Bacs Lajosné (1933-2020) Egy lány a pusztáról – Fehér ... · Százhalom ÓVÁROSI...

SzázhalomÓVÁROSI KÖZÖSSÉGI, KÖZÉLETI FOLYÓIRAT

VIII. ÉVF. 72. SZÁM 2020. ÁPRILIS

Keresztút SzázhalombattánEgy lány a pusztáról – Fehér IlonkaBacs Lajosné (1933-2020)

A TARTALOMBÓL: A város rangját a szellemisége adja – Interjú Kránitz Józseffel • A képviselő naplója • Keresztút Százhalombattán • Karanténban • Alapjaiban

változott meg a kórházi rend • Egy lány a pusztáról • A digitális oktatásról • Történetünk története: Historia Domus • Henri Barbusse: Gyengédség

Karanténban Fotó

: Pap

Mik

lós

A főként reformátusok lakta Madocsán, négy gyermekes sze-gény családban született egye-düli lányként. Nehéz gyermekko-ra volt, már 9 évesen befogták a mezőgazdasági munkákba. Szabadabb életre vágyva 19 évesen férjhez ment a szintén községbeli Bacs Lajoshoz, akivel rövidesen Dunaújvárosba költöz-tek, ahol a kereskedelemben, majd a Duna-vidéki Vendéglátó Ipari Vállalatnál dolgoztak.

Szerette volna befejez-ni tanulmányait, beiratkozott a középiskolába, azonban Kisgyónbányára helyezték őket. Férje volt a bányászati konyha vezetője, ő szakácsként dolgo-zott, több mint 200 emberre főztek.

Erős akarata ekkor is meg-mutatkozott, mert – igaz, nem a hivatalos keretek között – ön-szorgalomból elvégezte a kö-zépiskolát. Miután a bányajá-ratok miatt két év múlva több helyen beszakadt a település, illetve a konyha, Székesfehér-várra kerültek, végül 1961 ja-nuárjában érkeztek kisfiukkal Százhalombattára.

Zord, embertelen körülmé-nyek, fagy és méteres hó fogad-ta őket. Mindössze két barakk volt, amelyek a lakásoknak és a büfének adtak helyet a mostani Csenterics út melletti kukoricaföl-deken. Eleinte 20 embert láttak el, akik az erőmű építkezésen dolgoztak. Nem volt se villany, se víz, egy kis „jancsi kályhán” olvasztottak havat a főzéshez is. Egy darabig a faluba se nagyon mentek be, csak a postára, mert a helyiek bizalmatlanul mére-gették a „jöttmenteket”. Aztán sok kubikus érkezett tavasszal, és elkezdődtek a nagy város-építő és ipari munkák, szapo-rodtak a barakkok. Ásó, kapa, csákány, kordé és lovak – nem voltak gépek. Lassan rendező-dött a helyzet, fejlődött a kör-nyék, az infrastruktúra, ’63-ban új nagy konyha épült, amelyben már két gőzgép adta a mele-get. Bacsék Battáról már nem akartak elmenni, bízva abban, hogy „kialakul az élet”. Szá-mos büfét nyitottak a városban, még a múzeumelőd helytörténeti gyűjtemény épületében is, ahol lavórokba fogták fel a tetőn át becsöpögő esővizet. Később „maszekként” saját boltot üze-meltettek 1974-től.

Lakást nem kaptak, maguk vették 1963-ban és később épí-tették újjá Dunafüreden a Szellő utcai házat, ahonnan soha nem költöztek el. Két lányuk született még, azonban Juditka 6 évesen meghalt. Bacs néni nem értette, hogy történhetett ez meg, „leg-szívesebben beleugrott volna mellé a sírba, annyira fájt a szí-ve”.

Mivel gyerekkoruk óta jár-tak templomba, hiányzott a re-

formátus közösség és elkezdték keresni a lelki testvéreket. Elő-ször Szél Pál, jelenlegi önkor-mányzati képviselő szüleivel és barátaikkal ismerkedtek meg. A házaknál tartottak biblia-órát, egyegy alkalmon mintegy 10 tagú, lelkes kis csoport gyűlt össze. Később már növekvő lét-szám mellett, Sárosi Gábor lel-kész vezetésével a művelődési központban került sor az isten-tiszteletekre, majd felépült a templom 1999-ben.

Bacs Julianna és férje aktívan részt vettek a gyülekezeti élet-ben, támogatták az építkezést és bőségesen ellátták étellel a különböző alkalmakat. Mindig arra törekedtek, hogy segítse-nek másoknak. Bacs néni soha-sem lázadt Isten ellen, elfogadta a nehézségeket, pedig a 60 le-fűzött kórházi zárójelentés csak-nem lexikon vastagságú.

Minden egy tarnopoli uta-zással kezdődött 1987-ben. Julianna turistaúton vett részt az ukrajnai városban, a csernobili atomrobbanás után egy évvel. Az egyik kirándulás során elté-vedt a buszuk és mintegy 100 kilométerre megközelítette a ka-tasztrófa sújtotta területet. Esté-re már mindenki nagyon rosszul érezte magát. Utóbb kiderült, hogy a fertőzött levegő betegí-tette meg őket, annyira, hogy re-pülővel hozták haza a csoportot, amelynek tagjai – az ő kivételé-vel – már mind meghaltak. Több mint 30 éve betegeskedik. Nyolc szívműtétje volt, egyebek mellett máj-, epe- és béloperáción esett át, volt kéz és lábtörése, éven-te egyszer vérátömlesztést kap, jobb keze bár mozog, érzéket-lenné vált. Az orvosok sem értik, hogyan lehetett mindezt túlélni, egyikük az ő esetéből írta a disszertációját. Betegségében is mások javát szolgálta. Megen-gedte, hogy fiatal orvosok tanul-mányozzák, vizsgálják.

Melldaganattal került kór-házba még 1981-ben, amikor

a műtét után elvállalt egy kilenc hónapos gyógyszerkísérletet, hogy segítse a fejlesztést. Az új szer bevált, azóta is sikeresen alkalmazzák.

Férjével 56 évig éltek példás házasságban, 2008-ban hívta magához a Teremtő. A próbák közül talán ezt viselte a legne-hezebben. Úgy érezte, hogy a műtétekből fel lehet épülni, de ebből talán soha. S bár enyhült a fájdalom, mindig a szívében hordozza az emlékét. Bánatá-ra két gyermeke és hat unokája még nem tért meg, de kitartóan imádkozik értük, hogy hitre jus-sanak.

Legutóbb két hónapja került kórházba, egyebek mellett tü-dőgyulladással tették lélegezte-tő gépre. Félelem nélkül készült a halálra, mert eleget élt már, és tudta, hogy Megváltójához megy. Felépült. Ennyi szenvedés után, 85 évesen sem törte meg a betegség. Hihetetlen optimiz-mussal és tenni akarással élte, és éli most egyedül a mindennapo-kat.

Közel másfélezer verset, számos magyar nótát és három könyvet írt. Elkészítette a vá-ros meghatározó épületeinek – köztük a református templom – óriás papírmakettjét, munkára kényszerítve fásult kezét. Míves alkotások kagylógyöngy díszíté-sű kézimunkái is. Hálás Istennek, mert minden megvalósulhatott, amit eltervezett. Amikor mégis megkérdezte, hogy miért engedi a próbákat, bár nem változtak a körülmények, imádságaira vá-laszként mindig kapott erőt és megnyugvást a nehézségek el-viseléséhez. A Mester is szenve-dett, feláldoztatott a kereszten, sokszor a tanítvány sorsa sem különb. Túllát a röpke földi éle-ten, mert tudja, hogy örökre Isten kezében van.

Kovács Attila(Megjelent a Hírtükörben a

Reformáció 500 éves évfordulója alkalmából 2017-ben)

Bacsné Puch Julianna (1933–2020) emlékére

Isten kezébenVannak mélyen elgondolkodtató, reményt és erőt adó életutak. Számomra ilyen Bacs Lajosné, Puch Julianna szenvedéssel teli élete, amely a sok nehézség ellenére nem a panaszkodásról, hanem a csüggedést nem ismerő újrakezdésről szól. Többször volt közel a halálhoz, azonban – mint vallja – Isten kegyelméből mindig talpra állt. Nem mindennapi történetét az emlékév alkalmából osztjuk meg olvasóinkkal.

SZÁZHALOM • 2020. ÁPRILIS 3

Beszélgetés Kránitz József volt VB-titkárral

A város rangját a szellemisége adja

„Szavakkal nem kellene elfecsérelni, amit a szív érez” – ezt a gondolatot idézi annak kapcsán, ami az eddigi kollektív múltidé-zésben bosszantja. Úgy véli, a visszaemlé-kezések egy része nem elég pontos, előfor-dul, hogy jellemzőbb a szereplési vágy. A köztudatban a várossá nyilvánítás aktusa szorosan kötődik a nagyüzemekhez, de a valóság ennél árnyaltabb.

Az Elnöki Tanács 1970-es döntése hát-terében ugyanis nagy szerepet játszott az államigazgatás akkoriban zajló átalakítá-sa, egyszerűsítése, a túlzott központosítás

lebontása is. Ennek jegyében járásokat szüntettek meg, illetve vontak össze, a já-rási tanácsi testületek helyén csak hivatali státusz maradt. Bevezették a nagyközségi kategóriát.

Pest az ország második, ugyanakkor vá-rosokban szegény megyéjének számított. Kézenfekvőnek tűnt, hogy az akkor már ötvenezres lélekszámmal és jelentős von-záskörzettel bíró Érd kapjon városi címet, amellyel többlet jogkör és költségvetési tá-mogatás is járt. Hogy mégsem így történt, abban tényleg jelentős szerepe volta a két

nagyvállalatnak, pontosabban Csenterics Sándor és Simon Pál igazgatóknak, akik ko-rábbi minisztériumi beosztásuknak köszön-hetően jelentős lobbierővel bírtak.

A két vállalat szeretett volna minél kor-szerűbb és kényelmesebb életfeltételeket biztosítani a dolgozóinak, de presztízskér-dést is jelentett számukra, hogy ne egy köz-ségben működjenek.

Ezért tettek meg mindent, hogy meggyőz-zék a megyei pártvezetést, élén Cservenka Ferencné titkárral, aki mozgalmi múltja mi-att jelentős befolyással rendelkezett.

A települések központi költségvetési tá-mogatását a megyei vezetés osztotta el. A keretek nem tették lehetővé, hogy mindkét település városi címet kapjon. Százhalom-batta mellett azonban az is nyomott a lat-ban, hogy számítani lehetett rá, a két nagy-vállalat valamilyen módon hozzá fog járulni a tanácsi feladatok ellátásához.

Amikor megszűntek a járási tanácsok, fontosabbá vált a települési szintű közigaz-gatás szakmailag felkészült irányítása, amit úgy szabályoztak, hogy jogi végzettséghez kötötték a VB-titkári tisztséget, amely tulaj-donképpen a jegyzői munkakörnek felelt meg.

A közigazgatásban azonban az alacso-nyabb szintű jövedelem miatt kevés volt a jogvégzett szakember. Kránitz Józsefet ak-kori munkahelyi vezetője, Arany István me-gyei tanácstitkár kérte fel a százhalombat-tai hivatal betöltésére.

Kránitz József 1953-tól tíz évig dolgo-zott a tárnoki, majd két évig a törökbálinti végrehajtó bizottság elnökeként. Onnan a budai járási tanács igazgatási osztályának élére került, majd a járási tanács VB-titkára lett.

A jogi egyetemet munka mellett végezte el. Felvételi nélkül került be, mindjárt a má-sodik évfolyamra, mivel jelesre vizsgázott a tanácsakadémián. A két éves bentlakásos iskolában az új megyei és járási közigazga-tási szakembereket képezték a régi jegyzői

Egy településnek nem az anyagi jóléte, hanem a szellemisége adhat városi rangot. A valódi város a vonzáskörzetének is igényel, követel valamit. A közigazgatás – ahogyan a neve is kifejezi – azt jelenti, hogy igazgatni kell egy közösséget. És ez alatt módszerek összességét értjük: parancsolni, kérni, tiltani, engedni, szervezni. Nagy és összetett feladat. A várossá nyilvánítás ötvenedik évfordulója alkalmából Kránitz Józseffel, a százhalombattai tanács Végrehajtó Bizottságának egykori titkárával beszélgettünk.

4 SZÁZHALOM • 2020. ÁPRILIS

kar leváltása érdekében. Százhalombattára már a várossá nyil-

vánítás után, 1971-ben érkezett Kránitz József, feleségével, Magdival, aki szintén munka mellett szerzett két egyetemi dip-lomát és hamarosan a város egyik legnép-szerűbb pedagógus személyiségévé, iskolai vezetőjévé vált.

Az új tanácstörvény a korábbinál jóval szélesebb jogköröket adott a helyhatósá-gok kezébe. Az élet számos területét önál-

lóan, tanácsi rendelettel szabályozhatták. A legfontosabb feladat a szervezeti és

működési szabályzat, valamint a tanács szakigazgatási osztályainak a kialakítása volt, de szabályozásra várt egyebek mel-lett az állattartás - amely akkoriban még Újtelep városrészen is igen jelentős volt -, a tanácsi lakások bérbeadása, értékesí-tése, a kiskereskedelem felügyelete és a közterülethasználat.

Rengeteg hozzáértést és munkát igényelt a városi rendezési tervek elfogadása, hi-szen több teljesen különböző és területileg is elszakadó városrészt kellett közigazga-tási egységgé szinkronizálni. A már emlí-tett vegyes funkciójú Újtelepen többen még önállóan gazdálkodtak, illetve fuvaroztak: szarvasmarhát, disznót, lovakat tartottak. Urbárium egy része és a Benta-puszta köz-igazgatásilag Érdhez tartozott. A battai ta-nács kezdeményezésére azután a Csenterics úttól délre eső részt a városhoz csatolták, főként azzal az indokkal, hogy a város, il-letve az üzemek működését szolgáló létesít-mények – mint a gázátadó állomás például – a város közigazgatási területéhez tartoz-zanak.

Dunafüred klasszikus üdülőövezet volt, amit az egykori városi tanács annak is akart megtartani. A telekingatlanok mérete és sű-rűsége ugyanis Kránitz József szerint ma-gában hordozta az átminősítés utáni konf-

liktusokat. Épült a „városmag”, amit akkor – és most is – csak lakótelepként emleget a köznyelv, és tőle meglehetős távolságban élte többé-kevésbé hagyományos paraszti életét az eredeti településmag, a „falu”. A puszták – Franciska, Pannónia, Zoltán, Tildy – termelőszövetkezeti tulajdonban voltak, és állattenyésztés, földművelés folyt ezeken a területeken.

Az eltérő múlttal, funkciókkal és adott-ságokkal rendelkező, fizikailag is távolság-ban levő városrészek összehangolása több éven át tartó, többlépcsős, összetett mun-kafolyamat volt. A rendezési tervek meg-valósítása során számos alkalommal kellett magántulajdont kisajátítani és kártalanítani, a nagybirtokok korábbi elkobzása számos tulajdonjogilag rendezetlen területet ha-gyott maga után.

Az új VB-titkárnak nagy segítséget je-lentett, amikor sikerült a városba csábítani korábbi beosztottját, Szegedi Sándort, aki a hatósági osztály vezetője lett. Őt Lucai Zsuzsanna titkárságvezető, majd Aradszki András, a jelenlegi országgyűlési képviselő és Rózsa Márta követte a jogvégzett mun-katársak sorában a százhalombattai városi tanácsnál.

Sokoldalú feladat volt a város igazga-tása, amely idővel a területekkel, ingatla-nokkal való gazdálkodást is magában fog-lalta. Korábban ugyanis nem kellett fizetnie a telekingatlanért egy állami vállalatnak, hiszen mindkettő – a telek és a beruházó vállalat is - állami tulajdon volt. Az ipari, kereskedelmi területek értékesítése, a par-cellázás és a lakáseladás alapozta meg a város önálló gazdálkodását. A nagyválla-latokkal pedig nem volt könnyű elfogadtat-ni, hogy a lakások nem „ősi jogként”, hanem pénzért kerülhetnek a használatukba.

A tanács szakmai irányítása állandó har-cot jelentett a párt központi irányító sze-repét „félreértelmező” funkcionáriusokkal is. Kránitz József azt mondja, sokszor vált „fekete báránnyá”, de általában sikerült megértetnie, hogy a döntések nem léphetik túl a törvényi kereteket, és a szakigazgatási kérdések tanácsi rendeletalkotással, illetve tanácsi határozathozatallal dőlnek el. Ezek pedig egyetlen alkalommal sem ütköztek felsőbb jogszabályba.

Szekeres József tanácselnökkel mindvé-gig kiváló munkakapcsolatot ápolt. Bármi-lyen elképzelése is volt a városvezetőnek, mindig egyeztetni tudták az álláspontjukat.

