonban. "Láttam ezeket a bennsziilötteket írja Cantino udvari krónikás -, megérlntettem és megvizsgáltam őket, és megállapítottam, hogy - ami a testalkatukat illeti - általában nagyobbak honfitársain1l1ál, termetük arányos I és tagjaik formásak. Ezeknek az embereknek hosszú a hajuk ... orcájukra nagy jelek vannak festve ... Beszédük érthetetlen, de semmiképp sem kellemetlen hangzás ú, inkább meglehetősen emberi. Viselkedésük és mozdulataik fölöttébb kellemesek."3
Rövidesen kiderült azonban, hogy az indiánok képtelenek aszszimilálódni Európában; többségiik néhány hónapon belül meghalt tiidőgyulladásban vagy kedélybetegségben, ahogya diagnózis megállapította, ha egyáltalán túlélték a megerőltető atlanti-óceáni utazást. Nincsenek indián kézből származó adataink, amelyek tájékoztatnának arról, hogyan vélekedtek ezek a sajnálatra méltó emberek az európai fejedelmi udvarok merev ceremóniáiról és a tolongó tömegről, ami közszemlére á1lításukat kísérte; sejthetjük azonban, milyen végtelenül furcsán érezhették magukat ebben a környezetben ezek az egzotikus emberek, akiket kiszakítottak életük természetes teré ből, és akiknek tiszteletre méltó szokásait látványossággá alacsonyították. N éhány európai szemlélő csodálta az indiánok higgadtságát és büszkeségét mint távolságtartó fölényük jelét; amit azonban szép és különös arcuk mozdulatlansága kifejezett, az bizonyára nem volt egyéb elkeseredésnél, de ezt a kor európai emberei egyáltalán nem vehették észre.
Néhány szemtanúban aZOnban bizonyára felrémlett az impor-
233
tált vademberek szerencsétlen sorsának sejtelme. Így például egy magas rangú spanyol hivatalnok, a Haitin élő Vasquez de .Axll~n minden erejével támogatta a felfedező utakat az Atlantl-.ocean partja mentén, Plorida északi részén, ám kifejezetten megtlltot.ta a hajósoknak, hogy indiánokat fogjanak el, és azokat ,az ~ntlllák szigeteire hurcolják. Ha ez mégis megtörtént, Ayllon kozbelépett annak érdekében, hogy az indiánokat visszavigyék l:~~á~ jukba. Az egyik indiánt közülük Ayllón személyes szolg~J~va tette, spanyolul tanította és megkereszteltette; ez a bennszulot:, keresztény nevén Francisco de Chicora, elkísérte spanyol urat egyik útján az anyaországba, ahol urával egyiitt síkra sz~ll~ ~nnak érdekében, hogy Amerika keleti partvidékének feltarasara nagyobb erőfeszítéseket tegyenek. 4
•
Ú gy tünik, Angliába elsőként Sebastian Cabot hurcolt ~e 111-
dián őslakosokat 1500 körül. Ismeretes, hogy VII. Hennknek bemutattak három bennszülöttet, akik azzal keltettek feltünést, hogy érthetetlen nyelven beszéltek, nyers húst ettek és állatbőrökbe öltöztek. 5 Nem sokkal később, valószínüleg I534-ben megérkeztek az első indiánok Franciaországba is, Cartier hajós kíséretében. A 16. század közepe táj án Rouenban és Bordeaux-ban a rézbőrüek voltak a színházi előadások és az ünnepi menetek legfőbb látványosságai; díszletek és egyéb építmények felhasználásával igyekeztek valamelyes képet adni a bámuló közönségnek az idegen népek életéről, igazi vagy beöltöztetett perzsák, arabok, törökök és afrikaiak tették színes ebbé a földkerekséget bemutató panoptikumot. Montaigne, a nagy francia író Esszéiben beszámol egy beszélgetésről, amelyet IX. Károly folytatott Rouenban három brazíliai indiánnal : "A király hosszasan beszélgetett velük - írja Montaígne -, megmutatták nekik életünket, a pompát, egy szép város terveit. Azután megkérdezte valaki véleményüket, és tudní akarta, mit találtak a leginkább furcsának: három dolgot említettek, amelyek közül a harmadikat elfelejtettem, és ezért meglehetős en mérges is vagyok; de kett.őt megjegyeztem. Azt mondták, hogy eleinte igen külön~snek ~a~alták, hogya sok szakállas, erős és fegyveres ember, akik a klralyt körülvették (valószínüleg a király svájci testőrségéről beszéltek), hajlandó engedelmeskedni egy gyermeknek, és nem leune-e jobb közülük választani egyet, aki parancsolna; másodszor (van nyel-
234
vükben egy olyan kífejezésmód, amely az embereket két összetartozó félként nevezi meg) megfigyelték, hogy vannak közöttünk kövér, minden kényelemmel ellátott emberek, és ugyanakkor ott van a másík felük, szegénységtől és éhségtől elkínzottan, akik koldulva állnak az előbbiek ajtaja előtt; és furcsának tartják, hogyan türik a szükséget szenvedő embel'ek ezt az igazságtalanságot, és miért nem ragadják torkon a kövéreket, vagy miért nem gyújtják föl a házaikat."ü
Montaigne-nek a bennszülöttek iránt tanúsított érdeklődése, azok a fejtegetések, amelyekre őt egy ilyen találkozás késztette, már messze túljutottak a szenzáció éhséggel vegyes kíváncsiságon. Montaigne számára a tengerentúliak első megjelenése Európában elsőrangú világtörténelmi esemény volt, amelynek intellektuális feldolgozása a legizgalmasabb távlatokat nyitotta meg. A francia író, ahogy az "Essais" (Esszék) egyes fejezeteiből kitünik, a közvetlen kérdezés módszerével próbált többet megtudni a bennszülöttek hazájáról és életmódjáról, és elkeserítette, hogy a tolmács, aki a beszélgetésnél rendelkezésére állt, nyilvánvalóan képtelen volt szabatos kérdéseinek tolmácsolására. Érdekes módon Montaigne nem is kételkedett abban, hogy az indián képes lett volna szabatos válaszokat adni kérdéseire. 7
b) Az idegenség varázsa
Azt az élénk, ám alapjában véve felszínes figyelmet, amellyel az európaiak a bennszülöttek felé fordultak, a kérdésen jobban elgondolkodó megfigyelők, különöse n a 18. században, már finom iróniával bíráltálc. Ezek a szerzők észrevették azt is, hogya tömegeknek elég maga a kuriózum, amely nem vezet huzamos tudományos vizsgálatokhoz, és felismerték, hogy a bennszülöttek bekapcsolása a színházi szerzők és a képzőmüvészek tematikus arzenáljába, amiről később még szólunk, mindenekelőtt a szórakoztató érdekesség iránti divatos igényt elégíti ki. "Párizs lakói - mondatja Montesquieu I72I-ben a perzsa Rikával a távoli Szmirnába küldött levélben - egészen a különcködésig kíváncsiak. Amikor megérkeztem, úgy néztek rám, mintha égből pot ytyantam volna: öregek, férfiak, asszonyok, gyerekek mind látni
235
akartak. Ha kiléptem az utcára, mindenki az abla~?~b~ tódult; ha a Tuileriákban jártam, rögtön kört formáltak korulottem ... Mosolyognom kellett olykor, ha hallottam:. hog~ olyan embe-
rek akik j'óformán soha ki sem léptek szoba)ukbol, azt mondo-, < I "8 I I
gatták: » Meg kell adni, határozottan perzsa képe van. « - ?gy 'lyesfaj'ta terhessé váló bámészkodóktól megszabadul)on,
az 1 , k d "1 .. k" d . Rika végül is úgy dönt, hogy francia mó~ra ez ? t~z o 111,
aminek az lesz a következménye, hogy senk! sem veSZ1 mar észre. "Ám ha véletlenül valaki - folytatja Montesquieu - tud:uk~a adta [a társaságnak], hogy perzsa vagyok, nyomba~ suso~a~ t~madt körülöttem: »Ah! Ah! Ez az úr perzsa? Valoban kulonos dolog. Hogyan is lehet valaki perzsa ?«"g . ,
Oliver Goldsmith "The Citizen of the World" (Egy vtlagpo~~ gál' levelei) címü levélregényében, amelyben a ,,~et,tres persan~s (Perzsa levelek) mintáját követve egy tengerentulrol érkeze:t fiktív látogató mond kritikus szemmel véleményt ~z a~gol m:é~ményekről, szokásokról és erkölcsökről, hasonlo ~nodon vah~ nevetségessé az angolok ostoba kíváncsisága." "B~r a gya~on meghívások, amelyeket ebben az országban: elok~lo személy1ségektől kapok - írja a kínai Lien Chi Altangl Pekmgbe -, ném~lyek hiúságának hízelegne, m~~alázva érzem ,n:agamat, ha szamot vetek azzal, mi indította oket erre abaratt gesztus ra. Nem azért küldenek értem, hogy barátként fogadjanak, hanem azért, hogy kíváncsiságukat kielégítsék; nem beszélgetni akarnak, ~~nem bámulni engem; ugyanilyen igyekvő figyelmességet tanuS1-tanának egy rinocérosz iránt iS."lO , " .,
A tengerentúli látogatók iránt tanúsított tolakodo klV,an~slsag, amelyet ezek az irodalmi müvek a perzsákkal és a kmalakkal való találkozás kapcsán bemutatnak és bírá~nak, ,:er~é.szetesen ritkán vezetett többre felszínes kapcsolatoknal. Eloszor lS a.z eg:, zotikus emberek iránti érdeklődés függött attól, hogy az 11leto emberfajta Európa érintett területein mennyire volt ritka, és. füg~ gütt bizonyos divatos szellemi áramlatoktól is. Míg.a 16. szazadt Portugáliában a fekete afrikai ember megszokott. Jelensé~ v~lt, aki után az utcán már senki sem fordult meg, addlg az afnkat.~k Alsó-Szászországban például ritkaságnak számítottak:, a gottingai antropológus, Johann Friedrich Blumenbach példaul még 1790-ben is elutazott Yverdonba, hogy ott szemügyre vegyen egy
236
négert, akinek svájci tartózkodásáról értesült. Ezzel szemben Angliában a 18. században az afrikaiak a kikötőváros ok megszokott képéhez tartoztak: 1750-ben mintegy 10 OOO néger élt a szigetországban. Az 1772-es mansíieldi döntés minden, Angliához tartozó területen lakó négert felszabadított; néhányan közülük felmondták szolgálati viszonyukat, elkeveredtek a kikötővárosok vészesen növekvő létszámú proletariátusában, és miután hamarosan elveszítették ritkaságértékiiket - társadalmi problémává váltak, amit az abolicionisták és az emberbarát ok segélyakcióival hosszú távon nem lehetett megoldani. A fekete kisebbség szociális lesüllyedése Angliában, amelyet paradox módon éppen az váltott ki, hogy jogi egyenlőséget adtak a négereknek, felerősítette különösen a kispolgárság köreinek diszkrimi-náló reakcióit. l1 .
