Szegedi Tudományegyetem

Gazdaságtudományi Kar

Közgazdaságtudományi Doktori Iskola

Bodnár Gábor

Az endogén fejlődés tényezőinek vizsgálata

rurális térségekben PLS-útelemzés segítségével

Doktori értekezés tézisei

Témavezetők:

Prof. Dr. Benet Iván Dr. Kovács Péter

professor emeritus tanszékvezető egyetemi docens

SZTE Gazdaságtudományi Kar SZTE Gazdaságtudományi Kar

Pénzügyek és Nemzetközi Gazdasági

Kapcsolatok Intézete

Statisztika és Demográfia Tanszék

Szeged, 2016.

2

Tartalomjegyzék

1. Témaválasztás indoklása ..................................................................................................... 3

2. Szakirodalmi előzmények ................................................................................................... 5

2.1. A vidék fogalma .......................................................................................................... 5

2.2. Az endogén fejlődés megközelítése ............................................................................ 6

3. A kutatás célja és hipotézisei ............................................................................................ 10

4. Az értekezés felépítése és az alkalmazott módszerek ....................................................... 11

5. Az értekezés főbb eredményei .......................................................................................... 12

6. A tézisfüzet hivatkozásai .................................................................................................. 15

7. Az értekezés témaköréhez kapcsolódó saját publikációk ................................................. 18

3

1. Témaválasztás indoklása

Maga a vidék egyfajta sajátos települési, gazdasági és társadalmi környezettel bíró, a

városiastól jellegzetesen eltérő terület. A vidéki térségeknek pótolhatatlan gazdasági,

társadalmi, kulturális és ökológiai jelentőségük van (Perlín–Simciková 2008). Bár már több

mint másfél évtizede fogalmazódott meg egy területfejlesztési dokumentumban (EC 1999),

hogy a vidéki területek funkciói nem csak a városkörnyékek kereskedelmét és nem is

kizárólag mezőgazdasági, illetve turisztikai célt szolgálnak, a megállapítás napjainkra még

inkább igazzá vált, hiszen az Európai Unió kulturális és természeti sokszínűsége is nagyban

köszönhető ezeknek a területeknek.

Látható, ma a vidék kutatásának, vizsgálatának megannyi tényező aktualitást biztosít.

Fontos megállapítás, hogy „…az ezredfordulón a területi tudományokban nem találjuk a

vidéknek, mint alapvető mezőgazdasági jellegű területnek a helyét, és azt kiszakítva a tér

egészéből a vidékpolitika, a vidékfejlesztés keretében szinte minden mástól elkülönülten,

önálló térrészként (területként) kívánják kezelni, ami abszurd és nem vezet sehová” (Buday-

Sántha 2004, 32. o).

A XX. századra és napjainkra is jellemző, világméretű és átfogó urbanizációnak –

amely a gazdasági, társadalmi és települési folyamatokat is mélyen áthatja – két jellegzetes és

jól megkülönböztethető térszerkezeti egységét alkotják a városi és a vidéki területek (Csatári

2001). Ennek a globális urbanizációs folyamatnak mindig a „túlsó végén” szerepelt, illetve

szerepel a vidék, amely döntően „elszenvedője” volt ezeknek a hatásoknak (Csatári 2000).

Az elmúlt évtizedek során jelentős változáson mentek keresztül a vidéki területek egész

Európában. Az európai rurális terek egyre differenciáltabbak, ráadásul azok nem csak térben

és időben változnak, hanem különböznek diverzitásukban, mobilizációjukban, identitásukban,

erőforrásaikban, de még a globalizációval szembeni magatartásukban is (Szörényiné

Kukorelli 2005). Vagyis, mint ahogy a szerző hozzáteszi, az új funkciókkal rendelkező,

folyamatosan változó és erősen differenciálódó rurális terek jellemzők egész Európában.

Magyarországon esetében a rendszerváltás jelentős és sokszor mai napig meghatározó

jelentőségű esemény volt. Számos társadalmi-gazdasági változás lezajlott, melyeknek a vidék

sokszor elszenvedője volt. Így a falu-város dichotómia, vagyis a társadalmi szakadék, mely a

településviszonyokat a közelmúltig jellemezte (Enyedi 2011).

Természetesen egy ilyen jelentős változásnak komoly hatásai vannak. Buday-Sántha

(2010) kimutatta, hogy a rendszerváltás utáni két évtizedben polarizálódott a vidék egésze,

erősödtek a gazdasági és szociális vonatkozású negatív folyamatok, azok kerültek túlsúlyba.

4

A mezőgazdasági nagyüzemek, illetve a vidéki ipar felszámolásával a vidék elveszítette

gazdasági bázisát, vele azt a gazdasági háttérrel rendelkező szervezőerőt, a nagyüzemekben

koncentrálódó helyi értelmiséget, amely a helyi adottságokhoz illeszkedő fejlesztéseket tudta

volna végrehajtani.

A vidékhez kapcsolódón feltétlenül meg kell említeni a mezőgazdaság szerepét,

amelynek a rendszerváltás után a gyors átmenet következtében bizonytalanság és felfordulás

jellemzi mindennapjait (Benet 2006). Buday-Sántha (2010) azt is leírja, hogy fejlődés csak

azon térségekben figyelhető meg, amelyek képesek voltak integrálódni a városi

gazdaságokba, de a vidék nagyobbik részén ez nem történt meg. A fejlesztési források

dinamizáló hatása leginkább csak az infrastrukturális hiányosságok mérséklődésében

jelentkezik, gazdasági hatás alig jellemző.

Dinya (2011) véleménye szerint az egyes térségeket azok különböző helyzete miatt

eltérő mértékben fenyegetik társadalmi, gazdasági és ökológiai feszültségek, ezért különösen

nagy fenyegetettségnek vannak kitéve a periferizálódott, hátrányos helyzetű területek.

Annak ellenére, hogy a magyar és kelet-közép-európai rurális térségek számos

nehézséggel küzdenek, mégis a vidék egy szélesebb kontextusában számos változásról

beszélhetünk. Az utóbbi évtizedek során a területi fejlődés és a területfejlesztés kapcsán

előtérbe került endogén fejlődés elmélete a vidék vonatkozásában is teret nyert. Persze a

rurális terek esetében, mondhatni természetes módon, némileg eltérőek a hangsúlyok.

