--ebook by tosibarat--

ALAN DEAN FOSTERTRANSFORMERSElső fejezet

A galaxis forgásában egymillió év nem sok idő. A csillagoköregebbek. A csillagködök is öregebbek. A beazonosithatatlananyagok sodródó szilánkjai, a szubatomirészecskék halmazai, a hullámformák, melyeknekmég nevet sem adtunk, sokkalta öregebbek. Az emberilények számára azonban egymillió esztendő igenis nagyonhosszú. Csupán egy apró ugrás visszafelé az időben,ám ez a lépés túlnyúlik a civilizációvá válás útján tett első,tétova lépéseinken, mielőtt egyáltalán mérsékeltenintelligens lényeknek tekinthettük volna magunkat.Léteznek azonban odakint más entitások is, akiknekegymillió év egyszerű, mérhető, belátható időtartam. Lények,akiket mentálisan és fizikailag is erősebb anyagbólgyúrtak nálunk. Egyszerű gondolkodású, ugyanakkor határtalanintelligenciák, amiknek a mi mindennapi problémáinkcsak annyit jelentenének, mint egy hangya a tovahaladóember számára. Ezek a lények időnként megállnakés eltöprengenek a világmindenségen. Időnkéntolyan emlékműveket és szerkezeteket építenek, melyekláttán még a legnagyobb képzelőerővel megáldott emberekis elnémulnának. Időnként útra kelnek, hogy valóraváltsák terveiket.És időnként... időnként egyáltalán nem barátságosak.A szimbólumot nem emberi kéz hozta létre. Formája egyszerrevolt végtelenül bonyolult, elképesztően csodálatosés letisztult. Az emberek bármely szobrásza büszkén vallottavolna saját művének. A hatalmas fémkocka oldalábavésett egyenes vonalak és éles átlók, spirálisok, ívek éselegáns díszítések szinte ragyogtak a távoli csillagok fényében,ahogy pörögve bukdácsolt át az űrön.A szimbólum nem állt egymagában. Egy másik díszítettea fémfelületet tőle jobbra, egy harmadik balra. Másfajtaábra világított alatta és fölötte. A lassan forgó kockátilyen fémvésetek borították.Több ezer.Semmi nem utalt rá, milyen célból készült. A felszíniábrák nem utaltak rendeltetésére, ha a látványon kívülegyáltalán volt neki olyan. Ha bármilyen értelmes lénylátta volna, rögtön egyértelművé válik számára, hogy hihetetlenülfejlett intelligencia műve. Azt, hogy felsőbbrendűhatalmat jelképez, egy elképzelhetetlenül kifinomultvilág szívét, melynek nem emberi lakosai kis híjánelpusztították egymást a fény és a sötétség, az igazság ésa hazugság vég nélküli háborújában, csak azok vehettékészre, akik saját életerejük fókuszálásával megteremtették,és akiket képviselt.Kivetődött egy halálban fürdő világról, egy nagyobblökés küldte a csillagközi tér ürességébe, mint a létrejöttétmegelőzők, és most céltalanul sodródott át a galaxishatalmas, fénylő spirálján, miközben azok, akik a birtoklásáértharcoltak, tovább folytatták a küzdelmet, báramiért kirobbantották a háborút, már messze járt. Roppantvárosok pusztultak el, hogy aztán fáradságos munkával

újjáépítsék őket, egész kultúrák tűntek el és születtekújjá, ahogy a háború folyt tovább - cél nélkül, értelemnélkül, vég nélkül.Az ereklye meghatározhatatlan ideig bukdácsolt keresztüla semmin - aztán különös dolog történt. A csillagköziűr végtelen mélységeiben egy apró, ám jelentősgalaktikus anomália született. A nagy, tükröződő felszínűkocka találkozott egy vándorló anyagtömeggel. A szikrázóütközés az űrhulladékkal megváltoztatta a kocka pályáját.Az eltérés galaktikus mértékkel mérve elhanyagolhatóvolt, de a helyi mértékegységekhez szokott lényekszámára igencsak jelentős. Ahelyett, hogy folytattavolna útját a vég nélküli ürességben, a kocka az űr sűrűbbenlakott térségei felé vette az irányt. Új pályáját követvemeghökkentően közel sodródott az egyik csillaghoz.A csillag körül bolygók és kisbolygók, aszteroidák ésüstökösök keringtek.A kockát könnyen beszippanthatta volna a rendszeregyik óriás gázgömbjének, vagy magának a napnak agravitációs kútja. Ehelyett azonban egy sokkal kisebb ésjelentéktelenebb bolygó vonzáskörébe került. Láthatatlanulés felfedezetlenül keringett a planéta körül, pályájafokozatosan laposodott, míg végül tekintélyes erővel, ámkorántsem olyan sebességgel, mint a korábbi aszteroidákés üstökösök, becsapódott a felszínbe. Érkezése nem hagyottsem krátert, sem forradást a földön. Nyughelyétnem mutatták árulkodó kvarckristályok. Utazása a galaxisonkeresztül váratlan véget ért.A kocka érkezésére ugyan nem figyeltek fel, feladatátazonban töretlenül végezte. Óramű pontossággal - helyiidő szerint minden ezer évben egyszer - üzenetet küldöttazoknak, akikhez mindig is tartoznia kellett volna. És ezaz automatikus, kérdő elektronikus kiáltás minden ezerévben megválaszolatlan maradt.Míg végül azok, akiktől megtagadták a birtoklását, eljöttekérte.Az úszó jégtáblák és jéghegyek felett süvítő sarki orkántombolva szaggatta a felépítmény kötélzetét. A jégtől elnehezültjármű nem karcsú kínai klipper volt, nem is lenyűgöző,fegyverekkel teli hadihajó; a zömök, ellenállóprofilt arra tervezték, hogy a maga lassú, ám annál hatékonyabbmódján embereket és árut juttasson el egyik kikötőbőla másikba. Nem volt gyors, sem szemrevaló, de áttudott kelni a háborgó tengeren, és bírta a hosszú viharokat,melyek visszafordulásra kényszerítettek tőle sokkaltaszebb hajókat. A jeget azonban nem győzhette le.Ennek a helyi, személyes jellegű és szörnyen fárasztóháborúnak a megvívása az elgyötört, ám kitartó legénységremaradt. Fejszékkel, csákányokkal és időnként dinamittalaprították, vájták és faragták a jéggerincet,amely nem csak csapdába ejtette, de a vízvonal fölé isemelte hajójukat. A fedélzet deszkái menten apró tornadóraemlékeztető, hideg szélkígyó tekergett a tat és azorr között. Körbetáncolta a vastag bőrökbe és prémekbeburkolt lábakat, a sarki fagy újabb dózisával belecsípett avédtelen arcokba, és mintha vonakodna távozni, elcsenteegy újság címlapját, melyet valaki véletlenül kint hagyotta szabadban, kitéve az elemek kényének-kedvének.Az összegyűrődött újságpapír végigsuhant a korlát felett,hogy aztán örökre eltűnjön a hófehér hajnalban. Azoldalak tele voltak az európai és dél-afrikai helyzetrőlszóló, mintegy egy hónapos hírekkel - egészen pontosan1897. október 27-ei dátum állt a fejlécükön. A fedélzetentartózkodó emberek mindegyike tisztában volt a jég fogságában

eltöltött idő hosszával. Mindenki a lehető legkeményebbendolgozott, hogy kiszabadítsák a hajót; nemannyira a következő évszázadot várták, mint inkább a találkozástfeleségükkel, gyermekeikkel, kedvesükkel.A hajó börtönbe zárt törzsét fogva tartó, és az elereszteninem hajlandó jeget csákányozó matrózok közöttrobusztus termetű férfi lépkedett, dús szakállábanminiatűr jégcsapok lógtak. Archibald Witwicky kapitánya vezetés felelőssége által elszigetelten, meleg, kényelmeskabátjába burkolózva felváltva dicsérte a legénységkeményen dolgozó tagjait, illetve próbálta tartani a lelketazokban, akiknek ereje és morálja kezdett meginogni.- Feküdjetek neki, fiúk, különben jeget fogunk aprítani,amíg vissza nem érünk az Államokba! - Felemeltetekintetét, az acélszürke égre és az alacsonyan úszó felhőkresandított. A hideg szél a füle mellett fütyült, kigúnyoltaerőfeszítéseit. Hideg és gyengeség, gondolta keserűen.A pokolba ezzel a korán érkező faggyal! Bár az időakkor még kellemesnek volt mondható, tudta, hogy egyhéttel korábban vissza kellett volna fordulnia. Most márnem maradt más választása, mint a küzdelem. Az időjárástsoha nem hatotta meg az utólagos éleslátás.A hajó megemelkedett tatjának tövében, a szélárnyékbanegymáshoz bújó huskyk vonyitásban törtek ki.Először csak egy, aztán egy másik, majd sorban a többi isaz égnek emelte az orrát. A gyászos, panaszos üvöltésmelegvérű ellenpárját képezte a kíméletlen szélnek.A közelben dolgozó matrózok egyike a fagyott talajratette jégcsákányát, és a ködös derengésbe sandított. Vigyázott,hogy ne bámuljon túl sokáig. Közismert tényvolt, hogy a hóvakságból a sarkkutatók némelyike sosemgyógyult ki teljesen.A kutyák vonyitása egyre hangosabbá és idegesebbévált.- Nem látok semmit - motyogta a matróz -, pedigvalami biztos van odaki'.A jégkristályok havas taréjt képeztek a szemöldökénés szakállán. A mellette dolgozó tengerész egyetértőenbólintott.- A kutyák nem vonyítanak ok nékű' fényes nappal. -Megfordult, követte társa pillantását. - Jegesmedve?A másik férfi kezével leárnyékolta szemét a jég fehérségeelől, úgy próbált átlátni a szél hajtotta hófalon.- Ebbe' az időbe' akár itt is lehetne mellettünk egymedve, nem vennénk észre, míg belénk nem botlik. Kivéve,ha... hé! - Tett előre néhány lépést.A kutyák váratlanul felpattantak és berohantak a homályba.A meglepett arckifejezésekhez zavart káromkodásoktársultak, ahogy a közelben dolgozó matrózok elindultakmegnézni, mi okozhatta a hirtelen felbolydulást.Amikor megtudta, mi történt, Witwicky felkapta a puskájátmeg a legközelebbi lámpást, és az állatok üldözéséreindult, maga mellé intve a legénység néhány tagját. Nemengedhették meg maguknak a kutyák elvesztését. Vészhelyzetbenazok húzzák a szánokat, ha segítséget kell keresniük.A legvégső esetben pedig értékes táplálékforráskéntszolgáltak.A jégen és havon való futás maga volt az ördög akadálypályája:csúszós, csalóka, tele hóval telt résekkel éstöbb tucat méter mély hasadékokkal. Az egyik matróz elesett,beütötte a térdét, de már fel is pattant, és rohant atöbbiek után. A lába valószínűleg megsérült, de a hidegmiatt annyira elzsibbadt, hogy nem érezte a fájdalmat.Bármi is csalta el a kutyákat a hajó oldalának viszonylagos

védelméből és biztonságából, egyelőre nem mutattameg magát. A huskyk megtorpantak, odatömörültekérdeklődésük tárgya köré, és vadul csaholtak. Az istentelenzajból, amit csaptak, Witwicky képtelen volt megállapítani,hogy dühösek, izgatottak vagy ijedtek. Elvégretengerész volt, nem szánhajtó. Csak néhány kutyát ismertközelebbről, ám azok otthon a családjával melegbenés biztonságban éltek. Ezek az állatok olyan idegenekvoltak számára, mint a helyi eszkimók szokásai.Utat tört magának az ugató, izgatottan toporgó állatokközött. Az egyik matróz, aki a kapitánnyal tartott, letérdelt,és elkezdte félresöpörni a havat.- Akármi is izgatta fel őket, a jég alatt kell lennie -jelentette ki a férfi.- Nincs semmi a jég alatt - mormolta Witwicky. - Ittminden jó mélyen keményre van fagyva.Egy másik matróz is a lehetőségeket fontolgatta.- Talán egy friss dög. Beleesett egy olvadó lyukba,aztán a felszínre jött a teste. Medve, karibu, esetleg rozmár.Matróztársa kurta pillantást vetett rá.- De ha be van fagyva, hogy az ördögbe érezték mega kutyák a szagát?Miközben a lehetséges magyarázatokon tanakodtak,olyan üvöltés harsant fel, melyhez hasonlót soha nemhallottak, még itt, a sarkkörön túl sem.Nem érkezett figyelmeztetés. Az egyik pillanatbanmég négykézláb túrták a havat, a következőben pedigkettévált alattuk a felszín, mintha egy óriási bárd csapottvolna le rá. Az egyik tengerész kis híján belezuhant a résbe,de egy társa az utolsó pillanatban megragadta ésvisszarántotta a biztonságos felszínre. A szánhúzó kutyákegyike nem volt ilyen szerencsés. Rémült nyüszitéseegyre halkult, ahogy mind lejjebb csúszott, majd lassaneltűnt az emberek szeme elől.Egy hűséges kutya mindig értékesebb egy kétes megbízhatóságúembernél, ezért Witwicky félredobta a puskáját,és a tágra nyílt szemű husky után nyúlt. Egy pillanatrasikerült is megragadnia, kesztyűs keze rámarkolt avastag bundára. Aztán kicsúszott a kezéből. Elveszítettea fogást - az egyensúlyával együtt.Az ember és a kutya szerencséjére a hasadék nem lehetettmélyebb tíz méternél, fala pedig elviselhető meredekséggellejtett. Még így is hajmeresztő siklás várt rájuk,és keményen landoltak, amikor elérték a gödör alját.Bár a huskyt eleresztette, a kapitány puszta elszántságaelegendő volt hozzá, hogy a másik kezében tovább szorongassaaz olajlámpást. A leérkezéskor a lámpa fémkeretenekicsendült a talajnak, de a láng valami csoda folytánnem aludt ki.Csendülés? - gondolta. Itt valami nincs rendben, ajégnek ütődő fém sokkal tompább hangot ad.Kissé kábán és nehézkesen, de ettől eltekintve sértetlenüllábra állt. Saját teste, a lámpa és a kutya egyarántépnek tűntek. Ahelyett, hogy elfutott volna, a megrettenthusky odahúzódott az emberhez, és ijedten nyüszített alába mellett. Witwicky hátrabillentette a fejét, és sietvemegnyugtatta az odafentről sűrűn kiáltozókat.- Semmi bajom, fiúk! A méltóságomon kívül semmibennem esett kár. Estem már nagyobbat is New Hampshirehegyei között!Életerős és szívélyes reakciója megnyugtató sóhajokat,sőt néhány kuncogást is előcsalt a fentiekből. Miutánsikerült eloszlatnia a legénység aggodalmát, hozzálátott,hogy ugyanezt saját magával is megtegye - és azonnal

kudarcot vallott. Elkerekedett a szeme, amikor lenézvemeglátta, mi adta ki azt a fémes csengést, amikor a fémlámpaa fenéknek ütődött.Nem jégen állt. Nem is sziklán. A lába alatt, a lámpásaranyló fényében fémfelület csillant. Ám ilyen fémet mégsoha nem látott. Tapasztalt hajóskapitányként jól ismertea vasat és az acélt, találkozott már bronzzal, rézzel ésbádoggal is. Ez az anyag azonban új volt számára. Ahogytett néhány lépést, és közelebbről is megvizsgálta a felületet,mintha lassanként az alakja is kibontakozott volna.Nem tudta, mire számítson. Talán egy gazdátlan mentőcsónakra,vagy valamilyen itt hagyott árura. Esetleg egygőzkazán szabadult el valamelyik hajó fedélzetéről egyviharban, hogy aztán idáig sodródjon.Arra azonban végképp nem számított, hogy egy kezetfog találni.Hatalmas kéz volt, ő pedig pontosan a felfelé fordulótenyér közepén állt. Még szorosabban megmarkolta, és afeje fölé emelte a lámpást. Volt ott még valami... nem alába alatt, hanem szemben, a csillogó jégfalban. Egy lépésselközelebb ment - aztán a döbbenettől levegő utánkapkodva, rémülten hőkölt hátra.Az arc, amelyik visszabámult rá, méretben pontosanillett a gigantikus kézhez. A szája nyitva volt; talán ameglepetéstől, talán éppen sikoltott. A jól felismerhetőszáj és szempár ellenére vonásai csak távolról emlékeztettekemberire. A száj és a szem rendben. Ám ezeken kívülnagyon sok volt benne a nem emberi és félelmet keltővonás. Az ismeretlen rendeltetésű kitüremkedések, arejtélyes tartozékok - mindez együtt nagyon idegen ésijesztő volt.Bátorságot merített a tényből, hogy akármi is az,szemlátomást élettelen, vagy legalábbis mozgásképtelen.Archibald Witwickyből sok minden hiányzott, ám a merészségnem tartozott ezek közé. Lassan közelebb húzódott,kinyújtotta a kezét, és kesztyűs tenyerét végighúztaa jégen. Érintésének melege, vagy talán a nyílt hasadékbabetörő szél leolvasztotta a dérréteget. Közelebb hajolt,erőltette a szemét. Valamilyen szimbólumot látott azalakzatba vésve...Előhúzta kis kézi csákányát a derékszíjából, és faragnikezdte a jeget. Arra gondolt, ha alaposabban szemügyreveheti a szimbólumot, talán azonosítani is tudja, és haazonosítja, esetleg meghatározhatja az eredetét. Bár ezegy tudományos expedíció volt, a tengeri roncsmentésegyetemes szabályai kimondták, hogy bármi, amit útközbentalálnak, őt és a legénységét illeti. A különös fémpuszta értéke talán elegendő lesz ahhoz, hogy kártalanítsaazokat a tudományos elméket és intézményeket, melyekaz expedíciót jegyezték. Nem volt kétsége afelől,hogy a fém eredete - természetesen amennyiben sikerülkideríteni, honnan származik - igencsak érdekelni fogja akormányt.A jég előbb szilánkokban, majd kisebb darabokbanvált le, mintha tökéletlenül dermedt volna szilárd halmazállapotúvá.Sebaj, annál jobb. Ahogy egyre mélyebbrevájt, a szimbólum kezdett láthatóbbá válni, ám mégígy sem ismerte fel. Talán orosz, vagy valami hasonló lehet,elmélkedett. Bár a cár eladta Alaszka tartományt azamerikaiaknak, az orosz prémvadászok továbbra is asarkvidéket járták. Lehet, hogy készülnek valamire? - töprengett.A csákány sima, kimért mozdulatokkal csapott leújra meg újra. A kapitány belejött a ritmusba. Megfelelőélelem hiányában az adrenalin táplálta izmait. A hajón

váró kétszersült és kávé gondolata új lendületet adott amunkának.Fáradhatatlan csákánya hegye alól hirtelen fénycsóvatört elő, ragyogó és intenzív, akár a hosszú idő óta nemlátott napé. Jelek és szimbólumok villództak benne, de adöbbent kapitánynak nem maradt ideje megvizsgálniőket. Elejtette a csákányt és üvöltve tántorodott hátra,kezével próbálta meg eltávolítani a szaruhártyáját elpárologtató,égető fájdalmat. Ujjai beleakadtak szemüvegébe,amely rövid repülés után a hasadék talaján kötött ki.Aggódó emberei a sikolyát hallva a rés pereméhez gyűltek,és izgatottan kiáltoztak lefelé.Witwicky nem válaszolt nekik. Kábultan es reszketveegyenesedett fel, kezét elhúzta a szeme elől. A közelbenott hevert a szemüvege, csodálatos módon épen és sértetlenül.Ha felvette volna, akkor sem megy sokra vele.Az egykor tükörsima lencséket most apró és teljességgelértelmezhetetlen szimbólumok sokasága borította, melyekminden földlakó számára idegenek és megfejthetetlenekvoltak.Ám nem emiatt nem tudta volna hasznát venni. A vésetektúlságosan aprók voltak ahhoz, hogy emberi szemfelfedezze őket. Azért nem ért volna vele semmit, mert akapitány szaruhártyái és pupillái eltűntek, egyetlen vakító,sebészi pontosságú villanás kiégette őket, és csakszíntiszta fehérség maradt utána, amely éles és könyörtelenvolt, akár a hó, amely folyamatosan hullott a jégentátongó nyílt sebbe...A világon sokféle sivatag létezik. Ott vannak az Északi- ésDéli-sarkvidék hideg sivatagai, Mongólia és Északnyugat-Amerika sziklás síkságai, Tibet fennsíkjai, valamint Bolíviaés Chile magasföldi pusztaságai. Ám az emberek számáraa legismertebb, ami a leggyakrabban jut eszükbe a sivatagszó hallatán, az a homok, az apró kövek és hőség elegye.A dűnetenger felett nagy zajjal elhúzó CV-22 Osprey-k valószínűleg túlságosan szoros alakzatban repültek.Ám mivel senki nem volt a közelben, aki ezért megróhattavolna őket, a legénység megengedett magának egy kisjátszadozást néhány gallonnyi plusz üzemanyag elégetéseárán.A vezérgép négyfős személyzete kétségkívül nem érzettmagában túlságosan nagy késztetést arra, hogy betűszerint tartsa magát a Pentagon íróasztalzsokéi által lefektetetttörvényekhez. A katonai élet anélkül is elég nehézvolt, hogy az ember ébren töltött idejének mindenpillanatában ragaszkodott volna a szabályzathoz. Ennekmegfelelően a rázkódó gép belsejében nem a hivatalosanjóváhagyott Csillagok és Sávok rádióadó zenéi szóltak,hanem a válogatott reggaeton hip-hopok ellenállhatatlandübörgése.Az, hogy William "Vad Bili" Lennoxnak sikerült századosirendfokozatot elérnie, a hadsereg történelménekegyik különleges eseménye volt. Bár még csak a harmincaséveiben járt, a körülmények és a rátermettség véletlenösszjátéka felemelte őt ebbe a kivételes és nem vártstátuszba. Viszonylagos fiatalsága lehetővé tette számára,hogy ha nem is tudta beleélni magát a zenébe, denémiképp azonosuljon a lüktető ritmust árasztó hifi tulajdonosával.A kaliforniai East Oaklandből származó Epps műszakiőrmester Katarban eddig még semmivel nem találkozott,ami keményebb és veszélyesebb lett volna otthoni szomszédjainál.A zene ritmusára dülöngélve és énekelve úgycsimpaszkodott a lejátszóba, mintha az egy jó nagy darabafrodiziákum lett volna. Lennox odaszólt neki:

- Ember, ki énekli ezt a számot?Epps még mindig ringatózva, oda sem nézve felelt.- DaddyYankee.- Pontosan. - A százados lebiggyesztette az ajkát. -Akkor miért nem hagyod őt énekelni? Mi sem akarjuk rásóznia te harci küldetéseidet.Erre a műszaki őrmester arcán fájdalmas kifejezéssuhant át.- Ne gúnyolódj a tehetségemen, testvér. Egy napmegnyerem az Amerikai Bálványt, és akkor majd azt fogodkívánni, bárcsak jobban ismernél!A törzs hátsó részében Jorge Figueroa altiszt szemmelláthatóan szenvedett. Bár nem sokkal volt idősebbEppsnél, származásukban és temperamentumukban is jelentőseltérések mutatkoztak. Nem beszélve a zenei ízlésükről.Miközben a százados és az őrmester a reggaetonés New Jersey előnyeiről vitatkoztak, halkan mormogottmaga elé.- Tizenhat hónap ebből. Alig várom már az otthoniízeket. - Ajkán az emlékezés halvány mosolya játszadozott,és egyre feljebb emelte a hangját. - Egy tányéranyám aligátor étouffée-jaból.Epps undorodva grimaszolt.- Ezt jól az agyamba vésem: semmi pénzért ne egyekFig anyjának kéglijében."Fig" Figueroa a másik férfi szemébe nézett.- Most komolyan, Epps... a krokodilfarok-az egyiklegtáplálóbb étel. - Mosolya visszatért, kiszélesedett.Gondolatban már a csemegét ízlelgette, nyelve körül pirítottvajat forgatott. - Egy kis pikáns szósz, csipetnyicayenne-i bors, mellé néhány sült gombo...Lennox a zenei vitát félbeszakítva ránézett.- Tehát ha jól értem, most azt akarod nekünk elmagyarázni,alig várod, hogy hazamehess, és bevághass egyvödörnyit anyu házi készítésű gyíkseggéből.Figueroa szomorúan csóválta a fejét.- Miért rontod el az örömöm? Itt most az örökségemrőlvan szó. - Lehalkította a hangját, alig hallhatóandünnyögött: - Mondok én neked valamit, ember. Az aligátora legrosszabb formájában is lenyom egy tevét.- Az lehet - ugratta tovább Epps -, de egy tevét legalábbmeg tudsz fejni.Lennox látta, hogy az altiszt túlságosan magára vesziaz ártatlan csipkelődést, ezért úgy döntött, rá vár a feladat,hogy témát váltson.- Hé, hé... inkább gondoljatok a hétvégére.Epps ökölbe szorított kézzel felettese vállába bokszolt.- Rémlik valami.Figueroa rezignált sóhajjal fordult a századoshoz.- És mi van veled, Lennox? Az első dolgod, amikorhazaérsz...?A sóvárgó tiszt nem habozott a válasszal.- Életemben először magamhoz ölelem a kislányom.Az első benyomás. Belenézek a kék szemébe. Aztán megtanítomrá, hogyan kell kimondani, hogy "papa".Elnyújtott, finoman gunyoros "óóó"-k kórusa töltöttebe a gép utasterét. Epps félretette a lejátszót, a zsebébenyúlt, és előhúzott egy fényképet. Összekarcolt, gyűrött,homokkal szennyezett fotó volt. Az egyik sarka hiányzott,de azért így is tökéletesen ki lehetett venni, mi vanrajta. Az apró négyszögből három kislány nézett vissza aszemlélődőre.- Élvezd csak ki, ember - mondta Lennoxnak. Vagyinkább figyelmeztette? - Ha beszélni kezdenek, elvesztél.

Állandóan hallgathatod, hogy "papi, papa, a ponimnakkellene egy új My Little Pony fésű, és egy My Little Ponyerszény, és persze az új My Little Pony Pillangó-sziget Kalandkészlet,és..."Az ingerült Lennox félbeszakította.- Befejeznéd?Epps vigyorogva eltette a képet, végignézett katonatársain,és mindentudó hangsúllyal megjegyezte:- Még nem tudja, mibe mászott bele.A gép enyhén megdőlt, és a négy katona elhallgatott,felkészültek a leszállásra. A CV-22-es szárnyai olajozottanfordultak át vízszintesből függőleges állásba, és ajármű puhán landolt a betonon. A katonák kiugráltak,köztük Lennox kis csoportja is.A többieknél valamivel fiatalabb Donnely első osztályúőrmester hamarosan utolérte a landolóterülettől távolodócsapatot. Önkéntelen kézmozdulattal kisöpörtevörös hajából a mindenütt jelenlévő homokszemcséket.- Hé, tudja valaki, hogy győzött-e a Celtics?Epps megelőzte Lennoxot a válaszadással.- Nem, szarrá verték őket.Szomorúság telepedett az imént még oly lelkes Donnelyarcára, miközben megtörölgette szemüvegét.- Képtelen lennél annyit mondani, hogy "nem, veszítettek".Bunkó vagy, öregem. - Teljesen összetörtnektűnt. - Ötszáz dolcsim úszott el rajtuk.Lennox valamivel odébb hitetlenkedve megcsóválta afejét.- Ezer mérföldre vagyunk a semmi közepén, és méginnen is megtalálja a módját, hogy beszéljen a butijával.A többi altiszthez hasonlóan Figueroa is mindent megtudott magyarázni.- A repülősöknek különleges privilégiumaik vannak.A légierő még saját bukmékerekkel is rendelkezik. Nemigaz, Epps?-- A pokolba is, dehogynem. Mert a hadsereggel ellentétbenmi tíznél tovább is tudunk számolni, és még anyereményszorzókat is megértjük.A felcsattanó nevetés felkeltette Mahfúz figyelmét. Afiú nem katari származású volt, hanem egy szegény bevándorlócsalád sarja, ezért ő és nomád klánja nem részesülhetettaz országot elárasztó olaj- és gázkincsből.Azonnal odasurrant a százados mellé.- Hé, Lennox, hoztál csokoládét?A tiszt a fejét rázta.- Sajnálom, kölyök, már megettem.- Nem! Hazudsz! - A fiú ugrált és táncolt a továbblépkedő százados előtt. - Add ide, különben rád zúdítomRakan és Jalila haragját!Lennox képtelen volt visszafojtani mosolyát.- Kölykök és képregényhősök... van, ami sosem változik.- Előhúzott a zsebéből egy Snickerst, és odadobta amohó ifjúnak. - Hozd a holminkat, és vigyél bele valamitempót is, oké?A csokoládé papírját szaggató Mahfúz elvigyorodott.- Azt hiszed, nem akarok este HBO-t nézni?Az Egyesült Műveleti Központ belsejében hűvösebbvolt. Sokkal hűvösebb. Itt általában nyugalom honolt, denem most. Legalábbis nem a légierős törzsőrmester számára,aki meredten figyelte a konzolját. A képernyőn egyazonosítatlan jel materializálódott. Az őrmester nem szeretteaz azonosítatlan jeleket. Hajlamosak voltak zűrteredményezni, vagy a legjobb esetben is egy alapos dorgálást.

Mégsem volt más választása, mint jelenteni.- Azonosítatlan behatoló, távolság tizenhat kilométer,közelít.Az ügyeletes parancsnok másodperceken belül ott álltmellette, és ugyanazokat a jeleket figyelte. İ sem tudottkihámozni belőlük többet, mint a monitor előtt ülő őrmester.Annyit azonban megtehetett, hogy reagált ahelyzetre. A konzol mikrofonja továbbította a hivatalosfigyelmeztetését.- Azonosítatlan légi jármű, megsértette a katari és azamerikai légteret. Adja le az azonosító jelét, és kelet felétávozzon a körzetből!Ami azután érkezett, az akár válasz is lehetett, ámteljességgel beleveszett az értelmetlen statikus recsegésbe.Elromlott kommunikációs egység, vagy szándékosés jól kiszámított kísérlet az időhúzásra? - töprengettaz ügyeletes parancsnok. Ilyen helyzetekben nemengedhette meg magának a hosszas gondolkodást éselemzést.- Raptor Egy és Kettő, forduljanak kettő-öt-zéróirányba, elfogópályára. Mumus a vadonban tizenöt kilométernyire,nem akarja azonosítani magát.A járőröző Raptorok szinte rögtön felfedezték a behatolójárművet. A Különleges Műveletek Parancsnokságánakmasszív, MH-53-as helikoptere meg sem próbált elrejtőznivagy pályát változtatni. A jóval gyorsabb Füzesekelzúgtak fölötte. A vezérgép pilótája közben üzenetetsugárzott a legvalószínűbb frekvencián.- Azonosítatlan légi jármű, elkísérjük az EgyesültÁllamok SOCCENT légi bázisára. Ha nem engedelmeskedik,a földre kényszerítjük. Fel vagyunk jogosítva haláloserő alkalmazására, ismétlem, fel vagyunk jogosítvahalálos erő alkalmazására. Nem kap második figyelmeztetést.Néhány pillanattal később, miközben a vadászgépfegyvereivel befogta az alacsonyan repülő behatolót, ahatalmas helikopter lassú ereszkedésbe kezdett. A pilótamegkönnyebbülten ernyedt el az ülésben, és újra beleszólta mikrofonba:- Torony, a mumus leszáll. MH-53-as helikopter,farokazonosító AF4. Ha jól sejtem, a mi Pave Low-unk lehet.A megismételt kérdésekre sem érkezett válasz, atranszpondere és a rádiója tönkremehetett. Vége.A műveleti központban a fő kutató technikus-gyorsanbeütötte az azonosítót a számítógépébe, és szinte ugyanolyanhamar meg is kapta a választ. Mindössze annyivolt a probléma, hogy a részletes információk ellenére azegész teljesen értelmetlennek tűnt. Legalábbis a legfrissebbadatállományban tárolt információk fényében.A homlokát ráncolva nézett az ügyeletes parancsnokra.- Uram, itt azt írják, az AF4-et három hónappal ezelőttlelőtték Afganisztánban.A parancsnok összevonta a szemöldökét. Akár lelőtték,akár nem, továbbra is kérdés maradt, hogyan tudottaz AF4 lejutni az afgán hadszíntérről egészen Katarig,ráadásul az iráni légtér elkerülésével. Sőt lehet, hogy elsem kerülte az iráni légteret. Akármi is történt, a járőrtőlkapott információknak nem volt semmi értelmük.- Valami tévedés lesz, nem áll össze a kép. Megerősítéstkérek a járőrtől. - Megfordult, és elindult felfelé alépcsőn. Nem mintha kételkedett volna a két jól képzettpilóta megbízhatóságában, de saját szemével akarta látnia titokzatos jövevény megérkezését.Odakint már sötétedett. A sivatagban gyorsan lenyugodotta nap. A távolban a földgázt lövellő kutak lángnyelvei beteges,

természetellenesen rózsaszínes derengésbe öltöztettékaz atmoszférát. A barátainak segédkező századosabbahagyta a felszerelések kicsomagolását, amikor megcsörrenta mobiltelefonja.- Lennox - szólt bele kurtán. Elfáradt, izzadt, és semmikedve nem volt a bürokratikus cseverészéshez. Ebbena sötétben, és egy teljes éjszakai alvás ígéretével biztosannem. Valószínűleg a szokásos katonai ügyek egyike,ami biztosan várhat reggelig. Annyira azonban még nemszolgált magas beosztásban, hogy figyelmen kívül hagyhassaa hívást. Amikor meghallotta, miről van szó, márörült, hogy felvette.- Százados - tájékoztatta egy hang a vonal túlsó végéről-, örömmel jelenthetem, hogy sikerült szereznünkbiztonságos vonalat az ön számára. - Azonnal felélénkült,az egész napi fáradtság egy pillanat alatt eltűnt. -Kérem, tartsa a vonalat, és fogadja a bejövő hívást.Kapkodva előrángatta laptopját a felszereléshalomalól, és bedugta a telefon csatlakozóját a számítógépmegfelelő nyílásába. Amint beírta a jelszót, már meg isjelent a képernyőn a felesége arca - sokkal nagyobb méretben,tisztábban és szépségesebben, mint a telefon jóminőségű, ám apró kijelzőjén.- Hello, kislány - mormolta lágyan, és megpróbáltavisszanyelni a torkában növekvő gombócot. - Hogy vannakaz én hölgyeim?Az otthoni konyhában elhelyezett széles látószögűkamerának köszönhetően látta, hogy Sarah éppen a lányukateteti.- Hiányzik nekik az emberük - felelte Sarah. Remekkapcsolatot sikerült biztosítani, a kép és a hang közöttalig volt eltérés. - Most már teljesen hivatalos: a nevetéséttőled örökölte.Lennox torkát egyszerre szorongatta a büszkeség és asírás. Nem nagyon érdekelte, hogy egy ilyen kitörés eseténmivel ugratnák a közelben dolgozó katonák, de nemakart semmi olyasmit tenni, amivel felizgathatja a feleségét.A kislánya első nevetése. Az élet újabb értékes pillanatátmulasztotta el, miközben a világ másik felénnyelte a homokot. Azonban semmi értelme nem lett volnacsalódottságát megosztani Sarah-val. Elég nyomorultulérezte magát így is a köztük lévő távolság miatt, nemakarta, hogy a felesége a megszokottnál is jobban aggódjonmiatta. így aztán mindent megtett, hogy feldobottnaktűnjön az asszony előtt.- Nevetett? Biztos, hogy nem csak köhécselt?A felesége kuncogására egyszerre nyilallt belé azöröm és a fájdalom.- Nem, ez bizony nevetés volt. Méghozzá az első valódi,úgy bizony.--- Ugyan, szerintem csak egy kis büfi lehetett.Sarah a fejét rázta, és hamiskásan vigyorgott.- Egészen pontosan úgy történt, hogy elmeséltemneki azt az éjszakát, amikor kizártuk magunkat a házból,és ahelyett, hogy bekopogtattunk volna a szomszédokhoz,az apja úgy döntött, tábortüzet rak az udvarban, éskilenc hónappal később...- Hé, hé, hé! - vágott közbe Lennox tettetett felháborodással.- Azt hittem, a felnőtteknek szóló dolgokbacsak kétéves kora után avatjuk be!Sarah tekintetében táncot jártak az emlékek.- Amikor ott tartottam, hogy a kulcsok egész végigott voltak a dzsekid zsebében, rám jött a nevetés, és ő is

kacagni kezdett. De azt hiszem, sokkal inkább rajtad,mint veled.A tiszt arcán ravasz mosoly ömlött szét.- Elgondolkodtál már azon, hogy talán szándékosanrendeztem így?Sarah kihívóan biggyesztette le az ajkát.- És te elgondolkodtál azon, hogy talán én csempésztemvissza azokat a kulcsokat a zsebedbe? - A gyöngyözőnevetés félvilágnyi távolságból sokkal jobban feldobtaa férfit, mint egy kilónyi khat. - Még mindig úgy néz ki,hogy nemsokára jössz haza, kedves?A végtelennek tűnő vezénylés folyamán Lennox mostelőször érezte úgy, hogy nem kell tettetnie a bátorító választ.- Rotációban vagyunk, jön a váltás. Az ezredes biztosított,hogy ezúttal nem kamu. Ott vagyok a lista legtetején.- Egy óceánon és néhány kontinensen keresztülmegpróbálta felvenni a szemkontaktust a lányával. - Hallodezt, Annabelle? Most már bármelyik nap találkozhatsza papával...A kép hirtelen zavarossá vált, remegő pixelekké esettszét, ahogy a statikus zörej betöltötte a laptop kijelzőjét-- Sarah...? - A számitógép hangszórójából a nő dallamoshangjának foszlányai hallatszottak. Nem érződöttpánik a hangjában. Elvégre nem a sarki fűszerestől telefonált,és a felesége már megszokta a hasonló zavarokat.Ám ez nem tette könnyebbé számukra a dolgot, gondoltaa százados keserűen. Egyiküknek sem.Néhány gyors próbálkozás után rá kellett jönnie,hogy nem fogja tudni visszaállítani a kapcsolatot. Vonakodvalecsukta a gumiborítású fedelet, miközben az éjszakailevegőt betöltötte a nehéz rotorok robaja. Eppsfelnézett, és a többi katona is abbahagyta a pakolást,amikor a hatalmas helikopter puhán leereszkedett a betonra.Lennox magában meg is jegyezte, hogy ez az egyiklegtökéletesebb éjszakai landolás, amit látott. Akárki isvezette a koptért, szemlátomást értette a dolgát.Amint földet ért, váratlanul egy csapatnyi felfegyverzettHumvee vette körül. Lennox érdeklődése az érkezőgép iránt hirtelen megduplázódott. Meglepődve látta,hogy a járművek nehéz géppuskái és gránátvetői töltvevannak és a helikopterre irányulnak. Mi az ördög történikitt?Reflektorok szegeződtek a helikopterre, melynekrotorlapátjai egyre lassuló ütemben hasították a levegőt.Az egyik vakító fénycsóva megállapodott a pilótafülkén,kíméletlen ragyogásával az üléséhez szegezte a pilótát, aférfi vörösesbarna repülős ruhát viselt, arca meg semrezzent. Ez különös, gondolta Lennox. Akármi is idézteelő ezt a helyzetet, az ember azt gondolná, hogy tucatnyinehézfegyverrel farkasszemet nézve a pilótának integetnie,fintorognia, mutogatnia kellene a Humvee lövészeinek,vagy valami ilyesmi. İ azonban csak ült ott mozdulatlanul,és úgy meredt maga elé, mintha lebénult volna.Csakhogy egy béna pilóta nem lenne képes egy MH-53-ashoz hasonló, bonyolult gépet ilyen finoman letenni aföldre.A torony belsejében az ideges ügyeletes parancsnokfelkapott egy távcsövet, és a nagy helikopter farkára fókuszáltaa lencséket.- -- AF4 - mormolta alig hallhatóan. - Egyenesen Afganisztánbólanélkül, hogy benyújtotta volna nekünk arepülési tervét. És miért jött egyáltalán ide? Miért nemegy közelebbi bázisra, Pakisztánba? Valami itt nem stimmel.

- Felemelte a hangját, és beleszólt a fejhallgató mikrofonjába.- MH-53-as pilóta, kapcsoljon le minden rendszert,a legénység pedig azonnal szálljon ki! Nincs harag,de a békesség és a bázis biztonsági szolgálatának boldogságaérdekében egyiküknél se legyen fegyver, amikorkijönnek!Nem csak Lennoxot és a toronyban várakozó ügyeletesparancsnokot zavarta a helikopter pilótájának mozdulatlansága,a reakció teljes hiánya. A gépet körülvevőHumvee-k legénysége ugyanolyan feszült volt. Ideges ujjaktapadtak a jól olajozott elsütőbillentyűkre. A tengerentúlondolgozó katonai biztonságiakat kiképezték arra,hogy egy egész sornyi, egzotikusabbnál egzotikusabbhelyzetre reagáljanak, melyekre egyébként álmukbansem számitanának, ám a teljes közömbösség nem tartozottezek közé.- Hé! - kiáltott fel a legközelebbi Humvee lövésze, ésa helikopterre mutatott.A gép pilótafülkéjében a vörösesbarna ruhás férfi hirteleneltűnt. Nem is igazán eltűnt, a lövész inkább úgylátta, mintha széteső televizióképpé vált volna, egyfajtaháromdimenziós elektronikus sistergéssé. Aztán neki és ahelyét elfoglaló vizuális statikus zavarnak egyik pillanatróla másikra nyoma veszett.A sivatag éjszakai levegőjét magas frekvenciájú energiaimpulzusfülhasogató, nyugtalanitó, mindjobban hangosodóés élesedő sikolya töltötte be. Valahol valamiszervetlen dolog üvöltött. A hang forrása a helikoptervolt.A SOCCENT műveleti központjában minden képernyőés számitógép-monitor képe elektronikus zűrzavarráesett szét. A kijelzők megőrültek. Még a központ órái ismegbolondultak, nem volt két olyan, amelyik azonos időtmutatott volna.- A rendszerek nem működnek! - jelentette éleshangon az egyik technikus. - Zavarják a radart! - Önkéntelenülis hátranézett a válla felett. A műszerek nyilvánvalóanelromlottak, így csupán saját fülében és szemébenbízhatott. - A kopterből jön!Tekintete mereven a helikopterre szegeződött, amelyhirtelen mindenkinek a figyelmét magára vonta. Lennoxazon kapta magát, hogy lassan hátrál a nagy sátor felé,ahol az emberei és a segítőkész Mahfúz felhalmozták afelszerelést. A háta mögött Donnely a fülére szorította akezét, megpróbálta védeni magát az elektronikus sikolytól.A zenemániás Eppset nem zavarta ennyire - a műszakiőrmester hallása már régebben károsodott.A leszállóhelyet megvilágító nátriumgőzlámpák fényemind fényesebbé és fényesebbé, majd pulzálóvá vált -míg végül mindegyik egyszerre durrant szét. A hirtelenfelvillanás lebegő fényvisszhangokat hagyott a pupillájukon,miközben a beton sötétségbe borult. A százados aváratlan villanás utóhatásával küszködve, pislogva próbáltakitisztítani látását. A helikopter még mindig ott állta helyén - vagy mégsem. Határozottan volt ott valami,csakhogy ez már nem hasonlított helikopterre. Megváltozott,átalakult, sajgó szeme láttára öltött új alakot.Volt karja, lába és feje. Volt neve is: Kisülés. Lennoxazonban ez utóbbit nem látta vagy érzékelte, a helikopterbőlmegszülető géplény pedig nem mutatkozott be.A százados nem volt benne biztos, mit lát, mert amit aszeme közvetített az agyának, az nem állt párhuzambana realitással. Ennek az egésznek nem volt semmi, de semmiértelme.

Aztán hangos mennydörgés hallatszott, egy mozgólevegőfal leverte a lábáról és a hátára döntötte, és utánamár nem látott semmit.Második fejezetA robbanás az irányítótorony összes ablakát betörte, abent lévők megtántorodtak vagy a földre zuhantak.Éles üvegszilánkok fúródtak a védtelen húsba, vércseppekhullottak a tükörsima padlóra. A berendezések leálltak,az ablakhoz legközelebbi monitorok megrepedtekés elsötétedtek. Az épület teljes sötétségbe borult, amíg benem kapcsolt a vészvilágítás. A még működő hangszórókegyikén keresztül valaki panaszos hangon választ kért abentiektől, de senki nem felelt.Az általános riadóra reagálva katonák özönlöttek ki abarakkokból és a többi épületből - éppen időben ahhoz,hogy lássák, amint néhány energianyaláb megsemmisítia takarosan egymás mellé parkolt C-17-esek egész sorát,természetellenes precizitással rombolva szét a törzseketés a szárnyakat. Férfiak és nők próbáltak fedezékbe jutnivagy meglapulni bármi mögött, ami elég nagynak és szilárdnaktűnt. Az időnként felhangzó robbanásokat üvöltésekés sikolyok tarkították. A helyzetet tovább rontotta,hogy a sötétséggel együtt a tűz és füst szinte nulláracsökkentette a látótávolságot.A parancsnoki központ belsejében azoknak a figyelme,akik nem süketültek meg az elektronikus sikolybanés az azt követő robbanásokban, most a tető felé fordult,melyet egy ismeretlen erő egyszerűen letépett a tartóoszlopokról.A reakciók skálája a teljes pániktól a bénultdöbbenetig terjedt, ahogy egy gigantikus kéz benyúlt azépület belsejébe. A technikusok és a kisegítők rémültenmenekültek az egyre lejjebb ereszkedő kézfej elől. A fémujjakvégigtapogatták a konzolokat és a falakat, és végülrátaláltak arra, amit keretek. Belemélyedtek az egyik mégműködő konzolsorba, és az óriási, sima felületű ujjpercekkitéptek onnan egy kötegnyi kábelt. A drótok valahogyéletre keltek, kígyóként csapkodva és tekeredve ráfonódtaka masszív fém alkarra. Sugárzó fény villant fel, ahogyegyik kábel a másik után olvadt bele a végtagba, miközbenaz elektronikus üvöltések és sikolyok folyamatosanverődtek vissza a felnyitott parancsnoki központ falairól.Az ügyeletes parancsnok a lerombolt mennyezet romjaialól igyekezett előmászni, s egy működő képernyőveltalálta magát szemben. A konzol elméletileg nem lehetettvolna aktív, mégis az volt. Valami feltörte vagy megfejtettea torony összes többi rendszerétől elszigeteltmunkaállomás adattárait vezérlő kódot. A gépen adatállományokfutottak. Olyan adatállományok, melyekneksosem lett volna szabad aktiválódniuk vagy egyáltalánláthatóvá válniuk. Még ő maga sem tekinthette meg őketsoha. Néhány felvillanó feliratot meg tudott jegyezni.JÉGEMBER-PROGRAM - SZIGORÚAN TITKOS TUD.ELÉRÉS CSAK A HETES SZEKTOR SZÁMÁRAMi az ördög az a Hetes szektor? Ha annyira titkos,hogy még ő sem hallott róla soha, akkor biztosan nemszabadna most futnia. Némi küszködés árán sikerültmegszabadulnia a testét fogva tartó romok nagy részétől.Valami azonban keresztben feküdt a lábán, és a földhözszegezte. Azzal nyugtatta magát, hogy legalább érzia lábszárát. Mozgás vonta magára a figyelmét a helyiségtúlsó végében, és odakiáltott az egyik beosztott légierőstisztnek. A katona óvatosan lopakodott a romok között,messze elkerülve a szobába ékelődött fém végtagot.- A titkos adatokra vadászik! - üvöltötte a parancsnok.

- Külső információkat gyűjt! Vágja el a kábeleket,gyorsan!Eltelt egy-két pillanat, mire a tiszt egyáltalán jelét adtaannak, hogy meghallotta és felfogta feljebbvalója parancsát.Kurtán bólintott, és kutakodni kezdett a romokközött. Újabb másodpercekbe került, mire megtalálta atűzoltófejszét. Egy betondarabbal betörte az üveget, kivettea szerszámot, a feje fölé emelte és meglódult. Megtermett,vállas fickó volt, és amikor előrelendítette a fejszét,egyetlen csapással átvágta a létfontosságú vezetékeket.Szikrák röpködtek és fény villant, de a fontos kapcsolatotsikerült megszakítani.A megkönnyebbült ügyeletes parancsnok számára akábelek szétvágását követő elektronikus sikoly szinteolyannak tűnt, mint egy csalódott üvöltés.Az egész bázist pillanatok alatt bekebelező zűrzavarközepette Lennox és csapata a tábor garázsa felé rohant.A százados futás közben nagyon remélte, hogy a fiúkegyike kivételes módon hanyagnak bizonyult, és bennehagyta az indítókulcsot valamelyik Humvee-ben. Nemvolt ilyen szerencséjük. Rohantak tovább, és némán fohászkodtak,hogy találjanak valakit egy működő járművel.Megkerülték a két sorban parkoló Abrams tankokat,majd az utolsó páncélost elhagyva felgyorsítottak - és atomboló monstrum oszlopszerű lábai között találták magukat.Lennox döbbenten nézett fel. Azonnal megállapította,hogy a betolakodó valamiféle robot vagy robotszerűgépezet. Általános megjelenésében emberformájú voltés szimmetrikus, sok tekintetben mégis megdöbbentőenés feltűnően más. Túlságosan is más. A szörnyeteg nemhasonlított semmire, amit eddig a moziban látott. Azegyik láb felemelkedett, majd a közelben földet érve kilapítottegy magányosan álló utánfutót. Ez nem valamifilmes trükk, döbbent rá Lennox, és nem is a Reality TVvalami perverz manifesztációja. Ilyet még a Pentagonnalkapcsolatban álló PR-szakemberek sem lennének képesekmegálmodni.Sem ő, sem az emberei nem hordtak maguknál az oldalfegyvernélhalálosabb eszközt, de a gyors észjárásúEpps megragadott egy infravörös képrögzítő berendezést,mielőtt rohanni kezdtek a rakodóterület felé. Eppsrevall, gondolta Lennox futás közben, hogy puska helyett alegújabb elektronikus kütyü után nyúl. Megpróbálta megnézni,mit művel a barátja, de túlságosan lefoglalta a gigantikusrobotlábak kerülgetése.Mögötte Epps oldalra vetődött, hogy szét ne lapuljon,aztán egy gördülési követően felemelte az infravörösképrögzítőt. Még a kép elkészítése közben sem mit biztosbenne, mi lesz az eredmény, ám mivel az eget teljeseneltakarta a fölé tornyosuló ámokfutó gépezet, optimistánremélte, hogy használható adatokat kapnak. Aztánmár talpon is volt, és rohant a többiek után.Nem Lennox volt az egyetlen, aki felfigyelt az infravörösképrögzítőre. A kép elkészítésének pillanatában Kisüléscélzórendszere is lokalizálta és bemérte a berendezést,és a fegyverek azonnal működésbe léptek.Amikor meghallotta a hangot, Lennox ellökte Mahfúzt,és maga is a földre vetődött. Valami elhúzott a fejükfelett és a közelben robbant. Epps megszállott módonrohangált az áruhalmok és a leparkolt járművek között.Figueroa is ott volt a közelben, éppen a hátára szíjazottgránátvetőt próbálta használatba venni. Lennox segítettrajta. A százados megszabadította emberét a hengerestehertől, kibiztosította az indítót, felemelte a csövet és

lőtt. Mivel a teljes látképet a mozgó fémhegy töltötte ki,úgy döntött, a sebesség most sokkal fontosabb, mint apontos célzás.Az indítóból kicsapó foszfor-magnézium lángok megvilágítottákaz eget, akár a tűzijáték július 4-én. Éppencsak a megszokott Csajkovszkij-nyitány végső taktusaihiányoztak. A vadul pörgő lángnyelvek némelyike a közeledőszörnyetegbe csapódott - erre meglepő módon megtorpant.A robot tett néhány nagy lépést hátrafelé.A tűz, a lángok és a füst közepette senki nem figyeltfel arra a szerkezetre, amely levált a mechanoid hátáról,és puffanva hullott a homokba. Gyorsan megfordult ésvégigpásztázta a kaotikus kavargást. Hordozójához hasonlóanfémből és különös ötvözetekből készült, de asokkal nagyobb, kétlábú gépezettől eltérően, amelybeeddig kapaszkodott, a legkevésbé sem hasonlított humanoidra.Alakját a környéken őshonos, sokkal kisebb állatokrólmintázta, melyeknek már volt annyi eszük, hogy aföld alá meneküljenek. Erős mechanikus lábaival ásnikezdett, és mint az érkezése, a távozása is észrevétlenmaradt a bázis személyzete előtt.Miután sikerült elérni a bázis peremvonalát, Lennoxúgy érezte, ő és az emberei megmenekültek a tábor szívétdarabokra szaggató konfliktus legkellemetlenebb részétől.Sem ő, sem a társai nem vették észre a pókszerűfémkoponyát, amely felbukkant mögöttük a homokból.Csillogó lencsék pásztázták a sötétséget, könnyedén tévekülönbséget a homok és az ég között. Gyorsan megtaláltáka keleti horizont felé távolodó öt hőnyomot. A félelmetesfej ismét eltűnt a homok alatt. Arról a pontról,ahol előbukkant, alacsony homoktúrás indult el nagy sebességgelkelet felé.Skorponok megtalálta a célpontot, és most vadászatraindult.Némelyik gimnáziumot híres tudósokról, másokat fontostörténelmi alakokról neveztek el. Néhányat átneveztek ahelyi sportlegendák vagy segítőkész filantrópok után. Van,amelyik nem is ember, hanem jelentős történelmi esemény,esetleg egy állat nevét viseli.A Nyugalom Gimnázium számára egyszerre volt áldásés átok nómenklatúrájának jellegtelensége. Igazság szerinta diákság ugyanolyan átlagosnak és középszerűnekbizonyult, mint az intézmény neve. Még a péntek estifutballmérkőzések szembenálló szurkolói sem tudtaksemmi bosszantó gúnynevet kitalálni rájuk. Az iskoláttermészetesen a városról nevezték el, bár a diákok képviselőielőszeretettel hangoztatták, hogy az intézmény azelső holdra szállás helyéről, a Nyugalom tengeréről kaptaa nevét.Az osztályteremben Archibald Witwicky kapitánybámult kifelé egy laptop képernyőjén megjelenitett ősiújságkivágásból. A hivatalos, komoly tengerészportréalatt egy sokkal kevésbé visszafogott hangvételű cikk adtahírül, hogy egy SARKKUTATÓ EXPEDÍCIÓ ÁLLÍTÓLAGVALAMI JÉGEMBERRE BUKKANT. Az újságcikket kiegészítéskéntadták egy eBay-en felkínált régi szemüveghez,amely egykor a kapitányé volt. A mellékelt szövegbennem tértek ki a szemüveg megszerzésének körülményeire.Ha ismertették volna a részleteket, valószínűleg márrég sikerül túladni az ereklyén. Ezek a részletek azonbana sokat pocskondiázott kapitánnyal együtt a feledés homályábamerültek.Természetesen a szemüveg jelenlegi tulajdonosa, akiúgy döntött, online árverésre bocsátja a tárgyat, szintén

nem ismerte őket. A szemüveg azért volt fontos SámuelWitwicky számára, mert egykor az ő ük-üknagyapjáévolt. A gondosan megfogalmazott ajánló szerint más relikviákkalegyütt bocsátotta aukcióra a néhai kapitányegyik leszármazottja - vagyis ő maga. És Sam ezzel tudomásaszerint nem is hazudott. Nem igazán akarta eladniaz őse szemüvegét, de nagyon kellett a pénz. Valamisokkal fontosabbra, mint egy távoli rokon emléke, akivelsosem találkozott, legfeljebb csak olvasott róla.Miután vetett egy gyors pillantást az osztályteremelülső részére, hogy megbizonyosodjon róla, Mr. Hosneynem néz felé, Sam megtekintette az árverés állását.A megfelelő szoftver hideg közönnyel tudatta vele azajánlatok számát: nulla. Nagyot sóhajtva pillantott fel akijelzőről. A lányt, akire a tekintete tévedt, Mikaela Banesnekhívták. Egy igazi, életre kelt képernyővédő volt:leírhatatlanul gyönyörű, igéző hangú és mozgású, és Samszámára abszolút elérhetetlen. És ha még ez nem volnaelég, a lány jelenlegi kedvese, egy bizonyos Trent DeMarcomellett ült. Mr. DeMarco főként izomra, állkapocsra éspózra gyúrt; igazi tökös legény volt - a nap minden percében.Sam bús beletörődéssel állapította meg, hogy nemlétezik olyan állami vagy szövetségi törvény, melynekalapján meg lehetne tiltani az ilyen DeMarcók és a hasonszőrűekszaporodását.Egy pont az elkorcsosulás híveinek, mormolta magában.Ha létezett megfellebbezhetetlen bizonyíték az intelligensteremtés ellen, akkor az ott ült a terem másikfelében, Mikaela Banes oldalán.A helyiség elejéből felharsant a végzet (vagy legalábbisa határtalan unalom) hangja:- Mr. Witwicky! - bődült fel a társadalomtudományoktanára egy futballkommentator hangján, aki éppenmost jelenti be a 9:6-os eredményt a negyedik negyedben.- Maga következik.A szomszédos padból odahajolt hozzá Miles, a legjobbbarátja, és megkocogtatta a laptop vibráló képernyőjét.- Sam! Hé, öregem... gyere vissza a Földre!Sam lecsukta a laptopot, aztán összeszedte magát ésa hátizsákját, valamint a kartonlapot, melyre takaros,kissé jellegtelen betűkkel a saját családfáját vázolta fel.Lassan és legalább annyira szenvedve, mint a bataaniháború foglyai, kivánszorgott a terem elejébe. Közbenhallotta a tinédzser lányok jókedvű kuncogását, akiknekmég nem sikerült elnyomniuk magukban a beépítettvihogógént, amely rendszerint eltűnik a felnőtté váláskoraz olyan szégyenletes tárgyakkal együtt, mint a papírgalacsinokvagy a gondosan megformázott, nyálas vattacsomók.Mire kiért a padok elé, minden vér kifutott azarcából a szégyentől. Letámasztotta a kartont a tábla tövébe,hogy legyen egy kis vizuális segítsége, majd szembefordultbarátaival és heccelőivel. Az utóbbiak zavarómértékben létszámfölényben voltak az előbbiekkel szemben.- Khm, igen - kezdte nem túl ígéretesen. Az asztalamögött ülő Hosney várakozással és fáraói nyugalommalfigyelte. - Tehát a családfám ismertetéséhez az ük-üknagyapámat,Archibald Witwicky kapitányt választóttam,az egyik legelső embert, aki a sarkkörtől északra hajózott.Trent DeMarco odahajolt Mikaela Baneshez, és jól begyakorolt,visszataszító hízelgésével súgott neki valamimulatságosat. A gyönyörű lány a rá jellemző, fiatalos intelligenciával,halovány mosollyal reagált, de hogy csakudvariaskodott, vagy őszinte jókedvét fejezte ki,-azt nemlehetett megállapítani. Sam megfordult, hogy kinyissa a

táskáját, és megpróbált tudomást sem venni róluk. Még agumikarika sem zökkentette ki, amit DeMarco egy céllövőügyességével lőtt ki az irányába. Pontosan a hajábanlandolt. Mr. Hosney egy pillanatra kizökkent a tanárokpangó purgatóriumából, és kis híján felfedezte az aprógumidarabot.- Hagyd abba! - sziszegte ingerülten Mikaela DeMarcónak.- Mit? - kérdezte a csapat támadó poszton játszócsillaga tettetett ártatlansággal. Nem ment neki valamijól.Sam beletörődve pöccintette ki a hajából a gumit. Eltökélte,hogy tesz valamit a sok régi kacatért, amit örökölt- ha nem az eBay-en, akkor személyesen. Tartásátmegőrizve kipakolta az ősi navigációs eszközöket. A törött,hiányos, viharvert szerszámok eddig egyetlen gyűjtőfigyelmét sem keltették fel. A gyűjtők kitűnő állapotbanlévő tárgyakra vadásztak, nem olyanokra, melyeketránézésre mintha odakint felejtettek volna a... az Északisarkonnéhány évre. Megfogadta, ha ezek segítségévelsikerül jó osztályzatot szereznie, ad nekik még néhányhetet az eBay-en, mielőtt lepasszolja valami használtcikkboltbaannyiért, amennyit kínálnak értük. Szép és jó dologa családi érzelem, de az nem juttatja el az embert sehová.- Tehát, ezek egy XIX. századi tengerész eszközei. -Ügyet sem vetett a váratlannak éppen nem nevezhetővihogásra, zavartalanul folytatta. - Ez itt egy kvadráns,mai áron körülbelül hetvenöt dollárt ér. Ezt szextánsnakhivják, ilyen műszerrel rögzítették a hajó helyzetét atengeren elvégzett mérések után. Bár hiányzik egy része,még mindig megér egy ötvenest. Jól mutat otthon, azíróasztalon. - Ahogy beszélt, keze egyik tárgyról a másikravándorolt. - Ez itt nyilvánvalóan egy hordozhatóiránytű. Nyolcvan dolcsiért bárki viheti. Ez pedig itt azősöm szemüvege, melyet azon a bizonyos expedíción viselt,vagyis megjárta a sarkkört. Az árára lehet alkudni.A szemüvege pereme fölött figyelő Hosney szárazhangon közbeszólt:- Ez nem bolhapiac, Mr. Witwicky, és nem is a TVShop. Ez itt a tizenegyedik évfolyam. Talán emlékeztetnemkell önt, hogy ez a prezentáció jelentős szerepetjátszhat a végső értékelésében?Samet normális esetben megfélemlítette volna Hosneyhelytelenítő hangsúlya, ám most rá egyáltalán nemjellemző módon úgy döntött, kiáll az igaza mellett, ésmegvédi magát.- Én itt nem csak néhány dollárhoz próbálok hozzájutni,Mr. Hosney. Igen komoly célom van. Azért akaromeladni ezeket a tárgyakat, hogy közelebb jussak az elsőautóm megvásárlásához. Egy autóval kitágul előttem ahorizont és felfedezhetem a nagyvilágot, ami nagymértékbenelősegíti tanulmányaimat. - Visszafordult a tanulótársaihozés a tárgyakra mutatott. - Szóljatok mindenkinek,hogy ezek a cuccok fent vannak az eBay-en... aPayPal működik. - Keze a szegényes kiállítás felett táncolt.- Igazán szép ajándékok. Például az iránytű, mondjukKolumbusz-napra...Hosney fenyegetően szusszantott.- Sam...- Oké, oké - visszakozott a fiatalember. - Egyébkéntazt hiszem, a mindig visszatérő hipotermia befagyasztottaArchibald kapitány agyát, és végül bolondként, vakonhalt meg. Berakták egy elmegyógyintézetbe, ahol állandóanfurcsa jeleket rajzolgatott és arról hablatyolt,hogy látott egy óriási jégembert. - Néhány "Ó!" és "Ah!"

hallatszott azoktól az osztálytársaktól, akik túlságosanenerváltak voltak ahhoz, hogy a hallgatáson kívül bármimást tegyenek. Némiképp felbátorodva folytatta az előadást.Megfordult és rámutatott a kinyomtatott, felnagyítottújságcikkmásolatra, mellyel a tárgyak online aukciójáthirdette. A kapitány képe alatt ott volt egy másik fotó is,rajta a durva szimbólumok vázlata, melyeket az öregtengerész életének utolsó hónapjaiban rajzolt az intézetben.Bár a meglepően éles képen mindent ki lehetettvenni, az ábrák nem mondtak semmit Samnek, sem Mr.Hosney-nek, vagy bárki másnak az osztályból. Ahogy adoktoroknak sem, akik megpróbálták kezelni ArchibaldWitwickyt. Igazából senki nem tudta volna értelmezniőket.Legalábbis a Földön.Sam felkészült a folytatásra, ám csodálatos eseményszakította félbe: megszólalt a csengő. Az utolsó csengő.Soha senki nem gondolkodott még azon, kiért szól a tanításinap utolsó csengője, de a megkönnyebbült Sam nagyon jóltudta: ezúttal érte szól.Miközben osztálytársai élethűen utánozták a tokióiföldalatti csúcsforgalmát, ahogy egyszerre tülekedtek kifeléaz ajtón, a székéről méltóságteljesen felemelkedőHosney megpróbálta túlharsogni az ismerős hangzavart.- Köszönöm mindenkinek! Holnap talán röpdolgozat,de az is lehet, hogy nem. Aludjanak ma éjjel félelemben.Viszlát! - Visszaült a helyére, és epés pillantást vetett azegyetlen emberre, aki rajta kívül ott maradt a teremben.- A csengő megmentette, Mr. Witwicky. Élvezze ki ahelyzetet, és jegyezze meg magának jól. Ez egy olyanesemény, amely nem fogja végigkísérni az életét. - Fáradtanfelsóhajtott.Sam a kétségbeesett kíváncsiság és a félelem határánegyensúlyozott.- Ha megkérdezhetem... milyen osztályzatot kaptam?Hosney előrehajolt, balra fordította a fejét, és hosszantanulmányozta a kartonra rajzolt családfát, majd a kirakotteszközöknek is szentelt egy pillantást.- Azt mondanám, egy erős B mínusz.- B mínusz? - fakadt ki Sam, mintha meglőtték volna.Bizonyos értelemben pontosan ez is volt a helyzet. Elkeseredettenmutogatott a szextáns és a szemüveg, aziránytű és a kvadráns felé. Órákat töltött a tisztogatásukkal,fényezte őket, amit még fényezni lehetett. Talán akoszos ruhákat és a kiürült tisztítószeres flakont is mellékelniekellett volna a bemutatóhoz. - És a vizuális segítség?- Érdekes kis tárlat - ismerte el Hosney -, de rosszulvezette elő. Jobban tette volna, ha a történelmi kontextustemeli ki a potenciális pénzügyi előnyök helyett. - Elfordult,és tanulmányozni kezdte az előtte heverő papírokat.- Nem igazán éreztem át. Hiányzott belőle a...szenvedély.Sam már rég túl volt azon, hogy amiatt aggódjon,megsérti-e a tanárt. Valóban keményen dolgozott a prezentáción,és most...- A szenvedély? Én csupa szenvedély vagyok! - MivelHosney körülbelül annyi érdeklődést mutatott, mintegy bóbiskoló puhatestű, Sam egyre elszántabbá vált. -Megtenne nekem egy szívességet? Csak egyet. Kinéznegyorsan az ablakon? Kérem!Hosney lassan elfordult a székén, akár egy olajértnyekergő építődaru, és vonakodva engedelmeskedett.- Látja azt az embert ott, abban az autóban? - mutattaSam. - Pont szemben, a járda mellett.