A rendszerváltozásig maradt hivatalban. Azóta nyugdíjasként él. Amíg tehette, sző-lőt művelt, gazdálkodott a tárnoki hétvégi telken. Kedveli az irodalmat, főként a ver-

seket, szívesen hallgat zenét. Mindent meg-tesz, hogy „ne nehezítse meg a saját életét”.

A rendszerváltás időszakában keserű pohárként fogadta el, hogy a „régi rend-szer embereit” egy kalap alá veszik a „csipkelődők”. Az azóta eltelt évtizedek csalódást okoztak számára. Az ígéretek je-lentős része nem vált valóra. A közigazga-tás területén lazultak az elvárások, az igé-nyek, kevesebb a fegyelem és a figyelem, amit a közterületek rendje – a köztisztaság, az ebtartás, a parkolás, a közlekedés kul-túrája - is tükröz. Mondhatjuk, hogy mindez az embereket, a lakosságot jellemzi, de „a lakosság része vagyunk”.

Óriási törés volt számára felesége né-hány évvel ezelőtti elvesztése, akivel közel hatvan évig éltek együtt valódi sorsközös-ségben. Tanácsi tisztségviselőként többször került konfliktusba amiatt, hogy „kuláklányt” vett el. Fiatalon egyiküknek sem adatott meg a tanulás lehetősége. Azt később mindketten felnőtt fejjel, egymást segítve pótolták. Mindketten komoly munkahelyi leterheltség mellett tették le az egyetemi államvizsgákat, később is sokat vállaltak,

és mindig támogatták egymást ezekben a nehézségekben.

Kránitz József valódi „szürke eminenciás-ként” játszott meghatározó szerepet a város történetének első húsz évében. Soha sem-milyen politikai megbízást nem vállalt, de közismert volt nyugodt, baráti hangvételé-ről, közvetlen stílusáról. „Nem volt feadatom a kapcsolattartás külső szervekkel, nem kellett reprezentálnom. Sosem hiányzott a szereplés. Számomra kielégítő volt, hogy soha olyan törvénysértő intézkedést nem hoztam, és nem engedtem, amelyet maga-sabb szerveknek meg kellett volna változ-tatniuk. Igyekeztem óvatosan, megfontoltan, a tudásomra támaszkodva érvelni, és sosem szégyelltem másokat kérdezni, konzultálni, ha szükségét éreztem.”

Czifrik Katalin


A járványügyi helyzettel nehezítve egy rendkívül mozgalmas hónapon vagyunk túl.

Többen érdeklődtek a február végén a faluban történt rongálással kapcsolat-ban. Az ügy még nincs lezárva, így felvi-lágosítással később szolgálhatok.

A lakosok körében eltöltött időnek kö-szönhetően több szépkorú lakótársunk keresett meg, hogy segítsem őket a napi bevásárlásukban. Feleségemmel karöltve igyekszünk minden tőlünk telhetőt meg-tenni, hogy ebben a vészterhes időben érezzék az embere: van remény.

Az eltelt időszak alatt a felajánlóknak köszönhetően sikerült a megfelelő helyre juttatnom vagy irányítanom egy-két dol-got. Álljon itt a lista a teljesség igénye nélkül: maszk, kézfertőtlenítő, gumikesz-tyű, monitor, adomány ruhák, tűzifa, hű-tőszekrény, mosógép, gyermekkerékpár, gázpalack, 2x10 ezer forintos bevásár-lás.

Egy felhívásnak köszönhetően a Száz-halombattai Mentőállomás egy mosógép-pel és egy szárítógéppel lett felszerelve, hála Györei Jánosnak és feleségének

nagyvonalú és önzetlen segítségéért. Ezen gépek szakszerű beszerelését egy összeépítő kerettel végeztük el, amit Há-romfai Balázs helyi vállalkozó ajánlott fel. Nem mellesleg, hogy egy roppant fontos készülékkel, ózongenerátorral is megajándékozta az állomást.

Lakossági igénynek megfelelően a Mű-szaki Irodának köszönhetően kijavították a Szent László úti társasház garázsfelhaj-tóját, mert az évek alatt felpúposodott és a lakók nem tudtak beparkolni az autóik-kal. Emellett a Halom utca útburkolata is felújításra került.

Miután a kormány elrendelte, hogy a vészhelyzetet, így a polgármester egy személyben gyakorolja a Képviselő-tes-tület hatáskörét. Ennek ellenére március 27-én a Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottság és a testület is rendkívüli ülést tartott. A gazdasági társaságok beszá-molóinak, közbeszerzési pályázatok el-fogadásáról, óvodai csoportok számának meghatározásáról, a városi hulladék ud-

var bővítéséről születtek döntések. Ezúttal szeretném felhívni választóke-

rületem lakóinak figyelmét, hogy a leg-közelebbi zöldhulladék elszállítása május 20-án lesz (minden hónap 3. szerdája). Az önkormányzati rendeletben foglal-taknak megfelelően: gallyakat ágakat kötegelve, nyesedékeket zsákokban el-helyezve szigorúan csak lakóingatlanjaik elé szíveskedjenek kihelyezni. A zöldhul-ladék kihelyezése mindig egy nappal az elszállítás előtt történjen meg.

A rendkívüli helyzetben meghatáro-zott rendelkezések miatt a fogadóórák elmaradnak, de ahogy eddig is keres-hetnek bizalommal a 06 20 222 29 30 -as telefonszámon, illetve írhatnak a [email protected] e-mail címre is. Szabó Gábor

az Óváros képviselője

Szabó Gábor beszámolója

A képviselő naplója

SZÁZHALOMÓvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat

Meg je le nik havonta

Fe le lős ki adó: Jován László, a Hírhalom Egyesület elnöke

Szerkeszti a szerkesztőbizottság.Postacím: 2440 Száz ha lom bat ta, Csenterics út 4.

Tel.: 06-30-966-8079

www. szazhalom.huISSN szám: 2559-9860

Nyomdai munkák: Hírhalom Egyesület, Százhalombatta

Támogatta Százhalombatta város önkormányzata

A zöldhulladék szállítás ideje Óvárosban:

Május 20.Június 17.Július 15.


A keresztút (via dolorosa) az az út, amelyen halálra ítélése után Jézus kereszttel a hátán végigment a Golgotáig, ahol erre a keresztre feszítették fel.

A keresztutat már nagyon korán kövek-kel jelölték meg. A hagyomány szerint Jé-zus édesanyja, Mária és egy-egy tanítvány naponta végigjárta a fájdalom útját. Már a 14. századtól a ferencesek által vezetett

zarándokok járták be ezt az utat. A pápák a keresztúton felépítendő stációk jogát a ferenceseknek adták. Ahhoz, hogy érvényes legyen, mind a 14 stációnál fakeresztet kel-lett állítani. Az első stációnál Pilátus halára ítéli Jézust, az utolsónál Jézust a sziklasírba temetik.

Százhalombattán eddig csak a templo-mok falán, képekben ábrázolták Jézus ke-resztútját. Most azonban felépítették a kül-téri keresztutat, amiről Tóth Ernőt, a KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) helyi szervezetének elnökét kérdeztem.

- Hogyan és kitől származik az ötlet a ke-resztút létrehozásához, esetleg a hívők részéről merült fel ennek az igénye?

- 2006-ban állítottunk egy keresztet a földvár területén, azóta minden nagypénte-ken ott került sor a keresztútra. A cserkészek készítettek ideiglenes, karókból kialakított, mécsesekkel és képekkel ellátott stációkat.

Amelyeknél napközben a kiscserkészek, este tíztől pedig az egyházközség tagjai járták és imádkozták végig a keresztutat. Az elmúlt években többször felmerült, hogy építsünk egy állandó keresztutat. Végül Bukovinszki Miklós javaslata bizonyult a legjobbnak. Ő az évek során több változatot vázolt föl, amelyek közül az akácoszlopokból kifara-gott stációk bizonyultak a legmegvalósítha-tóbbnak.

- A helyszínt milyen szempontok alapján je-lölték ki, esetleg gondolva arra, hogy az idő-sebbek számára is elérhető legyen?

- Ahogy az előzőekben említettem, a helyszín adott volt. Már tizenöt éve ott járjuk nagypénteken a keresztutat. Rendszerint a Régészeti Parktól indulva gyalogosan köze-lítjük meg a földvár területét. Útközben meg-állunk az érdi keresztnél egy közös imádság-ra. A keresztút a tizennegyedik stáció után végül a Magyar Szabadságért Keresztnél fejeződik be, amely tulajdonképpen kijelölte a helyszínt.

- A pápák rendelkezése szerint a stációknak fából kellett készülniük. Szempont volt ez a ter-vezésnél?

- Őszinte szólva nem ez volt az ok, hanem a saját erőből való megvalósíthatóság, és a környezethez való illeszkedés. Utólag visz-szatekintve, mindkét feltétel teljes mértékben teljesült. Dalárda tagok és külső segítőink sa-ját kivitelezésben el tudtuk végezni a munkák zömét. Egyúttal kiváló alkalom volt az együtt dolgozásra, beszélgetésre. Jó hangulatban, több csoportban párhuzamosan zajlottak a munkák.

Az elkészült keresztút remekül illeszkedik a környezetbe, így a második feltétel is ma-radéktalanul teljesült.

- Mikor és kinek a tervei alapján kezdték el az építését, és milyen segítséggel?

- Februárban kezdtük Bukovinszki Miklós és Mikulásik Gábor tervei alapján a stáci-ók készítését. Akácfa oszlopokat kérgeztünk, csiszoltunk, formáztunk. Mindegyik oszlop csúcsára egy-egy öntöttvas keresztet illesz-tettünk. Az oszlopokon Simon András grafikái ábrázolják a Jézus Krisztus kálváriájának állomásait. Egy-egy stáció örökbefogadását hirdettük meg. Az örökbefogadó családok fizették a megvalósítás költségeit, illetve a jövőben gondot viselnek majd a stációkra, a környezetre. Nagyon gyorsan megtaláltuk az örökbe fogadó családokat, ezúton is köszön-jük a pénzbeli és nem utolsósorban a készí-tésben nyújtott támogatást, sok-sok munkát.

A munka megkezdése után, hamarosan

egyre több hírt kaptunk a járvány közeledé-séről, így felgyorsítottuk a munkákat. Sokszor éjszakába nyúlt a tevékenység. Végül sike-rült még a kijárási korlátozások bevezetése előtt elhelyezni a stációkat.

- Kellett-e tereprendezés, ahhoz, hogy a hí-vők gond nélkül keressék fel a keresztutat?

- A stációk elhelyezéséhez, a keresztjárás során való megközelíthetőséghez a területet meg kellett tisztítani, az elburjánzott növény-zetet visszavágni. Most sokkal rendezettebb, szebb a terület, mint azt megelőzően volt.

- Kinek a tulajdonában van a terület?- A terület a „Matrica” Múzeum és Régé-

szeti Park Százhalom Alapítványának tulaj-donában van. Velük előzetesen egyeztettük a terveket, majd helyszíni bejáráson együtt jelöltük ki a stációk helyét. Köszönjük a támo-gatásukat, segítségüket.

- A mostani rendkívüli helyzet miatt a mos-tani ünnepen nem lehetett csoportosan felke-resni a keresztutat. Voltak-e magányos hívők, akik az ünnepen kívül is felkeresték?

- Igen többen jelezték, hogy nagypénte-ken, napközben, este családi körben végig imádkozták a keresztutat. Sőt az ünnepet megelőzően is sokan kirándultak a területre. Többen elismerésüket fejezték ki az elkészí-tésért. Általános vélemény, hogy egy különle-ges, a környezetbe illeszkedő alkotás.

- Az egyháznak, mint minden felállított ke-resztet meg kell szentelni. Megtörtént ez, vagy várnak amíg rendeződik a helyzet és hívők is jelen lehetnek ezen a fontos eseményen?

- Április negyedikére a Zarándoklat a vá-rosért keretében terveztünk egy ünnepélyes felszentelést a városi egyházak, vendégek részvételével. A járvány miatt azonban ez sajnos elmaradt, de ahogy lehetőség nyí-lik rá, meg fogjuk szervezni. Időben jelezni fogjuk és szeretettel várunk majd mindenkit a felszentelésre. A felszentelési ceremónia során hálát adhatunk a járványtól való meg-szabadulásért és fohászkodunk egy nyugod-tabb életért, mint amelyet a rendkívüli hely-zet előtt éltünk.

Ahogy Vicze Magdolna, a „Matrica” Múzeum igazgatónője említette a bejárás során, az a cél, hogy a terület, amely több ezer éven át lakott volt, újra közösségi térré váljon. Biztos vagyok benne, aki ellátogat a keresztút mentén a kereszthez, gyönyörködik az Érdet és Százhalombattát összekötő „Du-nakanyarban”, az testileg, lelkileg felfrissül-ve tér haza erről a különleges atmoszférájú helyről.

n

Keresztút Százhalombattán


Illéssy MátyásA járvánnyal kapcsolatos korlátozások a

Húsvéti egyházi szertartásokat is érintette. Erről kérdeztem városunk plébánosát, Illéssy Mátyást.

- A Magyar Katolikus Püspök Kari Konfe-rencia rendelkezése értelmében a követke-ző intézkedések léptek érvénybe Nagyböjt 5. vasárnapjától:

A Szentmiséket magánmiseként tartja a pap, a hívek lelki áldozást végezhetnek. A szentmisén csak a legfontosabb, a liturgiát segítő személy(ek) vehet(nek) részt. A szer-tartásokat a plébános Facebook-oldalain, illetve a Noé Zenekar Youtube-csatornáján

lehet megtalálni. A lelkiáldozás súlyos szükség, pl. járványveszély esetén aján-lott azon hívőknek, akik nincsenek az egy-házjog szerint eltiltva a szentáldozástól. A lelki áldozáson a katolikus hívő kellőkép-pen felkészülten vehet részt. Fontos tudni, hogy amikor a hívőnek lehetősége van rá, a legrövidebb időn belül el kell végeznie a gyónását.

A szentmiséket, szertartásokat noezenekar.hu, a többi szentmisét a Facebook-oldalaimon keresztül lehet megnézni, bele-kapcsolódni. (Matyas Illessy, Illéssy Mátyás András, Illéssy Vuchetich Mátyás, Illessy Matyas Facebook oldalaimon láthatók. De ajánlom mindenkinek a közszereplői olda-lamat, mivel a profil-oldalon limitált „lét-számot” tudnak „befogadni”, 5000 embert, míg a közszereplői nem.) Ezen szertartások-ba előre láthatóan addig lehet így bele-kapcsolódni, amíg a hatóság másképpen nem rendelkezik.

A kereszteléseket csak komoly szükség esetén lehet kiszolgáltatni, illetve a házas-ságkötési szertartást a legszűkebb keretek között (pap, jegyespár, két tanú). A teme-téseket a szociális távolság betartásával, a legszűkebb körülmények között lehet meg-tartani.

A betegek kenetét a legnagyobb elővi-gyázatossággal lehet kiszolgáltatni, mivel ott a pap közvetlenül érintkezik a beteg-gel, igaz rendkívül kis „mértékben”.

Gyónni komoly szükség esetén, szintén az előírások betartásával lehet, amíg az állami hatóság előírja, hogy legkisebb mozgást végezhet a pap, jelen esetben én.

A hitoktatást jó részét sikerült megoldani online formában.

A Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus megtartása nyilván függ a járványveszély következtében kialakult világhelyzettől. A nyári táborok és egyéb rendezvények, programok szintén attól függnek, hogy a hatóságok (világi, illetve egyházi) milyen előírást adnak.

Az elmúlt hetek azt bizonyítják, a sok negatív hatás ellenére kegyelmi forrássá válhat ez az időszak, mivel több százan, illetve ezren, kapcsolódnak bele a temp-lomainkban felvett, illetve online sugárzott szertartásokba, elmélkedéseimbe. Olyan „területeket”, embereket sikerül elérni, akik nagyon sokszor messze voltak, vannak a Jóistentől, Egyháztól és most megtalálják az oda-, illetve visszavezető utat. Ez egy különleges misszionálás a hívek számára. Ezért is kérem, hogy osszák meg miséinket, elmélkedéseimet a különböző médiafelüle-ten.

Az Egyház nem elzárkózott, hanem ki-tárta kapuit az imádság és a Szeretet Szentségének szívünkbe fogadása által a világjárvánnyal szemben. A legjobb „Vak-cina, Oltóanyag” Jézus megváltó Áldoza-ta, Vére. Ő a Szőlőtő és mi a szőlővesszők, keresztség szentsége által bele kapcsolód-tunk és másokat is bele akarunk kapcsol-ni az egyetlen igaz Gyümölcsöt sarjasztó Tőbe, hogy az örök élet gyümölcsét meg-teremjük.