Elmondható, hogy a területi egyenlőtlenségek vizsgálata a társadalmi-gazdasági

elemzéseknél Magyarországon általánosan a figyelem középpontjában állt és áll ma is (Nemes

Nagy 2003, Obádovics 2004). Valamint ha vidék és város kapcsolatáról beszélünk, az is

világos, hogy a vidéki térségek kutatása és fejlesztésük kidolgozása sem új jelenség a

regionális tudományokban (Csatári 2000). Mégis, az utóbbi időben oly népszerű endogén

fejlődés témaköre, illetve azon belül is a talán legnépszerűbb területi tőke elméletéhez

kapcsolódó empirikus vizsgálatok fókuszában a városok, vagy általánosságban egy adott

hierarchiaszint területegységei, így pl. a magyar kistérségek, vagy az olasz NUTS 2-es régiók,

álltak, állnak. Ezen elemzések, némi túlzással élve, megfeledkeznek a rurális terekről, de

legalábbis nem azt állítják a középpontba.

5

2. Szakirodalmi előzmények

Értekezésemben a magyarországi vidékies kistérségek fejlettségét vizsgálom. Munkám

elméleti hátterét a vidék fogalmának átfogó értelmezésén túl az endogén regionális fejlődés

szakirodalma adja. Magának az elméletnek, bár gyökere értelemszerűen ugyanaz, mégis

számos megközelítése létezik. Így az elméletek által kulcstényezőkként kezelt elemek, illetve

tőkék között az átfedések ellenére is akadnak eltérések. Ezen tőkék egyfajta szintetizálását

azért tartom fontosnak, mert ezekre alapozva az endogén fejlődés megfelelő keretrendszert

biztosíthat kvantitatív elemzések elvégzésére.

2.1. A vidék fogalma

A vidék fogalmi meghatározásának nehézségét jól mutatja, hogy annak máig nincs

egyetlen, nemzetközileg elfogadott definíciója, annak ellenére, hogy a „vidék” számos

országban évtizedek óta kutatások tárgyát képezi (EC 2011).

Mint Kovács (1998) megállapítja, Magyarországon a területfejlesztés előtérbe

kerülésével divatos szó lett a „vidék”, aminek a fogalmát jelenleg is mindenki sajátosan

értelmezi. Ez az azóta eltelt időszakban sem sokat változott, hiszen arról sincs egyetértés és az

sem elfogadott, az ország hány százaléka él vidéki térségekben.

Az előbbi tanulmányon túl még számos tudományos munka kapcsán felmerül ez a

kérdés, és jellegéből adódóan még bizonyára nagyon sokban fel is fog merülni. Ez talán

természetesnek is nevezhető, mert a közös, mindenki által elfogadott fogalom megalkotását

nehezíti, hogy az eltérő nézőpontokon túl a vidéket magába foglaló tér időben és térben

egyaránt változik, valamint a viszonyrendszerek területenként eltérőek (G. Fekete 2013). Mint

munkámból is jól látható lesz, számos szemlélete létezik a témakörnek, mind definitív

megközelítésben, mind pedig a gyakorlatiasabb, területi lehatárolások körében.

Munkám célja ezek áttekintése, nem pedig az egyedüli legjobb és legkomplexebb

definíció bemutatása. Így a területi lehatárolás vonatkozásában sem törekszem általánosan

alkalmazható optimális módszer kidolgozására. A témakör jellegéből adódóan ez valószínűleg

lehetetlen vállalkozás lenne.

Rövid nemzetközi kitekintést téve, egy európai viszonylatban, széles körben elterjedt

definíciót említek meg, mely a Rurális Térségek Európai Chartájában (EC 1996/a) olvasható.

Ez lényegében úgy fogalmazza meg a vidéket, mint olyan tágabb értelemben vett belterület

vagy part menti vidék, amely – beleértve a falvakat és a kisebb városokat is – gazdaságilag és

6

szociálisan egységes egészet alkot a környező rurális térséggel, és ahol a városi térségekhez

viszonyítva számottevően alacsonyabb a lakosság, a gazdasági, szociális és kulturális

struktúrák koncentrációja, és ahol a terület túlnyomó részét mezőgazdasági, erdőgazdasági,

természetvédelmi és kikapcsolódási célokra használják.

Továbbá a vidék fogalma megközelíthető az erre a térre jellemző települések mérete,

funkciói, épített környezete szerint, de mivel a város meghatározhatósága lényegesen

egyértelműbb, sokan vélik úgy, hogy a falu egyszerűen nem városi település, s vidéki

(rurális) térség pedig az, ami nem városias (urbánus) térség (Csatári 2001).

A vidéket Romány (1998, 49. o.) is annak, a városhoz kapcsolódó viszonyrendszerében

értelmezi: „…vidéke ugyanis a városoknak van. Mégpedig minden olyan városnak, amely

szolgáltat valamit a környezetében élőknek – a vidékének! – és amellyel a "rurális térség"

javakat cserél. (…) Azaz a vidéknek városa van, ahol meghatározott igényeket kielégíthet,

szellemi és anyagi "árucserét" folytathat. És a városnak pedig vidéke (térsége) van, ahol

ismerik, ahol otthonos”.

Vagy ahogy Rechnitzer és Smahó (2011, 104. o.) megfogalmazza „…a vidék a kisváros

és a falu által alkotott tér, amelynek sajátossága, hogy távolabb van a nagyvárostól, lazább

településszerkezetet, más életmódot és értékrendet jelenít meg”.

2.2. Az endogén fejlődés megközelítése

„A fejlődés fogalma – legáltalánosabb értelemben – azt a folyamatot jelenti, amely egy

alacsonyabb szintű minőségből a minőség magasabb szintjéhez vezet” (Szentes 2011, 13. o.).