Hosney hunyorgott a szemüvege mögött. Valóban ültvalaki a járdánál parkoló kocsiban. Ez azonban semmitnem jelentett számára. Visszafordult, és hirtelen támadtérdeklődéssel, várakozással telve nézett tanítványára.- İ az apám - árulta el Sam. - Amikor tavaly elmúltamtizenhat éves, azt mondta, ha összegyűjtők kétezerdollárt és kapok három A osztályzatot, beszáll a felévelaz autómba. Minden mást sikerült teljesítenem, de szükségemvolna ebből a tárgyból legalább egy A minuszra!Hosney tőle szokatlan módon fogékonyan reagált.Mélán bámult maga elé a levegőbe, mintha bármelyik pillanatbanmegjelenhetne egy dzsinn, hogy kiragadja akábaság négyfalú börtönéből, ahová bezárva találta magát.- Ó, emlékszem az első autómra. Egy 1970-es Gremlinvolt.- Még mindig azt vezeti? - A tanár izzó tekintetétlátva Sam gyors visszavonulót fújt. - Úgy értettem,hogy... kérem, Mr. Hosney! A jövőm... a szabadságom...a további tanulmányaim... mind az ön könyörületes kezébenvan! Emlékezzen csak, Mr. Hosney! Gondoljonvissza... és próbáljon emlékezni!Hosney a szemébe nézett. Ezúttal nem úgy, ahogyegy tanár a diákéba, hanem ahogy egy férfi a... nos, nemegy férfiéba. De majdnem.- Gyűlölök könyörögni, Mr. Hosney - suttogta belevégül Sam a hosszan elnyúló csöndbe.Ron Witwicky a kocsijában ülve az órájára pillantott,és azon gondolkodott, mi tarthat ilyen sokáig a fiának.Sam messze állt attól, hogy a tökéletes utód legyen, de apontosságra mindig adott. Amikor komor tekintetű fiavégül leügetett az iskola melletti füves domboldalon, ésbeült a kocsiba, Ron rezzenéstelen arccal nézett rá.- Nos?A fiú szokatlanul hosszú ideig hallgatott - majdnemkét teljes másodpercig. Aztán képtelen volt tovább viszszatartanikikívánkozó vigyorát, és a magasba emelte bizonyítványát.Az elején egy hatalmas, kövér "A" betű virított.- Az utolsó tantárgy, apa. Nincs kibúvó, jössz nekemegy fél kocsival!Az apja arckifejezése nem változott, de ha lehetséges,ő még jobban örült az osztályzatnak, mint a fia.Amikor sokkal fiatalabb volt, Sam imádta az autó ablakáhoznyomott arccal figyelni az elsuhanó kirakatokat.Gyógyszertárak, butikok, kávéházak és mezőgazdaságiboltok, gyorséttermek és ingatlanügynökségek: ragyogószínek elmosódott forgatagában villantak el a családi autómellett, mindössze néhány értelmezhetetlen feliratothagyva maguk után, miközben a kisfiú mohón várta,hogy megpillantsa a város egyik vegyesboltját, ahol hímzettruhákat, régi kacatokat, pólókat, és legfőképp cukorkátlehetett kapni. Ma is cukorkát keresett, de egy egészenmásfajtát.Amikor feltűnt a helyi VW-Porsche-kereskedés címere,Ron arrafelé tekerte a kormányt - hogy aztán az utolsópillanatban visszakanyarodjon az észak felé vivő főútra.- Van egy meglepetésem számodra, Sam. Nem kapszPorschét. - Azzal kitört belőle a nevetés. A manőver és azazt követő hidegzuhany talán a gyerekmolesztálás határátsúrolta, de akkor sem tudta abbahagyni a kacagást.Sam sértődötten, savanyú arccal dőlt hátra az ülésében.- Ez egészen egyszerűen... egyszerűen tisztességtelen!Ugratod saját húsodat és véredet, a biológiai leszármazottadat,a családi név továbbvivőjét! Mi történt veled,apa? - Az apjára sandított. - Te olyan... olyan...

atyai szoktál lenni!Apja viszonozta a pillantást. Felkészült rá, hogy komolyanválaszoljon, de amikor meglátta fia nyomorúságosarckifejezését, újra kirobbant belőle a nevetés.Sem a jókedvű Ron, sem a múlékony apátiába süllyedtSam nem figyelt fel rá, hogy diszkrét távolságból egy viharvert,ütött-kopott, 75-ös sárga Camaro követi őket.A parkoló bejáratánál lévő rikító jelzés szerint BOLÍ-VIA HASZNÁLTAUTÓ-KERESKEDÉSÉHEZ érkeztek. A vonatszerencsétlenségreemlékeztető kínálatot mogorvánfixírozó Sam nem tudta eldönteni, hogy a név családiörökség lehet, vagy inkább a kiállított autók származásihelyére utal. A túlságosan egymás mellé zsúfolt, orral azutca felé néző járművek messze, nagyon messze álltak aPorsche-ügynökség csillogó-villogó masináitól. Sőt a legtöbbmég Mr. Hosney ereklyeként tisztelt ősrégi Gremlinjéneksem érhet a nyomába, állapította meg, miközbenapja lelassított a kereskedés előtt.A kocsibehajtó mellett egy bohócruhás férfi állt. Azöltözék jobb napokat is látott már, akárcsak a viselője.Amatőr módon felrakott sminkje megolvadt a forró napsütésben.Sam pontosan tudta, hogy érzi magát: legbelülő is ugyanígy olvadt. A bohóc kesztyűs kezével a magasbaemelt egy táblát, rajta az OLCSÓ GUMIK, CSAK NEKED!felirattal. Amikor Sam apja behajtott a parkolóba, a bohócmegfordította a táblát: EZ NEM VICC!Jézus. Sam gyomra lesüllyedt valahová az autó váltójánakmagasságába.- Itt? Nem-nem, azt mondtad, veszel nekem egy félautót, nem egy fél roncsot! - Hevesen mutogatott a bohóctáblájára, amely lassan elmaradt mögöttük. - Akárazt is írhatták volna rá: "Olcsó roncsok, csak neked!" Gurulóroncsok. Csupa roncs...Miután Ron végighallgatott annyi roncsos panaszt,amennyit még képes volt tolerálni, a fiához fordult.- Amikor én ilyen idős voltam - közölte hűvösen -,örültem volna bárminek, ha van egy motorja és négy kereke.Akár szerencsésnek is tekinthetnéd magad. A tiedneklesz teteje, ablakai, talán még rádiója is.- Rádiója? - Sam most már kikelt magából. - Úgy érted,hallgathatom rajta a Magányos Lovast és az Árnyékot?- Kiegyenesedett az ülésben, és ha kívülről látja magát,döbbenten tapasztalta volna, hogy önkéntelenül is tanáripózt vett fel, ami nem sokban tért el Mr. Hosney kedvenctesthelyzetétől. - Apa, hadd magyarázzak el neked valamit.Te már nem vagy fiatal, tehát nem a te hibád, demegpróbálok megértetni veled egy nagyon fontos dolgot:a jó autó azt mondja a lányoknak, gyertek, ismerjetekmeg! Érintsetek meg! Ezek az autók viszont azt mondják,fuss! Menekülj a közelemből! Rohanj, mint a szélvész! Az autónakazt kell mondania: "Kérsz valamit inni, bébi?", nempedig azt, hogy "Ha gyomorrontásod van, ott a Pepto-Bismola pohártartóban."Ron szokás szerint készen állt a válasszal.- Éppen ellenkezőleg, szerintem azt mondják, hogyte vagy az a srác, aki ismeri a kemény munkával megkeresettdollárok értékét, melyek apa és fia áldozatos fáradozásánakköszönhetően halmozódtak fel. Ne feledd: áldozatnélkül...- ...nincs győzelem - fejezte be Sam a mondatot. Ezvolt nagyapja kedvenc mondása, apja pedig örökölte tőle.- Tudom, tudom. A Witwicky család régi mottója. - A tradíciókés a realitás súlya alatt összegörnyedve süppedtvissza az ülésbe, és morcosan bámulta a műszerfalat.

Nézhette volna akár a parkolóban álló autókat is, de képtelenvolt rávenni magát. Egyszerűen bántották a szemét.Apja következő megjegyzése sem hatott túl bátorítóan.- Talán boldogabb lennél egy új... Schwinn kerékpárral.Sam nem süllyedt odáig, hogy reagáljon a javaslatra.Ha nem is sértődötten, de mogorván kinyitotta az ajtót,és kiszállt az autóból, míg Ron a másik oldalon ugyanezttette. Azonnal találkoztak (vagy Sam szerint inkább konfrontálódtak)a telep tulajdonosával. A férfi a vendégeknekkijáró fültől fülig mosollyal közeledett, és kedélyesenkezet nyújtott a barátságos, de óvatos Ronnak. A tulajfelfigyelt bohóca lerobbant állapotára, és megfordult,hogy odakiáltson az egyik szerelőnek.- Manny! Szólj a kuzinodnak, hogy dobja le azt azátkozott göncöt! A végén megint szívrohamot kap, és elijesztia vevőket! - Az instant mosoly (csak adjatokpénzt) egy pillanat alatt visszatért, még mielőtt a szerelőletette volna a csavarkulcsot.- Üdv, uraim, Isten hozta magukat! Bobby Bolívia. -Kezet rázott Ronnal. - Mint az ország, csak nálam nincshasmenés. - Szűnni nem akaró lelkesedéssel bólogatott.Sam meglepődött, hogy sehol sem látja a madzagokat. -Szolgálatukra.Ronnak végül sikerült kiszabadítania a kezét az üdvözlőszorításból.- Nagyon örvendek. A fiam most veszi meg az elsőautóját.Bár nem volt rajta smink, Bolívia szeme még a bohócénális nagyobbra kerekedett.- És maguk hozzám jöttek? Ó, ez gyakorlatilag a családomtagjaivá teszi önöket. Hívjanak csak Bobby B. bácsinak!- Azzal határozottan átkarolta Samet. A fiú meglepettenpislogott a csapdában, de végül úgy döntött,hiábavaló lenne szabadulással próbálkozni. Megfelelőendrámai, ám igencsak rövid távra szóló eredményességemiatt elvetette azt a futó ötletet, hogy feláldozza magáta Porsche-kereskedés előtt.- Régóta űzöm az ipart, kölyök. - Sam egy ideig küzdött,hogy azonosítsa a Bolívia szájából áradó egyediszagot, de végül feladta. Ahogy a régi japán horrorfilmekbenmondják, vannak dolgok, melyeket az emberi fajnem akar megismerni. - A szabadság első enchiladája. várrád valamelyik motorháztető alatt - tájékoztatta Bolíviavonakodó áldozatát. - Tudod, nem a sofőrök választják kiaz autójukat, de nem ám! Az autók választanak maguknaksofőrt. - Szabad kezével képzeletbeli ívet húzott a világmindenségen.- Nem viccelek, az ember és a gép közöttmisztikus kötelék feszül. Ez egy olyan kapcsolat,amivel semmilyen fehérnép sem versenghet. Gondolod,hazudnék neked anyám színe előtt?Olyan halálos szorításba fogta Sam vállát, amit még apankráció jelenlegi világbajnoka is megirigyelhetett volna,megperdítette az apatikus fiatalembert, és az üzlethelyiségmelletti házra mutatott. A tornácon egy idősasszony ringatózott a székén.- Látod azt a hölgyet a ház előtt? Mama, integess! -Amikor az öregasszony nem reagált, Bolivia felemelte ahangját. - MAMA, INTEGESS! - A nő fel sem nézett.Bolivia mosolya meg sem rezzent, de a hangja komorabbávált.- Tudom, hogy hallasz! Ne akard, hogy odavágjak egykövet!Az anyja végre válaszolt, ha nem is szóban. Összeaszottjobb kezének középső ujja felemelkedett - rövid és

velős kommentár volt.Bolivia ismét megforgatta tengelye körül haláltusájátvívó, fiatal ügyfelét, és nekivágtak a parkolót elcsúfítófémhalmok sorának. Sam megállapította, hogy némelyiketegykor talán valóban autónak lehetett nevezni. Ronkövette őket, alaposan megvizsgált minden furgont,minden félig megkövesedett négyajtóst, és mindezt egyúj Rolls Royce-t vásároló angol lord méltóságával. Samegyikre sem figyelt, tekintete alig fókuszálódott, agya robotpilótárakapcsolt, és a gondolat, hogy a gyönyörűMikaela Banest furikázza a városban, fokozatosan visszahúzódotta homályba, akár egy félig elfeledett haiku emléke.Hirtelen megtorpant. Kiszabadította magát Boliviaszorításából, hátrált néhány lépést, és bevetette magátaz ócska tragacsok és a mama kedvencei által kidobottszánalmas járgányok közé. Annak ellenére, hogy már azapja is megjegyezte, hogy soha nem mutatott semmiféleérdeklődést egy bizonyos típus iránt, amikor korábbanautót vásároltak, most azon kapta magát, hogy tátottszájjal bámul.Camaro. Classic. Élénksárga. Nagyon élénk. Elég élénkahhoz, hogy saját ragyogása legyen. Oké, a színnel talánegy kicsit túllőttek a célon. Ezen egy új fényezéssel lehetsegíteni. Camaro. Máris azon gondolkodott, vajon mifélemocskos, karbantartásra és valószínűleg alapos beállításraszoruló motor rejtőzhet a motorháztető alatt. Már havan ott egyáltalán motor. Fekete versenycsíkok. Az olcsófajtából; egy tízdolláros Pep Boy kiegészítő, de akkor is...fekete versenycsíkok. Hallotta, hogy egy hang éppen eztmondja.- Legalább vannak rajta versenycsíkok. - Az ő hangjavolt.Ám nemcsak ő bámulta az autót. Bolívia is meglepettennézte a járművet, aztán összevonta a szemöldökét, ésvégül utat engedett zavarának.- Ez meg hogy került ide? Nem emlékszem, hogybárki is ilyennel gurult volna be a parkolómba. - Megfordultés odakiáltott a parkoló felügyelőjének, aki éppenegy ősrégi Oldsmobile motorháztetejét tisztogatta. -MANNY! - A Camaróra mutatott. - Mi a lószar ez itt?A parkolófelügyelő odament, oldalra hajolva szemügyrevette az élénksárga autót, megvakarta a tarkóját,harákolt, és azt mormolta: "Ó, a francba!"- Talán a múlt heti szállítmánnyal jött - mondta végül.- Tudod, azzal a kamionnal, amelyik...- Kösz, Manny! - vágott közbe Bolívia. Megfogta azembere vállát, és sietve elindította egy másik irányba,miközben éles szavakat sziszegett a fülébe. A parkolótulajdonostávollétében Sam megpróbálkozott az ajtóval.Nem volt bezárva. Biztonsági hiányosság a kereskedésrészéről, vagy... vagy olyasmire vesztegeti az idejét,amit még ellopni sem érdemes. Beült a kormány mögé.A párnázás kielégítőnek, kényelmesnek tűnt, a támlapontosan a megfelelő mértékű ellenállást fejtette ki a gerincére.Még csak állítania sem kellett rajta; éppen jómagasságban volt, ideális távolságban a kormánytól.A simán nyíló és csukódó ajtó, valamint a fenekétbökdöső, kiakadt rugók teljes hiánya feletti öröme egypillanat alatt tovatűnt, amikor végignézett a műszerfalon.Leesett az álla.- Hű, ez egy valódi nyolcsávos! A lányok elájulnak,ha meglátják. - Az ablakon keresztül esdeklőn nézett apjára.- Ennek a kazettái nagyobbak, mint az iPod-om. Éshol van a kurbli?

Ron megnyugtatóan mosolygott.- Gondold el, milyen mókás lesz ezeket beszerezni azeBay-en.Bolivia nem maradt sokáig távol. Visszatérve látta,hogy ügyfele a titokzatos autó volánja mögött ül. Amintmegbizonyosodott róla, hogy a fiatalember nem kezd átkozódni,és nem rókázza össze a műszerfalat undorában,rögtön visszanyerte magabiztosságát. Oké, a jármű származásihelyét majd még tisztázni kell, de ez csupán lényegtelenapróság. Addig azonban improvizált.- Kényelmes, mi? Mintha egyenesen oda teremtettekvolna, kölyök. Ezekbe a régi Camarókba nagyszerű motorttettek, hadd mutassam meg...Megkerülte az autót és lehajolt, hogy felnyissa a motorháztetőt.Aztán nekifeszült még egyszer. Sem az izmosalkar, sem a próbálkozásokat kisérő nyelvi gyöngyszemeknem mozdították meg a tetőt. Miközben a tulajdonosa makacskodó fémmel küzdött, egy fényes csillanása kormánykeréken elterelte Sam figyelmét a kibontakozódrámáról. Az embléma magához vonzotta a tekintetét.A jel kivehetőbbé vált, amikor némi nyál és a könyökesegítségével eltávolította róla a mocskot. Összevontszemöldökkel tanulmányozta, megpróbálta kitalálni, mitlát. Egyértelműen nem a jól ismert Chevy-embléma volt.Végül úgy döntött, valami egyedi jelzésről lehet szó.Ron elég ideig figyelte a fiát és az autót ahhoz, hogydöntésre jusson. Bolíviára nézett, és kiejtette a mágikusszavakat:- Mennyibekerül?Bolivia előbányászott a zsebéből egy lólábszár méretűceruzát, úgy tett, mintha erősen gondolkodna (csupán alátszat kedvéért), és miközben egy számot írt az autópiszkos szélvédőjére, így felelt:- Nos, khm... figyelembe véve az autó félig klasszikusvoltát, az időtálló vonalakat, az egyedi versenycsíkokat...ötezer.Ron mereven biccentett.- Nem megyünk négy fölé. Semmiképpen.- Négy? Egy Camaróért? Csak a kasztnija ér annyit! -Szúrós tekintettel nézett Samre. - Gyerünk, kölyök, szálljki onnan...Sam kihajolt az ablakon, és félelem nélkül bámultvissza a tulajra.- De hiszen azt mondta, az autó választja ki a sofőrjét.Bolivia hajthatatlan maradt. Elhelyezte a csalit, acsapda működésbe lépett, és most már csak meg kellettvárni, hogy az áldozat ki tudja-e szabadítani magát. Felkészülta küzdelemre, több ezer hasonlóban vett márrészt.- Aha - felelte nyeglén -, de néha olyat választanak,akinek az apja túlságosan zsugori. - Megfordult és egyfélig kibelezett Pacerre mutatott. - Az ott például egygyönyörű... - kénytelen volt félbehagyni a mondatot,miközben az antik járgány felé lépegetett, mert a Camaroutasülésének ajtaja kipattant, nekivágódott a szomszédosautónak, és kis híján összezúzta a kereskedő lábát,valamint a hozzá tartozó nagy, kerek hátsót. Ijedten ugrotthátra, és küszködve próbálta visszanyerni az egyensúlyát.Kellett néhány másodperc, mire fizikailag és mentálisanis összeszedte magát.- Khm... Semmi gond az ajtóval, csak egy kilazultzsanér. Könnyedén kikalapálható. Ez is mutatja, milyenkönnyen jár az ajtó. Tudják, ezeknél a régi modelleknélnéha olyan rozsdásak a zsanérok, hogy az összesét ki kell

cserélni. - Mosolyogva nézett a Camaróra. - Ennél a kicsikénélviszont csúsznak, akár a selyem. - Odaüvöltött aparkolófelügyelőnek. - Manny, hozz egy kalapácsot! -Ugyanazzal a lendülettel a parkoló túlsó végére mutatott;szeretett volna minél távolabb kerülni az agresszívCamarótól, és ugyanakkor minél közelebb lenni a szükségespapírmunkához. Eltökélte, hogy ezek ketten csakakkor fognak távozni, ha az apa neve már ott szerepel aszámlán. És ha esetleg mégsem ragaszkodnak annyiraehhez a titokzatos Camaróhoz...- Nézzék meg például azt - mondta, és elindult egymásik autó felé.Menet közben keményen megtaszította a magától kinyíltajtót. Ahogy becsapódott, felbődült a Camaro kürtje.Nem, ez nem bődülés, gondolta a meghökkent Bolivia. Ezközelebb állt a hangrobbanáshoz.Talán a hangerő, talán a hangmagasság, talán a kettőkombinációja, vagy talán valami egészen más miatt történt,amit nem hallhattak. Esetleg egy olyan hang lehetett,ami az emberi fül számára észlelhetetlen. Akármi istörtént, a kialakuló lökéshullám a parkolóban álló összesautó ablakát kirobbantotta. Bolivia alsó állkapcsa útnakindult Brazília déli része felé, ahogy levegő után kapkodvameredt a pusztításra. Féltve őrzött, drágalátos, dollártermelőparkolóján mintha egy tíz másodperces tornádósöpört volna végig. A napfény megcsillant a milliónyiüvegszilánkon.Igazság szerint nem mindennapi látvány volt.- Ó, nemnemnemnem! - nyögte Bolivia, miközbenujjaival az arcát markolászta. - MANNY, IDE GYERE!A kába Ron közben már a vendégparkoló felé terelgettefiát. Valami itt nagyon nem volt rendben, és enneksemmi köze nem volt a megtekintett járművek állapotához.Apa és fia gyorsan lépkedtek, de nem elég gyorsan,hogy meglógjanak az utánuk eredő Bolivia elől. A tulajmég ebben a mély elkeseredettségben sem volt képesmegválni potenciális vevőitől.- Hé, várjanak! Oké! Oké! - Egy pillanatra elhallgatott,hogy lélegzethez jusson. - Legyen ez a szerencsenapjuk.Ha nem is az enyém, de a maguké. Ki kell kalapálninéhány deformálódást, meg feltakarítani ezt amocskot, így egy ideig nem lesz időm alkudozni. - Mélylélegzetet vett és elfintorodott, mintha fájdalom nyilalltvolna a szívébe. - Négyért a maguké.Sam az apjára nézett. Gyerekként egyszer látott egyfestményt néhány eladásra kínált, lehetetlenül nagy ésfekete szemű kismacskáról. Az állatok esdeklőn néztekfel, szinte könnyek nélkül sírtak. Most mindent megtett,hogy utánozza őket. És működött. Vagy csak az apja volttúlságosan fáradt. Ron mindenesetre beleegyezően bólintott.Sam megpróbált nem leugrani az olajfoltos aszfaltról.- Igen!Mivel a nyolcsávos kazettagyűjteményét otthonhagyta, tétován megpróbálkozott a rádióval, amikor beülta kormány mögé (emlékeztette magát, hogy a gombotnem nyomni kell, hanem tekerni), és elfordította az indítókulcsot.Legnagyobb meglepetésére - valamint apjáéra,és még inkább Bolíviáéra - a rejtett hangszórókból megszólalózene hangos volt és tiszta. Pont annyi hangerőtadott rá, hogy ne sértse meg vele a városi törvényeket, ésfelkészült, hogy sebességbe tegye az autót.Ron komoly arccal odahajolt az ablakhoz.- ígérj meg nekem valamit. Anélkül, hogy bármivel isvádolnálak, ha egyszer netán olyan állapotba kerülsz,

hogy nem tudsz vezetni, csak hívj, és én felszedlek. Akárholis vagy, és akármit csinálok éppen. Nem teszek felkérdéseket.- Megígérem. - Sam Ronra villantotta ritka fiú-azapánakmosolyai egyikét, ami valóban mély és őszintevolt, mentes minden felületességtől. - Kösz, apa. - Büszkénkihúzta magát. - Ha hazaértünk, írok neked egycsekket.Ron Witwicky hátralépett fia régi-új autójának ablakától.- Nincs számlaszámod, de nem gond. Később ideadod.- Elmosolyodott, meglehetősen jól adta a jerseyidörzsölt vagányt. - Ha megpróbá'sz megvezetni, t'om,hó' talállak. Most pedig kalandra fel!Bár Ron Witwicky úgy vélte, az autóbirtoklás ilyenkorai szakaszában még nem kellene ennyi gumit az aszfaltonhagyni, megőrizte nyugalmát, miközben fia kikanyarodotta parkolóból anélkül, hogy a gázpedálon kivülbármiben komolyabb kárt tett volna. A pillanat izgalmábanegyiküknek sem jutott eszébe az üzemanyagról kérdezgetniBoliviát, igy Ron csak reménykedhetett, hogy aCamaro tankjában van még legalább egy liter benzin.Ahogy Sam végigdübörgött az utcán, az autó egyik hangtompítójamegadta magát, és zörögve, csattogva vágódotta járdaszegélynek. Ron a kereskedés tulajdonosárapillantott. A pimasz Boliviának a szeme sem rebbent. Mivelmost adott el egy autót, amelynek talán soha nem isvolt a tulajdonosa, nem igazán érezte úgy, hogy mentegetőzniekellene az állapota miatt.- Mit vár négyezerért? Ötért alaposan átnéztem volna.- Nagyot horkantott, és morgolódva elindult visszaaz irodájához. - Legközelebb majd azt kérdik, ellenőriztem-e a fékeket.Harmadik fejezetWashington D. C, az Egyesült Államok fővárosa. A városszéles sugárútjait és geometrikus elhelyezkedésűutcáit lovak és kocsik számára tervezték. Amikormegjelentek a ló nélküli járművek, magukkal hozták a forgalmatis, melynek lebonyolítására a vonzó sugárutaknem voltak alkalmasak. Ahogy a belső égésű motorral hajtottautomobilok mérete és száma egyre növekedett, acsodálatos utcák mind zsúfoltabbá váltak. Csúcsforgalomidején a dühösen morgó autók és a siető gyalogosokugyanazokon a túlságosan keskeny utcácskákon és járdákonküzdöttek a helyért, s ez olyan zűrzavarhoz vezetett,amit még a legmodernebb számítógépek sem tudtak leküzdeni.Az egyik gyalogos éppen egy autót keresett. Pontosabbantaxit. Maggie Madsennek hívták. Ragyogó elméjű,magabiztos fiatal lány volt, és Amerika fővárosának merevenpolitikai gondolkodású lakosai pimasz helyett talánmég vonzónak is találták volna, ha a hajában nincsenekzöld tincsek, az orrában pedig a gyémántpiercing. A taxisofőrtez természetesen nem akadályozta meg benne,hogy felvegye. Az autó visszakanyarodott a forgalomba -és rögtön meg is állt.- South Hayes Street tizenkettő-nulla-nulla - mondtabe a címet Maggie a sofőrnek. - Nagyon sietek!A sofőr nemrég telepedett le az államban, miután sikerültmegszöknie egy távoli ország véres konfliktusából,így egy ideges polgár nem billenthette ki a nyugalmából.Kimutatott a szélvédőn.- Kis hölgyem, felhívnám a figyelmét a forgalomra ésa napszakra. Én már találtam egy megfelelő kifejezést erreaz állapotra. Egy másik utas addig ismételtette velem,amig meg nem tanultam helyesen kiejteni. "Áthatolhatatlan

torlódás" a neve. - Kedvesen belemosolygott avisszapillantóba. - Biztosíthatom, olyan gyorsan fogunkmenni, ahogy csak az istenek engedik.Tökéletesen érthető reagálás volt egy washingtonitaxisofőrtől. Ékesszóló és semleges. Az ékesszólás azonbannem fogja őt eljuttatni időben a céljához. Kikotorta amobiltelefonját a táskájából, és a gyorshívóba eltároltszámok egyikén kapcsolatba lépett valakivel, aki talántud neki segíteni.A Rand Corporation helyi irodájának alsó szintjénGlen Whitmann vette fel az asztali telefon kagylóját, ehhezazonban félre kellett tennie a vezeték nélküli egeret.Mielőtt fogadta volna a hívást, gyorsan eltüntette a képernyőrőla Miss Amerika szépségverseny döntőseiről készültfilmeket. Ezeket egyesével nézte végig, miközbenegytagú zsűrinek képzelve magát, gondolatban hosszúlistát állított össze jegyzeteiből. Nyelvével arca balfelébetolta a félig összerágott Fruity Pebbles masszát. így leginkábbegy szemüveges rókamangusztára hasonlított, deszerencsére senki nem volt a közelben, hogy erre felfigyeljen- vagy lefotózza egy mobiltelefonnal.A mozdulatlanul álló taxi hátuljába szorult Maggietürelmetlenül fújta ki a levegőt.- Na végre! Glen, én vagyok az. - Vetett még egy pillantásta forgalomra: szedánok, furgonok, teherautók,kormányzati járművek összefüggő falát látta. Ennél méga grönlandi gleccserek is gyorsabban mozognak. - Egytaxiban dekkolok, áll a forgalom. Késni fogok, sokat. Öszszetudsz kötni a forgalomirányítással? - Arcával a válláhozszorította mobiltelefonját, és miközben kérése teljesítésérevárt, lázasan verte laptopja billentyűzetét.A kalitkájában ülő Whitmann felegyenesedett, és körülnézettaz alacsony fal fölött. Senki nem hallgatózott aközelben.- Már megint? - suttogta a telefonba. - Te mindigsokat késel! Hogyan kapsz egyáltalán olyan állást, aholgondolkodni kell, ha a saját órádat sem tudod beállítani?Erre most nincs idő, gondolta Maggie rosszkedvűen,ügyet sem vetve barátja dorgálására.- Nem aludtam el! Egy bokorban rejtőzködtem. Elkellett kerülnöm a főbérlőmet, túl sok lakbérrel tartozom.Meg tudod tenni, Glen?A Fruity Pebbles masszája fokozatosan lefelé csúszotta rá váró emésztőnedvek felé. Glen Whitmann remélte,hogy az édesség eltűnése után jobban meg tudja értetnimagát beszélgetőtársával.- Mags, ne tedd ezt velem! - Újra kinézett a folyosóra.Még mindig üres volt. - Legutóbb is majdnem lenyomoztakminket.Maggie legszívesebben beleüvöltött volna a mobütelefonba,de félt, hogy felkelti a sofőr figyelmét. Bár kinézeteés angolnyelv-ismerete alapján nem úgy tűnt, mintaki zűrt okozhat, még akkor sem, ha felfogja, miről beszélaz utasa.- Glen, vedd ki az arcod a Fruity Pebblesből, és segíts!Ha a jeldekódolási jelentésemet nem nyújtom be négyig,nekem végem! Kész, ki vagyok rúgva! Ott kell hagynomaz albérletet, de akkor beköltözöm hozzád!Whitmannt általában könnyen meg lehetett félemlíteni,különösen Maggie-nek, azonban a fiatalember mostkomoly ellenállást tanúsított. Hátradőlt a székében, és ahungarocellre emlékeztető szirmokat rágcsálva könnyedhangnemben felelt:

- Nem, ez nem fog működni. Nagyanyám azt sembírja, ha a haverok átjönnek játszani. Kiakadna, ha azegyik még oda is költözne. A játék fegyverekkel ellentétbenaz övéi nagyon is valóságosak.- Gyűlöllek! - Maggie kőfalakba ütközött, túljártakaz eszén. Nagyot sóhajtott, és amikor folytatta a beszélgetést,a hangja már óvatosan visszafogott és konfliktuskerülővolt. - Oké, mit szólsz a következőhöz? Jövő hétenmindennap veled ebédelek.Glen felvillanyozódva húzta ki magát.- Nyilvánosan? És kiejted a nevem is?Újabb sóhaj a vonal másik végéről.- Rendben.Glen azonban még nem fejezte be.- És úgy beszélsz velem, mintha fontos ember lennék?- Iggen. - A kagylóból hallatszó sóhajok egyre mélyebbéés rezignáltabbá váltak.- És ha találkozunk egy csinos ismerősöddel, bemutatszneki? - Glen visszafojtott lélegzettel várta aválaszt.- Hát persze! A véremből nem kérsz egy félliternyit?A fiú már a billentyűzeten kopácsolt.- Tudod, hogy nem szeretem a meleg italokat. Álljkészen. - Számítógépe monitorján megjelent A FORGALOMIRÁNYÍTÓRENDSZER ELÉRÉSI ÚTVONALA.A taxi hátuljában Maggie képernyővédője átengedte ahelyet egy komplex, többszínű utcatérképnek, amely lefedtea teljes belvárosi részt. Begépelte a CONSTITUTIONAVENUE nevét, és a kép ráközelített jelenlegi pozíciójára.Elégedetten felmordult, mintha azt mondta volna, "Navégre!", és egy gombnyomással lezárta a műveletet.A taxi előtt azonnal zöldre váltott minden közlekedésilámpa. Előrehajolt a sofőrhöz.- Látja azokat a fényeket? Azt jelentik, gyorsítsonugrási sebességre!A sofőr túlélte a háborút és az éhínséget egy távoliországban, így már nagyon rég megtanulta, hogy az abölcs ember, aki kérdések nélkül fogadja el a csodákat.Bár nem értette meg jobban az itt történteket, mint sajátanyósát, engedelmesen beindította a motort.Maggie kivágta az ajtót, mielőtt a taxi teljesen megálltvolna, és ezzel a mozdulattal kis híján sikerült lefejeznieegy kóbor macskát. Holmiját két kézzel fogva rohanta jellegtelen épület bejáratához, ahol a biztonságiakfeltartóztatták, amíg elő nem szedte az azonosítóját. Végigszáguldotta folyosókon, és végre elérte a liftet, ahol aportás a következővel fogadta:- Jött néhány fickó a Pentagonból, a maga csoportjávalakarnak beszélni.Maggie-nek arra sem volt ideje, hogy elmotyogjon valamiválaszt, minden erejével arra koncentrált, hogy jobbcipője sarkával megnyomja a felvonó hívógombját. Mielőttazonban bezáródhatott volna mögötte a fülke ajtaja,megjelent két fekete öltönyös férfi.- Maggie Madsen? - Mindkét ügynök felvillantottajelvényét. Mielőtt válaszolhatott volna, a közelebbi férfiintett neki, hogy szálljon ki. - Védelmi Hírszerző Ügynökség.Velünk kell jönnie. - Társa udvariasan, de határozottanmegfogta a könyökét, és kivezette a liftből.Maggie elkeseredett igyekezettel próbálta megtartani akezében egyensúlyozott anyagokat.- Fiúk, ha a közlekedési lámpákról van szó, biztosíthatommagukat, hogy egyedül tettem. Minden az én hibám.Azért tettem, mert nem akartam elkésni a prezentációmmal,

becsszó.Az első ügynök a másik könyökéhez lépett, és gyorsította tempón.- Csak jöjjön velünk, kérem.Ennyi fáradozás, hogy időben beérjen, gondolta keserűen,nem beszélve a betörésről egy helyi kormányügynökségrendszerébe, és tessék, már terelik is kifelé. Azonbanmeglepetten tapasztalta, hogy nincs egyedül. Hozzáés napszemüveges kísérőihez sorban csatlakoztak kutatócsoportjánaktagjai. Feszült pillantásokat váltottak egymással,de magyarázat nem érkezett.Az udvar gyepén egy helikopter várakozott. Maggieérezte, hogy nem csak dekorációnak tették oda.- Mi ez az egész? - kérdezte Alice-t a statisztikáról.- Nemtőm. - A másik nő ugyanolyan rémültnek tűnt.- Jöttek és összeszedték az egész csapatot. Senki nemmondott semmit, és a kérdéseimre sem válaszoltak. Csakannyit mondtak...- Tudom - szakította félbe Maggie. - "Kérem, jöjjönvelünk." Legalább udvariasak.A komor arcú statisztikust ez nem nyugtatta meg.- A kivégzőosztag is lehet udvarias.Amint a teljes csapat és a kíséret egy része bezsúfolódotta várakozó gépbe, azonnal felemelkedtek. Maggieszerencsésnek mondhatta magát. Mindenki szűkösen ült,de ő legalább az ablak mellé került. Washington elvonultalattuk, a látkép ismerős és változatlan volt, amíg el nemkezdtek ereszkedni. Most már legalább annyit tudtak,hová hozták őket. Ezt az épületet semmivel nem lehetettösszetéveszteni.Fogadóbizottság várta őket, amikor földet értek egybelső leszállótéren. Fegyveres fogadóbizottság. A katonáka szokásostól eltérően nem tűntek nyugodtnak, nem cseverésztekegymással arról, mit játszottak a csapataik előzőéjjel, kinek mi volt a programja a kedvesével, vagy miértnem jött még át a legutóbbi fizetés. Ez meglehetősenszokatlan, gondolta Maggie. Nem jó jel.Járt már korábban az épületben, de sosem ebben a részében.A Pentagonban sokkal könnyebb volt eltévedni,mint az ország bármelyik másik épületében. Maggiebüszkén vallhatta, hogy eddig mindig megtalálta a célját,majd a kijáratot is. Most azonban nem az utca felől, hanema belső udvarról érkezett, és pillanatok alatt összezavarodotta hollétét illetően. Egy tengerészgyalogosőrmester egyik folyosóról a másikra vezette őket. Mi folyikitt? Mi ez az egész, és az őket kísérő ügynökök miértnem válaszolnak az ő vagy a kollégái kérdéseire? Azt márkorábban megállapította, hogy bármiről is van szó, annaksemmi köze a belvárosi közlekedési lámpák törvénytelenmanipulációjához.A hadsereg egy alezredese hosszú léptekkel csatlakozotthozzájuk, és takarékos mozdulatokkal kiosztott köztüknéhány dokumentumot. Az oldalak ropogtak, a mappákteljesen újnak tűntek. Maggie nem vesztegette azidőt, meg sem próbálta elolvasni a sajátját. Az volt az érzése,hogy akármi is van benne, hamarosan úgyis ismertetikvelük szóban.- Az iratokban található információk titkos besorolásúak- közölte a mosolytalan alezredes. Micsoda meglepetés.- A tartalmáról, illetve mindarról, amit itt ma hallanak,senkivel nem beszélhetnek ezen az épületen kívül,beleértve a családjukat is. A titoktartási fogadalom, amitnemsokára aláírnak, szintén titkos dokumentumnak számít.Az, hogy önök most itt vannak... szintén titok. Ami

a kintieket illeti, tudomásuk szerint maguk jelenleg nincsenekitt, és a következő találkozóra soha nem kerültsor.Maggie lassan bólintott. A munkája során már többszöris került hasonló szituációba, de a figyelmeztetéstmég soha nem közölték vele ennyire komolyan.- Tehát nem is kérdéses, hogy nincs több kérdés?Az alezredes odafordult, és késlekedés nélkül felelt -ezúttal is a jókedv leghalványabb jele nélkül.- Titkos információ.Még néhány ilyen válasz, és félő, hogy elveszíti veleszületetthumorérzékét, gondolta, miközben befordultakegy sarkon. Egyre növekvő aggodalma visszatükröződötthasonlóképpen megdöbbent beosztottai arcán. Elképzelésesem volt róla, miről van szó, némelyikük azonbanmég csak azt sem tudta, hol vannak. Voltak köztük, akikmost jártak először a nemzetbiztonság központjában.Az eligazító helyiség tágas volt, jól megvilágított észsúfolt. A termet hamarosan izgatott suttogás töltöttebe. Maggie gyors fejszámolást végzett, és megállapította,hogy körülbelül hetvenen lehetnek jelen, egyenruhásokés öltönyösök vegyesen. Meglehetősen eklektikus öltözékeellenére ő is az utóbbiak közé tartozott. Miközben akollégáival helyet kerestek maguknak az üres székeken, aterem túlsó végében nyíló oldalajtón bevonult egy makulátlanöltözékű civil, és fellépdelt az üres emelvényre.Iratköteg vagy tömött aktatáska helyett csupán kávévalteli papírpoharat tartott a kezében. Megjelenésekorazonnal mindenki felállt a helyéről, ez azonban nem gátoltameg abban, hogy zavartalanul elfogyassza a kávét,és a pohárral célba vegyen egy közeli szemetest. Elhibázta.A Maggie mellett álló statisztikus hitetlenkedve mormolta:- Ez John Keller, a nemzetvédelmi miniszter!Maggie legszívesebben visszaszólt volna, hogy pontosantudja, ki a jövevény, de a férfi megjelenése őt isugyanúgy meglepte. Az előttük álló különleges tájékoztatóhozgondolatban hozzárendelt fontossági szint a kétszereséreemelkedett.A miniszter elhelyezkedett a pódium mögött, végignézettaz egy csapásra figyelmessé váló közönségen, éstürelmesen megvárta, hogy az utolsó beszélgetések ismaguktól elhaljanak. Kissé oldalra hajolt, és odasúgta azegyik asszisztensnek:- Egy részük elég... fiatalnak tűnik.Az asszisztens megértően bólintott.- İk a téma legfőbb szakértői, uram. Az NSA manapságmár egyenesen a gimnáziumból toboroz. - Rövidszünet után hozzátette: - A képességeik a fontosak,uram... nem a koruk.- Tudom - felelte a vonakodó Keller -, de a körülményeketés az ügyet figyelembe véve talán nem ártana egykis... érettség.- Az érettség nem életkorfüggő, uram - mutatott ráaz asszisztens az egyik kedvenc gyermekkori olvasmányábólidézve, majd hátrébb lépett.Keller kihúzta magát, és szemügyre vette a feszültenfigyelő és várakozó embereket. Semmit nem nyerhetett atovábbi időhúzással.- Kérem, akik találnak maguknak széket, foglaljanakhelyet. John Keller vagyok. - Tudta, hogy bővebb bemutatkozásranincs szükség, különösen nem ezeknek azembereknek. - Biztosan azon gondolkodnak, miért vannakmost itt. Megpróbálom egyszerűen összefoglalni.Nincs is másra időnk. A tények a következők: tegnap, helyi

idő szerint 21:00-kor Katar nyugati felében megtámadtáka SOCCENT előretolt műveleti bázisát. Nem kaptunkfigyelmeztetést, és amennyire jelen pillanatban megtudjuk állapítani, nincsenek túlélők.Nyugtalan mormogás töltötte be a helyiséget. A miniszterfeszült bejelentése még azokra is hatott, akik napmint nap gyakorolták a tökéletes közömbösséget a sajtóelőtt. Keller is észrevette szavai következményét, és néhánymásodpercig hagyta leülepedni a hallottakat. Egyáltalánnem érzett elégedettséget.- Körülbelül félórán belül az egész világ tudomástszerez az esetről. Önök az elsők, akik tájékoztatást kapnakróla. Az utólagos elemzés igazolta, hogy a támadáscélpontja katonai hálózatunk titkosított adattára volt.Nem tudjuk pontosan, milyen információt kerestek a támadók,azt azonban igen, hogy a helyszínen tartózkodókatonáink gyors gondolkodásának és bátor fellépésénekköszönhetően a próbálkozást sikerült meghiúsítani. Amipesszimistább és előrelátóbb embereink egy részét arra akövetkeztetésre juttatta, hogy újabb hasonló kísérlet várható.- Senki nem vállalta magára a felelősséget. Egyetlencsoportosulás, egyetlen internetes oldal, egyetlen országsem. Mindeddig az egyetlen nyom, amivel rendelkezünk,a következő. - Intett egy másik segédnek, aki a dobogómellett állva várakozott. Az asszisztens megnyomott egygombot a kezében tartott távvezérlőn.A termet jócskán lehalkított földöntúli sikoly töltöttebe. Maggie alig tíz másodperc alatt vált meglepettből azijedten keresztül élénken érdeklődővé. Előkotorta a telefonjáta táskájából, és miközben sebesen pörögtek agondolatai, a tőle telhető legnagyobb sebességgel kisebbbetűcsoportokból álló jegyzeteket készített.Keller folytatta.- Ez a jel törte fel a hálózatunkat. Az NSA teljes kapacitásávaldolgozik az analizálásán, illetve azon, hogyelfogja a jelet, amennyiben a neten vagy bármilyen másmédiumon keresztül el akarnák azt juttatni hozzánk. -Előrehajolt, egyszerre próbált minél több ember szemébenézni a jelenlévők közül. - Az önök segítségére van szükségünk,hogy rájöjjünk, ki tette ezt. Önök mindannyianfigyelemre méltó eredményeket értek el a jelelemzés ésaz ahhoz kapcsolódó egyéb tudományok terén, különbenmost nem lennének itt. Azt kérem, hogy a szakértelmüketönként ajánlják fel ebben az ügyben. Ha valaki ki akarszállni, most megteheti. - Mereven biccentett bal felé. -Ott az ajtó. Ha valaki el akar menni, vagy úgy érzi, nincsmás választása, mint távozni, azt az odakint várakozósegédek visszaviszik a munkahelyére, és a személyi anyagukbana ma történteknek nem lesz sem negatív, sempozitív nyoma.Halálos csend telepedett a tárgyalóra. Senki nemmozdult. A hátsó sorban valaki megpróbált elnyomni egyköhintést.A miniszter elégedett mosollyal bólintott.- Köszönöm. A célkereszt közepén ülünk, emberek.Az elnök harci kötelékeket vezényelt az Arab-öböl térségébeés a Sárga-tengerre. Ez nem gyakorlat, valóságosabbmár nem is lehetne. - Megfordult, hogy elhagyja apódiumot, ám egy pillanatra megtorpant, és szívből jövőjókívánsággal búcsúzott: - Az óra ketyeg. Isten legyenönökkel, és sok szerencsét.Azonnal élénk, izgatott, ám visszafojtott hangerejűbeszélgetés zaja töltötte be a termet. Maggie a nekiirányzott kérdésekre ügyet sem vetve átnyomakodott a

sokaságon, hogy utolérje a távozó minisztert. A férfi márkilépett a folyosóra, segédeivel és testőreivel együttgyors tempóban távolodott déli irányban. Egy átlagosbeosztott biztosan elbátortalanodott volna a biztonságiintézkedések láttán, Maggie azonban minden tekintetbenmessze állt az átlagostól. Vagy talán csak elég nihilistavolt hozzá, hogy ügyet se vessen rájuk. Az egyik segédészrevette a miniszter felé száguldó zöld hajú rakétát,és megpróbálta elállni az útját. A lány balra cselezett, aztánjobbra, aztán gyorsan elsuhant mellette, és már ott isállt Keller mellett. A gondolataiba merült férfi fel semfigyelt rá.- Khm... miniszter úr, Maggie Madsen vagyok... aRandnál dolgozom, algebrai kódelemzéssel, vagyis kódtörésselfoglalkozom. Az ön egyik helyettese, Ben Tharpegyakornoka voltam. Fotomodellkedessel szereztempénzt, hogy végezhessek az MIT-n... persze szigorúancsak Ízléses képeket vállaltam. Többnyire. Tulajdonképpenmiért is mondom el ezt magának?- Fogalmam sincs. - Keller végre ránézett. Talán amodellkedés keltette fel a figyelmét. Vagy csak megpróbáltudvarias lenni. - Tudja igazolni az orrában lévő gyémánteredetét, Margaret?A lány gyakorlott mozdulattal kipattintotta a követ.- Igazából nem vagyok Margaret. Gyűlölöm azt a nevet.A születési anyakönyvi kivonatomban is Maggie szerepel,és ha valaki Margaretnek hív, hajlamos vagyok...eh, felejtse el, bocsánat. Van egy kis impulzuskontrollproblémám,hiányzik a szűrőm. Például valószínűleg nemkellene mondanom, hogy a bozontos szemöldökétől én...A nemzetvédelmi miniszter, a kíséret és Maggie közbenbefordultak egy sarkon.- Rátérne a lényegre? - érdeklődött Keller hűvösen.A vonzó, fiatal lány üdítő figyelemelterelésként szolgált,csakhogy ilyesmire most nem volt ideje.Maggie nagyot nyelt.- Nos, az jutott eszembe, hogy az a jel leginkábbolyan volt, mint egy modulált fázissorozat. Mint amikorbedug egy modemet, csak sokkal gyorsabb, és pokoli kifinomult.- Igen - morogta szárazon Keller -, tudom, mi az amodem.A lány a szarkazmusra ügyet sem vetve folytatta.- Szóval, ez csak előzetes vélemény, de ha jól hallottam,ez a dolog nemcsak gyors volt, hanem gyorsabbminden másnál. Igazából azt akarom mondani, olyangyors, hogy az már nem is lehetséges.A férfi bólintott.- Biztosithatom, hogy lehetséges, ugyanis megtörtént.A visszajátszásnál csökkentettük a hangerőt, de alejátszási sebesség változatlan maradt; nem nyújtottukés nem tömöritettük. Talán a csapata egyik tagjának sikerülrájönnie, hogy hozták létre. Ó, és ha már a lényegtelendolgoknál tartunk, hadd hívjam fel a figyelmét arra,hogy itt csak a fejére van szükségünk. - Lépései megnyúltak,miközben a lány lelassított, és a stáb pillanatokonbelül eltűnt egy újabb sarok mögött, ott hagyvaMaggie-t a folyosó közepén.Amint kiértek a látómezejéből, a szemét forgatvamegtorpant, és dühösen a homlokára csapott.- Ügyes voltál, Mags! Egyszerűen zseniális! Az amegjegyzésed a nemzetvédelmi miniszter szemöldökére...Mélyen a sivatagban, a felhevült dűnék közt forró, szárazszél söpört végig a gerincen, a lankás oldalon patakokbanpergett le a finom homok. A dűne közepénél felcsapó

homokkitörésnek azonban nem a szél volt az okozója, atölcsér egy mechanikus, pókszerű, könyörtelen kinézetűkoponya hirtelen előbukkanásának köszönhette létrejöttét.Az egyszerű, organikus létformákénál sokkal élesebbés érzékenyebb szemeivel az infravöröstől az ibolyántúlitartományig terjedő tartományban végigpásztázta környezetét.A szemek ráfókuszáltak egy kilőtt tank megfeketedettmaradványaira. Az élettelen fémtömeg mellett kétlábúlények hőnyomait észlelte. Az egyik lény kisebb termetűtársa sérült felső végtagját ápolta. Mindez azonban kevésséérdekelte Skorponokot. Sokkal fontosabbnak tartottaaz egyik kétlábú kezében lévő lilás körvonalú készüléket.Egy képrögzítő berendezés volt az. Egy infravörösképrögzítő. Primitív formájú és konstrukciójú, de tökéletesenműködőképes szerkezet. A fémszörnyeteg rögzítettea kétlábúak pozícióját, és újra eltűnt a homok alatt.Donnely és Epps a rögzítő kijelzőjén megjelenítettképet tanulmányozták. A kép egy hatalmas, kétlábú gépezetalsó felét mutatta; a szerkezetet valamiféle elektromostöltésű dicsfény ragyogta körül, melynek elméletilegzavarnia kellett volna a robot belső irányítórendszerét,ám mégsem így történt.Epps a fejét csóválva visszajátszotta a felvételt, éstöbb szögből is megvizsgálta a gépet.- Sosem láttam még ilyen fegyverrendszert. Úgy nézki, mint egy teherdaru, de sokkal nagyobb, mint azok akísérleti példányok, amelyekről hallottam. Aztán itt vanez a furcsa aura a külső fémváz körül. Bármi is generálja,mintha valamilyen láthatatlan erőtér lenne.- "Erőtér"? - horkantott gúnyosan a szkeptikus Donnely.- De hiszen az lehetetlen, nem? Láthatatlan erőterekcsak a képregényekben meg a sci-fi regényekben szerepelnek.- Amikor barátja nem válaszolt, Donnely bizonytalanulhozzátette: - Igaz?Lennox lépett oda mögéjük, és emberei válla felettmegnézte a képernyőt.- Azt nézzétek! Ilyen kísérleti projektünk még aLockheednél sincs. Legalábbis sosem hallottam vagy láttamhasonlót. A pokolba is, ilyesmiről még pletykák semterjengnek!Epps a szemét forgatta.- Ó, ember... én is szereltem azokat az apró számítógépeketFloridában, de a munkaadóm biztosan nemszámolt be a titkos programokról. - A képernyőre mutatott.- Egy biztos, ezt a dolgot semmilyen spéci vírusölővelnem tudjuk elkergetni.A fegyverét tisztogató Figueroa a társaira nézett.- Tudjátok, anyámnak volt egy "képessége". Látottdolgokat. Én is örököltem tőle a képességet. Ez a dolog,ami megtámadott minket... az az érzésem, hogy mégnincs vége.- Aha, ehhez aztán tényleg szükség van a képességedre,nagyokos! - vágott vissza Donnely. - De ha márvan, mi lenne, ha a voodoo mágiáddal kijuttatnál minketinnen?Az altiszt félrerakta a fegyverét, és lassan felállt.- Tudod, kispajtás, kettőnk közül én vagyok a nagyobb.Donnely levette a szemüvegét, és ő is felpattant.- Lehet, viszont én jobban szét akarom rúgni a segged!Lennox az egymásnak induló katonák közé lépett. Azingerültségtől még nagyobb erő költözött a hangjába.- Hé, csak nyugi! Figyeljetek ide! Az a dolog halkan érkezett,lecsapott az antennarendszerre, kiiktatott mindenkülső és belső kommunikációt. Minden nyomát eltüntette

annak, hogy valaha itt járt. - Hagyta, hogy szavai leülepedjenek,majd hozzátette: - Szerintem nem akarja, hogybárki is tudjon a létezéséről.Donnely és Epps összenéztek.- Amikor elkészítettem a felvételt - emlékezett viszszaEpps -, azt hiszem, meglátott. Úgy értem, egyenesenrám nézett. Szerintem pontosan a képalkotó szenzorjaibanéztem, nem valami firnyákos vizuális csaliba.Lennox elkomorodott.- Ha igaz, hogy titokban akarja tartani a jelenlétét,és meglátott téged a képrögzítővel, akkor logikus azt feltételezni,hogy még mindig keres minket. Mielőtt újabbpartit rendezne, el kell juttatnunk ezt a készüléket és atartalmát a Pentagonba. - Eppsre nézett. - Újra próbálkoztálaz elektronikus küldéssel?A műszaki őrmester bólintott, és utat engedett egyrenövekvő ingerültségének.- Még mindig a halott zónában vagyunk. Egyetlen jelsem érkezik és nem is távozik. Nincs műhold sem, nincse-mail, nincs semmi. - A válla fölött kelet felé bökött. -Ha kijutunk a dűnék közül és közelebb érünk Katar Cityhez,ott már van Wi-Fi, és elcsíphetek egy jelet. - VisszanézettLennoxra. - Addig marad a postagalamb.A százados elfmtorodott.- Vagyis személyesen kell kézbesítenünk a cuccot.Egy csomó dolgot elszórtunk menekülés közben. Mi maradt?_L-- Nem sok. - Donnely megpróbált kevésbé csalódottnaklátszani. - A fegyverek fele. Néhány jelzőrakéta.A rádió kisült. Mint Epps említette, a telefonok döglöttek.Nem tudjuk felvenni a kapcsolatot a légi felderítéssel. -Eppsre nézett. - Nem beszélhetünk senkivel, és ők semérhetnek el minket. Egy Humvee-ra lenne szükségünk.- Vagy néhány versenytevére. - Lennox Mahfúzhozfordult. Az ifjú csatlakozott hozzájuk menekülésük közben,de csöndben hallgatta a katonák tanácskozását. -Kölyök, te rengetegszer jártál nálunk. Azt hiszem, idejeviszonoznunk a szívességet. Milyen messze van innen afalud?A fiú kisöpörte a haját a szeméből, és az egyik dűnéremutatott.- Nagyon közel, a következő domb mögött.- Gyerekjáték lesz. - Lennox fáradt, ám elszántnaktűnő társaihoz fordult. - Nem igaz, Fiúk?- Gyerekjáték, főnök - felelte az őrmester, miközbenkiszórta jobb bakancsából a homokot.- Akkor gyerünk! - Lennox tett néhány lépést a jelzettirányba, és útközben felkapta az egyik csomagot.Más tisztek elosztották volna holmijukat a beosztottjaikközött, ő azonban nem tett így. Igaz, hogy ő volt a feljebbvaló,és két sáv díszítette a vállát, legbelül azonbanugyanolyan egyszerű katona maradt, mint az alatta szolgálóemberek. Nem csak hogy nem törődött a megmaradtfelszerelés rá eső részének cipelésével, egyenesenörült is neki. Ha kitör a tűzharc, legalább nem kell keresgélniesemmit. - Csak vesztegetjük az időt! - vakkantot- |ta. - Mozgás, ötméteres térköz egymás mellett, indulás!Miközben hozzákészülődtek az induláshoz, Figueroaaz ajkához emelte a nyakába akasztott láncon lógó medált,és gyors csókot nyomott rá, mielőtt visszadugtavolna a zubbonya alá. Lennox észrevette a mozdulatot.- Mi az?A fegyverét markoló altiszt elsétált mellette.- Szent Kristóf medálja. İ az én emberem. - Gyengéden

megveregette a zubbonyát, ahol a medál a bőréhezsimult. - Vigyáz ránk, és biztonságban hazavezérel minket.Lennox megértően bólintott, és visszanézett arra,amerről jöttek. A távolban, olyan élesen, mintha odafestettékvolna az ég kék hátterére, füst szállt fel a bázisközeléből.- Egyik fém a másik ellen.Nem csoda, hogy az öbölben állomásozó hordozórólérkező Black Hawk helikopterjárőr nem vette észre a lazaalakzatban haladó, terepszín ruhás katonákat. A gépekazonban jól mutattak a CNN adásában, a madárfészekreemlékeztető mikrofonerdő előtt tájékoztatót tartó nemzetvédelmiminiszter háta mögött.- Jelenleg nem erősíthetjük meg, hogy vannak-e túlélők- jelentette be komor, rezzenéstelen arccal -, azonbanimáink azoknak a bátor férfiaknak és nőknek a családjaiértszólnak, akik a SOCCENT előretolt bázisán szolgáltak.A katasztrófa részletes kivizsgálása jelenleg is folyik.Amint megerősített információkhoz jutunk, továbbítjukazokat a médiának.- Ennek a borzalmas és indokolatlan provokációnaka horderejét, a támadás súlyosságát és az áldozatok számátfigyelembe véve az elnök és a kongresszus megegyezteka Vezérkari Főnökök Tanácsával, hogy az összesbel- és külföldi amerikai katonai támaszpontot DEFCONDeltába, a létező legmagasabb készültségi fokozatba helyezik.Még a lázasan jegyzetelgető, illetve felvételeket készítőújságírók is megdöbbentek ezen az egyenes, mindensallangot nélkülöző beszéden. A szokásos politikaifelhangok nélküli szavak rég nem látott pártközi egyetértésrőltanúskodtak. Az, hogy a miniszter meg sem emiitettea politikai pártokat, csak még jobban hangsúlyoztaa helyzet komolyságát és az országot fenyegető veszélyt.Sarah Lennoxot azonban nem nyugtatta meg a-pártköziegyetértés látványos demonstrációja. Otthona biztonságábanelszakadt a tévétől, miközben a nemzetvédelmi miniszteraz újságírók kérdéseire válaszolt. A készülékbőláradó zajra ügyet sem vetve felvette a síró csecsemőt. Magáhozszorította a lányát, és elindult a konyhába, hogymegmelegítsen egy üveget.- Cssst... a papa jól van... nincs semmi baja...Arra gondolt, ha elég gyakran mondogatja, talán magais elhiszi.Negyedik fejezetAmikor nem talált menedéket az álmodozásban, Sammindig feltekerte a hangerőt. Szülei becsületére legyenmondva, tűrőképességük olyan messzire terjedt,hogy a már szinte kibírhatatlan zajt is némán viselték, pedigaz annyira hangos volt, hogy a szalamandra terráriumábanremegett a víz, akár a Jurassic Park tavai. Hogy aszalamandra mit gondolt gazdája zenei ízléséről, az öröktitok maradt.Sam Witwicky figyelme ezekben a pillanatokban nemannyira a két hangfal közé helyezett iPod-ból áradó zenére,sokkal inkább a kézzel írt papírlapra irányult, melyre azelvégzendő feladatokat jegyezte fel. Kerített egy tollat, éskihúzta az első pontot: "autóvásárlás". Aztán hátranézett,és tekintete végigsiklott a többi feladaton."Új autórádió vásárlása"... "új fényezés".....útitársnőbeszerzése." Bekarikázta a négyes számot. Az ágyán ülő,ál ékköves nyakörvet viselő csivava tűnődő tekintettelnézett rá. A kutyát Mojónak hívták, és apró mérete ellenéreigen nagy öntudattal rendelkezett. Szemlátomástnagyon vigyázott bekötözött lábára.

A kutya kitartó nézése végül arra késztette Samet,hogy odaforduljon.- Mit akarsz?A csendesen lihegő eb jobboldalt kilógó nyelvvel, ürestekintettel meredt gazdájára. Sam letette a tollat, hátatfordított a listának, és odasétált az íróasztalához. Azüvegek és hengeres dobozok tömegéből előhúzott egy féligkiürült hajhabos flakont. Nem volt kevésbé vagy jobbanzsíros, mint bármelyik másik túlárazott kőolajszármazék,melyekről azt állították, hogy az ellenállhatatlanférfiszépségek kőkemény, sima tincseivé változtatják aSaméhez hasonló göndör fürtöket. Azonban az ismételthasználat sem alakította át, legfeljebb csak ragacsossátette a haját. Ezt követte a középkategóriás, illatos kölnivízráspriccelése az arcra, a vállra, a mellre és - nem avalószínűség, inkább a remény gesztusaként - az alsóneműre.Ilyeténképpen illatfelhőbe burkolva telepedett le aszámítógép elé. Néhány billentyű megnyomásával előhívtaaz eBay oldalát. A régi, sérült szemüveg képe mellettimezőben megtekinthette a csalódást keltő, ám mostanramár ismerős számot, a felajánlások mennyiségét:nulla. A fejét csóválva kinyitott egy tablettákkal teliüvegcsét,kivett egy szem gyógyszert, és odaadta a kutyánaknapi fájdalomcsillapító fejadagját. Mivel gondolatait teljesenmás foglalta le, az üveget automatikusan becsúsztattaa nadrágzsebébe.- Tudom, hogyan hatnak rád ezek a szerek, és nemtudod mindig kontrollálni magad - mondta a szenvtelenülfigyelő csivavanak -, de ha még egyszer az ágyamrapisálsz, kint fogsz aludni, és nem érdekel, mit mondanya. Ezzel a borzalmas és kegyetlen fenyegetéssel indultaz ajtó felé. Mojo csak egy pillanatig habozott, amíg biztosnem lett benne, hogy gazdája valóban távozik, és márrohant is utána.Az elülső udvaron dolgozó Judy Witwicky a nyitottablakon keresztül hallotta ugyan, de nem látta a televíziót.Újabb hírek számoltak be a világszerte egyre növekvőfeszültségről, melyet a közel-keleti amerikai bázis ellenitámadás idézett elő. Állandóan ez történik, gondolta anő, és a média minden alkalommal ráveti magát az ügyre,és alaposan felfújja. Ha kivétel nélkül mindegyiknektúl nagy figyelmet szentelsz, nagyon hamar becsavarodsz.A rózsabokrok metszése közben úgy döntött, ezt afigyelmeztetést sem kell komolyabban vennie, mintamennyire szerinte megérdemli.Nem messze tőle a férje a barkácsáruházban vásárolt,előre gyártott kőösvény utolsó darabját fektette le.Sam a főbejáraton kirobbanva elrohant közöttük, éstovábbsprintelt a kocsibejáró felé. A rendszerint a gazdájasarkában loholó Mojo megérzett valamit a fűben, és lelassított,hogy közelebbről is szemügyre vegye.A munkájából felnéző Ron letelepedett a sarkára, ésazzal a fajta türelemmel figyelte vágtázó fiát, amit azapák csak a tolerancia gyakorlásának hosszú évei alattsajátítanak el, amennyiben közben nem követnek elgyermekgyilkosságot.- Sam fiam, ezt itt ösvénynek hívják. - Kezével mutattaa fáradságos munka gyümölcsét. - Ezek a szép kövekegy szép ösvényt alkotnak.Sam ismerte már annyira saját apját, hogy megérezzea szavaiban rejlő figyelmeztetést, ezért sietve visszahátrált,majd kimért léptekkel végigvonult a nagy gonddallehelyezett köveken.