Végül, szeretnék mindenkit bíztatni, hogy fizikailag ugyan távol, de a Lélek ál-tal egybeforrva imádkozzunk a járvány ál-dozataiért, a betegekért, az egészségügyi és a szociális rendszer dolgozóiért, önkén-tesekért és a döntéshozókért – politikai, gazdasági, egyházi –, akik állapotbéli kö-telezettséggel bírnak a rájuk bízottakért.

*

Dr. Pereczár KláraAz óváros háziorvosát – dr. Pereczár

Klára doktornőt – kérdeztem arról, mi válto-zott meg a járvány miatt a rendelőt felkere-sők számára. Szükséges lett-e házikarantén elrendelése, vagy volt-e beteg, akit korona-vírus fertőzött meg az óvárosi lakosságból?

Jelentés „útközben”

Karanténban...Magazinunk sem mehet el az egész emberiséget sújtó katasztrófa mellett. Mi szokásunkhoz híven szűkebb pátriánk, az Óváros lakóit és hűséges olvasóinkat kérdeztük meg, hogyan élik meg ezeket a napokat, heteket. Minden korosztály képviselőit megszólaltattuk, hogy teljesebb képet kapjunk, ki hogyan élte, éli meg a karantén idejét, vagy azok közé tartozik, akik a „frontvonalban” naponta átélik az esetleges életveszélyt is. Ezt lapunk hagyományaihoz híven egyfajta „korképnek” szánjuk, hogy megmaradjon ezeknek a vészterhes időknek az emléke az utókorra.


- A rendelési idő alatt telefonon keresz-tül lehet bejelentkezni, ha valaki orvosi tanácsra, segítségre szorul. Lázas beteget nem vizsgálunk – a betegekhez mentő vi-szi ki a szükséges eszközöket a mintavétel-hez, annak megállapítására, szükséges-e kórházi beutalás, vagy elegendő a házi

otthontartózkodás. A cecepteket felküldjük a „felhőbe”, ahonnan a gyógyszerész le-hívhatja a recept információit és kiadhatja a kiváltó személynek.

Ha valaki táppénzen lesz, a dokumentu-mok kiadása úgy történik, hogy a rendelő előtti biztonsági őr adja át a jogosultnak. E-mailben is elküldhetjük a munkahelynek, ha az fogadni tudja.

Az Óvárosban két személy részére rendeltek el hatósági karantént, akik a munkahelyükön – a városon kívül – kerül-tek kapcsolatba olyan személyekkel, akik vírustesztje pozitívnak bizonyult. Szeren-csére mindkét személynél az eredmény negatív lett. A mintavétel után a karantén ideje 14 nap. Ezalatt az idő alatt a mun-kavállaló táppénzre jogosult.

Különösen fontos a védett korúakra – 65 év felettiekre – való figyelés, rokonok-ra szomszédokra, akiknek segítségre le-het szüksége. Minden olyan egészségügyi előírás, szabály betartása, amely megóv bennünket a járvány idején. Fontos az ott-honunk tisztántartása, takarítás, fertőtle-nítés, szellőztetés, az alapos kézmosás, a kéz gyakori fertőtlenítése. Ha elhagyjuk az otthonunkat, maszk, kesztyű viselése szükséges. Kerüljük a tömeges helyeket és fokozottan figyeljünk a szociális távolság betartására. Óvjuk egymást és legyünk másokhoz is türelmesek.

*

Sebestyén Mihályné, a Pitypangos óvoda intézményvezetője

- A gyermekekkel foglakozók helyzete, fő-leg az óvodás korúakkal úgy gondolom még több felelősséggel jár. Mikor gondoltatok elő-ször arra, hogy a TV-ben látott kínai történé-sek ide is eljutnak? Lehetségesnek tartottátok és Te mint vezető, hogy bezárjon egy óvoda?

- A Pitypangos Óvoda Pedagógiai Programjának egyik kiemelt területe az egészséges életmódra nevelés. A környe-zethigiénia megteremtése alapvető kö-vetelmény egy óvodában, melyről a daj-ka nénik gondoskodnak nap mint nap. Az óvodapedagógusok nagyon alapos egész-ségnevelő munkát végeznek a szokások ki-alakítása terén, melynek fontos eleme az alapos kézmosás technikájának megtanítá-sa, amit közvetlenül még a kéztörlés előtt, bőrbarát fertőtlenítő, pancsikolás követ a december elejétől megjelenő gyermekbe-tegségek idején

Ez ebben a nevelési évben is így történt, és talán mondhatom azt, hogy óvodánkban sokkal korábban elkezdődött egy fokozott, belső, megelőző intézkedés.

A nemzetközi hírekből hallva, igen, gon-doltam arra, hogy hazánkat is eléri a koro-navírus által okozott veszélyhelyzet, hiszen a nagyvilágban rengeteg ember jön-megy, állandó mozgásban van. Arra, hogy óvo-dánk bezárásáról dönt a fenntartó, aznap érzékeltem, amikor polgármester úr össze-hívta az intézményvezetőket és közölte ha-tározott döntését.

Úgy gondolom, hogy országunkban, városunkban, az intézményekben is meg-

előzés folyik, időben léptek az illetékes ve-zetők, melyben a családok, a lakosság is fegyelmezett hozzá állásal segít.

- Az itthoni helyzet március 10. körül kez-dett aggasztóvá válni. A szülők mennyire vették komolyan, hogy beteg gyereket ne vigyenek közösségbe? Az óvoda részéről folyt-e beszélgetés a szülőkkel egy estleges bezárásról?

- Kötelességünk, hogy a szülőket min-dig friss információkkal lássuk el, mely a gyermekek testi-lelki egészségmegóvását képviselik. Házirendünk értelmében be-teg gyermek nem látogathatja az óvodát. Köszönhetően az óvó nénik és a családok bizalmas kapcsolatának, odafigyelésének, hamar orvos kezébe kerülnek óvodásaink és gyógyultan érkeznek vissza a gyermek-közösségbe.

A fenntartó óvodabezárásról szóló döntéséig folyamatos ismeretterjesztő in-formációkkal láttuk el a családokat a hon-lapunkon és az óvoda Facebook felületén keresztül. A zárás bejelentésekor a szülők megértő, segítő magatartással reagáltak.

- Amikor eldőlt, hogy hivatalosan is bezár-ják a gyermekekkel foglalkozó intézménye-ket, ezt hogyan tudták meg a gyerekek? Ti és a szülők is beszéltetek velük erről? Értették a gyerekek, hogy mi történik?

- A zárásra nem volt idő felkészítenünk a gyermekeket, hirtelen jött, ezt a szülők tet-ték meg a bejelentés után.

Az óvodabezárást követően a csoportok zárt facebookos felületén vettük fel kap-csolatot a családokkal. Ezekben a csopor-tokban adtunk közre olyan videófilmeket, melyek gyermeknyelven mondták el a vírus hatásait, terjedésének lehetőségeit, és a védekezés lényegét. „Úgy tudunk egymás-ra vigyázni, hogy egymástól távol kell len-nünk egy ideig.”

- Van-e most internetes kapcsolat az óvo-da és az óvodásaik között?

- Igen ezekben a zárt csoportokban. Egy kis időt hagytunk a családoknak, hogy e rendkívüli helyzetben kialakítsák otthoni napirendjüket, megtalálják állandó együtt-lét lehetőségeit, élvezzék a minőségi időt.

A gyermek elsődleges közössége a család. A szülők felelőssége a gyermekek testi-lelki fejlődésének biztosítása, mely-ben kiegészítő szerepet kap és játszik az óvoda. Az óvodapedagógusok családias környezetben, a játék kiemelt szerepével, egy színes tevékenységrendszerrel segítik az óvodás gyermek fejlődését, az ismere-tek átadását, az értelmi képességek gya-rapodását.

A távtanulás távol esik az óvodape-


dagógiai szemlélettől, de e rendkívüli időszakban, az érzelmi kapcsolat, a sze-mélyiségfejlesztés folytatására jelen hely-zetben megoldás. Kipróbáltuk és működik. A tudatosan tervezett éves és heti tervek alapján ajánlanak az óvónénik elfoglalt-ságot kis óvodásaiknak. Természetes nem iskolásítunk, nem kérünk számon, de örülünk ha visszajelzéseket kapunk az ajánlott te-vékenységekből származó produktumokról.

- A nagyon kicsik talán nem, de a 4-5-6 évesek már értenek az internethez. Mi a tapasztalatod, hogy sok esetben a szülő is otthon van. Többet foglalkoznak a gyerekkel, mesélés, játék, stb., vagy inkább az elektroni-kus játékok a döntő most is?

- A szülők igénylik, nagyon aktívak és együttműködőek. Visszajeleznek és kapunk gyermeküzeneteket, videófilmeket közös családi tornáról. Küldenek gyermekraj-zokat, festmények, barkácsolt játékokat, ötletes és ismeret gazdag társas játékokat, melyeket a szülők készítettek el.

- Otthon hogyan kezeled ezt a számunkra teljesen új helyzetet?

- Családom tagjaival együtt alkalmaz-kodok a kialakult helyzethez. Jelen idő-szakban is intenzíven dolgozunk, igyek-szünk megfelelni az elvárt feladatoknak munkahelyünkön és otthon egyaránt.

- A munkahelyeken de a családban is ez a kialakult helyzet fokozott odafigyelést, a napi rutin átalakítását jelenti. Miben változott az életetek pl. hogyan oldjátok meg a bevásár-lást?

A kijelölt időpontokat betartva, a csa-ládtagjaink között megosztva, a szük-ségleteknek megfelelően. Az előírásokat betartva, de normális keretek között fertőt-lenítünk.

- Mivel foglalkozol, otthon vagy, van más elfoglaltságod most házon kívül is?

- Intézményvezetőként dolgozom. Az ellátandó rendkívüli feladatok határozzák meg a munkavégzésem helyét és idejét.

- Sok országban már kijárási tilalom van. Amennyiben nálunk is sor kerül erre, mik a terveid, ha elhúzódik a teljes otthoni karan-tén?

- Bízom benne, hogy erre nem kerül sor és a nemzetgazdaság is működni fog egy-re jobban. Ha mégis: követem és betartom a felsőbb rendelkezéseket, utasításokat. Jó kapcsolattartást ápolok kolléganőimmel, az óvodai közösségekkel. Maximálisan el-látom a családom és vigyázok testi-lelki egészségükre. Vigyázzon mindenki magá-ra és családjára!

*

Csőszné (Edit) és Csősz György

Ők vezetik a faluvégi kisboltot és húsbol-tot. Hogyan változott meg az üzletek forgal-ma – megváltozott-e – a korlátozások miatt? Volt-e fennakadás az árubeszerzés terüle-tén? Hogyan lehet egy kis üzletben betartani a szigorú járványügyi előírásokat?

Az élelmiszerboltunk eredetileg 7-től 19 óráig tartott nyitva. Az esti időben le-csökkentettük egy órával, tehát 7-18 óráig vagyunk most nyitva, vasárnap pedig 7-13 óráig. A húsboltban – mint eddig is – hétfőn szünnap van. Hétfőtől-péntekig 7-17 óráig, szombaton 7-12-ig várja a vevőkört. Igen, a forgalom változott, kismértékben növeke-dett, többen keresnek fel bennünket, azóta. Az árubeszerzéssel komoly gond nem lett, mindent sikerült beszereznünk, amit egyéb-ként kínálatként tartunk. Vannak bizonyos termékkörök, amelyek beszerzése lassult ugyan, de próbáljuk más cégeknél besze-rezni ezeket.

A boltot hárman üzemeltetjük, a húsbolt-ban Gyuri egyedül van. Védett korú – 65 év feletti munkatárs – nincs közöttünk, így személyi gondok nem adódtak.

Ami a bevezetett korlátozásokat illeti, eleinte nehéz volt a szabályokat a vevők-kel elfogadtatni – az időkorlátot, hogy csak hárman tartózkodhatunk egyszerre az üz-letben – de már hellyel-közzel sikerült.

Hozzánk sok kismama járt vásárolni a reggeli etetés utáni időben. Most nem tehe-tik, csak 9 óra előtt, vagy 12 óra után. Ta-lán szerencsésebb lett volna az időseknek

egy korábbi vásárlási időt kijelölni, mert a kismamáknak a délelőtti bevásárlás a leg-ideálisabb időszak. Mivel a vásárlók több-sége most délután jön vásárolni hozzánk, a délutáni forgalom az erősebb.

Próbáljuk ezt a helyzetet „túlélni” és a legjobbat kihozni belőle. Mindenkihez na-gyon kedvesek, figyelmesek vagyunk, mert az emberek most sokkal érzékenyebbek. Igyekszünk mindenkihez szépen szólni.

*

Sándor Irma – Óvárosi Nyugdíjas Klub

Az Óvárosi Nyugdíjas Klub tagjai ugyan-úgy nem tarthatnak összejöveteleket, mint a BKK összes művelődési közösségei. Van-e kapcsolata Sándor Irma klubvezetőnek a csoport tagjaival és milyen programok ma-radtak el a karantén miatt? – kérdeztem meg tőle.

- Az utolsó összejövetelünk március 5-én volt, akkor tartottuk meg az idei Nőnapot, amelyen 45-en ünnepeltünk. A korláto-zások miatt elmaradt március 15-ének a megünneplése – a koszorúzás és az ünne-pi műsoron való részvételünk. Április 1-jén „tréfanapot” szoktunk rendezni, amikor vic-cekkel, adomákkal szórakoztatjuk egymást. Sajnos ez most szintén elmaradt. Április 16-án terveztük, hogy Gödöllőre megyünk kirándulni. Ez is „kútba esett”.

Az idősebb korosztályból sokaknak nincs internet-hozzáférése, így velük telefonon tartom a kapcsolatot. Nem szerencsés idő-

szak ez számunkra sem, mert sokan vannak már egyedül – társ nélkül – és nem taná-csolják nekik a lakás, ház elhagyását. Ez alatt az idő alatt váltunk meg Bacs Lajos-nétól, kedves klubtagunktól.

Én magam is egyedül élek. A családom-ban kisgyerekek vannak – a kislány 1 hó-napos, a kisfiú unokám pedig 1,5 éves lesz.


Ezért most nem jöhetnek, nem láthatom őket. Nagyon várjuk a végét, a „felszaba-dulást”, a korlátozások alóli felmentést. A szerencsésebbek, akik kertes házban lak-nak, többet lehetnek kint a szabadban és a kertészkedéssel jobban telik az idő. Heten-te egyszer járok bevásárolni, mert a gyer-mekeim nem Battán laknak és dolgoznak valamennyien.

Reménykedünk abban, hogy nem fog örökké tartani a karantén, és újra találkoz-hatunk a többiekkel a klubban.

Soczó Lászlóné, családanya Családjuk sorsa nem mindennapi. Elő

ször őt kérdeztem meg, hogy a fiukkal, Ádámmal történt tragédia mellett, amelynek következményeivel már tizennégy éve szembe kell nézniük, milyen változásokat okozott a bezártság?

- Mi itthon nem sok változást élünk meg, a „karantén” bezártság régóta tart nálunk. Tizennégy éve nap-mint nap az ápolásban ugyanazokat a folyamatokat végezzük, amit a betegápolás megkövetel. Hozzá va-gyok szokva, hogy hetente egyszer vásáro-

lok és intézem a dolgaimat. A szokásosnál nem halmoztunk fel több élelmiszert, mint eddig. Kevés idő marad az elmélkedésre. A napi rutin folyamatos munkát követel meg.

Sajnos a külső segítséget, a masszázst és a tornát a betegünk érdekében lemondtuk. Nem találkozunk senkivel, csak telefonon és interneten tartjuk a kapcsolatot, ha vásá-rolni megyek a szomszéd időseknek is se-gítek. A fertőzéstől való félelmükben sokan már most félnek bemenni a munkahelyükre. A koronavírus a munkáltatókat is döntésho-zásra késztette. Mivel mi beteget ápolunk, akinek az immunrendszere nagyon gyenge, a férjemet is elküldték szabadságra!

De nekünk sem mindegy, mi folyik a világban, városunkban. Interneten, Tv-n keresztül tájékozódunk. Szerencsére a lá-nyomra és család fiatalabb tagjaira szá-míthatunk. Nagyobb bevásárlást ők is a házhoz hozzák! Bevallom nagyon jól esett, amikor telefonon érdeklődött az egyik szol-gálat munkatársa: tudnának-e segíteni va-lamiben?

Mi is izgulunk, hogy hogy alakul a jövő, de ettől többet nem tudunk tenni úgy ér-zem. Többet fertőtlenítünk, maszkot hor-dunk. A házat csak kisebb vásárlás miatt hagyjuk el. A kertben levegőzünk, ha az időjárás megengedi. Nagy tisztelettel va-gyunk és szurkolunk az egészségügyben dolgozóknak és azoknak az embereknek akik sajnos olyan helyen dolgoznak ahova nap mint nap be kell járniuk! Várjuk, hogy vége legyen ennek a világot felforgató jár-ványnak. Az biztos, hogy mire ennek vége lesz, remélem, sokan átértékeljük az életün-ket és pozitív hozadékkal zárjuk le ezt a korszakot életükben és kezdenek egy újat: Tabula Rasa!

