Az utolsó órákban.. · A „Silent Spring" — a „Néma Tavasz", a madárdal nélküli emberi...
Transcript of Az utolsó órákban.. · A „Silent Spring" — a „Néma Tavasz", a madárdal nélküli emberi...
Az utolsó órákban.. D R. S T U D I N K A L Á S Z L Ó
A harmadik évezred küszöbén létéit, fennmaradását is veszélyeztető, sorsdöntő kérdések elé került a z emberiség. Már-már elragadja, magával sodorja az utolsó évszázad szédületes, soha el n e m képzelt technikai fejlődése, amely hovatovább azzal is fenyegeti , hogy elpusztítja maga körül azt az élőhelyet, környezetet, amelyre minden élőlény, m é g azok iegmagasabbrendűje, a mindenható Homo „sapiens" is múlhatatlanul rá van utalva.
Előbb rövidlátóan kapzsiságból, pillanatnyi gazdasági előnyért pusztította környezetét : erdőket tarolt, mocsarakat csapolt, erózióval, szárazsággal pusztasággá tette. Megbontot ta a természet egyensúlyát azzal is, h o g y az állatokat a saját önös nézőpontjából „hasznos" és „ká ros" csoportokba osztotta, nyakló nél kül iparkodván szaporítani amazokat, míg pusztítani emezeket. Egyes állatfajok, mint a bölény, a tengeri vidra, a nagykócsag már-már kipusztultak, mások állati ellenségeik híján gyakran elemi csapásokká váltak.
Ezek ellen most már a vegyészet tudósai vonultak hadba. Kifejlesztették a kontaktmérgeket a kár tevők pusztítására. De mi történt? A kár tevők elpusztításának velejárójaként még jobban felborult a természet egyensúlya, pusztultak a méregtől nemcsak a mérgezett rovarokat fogyasztó állatok, hanem a mérgezett vizekben a halak, természetes táplálékuk híjáin a rovarokból élő f a j o k ; felgyülemlett a méreg a növényekben , az azokból táplálkozó állatokban, de felgyülemlett a növényeket és állatok húsát fogyasztó emberekben is. Szabadjára engedték a mérget , de hatását n e m ismerték. Pusztult a z élővilág, n e m csak a rovar és a hal, a madár is. A „Silent Spring" — a „Néma Tavasz", a madárdal nélküli emberi környezet előre vetette ijesztő árnyékát. Pusztultak a ragadozómadarak is ; a fehérfejű rétisasnak, az Amerikai Egyesült Ál lamok büszke címermadairának már csak két párja költötte ki tojásait a z óriási o r szág területén. A többiek tojásai terméketlenek voltak a méregtől, akárcsak a halászsasok és egyéb ragadozómadarak tojásai. A z állati és emberi szervezetbe került méreg különböző betegségeknek, így a ráknak is e lőmozdí tójává, okozójává vált. Nemcsak a környezetét , Bajáit magát is kezdte pusztítani a z ember.
A z ipartelepek szennyvizével a természetes vizeket mérgezi , a gyárak, járművek füstjével, égési termékeivel a levegőt , közve tve saját magát is.
Kezd felocsúdni a z emberiség a z ijesztő előjelek láttán. A z „Umwel tschutz" , a környezet véde lme nemcsak divatos szólammá, de a mai e m b e r létének, az egész emberiség fejlődésének és fennmaradásának egyik kulcskérdésévé vált. Ez pedig magában foglalja nemcsak a szorosabb, hagyományos értelemben vet t természetvédelmet, a már-már kipusztulással fenyegetett állatfajok védelmét és újból való elszaporítását, a z elavult „hasznos" és „ká ros" fogalmak eltörlését és az erősen megfogyatkozot t ragadozók védelmét , a civilizáoió térhódítása és é lőhelyük korlátozása által fenyegetett állatvilág fenntartását, — mielőtt még n e m késő, •— a z elegyetlen erdőgazdasági monokultúrák helyett, — amelyek .a természet egyensúlyának megbontásához ugyancsak hozzájárulnak, — a z elegyes, természetes erdők létesítését, a természetes környezet szépségének és a természeti emlékeknek, ö reg fáknak, fasoroknak fenntartását, hanem ugyancsak és elsősorban jelenti a levegő és vizek tisztaságának megőrzését , a mérgező anyagok kiküszöbölését és általában a természetadta környezet , a z emberiség élőhelyének legmesszebbmenő megőrzését a technika, a civilizáció meggondolat lan túlkapásai ellen.
