Avagy:

A Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchényivárosi Kollégiumának Diáklapja

Beköszöntő Beköszönünk…és elköszönünk, legalábbis pár hónapra. Alig kezdtük el a második félévet, már azon vettük észre magunkat, hogy az év végi dogaírós időszak keserves kínjait éljük. Talán ki is fáradtunk kicsikét, és alig várjuk, hogy nyár legyen. Akkor megpihenünk, és lesz időnk visszaemlékezni az elmúlt hónapokra. A kollégiumi évünk tavaszi napjaira, a régi barátokra, akiket elballagtattunk, régi nevelőtanárunkra, akit most elbúcsúztattunk. Majd eszünkbe jutnak a vidám percek, a jó és rossz élmények, kirándulások, az unalmas és eseménydús kollégista hétköznapok. Ezeket idézzünk most fel neked – kedves olvasó. És magunknak persze, mert biztosan élvezetes lesz újraolvasni mindazt, ami velünk történt. Reméljük, te sem unatkozol majd, ha az írásainkat olvasod.

A Széchenyivárosi Kollégium vezetője, Huszka Klára, október óta irányítja a kollégium életét. 1981‐ben érettségizett a Bányai Júlia Gimnáziumban, angol‐orosz tagozatos osztályban. Ezután pedagógusnak tanult tovább. A munkát kollégiumi nevelőként kezdte, de a 90‐es évek közepén megint iskolába járt. Akkor Budapesten, az ELTE szociológia‐ szakát végezte, így lett szociológia‐szakos tanár is egyben. Utána szaktantárgyakra váltott, a szakképzés területén dolgozott. Már 25 éve tanít ugyanabban az intézményben. Családjáról annyit árult el, hogy van egy 21 éves egyetemista fia, aki kínaiul tanul, és akinek ez lesz a negyedik nyelvvizsgája.           ‐ Volt‐ e valaha kollégista?‐ kérdeztük Klári nénit.        ‐ Nem voltam, viszont ‐ mint azt már szó volt róla ‐ tanári pályafutásomat kollégiumi nevelőként kezdtem – válaszolta. Az egészségügyi iskola kollégiumában, a Schönherz téren indult a tanári pályafutásom. Amikor végeztem a főiskolán, tanítani kezdtem az iskolában.  

- Gondolom, nagy különbség egy iskolában tanítani és kollégiumi nevelőnek lenni! 

- Egészen más a két dolog. Amikor a kollégiumban dolgoztam, nem sokkal voltam idősebb azoknál, akik bent éltek. Akkor nagyon szokatlan volt, hogy magáztak, tanárnőnek vagy Klári néninek hívtak, s közben csak 4 vagy 5 év volt köztünk. Ez azért is furcsa volt, mert közben felnőtteket tanítottam. Nagy különbség…  

- Van‐e valami emlékezetes élmény, amire szívesen emlékszik vissza abból az időből? 

- Egy kollégiumban mindig van ilyen☺. A Schönherz Zoltán téren bérlakásokban laktunk, az épület felső négy szintjén. Rendes lakásokban éltek a diákok, és mire a tanár bejutott oda, (ugye minden ajtót zárni kellett, mert ez egy nyitott lépcsőházas épület volt,) addig sok minden történhetett a falakon belül. És érdekes volt az is, hogy a Rávágy téren egy vendéglő éttermében ettünk. Minden nap oda sétáltunk el háromszor, és közösen, ezért mindenkit meg kellett várni a lépcsőházban! Ez egy csodás élmény volt számomra! 

- Mit szeretne másként látni igazgatónőként? - A „széchenyis”épület komfortfokozatán nagyon sokat kellene változtatni. 

Zavar, hogy nincs egy olyan közösségi tér, ahol tudnánk, tudnátok együtt 

lenni. Talán csak az ebédlő ilyen, de oda nem lehet mindig bemenni. A társalgóban lehet filmet nézni, de ott akkor meg beszélgetni nem lehet. Kicsik a közösségi terek.  

- Viszont jó, hogy van ez a csocsó‐asztal, mert összehozza a fiúkat, a lányokat, a kicsiket és nagyokat. 

- Örülök, hogy használjátok, egyszer majd engem is megtaníthattok, mert én nem tudok ilyet játszani. A másik kollégiumban is használják a csocsót, csak ott több a hely. Nálatok kevés, de úgy látom a nevelő előtti folyósón nincs útban. Sajnálom, hogy pingpongozni most még nem tudtok, de úgy tervezzük, hogy az aulában lesz egy pingpong‐ asztal, azt majd esténként elő lehet venni.  

- Fő elvei, elvárásai igazgatónőként? - Ebben és a másik kollégiumban összesen 280 diák lakik. Ennyi embert még 

nem tudtam megismerni. Természetesen igyekszem minél több időt tölteni közöttetek, hogy minél többet tudjak meg rólatok. De vezetőként úgy gondolom, a legfontosabb dolog a kollégiumban a tanulás. A középiskolai évek meghatározzák a további pályaválasztásotokat, pályátokat. Ezért az első, hogy a tanulásban sikeresek legyetek, akár szakmát szeretnétek, akár érettségit, akár továbbtanulnátok. Fontos, hogy segítséget tudjunk nyújtani annak, akinek ebben problémái vannak.  

- Hogyan képzeli el álmai kollégiumát?  - Ha kollégista lettem volna, biztos mást tudnék erről mondani. De 

mindenképpen a kétágyas szobákat tartanám ideálisnak, és jó lenne, ha 2‐3 szobához tartozna egy fürdőszoba és egy mosdó. Szimpatikusak lennének a kiszolgáló helyiségek, amit itt nálatok is próbáltunk kicsiben megteremteni, egy apró konyhával, hűtővel, főzőpulttal. Szerintem ez közelebb hozza az otthont.  

- Tehát mondhatjuk, hogy az lenne az ideális, ha úgy éreznénk, mintha otthon lennénk a fiatal kortársakkal? 

‐      Tulajdonképpen igen! És egy ilyen kollégiumban a vezetők, a nevelőtanárok olyanok, mint a szüleitek. Bármilyen problémátokkal fordulhattok hozzájuk. 

                                                                                                               Laczkó Csilla 

Nap mint nap találkozunk vele a „Széchenyi” kollégiumban. Egyedüli férfikén állt helyet a nevelők között, ő váltotta Margó nénit a kollégiumvezetői székben, pontosabban: miután a Szent-Györgyi és a Széchenyi Kollégium egyesült, ő lett az intézményegység vezető-helyettes. Soós Zoltánnal Koltovári Kata és Kiss József beszélgetett.

- Számított rá, hogy Ön lesz Margó néni utódja? Hogyan fogadta a felkérést? Milyen volt az elmúlt néhány hónap?

- Az igazság, hogy nem számítottam rá, nem is lehetett tudni, milyen lesz az új intézmény-felállás. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy Margó néni rám gondolt. Az első 2-3 hónap nehéz volt, mert a két kollégium működését kellett összehangolni. Mivel egy új intézményegyüttes született, minden dokumentumot újra kellett írni. Most már egy kicsit könnyebb.

- Életében meghatározó szerep jut a kollégiumnak. Mióta dolgozik itt? - A 10. évemet töltöm a kollégiumban. A Széchenyiben óraadó tanárként

tanítottam az idegenforgalmisoknak idegenforgalmi földrajzot és szállodaismereteket német nyelven, oktattam ügyintézést, és a szakiskolásoknak rendezvényszervezést is.

- Miben változtatta meg életét, hogy Ön lett a „Széchenyi”kollégium feje? Gondolom, ezáltal kevesebb idő jut a magánéletre. Össze lehet egyeztetni a hivatást és a családi életet?