Ellenben Franciaországban, ahol ugyanekkor alig néhány ezer afrikai élt, a kezdeti kíváncsiság tovább kitartott. Meglehetősen gyakran kísérte fekete szolgaszemélyzet az urat az anyaországba tett utazásán; a francia jog szerint szabadnak számítottak, de nem tudunk olyanról, hogy ezzel a joggal éltek volna. Néhány l1éger, mindenekelőtt szenegáliak, nagyra becsült háziszolgaként dolgozott Faubourg Saint-Germain előkelő környezetében: a fekete lakáj egyfajta dekorációs tárgy volt, többek között esztétikai szereppel, a metropoliszokban adott nagy fogadásokon. A magasabb körökhöz tartozó hölgyek vásárIásaiknál - amelyekre esetleg csak azért indultak, hogy észrevegyék őket - szivesen kísértették el magukat a fekete szolgával. Néger fiúk időnként magas rangú gyarmati tisztviselők ajándékaként is kerültek nemes hölgyek szolgálatába; így Chevalier de Boufflers, akit a sors véletlenje Szenegálba vezetett, küldött Marie Antoinettenek egy fiatal feketét, akit Marie Antoinette megkereszteltetett, és egy királyi preceptor nevelésére bízott. Úgy látszik, a fekete rabszolgák Francíaországban meglehetősen jól érezték magukat - erre a következtetésre jutott mindenesetre McCloy is, aki a 18. századi Franciaország faji kérdését vizsgálta. "Feltétlenül állíthatjuk - írja a szerző -, hogya négerek elégedettek voltak franciaországi tartózkodásukkal .. , és sokan azon fáradoztak, hogy ott is maradhassanak. "12
A 16. század végétől kezdve még ritkán jöttek indiánok Euró-
237
pába. Nyilvánvalóan annyira boldogtalanna~ érezt~k magu~at kontinensünkön, és annyira könnyen estek nl1ndenfele betegsegbe, hogy belátóbb szemtanúk szót emeltek amellett, hogy korlátozzák az indián bevándorlók számát. Champlain, a nagy francia felfedező még a 17. század elején néhány algonkin indiánt hozott magával a Szent Lőrinc-folyó mellől Franciaországba, és azt remélte, hogy látogatásnk kedvező hatással lesz majd arra a propaganda-hadjáratra, amelyet ő annak érdekében; folytatott, hogy Franciaország tegyen nagyobb erőfeszítéseket E~z~k-Amedka gyarmatosítás a érdekében. Tudunk egy huronrol IS, franciás nevén Savignonról, egy tekintélyes törzsfőnök fiáról, aki 1610 körül egy évig Párizsban volt, és ez idő alatt sem lett hütlen hazája szokásaihoz: a nagy és erős növésü ifjú például továbbra is a hagyományos bőröltözékben járt, és ügyelt arra, bár a skalpolás veszélye már nem fenyegette, högy koponyája gondosan tisztára legyen borotválva. l3 A párizsiak rajta csodálkoztak, ő meg a párizsiakon; Lescarbot-nak, a felfedezőI~ek, aki a jelenlevők csodálkozására anyanyelvén beszélgetett Savlgnonnal, elárulta a huron ifjú, hogyafranciákból hiányzik a bátorság és a határozottság, úgy viselkednek, mint az asszonyok, és vitatkoznak, ahelyett hogy harcolnának.H
AngÚában az indián hercegnő Pocahontas alakja foglalkoztatta a 17. század elején az udvari társaság kíváncsiságát és a tömegek szenzációéhségét. Pocahontas 1613-ban esküdött örök hüséget a jamestowni templomban a dohányültetvényes J ohn ~~lfenak; Rolfe röviddel később magával hozta feleségét Europaba. liA kis hercegnő története - írja egy mai történész - az angol ködbe vész. Férje Angliába hozta, ahol ő volt 1619 telének szenzációja, és a krónikák beszámolnak arról, hogy bájával és szellemével elbüvölte az udvart. Rolfe-nak viszont tudomására hozták, hogy 1. Jakab kegyét elvesztette azzal, hogy házasságot kötött egy királyi vérből származó asszonnyal. A ~tua.rt. megk~rde zte a koronatanácsot, hogy nem lehet-e felségarulasl pert mdítani, és J ohn Rolfe-nak meg kellett ígérnie, hogy nem tart igényt Virginia trónjára fia számára, akivel Pocahontas megajándékozta őt. Felmentették, de mélységesen megrendülve igyekezett visszavinni feleségét Amerikába. A házaspár Gravesend-
238
ben várt egy kifutó hajóra. Akkor a szeaény kicsi Pocahontas köhögni kezdett, vért köpött, és néhány n~pon belül meghalt."15
Alkalmanként hittérítők is vittek kanadai bennszülötteket az anya~rs,zág,~a, ahol - a régi ibériai hagyományt követve - megprobaltak oket keresztény szellemben nevelni, azzal a szándékkal, hogy később rájuk bízzák a hittérítést. A rekollektus szerzetesek indián családok fiait küldték a keresztség felvételének e}őkészítésére, hitújoncokként, Párizs környéki kolostoraikba. Am a remények, amelyekre a tanulásban tanúsított szorgalmuk és tehetségük a szerzeteseket feljogosította, szétfoszlottak röviddel azután, hogy az ifjak visszatértek hazájukba; a bennszülött hi~térítöket - írja Pierre Biard jezsuita páter - Franciaországban sajnos nem képezik ki kellőképpen, honfitársaik között Kanadában kevés megértésre találnak, és hamarosan visszatérnek korábbi szokásaikhoz, hagyományaikhoz.16
A 18. században az indiánok Európában már csak egzotikus regényekben, filozófiai és politikai vitairatokban és - európai' sZ,ínészek megjelenítésében - a színházak és az operák színpadan fordultak elő; itt persze annál gondtalanabbul nyüzsöghettek, mert semmiképp sem reális alakokként jelentek meg. A "ne~es. v~~embernek" költői-átszellemített idolumként kultúrpoli.tlkm Jatldetése és bámulatos vonzereje volt - erről egy későbbi fejezetben szólunk még.
c) A déltengeri szigetlakó megjelenése
A 18. század vége felé, a Csendes-óceán térségébe irányuló felfedezö utak megindulása idején megjelent a szinen még egyigen nagy hatás ú alak: a szigetlakó. l769-ben Louis Antoine de Bougainville egy Aotourou nevü fiatal bennszülöttet hozott magával Franciaországba Tahiti szigetéről. La Condamine, a híres DélAmerika-utazó a következőképpen jellemezte a szigetlakót: "Az ifjú szigetlakó harmincéves férfi, közepes termetíí, mintegy öt láb és két coli magas, bőrének színe barna, hasonlít az indus ok és az afrikai mórok bőrének színéhez. Haja, szeme és szemöldöke fekete. " Bougainville úr készittetett számára egy öltözet ruhát aranysujtá'ssal. "17 Párizsi tartózkodásának első napjait
239
Aotourou, meghülése miatt, visszavonultan és gondos európai barátok társaságában töltötte; később rövidebb sétákra vitték, megmutatták neki a városfalakat és a Tuileriák kertjét, ahol gyönyörködött a kötéltáncosok mutatványában; végül, mivel kittinően tudott tájékozódni, kíséret nélkül is engedték sétálni. A fővárosban töltött tizenegy hónap alatt Aotourou, bárhol is járt, mindenlitt a kiváncsi érdeklődés középpontjában volt, az utcákon és a tereken, ahol bámészkodók egész serege gyült köré, a fogadásokon az udvarnál és társaságban, ahol ajándékokkal és minden egyéb módon hízelegtek neki, valamint a dolgozószobákban és a tudósok előadótermeiben.