Ezeknek a sorsdöntő kérdéseknek a jegyében született a Vadászati Világkiállítás, ezek a vezérlő alapgondolatai az azon résztvevő minden egyes ország bemutatóinak is. Ez a legelső a nagy nemzetközi kiállítások között, amelyeken mindezek a kérdések helyet kapnak, mert a különböző országok az ezekkel összefüggő, számukra legfontosabbakat és azok megoldását dokumentálják. így például az Egyesült Nemzetek Szervezetének Mezőgazdasági Szervezete, a F A O az afrikai állatvilág védelmét, a Szovjetunió óriási természetvédelmi területeit és az egyes állatfajok betelepítését, élőterének kiterjesztését, Nagy-Britannia többek között a vizek tisztaságának megőrzését és a halállomány elszaporí-tását, az afrikai országok az 'emberiség közös magy értékét jelentő páratlan vadál lományuk védelmét, a Német Szövetségi Köztársaság az iparosított országban és tájban a vadál lomány femmtantásámak módjai t hangsúlyozza. Minden ország bemutatóján pedig végigvonul a természetvédelmet is jelentő, k o r szerű és ezért racionális vadgazdálkodás vezérfonala, mimt az emberi kör nyezet védelmének, fenntartásának egyik lényeges alkotó eleme, tárgyalva az azzal összefüggő fent vázolt kérdéseket.
Szinte uralja természetesen a mi bemutatóinkat is, különösképpen a magyar vadgazdálkodásét és az erdőgazdaságok egyéni, leginkább szabadtéri kiállításait. Annál is inkább, mert ezeknek egyenesen ez a témájuk: az ember — az erdő — a vad sokrétű kapcsolata, a nagyvárosi acél- és betontornyokban, téglatömlöcökben élők felüdülését, a természethez va ló visszavezetését szolgáló ,,park- és üdülőerdők" szemléltetésétől kezdve az erdei életközösség — a b io -cönózis — az életet, megélhetést nyúj tó erdő elénktárásán keresztül az erdő és vad változatos kölcsönhatásainak ismertetéséig.
És ennél a legutóbbi témánál érdemes e g y kissé elidőznünk. A vadnál, mint a Vadászati Világkiállítás második központi , reflektorfényeinek metszőpontjába emelt objektumánál.
A vadászat már régóta n e m ősfoglalkozás, nem csupán zsákmányszerzés. Amedd ig ugyanis csak az volt , fogyasztotta, emésztette tárgyát, a vadat, s azt a civilizálódó Európában a múl t század dereka táján már-már a kipusztulás ve szélye fenyegette. Ezután a vadászat mellé új foga lom szegődött: a vadgazdálkodásé. Gyakran azonban ez is öncéllá vált, mert csak saját érdekét látta, a vadál lomány minél nagyobb mértékű elszaporítását, f igyelmen k ívül hagyván az erdő, az életközösség érdekeit és a közöttük fennálló egészséges, természetes kölcsönhatásokat.
Mint mindig és mindenütt, az akció itt is reakciót szült — létrejött az ellenirányzat, az a szemlélet, amely az eszményi erdőben monokultúrát, vad nélküli „fagyárat" látott.
De mindkét fél engedékeny, kiegyezéses kompromisszumára van szükség az életben mindig, ha a különböző érdekek erősen ütköznek. Élni és élni hagyni — az engedékenység érvényesülését jelenti minden részről annak érdekében, h o g y a közös mű életképes lehessen. „ V a g y erdő — vagy v a d ? " — ennek a kérdésnek az abszurditását maga a természet bizonyítja és ezt ma már vaksággal megvert emberen kívül senki sem teszi fel. Mindkettő elválaszthatatlanul összetartozik.