- Kevesebb a szabadidő, rengeteg a szervezési és adminisztrációs feladat. Amikor úgy érzem, hogy elkészítettem mindent, szinte rögtön jön egy újabb feladat, amit lehetőleg gyorsan, holnapra kellene elvégezni. A családom is megjegyezte, hogy amióta

rám szakadt ez a hivatal, kevesebbet látnak, de ez előtte sem volt másként. Három gyerekem van. Amíg ők délelőtt iskolában vannak, addig én otthon, utána estig dolgozom, amikorra hazaérek, ők már általában alszanak. Van olyan nap, amikor nem is találkozunk.

- A koleszos kirándulások szervezője javarészt Ön. Tényleg ennyire szeret utazni, vagy ez csak a munka része? Mivel tölti szabadidejét?

- Szeretek utazni, utazásokat szervezni, van egy kis utazási irodám, szabadidőmben szívesen foglalkozom azzal.

- Gyerekkorában mi volt az álma? Mi szeretett volna lenni? - Édesapám, nagymamám és a bátyám is pedagógus. Ezt a „fertőzést” a családi

háznál szedtük össze, de akkor még nem gondoltam, hogy tényleg pedagógussá válok. Kisgyermekkorban mindenki átesik azon, hogy mozdonyvezető vagy színész akar lenni. A gimnázium 2-3. osztályában döntöttem el, hogy népművelő leszek, de amikor egyetem után elkezdtem a szakmát gyakorolni, kiderült, hogy ez nem is olyan rózsás, mint ahogy én azt elképzeltem.

- Soha nem gondolt még arra, hogy valami teljesen más hivatást kellett volna választania?

- Megfordult már a fejemben, hogy jobb lenne valami jobban fizető állást keresni, de a sok pénz nem minden. Szeretni is kell, amit csinálunk. A gimnáziumban a népművelésbe szerettem bele, ezért az ELTE magyar-népművelő szakára jártam. Az első munkám egy általános művelődési központban kaptam, ahol a tanári és a népművelői munkát is gyakorolhattam. Ez egy közepes méretű faluban volt, ahol - ha csináltunk egy rangosabb kiállítást vagy egy komolyzenei koncertet - az éves költségvetésünk ráment. 6 évig dolgoztam ott, és amikor már nem tudott újat nyújtani, váltottam. A mai eszemmel közgazdasági pályára mennék.

- Milyen eredményei voltak tanulmányai során? - Általános iskolában és gimnáziumban kitűnő voltam, egyetemen ez már nem ment.

Hiszen például világirodalomból 90000 oldalt kellett volna elolvasni egy szigorlatra, és ez már fizikai lehetetlenség volt. Becsúsztak különböző jegyek, de utóvizsgám soha nem volt.

- Zoli bácsi volt valaha kollégista? - Igen, egyetemistaként. Az teljesen más, mint a középiskolai kollégium.

Háromágyas szobákban laktunk, a vizesblokk a folyosón volt. Ott már nem mondta senki, hogy tanulj, hiszen kor szerint már mindenki felnőttnek számított és tudta, hogy tanulnia kell. Ezt vagy a szobájában, vagy a könyvtárban tehette meg. Napközben mindenki a saját dolgát csinálta, este viszont beindult az élet. Volt, aki tanult és volt, aki kihasználta a Budapest - adta programlehetőséget. Természetesen rongálni ott sem lehetett.

- Tetszett véteni a házirend ellen? - Szerintem nem. - Esetleg ellógás, hajnali hazajövetelek bulikról? - Egyszer-kétszer biztos megesett, de ez ott nem

volt tiltott. Éjjel-nappal volt porta. Ritkán fordult elő, hogy hosszabb bulira mentünk volna.

- Ön szerint – pedagógiai szemmel -jó volt a kukoricatérdeplős, körmölős korszak?

- Szerencsére ezt nem éltem át. Amikor én kisiskolás voltam, akkor kedves tanító nénik voltak. Véleményem szerint a diákok értelmére kell hatni. Egyébként a jogszabályok sem engedik. Fizikai erőszakkal hosszú távon nem lehet eredményt elérni. A meggyőzés középiskolás korban nem mindig sikerül, hiszen egy okos ember azt mondta, hogy a gyermeknevelés 10 éves korban befejeződik, utána már csak maximum finomítani lehet.

- A Duna közelségében nőtt fel, Kiskunlacházán. Nem érzi itt a folyó hiányát? - Kecskemét élhető város, pezsgő kulturális élete van. Laktam és dolgoztam is

Budapesten, a kettőt összehasonlítani sem lehet. Kecskemét ötvözi a falu és város előnyeit. Ahol most lakunk – egy kertes házban - onnan sétálva tíz perc alatt be lehet érni a központba. Amit nem szeretek, az a por, a korábbi lakóhelyemen nem kellett ilyen sűrűn port törölni. Ezen kívül hiányzik a természetes víz. Amikor még Ráckevére jártam gimnáziumba, szünetekben lementünk a folyóhoz lábat áztatni. Szabadidőnkben kajakoztunk, kenuztunk a Dunán. Viszont annak is megvan az előnye, hogy nincs a közelben folyó. Például a lakásbiztosításba nem kell belevenni kockázati tényezőként az árvízt.

Mindannyian emlékszünk arra a napra, mikor először találkoztunk, zavartan és kicsit félve az egészségügyi nagy aulájában ültünk, szüleink figyelő szemei előtt, és a házirendet hallgattuk. Aztán – immár a „Széchenyi” falai között – megtudtuk, hogy kihez fogunk tartozni, ki lesz a nevelőtanárunk. Az én nevelőtanárom Juszti néni lett. Bevallom, először kicsit szigorúnak tűnt. Aztán telt‐múlt az idő, és mi – én és a csoportomba tartozó többi „újonc” szép lassan rájöttünk, hogy a szigorú szemek mögött egy jólelkű és jó humorú Juszti néni lakik, aki – ha néha fel is emeli a mély hangját – mindig kiáll értünk. Aki – ha bajba kerülünk, ha problémáink vannak, vagy ha beborul felettünk az ég…‐ meghallgat és segít. Sokszor éreztük úgy, hogy anyatigrisként véd bennünket – az övéit. Rengeteget tanultunk tőle: határozottságot, tisztelettudatot, fegyelmezettséget, és azt, hogy lányként, nőként, de még fiúként is éreznünk kell, milyen fontos, hogy igényesek legyünk magunkkal és a 

környezetünkkel.  Eltelt egy iskolai év, sok hónap, hét, rengeteg hosszú nap, tele iskolával, tanulnivalóval, szilókkal, focival, csocsózással, érdekes és unalmas délutánokkal, kirándulásokkal, sok vidámsággal, némi sírással. És minél jobban közeledett a búcsú ideje, annál inkább nem tudjuk, mit is kellene most mondanunk, hogyan tudnánk Juszti néninek kifejezni a szeretetünket és hálánkat úgy, hogy azt emlékül magával vihesse haza, oda, ahol kipihenheti azt a sok fáradtságot, amit sokszor mi okoztunk. S bár tudjuk, hogy az unokákkal játszani százszor kellemesebb lesz, mint szemtelen kollégistákkal veszkődni, mi mégis azt kérjük,, hogy ne tessék minket elfelejteni. 

     Drága Juszti Néni! Mivel a felsőbb évesek megharagudnának ránk, ha csak a magunk nevében beszélnénk, hát beszélünk most mindannyiunk nevében, akik valaha is ennek a kollégiumnak a falai között éltek, laktak, tanultak, nevetgéltek vagy veszekedtek. Mindent köszönünk. Köszönjük a szeretetet, a gondoskodást, köszönjük, hogy segíteni tetszett bennünket eligazítani és kicsit felnőni a világban, ahová otthonról csöppentünk. Kívánjuk, hogy a most következő évtizedek ne csak a nyugalom és a pihenés, hanem a szabadság, az alkotás és kiteljesedés évtizedei legyenek. S ha mindeközben mégis néha egy icipicit unatkozni tetszik…mi itt leszünk! 