- Látod? - folytatta az apja elégedetten.- Annyiranehéz volt? Ha lesz saját kerted, te is megérted. Ha évekettöltesz nyeséssel, ápolással, nyírással és trágyázással...A trágyázásról Samnek rögtön eszébe jutott egy megjegyzés,de mivel meg akarta érni a tizennyolcadik életévét,inkább visszanyelte, és az anyjához fordult.- Anya, nem akarod abbahagyni Mojo kidekorálásátékkövekkel? Csivavaként elég fejlett az önérzete anélkülis, hogy mindennap pátyolgatnád.Az asszony felnézett a rózsák közül, és összevonta aszemöldökét.- Tudod, hogy nem szeretem, amikor ezt a kifejezésthasználod - dorgálta meg fiát.Ron segítőkészen közbeszólt:- Talán visszatehetnéd a szárítóba, drágám.Judy Witwicky fájdalmas arccal nézett a férjére.- Az baleset volt! Fogalmam sem volt róla, hogy ottalszik a ruháskosárban. Te is nagyon jól tudod, időnkéntmennyire nehéz észrevenni. - Lehajolt, felkapta a kistestűkutyát, és magához szorította. Mojo a lábaival kalimpálvapróbált szabadulni, de mindhiába.- Hát hogy van a pici tappancsod, nagyfiú, mondd? -A fiára nézett. - Beadtad neki a gyógyszerét?- Igen, megette. Már sikerült függővé tennünk. Bármelyiknap várhatjuk a DEA kutyarészlegének látogatását.- Elbűvölő mosolyt villantott fel. - EgyébkÉnt gyönyörűeka rózsák. Jól megy a színük a hajadhoz.- Na ne kábíts! - vágott vissza az anyja. - Tizenegyreitthon lenni! A "Haj" várni fog rád. És vezess óvatosan!A figyelmeztetés és az intés követte Samet, ahogy becsusszanta Camaro kormánya mögé, és becsapta magamögött az ajtót. Az indítókulcs elfordítása hangos, csikorgózajt eredményezett, amit a kipufogóból előrobbanófekete füstfelhő követett, ahogy az autó végigdübörgöttaz utcán. Sam anyja véletlenül belélegezte a füstöt,és levegő után kapkodva, köhögve, szomorú fejcsóválássalnézett a férjére.- Te jó Isten, Ron, micsoda olcsójános vagy!Miles Lancester Sam Witwicky legjobb barátja volt. Eza tény önmagában nem volt elegendő ahhoz, hogy bármibenis kitűnőbb legyen másoknál, legfeljebb Sam szemében.Miles most éppen a házuk lépcsőjén ült, és türelmetlenülvárakozott. A közeledő motorhangot hallvaegyre izgatottabbá vált, ez a lelkesedés azonban gyorsanlelohadt, amikor a hangot kiadó jármű láthatóvá vált. Körülnézett,hogy nem figyeli-e valaki, és vonakodva odasétálta várakozó autóhoz.A büszke Sam a motort túráztatta. A jellegzetes torokhangonkeresztül állandó kattogást lehetett hallani,ami a krónikus légzőszervi megbetegedés megfelelőjevolt a belső égésű motoroknál. Miles elfmtorodott, denem szólt egy szót sem.- Hallod a lóerőket? - Sam kitolta a könyökét az ablakon,és vigyorogva nézett fel a barátjára. - Mit szólsz?Miles szóhoz sem jutott. Mit is mondhatott volna?A szín döbbenetes hatást tett rá.- Ez... sárga. Nagyon sárga.Sam szinte meg sem hallotta.- Öregem, ez igazi műemlék!A szin nem csak vakító, egyenesen bénító volt. Milesmegpróbált elfordulni tőle, de nem járt sikerrel. Azontöprengett: ha a naphoz hasonlatosan túl sokáig nézi, vajonmegvakul?- De ez... sárga.

- Miért teszed ezt a verdámmal? - Sam csalódottanfordult el, és kinézett a mocskos szélvédőn. - Gyerünk,ember, mondj valami pozitívat! Most kaptam. Ne ítélkezz,míg nem utaztál benne.Miles nagy nehezen magához tért, sikerült úrrá lenniekegyelemért sikoltó látóidegein.- Vezethetem?- Hé, nem ezt értettem "pozitív" alatt. Ugorj be,Miles.Amint barátja engedelmeskedett, Sam elkanyarodotta járda mellől. Néhány percig cirkáltak a városban, ésMiles egy szót sem szólt. Bár nem mondta ki hangosan,el kellett ismernie, hogy az autó sokkal jobban muzsikál,mint azt a kinézete alapján várta. Amikor megszólalt, sikerültmegfelelően autósemleges témát találnia.- Megállhatnánk a PETCO-nál egy doboz tücsökért?Sam türelmes arckifejezéssel nézett utasára. A frissautótulajdonos felsőbbrendűségével jelentette ki:- Haver, túl öreg vagy már ahhoz, hogy békát tartsháziállatként.Miles válaszában az elkeseredettség vegyült a könyörgésselegy kis megértésért, azért a fajta megértésért,melyet csak egy legjobb barát képes biztosítani.- Mit tehetnék? A-Rod nyolcéves korom óta megvan.- A hangjából egyre növekvő hisztéria érződött. - Egyszerűennem akar megdögleni!A tópart hétvégenként mindig zsúfolt volt, különösenaz évnek ebben a szakában. Bár rengeteg család jött kiapró kártevőkként folyton a láb alatt nyüzsgő gyerekeikkel,azt a partszakaszt, ahol Sam leparkolt, főként a magakorabeli, felsőbbrendű kamaszok látogatták. A zene, aruházat, a gyorskaják, a megtárgyalt témák, a szleng, afogyasztói elektronikai eszközök kiállítása, illetve a legtöbblány által előnyben részesített smink kivételével akép talán még Norman Rockwell számára is ismerős lettvolna.~~~Vagy inkább mégsem.Miles nem is annyira kiszállt, mint inkább lopva kicsusszanta Camaro utasüléséről. Egy kis mázlival senkinem veszi észre, hogyan érkezett. Sam lesújtó pillantástvetett rá, és egy-két epés megjegyzést sem mulasztottvolna el, ám ekkor valami más vonta magára a figyelmét.Nem messze tőle Mikaela Banes bukkant ki a vízből.Sam nagyon is tisztában volt vele, hogy ugyanúgy tátja aszáját, mint Goofy kutya a Disney-rajzfilmben, de akkoris örömmel elcserélte volna a Botticelli-féle Vénusz születésétegy fotóért, mely Mikaelát ábrázolja hasonló pózban.Mármint elcserélte volna, ha tudja, ki az a Botticelli,és ha egy teljhatalommal rendelkező entitás képes vagyhajlandó egy ilyen ajánlatot tenni.A lány kicsavarta a hajából a vizet. Teljességgel prózaitevékenység volt, amit Sam túlhúzott elméje az önkéntelenerotika kvintesszenciájává transzformált át.Amikor Mikaela elsétált a földbe gyökerezett lábbal állóSam mellett, a fiú kipréselt magából egy halk "helló"-t,miközben laza mozdulattal a levegőbe dobta a slusszkulcsot.Az elkapás már nem sikerült ilyen jól, és alaposanbeverte a fejét a visszapillantó tükörbe, amikor lehajolt,hogy begyűjtse a kulcsot és porba tiport méltóságát.- Ez szép volt - jegyezte meg elismerően Miles. -Igazi macsó manőver.Sam nem is hallotta barátját, tekintete a visszavonulóMikaelára tapadt. A lány ellibegett mellette, és a következő

pillanatban már körbevette a barátnők gyűrűje.A vihogó, páváskodó hattyúcsapat lassan sodródott TrentDeMarco baráti köre és a futballjátékos csillogó-villogóEscaladája felé. Mikaela menő volt. A barátnői is. És kegyetlenaz igazság, de el kellett ismernie, hogy DeMarcoés a barátai is menők. İ, Sam Witwicky viszont határozottannem volt menő. Az ő szempontjából az élet abbana pillanatban nem is lehetett volna elviselhetetlenebb.Az élet változtatásért esdekelt.DeMarco észrevette, hogy Sam figyeli. Ellépett drágajárgánya mellől, és harsányan odakiáltott neki:- Üdv, tesó! Részvétem a nagyid miatt. İ hagyta rádezt a járgányt, mi?A holdudvar jókedvű nevetéssel reagált az alfa hímtréfájára. Egyedül Mikaela nem csatlakozott a kórushoz.- Nekem tetszik - jelentette ki váratlanul. - Igazi régiség.Mindenkinek más az ízlése. - Tekintete a hirtelenelkomoruló DeMarcóra siklott. - És nem mindenkinekvannak gazdag szülei.- Aha - mormolta a fiú a legkevésbé sem védekezően.- Aha, ez igaz. - Miután ilyenformán elfogadta a lányészrevételét anélkül, hogy valójában egyetértett volnabármivel is, elindult Sam felé. A megtermett futballistaközeledése láttán Miles hirtelen rájött, hogy neki valaholmáshol akadt sürgős dolga.Bár DeMarco ott tornyosult fölötte, Sam nem hátráltmeg. Nem mintha akart volna. Ha már választani lehet,inkább a pánikszerű menekülés mellett dönt. Csakhogyazt sem tehette. Mikaela szeme láttára biztosan nem. Ráadásulaz autóját is meg kellett védenie. Trent a kisebbtermetű fiút tanulmányozta, tisztában volt vele, hogy eltaposhatná,mint egy poloskát. Mivel tudta, és Sam istudta, nagylelkűen úgy döntött, mégsem teszi meg. Legalábbisnem most rögtön.- Azt hiszem, felismertelek az órán. Nem te vagy az atag, aki az előző szemeszterben csatlakozni akart a csapathoz?Megérezvén, hogy DeMarco gondolatai pillanatnyilagnem az emberölés körül forognak, Sam mindent megtett,hogy fesztelennek tűnjék, és egy vállrándítással hárítottael a feltételezést.- Ó, arra gondolsz? Igen, én voltam. Az csak egy...kis kutatás lett volna. Valójában nem akartam kipróbálni.Én egy... könyvet írok.DeMarco arcán ragadozómosoly terült szét. A csúf vigyorleginkább egy napfürdőző krokodilhoz illetFvolna.- Szóval egy könyvet, mi? És miről? Hogy hogyankell szívni a sportban?Valami elpattant Samben. A józan ész egy pillanatracserbenhagyta.- Nem, inkább a futball és az agykárosodás közöttikapcsolatról.DeMarco jókedv nélküli mosolya felszívódott, és a focistafenyegetően lépett előrébb. Mikaela azonban váratlanulott termett, és elállta az útját.- Hagyd abba!DeMarco rámeredt a lányra, azután megfordult ésvisszasétált az Escalade-hoz. Kinyitotta az ajtót, és egyiklábát a krómozott küszöbre helyezte.- Tűnjünk innen, ez az ostoba tó tele van barmokkal.Tudok egy helyet, ahol remek buli van. Ez itt gáz. - Megvetőenbiccentett a tó felé. - Kölyköknek való. - ÚjraMikaelára nézett. - Gyerünk!- Nem vagyok a kutyád! - csattant fel a lány. - Nempakolhatsz fel és furikázhatsz kedvedre!

DeMarco talpnyalói gúnyos huhogással reagáltak, amegtermett focista fenyegető hangon mordult a lányra:- Ne feszítsd a húrt! Ez egyáltalán nem vicces. - Azautóra mutatott. - Befelé!Mikaela ellenállt.- Vagy különben?- Vagy különben itt hagyom a segged. - Fejével másodszoris intett a tó felé. - Azt akarod, hogy valamilúzer papa-mama páros vigyen haza a fingó kölykökkelegyütt?- Megkíméllek a fáradságtól - vágott vissza a lány -,mert én hagyom itt a te segged! - Azzal megfordult, ésnekivágott az országúthoz csatlakozó bekötőútnak,ügyet sem vetve barátai izgatott és zavart kiáltásaira,akik megpróbálták maradásra bírni. Egyikükre sem hallgatott.DeMarco egy hosszú pillanatig követte a tekintetével,aztán bosszúsan felmordult, és bevágta magát avolán mögé. Amikor felpörgette a motort, nevetgélő ésvitatkozó kísérete is bezsúfolódott. Az Escalade kerekeialól füvet, földet és üres üdítős dobozokat szórva a levegőbekikanyarodott a parkolóból, és pillanatok alatt eltűnt.Mikaela dühös arccal kaptatott fel az úton, elméje kizárólaga dühre összpontosított. A konfrontáció és annakvégkifejlete is váratlan volt. Majdnem olyan váratlan,mint a Camaro antik, ám torzításmentes rádiójának életrekelése; a hangszórókból a Cars' "Ki visz téged haza?"című számának taktusai szóltak. Sam szinte fel sem figyelta zenére, tekintetével a távozó Mikaela alakját követte.Milesnak azonban feltűnt. A közeli fák rejtekébőlelőbukkanó fiú különös arckifejezéssel nézte az autót,miközben csatlakozott barátjához.- Hé, öregem, mi történt a rádióddal?Sam oda sem nézett, álmodozó hangon, a dalszövegbőlvett idézettel válaszolt.- Én viszem haza ma este.Mikaela gyorsan távolodott az országút irányában.- Mi? - Miles egyértelműen megkérdőjelezte barátjaalkalmasságát, nem beszélve a józan eszéről. - Maradjtőle távol, haver. Lehet, hogy forróbb, mint Jorge anyjánakkukoricakásája, de a pasija egy gonosz szarházi.Hagyd őt békén, hadd stoppoljon. Ha a majomember rájön,hogy te kocsikáztad haza, darabokra szed, mint egyuzsonnás csomagot. - A füvet rugdosva folytatta. - Nemkell aggódnod, az országúton két perc alatt felveszik.Sam megkerülte a Camaro elejét, és bevágódott a sofőrülésre.- Vagy mégsem. A családok ilyenkor még nem indulnakhaza, és egyébként is hétvége van, ezért nincs nagyforgalom. Tizenöt kilométert gyalogolhat hazáig. - Bedugtaaz indítókulcsot. - Soha nem lesz még egy ilyenesélyem.- Oké, akkor bedobjuk hátra - engedett Miles váratlanul,ahogy a Camaro motorja felzúgott. - Majd én navigállak.- Beugrott az utasülésre.- Khm, aha... ha már itt tartunk... - Sam a mozdulatlanautó kormányát markolva a barátjára nézett. -Miles, kiszállás.A másik fiú döbbenten meredt rá.- Ó, ne! Ezt nem teheted, haver! Ugyan már! Nembánhatsz el így velem! - Körbemutatott a fákon, a tavon... és a kisgyerekes családokon. - Ez a hely ijesztő!Sam hirtelen átalakulása parancsolóból kérlelővé valóbanszánalmas látvány volt.- Kérlek, Miles, mindenre, ami szent, tűnj el! - Márnem látta Mikaelát. Mi van, ha valaki máris felvette? -

Ha valaha jelentett neked valamit a barátságunk, szállj ki.Miles egy pillanatig nem mozdult. Aztán lenyomta azajtónyitó kart és kiszállt. Amikor a Camaro kipörgő kerekekkelelindult, hátraugrott, és a távolodó sofőr után kiáltott.- Ajánlom, hogy visszagyere értem, te kúra...!Sam nem hallotta barátja dühös szitkozódásának végét,és valószínűleg az elejét is elmulasztotta. Feszültenfigyelte az utat, és néhány másodperc múltán megkönynyebbültenfelsóhajtott. Mikaela még ott volt, éppenelőtte bukkant fel az úton. Jól láthatóan még mindig dühöngött,inkább trappolva, mintsem lépdelve vonult a tóparkolóterületére vezető út kijárata felé. Sam szórakozottanjegyezte meg magában, hogy távolodóban is ugyanolyangyönyörű, mint amikor közeledik.- Oké - mormolta határozottan -, csak nyugalom.Légy nyugodt és hűvös. Mint a folyékony nitrogén, ember.- Lelassított és odagurult a távoli város felé menetelőlány mellé.- Khm... üdv, Mikaela. Sam vagyok. Sam Witwicky. -Csak nyugalom, nyugi, figyelmeztette magát. Ne olyanközel. - Remélem, nem kerültél nagyon kellemetlen helyzetbe,amiért helyre tetted DeMarcót. - Óvatosan felpörgettea motort egy pillanatra.A lány rá sem nézett, úgy felelt.- Az egy tahó!A fiút meghatotta ez az ékesszólás.- Azt hiszem, ezen nem vitatkozom. Gondoltam, elvinnélekegy fuvarra...Hatalmába kerítette a mindent elsöprő pánik. Verejtékcseppjelent meg a homlokán, majd rögtön utána egymásik.- Úgy értettem - javította ki kétségbeesetten -, hamegengednéd, szívesen hazavinnélek. Csak mert egyébkéntis indultam, és gondoltam, hátha szükséged van egyfuvarra. Vagy nem. Te tudod. Én megértem, bárhogy isdöntesz.A lány tett még néhány lépést, aztán megtorpant.Tombolt a kánikula. A város nagyon messze volt. Ez ahebegő Witwicky gyerek pedig itt állt mellette egy autóval.Végignézett a Camarón. Egyébként is, érdekes járgány.A következő jármű talán egy kamion lesz a szokásoskacsingató sofőrrel.Miközben Mikaela jól láthatóan a lehetőségeket mérlegelte,Sam csendben várakozott a mozdulatlan autóban.Reménykedve. Feszülten. Nagyon próbált nem izzadniés nyomorultnak tűnni.A lány vonakodó, beletörődő sóhaját a világmindenséglegszebb hangjának hallotta.Később, miközben a városhoz közeledtek a domb oldalábanvezető úton, a folyamatosan dühöngő Mikaelahangja elnyomta a Camaro motorjának zúgását.- El sem hiszem, hogy itt vagyok! - sóhajtotta.- Ha gondolod, esetleg lebukhatsz - javasolta Samsegítőkészen. - Nem sértesz meg vele.A lány gyilkos pillantást vetett rá.- Lebukni? Te megőrültél? Nem rólad és az autódrólbeszélek, hanem erről az egész helyzetről. - Hátratámasztottaa fejét, és a mennyekhez esdekelt. - De megérdemeltem,amiért így elgyengülök a menő srácoktól!Tehát erre gondolt Lee nagyi, amikor arról beszélt, hogyvolt valaki, aki mellett térdtől lefelé hernyónak éreztemagát,tűnődött Sam, miközben elmotyogta a választ:- Aha, ez... ez komoly gyengeség.

- Rosszul vagyok ettől a helytől! - folytatta Mikaela,mintha a fiú ott sem lenne. - Annyira unalmas és szürke!Alig várom már az egyetemet, hogy eltűnjek innen!- Aha - mormolta Sam. Úgy érezte, bármit is mond,nem lehet rosszabb, mint némán ülni a volán mögött,mint valami beszédképtelen sofőrrobot. - Az egyetembiztosan... menő.Amennyi figyelmet utasa szentelt a megjegyzéseinek,akár egy papírra is leírhatta volna őket ahelyett, hogykimondja.- Ott biztosan van valami élet is, nem úgy, mint itt! -csattant fel a lány. Ez lehetett az a pillanat, amikor észrevette,hogy nem egyedül ül az autóban. Hogy ha nem isaz ő akaratából, de egy sofőr is van mellette. - Bocsássmeg, csak ki kellett egy kicsit engednem a gőzt. - Homlokántökéletes ráncok képződtek, ahogy összevonta aszemöldökét. - Te kölnit tettél magadra?A folyékony nitrogénember pánikba esett.- Nem! Nem, nincs rajtam kölni. Úgy értem, van rajtam...egy kis arcszesz. És, uh, némi guájavabalzsam. -Gyorsan letekerte az ablakát. - Zavar? Ne aggódj, egy pillanatalatt kiszellőzik.- Ühüm - dünnyögte a lány elgondolkodva. - Márisjobb. - Mivel a beálló csendet még unalmasabbnak találta,mint a lehető leglaposabb beszélgetést, feltette a kérdést:- Tehát te új fiú vagy?- Uhm, nem. - Bár legszívesebben csak az utasátnézte volna, kénytelen volt az útra szegezni pillantását. -Már találkoztunk korábban. Igazából első óta ugyanabbaaz iskolába járunk.- Ó, igazán? Hmm. Közös óráink is vannak?- Matek, torna, történelem. - Halálos szorítássalmarkolta a kormányt, és egyenesen előre bámult; félt alány felé nézni. - Melletted ülök a közös osztályfőnökin.- Amikor Mikaela nem reagált, nem látott más kiutat,mint folytatni. - És a biosz kettőben is labortársak voltunk,emlékszel? Malacmagzatot boncoltunk, és sikeresenlerókáztál. - Még mindig semmi. Elveszítette. Minthaegyáltalán lett volna mit elveszíteni. Mégis, az apátia és aközömbösség ellenére is tudta, hogy próbálkoznia kell. -Mr. Hosney órája ma délelőtt? Öt percig álltam előtted.Remek előadást tartottam az ük-üknagyapámról, arról asarkkutató fickóról.A tökéletes hajzat alól kozmikus vontatottsággal derengettfel a felismerés fénye.- Sam... tényleg! - Úgy tűnt, mintha (mennyei boldogság,ó!) akarna mondani még valamit, talán valamiszemélyeset, ám ekkor a hátsó ülés felől halk cirpeléshangzott fel.- Mi ez a hang?Sam elfintorodott.- A barátom megfeledkezett a tücskeiről. A békájánakvette őket. Már olyan régóta megvan neki, hogy képtelenmegszabadulni tőle. - Félve várta a verbális embernyúzást,melyhez bizonyára gúnyos kacaj is fog társulni,a lány azonban meglepetést okozott.- Kedvenc béka? Ó, ez nagyszerű! - A felismerés,hogy a hátsó ülésről érkező zaj egy üvegkalitkában fogvatartott kétéltűnek szánt rovaroktól ered, cseppet semdöbbentette meg, és Samben pislákolni kezdett az optimizmusszikrája.Amikor már kezdte megelőlegezni magának a reményt,hogy a városi fuvar a teljes és totális katasztrófánkívül valami mással is végződhet, a motor köhögni kezdett.

Aztán leállt. Sam rémült hitetlenkedéssel meredt aműszerfalra.- Ne... nenenene, ne most! - Önkéntelenül is a lányrapillantott. - Új autó, még ki kell tapasztalni a szeszélyeit.A Camaro rövid gurulás után megállt, nem messzeegy szikla peremétől, ahonnan csodás kilátás nyílt a városra.A rádió ismét magától feléledt, a hangszórókbólBarry White "Készen állok a szerelemre" című számánakakkordjai hangzottak fel. Sam vadul eltekerte a gombot,hogy kikapcsolja, ám az azonnal visszaugrott korábbihelyzetébe, és megszólalt a "Szexuális gyógyítás" ütemesebbváltozata.- Uh... tudom, minek látszik ez most - hebegettnyomorultul. - Sosem próbálkoznék nálad ilyesmivel,Mikaela. Úgy értem, nem azért, mintha nem érnél annyit,hogy megtegyem, de én nem kísérleteznék nálad ilyesmivel...vagyis azt akarom mondani, szívesen megtenném,de...A lány megértőn csóválta a fejét, és úgy nézett Samre,mintha hirtelen átváltozott volna egy nagy, esetlen,rosszul irányított bábbá. Ami voltaképpen nem is voltolyan messze attól az állapottól, ahogy a fiú érezte magát.- Csak nyisd fel a motorháztetőt.Nyissa fel a motorháztetőt? Mit akar ezzel? Megpróbáltamegtalálni a műszerfal alatt a nyitókart, de nemjárt sikerrel. Lehetséges, hogy egy ilyen öreg járgány motorháztetejétnem is lehet belülről nyitni?Mire eszébe jutott, hogy megemlíti ezt a lehetőséget,Mikaela már ki is szállt, odasétált az autó elejéhez, és lehajolvababrált valamit a Camaro orrán.İ sem járt több sikerrel, mint a használtautó-kereskedéstulajdonosa, aki eladta Samnek és az apjának azautót. Ennyit legalább el tudott mondani.- Beragadhatott, vagy valami - magyarázta. - Az atag sem tudta kinyitni, aki eladta nekünk... vagyis nekema járgányt. Azt hiszem, talán meg kellene javítani azsanért, vagy más...A motorháztető fémes kattanás kíséretében felnyílt,és az alkonyati félhomályban Sam várakozásával ellentétbennem olajmocskos, szennyben fuldokló, rozsdaettefém alkatrészek bukkantak elő, hanem fényes krómfelületek,kötegekbe fogott vezetékek, csillogó kábelek, valamintragyogó részegységek sokasága, melyek ugyanolyanidegenek voltak Sam számára, mint a munka anyjamosókonyhájában. Mikaela arcán hasonló mértékű meglepődéstükröződött.- Hű... szép kis kipufogóvezetékek! Nézd csak ezt asűrítő megoldást. Megemelt beömlőcsövek, dupla befecskendezőa karburátorhoz. Valami utcai versenyző buherálhattaössze. Ez lenyűgöző, Sam!A legjobb lett volna, ha Sam csukva tartja a száját.Ehelyett előtört belőle a kérdés:- Dupla befecskendező?Egy másik srác azonnal ráharapott volna, ha látja,mennyire nem ért az autókhoz. Mikaela azonban egyszerűencsak elmagyarázta neki, elég érthetően ahhoz, hogymég egy tízéves is felfogja.- Ez fecskendezi be az üzemanyagot, hogy gyorsabbantudj menni.- Ó, oké. Lóerőben jó vagyok. - Visszakapaszkodásamég saját magának sem hangzott túl meggyőzően.A lány szerencsére nem dörgölte az orra alá. Vagy udvariasságbólés tapintatból, vagy azért, mert a motorháztetőalatt lelt csodák annyira lenyűgözték, hogy a fiú jelenlétét

csupán zajos (és szagos), zavaró mellékkörülménykéntérzékelte. Ahogy mélyebben behajolt, Samnek kényszeríteniekellett magát, hogy ne húzódjon hátrébb ajobb rálátás érdekében.- Ó, megvan... az elosztósapka meglazult. Talánkézzel is meg tudom húzni. - Benyúlt az alkatrészek közé,és körmeire ügyet sem vetve tekergetni kezdett valamit.Sam határokat egyébként sem ismerő csodálata alány iránt tovább fokozódott. İ is lehajolt, és megpróbáltarra figyelni, amit Mikaela művel. Ha már nem tud tanácsokatadni, talán tanulhat.- Honnan tudsz te erről az egész... elosztó dologról?- A mamám hajlamos volt beleesni romantikus,ugyanakkor tragikus módon felelőtlen emberekbe - magyaráztaMikaela szerelés közben. - Ilyen volt apám is.Sam egy pillanatig habozott, mielőtt megkérdezte:- Volt?- Aha - felelte kitérően a lány. - İ... khm, elment.- De te nem látszol szerelő típusnak... ha érted, miregondolok.Mikaela alkarjával letörölte a homlokán összegyűltizzadságot, és megkettőzött erővel esett neki az elosztósapkának.- Hát nem nagyon terjesztem, az biztos. A srácoknem igazán szeretik, ha többet tudsz az autójukról, mintők maguk. - Megrázta a fejét. - Az alfajok belső sajátosságai,ahogy a tudomány megfogalmazza.Sam mindig gyorsan észrevette a lehetőséget, és aváltozatosság kedvéért most nem is szalasztotta el.- Ha Trent szerinted egy barom, miért törődsz vele,hogy mit gondol?Ezúttal a lány nézett rá.- Hé, nekem is vannak vitás ügyeim, mint mindenkimásnak. Azt hiszem, én magam vagyok az ellentmondásokmintapéldánya. Aki rám néz, csupán a cukormázatlátja, nem magát a süteményt. - Felegyenesedett, megtöröltea kezét és lecsukta a motorháztetőt. - Egyelőremegteszi, legalábbis amíg el nem viszed egy szerelőhözmegnézetni. - Rámosolygott Samre. - Azt hiszem, innenmár sétálok.A "térdtől lefelé hernyó" analógia továbbra is fennállt,és Sam egy pillanat alatt összezsugorodott.- Aha, igen - motyogta. - Értem. A séta... a sétaegészséges.A szemével követte, ahogy elindult a városba levezetőúton; minden, amiről álmodott rövid élete folyamán, alánnyal együtt tűnt el a távolban. Az autón kívül nemvolt kihez szólnia.- Hogy tehetted ezt velem pont most? - nyögte. Mivela Camaro nem válaszolt (nem meglepő módon), hátrahajtottaa fejét, és az éghez könyörgött: - Kérlek, nehagyd elmenni!A motor felbrummogott. A meglepett Sam szeme elkerekedett.Az önálló akciókra hajlamos rádió egy pillanattalkésőbb ismét életre kelt, és a hangszórókból meglepőentisztán a "Bébi, gyere vissza" taktusai dübörögtekelő.Valamivel lejjebb az úton Mikaela meglepetten torpantmeg és fordult vissza. Nem látta pontosan, mi történt,ezért nem is döbbent meg annyira, mint az autógazdája. A Camaróra meredő Sam elszakította a tekintetét,hogy megnézze, a lány felfigyelt-e a zenére.Nem csak hogy felfigyelt, hanem el is indult visszafelé.Közeledett. Egyenesen... felé jött.Az is lehet, hűtötte le magát gondolatban, mivel korábban

már annyiszor kellett csalódnia, hogy csak az autómiatt jön vissza.Később nem sokra emlékezett az út végéből. Biztosanbeszélgettek, bár ezer dollárért sem tudta volna felidézniegyik témát sem. Arra azonban emlékezett, hogy az emberekmegfordultak a kocsija után. Némelyik arc kíváncsiságottükrözött, mások szemlátomást jót mulattak rajta,egy-két ember pedig nyílt lenézéssel figyelte. İtazonban nem érdekelte. Saját autójában gurult át a városon,az utasülésén Mikaela Banesszel, az emberek pedigazt gondolhattak és suttoghattak egymás között, amitakartak. Azon a délutánon a világon senkivel nem cseréltvolna.Még a lány útmutatásával és navigálásával is némiidőbe került, míg megtalálta Mikaela lakhelyét. Ez azegész vezetés dolog új volt számára, és természetesenmég sosem járt a házánál. Azt várta, hogy ugyanolyan kifinomultés előkelő lesz, mint a lakója, ám meglepettentapasztalta, hogy a város egyik szegényebb kerületébenjárnak. Nem az a klasszikus nyomornegyed, gondolta,miközben lassan gurult a nem túl mutatós házak soraiközt, egyszerűen csak egy kicsit lepukkant. A lány utasításaitkövetve beállt egy ház elé, amely ugyanolyan átlagosvolt, mint a szomszédjai. Az épületet semmi nem különböztettemeg hasonlóképpen jellegtelen szomszédaitól.Ahogy megállt, Mikaela odafordult hozzá.- Köszönöm, hogy elhoztál. És kösz, hogy kiengedhettema gőzt. - Biccentett a motorháztető felé. - Megnéztemaz olajteknőd, szerintem van egy kis szivárgás.És a dugattyúkat is megolajoznám.Sam nagyot nyelt, megpróbált nem gondolni a dugattyúkmegolajozására.- Aha, nagyszerű. Kösz a tanácsokat. - Nem akartaígy bámulni, de rá kellett jönnie, hogy ugyanúgy elveszítetteaz irányítást a szeme, mint az autója felett.Egy pillanatig úgy tűnt, mintha Mikaela mondaniakarna még valamit, valami mást. Ám ez az érzés gyorsanel is röppent. A lány kinyitotta az ajtót, hogy kiszálljon,ám félúton visszanézett rá a válla felett.- Hm, szerinted sekélyes vagyok?- Sekélyes? - Sam elmosolyodott. A pokolba, úgyis lelép,akkor hát miért ne? - Nem. Én azt hiszem... azt hiszem,sokkal több van benned, mint ami szemmel látható.Nehéz volt megállapítani, mi dobta fel jobban: az újautója, vagy a mosoly, amivel Mikaela megajándékozta.Ott ragyogott a nyomában, ahogy kiszállt és a ház feléindult. Sam egyedül, de nem magányosan ült a volánmögött, és hagyta, hogy ennek a mosolynak az emlékeátmelengesse a lelkét, akár egy egyházi áldás. Aztán rácsapotta kormánykerékre, sebességbe tette a Camarót,és kikanyarodott a járda mellől.- Imádom az autómat... Imááádom!Ezt ismételgette újra és újra a rádióból áradó vidámzene közepette, amíg haza nem ért.ÖTÖDIK FEJEZETA világ összes rádió- és televízióadásának, valamint interneteskommunikációjának megfigyelését nem egycsapatnyi hacker végezte egy sötét pincében. Bár aNemzeti Katonai Parancsnoki Központ nagy része valóbana földfelszín alatt húzódott, senki nem pinceként gondoltrá. A munkaállomások sorai előtt egyenruhás férfiak ésnők ültek, tekintetük mereven a kijelzőkre tapadt, érzékenyfejhallgatójuk közvetítette nekik még a leggyengébbadásokat is, miközben az audio- és videojeleket rögzítették,

hogy később tanulmányozhassák és elemezhessék.A többiekétől valamivel távolabb lévő munkaállomásánMaggie Madsen a sikolyszerű jelet, a katari SOCCENTbázis elleni támadás elektronikus nyitányát vizsgálta. Lejátszottaújra és újra, immár a végkimerültség határáig.Ennek következményeképpen mindjobban eltompult, deaz áttörés sajnos tovább váratott magára. Fáradtan ésfrusztráltan dobta félre a fejhallgatót. A hozzá legközelebbülő elemző kihasználta az alkalmat, hogy odahajoljonés feltegyen egy kérdést.- Mit gondolsz? Kódolt mandarin? Amhári? Esetlegvalami félig elfeledett afrikai dialektus, mint a xan vagy atwi?Miközben elméjének egyik fele lézersugárszerűen fókuszálta látszólag megoldhatatlan feladatra, a másikkalmegfogalmazta a választ.- Nem, ez nem bantu eredetű dialektus, és nem is afrikai.Vagy ha már itt tartunk, a kínaiaknak sincs hozzáközük. Nem hasonlít jobban a hszinkuangra vagy a tibetire,mint a királyi angolra. Ez... ez valami más.Az elemző csalódottságára, aki abban bízott, hogy ajellel kapcsolatos kérdéséhez esetleg hozzátoldhat egyvacsora- vagy italmeghívást, Maggie visszatette a fejhallgatót,és folytatta a felvétel hallgatását. Ezredik, vagytalánmár a kétezredik alkalommal próbált valamilyen értelmezhetőmintát találni a zavaros, nagy sebességűelektronikus sikolyban.Az Air Force One négy nagy erejű hajtóműve egészen másfajtasikolyt generált, bár a keleti part felett szélesívbenköröző elnöki gép jól szigetelt belsejében ebből semmitnem lehetett hallani. A jóval nagyobb gép két oldalán azállig felfegyverzett F-22-esek könnyedén tartották a lépést.A vadászkíséretet néhány óránként váltották, ígymindig éber, friss pilóták voltak a levegőben.A 747-es belsejében a főváros melletti föld alatti parancsnokiközpont kicsinyített mása figyelte a nemzetközikommunikációt. Az egyik képernyőn éppen a légierőkétcsillagos tábornoka jelentkezett be a kommunikációsfőtisztnél.- Truman harccsoport az Arab-öböl mellől. Egyórásjelentés az elnöknek.- Vettem, uram - nyugtázta a szolgálatos őrnagy azinformációt hasonló tömörséggel.A nap folyamán újabb üzenetek érkeztek, irányelvekcseréltek gazdát, utasításokat továbbítottak. A zubbonyátigazgatva egy légierős törzsőrmesternő sietett át akommunikációs kabinon a hatalmas gép egy másik részefelé. A titkosszolgálat egyik ügynökével folytatott rövid,hivatalos párbeszéd után megkapta a bebocsáttatást.Az elnök légi dolgozószobájában egyetlen ember ültegy széles ágyon. A nő el sem mosolyodott, amikor megláttaa cipő nélküli lábat, hiszen számos alkalommal voltszemtanúja hasonlónak.- Parancsol, elnök úr? - jelentette be udvariasan érkezését.Az ágyon ülő férfi fel sem nézett, beletemetkezett avastag, nyomtatott papírhalomba.- Mit gondol, tudna nekem szerezni némi DingDongót és egy pohár tejet?- Azonnal, uram. - Csak amikor kiért az irodából, éskívül került az ajtó előtt posztoló ügynök hallótávolságán,akkor merte hozzátenni: - Nem ezért éltem túl aWest Pointot.

A további megjegyzéseket megtartotta magának, miközbenátvágott a titkosszolgálat kabinján. Odabentügynökök dolgoztak, vagy éppen alváslemaradásukatpróbálták behozni. Az ügynökök ebben mindig jók voltak:akkor alszol, amikor mód van rá, mert sosem tudhatod,mikor üt be a következő katasztrófa.Az egyik ülés alatt lévő CD-s rádiót soha senki nemhasználta. Ugyanebből az okból az sem tűnt fel senkinek,amikor körvonalai megváltoztak és képlékennyé váltak,akár az ezüstös olaj, vagy amikor váratlanul apró lábakatés lábfejeket növesztett. Láthatatlanul és észrevétlenülelemelkedett a földtől, és rákszerű járással elsurrant alegközelebb ülő ügynök cipője mögött.Csak akkor alakult át teljesen, amikor látótávolságonkívül ért. A száznegyven centi magas Álca nevét a földikifejezések közül legpontosabban talán a Tomboló adtavissza. Karcsú testével, acélpálcaszerű lábaival úgy nézettki, mint valami óriási, karbonkorból származó bogár.Halkan ellopakodott néhány gazdátlan szék mögött.A törzsőrmester rövid időre megállt a gép közepén,hogy néhány szót váltson a többi elnöki segéddel. Egyesekkávét vagy teát kortyolgattak, mások gondtalanulcseverésztek. A tiszthelyettes a szemét forgatva lépettközéjük.- Tegnap Ho Ho, ma Ding Dong. Az ország biztonságbanvan. Mit tartogat számunkra a holnapi nap, hölgyeim?- Nevetés kísérte, ahogy átvonult a helyiségen. -Ha valaki keres, néhány percig a raktárban leszek.Az apró lift levitte a gép gyomrába. Kiszállt, végigmenta szekrények és hűtők sora mellett. A legutolsó tetejénott állt egy kör alakú tartó, tele rágcsálnivalóval,köztük az elnök Ding Dongjával. Amikor kinyitotta a dobozt,hogy kibontsa a benne lévő csomagok egyikét, azegyik sütemény leesett, és a padlón végigpattogva becsúszottegy másik szekrény alá, ám a következő pillanatbanki is gurult alóla. Sóhajtva hajolt le érte.Nem vette észre a nádszálvékony lábat, amely kirúgtaa süteményt a szekrény alól.Visszaszerezte a szökevényt, leporolta, odatette atöbbi mellé a tányérra, és visszatért a lifthez. Tombolócsak azután lépett ki a raktár gyenge fényébe, hogy elindulta felvonó. Végigcsattogott a padlón, és csupán a KIZÁRÓLAGELNÖKI HOZZÁFÉRÉS! feliratú, lezárt panelelőtt torpant meg. A nem földi eredetű anyagokból készítettvégtagok végigtapogatták a panel szélét; próbálgatták,tesztelték, elemezték. Aztán egyszerűen letépték.Nyílt terminál bukkant elő mögüle. A betolakodóhalk, elégedett hangot, elfojtott elektronikus sikkantásthallatott. Maggie Madsen és társai azonnal felismertékvolna a katari bázis elleni támadást kísérő sikoly eltorzult,visszafogott változatát. A terminál életre kelt, ésegy felirat tárgyilagosan közölte, hogy LÉTREJÖTTA KAPCSOLAT A PENTAGON BIZTONSÁGOS HÁLÓZATÁ-VAL.Valahol Virginia alatt a helyettes műveleti igazgatómegtorpant egy teljesen szokványos monitor előtt. Valamimagára vonta a figyelmét a képernyőn. A beérkezőüzenet ugyanakkor jutott el Maggie-hez is, aki kihúztamagát ültében, és még erősebben szorította a fejéhez afülhallgatót. Az igazgatóhelyettes figyelmét egy apró,felugró ablak keltette fel a konzolon.IDEGEN JEL ÉSZLELVEMaggie egy szempillantás alatt éberré vált, ujjai lecsaptakaz előtte lévő billentyűzetre. A képernyőn két

hanghullám jelent meg egymás mellett, majd szinte rögtönutánuk az értékelés eredményre: egyezés. Elkerekedetta szeme, és anélkül, hogy megfordult volna, elkiáltottamagát:- MEGINT BENT VANNAK A RENDSZERBEN!Az Air Force One raktárhelyiségében a Tomboló nevű Álcatapogatózó sikolyai állandó, jól hallható sivítássá változtak.A kis kijelzőn új szavak jelentek meg. A sikoly valamivelvisszafogottabbá vált - mélyebb, követelőzőbb, sürgetőbblett. Végül megjelent annak az adatállománynak aneve is, amit a robot keresett. Jégember-program - Szigorúantitkos tud. - Elérés csak a hetes szektor számára.A felderített sikoly a Pentagon mélyén minden fejhallgatóbanfelhangzott, miközben Maggie vadul gépelt. Azigazgatóhelyettes komor arckifejezéssel sietett oda amunkaállomásához, és a jobb válla felett előrehajolva amonitort nézte. Többen is odagyűltek bámészkodni.- Futtasson le egy nyomkereső rutint! - vakkantottaa férfi, de Maggie nem törődött vele. Nem azért, mertrossz ötlet volt, hanem mert már sokkal előrébb járt.- Próbálkozom, de egyszerűen kizárt! A behatoló valamilyenmobil, folyamatosan alkalmazkodó tűzfalat vetettbe, ami minden nyomkeresési próbálkozásra másképpreagál. Ez a szarházi rögtön alkalmazkodik, ha valamiújjal kísérletezem. - Ujjai táncoltak a billentyűkön,folyamatosan új kombinációkkal próbálkozott abban akétségbeesett reményben, hogy valamelyik talán működnifog, hogy valamelyiknek sikerül áthatolnia a betolakodóelképesztő védelmén. - Menet közben tanul.Miközben Maggie Madsen a Pentagonban elkeseredettenküzdött, az Air Force One raktári termináljának apróképernyőjén új ablak jelent meg. Sikerült behatolnia Pentagon rendszerébe. Az üzenetet a hozzáférhető alrendszereklistája követte.U.S. CENTCOM, U.S. STRATCOM, U.S. SOCOM, U.S. ...Maggie konzoljának egyik képernyőjén a mindaddig normálisnaktűnő adatfolyam hirtelen értelmezhetetlennévált. A lány habozás nélkül a legközelebb lévő, feszült arcúelemzőhöz fordult.- Te vagy valamelyik munkatársad futtattok az egészrendszerre kiterjedő diagnosztikai programot?- Nem. - A férfit meglepte Maggie hangjának intenzitása.- Kellene?A lány felállt, és teljes hangerővel elkiáltotta magát:- VALAKI EBBEN A SZOBÁBAN FUTTAT RENDSZERDIAGNOSZTIKÁT?A kérdés vádló mellékzöngéjére, és persze hangerejéremindenki felnézett a konzoljából. Néhányan otthagytáka helyüket, és csatlakoztak a többiekhez, akik tülekedvepróbáltak Maggie fomonitorja elé jutni. A lány akonzolra meredt, és visszazuhant a székére.- Ó, Istenem... lekapcsolni a fővonalat!- Mi? - meredt rá döbbenten az igazgatóhelyettes. -Maga tréfál? Ezt nem tehetem! Mit talált?Maggie meg sem hallotta a kérdést, úgy hadonászottkarjaival a konzol felett, mintha a puszta kezével képeslenne belenyúlni és kiszakítani belőle a megfertőzöttadatfolyamot.- Ha nem teheti, akkor kerítsen valakit, aki igen! Áttörtéka nemzetbiztonság tűzfalát! Azt hiszem, éppen vírusthelyeznek el a rendszerben!Az igazgatóhelyettes csak nézett.- Vírust? - ismételte kábán.A lány előrehajolt.- Egy pillanat, várjon! Igen... nemcsak vírust helyeznek

el, hanem valamit le is töltenek! Egyszerre töltenekfel és le, de egyiknek sem látom az értelmét. - Megpördülta székében, és a férfi szemébe nézett. - Kapcsoljale a fővonalat!Becsületére legyen mondva, az igazgatóhelyettesgyorsan magához tért a kezdeti sokkból. Beleüvöltöttfejhallgatója mikrofonjába:- Vörös kód! Áttörték a biztonsági tűzfalat! Lekapcsolniaz összes szerver fővonalat, most! Teljes fizikaiizoláció!Az Air Force One fedélzetén a kis másodlagos terminálkijelzőjén sokatmondó számok villantak fel: 75%...90%... átvitel befejezve. Egy másik kijelzőn a keresettadatállomány jellemzői jelentek meg: jégemberprogram.típus felfedezve: 1897. elsőként a helyszínen: witwicky,archibald, kapitány.Akárki is kapcsolta le végül a fővonalat mélyen a Pentagonbelsejében, mindenképpen megérdemelt volna egykitüntetést. A cselekvő személyek neve abban a pillanatbannem birt jelentőséggel, csak kétségbeesett tettük következményeiszámítottak. Az igazgatóhelyettes élesenkifújta a levegőt bejelentése előtt:- Minden kapcsolat elvágva, a szerver izolálása kész!Még egy robot is lehet csalódott. Tomboló ingerültségea belépési terminál hirtelen lekapcsolódásakor olyanmély volt, hogy azt sem vette észre, amikor a raktárhelyiségbemegérkezett a titkosszolgálat egyik ügynöke arepülőszemélyzet egy tagja kíséretében. Azok azonbankorántsem voltak ilyen szétszórtak. Azonnal felfigyelteka földön fekvő letört zárra.Az ügynök habozás nélkül az ajkához emelte csuklókommunikátorát.- Behatolás a kettes szektorban, ismétlem, behatolása kettes szektorban!Másodpercekkel később egy másik ügynök dübörgöttle a lépcsőn a helyiség másik végében, előhúzott fegyverrel.Tomboló elektronikus sziszegéssel perdült az első kétérkező felé. Valószínűtlenül vékony és éles fémkorongokröppentek ki az Álca felsőtestéből. Mindkét férfi a földrehanyatlott, a szoba túlsó vége felől közeledő ügynök pediglekuporodott és tüzet nyitott.A földi gyártmányoknál sokkalta gyorsabb elektronikuslőelemképzők pillanatok alatt kiszámolták a lövedékekpályáját és szóródását a zárt térben. Nem volt nehézfeladat blokkolni őket. A pörgő mechanoid újabb korongokatbocsátott ki magából.Amikor az állig felfegyverzett ügynökök csoportja kétirányból berontott a raktárba, mindössze három véres,mozdulatlan, fémkorongokkal teletűzdelt tetemet találtak,valamint az egyik tálalóasztalon egy CD-s rádiót,amelyikből fülbemászó muzsika szólt...Sötét éjszaka volt, és Witwickyék házában semmi nemcsapott neszt, eltekintve, hogy a szunyókáló csivava bekötözöttlába időnként megrándult, és Miles tücskei dallamosanciripeltek, melyek doboza Sam nyitott ablakánakpárkányán pihent. Egy látogató talán elcsodálkozott volna,miért hallgattak el minden átmenet nélkül, miután átzenéltékaz egész éjszakát.A kocsibehajtón álló öreg, rikító színű Camaro hirtelenéletre kelt, motorja lágyan felbrummogott. A hangelég szokatlan volt ahhoz, hogy felébressze a jármű gazdáját.Sam felült az ágyában, pislogott néhányat, megdörgöltea szemét és az ablak felé fordult - még éppenidőben, hogy lássa, amint imádott új autója lassan tolatnikezd a kocsifeljárón. Szinte még félálomban, hisztérikusan

kiugrott az ágyból, miközben vadul üvöltözött a kocsijábanülő ismeretlennek.- Hé, az az én autóm! Tolvaj!Lehetetlen volt egyszerre figyelni az autót, valamintbelebújni a cipőbe és a ruhába, ezért inkább az utóbbiakrakoncentrált. Egyébként sem megy vele semmire, ha azautótolvajnak kiabál. Sam kísérletet sem tett a zaj csökkentésére,ahogy ledübörgött a lépcsőn. Nem érdekeltesemmi más. Ha a szülei felébrednek, annál jobb, arra viszontnem akart időt vesztegetni, hogy berohanjon a hálószobájukbaés felrázza őket. Az autója minden másodperckéslekedéssel egyre távolabb kerül tőle.Odakint felpattant az útjába kerülő első kerékpárra,és megkezdte az üldözést. Még látta délnek kanyarodni aCamarót. Szerencsére nem ment túl gyorsan. Egyértelműénegy okos tolvaj kötötte el. Elég okos ahhoz, hogyne lépje át a sebességhatárt, és ne vonja magára a járőrözőzsaruk figyelmét. Ez az óvatosság viszont Samnekkedvezett. Dzsekije belső zsebéből előbányászta mobiltelefonját,és egy kézzel beütötte a számot, miközben amásikkal kormányzott. Megnyugtatóan hamar felvették:- 911,tessék. -«- Ellopták az autómatl - ordította a telefonba. - Mármintmost az előbb, és egy biciklivel üldözöm! Itt vagyokmögötte, tisztán látom! Értesítse a zsarukat!- Értettem, uram. A megfelelő lépéseket már a beszélgetésünkközben megtettük. Kérem, ne közelítse mega lopott járművet - figyelmeztette az operátor. - A tolvajveszélyes lehet.Sam a telefonra meredt.- Úgy gondolja? Küldjön segítséget! - Felnézett, hogytájékozódjon, ám a Camaro pont lefékezett egy stoptáblánál,szinte közvetlenül előtte. Nem csapódott be teljeserővel a hátsó lökhárítóba, de ahhoz elég nagy lendülettelérkezett, hogy a földön kössön ki, a pörgő kerekű kerékpármellett. Az autó újra elindult. A mindössze enyhezúzódásokat szenvedett, eltökélt, hajthatatlan Sam avészhívó operátorának figyelmeztetése ellenére felállítottaa bringát, nyeregbe pattant, és miután meggyőződöttróla, hogy még működőképes, megszállott módon tekernikezdett. Mindeközben egyetlen pillanatra sem engedte ela telefont.Mintha csak erre a tényre, valamint eltökéltségéreakarná emlékeztetni, az operátor hangja megnyugtatóanáradt az apró hangszóróból.- Uram, uram! Megpróbáljuk behatárolni a hívásalapján. Jól van, uram?Ahhoz a sebességhez, amivel mennie kellett, mindkétkezére szüksége volt a kormányzáshoz.- A zsarukat! Most! - vakkantotta, mielőtt továbbrais bekapcsolt állapotban a zsebébe csúsztatta a készüléket.Nem kell cseverésznie ahhoz, hogy a rendőrség megtalálja.Teljes erejével tekerte a pedált.A kisebb településeken az ipari és kereskedelmi központoknincsenek olyan távol a lakónegyedektől, mint anagy metropolisokban. Az üldözés mégis elég hosszú ideigtartott ahhoz, hogy mire a Camaro áttörte a régi cementgyárés raktárterület kapuját, Sam alaposan kifulladjon.Megkönnyebbülten látta, hogy az autó behajt az udvarra,és végre lelassít. Leugrott a bicikliről, óvatosanbetoltaaz árnyékba, és gyalog követte a kocsit. A Camarorövid időre eltűnt egy vonatszerelvény mögött, ám néhány

pillanattal később ismét előbukkant. Sam mostnézhette meg először alaposabban, mióta az autó felébresztetteés elhagyta a családi kocsifelhajtót.A vezetőülésen senki nem ült.Miközben ezt a képtelenséget emésztette, és arrólgyőzködte magát, hogy biztosan rosszul látta, hogy taláncsak a sötétség tréfálta meg, az autó lassan befordult azelhagyatott gyárépület sarkánál. Sam elővigyázatosankövette, gondosan ügyelt, hogy mindvégig láthatatlanmaradjon, miközben az operátor figyelmeztetéséről semfeledkezett meg. A sofőr veszélyes lehet... csakhogy ittnem látott sofőrt. Eszébe jutott, hogy ez is veszélyt jelenthet.Az elmeállapotára.A helyzet tovább romlott, amikor a sötétségtől és távolságtólbizonytalan körvonalúvá vált autó mintha alakotváltott és felállt volna.Jézusom, gondolta. Mojo talán titokban elraktározta agyógyszereit, és később beleköpte őket Sam esti üdítőjébe?Egy láda mögött kuporogva figyelte, ahogy a felegyenesedettalak levesz valamit a felsőtestéről. A tárgybólminden figyelmeztetés nélkül olyan erős fény villantelő, hogy Sam egy pillanatra elvakult. A szemét leárnyékolvapróbálta azonosítani a fény forrását. Mindösszeannyit tudott megállapítani, hogy szabályos körvonalakkalrendelkezik. Valamiféle szimbólum...Mielőtt jobban megnézhette vagy elemezhette volna,a tárgy a levegőbe szökkent, és eltűnt a sötét éjszakaiégen.Oké, gondolta zavarodottan, a mobiltelefon gombjaivalmatatva. Tehát ez nem egy szokványos autólopás. Denem ám! Bár olyan pontosan célzott a telefon beépítettkamerájával, amennyire csak bírt, túlságosan sötét volt,az autó pedig túl távol állt tőle ahhoz, hogy tiszta képetkészíthessen róla. Ez azonban nem akadályozta meg,hogy sürgető, alig érthető szóáradatot zúdítson a telefonba.- A... a n-nevem Sam Witwicky. Az autóm... azt hittem,ellopták, de kiderült, hogy életre kelt. Vagy legalábbisfélig, vagy valami ilyesmi... nem is tudom. Nem tudomhogyan, de él. Ezek lehetnek az utolsó szavaim a Földön,tehát hadd mondjam el... anya és apa, ha találtok egyBusty Beauties magazint az ágyam alatt, azt csak Milesnakdugtam el, esküszöm, én... Istenem, képtelen vagyokhazudni, most nem tudok! Az újság az enyém! Sajnálom!Én...Gyónását különös hang szakította félbe. Nem elölről,hanem a háta mögül. Nem volt ebben a hangban semmimechanikus. Az elnyújtott, mély morgásban fenyegetésés várakozás érződött. Hevesen kalapáló szívvel fordultmeg.Két rottweiler állt mögötte, és mindkettő akkoránaktűnt, mint egy medve. Legalábbis a fogaik. Vicsorogva ésmorogva közeledtek felé, mint két agyarát villogtató,Sam-követésre ráállt négylábú, fekete rakéta. Elnyomottegy rémült üvöltést, és futott az életéért.A kutyák vastag nyakörve után sárkányeregető kötélkénttekeredett le a lánc. Szerencsére a láncokat erősenrögzítették az egyik falhoz. A szerencse azonban ezen azéjszakán nem állt Sam mellett. Hangos csattanással előbbaz egyik, majd a másik biztosítógyűrű szakadt ki az öregedőbetonból.Tornatanára hitetlenkedve figyelte volna, ahogy Samvégrehajtja élete legnagyobb függőleges irányú ugrását,melynek végén egy ládahalom tetején landolt. Az akadálynem állította meg a kutyákat, de egy időre legalább lelassította

őket. Akárcsak a szögesdrót kerítés, melyen Sam aruháját darabokra szaggatva átküzdötte magát. A kutyáknem álltak meg, átbújtak a kerítés egyik lyukán. Ha a lábábanem is, a nadrágjába fogak kapaszkodtak, de ez iselég volt, hogy elterüljön a porban. Miközben a mobiltelefonjamesszire repült, ijedten gördült a hasára, mert attólfélt, hogy a törött készüléket sokkal személyesebb javaiis követik majd.A Camaro ebben a pillanatban jelent meg újra. Vaduldudálva megkerülte Samet, és teljes tömegével, fényözönével,zavarkeltő eszközeivel szállt szembe a meglepettkutyákkal. Az egyik kerék átgurult a magára hagyott telefonon,egy maroknyi törött áramkörré redukálva a készüléket.Az értelmezhetetlen jelenséggel szembekerülő kutyáka farkukat behúzva, nyüszítve menekültek. A dülöngélvetalpra kászálódó Sam legszívesebben követte volnaőket. Az autó ugyan megvédte a kutyáktól, ugyanakkorazonban a távoli kijárat felé vezető utat is elállta.Sírássalküszködve fordult szembe a dübörgő, csikorgó kerekűgépszörnyeteggel.- Kérem! - könyörgött. - Ne öljön meg! Vigye az autót,akárki is maga! Vagy akármi! Minden a magáé, csakne öljön me...Vörös, kék és fehér fények hasítottak a leülepedő porba,üvöltő szirénák közeledtek a gyárudvarhoz. A rendőrség!Sam futásnak eredt a fény és a zaj irányába, és kishíján átesett az egyik rendőrségi cirkáló motorházán. Azérkező járművekből a sötétben legalább egy századnyinaktűnő zsaru ugrott elő. Mindannyian lövésre készentartották a fegyverüket.És mindegyik Samre célzott.- Állj! - kiáltott rá egy őrmester. - Kezeket fel!Sam lecsúszott a motorháztetőről, és sietve engedelmeskedett.- Nem én vagyok! Rossz fickót fogtak el! Enyém azautó! Az enyém! Az ott...Megfordult, és odamutatott, ahol néhány pillanattalkorábban még a Camaro állt. Az autó eltűnt, _és veleegyütt minden magyarázat is. Tompa elmével tűrte", hogymegfordítsák és hozzányomják a fejét ugyanahhoz a fémlemezhez,melyet nemrég még a megmentőjeként üdvözölt.A Nemzeti Katonai Parancsnokság Globális Reakcióközpontjábankora reggel volt, de egy látogató erre nem jöttvolna rá az előző nap óta folyamatosan, egész éjszakán áttartó nyüzsgés és lázas tevékenység láttán. A különféleszolgálatokat képviselő képzett technikusok mellett ottvolt a nemzetvédelmi miniszter, az NSA és a CIA igazgatója,a technikai részletekben jártas tábornokok és tengernagyokegy csoportja, valamint egy egész seregnyi támogatószemélyzet.És természetesen Maggie is. Ezekben a pillanatokbancsak nézelődött, hangok, jelek és algoritmusok helyettembereket elemzett.A közelben beszélő tengernagyot a mellén lévő névtáblaszerint Binghamnek hivták. A név semmit nem jelentetta lány számára. Azokban a körökben, ahol ő mozgott,gyakran találkozott a különféle fegyvernemek tisztjeivel,de csak ritkán futott össze ilyen magas rendfokozatbanlévő katonával.- Az Air Force One kényszerleszállást hajtott végre -mondta éppen a tengernagy. Nem tűnt túl boldognak. -Három halottal a fedélzetén, mindegyik a kiszolgálószemélyzetből. Az egész incidensről körülbelül annyi pozitívumotmondhatunk el, hogy az elnök nem értesült a

nehézségekről. Jelenleg úton van egy biztonságos hely felé,ahonnan irányíthatja a folyamatban lévő műveleteket.Maggie elég barátságos férfinak látta az admirálist. Ésami még ennél is fontosabb, rendelkezett azzal az előnyöstulajdonsággal, hogy éppen itt tartózkodott, és éppenmost. Közelebb húzódott hozzá.- Khm, ha szabadna megjegyeznem...A központ igazgatóhelyettese Maggie-re ügyet semvetve átvette a szót a tengernagytól.- Akárki is volt, végül sikerült behatolnia a védelmihálózatunkba, vagyis véghezvinnie azt, amivel már Katarbanis próbálkozott. Ezúttal bejutott. Ott volt, mielőttelkaphattuk volna.- Mit vitt el? - A nemzetvédelmi miniszter a körülményekhezképest összeszedettnek tűnt.Az igazgatóhelyettes szomorúan csóválta a fejét.- Még nem tudjuk, John. Mindent lezártunk, amilyengyorsan és durván csak lehetett, és ezzel összeomlasztottunkjó néhány programot. A technikusok még mindig arendrakásnál tartanak, megpróbálnak mindent újraüzembe helyezni. Sajnos lassan haladnak. Nem kapcsolhatunkvissza semmit, amíg meg nem győződtünk róla,hogy száz százalékig biztonságos. Ráadásul a szokásosplatformok közti integráció helyett most megpróbáljukegymástól elszigetelve tartani a legkényesebb programokatés anyagokat. így ha újabb behatolás történik, azcsak a teljes adatállomány egy részét fogja érinteni. Ésígy a teljes védelmet oda koncentrálhatjuk.- És mi van a behatolással? - kérdezte Keller. - A vírussal... ha egyáltalán vírusról van szó.Az igazgatóhelyettes letörtnek látszott.- Jelenleg is próbáljuk semlegesíteni. Ez egy teljesenúj típusú behatolás volt. Az embereink még soha nem találkoztakilyesmivel. Azt mondják, hasonlóságokat mutata spider-botokkal, de a magja és a szaporodása eltér azokétól.Nagyon eltér. Nem tudjuk pontosan, mit fog tenni,amikor teljesen aktiválja magát, de ha ez megtörténik,egyesek szerint a fertőzés elég mélyre terjed ahhoz, hogyaz egész rendszert megbénítsa.A nemzetvédelmi miniszter halkan köhécselt.- Az visszavinne minket a postakocsik korába. Megtudjuk állitani, mielőtt robban?Az igazgatóhelyettes mély lélegzetet vett.- Amikor megpróbálunk aktiválni valamilyen ellenszert,egy vírusölőt, azonnal kielemzi a fenyegetés természetét,és előállít egy ellenintézkedést... majd-felgyorsul.Szinte mintha a semlegesítési kísérleteinkből vonnáel az erőt. Most már nem is úgy viselkedik, mint egy vírus,hanem mint egy kész rendszer. A fertőzés annyira kiterjedt,hogy ha sikerül is megállítanunk, azzal magát arendszert is lelőjük. - Tehetetlenül tárta szét a karját. -Ugyanez a helyzet, ha nem teszünk semmit. Talán nemez a legszakszerűbb kifejezés rá, de a legtalálóbb szó,amivel le tudom írni, az az ördögi.- Nos, akármi is történik - mormolta Keller -, azegyetlen dolog, amit nem fogunk tenni, a "semmi."Bingham elég sokáig hallgatta az igazgatóhelyettesészrevételeit az alaphelyzetről. Egy kicsit sem nyugodottmeg. A műszaki csevely mind nagyon szép és hasznos, denem védi meg az Egyesült Államok polgárait.- Ez nyilvánvalóan az Egyesült Államok elleni nagyszabásúcsapás első fázisa. A Vezérkari Főnökök Tanácsamár évek óta tudja, hogy első lépésként a kommunikációskapacitásunkat próbálják majd lerombolni. Ez az

egész talán csak egy próba, hogy megnézzék, milyen sikerreljárhat egy ilyen akció. Vagy - tette hozzá nyomatékosan- ez lehet egy általános támadás első szakasza.Ha a védelmi szervezeteink nem tudnak beszélni egymással,és nem tudjuk koordinálni a védelmi stratégiát,akkor olyan védtelenek leszünk, mint egy kacsa a csapdagyárban.- Sorban mindenkin végignézett. - A legfrissebbhírszerzési jelentések szerint csak Oroszország ésÉszak-Korea rendelkezik elegendő kapacitással egy ilyenművelet végrehajtásához. Mint tudjuk, az arányos reakcióelvét valljuk. - Kihúzta magát. - Akármi is történjék,megtesszük a megfelelő ellenintézkedéseket, mielőttmég teljesen lebénítanának minket. Ebben sajnos nincsmás választásunk.A felcsattanó zajra mindhárom férfi megfordult. A figyelmüketelvonó hang ezúttal nem egy dekodolhatatlanelektronikus sikoly, vagy az amerikai katonai létesítményelleni támadás bevezetője volt, hanem éles kacaj, mégpedigegészen közelről. Bingham ráfókuszált a forrására,és összevonta a szemöldökét a pimaszság e megnyilvánulásaláttán.- Még nem volt szerencsénk találkozni, ifjú hölgy.Megtudhatnám, ki maga?Maggie-nek a szeme sem rebbent.- Én fedeztem fel a behatolást.- Maga volt? - Keller meglepődött; ezt senki nemközölte vele. Vagy csak megpróbálták, de kudarcot vallottak.Az elmúlt huszonnégy órában meglehetősen sokdolga akadt.- Igen, uram. - A három férfi gyűrűjében megpróbáltmagasabbnak látszani anélkül, hogy erőfeszítése túlságosannyilvánvalóvá válna. - Csupán arra szerettem volnarámutatni, hogy bárkivel is állunk szemben, tíz másodpercalatt átjutott a nemzeti katonai tűzfalon. Még alegjobb szuperszámítógépeinkkel végrehajtott frontálistámadás esetén is húsz év kellene egy ilyen áttöréshez.- Fogalmam sincs, mire akar kilyukadni, ifjú hölgy -csóválta a fejét Bingham -, de ha már a támadással nemtud semmit tenni, talán megmagyarázhatná, hogy akémrepülőgépeink által készített legfrissebb fotók szerint- a műholdas kommunikáció meghalt - miért duplázódottmeg Észak-Korea haditengerészeti és légi aktivitása.A lány megpróbált nem túl epés választ adni.- Talán valamiféle támadástól tartanak. Lehet, hogycsak elővigyázatossági intézkedések. Nem ugyanezt teszszükmi is? Elképzelhetőnek tartom, hogy csak a mi lépéseinkrereagálnak.Bingham ferde mosollyal felelt.- A "talán" nem az a szó, amire felépíthetjük nemzetvédelmistratégiánkat.Ha valaki kételkedett benne, Maggie mindig ellentámadássalfelelt. Ez nagyon gyakran hozta kellemetlenhelyzetbe.- Nagyon remélem, hogy a háborúkat sem_erre aszóra robbantják ki. - Felismerte, hogy veszélyesrff közeláll az önmegfojtás szociális megfelelőjéhez, ezért gyorsanlezárta ezt a gondolatmenetet. - Tengernagy... tábornok...őrnagy... uram.Jövőbeli karrierje szempontjából szerencséje volt,hogy eredetileg helyesen ítélte meg Binghamet. Valóbannagyon kedves tengernagy volt. A férfi váratlanul rámosolygott.- Milyen jó is fiatalnak lenni - jegyezte meg fanyarula tiszt.- Hallgatjuk, Miss Madsen - fordult felé teljes figyelmével

Keller. - Csupa fülek vagyunk.A lány az igazgatóhelyettesre nézett.- Nézze, az imént maga is kimondta. A jel mintázatafejlődik, változik. Mutál. Tanul. Mindenkinek túl kellenelépnie azon a felfogáson, hogy itt egy egyszerű Fourierátalakulássalállunk szemben, inkább kvantummechanikábankellene gondolkodnunk. Itt nem a szokványos sebességrőlvan szó, hanem azonnali, kibertudatossággalrendelkező adaptív algoritmusokról.Az igazgatóhelyettes a fejét rázta, nem hitte el. Nemakarta elhinni.- Ugyan már, a Földön nem létezik olyan rendszer,amelyik ennyire összetett és önfejlesztő volna. Semminem tud egyszerre elvégezni ilyen sok bonyolult adaptációta teljes programban.- De igen - vágott vissza a lány. - Egy organizmus.Például a még csak elméletben létező DNS-alapú számítógép.Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de...- Oké - vágott közbe Bingham. - Eleget hallottam.Azzal megfordult, hogy távozzon.Maggie most már elkötelezte magát, nem volt másválasztása, mint kiállni saját nézete mellett, ameddigcsak lehet.- Nézzék, engedélyezzék, hogy a csapatom tanulmányozzaa jelmintát... mármint ha van benne egyáltalánminta. Jóváhagyhatják, vagy állhatnak itt engem bámulva,de mindkettőre nincs idő, tehát döntsenek!Keller a lány és az egyre visszautasitóbb igazgatóhelyettes,valamint a gondolataiba merült, visszavonulnikészülő tengernagy között találta magát.- Elég ebből! Vannak gyakorlott elemzőink erre a fajtamunkára, Margaret, és tekintettel az ügy kényes vol...- Maggie - szúrta közbe a lány, és meg sem próbáltaleplezni ingerültségét. - Mondtam már magának, ez vanaz anyakönyvi kivonatomban is.Keller oda sem figyelt rá.- Ha talál valami bizonyítékot az elmélete alátámasztására,állok rendelkezésére, és boldogan meghallgatom.Viszont ha nem tesz erősebb szűrőt az agya és a szájaközé, kirakom innen, és hamarosan már a Potomac alsófolyásánál értékelheti a vízáramlási statisztikákat! - Megfordult,és csatlakozott az igazgatóhelyetteshez, aki követteBinghamet a kijárathoz.Maggie figyelte a távozásukat. Minden oka meglettvolna rá, hogy dühös és feldúlt legyen... csakhogy nemvolt rá ideje.Azon a reggelen annyi polgári és katonai rendőrségi járműfogta körül az Air Force One-t, amennyivel akár egy kisebbharmadik világbeli országot is lerohanhattak volna. Csakhogyezek a járművek most az oklahomai légi bázison álltak.A repülőgép belsejét gyilkossági specialisták szálltákmeg, nyomokat próbáltak találni a megmagyarázhatatlaneseményekhez. Három embert meggyilkoltak, mellkasi artériáikatborotvaéles fémlemezek metszették át, és a fedélzetensenkinek nem volt elképzelése sem róla, hogyantörténhetett.Amit a szakértők raja keresett - bár ők maguk nemtudtak róla -, az jelen pillanatban a nedves betonon araszolt,egyre távolodva a géptől. Végül megállt az egyikparkoló rendőrautó mellett. Csakhogy a jármű valójábannem rendőrautó volt, mindössze külsejében hasonlított azoklahomai rendfenntartók cirkálóihoz. Az araszoló póklényhezhasonlóan az Álcák közé tartozott, és Barikádnakhívták.