Ezen az állásponton is áll a korszerű erdőgazdálkodás, de ezem alapul a m o dern vadgazdálkodási felfogás is. És ez érvényesül mindvégig magyar bemutatóinkban is, amelyek hivatottak nemcsak a hazad, hanem a világ szak- és köz vé leménye elé is tárni erdészeti és vadgazdálkodási hivatalos irányító szerveink álláspontját, szaksajtóink állásfoglalását — végül , de nem utolsósorban ezek
gyakorlati megvalósítását is —• amelyek együttesen a magyar erdészeti és vadászati kultúra összhangját jelentik.
Kifejezik, h o g y az erdő n e m lehet vad nélkül — a közösség érdekében sem. de rámutatnak arra is, h o g y a vad öncélú, túlzott mértékű elszaporítása is ká ros. Helyrehozhatatlan károkat okoz ez is az erdő életközösségében, mer t m e g bontja az egyensúlyt , amelyre pedig törekedni kell, úgy, ahogy azt a természet maga példázza.
Nincs már olyan erdőgazda, aki n e m akar az e rdőben vadat látni. A z erdő ma már n e m az erdész kizárólagos tulajdona, hanem éppenúgy a nála felüdülést kereső közösségé, mint a benne élni k ívánó vadé . Meg kell találni a k o m promisszumot, a termelés rentabilitása mellett kedvező élőhelyet kel l kialakítani a vad számára is. Legyen az erdőben a vad számára táplálkozási lehetőség, dús oserjeszint, vadgyümölcs, , téli ínség idején dönthető „kérgezőfa" , .maradjon számára , ,vadbúvó sűrű", ahol nyugton , biztonságban lehet és borját, gidáját a világra hozhatja, de az erdészeti munkák is úgy történjenek, h o g y a vad nyugalmát a legmesszebbmenőén biztosítsák. Mindezzel előzhetjük meg leginkább a vad kártételét, elsősorban a hántást, a vad „kultúrbetegségét". A természetest m é g leginkább megközel í tő körü lmények között , a Keleti Kárpátok erdőségeiben nincs a hántási kárra panasz. Anná l inkább van azonban az elegyetlen á l lományokból álló „kul túrerdőkben", ahol a vad sem elegendő természetes élelmet, sem nyugodt beállóhelyet nem talál. Ennek híján a gyérített f iatalosokba szorul, ott naphosszat eláll és — főleg unalmában — hánt. Mert a hántás legalábbis annyira a kedvezőt len élőhelyi körü lmények között felvett rossz szokása a vadnak, mint táplálkozási szükségleteinek kielégítése.
D e nem lehet ma már a vadgazdának sem az a szemlélete, h o g y az erdőnek elsősorban minél nagyobb számú vadnak kell élőhelyül szolgálnia. Neki is ké szen kell lennie a kompromisszumra, márcsak a vad érdekében is. Neki sem lehet célja a sok, a túlzott mennyiségű vad, hiszen egészséges, erőteljes, tehát erős agancsot fejlesztő vadá l lomány tartása a feladata. E kettő pedig n e m fér össze! Ha az ökológiai szempontból optimális eltartóképességen felüli m e n y -nyiségű vadat szorít be az erdőbe, h o g y a gazdaságossági szempontból tartható reális ál lománysűrűségről ne is beszéljünk — az menthetetlenül elcsenevésze-dik. Erre már láttunk sok példát a múltban, de sajnos kezdünk látni napjainkban is. Engednie kell a vadgazdának, de éppen úgy a vadásznak is az e rdő-vad összhangjának kedvező, mindkét felet kielégítő létrehozása érdekében. A va dász se szorítsa rá a vadgazdát — e két foga lom elkülönítése n e m szószerint értendő — h o g y minden józan vadökológia i és erdőgazdálkodási szempont m e l lőzésével olyan nagyszámú vadál lományt tartson, amely kielégíti ugyan a v a dász maximál is vadászati igényeit — bár egyre inkább a vad minőségének a rovására — , de felborítja az összhangot az erdő és a vad közöt t !