  én 

Csányi Nándor kollégiumunk legöregebb lakója. De nemcsak erről híres. Nándi, aki egykor széchenyis diákként végzett és jelenleg a „Gáspárban” érettségizik, nyolc kemény évet töltött el e falak között. - Mesélj nekem!

- Mit is meséljek? Hét és fél éve volt, lassan már nyolc! Az egykori szobatársaim nevét még ma is tudom. Természetesen négyen voltunk egy szobában. Emlékszem az első napra. Meglepő volt, hogy gyorsan meg kellett tanulni pár nevet. Bejött hozzánk olyan 50-60 ember, és mind bemutatkozott. Másnap jöttek és megkérdezték, kit hogy hívnak. Durva volt még, hogy nekünk elsősként a felsősöknek takarítanunk kellett, mosogatni, különböző kis feladatokat kellett végrehajtani. A mostani elsősöknek már nagyon jó sorsuk van. Mi elég rendesen korlátozva voltunk.

- Mit éreztél mikor kilencedikesként beléptél az ajtón? - Visszahúzódó voltam, próbáltam kerülni a nagyokat, a feltünést. Nagyon ránk voltak szállva a nagyobbak, de a tanárokkal jól elvoltunk.

- Most hogy te lettél nagy, mit gondolsz az elsősökről? - Hát igen. Az elsősök nem igazán tisztelnek bennünket, öregeket. Jó volna,

ha a nagy nagy volna, a kicsi meg kicsi. Régen tudták az elsősök, hogy hol a helyük.

- Amikor beköltöztél, akkor is ezek a nevelőtanárok dolgoztak itt? - Igen, Maja néni kivételével, aki helyett akkor Ica néni volt itt. Nekem Gabi

néni volt a nevelőtanárom, sok kis konfliktusunk volt már akkor is, de nem veszélyesek. Margó néninél sokszor megfordultunk az utána következő három évben. Nem volt olyan nap, hogy ne lett volna nála raporton a mi kis baráti társaságunk.

- Amikor elvégezted a Széchényit, hogyhogy nem mentél el? - Mert visszahúzott a szívem. Nem tudtam itthagyni a kolit, majdnem mindenkit ismertem, meg úgy is volt eredetileg, hogy visszajövök, de egy kis probléma miatt ezt még nem tehettem meg egy évig.

- Mi kell ahhoz, hogy nyolc évet el tudj tölteni egy kollégiumban? - Nagyon jól kell ismerni az itt lakó embereket, meg kell lenni annak az

összetartó kapcsolatnak, ami nálunk megvolt. Néhány emberrel olyan jól

összebarátkoztam, mintha tesók lettünk volna, ez tartotta bennem a lelket. Ezért vagyok még mindig. Csabika miatt, Anették miatt…

- Valami nagy változás történt-e a nyolc év alatt? - Lassan kezdem magam úgy érezni, mint egy börtönben. Mert a dohányzós

téma még oké, de ezt a DVD-s korlátozást már egyáltalán nem értem.

- Sajnálod, hogy elmész? - Őszintén: most már nem! Mert akit eddig ismertem, az elballag velem. Pár ember miatt persze sajnálom, hogy elmegyek, de a kemény mag itt hagyja a kollégiumot. - Van-e valami élmény, ami örökre benned marad? - Egy nagy szerelem, Nánási Katalinnak hívták az illetőt. - Tényleg hat szobában laktál a sok év alatt? - Igen, ezt jól hallottad.

- Mesélj nekem még az itt eltöltött időről! - Jó volt, nagyon jó volt! Sok embert megismertem, sok kapcsolatra tettem szert. Mindig benne voltam az apró csínytevésekben, sokszor megütöttem a bokámat, de megérte. Annyi élménnyel is gazdagabb lettem. Ez a hely lassan a második otthonommá vált. Csak sajnos sokszor úgy kezelnek, mint egy kisgyereket. Hiába vagyok 22-éves, mindenről be kell számolnom! De a nevelőtanárok nagyon hiányozni fognak. Ica néni, Gabi néni, Juszti néni, Maja néni.

- Mit fogsz csinálni ezután? - Most lesz az érettségim. Augusztusban megyek ki dolgozni hajóra. Kinn

szeretnék maradni 5-8 évet, de ha nagyon megszeretem, talán haza se jövök!

Országos szinten negyedik helyezést ért el az idei OSZKTV versenyen történelemből Bretus Réka, a Kecskeméti Humán Középiskola „széchenyis” diákja, akit Pappné Csaplár Krisztina készített fel az eseményre. Réka – aki 11. évfolyamos és szakácsnak tanul – már második alkalommal vágott neki az országos megmérettetésnek. Vajon honnan ez a vonzalom a történelem iránt?

- Valószínűleg a szüleimtől örököltem, mindketten nagyon szerették, szeretik ezt a tárgyat. Általános iskolás koromban nekem is szép sikereim voltak, számos töri-versenyen részt vettem. Nyolcadikban tanáraim kérték, hogy gondolkozzak el azon, nem akarok-e a tanári pálya felé indulni. Én azonban bizonyos voltam abban, hogy szakács leszek. Még egész pici gyerekkoromban megragadott ez a pálya, és elhatároztam, hogy kitartok a célom mellett. Ebben látom a jövőmet, a történelmet pedig egy olyan szép hobbinak szánom, amit emellett űzhetek.

- Akkor jövőre is indulsz az OKSZKTV- n? - Nem. Ideiglenesen most elbúcsúztam a történelemtől. Jövőre 12.-es leszek,

és az iskola szakmai tantárgyakban szeretne versenyeztetni bennünket. Számomra nagyon fontos, hogy olyan megmérettetéseken indulhassak, melyek a szakmai előrehaladásomat segítik, és hosszabb távon már egy kicsit a jövőm útját egyengetik. Persze azért otthon vannak érdekes, történelmi témájú könyveim, amelyek olvasásra várnak, és vannak a témában jó filmjeim, ezeket majd az öcsémmel együtt fogjuk megnézni és megvitatni, mert ő is „nagy történész”.

- Hogyan képzeled el a jövődet? - Először a szakma valamelyik ágában szeretném magam tovább képezni,

pár év gyakorlat után jó lenne egy étteremben főszakácsként dolgozni. De az álmom természetesen egy saját kis étterem. Nagyon szeretek főzni, ezt valahogy művészetnek is tekintem. Jól esik a munka, amit egy finom étel elkészítésére fordítok, mert tudom, hogy valakinek örömet okozok majd vele. És az nagyon jó érzés…

Azóta Réka ismét versenyzett egyet, de ezúttal már nem történelemből. A VI. Tudományos Diákkonferencián élelmiszerismereti szakmai versenyen előadásával országos első helyezést kapott.

valaki

(Kollégiumi kaland a babbal)