A rovarszerű gépezet és a cirkálóutánzat között alighallható, precízen modulált hangsorok cikáztak. Amitegy ember csupán értelmezhetetlen zajként érzékelt volna,az valójában bonyolult kommunikáció volt, túlságosangyors és fejlett ahhoz, hogy egy egyszerű elme megértse.- A vírus nemsokára aktiválódik - közölte Tomboló,a rovarszerű Álca. Elég fejlett gépezet volt ahhoz, hogykifejezésre tudja juttatni elégedettségét.A rendőrségi cirkálóvá alakult robot első utasülésénekajtaja kinyílt, és a legközelebbi hangszóróból megérkezetta válasz:- Szép és jó, hogy a behatolás a tervek szerint halad,de mi van a Kockával?Tomboló hajlékony fémlábaival könnyedén felszökkentaz üres első ülésre. A humánok minden figyelmükkelegymásra, a munkájukra és a középen parkoló óriásgéprekoncentráltak, senki sem nézett az "üres" autó irányába.- Elszigetelték a célrendszert - felelte Tomboló Barikádkérdésére -, de előtte még megtaláltam ezt.A soklábú Álca testéből vékony fémdrót kúszott elő,és belecsatlakozott a fedélzeti "rendőrségi" számítógépegyik nyílásába. Az adatátvitel mindössze egyetlen másodpercigtartott. Ha az információt emberi sebességgelközvetítik, az autó számítógépének kijelzőjén egyebekközt megjelentek volna a witwicky, archibald, kapitányszavak.A magától működésbe lépő számítógép már az adatokáttöltése közben megkezdte a keresést. A Tomboló általmegadott nevek szinte azonnal feltűntek néhány 1897-esújságcikkben. A másodperc egy töredékére felvillant abalsorsú kapitány arca is, valamint jó néhány fotó ésszimbólum, melyek teljesen idegenek voltak a földi lényekszámára - az álcázott rendőrségi cirkáló és pókszerűutasa azonban tökéletesen értették.A keresés folytatódott, kiterjedt az egész világra, valamilyenegyezés, kötelék, kapcsolat után kutatott. Találtis egyet - az eBay egyik oldalán. A hozzácsatolt, fiatalembertábrázoló fotóra ügyet sem vetve a két gépezetminden figyelmét egy viharvert, összekarcolódott szemüvegreösszpontosította. Az elképesztően primitív, duplalencsés látásjavító eszköz a legkevésbé sem érdekelteőket. A kódolt jelekkel a lencsékbe égetett mikroszkopikusírás azonban már annál inkább.Az egyszerű kódolású oldal megadta a tulajdonos fizikaitartózkodási helyét. Szinte már túlságosan könnyű isvolt az egész. Bár sem Barikádot, sem Tombolót nemprogramozták a hála kifejezésére, mindketten képesekvoltak értékelni, hogy ilyen minimális energiabefektetésselsikerült rábukkanniuk keresésük tárgyára.- Hívjam a többieket? - kérdezte Tomboló elektronikussziszegéssel.- Még ne. - Mivel a jelenleg magát rendőrautónakálcázó alakváltó rendelkezett magasabb hatáskörrel, nekikellett meghoznia a döntést. - Ennek a világnak a védelmimechanizmusai kezdetlegesek, és rendkívül csekélyegyedi intelligenciát birtokolnak, viszont az irányítóik amaguk egyedülállóan primitív módján rendelkeznek némikompetenciával. Maguk a szerkezetek pedig halálosakis lehetnek. Nem kockáztathatjuk a lebukást, amíg megnem tudjuk a Kocka pontos helyét. A legjobb, ha egy ideigmég fenntartjuk az álcát, és rejtve maradunk.- Értettem. - Azzal a kisebb Álca kiválasztott egy berendezést,amely a rendőrautó részét képezte, átalakult,és összeolvadt a műszerfallal, a cirkáló részegységévé

vált. A volán mögött egy ember öltött alakot, egyenruhájánakjelzése szerint az oklahomai rendőrség kötelékébetartozott. A hamis rendőrnek napbarnított arca volt, ésmellé rövid, gondosan nyirt, jellegzetes bajusza. A dekoratívajakszőrzet közelről nézve miniatűr antennaerdőrehasonlított.Az ötletekből, levegőből és türelemből kifogyott, hullafáradtSam a városi rendőrőrs egyik székében ült, miközbena szolgálatos zsaru faggatta. A fiatalember már torkig voltaz egésszel, de túlságosan kimerültnek érezte magát ahhoz,hogy az értelmetlen kérdések folyamára fejcsóválásonkívül mással is feleljen. Apja ott állt a közelben,láthatóannem élvezte a helyzetet, de ő sem tehetett sok mindent.A kihallgatás kezdete előtt Samnek engedélyezték ahagyományos telefonhívást, ő pedig az apjának telefonált.Maguk a kérdések láthatóan teljességgel logikusnaktűntek a tiszt számára, aki feltette őket. Nem ez volt azelső eset, hogy ezzel a fajta tinédzser különcséggel kerültszembe. Tapasztalata azt mondta, hogy már tudja is a válaszokat.- Tehát a kocsid magától ment el.Kinek képzeli magát ez a fickó? - tűnődött kábánSam. Serpicónak? Vagy talán a nyilvánvalóan jelenlévőrejtett kamerának játszik, amelyik kétségkívül rögzíti azegész beszélgetést?- Igen... igen. Pontosan ezt mondtam. - Sam kimerültségétcsak elkeseredettsége múlta felül. - Lehetnékegyértelműbb, mint amilyen most vagyok? Nem tudom,hogyan mondhatnám másképp. Az autó úgy... átalakult.Felállt.A zsaru lenézőn elmosolyodott.- Hűha. Felállt? Ez igen... szép teljesítmény. És mindeztmagától? Egy emelő segítsége nélkül? Egy autó, amelyikfeláll. Azt hiszem, én is veszek magamnak egy ilyet.Gondolj csak bele, milyen hasznos lenne a rendőri munkában.Be tudnál nézni az emeleti ablakokon is anélkül,hogy kiszállnál a kocsiból, a rosszfiúk fölé tornyosulhatnál,és a parkolás sem okozna gondot. - Megfordult, kihúzottegy fiókot, és kivett belőle egy széles peremű műanyagpoharat, melynek oldalán vonalak és jelek sorakoztak.Megpróbálta átnyújtani Samnek, aki undorodvahúzódott el tőle. - Töltsd csak meg, fiam - utasította arendőrtiszt. - Majd meglátjuk, mit hoz ki belőle a labor.Talán jobb válaszokat ad, mint te most. Min élsz? Altatópirula?Wowie szósz? Kristály? Ragasztó?Akármilyen fáradt volt is Sam, annyi ereje még maradt,hogy vérig sértődjön.- Nem szedek semmit!- Ó, valóban? - A zsaru vigyora egyáltalán nem tetszettSamnek. - Akkor ez itt mi? A zsebedben találtuk.Diadalmasan felemelt egy gyógyszeres üveget, amelyfélig volt fájdalomcsillapító pirulákkal. A "Mojo" feliratmég tovább fokozta a kihallgatást végző tiszt kíváncsiságát.Látványosan elolvasta a papírfecnit.- Mojo, hm? Manapság már így hívjátok a cuccot?Sam tisztában volt vele, mennyire kétségbeesettnektűnik a hangja, de megpróbálta megmagyarázni.- Az a kutyám fájdalomcsillapítója!- Aha, hát persze. - A zsaru öntelt vigyora egyre szélesebbévált. - Gondolom, most azt fogod mondani, hogya neppered egy uszkár, és a kihallgatást inkább a K-9-eseknek kellene lefolytatniuk.Sam megsemmisülten bámult maga elé. A kihallgatótiszt figyelmét nem kerülte el, hogy véletlenül éppen a

pisztolytáskájára néz. A férfi izmai megfeszültek.- A fegyveremet sasolod, kispajtás? Esetleg érte isakarsz nyúlni? Azt hiszed, elég gyors vagy? Gyerünk,próbáld csak meg!Sam az említett gyógyszerkészítmények teljes hiányábanis egyre kótyagosabbnak érezte magát. Felsandította zsarura.- Maga drogozik?Ron eleget látott és hallott. Eddig néma csendben állt,nem szólt közbe és nem tiltakozott, csak figyelt, és vártaa kihallgatás végét. Ám a beszélgetés neki egyre kevésbétetsző irányt vett. İrizetbe vétel vagy sem, abban aszékben az ő fia ült, és a rendőr megpróbálta provokálni.Tett egy lépést előre.- Oké, ennyi volt. Nézze, nehéz éjszaka áll mögötte.Álljon elő a vádakkal, és hivatalosan tartóztassa le, különbenmost azonnal hazaviszem.A zsaru csalódottnak tűnt. A tévében soha nem ígyalakulnak ezek a kihallgatások.- Végigmegyünk ezen az egészen, és meglátjuk, mirebukkanunk - jelentette be fenyegetően. VisszafordultSamhez. - Mielőtt elmész, látnod kell valamit. - Elnézőenaz egyre türelmetlenebb Ronra mosolygott, felkapott egytávvezérlőt, és a szemben lévő falra rögzített tévékészülékremutatott vele.Rövid statikus recsegést követően elindult a felvétel.A képernyőn egy csinos, ám mértéktartóan öltözött fiatallány jelent meg.- Ez az agyad - közölte komoly arccal, és felemeltegy tojást. Aztán beleütötte egy felmelegített serpenyőbe.- Ez pedig az agyad, ha drogozol.A csapdába esett, menekülésre képtelen Sam megdörzsöltea szemét. Só a sebbe, gondolta rezignáltán, miközbenjózan esze megőrzéséért küzdött.Szerencsére ez csak a standard, minden sallang nélkülinyilvános reklám volt, alig néhány percig tartott.Sam mogorván várta, hogy apja aláírja a papírokat, aztánvégre távozhattak. Ron nem szólt semmit, csak miutánelhagyták az épületet, és félúton jártak lefelé a lépcsőn.- El akarod mondani, mi történt valójában?Sam tétovázott, majd felnézett az apjára.- Emlékszel, mit mondtál, miután megvettük az autót?Hogy akárhol is vagyok, akármi is történt, felveszelés nem kérdezel semmit.A saját aggodalma és fia kivételes memóriája közészorult Ronnak nem volt más választása, mint elismernia találatot.- Igen... igen, ez volt az alku.Csendben lépkedtek tovább, átvágtak az utcán, és beülteka családi autóba - Ron a kormány mögé, Sam merevenelőre nézve az első utasülésre. Apja elfordította azindítókulcsot.- Apa, tudsz róla, hogy az ük-üknagyapám begolyózott?Nem gondolod, hogy ez a fajta... fogyatékosság...esetleg örökölhető? Esetleg... valami mutáns Witwickygén?Apja elmosolyodott, miközben ellenőrizte a forgalmat,és puhán kikanyarodott a járda mellől.- Nem hiszem, Sam. Emellett az én apám teljesennormális volt. Akárcsak én. - Jobb kezével oldalra nyúlt,és játékosan összeborzolta fia haját. - Kivéve azokon anapokon, amikor anyád megkér, hogy dolgozzak valamita ház körül.Samet ez nem derítette fel. Megpróbálta visszasimítaniösszekócolt tincseit.

- Biológián tanultuk, hogy némelyik abnormális génképes átugrani egy vagy két generációt. Talán az én esetembenis ez a helyzet.- Amíg nem hat ki a tanulmányi eredményeidre és azSAT tesztpontjaidra, addig nincs gond - csipkelődött azapja. - Vagy a házimunkádra. Úgy látom, manapság nagyonsok kölyök örökölte ezt a házimunka-kihagyó gént.- Az út mellett feltűnt egy kávézó. - Mit szólnál hozzá,ha bekapnánk valamit? Fogadni mernék, hogy az abnormálisgéned nem tiltakozik egy csokoládéturmix ellen.Sam beleegyezően bólintott. A rendőrkapitányságoneszébe sem jutott, de valóban nagyon megéhezett.- Oké. - Sikerült kipréselni magából egy fáradt mosolyt.- Az enyém inkább legyen dupla.Hatodik fejezetÖreg falu volt. Egykor azoknak a katariaknak az-ősei laktakitt, akik az olaj és földgáz eladásából vagyont szereztekmaguknak, mára azonban magára hagyták a sivatagban.Főként illegális bevándorlókból álló közösség telepedettitt le. A település nem érdekelte a helyi hatóságokat,volt azoknak éppen elég fontosabb dolguk is. Az újgazdagoknakszükségük volt védelemre, és mindig akadtegy-egy fanatikus is, akit be kellett csukni.A falut kút látta el vizzel egy olyan országrészben,ahová nem kellett eljuttatni csővezetéken a drága, sótalanítotttengervizet. Az értékes folyadékot az öböl fehértengerpartjait ölelő csillogó, új városoknak tartottákfenn. Ám ahol a sivatag vizet adott, ott mindig megjelentvalamiféle élet.A hely nem volt teljesen elhagyatott. Az 1960-as évektőlkezdve telefonvezeték kötötte össze a homok- és kősivatagonkeresztül egyenes vonalban átvonuló póznákat.A fiúnak és barátainak csak ezt az ösvényt kellett követniük.Az egyik pózna váratlanul megremegett, bár nem fújta szél, és a talaj is stabil maradt. A közelben rövid dülöngélésután kidőlt egy régi, fakeretes tábla. Fegyvercsövekemelkedtek fel, és a táblánál fészkelő keselyűpár zavartanrebbent a levegőbe, majd elrepült a szárazföld belsejefelé.Lennox százados végignézett három emberén, és a leromboltbázistól való visszavonulásuk közben összeszedettcsellengőkön. Vajon a lépteik keltette rezgés elegendőlehetett a tábla kidőléséhez? A többi lehetőséget fontolgatta,amikor Donnely lába alatt vibrálni kezdett a talaj.Valami csillogó, fémes és kígyószerű bukkant elő ahomok alól. Az ír-amerikai őrmester reflexei még a legkeményebbkiképző őrmester szemébe is könnyeket csaltakvolna; lefelé irányította fegyvere csövét, és rövid,célzottsorozatot engedett a földbe. Homok szállt mindenirányba, és a támadó eltűnt. Meghalt? - töprengett Lennox.Kérdésére egy pillanattal később választ kapott, amikorSkorponok kirobbant a száraz föld alól. A tüskés fémfarokhomokot szórva megvillant, rátekeredett Donnelybokájára, és kirántotta a katona lábát. A levegőben megfordítottaaz őrmestert, fogást váltott rajta, és újraeltűnta föld alatt. A fiatal tiszthelyettesnek ordítani sem maradtideje.Lennoxnak azonban igen.- Gyerünk, gyerünk, gyerünk!A csapat többi tagjával együtt rohanni kezdett a falufelé. Sikerült néhány másodpercnyi előnyt szerezniük,mielőtt a fémskorpió másodszor is előbukkant mögöttük.

A falu határában őrült módon csaholó kutyák jelentekmeg. Lovak és tevék futottak minden irányba, tovább növelvea zűrzavart. Lennox befordult egy vályogtégla falmellett, és parancsokat üvöltött az embereinek.- Maguk ketten, fedezzék az utat! Epps, te mész előre!Fig, fedezd a hátunkat! Mindenki figyelje az utat! Próbáljunkmeg a sziklán maradni, távol a homoktól!A katonák védelmi állásokba húzódtak a vályogfalakmögött. Szinte a semmiből egy öregember bukkant fel, ésrohant feléjük. Jemeni lehet, esetleg szomáliai, gondoltaszórakozottan Lennox, miközben futó pillantást vetett aközeledőre. Amikor észrevette Mahfúzt, a férfi a fiatalemberfelé kanyarodott. A katonák figyelmét más kötöttele, ügyet sem vetettek apa és fiú újbóli találkozására.- Hol jártál? - érdeklődött a férfi arab nyelven.- A bázison! Nincs többé, apa! Eltűnt az egész! Valamilerombolta, az amerikai fegyverek ellenére! Mindenkitmegölt, mindent felrobbantott. Nem hiszem, hogyterroristák voltak. Ez valami más, mintha egyenesen apokolból jött volna! - Az egyik ősrégi, fehér fal mögöttkuporgó Lennoxra mutatott. - Nem tudtam, mit tegyekvagy hová menjek. Apa, ezek az emberek megmentettékaz életem!A szakállas öreg az amerikai századosra pillantott.- Jobb lett volna, ha távol maradsz tőlük, és-iikább aKönyvet forgatod!Mahfúz az ijedsége ellenére is felháborodott.- Bejárok az órákra, kérdezd meg a muftit! És a házimunkátis elvégzem, de a szabadidőm az enyém! És aKorán nem tiltja, hogy csokoládét fogadjak el a látogatóktól.A családi vita hallgatása felpezsdítette Lennox közelsem folyékony, de azért tisztességes arabtudását. Idegesenfigyelte a fal másik oldalán a földet, majd végül amilyenudvariasan csak tudott, hátrakiáltott:- Uram! A Próféta nevére, bízzon a fiában... van itttelefonjuk?Skorponok ezt a pillanatot választotta, hogy majdnempontosan a fallal szemben előrobbanjon a homokalól.- Tűz! - vezényelt Lennox, miközben az apa és a fiúnyomában visszavonult a jellegtelen, fehér házak egyikébe.Mindegyik katona tüzet nyitott a kezében lévő fegyverrel.A fém ízeltlábú fehéren izzó plazmakitöréssel válaszolt,amely végigsöpört a falakon, a homokon és azépületeken, elpárologtatva mindent, amivel érintkezésbekerült.A régi épület belsejét ügyes kezek felújították, majdösszegyűjtött és -lopkodott anyagokkal, tárgyakkal díszítették.Ahogy egy hirtelen gazdaggá váló társadalom maradványáhozillik, a dekoráció egy része szinte teljesen újvolt. Akárcsak a mobiltelefon, amit az apa egy fiókbólszedett elő, és átadott az izgatott amerikai tisztnek. Teljesenátlagos készülék volt, Lennox gyorsan beütötte aszámokat. Amikor a nemzetközi operátor bejelentkezett,a századosnak kiabálnia kellett, hogy hallani lehessen afegyverropogás és a robbanások zaján keresztül.- ATSZT - közölte a hang erős, szubkontinentális angolakcentussal. - Hogyan továbbítsam a hívását?- Nemzetközi az Egyesült Államokba! - harsogtaLennox. - Vészhívás a Pentagonba, "A" besorolási- A mobilszolgáltatása nem tartalmaz távolsági hívásokat,uram. Van esetleg nemzetközi hitelkártyája?Lennoxnak kényszerítenie kellett magát, hogy ne roppantsaössze az apró telefont.

- Jól figyeljen: azt akarom, hogy azonnal továbbítsa ahívásom!- Boldogan biztosítanám önnek az összeköttetésturam. Kiabálás nélkül is, és egy nemzetközi hitelkártyával.Egy hangsúlyában és természetében nemzetközi, mégaz arab apa és fiú által is könnyen megérthető káromkodástmormolva Lennox megperdült, és kirohant a házból.Odakint nem volt valami rózsás a helyzet. A golyóksimán lepattantak a skorpiólény fémbőréről. MiközbenLennox fedezékbe húzódott, Figueroa tüzet nyitott egygránátvetővel. Homok és kő repkedett mindenfelé. A sokkalinkább papírmunkára, mint RPG-k kezelésére szakosodotttiszthelyettes ingerülten ráncolta a homlokát.- Eltaláltam... eltaláltam a kurafit, de nem döglöttmeg! - Amíg Figueroa hitetlenkedve bámulta a gyorsanmagához térő szörnyeteget, Lennox odarohant hozzá, ésszembefordította magával beosztottját. Két kétségbeesetttekintet találkozott.- Szükségem van egy hitelkártyára!- Mi a...? - Figueroa egy pillanatig értetlenül nézettrá, aztán sajnálkozva megcsóválta a fejét. - A feleségemlenyúlta őket, százados. Előbb kellett volna gondolkodnom.A francba! Otthagyta az újratöltő altisztet, és vadulkörbenézett, amíg meg nem pillantotta Eppst. A műszakiőrmester saját testi épségével mit sem törődve még mindigott állt legelöl, és folyamatosan tüzelt a mozgékony,folyton kitérő célpontra, amely nem volt hajlandó megadnimagát a golyózápornak.- Gyere csak, te mocsok! - üvöltötte Epps teli torokból,és még akkor is lőtt, amikor Lennox lelassított mellette.- Darabokra szedem a fémsegged!A százados bal kezében tartott telefonból az-operátormerev hangja hallatszott:- Uram, én elhiszem, hogy nehézségei támadtak, deilyen stílusra akkor sincs szükség.- Nem, nem maga! - ordított Lennox a telefonba. -Tartsa! - Megragadta Epps vállát, és szembefordítottamagával a katonát. - A tárcád! Szükségem van a tárcádra!Epps becsületére legyen mondva, szinte a szeme semrebbent.- Hátsó zseb!Lennox előhúzta a viharvert tárcát, de a következőpillanatban már félre is kellett vetődnie egy elhúzóplazmagömb útjából.- Halló! - kiáltotta a telefonba. Csupán statikus recsegésválaszolt. - Ó, ne! Hall engem? - Miközben a válaszravárt, lázasan keresgélt a tárcában lapuló, meglepőennagy kártyagyűjteményben, automatikusan átugorvaa meztelen nőket ábrázolókat - úgy vélte, azokat biztosannem valamelyik nemzetközi bankszövetség adta ki.- Megvan! - sóhajtotta megkönnyebbülten, amikor rábukkantegy alap Visára. Amilyen gyorsan csak tudta,bediktálta a számokat. - És ne mondja azt, hogy nem fogadjael!- Természetesen elfogadjuk, uram - felelte az operátorhiggadt, megnyugtató hangon. - Szeretne hallani azúj Prémium Plusz Világszolgáltatás csomagunkról? Ötszázjutalompontért igénybe vehet egy ingyenes siacumasszázst a programban résztvevő hotelek valamelyikében,és kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a hangjaalapján véleményem szerint önre igencsak ráférne ez akedvezményes szolgáltatás.- Továbbítsa az átkozott hívást! - Átadta Eppsnek atelefont. - Beszélj a Pentagonnal! - Miközben Epps telefonra

cserélte a fegyverét, Lennox felállt, és egyik tárat amásik után ürítette a megrendíthetetlen mechanikusszörnyetegbe.A washingtoni kommunikációs központban ugyanolyanlázas tevékenység folyt, ha nem is járt akkora zajjal.Az emelt szintű kommunikáció leállásával kötelességtudó,jól képzett operátorok üzemeltették a vonalakat,akik manuálisan irányították át a hívásokat a megfelelőhelyekre az országon belül és a többi kontinensre. Azegyik operátornak arra is alig maradt ideje, hogy elmormoljaa szokásos "Pentagon, vészvonal" bejelentkezést,amikor a vonal túlsó végéről felcsattant egy izgatotthang:- Az Egyesült Államok Légierejének egy tisztje és azegysége azonosítatlan természetű ellenséges tűzbe kerültKatarban, a nemrég megtámadott SOCCENT bázistólkeletre! Azonnal továbbítsa a koordinátákat a NemzetiKatonai Parancsnokságnak!Epps megpróbálta védeni a telefont a körülötte repkedőtörmeléktől, miközben kavargott körülötte a homok,és mindenfelé kődarabok szelték a levegőt. A zaj jólészrevehetően folyamatosan csökkent, ahogy a műszakiőrmester által sosem látott fegyverek egyik katonát szedtékle a másik után. Haragját visszatartva inkább megpróbáltarra koncentrálni, hogy megértesse magát a külvilággalösszeköttetést biztosító egyetlen csatornán keresztül.- Katonák harcérintkezésben, egy ismeretlen elcseszetttámadóval! Azonnal szükségünk van egy harci helikopterre,vagy bármire, amit ide tudnak küldeni! - A telefonkijelzőjén észrevett egy apró, villogó jelet. - Ésmindjárt lemerülök!A szolgálatos törzsőrmester több kezdeményezőkészségetmutatott, mint egész eddigi szolgálati ideje alatt;levegő után kapkodva vágta vigyázzba magát a nemzetvédelmiminiszter előtt. Szerencsére csak néhány pillanatigtartott megtalálni Kellert a hírszerzési központnyüzsgő forgatagában. A katona meg sem várta, hogytudomást vegyenek érkezéséről. Mivel már ő maga is kerülttűzharcba, azonnal megérezte a telefonáló hangjábana sürgetést.- Miniszter úr! Uram! Rábukkantunk egy különlegesegységre Katarban, éppen tűzharcban állnak! Azt állítják,a bázis elleni támadás túlélői!Keller összevonta a szemöldökét.- A nyomozók azt mondták, nincsenek túlélők.A katona és a miniszter tekintete összekapcsolódott.- Az őrmester, akivel az imént beszéltem, nem eztmondta, uram.Keller arcán elmélyültek a ráncok.- Értékelem, amiért így átérzi a helyzetet, őrmester,de mielőtt cselekednénk, megerősítésre van szükségünk.A katari kormány reakciós elemei már megfenyegettekminket, hogy kitiltanak az országból, amennyiben újabbzűr történik. Nem mehetünk csak úgy be, hogy szétszedjünkmég egy darabot a sivatagból, csak ha átkozottul jóindokunk van rá. Mi van a legközelebbi AWACS géppel?Amint a Predator pilóta nélküli felderítőgép átkelt abokorcsoportokkal tarkított dombon, kamerája azonnalráállt az előtte zajló tűzharcra. Élesen balra kanyarodott,és körözni kezdett a harcmező felett, miközben megpróbáltfolyamatosan az eseményekre fókuszálni. A kataripartok mentén repülő AWACS-en a robotgép kezelője igazítottaz apró jármű megközelítési szögén, és közben asietve felbocsátott új kommunikációs műholdon keresztül

már át is lőtte Washingtonnak a képeket.A hírszerzési központban a Kellert riadóztató törzsőrmestera fejhallgatójához érintette ujját, hogy biztoslegyen az információk pontosságában, mielőtt újból jelenta miniszternek.- Az AWACS vizuális kontaktust létesített, uram.A jel erősségéért nem kezeskedem; az egy új műhold, ésmég nem volt időnk kipró...A türelmetlen Keller félbeszakította.- Tegye rá a monitorra, akármit is kapunk!A tiszthelyettes továbbította a parancsot. A statikusanzúgó, nagyméretű képernyők elsötétültek, majdgyorsan mozgó hőképek jelentek meg rajtuk. Néhány közülükjól felismerhetően ember volt. A másik azonban...Keller a gigantikus, láthatóan nem organikus természetű,skorpióra hasonlító szerkezetre meredt.- Mi a jó Isten ez?Reakcióját többen is visszhangozták a teremben aképernyőkön futó valós idejű felvételt bámuló stábtagokközül, ha nem is éppen ezekkel a szavakkal.Amikor a fedezéket nyújtó vályogfal egy plazmasorozatkövetkeztében megsemmisült, Eppsnek és Lennoxnak sietvevissza kellett vonulniuk, hogy új menedéket keressenek.Miközben az épületek egymás után omlottak összevagy robbantak darabokra körülöttük, Eppsnek valahogysikerült mindvégig a szája közelében tartani a telefont.A készülék megőrzése is elég nehéznek bizonyult, nemhogymég beszélni is bele rohanás és ugrálás közben.- Vettem... halló? Halló! Ó, ne... most hallanak? Hallanak?A francba, hallanak? - A hangszóróból ismét csakérthetetlen recsegés hallatszott. - Megvan, megvan!Jobbra tőle egy plazmasugár krátert robbantott aföldbe, ahelyett azonban, hogy az ellenkező irányba futottvolna, ott maradt állva. Tudta, ha megmozdul, újraelveszítheti a jelet.- Vettem - vakkantotta a telefonba. - Egy hétfőscsapat a narancsszínű füsttől, portól és a tűzfészkektőlészakra! - Balra újabb földrög párolgott el, amit a katonaegy fintorral nyugtázott. - Hű, ez majdnem levitte a fejem!Támadási irány nyugat, jöhetnek a forró zónában! -Tekintete a felhőtlen, élénk kék arab égboltra siklott. -Veszélyesen közel lesz, de nincs más választásunk! Ittfelaprítanak minket! - A válasz hallatán elmosolyodott.Amikor látta, hogy a százados éppen felé néz, Epps hüvelykujjávala levegőbe bökött, és felemelte egyre rekedtesebbhangját.---- TÁMADÓ GÉPEK KÖZELEDNEK! CÉLPONTOT MEGFESTENI!Ahogy körbeért a parancs, a túlélő katonák legyezőalakban széthúzódtak, hogy lézerirányzékaikkal különbözőszögekből jelöljék ki a támadót. Minél több adatotszolgáltatnak a közeledő gépeknek, annál pontosabb lesza csapás. Ami a célponthoz mért távolságukat tekintveigencsak fontos szempont volt számukra.A skorpiólényt megvilágító vörös sugarakat azonnalészlelték az alacsonyan repülő A-10-esek pilótafülkéjébenelhelyezett célkijelölők. A vezérgépben ülő pilótaigen hálás volt a segítségért; mindig nagy előnyt jelentett,ha valaki más végezte el a cél megfestését.- Varacskos Egy a bázisnak, célon vagyunk.Mindaz a tűz és halál, amit Skorponok elszabadított atelepülésen, egyetlen szerkezet megtalálása érdekébentörtént. A számos itt élő lény halála voltaképpen véletlenvolt, nem segítette elő az ügyét. Az Álca mindössze az elvesztegetett

idő és energia miatt sajnálkozott. A humánokelszánt harcosoknak bizonyultak, de nevetségesfegyvereikkel legfeljebb múló kellemetlenséget okozhattakneki.A mechanoid végül megtalálta a keresett berendezést,és gondos célzás után tüzet nyitott. A készüléketbirtokló humán lehanyatlott, a szerkezet kihullott a csomagjából.Az Álca elégedetten indult a védtelenül heverőképrögzítő felé. Ideje volt felszámolni a fenyegetést, és afontosabb feladatokra koncentrálni.- Varacskos Egy és Kettő célra állt - közölte higgadtana vezérgép pilótája.Lennox elsőként pillantotta meg a közeledő rakétákat,és még maradt ideje egy figyelmeztető kiáltásra.- Becsapódás! - Azzal lebukott egy sekély vízmosásmelletti földhányás mögé, és megpróbálta még a fáraóknális mélyebbre ásni magát a homokba. Földgöröngyökzáporoztak körülötte a rakéták becsapódása nyomán. Azutolsó homok- és földdarabok még nem hagyták el a levegőt,amikor felemelte a fejét, hogy körülnézzen.A rakéták csinos kis lyukat gyártottak a falu közepére,ám legnagyobb rémületére és döbbenetére a mostanramár túlságosan is jól ismert mechanikus alak dühösenaraszolt ki a bombatölcsérből.- Ez nem létezik! - Egyszerre volt ez átkozódás és ahitetlenkedés kifejezése. Körbenézett, és megpillantottaaz egyik épen maradt épület falához lapuló műszaki őrmestert.- Epps, ez még él!Epps bólintott, és valamit beleüvöltött a telefonba.Üzenete átrepült a fél világon, és szinte rögtön meg isérkezett rá a válasz.- Kísértet Három-Kettő berepül az egy-nulla-ötössel.Készüljenek a záporra!A mély hangú dübörgésre felnézett. Lennox is ígytett, és rajta kívül mindenki, aki még képes volt rá.- Ó, szent szar! - dünnyögte a százados, nem túl boldogan.Felpattant és teljes erejéből futásnak eredt. Nemfedezéket keresett, minél messzebb akart kerülni a skorpiólényhelyétől. Bárhová, csak el onnan.A felforrósodott levegőben billegő AC-130-as percenkénthatezres tűzgyorsasággal páncéltörő lövedékek viharátzúdította a tisztán kivehető fémalakra. A homokgőzzé vált, a sziklák szétmorzsolódtak. A menekülő katonákatminiatűr mesterséges homokvihar nyelte el.A Pentagon képernyőin egy rossz mozifilmből kivágottjelenetként pergett le a támadás. Keller a többiekhezhasonlóan megbabonázva meredt a fehéren világító hőjelre,amely a fent köröző felderítő robotgép képéneklegnagyobb részét kitöltötte.- Mi történt? Elveszítettük őket?A még mindig a miniszter mellett álló törzsőrmester,aki az első híreket hozta, újból beleszólt fejhallgatójamikrofonjába.- Varacskos Egy és Kettő, látják a katonákat? Vége.Jelentést kérünk a túlélőkről, vége.Szél hiányában beletelt egy kis időbe, amíg a por leülepedett.Amikor újra lehetett látni, Epps kikémlelt azépület mögül, ahol fedezéket keresett. Valami megmoccanta helikopter által elszabadított pokol közepén. Mechanikusnemezisük még mindig állt.De...Jól láthatóan tájékozódásra képtelenül támolygott.Miközben nézte, a fémfarok vége lepattant, elvált a testtöbbi részétől. A lény hátrahajtotta a fejét, beledőlt a

homokba... és eltűnt.- Öregem! - motyogta halkan, ahogy óvatosan előlépetta fedezékként használt épület mögül. - Átkozotttrükkös masina!Dübörgés hallatszott, az egyik A-10-es közvetlenül afeje felett húzott el. Jóval közelebb egy másik alak materializálódotta füstből: Lennox százados. A tiszt és atiszthelyetteskimerült, komor vigyort villantottak egymásra.A Varacskos Disznó pilótája az átrepülés után újramaga elé koncentrált.- Bázis, vétel. Megvannak. Újra átrepülök, megpróbálommegszámolni őket. - A kis sebességű tankvadász élesenbedőlt, ahogy a pilóta visszafordult még egy körre.A végtelenül fáradt Lennox térdre rogyott. Körülöttefalusiak bújtak elő rejtekhelyeikről. Eppsszel együtt megkönnyebbültenfedezték fel, hogy Mahfúz és az apja isköztük vannak.A százados felszabadultsága azonban csak addig tartott,amíg eszébe nem jutott még valami. Hol lehet...?Figueroa tántorgott felé hangos zihálással. Egyenruhájánakegy része vörösre színeződött, a sötét folt gyorsanterjedt. Lennox nehézkesen talpra állt, és odarohanta barátjához. Figueroa elmosolyodott, megpróbálta felemelnia hüvelykujját, de a következő pillanatban összeesett.Lennox egy másodperccel később már ott térdeltmellette. A folt... a folt túlságosan nagy és széles volt.- Maradj velem, öregem, maradj itt! - Hátranézett, éshisztérikusan Eppsre üvöltött. - Azonnal kérj evakuációtés orvosi csapatot!Sam nem üvöltött. Saját ágyán feküdt, saját szobájában,saját házukban, és éppen sikerült összeszednie magátannyira, hogy elgondolkodjon rajta, vajon az előző éjszakaeseményeit csak álmodta-e. Annak a kibírhatatlan zsarunaktalán mégis igaza volt, és véletlenül bevett egyetMojo gyógyszeréből.Úgy döntött, talán jobb, ha most nem tűnődik el ezena lehetőségen. Nem ilyenkor, amikor az anyja ott áll anyitott ajtóban, és aggodalommal teli pillantással nézi őt.Az asszony mosolygott - azzal az ismerős, megnyugtatómosollyal, amelyet az anyák tartogatnak tinédzser fiukszámára, hogy egyszerre fejezzék ki aggodalmukat, valamintazt a tényt, hogy himnemű utódjukat - legyen azbármilyen talpraesett és felnőtt is - még mindig kilencévesgyermeknek látják.- Szia, drágám. Akarsz beszélgetni?- Nem - motyogta félálomban.- Ha esetleg mégis, itthon leszek - folytatta anyjabátorítóan.- Nem.- Oké. - A mosoly valamelyest elhalványult, helytelenítővévált. - Most elugrom a piacra, de nem leszek sokáig.- A célzás egyértelmű volt: ne tégy semmi ostobaságot,amíg távol vagyok. - Hozzak neked valamit?A fiú a fejét rázta, mire az asszony tett még egy anyaikísérletet.- Biztosan nem akarsz beszélni róla?Sam mélyet lélegzett a szoba levegőjéből.- Anya, komolyan beszélek. Jól vagyok, ne aggódj.Menj csak vásárolni.- Oké. - Vonakodó beismerése volt ez annak, hogymást már nem tud tenni. Vagy inkább annak, hogy a fianem hagyja, hogy bármit is tegyen. - Szeretlek, kicsim. -Megfordult, és a lépcső felé indult. Sam kivárt egy hosszú

pillanatot, majd összeszedte magát és utánaindult, degondosan ügyelt rá, nehogy véletlenül utolérje.A legrosszabb az volt, hogy félig-meddig szerette volnautolérni.Szándékának megfelelően akkor ért a konyhába, amikoranyja kitolatott a kocsifelhajtóról. Szerencsére a nőnem nézett a ház felé, igy Samnek nem kellett lebukniaés elrejtőznie, mintha bűntudata volna valami csinytevésmiatt. Álomtól ragacsos szemét dörzsölgetve célba vettea hűtőszekrényt. Éppen a második polc tartalmát leltározta,amikor Mojo tiltakozó, felháborodott csaholásafélbeszakította a potenciális táplálékok számba vételét.- Kuss legyen, Mojo! - kiáltotta, ügyet sem vetve rá,a kutya meghallotta-e egyáltalán. Tej, gondolta. A tejmegfelelő lesz. Valószínűtlen, hogy a tej valami idegendologgá változzon fáradt szeme előtt. Bizonyára Witwickykegész generációi helyeselnék a választását. Ráadásula tejhez nem kellett semmiféle előkészület. Kivettea dobozt, becsukta a hűtőajtót, és kitántorgott a házmelletti padhoz. Az ülőalkalmatosság mindig az árnyékbanállt, és most nagyszerű, hűvös pihenőhelyet fognyújtani számára egy kis üldögéléshez, valamint a dobozbiztonságos és értelmezhető tartalmának elkortyolgatásához.A kocsifeljáróra vezető ajtónál valami nagy ésmasszív dolog takarta el a kilátást.A Camarója.Rémült üvöltéssel dobta el a tejet, és ugrott vissza aház biztonságába. Lekapta a falról a vezeték nélküli telefonkagylóját, és futás közben vadul tárcsázott. Hála Istennek,Miles otthon tartózkodott.- Halló? - szólt bele legjobb barátja elfojtott hangon.- Miles, én vagyok! Azt hittem, csak álmodtam, denem! Minden igaz volt! - Hátranézett a válla felett, ésmegkönnyebbülten - valamint némi meglepetéssel - tapasztalta,hogy az épület továbbra is üres. Félig-meddigarra számított, hogy az autó ott törtet majd a nyomában,gigantikus krómacél kutyaként dobálja és söpri félre abútorokat, miközben nagy, vörös fémnyelve himbálózvalóg ki a hűtőrácsok közül.- Miles, a Sátán Camaróját vásároltam meg!Egy kilencvenkilós masztiff megfürdetése nem mindennapifeladat. Megpróbálni az egyik válladhoz szorítvatartani a telefont, és értelmes beszélgetést folytatni, miközbenaz említett kutyával, a samponnal és tengernyiázott kutyaszőrrel kell küzdelmet folytatnod, a lehetetlenhatárát súrolja. Még egy polipnak is nehézséget okoznaegyszerre ennyi irányba koncentrálni. Mivel nem tartozotta fejlábúak közé, Milesnak az ázott realitás ellen kellettharcolnia.- Nekem bezzeg itt vagy te! - vakkantotta ingerülten.- Kösz a tegnapi hazafuvart. Van fogalmad róla,hány sofőr áll meg egy magányos fiú stopposnak sötétedésután? El tudsz számolni nulláig?- Öregem, nagyon sajnálom, de most meg kell hallgatnod!- Sam a folyosó falához lapult, és rettegve kémleltki a konyhába. - Az autóm ellopta saját magát! Furikázottegyet, és most visszatért! Megpróbál eltenni lábalól! Azt hiszem... azt hiszem, a lelkemre pályázik!A nedves óriáskutyát ölelve Miles még képes volt egyfejcsóválásra anélkül, hogy kiejtette volna a telefont.- Te tudod, haver. Megvannak a tücskeim? Egyre kevésbétetszik, ahogy A-Rod az ujjaimat bámulja. - A gigászimasztiff eleresztett egy méretével arányos szellentést.A támadás váratlanul érte Milest, heves vonaglással

próbálta elhessegetni a szagot. - Mason, ne! Rossz kutya!Mit ettél te? Megint valami hullát ástál ki a vízmosásban,mi? Egy rohadt hullazabáló dög tulajdonosa vagyok! Istenem,megvakultam! Sam, itt környezeti katasztrófa történt,azonnal értesítsd a Környezetvédelmi Ügynökséget!Sam jobbra nézett. Egyetlen fényszóró sem leselkedettrá a bejárati ajtó közeléből. Tiszta volt az út. De vajonmennyi ideig marad igy? Nem szándékozott megvárni,hogy kiderüljön. Felkészült az ütközésre, és belesuttogotta telefonba:-- Miles, átmegyek! Ne menj sehovál - Mielőtt barátjaválaszolhatott (vagy tiltakozhatott) volna, Sam bontottaa vonalat.Kimenekült a házból. Balra gyep, jobbra rózsabokrok.Semmi nem akarta elállni az útját. Csak a lépcsőnél jutotteszébe, hogy a kerékpárja a garázsban maradt bezárva,maga tette oda. Elvégre mit kezdjen egy 75-ös Camarotulajdonosa egy biciklivel? Az egyedüli szóba jöhető járműígy anyja kerékpárja volt. A rózsaszín szörnyeteg.Kétségbeesett elmeállapotát mi sem bizonyította jobban,hogy egy pillanatig sem habozott a borzalmas színű járműnyergébe pattanni, és vadul eltekerni vele.Hetedik fejezetA ház nem volt valami nagy, és mivel a főváros egyiklegnagyobb hídja alatt épült, hagyott némi kívánnivalótmaga után, de legalább valódi lakás volt, és nemvalami lepattant patkánylyuk vagy egy szűk garzon a városegyik épületkomplexumában. Az udvarra ráfért volnaegy kis gyomtalanítás, és a festés is rég esedékessé váltmár, de ettől eltekintve jó állapotban volt. Jobb állapotban,mint néhány másik ház ugyanabban a körzetben.A jól eldugott épület elé kanyarodó taxiból egyetlen utasszállt ki, és a jármű már tovább is állt.A kertkapu nyitva volt. Miközben felsietett a lépcsőn,Maggie hallotta odabentről a tévé harsogását. A CNN aktuálisüdvöskéje egy repülőgép-hordozó fedélzetéről tudósított.Elég idős volt hozzá, hogy emlékezzen rá, amikora CNN még valódi hírcsatorna volt egy újabb kereskedelmiszórakoztató melléktermék helyett. És még mindigez tűnt a legjobbnak a rémes kínálatból.- Jeffrey Abramst hallják, százötven kilométerre aSárga-tengertől - mondta éppen a riporter. MiközbenMaggie az ajtó felé közeledett, megállapította, hogy aférfi majdnem úgy beszél, mintha a hír csaknem olyanfontos lenne, mint ő maga. Csaknem. - Bár az északkoreaikormány továbbra is tagadja, hogy köze lenne akatari amerikai bázis elleni indokolatlan támadáshoz,makacsul hangoztatják, hogy a folyamatos agresszívamerikai jelenlét abban a zónában, melyet közvetlen érdekövezetüknektekintenek, háborúhoz vezethet. Eközbena kínai katonai főparancsnokság...Az ingerült Glen Whitmann mindent megtett azért,hogy kizárja tudatából a kitartóan szóló ajtócsengő hangját.Éppen belemélyedt a Warcraftbe, folyamatos volt azinterakció a szövetségesekkel és az ellenségekkel. Akaraterejeazonban mit sem ért a csengő ellenében. Csak nemakart elhallgatni. Dühösen elmentette a pozícióját, félretoltegy halom üres szendvicscsomagoló papirt, és azzalaz elhatározással indult el a bejárati ajtó felé, hogy elhajtjaa napi kikapcsolódását megzavaró ügynököt vagyelveszett lelket.Amint az ajtó résnyire nyílt, Maggie benyomakodott afiú mellett. Bár a látogató nyilvánvalóan ügyet sem vetett

rá, hogy a házigazda csupán pólót és bokszeralsót visel,ez nem akadályozta meg Glent az elpirulásban.- Maggie, mi a...- Bejöhetek? - Közben már a konyhában járt.Glen gyorsan elfordult tőle, a kényesebb testrészei elékapta a kezét, de aztán rájött, hogy jelenlegi hiányos öltözetűállapotában ezzel csak oda irányítja a figyelmet,ezért inkább az egyik tenyerét megkísérelte lazán azágyéka elé lógatni, miközben a másikat félig felemelte.Végül felhagyott a pózolással, mert növekvő felháborodásalegyőzte a helyzethez nem illő szégyenlősségét.- Nem... mi... nem! - Megpróbálta elállni a lány útját,de nem járt sikerrel. - Hé, az ott hátul az én birodalmam!A ház hátsó részéből hangos kiáltás harsant:- GLEN, KI AZ?Hasonló hangerővel felelt - vagyis közel hasonlóhangerővel, mivel az ő kevésbé képzett hangszálai mégnem viseltek el ekkora megterhelést.- NYUGALOM, NAGYI, SENKI! - Neheztelő tekintetevisszatért Maggie-re. - Mit művelsz te itt?A lány gyorsan körbefordult, arckifejezésén látszott,hogy egy pillanat alatt felmérte környezetét. És hogy avéleménye egyáltalán nem kedvező.- Segítened kell nekem.Glen kezdeti ingerültsége egy pillanat alatt félelemnekadta át a helyét. Gyanakodva lépett hátra.- Neeem, ismerem én már ezt! Nem fogom kirúgatnimagam miattad!- GLENNN! GLENNY! - mennydörögte a hang valahonnankeleti irányból.A fia aggódó tekintettel nézett a konyha felé.- Tűnj már el, a szívbajt hozod szegény öreglányra!A következő pillanatban ránézésre az Ottomán Birodalomidejéből származó török selyem fürdőköpenyben,csavarókkal a hajában, arcán és homlokán pakolássalmegérkezett aggodalmának tárgya. A nő merev tekintettel,tetőtől talpig végigmérte a zöld hajú látogatót, mielőttfeltette a kurta kérdést:- Ki ez?- Senki, nagyi! - biztosította Glen sietve. - Csak egybarátom.Az öregasszony megvetően horkantott.- Használj óvszert! - csattant fel, és megfordult,hogy távozzon.A fiú megpróbált visszavágni.- Olyan vagy, mint egy öreg, rémisztő nyilvános hírközlőszolgálat. Nem mehetnél el egyszer szó nélkül?A nő eltűnt a szomszédos helyiségben - majd hirtelenvisszadugta a fejét az ajtónyílásban. Sötét volt az arckifejezése,akár a Chesapeake felől közelgő téli front.- Megint azokkal a buta játékokkal játszol? Felnőttember vagy! Micsoda időpazarlás!- Ez egy kutatás - érvelt Glen nem túl meggyőzően.- A munkámhoz kell!Nagyanyja a gyenge lábakon álló tiltakozásra ügyetsem vetve, élesen bólintott a tévé felé.- Kapcsold ki, készítek neked grillezett sajtos szendvicset.- Tekintete oldalra vágott és megállapodott Maggie-n. - A barátnőd is kér?Glen félfordulatot tett, tehetetlenül tárta szét a karját.- İnema...!- Egy szendvics pompás lenne, Miss Whitmann - felelte elbűvölő mosollyal Maggie.A vereséget szenvedett Glen megsemmisülten eresztette

le a karját, és tett még egy utolsó, kétségbeesett kisérletetaz irányítás egy apró töredékének visszaszerzésére.- És, khm... a héját vágd le!Maggie rámosolygott.- Kényszeres rögeszme.A fiú erőtlenül megvonta a vállát.- Lehet, de a szendvicsem megkapom.Az öregasszony jelentőségteljesen köhintett, biccentettMaggie lába felé, majd eltűnt a konyhában. Glenszembefordult a vendégével.- Vedd le a cipőd, és húzz fel egy műanyag papucsot.A nagyi megőrül, ha valaki rálép a szőnyegére.A lány bólintott, levette előbb az egyik, majd a másikcipőjét is.- A sár miatt?Glen a fejét rázta.- Mikrobák. Bolhák. Anthraxspórák. - A konyha feléintett. - Túl sok hiradót néz, ebben a korban nem tesz jótaz embernek. Csak felhúzza magát rajta.- Nekem nem tűnik túlzottan idegesnek. - Maggieletelepedett a kanapéra. - Glen, beszélnünk kell. Nemismerek nálad jobb jeldekódolót. Egyedül te vagy akkoralángelme, hogy megértsd, amiről beszélek.A fiú összevont szemöldökkel hallgatta.- Te most éppen saját magadat fényezve hízelegsznekem? Nőstény manipulátor! Kifelé innen! Kifelé!A neonszínű flashdrive, amit a táskájából húzott elő,megcsillant a kívülről érkező fényben. Maggie felállt, éselindult Glen felé, miközben az adattárolót csábítóanmozgatta előre-hátra mutató- és hüvelykujja között.- Ugyan már, Glenny. Vallj színt. Nem akarsz látnivalami nagyon titkosat?Glen védekezőn emelte maga elé a kezét, és lassanhátrált.- Nem! De igen! Nem! - Képtelen volt levenni a tekintetétaz adattároló színeiről. Jól láthatóan belső harcotvívott - és veszített. Megállt, megpróbálta csak a szemévelanalizálni a flashdrive-ot. - Mennyire titkos? - tudakoltamohón.A lány széles vigyorral meglengette a kezét Glen arcaelőtt.- Amolyan "örökre bevonulok a sittre, ha megmutatom"típusú. - Visszatette a kísértést a táskájába, és lefegyverzőmódon megvonta a vállát. - De nem kötelező.Megmutatom valaki másnak, kikérem a véleményét...- Nemnemnem, várj! - könyörgött Glen, és közbengyűlölte magát, mint bármelyik drogfüggő, amelyik egyingyen adagért esdekel a nepperének. - Esetleg vethetekegy pillantást az adatállományra...- Remek - biccentett élénken a lány -, lássunk hozzá.- Félresöpörte a fiú várakozón előrenyújtott kezét,odalépett a méretes számítógéprendszerhez, és bedugtaa flashdrive-ot a legközelebbi USB portba. Glen kiguvadtszemmel vetette magát utána.- HOZZÁ NE NYÚLJ! - kiáltott rá hisztérikus hangon.Mielőtt azonban odaérhetett volna, Maggie elmozdítottaaz egeret, és megjelent a képernyővédő. Glen mozdulatlannádermedt. Maggie szintén. Az egész monitortkitöltő képen saját magát látta egy több évvel korábbankészült naptárban, amint egy mopszli társaságában, fürdőruhábanpózol. Előrehajolt, hogy eltakarja a monitortGlen elől, és villámló tekintettel fordult meg.- Mit keres ez itt?Glen nagyot nyelt, és kierőszakolt magából egy vigyort.