*

K.B. B. még nagyon messze van a nyugdíj

tól, de jelenleg, ahogyan sokan mások itthon van. A legnagyobb közösségi oldalon nyomon követhetem mostani tevékenységét. Csodás dolgokat készít, nagyon kreatív. Ellátja szűkebb családját, emellett testvérével együtt gondoskodik idős édesanyjáról is.

- Hogyan élitek a mindennapokat ebben a felfordult világban?

Abban a – mondjuk úgy – szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy ideje itthon vagyok, így az életemet már a vírushelyzet előtt is másként éltem, mintha mindennap dolgoznom kellene. Édesanyám arra taní-tott, hogy az alapvető élelmiszerekből min-dig legyen otthon tartalék. Ezt a tanácsát meg is fogadtam, így emiatt nem kell min-den nap boltba menni. Nagyon sok kenyér és péksütemény receptet letöltöttem már a netről, nemegyszer sütöttem már jénai-ban kenyeret, a családom nagy örömére. Mivel alapbetegségemnél fogva talán a veszélyeztetettebbek közé tartozom, ezért a családom nem igazán enged sehova, ha nem muszáj. A vásárlást (az általam ösz-szeírt lista alapján) párom végzi el, közben idős édesanyjának is bevásárol, vagy ha épp anyukámnak kell valami kisebb dolog, akkor azt is megveszi. De ha épp a testvé-rem lát valamit, ami tudja, hogy érdekelne, akkor felhív, hogy megvegye-e nekem?

Mivel a lányom sajnos szinte minden nap megy dolgozni, ezért amikor bemegy egy boltba, akkor hív, hogy kell-e valami. Anyu-kámnak javarészt a testvérem vásárolja meg az előre megbeszélt kisebb dolgo-kat. Amíg családom tagjai dolgoznak, én elvégzem a szokásos házimunkát. Anyuká-mat eddig is többször hívtam naponta, de most a hívások száma megsokszorozódott, többször beszélünk egymással. Ugyanígy a testvéremmel is. Mert ha már nem találkoz-hatunk, legalább tudjuk egymásról, hogy minden rendben van. A személyes találko-zást most kicsit mellőzzük, mert nem szeret-nénk, hogy bármelyikünknek is baja essen.

Mivel februárban jelentkeztem egyete-mi képzésre, és a vírushelyzet miatt most online órák vannak, ezért arra is készülök, megírom a beadandókat. És néha még a kreatív dolgokra is marad időm.

Sikerült egy pár maszkot és fertőtlenítőt beszereznünk, de mivel ezek is fogyóesz-közök, ezért tegnap el kezdtem maszkot varrni a családom tagjainak. Persze min-denkinek igény szerinti színben. A lakást fo-kozottabban takarítom, Domestosos vízzel áttörlöm a bútorokat, illetve a felmosás is azzal történik. Ha mégis el kell hagynom a házat, akkor maszkban megyek és viszek magammal kesztyűt és fertőtlenítőt. Mind-egyikünk igyekszik betartani amit kérnek. Talán így elkerül minket a baj. Mindenki vi-gyázzon magára és szeretteire!

*

Kovács Marianna, a Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatója

Marianna nemcsak igazgatója a Városi Könyvtárnak, de elkötelezett és gyakorló mesemondó is. Mint a legtöbb intézmény a könyvtár ajtaja is bezárult az olvasók elől. Őt kérdeztem, hogy milyen módon tartják, avagy tartják-e a kapcsolatot az olvasóikkal?

- Bár a hírek több hete érkeznek a világ-ból, de az ember valahogy hajlamos azt hinni, hogy ez nálunk nem történhet meg. Aztán szépen lassan megértettük, hogy fel kell készülnünk, a veszély minket is utolér.

Igazán az intézmények bezárásával egyidőben tudatosodott az egész könyvtá-ri kollektívában, mekkora is a baj. Innentől kezdve viszont tisztán láttuk a feladatunkat. Nagy segítségünkre volt az Önkormányzat, megkaptuk a megfelelő útmutatásokat és mindenki biztosított bennünket arról, hogy ha kell, segítségünkre lesz. Azt sajnáljuk, hogy gyorsan kellett cselekedni, de nyilván


megértettük. Mire elkezdtünk volna több dokumentumszámot kölcsönözni, be kellett zárnunk. A mai napig jönnek a telefonok, hiányoznak a könyvek, hiányzik a könyvtár.

Több lehetőséget megvizsgáltunk, ho-gyan tudnánk segíteni? Pl. Gondoltuk, az in-tézmény elé készítünk ki leselejtezett köny-veket, amit az emberek hazavisznek. De felhívtam az Egészségügyi Központot, ahol azt tanácsolták, ne tegyük, ha az emberek válogatnak, azaz fogdossák a könyveket, az veszélyes, a vírus papíron is jelen lehet. Nem adjuk fel, tájékozódunk a szakmában, keressük a megoldást, hogy kapcsolatba maradjunk az emberekkel. Mondhatni, fel-költöztünk a Facebookra, igyekszünk tartal-mas olvasnivalót megosztani, némi humorral tartani az emberekben az erőt.

A könyvtáron belül hatalmas munka fo-lyik: készülünk a leltárra. Átnézzük az állo-mányt, selejtezünk, takarítunk. Sajnos nem tudunk teljes létszámban dolgozni, némely kollégánk beteg, és vannak akik a gyere-kekkel kell hogy otthon maradjanak.

Sokat beszélgetünk, azt látom, hogy az emberek lelkileg is elfáradtak. Aggódnak a családért, tartanak a megélhetéstől a jövőben, így kötelességemnek érzem, hogy meghallgassuk egymást, támaszai legyünk egymásnak.

Természetesen nem adjuk fel és nem ad-juk lejjebb! Nagy örömünkre a napokban a szakmai is jó példaként említett bennünket, ez erőt ad. Sok mindenre nincs még meg a válaszunk, nem tudjuk, mikor, hogyan nyit-hatjuk ki az ajtókat, de addig is tesszük a dolgunkat és mint mindig készen állunk a változásokra.

Magam az Óvárosban lakom, ahol az élet mindig is csendesebb. Ha otthon kell

maradjak, millió teendő vár rám, hiszen itt a tavasz, ébred a kert. Bár a könyvtártól elszakadni akkor sem fogok, otthonról is tu-dok majd dolgozni.

Gulyás Márk, vállalkozó Az autószerelő műhely tulajdonosa a

harmincas éveiben jár. Anyai ágon a család több évszázada az óvárosban él. Itt lakik a régi családi házban, és itt alakította ki a sokak által jól ismert autószerelő műhelyét.

- Sok vállalkozó kénytelen volt bezárni, de ahogy élelmiszerre az autóra is szükség van, főleg most, hogy tömegközlekedésen veszé-lyes utazni. Milyen módon tesznek eleget a járvány kívánta szabályoknak?

- Ha valaki januárban azt mondja, hogy le fog állni az eddig megszokott életünk, biztosan összeráncolt homlokkal javasoltam volna neki, hogy ne nézzen annyi kataszt-rófafilmet. Aztán, tessék. Ez a vírus a világ másik feléről indult és nagyon hamar el-szórta kicsiny, de annál mérgezőbb magjait a glóbusz minden területén.

Habár azon megy a harc, hogy a jár-vány terjedési görbéjét minél jobban el-laposítsuk – eddig nagyon szép sikerrel – a mindennapi ember azért küzd, hogy egészséges maradjon. A fertőzés terjedése ugyanis az akár életveszélyessé is válható betegség mellett azt is jelenti, hogy nagyon

sok dobásból kimaradhat az ember. Ami minden esetben kerülendő állapot, de ha a családját kell ellátnia, felmenőit ápolnia, vagy esetleg olyan munkát végez, ahol fel-tétlenül szükség van rá, akkor hatványozó-dik a baj, ha karanténba kell vonulnia vél-

hető, vagy igazolt fertőzés miatt.Mert ebben a vészjósló időben még az

eddiginél is jobban meg kell becsülni a munkát, hiszen egyre kevesebbeknek adó-dik meg a megteremthető, fenntartható anyagi biztonság, melyet részben a folya-matos munkavégzés nyújt. Az a lehetőség, ami néhány hete még magától értetődő volt, hiszen munkaerő-hiánytól és túlterhelt-ségtől szenvedett minden terület a konti-nensen, most megszűnt: komplett szakmák lehetetlenültek el néhány nap alatt.

Kis, családi autószervizünkben is mar-kánsan érezhető a változás. Az előírások és a józan ész parancsára zárt kapuk mögött folytattuk a munkát, a megszokott barátsá-gos, beszélgetős, kényelmes autó átvételek és visszaadások helyett külső helyszínen bonyolított, lerövidített metódusokat kezd-tünk alkalmazni azért, hogy a fertőződés esélyét a legkisebbre csökkentsük. Az első héten még nagyon furcsán néztek ránk az emberek, talán volt olyan is akit megrémí-tettünk maszkjainkkal, kesztyűinkkel és a fertőtlenítőszer szúrós szagával. De nem szabad más utat választani, aki nem fe-gyelmezett ebben az időszakban, hatalmas hibát követ el. Mivel mi rengeteg autóval és emberrel találkozunk nap mint nap, felelős-ségünk még nagyobb mint annak, aki csak szimplán magáért vállalja tettei következ-ményeit.

Az autó egy személyes élettér, egy gu-ruló szoba. A holmijainkon túl mindannyian a bacilusainkat is hordozzuk az utastérben – DNS mintát is könnyűszerrel lehetne sze-rezni odabent a járművet használóktól, a jármű kormánya pedig az egyik legfertő-zőbb alkatrész az egész masinában. Egy vírussal megfertőzött autó tehát potenciális veszélyforrás annak aki nem fertőzött, de mégis beleül – gyanútlanul. Például mi, au-tószerelők. De ez működhetne fordítva is: ha mi juttatnánk be a kórt a tiszta autóba tudtunkon és szándékunkon kívül.

Ezért vezettük be azt, hogy a javításra leadott járművet az átvétel után és a visz-szaadás előtt is alaposan végigfertőtle-nítjük, továbbá folyamatosan ügyelünk a higiéniára, hogy az autó tulajdonosai és a munkát végző kollégák is biztonságban maradjanak.

Sajnos a biztonságos munkavégzéshez szükséges maszkból hamar hiány kelet-kezett – szerencsére kesztyűből mindig be vagyunk tárazva, azokat egész évben használjuk. Így, kis fortéllyal a magunk ké-szítette maszkokban dolgozunk: a raktáron levő prémium minőségű pollenszűrők anya-gából több rétegű védőeszközt hoztunk lét-


re, így az egyik legfontosabb védvonalat meg tudtuk húzni, a fertőzés ezen jó esély-lyel fennakad, bármelyik irányban is pró-bálkozna. Ezt kiegészítésképpen egy ked-ves ügyfelünktől is kaptunk a felesége által varrt maszkokból, melyeket mosni is lehet a papírosainkkal ellentétben.

Érthető módon mindenki igyekszik a költ-ségeit optimalizálni, hiszen senki sem látja előre a veszélyes időszak végét, ami nem csupán a vírus felszámolását jelenti, hanem a gazdaság lendületének visszatérését is. Ezért is tapasztaljuk azt, hogy a lefoglalt időpontok egy része bizony felszabadul, mert habár autózni muszáj – a tömegköz-lekedés nem feltétlenül jó opció a fertő-zésveszély miatt – a nem feltétlenül a biz-tonságos működéshez kapcsolódó tételek elvégzése elnapolható egy kis időre. Eb-ben igyekszünk az autósok segítségére len-ni, a feltárt javítanivalókat több csoportba osztjuk, hogy a szükséges, a javasolt és az idővel érdemes javítások külön kezelhető-ek legyenek. Ezt a beosztást már évek óta elkészítjük, de sosem volt ennyire aktuális, mint most.

Számos kisvállalkozáshoz hasonlóan, van forgatókönyvünk, válságtervünk a munka részleges, vagy akár teljes beszüntetésé-nek esetére – ha azt központi szabályozás, vagy karantén miatt kellene elszenvednünk. A cápa is elsüllyed, ha nem úszik: ugyanez igaz minden vállalkozásra és munkaválla-lóra is: ha lendületét veszti, padlóra kerül-het.

Egészséget, kitartást és erőt kívánok mindannyiunknak, segítsünk egymásnak túl-élni ezt a szörnyű időszakot! Hajrá Százha-lombatta, de leginkább hajrá emberiség! Itt az idő, hogy bizonyítsuk alkalmazkodó képességünket, rátermettségünket! Össze-fogva sikerülni fog, nincs is más választá-sunk.

*

Egy egészségügyben dolgozó a frontvonalból

- A látszat ellenére most talán még ke-ményebb munka folyik a háziorvosi ren-delőkben, mint „békeidőben˝. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy az idősek és a krónikus betegek ellátása a lehető legzökkenőmentesebben folytatódjon, ter-mészetesen párhuzamosan az akut beteg-séggel telefonon hozzánk fordulókkal. Az idősekkel és a krónikus betegekkel telefo-nos kapcsolatban vagyunk, hogy elmondjuk nekik, a rendszeresen szedett gyógyszere-ikhez továbbra is zavartalanul hozzájuthat-

nak, elmondjuk ennek módját is. A receptek felkerülnek az elektronikus térbe, EESZT-be és akár hozzátartozójuk, akár segítőjük, szomszédjuk is kiválthatja a gyógyszereiket a TAJ számuk és a kiváltó személy személyi igazolványával. Ezzel is erősítve bennük a tudatot, miszerint: MARADJ OTTHON!

Kitartást és jó egészséget mindenkinek! Különös figyelmet érdemes fordítani az idős és krónikus beteg hozzátartozóinkra. Segít-sük őket! Csak úgy, mint a kisgyerekes hoz-zátartozóinkat! Tegyünk meg mindent, hogy nekik ne kelljen kimozdulniuk. Tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet, de mi min-dent megteszünk és kérjük meg hozzátar-tozóinkat, hogy fogadják el a segítséget!

*

Ozmitz Klára állatvédő Klárit nagyon sokan ismerik a város

ban. Elkötelezett állatvédő, nagyon sokan nála tanultak meg lovagolni. A máskor nyüzsgő tanya most csendes az emberektől, de helyettük számos állat veszi körül a családot.

- A bezártság itt nem nehezíti az életet, mert eléggé távol esik, mert a határban ritkán találkozni emberrel, főleg csoportosan. Ez sze-rencse a mostani helyzetben.

- Igen, szerencsésnek mondhatjuk magun-kat, hisz egy viszonylag nagy tanyán élünk a családdal. Az életünk egy része tehát nem változott.

Ellátjuk az állatainkat: ez jelenleg a kö-vetkezőkből áll: 15 kutya, 23 macska, 17 ló, egy kecske, egy malacka, kb. 30-30 nyúl és baromfi. Az ő ellátásuk napi szinten több óra munkával jár, amit most felosztot-tunk egymás között, és így mindenkire jut feladat. Takarítás, etetés, itatás, mozgatás, a takarmány előállítása, darálása, főzése. Életünk ezen része csak annyiban változott, hogy a szerepek egymás között átadásra

kerültek, próbáljuk egymást segíteni, hogy mindenki egyenletesen legyen terhelve.

- Az állatok mellett ott a munkahely, a csa-lád. Ez mindenhol nagy változásokat okozott.

- Igen, életünk másik része gyökeresen megváltozott. Én a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskolá-ban tanítok informatikát 5. 6. 7. osztályok-ban. Belépett a tantermen kívüli digitális ok-tatás, így a tanulóknak, szülőknek merőben új platformokkal kellett megismerkedniük. Kollégáimmal ezt segítettük elő-gyakran te-lefonon, közösségi hálón, vagy a számítógép távoli elérésével. A gyerekek és a szülők vé-gül belejöttek, alkalmazkodtunk mindannyi-an a kihívásokhoz.

Ugyanezt a másik oldalról is megtapasz-taltuk. Gyerekeinknek is ki kellett alakíta-nunk az itthonról való tanulás lehetőségét. Felélesztettük elavult számítógépeinket – még jó, hogy Tamás informatikus-mérnök – így ha nehézségek árán is, de mindenkinek jut gép, amiről tud dolgozni, tanulni.

Megállapodtunk abban a családdal, hogy akkor, ha valakinek online órája van, vagy olyan munkahelyi feladata, ami nem halasztható, vagy amihez hang és kép is szükséges egyidőben, akkor a többiek nem csinálják a feladataikat, mert csak így tudjuk ezt megoldani. Türelem, odafigyelés. Furcsa, nehéz, vicces szituációkat szül ez, de rugal-masan, toleránsan állunk hozzá, így minden rendesen működik.