Késő este lehetett már, talán éjfél is elmúlt, de én nem bírtam parancsolni ösztöneimnek… így kezdődött minden. Az ágyban jobbra-balra forgolódtam. A paplant ide-oda dobáltam. Szemeim előtt újra és újra lepörgött a kollégiumi nevelőtanárral történt jelenet. Szavaira kristálytisztán emlékeztem:…”még a WC-re se merd kitenni a lábadat, mars a szobádba!”… Sajnos ez úgy nyolc óra felé történt, de a vacsorára kapott babnak erről nem szóltak. Izzadni kezdtem. Tudtam, hogy az említett tanerő alszik benn, és ő mindig nagyon éber. De már ez sem érdekelt. Lassan felültem az ágyon, majd szekrényemből halkan kivettem a WC-papírt. Az ajtó előtt egy pillanatra megálltam, erősen megmarkoltam a kilincset és…lenyomtam. Mint ürge a lyukból, úgy lestem ki az ajtón. Szerencsére senkit nem láttam kinn. Nem vesztegettem ház az időt, elkezdtem futni az akkor elérhetetlenül messzinek tűnő toalett felé. Mikor azonban beléptem, szemem előtt vészjósló jósló jelek tűntek fel: mind a három fülke zárva volt. - Naaa, gyerekek siessetek, mert bajban vagyok!- könyörögtem kétségbeesve. - Nekem kell még egy óra. Ez a bab harcos fajta- nyögött egy felsőbb éves hang. - Nekem is kell még egy kis idő- szólt kórusban a másik két fülkében szorongó férfiú. – Menj a földszintre! Megint felcsillant hát valami remény, de tudtam, a lépcsőfordulóban a nevelői szobából leselkednek rám. Elindultam hát a folyosón. Erősen a falhoz lapultam. Úgy éreztem magam, mint egy ninja, már csak pár bukfenc hiányzott volna, de az felfújódott gyomorral nem túl könnyű. Mégis: eljátszva az éjszakai árnyat, gond nélkül lejutottam a lépcsőn. A földszinten már úgy csörtettem végig, mint egy vaddisznó, és… oly hosszú gyötrődés után végre helyet bírtam foglalni őseink trónján, a WC-n. Ahogy jött, úgy ment is a probléma, nehezen, de gyorsan. Nem értettem, másnak minek kell ehhez egy óra… Dolgom végeztével könnyedén szárnyaltam, mint a madár. Kedvem lett volna kislányosan ugrálni, de úgy döntöttem, maradok inkább nagyfiú. Hegykén lépdeltem fel a lépcsőn, addig a pillanatig, míg nem találkoztam a rettegett nevelővel. Az idő egy pillanatra megállt. Ahogy szemébe néztem, szinte láttam, hogyan harapja le sárkányfogaival a fejemet. - Mit csinálsz itt? - Izé…tetszik tudni…én, én izé…Gondolkoztam, mit is mondjak egyáltalán. - Ne dadogj! Azt kérdeztem, mit csinálsz itt! Tudtommal éjfél is elmúlt!- suttogta fojtott hangon, ami nekem ordításnak tűnt. - Hát könnyítettem magamon - vágtam ki vakmerően. Lesz, ami lesz. - Könnyítettél magadon?- értetlenkedett kikerekedett szemmel a tanár. - Igen. Tetszik tudni: WC-én voltam. Aztán már nem tudtam, mi is van. A nevelő nevetni kezdett. Azt hittem, sátáni kacajba tört ki és azonnal lenyakaz. - Te meg az a nagy eszed! Hát miért gondoltad, hogy azt akarom, magad alá csinálj? Menj aludni nyugodtan… A lábaim elindultak, de nem értettem a dolgokat. A szobámba cammogtam, lefeküdtem az ágyra, és töprengtem. Talán nem is minden nevelőtanár van sárkányból? De akkor minek tűnnek néha annak, ha közben mégis kedvesek? Vagy mégsem azok? Vagy mégis?...Talán egy újabb éjszakjai kommandó során majd kiderítem. Horvát Péter Frici

Amikor még kislány voltam, mindenkire mosolyogtam, és olyan jó volt, ahogy a velem szembejövő emberek mondták, hogy „jaaj, de aranyos, szépmosolyú kislány”. Mára már belátom, hogy a mosolynak ereje van. Ha szomorú vagyok, mindenki odajön, és megkérdi, mi a baj. De ha rájuk mosolygok, egynek se jut eszébe odajönni és megkérdezni, hogy mi a baj, holott a mosoly mögött millió probléma rejtőzhet . Sokat gondolkodom azon, hogy az emberek miért is kíváncsiak a másikra. Rájöttem, hogy ez csak puszta szolidaritás, nem érdeklik, mi van veled, csak az, hogy ott vagy és „irritálod” a viselkedéseddel őket. Késztetést éreznek hogy megkérdezzék, miért teszed. A mosoly egy görbe vonal, ami egyenessé teszi az életedet! A mosoly mögött nagyon sok gond, kíváncsiság, vagy akár harag rejtőzhet, de nem fedjük fel, mert a mosoly egy védőburok, amely segít, hogy kizárd magad körül a problémákat!!! Nem megy oda hozzád senki, ha mosolyogsz, úgy hogy „jaj istenem, mi lehet a bajod?” Rávigyorogsz, és azt hiszi, minden oké veled, aztán megy tovább. A görbe vonalat akkor is alkalmazni szoktuk, amikor haragszunk valakire, vagy csak pusztán megsértődtünk vagy dühösek vagyunk egy-két emberre, és rádobunk egy mosolyt, de közben mindenféle csúnya dolog jár a fejünkben. Szóval álcára használjuk sokszor. A nőknél a témában felmerül az elcsábítási szándék is, mikor egy férfit a mosolyával ragad meg. Vagy jöhet az a mosoly tiszta szívből is amikor az őszinte barátságunkat vagy a puszta szeretetünket fejezzük ki a másik fél iránt! Érdekes, hogy egy parányi apró görbe vonal milyen sok mindenre képes! Hány dolgot tudunk megoldani mosollyal? Hihetetlen jó érzés, mikor rád mosolyognak, és nem tudod eldönteni, miért is. Vajon tetszem neki? Vagy puszta gúny volt? Szimpatikus vagyok neki? Lényegtelen, csak egyszerűen mosolyogj rá vissza, aztán kiderül, hogy miért is történt!!! Mosolyogj mindenkire, figyeld meg a válaszokat, szűrd le a következtetéseket! És légy boldog! Laczkó Csilla

… Nem mindig van úgy, ahogy az ember szeretné, sőt ritkán. Mert minden ember élete függ a másiktól. Nehéz erről érthető, felfogható és a valósághoz közeli álláspontot leírni, de mindenben lehet igazság, mert életünknek a nagykönyvben megírtaknak kell megfelelnie. Ez a mi utunk, ez mi életünk és ezt nekünk kell bejárni. De még ha úgy gondoljuk is, hogy a mi életünk, ez nem biztos, hogy úgy van, mert mindig másként élünk életünkben, mint ahogy szeretnénk. Nem magunk miatt, hanem mások miatt, akik körülvesznek minket, család, rokonok, barátok, stb. Sohasem lehetsz az, aki szeretnél lenni, mert mindenütt mást és mást várnak el tőled, és te az leszel, ami nekik szeretnél lenni. Persze ezzel ők is így vannak. Vagyis amilyennek te szeretnéd látni őket, olyannak is próbálják mutatni magukat. Természetesen mindig vannak kivételek. De ha az ember jóra vagy jobbra vágyik, sokszor veszít, és a rossz felé sodródik. Csak éld az életet és fedezz fel benne minden apró örömöt: az utcán szembejövő kisgyerek mosolyát, a téren egymás kezét fogva sétáló pár boldogságát, a mindennap elkészülő munkák örömét, büszkeséget a munkások arcán, és örülj annak, hogy amit már megteremtettek neked, csak vigyáznod kell rá...Míg fiatal vagy, figyelj és tanulj, ha már dolgozol, gyarapíts, építs és taníts! Meglátod, boldog életed lesz, és büszke lesz majd rád mindenki, akivel csak kapcsolatba kerülsz életed során. Fiatalként légy rendes, jól nevelt, tisztelettudó mindenkihez, és meglátod, hozzád is idővel az lesz majd mindenki! Sose várd el mástól ugyanazt, amit te megteszel érte! Mindig légy több, mert csak így emelkedhetsz felül az átlagon! Mindig ragadd meg az alkalmat, hogy ne legyen később az, hogy mi lett volna ha... Ne félj, légy bátor és később már észre sem veszed, hogy mitől is félsz...mert ez erősít, határozottabbá, céltudatossá tesz.. De mégiscsak azt mondom, légy, aki vagy és aki akarsz lenni! Gondolkodj el egy kicsit! Talán nem ront el.

j.