Ám Bougainville azzal, hogyaszigetlakót magával hozta és ellátását a fővárosban saját zsebéből fedezte, nemcsak a minden ilyesfajta látványosságra éhes lakosság köszönetét vívta ~i, az entellektüelek egy kicsiny köréből bírálatok is érték. Nem volt-e felelőtlenség egy fiatal embert, aki abban a szerencsés helyzetben volt, hogy paradicsomi környezetben nőhetett fel, gondtalanul, szabadon és boldogan, elszakítani szülőhazájától, és kitenni őt egy európai nagyváros megrontó erkölcsi hatásának? Megengedhető volt-e, hogy széles tömegek szórakoztatásáért kockára tették a természet ártatlan gyennekének boldogságát? Ezeket a kérdéseket, amelyekben már Rousseau kultúrabírálata keveredett az abolicionisták és a korai antikolonialisták eszméivel, Európában addig nem tették fel ilyen határozottan. BougaiIlVille nem térhetett ki a szembesítés elől. "Ú gy érzem, meg kell védenem magamat a vád ellen - írja -, hogy Aotourounak abból a szándékából, hogy visszautunkon elkísér bennünket, hasznot húztam, annak ellenére, hogy ez a bennszülött kétségtelenül nem tudhatta fölmérni az utazás tartamát. Ám a szigetlakónak az a szándéka, hogy el akar kísérni bennünket, félreérthetetlen volt. Már a megérkezésünk utáni első napokban is nyomatékosan kifejezte ezt a szándékát, és úgy tünt, hogy honfitársai egyetértenek tervével. "18
Hasonló bíráló hangok jelentkeztek Angliában, amikor 1775-ben J ames Cook a világ körül tett második útjáról magával hozta Angliába Aotourou egyik földijét, Omait; a nagyközönség kíváncsiságát az ilyen megfontolások ebben az esetben is aligha csökkentették. Omai esetében is a bennszülöttől származott az
240
ötlet" ho,gX elkísé~i a hajót Európába; egyébként Cook és kísérői ~lhatarozt.ak azt IS, hogy mindent megtesznek annak érdekében ~?: a sZIgetlakót az első adandó alkalommal visszavigyék Ta~
hltna., A, svéd ,~olander" a kapitány egyik legközelebbi tudományos tanacs~doJa, levélben számolt be egyik kollégájának Omai-1'01. "Semm1képp sem csinos de J' , f lé ' , "O . , ' .. ' o e pitesu. na klcsit túl szé-lesre Slker~lt, és azt hiszem, széles orrlyukainak köszönhetjük ~o~y l~eglatogatott bennünket, hiszen, ezt ő maga mondta h ~ fitarsat or' ' b" 'é k" , c, on
< ,:~ es o~ l~e' sotét szme miatt kinevették, és reméli, hogy haz~Jaba vala vIsszatérése után annyi érdekes dologro'l _ sélhet majd h l k " me . " ag? azza omol y tekl11télyt fog szerezni. "19
. ?l~al, europat fogalmakkal mérve, fejedelmi módon töltötte az ~~ot LO~ldonban, J oseph Banks, a "Royal Society" tapasztalt elnol~e, ,akl Cookot annak idején elkísérte első útjára, és akit Oma1 ?amul~tos l~ódon azonnal felismert, magához vette a szigetlakot, majd tudosok és arisztokraták köreibe vezette be G d t l . " . on-os~n e c,lcomaztak, felöltőbe bújtatták, kardot kötöttek az 01-
dalara" sZl11há,zba kí~érté~(, megmutatták neki a Lordok Házát é~ a :ar,os m~zeumalt, pIhenésiil pedig elvitték a felső réte ek vldékl bll'tokalIa. Szövegírókat és k"lt "k t 'hl' g d J h '1' o o e 1 etett meg, ebédelt
r. o. nsonna , aki ,a "vadakat" általában ugyan nem tartotta ~#aml .. sokra: ,Omalt azonban vonzónak találta, fogadta őt
: Gyor,gy klra1y, és Reyno1ds lefestette egzotikus öltözékben 20
~hn~enkl azon fáradozott, hogy kedvező benyomásokat kelts~n homaiban ,Ang1i~ról, abban a meglehetősen naiv reményben,
gy Oma1 a sz~getre való visszatérése után a másik félnél szö-vetség~sként tekl11té1yt szerez majd az angol koronának. 21
Ú AmIkor Cook ha:~adik utazása során alkalom adódott, Omai gy. hagyta el Angh~t, hogy az egyik szeme sírt, a másik neve
tett, .. egyrészt, mondja Cook naplójában, a vadember igencsak ~ec~ul~1 ,tudta a tekintélyes angol személyiségek támogatását és k~r,~tsagat, és ,hálás szívvel emlékezett rájuk; ugyanakkor rend-
blVU~ boldogga tette az a kilátás, hogy viszontlátja hazáját és eszamo1hat földijeinek. 22 '
241
2. A bennszülött látogató mint a tanulmányozás tárgya
a) A tudósok érdeklődése
Ha a bennszülött látogatókkal szembeni viselkedés Európában szinte kizárólag a hitetlenkedő és ostoba csodálkozásra, a szenzációéhségre és a kissé leereszkedő kíváncsiságra korláto:ódott is, mégpedig mind az udvari körökben, mind az egyszeru ~épnél, a felvilágosodás korában mégis történtek kezdemény~zesek arra, hogy komolyan és eredményesen foglalkozzanak a~ Idegen országokból jött vendégekkel. Már maga. az a t~~y IS, l~ogy Aotourou és Omai Franciaországba, valammt Anghaba valo érkezésekor Montaigne gondolataihoz visszanyúlva fölmerült a vád, hogy jogtalanul cselekszik, aki elszakítja a benn~zül.öttet hazájától, arra utal, hogy jelentősen megváltoz,ott az euro?~l~k.at a tengerentúli világhoz fúző kapcsolatok megItélése. ~ c1vIhzalt nemzetek feltétel nélküli igényét a vHághatalomra, amit a tengerészek és gyarmati hivatalnokok az óceá? túlsó p~rtj~n szint~ változatlanul fenntartottak, az anyaorszag értelmIségI rétegel
, már régen megkérdőjelezték: a spanyol hittérítők m.e?fontolásai, az európai tengeri hatalmak rivalizálás a, a mer~ant1hs:a, ~z~bad kereskedelmi és fiziokrata gazdaságelméletekrol folyo vItak, a rabszolaaság ellenzőinek keresztény emberbaráti eszméi - mindezek valamelyest megrendítették az európai dominancia gondolatát és hozzájárultak ahhoz, hogy azt egy újfajta felelősség posz~ulátumával kezdték összekapcsolni. A találk,ozás a ~~n~i kultúrával és az észak-amerikai területek elszakadasa Anghatol megmutatta továbbá a kritikus szellemű emberekn~~(, hogy ni~csen semmiféle törvény, ami arra utalna, hogyaFoldnek euro-pai központ körül kellene forognia. ., .,' '
A benpszülött látogatók számára a vllagpohttkal gondolko~as-nak ezek az eltolódásai, még akkor is, ha ezeket csak néhany európai vitte végig következetesen, elsősorban azzal a követ,k~zménnyel jártak, hogy az értelmiségiek szűk elit je jóindulatu e~deklődéssel vagy inkább érdeklődő tapintattal közeledet~ h~z~a~ juk. Ezekben a körökben az afrikaiak, az indiaiak ,é~ az ocea~l,al szigetlakók nem puszta kuriózumok, vonzó vásan attrakclOk
242
v~lta.k l~~r, ~l~nem ,sokkal inkább egy másfajta, sajátos létforma kepvrselOl. Utrbeszamolók olvasása révén tudomásul vették a le~különbö:őbb furcsasá:gokat az idegen népek életéről, és a tudas nak errol a horizont járól nézve különös súlyt kapott az a tény" ~lOgy a bennszülötteket a tudósok most már saját dolgozószobmkban tanu~mán~~zhatták, és ha mód volt egymás megért,é~ére, ,a dolg,~~oszob~jukb~n ,kér~ezgethették őket. Az addigi ut1beSz~l~:-oló-lIas legfobb hatranyat persze, azt, hogy ezeknek a b;nnszul~tteknek. ,a~ egyéni létét ritkán tudták egy önmagában ~art kultura szoClalIs, gazdasági és jogi összefüggés-rendszerébe rllesztve.megérteni, ezúttal sem lehetett kiküszöbölni. A bennszülött lá~ogató Európában teljesen elszigetelt lényként jelent meg, el~zakrtva l~el?z~ts.é,gétől és k,örnyezetétől, védtelenül kitéve egy fejlettebb Clvrhzacro meglep ó benyomásainak. Leírhatták őket m~nt egzoti~u~ növényt a herbáriumban, megállapíthatták külsejét, nagysagat~ :ermetét, különleges jegyeit, színét, de képtelenek voltak elemr eletfeltételeivel és képzeletvilágával együtt megragadni a benl1szülötteket.
b) Anatómiai vizsgálatok
~~ :uró~ai ,~udósok dicséretére elmondhatjuk, hogy gondosan és korultekmtoen tették azt, amit ilyen körülmények között tehettek, anélkül persze, hogy minduntalan számot vetettek volna azzal, mennyi minden maradt szükségszerúen rejtve előttük. Ahol csak feltúnt ~gy bennszülött, a természettudományok képviselői azonnal megjelentek, hogy feljegyezzék, amit látnak. Az akkori ~zik~i ,a~tropológia lehetőségein belül megkezdték a tények mega~lap~ta~at, ~ondo~an lemérték a,z idegen látogató testét, megvrzsgaltak bore szmének árnyalatát, haja göndörségét, a szeme metszését, feljegyezték testi sajátosságait. Rajzolókat és rézmetszőket bíztak meg, hogy portrét készítsenek a bennszülöttekről, és ennek során első ízben fordultak el tudatosan az útibeszámolók ~dd,igi illusztrá~i~ina~ esztétikai szempontból ugyan igényes, d~ tulsa~o~an ~~ntazladus világától, és a valóság lehetőleg hú vlsszaadasara torekedtek. Az ilyen metszetek, mint ma a fényképek, az antropológus ok legfontosabb munkaeszközei közé tar-
243
toztak. Néhány személyes megfigyelésből származó mérési adattal együtt ez volt az alapja a rasszokat o~.ztályozó elméletek 18. század végén tapasztalt, hatalmas fellendulésének.