- Talán a legnehezebb azokkal a család-tagokkal tartani a kapcsolatot, akikkel nem együtt élünk. Ti ezt hogyan oldottátok meg?

- A tágabb családdal, testvérekkel, szülőkkel tartjuk a kapcsolatot – jórészt telefonon, de ha bármire szükség van, akkor személyesen is. Próbáljuk a sza-bályokat betartani, a higiéniára ügyelni. Sajnos az én szüleim már ellátásra szorulnak napi szinten. A nehézség az, hogy a legke-vesebb időt töltsünk egy légtérben velük. Hiszen mindannyian többet szeretnénk, és a telefonon való beszélgetés – napi több óra – nekik sajnos nem váltja ki a személyes beszélgetést. Ők bizony más kor gyermekei.

Így azért mindannyiunknak megvannak a maga nehézségei. Mi, felnőttek nem úgy dolgozunk, mint eddig, a gyerekeknek hi-ányzik a társaság, a szülőknek hiányzik a személyes kontaktus. Próbáljuk óvni a csalá-dot. Bízunk.

- Nehéz összeegyeztetni a felelősséget, hogy a családot ellátva a magatok egészsé-gére is fokozottan ügyelni kell. Az állatokat gondolom idegenekre nem lehet bízni, főleg ennyit. Fogadtok be állatokat ilyen körülmé-nyek között?


- Szerencsések vagyunk, hisz a természet egy lépésre van a küszöbünktől! Nem va-gyunk négy fal közé, egy lakásba bezár-va. Unatkozni sem tudunk, hiszen most éled a természet, nő a fű, virágoznak a fák-sok a tavaszi munka.

A tanya pezsgő élete is nagyon megvál-tozott, elcsendesedett. Látogatókat nem fo-gadunk saját és mások biztonsága érdeké-ben. Ha mi megbetegedünk, bizony nehéz lenne megoldani, hogy ellássa valaki a sok állatot.

Állatok befogadására nincsen most lehe-tőség, mert bizony most a család tartaléká-ból finanszírozzuk mentetteink élelmezését, orvosi költségét. A tanyán a Dobbant-lak Állatvédő Egyesület gondozásában lévő állatok - kutyák, macskák, nyulak, kecske, lovak - ellátása a családra hárult. Ugyanis az 1%-ból befolyt összeg és a támogatások elfogytak, most pedig nincs lehetőség bevé-telekre. Júniusig tart ki az előre megvásárolt takarmány minden árvának. Utána nem tud-juk, mi lesz…

- A televízióban elhangzott, hogy állatok is megfertőződtek, konkrétan oroszlánokról szólt a hír. Mit gondolsz erről?

- Az Állatorvostudományi Egyetem ál-lásfoglalása számunkra irányadó: „A mai tudományos tények és ismeretek szerint a ha-zánkban általánosan háziállatként tartott ál-latfajok nem terjesztik aktív módon az embe-rek járványos koronavírusos megbetegedését (COVID–19) kiváltó kórokozót. Az emberi megbetegedések nem a háziállatainktól szár-maznak, és fordítva. A mai ismeretek szerint az emberi megbetegedést kiváltó vírus nem betegíti meg a háziállatainkat. A vizsgálati eredmények alapján kimondható, hogy a hu-mán megbetegedések terjedésében az embe-rek egymás közötti közvetlen érintkezése és a cseppfertőzés (köhögés, tüsszögés) a legfőbb tényező.”

A másik irányadó a Nemzeti népegész-ségügyi Központ - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása: „Érdemes tudni, hogy jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a társállatok vagy más háziállatok, il-letve a vadállatok megfertőződhetnek az új 2019-es koronavírussal, mint ahogy arra sem, hogy az állatok a fertőzés további forrásaivá válhatnak az ember számára. Mivel az állatok és az emberek egymás között terjeszthetnek bizonyos betegségeket (zoonózisok), az álla-tok kezelése és gondozása során, elővigyá-zatosságból, az alapvető higiéniai feltételeket mindig be kell tartani, célszerű elkerülni, hogy idegeneknek simogassák kedvenceinket!”

Így komolyabb teendőnk nincs az ő vé-delmük szempontjából. Ami viszont fontos:

az állatok szőrén a vírus éppen úgy meg-tapadhat, mint a tárgyak felületén! Ezért nem lehet hozzánk most bejönni, állatokat simogatni, sétáltatni, önkénteskedni. Hiszen a tünetmentes, egészséges látogató is lehet vírusfertőzött, a Covid-19 pedig a szőrön, vagy egyéb felszerelés felületén megta-padva, később bennünket, embereket meg-fertőzve bajt okozhat.

- Ilyenkor tavasszal aktuális a kutyaoltás. A többi állat is megkapja az évente kötelező vé-dőoltást a mostani helyzetben is?

- Védeni úgy védjük az állatainkat, hogy minden aktuális, esedékes oltást beadatunk nekik. Kutyáknak ilyenkor a veszettségoltás a kötelező, hisz évek óta tavasszal szokott a városban kampányoltás lenni.

Mi a dr. Bubó Állatorvosi Rendelővel állunk kapcsolatban, ők jönnek beoltani az állata-inkat. Kutyák és macskák a veszettség és a fertőző betegségek elleni kombinált oltást és féreghajtást kapnak, valamint kullancs- és bolhairtó kezelést havonta, ami szúnyo-gok és legyek ellen is védi őket. Nyulaink szúnyogok ellen kapnak oltást, féreg hajtva is vannak. Malacka és a baromfiak féreg-hajtásban részesülnek. Kecskénk és lovaink dr. Révy Dénes állatorvoshoz tartoznak, tőle kapják a védőoltást és a féreghajtást.

Ezt felsorolni is sok, és bizony nem egy-szerű megszervezni, lebonyolítani. Mégis minden állattartónak meg kell tennie ezeket, hisz nem csak a bajt kell kezelni, hanem azt jó megelőzni is! A jó gazda gondossága a legfontosabb állataink szemszögéből.

- A fenti válaszaidból kiderül, hogy opti-mistán szemléled a jövőt. Segítenek ebben az állatok?

- Állataink szerencsések, és mi is azok vagyunk. Egy kölcsönösen hasznos együtt-élésben vagyunk. Mi biztosítjuk számukra az életükhöz szükséges dolgokat, ők számunkra célt adnak, hitet, megnyugvást. Ugyan érzé-kelik, hogy másképp van valami, nem ez volt a szokásrend, de szerencsére nem tudják, mivel küzdünk. Irigylem ezt a gondtalansá-got tőlük! Élvezik a tavaszi meleget, süttetik a hasukat a nappal, örülnek a jó szónak, si-mogatásnak.

Amikor velük foglalkozunk, elfeledjük, milyen nehéz most nekünk, embereknek, és bízunk a szebb jövőben…

Dobbant-lak Állatvédő Egyesület 18676721113

Dr. Rafai Ramón, Patika PlusRövid helyzetjelentést a dunafüredi Patika

Plus Gyógyszertár vezetőjétől, dr. Rafai Ramóntól kaptam:

- A járványra való tekintettel kihelyez-

tünk fertőtlenítőt a patikába belépők szá-mára. A járványra vonatkozó előírás szerint a gyógyszertár betegforgalmi terében csak annyian tartózkodhatnak, ahány gyógy-szerkiadó hely működik, a többiek a bejárat előtt várakoznak. Itt is általános szabály a 1,5-2 méteres távolság betartása.

Hivatalosan 2,5 évvel ezelőtt vezették be az E-receptet. Ez azt jelenti, létrehoztak egy információs ”felhőt”, ahová különböző egészségügyi információkat töltenek fel: Pl. orvosi leletek, zárójelentések, gyógyszer re-ceptek stb. Ezekből adatokat csak az arra jogosult orvos, szakorvos, gyógyszerész – és csak a saját szakterületére vonatkozókat – hozhat le. Így bármely patika is, ha van rá jogosultsága és a rendszerbe bejelentkezett, abban szerepel, kiadhatja. A helyzetre való tekintettel egyszerűsítették a kiváltást. Bárki a beteg tajkártya-számának ismeretében és saját személyi okmányának a bemutatá-sával jogosulttá válik a recept kiváltására, nem csak a betegek – saját jogon. Ez meg-könnyíti a segítők dolgát is.

Ami a beszerzést illeti, a kezdeti problé-mák után – szerencsére volt annyi gyógyszer tartalékunk – nem jelentkezett ellátási gond-ként.

Szájmaszk beszerzéséről cégcsoportunk gondoskodott, így a körülményekhez képest igen kedvező áron – 299 Ft-ért – lehet ná-lunk megvásárolni. Sikerült kézfertőtlenítőket is beszerezni, ebben is biztosítani tudjuk az igények kielégítését. Minden próbálkozá-sunk ellenére gumikesztyűhöz még nem sike-rült elegendő mennyiségben hozzájutnunk. Reméljük, a probléma rövidesen megoldó-dik.

Úgy gondolom, a megfelelő védőeszkö-zök használatával nagyban hozzájárulha-tunk a járvány elleni védekezéshez. Ezek alkalmazása kiemelt fontosságú mind saját, mind a környezetünkben élők védelmében.

Ami a járvány miatt gondot okoz – az egész egészségügyi területen –, hogy elő-fordul, munkatársaink kiesnek a munkából és kevesebb létszámmal kell a feladatainkat ellátni.

Érzékeljük, hogy most sokkal többen ke-resnek fel bennünket. Napközben is jut idő bevásárlásra, nem csak a munka utáni idő-szakban. Az ünnepek miatt is sokkal többen keresték fel a TESCO-t, így többen tértek be hozzánk. Általánosságban elmondható, hogy a vevők türelmesen kezelik a rendkívüli helyzetet még akkor is, ha ez érzelmileg ha-talmas túlterheltséget jelent, vevő és patikus számára is.

Az interjúkat készítette Jankovits Márta és Szegedinácz Anna


- A COVID-19 járvány márciusban hihe-tetlen sebességgel tört be Magyarországba. Mikor volt az a pont, amikor a kórházakban dolgozók tudomásul vették, hogy igen nagy a baj. Hivatalosan is értesítette az ott dolgo-zókat a vezetőség, hogy bizonyos időponttól megváltoznak a körülmé-nyek?

- Az országos híradá-sokkal egyidőben a kór-ház belső kommunikációs csatornáin értesültünk a kialakult helyzetről. A belső körlevelek eljutnak minden dolgozóhoz és az abban megfogalmazott utasítások/feladatok vég-rehajtását a közvetlen ve-zetők koordinálják.

- Miben változtatta meg a műszaki dolgozók életét a járvány időszaka? Több lett a munka, kevesebb az ember?

- Ha kórházakról esik szó, természetesen a gyó-gyítás és ezzel összefüg-gésben az orvosok és a felszerelés van leginkább említve, majd őket követi az ápoló személyzet. A legritkább esetben említik az őket kiszolgáló osztályokat, pedig ezek nélkül nem működik betegellátás. A műszer-gazdálkodás, anyagbeszerzés, szállítás, adminisztráció, telefonközpont, portaszol-

gálat és a műszaki osztály mind az egész részei.

A rendkívüli helyzet bevezetésének első pillanatától a kórházban fő szempont lett, hogy a belépés pillanatától jól el lehessen különíteni fertőzött területeket a nem fer-

tőzött területektől, csökkentve a további fertőzéseket. Ez egy épületkomplexumon belül, rengeteg logisztikai átszervezést igényel. A kórház megszokott rendje alap-

jaiban változott meg az új közlekedési utak meghatározásával. Személyzetnek és be-tegnek újra meg kellett tanulnia a biztonsá-gos közlekedést, mely szinte napról napra más lett. Osztályok és tevékenységek ke-rültek áthelyezésre. Szokták mondani, hogy ne vezess rutinból, hát ez napjainkra vonat-koztatva, valóban nagyon igaz.

Mivel a műszaki területekre vonatkozott a kérdés, azt tapasztaltam, hogy a napi megszokott feladataink mellé más, új fel-adatok sorakoztak fel. Költöztetések, át-szerelések, berendezések, útvonal jelzések, ideiglenes fal építések minden anyagból, s egyéb kreatív megoldások, melyekre gyorsan kellett reagálnunk. Ez a minimum létszám tekintetében igen jó szervezést és összefogást igényel. Nehezítő körülmény, hogy munkát kell végeznünk a fertőzött és nem fertőzött területen egyaránt, ez bo-nyolultabbá teszi az amúgy sem egyszerű munkánkat. Ha csőtörés, elektromos zárlat, vagy egyéb sürgős javítás van fertőzött te-rületen, azt is meg kell oldanunk. Ezeken a területeken nővérek segítenek a védőruhá-ba való beöltözésben, de a dolgozók szá-mára külön is áll rendelkezésre védőruha, arra az esetre, ha olyan területen szerel-nek, ahol nem tartózkodik személyzet.

- A műszak fertőtleníti az osztályokban felhasználásra került tárgyakat?

- Nem, ez nem a mi feladatunk. Ezek egy része egyszer használatos. Más részét az osztályokon meghatározott technológiával a nővérek végzik a többit pedig közpon-tilag sterilizálják. Nagy gonddal, külön kezelik a keletkezett hulladékokat is, me-lyeket a szállító munkatársak a helyszínen fertőtlenítenek.

- Mivel telik egy műszaki vezető egy nap-ja? Rendelhet-e műszaki berendezéseket, anyagokat, eszközöket? Mennyi műszaki munkatársra van szükség, hogy egy kórház működése folyamatosan biztosítva legyen?

- Mondhatnám, hogy hétfőtől péntekig 7:30–16:00-ig, ám ez nem a való, mert a műszakon állandó rendelkezésre állás

Alapjaiban változott meg a kórházi rendBeszélgetés Mikulásik Gábor műszaki vezetővelA naponta a médiából ránk ömlő információk tömegében, megismertük az egészségügyben dolgozó orvosok, ápolók a betegekkel közvetlen érintkező emberek munkáját. Ahhoz, hogy egy kórház folyamatosan működni tudjon, kell a műszaki háttér. Az egyik fővárosi kórház Százhalombattán élő műszaki vezetője válaszol kérdéseinkre, aki mint szemtanú, közvetlen látja azt a heroikus munkát a kórházakban, amit a koronavírus járvány terjedése okoz.


szükséges. A kórház sosincs zárva, főleg, hogy a mi kórházunk nyitott, tehát normál esetben állandóan látogatható, ezért mű-szaki ügyeletet biztosítunk 24 órán keresz-tül. Reggeli szakmai megbeszéléssel indul minden egyes munkanap, melyen elosztjuk a beérkezett javítási igényekhez szüksé-ges munkaerőt és eszközöket. Sok esetben a munkatársaim nem csak a szakmájukban dolgoznak, hanem ha a szükség úgy hozza, (elég gyakran) egymásnak segítenek. Pél-dául ha egy válaszfalat kell hirtelen felépí-teni, együtt dolgozik a lakatos, a gondnok, a villanyszerelő. Ha a szennyvízszivattyút kell felhúzni egy aknából mert eldugult, ak-kor a vízvezetékszerelő együtt dolgozik az asztalossal, festővel vagy épp velem. Cser-készvezetőként megtapasztaltam, hogy a vezetés elsősorban példa, s ezért lehető-ség szerint, mindig ott kell legyek, ahol a legnagyobb a szükség.

A munkánkhoz való eszközöket és anya-gokat minden esetben központilag igényel-jük és kapjuk meg.

A létszámot tekintve nem állunk túl jól, de ha jó a szervezés az sokat segít. Termé-szetesen nagyon nem mindegy, hogy egy összetartó kis csapattal küzdünk meg a ki-hívásokkal, vagy sem. - Ha széthúzás lenne ez a munka lehetetlenné válna.

- A kórházakban dolgozókat bármilyen beosztásban is vesznek részt a munkában állandó veszély kíséri, több mint egy átlagos állampolgárt. Ahogyan a hírekben halljuk sokkal több halálesetet kell látniuk, mint „bé-keidőben” Hogyan dolgozzák fel és mennyit visznek ebből haza a családjukhoz?

- Mikor 25 év Erőműves munkaviszony után itt a kórházban találtam magam, ez volt a legnehezebb része a mindennapjaim-nak. Már több mint 6 éve tudom megfigyel-ni az egészségügy szereplőit, magamat is beleértve. Mivel különbözőek vagyunk, így a legkülönbözőbb módon éljük meg a halott látványát, vagy a szemekben a re-ménytelenséget.

Bármennyire is műszaki feladatokat vég-zünk, velünk is gyakran megesik, hogy ezzel a helyzettel találkozunk. Ha annyit mondok, hogy ebben a közegben napi szinten meg-élhető a Gondviselés jelenléte és a hiánya, akkor körbeírtam e kérdést, úgy hogy nem bántottam meg senkit. Rajongója vagyok azoknak a nővéreknek és orvosoknak, akik a rengeteg munkájuk mellett végtelen alá-zattal végzik ezt a páratlan hivatást.