Ehhez kapcsolódóan Szentes (2011) leírja, hogy a fejlődés fogalmát igen eltérően értelmezték

az elmúlt évszázadok során, főleg a legutóbbi időkben, függően attól, hogy a

társadalomtudomány mely ágáról beszélünk. De az eltérő értelmezés problematikáját Todaro

és Smith (2009) is megemlíti, hozzátéve, hogy egy bizonyos fokú közmegegyezés nélkül

méréseket sem lehet végezni és az sem tudnánk megmondani, tulajdonképpen mely ország

fejlődik és melyik nem. A szerzők hozzáteszik, hogy szigorúan közgazdasági értelemben

véve, a kifejezés alatt hagyományosan az olyan hosszú távú, egy főre jutó jövedelem

növekedésének elérését értették, amely lehetővé teszi egy nemzet kibocsátásának gyorsabb

ütemű növekedését, mint ahogy annak népessége gyarapszik.

Az elmélet kapcsán fontosnak tartom megemlíteni, hogy egyetértek azzal az általános

véleménnyel, hogy míg a növekedés mennyiségi, addig a fejlődés minőségi változást

eredményez. A fejlődés a közgazdaságtani értelmezés alapján általában gazdasági fejlődést

7

jelent (Farkas 2002). De még ezen szűkebben vett fogalom kapcsán is meg kell említeni

Lengyel (2012/a) véleményét, hogy a gazdasági fejődés a gazdasági növekedéshez képest

tágabb fogalom, mert a gazdasági alapmutatókon túl más, gazdaságon kívüli jellemzőket is

befolyásol, így érdemes ezt figyelembe venni.

Ha a fejlődés területi vonatkozásait vizsgáljuk, bármilyen fejlődésről is beszélünk, a cél

nem lehet más, mint egy sikeres térség létrejötte, vagy éppen kialakulása. A sikeresség

fogalmával és a sikeres régió kapcsán iránymutató Enyedi György (1998, 409–411. o.)

sikerességi felfogása, amely a versenyképesség kritériumainak megfogalmazása mellett ügyel

a természeti fenntarthatóságra és a társadalmi igazságosság szempontjaira is: „…a sikeres

régióban növekszik az előállított jövedelem. E jövedelem jelentős része helyben marad

befektetésre, vállalkozói és személyi jövedelemre, adók formájában település működtetésre és

fejlesztésre. A jövedelem növekedéséből a lakosság széles rétegei is részesülnek, a gazdasági

növekedés nem károsítja a régió természeti környezetét, épített és kulturális értékeit. Végül: a

növekedés a régió valamennyi településcsoportját érinti, nem növeli a régión belüli területi

egyenlőtlenségeket”. Illetve ha sikeres területegységeket a vidék vonatkozásában vizsgáljuk,

akkor Glatz (2010, 7. o.) megközelítése szolgálhat alapul: „…a siker tényezői a jó földrajzi

adottság – mindenekelőtt közlekedés- és foglalkoztatásközeli, valamint piacközeli fekvés –,

azután természeti, helyi erőforrások. Én mindezekhez hozzátehetem, mindinkább úgy látszik: a

siker titka elsősorban az emberi lelemény, találékonyság, szorgalom és összefogás. Tehát a

helyi vidékfejlesztésben aktív emberek jelenléte és a helyi adottságok felismerése és

kihasználása”.

A fejlődésnek egy bizonyos, napjainkra felértékelődött elméletének is nevezhető annak

endogén válfaja. Ha magát a kifejezést vizsgáljuk, „…endogén alatt a közgazdaságtanban az

olyan tényezőket értjük, amelyek nem örököltek („nem Istentől valók”), hanem a gazdasági

tevékenység által tudatosan hozták létre azokat. A regionális tudományban a régión belül

tudatosan kialakított, az egyedi helyi tényezőkön alapuló, alulról szerveződő, a helyi

társadalom aktív részvételével zajló közösségi fejlesztéseket, akciókat tartjuk endogén

jellegűnek” (Lengyel 2012/b, 145. o.).

Magának az endogén fejlődésnek a megjelenését Benko (1997) az 1980-as évek végétől

eredezteti, bár tény, hogy ekkor ő még ipari, illetve városi régiókról beszélt. Stimson és

szerzőtársai (2011) szerint a regionális fejlődési elmélet hangsúlyában és fókuszában az

utóbbi néhány évtizedben elmozdulás tapasztalható az exogén tényezőktől az endogén

tényezők felé. Ezzel összhangban Lengyel (2012/a) is leírja, hogy a regionális fejlődésnél

előtérbe kerülnek az endogén tényezők.

8

Roberta Capello (2007, 2011) nézete szerint, az endogén fejlődés alapvetően egy térség

koncentrált szerveződésének függvénye, szerves része annak, mely egy társadalmi-gazdasági

és kulturális rendszer, aminek a komponensei meghatározzák a helyi gazdaság sikerességét:

vállalkozói képesség, helyi termelési tényezők (munka és tőke), a helyi szereplők

kapcsolatkezelési képességei, amelyek egyre inkább hozzájárulnak a tudásteremtés

növeléséhez.

Capello (2007, 2011) megközelítésében az endogén fejlődés fontos feltétele továbbá a

döntéshozó képesség, amely lehetővé teszi a helyi gazdasági és társadalmi szereplők számára

a fejlődési folyamatok irányítását és támogatását, amikor változás és innováció megy végbe.

Szükséges, hogy gazdagítsák a lokális/térségi szereplőket külső információkkal és a tudással,

amelyek hozzájárulnak a térségi fejlődés általános folyamatához, illetve közvetítik a

világgazdaság társadalmi, technológiai és kulturális átalakulásához való alkalmazkodás

tudáskészletét.

E feltételrendszer megléte azért látszik fontosnak, mert számos, akár statisztikai

adatokkal is kimutatható területi differencia nem a klasszikus termelési tényezők, így a tőke

és a munka, kevésbé hatékony hasznosításából adódik, hanem az adott térség vonatkozásában,

az okok annál jóval mélyebben gyökereznek (pl. helyi földrajzi adottságok, nyitottság,

kreativitás, vállalkozó kedv stb.) (Capello et al. 2009). A gazdasági fejlődés regionális

vonatkozásával kapcsolatosan Capello és Nijkamp (2011) egyebek mellett példaként említi a

társadalmi lehetőségeket, az egészséges környezetet, vagy éppen a színvonalas oktatást.