A természettudós tudásvágya és igyekezete, amellyel az emberi rasszok tanulmányozása felé fordult, még egy olyan korszakban is, amikor a legkülönbözőbb területeken folyt élénk kutatói tevékenység, rendkívülinek számított. Még azokban az országokban is tanulmányozni kezdték a bennszülötteket, amelye~nek csak igen csekély gyarmatpolitikai tapasztalatuk volt" sot úgy vélték, hogy éppen ezekbe:l az orszá,~okban~~dnak ~alob,ar: előítéletektől mentes en kutatm. Ezenfelul a hatarokon atnyulo tudományos kapcsolatok - miként a töb~i szakterül~~e.~ .~s -olyannyira szorosak voltak, hogy az emben nem egy ku~o~osen érdekes példányának megjelenését egy időben komment~lta~ az európai akadémiák különböző tudo~ányo~ közleményel. .Ll11né rendszerének továbbfejlesztéseként, mlvel Ll11nének csak blzonytalan anyag állt rendelkezésére, olyan specialisták, n;int Holla~diában Peter Camper vagy Blumenbach, N émetorszagban pedlg Meiners és Sömmering, a rasszok sajátosságainak külső jegyeiről szóló tudást jelentősen gazdagították és differenciálták. 23
•
Olyan fontos, megkülönböztető kritériumokat dolgoz:~k ~~ akkoriban, amelyek - természetesen a vércsoportelemzés uJszeru módszereivel kiegészítve - azóta is érvényesek. Peter Ca~per a fiziognómiai típustan rajzos rögzítésén fáradozott, é~ kl~o~gozott egy mérési módszert az arcél szögének meghatarozasara, melynek során felfigyelt a prognathia* j~~enségér~. Bl~menbach elsősorban a bőrszín árnyalatát tartotta Jol hasznalhato adatnak ahhoz, hogy megkülönböztesse az öt fő rassz további felosztását, amelynek során érdekes megfontolásokat. szente~t ~, keveré~ rasszoknak és az albinizmusnak is, noha a plgmentaclOt orVOSl szempontból nem tudta kellőképpen ~e?ma~ya:~zni.. ,Chri~toph Meiners különös figyelmet szentelt a fizlOgnomlal saJatossagoknak bár a kisértésnek nem tudott mindig ellenállni, hogy az arckifeíezésből jellembeli tulajdonságokra következtessen. Sömmering az anatómiai-összehasonlító koponyatan felé fordult, és re-
* A felső állcsont előretolódása, görögből képzett antropológiai müszó. -A szerk.
244
konstruált egy fejlődési vonalat, természetesen anélkül, hogy gondolatmenetének horderejét teljességgel felfogta volna, amely a főemlősöktől egészen a különböző emberfajtákig vezetett.
Ezeknek a vizsgálatoknak természetesen még mindig az volt a hibájuk, hogy túlságosan kevés anyagot tudtak megfigyelni, még akkor is, ha - mint Blumenbach esetében - valóságos gyüjtőfanatizmus próbált megbirkózni a problémával. A környezeti adottságoknak és oksági befolyásoknak az ember külső megjelenésére tett hatását is túlbecsülték, és általában véve igen kevéssé vették figyelembe a fejlődéstörténeti szempontot; erről a későbbiekben még szólunk. Kétségtelen azonban a tudósok becsületes törekvése, hogy szigorúan ragaszkodjanak az empirikusan megállapítható tényekhez, kizárólag mérésekkel ragadják meg a bennszülöttek külső sajátosságait, és kerülj ék az erkölcsről, a jellemről vagy a müveltségi fokról mondott ítéleteket. Továbbra is fennállt azohban a kísértés, hogy külső jellemzőkből kiindulva következtessenek más rasszok jellembeli vagy kulturálisan alacsonyabb rendü értékére; így például már pusztán azzal is elámIták etnocentrikus álláspontjukat, hogy az európai ember átlagos testmagasságát vették alapul, és előszeretettel neveztek minden mást eltérésnek. A tulajdonképpen faji ideológiák azonban - a biológiai alkalmasságról és a kulturális fölényről alkotott elképzelésekkel - a 18. század tudósaitól még teljesen idegenek voltak.
c) Kísérletek a bennszülöttek beillesztésére
Az igyekezet, hogy tárgyilagosan írják le a tengerentúlról jött látogatókat, és ezzel lehetőleg egyértelmüen állapítsák meg a rassz sajátosságait, mindazonáltal meglehetős en különös ellentétben állt azzal a hallgatólagos igénnyel, amelyet a bennszülöttekkel szemben támasztottak, hogy európai tartózkodásuk alatt lehetőleg minél hamarabb elsajátítsák az európai készségeket és viselkedésmódokat. Nem mintha olyan messzire mentek volna, hogy az idegen vendégre rá akarták volna kényszeriteni saját civilizációjuk "áldásait": az ilyen túlkapásoktól megóvta őket már a természeti állapot Rousseau-tól képviselt magasztalása is.
245
Mégis feszülten figyelték, képes-e a bennszülött látogató alkalmazkodni, és ha igen, mennyire. Alkalmazkodóképességét bizonyítéknak tekintették az emberi nem egysége és az értelmes felismerések átadhatósága mellett.
Már maga az a tény, hogyabennszülötteket rendszerint megérkezésük után azonnal európai ruhákba öltöztették, azt a célt szolgálta, hogy megkönnyítsék beilleszkedésüket a társadalomba. Ezt az eljárást nem magyarázhatjuk pusztán emberbaráti érzülettel, amellyel az egzotikus vendéget meg akarták óvni valamennyire az időjárás viszontagságaitól és a nagyközönség kíváncsiskodásától; a szándék inkább az volt, hogy mesterségesen létrehozzák az európaiak és a bennszülöttek közötti külsődleges egyenlőséget, ami azután kedvező hatással lesz az utóbbi belső hasonulására. A bennszülöttől - aki hozzászokott, hogy szűkre szabott felöltőben, nadrágban és csatos cipőben járjon - azt remélték, hamarosan megtanulja majd a tartózkodó és előkelő viselkedést, és innen már az udvarképes viselkedésig és a szellemes társalgásig sem hosszú az út.
Ehhez hasonló szándék vezérelte az európaiakat akkor is, amikor valamelyes külső összhangot próbáltak teremteni azzal, hogy a bennszülött vendégnek arisztokrata származást tulajdonítottak, így csökkentették a társasági érintkezés során az európaiaktól való távolságot, és a bennszülöttel való találkozásnak mintegy diplomáciai súlyt kölcsönöztek. Szinte minden tengerentúlról jött, Európában utazgató látogatóról elterjedt a szóbeszéd, hogy országa legtekintélyesebb családjából származik, az uralkodó törzsfőnök legközelebbi rokonai közé tartozik, és utazásával a törzsfőnöknek azt a kívánságát akarja teljesíteni, hogy Európában képezze tovább magát. Ez a megállapítás legföljebb néhány meglehetősen ritka esetben volt helytálló, amikor az európai hajósoknak vagy gyarmatositóknak sikerült egy bizonyos bennszülött uralkodóval kissé tartósabb, bizalmas kapcsolatba kerülni. Ilyen esetben lehetséges volt például, hogy a fekete-afrikai törzsfőnök az európai civilizáció hatalmi potenciálja láttán elküldte néhány rokonát európai továbbképzésre, amit különösen a hittérítők igen üdvözlendőnek tartottak és támogattak. Így történt, hogy már 1520 körül felkereste Lisszabont a kongói Alfonz király mintegy húsz rokona tanulmányok foly ta-
246
tása céljából; egyikük később püspök lett, egy másik pedig tanár a portugál főváros egyik giml1áziumában. 24
Rendszerint azonban az történt, hogy az európai hajósok, hogy ne hívják ki valamely idegen törzsfőnök rosszallását, a tengerparton lakók közül néhányat, mindegy, milyen származásút, összefogdostak, Európába szállítottak, és ott olyan szerepet ját~za~:ak el velük, ami egyáltalán nem illette meg őket. Szegény mdlanoknak gazdag tolldiszbe öltözve és színes harci festéssel díszítve, a méltóságteljes törzsfőnököt kellett mimelniük, akkor is, ha minden erejükkel tiltakozt:ak ez ellen, annak tudatában, hogy tabut sértenek meg. Az afrikaiak látszólag kevesebb ellen-
/állással, gyakran valamiféle joviális készséggel és spontán örömmel vállalták az alakoskodás t, a bennszülött herceg szerepét, amelyet kitalá1tak nekilc. Néhányan nagyon hamar megtanulták a méltóságteljes, kimért viselkedést, amire azért volt szükség, hogy származásukat nyilvánvalóvá tegye, és cselekedeteiknek valamelyes állampolitikai súlyt kölcsönözzön.