A kórházban történteket nem szívesen „cipelem” haza. Ilyen szempontból az a másfél óra hazaút elegendő a regenerá-lódáshoz.

- A civil emberek összefogtak, hogy se-gítsék a „frontvonalban” dolgozókat. Láttuk, hogy visznek élelmiszert, főtt ételt, most ka-pott a Szent László kórház 500 biciklit. Ho-gyan fogadják a kórházban dolgozók, hogy egy ország ismeri el azt a veszélyes munkát, amivel nap mint nap szembenéznek?

- Fontosak ezek a híradások, melyeket láthatunk a média felületeken. Igazán ér-zelmes pillanat az, ha velünk esik meg, s éljük át a kórház kerítésénél, a való élet-ben. Mikor anya és gyermeke ragasztgat a kórház kerítésre „Köszönjük!”feliratot, vagy a pék hoz egy autóra való meleg cipót, az bizony könnyet csal a szemekbe.

Hozzánk is a legkülönbözőbb adomá-nyok érkeznek nap mint nap. Hogy egy műszaki példát is említsek, a minap egy kisgépkölcsönzőből vésőgépet kellett kiköl-csönözni csőtörés elhárításhoz, és a gépet letét nélkül, ingyen kapta meg a kórház használatra. Nagyon kellenek ezek a po-zitív megerősítések! Napjainkban a szabad mozgásban való korlátozások, több ember-ből agressziót és minősíthetetlen viselkedést váltanak ki, ami aztán sok esetben a kórház dolgozóin csattan. Ezért is nagyon felérté-kelődnek az említett szeretet gesztusok.

- Most mindenkit az foglalkoztak a napi gondokon kívül, hogy meddig fog ez tartani? Elmondható-e, hogy mi az orvosok véleménye erről?

- Azok az orvosok, akik erre tudnának válaszolni, (ha ugyan vannak ilyenek), saj-nos nincsenek ott a reggeli műszaki meg-beszélésen, ezért csak remélni tudom, hogy már nem sokáig. Ha a cserkészekkel hosszú túrán vagyunk és a kisebbek már kérdez-getik, hogy meddig kell még menni, akkor

szoktam mondani, hogy a kanyaron túl már ott a cél.

- Végezetül megkérdezném, hogy mi tartja Önben és munkatársaiban az erőt, itt mindenkire gondolok, orvosokra, ápolókra is, hogy újra és újra naponta szó szerint harcol-janak, mint egy háborúban?

- A mostani időkben sokak véleménye, hogy a szükség kihozza az emberekből a valódi énjüket. Ilyen hosszan már nem képe-sek megjátszani az érzéseiket. Ha egyszer vége lesz, vissza fogunk emlékezni ezekre az időkre és csak az a kérdés marad, hogy kell e szégyenkezni miatta.

A minap egy párbeszédet hallgattam akaratlanul, melyben egy mentőorvos rak-ta helyre a beosztottját, mikor az elége-detlenkedett a helyi körülményeken. „Ma-gának vannak körülményei? Dobó István várkapitánynak voltak körülményei! Na tol-ja azt az ágyat!” Szerintem ez a hozzáállás szükséges a túléléshez! Így Húsvét után pár nappal merjünk bízni a Feltámadásban!

-JM-

(Képünk illusztráció.)


Fehér Ilona vagyok, születtem 1951. júni-us 18-án Budafok-belvároson. Ettől kezdve Százhalombattán éltem egészen 1984-ig. A Tildy pusztán laktunk, amit akkoriban

Szabadsághegynek neveztek. (Később Kun Béla utca is lett.) A régi battaiak emlékez-nek rá, hogy volt egy kastélyépület, amely több kisebb lakásra lett szétválasztva. Ott laktak, akiknek nem volt saját házuk, és a helybelieken kívül néhány család az ország távolabbi részéből jött Battára a jobb munka- és életlehetőség reményében.

Így került ide édesapám is a szüleivel 1941-ben, ezt az okmányai alapján tudom (melyeket megőriztem), mert 1941-ben kapta első munkakönyvét az Érdi Ipartes-tület kiállítása alapján. Másrészt ő mesél-te, hogy Battán 1941-ben akkora árvíz volt, hogy a Duna a mai lakótelep aljáig kiáradt.

Ha egészen az eredeti kiindulásig me-gyek vissza, az nagyapám születési helye, amely Bagolasánc, a mai Nagykanizsa ré-sze. Ő ide született 1887-ben. Hárman vol-

tak testvérek, de elszakadtak egymástól és nem tartották a kapcsolatot, amit sajnálok, mert annyit sikerült megtudnom, hogy elég sok leszármazottjuk van. Az ottani időkről nem tudok semmit, feltételezem, hogy volt egy uradalom, ahol dolgoztak. Az biztos, hogy 1913-ban már Zichy-újfalun lakott, mert édesapám testvére már Seregélye-sen született. Abban az időben Zichy János grófé volt a település, aki Seregélyesről irányította a birtokot. Itt dolgozott nagy-apám is. Ide az édesanyjával költözött, de részleteket nem tudok, csak az édesapám mesélte, hogy velük lakott. Itt ismerkedett meg nagyanyámmal (Molnár Terézia), aki szintén Seregélyesen született és szülei,

testvérei is itt éltek. Úgy emlékszem nyol-can voltak testvérek, de idős korukra csak ketten maradtak életben az öccsével, aki Szabadegyházán lakott. Őt még én is is-mertem, gyerekkoromban többször vol-tam náluk nagyanyámmal. Kellemes emlék maradt, mert a kertjük végében kis patak csörgedezett és ez nekem nagyon tetszett.

Az I. világháború kitörésekor nagyapám is katonáskodott és hadifogságba került, Oroszország szibériai részén. Voltak aki-ket családi gazdaságokba irányítottak, így nagyapámat is. Egy év múlva került haza, bár a család, ahol dolgozott, szerette vol-na, ha ott marad, mert jó munkaerő volt és még a lányukat is hozzáadták volna felesé-gül. Nagyapám persze nem akart maradni, hiszen itthon volt felesége és már egy fia is.

Erről sose beszélt, szerencsére a nagy-anyám ennyit legalább elmesélt. Sajnos akkoriban nem faggattam részletesebben, mert eléggé fiatal voltam és nem gondol-tam, hogy később ezt megbánom, most már sokkal többet szeretnék tudni, de már nincs kitől.

Édesapám 1921-ben született Seregé-lyesen, ő is a grófi birtokon dolgozott a testvérével együtt 1934-től, tehát 13 éves korától. Később laktak még Pettenden, Su-korón, Ráckeresztúron, ezután jött Batta. Innen vonult be katonának is Székesfehér-várra 1942-ben. Közben kitört a II. világ-háború, ahol szerencsétlenségére az utolsó pillanatban orosz fogságba esett és elvit-ték Asztrahanyba, a Kaszpi-tenger part-jára, ahol három évet töltött. 1948-ban térhetett haza súlyos betegen, maláriával. Úgy emlékszem, hogy több battai is volt vele egyszerre a fogságban, de a neveket már nem tudom. Itthon egy évig gyógyult és 1949 tavaszától már tudott dolgozni Bu-dapesten először a 43. majd a 25. sz. Épí-tőipari Vállalatnál először mint segédmun-kás, majd gépkezelői tanfolyamot végzett.

Még emlékszem, hogy hajnalban kelt, hogy időre beérjen és este későn ért haza. Előfordult, hogy éjjel amikor jött haza vo-nattal, elnézte az állomást, mert fáradt volt és elbóbiskolt, és amikor felriadt, azt hit-te, hogy már Battánál jér, de nagy-Érden szállt le, mert eléggé egyformák voltak az

Egy lány a pusztárólFehér Ilonka története


állomásépületek és aztán a hegyen keresz-tül jött haza gyalog. Hajnal lett mire haza-ért, aztán szinte rögtön kellett újra mennie dolgozni.

Ez megváltozott, amikor Százhalombat-tán elkezdődött a városépítés, így 1961-ben idejött át a 26. sz. Építőipari Vállalat-hoz és innen is ment nyugdíjba. Nyugdíjas korában még portáskodott az Erőműben egy ideig.

*Édesanyámmal apu a testvére ill. annak

felesége által ismerkedett meg. Mind a ketten a Népstadion konyháján dolgoztak, így lettek bemutatva egymásnak. 1950 őszén házasodtak össze. Anyu akkor Bagon lakott, onnan járt be dolgozni. Ez egy szép község Gödöllő és Aszód között. Ott lakott az édesanyjával és a nővére családjával, mert az édesapja már korábban meghalt. Négyen voltak testvérek, mind lányok. Ők már férjnél voltak és szintén abban a fa-luban laktak.

Egyébként Pestszenterzsébeten született, később költöztek le Bagra. Nagyapám kö-vező volt, munkái még sok helyen megvan-nak, ezek a „macskaköves” utak. Még Ba-gon is sok utca az ő munkája, de ott már az egyik vejével dolgozott, aki eltanulta tőle ezt a szakmát. Őt már nem ismertem, mert a születésem előtt meghalt. Tüdőbe-tegsége volt és nem akart szanatóriumba menni, hogy kezeljék, mert ő „nem megy üvegházba” jelszóval. Mivel akkoriban a tüdőbetegeket kiültették a teraszra, hogy napon legyenek és a kórházi szobák fala üveg volt, ami tulajdonképpen jó volt, mert a Nap ugye gyógyít, azért ezt akkor is tud-ták. Tulajdonképpen elég jól keresett, csak szerette a piát és arra sok elment. Jancsi tesóm mesélte már felnőtt koromban, hogy volt olyan eset, amikor megkapta a fizetést és két taxival ment haza Bagra. Egyikben ő utazott, a másikban a kalapja! Otthon meg sose volt elég pénz semmire. Hát nem lehe-tett könnyű vele az élet.

*Nagyapám (Renner József) német nyelv-

területről származik, vagy Németország v. Ausztria, nem beszéltek róla sosem, csak már felnőtt koromban szintén János unoka-testvérem mutatott egy keresztelő levelet, amiből erre következtettünk. Nagyanyám (Lindtner Mária) sváb származású. Gye-rekkoromban, amikor eljött hozzánk, min-dig meglátogatta Teréz nénit a faluban és vele beszélhetett svábul, mert a lányaikat nem tanították meg a nyelvre, nehogy meg-hallják miről beszélgetnek. Na ezt nem jól tették szerintem.

Anyu több helyen is dolgozott házassá-ga előtt még Pesten, többek között a Linum Lenfonóban, Divatkonfekcióban, a Gold-bergerben, ez szövőgyár volt, de ide nagy figyelem kellett a „gépeken a sok fonalak, ezerfelé futottak”, mesélte néha. Nem volt túl nagy önbizalma, így kötött ki a végén a konyhai munkánál.

A házasságkötés után ő is ideköltözött Battára. Egy ideig a budafoki borpincé-ben dolgozott, aztán később a helyi Rá-kóczi termelőszövetkezetben vállalt munkát 1955. november 1-jétől. Nehéz munka volt,

egész nap kint lenni napon vagy hidegben, kapálni, növényeket gondozni, aratásban részt venni, emelgetni nehéz zsákokat, pi-acra járni a tsz terményeivel, árulni. Amikor a kertészetben üvegházak is lettek, hétvé-genként lejártunk locsolni anyuval. 1961-től baromfigondozó lett a „tyúkházban”. Ez az Erőmű úton, ha megyünk a Tildy felé, ott még mindig megvan, bár láttam, hogy már felújították.

A kertészet, ahol dolgozott, először a Dunafüredre vezető gát mellett volt, most garázsok vannak a helyén. Un. bolgárker-tészet volt, amit a Nedelkovics Gyura bácsi irányított, mert így szólították „Gyura”.

A felesége, Rozi néni is ott dolgozott, anyut kedvelte és úgy emlékszem ő vette a szárnyai alá, ha bántották, mert nehezen fogadták be, nagyon ki kellett harcolnia a megbecsülést, de sikerült. A Rozi néniék ott laktak Füreden nem messze a kertészettől, sokszor jártunk náluk és másoknál is a fa-luba, ahova mindig elkísértem anyut, akkor úgy mondták, hogy beszélgetni mennek egymáshoz.

A kertészet mellett megvolt az út, ami

most ugye már betonozott autóút, akkor viszont földút volt. A két oldalán szilvafák voltak, sokszor mentünk oda szilvát szedni, bár inkább csak anyuval, gyerekekkel rit-kán, mert ahhoz messze volt a falutól.

Volt még a Köllő család, akikhez sokat jártunk, ők a Gyorma utcában laktak a malom mellett. A Köllő néni idős volt és a lányaival lakott, a Bözsi nénivel és a Man-ci nénivel, akik betegek voltak, nem tudtak járni. Nagyon szépen tudtak horgolni, nagy függönyöket, nekünk is ilyen volt.

A utcában lakott még a Rózsa Nusi néni,

aki varrónő volt és sok szép ruhát varrt ne-kem.

*Mi nem a „kastélyban” laktunk, hanem

az ahhoz tartozó valamikori mellék épület-részben, ami külön házsor volt. Ott három család lakott egymás mellett. Először a Vári István és családja. Amikor Pista bácsi meghalt, a lányuk, Ica néni költözött oda a családjával. Akkor láttam életemben elő-ször halottat, mert nem tiltották meg, hogy a gyerekek láthassák. Ica néni férje Ko-vács Kálmán bácsi, két gyerekük született, a Kálmán és az Ilonka. Néha vigyáztunk is rá, ha úgy adódott a helyzet. Kálmán bá-csi hentes volt, így minden évben ő vágta nálunk a disznókat, nagyon finom kolbászt tudott készíteni.

Mellettük a Manóné lakott, csak így emlékszem, ő egy idősebb egyedülálló nő volt. Mi egy lakásban laktunk az apai nagyszüleimmel, mert volt két szoba, egy kis konyha és még külön nagy kamra és on-nan a padlás.

Születésem után pár nappal elvittek a katolikus templomba megkeresztelni. Ez

Szüleim


csak a nevem szempontjából érdekes szá-momra. Anyu húga lett a keresztanyám, pedig eredetileg anyu barátnője, Panni néni lett volna, de sajnos családi gondjai miatt nem lehetett. Akkor Anna lett volna a nevem. Később is szívesen váltottam volna

nevet Annára anélkül, hogy erre gondoltam volna. Ezért a Mária mellett döntöttek, de a templomban valaki mégis az Ilonát vá-lasztotta. Hát ez is rejtély marad, mert ezt sem tisztáztam anyuval. Vajon ki akarta, hogy Ilona legyek?!

*Kiskoromban a nagymamám vigyázott

rám, amíg a szüleim dolgoztak. Nem em-lékszem sajnos sok mindenre kicsi koromból. Vele jól megvoltam, de nagyapám „akku-rátus” ember volt, ő akart dirigálni min-denben. Velem is szigorúbban akart bánni. Anyuval sokat vitatkoztak, mert anyu nem bírta elviselni a parancsolgatását. Én is eléggé tartottam tőle. Ez abból is látszott, hogy a szüleimet és nagyanyámat tegez-tem, de őt végig magáztam.

Apu is sokszor mesélte, hogy kemény em-ber volt, szigorúan bánt velük. Akkoriban valószínű ez volt természetes. Apu viszont egész más volt, sohasem fenyített vagy szi-dott meg. Ez a reszort anyué volt, de ő is legfeljebb csak megszidott.

A nagyapám már akkor nyugdíjas volt és éjjeliőrködni járt a Téglagyárba, egé-szen az érdi hegyek lábánál volt egy kicsi épület és ott üldögélt, amikor pihent. Tulaj-donképp ma sem tudom, hogy mit kellett őrizni. A nagyanyámmal sokszor mentünk ebédet vinni neki.

Volt egy piros színű férfi biciklim. Egy alkalommal amikor jöttünk visszafelé a pa-

pától, én egy meredekebb dombról gyor-san jöttem le bicajjal és egy nagyot estem. A lábfejem hajlata sérült meg és nem tud-tam hajlítani a lábam, ezért a nagyanyám tolt hazáig a biciklin. Még mindig megvan a helye. Amíg nem volt saját biciklim, apuét

használtam, de mivel túl nagy volt hozzám, csak a váz alatt tudtam hajtani. Ezt ma már nehéz elképzelni, de igy is tudtunk bicajoz-ni akkor.