Természetesen, ha az endogén fejlődés elméletéről beszélünk, az szorosan

összekapcsolódik az endogén fejlesztés elméletével. Utóbbi kapcsán Rechnitzer (1993)

megemlíti, hogy a hetvenes években megváltoztak a világgazdasági körülmények és ugyanő

leírja (1993, 154. o.), hogy „…a sokváltozós viszonyrendszerben az új regionális fejlesztési

stratégiát számos ipari államban a régión belüli lehetőségekben, a potenciálok

kiaknázásában, a saját erők megújításában és fejlesztésében látták”. Lados (2001) ehhez még

hozzáteszi, hogy az előbbiekben említett endogén erőforrások aktivizálhatók megfelelő

körülmények között. Nem véletlen, hogy a megközelítést alkalmazzák mind a fejlett, mind a

fejlődő országok esetében (Tödtling 2009).

Capello (2007, 2011) ezt kiegészíti azzal, hogy az endogén fejlődés elmélete két

meghatározó irányzatra bontható. Az egyik a neomarshalli megközelítés, amely úgy tekint a

térségi növekedésre, mint az externáliák szerepének vállalatokra gyakorolt hatására. Míg a

mostanában előtérbe került neoschumpeteri megközelítés szerint a fejlődés a lokális

externáliáknak a vállalatok innovatív kapacitására gyakorolt hatásából eredeztethető.

9

A térségi adottságok kihasználása viszont sokszor nem egyértelmű, amiből jelentős

hátrányok is adódhatnak. Az előzőekben említett, felszín alatti tulajdonságok felértékelődése

rávilágít a hazánkban számos téren „leértékelődött” vidék valós problémáira. A

területegységek sikerességének kapcsán Capello és szerzőtársai (2009) szerint kézenfekvő,

hogy legalább két feltétel kulcsszerepet játszik. Az egyik a lokális, vagy térségi termelés és a

tudás helyes, illetve magas szintű kihasználása. Míg a másik fontos feltétel az adott térség

specialitásait figyelembe vevő területi tőke lehetősége és annak hatékony kiaknázása.

Utóbbihoz kapcsolódóan, a regionális potenciál értelmezését jól megvilágítják a

Rechnitzer (1993, 154. o.) által leírt eltérő szakmai vélemények, illetve megnevezések:

„fejlesztések alulról” (Brugges), „szelektív önállóság” (Stöhr), „autonóm régiófejlesztés”

(Lukesch). Az endogén források, melyek a regionális potenciál meghatározói (Rechnitzer

1993, 155. o.):

- „tőkepotenciál (rendelkezésre álló termelőbázisok és vagyon),

- munkaerő adottsága,

- infrastruktúra felszereltsége,

- földrajzi helyzet,

- környezeti állapot és minőség,

- piaci kapcsolatok (keresleti tényezők),

- szocio-kulturális adottságok,

- döntési-intézményi és hatalmi rendszer”.

Capello (2007) megközelítése szerint a területi különbségek elsődleges oka az innovatív

tevékenységek egyenlőtlen eloszlása. Látható, hogy amíg korunkban a munka és tőke nagyon

könnyedén mozog, addig a legkevésbé mobilis tényezők pont azon immateriális tényezők,

amelyek egyebek mellett az innovatív kapacitáshoz is kapcsolódnak.

Ehhez kapcsolódik Dinya (2006) véleménye, vagyis hogy a termelés korábban

domináns materiális tényezői (pl. föld, tőke, munka) mára háttérbe szorultak, és helyettük a

„puha” elemek (szervezeti kultúra, szervezeti tudás, információ) térnyerése figyelhető meg.

10

3. A kutatás célja és hipotézisei

Kutatásom célja, hogy egy leíró jellegű elemzés keretei között, feldolgozva és jelentős

mértékben támaszkodva az endogén fejlődés elméletének szakirodalmi hátterére, saját

mutatórendszer felállításával és egy, az endogén tőketényezők kapcsolati rendszerét feltáró

modell létrehozásának segítségével, átfogóan bemutassam a magyar vidékies kistérségek

területi differenciálódását, azok materiális és immateriális tőkeellátottságának

vonatkozásában.

A rurális területek tekintetében megvizsgálom azok különféle aspektusait a térben és

időben is. Az eltérő, ám egyaránt fontos tőketényezők mentén kialakuló területi differenciák

számos kérdést vetnek fel. Munkám hipotézisei is ehhez kapcsolódnak.

Felmerül a kérdés, hogy miként mérhetők az egyes területegységek. Vagyis egyrészt,

hogy az adott témakör milyen mélységű szakirodalmi háttérrel és modellekkel rendelkezik,

másrészt milyen részletességű adatbázis áll rendelkezésre a kutatás elvégzéséhez. Első

hipotézisem erre a kettős „szükségletre” reagál.

Hipotézis 1.: Egy olyan komplex mutató-, illetve keretrendszer felállítása után, amely minden,

azonos hierarchiaszinten lévő térség gazdasági-társadalmi folyamatainak vizsgálatára jól

alkalmazható, azt feltételezem, hogy a vizsgált területegységek, a kistérségek,

megkülönböztethetők és csoportosíthatók a fejlettségüket kifejező egyes tőketényezők

felhalmozása alapján.

Továbbá, ha képesek vagyunk megmérni, hogy mely területegységek fejlettek, vagy

éppen fejletlenek, akkor felvetődik, hogy melyek a leginkább fontos területek, leginkább

fontos tőketényezők egy ilyen értelemben véve sikeres területegység esetében? Második és

harmadik hipotézisem kapcsán, melyek kapcsolódnak egymáshoz, ezt a kérdéskört kívánom

körüljárni és megválaszolni.

Hipotézis 2.: Egy terület fejlettsége sok tényezőn alapul. A gazdasági szempontok alapján

fejlett területegységek sem minden indikátorlistán szerepelnek kimagaslóan, de feltételezésem

szerint nincs olyan, az előbbi szempont alapján igazán kimagasló terület, amely az emberi

erőforrások állapota terén gyengén szerepelne.