1~70 körül a dahomeyi király egyik követe, Matteo Lopez, tulajdonképpen egy meglehetősen tisztázatlan származású mulatt, akinek érdemei is ellenőrizhetetlenek, meglehetős tekintélyre tett szert XIV. Lajos udvarában. Lopezt három asszonya, három fia, több fekete szolga, kamarás és egy trombitás kísérte, és Versailles-ban kíséretével, ha nem is a szokásos udvari ceremónia szabályai szerint, mégis kellő méltósággal és merev tartózkodással közlekedett, hogyelkerülje a nevetségesség veszélyét. 25
Különös feltűnést keltett egy nyolcéves afrikai rabszolga, állítólag az abesszin négus fiának életútja, akit 1700-ban vásárolt meg egy orosz arisztokrata az isztambuli rabszolgapiacon. Abraham Hannibalnak hivták, Nagy Péter udvarában nevelkedett, és a cári családot elkísérte utazásaira. Hadmérnöki iskolára küldték továbbtanulni Párizsba, ahol tisztként szolgált a francia hadseregben, s azután visszatért Pétervárra annak ellenére, hogy rendkivüli barátságot tanúsítottak iránta a párizsi társaságok, különösen pedig az orIéans-i herceg. Nagy Péter halála után Hannibal kegyvesztett lett, és Szibériába száműzték, ám a cárevna közb,enjárására újból visszahívták. Ezután feleségül vett egy német lanyt, és a legelőkelőbb körökben forgott; egyik unokája Alekszandr Puskin, az orosz költő volt. 26
247
A kontinensünkön járt két déltengeri látogatót, Aotourout és Omait is általában régi nemesi családok utódainak tekintették. Egyik esetben sem volt azonban jogos az előkelő származás feltételezése. Cook egy kísérőjének közlése szerint Omai csupán egy törzsi harcokban elesett földbirtokos fia volt, akit elűztek birtokáról; semmiképpen sem tarthatott igényt politikai hatalomra. 27 A szóbeszéd és költői kitalálás azonban mesebeli herceget csinált belőle. J ohn O' Keefe egy régen elfeledett: színdarabjában, amelyet 1785 karácsonyán mutattak be a királyi színházban, a Covent Gardenban "Omai: or a Trip Round the World" (Omai, avagy a világ körüli utazás) címmel, a címszereplő a tahiti uralkodóház tagjaként és a trón jogos várományosaként jelenik meg. E látványosság fényüző és igen hangulatos zárójelenetében, amelyben - Philip de Loutherbourg díszlettervező munkájaként - a déltengeri sziget nagy öblét láthatjuk naplementekor, Omai úgy jelent meg, amint éppen a trónra lép, körülvéve a szomszédos szigetek számtalan követétől, akiknek hódolatát fogadja. 28
Hogy a valóság egészen más volt, azt Cook akkor tudta meg, amikor harmadik útja során Omait visszavitte hazájába. Kiderült, hogy Omai honfitársai semmiképp sem voltak hajlandók arra, hogy Omainak bármiféle öröklött jogát elismerjék, és az a nagyvilági tapasztalat sem hatott senkire, amelyet utazása során a szigetlakó gyűjtött. Még az ajándékok sem szereztek Om ainak tartósan barátokat, amelyeket Omai európai barátaitól kapott, és nagyvonalúan, de válogatás nélkül osztott szét honfitársai között, és Cooknak rövidesen fel kellett ismernie, hogy fölöttébb nehéz Omait visszahelyezni szülőföldje lakosságának közösségébe, nem lehet számolni azzal, hogy ennek következtében jobbá válnak az anyaországgal való kapcsolatok. 20 .
Útibeszámolójában Georg Forster sajnálkozik amiatt, hogy Angliában elmulasztották Omait valamilyen hasznos foglalkozásra, például az ács- vagyasztalosmesterségre megtanítani, amivel visszatérte után kivívhatta volna földijei tiszteletét; "szomorú tény - állapítja meg Forster -, hogyaszigetlakó közel kétéves angliai tartózkodása alatt nem tanult meg mást, csak annyit, hogy a szigetlakók előtt valamilyen zenét csaljon ki kintornájából, vagy bábszínházat rendezzen nekik". 30 A német utazó ugyan-
248
15. Job ben Salamonnak, "Banda főpapjának" arcképe, Blllett, Th. "Some Memoirs of the Life of Job" (Néhány emlék Job életéről) címü könyvéből (London, 1734).
akkor örömmel nyugtázza, hogy egy másik szigetlakót, aki Cook második utazása sor,án akart eljutni velük Európába, le tudtak beszélni tervéről: "Es valóban, ha arra gondolunk, mit tanult földije, Omai nálunk, romlatlan barátunk szíve és erkölcsei szempontjából bizonyára az volt a legjobb, hogy otthon maradt. Az igaz, hogy London pompáját nem ismerhette meg, de ismeretlenek maradtak előtte az erkölcstelenségnek mindazok az utá-
249
tatai is, amelyeket Európa legnagyobb fővárosaiban szinte mindenütt ugyanúgy megtalálhatunk. ":n
A bennszülött vendégek előkelő származásáról szóló szó beszédhez gyakran kapcsolódtak még kalandos életút jukról szóló, csodálatos történetek Is. A 18. század olvasóinak érdeklődése, amellyel a viharos életsorsok leírását követte, arra késztette az írókat, de még a természettudósokat is, hogya bennsziilött vendégek bizonytalan előéletében változatos események után kutassanak. A bennszülöttek némelyike színes, kitalált mesékkel bátorította az ilyen irány ú kíváncsiságot. Így lett a többé-kevésbé véletlenül idecsöppent bennszü1öuekből csupa kegyvesztett herceg, eltaszított szerető, birtokától megfosztott földbirtokos, aki _ hála a jóindulatú fehér hajósoknak - rabszolgaság, hajótörés és kegyetlen bánásmód ellenére is végül megtalálta az Európába vezető utat. Az ilyen fantáziadús életrajz mintapéldájául szolgál a maga korában rendkívül sikeres regény, az "Oroonoko", amelynek cselekményét 1750 körül megzenésitették és színpadra alkalmazták. 32 A történet központi alakja és címszereplője egy előkelő származású nyugat-afrikai néger. Anyja eladja fehér rabszolga-kereskedőknek; Suriname-on kegyetlenülrobotolnia kell. Az elbeszélésnek az a motívuma, hogy a sors kegyetlensége szolgává alacsonyít ja a herceget, Aphra Behnnek, az írónőnek alkalmat ad a legérzelgősebb kommentárokra. Oroonoko szülőföldjének és származásának leírása, változatos kalandjainak bemutatása, a szerelmi románc, melybe belebonyolódik - mindez nem hagy kétséget afelől, hogya hős nemes, érzékeny lelkű és mélységesen sajnalatra méltó. Oroonoko ugyan soha nem utazott el Európába, és egy divatos, kiagyalt történet papírízű mesealakja maradt; de néhány, Angliába került honfitársát, hacsak nem voltak teljesen bárdolatlanok, hozzá hasonlították, és ezek hasznot is húztak irodalmi előképükből.
Elvétve persze a bennszülött látogatók valóban meglehetősen mozgalmas életútról számolhattak be. A Bonduból származó Ayuba Suleiman Diallo esetében is ez volt a helyzet, ő a felvilágosodás korának egyik leghíresebb afrikai látogatója volt Eur~pában. J ob ben Solomon, ahogy az angolok nevezték, semmIképp sem volt a fekete bőrü "Pontifex maximus"-ok közül való, akinek a legtöbben tartották. Közönséges mohamedán keres-
250
kedő volt, aki a Gambia folyó felső folyásáról származott; sorsa azonban bővelkedett szokatlan és meglepő fordulatokban,33 Job afrikai hazájától nem messze esett ellenséges néger törzsek fogságába, és egy rabszolgahajó fehér kapitányának gondjaira bizták; fárasztó tengeri út után egy marylandi dohányültetvényre került. Mivel járatos volt az arab írástudók munkáiban, ele alkalmatlan volt a nehéz fizikai munkára, J ob eleinte a mindennapi imában keresett menedéket, azután a szökésben; újból elfogták, de egy angol emberbarát megvásárolta számára a szabadságot, és véglil Angliába hozta. Londonban J ob ben Solomon szigoni erkölcseivel és tanulékonyságával befolyásos barátokra tett szert a társaság magasabb köreiben: az iszlámkutatók keresték társaságát, és bemu.t:atták a királynak. Egyik biográfus a, Thomas Bluett így írja le első találkozását az udvarral: "Egy nap, amikor Sir Hans Sloane-nál tartózkodott, annak a sürgető kívánságnak adott hangot, hogy bemutassák a királyi családnak. Sir Hans megígérte, hogy bevezeti, amint megfelelő ruházatot szerez magának. J ob ez ügyben segítséget kért egyik barátjától, s kapott egy szokásos szabású pompás selyemöltözéket, mire bemutatták a királyi párnak és a királyi család többi tagjának. A királynő kegyesen drága aranyórát ajándékozott neki; Job még aznap abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Montagu hercegével és a nemesség más képviselőivel étkezhetett; itt is átnyújtottak neki egy kedves ajándékot. A herceg gyakran magával vitte vidékre, megmutatta neki a kertészkedéshez szükséges szerszámokat, és megmagyaráztatta azok használatát is ..... 34 Több mint egyéves angliai tartózkodás után J ob ben Solomon visszatért szülőföldjére, es ezzel ő lett az első afrikai rabszolga, aki hírt vihetett hazájába az amerikai kontinensről is. Apját persze nem találta már életben, és felesége is máshoz ment közben férjhez; de volt elég régi barátja, akit üdvözölhetett, s akik éppoly rendkívülinek tarthatták Ayuba Suleiman Diallo sorsát, mint korá b ban angol pártfo góL 35