- Micsoda? Most mi a gond? Imádom a mopszlikat!Mindig is szerettem volna egyet, bírom a kis dögöket.Persze a nagyi nem hagyja, hogy tartsak egyet a házban.Kosz, bolhák... szóval tudod.A lány szeméből kicsapó koncentrált halálsugarakatmindennapi módszerekkel lehetetlen lett volna kimutatni,de Glen így is érezte a hatásukat.- Szedd le, mielőtt szólok a nagyanyádnak!Az ifjú kódtörő elhessegette Maggie-t a billentyűzetelől, és sietve engedelmeskedett. Közben azon gondolkodott,hogy a lány vagy a nagyanyja kezétől -fogadná-eszívesebben a gyors halált.Sok év telt el azóta, hogy valaki utoljára meg tudta mondani,pontosan hány folyosóból áll a Pentagon. Minden at- Itól függött, mit tekint az ember folyosónak, átjárónak ésteremnek.Kellert jelen pillanatban csak az az egy érdekelte,amelyiken a célja felé haladt. Az őt kísérő segéd jóvalfiatalabbvolt, időnként mégis ügetnie kellett, hogy tartani tudjaa lépést főnökével.- Az egyik különleges egység katonájának sikerülthőképet készítenie a bázis támadójáról, de a készülékmegsérült a kialakult tűzharcban. Jelenleg is dolgozunkaz adatok kimentésén.Mielőtt Keller reagálhatott volna, utolérte őket egy lihegőbiztonsági ügynök.- Uram, biztonsági problémánk adódott. A súlyosságátegyelőre még nem határoztuk meg, de a naplófájlokszerint az egyik elemző másolatot készített az eredetibehatoló jelről.Keller rezignáltnak tűnt.- Hadd találgassak: Maggie Madsen?Az ügynök meglepődött.- Igen, uram. Honnan tudja?Futó mosoly.- Látnok vagyok, mint minden nemzetvédelmi miniszter.Ha jól sejtem, folyamatosan nyomon követik,igaz?- Igen, uram, ez a standard eljárás. Akárcsak az önértesítése.Keller bólintott.- Folyamatosan tájékoztassanak. És nagyon kérem,ne lőjenek le senkit, amig nem beszéltem vele.Maggie fizikai közelsége normális esetben tetőtől talpigmegbizsergette volna a lány mellett a monitort tanulmányozóGlen Whitmann idegrendszerét. Nehéz lett volnamegmondani, hogy becsületére, vagy inkább szégyenérevált, hogy miközben a kijelzőn megjelenő információk dekódolásándolgozott, szinte észre sem vette Maggie-t.Glen egyszerűen le volt nyűgözve.- Még csak ehhez hasonlót sem láttam soha. A jelerősségkiveri a mennyezetet, sőt kilóg az ionoszféráig. -Éles pillantást vetett a lányra. - Mit is mondtál, honnanszerezted?Maggie-nek sikerült egyszerre informatív és kitérő választadnia.- Ez az izé kevesebb mint hatvan másodperc alattfeltörte a Légi Nemzeti Gárda rendszerét.- Az kizárt - vágta rá Glen.- Tudom, ezen már én is átmentem. Kizárt, mégismegtörtént. Nem te vagy az egyetlen, aki még sosem találkozottilyesmivel. A jelkódelemzésen mindenkit az őrületbekergetett, aki csak megpróbálta megfejteni a központi

algoritmust. Szerinted honnan származhat?A fiú tanácstalanul rázta a fejét.- R2-D2-től.- Ne hülyéskedj! - dorgálta meg Maggie. - Ez komolydolog, Glen!- R2-D2-től, ha mondom - ismételte meg Glen, ezúttalsokkal nyomatékosabban. - Honnan tudhatnám? - Ujjávala monitoron futó képtelenségre mutatott. - Úgy értem,ránézésre egyértelmű, hogy valamilyen gépi kód, deilyen finomsággal egyetlen programozó sem versenyezhet.Ez olyan, mint... egy vers.A lány az ajkát lebiggyesztve gondolkodott. Amikormegszólalt, egy csepp gúny nélkül beszélt.- Végre valamelyikünk hangosan kimondja, mertmár ki kellett mondani hangosan... mi most komolyanegyfajta idegen gépi kommunikációról beszélünk?A válasz azonnal érkezett.- Ki mondta, hogy az életnek más bolygókon is aszénatomon kell alapulnia? Miért nem a szilikonon?Vagy esetleg a kettő ötvözetén? Vagy valami máson,amit el sem tudunk képzelni, mert annyira... idegen?Várj egy percet! - Glen visszafordult a monitorhoz, ésteljesen közel tolta az arcát a folyamatosan futó felvételhez.- Úgy tűnik, mintha... valami be van ágyazódva ajelbe. Csokoládészelet a süti közepén.Maggie is megnézte.- Talán az ellopott adatállományt zárták be egy jelsorozatba.Tudom, hogy a zaj többi részével nem tudszmit kezdeni... egyelőre. De ha ez egy beazonosítható,emberi kéz által alkotott fájl, akkor esetleg meg tudodnyitni?Glen máris vadul gépelt, ujjai géppuskaropogáshozhasonlatos zaj kíséretében olyan gyakorlottan verték abillentyűket, ahogy egy koncertzongorista adja elő Rahmanyinovot.- Egyébként hogy kerültél kapcsolatba a számitógépekkel?- kérdezte fel sem nézve.Maggie megvonta a vállát.- Kölyökkoromban dadogtam. Féltem hangosan beszélni,ezért a billentyűzet beszélt helyettem. Az nemgúnyolt ki, nem mutogatott rám ujjal, csak tette, amirekértem. - Arcának egyik felén megrándult egy ideg:újabb gyermekkori emlék. - Mindegy, nem szeretnék beszélniróla.- Késő, már megosztottad.A lány rosszkedvűen fordította el a fejét.- Eh, mindent visszaszívok.- Késő. - Glen megpróbált nem túl diadalmasnak látszani.- Ezért hívják megosztásnak. Hé! - A képernyőremutatott, ahol megjelent az adatállomány dekódolt neve.JÉGEMBER-PROGRAM - SZIGORÚAN BIZALMAS TUD. -ELÉRÉS CSAK A HETES SZEKTOR SZAMÁRAEgyütt bámulták a feliratot. A név egyszerű volt és világos,mégsem értettek belőle egy szót sem.- Jégember-program? - mormolta Maggie. Nem úgyhangzott, mint ami felkeltheti a nemzetbiztonságiak és afeltételezett idegen gépek figyelmét, inkább egy vasárnapreggeli, gyerekeknek szóló rajzfilmsorozat címéreemlékeztetett.Glen már valamivel előrébb járt.- Mi az a Hetes Szektor? Elég ártalmatlannak tűnik.- Rutinosan mozgatta az egeret. Újabb információk jelentekmeg a monitoron, köztük egy régi sarkkutató expedíciórólkészült részletes beszámoló, kiegészítve amerikai-angol és külföldi forrásokkal. Mindent tudott Pearyről,

Amundsenről, Scottról, és különösen Matthew Hensonról,arról az idősebb, kissé megszállottnak tűnő tengerészrőlazonban, akiről több fénykép is akadt azanyagban, sosem hallott.A fiú válla felett kémlelő Maggie ugyanolyan tanácstalanságotérzett.- A halott fickók közül néhánynak felismerem a nevét,de ki ez az Archibald Witwicky kapitány?Mielőtt tovább beszélgethettek volna a nyilvánvalóannagyon fontos, ismeretlen tengerészkapitányról, a hátukmögött kivágódott az ajtó, és első ránézésre egy egészhadosztálynyi FBI-ügynök rontott a házba. Maggie ésGlen a földön találták magukat, mielőtt annyit mondhattakvolna: "hello". Az egyik ügynök lágy anyagú bilincscselbiztonságosan rögzítette Maggie kezét a háta mögött,miközben társa odaállt fölé, és eldarálta a litániát:- Maggie Madsen, joga van hallgatni. Bármit mond,az a bíróságon felhasználható ön ellen.Amikor látta, hogy tőle jobbra Glennel még durvábbanbánnak, sikoltozni kezdett:- Neki semmi köze hozzá! Én voltam, egyedül én!- Mi ez az egész? - próbált tiltakozni Glen. - Van letartóztatásiparancsuk? Mi folyik itt? - A földön fekveújabb, a többinél sokkal erősebb hangot hallott. A konyhakörnyékéről jöhetett.- Nyugalom, nagyi, nincs semmi baj!Akárhogy is próbálkozott azonban, nem tudta csökkentenia nagyanyja hangjából áradó izgatottságot- MONDD MEG NEKIK, HOGY HASZNÁLJÁK A PAPUCSOT!Miközben megszállott módon tekert legjobb barátja házafelé, Samnek végül eszébe jutott, hogy hátranézzen. Nemszándékozott, de úgy érezte, nincs más választása. Egyébkéntis zaklatott idegállapotának talán jobb lett volna, hamegbízik ösztöneiben.Igen, ott jött a Camaro, körülbelül egy háztömbnyirelemaradva követte őt.- Istenemistenemistenemistenem! - suttogta rémülten.Gyorsan befordult egy sarkon, de nem merte megnézni,hogy sikerült-e leráznia az autót. A következő sarokelőtt mégis vetett egy pillantást hátrafelé.Eszeveszett száguldása közepette kis híján legázoltaMikaelát, aki barátaival együtt éppen a Burger Kingbőltávozott. Az utolsó utáni pillanatban félrekapta a kormányt,és elegánsan elsuhant a lány mellett, azonban aMikaela helyét elfoglaló fát már nem sikerült kikerülnie.Egyenesen belerohant a törzsbe, kirepült a nyeregből, éskeményen landolt az oldalán. Miközben talpra kászálódott,nagyon is tudatában volt, hogy többen is figyelik.Szerencsére Mikaela sokkal inkább tűnt ijedtnek, mintdühösnek.- Istenem, Sam! - Széles vigyor ömlött szét az arcán.- Ez fantasztikus volt!Sam tett egy bizonytalan lépést, és kis híján újra öszszerogyott.- Fantasztikusan is érzem magam.A lány pillantásában az elismerést aggodalom váltottafel.- Nagyon nagyot estél. Jól vagy?Mikaela mögött, az utca túlsó végén megjelent aCamaro, és puhán a sarok mellé gördült. Várakozott. Valószínűlegőt méregette. Sam a fával való ütközéstől kábánúgy vélte, hallja is a motor halk morgását.- Nem, egyáltalán nem vagyok! Azt hiszem, meghülyültem!Mennem kell! - Meg sem próbálta elrejteni félelmét,egy rántással felállította a kerékpárt, és amilyen

gyorsan csak taposni tudta a pedált, távozott. Mikaelabarátai összesúgtak. A lány ügyet sem vetett rájuk, inkábbkövette Samet, amíg el nem tűnt a szeme elől. Valamiitt nem stimmelt. Valami történhetett, ha Sam hajlandónyilvánosan mutatkozni egy rózsaszín női kerékpáron.Azonban ha itt mereszti a szemét és vihog a "barátnőivel",soha nem fogja kideríteni, mi a helyzet. A Vespájaa közelben parkolt. Felugrott az ülésre, indított, éskikanyarodott az utcára - alig kerülve el az üvöltő szirénávalelrobogó rendőrségi cirkálót. Levegő után kapkodvapróbálta megőrizni egyensúlyát a robogóval, és az éppenhogy csak elkerült ütközés miatti kábaság következményeképpenmég ahhoz sem volt energiája, hogyátkokat zúdítson a távolodó rendőrautóra. Olyan sebességgelhúzott el mellette, hogy alig tudott egy pillantástvetni a mereven előre néző, érzelemmentes arcú, ápoltbajuszú sofőrre.Sam nem emlékezett rá, hogyan került végül az autópályafelüljárója alatti parkolóba. Csak annyit tudott,hogy az utolsó nagy útkereszteződésnél a másik iránybakellett volna fordulnia. A parkoló másik felében az ismerős,sárga Camaro vele párhuzamosan gurulva könnyedéntartotta a tempót. Sam kiállt a nyeregből, teljes súlyávala pedálokra nehezedett, és egy utolsó, elkeseredettkísérletet tett üldözője lerázására.Annyira a Camaróra koncentrált, hogy észre sem vettea közvetlenül előtte parkoló rendőrautót. A sofőr oldalánváratlanul kivágódott az ajtó, és ő egyenesen belerohant.Ezúttal sokkal nagyobbat esett, mint a Burger Kingelőtt. Fájdalmas fintorral tápászkodott fel az aszfaltról, afélelem gyorsan átadta a helyét a dühnek, ahogy botladozvamegkerülte az autó orrát, észre sem véve- hogyegy rendőrségi járműben bukott fel.- Ez rohadtul fáj! Ezt nem hiszem el! Életem legroszszabbnapja! - Látása lassan kitisztult, és az autó részleteifokozatosan behatoltak a tudatába. Hangulata drámaimódon megváltozott, haragja hálába fordult. - Biztos úr,hála Istennek! El sem fogja hinni, de az autóm meg akarölni! - A volán mögött ülő, bizonytalan körvonalú alaknem mozdult, nem reagált. Sam hunyorgott, látása elhomályosulta cirkáló tetején villogó fényektől.- Hahó! Hall engem?Még mindig semmi válasz. A félelem és a frusztráltságegy időre elnyomta a józan észt, és öklével dühösenrávágott az autó motorháztetejére. A cirkáló válaszképpenelőrébb gurult és ledöntötte a lábáról. A földön ülve,a fölé tornyosuló autó láttán eszébe jutott, hogy egy kicsittalán elhamarkodottan cselekedett.- Elnézést - motyogta őszinte ijedtséggel -, nemakartam tiszteletlenül vi...Mielőtt befejezhette volna a mondatot, a fényszórókvédőlemezei felnyíltak, és a csupasz lámpatestek üveges,szem nélküli kígyófejként emelkedtek ki a karosszériából.Alig néhány centire álltak meg az arcától. Egy-két másodperccelkésőbb felemelkedtek az ég felé, ahogy az autótöbbi része átalakult öt méter magas, kétlábú, humanoidrobottá. Vastag fémujjak nyúltak Sam felé.A földön csúszva valahogy sikerült kitérnie előlük, ésa tompa ujjhegyek az aszfaltnak csapódtak. A felületmegrepedezett, pókhálószerű vonalak futottak szét mindenirányban. Sam felpattant, és hirtelen ráébredt, hogykorántsem olyan fáradt, mint amilyennek korábban képzeltemagát. Rohant, amilyen gyorsan csak tudott, rohantaz életéért. Amikor a válla fölött hátranézett, látta, hogy

a gépezet követi.- FRANCBA! FRANCBA! FRANCBA! - Erre ugyan nemkapott volna jó jegyet beszédgyakorlat-órán, viszont tökéletesenkifejezte vele pillanatnyi lelkiállapotát.A gigantikus kéz villámgyors mozdulattal, széles ívbenmeglendült; az ütés a fiú háta közepét érte, elemeltea földről, és nekicsapta egy parkoló autó szélvédőjének.Az üveg megreccsent alatta. Az összetört Sam lassanmegfordult a motorháztetőn, miközben a robot - ez azegy kifejezés maradt meg róla az elméjében - hangoscsörtetéssel megindult felé. Ha lett volna hozzá ereje, sírvafakad.- Ez csak egy rossz álom! Egy rossz álom! - motyogtaújra és újra. - Kérlekkérlekkérlek, engedd, hogy felébredjek!Megpróbált visszasüppedni a megrepedezett, de egybenmaradt szélvédőbe, miközben a Barikád névre hallgatógépezet föléje hajolt. Masszív fémöklök csaptak le akétoldalt parkoló autókra, könnyedén lapítva szét lökhárítókatés merevítőket, darabokra zúzva a műanyag ésüveg alkatrészeket. A pusztításhoz hangos csattanásoktársultak - az első abroncsok eldurrantak. Ezt követőenSam egy hangot hallott. Bár a fülében visszhangzó szavaktökéletesen tiszták és érthetőek voltak, egy cseppemberséget sem hordoztak.- TE VAGY NİCSÁBÁSZ KETTİTIZENHÉT FELHASZNÁLÓ?- Mi? - Fennállt a veszély, hogy szíve kirobban amellkasából, és magától elindul az út felé. Samnek nemvolt más választása, viszonoznia kellett a félelmet keltőmesterséges tekintetet. - Én... igen... uh...- HOL VAN A KETTİ-EGYEGYÖT-HÁRMAS SZÁMÚEBAY TÁRGY?- Huh... az... mi a...A robot tulajdonságai közé láthatóan nem programoztákbe a türelem erényét. Ha lehet, a hangsúlya mégsötétebbé és fenyegetőbbé vált.- HOL VAN AZ İSI EREKLYE?- Én... n-nekem f-fogalmam sincs róla, h-hogy m-irőlbeszél - hebegte.A pörölyszerű ököl ismét a magasba emelkedett, ésSam lehunyta a szemét. Lábikrájában megrándult egyizom, mély lélegzetet vett - és felugrott a romos járgánytetejére. Lecsúszott a hátsó ablakon és a csomagtartón,és amint földet ért, már rohant is. Az Álca fémes hördülésthallatott, kezével félrelökte az autót, és menekülőprédája után eredt.Sam lábai gumivá, izmai zselévé váltak, tüdeje az öszszeomláshatárára került. Tudta, hogy körülbelül egyháztömbnyi távolság maradt még benne ebben a tempóban.Ennek a felét tehette meg, amikor bekanyarodottegy sarkon, és egy órán belül másodszor ütközött összeMikaelával. Ezúttal azonban a lány ült a Vespán. Mindhármanelvágódtak a földön.- Jaj, a karom! - sikoltotta Mikaela, ám szinte ugyanabbana pillanatban felismerte, ki döntötte fel. - Sam? Mia fene van veled? Mi folyik itt?- MIKAELA, KELJ FEL! AZONNAL KELJ FEL! KOMOLYANBESZÉLEK, MENEKÜLJ!A lány talán igy is tett volna, ha nem pillantja meg afeléjük rohanó massziv mechanikus alakot. Az ő tüdejévelnem volt baj, a helyzetnek megfelelően reagált. Azagyából érkező jel azt parancsolta: "sikolts/", ő pedig pontosanezt tette.Sam éppen megragadta Mikaela karját, és megpróbáltaelhúzni onnan, amikor egy másik gép is begördült a

képbe: a Camaro. Alig tudta félrerántani a lányt az útjából,ahogy az autó hetven kilométeres óránkénti sebességgelmegpördült, és oldalával az egyre közelebb érőbehemótnak csapódott. A fémszörnyeteg végignyúlt azaszfalton. A Camaro mindkét ajtaja kinyilt, és a hangszórókbólfelharsant a "Ments meg" cimű szám. Az autókürtje is megszólalt, mintegy aláhúzva a zene mondanivalóját.Az idegen robot lassan kezdett talpra állni. A ma reggelieseményeket figyelembe véve Sam nehéz döntésthozott, de úgy érezte, nincs más választása, és majd későbbaggódik miatta. Ha lesz egyáltalán "később".- BE A KOCSIBA! - üvöltött Mikaelára.Ellenkező oldalról vetették be magukat az első ülésekre.Az ajtók rögtön becsukódtak mögöttük, és aCamaro füstölgő abroncsokkal kilőtt. Barikád felvetterendőrségi cirkáló alakját, és a nyomukba eredt.A rendőrautó-utánzat üldözte a Camaro-utánzatot aziparterületen keresztül, amely az előző században sokkaljobb napokat is látott. A mára már kihalt fém csontvázakkávált gyárépületeket egykor kiszolgáló vágányokonés vasútállomásokon ugyanez az elhanyagoltság látszott.A külső szemlélő csupán teljesen hétköznapi rendőrségijárművet látott volna, amelyik egy viharvert Camarót üldöz.A rendőrautó azonban csak addig tűnt viszonylaghétköznapinak, amíg az oldallemezei fel nem nyíltak,akár két fémszárny, és elő nem bukkantak alóluk az indítómodulokhajlított állványai.A vadul kanyargó, kitérő manővereket végző Camarótrobbanások kísérték mindkét oldalon. Az autó belsejébenSamet és Mikaelát egymáshoz préselték a hirtelen irányváltások.- Ez nem igaz, ez nem igaz! - sikoltozta a lány.Akárhogy is próbálkozott, Samet nem tudta meggyőzni.Elvégre ő már nagy gyakorlatot szerzett a hitetlenkedésbenjóval azelőtt, hogy Mikaela megjelent volnaa színen. Megpróbálta átvenni az irányítást, de akármilyenerősen szorította a kormánykereket, az akadálytalanulcsúszkált az ujjai között. Maradt tehát a volán ütlegeléseés az ordibálás.- Akármi vagy, akárki vagy, akárhonnan jöttél...nyomás!Ha lehetséges, még jobban megrémült, amikor aCamaro befordult egy áttörhetetlennek tűnő zsákutcába.A tinédzserek behunyt szemmel készültek az ütközésre,de az autó az utolsó pillanatban tökéletes, száznyolcvanfokos pörgést hajtott végre, és szembefordult a*gyorsanközeledő rendőrségi cirkálóval.Sam kinyitotta a szemét, de azt kivánta, bárcsak netette volna.- Rossz ötlet, nagyon rossz ötlet! Nagyon-nagyonrossz!A Camaro csikorgó gumikkal lendült előre. A rendőrautóhajszálnyit sem lassított, menet közben folyamatosaneregette magából a kicsi, de halálos rakétákat. Azegyik elzúgott a természetfeletti fürgeséggel kitérő Camarobal oldala mellett. Sam hátrakapta a fejét, ahogymeglátta a gyorsan oszló kondenzcsíkot.- Ez egy rakéta volt?- Azt hiszem! - hebegte kábán Mikaela. Mögöttük azegyik épület felrobbant, a falak a földre omlottak. A lányújra előrefordult, és változatlan hangon hozzátette: -Huh... igen, határozottan egy rakéta.Az utolsó pillanatban mindkét jármű elkanyarodott,alig néhány milliméterrel kerülték el egymást. Nehéz lettvolna megmondani, melyik volt a hangosabb: a megcsúszó

gumik csikorgása, vagy a Camaro két utasának sikolya.A sikolyok meglepett nyögéseknek adták át a helyüket,amikor az ajtók ismét kinyíltak, és Samék az aszfaltontalálták magukat. Gyorsan talpra álltak, és legszívesebbenelfutottak volna bármerre, ha nem babonázzameg őket a közvetlenül előttük kibontakozó látvány.A Camaro csikorgó zajok közepette a szemük láttáraalakult át. Ezúttal nem az árnyékban váltott alakot, nempróbálta álcázni vagy valamilyen mechanikus trükkel takargatnimagát. Az autó karosszériájából megszülető robotalakmegőrizte vakítóan sárga szinét. Radikálisan eltérőkonfigurációban ugyan, de ott voltak rajta a feketeversenycsikok is, melyek a vásárláskor felkeltették Samérdeklődését.A robot megrohamozta a hasonlóképpen átalakult Barikádot.Az időlegesen mozdulatlanná dermedt tinédzserekbalszerencséjükre pontosan az egymással összecsapnikészülő mechanoidok között álltak. Amikor a robotokegymásnak csapódtak, az egykori rendőrségi cirkáló mellénkinyílt egy lemez, és láthatóvá vált egy belső tárolórekesz.A rekesz nem volt üres.A pókszerű Tomboló kipattant az egymással harcolóóriásrobotok közül, végtagjaival megragadta a két fiatalhumán ruháját, és maga felé perdítette őket. Sam átalakultCamarója azonnal közbelépett gazdája védelmében,és félretaszította Tombolót, ám közben el kellett fordulniaa rohamra induló Barikádtól. Az ütközés következtébena sárga mechanoid a hátára zuhant. Azonnal felpattant,és az átalakult cirkálóra vetette magát. Most Barikádonvolt az eldőlés sora, a robot esés közben meglendítettemasszív fémlábát, amely alig néhány centível suhantel a lebukó humánok feje felett. Sam és Mikaelakúszva, gurulva próbáltak minél jobban eltávolodni aharcoló gépezetektől.Mikaelának sikerült, de Samet valami fogta hátulról,megakadályozta menekülését. Amikor hátranézett, szemtőloptikába találta magát egy mechanikus rémálommal,amely erősen tartotta a nadrágja szárát, és egyre közelebbhúzta rovarszerű szájszervéhez.- Szedd le rólam, szedd le! Elkapott, meg fog ölni!Mintha Mikaela bármit is tudna tenni, gondolta elkeseredetten.A lány nem volt egy kimondott terminátor.Gyors és heves rúgásai lepattantak a közömbös mechanikusszörnyetegről, de legalább sikerült kibújnia a farmeréből.Immár megszabadulva felpattant, és cipőben, zokniban,bokszeralsóban rohant Mikaela után. A mechanoidnem habozott, a fejére és a hátára vetette magát.- HÉ!A csimpaszkodó robot súlya alatt tántorogva nem jutott ideje töprengeni, honnan szerezhette Mikaela a motorosfűrészt. A lány mögött nyitott láda állt, különféleszerszámok álltak ki belőle, akár a fémvirágok. A rendelkezésreálló eszközöket figyelembe véve ő inkább a méretespöröly mellett döntött volna. Vajon ettől kevésbélenne férfias, mint Mikaela?Mikaela semmiféle pszichológiai megfontolásokranem gondolt, amikor a maga előtt tartott, sivítva pörgőfűrésszel előrerontott.- Próbálkozz velem, te anorexiás bádogdoboz!Tomboló a nagyobb fenyegetésre reagálva elengedteSamet, és nekiugrott a lánynak. Mikaela vadul lengette afűrészt. Mivel fogalma sem volt, hová akar célozni, a robotnem számíthatta ki a csapás ívét. A fűrész a csodávalhatáros módon célba talált. Rövid, ám annál hangosabb,

csikorgó zaj hallatszott, és a mechanoid egyik karjamesszire repült. Sam felkapott egy vastag kábelvéget, éshátulról indított rohamot. Teljes erőből ütni kezdte a robotfejét, és ő lepődött meg a legjobban, amikor a kiállószerv láthatóan meglazult. Még néhány kaszáló csapás,és a görcsösen rángatózó fej a törzsről leválva a porbahullott. Sam fájdalmas lihegéssel, levegő után kapkodvamegállt fölötte. Képtelen lett volna szavakba önteni,hogy az egész napos kergetőzés után mennyire átkozottuljól érezte magát amiatt, hogy végre visszaüthetett.Valamivel távolabb Barikád újfent átalakult rendőrautóvá,és adoptált földi formájának sebességét kihasználva,füstölő abroncsokkal újabb támadást indított.A Camaro-robot kivárt, kivárt... aztán oldalra lépett, ésugyanazzal a mozdulattal felborított egy közelben állódarut, melynek vaskos karján tömör acélgolyó lógott.Maga a daru elkerülte a rohamozó Barikádot, de a házbontógolyó nem. Pontosan a száguldó cirkáló tetejérezuhant, és úgy állította meg a járművet, mintha az tömörbetonfalba ütközött volna. Villogó rendőrségi lámpák ésa műanyag védőborítás darabkái repkedtek mindenirányba.Sam ügyet sem vetve a mögötte dúló pusztításra lenézetta rángatózó fémtorzóra.- Fej nélkül már nem vagy olyan nagy legény, mi? -Diadalmasan belerúgott a leválasztott fejbe.A rúgás és a diadalittasság egyaránt elhamarkodottnakbizonyult, mert a fémszáj villámgyorsan lecsapott acipőjére. Sam rémült ugrándozással próbált megszabadulnia ragaszkodó fémkoponyától.- Szedje le valaki rólam!Meglazult cipője a szorosan rátapadt robotfejjelegyütt repült el. Mikaela odalépett a fiúhoz.- Nyugi, Sam! Minden oké, vége van! - Előrehajolt,Sam szemébe nézett. Találkozott a tekintetük. A káosz ésa kataklizma egy időre a háttérbe szorult.Most jöttek csak rá, hogy a fém fém elleni csata hangjaiidőközben megszűntek. Mindketten arrafelé fordultak,ahol a két nagy robot küzdött egymással, míg ők a póklénnyelviaskodtak. A romokból és a porból egy alakemelkedett ki, és elindult feléjük. Sam visszatartott lélegzettelfigyelte, majd lassan kifújta a levegőt.Az alak a nap színében pompázott. Egy fekete csíkosnapéban. A robot megállt az elcsendesedett csatamezőfelett, lehajolt, és felemelt valamit a földről. A találttárgyatodanyújtotta Samnek. A farmere volt az. Mocskos ésszakadt, de a bokszeréhez képest mégiscsak továbblépés.- Uh, kösz. - Az alig fél méterre álló gép által lenyűgözve,sietve belebújt a nadrágjába. Mellette Mikaelanem kisebb tisztelettel nézte az óriás gépezetet.- Mi ez?Sam már elhatározásra jutott. Döntése talán nem álltszilárd tudományos alapokon, de neki pont megfelelt.Ráadásul senki nem volt a közelében, aki megcáfolhattavolna.- Úgy néz ki, mint egy robot. Úgy mozog, mint egyrobot. Ha megszólalna, szerintem úgy is beszélne, mintegy robot. Ezért azt hiszem, ez egy robot. De valami szuperfejletttípus. Ilyeneket nem találsz az autógyárak szerelőszalagjaimellett, vagy a RadioShacknél. Talán japánlehet - mondta hirtelen ötlettel. - Igen, biztosan japán.Azok odavannak az ilyesmikért. - Csodálattal telve közelítettemeg a gépezetet.

- Mit művelsz? - kérdezte riadtan Mikaela. Ez nemegy gabonapelyhes dobozból bújt elő!A sárgán ragyogó robot tett egy lépést Sam felé, éslehajtott fejjel a fiúra nézett. Sam önkéntelenül elmosolyodott.A kezdetektől fogva tévedésben volt. Az autójanem akart ártani neki. Valami egészen mást művelt.- Nem hiszem, hogy bántana minket.Mikaela tekintete a fiú és a most már karnyújtásnyitávolságban álló mechanoid között cikázott.- Ó, valóban? Egyből robotszakértő lettél? Csak mertez itt az imént még egy halálos robotpárviadalban vettrészt. Lehet, hogy az csak egy kis közjáték volt, és mi leszünka második fogás.- Nem. - Sam a mai napon először szólalt meg normális,nyugodt hangon. Kinyújtotta a kezét a gépezetfelé.Miközben a robotot bámulták, és Sam ujjai felfedezőútraindultak a csillogó fémbőrön, egyikük sem figyelt fela fényekre a néhány másodperce még sötétnek és halottnaklátszó fémkoponya belsejében. A leválasztott fej apróvégtagok sokaságát növesztette, akár egy százlábú, ésfelemelkedve szemügyre vette környezetét. Figyelme aporban heverő tárgyra, Maggie táskájára fókuszálódott.Gyorsan odamászott, és elkezdte átvizsgálni a tartalmát.Ajakrúzs, használhatatlan. Szemüveg, nem jó. Toll, nemmegfelelő.Egy Sidekick okostelefon. Korlátozott tárolókapacitású,kicsi és határozottan primitív szerkezet, de a célnakmegfelel. A mélyszkennelés végeztével Tomboló berúgtaa készüléket egy törmelékhalom mögé, és megkezdődöttaz átalakulás. Az eredmény az eldugott szerkezet tökéletesmása volt. Tomboló észrevétlenül bekúszott a táskába,akár egy tarantula az odvába. Behúzta a lábait, ésmozdulatlanná vált. A többi Álcához hasonlóan több ezeréve várt a közeledő Megoldásra.Egy keveset még tudott várni.Sam és a robot egymást nézték a még mindig nyugtalanulfeszengő Mikaela szeme előtt.- És most? - kérdezte kíváncsian, tekintetét egy másodpercresem szakítva el a föléjük tornyosuló gépezetről.- Azt hiszem... azt hiszem, akar valami tőlem. - Figyelméta szemébe néző fekete lencsepárra fókuszálta.- És vajon mit? - suttogta a lány. - Mit akarhat egyilyen robot olyasvalakitől, mint te?- Fogalmam sincs. - A nehéz házbontó golyó alattmozdulatlanul nyugvó rendőrségi cirkálóra pillantott. -De a másik az eBay-oldalamról kérdezősködött.Akármennyire is szerette volna, Mikaela nem találtértelmet ebben a válaszban.- Mi van vele? Akkumulátorokat árulsz?Sam a fejét oldalra billentve tanulmányozta a mechanoidot.- Tudsz... beszélni? Kommunikálni? Olyan szavakkal,amit megértünk?A sárga jelenség megcsóválta a fejét. Ez legalább érthető,gondolta Sam. És érthető volt az ismeretlen DJhangja is, amely a gépezet belsejéből tört elő.- XM szatellitrádió, százharminc digitális csatorna anap huszonnégy órájában, reklámmentes zene, hírek, játékok!- Azt hiszem, a rádión keresztül kommunikál - állapítottameg Sam. - Vagy legalábbis képes fogni a kereskedelmiadókat, és megszűri a tartalmukat, hogy közöljea mondanivalóját. - Mintegy erre válaszul hangos tapsorkáncsapott fel a hangszórókból.Sam úgy döntött, semmit sem veszíthet vele, ha megpróbál

további információkhoz jutni.- Mit műveltél múlt éjjel? Azt hittem, elloptak. Követtelekés láttam, hogy fellőttél valamit az égbe.Egy rádiós igehirdető hangja töltötte be a levegőt.- És egy erős hang üzenetet küld majd, látogatókathiv az mennyekből!Sam a mondat jelentésén töprengett.- Hivtál valakit? Vagy megpróbáltál? -Mikaela is hasonló következtetésre jutott.- "Látogatók a mennyekből." - Önkéntelenül is felnézett.- Nem hiszem, hogy japán lenne, Sam. Sőt aztsem hiszem, hogy egyáltalán a mi világunkról származna.- Visszafordult az elcsendesedett géphez. - Te valamiidegen lény vagy, vagy ilyesmi?A gép - a lény - bólintott, és rövid elektronikus sikolythallatott. A fiatalok hátraléptek, ő pedig összezsugorodott,megváltozott, átalakult. Pillanatokkal későbbmár ismét a jól ismert sárga Camaro állt előttük. Az ajtókkinyíltak, a duda türelmetlenül tülkölt.- Szerintem azt akarja, hogy szálljunk be. - Sam márindult is a várakozó járműhöz.Mikaela még tétovázott.- És hová megyünk?A fiú ránézett.- Nem tudom, de gondold csak meg: ötven év múlva,amikor visszatekintünk az életünkre, nem akarod majdazt mondani, hogy volt bátorságod beszállni a kocsiba? -Kezét a sofőrülés nyitott ajtajának peremére helyezte.Teljesen olyannak látta és érezte, mint egy szokványosajtót. - Meg aztán ha bántani akart volna, miért alakultát és invitált meg minket egy kis autókázásra? Miért nemmaradt robot alakban és taposott minket agyon itt helyben?- Beült, és óvatosan két kézre fogta a kormányt. Azmozdulatlan maradt ujjai szorításában.Mikaela még mindig nem döntött. Az elhagyatott iparipark teljesen üres volt. Végül körülnézett, megkerestea táskáját, és ő is beszállt a másik oldalon. Az átalakultCamaro doromboló motorral kanyarodott ki a parkolóból.Útközben porral és kavicsokkal takarta be a nehéz házbontógolyó alatt mozdulatlanul nyugvó, összeroncsoltrendőrségi cirkálót.A forgalomba visszatérve a Camaro a sebességhatáralá lassított. Mikaela előrehajolt, és megsimogatta a műszerfalatmaga előtt. A foltos, napszítta felület pontosanolyan volt, mint egy régi, kiszáradt autókárpit.- Egy pillanat! - Miközben az autóhoz beszélt, nemtudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy valahol, valahogyan,valaki más is figyeli a szavait. Ez azonban nemtarthatta vissza. - Ha képes vagy átalakítani magad, miértegy ilyen roncsot választottál? - Végignézett a kopottasbelsőn. - Úgy értem, bármi más is lehetnél, nem? Akkormiért ez? Miért nem egy Hummer vagy egy Ferrari?Az autó csikorgó fékkel, csúszva állt meg. Mindkét ajtókipattant, a Camaro egyik oldaláról a másikra dőlt, ésa két utas máris az aszfalton találta magát. Sam felállt, ésnekiállt leporolni a ruháját, de aztán rájött, milyen hiábavalóanfáradozik. Szakadt farmerét plutóniummal semlehetett volna kitisztítani.- Nagyszerű. Most megsértetted.A lány óvatosan lépett el az autótól.- És most mit fog tenni?A Camaro szélvédője arcvédő lemezzé alakult. Érzékelőksugarai tapogatták le az utcát, egyik autóról ugráltaka másikra, jóval messzebbre jutottak, mint ameddig a két

utas ellátott. Végül megállapodtak egy új, egyedi kialakításúCamaro GTO-n. Az egyszerű letapogatást felváltottaa sokkal bonyolultabb és alaposabb mélyszkennelés. Egypillanattal később a robot újra átalakult, Sam és Mikaelaelkerekedett szeme előtt váltott alakot. A fémlemezekmeghajoltak, képlékennyé váltak, visszagörbültek sajátmagukba, és a mechanoid alak ismét eltűnt. A folyamatvégén egy másik jármű állt előttük.A távoli auto pontos mása, egyetlen eltéréssel: ugyanolyansárga színben tündökölt, mint elődje, és a feketeversenycsíkok is megmaradtak.Mikaela arckifejezése is ugyanigy átalakult, előbb félelemmelvegyes tiszteletet, majd nyílt csodálatot tükrözött.Elismeréssel tanulmányozta az új járművet.- Ez már autó!Sam képtelen volt visszafogni széles vigyorát. Annakellenére, hogy letartóztatták és drogozással vádolták,hogy megtámadta, kifaggatta és kis híján megölte egyidegen óriásrobot, nem is lehetett volna jobb a napja.- Ránk vár - nézett rá Mikaela. - Szóval, hová is megyünk?Sam odasétált az autóhoz, és miután megcsodálta akarcmentes, makulátlan karosszériáról visszaverődőfénysugarakat, becsusszant az egyedi kialakítású kormánymögé.- A végcéllal nem vagyok tisztában, de azt hiszem,belecsöppentem életem kalandjába.A belső hangszórókból metálzene szólalt meg, ahogyaz átalakult autó nekilódult. Mikaela kicsit közelebb húzódottSamhez. A táskája ott volt pontosan közöttük.Felkapta, és a hátsó ülésre dobta. Mivel csak egymásra,az új Camaro csodálatos teljesítményére és az útra koncentráltak,sem a sofőr, sem az utas nem vették észre atáska pereme alól őket figyelő, vörösen izzó szempárt.Nyolcadik fejezetA spártai egyszerűségű fémasztalon és a hozzá tartozószékeken kívül nem sok minden volt a szobában. A bútoroka látogatók elhelyezését, de nem a kényelmétszolgálták. Éppen ellenkezőleg.Az asztalon egy tálnyi fánkot és más süteményt helyeztekel, mellette egy kancsóban vizet és néhány poharat.Elegendő idő telt el hozzá, hogy Glen öt fánkot is múltidőbe tegyen. Bár nyomába sem értek kedvenc FruityPebblesének, de időleges cukorpótlásként megtették.- Figyelj! - fordult Maggie-hez. Állára és alsó ajkárabeszéd közben morzsák tapadtak. - Egyetlen szót semondj! Ismerem ezeknek a tagoknak a módszereit. Olyanlesz, mint a moziban. Megpróbálnak kijátszani minketegymás ellen. És ne dőlj be a "jó zsaru, rossz zsaru" módszernekse. Össze kell tartanunk, oké? - Ismét a tál felényúlt. - Ez itt medvekarom?Félúton megállt a keze a levegőben, amikor a szobaegyetlen, kémlelőnyílás nélküli ajtaja kinyílt, és a külsőfolyosóról beengedte a helyiségbe a fényt, valamint egyFBI-ügynököt. A látogató megtermett, fenyegető arckifejezésűférfi volt. Glen elszántsága úgy olvadt semmivé,mint egy falat Twinkie; székével együtt gyorsan elhúzódotttársától.- İ volt az! - mutatta. - İ kell maguknak! Minden aző műve. Hajlandó vagyok tanúskodni, rám tehetik a hazugságvizsgálót,amit csak akarnak!Maggie felháborodottan nézett rá.- Te mocsok!Glen most már majdnem sírt. Vagy a hányás küszöbénállt. Vagy mindkettő.

- Nem fogok a sittre menni miattad, vagy bárki másmiatt! Szinte soha nem tettem semmi rosszat! - Hangjaszánalmas suttogássá halkult. - Szűz vagyok! Oké, talánletöltöttem úgy háromezer-kétszáz illegális számot aNapsterről, és egyszer... na jó, kétszer meghackeltem aCIA-t, de csak egy ingyen plecsnit akartam, vissza fogomadni, és...- GLEN, FOGD BE! - csattant fel Maggie.Normális esetben ez működni szokott. Egy Starbucksétteremben, munkában, taxiban, az utcán biztosan engedelmeskedettvolna, és lakatot tesz a szájára. Most azonbanmegbilincselték, őrizetbe vették és egy szövetségikihallgatóhelyiségbe zárták anélkül, hogy hivatalosanmegvádolták volna valamivel, és ez valamelyest megkeményítettea gerincét - még ha ezt csak a félelem miattidermedtségnek köszönhette is.- Nem, te fogd be! Bűnöző! - Hirtelen megtántorodott,és el kellett kapnia az asztal szélét, hogy egyensúlybantartsa magát. - Uhh, valami... biztosan a fánkokban...Maggie a szánalmas látványra csak a fejét csóválta.- Aha, cukornak hivják. Megettél vagy egy tucatot! -Lélegzetvételnyi szünet nélkül az ügynökhöz fordult, akiugyanolyan egykedvű közönnyel hallgatta végig a jelenetet,mint a hangrögzítő berendezés, amelyik kétségkívülott lapult valahol a testén elrejtve. - Figyeljen rám!Letöltöttekegy fájlt, valami Witwicky nevű régi hajóskapitányról.Glennel találtuk a letöltött anyagba beágyazva.Nem tudom, mit jelent ez, de ha ennyire fontos annak,aki az egész mögött áll, akkor nekünk is fontos. Nem vagyoknyelvész, de a Witwicky szerintem nem koreai, kínaivagy orosz név. El kell mondaniuk Kellernek, mielőttháborút indítunk egy rossz ország ellen! - Az ügynöknem válaszolt, arckifejezése sem változott. Glen közben azsebében kutatott, megpróbált elővarázsolni egy fájdalomcsillapítót.Maggie összeszorított foggal, a szánalomés a düh keverékével nézett rá.- Ember, ha ki akarod dobni a taccsot, olyan iránytválassz, amerre nem én vagyok!A teljesen átalakult Camaro végül a város feletti út egyikpihenőjénél állt meg. Az ajtók kinyíltak, és a két utas kiszállt.Sam arra számított, hogy az autó időnként önállóéletet élő rádiója tájékoztatja őket valamilyen célzatosvagy informatív dallal, de a hangszórók némák maradtak.Mikaela közel húzódott hozzá, de nem olyan közel,mint ahogy Sam szerette volna. Nem erőltette a dolgot.Egyrészt attól tartott, hogy ha megfogja a lány kezét, azelrántja tőle. Másrészt félt csak megpróbálni is. Mivelúgy gondolta, már így is előrébb jár a tervezettnél,inkább tartotta a tiszteletteljes távolságot. Mindenta szemnek, semmit a kéznek. Egyelőre ez is megteszi.A lány látványa ugyanolyan csodálattal töltötte el, mintamikor az autója két lábra állt. Csak ez egy másfajta csodálatvolt, ennyi az egész.Mikaela felnézett az éjszakai égboltra.- Sam...A fiú vonakodva elszakította róla a tekintetét, és ő isfelnézett.A felhőket fénylő foltok és csíkok világították meg belülről.Nem hallatszott dörgés, tehát nem lehettek villámok.Ami azt jelentette, hogy... hogy valami más idézteelő őket.- Itt valami nincs rendben - hallotta saját mormogását.Éles szögben egy kisméretű, aszteroidának tűnő objektum

hatolt be a légkörbe, ahol öt darabra szakadt.Nem is a szakadás volt erre a megfelelő kifejezés, inkábba szétválás. És teljességgel valószínűtlennek tűnt azegész. Az aszteroidák nem válnak szét, amikor elérik azatmoszférát.Az egyik darab pontosan annak a dombnak az oldalábacsapódott be, ahol Samék álltak, alig néhány száz méternyiretőlük. Fák roppantak ketté, bokrok gyulladtakfel, por és kövek szálltak minden irányban, ahogy az égijövevény megállt. A becsapódás ereje megrázta a földet atalpuk alatt. Mikaela megragadta Samet, és szorosan belekapaszkodott.A fiú automatikusan reagált. Csak a meteordarabteljes megállása után döbbentek rá, mit tettek.Mindkettejük fejében ugyanaz játszódott le, szétrebbentekés elléptek a másik közelségéből.- Bocsánat - motyogta Mikaela, de ő sem tudta pontosan,miért mentegetőzik.Sam nem tudott a szemébe nézni. Akarta, de képtelenvolt rá. Elméjében még mindig a hozzásimuló lány képénekemléke lebegett.- Hűvös van - hebegte.Miközben ők azon gondolkodtak, mi történt és hogyantovább, a titokzatos objektum többi darabja a környékmás részein keltett feltűnést.A zsúfolt stadion nézőinek és játékosainak figyelmételterelte a gyepen zajló mérkőzésről a lángoló objektum,amely pontosan a tömeg felett suhant át az égen, hogyaztán egy közeli mezőn csapódjon a földbe.A város egyik kávézójában két tinédzser bohóckodott,harmadik társuk pedig videokamerával vette őket. A háttérradikálisan megváltozott, amikor valami lángoló tömegcsapódott be az utcában, és az összes ablak kirobbanta helyéről. A kamerás ifjú barátai rémült kiáltozásaközepette rohant a zűrzavar középpontja felé, hogy megpróbáljonmindent rögzíteni. Gondolatait a lángok és ahalál helyett a netes közzététel és a zsiros jutalékcsekkektöltötték meg.Egy másik, alacsonyabban fekvő domboldalon a különösvillámlások sorozata felébresztett egy ötéves kislányt.Odarohant a hálószobája ablakához, még éppenidőben ahhoz, hogy lássa, amint valami beleesik a kertimedencéjükbe. Klórozott viz fröccsent, felfújható műanyagjátékok repkedtek mindenfelé. Kerekre tágultszemmel pördült meg, és rohant vissza az ágyához, apárnája alól előhúzott egy tejfogat, felemelte, és szélesmosollyal tanulmányozta. Vigyora világosan megmutattaa szökevény fog korábbi helyét.Sam és Mikaela ezúttal jóval kisebb izgalommal, de akorábbihoz hasonló ámulattal figyelték, ahogy a Camarofelveszi humanoid robot alakját. A mechanoid vezetésévelkövették a lángoló bokrok és üvegessé olvadt kavicsokjelezte utat a dombról lefelé, amíg el nem érték avízmosást, ahol az egyik lángoló objektum becsapódott.Semmi nem takarta el előlük a még mindig füstölgő tárgyat.Mikaela közelebb húzódott Samhez.- Tudod... talán nem ártana nagyon gyorsan távoznunkaz ellenkező irányba.Sam félresöpört néhány ágat, amit az előttük utat törősárga-fekete robot nem taposott le.- Szerintem ha veszélyes lenne, nem hagyta volna,hogy lejöjjünk vele.- Ó, ez remek! - vágott vissza a lány. - Nem is tudtam,hogy már ilyen baráti a viszony köztetek! - Az erősgépezet hátára pillantott. - Különösen, mivel... mivel

nem is tud beszélni.- Ugyan már! - nógatta Sam. - Komolyan nem vagykíváncsi rá, hogy mi az?- Én arra is kíváncsi vagyok, hogyan működik egyacetilénvágó - dünnyögte idegesen a lány -, mégsemdugom az orrom a lángba.A vitának itt vége szakadt, mert elérték a becsapódáshelyét. Közvetlenül előttük a vízmosás alján, félig a földbesüppedve füstölgő, fehéren izzó fémcseppeket izzadótárgy pihent. Több méter távolságból is érezték a belőlesugárzó hőt. Az olvadt fémcseppek gömböcskéi váratlanulelindultak visszafelé, és a felület magába szívta őket,ahogy a tiszta higany olvasztja magába a kisebb cseppeket.Amikor a fényes tárgy tojáshéjként szétnyílt, a kéttinédzser behúzódott az immár barátnak és védelmezőnektekintett fekete-sárga robot mögé.A gömb belsejéből egy fémláb bukkant elő, ezt egymásik követte, majd két kar. Hatalmas árny emelkedettegyre feljebb és feljebb a még mindig égő bokrok háttereelőtt, amíg el nem érte a csaknem tízméteres magasságot.Saját mechanikus társuk mozdulatlanul figyelt, minthavárt volna valamire.Annak ellenére, amit korábban Mikaelának mondott,Sam gondolkodni kezdett rajta, hogy talán nem ártanavalami vastagabb fát keresniük - arra az esetre, ha átalakultCamarója helyett valahol máshol kellene fedezékbehúzódniuk. Az ezüstös tojásból kiemelkedő alak feléjükfordult, de figyelmét váratlanul a vízmosás feletti útoneldübörgő csőrös kamion zaja vonta magára. Az újonnanérkezett idegen lény odanézett, és gyors, alapos mélyszkennelésnekvetette alá az egyik hajtűkanyarnál lelassítótizennyolc kerekűt. A művelet nem keltette fel a sofőrfigyelmét, és az autó haladását sem befolyásolta. Mireaz éjszakai szállítást végző jármű eltűnt a kanyarban,egy ugyanolyan kamion nézett farkasszemet Sammel ésMikaelával a vízmosás aljából.Oké, gondolta saját magát is meglepő higgadtsággal.Tehát ezek a lények nem csak Camaróvá tudnak változni.A vízmosás alján felberregett a "kamion" motorja. Szokványosdetroiti dízelnek tűnt, de Sam hallott benne mégvalamit. Dízel plusz. Átalakult dízel.Dühös dízel.A belvárosi utca kihalt volt, senki nem csodálta a szalonkirakatában lassan forgó dobogóján kiállított sportautót.Az üvegtábla elé lépő idegen fémváz nem tartozott a potenciálisvevők közé. Nem vásárolni jött, csak másolni, amélyszkenner sugarai végigtapogatták az alacsony építésűjármű minden centiméterét, rögzítették a drága fényezésutolsó molekuláját is.A kíváncsiság végül úrrá lett a rémületen, a kávézóbanőgyelgő tinédzserek csatlakoztak kamerafüggő társukhoz,és együtt rohantak a lángoló objektum földetérési helyéhez. Nehéz lett volna nem észrevenni a régielektronikai szaküzlet oldalába ütött lyukat. A tűzoltó- ésmentőautókkal együtt érkeztek a helyszínre. A kamerássrác jó érzékkel végigpásztázta az egész utcát, felvette azűrzavart, a sürgölődő mentőcsapatokat, a megsérültépületet.- Lehet, hogy egy meteor volt! - kiáltotta izgatottan.- A darabjai nagyon sokat érhetnek! - Legszívesebben eltettevolna a kamerát, hogy hozzálásson az értékes töredékekkereséséhez, de az épületből sugárzó hő lehetetlennétette a megközelítést. A fiúk körül tűzoltók tekertékki a tömlőket, és előkészítették a védőöltözékeket a

behatoláshoz. Mindent elfognak tenni maguknak, gondoltakeserűen a reménybeli operatőr.- Valami mozog odabent! - mutatta az egyik barátja.- Nézzétek, ott!Valami masszív, nem beazonosítható alak volt. Csupánegy pillanatra látták, mielőtt a ház lángoló belsejébőlkiömlő sötét füst eltakarta előlük.- Mi lehet az? - töprengett hangosan a kamerás fiú.Újabb mozgás - valami közeledett feléjük. A barátaivalegyütt hátrálni kezdett.- Jézusom! - suttogta. - Mi ez?Egy mentőautó volt. Kirontott a füstből, éles jobbkanyartvett, és elszáguldott az éjszakában. A kanyar szögétés a két kerékre billenő autót látván az elképedtenbámuló kamaszok remélték, hogy nincs benne páciens.Felesleges volt az aggodalmuk.A mindössze néhány perccel korábban a helyszínreérkező mentőautó pontos másában senki nem ült.Meleg gőz szállt fel az előkelő kerületben álló előkelő házelőkelő úszómedencéjéből. A kislány tudomást sem vett akörnyezetéről; egy foggal megrövidülve, ám izgalommaltelve lökte ki a hátsó ajtót, és sietett ki a lebetonozottbelsőudvarra. A medence vizével borított talaj csak továbbnövelte várakozását.Sötét alak emelkedett fel előtte a vízgőzből, lassan,fokozatosan bújt elő a medence mélyéről. Kinyújtott lábaina kislány fölé tornyosult, aki félelem nélkül közeledetthozzá, egyik tenyerén nemrégiben kihullott fogáttartva.- A papa azt mondta, öt dollárt kapok, de én_ húszatszeretnék!A robot ügyet sem vetett rá, jobbra fordította a fejét.Az első alkalmas mechanizmus, amelyre érzékelői ráálltak,a közeli kocsibejárón parkoló nagy, fekete pickupvolt. Kilépett a medencéből, félresöpört két kifejlett gyümölcsfát,és áttörte a két telket elválasztó kerítést.Mire a kislány szülei félálomban kitántorogtak a hátsóajtón, a masszív jelenség eltűnt szem elől. Mindösszeannyit láttak, hogy a hátsó udvar romokban hever. Azanya lehajolt, és felemelt egy élénkzöld tófejjel díszített,kapaszkodókkal ellátott úszógumit.- Szent Isten! - nyögte az apa. - Mi történt a medencével?A lánya ránézett, és amikor válaszolt, a hangjábannem érződött félelem, csupán zavar és egy kis csalódottság.- Kiitta a fogtündér!Szülei felnéztek az utca felől érkező mély zúgásra, ésmég látták a hatalmas, fekete GMC pickupot elhúzni azútkereszteződés felé. A sötétben is feltűnt nekik, hogy ajármű ugyanúgy néz ki, mint a szomszédban lakó Camberwellékautója.Miután visszakapaszkodott az útra, Samnek eszébe jutott,hogy neki és Mikaelának esetleg menekülniük kellene -legjobb lenne talán a város felé. Vagy valami magaslatotkeresni. Ám "barátjuk", a sárga mechanoid a vízmosásbólkimászva mozdulatlanul megállt. Nem úgy, mint az ipariparkban, ahol habozás nélkül nekiugrott a rendőrségi cirkálóváalakult robotnak. Sam éppen ezért minden bizonytalanságaellenére is ott maradt, ahol volt. Egyébként ishosszú utat kellett volna megtenniük a városig, és nemakarta magára hagyni az autóját. Még akkor sem, ha meglehetősenzavaró módon időnként hajlamos volt óriási robottáalakulni. Mikaela sem ment sehová, valószínűleg nekiis hasonló gondolatok járhattak a fejében. Vagy talán

csak Sam miatt maradt.A kamion kijött a vízmosásból, átgurult az úton, ésalig néhány centire állt meg a két tinédzsertől. Csak a hűtőrácsanagyobb volt, mint ők ketten együtt. Sam könynyedénmegérinthette volna, ha felemeli a kezét. Azonbannem tette, mert a jármű a szeme előtt ismét átalakult.A folyamat közben eszébe jutott, hogy már hárommásik ilyen alakváltó géppel találkozott: saját autójával,a rendőrségi cirkálóval és a póklénnyel, amit Mikaelávalközösen darabokra vertek. Azonban egyik sem hasonlítottaz előtte magasodó, tekintélyt sugárzó, kétlábú mechanikuslétformára.Miközben azon töprengtek, mi fog most történni, akét tinédzser figyelme a városból kivezető útra irányult.Sam a Camaróval kapcsolatos eddigi tapasztalatai alapjánazt várta, hogy a közeledő zúgás hallatán saját átalakultkocsija és az óriásrobot gyorsan fedezéket keresnek, legalábbisfelveszik jármű alakjukat. Azok azonban meg semmoccantak, ott maradtak az úton természetes mechanoidformájukban.Hamarosan csatlakozott hozzájuk a lehető legvalószínűtlenebbjárműtrió, amit csak egy helyen el lehetképzelni. Egy gyönyörű sportkocsi, egy mentőautó, és aSam által valaha látott legtökösebb pickup.Megvan! - döntötte el magában. A Földet megszálltákaz idegen autóbuzik.Ám ez nem adott magyarázatot a Camaro jelenlegi,kétlábú alakjára, vagy a kamionra, amely most koloszszuskénttornyosult előtte. Még ostobábbnak tűnt az ötlet,amikor eszébe jutott a megveszett rendőrautó-robot,amelyik kis híján végzett vele és Mikaelával. A képtelengondolatot a napi viszontagságokkal próbálta megmagyarázni.Mindenesetre mostanra már ismerős jelenséggé váltszámára az idegenek átalakulása, ám a folyamat mégmindig le tudta nyűgözni, és visszafojtott lélegzettel figyelte,ahogy a három új érkező álló robot alakot veszfel. Figyelmesebben is megnézte őket. Valami történt agépek szemével. Vagy az is lehet, hogy csak valami nagyszabásúbelső folyamat kivetülését látták Mikaelával.A mozdulatlan félkörben álló idegen ötös megkerestea város legközelebbi Wi-Fi adását, és egyszerre léptek fela hálózatra. Az óriási mechanoidok a két tinédzser szemeelőtt elkezdték az összes rendelkezésre álló információletöltését az internetről.Nem tartott nekik sokáig.Amikor végeztek az adatok rögzítésével, a kamionbóllett monolit a fiatalokra mutatott, és mondott valamit.Bár ez már nem elektronikus sikoly vagy szerkesztett rádióadásvolt, a zavart Sam igy sem értett belőle semmit.Nem úgy Mikaela. A lány tele volt meglepetéssel.- Kínai? - találgatott a lány. - Klasszikus mandarin?- Nem tudom, de logikusnak tűnik - bólintott Sam. -Ha új jövevény lennék egy új világon, azzal a nyelvvelpróbálkoznék, amelyiket a legtöbben beszélik.Optimus Fővezér számára ez a rövid párbeszéd is elegendővolt, hogy angolként azonosítsa az árnyalt verbálisszóváltást. Lejjebb hajtotta a fejét. Mivel jóval nagyobbvolt, mint ők ketten együttvéve, Samék rémültenhőköltek hátra. A masszív fejből gondosan tagolt, megnyugtatószavak hangzottak fel:- Ne féljetek. A félelemtől és minden mástól valófüggetlenség az értelmes lények joga. Mi nem ártunk ahumánoknak.Oké, gondolta Sam; valamelyest sikerült visszanyernie

korábbi tartását.- Ezt örömmel hallom. Kiváló irányelv, ha megkérhetlek,minél jobban tartsátok magatokat hozzá. Különösen,ha rólam van szó. - Eszébe jutott, hogy társa isakadt ezen a... nos, meglehetősen szokatlan napon. -Vagy róla.Szerencse, hogy a lányt is belevette. A pillantással,amit előtte Mikaela vetett rá, komoly károkat lehetettvolna okozni.A gigantikus gépezet felegyenesedett, föléjük tornyosult.- Sámuel James Witwicky? Biológiai leszármazottjaArchibald Witwickynek, a Discovery névre keresztelt szélhajtású,vízen közlekedő jármű kapitányának?- A-aha. - Sam nem volt benne biztos, hogy a megfelelőválaszt adta. Azonban most már túl késő volt a lehetőségeketmérlegelni: ez a vonat már kifutott az állomásról.- Optimus Fővezér vagyok - mutatkozott be a robot.- Örvendek... azt hiszem. Ööö... mindannyian beszéltekangolul?- A bolygó információs hálózatán, az úgynevezett"világhálón" keresztül elsajátítottuk a föld nyelveit. -Rövid szünet. - Az imént történt. Nem volt nehéz. Kiterjedtinformációmennyiség, de az alapjául szolgáló fogalomrendszerviszonylag egyszerű.Sam elképedten csóválta a fejét.- Ti idegenek vagytok. Uh... és... szintén biológiailények?- Nem - tájékoztatta halkan a robot. - Önálló döntéshozóképességgel rendelkező mechanikus entitásokvagyunk egy nagyon távoli világról... az egyszerű azonosításvégett nevezzétek csak Cybertronnak. Minket pedigtekintsetek autonóm robotikus organizmusoknak.- Autonóm robotok... Autobotok - mormolta Mikaela.A hatalmas lencsék a lányra fókuszáltak.- Ahogy nem létezik megfelelő fordítás a származásihelyünkre vagy a fajtánkra, úgy az egyéni nómenklatúránkrasem.- Most a névről beszélsz? - találgatott Sam.- Igen. - A roppant kar körbemutatott a félkörben állórobotokon. - A kommunikáció egyszerűbbé tétele miatta ti szótáraitokból választottunk nevet magunknak,mégpedig olyat, ami egyaránt illik felvett formánkhoz éskarakterünkhöz. Bár a ti meghatározásotok szerint mi ]csupán "gépek" vagyunk, egyéni jellemmel és személyiséggelrendelkezünk, valamint különféle képességekkelés szakértelmekkel. Például... - Ujjával az egzotikussportkocsiból átalakult robot mellére mutatott. - Az elsőhadnagyom, Jazz.Az autó nagy teljesítményű hangfalai felzúgtak.- Üdvözlet, ifjú földi humánok.Sam és Mikaela mosolyogva, az ilyen alkalmakkor illőprotokollra ügyet sem vetve integettek. A fiú kissé ostobánakérezte a helyzetet. Ugyanakkor végtelenül le isnyűgözték az események. Úgy tűnt, minden jól alakul.Optimus most a fekete pickupból átalakult tömzsi, kétlábúalakra mutatott.- Fegyverszakértőnk, akit a Praxus Három FélszigeténekTórusz államában hoztak létre: Acélfej.A robot végignézett csillogó, fekete testén.- Ez a fémváz megfelelőnek tűnik a harchoz.Optimus az újonnan érkezettek közül utoljára hagytaa mentőautó-robotot.- Orvosi tisztünk, Az İsök Főtanácsának első követe:Ráesni.

A bemutatott robotból holografikus orvosi sugárpásztázott végig ártalmatlanul Samen és Mikaelan. Vagytalán mégsem teljesen ártalmatlanul. A sugár fényébenegy pillanatra mindketten alsóneműben álltak az úton.- Hű! - nyögte Sam egyszerre felháborodottan és...izgatottan. Amikor meglátta a sugár hatását, Mikaelagyorsan elfordult, és megpróbálta eltakarni magát.- Hé! Ez nem tisztességes!- Uh... ühüm - helyeselt Sam nem túl meggyőzően.- Ez... ez bizony nem az.A ledorongolt orvosi robot enyhén meghajolt Mikaelafelé.- Üdvözöllek, és elnézést kérek tőled, éretlen nőstény.- Hé, ez... - kezdte volna a lány újra, miután pillanatnyiszégyenérzetét gyorsan felváltotta egyfajta könynyedméltatlankodás.Ráesni azonban folytatta:- Örömmel jelenthetem, hogy fajotok megszokott,ám meglehetősen hiányos normái szerint te és hím társadkiváló egészségi állapotban vagytok.- Ó, ez csodás. - Mikaela felháborodása elmúlt. -Hát... kösz.Sam érezte, hogy mondania kellene valamit, ezért tettegy lépést az orvosi robot felé.- Uhm... a "nőstény" neve Mikaela Banes.Optimustól érkezett a válasz.- Megértve és tárolva. Mikaela Banes. - A vastag mechanikuskar még egyszer felemelkedett, és a már ismerőssárga-fekete alakon állapodott meg.- Űrdongót, Sam Witwicky testőrét már ismeritek.Sam a homlokát ráncolta.- Űrdongó? Testőr? - Volt ebben valami nyugtalanító.Mitől kell őt megvédeni?Egy pillanat alatt megfeledkezett problémájáról, amikorŰrdongó hangszórójából megszólalt Muhammad Alihangja:- Lebeg, akár a pillangó, és csíp, akár a méh.Válaszára Mikaela újabb kérdést tett fel a nagy robotnak.- Ha te és a többiek tudnak beszélni, ő miért nem?Ezúttal az orvos mechanoid felelt.- A hangképző rendszere megsemmisült a Tyger Paxharcmezőin. Hiába próbálkoztunk, nem sikerült helyreállítani.A programozási nehézségeket most nem részletezem,úgysem értenétek meg.Sam bólintott. Amikor géplényekkel kapcsolatos tudatlanságakerült előtérbe, hajlamos volt maradéktalanulegyetérteni. Nagyon sok minden volt még, amit nem értett- bár kétségbeesett kísérleteket tett rá, hogy sikerüljönneki.- Miért... miért vagytok itt? Miért jöttetek a világunkra?Biztosan nem csak azért, hogy ide-oda váltogassátokaz alakotokat.Optimus hangja most egészen komornak tűnt.- Igazad van, Sam Witwicky. Nem játszani jöttünk.Keresünk valamit, amit a kedvedért most Energon Kockánaknevezünk. Ez az elképzelhetetlenül ősi entitásroppant hatalom birtokosa, amely megajándékoz minketaz adománnyal... nevezzük mondjuk "szikrának". Ez ameghatározás alapos leegyszerűsítése egy olyan kitüntetésnek,mely jelentőségében és fontosságában jóvalmeghaladja mindazt, amit még fel tudnátok fogni.- Elmondom másként - szólt közbe segítőkészen azorvosrobot. - Ez az az életerő, ami megtalálható mindenTransformerben... használhatjátok ezt a kifejezést, mivel

a nyelveteken rugalmas átalakulási képességünkre utal.- Ezt keressük a világotokon - folytatta Optimus -,mert még Megatron előtt rá kell bukkannunk.Sam csak bámult. Úgy tűnt, minden alkalommal, amikorvalamit elmagyaráznak neki, csak növekszik a tudatlanságaahelyett, hogy világossá válnának a dolgok.- Ki... vagy mi ez a Megatron?A legnagyobb mechanoid rövid szünet után válaszolt.Hangja nem csak magyarázott, de egyben azt is demonstrálta,hogy a hatalmas gépezetek ugyanúgy képesekaz érzelmek kifejezésére, mint az érvelésre. Nem lehetettnem észrevenni a válaszából sugárzó sajnálkozást.- Egykor testvérek voltunk... ezt a kifejezést képesvagy értelmezni. Csakhogy Megatron letért az útról.Többé már nem volt elég neki, hogy saját magát irányítsa.A megszállottjává vált annak az elképzelésnek, hogymindent irányítson. Egymás ellen fordította azokat, akiketképes volt irányítani, és akiket nem. A szolgái építőkbőlrombolókká váltak. Elárultak mindent, amiért fajunkvalaha is kiállt, és felvették az Álca nevet.Szeméből háromdimenziós kép vetült ki az éjszakába;a felvételen gigantikus csata zajlott egy idegen, fémekbőlés más, nem szerves anyagokból álló világon. Ahogy akép elmozdult, Sam és Mikaela lángoló krátereket, hihetetlenmértékű pusztítást, több kilométer hosszú, letaroltterületeket láttak. A földet élettelen szerkezetek karjai,fejei és más testrészei borították. És mindenhol tűz, füst,halál. Bár az eredeti kérdése meglehetősen ártatlan volt,Sam most már bánta, hogy feltette.Optimus és társai egyértelműen nem "játszani" jöttek.A kép ismét váltott, egy ereszkedő hajót mutatott. Fizikaimegjelenése nem hasonlított semmihez, amit a kéttinédzser eddigi életében látott - vagy akár csak elképzelt.A jármű földet érés közben átalakult. Bár csak hátulróllátszott, a hatalmas árnyból elsöprő erejű fenyegetésáradt. Megállt az egyik megnyomorított Autobot felett,lenyúlt a kezével, és öklét a fém mellkasba mélyesztette.Az acélos ujjak összezárultak és kitéptek a törzsből egymaréknyi pislákoló energiát. Bármilyen idegen is volt azegész jelenet, egyértelmű brutalitásától Sam és Mikaelais felszisszent. Az energiapulzálás pillanatok alatt elhalt,akárcsak a földön fekvő, haldokló robot szemlencséi mögöttifény.- Világunk - folytatta Optimus - korokon át gyötrődötta Megatron cselekedetei által ránk kényszerítettpatthelyzetben. A két egyenlő erejű haderő beláthatatlanhosszúságú csatát vívott egymással. A vég nélküli harckis híján kimerítette erőforrásainkat, és a kihalás széléresodorta fajtánkat. A néhány túlélő végül úgy döntött, azegyetlen mód a túlélésre a menekülés.A Megatronként azonosított alakváltó hangos üvöltésthallatott, miközben a kép elhalványult. Az Acélfejnevű robot vette át a szót.- Csak a Kocka képes újjáéleszteni fajunkat, általanépesíthetjük be újra bolygónkat, mert csak az képesenergiával ellátni a Transformereket. Ezért keresi Megatron.Ha ráteszi a kezét, megszerzi a régóta áhitott korlátlanhatalmat.Optimus újra bekapcsolódott.- A korokon át tartó harcok egy szakaszában belőttüka Kockát az űrbe. Azóta kutatunk utána, és ezt tesziMegatron is a szolgáival. Végül sikerült rábukkannunk anyomára itt, a ti világotokon. - Sam és Mikaela összenéztek,miközben a mechanoid folytatta. - Amikor becsapódott,

leadott egy jelet. Nagyon sok idő kellett, mire ez a 1jel elérte sajnálatosan megosztott világunk maradványait.Megatron indult elsőként, alighogy észlelte a jelet.Csupán a jó szerencsének köszönhetjük, hogy a megérkezésenem sikerült tökéletesre, ráadásul a világotok egyolyan részére került, amely alkalmas volt a késleltetésére.A folyton változó jégmezők fogva tartották.Sam azonnal felismerte az összefüggést.- A Jégember! Tehát amikor az ük-ükapám üvöltvehalt meg a diliházban, akkor az igazat beszélte!- Ha jól értelmezem a szavaidat - felelte Ráesni -,akkor igen, valóban ez történt. Sajnos az ősöd felfedezéseés a fizikai beavatkozás aktiválta Megatron mind ez idáigpasszív belső konfigurációjának egy részét.- A feljegyzések arra utalnak - tette hozzá Jazz -,hogy a bekövetkező fényreakció megsemmisítette azősöd organikus látószervét. Ugyanakkor hátrahagyottegy kódolt fizikai mintát is.Sam pislogott.- Mi a fene az a kódolt fizikai minta?A hordozható mesterséges lencséken - magyaráztaOptimus.- Hogy micsoda... - Sam fejében kavarogtak a gondolatok,ám végül kikristályosodott a megoldás. - A szemüvegén?A Kockához vezető térkép ott van a szemüvegen?De... honnan tudtok ti minderről? Vagy arról, hogy közömvan az öreg Archibaldhoz, vagy hogy nálam van a...a szemüvege?- eBay - felelte kurtán Acélfej. Lencséin egy pillanatrafelvillant az internetes oldal képe.- Az kizártl - hitetlenkedett Sam.- A Kocka még mindig itt van a ti világotokon - folytattaJazz.- Csakhogy már nem tudjuk fogni a jelét. Valamiblokkolja.Mikaela elszántan próbálta tartani a lépést.- Blokkolja? De mi?- Nem tudjuk. - Ráesni kissé szomorúnak tűnt. - Deha sikerül megtalálnunk, visszavisszük a mi világunkra.- Ha viszont az Álcák találják meg - tette hozzá Optimus-, ők a hadseregük újjáépítésére fogják felhasználni.Az egészet a földi gépek átalakításával kezdik majd. Haezzel végeztek, természetesen már nem lesz rá szükség,hogy a világotok továbbra is eltartsa a jelentéktelen szénalapú létformákat. Megatron gondoskodik róla, hogyezek a haszontalan lények eltűnjenek a bolygóról.- Miről beszélsz? - kérdezte Sam bizonytalanul.- A növényekről. Az állatokról. Rólatok.Jelentőségteljes csend következett, ami csak akkortört meg, amikor Mikaela Samre nézett.- Kérlek, mondd, hogy nálad van az a szemüveg...Kilencedik fejezetnC-17-es elég nagy gép volt ahhoz, hogy a belterébenaz áru mellett utasok is elférjenek. Az előbbiek közétartoztak az egyik különleges egység megmaradt tagjai,akiknek a levegőben töltött idő alatt eszükbe sem jutottsaját különlegességükön gondolkodni. Lennoxot ésembereit felmentették a további szolgálati kötelezettségekalól - legalábbis amig földet nem érnek az Államokban -,ezért pihenéssel vagy csendes beszélgetéssel múlatták azórákat.A nagy katonai szállítógép törzsének túlsó felébenegy másik csapat munkálkodott egy félig műtőasztalra,félig szerelőműhelyre emlékeztető munkalap fölé hajolva.