Ezen a logikán továbbhaladva, érdemesnek tartom általánosan (tehát az összes

materiális, illetve külön, az immateriális tőkék esetében) megvizsgálni, hogy azok fejlettsége

miként kapcsolódik vidékiességük fokához, valamint térbeli elhelyezkedésükhöz.

11

Hipotézis 3.: Élek azzal a feltételezéssel is, hogy a területegységek materiális, illetve

immateriális tőkefelhalmozásának vonatkozásában értelmezett fejlettsége kapcsolatban áll

egyrészt azok földrajzi helyzetével, másrészt azok vidékiességének mértékével.

Negyedik hipotézisem igazolásában elengedhetetlen egy regressziós modell létrehozása,

azt ennek kereteiben kísérelem meg bizonyítani. Bízván az igazolásban, a felvetést

kiegészítem azzal a céllal, hogy a létrejövő modellben minden tényező pozitív kapcsolatban

áll egymással.

Hipotézis 4.: Feltételezem, hogy az összes, a szakirodalmi feldolgozás alapján relevánsnak

vélt materiális és immateriális tőketényező bevonható egy olyan (regressziós) útmodellbe,

mellyel feltárhatók a tényezők közötti kapcsolatrendszerek, és ezen kapcsolatok mindegyike

pozitív irányú.

Továbbá fontosnak tartom egyfelől a modell dinamikus elemzését, vizsgálva, hogy a

hatásmechanizmusok időben miként változnak. Másfelől pedig lényegesnek tartom modellem

más környezetben való tesztelését, vagyis, hogy az alkalmazható-e urbánus térben.

Hipotézis 5.: Véleményem szerint ugyanazon tőketényezők viszonya (kapcsolatuk szorossága,

vagy akár a kapcsolat megléte) térben és időben egyaránt eltérő lehet.

Munkám végén megpróbálok következtetéseket levonni és saját meglátásaimat

megfogalmazni annak kapcsán, hogy a vizsgált elméleti keretrendszer egyszerű, divatos

fogalom, vagy valóban nyújthat-e gyakorlati hasznot a területi politikák számára. Kutatási

kérdéseim megválaszolásával reményeim szerint hozzá tudok járulni a vidéki tér gazdasági-

társadalmi folyamatainak mélyebb megértéséhez és munkám részévé válhat a téma hazai és

nemzetközi irodalmának, tud ahhoz kapcsolódni.

4. Az értekezés felépítése és az alkalmazott módszerek

Dolgozatom első részében áttekintem a vidékkel kapcsolatos szakirodalmi hátteret,

illetve a rurális terek meghatározó folyamatait. Mindenekelőtt ismertetem annak fogalmi

hátterét, a sokféle és néha akár egymástól jelentősebb mértékben is eltérő megközelítéseket.

Majd bemutatom a különféle lehatárolási lehetőségeket, módszertanokat, melyek a

témakörben eddig születtek. Áttekintve mindezt úgy, hogy mely területek minősülnek

vidékiesnek és megvizsgálva az azokra vonatkozó és alkalmazható területi lehatárolások

módszertanát. Ezek után röviden kitérek a vidéki tér folyamataira és a kihívásokra, melyekkel

számos rurális térségnek nap, mint nap meg kell küzdenie. Így a vidékpolitika vizsgálata is e

fejezet tárgyát képezi.

12

A második fejezetben az endogén fejlődés elméletét dolgozom fel, melyet, mint

említettem, minőségi változásnak tartok. És bár ebben az esetben a kvantitatív elemzések

elvégzése igen nehéz, azoknak egyértelműen helye van a területi-, illetve vidékkutatásokban.

Az endogén fejlődés definiálása mellett munkámban összehasonlításra kerül több modell,

illetve azok tőketényezői. Az összevetés következtében láthatóvá válik, hogy melyek a

legmarkánsabb endogén tényezők, amelyek mentén mérhetővé válik a vidékies kistérségek

fejlettsége.

Kutatásom módszertani vonatkozásában, az elméleti rész eredményeire támaszkodva, az

elérhető legújabb – TeIR adatbázisból nyert – statisztikai adatok feldolgozásával lebonyolítok

egy empirikus vizsgálatot, ahol választ keresek a szakirodalmi vizsgálataim terén feltárt, a

rurális térségek komplex fejlettségével, illetve azok mérésével kapcsolatban felmerült

nehézségekre.

A dolgozatban alkalmazott lehatárolás eredményeként a Központi Statisztikai Hivatal

106 kistérsége minősül rurálisnak, így ezek kerülnek a vizsgálat fókuszába és ezek biztosítják

a mérés kereteit. Az empirikus vizsgálat módszertanát a harmadik fejezet során, illetve a

negyedik, ötödik és hatodik fejezetek elején ismertetem, utóbbi három fejezetben a kvantitatív

elemzést megelőzően. Az elemzés módszertanát illetően a területegységeket többváltozós

elemzések segítségével hasonlítom össze. Mind a faktor-, mind a klaszterelemzés esetében

külön megvizsgálva a kistérségek materiális és immateriális tőkeellátottságát. Majd PLS-

útelemzés segítségével azt vizsgálom, hogy az egyes tőketényezők milyen hatást gyakorolnak

egymásra. Munkám végén pedig összegzem az elért eredményeimet és következtetéseket

vonok le felállított hipotéziseim igazolásán, vagy éppen azok elvetésén keresztül.

5. Az értekezés főbb eredményei

A disszertációban kitűzött cél vonatkozásában és a korábban felállított hipotézisek

alapján az alábbi tézisek fogalmazhatók meg, mint az elemzés további eredményei:

Tézis 1.: Komplex mutatórendszerem kialakítása után az egyes kistérségek jól

megkülönböztethetővé és csoportosíthatóvá váltak fejlettségük alapján, az egyes tőketényezők

vonatkozásában.

A faktorelemzés következtében a vizsgált kistérségek között, minden tőketényező esetében,

egyértelmű rangsor állítható fel. Így bár a szemléletességet is szem előtt tartva érdemesnek

tartottam csoportokba sorolni a területegységeket és térkép segítségével ábrázolni azokat, a

mérés következtében a kialakított csoportokon belüli eltérések is tetten érhetőek (4.