       Nagyon sokan mondogatták már nekem, hogy üljek le és beszéljem ki magamból a problémáimat, de én úgy döntöttem, hogy nem osztom meg senkivel, ami a fejemben kavarog.  Inkább leírom és megosztom a nagyvilággal, ami a lelkem nyomja.  Nehéz lenne arra kérdésre válaszolni, hogy mégis mi a baj.          Mélyen magamba néztem. Egy pusztító vihar végtelen nyomait láttam. Millió darabra hullott emlékképet egy kőtörmelékkel borított, elhagyott sivatag buckái között.  A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélek, nevetségesnek érzem magam, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak. Amíg a fejemben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéttelenné váltak. Ám azt hiszem, ennél többről van itt szó. A legfontosabb dolgok közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a legféltettebb titkaink vannak eltemetve. Irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeink oly szívesen lopnának el. Ha mégis beszélni próbálok róluk, akkor a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapok. Egyáltalán nem értenének meg, nem értenék meg, miért is ilyen fontos ez nekem, hogy közben már majdnem sírva fakadok.   Felnézek az égre, szomorú vagyok, nem nekem ragyognak odafenn a csillagok. Életemben először érzem úgy, hogy kívülálló vagyok. Kívülálló, az életen kívül álló. Úgy érzem magam, mintha az események megtörténnének velem, de én észre se veszem. Csak mikor már bekövetkezett a baj, akkor döbbenek rá, hogy ez is megtörtént velem. Nem tudom hova tenni a dolgokat, olyan, mintha egy tükörszobában lennék, és hiába beszélek, egyedül vagyok, minden csak rám hullik vissza. Olyan, mintha az élet szaladna, és én az élet‐ kör mellett kocognék. De közben nem így van. Én állok egyhelyben, az élet pedig szalad. A szálak tőlem indulnak el, és forgás közben összekuszálódnának. Feltörnek a legjobb és a legrosszabb emlékeim, a jók gyorsan feledésbe merülnek, a rosszak örökre bennem maradnak  .  Elveszítetem a legjobb barátomat, elveszítettem a legjobb dolgokat az életemben! Nem sajnáltatni akarom magam, csak fel szeretném tenni a kérdést, hogy miért pont velem? Tudom, mindenki úgy gondolja, hogy ezek a dolgok bárkivel előfordulhatnak, de ez nekem már sok! Elgondolkodtam, hogy miért kapok ennyi fájdalmat az élettől. Tudjátok miért? Mert én erős ember vagyok, és tudja a sors, hogy a gyöngéket könnyű lenne eltiporni. De ő a kihívást választja, és azt mondja, hogy neki az kell, aki stabil lábakon áll, aki bírja a fájdalmat, akit még erősebbé lehet tenni. „ Volt már úgy, hogy jó lesz, de a végén még is fájt, az élet nem túl könnyű, pedig ráírták, hogy light.”  Nem akarok elbújni a világ elöl, mert értelmetlen lenne, de nem akarom azt se, hogy az élet mindig engem találjon meg… Azt tanácsolom a nagyvilágnak, hogy éljen. Ne várd a csodát, mert az úgyis magától jön. Ne keresd a jövőt, hanem éld át a mát!  

Laczkó Csilla 

Ettől még nem kell félned! Úgy érzed, az életednek nincs értelme?

Nyugodj meg és gondolj arra, Hogy eleged van mindenből egy életre?

Úgy érzed, hogy kegyetlen az élet? "Hogy a boldogtalanság most már meghalhatna...!!!!

Ne hagyd el magad kérlek!!!

Hisz sok rossz után mindig jó jön

Azt hiszed, nem szeret senki? S ilyenkor mindenki boldogságba öltözzön!!! Úgy vagy vele, hogy felesleges létezni?

Gondolj mindig a szépre s a jóra, Ne add fel könnyen mert, megbánod!

Hidd el, úgyis eljön a várva várt óra!! Higgy nekem, majd meglátod!

Fordíts hátat bátran a múltnak, Úgy látod, nem talál rád a szerencse?

Ezek a rossz dolgok úgy is elmúlnak... Egyszerűen nem találsz rá a szerelemre?

Bízz bennem, kérlek!!! Ne csüggedj, nem megy egyszerűen minden!

Ne add fel az utolsó reményed!!!

Higgy nekem, felesleges a bánat!

Ezek a dolgok mind megvárnak!

Nem lehet Mindenki mindig boldog,

Nem mehetnek mindig jól a dolgok...!

Hisz nem tudod, mit szánt neked az ÉLET!!!!

Eleinte te és én csak jó haverként kezdtük, Mindig, mindenen igazán jót nevettünk. Együtt jártunk bulizni és ott jót tomboltunk Tényleg igazán jó barátok voltunk. De egy nap közölted velem, hogy többet érzel barátságnál Leblokkoltam, és hirtelen nem tudtam, hogy mit is mondtál. Majd később felfogtam és megértettem, Hirtelen a megoldást kerestem. Féltem tőled és a szerelemtől, Nem tudom, hogy mi legyen ebből. Féltem ha megpróbáljuk, nem tudlak majd megszeretni. Hogy akkor hogy fogsz engem kedvelni? De hiába féltem újra szerelmesnek lenni, Egyszer úgyis rád fogok lelni, Így hát adtam magunknak egy esélyt. Hátha meglátom benned a reményt…

Ma már örülök, hogy így döntöttem, Mert egyszerűen boldog vagyok ha itt állsz mellettem. Mégis csak megtudtalak téged szeretni, És ezt most már nem tudom tovább rejteni. Egyszerűen belehabarodtam a két gyönyörű szemedbe. Már annyira a számon van, hogy szeretlek, De érzem túl korai ezt még mondanom, Úgy érzem ezt a szót először tőled kell hallanom. Rájöttem, hogy jó volt nekem ezt az utat választanom. Makacs vagyok, és ezt nem mutathatom ki magamon. Tőled akarom először hallani, hogy SZERTLEK! És akkor már tudni fogom, hogy ez nem barátság,

hanem SZERELEM!!!

Fülöp Ágota

A csütörtök éjszaka az ördögé volt, és én olyat tettem, amivel a körülöttem élőket bántottam!

Erre sajnos már csak utólag jöttem rá. Nem gondolkodtam, csak azt hittem, hogy jó lesz, de ezzel egy számomra nagyon kedves felnőtt embert megbántottam és akkor láttam, hogy Istenem, mit is tettem! Mélyen magamba nézem. Egy pusztító vihar végtelen nyomait láttam, millió darabra hullott emlékképet egy kőtörmelékkel borított, elhagyott sivatag buckái között. A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélek, nevetségesnek érzem magam, hiszen szavakba öntve a gondolatok összezsugorodnak. Amíg a fejemben vannak, határtalannak tűnnek, kimondva jelentéttelenné váltak. A legfontosabb dolgok közel vannak a helyhez, ahol a legféltettebb titkaink vannak eltemetve. Irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeink oly szívesen lopnának el. Ha mégis beszélni próbálok róluk, akkor a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapok. Egyáltalán nem értenének meg, nem értenék meg, hogy miért is ilyen fontos ez nekem, hogy közben már majdnem sírva fakadok… Felnézek az égre, szomorú vagyok, mert nem nekem ragyognak odafenn a csillagok. Szememben könny, a szívem sajog, hogy bocsánatot többé nem kapok. Pedig szeretnék nagyon! Nem mentegetőzni akarok. Elvállalom, amit tettem, csak kérek még egy esélyt, hogy bebizonyíthassam mindenkinek: egyszer tettem ilyet csak életemben. Szerintem mindenki követett már el életében olyat, ami szégyell a világ előtt. Az emberek pletykálnak a megtörtént vagy a meg nem történt dolgokról, de kis idő elteltével elfelejtik az egészet. De aki elkövette, bizonyítani szeretne. Én is arra vágyom! Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon- nagyon sajnálom!!!!