251
d) Problémál?- egymás megértésében
Feszült figyelemmel követték az európai tudósok a tengerentúli vendégek intellektuális fejlődését európai tartózkodásuk idején. Még ha az európai ruházat és az idegenség ebből adódó varázsa, valamint az előkelő származásról szóló szóbeszéd jelentősen hozzájárult is ahhoz, hogya bennszülöttek társaságképesek legyenek Párizsban vagy Londonban, a tengerentúlról érkezett látogató a szellemi vita magasabb élvezetében csak akkor részesülhetett, ha ki tudta fejezni magát európai beszélgetőtársa nyelvén. Az természetesen föl sem merült, hogy az európai megtanulhatná a huron vagy a polinéz nyelvet; ezen a területen is hallgatólagosan eleve feltételezték, hogy a bennszülötteknek kell alkalmazkodniuk, legalábbis Európában. Mindazonáltal az európai tudósok talán ekkor ismerték fel először egybehangzóan, hogy feltétlenül meg kell teremteni egymás szóbeli megértésének alapjait, ha azt akarják, hogyakultúrák találkozása Európában több legyen puszta szórakozásnál és a fizikai-antropológiai állapot felmérésénél. '
Az ilyen várakozásokat persze szinte mindig csalódás követte. Egyes utazókra, mindenekelőtt az indiánokra, a civilizált környezet, amelybe váratlanul belecsöppentek, annyi terhet rótt, és annyira összezavarodtak, hogy inkább hallgatásba burkolództak; egyébként éppen az indiánoknak olyannyira kellett küzdeniük pusztán fizikai túlélésükért is, hogy igen távol álltak tőlük a szellemes megjegyzések. Más tengerentúlról érkezett látogatóknál is azt tapasztalták az európaiak, hogy rendkívül nehezükre esik mind az európai nyelvek megértése, mind az e nyelveken való beszéd. Kissé csalódottan állapították meg, hogy például egy déltengeri szigetlakónak nyilvánvalóan nehezebb volt elsajátítania valamennyire az angol nyelvet, mint egy angolnak megtanulni valamilyen, számára ismeretlen európai nyelvet. Türelmetlen francia megfigyelők például, ha sikertelenül próbáltak beszédbe elegyedni Aotourouval, nem tudták leplezni kelletlenségüket; néhányan kimutatták amiatt érzett haragjukat, hogy Tahitin nem franciául beszélnek, és ezzel tanúságot tettek arról a kultúrsovinizmusról, amelyet Voltaire igen találó módon osto-
252
ro~ott, a~ikor a:t írta, honfitársai azt hiszik, hogy Bábel 1:01'
nyanak épltése elott az egész világon franciául beszéltek. Más szeI,ntanúk persze, akiknek Aotourout bemutatták, tudó
sokna~, mmt La ~ondamine, Buffon, de Brosses, d' Alembert, He!v<;tlUs vagy DIderot, körültekintőbb és megértőbb módon probaltak az idegenből jött vendéggel beszélgetni, nem erőszakosko,dtak, ,ha a vendégből hiányzott a hajlandóság, és abbah,agytak ~,tarsalgásra irányuló kísérleteket, ha a partner fáradni latszott: o~et nen; a:1l1y!ra ,az érdekelte, hogy megállapítsák a tehe:ség ~lanyoSsa?alt, lI1kabb a kifejezési nehézségek okaira akartak rabukkanm. Ezek a tudósok nemcsak abban hittek korukra jel~~r::zö módoI~, hogy mindennek anyagi oka van,s hogy a bennszulottek nyelv1 problémái beszélőszerveik másféle felé ítésér,e .vezethetők .vissz~; l:elyesen állapították meg azt is, ho~y a" SZOklI~~S é~ a ~zl~takt~ka1 ~onstrukció rokonsága, amely a legtobb ~ut~paI szamara h1dat Jelent a többi nyelvhez, az indiánok, a~ afnkarak és a csendes-óceáni szigetlakók számára nem jelent ,k~nnyebbséget. Ezekben a körökben igen jól megértették azt is, " mIlyen. nehezen igazodhatott el a bennszülött vendég egy olyan f~gal,m~ nyelv~en, amely az övétől teljesen különböző képzetvilagboi lI1dul kl, és tudtak azokról az idevágó nehézségekről is, amelyekkel a ka~,adai, ~ittéri~ők találkoztak, amikor megkísérelték értelemszeruen atultetm a katekizmus szövegét az i d" b "l" k n lan enns zu otte nyelvére.
Ami~or például Bougainville Aotourout védte a vád ellen, hogy mncs nyelvtehetsége, egyáltalán nem hiányoztak ehhez a szeml.éle:es érvek. "Ez az ember - írja Bougainville - legalább harmmceves volt; emlékezetét soha semmiféle tanulással sem gyakorolhatta, és semmiféle szellemi erőfeszitést sem kellett tenme soha. Ezzel szemben egy olasz, egy angol vagy német valób~n képes arra, hogy egyéves előkészület után kielégítő en fejezze kl magát franciául, hiszen ezek a külföldiek a mienkhez hasonló gr~mmatikát használnak, ugyanolyan erkölcsi, természettudomanyos, politikai és szociális képzeteik vannak, amelyeket hasonlo s~avakkal fejeznek ki, mint a franciák, és így gyermekk?~uk ~:~ szerzett tapasztalataikat csak le kell fordítaniuk. Tah111 lakoJanak azonban, akinek csak kevés fogalom áll rendelkezésére, amelyek egyrészt igen egyszerű és szűk körü társadalmi
253
létre, másrészt minimális szükségleteire vonatkoznak, szellemi és testi tunyaságra való hajlama mellett az alapfogalmak világát először még újonnan meg kell teremtenie, mielőtt azokat nyelvük szavaira lefordíthatná."3
!1 Bougainville azonban maga is bizonyára alábecsUlte azokat a nehézségeke t, amelyek az Aotourouval való beszélgetés útjában álltale "Ha a szigetlakó, aki bennünket elkísér - írta visszafelé hajózva a Csendes-óceán vizein a hajónaplóba -, túléli az utazást, és sikerül eljutnunk odáig, hogy megértsük egymást, olyan ismeretekhez jutunk szülőföldjéről, amelyek az egész emberiség számára érdekesek lesznek."3? Ezek a remények nem teljesülhettek.
Még ha Aotourou francia nyelvismerete párizsi tartózkodása alatt nem haladta is meg a néhány leggyakrabban használt szót, az őt megfigyelő tudósok nem kételkedtek abban, hogy képes lenne tanulni. Bougainville felháborodott, ha szigetlakójáról mint "vademberről" beszéltek, ez a fogalom egyébként egészen a 19. századig használatos maradt minden nyugat-európai nyelvben; újra meg újra hangsúlyozta, hogy csak a bennszülöttlét különleges körülményei akadályozták meg Aotourout abban, hogy megfelelő képzettségre tegyen szert. Végül is vitathatatlan volt, hogyaszigetlakó a francia környezetnek számára újszerű ingereire éber szellemmel reagált, örömöt és gyászt, kedvet és kedvetlenséget, várakozást és csalódást - a gyermekekhez hasonlóan - igen spontán módon tudott kifejezni; mint már említettük, megállapították azt is, hogy ami a tájékozódóképességet, de a látás és a hallás érzékenységét is illeti, messze az európaiak fölött állt. A francia tudósok Aotourou érzékelés éről és felfogóképességéről végzett megfigyelései sajnos nem maradtak ránk; valószínű azonban, hogyaszigetlakót ilyen vonatkozásban is behatóan tanulmányozták. Mindenesetre megvolt az érdeklődés, hogy az emberiség feltételezett természeti állapotához közel álló "tárgyon" vizsgálják a civilizáció hatását, és az érdeklődés a későbbi évtizedekben szemmel láthatóan fokozódott. Így például azok az igen részletes megfigyelések, amelyeket Itard, párizsi orvos és pszichológus, Condillac egyik tanítványa, egy 1800 körül, Toulouse közelében fellelt "erdei emberen" végzett, mindenkép-
254
pen szoros szellemtörténeti kapcsolatban állnak azokkal a megfontolás okkal, amelyeket Aotourou látogatása Európában a szakemberek körében kiváltott. 38
e) Nevelési problémák.
A bennszülött látogatók szellemi továbbfejlődése terén valóban örvendetes eredményekről csak azon vendégek esetében számolhattak be a tudósok, akik vagy gyennekkorukban kerültek Európába, vagy esetleg még a tengerentúlon szereztek bizonyos alapképzettséget, vagy már korábban kapcsolatban álltak más, írásos kultúrával rendelkező kultúrkörökkel, például az iszlámmal.