13

melléklet). Ezen kisebb eltérések a kutatás esetleges gyakorlati hasznosulása esetén

nyerhetnek igazi jelentőséget.

Tézis 2: A gazdasági mutatók (magán állótőke) alapján sikeres területegységek sem minden

indikátorlistán szerepelnek kimagaslóan, de megállapítható, hogy nincs olyan, az előbbi

tőketényező alapján igazán sikeres kistérség, amely a társadalmi tőke terén gyengén

szerepelne.

A magán állótőke és a társadalmi tőke közötti kapcsolat láthatóvá válik a két tőketényezőt

2013-ban bemutató ábrákon is (33. és 37. ábra), illetve a két tőketényező közötti korrelációkat

tartalmazó táblázatokban is (33. táblázat, illetve 8. melléklet), a vizsgált időpontokat illetően.

De a PLS-útelemzés segítségével megállapítható, hogy közepesen erős és pozitív irányú a

kapcsolat a két tőke között. Az útelemzés által kialakított modellben a társadalmi tőke

közvetlen hatása az első két időpontban (2009: -0,611; 2011: -0,647) közepesen magas, 2013-

ban pedig közepes (-0,534).

Tézis 3.: Megállapítható, hogy egy térség fejlettségét illetően a földrajzi helyzetnek komoly

szerepe van, ugyanakkor a vizsgált kistérségek lehatárolása során alkalmazott

urbanitás/ruralitás index alapján a vidékiesség mértéke kimutatható módon nincs

összefüggésben sem a materiális, sem az immateriális tőkék terén értelmezett fejlettséggel.

A klaszterelemzés következtében látható, hogy számos fejlett rurális terület jól

meghatározható területeken, az Észak-Dunántúlon és Budapest közelében koncentrálódik.

Mindezek alátámasztására kereszttábla elemzés keretében vizsgáltam a kedvező fekvés és a

fejlettség (materiális és immateriális értelemben is) kapcsolatát, amely kapcsán elmondható,

hogy az fennáll és közepes erősségű.

A klaszterelemzés következtében létrejött materiális és immateriális tőkék fejlettségi

osztályait szintén kereszttábla elemzés segítségével hasonlítottam össze a vidékiesség

mértékét kifejező három kategóriával. Ám azok között nem áll fenn kimutatható kapcsolat.

Így nem tudtam igazolni feltételezésem, miszerint fejlettebbek a vidékiesség alacsonyabb

mértékével rendelkező területek.

Tézis 4.: Kijelenthető, hogy nem az összes, szakirodalmi feldolgozás alapján releváns tőke

bevonható be egy olyan regressziós útmodellbe, mely segít feltárni és megérteni az egyes

tényezők közötti kapcsolatrendszert. Ugyanakkor amelyek bevonhatók, azok között

egyértelműen pozitív irányú kapcsolat áll fenn.

14

Szakirodalmi áttekintésemre támaszkodva mind a hét kiválasztott tőketényezőt fontosnak és

relevánsnak ítéltem meg (és ahogy írtam, ezek alapján nyolc tőkét alakítottam ki). A

teszteredmények alapján mindegyik része a modellnek, ugyanakkor a természeti tőke egyik

olyan tényezővel sem áll szignifikáns kapcsolatban, mellyel feltételezhető lenne. Így bár a

tőke mérhető és szerepeltetem is modellem ábrázolásakor, az nem nevezhető a rendszer

integráns részének. Természetesen nem szabad elfeledkezni a módszertani résznél, korábban

említett adatgyűjtési nehézségekről, amely visszaüthet a nehezebben kvantifikálható mutatók

esetében, így jelen esetben e tőke vonatkozásában is.

A kapcsolatok vizsgálatát a modell integráns részét képező másik hét tőkére vonatkoztatom.

Ezek hatásai eltérő mértékűek, de egyik sem gyakorol negatív hatást a magán állótőkére,

semelyik vizsgált időpontban.

Tézis 5.: Modellem, jellegéből adódóan, rurális környezetben alkalmazható, valamint

kijelenthető, hogy egyes tőketényezők egymással kapcsolatos viszonyrendszere eltérő

időpontokban igen különböző.

Mint az bemutatásra került, 2009-ben és 2011-ben azonos utak szignifikánsak a felállított

modellen belül, ugyanakkor 2013-ra ezek valamelyest átrajzolódnak. Egy út „eltűnik”, három

pedig „megjelenik” a rendszerben. Továbbá az utak erősségében is vannak eltérések a vizsgált

időpontokban, bár ezen különbségek nem jelentősek.

Modellemet teszteltem urbánus környezetben, de a gyenge teszteredmények okán

kijelenthető, hogy az abban a közegben nem alkalmazható.

Elmondható, maga az endogén fejlődés egy mára igen népszerűvé vált fogalom, mely

egyre inkább beépül az egyes területfejlesztési politikákba. Mégis, a témakör kapcsán csak

mérsékelt számú empirikus kutatás érhető el, kiváltképp a hazai szakirodalomban. Így

helyénvalónak éreztem a magyar vidékies területek körében elvégzendő elemzésemet ezen

elmélet keretei között megvalósítani.

Elemzésem során több kérdést is igyekeztem megválaszolni, de közben újak is

felmerültek. Véleményem szerint a területfejlesztésben az endogén fejlesztésre alapuló

megközelítésnek általánosan is helye van, de az különösen felértékelődik egy olyan nehéz

„terepen” mint a vidékies területek. Hiszen mint az a bemutatásra került rurális kistérségek

esetében is tetten érhető, bizonyos tőketényezők nem egyszerűen alacsony szinten jelennek

meg ott, hanem azoknak szinte teljes hiányával kell szembesülni. Ez persze újabb dilemmák

elé állíthatja a területi politikát, de annak feltárása, hogy egy adott térség milyen tőketényezők

mentén elmaradott, mindenképpen szolgálja a fejlődés lehetőségét.