A jelenlévő specialisták között körülbelül egyenlőarányban oszlottak meg a valódi sebészek és a műszakiak,akik mikrochiptől az autóig bármit szét tudtak szedni,majd újra összerakni. Előttük az asztalon az egykor aSkorponok nevű idegen lényhez tartozó mechanikus farokegy szegmense lassan, de kitartóan javította önmagát.A kutatócsapat vezetője hitetlenkedve figyelte a szemeelőtt zajló folyamatot.- Ez hihetetlen! Valami önregeneráló molekulárispáncélzat lehet. Egyfajta szuperfinomított fém, kerámiaés más komponensek ötvözete, melyeket még nem sikerültazonosítanunk.A beszélgetés felkeltette Lennox csapatának figyelmét,és odamentek megszemlélni a szemlélődőket. Mivelők szedték fel a farokdarabot, korlátlan hozzáférést biztosítottakszámukra a vizsgálathoz. Lennox ért oda elsőkéntaz asztalhoz. Elmélyülten tanulmányozta a töröttélt, ahol a lövedék elválasztotta a farkat a törzs többi részétől.- Az égésnyomok mutatják, hol csapódott be a páncéltörőlövedék - mutatta. - Átolvasztotta az egészet.A vizsgálócsapat vezetője bólintott, és egy nagyítóttolt az említett pont fölé. A közelebb hajoló századosazonnal felfigyelt rá, hogy a megperzselődött él különbözika lassan regenerálódó farok többi részétől. Ezt a kutatóis megerősítette.- Ez az egyetlen olyan része a leválasztott tagnak,amelyik nem regenerálódik.Lennox felegyenesedett, az új információkat emésztette.- A Sabot lövedékek nem hatezer fokon égő magnéziummalvannak töltve? A robbanólőszerek is hasonlóhőt gerjesztenek, de csak nagyon rövid ideig, a magnéziumviszont lassan ég, és sokkal hosszabb ideig tartja ahőmérsékletet. Talán elég hosszú ideig, hogy leküzdje azellenállását annak az anyagnak, amiből ezt az izét készítették.Beszélgetésüket hirtelen félbeszakította a farok váratlan,görcsös rándulása. A tűhegyes farokvég tejesen átszúrtaaz asztalt, az őrök és a kutatók rémülten ugrottakvagy zuhantak hátra. Az egyik nő túlságosan közel esettaz asztalhoz, és úgy kellett elrángatni onnan, de a veszélyaddigra szerencsére elmúlt. A farok újra mozdulatlannávált, a görcsös reakció nem ismétlődött meg. Legalábbisegyelőre.Epps gyanakodva méregette az újra mozdulatlannávált idegen relikviát.- Könyörgöm, valaki mondja azt, hogy ez csak halálutáni reflexmozgás volt.Lennox a leesett állal bámuló műszaki őrmesterhezfordult, és halk, sürgető hangon szólt hozzá:- Azonnal lépj kapcsolatba az Északi Parancsnoksággal.Nem érdekel, hogy csinálod... ha kell, használj füstjeleket.Tudatni kell velük, hogy a magas hőfokon égőSabot lövedék a fegyverünk; minél nagyobb a magnéziumtartalma,és minél hosszabb az égés időtartama, annáljobb. Mondd meg nekik, hogy azzal töltsenek megmindent, amit csak lehet. Mozgás!Epps kurta biccentés után távozott, hogy megkeressea legközelebbi működő rádióadót. Amint eltűnt, a párbeszédvégére váró egészségügyi őrmester odalépett Lennoxhoz.A százados ismerte a tiszthelyettest: ő kezelte asebesült Figueroát. Az őrmester nem szólt egy szót sem,csak lassan csóválta a fejét. Komor arckifejezésével társulvaez bőségesen elegendő volt, hogy szavak nélkül istovábbíthassa a birtokában lévő információt. Lennox egymásodpercig dermedten nézett rá, azután előrerohant a

gép orrába.Figueroa a megsemmisített bázisról evakuált többisebesült társaságában feküdt egy matracon, a rögtönzöttegészségügyi részlegben. Az orvosi stáb igyekezett mindenkényelmet biztosítani számára. Az altiszt ezzelegyütt nem nyújtott megnyugtató látványt. Rosszul nézettki, nagyon rosszul. Ami a Közel-Kelet elhagyása ótakapott egészségügyi kezeléseket figyelembe véve egyáltalánnem volt jó jel.Lennox belépett barátja látóterébe, és kipréselt magábólegy bátorítónak szánt mosolyt.- Üdv, amigo. Quépasa?Figueroa nem reagált azonnal. Jól láthatóan küzdöttvalamivel, amit nem tudott irányítani. Valamivel, amitmég az orvosok sem tudtak. Minden szótag, amit az ajkávalmegformált, külön fizikai erőfeszítésbe került. Szavaierőtlen, reszelős hörgésként törtek elő torkából.- El sem hinném ezt az egészet, ha... nem láttamvolna saját szememmel. - Tekintete rezzenéstelenül fókuszálódottbarátjára. - Csak... egyvalamit mondj. ígérdmeg. Meg fogod... állítani ezeket a dolgokat.Lennox megkísérelte elhárítani a kérést.- Ha kikelsz ebből az átkozott ágyból, személyesen ismegállíthatod őket.Figueroa ügyet sem vetett az optimista javaslatra.Mindketten tudták, hogy a százados hazudik.- ígérd meg! - Az altiszt olyan makacs volt, amennyirecsak legyengült állapota engedte. - Nem akarok feleslegesenmeghalni, öregem. Nem homokkal a cipőmben...Lennox ismét tiltakozni akart. Rengeteg mindentmondhatott volna; rengeteg mindent szeretett volnamondani. Ám ő is látta, hogy már nincs rá idő.- ígérd meg! - hajtogatta barátja.A halálos sebesült intésére Lennox közelebb hajolt.Figueroa valami kicsi, fényes tárgyat nyomott a századosnyitott tenyerébe. Lennox felismerte a Szent Kristóf-medált,amit barátja mindig a nyakában hordott. A következőpillanatban Fig szeme lecsukódott. Nem lehetett megmondani,érzett-e fájdalmat a halálakor.Ha viszont valaki akkor ránézett volna Lennox arcára,láthatja, hogy a százados igen.Vadonatúj járművek különös csoportja hajtott át aznapkéső este a város lakónegyedeinek sugárútjain, hogy aztánRon, Judy és Sam Witwicky házának utcájában álljon meg.Bár ügyeltek rá, hogy tompítsák a motorok zaját, az autókigy is magukra vonták a kiváncsi pillantásokat a lakóházakablakaiból. Akik vették a fáradságot, hogy jobban odanézzenek,egy csillogó, új pickupot, egy eltévedt kamiont, egypofás, ám viszonylag lassan guruló sportkocsit és egy kikapcsoltszirénával közlekedő mentőautót láthattak. Tulajdonképpsemmi olyasmit, ami megérte volna, hogy egyrészletesebb szemrevételezés kedvéért otthagyják a vacsorájukatvagy kedvenc tévésorozatukat.A Witwicky-házban is ugyanez volt a helyzet. Ron ésJudy a nappaliban, a televíziókészülék előtt vacsoráztak,és a késő esti híreket nézték. Bár Ron a távkapcsoló segítségéveltöbb csatornán is végigszörfözött, úgy tűnt,mintha mindegyiken a kézikamerával készült amatőr felvételtsugároznák az égen átsuhanó lángoló meteorról.Egy idő után feladta a próbálkozást, félretette a távkapcsolót,és inkább az ételére koncentrált. Nemsokára úgyisjönnek a sporthírek és az időjárás-jelentés.- A rendőrségeket elárasztották az égen látott, ismeretleneredetű fényekkel kapcsolatos hívások - darálta a

tökéletesen fésült és vasalt hírolvasónő. - A csillagászokvéleménye szerint egy méretes vas-nikkel meteorról lehetszó, amely a Föld atmoszférájába érve darabokra szakadt.- A háta mögött lévő kivetített kép felé fordult. - Nemrégkaptuk meg az egyik szemtanú hitelesített videofelvételét,melyen látható, ahogy az egyik meteordarab egy épületoldalába csapódik itt, a mi belvárosunkban.Ron és Judy abbahagyták az evést és figyelték, ahogyvalami átvillan a képernyőn. Kisvártatva robbanást lehetetthallani, majd a közeli kávézóban lebzselő tinédzserekizgatott kiáltozását. Sam szülei annyira belefeledkeztek ahírekbe, hogy alig figyeltek fel a padlót és a tányérokatmegremegtető hirtelen vibrációra. A Judy ölében kuporgóMojo felkapta a fejét. Pihenését nem a tévéből áradó kaotikushangözön zavarta meg. Hanem valami más. Valamisokkalta valóságosabb.A kerületben óvatosan végighajtó járművek eklektikussora a ház mögötti mellékutcában fékezett le. Sam ésMikaela kiszálltak a csillogóan új Camaróból.- Maradj velük - mondta Sam a lánynak. - Rögtönjövök. - Tett egy lépést a ház felé, aztán eszébe jutott valami,és visszafordult a várakozó konvojhoz. - Maradtok!- utasította a járműveket a tőle telhető legparancsolóbbhangon. - Itt maradtok! - Ennél jobb nem jutott eszébe.Mojónál működött.Alig csapott zajt, úgy osont a szúnyoghálós hátsó ajtófelé. Meg volt róla győződve, hogy a legkisebb neszt semütötte, ez azonban nem akadályozta meg apját abban,hogy mintegy varázsütésre megjelenjen az ajtóban. ElőkerültMojo is, Ron lábánál csaholt veszett módon, miközbentappancsával az ajtót kaparta.Sam úrrá lett a kényszeren, hogy visszanézzen a mellékutcába,inkább elmosolyodott.- Uh... szia, apa.Ron nem sietett megszólalni. Sam minden egyes másodpercetegyre nehezebbnek és nehezebbnek érzett,mig végül már úgy tűnt, mintha maga az idő is csikorogvamegtorpant volna.- Kifizettem az autód felét, kihoztalak a sittről, és maeste én végeztem el a házimunkád. - Apja lenézett rá. -Érdekes nap volt, egyetlen unalmas pillanat nélkül. Azélet csodás, nem igaz?A sötétbe burkolózó, tágas udvar bal oldala felől csikorgózaj vonta magára Sam figyelmét. A hatalmas, idegenrobotok egymás után lépték át a kerítést, és vonultakbe a füves udvarra. Ahonnan állt, onnan Sam láthattaőket, az apja viszont nem. Úgy döntött, ez egyáltalánnem baj.Ideges kacajt hallatott.- Oké... kiviszem a szemetet. A macskák már biztosanvárják. Máris megcsinálom, elnézést.Ron a jól ismert atyai humorérzékkel mosolygott szórakozottfiára.- Tényleg ne erőltesd meg magad. Én is ki tudomvinni később. Csak éppen holnap korán kell kelnem, hogydolgozni menjek és pénzt keressek, amiből élünk. Igazánnem szeretném, ha emiatt nem tudnád kialudni magad. -Kinyitotta az ajtót, de Sam gyorsan be is vágta, nehogyRon ki tudjon lépni az udvarra - Mojo távozását viszontmár nem akadályozhatta meg. A csivava továbbra is vadulcsaholva éles jobbkanyart vett, és fordulás közbenmegcsúszva az udvarnak a mellékutca felé eső részéberohant.- Nem, nem, vettem az adást! - Samnek kényszerítenie

kellett magát, hogy ne fusson a kutya után. - Komolyan,megcsinálom.Ron egy hosszú pillanatig tanulmányozta fiát, aztánmegfordult, és szomorú fejcsóválással visszaindult anappaliba. Nem akarta elszalasztani a helyi sporthíreket.Apja eltűnése után Sam megperdült, és kirohant az udvarra.Még éppen látta, ahogy Optimus massziv jobb lábapalacsintává lapit néhány paradicsomot, miközben a balRon fáradságos munkával lerakott új kősövényét változtatjakőtörmelékké.- Ó, ne, az ösvényre vigyázzatok! Az ösvény! - siránkozottelkeseredetten.Mojo az ugatást egy pillanatra sem szüneteltetve rohangáltAcélfej lába körül, időnként a magasba ugrott, ésbelekapott a boka valamelyik fémlemezébe. A mechanoidlenézett, és egy apró lábmozdulattal beküldte a hangoskodócsivavát a virágágyásba. Mojo egy bukfenc és egypördülés után folytatta a támadást. Sam pánikba esverohant előre.- Héhéhé, az az én kutyám! Mojo, ide gyere! Hagydazt a robotot! - És mintha a diszpepsziás kutya megfékezésenem lenne elég probléma, Mikaela is belépett a mellékutcábavezető kapun. - Mondtam, hogy figyelj rájuk!Mikaela kihívóan csípőre tette a kezét.- Nem úgy vettem észre, hogy kikérték a véleményem!- Azért tehettél volna valamit! - vágott vissza sutánSam.A lány lebiggyesztette az ajkát, és elgondolkodva bólintott.- Igazad van. Ha adsz egy percet, megkeresem a kikapcsológombjukat.Acélfej folyamatosan szemmel tartotta a bosszantókis emlőst, amelyik még mindig a lábai körül ugrált ésrohangált.- Lokális kártevőfertőzést észleltem nálatok. Megsemmisíthetem?- Nem, nem! - tiltakozott vadul Sam. - Az anyámcsivavája!Acélfej láthatóan nem tudta értelmezni a hallottakat.Mojo ezt a jelentőségteljes pillanatot választotta, hogyfelemelje az egyik hátsó lábát, és levizelje a robotlábfejét.Sam odarohant a kutyához.- Mojo, nem szabad! - Felnézett a magas idegenre. -Bocsánat... ez ilyen dominancia dolog a hímeknél. - Ujjáta csivava orra alá dugta. - Rossz kutya! - Mojo megnyaltaés folytatta az ugatást.A tévébe belefeledkezett szülők észre sem vették,amikor Sam visszahozta a kapálózva tiltakozó Mojót aházba, és csendesen felsurrant a szobájába. A szemüveg...hová is tette legutóbb? Kapkodva turkált a mindennapiéletét jelképező lomok között: iskolai kellékek,koszos ruhák, játékleírások, kikölcsönzött könyvek. Hátamögött óriási fémkéz emelkedett a nyitott ablak magasságába,és minden finomkodás nélkül betette Mikaelát aszobába. A lány fintorogva talpra állt, és megigazgatta aruháját. A táskáját ott hagyta a földön, ahová esett.- Segíts neki keresni - utasította Optimus érzelemmenteshangon.Lesújtó pillantást vetett a robotra, majd megfordult,hogy segédkezzen Samnek.- Nagyon kell nekik az a szemüveg.A lány jelenléte nem motiválta Samet az alaposabbkutatásra, inkább csak elvonta a figyelmét. Az anyját isbeleszámítva Mikaela volt a második nő, aki valaha ismegfordult ebben a szobában. És a helyiségben persze

mintha dinamitot robbantottak volna. Mindenhol szemét,ízlésesen kidekorálva szennyes ruhadarabokkal... és alsóneműkkel.Szégyenkezve kapkodta össze a legszemélyesebbholmikat.- Alsó... alsó... alsó... - Gyorsan begyűjtötte a közszemléretett darabokat, bevágta őket egy szekrénybe,rájuk csukta az ajtót, majd visszafordult örömmel látott,ám váratlan látogatójához. - Hát... ez a szobám.A lány körülnézett.- Szép. A házatok is jó nagy.- Régi ház, nagy parkoló, rengeteg szoba. - Magyarázatközben folytatta a keresést az ágyán felhalmozottholmik között. Amikor az utolsó haszontalan tárgyat, egytekercs vécépapírt is félrehajított, elkomorodott az arca.Megtisztította az ágyat, de nem találta meg, amit keresett.- Nincs itt.Mikaela rámeredt.- Hogy érted ezt?- A szemüveg a hátizsákomban volt. És nem találom.A lány gondolkodóba esett.- Oké, értem. Gondolom, ezt nem lenne jó közölni azidegen óriásrobotokkal.- Itt kell lennie valahol! - Sam folytatta a keresést,Mikaela pedig figyelte a fiút.Akárcsak a Sidekick a lány táskájából. Ha létezikerény, melyben minden mechanikus létforma osztozik,az a türelem. Az átalakult Tomboló türelmesen várta,hogy a humán előszedje valahonnan a létfontosságú,primitív mesterséges lencséket.Sam a válla felett hátrapillantva Optimus hatalmas,tükröződő felületű arcával találta szemben magát.- Megtaláltad? - érdeklődött aggódva a robot.- Cssst! - sziszegte Sam. A mechanoid hangja még letompítvais azzal fenyegetett, hogy végigvisszhangzik azegész házon. - Nem, nem találom. Fogalmam sincs, hollehet a hátizsákom!Odakint a robotok a vezérük köré gyűltek. Optimusletapogatta az emeleti hálószobát, hátha talál valamit,ami hasonlít a fémbe foglalt üveglencsékre.- Megnézted a hosszúkás szövettároló alkalmatosságbanis?Sam értetlenül nézett rá.- Amiben?- Szerintem a ruhásszekrényre gondol - tippelt segítőkészenMikaela.- Talán a négysarkos padlótakaró alatt lesz - állt előaz újabb ötlettel Ráesni.Sam lassan forgott a szoba közepén.- Oké, végképp lemaradtam.- A szőnyegről beszélsz? - tudakolta Mikaela Racsnitól.Sam a lányra nézett.- Nem, nincs ezekben a tárgyakban, sem alattuk. Tudom,hol van. A hátizsákomban. Abban a hátizsákban,amelyiket mindennap magammal viszek az iskolába. Abbana hátizsákban, amelyik nyilvánvalóan nincs itt!Optimus még közelebb húzódott, és ezzel megszüntetteaz utolsó keskeny rést is saját teste és a ház között.- Ebben az ügyben nem elfogadható a "nyilvánvalóan".Folytatnod kell a keresést.- Hé! - méltatlankodott Sam az ablakon kipillantva.- Vigyázz anyám virágaira!A gigászi mechanoid lenézett. Lába alól összeroncsoltrózsaszálak álltak ki.- Sajnálom - mondta közömbösen -, a színes növényeket

majd pótoljuk. De most a szemüveget kell megtalálnunk.- Figyeljetek ide! - esdekelt Sam - Nem lehetne szóarról, hogy kimenjetek innen? Ha a szüleim meglátnak titeket,sokkot kapnak! Menjetek, bújjatok el! ígérem, folytatoma keresést!Optimus a társaihoz fordult:- Autobotok: szétszóródni és elrejtőzni!- És maradjatok csendben! - tette hozzá Sam. - Nehogyvalaki meglásson!A látogatók visszavonultak a fák közé. A manőverzökkenő nélkül, és Sam kívánságának megfelelően csendbenzajlott, amíg a figyelmetlen Jazz bele nem akadt néhányelektromos vezetékbe. A mechanoid feje éppenhogy csak súrolta a nagyfeszültségű vezetékeket, de ígyis szikrák futottak végig a koponyáján.Önkéntelen elektronikus sikoly harsant fel a robotbelsejéből. Jazz rángatózva dőlt az oldalára, és esés közbenösszelapított egy kis üvegházat. A másnapi szemétszállításhozösszekészített szemeteskukák csörömpölvegurultak minden irányba, teleszórva az udvart, a betontés egymást kellemetlen szagú tartalmukkal.Ez a koncentrált elemi csapás egyáltalán nem meglepőmódon nem maradt észrevétlen Witwickyék házában.Amikor a ház megremegett, Rom egy szempillantás alatttalpra ugrott.- Földrengés! Judy, az asztal alá!Az asszony meg sem moccant.- Ez csak egy kis remegés, Ron. - A nő bizonytalanulkörbemutatott. - Odakint feldőlt néhány dolog; talán valamelyikszomszéd kutyája rendezkedik, vagy az a mosómedvecsalád,amelyik időnként fellátogat a tópartról.Semmi baja a háznak. - Néhány másodpercre elhallgatott,feszülten figyelt. - Látod? Utórengés sincs. Majdreggel megnézzük az udvart. - A tálcára mutatott. - Üljle, és fejezd be a vacsorád.Ron gyanakodva szemlélte a falakat, mintha azokbármelyik pillanatban bedőlhetnének, de végül engedelmeskedettfelesége kívánságának. Ám bármennyire ispróbálta elhessegetni magától az érzést, hogy valaminincs rendben, a műanyag tálcára helyezett csábító kinézetűmuffin korántsem ízlett annyira, mint általában.Odakint Jazz felült, megrázta a fejét és a magasbamutatott.- Azokhoz ott ne érjetek hozzá! Teljes hosszúságbanpotenciálisan veszélyes energiatúlterhelést hordoznak.- Oké, minden rendben. - Az ablakon kihajoló Samlélegzet-visszafojtva várt, de senki nem jött ki a házból -sem a szomszédokéból -, hogy megnézze, mi okozta apillanatnyi hangzavart. Megkönnyebbülten sóhajtott, ésvisszafordult Mikaelához. A lány a gyenge fényben méggyönyörűbbnek tűnt, mint eddig bármikor - bár most jólláthatóan zavarban volt.Harminc másodperccel később a Jazz által véletlenülmegérintett vezetékhez legközelebb lévő villanyoszloptetején elhelyezett transzformátor fényes szikraözön kiséretébenfelrobbant. A szomszédos házak azonnal elsötétedtek.A sötétségbe borult felső szobában Sam ijedten fordulthátra, és gyorsan az egyedüli fényforrást jelentő ablakhozsietett. Elsőként azt vett észre, hogy a szobájábóllátható házak egyikében sem ég a villany. Utána a látogatóidegen robotok teljes hiánya tűnt fel az udvarban, ahelyükön egy kisebb flottányi jármű állt, köztük egy óriási,a helyszínhez egyáltalán nem illő csőrös kamion.- Mi a jó francot műveltek, srácok? - szólt le az ablakon

kihajolva. - Az udvarban álló kamion nem egyenlő arejtőzködéssel! - Azzal ott is hagyta az ablakot; még megkellett találnia a hátizsákját és a felbecsülhetetlen értékűszemüveget. - Ebbe bele lehet...A vaksötétben belefutott valami egyszerre puha és ellenállótestbe, ami pont a másik irányba igyekezett.Mikaela. Egymásba gabalyodva zuhantak a földre.Odalent a nappaliban a zseblámpát kapcsoló Ron jólhallotta az emeletről érkező dübörgést. Tekintete és figyelmeazonnal arrafelé fordult.- SAM, TE VAGY AZ?Nem érkezett válasz. Férj és feleség aggodalommal telipillantást váltottak egymással.- Maradj itt - mondta a férfi. - Várj meg.- Nem! Félek!- Akkor gyere velem, csak hagyj helyet.- Helyet? - A nő a zseblámpa fénykörében visszanézettRonra. - Helyet mihez?- Helyet a... - Egy pillanatig tétovázott. - Helyet amozgáshoz.Judy bólintott, és néhány lépéssel lemaradva követteférjét. A lépcső felé menet észrevette fia baseballfelszerelését.Felkapta az ütőt, két kézre fogta, és a lépcsőnekóvatoskodva nekivágó férfi nyomába eredt.Sam és Mikaela nyögve tápászkodtak fel a padlóról, afiú elszédült egy kissé, de nem csak az ütközés erejétől.Mikaela szemlátomást mondani akart valamit, ám mielőttösszeszedhette volna a megfelelő szavakat, atomvillanáserősségével vetekedő, vakitó fénycsóvák világítottákbe a szobát. Sam fájdalmas pislogással megpróbált asegítőkész Optimus szeméből áradó fény felé fordulni.- KAPCSOLD LE! KAPCSOLD LE AZONNAL!A lépcsőn felfelé araszoló Ron és Judy ugyanabban apillanatban hallották meg fiuk izgatott hangját. Ekkor aszoba ajtaja alatti résen hihetetlen intenzitású fény törtelő. A mindkettejüket megelőző Mojo már vadul kapartaaz ajtót.- Sam? - szólt be Ron tétován. Közelebb hajolt az ajtóhoz,és még szorosabban megmarkolta a lámpát. -Odabent vagy?A francba! - gondolta Sam.- Uh... igen, apa - felelte a tőle telhető legnyugodtabbhangon. - Itt vagyok. - A még mindig világító Optimusfelé fordult, és dühösen a robotra sziszegett: - Kapcsoldmár ki!Addigra Judy is odaért fia ajtajához. Mojo időközbenlenyugodott, de csak mert elfáradt az állkapcsa. A nő azajtóra tapasztotta a fülét. Biztos volt benne, hogy suttogóhangokat hall odabentről.- Mit művelsz ott benn? Jól vagy? - Lenézett a padlóra.- Az egész környéken elment az áram. - Mi ez afény nálad?- Egy nagy zseblámpa! - rögtönzött Sam. - Miles adtakölcsön! - Hevesen integetett Optimusnak, és a robotszeme végre elsötétült. - Már ki is kapcsoltam. Jól vagyok,anya, semmi baj! - Az ablak felé fordulva suttogta:-Bújj el!Ron megpróbálkozott az ajtógombbal. Nem fordult el.- Miért van bezárva az ajtó?Kezdett kezelhetetlenné válni a helyzet. Sam úgyérezte magát, mintha az agya helyén egy régi mosdókesztyűlenne, amit utolsó használat után még egyszerkiakasztottak száradni.- Én csak... khm... jól vagyok!

Judy nem csak fia szavaira, hanem a hangsúlyára isfigyelt. A férjére nézve suttogta:- Lehet, hogy masztur...- Judy! - horkantotta Ron. Egyre idegesebben rángattaaz ajtógombot. Határozottan be volt zárva. - Sam,nyisd ki az ajtót!- Azonnal! - felelte a fiú, miközben kiguvadt szemmelpróbálta elzavarni az immár nem világító Optimust.- Tűnj már el!A robot azzal az átkozott, együgyű makacssággal reagált.- De meg kell találnod a szemüveget.- Azonnal nyisd ki az ajtót! - Ron hangjában düh keveredetta kíváncsisággal és az aggodalommal.Az ajtókilincs megmozdult, valaki belülről babrálta.Aztán halk kattanás hallatszott, az ajtó kitárult, és láthatóvávált Sam, aki a szoba egyetlen ablaka felé hátrált,karjával védve a szemét apja zseblámpájának ide-oda ugrálófénycsóvájától.- Anya, apa, sziasztok! - szólalt meg vidáman. - Miújság?Ron végigpásztázta a zseblámpával a szobát, de nemtalált senkit.- Kivel beszélgettél?Sam óvatosan semleges hangon válaszolt.- Veletek.A gyanakvó apa most megpróbált a fia háta mögénézni. Sam folyamatosan úgy helyezkedett, mintha megakarná gátolni a rálátást a nyitott ablakra. Anyja habozvatett felé egy lépést.- Zajt hallottunk. Arra gondoltunk...- Nem számít, mire gondoltunk! - vágott közbe Ron.- Mi volt az a fény? - Határozottan belépett a szobába,és elindult az ablak felé. Sam elállta az útját, miközbenminden erejével megpróbált nem túl kétségbeesettneklátszani. Amikor válaszolt, a szokásosnál sokkal hangosabbanbeszélt. Elég hangosan ahhoz, hogy odakint ishallani lehessen.- Fény? Miféle fény, apa? Nem volt itt semmilyenfény. Ó, a zseblámpára gondolsz? Már lekapcsoltam, látod?Miért akarsz kinézni? Nem bizol a fiadban? Ez igazánbántó...Az apja kihajolt az ablakon, és végignézett az udvaron.A szomszédban még mindig nem égtek a lámpák, afelrobbant transzformátor szikrákat szórt, és mindenholkutyák ugattak. Egyenesen lefelé azonban nem nézett,pedig szorosan a falhoz lapulva megpillanthatott volnanéhány hatalmas, kétlábú fémalakot.Annyira próbáltak láthatatlanná válni, hogy súlyuktólaz egész ház megremegett. Sam szobájában a falakonmegbillentek a képek, a könyvek pedig lecsúsztak a polcokról.Ron és Judy megtántorodtak, Samnek azonban sikerülta helyén maradnia.- Utórezgés! - kiáltotta Ron. - Mindenki az ajtóba,gyerünk az ajtóhoz! - Széttárt karral az ajtó feltételezettbiztonságába terelgette feleségét és fiát.Odakint a robotok tömör jelsorozatokat váltottak egymással.- Miért rejtőzködünk? - tudakolta Acélfej.- Maradj csendben! - parancsolt rá Ráesni.A másik mechanoidot nem lehetett ennyivel leszerelni.- De... miért rejtőzködünk?Jazz szolgált magyarázattal.- Ha meglátnak minket, a fiú ősei megijednek.- Képes vagyok semlegesíteni őket. Eltávolitanék egykomplikációt a küldetésünkből.

- Nem bántjuk a humánokat. Törékeny mikrobiotikusszerkezetük és az ellenkezésre való hajlamuk ellenéreugyanolyan értelmes létformák, mint mi - emlékeztetteOptimus a kollégáját.- Gyorsan és hatékonyan elintézem - makacskodottAcélfej. - Nem fognak fájdalmat érezni.- Acélfej! - csattant fel Optimus.Judy kezdeti határozatlanságát levetkőzve belépettfia szobájába, és az ablak felé indult.- Sam, hallottuk. Valakivel beszélgettél. Tudni akarjuk,ki volt az.A szülők legnagyobb meglepetésére - nem beszélveSamről - egy hang szólalt meg a sötétből, majd egy alakis láthatóvá vált.- Ühüm, nos... én voltam. - A lány Sam szülei eléállt. - Hello. Mikaela vagyok.- Ó - lehelte Judy. Aztán széles anyai mosoly ömlöttszét az arcán, felváltva a korábbi aggodalmat és gyanakvást.- Ó, Sammy...- Elnézést, hogy megijesztettem önöket - tette hozzáMikaela.Ron nyugtalansága is csillapodott.- Megijeszteni? Nem, dehogy... mi... bocsánat, hogycsak így berontottunk. - Tétován intett a zseblámpával,és azt kívánta, bárcsak valahol máshol lenne. - Csupánzajt hallottunk, ennyi az egész. Úgy értem, jött ez a földrengésés az áramszünet... - Elhalt a hangja, de nemtűnt túlzottan rosszkedvűnek.Judy közelebb hajolt a fiához, és bátorítóan suttogta:- Nagyon csinos!Még a gyenge fényben is jól látszott, hogy Sam elpirul.- Anya, ő is hallja, amit mondasz.Az asszony kihúzta magát.- Ó, bocsánat! Nagyon sajnálom!Sam mély lélegzetet vett.- Tényleg, nem láttátok a hátizsákomat?- Ott van a konyhaasztalon - tájékoztatta segítőkészenaz anyja. Rámosolygott Mikaelára. - Hozok valamirágcsálnivalót.A szobai lámpa pislákolni kezdett, majd felgyulladt.Az áramszolgáltató valószínűleg értesült a problémáról,gondolta Sam, és kerülőutat iktatott be, amelyik nemérintette a sérült transzformátort. Elviharzott a szüleimellett, Mikaela pedig követte, de csak miután magáhozvette a táskáját.- Ne fáraszd magad, anya - szólt még hátra a fiú.- Örülök, hogy találkoztunk, minden jót! - köszönt elMikaela, és már el is tűnt a lépcsőfordulóban.Ron lekapcsolta az elemlámpát, és jelentőségteljesena feleségére nézett.- Rágcsálnivaló?Felesége erőtlen félmosollyal vállat vont.- Más nem jutott eszembe.Sam ledübörgött a lépcsőn, berontott a konyhába, és- ott volt! A hátizsákja. Ahogy anyja megmondta. Ott hevertaz asztalon érintetlenül, zárva, és amennyire megtudta állapítani, senki nem turkált benne. MiközbenMikaela letette saját táskáját az egyik székre, és csatlakozotthozzá, gyorsan kinyitotta. A szemüvegtok, a felbecsülhetetlenértékű kincs pontosan ott volt, ahol hagyta,az egyik belső zsebben. Annyira lefoglalta őket azütött-kopott tok, hogy észre sem vették a hátuk mögöttfelemelkedő pókalakot. ízeit fémujjak nyúltak előre -hogy aztán gyorsan vissza is húzódjanak a táskába az ajtócsengő

megszólalásakor.Ron Sam és Mikaela mellett elsietve keresztülvágott akonyhán, és az ajtóhoz ment. Túlságosan késő volt már aszokásos látogatókhoz. Valószínűleg az áramszolgáltatótársaságtól jött valaki, tűnődött magában, miközben a kilincsután nyúlt. Biztosan minden házat ellenőriznek akörnyéken, hogy megbizonyosodjanak a szolgáltatásvisszaállásáról és arról, hogy semmiféle problémát nemokozott az...A ház előtti udvaron férfiak és nők nyüzsögtek. Néhányansötét ruhát viseltek, és különös eszközökkel vizsgáltákaz épület környékét. Mások még különösebb szerkezeteketcipeltek a kijelzők által megjelölt pontokhoz.A verandán, Ronnal szemben egy magas, sovány, megviseltnektűnő férfi állt, aki sűrű ködfelhőként árasztottamagából a hivatalosság légkörét. Az a fajta ember volt,aki lezárt, elnöki pecséttel ellátott fehér borítékokat kézbesítolyan nőknek, akiknek a férjük vagy a fiuk valamelyiktengeren túli háborús övezetben szolgál.- Ronald Wickity? - kérdezte kertelés nélkül. Felvillantottegy díszes jelvényt, de hogy pontosan mit ábrázolt,azt Ron nem ismerte fel, és nem is volt ideje jobbanmegnézni. - Simmons vagyok, a kormány embere. HetesSzektor.- Sosem hallottam róla - vágta rá Ron automatikusan.- Egészen mostanáig - informálta az ügynök jelentőségteljesen.- Az ön fia Archibald Wickity sarkkutató ükükunokája,igaz?- Witwicky - javította ki Sam apja automatikusan, ésegyre ingerültebben. Kissé előrehajolt, és végignézett aváltozatos ruhákat viselő idegeneken, akik szemmel láthatóigyekezettel és céltudatossággal közlekedtek ésszemlélődtek a gyepen és felesége virágágyásaiban. - Miaz ördög folyik itt?Simmons megőrizte a türelmét.- A fia múlt éjjel bejelentést tett egy lopott személygépkocsiról.Úgy véljük, az ügy nemzetbiztonsági hatáskörbetartozik.- A Camaro? Nemzetbiztonsági hatáskörbe? - Olyanemberként, aki büszkén vallotta magáról, hogy mindenhelyzeten úrrá tud lenni, Ron most teljesen elveszettnekérezte magát.Feleségének azonban sokkalta prózaibb aggodalmaitámadtak. Még mindig a baseballütőt markolva odalépettRon mellé, és meglátta a virágain átgázoló ügynököket.- Több találat! - kiáltotta az egyik ügynök a verandafelé, és a kezében tartott különleges eszközre bökött.Simmons visszanézett rá és kurtán biccentett, minthanem is várt volna mást.- Vegyenek mintát és rögzítsék a nyomokat!Az ügynök és egy társa elkezdték kitépkedni a rózsákata földből. A Ron lába mellett álló Mojo halk morgásthallatott, a kutya reakciója azonban semmiség volt JudyWitwicky felháborodásához képest.- Hé, maguk ott! - kiáltotta Sam anyja a pusztításláttán felháborodva. - Kifelé a kertemből! - Fenyegetőenfelemelte az ütőt. - Azonnal!-«- Kérem, hölgyem - szólította meg türelmesen Simmons-, tegye le azt az ütőt.A nő meglepetten nézett rá.- Tapasztalt mostanában influenzára utaló jeleket? -kérdezte az ügynök udvariasan. - Fájó ízületek, láz, rendellenesgyomorműködés?

Judy értetlenül meredt a férfira.- Miről beszél? Ki adott engedélyt...- Szédülés? - folytatta Simmons. - Megduzzadt nyirokcsomók?- Nem! - csattant fel az asszony. - Hát ide figyeljen,maga fére... - Hirtelen elhallgatott és hátralépett, mertegy másik ügynök csatlakozott hozzájuk, és elhúzott azarca előtt egy halványan derengő pálcát.- Tiszta. - Az ügynök leeresztette a szerkezetet, éskinyújtotta a kezét. - Hölgyem, az ütőt - kérte határozottudvariassággal.Sam és Mikaela is előjöttek a konyhából. Amint megláttaa szülei előtt álló ügynököket, Sam a jobb nadrágzsebébesüllyesztette a szemüveget. De a sasszeműSimmons észrevette a mozdulatot, azonban csak a fiú kezétlátta.- Te vagy Sam Witwicky? Velünk kell jönnöd.Sam hátrált egy lépést, és reflexszerű mozdulattal védelmezőnátkarolta Mikaela vállát. A lány nem húzódottel tőle.- Apa? - motyogta bizonytalanul.Ron visszahúzódott a házba, és eltakarta fiát az ügynökelől.- Nem tudom, ki maga és mi folyik itt, de "nemzetbiztonság"vagy sem, erről szó sem lehet.Simmons belépett utána az ajtón.- Uram, tisztelettel megkérem, álljon félre az útból.Ron ökölbe szorított keze felemelkedett.- Nem viszi el a fiamat. Hívom a zsarukat. "HetesSzektor"? Elég gyanúsan hangzik.- Ami igazán gyanús - vágott vissza Simmons -, azmaga, a fia, a kis Taco Bell kutyája, és ez az egész tevékenységitt... és az én dolgom, hogy a végére járjak!A kijelentés olyan felháborító volt, hogy Ron még aharagjáról is megfeledkezett egy pillanatra.- "Tevékenység"? Miféle tevékenység?- Ez az, amit ki fogunk deríteni. - Simmons a zsebébenyúlt, előhúzott egy kis, hengeres készüléket. Lehajolt,elhúzta a vicsorogva hátráló Mojo feje előtt. -A számláló tizennégyet mutat. Bingo. Gyűjtsék be őket!Felegyenesedett és intett a társainak. Ügynökök bukkantakelő a semmiből, minden irányból beözönlöttek aházba. Az egyikük hurkot vetett a csivavára, a többieketerős kezek kapták el. Sam tiltakozó, minden erejükkelküzdő szüleit kivonszolták a házból, át az udvaron, ésbegyömöszölték őket az egyik fekete autóba. A fél tucatnéma ügynök csapdájában vergődő Samet és Mikaelategy másik jármű nyelte el.Ron az ügynökökkel birkózva üvöltötte:- Ne mondj semmit, Sam! Egy szót sem, amíg nem kapunkügyvédet!A járművek sorban kigördültek az utcára, egyre gyorsulvatávolodtak a gyorsforgalmi legközelebbi felhajtójairányában. Távozásuk után a környék visszasüllyedt szokásoskéső esti csendjébe.A ház mögül, a facsoportok árnyékából öt pár kivételesérzékenységű idegen érzékelőlencse követte figyelemmela távolodó járműveket.Tizedik fejezetA Pentagon hírszerzési központjában lázas tevékenységfolyt, a mozgás egy pillanatra sem állt meg, ahogytisztek, technikusok, specialisták és civilek siettek adolgukra, vagy végezték elmélyülten a munkájukat azegymástól elkülönített konzolok felett. A legnagyobb képernyőnkétcsoportnyi apró jel kínzó lassúsággal változtatta

a helyzetét egymáshoz képest. A tüzetesebb vizsgálatkideríthette volna, hogy mindegyik ikon egy hajót jelképez,de nem a Carnival Cruise Line hajózási társaság járműveit.A nemzetvédelmi miniszter a kényelmetlenül kisszámúválasztási lehetőséget fontolgatva figyelte a nagy kijelzőt,amikor egy dandártábornok lépett oda hozzá. Azelmúlt napokban egyikük sem aludt túl sokat, és a fáradtságkezdte éreztetni a hatását.- A Blue Force érzékelő szerint a kínai és amerikaihaditengerészeti kötelékek száznyolcvan kilométerremegközelítették egymást, vagyis a cirkálórakéták hatótávolságánbelülre kerültek - jelentette feszülten a tábornok.Bár évtizedek óta készült egy ilyen helyzetre, reménykedettbenne, hogy soha nem kell vele szembenéznie.Keller nem vette le a szemét a képernyőről. Azok arejtélyes pontok rengeteg férfit és nőt jelképeztek. Rengetegéletet mindkét oldalon, melyek sorsa mindösszenéhány olyan döntésen múlott, amit ő és egy maroknyimásik ember fog meghozni.- Mondja meg a harci kötelék parancsnokának, hogyvárjon az utasításokra Washingtonból. Semmilyen körülményekközött ne bocsátkozzon harcba, csak ha megtámadják.A tábornok bólintott, és újra eltűnt a hurrikánszerűsürgés-forgásban. A helyét Bingham tengernagy és egyismeretlen civil foglalta el. Az öltönyös bal csuklójáhozegy titánötvözet diplomatatáskát bilincseltek. A miniszternem tulajdonított neki különösebb jelentőséget; sokszorlátott már hasonlót.- Uram - szólította meg a tengernagy -, ő Tom Banacheka Fehér Házból.Banachek szabad kezével a zakója belső zsebébenyúlt, és felvillantotta azonosítóját.- Miniszter úr, a Hetes Szektortól jöttem... ez azúgynevezett Fejlett Kutatási Részleg.Keller a homlokát ráncolva tanulmányozta a férfit.- Sosem hallottam róla. Ha nem haragszik, Tom,bármi is hozta ide, használja a szokásos csatornákat. Jelenlegkissé elfoglalt vagyok.Banacheket nem lepte meg a miniszter reagálása, mártöbb alkalommal találkozott hasonlóval.- Mi egy független, kormányzaton kívüli szervezetvagyunk, uram. Elnöki utasításra jöttem ide. - A nagy,nyüzsgő teremre mutatott. - Sajnos csak szóbeli parancscsalrendelkezem. A Hetes Szektor tevékenysége írottutasítások nélkül zajlik. Az elnök mondta, hogy tájékoztassamönt.Keller ingerülten fordult szembe a jövevénnyel.- Tájékoztasson? Most? - A képernyő felé intett. -Amikor ez zajlik? Miről kell tájékoztatnia?Mielőtt Banachek válaszolhatott volna, az egyik képernyőnmegjelenített adatokat sípoló hang és a hozzátartozó, meghibásodást jelző vizuális figyelmeztetés váltottafel. Rögtön utána a mellette lévő monitor mondtafel a szolgálatot. Aztán a következő, majd még három...Egy percen belül a terem összes képernyője elsötétült.Az általános zsongás és a párbeszédek helyére teljeszűrzavar költözött. A szeme előtt kibontakozó katasztrófátelborzadva figyelő Keller beleszólt a fejhallgatója mikrofonjába:- Mi történt? - Szinte mindig nyugodt hangja mostelvékonyodott. - Valaki tájékoztasson! Helyzetjelentést kérek,most azonnal!Megjelent mellette a tábornok, aki az imént a harcikötelék mozgásáról tájékoztatta. Szemlátomást a pánikhatárán állt, ami sosem jó jel egy tábornoknál.

- Megszűnt a kommunikáció... a vírus, vagy bármiaz, lekapcsolta az egészet. A tűzfalat programozó embereinkazt hitték, képesek lesznek kezelni a helyzetet,de...- Mit ért azon, hogy lekapcsolta az egészet? - vágottközbe Keller.A tábornok nagyot nyelt.- A rejtőzködése közben tönkretette a teljes operációsrendszert. Azt hittük, sikerült elszigetelnünk, de végigott ólálkodott a háttérben. A saját hálózatunkat használta,hogy szétterjedjen a biztonságos kormányzati hálón,majd átmenjen a nyilvános rendszerekre is. Globális elsötétedésrőlbeszélünk... minden halott, aminek köze vana fejlett kommunikációhoz. A műholdas és földi telepítésűátjátszók nem működnek. Az internet leállt. Jelen pillanatbanzéró kommunikációval rendelkezünk, helyi ésnemzetközi szinten egyaránt.Keller tudta, hogy mondania kellene valamit, legalábbkommentálnia a hallottakat - de mit mondhatott volna?Mit lehetett itt mondani? És ha mondana is bármit, a tábornokjelentése szerint csak azok hallanák, akik itt vannaka teremben, hallótávolságon belül. Hitetlenkedesenem csökkent, amíg ki nem próbálta saját mobiltelefonját.Akármilyen számmal próbálkozott, nyilvánossal vagybizalmassal, számos kísérlet után is csak hideg, ürescsendet kapott.Banacheknek azonban még mindig volt mondanivalója.Türelmetlenül meglengette diplomatatáskáját.- Uram, meg kell néznie, amit hoztam. Most, azonnal.A nemzetvédelmi miniszter, aki hétéves kora óta nemérezte magát ennyire tehetetlennek, mióta apja eltávolítottaa kerékpárjáról a segédkerekeket, követte a FehérHáz emberét, és maga mögött hagyta a hírszerzési terembeneluralkodó zűrzavart.A fekete furgon halkan suhant keresztül az éjszakábaburkolózó városon. Az elöl haladó jármű hátsó ülésénSam és Mikaela megpróbáltak nem félni - ám kudarcotvallottak. Az első utasülésen Simmons ügyet sem vetettifjú foglyaira, előhúzta és kinyitotta mobiltelefonját.- Itt Simmons. Fekete Kód, megvan a fiú. Szükségemlenne...Elhallgatott, zavartan nézett a telefonra.- Hallanak? Halló! - Az apró kijelzőn a Nincs jel feliratvillogott. - Biztos nincs térerő - vonta meg a vállát.-Néhány perc múlva újra megpróbálom. - Eltette a készüléket,és hátrafordult Samhez.- Szóval, mondd csak, "Nőcsábász kettő-tizenhét"...ugye ez a felhasználói neved?Mikaela a helyzet komolysága ellenére képtelen voltelnyomni vigyorát.- Valóban? - érdeklődött csipkelődve.Sam most már nem csak félt, de szégyellte is magát.- Az csak egy... khm, elgépelés volt.Simmons nem erőltette a témát, inkább elővett és bekapcsoltegy apró hangfelvevőt. Az autó belsejét megtöltöttea halálfélelmet átélő Sam zavaros, kissé eltorzulthangja.- A... a n-nevem Sam Witwicky. Az autóm... azt hittem,ellopták, de kiderült, hogy életre kelt. Vagy legalábbisfélig, vagy valami ilyesmi... nem is tudom. Nem tudomhogyan, de él...Az ügynök az utolsó "él"-nél kikapcsolta a felvevőt.- Érthetetlen, de meglehetősen érdekes. Felvilágosítanál?

- Arckifejezése, tartása, hangsúlya: mind arrautalt, hogy halálosan komolyan beszél. - Minden egyesszó érdekel. Minden, amit el tudsz mondani nekem. - Pillantásaszinte beégette magát Sam fejébe. - Semmit nehagyj ki.Az autó megállt egy piros lámpánál. A konvoj néhányautója elzúgott mellettük, és áthajtott a tiloson. Sam azsebében tartotta a jobb kezét, úgy markolta a régiszemüveget, mint valami talizmánt. Mennyit mondhatel? Mit tud ezekről az emberekről és a céljaikról? Simmonsaz ülés támlája fölött nézte őt, türelmesen várakozott.Samnek az volt az érzése, hogy nem fog örökké várni.Ha felteszi a következő kérdést, talán már közel semlesz ennyire udvarias.- Figyeljen, ez lehet minden félreértések öregapja.Maga is tudja, milyenek a magamfajta kölykök... túl sokidőt töltünk a játékkonzol előtt. Teljesen összezavarja azember agyát. - Széttárta a karját. - Valaki ellopta az autóm,ennyi az egész. Talán egy kicsit eltúloztam a bejelentést,de tudja, az éjszaka közepén történt a dolog, ésegy kicsit bepánikoltam. De most már minden rendben,tisztázódott a helyzet. Visszajött.Mikaela sietett a segítségére.- Természetesen nem magától. Az autók nem képesekilyesmire, az kész őrület lenne!Simmons egy szót sem szólt, csak elővett egy különlegeslencsét a műszerfal kesztyűtartójából.- Mit tudtok az idegen lényekről? - tette fel a kérdéstváratlanul.- Idegen lényekről? - Sam kicsit talán eltúlozta ameghökkenést. - Mint a marslakók? Nem hiszek bennük.- Marhaság - tette hozzá Mikaela hevesen bólogatva.- Ez csak a fanatikusoknak való. Azoknak a fickóknak,akik meg tudják mondani, milyen körömfényt viselt valamelyikfélmeztelen tyúk az eredeti Star Trek sorozat huszonnyolcadikrészének utolsó jelenetében.Simmons a háttámlának támaszkodva Sam egyikszeme elé tolta, és az arcához szorította a monoklit. Azüvegen keresztül sokkal nagyobbnak látta a fiú pupilláját.- Hé! - Sam megpróbált elhúzódni, de nem tudottmegszabadulni a lencsétől vagy Simmonstól. - Mi ez?- Lélegezz szabályosan és válaszolj a kérdésekre. Tehátnem léteznek idegenek, hm?- Nem - felelte Sam kurtán.- Érdekes. - Simmons az apró, kerek lencsét figyelte.- Felettébb érdekes. Elmondom, mit tartok még érdekesnek,kölyök: a pupillatágulást, a testbeszédet, a bőr kipirulását.Ha ezeket összerakom, azt a következtetést kelllevonnom, hogy mindketten ha-zud-tok. - Szabad kezévelfélrehúzta zakója elejét, hogy megmutassa ugyanazta jelvényt, amelyikkel Ron Witwickyt is zavarba hozta. -Látjátok ezt? Ez egy "azt csinálok, amit akarok, és biztosanmegúszom" plecsni. Bezárlak titeket ö-rök-re, kitöröllekmindkettőtöket, mintha soha nem is lé-tez-te-tek volna.És ez még csak könnyű selyemcukor ahhoz képest,amit a szüléitekkel művelek.Sam csendben maradt, nem úgy Mikaela. Éppen csaknem köpte arcul az ügynököt.- És a kiskutyánkkal, Totóval is, ugye? - vágott viszszamegvetően. - Ne is törődj vele, Sam. Csak megpróbálmegfélemlíteni. - Rezzenéstelen tekintettel nézett Simmonsszemébe. - Csak azért ilyen frusztrált, mert visszakell mennie őrizni a bevásárlóközpontot.Simmons hangja fenyegetőből epéssé változott,

ahogy a lányra nézett.- Nocsak, a fenekén a tojáshéj, de már kóstolgat. Netedd. Nem most, ne ma éjjel. Különben szóba hozhatjukapád feltételes szabadlábra bocsátását.Mikaela arcából kifutott a vér. Magabiztossága úgyhagyta el, akár egy lyukas léggömböt a levegő. A meglepettSam ismét azelőtt szólalt meg, hogy munkába állítottavolna az agysejtjeit.- Feltételes szabadláb? De hiszen azt mondtad, elme...A lány hátradőlt a párnázott ülésen, keresztbe tette akarját, és mereven bámult maga elé.- Nem lényeges!Simmonsnak a találat bevitele után már nem okozottgondot megforgatni a kést a sebben.- Az autólopás nem éppen lényegtelen dolog.A lámpa váltott, a terepjáró elindult. Mikaela gyűlölködvenézte az őt ilyen megalázó helyzetbe hozó ügynököt.Simmonsnak a szeme sem rebbent, pályafutása soránmár sokkal kellemetlenebb tapasztalatokat is szerzett.A lány összetörten fordult Samhez. Kellett neki néhánypillanat, hogy megtalálja a megfelelő szavakat.- Azok az autók, amelyeken apám megtanított szerelni...- Apró vállvonás. - Nos, nem mindig az övéi voltak.- Apád lopott kocsikat javíttatott veled? - Sam alányt nézte, képtelen volt bármi mást mondani.Simmonsnak azonban nem voltak ilyen gátlásai.- Pontosan, fiam. Saját bírósági aktával tudja bizonyítani.Mikaela válasza ezúttal jóval nagyobb magabiztosságottükrözött.- Nem voltam hajlandó feladni őt, ezért engem ismegvádoltak. - Alig mert Sam irányába pillantani. - Éncsak egy eszköz voltam.Simmons gunyoros együttérzéssel csóválta a fejét.- Igen, az aktádból mindenki megállapíthatja, hogyaz ifjúság erényeinek megtestesítője vagy. Ami pedig azapádat illeti, igazán nagy kár volna, ha a sitten kellenetöltenie élete hátralévő részét. - A fenyegetés célba juttatásaután újra Samhez fordult. - És hogy rólad is essenegy-két szó, nem ez lenne az első eset, hogy a diliházbazárunk egy Wickityt. Tudod, az én ük-ükapám csukta be ate ük-ükapádat. És csupán egy hajszálnyira vagyunk tőle,hogy a történelem megismételje önmagát.Simmons nyilvánvalóan arra számított, hogy figyelmeztetésefélelemtől reszkető ronccsá változtatja a hátsóülésen helyet foglaló ifjút. Sam reakciója azonban eltértattól, mint amit várt. A fiú kihúzta magát, és egyenesenbelenézett a szemébe.- Rohadt kurafi.- Ez nem tanúskodik túl nagy képzelőerő_____ről - állapítottameg közönyösen a halk szavú ügynök. - Neveztekmár sokkal irritálóbb neveken is, néha olyan nyelveken,amelyekről te még nem is hallottál. - Megkeményedett atekintete. - Elég a játszadozásból. Ideje beszélni. Most!- Oké - bólintott Sam higgadtan. - Ha az igazat akarjahallani, elmondom. De úgysem fogja elhinni.Simmons izgatottan fészkelődött az első ülésen.- Ki vele, kölyök. Csupa fül vagyok.Sam szóra nyitotta a száját, de egyetlen hang semjött ki belőle. Nem azért, mert nem akart beszélni, hanemmert önkéntes vallomását megzavarta a terepjárómotorházára taposó, és azt alufóliaként összelapító fémlábkeltette zaj, látvány és remegés.A kormányzati jármű megperdült, és egyik pillanatróla másikra mozdulatlanná vált. Az autó érzékeny műszerei

megőrültek, ahogy a kocsi belsejét vakító fény öntötteel. Simmons felemelte a kezét, a sofőr pedig megpróbáltgázt adni, de hiába, mert az autó felemelkedett az útról.A kerekek hasztalan pörögtek, nem volt mibe belekapaszkodniuk.Fémes csikorgás hallatszott, a négykerék-meghajtásújármű teteje pedig felhajlott, akár egy szardíniásdobozzárólemeze. A kabrióvá alakított terepjáró nagyot zökkenvetért vissza az anyaföldre. Saját fényükben fürödvegigantikus alakok néztek le a magasból az autó utasaira.Optimus és kísérői.- Hűha! - szólt előre Sam kissé kábán. - Most aztánnyakig benne vannak!Simmons és a sofőr fegyvert rántottak, ám a pisztolyokrövid repülés után Jazz tenyerén kötöttek ki, mindenmás vastartalmú anyaggal együtt. A sofőr hiábavaló kísérletettett rá, hogy elrejtőzzön a volán mögé.Sam minden eltelt másodperccel egyre jobban és jobbanérezte magát.- Uraim, hadd mutassam be önöknek a barátomat,Optimust.- KÉREM, HAGYJÁK EL AZ AUTÓT! - szólalt meg amechanoidok vezetője mennydörgő hangon, ugyanakkorigen udvariasan. Simmons és a sofőr sietve engedelmeskedtek,és a földön kuporogva rémülten figyelték, ahogya massziv mechanikus fej alig néhány arasznyira megközelítiaz arcukat. Hatalmas érzékelőlencsék fókuszáltakSimmonsra, aki nagyon szivesen elkerülte volna ezt a kitüntetőfigyelmet. A robot szeméből előtörő fénycsóvarövid ideig táncot lejtett a reszkető ügynök testén.- Az idegrendszere nem mutat szignifikáns sokkot -állapította meg az óriás elgondolkodva. - Nem lepődöttmeg a jelenlétünktől.- Nézzék, eh... - dadogta, Simmons -, alkalmaznikell a Hetes Szektor protokollját, oké? Nekem nincs engedélyemkommunikálni önökkel. Csak annyit mondhatok,hogy nem mondhatok semmit.Egy másik, rikító sárga színű, fekete csíkos mechanoidis közelebb lépett. Űrdongó testének egyik nyílásábólforró, olajos permet zúdult az ügynökökre.- Állítsák le! - könyörgött Simmons, miközben kezévelhasztalan próbált védekezni a sötét, mindenét átáztatóáradat ellen.Sam kiélvezte a helyzetet, elégedetten figyelte a póruljárt ügynököt.- Mi az a Hetes Szektor? Honnan tud a robotokról?És hová vitték a szüleimet?- Nem akarod tudni - nyögte ki Simmons, mielőtt asötét folyadék újabb hulláma megtöltötte kinyitott száját,és fuldokló köhögéssel összegörnyedt.Sam kénytelen volt elismeréssel adózni az egyrenyomorúságosabban festő ügynök kitartása előtt. Ettőlpersze még egy utolsó kurafi volt, de legalább elkötelezettkurafi.Jazz előrelépett, és az ügynököktől elszedett bilincseketMikaela lába elé ejtette.- Biztosítsd őket.A lány az események hirtelen fordulatától még mindigegy kicsit kábán szedte fel a bilincseket. Gonosz mosolytvillantott az átázott, lerobbant ügynökökre.- Nadrágot le!Az idegen eredetű folyadéktól csöpögő Simmons azujjairól próbálta lekapargatni a nyálkát.- Miért?- Fenyegette az apámat.

- És ha megtagadom? - Még mindig ellenállt.Mikaela felnézett a mellette álló autózúzó mechanoidra.- Kérjem meg, hogy vegye rá?A nyúlós masszával lepett ügynök és a sofőr engedelmesenlevették a nadrágjukat. Mindketten bokszeralsótviseltek, de azok sem voltak szárazabbak a többi ruhadarabjuknál.A lánynak feltűnt, hogy Simmons lábaolyan fehér, mintha évek óta nem látott volna napfényt.- Hű, Hófehérke. Egy kormányzati troglodita. NémiD-vitamin meg napfény nem ártana. - Közelebb lépett aférfihoz. - Ilyen lábakkal ki sem kell nyitnia a száját astrandon, hogy elijessze a lányokat.A közelben volt egy villanyoszlop. A gyakorlott autószerelőrutinos ujjainak köszönhetően hamarosan mindkétügynök biztonságosan oda lett bilincselve. Simmonsegyetlen pillanatra sem vette le a tekintetét a lányról.- Kis hölgyem, ez az ön élete végének a kezdete.Mikaela nevetve visszahátrált a felnyitott tetejű terepjáróhoz,és magához vette a táskáját.- Ember, ha most Trent látna!Könnyen lehet, hogy a napközben lezajlott eseményekegyike sem döbbentette meg úgy Samet, mint ez amondat. Elképedve bámulta a lányt.- Bocs, de te azt mondtad... hogy ha most Trent látna?- Nem lehetett nem felismerni a színtiszta hitetlenkedésta hangjában. - Te aztán nem vagy semmi!Mikaela pislogott, nyilvánvalóan nem volt tudatábanannak a ténynek, hogy valami rosszat mondott.- Tessék?Sam lecövekelt az elhagyatott terepjáró mellett. -««- Én csak... ezt nem tudom elhinni! Együtt lépünkkapcsolatba egy idegen fajjal, és te csak azzal törődsz, mitgondolna rólad az a Neander-völgyi? - Megrázta a fejét. -Te ezt nem tartod egy kicsit ijesztőnek?A lány védőpajzsai újra a helyükön voltak a Simmonsszalvaló összecsapást követően.- Mi az, hirtelen te lettél a pszichológusom?Sam nem hátrált meg. Most nem. Soha többé.- Ez nem egy átlagos péntek este, amikor csak elmegyünklógni valahová! Úgy értem, nem sokkal ezelőtt egyijesztő idegen gépezet megpróbálta leszedni a lábaimat!- Tudok róla.Úrrá lett rajta egyfajta kábulat, de egészen másfajta,mint ami a kényszerű autókázása során hatalmába kerítette.Tekintete a távolba meredt, kezével képzeletbeliképernyőt rajzolt maga elé a levegőbe.- Várj, látomásom van! Valószínűleg megmentjük avilágot, aztán hétfő reggel visszamegyünk az iskolába, éssemmi nem változik. Továbbra is én leszek a láthatatlansrác a tanteremben, te pedig visszasüllyedsz a sekélyességbe.- Megfordult és felnézett. - Optimus, öregem, igazántámogathatnál!A robot közömbösen felelt:- Nem állhatunk egyik oldalra sem a serdülőkori fajiháborútokban.A dühöngő Mikaela egészen közel lépett Samhez.- Sekélyes? Bírósági akta van rólam, mert nem voltamhajlandó elárulni az apámat! Mikor hoztál te hasonló áldozatota tökéletes kis életedben? Azért szoktál panaszkodni,mert nem kapod meg karácsonyra a legújabb kiadásúXboxot? Morcos vagy, mert egy új Corvette helyettcsak egy régi Camarót kaptál?Szemtől szemben álltak egymással, ám a gyorsan elfajulóvitát félbeszakította a közeli dombgerinc mögül

előbukkanó helikopterek rotorzúgása. Néhány másodperccelkésőbb egy kisebb flottára való terepjáró is befutott,noha ezek tiszteletteljes távolságban lelassítottak.A robotok és a szökevények pillanatok alatt bekerítvetalálták magukat.Erős reflektorok borították fényárba Optimus masszívalakját. Tett egy óriás lépést előre, felemelte Samet ésMikaelát, és a vállára ültette a fiatalokat.- Kapaszkodjatok!A többi robot működésbe hozta védelmi szonikusrendszerét, és olyan kollektív hanghullámot bocsátottakki magukból, amely egyszerre lapította ki az összes autóabroncsát. Passzív védelmi mód volt, egyetlen életet semveszélyeztetett. Miközben a terepjárók leültek a felnijükre,Optimus a legközelebbi fedezék felé indult. Sam ésMikaela az életüket féltve, görcsösen kapaszkodtak.Az egyik helikopter azonnal a menekülő robot üldözéséreindult. Közben odalent a hosszú nyelű vágószerszámokkalfelszerelt ügynökök kiszabadították Simmonstés a sofőrt. Az olajos masszában vergődő Simmons figyelemreméltó eltökéltséggel, nehézkesen egyensúlyozvaszökellt, csúszkált és futott az egyik landoló helikopterfelé, miközben megpróbálta magára rángatni a nadrágját.Az első helikopter rendszeroperátora zavartan néztea kijelzőket. A fejlett gép fedélzetére zsúfolt érzékelőkmennyiségét figyelembe véve kizártnak tűnt, hogy szemelől tévesszen egy rohanó óriásrobotot. Azonban akárhogyis próbálkozott, nem sikerült bemérnie az idegengépezetet. A helikopter alacsonyan cirkált a dombok fölött,megvizsgált minden facsoportot, sőt még egy viaduktalatt is átrepült.Mivel az összes műszert előrefelé irányozták be, nemvoltak képesek érzékelni a völgyhíd alsó felén kapaszkodórobotot.Sam és Mikaela hús-vér izmaikkal erőlködve kapaszkodtak,nehogy leessenek. Csupán egy hajszálon múlt,hogy megúszták - a közvetlenül alattuk elhúzó helikopterrotorja kis híján beszívta a lányt. Sam egyik karjávk amechanoid törzsébe kapaszkodva előrenyúlt, de csak azuhanó Mikaela táskájának szíját sikerült elkapnia.- Ne engedj el! - sikoltotta a lány a szíj alkotta hurokmásik végéről, a lenti beton felett lengve. Hangján és arcánis érzékelhető volt, mennyire erőlködik. - Nem tudomtovább tartani!Egy második helikopter is követte az elsőt a híd alá, arotor szele már túl sok volt a megnyúlt bőrszíjnak. Sam alány után kapott, de közben ő is elveszítette a fogást, ésüvöltve zuhantak a mélybe. Optimus hosszú lábát kinyújtvamegpróbálta elkapni őket, de a próbálkozássalcsupán lassítani tudta esésüket. A szemüvegtok kicsúszottSam zsebéből, és a fiú kétségbeesett, hiábavaló kísérletettett a visszaszerzésére. Csukott szemmel várta apillanatot, amikor a teste a betonba csapódik. Az ütközésbekövetkeztekor elfintorodott... aztán kinyitotta a szemét.Ennél jóval nagyobb fájdalomra számított.Ennek talán az lehetett az oka, hogy a híd alatti betonfelülethelyett Űrdongó kezében landolt. A robot óvatosanletette őket az út mellé. A köröző helikopterekegyikéből szinte ugyanabban a pillanatban acélhálót lőttekki a jobb karjára, miközben egy másik gép a lábát kerültemeg. A két kopter tökéletes csapatmunkával a földrekényszerítette a robotot. Sam saját biztonságával mitsem törődve a megkötözött mechanoid után rohant.- Állj! Ne bántsák!