Napszámba is járt a gazdákhoz szőlőt, kukoricát kapálni, mikor mi adódott. Ami-kor nem dolgozott nyáron, mindig kint aludt délutánonként a fűben, egyébként nagyon dolgos ember volt. Sokszor fájtak a tér-dei, ilyenkor csípős csalánnal verte őket, én meg elborzadva kérdeztem, hogy nem csíp? De csíp, mondta, viszont nem fáj egy ideig. Néha szokta mondani, hogy régen a csillagok állásából tudták, hogy mennyi az idő, de arról nem beszélt, hogy miért és hol volt a szabad ég alatt éjjel. Talán a katonaság ideje alatt, no meg az egyéves szibériai fogságban.

*Nagyanyám alacsony, de elég széles

termetű asszony volt. Hosszú haját sokáig befonta és körbetekerte a fején, öregebb korára levágatta és bedaueroltatta, mert könnyebb volt kezelni. Nem is tudom mi-lyen színű volt a haja, mert én már csak őszen láttam, de azt hiszem sötét lehetett az eredeti hajszíne. Jó meleg keze volt, a hideg időkben sem viselt sose kesztyűt, én meg mindig fogtam a kezét ha valahova mentem vele. Kabátot akkoriban általában nem hordtak az idősebbek, hanem berliner kendőt, háromszög alakú vastag kötött, olyanféle mint ma a poncsó. A hátukra te-

rítették és a derékon hátul összetűzték. A ruhához mindig viseltek kötényt is.

Négy éves voltam, amikor először kifúr-ták a fülemet, és kaptam egy aranyos kis kék fülbevalót. Ez elég emlékezetes ma-radt, bár tulajdonképp nem okozott nagy fájdalmat. Nem tudom ki csinálta, csak azt, hogy mindez a Gyorma utca egyik bar-langlakásában történt. Én az asztal mellett ültem egy széken, ez még mindig előttem van.

Volt még egy dolog, ami megmaradt bennem, mert nagyon rosszul esett. Úgy volt, hogy óvodába fogok járni, ennek na-gyon örültem, de végül mégsem vettek fel arra hivatkozva, hogy van aki vigyázzon rám, mivel a nagymamám háztartásbeli volt, így volt aki felügyeljen rám.

Volt egy alvós babám és egy macim, szerettem játszani velük. Az egyik nagybá-tyám asztalos volt, ő készített nekem ba-babútort. Mindig volt kutya és macska is a háznál. A kiscicákkal gyakran sétáltam egy kis babakocsiban tologattam őket.

Az egyik szomszédunkban lakó asz-szonyhoz időnként jöttek rokonok Érdről két kislánnyal, Babi és Klári. Velük szoktam babázni és amikor átjöttek hozzánk, Babi szokott énekelni meg táncolni a hopp Julis-ka hopp Mariskát. Szőke, kék szemű kislány volt. Az érdekessége, hogy velük kb. 30 év múlva találkoztam, amikor Érdre költöztünk és a gyerekeink együtt jártak iskolába, hogy tulajdonképpen ők voltak azok a lá-nyok. Úgy derült, ki, hogy egy alkalommal náluk voltam és a Babihoz jött a nővére, a Klári és neki nagyon ismerős voltam. Addig beszélgettünk, amíg kiderült, hogy honnan is ismer.

Valahogy így teltek a napok.*

Az 1956-os forradalom idejéből annyi emlékem van, hogy szinte az egész falu a Gyormában lakó Lina néni pincéjébe köl-tözött be pár napra, mert nagyon hosszú pince volt a hegy alatt. Vittünk ágyneműt és egymás mellé tettük őket és ott aludtunk. Közben egyszer hazamentünk anyuval a disznókat megetetni.

Akkor hallottunk lövéseket meg ágyú-dörgést, ami állítólag Pestről jött. Később láttam újságokat, amiket kézről kézre ad-tak, amiben fényképek voltak a budapesti harcokról, ill. inkább a halottak fényképei voltak benne.

Sokáig nem volt villanyunk se, de mire iskolás lettem, apu saját maga szerelte be. Ügyes volt, sok mindent meg tudott csinálni, de hát fiatal korában nem tanulhatott, mert dolgoznia kellett.

Unokatesókkal


*Eljött az iskolakezdés ideje. Előttem van,

ahogy a szüleim kíséretében mentem az évnyitóra. A felső udvaron gyülekeztünk a lépcső előtt, amin a tantermekbe és az igazgatói irodába lehet fölmenni. Látom a sok gyereket, ahogy már sorokba ren-deződtek az ünnepség kezdetére. Az első osztályban a tanító nénit Surányi Dániel-nének hívták, a keresztnevére nem emlék-szem, de kedveltem őt. Volt úgy, hogy ha valamit nem értettünk, nem engedett haza és estig tanultunk, csak az volt a problé-ma, hogy ezt előre nem mondta és otthon nem tudták hol vagyunk és jöttek értünk a szülők.

A szünetekben különféle játékokat ját-szottunk, pl. ugróköteleztünk vagy körben áll egy kislánykát játszottunk, vagy sétál-tunk az udvaron, a templom körül, mert nem volt kerítés a suli és a templom között, persze alsó tagozatban. Tornatermünk nem volt, a tanteremben tornáztunk, ott voltak a felszerelések. Széttoltuk a padokat és oda-tettük a tornaszőnyeget meg a padot, amin a lóugrásokat meg egyebeket csináltuk. Nem annyira szerettem, mert féltem. Kézen állni sose tanultam meg, féltem egyedül megcsinálni, segítséggel ment. Gyertyázni szerettem. Felső tagozatban már kimentünk jó időben a focipályára és körbe futottuk, meg kéziztünk.

Kilenc éves koromig nagyon sokat vol-tam beteg a mandulám miatt. Ha egy ki-csit „megfújt” a szél, már belázasodtam 40 fokig is. Többször volt tüdőgyulladásom is. Rengeteg penicillin injekciót kaptam. Amikor nem volt otthon az orvos – Kurusa György – akkor a bába nénit hívtuk (Gó-lya néni), neki is volt injekciója, amit néha le kellett tagadni az orvos előtt, mert akkor kikapott tőle. Ezt most már elmondhatom.

Olyan is volt, hogy este mentünk, ill. anyuék vittek a hátukon Érdre az orvos-hoz a hegyen keresztül, a száz halmok felé. Szóval harmadikos voltam, amikor azt mondták, hogy ki kell venni a mandulám, különben egy év alatt elvisz, de érdekes, hogy viszont a kórházban nem volt hely, ezért az orvos a lakásán végezte el a mű-tétet. Ő operálta a nagymamám orrpolip-ját és ezért hozzá fordultunk segítségért. Pár napig ott voltam, amíg jobban lettem. Persze ezt nem lett volna szabad, így nem is beszéltünk róla, mert akkor megbüntet-ték volna az orvost. Ott ettem először nyers tojást, mert az jót tett a torkomnak. Meg-kérdezték hány tojást szoktam enni, egyet vagy kettőt vagy hármat. Én meg nem mer-tem megmondani, hogy egyet sem és hár-

mat mondtam, így minden nap meg kellett ennem három nyers tojást. Nem is tudom hogyan gyűrtem le, hogy nem betegedtem bele az undortól.

Na azóta sem ettem nyers tojást. Sze-rencsére nem volt komplikáció és kb egy hét múlva hazajöhettem. Párszor még visz-szamentünk ellenőrzésre, ilyenkor mindig beültünk anyuval a közeli cukrászdába ahol mindig rigó jancsit ettem.

*A suliban minden évben más tanítónk

volt. Másodikban egy fiatal nő, Tauber Má-riának hívták, nagyon helyes hölgy volt. A tornatanárunk Folyt Istvánné Rita néni volt. Ővele később találkoztam az iskolában amikor már Érden laktam. Sajnos már meg-halt. Pár évvel később jött új tornatanár, a Kolosi György, aki egy jóképű fiatal férfi volt és minden lány szerelmes volt belé.

Harmadikban Ellmann Ágota lett a taní-tónk, őt nem igazán kedveltem. Negyedik-ben jött a Horváth házaspár, Ernő bácsi és a Marika néni. A férje ötödikben lett osz-tályfőnökünk, Őt jobban kedveltem, kedves és barátságos volt. Popojevo volt a bece-neve, nem tudom honnan kapta.

Gyereknapok és ünnepek alkalmával

mindig Füredre mentünk a halászcsárdá-hoz és a csónakház területére, mindenféle versenyek voltak, pl. zsákban ugrálás, lek-város lepényevés, ami spárgára volt kötve és nem lehetett használni a kezet. Mindenki csupa lekvár lett. Szóval jó móka volt. A csónakház mellett volt egy terület, ahol a legenda szerint egy templom elsüllyedt és később még hallották a harangszót a föld alól.

Amikor negyedikből kimaradtunk, el-mentünk több napra kirándulni, azt hiszem Pécs környékére. Egy iskola tornatermében aludtunk a földön, matracokon az egész osztály. Emlékszem, hogy az állomástól tiz km-t gyalogoltunk, mire odaértünk. Akkor voltam először egyedül el otthonról. Azért jó volt. A teljes programra nem emlékszem.

*A pusztán nagy volt a mozgástér, kö-

rülöttünk a határ, ahol a helyi tsz földjei voltak, búza-, kukoricaföld, gyümölcsö-sök, szőlők. Mindenkinek volt egy külön kis konyhakertje, ahol termelhetett a minden-napokhoz szükséges dolgokat, mint krump-li, zöldség stb. A gyerekek is együtt dol-goztak benne, de ez szórakozás volt, mint pl. a krumplibogár szedés.

Amikor először próbáltuk ki a cigizést, a kukoricaföldbe mentünk, de arra nem gon-doltunk, hogy száll föl a füst. Szerencsére senki nem vette észre. Otthonról csentük el a cigit, én a papától, aki Munkást meg Kos-suthot szívott, szóval azok jó erősek voltak. Utána mentünk a konyhakertbe sárgaré-pát enni, hogy ne érezzék rajtunk meg a cigiszagot.

A pusztán lakó gyerekek általában

együtt jártak iskolába reggelente vagy délután. Akkor még volt délelőtt és délután tanítás fölváltva és persze szombaton is. Mindig szenzáció volt, amikor egy új család jött a pusztára, főleg ha az ország másik végéből. Kíváncsian vártuk, hogy milyenek lesznek a gyerekek. Persze jól kijöttünk egymással, általában együtt játszottunk.

(Folytatjuk)

Mögöttem a daráló


- Milyennek találjátok a digitális oktatást, hogyan birkóztok meg vele? – kérdeztem először Csengét:

- Nekem kivételesen jól jött a digitális oktatás bevezetése, mivel én magántanuló vagyok ezért eddig ritkán tudtam az iskolai órákon részt venni, így viszont igen. Most így az osztálytársaimmal együtt tudok ha-

ladni, ami az érettségi miatt nagy segítség. Bizonytalansággal tölt el minket, hogy az érettségi vizsgáról még mindig nem tudunk semmi biztosat. A kialakult helyzet ellenére is úgy tanulok, mintha az eredeti időpont-ban tartanák meg a vizsgákat. Vannak vi-deó óráink, ahol a tanárok láthatnak min-ket meg mi is őket. Kapunk házifeladatokat is, amiket meghatározott határidőre vissza kell küldeni.

- Vannak edzéseid? - Igen vannak, ezek is digitális úton tör-

ténnek videóhívásban. Van mentális órám, gyrokinesis, illetve hetente kétszer vezetett edzés a tanáraimmal. Mindig egy adott dologra koncentrálunk, amit egyénileg is

tudunk ezekben az időkben gyakorolni, de mégis fejleszti majd a páros munkát, ami-kor vége lesz ennek a járványnak és a ko-rábbi, megszokott módon tudunk táncolni a partneremmel.

Hetente kapunk videós feladatot, amit úgy kell elképzelni, hogy az edzőim össze-raknak nekünk egy kis koreográfiát (mindig más táncból), amit számolásra és zenére le-táncolva vissza kell küldenünk nekik.

- Milyen versenyek maradtak, maradnak el?- Elmarad egy igen fontos és nagy ver-

senyem, amire nagyon sokat készültünk, mégpedig a Magyar Bajnokság. Eltörölték a márciusi, áprilisi, májusi és júniusi verse-nyeket is. A járvány helyzetétől és a kor-mány rendelkezésétől függ, mikor lesznek újra versenyek. A Magyar Bajnokságot idén október elején tervezik megtartani.

- Hogyan ünnepeltétek a húsvétot?- Szokatlan és furcsa volt, hogy nem jö-

hettek locsolók. Ezt leszámítva ugyanúgy történt meg, mint az elmúlt években. Meg-főztük az ünnepi ebédet, meg a sonkát, sü-töttünk sütit is. A napot játékkal, egy pici sétával és pihenéssel ütöttük el.

* - Szemere, Te milyennek találod a digitális

oktatást?- Ahhoz képest, hogy gyorsan kellet át-

állni, egészen jól működik. A kezdeti nehéz-ségeket mostanra már legyőztük, kijavítot-tuk. Megvannak a különböző platformok, ahol megkapjuk az órai munkákat minden tantárgyból, illetve a házifeladatokat, amiket a megadott határidőre vissza kell küldenünk. Külön erre a kialakult helyzet-re szabva új órarend szerint dolgozunk és az aznapi beosztás szerinti tantárgyakból kapjuk az elsajátítandó tananyagot.

Nekünk nincsenek videóhíváson alapuló óráink, így több feladatot kapunk. Hozzá

lehet szokni, de több a munka vele, és nincs, aki elmagyarázza az órai tananyagot. Természetesen tanáraink továbbra sem en-gedték el a kezünket, ha valamivel nagyon nem boldogulok, a tanáraimhoz ugyanúgy tudok segítségért fordulni, csak most e-mail formában teszem.

- Vannak edzéseid?- Igen vannak, ezek is digitális formában

történnek. Az edzőtől megkapjuk a felada-tokat, pl. minden nap 6 km kell futnunk, de én 13 km szoktam. Minden nap be kell küldenünk az eredményt a közös viber cso-portunkba. Futáshoz egy olyan applikációt, mobilos alkalmazást használunk, ami méri a megtett távot és az eltelt időt. Erősítő és nyújtó feladatokkal is ellát az edzőm.

Vízilabdázóként elengedhetetlen a meg felelő labdakezelés, amit heti több al-kalmas labdagyakorlattal igyekszem szin-ten tartani. Videóhíváson keresztül heti 3-4 alkalommal szoktunk beszélgetni az edző-vel és a csapattársaimmal, hogy vagyunk, hogy bírjuk a karantént, az edzésen kívül mit csinálunk. Vízilabdásként eleinte furcsa volt átállni erre az edzésfajtára, de igyek-szünk a legjobbat kihozni ebből a helyzet-ből.

- Milyen versenyeitek maradtak el?- Sajnos a járvány miatt nem tudtuk be-

fejezni a bajnokságunkat, ami körülbelül 5-6 meccset jelent. Illetve van, amikor fel-játszok egy korosztállyal feljebb is, ahol szintén félbeszakadt a bajnokság. Egyen-lőre nem lehet tudni, hogy ezeket mikor fogjuk bepótolni.

- Neked milyen volt a húsvét?- Szokatlan, hogy nem mehettem lo-

csolkodni és így nem kóstolhattam meg a finomabbnál finomabb sütiket. Ezt leszámít-va ugyanúgy zajlott. Megfőztük az ünnepi ebédet, sonkát, és anyukám nővéremmel együtt elkészítette a süteményt is. Az ün-nepet játékkal, pici sétával és pihenéssel töltöttük.

*Csenge és Szemere édesapja karanténban

töltötte a húsvétot, mert külföldön dolgozik és a kötelező karantén idő éppen a húsvé-ti ünnepekre esett. Azért reméljük, Szemere nem felejtette el meglocsolni Anyát - Virágot - és Csengét, mert ha mások nem is, de az otthoni férfiakra így is számított a fehérnép.

Szegedinácz Anna

A digitális oktatásrólAz iskolabezárások szükségessé tették – nagy hirtelen – az átállást a digitális oktatás bevezetésére. Megkérdeztem beszélgetőtársaimat, két kedves iskoláskorú fiatalt, akik készségesen válaszoltak. Auer Csengétől azt kérdeztem, hogyan tud leérettségizni ebben az esztendőben, amikor az életünket keresztezte a járvány. Csengén kívül természetesen meginterjúvoltam az öccsét, Szemerét is. Csenge 19 éves, Szemere most 14. Az életükben találkoztak valamivel, melyet mi a paralízis járvány idején sem tapasztaltunk meg - szerencsére, egy teljes otthonmaradási kényszert. Mi történik velük most, hogyan birkóznak meg azokkal a feladatokkal, melyeket a helyzet kényszerített rájuk.


Történetünk története Historia Domus – Perjés Béla plébános feljegyzései VI.

1970JANUÁR 11.