15

6. A tézisfüzet hivatkozásai

Benet I. (2006): 60 years of Hungarian agricultural policy (1945-2004). In: Benet, I. (szerk):

Agricultural transition and rural development: Some experiences from Finland,

Hungary and Poland. Institute of Economics Hungarian Academy of Sciences – Károly

Róbert College, Gyöngyös – University of Pécs, Faculty of Economics, Budapest-

Gyöngyös-Pécs, 17–28. o.

Benko, G. (1997): A regionális fejlődés útjai: globálistól a lokálisig. Tér és Társadalom, 2, 1–

16. o.

Buday-Sántha A. (2004): A természeti tőke és az agrárgazdaság szerepe a területi

versenyképességben. Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs.

Buday-Sántha A. (2010): Vidékfejlesztés. Vitaanyag. Tér és Társadalom, 1, 215–221. o.

Capello, R. (2007): Regional Economics. Routledge, Oxon.

Capello, R. (2011): Location, Regional Growth and Local Development Theories. Aestimum,

1, 1–25. o.

Capello, R. – Nijkamp, P. (2011): Regional growth and development theories revisited. In

Stimson, R. – Stough, R. R. – Nijkamp. P. (szerk): Endogenous Regional Development.

Perspectives, Measurement and Empirical Investigation. Edward Elgar, Cheltenham,

UK - Northampton, MA, USA, 301–324. o.

Capello, R. – Caragliu, A. – Nijkamp, P. (2009): Territorial Capital and Regional Growth:

Increasing Returns in Cognitive Knowledge Use. Tinbergen Institute Discussion Paper.

http://papers.tinbergen.nl/09059.pdf Letöltve: 2012. szeptember 28.

Csatári B. (2000): A vidéki sokszínűség és a magyar területfejlesztési kistérségek. In Kovács

T. (szerk.): Integrált vidékfejlesztés: V. Falukonferencia, MTA RKK, Pécs, 441–449. o.

Csatári B. (2001): A vidék földrajzi kérdései. In Dormány G. – Kovács F. – Péti M. –

Rakonczai J. (szerk.): A földrajz eredményei az új évezred küszöbén, SZTE TTK

Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, Szeged, 1–9. o.

http://geography.hu/mfk2001/cikkek/Csatari.pdf Letöltve: 2010. október 8.

Dinya L. (2006): Bioenergetikai integrációk az agrárgazdasági szerkezetváltásban.

Gazdálkodás, 15, 1–12. o.

Dinya L. (2011): A fenntarthatóság kistérségi modellje. Gazdálkodás, 5, 479–493. o.

EC (1996a): European Charter for Rural Areas. Council of Europe, Strasbourg,

http://www.assembly.coe.int/nw/xml/XRef/X2H-Xref-

ViewHTML.asp?FileID=7451&lang=en Letöltve: 2015. november 30.

16

EC (1999): European Spatial Development Perspective. Towards Balanced and Sustainable

Development of the Territory of the European Union. European Commission,

Luxembourg.

EC (2011): Rural Development in the European Union - Statistical and Economic

Information Report 2011. European Commission Directorate-General for Agriculture

and Rural Development, Brussel, http://ec.europa.eu/agriculture/statistics/rural-

development/2011/full-text_en.pdf Letöltve: 2012. május 6.

Enyedi Gy. (1998): Sikeres régiók, In Tények könyve: régiók. Greger-Delcroix, 409–411. o.

Enyedi Gy. (2011): Falvak és városok. In Mezei C. – Bakucz M. (szerk.): Agrárátalakulás,

környezeti változások és regionális fejlődés. Tanulmányok Buday-Sántha Attila 70.

születésnapjára. Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Pécs, 29–34. o.

Farkas T. (2002): Vidékfejlesztés a fejlődéselméletek és a fejlesztési koncepciók tükrében.

Tér és Társadalom, 1, 41–57. o.

G. Fekete É. (2013): Integrált vidékfejlesztés. Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar,

Miskolc, http://gtk.uni-

miskolc.hu/files/5017/Integr%C3%A1lt%20vid%C3%A9kfejleszt%C3%A9s.pdf

Letöltve: 2015. április 10.

Glatz F. (2010): Vidékpolitika, vidékfejlesztés és új intézményei. In Glatz F. (szerk.): Sikeres

vidéki térségek. MTA Történettudományi Intézet – MTA Társadalomkutató Központ,

Budapest, 7–16. o.

Kovács T. (1998): Mi tekinthető vidéknek? Gazdálkodás, 5, 39–48. o.

Lados M. (2001): A területi tervezés kihívásai a kilencvenes években Magyarországon: A

területfejlesztési stratégiák kialakításától a programozásig és az értékelésig. Tér és

Társadalom, 2, 25–69. o.

Lengyel I. (2012a): Regionális növekedés, fejlődés, területi tőke és versenyképesség. In

Bajmócy Z. – Lengyel I. – Málovics Gy. (szerk): Regionális innovációs képesség,

versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 151–174. o.

Lengyel I. (2012b): A hazai területfejlesztés zsákutcái: a triális Magyarország. In Rechnitzer

J. – Rácz Sz. (szerk.): Dialógus a regionális tudományról. Széchenyi István Egyetem

Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola, Magyar Regionális Tudományi

Társaság, Győr, 140–150. o.

Nemes Nagy J. (2003): Gazdasági-társadalmi súlypontok és mozgásuk az ezredvégi

Magyarországon. Területi Statisztika, 1, 3–14. o.

17

Obádovics Cs. (2004): A vidéki munkanélküliség térségi eloszlásának elemzése. Doktori

értekezés. Szent István Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és

Szervezéstudományok Doktori Iskola, Gödöllő.

Perger É. (2015): A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

együttműködése keretében megvalósult komplex vidékkutatási programról. Tér és

Társadalom, 1, 3–10. o.

Perlín, R. – Simciková, A. (2008): Criteria of a successful rural municipality. Europa XXI, 17,

29–43. o.

Rechnitzer J. (1993): Szétszakadás vagy felzárkózás: A térszerkezetet alakító innovációk.

MTA RKK, Győr.

Rechnitzer J. – Smahó M. (2011): Területi politika. Akadémiai kiadó, Budapest.