- Sam, úgysem tudod... - kezdte Mikaela, de ő is elindultugyanarra. Mondatát a szájára tapadó erős kézmiatt már nem tudta befejezni. Egy másik megtermettügynök utolérte Samet, és a várakozó járművek felé vonszóltaa tiltakozó fiút. A szülei által az évek folyamán fogászatikezelésekre költött pénz kifizetődni látszott,amikor Sam beleharapott az őt lefogó kézbe. Az ügynökkáromkodva engedte el.Más ügynökök a környéket fésülték át, és összegyűjtöttekmindent, amit a két tinédzser elejtett menekülésés zuhanás közben. Mikaela táskája teljes tartalmávalegyütt egy másik jármű hátuljába került.Odalent az úton Űrdongó felmérte a helyzetét, ésmegkettőzött erőfeszítéssel próbált szabadulni a tagjaitbéklyóba kötő acélhálóból. Körülötte álcamintás ruhát viselőkommandósok özönlöttek elő egy újonnan érkezetthelikopter gyomrából. Nem hoztak magukkal sem fegyvert,sem robbanószert. A hátukon lévő tartály magasnyomáson túlhűtött karbonszálas folyadékkal volt tele.Megálltak kartávolságon kívül, és tetőtől talpig lelocsoltáka szabadulásért küzdő robotot. A gyorsan megkeményedőburokba zárt Űrdongó tett egy lépést, majd mégegyet... aztán előredőlt, ahogy az anyag áttörhetetlen,kőkemény héjjá szilárdult a teste körül.- Hagyják békén! - üvöltötte a helyszínre érkezőSam. - Senkit nem bánt!Magasan felettük a többi robot is odaért a hídra. Jazzlelógatta magát a viadukt oldalán, hogy lássa az ott kapaszkodóOptimust.- Segítenünk kell neki!A nagyobb robot hangjából beletörődés áradt.- Ezt nem tehetjük meg, csak ha kárt okozunk azemberi lényekben.Sam közben elérte azt a pontot, ahol a kommandósokleszálltak, és folyamatosan permetezték az egyre kevesebbetmozgó Űrdongót. Hátulról belerúgott az egyikbe,kitépte a csövet a meglepett katona kezéből, és megcéloztavele a lábát. A férfi üvöltött, ahogy a jéghideg műanyagbetakarta a lábszárát. Egy pillanat múlva ügynökökfogták körül Samet, és elszedték tőle a permetezőt.Ezúttal már nem voltak olyan udvariasak; belökték egymásik terepjáró hátuljába, a már ott fekvő Mikaelára.Miközben az autó elindult, Sam megpróbált felülni.Még éppen időben nézett ki a fekete ablakon, hogy lássa,amint két helikopter felemeli a földről Űrdongót, és elrepülnekvele észak felé. Öklével az ablakot verte, tiltakozvaüvöltött. Kiáltásai azonban nem hatották meg a terepejáró hangszigetelését.Az utolsó helikopter is felszállt. A kommandósokatfelszedték és elszállították. A fekete terepjárók sem maradtaka helyszínen. A híd alatt ismét csend honolt. Valaholnéhány tücsök cirpelt fel. Semmi nem mozdult.Optimus elengedte a híd tartószerkezetét, és hangosdobbanással landolt a betonon. A különleges, folyékonyműanyag szálai a levegővel érintkezve megkeményedtek,beborították az út és a domboldal egy részét. De volt ottmég valami. Valami, ami elkerülte a humán ügynökök figyelmét.A robot lehajolt, és felemelt a földről egy apró, szintejelentéktelen kis tárgyat: egy szemüvegtokot. A vastagfémujjak sebészi finomsággal nyitották fel a tartót. AzOptimus szeméből áradó fény megcsillant a vastag lencséken.A masszív mechanoid felegyenesedett, és először délre,majd északra nézett. Megszerezték a szemüveget.Ám elveszítettek valami mást.

Tizenegyedik fejezetA létező legmodernebb hangtechnikával elszigetelt tárgyalótermeta legmagasabb kormányzati szintű megbeszélésekretervezték. Ide semmi nem tudott behatolni:sem poloskák, sem lehallgatók, sem a külvilág visszhangjaiés rezgései. Az elnök itt nyugodtan beszélgethetettbármelyik miniszterelnökkel - vagy valamelyik hasznosdiktátorral.A szobában jelen pillanatban alacsonyabb beosztásúemberek tartózkodtak: egy halk hangú, közömbös férfi,aki Tom Banacheknek nevezte magát, valamint az AmerikaiEgyesült Államok nemzetvédelmi minisztere. Banachekbeszéd közben lefejtette csuklójáról a táskát rögzitőbilincset.- Először is el kell fogadnia - mondta Kellernek -,hogy sok mindent nem fog elsőre megérteni. Néhány dologmagától értetődő lesz, de van, amihez további magyarázatszükségeltetik. A Hetes Szektor a szövetségikormányzat különleges részlege, melyet még Hoover elnökségealatt hoztak létre teljes titoktartás mellett. Hatáskörünkbetartozik, vagy úgy is mondhatnám, a specialitásunk... minden, ami kivül esik a kormány többi szervezeténekhatáskörén. Különösen a nagyon távol esők.Bevezetésként hadd emlékeztessem önt, hogy Hoover elnökmérnöknek tanult, vagyis nyugodtan lehetett velebeszélgetni olyan biztonsági eljárásokról, amelyek többmás elnök számára semmit nem jelentettek volna. - Halványmosoly jelent meg az arcán. - Rögtön a tárgyra istérek, uram. Az idegen lények léteznek.Keller mondani akart valamit, de inkább nem tette.Banachek igazat mondott. Valóban úgy tűnt, van néhánydolog, amit elsőre nem fog megérteni. Úgy vélte, hacsukva tartja a száját, a felhalmozódó kérdések egy részéremegkaphatja a választ, mielőtt még egyáltalán feltennéőket.Banachek elővett a táskából egy páncélozott burkolatúlaptopot. A miniszter türelmesen várakozott, amig amásik férfi bekapcsolta a gépet. A képernyőn több biztonságijelzés is végigfutott, ahogy betöltődtek aprogramok.- Független rendszer - magyarázta a Hetes Szektorügynöke. - Elméletileg működnie kell. - Úgy is volt,gombnyomásaira sorban villantak fel a megfelelő feliratok.- Mint bizonyára emlékszik rá, a NASA néhány évvelezelőtt elveszített egy Beagle Kettes marsjárót. A JPLmarskutató programtól kapott információk elemzésealapján a részlegem azt jelentette nekik, hogy a küldetésteljes kudarccal zárult.Ujjai könnyedén táncoltak a klaviatúrán. A tárgyalóteremegyik falán életre kelt egy képernyő, és megjelentrajta egy pixeles videokép. Tökéletlen és elmosódott volt,de azért nézhető.- Valójában szó sem volt kudarcról - folytatta Banachek.- A Beagle Kettes szerencsésen landolt, a műszerekterv szerint aktiválódtak, és a programozásnak megfelelőenelkezdték az adatok küldését a Földre. Mindentökéletesen működött. Tizenhárom másodpercig. - Megnyomottegy billentyűt.A nagy képernyőn rozsdavörös sziklák álltak ki a hasonlószínű homokból. A képet váratlanul mozgó árnyéksötétítette el. A kép meglódult, mintha a kamerát és azállványt súlyos csapás érte volna. Egy rövid pillanatig valaminagy, szabályos alakú, fémes dolog villant fel - aztánmár csak statikus recsegés következett.

Banachek a miniszter felé fordult.- Mielőtt beszüntette volna a sugárzást, a Beaglemég visszaküldött egy felvételt valamiről, ami eltért aszokványos marsi sziklaformációktól. Emlékszik az utolsóképre?Keller bénultan bólintott.- Nehéz lenne elfelejteni.- Rendben. Az elemzőink is hasonlóképpen reagáltak.És most itt a felvétel, amit a rangereink hoztak hazaa katari amerikai bázis elleni támadásról. - Lenyomottmég néhány billentyűt. A Beagle statikus zúgását felváltottaegy hőkép. Az újabb parancsok finomítottak akörvonalakon, kimerevítették a rögzítő felvételét. Kellernem tudott szólni, csak bámult.- Szerintünk ugyanaz a fajta fémváz, mint amit aBeagle visszaküldött nekünk a megsemmisülése előtt -közölte Banachek. - Sőt könnyen lehet, hogy ugyanarrólaz alakról van szó, de egyelőre nem áll rendelkezésünkreelegendő információ ahhoz, hogy bármit is megerősítsünk.Egyvalamiben azonban biztosak vagyunk: nemorosz és nem észak-koreai eredetű.A miniszter nagyot nyelt, miközben az ügynök kikapcsoltaés összecsukta a laptopot.- Most egy... invázióról beszélünk?- Miniszter úr - felelte Banachek komor arccal -,egyelőre fogalmunk sincs róla, miről beszélünk. Annyittudunk, hogy egy ellenséges akció célpontjai vagyunk,mindenfajta kapcsolatfelvételi kísérlet nélkül. Ha ez egytámadás, akkor csak helyi jellegű... egyelőre. Nem tudjuk,mi jöhet ezután. Az ügy pozitív oldala...- Van pozitív oldala? - vágott közbe Keller.Az ügynök megengedett magának egy apró mosolyt.- Sikerült fognunk azoknak a rangereknek az üzenetét.Az embereinket arra képezték, hogy harcoljanak,még akkor is, ha nem tudják pontosan, ki az ellenfél.Ezek a lények nem sebezhetetlenek. A fegyvereink képeseksérüléseket okozni nekik, és ezt most már ők is tudják.Ez a vírus, vagy hívják bárhogy is a szinaptikus behatolást,valószínűleg ezért kapcsolta le a kommunikációnkat,így nem tudunk felkészülni a következő támadásukra,vagy bármire, amit terveznek. Akármi is legyen az, lefogadoma nem túl magas kormányzati fizetésembe,hogy hamarosan bekövetkezik. - Visszacsúsztatta a laptopota jellegtelen, törhetetlen tokba. - Normális esetbenpont fordítva szokott működni, de az elnök most felhatalmaztaaz ön részlegét, hogy segítse a munkánkat.Keller bólintott, és az asztalon lévő gomb megnyomásávalhívott egy segédet. Az ajtó előtt várakozó nő azonnalmegjelent.- A Nemzeti Gárda rendszerén keresztül juttassanakel egy üzenetet az összes flottaparancsnokhoz. Időbe kerül,míg továbbítják, de a rövidhullámú rádióik még működnek.Azonnal forduljanak meg és térjenek haza. Nemaz a valódi ellenség, akivel jelenleg farkasszemet néznek.Nem kezdeményezhetnek harcot, semmi szükség az ellenségeskedésre.Bizonyosodjanak meg róla, hogy mindannyianmegértették.- Igenis, uram. - A segéd elsietett.Banachek becsukta a táskáját.A fémbilincs kattanása nagyon hangosnak tűnt acsendes szobában.A helyiség, ahová Maggie Madsent és Glen Whitmannt vitték,szintén hangszigetelt volt, bár nem olyan extrémmértékben, mint az, amelyikben a Hetes Szektor Banachek

nevű ügynöke tájékoztatta a nemzetvédelmi minisztert abolygóra leselkedő krízisről. Bár az alapvető higiéniai követelményeknekmegfelelt, a berendezés is sokkal puritánabbvolt.Mindketten felálltak, amikor egy csapatnyi ügynökgyűrűjében maga Keller lépett be a szobába. A háta mögöttösszebilincselt kezű Glen azonnal megkezdte a siránkozást:- Istenem, ne dugjanak börtönbe! Felhívhatom anagymamámat?Maggie gyilkos pillantást vetett Glenre, majd az ügynököknektámadt:- Miért hoztak ide? Mi folyik itt? Az ügyvédemetakarom!Az egyik ügynök szó nélkül levette róluk a bilincset.- Nem kell ügyvéd - lépett közelebb Keller. - Nemlesz rá szüksége.Maggie gyanakodva méregette a minisztert.- De igen, mert be fogom perelni magát, a nemzetvédelmiminisztériumot, és az egész átkozott kormányt!- Nem lesz ideje beperelni senkit - közölte a férfi -,mivel maga lesz a tanácsadóm. És ha nem oldjuk meg ezta problémát, akkor könnyen lehet, hogy nem lesz többékormány sem, amit beperelhetne.Ez kifogta a szelet a lány vitorlájából.A miniszter Glenre mutatott.- Ez ki?- Az én tanácsadóm - felelte Maggie oda sem nézve.Bár a magyarázatot nem találta kielégítőnek, Kellernem kötözködött.- Rendben, ő is jöhet.Megfordult, és elhagyta a szobát. Maggie és Glen követték,az utóbbi a szemét törölgetve. Az őket kísérő ügynökökegyetlen szót sem szóltak.Csend borult a város feletti erdős dombokra. Mindösszenéhány madár csiripelt táplálék- vagy párkeresés közben.Két fehér ülepű szarvas lépkedett óvatosan a fák között.Valami mozgást érzékeltek, és habozás nélkül bevetettékmagukat a sűrű bozótosba.Az állatokat akaratán kívül megijesztő Optimus egyviharvert, emberi gyártmányú szemüveget tanulmányozott.A szeméből előtörő keskeny, modulált fotonsugarakpontosan a megfelelő szögben hatoltak át a régi szemüveglencséin. A fény, a lencsék és az azok felületébe vésettjelek kombinációja háromdimenziós képet hozottlétre, nem messze a robot arcától. Lélegzetelállító részletességgelmegjelent a bolygó, melyen jelenleg tartózkodtak,és a lassan forgó gömb egyértelmű üzenetet hordozott:az egyik északi kontinensen éles fénypont világított.Optimus változtatott a fényen, a kép ráközelített a helyszinre,és láthatóvá vált egy szabálytalan, földdel körülzártvízfelület.A hatalmas mechanikus alak alig egy másodpercigtartó elektronikus zajt adott ki magából.- A Kocka helyi mértékegység szerint négyszáz kilométernyirevan jelenlegi pozíciónktól. Könnyen és észrevétlenülmegtehető távolság.Jazz válasza mindössze nanoszekundumokat vettigénybe, egyetlen kínai írásjel idegen megfelelőjét sugározta.- Elfogták Űrdongót!- Űrdongó bátor harcos, aki megérti és elfogadja aháborúval járó kockázatot - felelte szomorúan Optimus.A hangjelek átadták a helyüket az angol nyelvnek. - Jólenne, ha a gyakorlás és a kifejezések megszokása végettmostantól új otthonunk nyelvét használnánk.

- Új otthonunk? - Ráesni engedelmeskedett a parancsnak,bár nyilvánvalóan zavarban volt.Optimus a társához fordult.- Rengeteg időm volt mérlegelni cselekedeteink lehetségeskövetkezményeit, és arra a megállapításra jutottam,hogy ha visszavisszük a Kockát a Cybertronra, aháborúnk folytatódni fog. Miénk lesz a végső győzelem,de előtte el kell telnie legalább újabb ezer évnek. Olyanrégóta harcolunk, hogy másra már nem is emlékszem. -Masszív karjának meglendítésével a környezetükre mutatott:a csendes, nyugodt, békés, ugyanakkor nyugtalanítóanorganikus erdőre. - A lehetőség az életre, az állandóharc nélküli létezésre itt van, ezen a világon. Az őrületma véget ér.- De hogyan? - Jazz érthető módon tudni szerettevolna.Optimus valóban alaposan átgondolhatta a helyzetet.- Amikor megtaláljuk a Kockát, csatlakozom hozzá aszikrámmal.Ráesni nem is titkolta elképedését.- De egy ilyen nagyságrendű energiaáramlás mindkettőtöketelpusztít!- Nem engedhetem, hogy az emberek legyenek a miháborúnk áldozatai - jelentette ki határozottan vezetőjük.- Ez nem a mi utunk. Ha másért nem is, ezért harcoltunkilyen hosszú ideig. Ez egy azonnali és elérhető cél.Harcolni az élet megőrzéséért, különbözzön az bármenynyireis a sajátunkétól. - A másodperc egy töredékéighabozott. - Ezért az eszméért érdemes meghalni.Társai odagyűltek köré. Egyszerre alakultak át, felvettékitteni mechanikus alakjukat, melyeket azért adoptáltak,hogy elrejtőzhessenek a humánok között. Optimus atöbbieket tanulmányozta. Bár még gépek voltak, teljesenföldi szerkezeteknek látszottak. Milyen elnevezés illenerájuk leginkább? Következő parancsát korábbi utasításánakszellemében, vagyis a helyi nyelvek és szóhasználatfigyelembe vételével adta ki:- Autobotok... indulás!Kora reggel volt, a perzselő nap alig emelkedett a sivatagihorizont barna sziklái fölé. Az első sugarak rátaláltak akiszáradtvidék felett kis magasságban repülő katonai helikopterektriójára. Mindegyik gép másfajta emberi rakománytszállított, és ennek a rakománynak minden komponenseszerepet kapott az elmúlt néhány nap hihetetleneseményeiben.Sam Witwicky és Mikaela Banes a középső helikopterbal oldalában ültek, szemben velük Maggie Madsen ésGlen Whitmann. Mindannyian csúcstechnológiát képviselőfejhallgatót viseltek, melyekből már jó ideje egyetlenhang sem hallatszott. Mióta feltették őket a gépre, csupánbizonytalan, zavart pillantásokat váltottak egymással.Maggie minimális sminkjét vizsgálta egy kézitükörben.Samre hárult a feladat, hogy megtörje a csendet,amit a rá jellemző határozottsággal hajtott végre.- Ez, khm... elég különös.Maggie leeresztette a tükröt, és szemügyre vette a veleszemben ülő, valamivel fiatalabb utast. Amikor megszólalt,hangjában nyoma sem volt a fiú zsenge kora miattilenézésnek. Nagyon is jól emlékezett rá, milyen voltő maga ilyen idősen.- Te hogy kerültél ide?Sam megpróbált olyan választ fogalmazni, amineklegalább valami halovány értelme van.

- A rövid verzió érdekel? Vettem egy kocsit. Kiderült,hogy egy idegen óriásrobot.Ha arra számított, hogy a vonzó, fiatal nő elsápad,csalódnia kellett. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna,hogy azért van itt, mert csalt a matekvizsgán.- És te? - kérdezte Mikaela kíváncsian.Maggie megvonta a vállát.- Észrevettem, hogy valami, talán az egyik ilyen lénybehatolt az elnöki különgép rendszerébe.- Aha. - Samtől csupán ennyire tellett. A többiekhezhasonlóan ő is jóval túl volt már azon, hogy bármin meglepődjön.- Ember - siránkozott Glen -, én csak tévéztem! Néztem aCNN-t. Itt sem kellene lennem!Sam a szűk térben kezet nyújtott.- SamWitwicky.Ezzel viszont már sikerült reakciót kiváltania Maggieből.- Witwicky? Nem vagy véletlenül a rokona az egykorihajóskapitánynak, Archibald Witwickynek?- De igen - bólintott Sam. - Az ük-ükapám volt És...nagy ember.A nap feljebb kapaszkodott, ragyogó sugarai aranyszínűrefestették a Hoover-gát mögötti Mead-tavat. Sam,Mikaela és Maggie az ablak felé fordultak, Glen azonbantovábbra is összeroskadva ült a helyén. Mindhárom helikopterereszkedni kezdett.Az első gépből egy csapatnyi ügynök és hét katonaszállt ki. Lennox a lépcsőről lelépve körülnézett, megráztaa fejét, és odasúgta Eppsnek:- Úgy tűnik, manapság már bármit tesz a katona,képtelen elszakadni a rohadt sivatagtól.Sam, Mikaela, Maggie és a vonakodó Glen bukkantakelő a második helikopterből, a harmadikból pedig a nemzetvédelmiminiszter, a Hetes Szektor Banachek nevűügynöke és Simmons ügynök, aki még a szokásosnál ismogorvábbnak tűnt. Lennox az utasításokat követve nemmozdult el a helyéről, megvárta, hogy a miniszter odamenjenhozzá. A két férfi kezet rázott.- Megkaptuk a jelentését, százados. Kitűnő munkavolt, különösen ami a hőfelvételt illeti.Lennox biccentett a barátja felé.- Epps műszaki őrmesteré az érdem, uram. - Felsandította sivatagi napra. Nyugtalanítóan hasonlított a katariégboltra. - Mi hír a támadó helikopterekről?- Sabot lőszerrel töltöttük fel őket - felelte Keller -,de ha nem tudjuk helyreállítani a katonai kommunikációsrendszereket, igen nehéz lesz koordinálni a műveleteinket.A polgári hatóságokat pedig nem igazán akarjukbevonni. - A mellette álló fiatal nőre mutatott, akiegyik lábáról a másikra állt, mintha folyamatos mozgásralenne szüksége energiája levezetéséhez. - İ MaggieMadsen, az egyik elemzőnk. Az asszisztense, Glen Whitmann.Ennyi elég volt hozzá, hogy Glen kizökkenjen fásultságából.- Elnézést... asszisztens?Senki nem törődött vele, a csoport az art deco stílusúfőbejárathoz indult. Mikaela megállt egy percre, hogymegcsodálja a gát mögötti hatalmas tó látványát. Miközbenbámészkodott, valami kiugrott nemrég visszakapotttáskájából, és villámgyorsan eltűnt a bokrok között.A pókforma robot olyan helyeken haladt keresztül,melyeken legfeljebb egy méretesebb patkány fért volnaát. Végül elért egy táblához, és felnézett a feliratra.CSAK A HETES SZEKTOR TAGJAI SZÁMÁRATILOS AZ ÁTJÁRÁS!HALÁLOS ESZKÖZÖK ENGEDÉLYEZVE

Az átalakult Tomboló elektronikus sikolyt hallatott. A másodpercnélis rövidebb ideig tartó hangban rejlő kód túlságosantömör és gyors volt ahhoz, hogy az őslakosokprimitív szenzorai érzékeljék és megfejtsék.- Megvan a Hetes Szektor. Kövessétek a jelet, és hozzátoka testemet is.A légierő közeli bázisán az egyik F-22-es hajtóműveegyik pillanatról a másikra életre kelt. A gép végiggurulta hasonló vadászok sora mellett, és a fő kifutópálya feléindult. Az irányítótoronyban kitört a zűrzavar. A jelenlévőlégi irányítók közül senki nem tudta, ki kért engedélyta felszállásra, és ki engedélyezte azt. Megdöbbenésükmég nagyobb lett volna, ha látják, hogy az elfogó vadászpilótafülkéjében senki nem ül.A hadsereg garázsában egy hatalmas aknaszedő járműkelt életre. A hatkerekű, vastagon páncélozott fémszörnyetegelején az aknák eltakarítására szolgáló speciálisvillák meredeztek. Senki nem tartózkodott a közelben,így nem is látták, amikor a kerítést áttörve a közeligyorsforgalmi felé vette az irányt.Sam szülővárosától nem messze, egy másik településfölött köröző katonai helikopter északnak fordult. EgyMH-53-as volt. Egy bizonyos MH-53-as. Lennox és Eppsazonnal felismerték volna, hiszen már látták ezt a gépet.Katarban.Az egyik roncstelepen két munkás éppen egy házbontógolyót szedett le egy szétlapított rendőrségi cirkáló tetejéről.A látvány kuncogást és néhány durvább tréfát iselőcsalt belőlük, ám a gúnyolódás helyét rémült üvöltésekvették át, amikor a kiszabadított autó óriási kétlábúrobottá alakult. Miközben a munkások kimenekültek aparkolóból, Barikád lehajolt, és felemelte a közelben heverőfémtestet. A zömök Álca a humánok eltűnése utánvisszaalakult rendőrautóvá, és halkan, kikapcsolt szirénákkalelhagyta a helyszínt.A Hoover-gát tövében a Hetes Szektor állig felfegyverzettbiztonsági őreivel körbevett kerekes platformot vontattakbe az egyik alagútba. A mozgó platformhoz szorosan rögzítettsárga-fekete mechanikus alak hatástalanul küzdötterős kötelékei ellen. A szállítóeszköz és robotrakomány eltűnteka nagy, íves duzzasztógát aljában.A gát tetején Simmons és emberei terelgették előreSamet és Mikaelát. Csatlakozott hozzájuk egy magas, abal csuklójához bilinccsel rögzített fém diplomatatáskátcipelő férfi is. Banachek megnézte magának a fiatalokat,de nem szólt egy szót sem.- Vegye le rólam a kezét! - förmedt Mikaela az őt taszigálóügynökre.Sam ugyanilyen ingerült volt. Nem tetszett neki adolgok alakulása. Nem volt megelégedve saját helyzetével.- Ne nyúljon hozzám! Hol van az autóm?Simmons halkan kuncogott.- Hé, kölyök... azt hiszem, rosszul indítottunk. Biztosanmegéheztél. Kérsz egy forró csokoládét? Jégkrémet?Mit esznek mostanában a magadfajta srácok?Sam haragja nem enyhült.- Hol az autóm?Ezúttal Banachek válaszolt.- Fiam, jól figyelj. Az elmúlt hét folyamán nagyoncsúf dolgok történtek. Emberek haltak meg. Lehet, hogymég többen fognak, sokkal többen. Tudnunk kell mindent,amit te tudsz, együtt kell működnünk, hogy megállítsukezeket az eseményeket.Sam valamelyest megnyugodott.

- Addig nem, amig meg nem igérik nekem, hogynem bántják... mármint az autómat. Csak akkor fogokbeszélni.Banachek megértően bólintott.- Rendben. Mindössze néhány passziv szkenneléstvégzünk el. Semmi durva behatolás, semmi... szétszerelés.Megegyeztünk?A fiú vonakodva bólintott.- És még valami. - Mikaelára mutatott. - Kiengedikaz apját a börtönből. - Simmonsra nézett, az emlékek hatásáraelmosolyodott. - Mondjuk ö-rök-re.A másik ügynök arckifejezése nem változott, Mikaeláéazonban igen. A lány hálás pillantást vetett Samre. Mégakkor is egymást nézték, amikor egy csapatnyi katonacsatlakozott hozzájuk. Komor arcú, napbarnított férfiak,jegyezte meg magában Sam.- Hölgyeim és uraim, kérem, kövessenek - mondtaBanachek, amint mindenki együtt volt. - Az idő sürget.Mivel Samnek egyszer végig kellett ülnie a gazdaságiválság kormányzatának épitési programjairól szóló fekete-fehér prezentációt, azonnal felismerte a massziv turbinákata gát aljában. Azt azonban sosem gondolta volna,hogy egyszer élőben fogja látni őket. Miközben Banachekvégigvezette a csoportot a zúgó generátorok mellett,Simmons végre megosztott velük némi bizalmas információt.- Amennyire az eddigiek alapján meg tudtuk állapítani,a helyzet a következő - kezdte az ügynök. - A jelekszerint háborúban állunk egy, a miénknél sokkalta fejlettebbtechnológiai civilizációval. - Biccentett Samnek,aztán Mikaelának. - Önök azért vannak itt, mert ilyenvagy olyan módon, de közvetlen kapcsolatba kerültek azNBF-ekkel.- Ami tetszik vagy sem - tette hozzá Banachek -,magukat teszi a világ első számú szakértőivé a témában.Ebben a helyzetben az életkornak nincs jelentősége. Azegyéni tapasztalataik számítanak, ez érdekel minket,mint legfőbb nemzet- és világbiztonsági tényezők.Epps bizonytalannak tűnt.- NBF-ek?- Nem biológiai földönkívüliek - világosította felSimmons. - Próbálja megszokni a mozaikszavakat.- Ó - vágott vissza az őrmester kihívóan -, mint atörm., Delta Vektor, Kilences-Alfa... ilyen mozaikszavakragondol?- Talán. - Simmons rájött, hogy kissé túllőtt a célon.- Transformer a rendes nevük - szúrta közbe Samsegítőkészen.Banachek éles pillantást vetett rá.- Azt ők mondták?Sam kihúzta magát.- Sok mindent mondtak. Jól összehaverkodtunk.Masszív ajtó magasodott előttük. Egy repülőgéphangáresetében nem is lett volna rajta semmi meglepő -csakhogy most mélyen a föld alatt jártak. Banachek arendelkezésre álló rövid időben megpróbálta tájékoztatniőket.- Olyasmit fognak látni, amiről csak nagyon kevésember tud, és még kevesebben látták személyesen. Ne felejtsenekel levegőt venni.Gigantikus föld alatti siló tárult a szemük elé. Vastag,folyékony nitrogénnel töltött csövekkel átszőtt, többemelet magas állvány- és gerendahálózat vett körül egykékes jégbe fagyott valamit. Valami hatalmasat, fenyegetőt...és kétlábút. Egy újabb robot. Legalább akkora, ha

nem nagyobb, mint Optimus, gondolta Mikaela lenyűgözve.Képtelen volt levenni róla a tekintetét, miközbenbesétáltak a csarnokba. Akárcsak Sam.A látvány teljesen új volt Maggie és Glen számára. Azasszisztenssé kinevezett kódfejtő csak bámult, ujjai közöttelőre-hátra görgette az utolsó három Fruity Pebblest.- Istenem! - mormolta Maggie a mechanikus koloszszusláttán. Ha ez jelentett neki némi könnyebbséget, anemzetvédelmi miniszternek ugyanúgy leesett az álla.- Mi a lószar... - dünnyögte Keller a leviatánt méregetve.Simmons nagyon is tudatában volt annak, hogyolyan információ került a birtokába, amiről csak legmagasabbkormánykörök tudnak, és hangjában büszkeségcsendült, amikor csatlakozott a csoportot vezetőBanachekhez.- Ez a bébi az első, amit találtunk.Banachek további információkkal szolgált.- Véleményünk szerint amikor megközelítette abolygónkat, túlságosan alacsonyra ereszkedett az Északisarkfelett. Talán különlegesen erős volt az északi fényabban az időszakban, esetleg rosszul számította ki a gravitációsmezőnk erősségét, vagy egy hirtelen napkitörésösszezavarta a navigációs rendszerét. A kiváltó okrólsemmit nem tudunk, a pozíciójából és a testhelyzetébőlazonban nyilvánvalónak tűnt, hogy nem irányított földetérésről volt szó. Valószínűleg becsapódott a sarkvidéken,időlegesen mozgásképtelenné vált, majd az aktív keresztirányúgerincmozgások sorozata befagyasztotta a jégbe.- Samre nézett. - Elképzelhető, hogy az ük-ükapja hajójais hasonló sorsra jutott.- NBF Egynek hívjuk - pillantott Simmons Eppsre. -Mozaikszó.- Vettem - morogta ingerülten a műszaki őrmester.Sam a gigantikus, mozdulatlanságba dermedt alakotfigyelve előrelépett.- Azt hiszem, ez még nem minden, uram. - A mechanoidfelé biccentett. - Ez... ez itt Megatron. Ahogy mihívjuk őket, az Álcák vezetője.- Voltaképpen ők a rosszfiúk - tette hozzá Mikaelasegítőkészen.Lennox elismeréssel nézett a lányra.- Aha, arra már a névből rájöttem.Miközben ők beszélgettek, apró, pókforma alak araszoltóvatosan a hatalmas, nyílt térség peremén. Amikorvalamelyik munkás túlságosan közel jött, Tomboló beleolvadta háttérbe, amíg el nem múlt a veszély. Egyetlenelhaladó humán sem látott semmi rendellenest. Hogyanis láttak volna, amikor a karcsú Álca képes volt felvennikörnyezete egy részének formáját?Keller ingerülten nézett Banachekre.- Senkinek nem jutott eszébe, hogy esetleg nekem,mint nemzetvédelmi miniszternek tudnom kellene róla,hogy a kormány egy ellenséges idegen robotot tárol aHoover-gát alatt?- Sajnálom, uram - mentegetőzött az ügynök -, demindig is így volt. Elnöki utasítás. Roosevelt sosemmondta el Trumannak, hogy van atombombánk, és errőlsem szólt neki. Eisenhower katona volt, őt informálták.Megértette a titoktartás fontosságát. A többi elnök ismegtartotta ezt a gyakorlatot, mindent megtettek volnaaz általános pánik kitörésének elkerüléséért. És egészenmostanáig semmi okunk nem volt azt hinni, hogy többilyen is létezik... azt pedig még kevésbé, hogy feltűnhetnekitt, és közvetlen nemzetbiztonsági fenyegetést fognak

jelenteni.- Volna egy kérdésem - vetette közbe a kíváncsiLennox. - Miért pont itt? Miért a Földön?- Az Energon Kocka miatt.Akárhol is forogtak a gondolataik, akármin is gondolkodtak,most mindannyian Samre meredtek. Mindig isszeretett volna a figyelem középpontjában lenni - csaknem pont itt, és nem feltétlenül most. A föléjük tornyosulórobotra mutatott.- Ahogy nekem elmesélték, Mr. NBF Egyes, más névenMegatron az egyetemes halál előhírnöke, vagy valamiilyesmi. Azért akarja a Kockát, hogy átalakíthassonminden gépi "életet", és egyik technológiai orientáltságúvilágról a másikra átvegye az uralmat az univerzum felett.A mi bolygónkkal kezdené.Lassan körbefordult, kissé űzött tekintettel nézett végiga többieken.- Kaphatok egy kólát?Banachek és Simmons lapos pillantást váltottak egymással.Sam nem volt képzett pszichológus, de ennek anézésnek a jelentőségét nem volt nehéz értelmezni. Döbbentennézett egyik ügynökről a másikra, ahogy kisanfelderengett előtte az igazság.- Maguk tudják, hol van!Tizenkettedik fejezetBár korántsem volt olyan roppant méretű, mint a megfagyottMegatron testét őrző siló, az Energon Kockaterme ugyanolyan lenyűgöző látványt nyújtott. Magaa Kocka a jól megvilágított helyiség közepén függött, azidegen ereklyét figyelő és tartó köldökzsinórok hálójában.A látogatók és a technikusok egy háromszoros vastagságú,átlátszó polikarbonát lemezekkel védett galériáról nézhettéka Kockát. Miközben a többiek közelebb léptek a panelekhez,hogy szemügyre vegyék a terem belsejét, Banachekmegosztotta velük információi egy részét.- A Kocka környékéről összegyűjtött szerves maradványokés a rétegminták radiokarbonos vizsgálata alapjánkörülbelül tízezer éve érkezhetett. Csak 1913-ban találtukmeg, a pontos kora ismeretlen. Néhány évvel ezelőttegy nagy energiájú ipari lézer segítségével sikerültmintát venni a külső borításból. - A fejét csóválta. -Semmit nem tudtunk megállapítani, még radioaktív sugárzástsem. Nem találtunk kálium 40-et, sem uránnyomokat.Egyszer tórium 232 nyomait észleltük, de későbbkiderült, hogy tévedtünk. Ami a keltezhető izotópokat illeti,az anyagminta az őrületbe kergeti az embereinket.- Nem messze innen, Utah állam egy mély sóbányájábanőrizték, amíg Hoover elnök fel nem építtette köré agátat. - A feje fölé mutatott. - Száz futballpályányi betonvédi. Tökéletes módja az energiaszivárgás árnyékolásának,ha esetleg valami meg akarná keresni.- Nem tökéletes - javította ki Sam. - Optimus szerintminden ezer évben hívja őket. Ezért jöttek most ide. Azthiszem, a körülmények most megfelelőek voltak a kapcsolatlétrejöttéhez.Maggie elszakította a pillantását a Kockáról, és Banachekrenézett.- Egy pillanat. Azt mondta, a gát leárnyékolja a Kockábólsugárzó energiát? Pontosan miféle energiát?- Tudnék magának adni egy vastag aktát, de abbaninkább egyenletek vannak, mint szavak. Jöjjenek - mondtahalkan -, megmutatom.A következő terembe vezető vastag páncélajtó mögöttegy laboratórium tárult fel, melyet még az 1930-as

években hozhattak létre. Bár a felszerelés és a technológiaa csúcsminőséget képviselte, a terem hátuljában eltárolteszközök arra utaltak, hogy a kísérletek már nagyonrégóta folynak. A szoba közepén lévő állványon elhelyezettátlátszó dobozból vezetékek és kábelek kígyóztakminden irányba. Vagy talán a kábelek vezettek oda, gondoltaSam. Néhány egyenruhás technikus várta a látogatókat.Főleg a műszerek ellenőrzésével és a kijelzők tanulmányozásávalfoglalták el magukat, alig-alig szóltak.- Kérem, mindenki lépjen be - mondta Banachek. -Be kell zárniuk minket.Lennox nem tűnt valami boldognak.- Miért kell?A páncéltermekére emlékeztető ajtó hangos döndülésselcsukódott be mögöttük, majd fémes kattanások sorozatahallatszott, ahogy a zárnyelvek a helyükre ugrottak.Simmons a látogatóktól eltérően láthatóan élvezte ahelyzetet.- Elég trükkös kutatások folynak idebent. Sosem lehettudni, mi történhet - vigyorodott el szárazon. - Lehet,hogy pont ma lesz rossz napunk.Epps a távoli falat elcsúfító párhuzamos, mély hasadékokramutatott.- Ezt ki tette, Freddy Krueger?Simmons a 322 balesetmentes munkanap feliratú tábláramutatott, azután a hasadékokra.- Azok pontosan 322 napja történtek. - Vészjóslómosolya egy pillanatra sem tűnt el az arcáról. - Az egynagyon rossz nap volt. - A közelben dolgozó technikusokegyike felé biccentett. - Charlie pedig jó ember.A technikus viszonozta a bólintást.- Van valakinél bármilyen fejlett elektromos berendezés?BlackBerry, autóriasztó, mobiltelefon, flashdrive?Banachek emlékezett rá, hogy Glennél látott telefont,ezért most odalépett a programozóhoz, és elkobozta tőle.- Demonstrációs célra - magyarázta.Miután áthurcolták az egész országon, akár szeretettszámítógépei valamelyik alkatrészét, Glen nem volt olyanhangulatban, hogy bármivel is meg lehessen nyugtatni.- Demonstrációs célok a seggem! Ha bármi történikvele, maga fogja föltenni rá a zenéket... teljes listám vanróluk! - Elakadt a szava, amikor az egyik technikus a kezébenyomott egy ipari védőszemüveget. - Hé, ez megminek? - A technikus nem válaszolt, sorban mindenkinekadott egy-egy hasonló szemüveget.- Ó - mormolta sokat tudóan Simmons a készülékettanulmányozva. - A mobiltelefonok komiszak tudnaklenni.Banachek továbbadta a mobilt az egyik technikusnak.A férfi kinyitotta a dobozt, belehelyezte a készüléket, éshozzákapcsolt néhány vékony vezetéket. Aztán hátralépett,becsukta a dobozt, és olyan erősen lezárta, hogymég egy tomboló medvének is ellenállt volna.- A szemüvegeket, ha kérhetném - javasolta Banachek.Senki nem mert ellenkezni. Amint mindenki felhelyeztea védőeszközt, az ügynök egy konzolhoz lépett, ésmegnyomott néhány gombot. Energiahullám öntötte elaz átlátszó dobozt - a szomszédos helyiségben tároltKocka energiájának egy apró, koncentrált töredéke.Sam és Mikaela előrehajoltak. Tényleg megmoccant atelefon? Igen, a mobil vadul vibrálni kezdett, szinte ugrálta doboz belsejében lévő kis platformon. Aztán mindenfigyelmeztetés nélkül működésbe lépett, zenévelárasztotta el a helyiséget. A doboz a jelek szerint nem

rendelkezett hangszigeteléssel.És a telefon átalakult.Az intelligencia nélküli, csupán a Kocka energiája általirányított telefon megőrült. Karok és lábak bújtak előbelőle több irányban. A nagy energiájú, ám céltalan életerőhatására a remegő, ugráló készülék vadul a Ko<ámoldalának dobta magát, megpróbált kitörni börtönéből.A látogatók ösztönösen hátraugrottak, hogy minél távolabblegyenek a veszettül csapkodó gépezettől. Ahogy azátlátszó polikarbonát falon saját magát darabokra törőmobilt figyelte, Maggie teljesen alkalomhoz illőnek éreztea hangszóróból harsogó trash métáit.- Tökös kis fattyú, mi? Mint egy Energizer nyuszi apokolból. - Simmons félelem nélkül közelitette meg adobozt. A humán jelenlétét érzékelve a soklábú, átalakulttelefon ismét nekiugrott a lemeznek, amely elválasztottaőt lágy kültakarójú célpontjától. Az ügynök odahajolt,egykedvűen tanulmányozta, majd egy idő után bólintottBanacheknek. - Intézzük el a kis szarházit, mielőtt rájön,hogy juthatna ki.A másik ügynök egy ládából kivett egy kis, hengerestárgyat, és belecsúsztatta a doboz oldalából kiálló egyenescsőbe. Türelmesen megvárta, hogy a szabadulásértküzdő telefon pontosan a cső elé érjen, és csak akkornyomott meg egy kapcsolót. A konténert vakitó fény töltöttemeg, és a következő pillanatban a telefon hangoselektromos sikollyal darabokra szakadt. A hátán fekvőkészülék közepén mindenki láthatta az olvadt szélű lyukat.A füstölgő rés a nézők szeme láttára vált egyre nagyobbá.Bénult csend telepedett a helyiségre. A látogatók sorbanlevették védőszemüvegüket, és szó nélkül visszaadtákőket a várakozó technikusoknak. Simmons ezúttalelégedetten vigyorgott.- Nos, mint tudjuk, a Sabot lövedékek működnek.Még a mini Sabotok is. - Elismerően vállon veregetteLennoxot. - Szép munka volt.A rangerek századosa ellépett az ügynök mellől.- Ne nyúljon hozzám. - Nem ellenségesen, inkábbtárgyilagosan mondta, de a figyelmeztetést így sem lehetettfélreérteni.Glen a reteszekre és a vastag acélra ügyet sem vetve alabor belső zsilipajtajához sietett.- Oké, a nagyinak szüksége van az inzulinjára. Én kiszállok,hallják? Találjanak valaki mást, aki segít maguknak.Ha akarnak, lőjenek csak le, de én...A padló megremegett a lábuk alatt. Nem annyira,hogy bárki is elveszítse az egyensúlyát, de így is jelezte,hogy az elméletileg tektonikusán inaktív területen valaminagyon nincs rendben. Ha Sam és Mikaela látták volnaa bázishoz közeledő átalakult robotokat, az F-22-esRaptort, az MH-53-as támadó helikoptert és az egyéb különösjárművek sorát, akkor sokkal rosszabbul éreztékvolna magukat.Az Álcák és képességeik ismeretének hiánya azonbanhajszálnyit sem mérsékelte a Maggie-ben növekvő félelmet.Odalépett a kémlelőnyíláshoz, amelyiken keresztülrá lehetett látni a szomszédos szobában felfüggesztettKockára, és szemügyre vette az idegen ereklyét. A felületetborító idegen vésetek némelyike halvány fénnyel izzott.Remélte, hogy csak a mesterséges megvilágítás keltetteoptikai csalódással van dolga.Lennox felnézett.- Ezek robbanások voltak. Talán terroristák... vagyvalami más.

Keller az alsó ajkát harapdálta.- Terroristák sosem jutnának ilyen közel a gáthoz,ahhoz túl szigorú a biztonság. Ez valami más lesz. Valaminagyobb. - A miniszternek nem kellett ennél jobbanmeghatároznia a "valamit", a laborban mindenki pontosantudta, kire gondol. Vagy mire. Megfordult, és a némánpulzáló Energon Kockát rejtő szobára nézett.- Tudják, hogy itt van.Magasan a coloradói kanyon felett egy pilóta nélküliF-22-es sárkányként csapott le a gátra. Rakétái az elsődlegesföldfelszín feletti elektromos elosztó központbacsapódtak. Las Vegas városának jelentős része azonnalsötétbe borult.A föld alatti régi laboratóriumban kialudtak a fények,a műszerek megbolondultak. A helyiség elsötétült, de egymásodperc múlva bekapcsolt a tartalék rendszer. Lennoxnem tudta, hogy vannak vele a többiek, de ami őt illeti,nem szándékozott fegyvertelenül várni a következő csapást.Terroristák vagy Álcák, ő biztosan nem fogadja őketletolt gatyával. Simmonshoz fordult, és letámadta azügynököt:- Hol van a biztonsági fegyverraktáruk?Közben egy nem túl távoli, ám jóval nagyobb helyiségbenleállt a különleges hűtőrendszer energiaellátása.A vészrendszer azonnal bekapcsolódott. A technikusokkezdeti ijedelme alábbhagyott, majd ismét az egekbeszökkent, amikor a tartalék áramforrás is csütörtökötmondott. Megszállott igyekezettel olvasták a beérkezőüzeneteket, tanulmányozták a kijelzőket. Sikerült megtalálnia leágazást, ahol a tartalék rendszerből érkező áramotelvágták. De vajon időben ki tudják javítani a sérülést?Ha a Tomboló nevű pókszerű mechanoidon múlik,akkor biztosan nem. Láthatatlanul, senki által nem zavartatvaszáguldozott az áramkörök és vezetékek legérzékenyebbkoncentrációi közelében, kábeleket metszett át,mikrochipeket sütött meg, és egyre nagyobb pusztítástvitt véghez az egyik helyiséget meghatározott hőfokontartó, kifinomult rendszerben.És az a bizonyos helyiség melegedni kezdett.Energiaellátás híján a hatalmas mechanoidot egyenesenés állva tartó állványok és kábelek lassan visszahúzódtak.Néhány technikus elmenekült a megfigyelő szintről,ők a liftekhez próbáltak eljutni.Lennoxnak és a többieknek nem maradt idejük a menekülésre,viszont a biztonsági fegyverraktár nem voltmessze. A százados sokkal jobban érezte magát, amikor akezébe foghatott egy modern kézi rakétavetőt. Banachekneksikerült összeszednie a Hetes Szektor néhány ügynökét,Lennox az ő segítségükkel kezdte betárazni a fegyvereketa nemrég érkezett Sabot lőszerekkel. Az előkészületekközben mindenki a lehetőségeket mérlegelte.- A Nellis Légibázis alig nyolcvan kilométernyire van- jutott eszébe Kellernek. - A légi támogatás tíz percenbelül itt lehet.Maggie minden szakmai trükkjét bevetette, hogymegpróbáljon kicsikarni valami reakciót a telefonjából.- Még mindig nincs vonal.A zaklatott Glen jelentőségteljes pillantást vetett rá.- Ha lenne, idelent akkor sem kapnál jelet. - Hüvelykujjávala mennyezetre bökött. - Sok futballpályányibeton, emlékszel?- Gondoltam, biztos vannak beépített továbbító relék... - A többiekre ügyet sem vetve belemerültek a külvilággalvaló kommunikáció lehetőségeinek megtárgyalásába.

Sam úgy érezte, pontosan tudja, mit kell tenniük.- Vigyenek az autómhoz! - Mindent megtett, hogymagára vonja az ügynök figyelmét, éppen csak nem rúgottbele Simmonsba. - İ tudja, mit tegyen a Kockával!Az ügynök végül úgy döntött, szentel neki egy kis figyelmet.- Meghibbantál, kölyök? - A nemrég maguk mögötthagyott labor felé intett. - Láthattad, mit művel annak azenergiának egy kis cseppje még egy apró készülékkel is.Fogalmunk sincs, mi történne, ha a közelébe engednénkegy sokkal fejlettebb Transformer robotot.Sam farkasszemet nézett az idősebb férfival.- Ki akarja próbálni, mi történik, ha nem tesszükmeg?Újabb robbanás rázta meg a talajt. Keller is szembefordultaz ügynökkel.- Láttam, mire képesek ezek a gépek. Ha a mostaniakhasonlóak ahhoz, amelyikkel nekem és az embereimnekKatarban dolgunk volt, és szert tesznek a Kocka energiájára,mindenképpen halottak vagyunk.Simmons felváltva nézett egyikükről a másikra, éshevesen tiltakozott.- Ez szabályellenes! Maga azt várja tőlem, hogy higygyekennek a...Lennox haragosan ragadta meg az ügynök zakójánakelejét, felemelte a férfit, és nekicsapta a falnak. A HetesSzektor ügynökei azonnal fegyvert rántottak. A századoskatonái úgyszintén.Lennox halkan és tagoltan beszélt, gondosan megválogattaa szavait.- Jól figyeljen. Van egy feleségem, aki már alig várja,hogy hazamenjek, egy kislányom, akit sosem láttam. Egyjó embernek, aki a karomban halt meg, ígéretet tettem,hogy megállítjuk ezeket a lényeket. Mivel gőze sincs róla,hogy mit kellene tenni, vigye a kölyköt az átkozott kocsijához!A fegyverraktárban késsel lehetett volna vágni a feszültséget,bár egy kés könnyen felboríthatta volna a törékenyerőegyensúlyt. A kialakuló csendben Keller határozottanBanachek elé lépett.- A helyében azt tenném, amit a százados mond.Ezek a fiúk nem ismerik a vereséget.Banachek több lehetőség között őrlődött, ám egyiksem tűnt igazán ígéretesnek. Habozott, nem tudta, mittegyen.- Ha a fiú téved, elszabadítjuk a poklot.Epps frissen szerzett fegyverét szorongatva gúnyosanfelkacagott.- Már a pokolban vagyunk.Simmons arckifejezése megváltozott, a természetesmagabiztosságot rezignált fintor váltotta fel, ahogy elengedtemagát Lennox szorításában.- Oké, rendben, miért is ne? A világ sorsát egy kölyökCamarójának a jóindulatára akarják bízni? Legyenhát.Miközben a laborban tartózkodó katonák, ügynökökés látogatók megpróbálták eldönteni, hogyan tovább,nem messze tőlük a kötelékeitől megszabadult, kiolvadtszörnyeteg ébredezni kezdett. Az elektronikus szinapszisokbanúj energia lüktetett. Az önsíkosító ízületek megmoccantak.A hatalmas végtagok teszteket futtattak lemagukon a hosszú ideig tartó mozdulatlanság után. A sötétgépi szivárványhártyák kitágultak. Megatron visszatért,és ezt az egész világmindenség bánni fogja.Az optikák fókuszba álltak. A földön és a megfigyelőszintentechnikusok, kutatók és karbantartók menekültek

mindenfelé, megpróbálták elérni a legközelebbi kijáratot.A gigantikus mechanoidbol hosszú idő után előszörelektronikus impulzus tört elő, a lehető legminimálisabbenergia ráfordításával.- KÁRTEVİK.Megvetően lerázta magáról az őt oly hosszú évekigfogva tartó bilincsek maradékát, és az egyik fémláb a levegőbeemelkedett.Egy másik helyiségben Űrdongó még mindig a platformonfeküdt. Különféle hullámsávú fénysugarakkalbombázták a mechanoid testét. A szabadulásáért küzdőfogoly felett különféle vegyszerekből származó gőzfelhőklebegtek, melyeket aztán gyűjtőcsövekbe tettek elemzéscéljából. Zajos, kellemetlen hely volt.Samnek teli torokból kellett üvölteni, amikor a vizsgálótérkitáruló ajtaján berontott a terembe, nyomában társaival,valamint a katonák és ügynökök felfegyverzettcsoportjával.- Állj! El kell engedniük!Banachek a rangidős kutatóhoz sietett, és a jelvényétmegvillantva bólintott.- Oké, engedjék el azt az izét. Az én felelősségemre.Sam a zaj ellenére meghallotta.- İnem "izé"!Keller kihúzta magát, és követte Banacheket. Ha azügynök biztonsági besorolása nem is volt épp elegendőa vizsgálat alatt álló mechanoid szabadon engedéséhez,a nemzetvédelmi miniszter jelenléte megtette a magáét.A vezető kutató nem minden félelem nélkül adta ki a parancsokat.A vizsgálófények kialudtak, beindultak a rejtett elszívók,a gázfelhők oszlani kezdtek. A bilincsek és kapcsokvisszahúzódtak. Amikor az utolsó is eltűnt, a robot felült,és Sam odarohant, hogy alaposan átnézze... barátját.- Jól vagy?A Transformer lenézett az ifjú humánra.A fémtestből felharsanó zene tökéletesen illett az újbólitalálkozáshoz.- Igen, igen - felelte Sam -, én is nagyon örülök neked,de most figyelj rám. Itt van a Kocka, és Megatron is,és majdnem biztos, hogy az Álcák eljöttek értük!A sárga-fekete robot egy pillanat alatt talpra ugrott,és már rohant is a hangárajtó felé. A humánok egyre népesebbcsoportja apróbb léptekkel, ám sokkal nyugtalanabbulkövette. Újabb robbanások remegtették meg akomplexumot, a mennyezetről hullani kezdtek a műanyaglemezek, néhány tartógerenda kidőlt.A kijárat felé félúton Keller megpillantotta a titkos létesítményközponti kutatóhelyiségét. Ismertetni akartaelképzelését Banachekkel, de rövid gondolkodás után inkábba mellette rohanó, hajában zöld csíkokat viselővonzó, fiatal nőhöz fordult.- A Nemzeti Gárda rádiója talán még üzemel. Megpróbálhatnánkkapcsolatba lépni velük az alapfrekvenciákon.Maggie megfontolta az ötletet, egyetértőn bólintott,és Glenre nézett. A programozó a szokásos Fruity Pebblesüzemanyag nélkül elég nehezen tudta velük tartani a lépést.- Meg tudsz buherálni néhány régi masinát, hogyképesek legyenek egyszerű morzejeleket adni?A lihegő fiú a fejét rázta.- Nemtőm... nemtőm. Talán. Én programozó és kódfejtővagyok, nem szerelő!- Duma! - vágott vissza Maggie. - Láttam, hogy hordozhatóadattárolókat raktál össze kiselejtezett Radio-Shack cuccokból. Tudom, hogy egy ilyen egyszerű feladat

nem okozhat problémát.- Jól van, jól van, lássunk neki!Az erőfeszítés nélkül loholó Lennox odasodródottmelléjük.- Ha tudnak, lépjenek kapcsolatba a Nellisszel. Küldjékfel a madarakat, aztán keresünk egy helyet, ahol vanvalamilyen adókészülék, és Eppstől megkapják a vektort.- Arca vadállatias kifejezést öltött. - Egyenesen a magukÁlcáihoz vezetjük őket.Simmons a rangerre meredt.- És mégis, hogy a pokolba hajtják ezt végre?Lennox az ügynökre vigyorgott.- Majd rögtönzünk.Keller odahajolt Samhez. Ebben a pillanatban nem azAmerikai Egyesült Államok nemzetvédelmi minisztere, avilág egyik legnagyobb hatalmú embere volt, hanem csupánegy idős férfi, aki egy fiatalabbat próbál biztatni.- Soha, de soha ne add fel, fiam! Tedd, amit kell...gyerünk!Sam válaszképpen bólintott. A csoport kettévált, Keller,Maggie, Glen és Simmons a kutatóhelyiség felé indult.A Kockát őrző kutatókat futárok útján már tájékoztattáka komplexumban történtekről, így nem lepődtekmeg, amikor a másik csapat berontott a helyiségbe. Sorkerült egy kisebb nézeteltérésre, amikor a katonai járművekenérkező őrökben tudatosítani kellett, hogy mostantólLennox utasításainak engedelmeskednek. Ezt agyors hatalomátruházást megkönnyítette a százados oldaláraálló Banachek, a Hetes Szektor jelenlévő rangidősvezetője.A Kockát megfigyelés alatt tartó technikusokatmár sokkal nehezebb volt meggyőzni arról, hogy lépjenekhátra attól, ami sokuk számára egy élet munkáját jelentette,és hagyják, hogy egy idegen robot vegye át az irányítást.Lennoxnak és az embereinek nem voltak hasonlógátlásaik. Miután az ilyen gépek rosszindulatú fajtái aszemük láttára végeztek számos bajtársukkal, most kitörőlelkesedéssel fogadták, hogy a változatosság kedvéértaz ő oldalukon is harcol egy mechanoid.Újabb robbanás hallatszott. Epps karjával védte fejéta lehulló törmeléktől, és közben odakiáltott Űrdongónak:- Csipkedd magad, nagyfiú! Nem szeretem a zárt helyeket,túlságosan emlékeztetnek egy koporsóra!Űrdongó odaért a Kockához. Egy pillanatig habozott,az ereklyét bámulta. Elvégre ez a tárgy volt fajtája életenergiájánakősforrása. Nem olyasmi volt ez, mint azember találkozása Istennel. Mikaela magában inkább ahhozhasonlította, mint amikor egy érző laptopnak felajánljáka soha le nem merülő telepet.Senki nem kérdezte Űrdongót, mire gondol.A robot mindkét kezét a Kocka felé nyújtotta, az ereklyébőláradó folyamatos, halk zúgás pedig felerősödött éselhalkult, egyre gyorsabban pulzált, ahogy érzékelte egyTransformer közelségét. A Kocka és Űrdongó ujjai közthirtelen energiacsápok íveltek át. Miközben szemét a vakítófényvillanásoktól védte, Sam biztos volt benne, hogylétrejött valamiféle kapcsolat, de egyszerű humánok nemérthették ennek a kontaktusnak a természetét. A robot ésa Kocka fénnyel kommunikáltak.A kapcsolatnak vége szakadt. Pillanatnyi néma, meghökkentőenbékésnek tűnő csend következett. Aztán amechanoid és a Kocka is elkezdett átalakulni. Sam, Mikaelaés a látványtól kővé meredt katonák végignézték,ahogy Űrdongó összegörnyed, visszahajlik saját magába,

fémlemezek nyúlnak ki belőle előre és felfelé, míg végül arobot helyén már csak egy egyszerű, teljesen földi autóállt.Nem is annyira egyszerű, gondolta Epps elismerően.Az átalakult Camaro igencsak dögös jószágnak tűnt.A Kockánál az átalakulás zsugorodásból állt, az oldalak,jelek és szimbólumok egyre kisebbé váltak, ahogy atest koncentrikus hullámokban összehúzódott. A végeredményegy futball-labda méretű, ártalmatlan és jellegtelenkinézetű tárgy lett a kocsi hátsó ülésén. A biztonságiöv magától kígyózott elő, hogy rögzítse az ereklyét.Az ajtók kipattantak, az autó dudája türelmetlenül felharsant.Sam és Mikaela összenéztek. Sam hátrapillantva látta,hogy a hadsereg századosa arra vár, hogy átvegye a vezetést,kiadjon egy parancsot... tegyen valamit.Nos, miért is ne? - gondolta. Elvégre az ő autója.Mikaelával beültek előre. A hátsó ülésen, szorosan avadonatúj kárpithoz rögzítve ott pihent a valódi méreténélsokkal kisebbre összezsugorodott Kocka. Mielőttbármit mondhattak volna, a gyorsulás belepréselte őketaz ülésbe - a Camaro kilőtt a kijárati alagút felé. Lennoxés emberei a biztonsági őrök autóin követték.Mögöttük, a komplexum belsejében Megatron azutolsó kötelékektől szabadult meg. Kábelek és kisebbdrótok pattantak le cérnaszálként a gigászi testről. A fagyasztóanyagpótlását végző vezetékek elszakadtak, túlhűtöttfolyadék fröcsögött mindenfelé. Mostanra szinteaz utolsó ember is elhagyta a silót.A Kocka, gondolta. Az Energon Kockának itt kell lenniea közelben. Nagyon közel. Érezte a jelenlétét, az erejét.Mindkettő gyorsan távolodott jelenlegi helyzetétől,de még nem járt messze. Ennyi évezrednyi várakozásután egy kis késlekedés már nem számit. Már csak egykis időre és erőfeszítésre lesz szükség.A hatalmas fémkoponya hátrahajolt, felnézett. Az érzékenyszenzorok más lények jelenlétét jelezték. Jobbranyílt az az alagút, amelyiken keresztül oly sok évvel ezelőttbehozták. Egy fehér színű, halálfejjel és lábszárcsontokkalmegjelölt ládahalom mögött az egyik technikus,akinek már nem maradt ideje elmenekülni, rettegvefigyelte a roppant gépezet átalakulását. Feleslegesen félt.Még ha gyilkos kedvében lett volna is, Megatron akkorsem vesztegeti az idejét ilyen jelentéktelen dolgokra.Találkozója volt.A kétlábú alak összehúzta magát, meghajlott, képlékennyévált, kiterjedt. A helyén már egy különös, sugárhajtásúrepülőre emlékeztető szerkezet állt - ám a technikusmég soha nem látott hasonlót, talán csak néhányképregényújság borítóján.Az idegen repülőgép dübörögve fordult meg a törmelékkelborított padlón. Egyik végén lilás lángnyelv csapottki. A technikus becsukott szemmel kuporodott öszsze,miközben a gépezet áttörte a robbanásbiztos hangárajtót,és eltűnt a folyosón, mindössze hosszan visszhangzódübörgést hagyva maga után.Egykori börtöne és annak közvetlen környezete felületesfelderítése után Megatron lassú körözéssel leereszkedetta gát tövében lévő sziklák közé. Visszaalakulttermészetes, kétlábú alakjába, és odalépett egy másikgéphez. A mesterére várakozó mechanoid sasként gubbasztottegy kiugró gránitujjon. Röviden, az emberekszámára értelmezhetetlenül üdvözölték egymást.- Üstökös - morajlotta hűvösen Megatron. - Rég láttalak.- Még a mi mértékeink szerint is rég, Megatron

nagyúr - értett egyet a másik Álca. - Sok minden változott,mégis számos dolog a régi maradt. Az alaptörvényekváltozatlanok. Az idő múlása nem más, mint késlekedés.Az elkerülhetetlen ma végre bekövetkezik - afémkéz a gátra és az a mögötti területre mutatott. - A lakóiáltal Földnek nevezett világ immár a miénk. Hemzsega kezdetleges gépi létformáktól, melyek csak az érintésünkrevárnak, hogy a következő fázisba léphessenek.- A kártevőket ki kell irtani - morogta Megatron.Üstökös egyetértett.- Ha átalakítottuk a Föld gépeit, a tisztogató műveletegy napig sem fog tartani.- Élvezet lesz végignézni a tisztogatást - felelteMegatron. - És azt követően...Nem fejezte be a mondatot. Újra hívta valami a távolból.Ez a hívás minden mást a háttérbe szorított: az átalakítást,a szövetségesek összehívását, még a háborútépázta Cybertronra való visszatérést is.Üstökös is érezte. Mielőtt bármi másba belekezdenének,először ezt kellett elintézni. Az utolsó leszámolás.Minden más várhat, beleértve ennek a hasznos, de jelenlegkártevőkkel fertőzött bolygónak a megtisztítását is.Ami, ha rajta múlik, nem vesz majd igénybe sok időt.Tizenharmadik fejezetAVegasba vezető autópályán a szokásos volt a forgalom,azonban a konvoj haladását ez nem akadályozta.A Camaro a hadsereg járműveinek gyűrűjében északfelé távolodott a gáttól és a Colorado-folyótól. A városszélénlévő katonai bázisokhoz igyekeztek. Ott sokkal fejlettebbeszközökkel védhetik majd a Kockát, és szembeszállhatnakbármivel, amit az Álcák bevetnek ellenük. Epps ajárműben is a keze ügyében tartotta Sabot lőszerrel töltöttrakétavetőjét. Gondolataiban Donnely még élt, akárcsakFigueroa.Egyetlen lövés, ismételgette magában. Mindössze enynyitakart, ennyire vágyott. Csak egyetlen lövés, megfelelőtávolságból leadva. Egy rohadt lyukat akart lőni valamelyiklélektelen fémfattyúba. Kiélvezni, ahogy a belső részeielolvadnak és kifolynak a földre, miközben belenéz az üresérzékelőlencsékbe és figyeli, ahogy meghal. Az előtte haladóCamaróra pillantva úgy érezte, valamelyest revideálniakell álláspontját. Idegen gépezet vagy sem, némelyiküktalán mégsem volt annyira lélektelen, mint a többi.Mikaela megfordult a Camaro belsejében, és a hátsóülésre nézett.- A Kocka jól van? - kérdezte Sam. Hátrafordulhatottvolna - hiszen csak imitálta a vezetést -, de a beidegződéseketnehezen lehet leküzdeni.- Igen - nyugtatta meg a lány. - Használja a biztonságiövet.Amikor visszafordult, látta, hogy Sam őt nézi. A fiúválaszából csodálkozás érződött. Nem azért, mert egy elképzelhetetlenhatalommal rendelkező idegen ereklyétszállítottak, nem is azért, mert egy önmagát vezető,bármikor idegen óriásrobottá alakulni képes autóban ültek,hanem valami sokkal emberibb dolog miatt.- Hű - mormolta hitetlenkedve -, olyanok vagyunk,mint két szülő.A hadsereg egyik járművében ülő Lennox izmai megfeszültek,amikor a leállósávban hirtelen megjelent egyegzotikus sportautó, és felgyorsulva a Camaro mellé suhant.Ám azonnal meg is nyugodott, amikor az autó avisszapillantójával intett neki. Más napokon ha hasonlót

lát, megkérdőjelezi saját elmeállapotát. De nem ma délután.Nem a ma reggel történtek után. A gát belsejében akölyök motyogott valamit más robotokról, és hogy azŰrdongó nevű Camarónak vannak barátai, akik biztosancsatlakoznak hozzájuk. Nyilvánvalóan ez a sportkocsi isközéjük tartozott. A százados elképzelte, vajon hogynézhet ki természetes alakjában. Autóként igencsak pofásdarab volt.És nem egyedül jött. Hamarosan újabb kisérők csatlakoztak.A személyautókra számító Lennox meghökkent,amikor a sportkocsi a Camaro mögé húzódva helyet adottaz oldalsó pozíciót elfoglaló mentőautónak. A következőkéntfeltűnő fekete GMC pickupra akár számíthatott is,de a konvoj mögé hangos kürtszóval felzárkózó tizennyolckerekű csőrös kamion újabb meglepetést okozott.Oké, semmi gond. Mindegyik robot a neki tetsző külsőtviseli. Amikor a feleségével este szórakozni mentek, időnkéntaz asszony is meglepődött a ruhaválasztása láttán.Már a város határában jártak, amikor újabb rendkívüliesemény keltette fel a figyelmét. Mögöttük az autópályánzavar keletkezett. Ujjai a fegyverére szorultak, és akarjával integetve riadóztatta a többi járművet.A rendőrségi cirkáló tetején villogó fények és a szirénahangja eltakarította a mit sem sejtő civilek jó részétaz Álca útjából. Aki nem húzódott le, azt a Csonttörő nevűgigantikus Álca lökte félre az aknaszedő jármű acélpengéivel.Hogy ez az eljárás hogyan befolyásolja a túlságosanlassan haladó autókban ülő humánok életét,egyáltalán nem érdekelte az egyszerű gondolkodású mechanoidot.Csonttörő a sebessége csökkentése nélkül alakultát természetes formájába. Az autópálya talaját fémlábaktaposták, a beton megrepedezett, apró szilánkokrepkedtek mindenfelé. A megsemmisült járművekben ülőemberek sikoltozása nem kerülte el a száguldó Csonttörőfigyelmét, de nem is igazán törődött velük. Akármilyenszánalmasak és hangosak is voltak, nem vesztegethetteaz idejét holmi kártevők panaszkodására.Acélfej és Optimus lemaradtak a konvojtól, hogy válaszoljanaka kihívásra. Optimus átalakult az egyre gyorsabbanközeledő Csonttörő előtt. A robotok mennydörgésszerűcsattanással rohantak egymásba. Összekapaszkodvazuhantak le az autópálya szintjéről az alsó felhajtóra.Egy gyerekekkel teli furgont vezető anyának alig maradtideje reagálni a közvetlenül előtte feltűnő képtelenlátványra. Félrerántotta a kormányt, és a jármű oldalrafordulva csúszott tovább az egymástól szétváló robotokfelé. Csonttörő átlépte a furgont - nem azért, hogy megkímélje,hanem hogy a helyi jármű közte és a jóval nagyobbmechanoid között legyen. Azonban igy sem sikerültelkerülnie Optimus nagy erejű energiakisülését.A lövés célba talált, az Álca a betonozott partú folyóágybacsapódott. Optimus óvatosan körbesétálta a mozdulatlanfémhegyet. Csonttörő nem mozdult, még akkorsem, amikor Optimus belerúgott.Az Autobotok vezére inkább érezte, mint látta, ahogyBarikád a hátára veti magát. Vad, kaotikus közelharc alakultki köztük, amely csak akkor ért véget, amikor Optimusaz autópálya acél- és betonpillérének csapta a makacsulkapaszkodó Álcát. A becsapódás megrepesztette éselgörbítette az oszlopot, Barikád azonban még ennél isrosszabbul járt - összegabalyodott végtagokkal, mozdulatlanulfeküdt a földön. Két Álcát intézett el alig néhányperc alatt. Kiváló munka. Optimus újra felvette csőröskamion alakját, és bőgő kürttel indult a többiek után.