E vendégek közül egyik leghíresebb az afrikai Anton Wilhelm Amo volt, aki négyéves korában került Németországba, és a braunschweigi hercegnő védenceként kiváló nevelésben részesült. Amo a hallei egyetemen tanult, Wittenbergben doktorált, és végül porosz államtanácsosi rangig emelkedett; amikor azonban pártfogója elhunyt, kedélybetegségbe esett, és visszatért Afrikába, ahol élete további részét állítólag meditatív elzárkózottságban töltötte. 3D
Sierra Leone egyik lakójáról, akit J ohn Henry Naimbannának hívtak, és állítólag az ottani bennszülött király fia volt, azt írják, hogy fékezhetetlen tudásvágya hajtotta Angliába, ahol tanítómesterét minduntalan arra kérte, hogy szenteljen több időt tanítására. "Ismereteinek fejlődése minden tekintetben jelentős volt - írja egy korabeli megfigyelő. - Bár megérkezésekor rosszul beszélt angolul, ott-tartózkodásának tizennyolc hónapja alatt igen folyékonyan megtanult olvasni, és könnyedén írt angol nyelven levelet is. Amikor megérkezett, megvolt benne mindaz a tulajdonság, amelyekről úgy tartjuk, hogya legtöbb afrikainál megtalálhatók: hitt a boszorkányságban és képtelen volt megbocsátani, ha valaki megbántotta. .. Mire elhagyta Angliát, egészen megvetendővé vált szemében a büszkeség és a bosszúvágy, boszorkányhite teljesen megszünt, és gondosan ügyelt viselkedésére. Tiszta erkölcsű volt; már Sierra Leonéban is tartózkodott az italozástól, és Angliában erős ellenérzést tanúsított a közönségességgel és mindenfajta bünnel szemben ... Nagy tiszteletet tanú-
255
sított a keresztény vallás tanítói iránt, akiket meghívott, hogy látogassanak el szülőföldjére, a legmesszebbmenően t,is~telt:e a Szentírást, amelyet meglehetősen jól megismert, és vallasl kérdésekrőlnagy nyíltsággal és egyszerűséggel beszélt ... "40
Egy másik afrikai, Olaudah Equiano, egy fiatal ibo, akit Európában Gustavus Vassának hívtak, 1760-ban került. rabszolgaként Angliába, egy kvéker szolgálatába állt, átmenetlleg borbély lett, majd kereskedő, és saját ügyeit intézve utazott Levantéba, Közép-Amerikába és Grönlandra. 1786-ban Vassa is részt vett egy terv kidolgozásában, amely az amerikai négereket akarta visszavezetni Afrikába, és a Freetown-kolónia megalapítását tervezte; később megbecsült nevet szerzett magának a rabszolgaságot ellenző angliai mozgalom tagjaként. "The Interesting Narrative of the Life of Olaudah Equiano" COlaudah Equiano életének érdekes története) című könyvében Vassaröviden bemutatta hazáját, Nigériát, leírta rabszolgaságba esésének körülményeit, majd együttérzésre szólító felkiáltással zártGl könyvét, hogy szüntessék be a méltatlan emberkereskedelmet, a,mit ő nem tud összeegyeztetni az európaiak keresztény gondolkodásmódjá v~l. 4~ A könyvet a brit alsóház tagjainak ajánlotta, és ahogy az eloszo tudatta, szerzője remélte, hogya magas gyülek;ezetben felkelti az együttérzést a rabszolgák szenvedése iránt. Elettörténetén~k elolvasása állítólag J ohn Wesleyt is arra késztette, hogy egy W1Iberforce-nak írott levélben hangot adjon az abolicíonisták követelés eivel való egyetértésének. 42
Equiano tizenegy éves korában került a fehérek fogságaba; földije, Philip Quaque tizenhárom éves korában az Arany-partról, egy Afrikában működő hittéritő társaság támogatásával utazott Angliába. Quaque volt az első afrikai, akit az anglikán egyház papjává szenteltek; 1766-ban hittérítőké~t ~isszatért Af.rika nyugati partvidékére. Az angoloknak az afnkat tengerpart! területhez fűződő kapcsolataik szempontjából egy olyan ember, mint Quaque, felbecsülhetetlen értékű volt. Mivel egyaránt jártas volt a Szentírásban és a kereskedelmi ügyletekben, egyszerre volt közvetítő és lelkiatya; rendkívüli igyekezettel próbálta afrikai honfitársainak műveltségét is gyarapítani, különösen a mulattokét, és ezzel megteremtette a tanítókból, jogászokból és hivatalnokokból álló korai vezető réteget. Quaque, aki Angliában
256
tizenegy évet töltött, Afrikában angol életmódot folytatott, könyvekkel és mahagóni bútorokkal vette körül magát, és érezhetően mind rosszabbul beszélte a bennszülött nyelveket. 43
Az Afrikából Európába érkező látogatók közül az egyik legkiemelkedőbb alak végül Ignatius Sancho volt. Rabszolgahajón jött a világra, és kétéves korában hozták Angliába. Tudjuk róla, hogya Montagu család komornyikjává lépett elő, végül pedig gyarmatáru-kereskedése volt Londonban. Emellett állandó kapcsolatban állt művelt körökkel; barátai közé tartozott Garrick, a színész, és Lawrence Steme. Írt néhány verset és egy értekezést a zene elméletéről, és amikor 1788-ban meghalt, összegyűjtött, posztumusz levelezése nagy közönségsikert aratott:14
Külön-külön ma már aligha állapíthat juk meg, valójában milyen mélyen hatott az európai műveltség azoknak a tengerentúlról érkezett látogatóknak a személyiségére, akik fiatal koruk vagy származásuk következtében különösen alkalmasnak látszottak arra, hogy elsajátítsák az európai kultúrát. Bizonyos, hogy az angol és francía tudósok, ha mégoly kevés érdeklődést találtak is a bennszülöttben az európai szellemi élet iránt, könynye n készen voltak már magát az érdeklődést is intellektuális teljesítményként értékelni. Mindent megtettek annak érdekében, hogy megkönnyítsék a látogatók tanulmányi előmenetelét, és nem fukarkodtak a jóindulatú bátodtással, elhamarkodott dicsérettel: a bennszülött vendég társaságban elejtett véletlen megjegyzése már rendkívül szellemesnek találtatott, és egy rneglehetősen átlagos színvonalú teológiai vagy politikai értekezést, amelyet valamelyik barátja segítségével szerkesztett, már mint rendkívül eredetit dicsérték meg. A papi kollégiumokban és az egyetemeken a Kanadából vagy Afrikából érkezett diák a tanár támogatását élvezhette, és ezért néhány európai diák irigyelt e is. S már pusztán azt is, hogy néhány tengerentúlról érkezett vendég készséggel alávetette magát az orvosi vizsgálatoknak és a tudományos kikérdezés nek, úgy vélték, a tudomány iránti különleges nyitottság jeleként, dicsérőleg könyvelhetik el.
Különösen azoknak az afrikai látogatóknak volt a felvilágosodás korában az értelmiségiek körében nagy kelet jük, akik a mohamedán hitet vallották, de kedveltségük nem mindig állt arányban személyes érdemeikkel. Európában tudták, hogy az
257
iszlám tudomány messze a Szahara természetes határain túl is elterjedt; a berberek földjéről időnként érkező hírek úgy beszéltek Timbukturól, mint intellektuális találkozóhelyről, továbbá Afrika nyugati és keleti partjairól azt írták egyes utazók, hogy ott titokzatos arab könyveket tanulmányozó bennszülöttekre találtak. 1632 után az angol egyetemeken mód volt az iszlám tanok tanulmányozására, és a 18. század elején két jelentős publikáció, Ockley "I-üstory of the Saracens" CA szaracénok története) cimü munkája, valamint George Sale Korán-fordítása jelentősen növelte az iszlám kultúra ismeretét Európában. Részben az iszlám világ iránti fokozott érdeklődéssel, amely hamarosan átterjedt a párizsi és a göttingai egyetemre is, magyarázható az érzelmes jóakarat, amelyet egyes iszlám kultúrájú afrikaiakkal szemben tanúsítottak: igy például elég volt a már említett J ob ben Solomontól egy arab nyelven írott levél ahhoz, hogy fölhívja magára a szakemberek figyelmét.
Annak ellenére, hogy néhány, tengerentúlról érkezett látogató igen sokszor nagy szorgalomról tett tanúságot, az Európában elsajátított tudás a legtőbb esetben mégis igen felületes lehetett. Eltekintve a nyilvánvaló nehézségektől, a nyelv és az illendő viselkedés megtanulásától, problémát jelentett számukra az is, hogy miként lehet értelmesen összekapcsolni hagyományos kultúrájuk értékdt egy keresztény-európai kultúra. lehetőségeivel. Egy másik magasan fejlett kultúrkörhöz tartozó ember, mondjuk egy arab vagy egy kínai esetében a nehézségek csökkentek azáltal, hogy mind az iszlám, mind a konfuciánus müveltség világát, logikai struktúráját, valamint állampolitikai és erkölcsi imperativusait tekintve is össze lehetett hasonlítani az európai kultúrával: mindezek a kul túrák kifelé meglehetősen nyitottnak bizonyultak, és valamelyest elősegítették vagy lehetővé tették a szellemi termékek cseréjét a szomszédos idegen kultúrákkal. A keresztény és zsidó kisebbségek meglehetősen szoros kapcsolatai egymással, és ugyanezen körök kapcsolatai a mohamedánokkal a Közel-Keleten, vagy a francia jezsuiták és a kínai császári hivatalnokok kapcsolatai bizonyítják - számtalan más példa mellett - az ilyesfajta termékeny, kölcsönös kapcsolatok lehetőségét.
Ezzel szemben az archaikus kultúrák fölöttébb befelé fordultak; az általuk kimunkált gondolkodási vagy rendező elvek az
258
önmagában zárt világ- és társadalomképen belül teljesen értelmesnek bizonyultak ugyan, de nem voltak elég rugalmasak, és a külső hatások számára is igen nehezen voltak megközelíthetőek. Ez határozta meg a bennszülöttek intellektuális viselkedését is Európában. Az indiai, afrikai vagy a csendes-óceáni szigeten lakó bennszülött egyes emberként -- váratlanul irdatlan kulturális ingerek nek és befolyásoknak kitéve nem volt képes ezeket ellenőriz ve befogadni és hagyományos müveltségi horizontjába integl'álni - a kultúrák összefonódása, amelyre etnikai csoportok között bizonyos feltételek esetén volt lehetőség, az egyén esetében sokkal nehezebb volt. Mivel úgy tűnt, hogy közvetitő út nincsen, a bennszülött szélsőséges megoldásokra hajlott: vagy megpróbált nlinden addigit elfelejteni és visszaszorítani, és feltétel nélkül alkalma21kodott, vagy elhatározta, hogy megszokott kulturális hagyományait nem adja fel. Ebben a döntésben, bárhogyan esett is, volt valami visszavonhatatlan: ez mindenekelőtt azokban az esetekben mutatkozott meg, amikor a tengeren túl lakó, aki Európa mellett döntött, visszatért hazájába, és ott meg kellett állapítania, mennyire idegenné vált honfitársai számára.