Volt már úgy, hogy jó lesz, a végén mégis fájt. Az élet nem túl könnyű, pedig ráírták, hogy ” lájt”…

Laczkó Csilla

(Avagy leplezzük le a „SZUTYKOT”!) Történetünk most nem elrabolt királylányokról fog szólni, hanem egy kis épületről, amelynek varázserejét már az „őskollégisták” felfedezték. Néhányan közülük a mai napig állítják, hogy a közintézmény körül – de leginkább mögötte - történt egynéhány dolog. Stábunk útra kelt, hogy kiderítse a név belső lényegét, titkát, eredetét. Bár bátor ifjakról van szó, a felfedezést nehezítette az orrfacsaró szag. Aztán ott volt az a sár és trutymó-szörnyeteg, ami útjukat állta. De hőseink dacoltak a veszéllyel, és áttörtek az akadályokon. Bent voltak! Gyorsan szemügyre vették a terepet. Azonnal letaglózta őket pár a bűz, piszok, az undor! Azért belekezdtek az információszerzésbe. A nyomozást egy pénztárosnak tűnő mogorva banyával kezdték volna, ha az már az első kedves kérdésnél nem küldte volna el őket melegebb éghajlatra. Nem lehetett mit tenni, a távozás hímes mezejére kellett lépni. Következő úti céljuk a kollégium volt. Minden követ megmozgattak azért, hogy találjanak pár őskollégistát, akik hajlandóak mesélni az épület „erejéről”. Szerencsére találtak egy bölcset, ki eligazította őket. Szavaiból kiderült, hogy a hír igaz: a Szutyoknak varázsereje van. A hely segítői különféle állatok, például a patkány. Aztán meg persze ott van a bűvös ingovány, mely megnehezíti az odamenők útját. A mérgező bűzről már a szegény bölcs nem is mert beszélni. De megtudtuk tőle, hogy az igazi érdekességek, izgalmak nem az épületben várnak ránk, hanem mögötte. Stábunk ennyi információt bírt gyűjteni. Az, hogy mindez tényleg így van-e vagy sem, Önöknek sem nehéz megtudni… de ha szép napot akarnak, messziről kerüljék el ezt a helyet! Csak végszükség esetén merészkedjenek be! Vagy még akkor se! Mi szóltunk!

Holmes

- Milyen volt az első? – a kérdés kicsit bárgyúra sikeredett. A kislány zavartan, mosolyogva vonogatja a vállát. Sokáig gondolkodik. Pedig nem buta. És olyan szép, mint Sophia Loren, talán kevesebb festék van rajta. Egy tizennégyéves Sophia Loren…

- Azt a fiút egy gólyabálon ismertem meg. Minden barátnőmnek tetszett. Találkoztunk is egy párszor. Aztán valami buli volt náluk, ahová elhívott. Berúgtam egy kicsit. Ugye részleteket nem kell mesélnem? - Jó volt? - Nem sokra emlékszem. Nem sok jóra. Aztán már nem is nagyon találkoztunk. - Védekeztetek? - Nem tudom. - Szeretted? - Nem tudom. Tényleg nem tudom…

A tizenévesek korai szexuális érdeklődése világjelenség. Hogy ebben mekkora szerepet játszik a szexuális normák változása, a testiség áruvá válása, a pornográfia, a fejlődő orvostudomány új fogamzásgátló szerei vagy a család szétesése...nem nehéz kitalálni. Egy biztos: testileg egyre korábban érő kamaszaink a nemi életet is igen korán kezdik el. Egyre korábban. Hazai statisztikák szerint a 15-éves fiúk fele, az ugyanilyen korú lányok majd negyven százaléka számolt be arról, hogy túlvan az első szexuális élményén. És akkor a fiatalabbakat még nem is kérdezték… Védekeztél?

„- Szerinted mi a termékenység? - Az, amikor a petém megtermékenyül. - Vagyis? - Vagyis az nagyon ciki lenne…”

Egy nemzetközi felmérésben nyolc ország fiataljait kérdezték arról, védekeztek-e legutóbbi szeretkezésük után. A magyar fiúk 63 %-a, a magyar lányok 55 %-a válaszolt igennel. Ezzel a sorban az utolsó helyen állunk. Pedig ma bárki könnyen szerezhet információkat a fogamzásgátlás módszereiről. Igaz, a 72-órás tabletta és az abortusz fogalmát többen ismerik, mint a gyógyszerek neveit. Gumit viszont minden kamasz látott már, dobozban legalábbis...Hazánkban már negyvennél is több tinédzser-

ambulancia működik, többek között azzal a céllal, hogy segítse az eligazodást a fogamzásgátlás kérdésében.

A libidó és a női bicikli „- Mit tudsz a szexről? - Mindent. - Tényleg? - Ne tessék komolytalankodni, van internetünk.Tévénk is vagy három. - Barátnőd is van? - Miért? Az is kell hozzá? Na jó, ez vicc volt…” - A szexuális életnek jóesetben van egy kifutási ideje- elemzi a helyzetet Sz. Mikus Edit szexológus. - Az egész kezdődik a szemezéssel, az ismerkedéssel, és az a jó, ha ez az időszak sokáig tart. Következő lépés a csókolózás, utána a petting-időszak jön. Ezzel időzzünk el jó ideig, s csak ezután foghatunk a szexbe. Ha a folyamat így történik, lassan, lépésről lépésre, akkor nem szúrtuk el a dolgot. Csakhogy a legtöbb fiatalnál ez össze-vissza történik. Például úgy, hogy először lefekszenek, utána ismerkednek. Így aztán néhány év alatt kiégnek. Egyre többen vannak azok a 16-17 éves fiúk, akik súlyos merevedési zavarral küszködnek. Ez egyszerűen katasztrofális. Főleg, ha azt vesszük, hogy egy generációval korábban a fiúk már egy női kerékpár látványától is izgalomba jöttek. Ma már sajnos egy tízéves is kedvére „tájékozódhat”az interneten, s ami rázúdul, annak alapján a szexuális alapismerete a pornó lesz. A fiatalok azt hiszik, hogy ez a valóság, ezt így kell csinálni. S mivel ezután már csak egy magas ingerküszöbre tudnak reagálni, egy félig fejlett hús-vér kislánnyal nem is tudnak mit kezdeni… A fiúk mégis szerencsésebbek a lányoknál, náluk működik egy biológiai automatizmus. Ha a fiú túléli a dolgot úgy, hogy nincs merevedési problémája az első alkalommal, ha mer élő kapcsolatot keresni, és nem temetkezik egy virtuális világba, akkor nem sérül olyan nagyon, mint a lány. Vagyis az a lány, aki bátran beleugrik a dologba, azután meg csak rángatja a vállát, hogy „ez volt az? Mi ebben a jó? El nem ájultam, nem volt orgazmusom, még jó, ha megúszom terhesség nélkül.” Ez aztán néhány év alatt szexuális anorexiába torkollhat. Elmúlik a vágy…A mai tizenévesek túlvannak egy csomó szeretkezésen anélkül, hogy tudnák, milyen is lehet igazán vágyakozni.

Fejes Maja

„GONDOLKODOM, TEHÁT ITT VAGYOK!”