A z egyoldalú szemléletek felszámolására, a józan mérsékletre van szükség minden részről. A vadgazdáéról is, nemcsak elméletben, hanem a gyakor la t ban is. Csülkösvadál lományunk az u tóbbi években szinte rohamosan szaporodik. Évtizedeken át fél tve kíméltük, őriztük, h o g y helyrehozhassuk a háború óriási pusztításait. Ez maradéktalanul sikerült: a v a d é lőhelye kiterjedt, táp-lálékbázisa ugrásszerűen javult , az állománysűrűség ideális vol t , optimális ö k o lógiai körü lmények közö t t soha n e m is képzel t minőségű és számú kapitális agancsot növesztett . A legutóbbi években azonban már fordulóponthoz ju tot tunk. A z é lőhelyek terjedése megállt , a vadnak, különösen a mezőgazdasági takarmánybázisa, a racionáltabb termelés következtében szűkült, az á l lománysű-
rűség viszont növekedik. Mégpedig ugrásszerűen, ha az évi szaporulatnak megfelelő mennyiséget sem lőjük ki . Az t majd a jövő évtized eredményei fogják csak megmondani , hogy a jelenlegi állománysűrűség és életfeltételek, táplálkozási lehetőségek mellett világra jött és felnevelődött bikák és bakók majdan már csak milyen minőségű agancs növesztésére lesznek képesek.
Ez az érem egyik oldala. A másik a vadkár, amely az erdő-vad egyensúlyának összhangját készül felborítani. A k k o r pedig az erdő győz , mert az a természet rendje is, nemcsak a gazdaságosságé. Mert az erdő adja a vadnak is az életet és azt tudnia kell a vadásznak és aszerint is kell cselekednie. Addig , amíg nem késő!
Ez a mélyebb értelme, mondanivalója a Kiállításnak, különösképpen a mi bemutatóinknak: vad nélkül nincs Természet, de Természet nélkül nincs Élet sem!
Új korszak az erdőgazdálkodásban D R . K E R E S Z T E S I B í L A
A z erdő- és fagazdasági prognózisok az évezred végére világszerte, de nálunk is a faszüfcséglet megkétszereződésével számolnak. Ugyanakkor ugrásszerű szükségletnövekedés tapasztalható az erdő, mint az emberi környezet természetszerű állapotban leginkább megmaradt része iránt. A z urbanizált társadalomnak az -erdővel szembeni igényei az erdőgazdálkodás történetében új ko r szakot nyitottak, s ez feltartóztathatatlanul tör előre. Ez idő szerint a jóléti erdőgazdálkodást tekinthetjük korszerűnek, amely a legnagyobb mennyiségű, legj o b b minőségű fa és egyéb, erdei termék tartamos és gazdaságos termelése mellett következetesen számol az erdő közjóléti és esztétikai hatásaival, az erdőt nem csupán faanyagforrásnak, hanem az ember természetes életkörnyezete egyik legfontosabb részének tekinti, s eszerint óvja, neveli és hasznosítja az egész társadalom érdekében. *
Szokás a korszerű erdőgazdálkodást környezetalakító erdőgazdálkodásnak is nevezni, aláhúzva ezzel az erdőgazdálkodás kiemelkedő szerepét az egészséges, harmonikus, szép életkörnyezet fenntartásában és kialakításában, a talaj, a víz, a levegő tisztaságának megőrzésében. A z utolsó 50 évben az ipar robbanásszerű fejlődése az erőgépek óriási tömegét, a vegyianyagok hatalmas mennyiségét állította a civilizáció szolgálatába. A technikai fejlődés kihatásai ebben az 50 év ben nagyobb arányúak voltak, mint az emberiség egész megelőző történetében. Ebben az időszakban az ember a bioszférát — földünk felületének vékony burkát, ahol a földi élet folyik — a földfelszín sűrűn lakott helyein megzavarta és aggasztóan elszennyezte. Ezek a változások a bioszféra funkcionális egységei közül eddig viszonylag a legkevésbé érintették az erdei ökoszisztémákat, az erdőterületeket.
A jóléti erdőgazdálkodás lényege az erdő többcélú hasznosítása. A z U S A nemzeti erdeiben már több mint félévszázada így gazdálkodnak. A többcélú hasznosítást az jellemzi, hogy az erdőgazdaságpoliitifcai és erdészeti gazdasági kérdéseket „a legtöbb ember legnagyobb javának tartamos biztosítása" szempontjából döntik el. A nemzeti erdőkben ennek megfelelően a gazdálkodás 5 féle