A jelenből vett példa talán segíthet abban, hogy megértsük ezt a problematikát, amelyet fentebb már "akkulturációnak" és "ellenakkulturációnak" neveztünk. Ismerjük a "négritude" afrikai szellemi mozgalmat, melynek alapgondolata a fekete embernek és sajátos erkölcsi, szociális és müvészi értékeinek rehabilitálása.45 Az eszme útjának egyengetői, az Antillákról származó Aimé Césaire, a dél-amerikai Léon Damas, a szenegáli Leopold Sedar Senghor, kivétel nélkül Európában tanultak, ideológiájuk - Európa-ellenes elemeiben és éppen azokban - hajszálpontosan megfelel bizonyos antikolonialista, kultúrsoviniszta és nacionalista szellemi áramlatoknak, amelyek Európában a francia forradalom idején kezdtek megjelenni. Kétségtelenül téves lenne ezek után azt hinni, hogya "négritude" fekete szószólói egyszerüen csak elsajátították az európai gondolkodás elemeit annak tudatában, hogy azok használhatók, és ezeket az elemeket hazájuk szellemi állapotának megváltoztatására használták fel - ezt megtehette volna egy kínai' vagy egy japán, és valóban ezt tették az ázsiaiak a két világháború között. A "fiégritude ideológia" megalapítóinál valójában az történt, hogy mielőtt egy
259
eszmét kidolgozhattak volna, érzelmi és intellektuális képességeiket, valamint logikai következtetési és érvelési módszereiket szükségképpen európai mintán _kellett iskolázniuk, ami - Roger Bastide megállapítása szerint - ahhoz a paradoxonhoz vezetett, hogya "négritude" végül is olyan kísérletté vált, amely egy deafrikanizált tudati tartás ból kiindulva próbálta nyilvánvalóbbá tenni Afrikának mint jelenségnek friss keletű eredetiségét. 46 Ebből szükségszerűen következett, hogy a "négritude"-nek éppen a legmeggyőzőbb harcosait, ha visszatértek eredeti törzsi közösségükbe, amely per definitiol1em a legközelebb állt egzisztenciálisan a "négritude" értékeihez, alig értették meg igazán.
Nyilvánvaló, hogya 18. század művelt európai embere számára még tökéletesen idegen volt a bennszülöttek művelődés ének problematikája. Megelégedtek azzal, hogy figyelemmel ldsérték az egzotikus vendég műveltségbeli előrehaladását; gondtalan naivitással örültek, ha a "vadember" el tudta sajátítani a "civilizáltak" néhány viselkedésfonnáját, és őszintén csalódtak, ha ez nem sikerült.
Megfigyelték azonban már akkoriban is, hogy a tengerentúli ember, midőn visszatért hazájába, alig tudott otthon bármiféle megbecsülést szerezni időközben megszerzett műveltségével, és elismerték, hogy mind egyházi, mind politikai téren igen nehéz lenne a kultúrák közötti senki földjén Európában kiképzett bennszülötteket alkalmazni. Csalódottan számoltak be francia és angol utazó k például arról, milyen kevés információt adott át a huron Savignon, aszigetlakó Omai vagy az afrikai Anton Wilhelm Amo az otthoniaknak Európáról, és valójában milyen kevéssé voltak átadható k a messzi földön járt bennszülöttek tapasztalatai.
Különösen világosan meg lehetett figyelni ezt - mint már utaltunk rá - Omai Tahitira való visszatérésekor. Az európai csodálókkal és tudósokkal tartott kapcsolatoktól elkényeztetve és önbecsülésében igen megerősítve, ezenkívül néhány elképesztő, ám igen összefüggéstelen ismerettel felvértezve Omai a?:t hitte, hogy könnyedén megszerzi majd az otthoniak megbecsülését, sőt tiszteletét. Omai és az angolok is azt hitték, hogy azt a kevéssé előkelő életet, amelyet Angliába utazása előtt az övéi körében élt, továbbá a külseje és félresikerült orra miatti gúnyoló-
260
d~sokat, adc~igra rnál' tökéletesen elfeledik. A figyelem egy röpke p~llan2.ta utan, amelyet Omai mégiscsak kiváltott, földijei megmt elfordultak tőle, sőt nagyobb ellenérzésre talált, mint korábban. Omai így Idegenné vált a maga nemzetségében, és Cook úgy látta, át kell költöztetnie Omait egy másik szigetre, védelmére szilárd házat kell építtetni, és még lőfegyver t is kell adni neki saját védelmére:!7
A l~azájukba visszatért bennszülöttek előtt alapjában véve kétféle ~lselkedés.mód lehetősége állt: vagy a lehető leggyorsabban elfe::J~.ettek lmndent, amit Enrópában elsajátítottak; vagy - ahol a korulmények ezt lehetővé tették - az európai gyarmatosítás árnyékában európai stílusú életet folytattak, aminek az lett a ~~ve:~ezmé~1~e, hogy teljesen elveszítettek minden kapcsolatot t~rzs,~lk tagjalval, .. és a félvérekből álló lcözépréteggel együtt a f~gg?ség és a gyokértelenség, az elismerés és akivetettség közott mgadoztak.
Többnyire az előbbi történt: a bennsziilöttek enrópai emlékei hamar elhalványultak, és számtalanszor panaszkodnak arról az enrópai gyarmatosítók, milyen könnyen levett a bennszülött védenc minden műveltséget és finomabb életstílust, mint valami divatjamúlt ruhát. "Miután visszavitték hazájába - írja Le Jeune páter a Franciaországban iskolázott huron Pastechouanról _, ú!.ra törzsének tag!ai közé vitték, hogy megint elsajátíthassa nyelvuk~t, amelyet szmte már elfelejtett; a szegény ördög azonban megl11t barbárrá lett, akár a többiek, és azóta is megmaradt barbárságában, "48
A második viselkedésmódról is több beszámolót ismerünk' illuszt:ác~óként említsünk meg itt egy különösen jellemző példát; ~z afnka1 Jacobus Elisa Capitain teológiát tanult Leidenben, és lr.~ egy, .a rabs~ol~a-kereskedelmet dicsőítő írást, amely széles korben lsmertte valt. Protestáns hittérítőként visszatért a holland kereskedelmi telepre, El- Minára, eleinte lelkesen dolgozott a ~.elkészi hivatalban, és ő volt az elsők egyike, aki evangéliumi szovegeket fordított le bennszülött nyelvre. Szívesen feleségül vett. volna egy néger nőt, ám egyházi elöljárói vonakodtak megadm a beleegyez~st, mivel választottja nem volt keresztény módra megkere~ztelve. Igy Capitain európai nőt vett feleségül, aki a jelek szennt csak szerencsétlenséget hozott rá. "Nyilvánvalóan
261
kedvét szegték Isten szőlejében végzett munkája szerény eredményei - írja egy angol gyarmattörténész -, s Mammon kedvéért elhanyagolta Isten szolgálatát, végül néhány szerencsétlen kereskedelmi ügylet után teljesen elszegényedve halt meg az 1747. év februárjának l-én."49
A tengerentúliak és az európaiak találkozásának áttekintését meglehetősen kellemetlen érzésekkel zárjuk. Európában ugyan nem került sor a más rasszokhoz tartozó emberekkel szemben oly mérvű és egyáltalában azokkal összevethető brutalitásokra, mint amilyenek az első pOltugál és spanyol felfedező utak óta a tengerentúli területeken napirenden voltak, de aligha mondhatjuk, hogya bennszi:ilöttekkel itt lényegesen nagyobb megértéssel bántak volna, mint ott. A tengerentúlról jött vendéghez fűződő kapcsolat problémája egészen a 20. századig meglehetősen mellékes kérdés maradt: az archaikus kttltúrák képviselőinek látogatásai Európában soha nem voltak gyakoriak, és a demográfiai, társadalmi, gazdasági fejlődést csak azokban a kikötővárosokban befolyásolták, amelyek élénk kapcsolatban álltak a tengerentúli területekkel. Hozzászoktak ahhoz, hogya tengerentúliak jelenlétét a széles körü gyarmati tevékenység egyszerü következményének és a nemzeti világhatalom puszta jelének tekintsék; a kérdéseket, amelyeket jelenlétük minden esetben felvetett, csak az értelmiségiek kis része vette észre. Eleinte a tömegek szenzációéhségétől körülvéve, azután közömbösen vagy megvetéssel kezeIve, a felsőbb rétegek exkluzív szórakoztatóeszközeként futólag tudomásul véve vagy a tudósok meglehetős en korlátozott vizsgálódásainak tárgyaként - a bennszülött Európábfl-n idegen maradt. Az újságok hasábjain, a röpiratok felszólalásaiban, a tudós vizsgálatokban, a kézikönyvekben és a regényekben a bennszülött természetesen határozott nyomot hagyott: ezt szeretnénk szemügyre venni könyvünk második részében.
Második. rész
AZ EURÓPAI SZÍN'rÉR
I~en jelentős dolog egy ilyen hatalmas terület [Brazília) felfedez~se. Nem szívesen jósolgatnék a jövő nagy kutatásairól, mert nalam sokkal különb emberek is nagyot csalódtak már. Félő h?gy.~zeJ11ünk jóval m?hób? a gyoml"Unknál, kíváncsiságunk pe~ ~lg turelmetlenebb, mmt vagyunk teherbírása. Viláaot ölelnénk at, s csak il levegőt szorongat juk. "
MOlltaigne, "Essais" (1582)
Altalu~ [az útibeszámolók által) megismerjük a világot, és valamen~ylre pót~ljuk ,saját utazásaink és tapasztalataink hiányát. Ezer hasznos 19azsaggal gazdagodunk, levetkőzzük előítéleteinket, élvezzük az életveszély és más emberek kitartó fáradozásainak gyümölcsét, akik a különböző korokban és különbözŐ helyeken értünk dolgoztak.
. Albrecht VOll Haller, "Vorrede zur Sammlul1g neuer und merkwiirdiger Reisen" (1750)
A v!lág végezetéig hordozzuk uralkodni vágyó szellemünk előítéletelt.
Voltaire, "Essais sur les moeurs" (1756)
A fel,fedezések~ amelyeket európai tengerészeink a távoli tengereken es ~ m~s~~l partoko~ tettek, tanulságos és ugyanakkor szórakoztato sZ1l1Jatekok. Nepeket mutatnak nekünk, akik a müveltség .~~?kü.~ö~böző?b fokain helyezkednek el körülötti.ink, ahogy ~ kulonbozo koru gyermekek állják körül a felnőttet, és példá!ukkal emlékezetébe idézik, mi is volt ő korábban, és honnan is l11dult.
Friedrich Schiller, "WC/s heijJt und zu we1chem Ende studiert man UniJlersal
geschichte 2" (1789)
263