Vasárnap. Ónos eső. Tükörsima, csú-szós utak, a forgalom teljesen leállt. Gyalog „siettem” Franciskapusztára – már amennyire lehetett sietni /csak egyszer estem el út közben/. Gyorsan elmondtam a szentmisét, máris indultam vissza. Csuromvizesen, izzadtan érkez-tem. A sekrestyében üres minden. A „nővérke” minden bejelentés nélkül tá-volmaradt, állítólag beteg. Csak 19-én jött újra, addig meg csak üzenetet sem küldött. 19-én reggel nem áldoztattam meg…

JANUÁR 12. Ma fent voltam Budán a Várban az

Orsz. műemléki felügyelőségnél. Meg-kerestem Dr. Kissné Nagypál Juditot az újtelepi templom szervezése ügyében.

JANUÁR 13. Délelőtt hosszú ideig itt volt Ferenczi

Illés tanácselnök, aki Százhalombatta történetét szándékozik elkészíteni. A Hist. Dom. régi lapjaiból igyekeztünk adatokat keresni.

FEBRUÁR 5. Itt volt Németh István esperes a kán-

tornő püspökségre írt panaszai ügyé-ben „kivizsgálni”. Nem sok adatot kellett elmondanom ahhoz, hogy meg-győzzem: a kántornőnek nem sok oka van a méltatlankodásra, inkább nem túl nagy és megerőltető kötelességeinek pontos teljesítésére fordítaná a figyel-mét, nem lenne semmi probléma. –

MÁRCIUS 12.Csütörtök. Megkezdtük az idei nagy-

böjti szertartást, vendégszónok: Ásguti József Érdligeti plébános. Várakozáson felüli volt a részvétel, igen szép szám-mal gyóntak. A vasárnapi befejezés

alkalmával a 10-ei mise közben adtam át a távozó templomatyának a püspöki köszönő levelet, s ezuttal letette az es-küt a két új templomatya: M. Ferenc és W. Tódor. Megható jelenet volt.

MÁRCIUS 25.Csapágyaztuk a harangokat. B. Béla,

Nagy István, K. Feri és Zoli mesterked-tek rajta. Nehezen ment a beállítás.

MÁRCIUS 31. Ma Székesfehérvárott találkoztam

Dr. Kiss Tibornéval s vele együtt men-tem a Püspök Atyához az Újtelepre elképzelt templomtervet megmutatni. Tetszett. Csak hát a megvalósítás …

ÁPRILIS 1. Mától kezdve Százhalombatta – A

Népköztársaság Elnöki Tanácsának rendelete alapján – város lett.

ÁPRILIS 14. A templomtoronyra – ügyes munká-

val – villámhárítót szerelt fel Rózsássy nevű kisiparos az embereivel. A munkát tűzrendészeti utasításra kellett elvé-gezni.

ÁPRILIS 22. D.u. 2 óra. Éppen lepihentem – várat-

lanul érkezett Bai László csoportvezető és Udvardi János tanácsos az A.E.H.-ból. Kb. 1 évvel ezelőtti beszélgetés alapján törtánt ez a kiszállás abból a célból, hogy tájékozódjanak arról, indokolt-e a franciskapusztai kápolna alkalmatlansága miatt templom építés gondolatával foglalkozni az Újtele-pen. Beültettek a Volgába, kimentünk Franciskapusztára, szép, száraz, napos idő volt. A kulcsot nem tudtam megsze-rezni, így csak kívülről tekintették meg a helyet. Azt mondták – erről a Taná-cson szereztek értesülést – az épület lebontását nem tervezik, misézőhelynek megfelel.

Ez tehát egyúttal azt is jelenti, hogy a templomépítés gondolatával foglal-kozni is fölösleges. Én a fenti kijelen-tésre nem tettem ellenvetéseket, hiszen sem az időt sem a helyet nem tartottam alkalmasnak arra, hogy valamennyi ér-vemet felsorakoztassam. Mindenesetre nem lehet véletlen, hogy a kiszállást ilyen kedvező időjárási viszonyok kö-zött hajtották végre. Hiszen már jelen-tősebb esőzés után a Volga csak nehe-zen, vagy egyáltalán nem tudta volna megközelíteni az épületet. Arra pedig aligha vállalkoztak volna, hogy az aluljáróról gyalog tegyék meg azt az utat a cuppogó sárban. Megkockáztat-va azt, hogy a sár lehúzza a lábukról a félcipőt vagy térdig sáros lesz a nad-rág szára, amint ez az odajáró hívek esetében nem egyszer fordult elő.

Ennek ellenére: az Illyés Gyula által A puszták népe c. regényben leírt otrom-ba cselédházakkal azonos, sártenger közepén álló otromba építmény pár száz méterre a szőnyegpadlós, par-kettás, hideg-melegvízzel ellátott, gáz-fűtött stb. épületekről: misézőhelynek megfelel!

Mindennek ellenére a templom terve – ha nem is teljesen végleges kidolgo-zásban – elkészült. Többszöri kiszállás, megbeszélés, méregetés után készítet-te Dr. Kiss Tiborné, Nagypál Judit, akit annyira lelkesített a gondolat, hogy díj-talanul készítette el ezt a munkát, ami-ért jelentős összeget kérhetett volna. Isten fizesse meg neki!

A kivitelezés? … Na azért ne legyünk annyira pesszimisták. Most ugyan sem-mi remény, mintha semmi remény nem látszana. De azért: Dum spiro, spero! Lesz még egyszer ünnep a világon!

MÁJUS 4. Ez sem jelentéktelen nap számomra:

ma hoztuk haza Csepelről a MERKUR telepről életem első gépkocsiját, illetve


TRABANT-ját. Püspöki ajánlásra külföl-di segélyszervtől kaptam intenciók el-lenében.

MÁJUS 31. Úrnapi körmenet alatt a perselyből,

ami a sekrestyében maradt kilopták a papírpénzeket: 187 Ft. maradt. Gya-núsított persze van, csak bizonyíték nin-csen.

JÚNIUS 9. Guboly Margit kántornő tértivevé-

nyes levélben elküldte felmondását. Áldatlan ügy, külön regény lehetne. E könyv hátralévő lapjai már régen be-teltek volna, ha leírtam volna mindazt, amit elődöm mondott itt s főként, ha le-írtam volna a saját keserves tapaszta-lataimat, vele való viaskodásomat.

JÚNIUS 15. Csak ma vált világossá – a kántornő

lemondása után – hogy milyen fordula-tos összeesküvés történt: a lakásból nem szándékozik kimenni. A Tanács illetéke-seinél érdeklődtem, hogy mit tehetek.

JÚNIUS 17. Bauer Bélával, Nagy Istvánnal Cse-

pelen voltunk megnézni a harangok villamosítását. Halász Ervin kedvesen fogadott.

JÚNIUS 23. Pappá rendelésünk (június 21.) 10.

évfordulóját e napon ünnepeltük Suko-rón Vörös Sándor plébániáján. Kisberk püspökatyával koncelebráltunk.

JÚNIUS 28. Ma tartottuk búcsúnk ünnepét. Szó-

nok: Dr. Fóti János káplán Csepel I.-ről.

AUGUSZTUS 10-13.Részt vettem a pannonhalmi lelkigya-

korlaton, melyet Belon Gellért vezetett. – Távollétem alatt Polán Hildebrand bencés tanár barátom helyettesített.

AUGUSZTUS 20. Szent István születésének 1000. év-

fordulója, Millennium … A templomi részvétel – ennek ellenére – nem szív-derítő … Reggel 9-kor országos ha-rangzúgás. A harangok teljesítették kötelességüket …

SZEPTEMBER 12. Hajdu Mihály budapesti villanysze-

relő mesternél a mai napon hivatalosan meg rendeltem a harangok villamosí-tását. (Főként a kézi harangozás meg-oldatlanságának szaporodó, keserves tapasztalatai tették szükségessé.)

SZEPTEMBER 27. Képviselőtestületi ülésen az egyház-

község elnökévé választották Bauer Bélát. A képviselőtestületnek több mint 10 éve nem volt elnöke.

DECEMBER 3-5-IG ...tartottuk az adventi lelkigyakorla-

tot, Dr. Bélafalvy Imre Tusculanum-i plé-bános vezette; a vasárnapi befejezést Füstös Antal Érd-Ófalu-i plébános tar-totta. Hála Istennek szépek voltak.

DECEMBER 25. Igen sokan voltak az éjféli misén.

8-ra havazás közben mentem kocsival Franciskába. Másnap 26-án már csak busszal tudtam menni.

A megjelentetéshez köszönjük a százhalombat-tai Római Katolikus Plébánia együttműködését és segítségét. (A szerk.)

1893. SZEPTEMBER 23.Édes kis Lajoskám!Tehát vége. Többé nem látjuk egymást: légy erről meggyőződve, mint

ahogy én bizonyos vagyok benne. Te nem akartad, beleegyeztél volna mindenbe, hogy itt maradhass; de válnunk kellett, hogy újra felépíthesd életedet. Nem sajnálom, hogy ellent álltam neked, magamnak, mindket-tőnknek, amikor ágyunk párnáiba temetett arccal oly nagyon sírtál és akkor is, mikor kétszer felemelted nedvesen fénylő szegény arcodat, meg amikor már este volt és már nem láttam könnyeidet, de éreztem, ahogy kezeimre hullottak.

Most mindketten borzalmasan szenvedünk. Mintha valami gonosz álom volna. Pár napon át még elhinni sem fogjuk tudni; pár hónapon át folyton fájni fog; azután majd következik a lábadozás.

Én majd csak akkor fogok újra írni neked, mert hiszen abban marad-tunk, hogy havonként írok. És ezt is nagyon helyesen határoztuk el. Ez a fonál, tőlem hozzád - mert te sohasem fogod megtudni a címemet - lesz az egyetlen, mely összeköt bennünket, de ez is elég lesz ahhoz, hogy válásunk ne legyen teljes elszakadás.

Még egyszer, utoljára csókollak, de csak szép szelíden, nagy, lecsilla-pult, angyali messzeségből!

1894 SZEPTEMBER 24.Édes kis Lajoskám!Mint ahogy megbeszéltük, újra felkereslek soraimmal. Már egy esz-

tendeje, hogy többé nem vagyunk »mi«. Oh! tudom jól, hogy nem fe-lejtettél el; még nagyon is egymásban élünk, semhogy ne érezném át fájdalmadat, valahányszor eltűnődöm.

Mindazonáltal ez a tizenhét hónap nem telt el merőben haszontalanul: mintegy vékony gyász- fátyolt borított a múltra. Máris egy fátyol. Máris vannak apróságok, melyek elsimultak, apró részletek, melyek meghaltak. Az ember, ugyebár, rájön arra, ha véletlenül egy-egy ily kicsiség feléled az emlékezetében?

Megpróbáltam, hogy pontosan felidézzem magam előtt, milyen volt az arckifejezésed, mi-kor először megláttalak. Nem sikerült teljesen meg-jelenítenem a képet.

Kíséreld meg te is magad elé idézni első tekintetemet. Meg fogod látni, mennyire elmosódik minden a világon.

A minap mosolyogtam. Kire, miért? Senkire, semmiért. A fasorba özön-lő napsugár kényszerített rá, hogy akaratom ellenére is mosolyogjak.

Már régebben próbálkoztam vele, hogy mosolyogjak kissé. Úgy érez-tem, nem fogom tudni újra megtanulni. És mégis, eljött a nap, amikor aka-ratom ellenére is mosolyogtam. Szeretném, ha te is, akármilyen ürüggyel, szép idő vagy a jövendő címén, mind gyakrabban felemelnéd a fejedet és mosolyognál.

1899. DECEMBER 17.Újra itt vagyok, kis Lajoskám. Ugye, olyan vagyok, mint az álom, jö-

vök, amikor nekem tetszik, de mindig jókor, üres és sötét órákban, jövök, megyek, itt vagyok, közvetlen közeledben és mégis megfoghatatlanul.

Nem vagyok boldogtalan. A sok új reggel és a sok új évszak vissza-adta bátorságomat. A nap oly barátságos és beszédes, sőt már maga az egyszerű napvilág is oly józansággal teljes!

Egy ízben már táncoltam is. Mosolyogni sokszor mosolyogtam. Eleinte számoltam, hogy hányszor nevetek, de utóbb már nem lehetett megszám-lálni.

Tegnap alkonyatkor egy ünnepséget láttam. Olyan volt a tömeg, mint valami szép kert és én boldognak éreztem magamat, hogy jelen lehettem, ahol ez a sok ember mind örült.

Azért írok, hogy ezt megmondjam neked és megmondjam azt is, hogy egy új vallásra tértem: a gyengédség vallására. Valamikor emlegettük a gyengédséget, anélkül, hogy igazában tudtuk volna, mi az. Imádkoz-zunk, hogy szívünk mélyéből hihessünk benne.

1904. JÚLIUS 6.»Az évek múlnak. Tizenegy éve! Messze jártam, visszajöttem, újra el-

megyek.»Neked bizonyára van otthonod és van, én öreg Lajosom, egy kis

családod, melynek nagyon fontos, hogy miként érzed magad.Nos hát, hogy vagy ? Úgy képzelem, arcod teltebb, vállad szélesebb;

bizonyára csak kevés ősz hajszálad van és az is bizonyos, hogy arcod még mindig felragyog, mielőtt mosolyogni kezdesz.

»És én? Nem mondom el, milyen vagyok: megvénültem. Öreg lettem. A nők hamarabb vénülnek, mint a férfiak és ha melletted látnának,anyádnak hinnének, arcom miatt is, meg azért is, mert a nézésemben van valami belőled…

Látod, milyen jól tettük, hogy elváltunk. Mert hiszen lecsillapodtunk és az imént is majdnem közömbösen ismerted meg írásomat a borítékon.

1893 SZEPTEMBER 25.Édes Lajosom! Húsz esztendeje, hogy elváltunk egymástól...Édes Lajosom, húsz esztendeje, hogy meghaltam. Ha még életben

vagy, hogy elolvasd ezt a levelet, melyet megbízható és kegyeletes kéz fog elküldeni, mint évek során át az előzőket is: bizonyára már el is feledtél és megbocsátod, hogy mivel képtelen voltam rá, nem tudtam nélküled élni, elválásunk után másnap megöltem magamat.

Tegnap váltunk el: nézd csak meg e levél dátumát, melyre bizonyára csak futólag vetettél egy pillantást. Tegnap volt, hogy fejedet a párnákba temetve, gyengeségedbe és irtózatos gyermeki fájdalmadba alámerülve zokogtál szobánkban. Tegnap volt, hogy mikor besötétedett, az udvarra szolgáló nyitott ablak mellett könnyeid vakon hullottak kezeimre. Tegnap volt, hogy sírva panaszkodtál, én pedig hallgattam - teljes erőmből.

Ma írtam meg a mi asztalunkon, a mi tárgyaink környezetében, a mi kis gyönyörű hajlékunkban a négy levelet, melyeket nagy időközökben kaptál, és most bevégzem az ötödiket is, mellyel minden be végződik.

Estére elrendezek mindent, hogy a levelek a kellő időben jussanak el hozzád és hogy soha se találjanak rám.

Aztán távozom az életből. Felesleges, hogy megmondjam neked: mi-ként? Az ily csúnya dolgok pontos részletezése foltot ejtene, és neked, még oly sok év után is, új fájdalmat okozhatna.

A fő az, hogy el tudjalak magamtól oldani, nem sebző vágásokkal, hanem elővigyázatosan, simogatva; túl akarom élni magamat, hogy ilye-tén gondoskodhassam rólad. Semmi szakítás; a te nagy érzékenységed talán el se tudná viselni. Ezért tehát vissza-vissza fogok járni hozzád, eléggé ritkán és eléggé gyakran, hogy lassanként elmosódjam tekinteted elől, anélkül, hogy bántanám szívedet. És ha majd megmondom az iga-zat, már elég időt nyertem, hogy ne értsd meg többé, mit jelent, hogy meghaltam.

Oh! drága kis Lajosom, mint valami elrémítő csoda tűnik fel előttem e végső szózat, e mai beszélgetés, mikor oly halkan és oly messziről szólunk és figyelünk - én, aki már csak benned élek, és te, aki már nem is tudod, ki voltam - s amikor a most szó oly roppantul más értelmű azokon az ajkakon, melyek írásközben és azokon, melyek olvasásközben mormolják!...

Most pedig az idő rengeteg távolán, az örökkévalóságon át - bármily képtelennek tűnjék is - igazán csókollak. Es ezzel... nem folytatom tovább. Mert - félve, hogy szomorú, vagyis rossz találok lenni - nem merem be-vallani neked, mily őrült álmokat lehet álmodni a végtelen szerelemről és a gyengédségről, mely túlságosan nagy. n

Henri Barbusse:

Gyengédség

Bacs Lajosné (1933-2020) Egy lány a pusztáról – Fehér ... · Százhalom ÓVÁROSI...

Documents

Transcript of Bacs Lajosné (1933-2020) Egy lány a pusztáról – Fehér ... · Százhalom ÓVÁROSI...