A barátaimmal felkerekedtünk és elindultunk…annyian mondták, hogy mennyire jó ez az egész… 2009. január 23-án és 24-én 9. alkalommal rendezték meg a nemzetközi oktatási szakkiállítást a budapesti SYMA Sport – és Rendezvényközpontban. A belépés ingyenes volt, nyereményjátékokkal és rengeteg ajándékkal várták az érdeklődőket. Az idei kiállításon a felsőoktatási intézmények mellett tankönyvkiadók, taneszközgyártók – és forgalmazók, külföldi egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények, oktatással foglalkozó kutatóintézetek is részt vettek. A bemutatón számos szakiskola is képviseltette magát „van élet a diplomán túl is” jelmondattal, kecsegtető ajánlatokról szereztünk tudomást. Egy korunkbeli srác Hajas László fodrásziskolájába szeretett volna bennünket küldeni. ☺ A nyelvvizsgára készülők is találkozhattak megannyi nyelvvizsgafajtával, ráadásul még próbafeladatsort is kaphattak. Minden iskola saját diákjaival reklámozta magát, a fiatalok más szemszögből látják a továbbtanulást, magát az iskolát is. Az információszerzés egy baráti beszélgetésbe csapott át. Jövőre szintén megrendezik…rengeteg infó álmaid sulijáról, ajándékok halma vár rád, vagy, ha szeretnél „lógni” egy napot a suliból…2010 januárjában OTT A HELYED!

Megfejtés:……………………………

Megfejtés…………………………..

Megfejtés:…………………

Megfejtés:…………………………

Megfejtés:……………………………

Megfejtés:………………………

A megfejtésekről - ha már nektek nincs ötletetek- érdeklődjetek a nevelőknél!

Éjszakai kalandra vállalkozott a kollégiumi újságírók csapata. Ellátogattunk a megyei napilap, A Petőfi Népe szerkesztőségébe, majd a Szilády-nyomdába, hogy „élőben” lássuk, hogyan készül az újság. Az újság épületében Magyarvári Annamária volt a kísérőnk, aki végigvezetett bennünket az elsőtől az ötödik emeletig. Így most már tudjuk, hol lehet hirdetést feladni, panaszt tenni, hol vannak a különféle rovatok és ott kik dolgoznak. Közben fölfelé menet megnézegettük a folyosók falán lógó fotókat. A legtöbb időt a negyedik emeleten töltöttük, ahol az asztalok mögött szerkesztők ültek, tördelők, és egy fotós kolléga. Bár már akkor igencsak későre járt, mégis mindenki szívesen beszélt nekünk a munkájáról. A fotós készített rólunk néhány képet, láttuk azt is, melyik kerül bele a másnapi lapszámba. Sőt, megnézhettük a falon az egész újságot részleteiben, oldalanként, láttuk, melyik cikket hagyta jóvá a főszerkesztő, és melyiken kell még dolgozni. Aztán egy kis útbaigazítást kértünk, mert nem tudtuk, merre induljunk el a nyomdába. Két autóval mentünk, de a dolog így is elég bonyolultnak látszott. Némi kalandozás után mindannyian megérkeztünk. Ott a kísérőnk sok érdekességet mesélt a nyomda történetéről és működéséről, majd egy olyan helyiségbe vezetett bennünket, ahol a másnapi szám furcsa nyomatát állították elő. Ott fedezte fel Maja néni, hogy a rólunk szóló írásban a kollégiumunk neve hibásan van leírva. Ezzel egy kis felfordulást okozott, mert a korrekcióhoz visszarendelték a szerkesztőt, és a nyomdagépek is kényszerpihenőt tartottak. Aztán a gépek már a javított példányokat nyomták, minden elrendeződött, csak Maja néni érezte kicsit rosszul magát. De nekünk ez az egész nagyon tetszett. Éhesen és fáradtan érkeztünk vissza a koliba. A többiek mondták, hogy Maja

néni nem tud jól vezetni. Szerencse, hogy én a másik autób

Balogh Dániel

an ültem…

m , a

Ezekkel a szavakkal köszöntött bennünket – a tőle már egszokott módon – Dr. Csernus Imre, a híres pszichiátermikor március 11-én összegyűltünk a „Szent-Györgyi”

aulájában, hogy meghallgassuk, mit mond nekünk a őségekről. Ez az este mindannyiunkban maradandó nyomhagyott. Mert – bár a médiasztár Csernus doktor sajátos ódszereivel és stílusával megosztotta a közönségét, abbanmindannyian egyetértettünk, hogy a sokkoló szavai célba ltak és mélyen megérintettek bennünket. Rá kellett jönnühogy a saját sorsunkért, jövőnkért mi magunk vagyunk a lelősek. A Csernus doktorral való találkozás után többünnagy elhatározásokat hozott annak érdekében, hogy ne

sekbe menekülő lúzer, hanem egykor maj

függ ot

m

talá nk,

fe k

pótcselekvé d értelmes célnak élő, sikeres felnőtt ember legyen.

Reggel 7-kor indultunk Mohácsra a „Szent-Györgyi” kollégiumtól. Miközben utaztunk, Zoli bácsi sokat mesélt Mohácsról és a busójárásról. (Oda is kellett figyelnünk, mert azt mondta, hogy visszakérdezi, amikor majd jövünk Tizenegy óra után pár perccel megérkeztünk az első úticélunkhoz, az emlékparkhoz. Egy hatalmas kapun kellett bemenni, ami úgy néz ki, mintha sok emberi csontból rakták volna össze. Ez az elhunytak emlékére készült így. Először egy előtérbe vagy teraszra érkeztünk, ahol egy nagy „kőbe vésett” térkép valamint egy szobor állt. Aztán beléptünk a csatatérre. Ez nagyon szép és nagy terület, ahol kopjafák vannak a földbszúrva. Egy hatalmas kereszt is fel van állítva, valamint egyharang… Volt egy csoportvezető, aki- miközben

vissza.)

e

a turisták

agy

, vagy ha egyéb

t,

sónakkal jönnek át a

t! Az

nézelődtek- mesélt a csatáról és a helyszínről. Amikor itt végeztünk, mentünk a busójárásra. Ez nagyon nélmény volt! Amikor leszálltunk a buszról, először együtt indultunk el. Utána szétszéledt a csapat, de megbeszéltünk egy időpontot, hogy mikor és hol találkozunkproblémánk van, akkor felhívjuk Zoli bácsit. Amikor különváltunk, mi hárman indultunk tovább. Sétáltunka Duna mellett és néztük az egyre csak gyülekező tömegevalamint a busókat. Hallgattuk a zenét, amit. Csináltunk néhány képet arról, ahogyan a busók cDuna másik partjáról a mi oldalunkra. Aztán tovább sétáltunk a főtérre. Elképesztő hangulat volárusok több tíz méteren keresztül kirakodták az áruikat:

kürtőskalácsot, forralt bort, különböző édességekételeket, ékszereket, játékokat, ruhákat, lufikat, vattacukrokat, busóálarcokokat…stb. A tömeg akkora nagvolt, hogy csak lépésben lehetett haladni. Emiatt nagyon

et, sült

y

k kiállítás, táncos és színjátszós előadások, zenés

gy l

ik ra

ott n nagy,

alahova be akartunk ülni, de

l a

l a

élután

A k állni, csak sajnos

z első

ndítottak. Ezután nemsokára visszaérkeztünk a ollégiumhoz.