Romány P. (1998): Miért fontos a vidék? Gazdálkodás, 5, 49–53 o.

Stimson, R. – Stough, R. R. – Nijkamp. P. (2011): Endogenous Regional Development. In

Stimson, R. – Stough, R. R. – Nijkamp. P. (szerk.): Endogenous Regional Development.

Perspectives, Measurement and Empirical Investigation. Edward Elgar, Cheltenham,

UK - Northampton, MA, USA, 1–19. o.

Szentes T. (2011): Fejlődés-gazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Szörényiné Kukorelli I. (2005): A fenntartható fejlődés stratégiai elemei a rurális térségekben.

Tér és Társadalom, 3-4, 111–137. o.

Todaro, M. P. – Smith, S. C. (2009): Economic Development. (11th

ed) Addison-Wesley,

Boston.

Tödtling, F. (2009): Endogenous Regional Development. In Kitchin, R. – Thrift, N. (szerk.):

International Encyclopedia of Human Geography, Elsevier, Oxford, 208–213. o.

18

7. Az értekezés témaköréhez kapcsolódó saját publikációk

Könyvrészletek:

Bodnár G. (2013): A területi tőke, mint a rurális térségek innovációs rendszerének lehetséges

elméleti háttere. In Bajmócy Z. – Elekes Z. (szerk.): Innováció: a vállalati stratégiától

a társadalmi stratégiáig. JATEPress, Szeged, 124-139. o.

Bodnár G. (2013): Endogenous Development: Role of Territorial Capital in Rural Areas. In

Lengyel I. – Vas Zs. (szerk.): Regional Growth, Development and Competitiveness.

JATEPress, Szeged, 13-25. o.

Bodnár G. (2013): Endogén regionális fejlődés a rurális térségekben. In Lukovics M. –

Savanya P. (szerk.): Új hangsúlyok a területi fejlődésben, JATEPress, Szeged, 42–61.

o.

Bodnár G. (2016): Az endogén fejlődés tőketényezőinek vizsgálata a vidék szemszögéből. In

Lengyel I. – Nagy B. (szerk.): Térségek versenyképessége, intelligens szakosodása és

újraiparosodása. JATEPress, Szeged, 162-184. o.

Folyóiratcikkek:

Bodnár G. – Simon I. (2007): A fenntartható fejlődés néhány regionális vonatkozása

Európában. Körös Tanulmányok, 1, 38-50. o.

Bodnár G. (2007): A fejlettség regionális különbségeinek változása Európában és

Magyarországon a NUTS II szintű GDP alapján. Perspective – Kitekintés, 205-211. o.

Bodnár G. (2011): Rurális térségek társadalmi szerkezetének vizsgálata. Perspective –

Kitekintés, 1, 56-63. o.

Bodnár G. (2012): Role of Social Capital is Rulal Spaces. Review on Agriculture and Rural

Development, 1, 577-582. o.

Bodnár G. (2013): Analysis of Hungarian Rural Districts in the Aspect of Endogenous

Development. Deturope, 2, 4–17. o.

Bodnár G. (2014): A Visegrádi négyek vidéktípusainak megjelenése a nemzetközi és a

nemzeti fejlesztési koncepciókban. Tér és Társadalom, 3, 127–144. o.

Nagy G. – Dudás G. – Bodnár G. (2016): „Megfogyva bár…” Egy tanyafelmérés tanulságai

Békés megyében. Tér és Társadalom, 1, 93–111. o.

Kovács P. – Bodnár G. (2016): Az endogén fejlődés vidéki értelmezése a PLS-útelemzés

segítségével. Statisztikai Szemle, 2, 143–161. o.

19

Konferenciakötetek:

Bodnár G. (2011): Implications of Rural Areas and Demography in the Dél-Alföld Region.

Agrár- és Vidékfejlesztési Szemle, 1, CD melléklet, 98-104. o.

Bodnár G. (2011): Societal differences between villages in the Dél-Alföld region. In Ferencz

Á. (szerk.): Erdei Ferenc 6. Tudományos Konferencia. 3. kötet. Kecskeméti Főiskola

Kertészeti Főiskolai Kar, Kecskemét, 62-66. o.

Bodnár G. (2011): What is rural? Some possible methods to define rural areas. In Ferencz Á.

(szerk.): Erdei Ferenc 6. Tudományos Konferencia. 3. kötet. Kecskeméti Főiskola

Kertészeti Főiskolai Kar, Kecskemét, 235-239. o.

Bodnár G. (2011): A magyar vidék társadalmi helyzetképe. Helyzetkép a természeti

fenntarthatóság és a regionális versenyképesség tükrében. In Rechnitzer J. (szerk.):

Fiatal Regionalisták VII. Konferenciája, CD melléklet. Széchenyi István Egyetem,

Győr, 41-52. o.

Bodnár G. (2014): Vidékfejlesztés az endogén fejlődés keretei között. In Nagy E. – Nagy G.

(szerk.): Polarizáció – Függőség – Krízis: Eltérő térbeli válaszok. MTA KRTK RKI

Alföldi Tudományos Osztály, Békéscsaba, 198–206. o.

Kölcseyné Balázs M. – Bodnár G. (2014): A Missed Chance for the Countryside?: Analysis

of tender activity of the villages in Dél-Alföld in 2007-2013 financial framework

period. In Csata A. – Fejér-Király G. – György O. – Kassay J. – Nagy B. – Tánczos

L.-J. (szerk.): 11th Annual International Conference on Economics and Business –

Challenges in the Carpathian Basin: Global Challenges, Local Answers. Sapientia

Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Csíkszereda, 619–628. o.

Bodnár G. (2015): Vidékfejlesztés az endogén fejlődés kereteiben. In Futó Z. (szerk.):

Tudomány és innováció a lokális és globális fejlődésért. Szent István Egyetemi Kiadó,

Szarvas, 212–219. o.

Bodnár G. (2015): Vidék és innováció. In Futó Z. (szerk.): Tudomány és innováció a lokális

és globális fejlődésért. Szent István Egyetemi Kiadó, Szarvas, 234–240. o.