agyni. Én is menni fogok még, talán nem is egy alk

Nagy Viktória

figyelnünk kellett arra, nehogy elszakadjunk egymástól. De nemcsak kirakodóvásár, hanem egyéb programok is vártabennünket: műsorok… 13 órakor kor indult a busók felvonulása. A sor elején egyrendőrautó ment, és utána vonultak a hatalmas bundába öltözött és álarcot viselő busók, valamint fekete ruhát viselő álarcos boszorkányok. A jelmezekre néhány fémdoboz vakonzerv is rá volt kötve, amivel ugye minden lépésükkehatalmas zajt csaptak.. A kezükben leginkább fa- vagy vasvillát fogtak, itókás üveget, esetleg valamilyen „babát”. Valamelyikük hangszeren játszott vagy énekelt. Voltak, akvalamilyen „ördögféleségnek” öltöztek be. Ők a villájukgyűjtötték a hajgumikat, amiket csakúgy kiszedtek az emberek hajából. A busókkal együtt pedig folyamatosan a lányok haját kócolták. De nem csak gyalog vonultak, hanem szekéren, vagy valamilyen fából készült kocsin, amit szárítnövénnyel díszített autó húzott. Készítettek nagyoszénából vagy szalmából készült emberalakot is. Mikor megvolt a felvonulás, vtömve volt minden helyiség. Azután visszasétáltunk a Dunához. Vártuk, hogy a komprófekete koporsót ráengedjék a víz felszínére, ezzel a telet búcsúztatták. Amikor ennek is vége volt, visszamentünk a főtérre a városházához, ahova megbeszéltük a csoporttatalálkozót. Eldöntöttük, hogy maradunk még egy kicsit. Hárman megint szétnéztünk a környéken. Bementünk a művelődési házba melegedni egy kicsit, ugyanis egész dfolyamatosan mászkáltunk. Fél hatkor meggyújtották a hatalmas tábortüzet. Háromnegyed 6-kor mi is odamentünk. tűz körül elindult a tánc. Mi is be akartunmár indulnunk kellett vissza a buszhoz. Negyed hétkor elindultunk Kecskemétre. Már mindenki elfáradt. Ennek ellenére Zoli bácsi tényleg visszakérdezte azt, amit délelőtt mesélt nekünk. Ez egy 11 kérdésből álló tesztben tette, arra is kellett válaszolni, hogy: „Mi a busz rendszáma ésmi a márkája?”, „Mi a keresztneve a buszsofőrnek?”. Ahárom helyezett csokit kapott ajándékba. Mi másodikhelyezést értünk el Jocival. Mikor végeztünk a teszt megírásával, akkor egy filmet is megnéztünk, ez alatt néhányan elszuk Én most voltam először busójáráson, de jól szórakoztam. Nagyon hangulatos és vidám az egész ünnepség. Mindenkinekajánlom, hogy életében legalább egyszer menjen el egy ilyen busójárásra. Kár kih

alommal.

Dél-Alföldi Kollégiumok Találkozóját tartották idén április 17. és 19. között Hódmezővásárhelyen, a hetvenéves Cseresnyés Kollégiumban. Az eseményen - ahol a régió számos diákotthona képviseltette magát – természetesen mi is részt vettünk. A kulturális seregszemlén közel háromszáz középiskolás mutatta be előadóművészi, zenész- vagy táncos produkcióját. A Széchenyivárosi Kollégiumból a színjátszókör egy Garcia Lorca-darabbal, Staskó Olga és Klein Kriszta tánccal, Horváth Péter egy Tóth Árpád – verssel, Fülöp Ágota saját költeményével, Sipos Elvira pedig hastánccal készült a megmérettetésre. Valamennyien kiválóan szerepeltek, a színjátszók pedig olyannyira, hogy előadásukat első díjjal jutalmazta a zsűri. De nemcsak ezért volt emlékezetes az idei DA-KO-TA. A fantasztikusan jó hangulatú találkozón rengeteg új élmény, ismeretség, barátság született. Ezért már előre várjuk folytatást, a jövőre Békéscsabán megrendezendő újabb DA-KO-TÁ-t.

Csütörtök reggel nagy izgalommal indult útnak kis csapatunk Erdély felé. Sejtettük, hogy az út hosszú lesz, de hogy ennyire, azt mégsem gondoltuk volna. Megjegyzem: megérte. Reggel mindenki nagyon álmos volt, de a határhoz közeledve feléledtünk. Lombos, patakos tájakon haladtunk keresztül, olyanokon, amelyeket nálunk ritkán látni. Sok szerpentin után a Király-hágónál álltunk meg egy kis pihenésre, nézelődésre. Ezután legközelebb Körösfőn álltunk meg, ahol a helyiek saját készítésű fafaragásaikat, hímzéseiket árulták a főút teljes hosszában. Rövid vásárolgatás után Kolozsvárra mentünk városnézőbe. Aztán hamarosan megérkeztünk Marosvásárhelyre, a szálláshelyünkre, ahol vendéglátóinkkal vacsoráztunk és beszélgettünk. Péntek reggel átgurultunk az iskolához, innen indultunk a helyi diákokkal és tanárokkal kirándulni. Útközben fantasztikus volt a hangulat, rengeteget

énekeltünk, nevettünk. Megcsodáltuk Nagyszeben szépségeit, a fogarasi várat és sokat fotóztunk. Szállást és vacsorát Kézdivásárhelyen kaptunk. Másnap felmásztunk a Büdös barlanghoz, majd megnéztük a Szent Anna tó környékét. Innen Csíksomlyóra mentünk. Vasárnap reggel hazaindultunk. Útközben megnéztük a tordai sóbarlangot és Nagyváradot. Estére értünk haza, épen és egészségesen, hála a szuper buszsofőrnek. Nagyon kellemes hangulatú kirándulásunk volt. Jövőre is belevágnék. Kiss Józsi

Közös kirándulásra indultak a két „testvérkollégium” diákjai április 7-én, kedden. Már a reggeli induláskor látszott, hogy csodaszép, napos, igazi kiránduló- időt fogtunk ki. Jó másfél órás utazás után először Budapesten álltunk meg, ahol a társaság kettévált. Akik a Diana életéről szóló kiállításra voltak kíváncsiak, a hercegnő személyes tárgyait, ruháit, az életéről készült fénykép- és dokumentum-összeállítást nézhették meg. Akik minderre nem voltak kíváncsiak, azok a Nemzeti Múzeum állandó kiállításait tekintették meg, Magyarország történetéről, honfoglaló őseinkről láthattak érdekességeket. Ezután indult tovább a társaság Visegrádra. Ott ismét kisebb csapatokban folytattuk tovább. Külön néztük meg a királyi palotát és a fellegvárat, a helyi idegenvezetők felettébb érdekfeszítő útmutatásai alapján. Ezután lazításként, a csodás, de fárasztó nap izgalmainak levezetéseképpen boboztunk egy nagyot. Ez utóbbi program sokak számára emlékezetes maradt, miután véletlenül sikerült közösen kilapítani egy mobiltelefont. Fárasztó, de szép nap után este fél nyolcra értünk haza.

Aranylábú fiúk és lányok rúgták a labdát a Széchenyivárosi Kollégium által szervezett Koli-Kupán, a vendéglátósok pályáján, április 11-én

13-án délután. Rengeteget futkostunk és jól szórakoztunk mindannyian, akár fociztunk, akár szurkoltunk. A táncsicsos,

gáspáros, piáros, refis és széchenyis fiúcsapat közül az utóbbi nyerte a bajnokságot, míg a lányok között az Áfeosz csapata bizonyult a

legjobbnak. De nemcsak a legjobb csapatokat díjazták. Külön ajándékkal jutalmazták a legsportszerűbb, legtechnikásabb

játékosokat és a legjobb kapusokat is természetesen.

 Virágok közt, énekelve vonultak végig a „széchenyis” kollégium folyosóin április 

29‐én a ballagó diákok, hogy elbúcsúzzanak nevelőiktől, társaiktól és a jó öreg 

épülettől, melynek falai közt olyan sok időt eltöltöttek. A „vén diákokat”, név 

szerint Bata Renátát, Simon Patrikot, Kovács Csabát, Csányi Nándort, Tóth 

Anettet, Dani Gabriellát, Harkai Viktóriát, Hetényi Róbertet és Gábort, Hojsza 

Tamást, Pécsi Klaudiát, Szalkó Csillát, Roszik Renátát, Árva Zsuzsannát, Nálhi 

Edinát és Györgyi Pétert megható és családias műsorral köszöntöttük. A ballagók 

– mint ahogy az minden évben szokás – beírták a nevüket a kollégium nagy 

emlékkönyvébe. Az esemény végén gyönyörűen megterített svédasztal mellett 

beszélgetve köszöntek el az ünnepeltek egymástól, a barátoktól, tanáraiktól. 

Gebei Bianka grafikája