Két társuk elvesztése az üldözés feladására és stratégiájukátgondolására késztette az Álcákat, ami elég időtbiztosított a menekülők számára, hogy lehajtsanak azautópályáról és elérjék a várost. A másik oldalon lévő katonaikomplexumhoz nem vezetett közvetlen út, ezért akonvojnak át kellett haladnia néhány szegényebb külvárosikerületen, mielőtt a másik autópályán keresztül elérhettéka légierő bázisát. Ez az alternatíva viszont veszélyesennagy kerülőre kényszerítette őket.Amikor behatoltak a kis üzletekkel és családi vállalkozásokkalteli városrészbe, Lennox intett a sofőrnek, hogyaz egyik parknál húzódjanak le az út mellé. Miközben ajárókelők elképedten figyelték a civil és katonai járművekkülönös elegyét, Lennox és Epps odarohantak a türelmesenvárakozó Camaro sofőroldali ajtajához. Sam zavartannézte őket.- Kérek egy percet, keresnünk kell egy régi rádiót! -kiáltott be a százados a fiataloknak. - Továbbítanunk kella helyzetünket!Sam nem volt egy katonai stratéga, de elég játékkaljátszott ahhoz, hogy tudja, miről beszél a tiszt.- És mi van, ha senki nem tud légi csapást kérni?Lennox majdnem elvigyorodott.- Az szívás.- Bezony - tette hozzá Epps teljesen feleslegesen.Mikaela közelebb hajolt az ablakhoz.- És mi lenne, ha a város két oldaláról közelítenénkmeg a bázist?- Nem jó ötlet kettéválni, kislány - csóválta a fejétLennox. - Most nem. Kérem, várjanak, csak egy perc azegész.Sam még mindig habozott.- És hol fognak találni egy régi rádiót?Lennox elfordult és megmutatta. Sam és Mikaela láthatta,hogy a százados figyelmét egy viharvert zálogházkeltette fel. A rácsos kirakatban kidobott hulladékok lenyűgözőgyűjteménye sorakozott, de a tárgyak közöttvoltak viszonylag új darabok is. Nem meglepő egy olyanvárosban, mint Las Vegas, ahol a jelek szerint mindenszemélyes tulajdon megfordult egy-két alkalommal valamelyikzálogházban, hogy a tulajdonos ki tudja fizetnia szerencsejátékok közben felhalmozódott adósságait.Ha sikerül rátalálni a megfelelő berendezésre a roncsokközött, az az életüket mentheti meg.A kutatóhelyiséget és könyvtárat a gát építésének idejénlétesítették. Ha az 1930-as éveket idéző építészeti megoldásokés az art deco bútorok nem szolgáltattak volna erreelegendő bizonyítékot, a Maggie figyelmét magukra vonó,tömött polcsorok minden kétséget eloszlattak.- Jó Isten! - mormolta hitetlenkedve. - Papírakták!- Isten hozta a mezozoikumban - bólintott Simmons.- Az itt tárolt információk némelyike 1913-ból való.- Felemelt egy vastag aktát az egyik asztalról, és magaelé tartotta. - Kézzel írt akta a huszadik század elejéről.A keresés egy kicsit lassú, viszont nem kell félnie,hogy véletlenül törli az egészet.Az időközben felélénkült Glen tőlük balra már egyszámítógép hátulját tépkedte. Keller csatlakozott Simmonshoz,megpróbáltak találni valami szerelőkészletetvagy bármit, amivel összeköthetnek drótokat és épségbenmaradt mikrochipeket. A programozó munka közbenhalkan zsörtölődött.- Elég szarul érzem magam, Mags. Jobb lesz, ha hátrébbállsz, nem akarlak lerókázni.

Maggie bátorítóan rámosolygott.- Tökéletesen érthető reakció, Glen. Büfizz csak nyugodtan,de előbb próbálj célozni. - A félig már kibelezettszámítógépre mutatott. - Lehetőleg ne találd el az elektronikát.A fiúnak sikerült kipréselnie magából egy vigyort.- Hé, előbb dobnám a taccsot rád, mint a hardverre.- Tökéletesen értem. - A lány megnyugtatóan megveregettea munkájába mélyedő kódfejtő vállát. - Tudom,hol a helyem a hierarchiában.Keller az asztalra szórt néhány szerszámot. Glen felkapottegy kis csavarhúzót, és kidugott nyelvvel koncentrálva,lelkesen vette kezelésbe a számítógép belsejét.- Ölni tudnék egy Red Bullért - dünnyögte.- Nem is Fruity Pebbles? - csipkelődött Maggie.Egy szívátültetést végző sebész rutinjával dolgozott,sebesen mozgó ujjait szinte követni sem lehetett, ahogya ház belsejében lévő alkatrészeket bütykölte.- Szükségem van mindkét kezemre - közölte sajnálkozva.- Ilyen melónál nem zabálhatok Fruity Pebblest.De inkább ne kísérts!Simmons nem tudta, hogy a régi antennazsinórokmióta hevernek a kutatóhelyiség hátuljában, de nem isnagyon érdekelte. Kiválasztotta a legszimpatikusabbat,és lefejtette a külső borítást, majd a belső szigetelést is,amíg elő nem bukkantak a rézszálak. Csaknem végzett,amikor valami nekicsapódott a külső folyosóra vezetőfémajtónak. Glen kivételével mindenki mozdulatlannádermedt. A programozó napok óta most először éreztemagát elemében.- Mi az ördög lehet ez? - Simmons a lecsupaszítottantennavéggel a kezében az ajtóra meredt.- Akármi is, nem hangzik valami jól - jegyezte megfeszülten Keller.A döndülések kegyetlen módszerességgel követtékegymást. Glen ügyet sem vetett rá, Simmons antennájáta régi számítógép sietősen újjászerelt belsejéhez kötötte.- Tényleg róka lesz belőle - dünnyögte.Maggie ott hagyta a programozót, és az ajtóhoz rohant.- Segítsenek!Simmons odalépett mellé.- Hölgyem, jöjjön el onnan! Erre megvan a protokollunk!Akármi volt az ajtó túloldalán, nem adta fel. A fémzsanérokkezdtek befelé hajlani. Maggie tekintete az egyrerosszabb állapotban lévő ajtóról az ügynökre villant.- Miféle francos protokollról beszél?- Minden csütörtökön gyakoroljuk - tájékoztattaSimmons.- Ó, ez csodás! - szólt oda a vadul munkálkodó Glen.- "Idegen invázió, csütörtök." Komoly segítség.Maggie magára hagyta a megfelelő eljárást fontolgatóSimmonst, hogy segítsen Kellernek. A miniszter egynehéz fiókos szekrényt próbált az ajtó elé tolni. Talánmégis hasznát tudják venni ezeknek a papíraktáknak,gondolta a lány. A holtsúly ez esetben a segítségükre lehet.Az ajtó egy része behajlott, és a résen egy keskenyrobotfej, majd utána egy felsőtest nyomakodott a helyiségbe.Tomboló egy gyors pásztázással felmérte a szobábantartózkodókat és a berendezést, majd kiegyenesítettea törzsét.- A földre! - üvöltötte Keller. Bár most a kormányzatiszférában dolgozott, korábban ő is aktív szolgálatot látottel a hadseregben.A robot melléből három ezüstös korong röppent ki.Keller ellökte a kővé dermedt Maggie-t, így két korong a

lány feje felett elsüvítve a könyvek és akták közé vágódott.A harmadik penge elsuhant a Glen által átalakítottszámítógép billentyűzete felett, és a programozó ujjábabelecsípve a háta mögött lévő másik gépbe fúródott. Glenfelugrott a helyéről, és a munkáját kis híján otthagyva alassan elhajló ajtóra nézett.- Mi a jó franc ez?Simmons időközben magához tért, és odarohant aHetes Szektor vészfelszerelését tartalmazó üvegtárolóhoz.- Oké - vicsorogta -, a pokolba a protokollal! - Kikapottegy tömegoszlató puskát és egy doboz tizenketteslőszert, és mindkettőt Maggie kezébe nyomta. A lány adobozzal bajlódott, miközben az ügynök magához vettegy kisméretű hordozható eszközt is, melynek kompakttartályába nagy nyomáson zselésített gázolajszármazékottöltöttek.Glen ijedten hőkölt hátra, amikor a gépből néhányszikra csapott ki. Nem szerette ezt a látványt.- Megvan, mehet az adás!Keller felnézett.- A betonon keresztül?- A hálózat még működik - mondta Simmons. - A továbbítókés a terminálok álltak le. Amikor ezt a rendszertkiépítették, a komplexum minden helyiségét alkalmassátették rádiózásra. A fejlettebb kommunikációs eljárásokbevezetésekor leszerelték a rádiókat, de a vezetékekmegmaradtak. Nagyobb munka lett volna kiszedni, mintott hagyni őket. - A mennyezetre mutatott. - Ugyanez ahelyzet a régi antennákkal a gát épületein és a kanyonperemén. Olcsóbb és egyszerűbb megoldás. Amíg nemrozsdásodnak el teljesen, működni fognak. A jelünk kimegyvalamelyik dróton keresztül. Primitív, de hatékony.A morze nem túl korszerű rendszer, de a jel az jel. Csakaz antennákra van szükségünk, hogy kilőjük az éterbe.Valaki biztosan fogja és továbbadja, még ha csak egyhobbirádiós is.A miniszter bólintással jelezte, hogy megértette, ésGlenhez fordult.- Küldje azt, amit mondok. John Keller nemzetvédelmiminiszter hívja a NORTHCOM-ot. Riadókód Fekete Rigóegy-egy...- ...kilenc-öt-Alfa - fejezte be Glen. Egy olyan embernek,aki hozzászokott, hogy vakon gépeljen több mintszáz szót percenként, kőkorszaki módszernek tűnt csupánkét gombot nyomkodni egy üzenet elküldéséhez. Azegyik ujjával pontot, a másikkal vonalat fog továbbítani.Egy hosszú, egy rövid. Nem éppen egy C++ vagy Javaprogramozás.A miniszter döbbenten meredt rá.- Honnan tudja az azonosítóm?- Nézze - felelte Glen a két gombot nyomkodva -,már mondtam az embereinek, hogy volt az a kis hackelésiproblémám. Egész valagnyi kódot ismerek. Tudom amagáét, az elnökét, a NASA-ét... még azt is tudom, hányszorszavazott a legutóbbi Amerikai Bálványban.Keller a fogát csikorgatta. Egy évvel ezelőtt egész életrelecsukatta volna ezt a kis szarházit azért, amit mostbeismert. Jelenleg azonban életek ezrei, talán milliói múltakazon, hogy jól ismerje az ellopott adatokat.- Csak írja az üzenetet!- Oké, oké. - Glen megállt, ujjai határozatlanul lebegteka két átprogramozott billentyű felett. - Hűha, rövidzárlatomvan. Nem emlékszem a morzéra. Olyan régvolt...

- Istenem... én sem! - ismerte be hebegve Maggie.- Maguk szórakoznak velem! - Simmons nem bírtatovább hallgatni, és azzal vezette le feszültségét, hogykoncentrált lángcsóvát zúdított a mindjobban gyengülőajtóra.Maggie odalépett Kellerhez.- Maga a nemzetvédelmi miniszter! Nem tanult morzéta haditengerészetnél?- De igen! - csattant fel ingerülten Keller. - Harmincévvel ezelőtt!Maggie erőlködve próbált visszaemlékezni valamire,amit nagyon régen tanult. Vagy talán csak valaki beszéltróla neki.- Volt egy dal, amit biztosan megtanítottak az NSAterepgyakorlatához. - Halkan dúdolva behelyezte a lőszereketa tömegoszlató puskába. Tomboló kénytelenvolt visszavonulni Simmons miniatűr lángszórója elől.Most azonban visszatért, és újból dühösen verte az ajtót.- A "ti" a pont, a "tá" a vonal. - Csukott szemmel próbáltaidézni a sorokat. - "Al-fa: ti-tá... valami ilyesmi.- Igen! - derült fel Keller. - Igen, megvan! "Bra-vo:ti-tá-tá-tá" - eszembe jutott!Simmons csak egy pillantást vetett rájuk, és megpróbáltatúlharsogni a lángszóró morajlását.- Nagyszerű! Énekeljenek hangosabban! - Minden alkalommal,amikor egy tapogatózó fémláb belépett az ajtómelletti résbe, tűzözönt zúdított rá, és a robot gyorsanvisszavonult.Ám tudta, hogy ha az ajtó végül megadja magát, körülbelülharminc másodpercük lesz rá, hogy végezzenekvele, mielőtt darabokra szaggatja őket.Lennox vadul dörömbölt a zálogház rácsos ajtaján. A feliratszerint a tulajdonos neve Big Rhonda.Bár a százados képzett és tapasztalt vizuális megfigyelőnekszámított, erre a szakértelmére nem volt szüksége,amikor azonosítania kellett a feléjük hömpölygőnőben az üzlet névadóját. Ragyogó mosolyt villantott atulajdonosra, amikor az kinyitotta a rács mögötti üvegezettajtót.- Hé, mit dörömbölnek? Nem vagyunk nyitva!Lennox megpróbált magabiztosnak látszani.- Hölgyem, sürgős segítségre van szükségünk. Nincsvéletlenül egy rövidhullámú rádiója?A nő alaposan megnézte az egyenruhát és a hozzátartozó arcot.- Mondtam: zárva vagyunk.- Könyörgöm, asszonyom! - kérlelte Lennox. - Havan egy rádiója...- Nincs, de egy CB-t tudok adni. Készpénzzel fizet?A százados őrjöngött.- Nemzetbiztonsági érdek! Nyissa ki az ajtót!- Ne beszéljen velem ilyen hangnemben, fiam! Az ajtónbelül Big Rhonda felségterülete van. Ismerem a jogaimat.Hé, nem tudja véletlenül, hogy miért nem működikegyik mobilom se?Lennox hátralépett, és felpattintotta a pisztolytokját,hogy láthatóvá váljék szolgálati oldalfegyvere.- Engedjen be, különben szétlövöm a zárat.A tulajdonos oldalra nyúlt, és amikor felegyenesedett,már egy sörétes puskát tartott a kezében. Ormótlan fegyvervolt; nem túl mutatós, de annál hatékonyabb.- Csak rajta - vicsorogta a nő -, de akkor én lövöm lemagát!A férfi mindkét kezét felemelte.

- Oké, oké! Hölgyem, nekünk erre nincs időnk! -A nő intett a puskával.- Zárva vagyok, nekem rengeteg időm van.- Nézze. - Lennox lassan kinyújtotta a bal kezét, ésvisszahúzta a zubbonya ujját a karjáról. - Látja ezt:A magáé lehet az órám. A hadsereg rangerei hordanakilyet. Mindig a pontos időt mutatja, a genfi atomóra alapján... az Svájcban van.- Tudom, hol van Genf. - A nő kurtán a ház hátsó részefelé intett a fejével. - Három kakukkos órám vanodabent. Egyik sem atom, de azok is mutatják a pontosidőt.Lennox egyre megszállottabban folytatta az alkudozást.- Búvárkodhat is vele, száz méterig vizálló.Rhonda kihúzta magát.- Úgy nézek ki, mint aki búvárkodni szokott?- HÖLGYEM, AZ ISTEN SZERELMÉRE, VEGYE MÁR ELEZT A ROHADT ÓRÁT!Maggie még mindig a Mossberget szorongatva nekivetettea vállát a szekrénynek, és teljes súlyával ránehezedett,hogy megtartsa vele a romokban heverő ajtót. Keller ésSimmons is csatlakoztak hozzá. Mögöttük Glen az összebarkácsoltszámitógép hangszóróira koncentrált. A halk,statikus zúgáson keresztül hirtelen elektronikus zörejekhallatszottak.- Válaszolnak! - kiáltott fel izgatottan a programozó.Tekintete találkozott Kellerével. - Elfogadták a kódját!A miniszter megkönnyebbült.- Rendeljenek el légi csapást! Mondja el nekik a sajátszavaival, mi történt itt, és azt is, hogy mit keressenek akörnyéken. Ennek megfelelően reagáljanak!Glen bólintott, újra a klaviatúra fölé görnyedt. A viharvertajtó közben megadta magát, és Tomboló becsuszszanta résen. Az Álca a szobába ugorva egy pillanat alattfelmérte környezetét, és egyik halálos korongot a másikután engedte útjára.Maggie oldalra vetődött, miközben az egyik pengeéleslövedék átmetszette puskája csövét, még jobban megrövidítvea már eleve csökkentett hosszúságú fegyvert. A sérülésazonban nem befolyásolta a működőképességet. Amikorcsőre töltött és tüzelt, a lövés pontosan mellbe találtaa gyilkos robotot. A mechanoid elektronikus sikolyt hallatott,ahogy a lövés puszta ereje hátravetette. Miután viszszanyerteegyensúlyát, Tomboló körülnézett, és pontosanakkor ugrott fel, amikor Maggie újra tüzelt. A roboteltűnt a mennyezet nyílásában, ahol eltávolítottak egypanelt, hogy hozzá lehessen férni a szerelőjárathoz.- Gyorsan küldj egy üzenetet, Glen! - kiáltotta Maggiea programozónak, miközben óvatosan lépegetve fedeztea mennyezetet, és a puskát szorosan markolvamegpróbált figyelni a fenti zajokra.A fiú vadul verte a két billentyűt.- Mindent megteszek, Mags... de ez a gyilkos szarházieléggé el tudja vonni az ember figyelmét!A lány megtorpant, feszülten figyelt, aztán felemeltea Mossberget, és beleeresztett egyet a mennyezetbe. Azegyik panel leszakadt, és jött vele a robot is. A kalimpálóvégtagok leterítették Kellert, Maggie sikoltott. Simmonsegy pillanat alatt ott termett mellette, és működésbehozta lángszóróját. A mechanoid emberfeletti reflexekkelkitért a lángcsóva elől, és egy éles koronggal válaszolt.Simmonst csak különleges kiképzése mentette meg, azutolsó pillanatban vetődött félre. A korong lemetszetteaz egyik hajtincsét, de más kárt nem okozott. Az ügynök

elhibázása után Tomboló ismét Maggie-t vette célba. És alány tüzelt egyszer, kétszer... klikk.Kiürült.A puskát bunkósbotként használva a közeledő robotfelé suhintott. Tekintete arra a pontra tapadt, ahonnan ahalálos korongok szoktak kiröppenni. Amikor a mechanoidújra lőtt, Maggie lekuporodott. A korongok ide-odapattogtak a szobában. A legtöbb végül beleállt valamibe,az egyik lövedék azonban több pattanás után újra a kiválasztottcélpont felé száguldott. A lány azonban számítottrá, és másodszor is lebukott. A fémlemez elsuhant afeje felett... és tisztán lefejezte a mechanoidot. Tombolófeje koppanva hullott a padlóra, és a test is vele egy időbenomlott össze.Maggie még mindig a kiürült puskát markolva, levegőután kapkodva egyenesedett fel, és lenézett a rángatózótestre.- Hah! Aki másnak vermet ás...Simmons letette a lángszóróját, és keresett egy hoszszúnyelű fogót. Gondosan távol maradt a görcsösen rángatózóés tekergő idegen fémtől, majd egy alkalmas pillanatbanmegragadta a szerszámmal, és vonszolni kezdteát a helyiségen. - Félre az útból, jövök! Szemétszállítás! -Váratlanul Maggie-re mosolygott. A lány még váratlanabbulviszonozta a mosolyt. Aztán a kimerült Glen feléfordult.- Kész? - kérdezte rossz előérzettel. - Átment az üzenet?A programozó összegörnyedt vállal ült a helyén. Egymásodpercig nem reagált, aztán felnézett, és széles vigyorömlött szét az arcán. Felemelte mindkét mutatóujját,melyekkel az üzenetet pötyögtette, megfújta az egyiket,aztán a másikat, és végül bólintott.Tizennegyedik fejezetMiután Lennox újra csatlakozott a többiekhez, Eppsneknem tartott sokáig, hogy közvetett úton kapcsolatbalépjen a Nellisről felszálló gépekkel. Rendhagyó módjavolt ez a kommunikációnak - CB-rádióról az átjátszónés a bázison keresztül a repülőgépekig -, de működött. Halétezett dolog, amiben a hadsereg kiválóan teljesített, az aharctéri rögtönzés volt. Különösen, ha a folyamatban nemvett részt túl sok tiszt.- A város felett köröző repülő egységnek, itt a földicsapat. Hogyan hall minket? Be tudja mérni a pozíciónkat?Csak statikus recsegés érkezett válaszul. Aztán halk,egyre erősödő zúgást hallottak. Alacsonyan, nagy sebességgelegy F-22-es Raptor húzott el a fejük felett, jóvalalacsonyabban, mint azt a polgári légügyi hatóságok engedélyeztékvolna. Lennox az eldübörgő gép után fordult.- Megjött a légierő! Erősítsék meg a helyzetünket!Néhány katona jelzőrakétákat lőtt ki. Azonnal nyilvánvalóvávált, hogy észrevették őket, mert a gép visszafordult.A járműoszlop mellett álló katonák éljeneztek.- Raptor pilóta - szólt Epps a rádióba -, a legutóbbiátrepülése vonalán lévő legmagasabb épülettől öt kilométerredélre vagyunk. Látjuk magát... pontosan felénktart, vége. - Lenyomta a CB gombját, remélte, hogy ezúttalmegnyugtató szóbeli választ kap. Ám továbbra is csakstatikus zörej hallatszott. A vadászgép közeledett, egyremélyebbre süllyedt.A konvoj közepén mozgás támadt, ahogy a pickup, akamion, a sportkocsi, a mentőautó és a Camaro egyszerrealakultak át. Nem kellett kommunikálniuk a humánokkal,hogy tudják, valami baj van.- Jazz, Űrdongó! - mennydörögte Acélfej. -

A szárnyakra!Jazz kiügetett a konvoj egyik oldalára, miközben aRaptor lehetetlenül kis magasságban egyre közelebbért... és rakétákat indított az autókra!- Nee! - üvöltötte Lennox, és oldalra vetette magát.Üstökös több lövést is leadott a szétszóródó, fedezéketkereső célpontokra. Űrdongó és Acélfej saját testi épségükreügyet sem vetve felkaptak és a konvoj elé fordítottakegy közelben parkoló kamiont, hogy megvédjék asebezhető humánokat. Az egyik rakéta a kamionba csapódott,és két darabra szakította a járművet. Űrdongóhátrazuhant, felsőteste az egyik irányba repült, lábai amásikba. A betonon csúszó fém hátborzongató sikolyatársult csúszásához, amíg billegve meg nem állt.A robbanás következtében a helyéről kiszakadóEnergon Kocka pattogva gurult végig az aszfalton. A becsapódásés a rakéta robbanásának lökéshulláma rövidhullámúimpulzust csalt elő belőle, amely a hatótávolságonbelül végigsöpört mindenen - beleértve az összeselektromechanikus berendezést is.A kibontakozó zűrzavart autójukból bámuló két fiatalemberkénytelen volt menekülni, amikor a Kocka energiahullámaelérte járművüket. Miközben botladozvaigyekeztek minél távolabb a helyszíntől, a szedán mindenelektromos alkatrésze miniatűr, soklábú borzalommáalakult, mintha egy viselős fémpók adott volna életethátborzongató utódainak.A távolsággal egyenes arányban gyengülő hullámbanmég elegendő erő maradt ahhoz, hogy betörje egy közeliszupermarket kirakatait. Az impulzus átrohant a polcokközött, és nem sokkal később pánikba esett vásárlók menekültekmindenfelé. Egy játékkonzolokkal megrakottkosarat toló alkalmazott ijedten üvöltött fel, amikor adobozokból fémkarok nyúltak ki, és veszett tombolássaldarabokra szaggatták a kartoncsomagolást. Máshol asíkképernyős televíziók és a hifik növesztettek lábakat,leugrottak állványaikról, és az Energon energiájától megrészegülten,céltalanul botorkáltak körbe-körbe.A szomszédos sarkon egy nagy fegyverüzlet állt. A rácsozottkirakat mögött az egyik puska tétován csápokatnövesztett és remegve feltolta magát, majd visszahullottaz állványára. Az Energon hulláma ilyen távolságból mársokat veszített potenciáljából. Nem lehet megmondani,miféle káoszt szabadított volna el egy második, erősebbkisülés a már így is romokban álló utcán.Lennox a járda mellett kivonszolta magát az egyiktörmelékkupac alól. Ösztöne azt diktálta, hogy szerezzenegy fegyvert és harcoljon. Ám amikor megpillantotta agondjaira bízott tinédzsereket, inkább odasietett hozzájuk,hogy segítsen nekik kimászni a romok közül.Körülöttük az utca harci zónává változott. Egy közelitűzcsapból ömlött a víz. Űrdongó összetört felsőtestébőldeformálódott fémdarabok lógtak, a lábai sehol nem látszottak.- Űrdongó! - kiáltott fel Sam elborzadva, ahogy tudatáraébredt a barátját ért sérülés nagyságának. - Istenem,valaki segítsen!A sárga-fekete torzó erőlködve, kezével a földet kaparvaodavonszolta magát, ahol a Kocka hevert védtelenülaz út aszfaltján. A harcképes katonák Lennox irányításávalvédelmi kordont vontak az ereklye köré. Eppsvisszaszerezte a CB-rádiót a roncsok közül, és gyorsan ellenőriztea primitív készüléket. Összekarcolódott, de sértetlennektűnt. Már csak az volt a kérdés, működik-e? Eztcsak egyféleképpen deríthette ki. Elfordította a gombot,

és meghallotta a recsegést. Az ajkához emelte a mikrofont.- Itt a légierő helyszíni megfigyelője a déli külvárosból;heves tűz alatt állunk, ismeretlen repülőgép támadminket! Hallja valaki?Sercegés. Epps már rosszul volt a sercegéstől, és mégrosszabbul az ósdi CB-től. Hangulata azonban drámaimódon megváltozott, amikor recsegő hang hallatszott akészülék kőkori hangszórójából.- Igen, itt a hadsereg Black Hawkja... közeledik a...vétel... - Az üzenet nagy része értelmezhetetlen volt.- Ismételje! - vakkantotta Epps a mikrofonba. -Vége!- ...fedezéket - mondta a hang. - ...a koordinátáikat...Sercegés és zűrzavar, gondolta Epps keserűen. Nemmarad más választása, mint válaszolni... és reménykedni.- IP Alfától kettő-hét-három fok, tizenöt kilométerNovember Victor egy-kettő-három és három-négy-kettőhét,NA egy-pont-kettő-hat kilométer északra!- Vettem a... válasz... érkezés két perc múlva.Két perc. Epps gyorsan továbbadta az információtannyi embernek, amennyinek csak tudta. Nem volt könynyűfeladat - ugyanis megzavarták. Két sarokkal feljebbmegjelent Kisülés, sasként tekintett le egy épület tetejéről.Megremegett a föld, ahogy egy addig még nem látottÁlca fordult be a sarkon. Az Abrams tank alakjába bújtmechanoid autókat lapított össze masszív lánctalpaival.Samnek és Mikaelának nem volt hová menekülniük, ígycsak kuporogtak, és kővé dermedve figyelték az eseményeket.A Hetes Szektor könnyűfegyverzetű járművei megrohamoztáka tankot, géppuskáikkal tűz alá vették a páncélost.A harckocsiból gránátok helyett energiaimpulzusokröppentek elő. Mindkét támadó jármű találatot kapott,pörögve repültek föl a levegőbe, és földet éréskor felrobbantak.Lennox a fogát csikorgatta tehetetlenségében.A kommandósok szoros védelmi gyűrűt hoztak létre a tinédzserekkörül. Mivel csupán kézifegyverekkel rendelkeztek,nem sokat tehettek a közeledő Abrams ellen, deelszánták magukat rá, hogy a végsőkig kitartanak.Végül nem a tankkal kerültek szembe. A Pusztító nevűÁlca átalakult, két masszív lábán felegyenesedett, áma feje helyén továbbra is ott maradt a torony. És ez a toronymost feléjük fordult. Sam átkarolta Mikaelát, és alány ezúttal viszonozta az ölelést.Az átalakult harckocsi mögött valami alacsony, gyorsalak jelent meg, és száguldás közben alakot váltott. Jazzmenet közben átalakulva az ellenséges robot hátára ugrott,és pont akkor rántotta vissza a másik mechanoidtörzsét, amikor az tüzet nyitott. Az energianyaláb az égberöppent, egyetlen embert vagy épületet sem veszélyeztetett.A kisebb, de sokkal mozgékonyabb Jazz hátraugrott,és nekilökte Pusztítót egy közeli épületnek, éppenamikor Ráesni és Acélfej a helyszínre értek. A három átalakultrobot körbeállta és ütni kezdte az Álcát.Nem voltak egyedül. Lennox a kedvező alkalmat kihasználvatámadást vezényelt katonáinak és a HetesSzektor ügynökeinek. Vetőcsövek emelkedtek fel, és gondoscélzást követően - nehogy a szövetséges robotokattalálják el - miniatűr Sabot rakéták indultak el céljukfelé.Egy ismeretlen helyről érkező energialövedék telibetalálta Jazzt, a földre lökte és kivonta a harcból. Lennoxfelnézett, és embereivel együtt ugyanolyan gyorsan vonultvissza, ahogy az imént előretört. A sarkon egy hatalmasalak fordult be.

Megatron.A sötét fémszörnyeteg a sérült Jazz fölé hajolt, érzékelőivelaz Autobot mellére fókuszált, majd lenyúlt, éserős ujjaival kitépett belőle egy villogva pulzáló energiagömböt.A szikrájától brutális kegyetlenséggel megfosztottJazz azonnal mozdulatlanná vált.Elkésve bár, de a másik kolosszus is megérkezett, akörnyező épületeket elválasztó kerítést áttörő kamionmenet közben alakult át. Megatron látta Optimus közeledését,és maga is alakot váltott. Ám amikor az idegenlégi jármű emelkedni kezdett, Optimus kinyújtott karralelőreszökkent, és rákapaszkodott ősi ellenségére.Ez a súly már túlságosan nagynak bizonyult. A mechanoidokrádőltek az egyik házra, majd kigurultak azutcára. Optimus azonnal felállt, Megatron pedig újra felvettetermészetes, ijesztő kétlábú formáját.- Üdv, testvér! - sziszegte az óriás.Optimus szenvtelenül nézett vissza riválisára.- Üdv, testvér.Mást nem mondtak. Nem hangzottak el újabbszavak,egyetlen nanoszekundumnyi hangkommunikáció semtörtént köztük. Többé már nem. Mintha az utolsó személyestalálkozásaik óta eltelt évezredek sosem lettek volna.Egyszerre támadtak, és hangos csattanással rohantakegymásnak.Űrdongó a kezei segítségével odavonszolta magát alágyan pulzáló Kockához. Magához vette az ereklyét, aztánodakúszott az összeölelkezve kuporgó Samhez ésMikaelához. Amikor Sam a fém gyengéd érintésére hátrafordult,a robot Sam kezébe helyezte a Kockát - láthatóanindulásra ösztökélte a fiút.- Nem! - Sam szemébe könnyek gyűltek. - Nem hagylakitt!Korábban már elmagyarázták nekik, hogy a sárgafeketerobot nem képes beszélni. Ám egy elektromos impulzusátirányítása itt, egy kimenet átkalibrálása ott, ésmégis sikerült működésre bírnia hangképző szerveit.Legalábbis két szó erejéig.- Mmmeeeennnjjj, Ssssammmm...Az elzúgó és felrobbanó Sabot lövedékek, a meghajlófémlemezek, az összedőlő épületek robaján keresztülrotorlapátok dübörgése hallatszott. Lennox felnézett.A hadsereg Black Hawkjai. Jobb későn, mint soha, gondolta.Odarohant a súlyosan sérült Űrdongó mellett állóSamhez, és előhúzott a zsebéből egy hengeres tárgyat.- Ez egy jelzőrakéta. - A legközelebbi épületre mutatott.- Menj fel a tetőre, és jelezz a helikoptereknek, felfognak venni. Ne állj meg, ne nézz hátra, csak menj!Sam a fejét rázta.- De... mit csináljak én a...A százados közbevágott.- Nézz rám, fiú! Te most katona vagy. Mindenki katona,amíg véget nem ér ez az egész! Vidd ki a Kockát avárosból! Amilyen messzire csak tudod. Különben nagyonsok ember fog meghalni!Sam Mikaelára nézett. Sok minden átvillant közöttük,egyetlen kimondott szó nélkül. A lány közelebb lépett.- Akármi is történjék - mondta halkan -, örülök,hogy beültem melléd az autóba.Sam visszamosolygott. Semmit nem tudott mondani,amit ne mondott volna már el a szemével. Magához szorítottaa Kockát, akár egy futball-labdát - amit soha nemtehetett meg az iskolában -, megfordult és rohant. Egyárnyék magasodott fölé. Acélfej fedezte a menekülését.

Elhagyott, megsemmisített és lángoló autók mellett futottakel.Sam zömök kísérőjét találat érte. A lövés ereje ledöntötteAcélfejet a lábáról, és belezuhant egy épület oldalábaaz utca túlsó felén. Bár Lennox szavai folyamatosanott visszhangzottak a fejében, a százados figyelmeztetéseszükségtelennek bizonyult. Samnek esze ágában sem voltmegállni.Ám amikor az F-22-es megindult egyenesen felé asugárúton, és átalakulva Üstökösként landolt előtte, Samneknem maradt választása. Az út lezáródott, és ezt azakadályt nem küzdhette le. Irányt váltott és berohant egykeskenyebb utcába. Mögötte a hatalmas robot tüzet nyitott.Téglák, kövek és aszfaltdarabok röpködtek körülötte.Sam pedig nem tehetett mást, eszeveszett módonüvöltött:- Nem fogsz elkapni! Nem fogsz elkapni!A közeli étteremben csapdába esett vendégek döbbentenfigyelték, ahogy az Álcák módszeresen bontják lea szomszédos háztömböt. Figyelmüket egy pillanatra elterelteegy vörös arccal rohanó, tizenhét éves kamasz,aki egy világító kockával a kezében, a parkoló autókat kerülgetverohant feléjük. Egy cölöpverő méretű láb csapódotta talajra, alig néhány centivel hibázva el a fiút. Azétteremben sikolyok harsantak fel, amikor az egyik öszszelapítottautó pörögve bevágódott az épület elejébe.A szűkebb utcában Sam jobban kihasználhatta jóvalkisebb méretét. Kisülés lába ismét alig hibázta el. Találniakellett egy búvóhelyet, ahol kivárhatja, amíg fel tudjutni a százados által mutatott épület tetejére. De hol?Lejjebb az utcán folytatódott a titánok harca. A hátralépőMegatron karja valamilyen idegen eredetű tüzérségieszközzé alakult. A csőből kivágódó energiacsóva egy teljesháztömbnyit repítette hátra Optimust. A nagyobb csatábanjóformán figyelmen kívül hagyott Lennoxnak maradtrá ideje, hogy megragadja Eppset, és egy közeli épületremutasson.- Mondd meg neki, hogy annak a tetején szedjék fela kölyköt! - Ha egyáltalán sikerült eljutnia odáig, tettehozzá magában.Epps engedelmesen beleszólt a még mindig működőCB-rádióba.- Figyelem, Black Hawkok, egy létfontosságú szállítmánytbirtokló civil fiatalember azonnali evakuálásátkérjük! A célszemély az aktív harcterület melletti legnagyobbépület teteje felé tart! Sürgős, sürgőslA katonák, ügynökök, Álcák és Autobotok által egyarántfigyelmen kívül hagyott Mikaela megpróbálta kivennia részét a harcból. A közeli parkolóban egy autómentőparkolt. Egy aszfalttörmelékkel betörte az ablakát,és bemászott a fülkébe. Reménykedett, hogy megtalálja akulcsot, de csalódnia kellett. A bejutást biztosító útdarabkávalleverte az indító burkolatát. A szakértő ujjak és azéles fogak lecsupaszították a megfelelő drótokat, az egymáshozérő rézszálak szikrát vetettek.- Gyerünk már, gyerünk.' - sziszegte idegesen.Az újabb szikrákat mély morgás követte, ahogy a motorvégre életre kelt. Mikaela kihúzta magát az ülésben,hátranézett a válla felett, és tolatni kezdett az autóval.A díszes, régi irodaépületet éppen renoválták. A bútorzathiánya miatt így csupán építési törmelékek és kellékekgátolták Sam rohanását: festékesdobozok, félig összeállítottállványok, linóleumdarabok, üvegszálas szigetelőanyagoktekercsei, csomagok és dobozok, szeméthalmok.

Rögtön látta, hogy semmi értelme működő felvonót keresni;az is biztosan szerelés alatt áll. Nekivágott alépcsőnek,miközben az épület folyamatosan remegett a közelirobbanásoktól.Nem is olyan vészes, biztatta magát. Nem rosszabb,mint az iskolai pályán futni, ráadásul nem volt itt az edzősem, hogy vöröslő fejjel üvöltse: lemaradsz, lassú vagy,így sosem kerülsz be a csapatba, Witwicky, soha nem leszel...Gigantikus fémkoponya törte át az éppen maga mögötthagyott emelet falát. A fej elfordult, a csillogó,feketelencsék Sam felfelé rohanó alakjára fókuszáltak. Ötmasszív fémujj nyúlt utána, de sikerült felugrania a következőemeletre, és a mechanoid keze csak a lépcsőtmarkolta.A tető üres volt, sértetlen és elhagyatott. Ujjai a jelzőrakétávalbabráltak, kis híján sikerült elejtenie. Végül aperem közelében működésbe hozta, és a cső szerencsérefelfelé mutatott. A ragyogó fénylabda az ég felé szárnyalt,a rakéta félreérthetetlenül és eltéveszthetetlenüljelezte tartózkodási helyét.A fénycsóva még félúton sem járt a föld felé, amikoraz épület mellett már meg is jelent egy katonai BlackHawk helikopter. A nyitott ajtóban egy kommandós állt,egyik kezét a gépből veszélyesen kihajolva lefelé nyújtotta.- Fogd meg a kezem, kölyök! A kezem! - kiáltotta.Sam előrelendült, a lebegő helikopter rotorlapátjaikeltette szélörvény a szemébe fújta a haját. Rettenetesenhosszúnak tűnt az út a helikopterig. Egyik kezével erősenszorította magához a Kockát, a másikkal előrenyúlt...A világ felrobbant körülötte.A detonáció elvakította és hátralökte, megpróbált keresztüllátnia körülötte szétszóródó, lángoló helikopterroncsokon.Kivonszolta magát a tető szélére, lenézett, ésmég látta az eldübörgő F-22-est.A gép elektronikus tekintetével fenyegetően felnézettrá. Már megint Üstökös.Lennox kétségbeesetten figyelte a Black Hawk lángolvazuhanó darabjait.- Nem, nem, nem! - A becsapódást követő robbanáselől fedezékbe húzódott. Amikor újra felnézett, már egyrobot hatalmas érzékelőpárjába bámult, a mechanoidszerencsére nem fenyegetően, inkább kérdőn nézte.A százados a magas épület tetejére mutatott. - Ott fenn!A fiú bajban van!A Transformer feje hátrabillent, tekintetével követteLennox ujját, és számba vette a lehetőségeket.Mikaela tudta, hogy rajta kívül van még valaki, akineka harc hevében senki nem szentelt figyelmet. Beállt amegfelelő helyre az autóval, gyorsan kiszállt és hátrasietett.A vontatóláncok ott voltak a helyükön, ahol lenniükkellett. Kihúzta őket, ahogy oly sokszor megtette évekkelkorábban, odavonszolta a tehetetlenül fekvő Űrdongóhoz,és mindkettőt rögzítette a fémvállak körül. A műveletnem tartott sokáig. Nincs nagy különbség, gondoltamagában, miközben a külső emelővezérlőt keresgélte.Végre megtalálta a megfelelő kart. Lenyomta, és alánc megfeszítésével ülő helyzetbe húzta fel a sárgafeketealakot. A robot azonban ennél többre nem volt képes,hiányoztak a lábai. Ráadásul jelenlegi, súlyosan sérültállapotában át sem alakulhatott. Nem mintha egyhátsó kerekek nélküli Camaro sok mindent tehetettvolna.

Éppen azon gondolkodott, melyik utcát válassza amenekülésre, amikor újabb szereplő jelent meg a színen.Az átalakult tank, Pusztító eléggé összeszedte magát ahhoz,hogy újból csatlakozzon a küzdelemhez. A robot elsőlövése leverte a lányt a lábáról. Kábán támolyogvapróbált magához térni. Ha nem tesz valamit, mégpediggyorsan, akkor őt és Űrdongót is rövid úton elintézik. Ésa mechanoidtól eltérően ő nem fog hosszabb ideig kitartani,ha fel kell áldoznia valamelyik fontosabb testrészét- például a lábait.Az autót fedezékként használva előresietett, és bemászotta vezetőfülkébe. Padlóig nyomta a gázpedált, és inkábblemondott a kaotikus utcákról egy két épület közötti,keskeny parkoló kedvéért. A hosszúkás parkolóterületvégén újabb utca nyílt. Amikor odaért, lelassított, ésszinte centinként óvakodott ki a kereszteződésbe.Az utcán csend honolt. Halálos csend. Nem repkedteka halálos magnéziummal mindent átégető Sabot lövedékek.Nem csépelték egymást és az épületeket óriásrobotok.Mehetett jobbra és balra is. Akármerre fordul, gyorsanmaga mögött hagyhatja a konfliktust. Háta mögöttépületeket rengettek meg a tomboló háború robbanásai.Válogatott káromkodások villantak keresztül azagyán. A legszaftosabbakat mormolva eltekerte a kormányt,és nem észak vagy kelet felé indult, hanem viszszafordult.Arra, amerről jött.Vissza a csatába.Az egyik épület romjai mögött megbúvó Lennoxnak ésembereinek szinte folyamatosan mozgásban kellett maradniuk,hogy elkerüljék Pusztító csapásait. Miközben abehemót legfrissebb fedezéküket ostromolta, a századoskifújta magát, és magához hívta a Hetes Szektor kommandósainakegyik szakaszát.- Az épület háromemeletes - lihegte. - Menjenek fela legfelsőre, és próbáljanak megfelelőbb szöget találni,ahonnan tűz alá vehetik ezt a dögöt. Mi majd itt lent lekötjüka figyelmét. - A szakasz vezetője bólintott, és intettaz embereinek. Futva indultak a lépcső felé, hátrahagyvaLennoxot és a többieket.Amikor befordult az utolsó sarkon, Mikaela ismét otttalálta magát a küzdelem perifériáján - és Pusztító hátamögött. A tank előtt, az egyik épület belsejéből katonáktüzeltek az Álcára, amire a harckocsi szórványos energianyalábokkalfelelt. Pusztító semmi jelét nem adta annak,hogy tudatában lenne a háta mögött zajló eseményeknek.Mikaela vett egy mély lélegzetet, keményenmegmarkolta a kormányt, és padlóig nyomta a gázpedált.Űrdongó széles teste jobbra-balra lendült, egymásután tépkedte le az elhagyott autók nyitott ajtaját, ahogya vontató növelte a sebességét.- Én célzok, te lősz! - kiáltotta hátra a lány a nyitottablakon. A robot torzójából egyetértő, agresszív zenetört elő - a heavy metál igazán illett az alkalomhoz -, ésa mechanoid készenlétbe helyezte a karjába építettágyút.- Űrdongó! - kiáltotta Mikaela, ahogy az átalakulttank egyre nagyobbá és nagyobbá vált a szélvédő előtt -Lődd szét a kúra...!A mondat többi részét már nem lehetett hallani, merta robot precíz lövései elsüvítettek mellette. Mindkétenergiaimpulzus az átalakult Pusztító hátába csapódott;a levegőbeömlő nyílás darabokra szakadt, a harckocsihátsó fele elemelkedett a betontól. A robot rommá törve,füstölögve esett vissza az útra.

- Szép lövés! - kiáltotta a lány. Sokszor vett részt azapjával roncsderbin, de a többi jármű ott sosem lőtt viszsza.Sam a tetőn kuporogva azon töprengett, mi legyen akövetkező lépése, amikor egy hatalmas alak robbant ki aháta mögött a lépcsőházból. A tető több helyen beszakadt,a levegőben törmelék repkedett. A porfelhőn keresztülsötét árnyat látott felemelkedni.- RAVASZ KÁRTEVİ. - Megatron pontosan rá nézett.Samnek nem volt hova menekülnie. Roppant kéz nyúlt kifelé. - VÉGE. ADD IDE A KOCKÁT.Sam a tető szélén egyensúlyozott. Vetett egy pillantástlefelé, és a hányingerével küszködve szorította magáhozhalványan izzó terhét.- Nem, nem fogom...- ELISMERÉSRE MÉLTÓ AZ ELLENÁLLÁSOD: BÁTORSZAVAK EGY ILYEN APRÓ, TÖRÉKENY ORGANIZMUSTÓL.DICSÉRETES SZAVAK. - Az egyik ujj türelmetlen mozdulatottett. - A KOCKÁT. MOST.Sam ziháló mellkassal araszolt hátrébb, testének egyrésze és feje már a mélység felett lebegett.- Soha. Nem. Kapod. Meg! - Jobbra vetette magát, ésa túloldali perem felé rohant. A leülepedő poron keresztülegy tűzlétra dupla fémivét látta.Az utcán, ahová Lennox és az emberei kimenekültekaz épületből, a százados egy parkoló motorkerékpárt vettészre. A pánikba esett sofőr magára hagyhatta járművét.Az indítókulcs ott lógott benne: remek. Felállította a motort,és hátrakiáltott a nyomában loholó műszaki őrmesternek:- Epps, látni akarom a kislányom, érted?A tiszthelyettes elvigyorodott.- Miért, szerinted én nem akarom az enyémet?- Akkor szabadítsuk rájuk a poklot! - Levette a hátáróla sorozatvetőt, és a csövet a motorkerékpár kormányárafektette. A lángoló roncsok között kanyarogva nekivágottaz utcának. Epps egy másodpercig követte a tekintetével,aztán lassan, tagoltan beleszólt a CB-be.- Nellisi Raptorok, támadás! Válasszanak célpontot!- Az üzenet továbbítása után követte a Hetes Szektor katonáinakpéldáját, és megpróbált keresni valami mély,sötét és szilárd helyet, ahová beáshatja magát.A két repülőgép dühös zúgással közeledett az utcavége felől - és nem alakultak át, miközben célba vették atomboló Kisülést. Az Álca megfordult, hogy szembenézzenaz emberi fenyegetéssel. Ám közben nem vette észreaz alatta átszáguldó magányos alakot, aki megragadta avetőcsövet, megcsúsztatta a motort, és a két hatalmasláb között átcsúszva pontosan akkor nyitott tüzet, amikora robot felkészült a repülőgépek semlegesítésére.A mini Sabot lövedékek az Álca testébe és végtagjaibamartak, átolvasztották a fémet és csúf, lassan táguló lyukakathagytak maguk után a felületen. A sérülések nemvoltak elég súlyosak ahhoz, hogy végezzenek a robottal,viszont elvonták a figyelmét annyi időre, hogy a közeledővadászok elindíthassák a rakétáikat. A méretes Sabotrobbanófejjel sietve felszerelt rakétákat.A lövedékek becsapódtak a felegyenesedő mechanoidba,letépték az egyik karját, és hatalmas, fehéren izzókrátereket ütöttek a mellébe és a hasába. A Transformerelektronikus sikolyt hallatott, megingott - és a továbbcsúszóLennox háta mögött megsemmisült.Sam teljes erőből rohant a létra felé. Ha sikerül időbenelérnie, akkor... akkor mi? Talán kap egy esélyt.Nem arra, hogy lemásszon az utcáig, az túlságosan meszszevolt. Megatron jóval azelőtt elkapná, hogy leérne.

Esetleg betörhet egy ablakot, eltűnhet az üres épület belsejében,elrejtőzhet - hadd keresgélje ez a behemótgyilkológép!Nem kellett volna reménykednie.Az egyik óriási ököl lecsapott, belemélyedt a tetőbe,szilárd fémfallal zárta el Sam útját a létra felé. Egy ágyúbanvégződő, hatalmas kar emelkedett fel, és lövésévelbeomlasztotta a tető egy részét Sam előtt. A figyelmeztetőnekszánt lövés előre nem látott következményekkeljárt. Sam lába alatt megmozdult a talaj. A robot alábecsültesaját energiaimpulzusának erejét. A fiú a lyuk széléntántorogva próbálta megőrizni egyensúlyát, ám végülnéhány másik századból származó szobor és 1930-astörmelékdarab kíséretében átzuhant a tető peremén.Esés közben átvillant az agyán, milyen nagy kár, hogymár nem lesz alkalma megcsodálni az elegáns építészetimegoldásokat a maguk időtlen, és kétségtelenül szemetgyönyörködtető valójukban. Talán egy-két szobrot közelebbrőlis szemügyre vehet, mielőtt földet ér. Lehunyta aszemét...És becsapódott. Keményen, de korántsem olyan keményen,mint várta. Ráadásul sokkal hamarabb is. Kinyitottaa szemét és azt látta, hogy egy hatalmas kéz tenyerénfekszik. A szín valahogy ismerősnek tűnt - felnézett,és azon kapta magát, hogy egyenesen Optimus érzékelőlencséibebámul.Együtt zuhantak az utca felé. Megatron habozás nélkülutánuk vetette magát. Sam rájött, hogy még ha egydarabban landolnak is, a föld és a mögöttük érkező kolosszusközé fognak kerülni.Optimus egyik kezével védelmezőn szorította a melléhezSamet, és zuhanás közben megfordult. Másik karjahatalmas ágyúvá alakult. Az első lövés célt tévesztett, amásodik viszont talált, és oldalra lökte az őket üldözőMegatront. Az Álcák vezetője félelmetes erővel fog aföldbe csapódni, de szerencsére nem rajtuk.Optimus mindkét lábát kinyújtotta, és belevájta azépület oldalába. Több emeletnyi betont és acélt szakítottakát, és bár a zuhanásuk lassult, nem állt meg teljesen.Amikor végül leértek, a becsapódás ereje megrázta a közeliházakat. Sűrű por- és törmelékfelhő csapott a magasba.Odafent a Nellis Légibázis újabb F-22-esei közeledtek;a gépek kis sebességgel, alacsonyan repülve keresték a célpontokat.A fedezékéből előbújó Epps örömmel segítettnekik.- Korlátozott támadás, irány nyugat, a fő célpontmozog! - vakkantotta a CB-be. - Gyerünk, gyerünk!Megatron nem messze tőlük a lábára érkezett, és pillanatokalatt magához tért a megrázkódtatásból. Lennoxés emberei azonnal mini Sabot lövedékek záporát zúdítottáka gigantikus mechanoid páncélozott testére. Nemvoltak ezek halálos lövések, viszont meglehetősen zavarónakés bosszantónak bizonyultak Megatron számára.Akárcsak a kártevők.- Passzív célpont! - üvöltötte a százados. - Össztűz!Gyerünk, Epps!- Rajta vagyok... jön a vihar, esernyőket kinyitni! -kiáltott vissza a műszaki őrmester, miközben a kézi sorozatvetőktüzet nyitottak.Miközben a porfelhő lassan oszlott az Optimus földetérésének helyét jelző kis kráter körül, a robot leeresztetteaz egyik kezét, és szétnyitotta ujjait. Sam még mindig aKockát markolva lecsúszott a fémfelületről, és végre ismétszilárd földön állt. Érthető kábasággal hátratántorodott, és

bizonyára el is esett volna, ha egy fémujj nem támasztjameg gyengéden.- Saját életed adtad volna, hogy megvédd aKockát?- kérdezte jól hallható hitetlenkedéssel Optimus. - De hiszenez nem a te fajtád szikrája.Sam ellépett a fémujjtól, és kimerültsége mélyéről valahogyelőcsalt egy mosolyt.- Hé, áldozat nélkül nincs győzelem - motyogta aligérthetően, és mindkét karját a halványan izzó Kocka köréfonta.Megremegett a talaj, amikor a föld felett suhanóMegatron befordult a szomszédos sarkon, és Optimusbacsapódva a földre döntötte a másik robotot.- AZ ENYÉM! A KOCKA AZ ENYÉM!Sam kábasága nem múlt el, de egyelőre még képesvolt irányítani a lábait. Megfordult, és félig futva, féligbotladozva próbált eltávolodni a kiújult küzdelemtől.Az áthúzó repülőgépek az eltéveszthetetlen célpontrazúdították rakétaterhüket. Néhány rakétának sikerült áthatolniaa képtelenül vastag külső páncélzaton, és lelassítottákaz óriást, de nem akadályozták meg benne, hogySam után nyúljon. A humánok okozta sebek semmit nemjelentettek a mechanoid számára. Csak a Kocka számított,az Energon, semmi más. A Forrás. Ha azt megszerzi,minden mást könnyedén és erőfeszítés nélkül elérhet.Kinyújtott karral előrehajolt, hogy megragadja prédáját...Optimus a talajjal párhuzamosan, széles Ívben meglendítettea lábát; a levegőt hasító végtag elzúgott a lebukóSam feje felett, és telibe találta Megatront, aki hátratántorodott,de nem esett el. A rúgás csupán a figyelemeltereléstszolgálta, nem volt halálos erejű.- Érintsd a Kockát a szikrámhoz! - kiáltott OptimusSamre. - Az egyesülés elpusztítja mind a két energiaforrást!A talpon maradásért küzdő Sam a hátán fekvő mechanoidranézett.- De... de mi lesz veled?- CSINÁLD! - mennydörögte a robot.Sam rövid habozás után egyik kezével felemelte aKockát, és odalépett a földön fekvő mechanikus testhez.A döbbent Megatron azonnal felismerte a humán szándékát,összeszedte magát és előrelendült.- NE!Az egyik masszív kar zúgva csapott le az Optimusmelléhez közelítő Samre. A fiú tett még egy lépést... aztánvillámgyorsan oldalra ugrott, és három hosszú lépésselfelfutott az Álca karján. Ki gondolta volna, hogy egyszermég hasznát veszi azoknak az unalmas, állandóanismétlődő gyorsasági teszteknek, melyeket a futballpályánkellett végrehajtania?A kártevőket könnyű volt eltaposni, ám annál nehezebbelkapni.Miközben a meglepett Megatron a másik kezével aváratlanul felé rohanó humán után nyúlt, Sam félig lehunytaa szemét. Nem tudta, mire kell számítania, amikoraz Álca mellének közepéhez nyomta az Energon Kockát.A vakító fényvillanás hátravetette a fiút, ahogy Megatrontúlterhelődött szikrája felrobbant. Elszabadultenergiacsápok tekeregtek minden irányban, villámokcsapkodtak a megsemmisülő hasi páncélzatból. Az óriáskiegyenesedett és hátralépett, a melléhez kapott. A hatalmasfej előrebillent, a tekintet megtalálta a földön heverő,tehetetlen Samet. Az egyik kéz érte nyúlt - és megálltfélúton. Megatron tett egy bizonytalan lépést előre,aztán egyet hátra, majd görcsösen megvonaglott... és

eldőlt.A közelben köröző Üstökös csalódott sikolyt hallatott,és a menekülés mellett döntött. Nem valamelyik égtáj felétávozott, hanem a felhők és az azon túli világ irányába,ahol az üldözésére induló, emberek vezette F-22-eseknem érhették utol.Hosszú idő után újra csend ereszkedett a déli külvárosra.Maggie és Glen a sebesült védelmi minisztert támogattáka gát alapjától a folyó mögötti, evakuációs zónává kinevezettszervizterületig vezető úton. Simmons szinte márgondtalanul lépkedett mellettük, egyik kezéből a másikbadobálva Tomboló leválasztott fejét.- Egy kis emlék a trófeafalamra - kacsintott Maggiere.- Szép munka volt, Ász. Ha érdekli, esetleg lenne együresedés a Hetes Szektorban. A parancsnokságunk Washingtononkivül van, egy csendes, vidéki helyen, messzeLangley-től. Nyugalom, erdő, szarvasok, csobogó patakok,jó fizetés. - Bátorítóan mosolygott. - A munka pedigmindig érdekes. - Észrevette, hogy Glen figyeli, éshatározottan megrázta a fejét. - Maga nem, csak a hölgy.İ nem pánikolKeller elfintorodott, és fájdalmasan az ügynökre vigyorgott.- Álljon be a sorba, ő már az én stábomban dolgozik.- Maggie-re nézett. - Ugye nem tiltakozna egy sarokirodaellen? Szép kilátás, közel a Pentagonhoz és a vadonatújChevy Solstice-hoz.- Nem uram - vallotta be őszintén Maggie -, egy sarokirodanagyszerű lenne. Viszont ha lehetne szó némifizetésemelésről, mivel tartozom a főbérlőmnek egy...A férfi mosolya feszesebbé vált, de csak egy kicsit.- Ne kisértse a szerencséjét.- Értettem, uram.A mentőhelikopterből kiszálló orvosok megszabadítottákőket a miniszter súlyától, és a várakozó járműhöztámogatták a férfit. A tétovázó, ám elszánt Glen ekkorolyasvalamit tett, ami jóval nehezebb feladat volt számára,mint átkötni egy régi számítógépet, vagy behatolni atiltott kormányzati rendszerekbe: megfogta a lány kezét.Aznap délután még az egyik déli kerület nyüzsgő főutcájánakszámító romhalmazból előbukkanó Lennox addigkutatott a törmelék közt, amíg meg nem találta Eppst.Tiszt és tiszthelyettes egy hosszú pillanatig nézték egymást.Aztán felemelkedtek a kezek, és a két tenyér csattanásavégigvisszhangzott az utcán. Mindkét férfi mosolygott.Epps egy óra múlva azonban már újra panaszkodott.Valamivel távolabb Ráesni és Acélfej visszatértek társaikés vezérük kereséséből. Acélfej a karjában tartottaJazz élettelen, szikrájától megfosztott testét. Gyengédenletette bátor bajtársukat a széttöredezett járdára.Optimus lehajolt, a fémtetemet tanulmányozta. Semmitnem szólt. Egyetlen szó sem hangzott el, még elektronikusúton sem kommunikáltak. Nem volt rá szükség.Mindegyikük érezte magában a szavakat anélkül, hogykimondták volna. Osztoztak a pillanatban.Optimus végül elfordult, és tett néhány lépést az útközepén tátongó mély kráterig. A gödör alján egy alakfeküdt összetörve, kifacsarodva, mozdulatlanul. Megatron.- Nem hagytál nekem választást... testvér. Egyikünknekmeg kellett halnia, hogy leszámoljunk az Energonnal.Én hajlandó voltam elfogadni, hogy én legyek az.Mégis jobb, hogy végül te lettél.Egy sokkal kisebb alak közeledett tétován, előrehajolvabelenézett a kráterbe, aztán felegyenesedett, és végignézettaz előtte álló roboton.

- Csak egy nagy villanásra emlékszem, aztán valamifelkapott és átdobott az utcán. Mi történt a Kockával? -kérdezte bizonytalanul Sam.- Megsemmisült - felelte Optimus.Sam felnézett az óriásra.- De szükségetek lett volna rá, hogy hazamenjetek ésújjáépítsétek a világotokat.- A Kocka nélkül nincs hazatérés. Az a cél már nemlétezik. Az az otthon lezárult számunkra. - A csillogófémkoponya előrebillent, találkozott a tekintetük. - A miotthonunk most már itt van. A te fajtád mellett. A humánokközött. - Azzal előrehajolt, a teljes felsőtestét bedöntötteSam irányában, amíg a talajjal párhuzamosan nemállt. A fiú becsületére legyen mondva, derekasan tartottamagát a feje felett lebegő sok tonna fém ellenére.- Az életemet köszönhetem neked - mondta Optimus.- A humánok nem mindig gondolkodnak racionálisan,viszont gyors az észjárásotok. - Ismét felegyenesedett,és a kráterre nézett. - Szerencsére Megatron sem.Mindannyian az adósaid vagyunk. - A túlélő robotokodagyűltek Sam köré, a fiút fényes fémfal vette körül. Vezetőjüketutánozva ők is meghajoltak. Sam felnézett, lassankörbefordult, mindegyiküket alaposan szemügyrevette. Lenyűgöző, megható, és szinte már félelmet keltőlátványt nyújtottak.- Izé... ugyan már, srácok - motyogta elvörösödve.Egy átlagos nap szokásos reggele volt. Vagy talán egy szokásosnap átlagos reggele. A lényeg, hogy a történtek utánmegnyugtatóan hatott. A tragédiát és a harcot követőenaz élet ment tovább: a világon, az országban, a városban.Sőt még a Nyugalom Gimnáziumban is. A folyosókat színek,szagok és az előírások által engedélyezett halk zenetöltötte meg.Sam és Miles csupán két srác volt a beszélgető, sétálgató,nevető és pletykáló diákok tömegében. Mindkettenmegtorpantak, amikor Sam meglátta a barátai megszokottgyűrűjében feléjük sétáló Mikaelát. A lány felnézett,találkozott a tekintetük... aztán az övé továbbsiklott.Sam hátrafordult, és megpillantotta a focista haverjaivalbeszélgető Trent DeMarcót. Egy világ omlott össze benne.De miért is lepődött meg? - kérdezte magától. Vagynem tanulta meg Mr. Dockweiller óráján, hogy a történelemnekmegvan az az átkozott szokása, hogy ismételjeönmagát?Mikaela elvonult mellette a folyosón, és megállt Trentelőtt. Ott volt az izom, ott volt a pénz. Hiszen Trentfocista.Hogy ő, Sam Witwicky mit vitt véghez az elmúlt héten,az már nem számít. Miles most az egyszer nem kezdettel jópofizni, miközben a két fiú a kijárat felé indult.DeMarco látta közeledni Mikaelát, és széles vigyor jelentmeg az arcán.- Bocsánatkérés elfogadva, visszaveszlek.- Nem. - A lány fürkésző tekintettel méregette. -Csak egyvalamit mondj meg. Milyen a befecskendezésiaránya az apucidtól kapott Escaladed-nak, amikor kettesbenmész fel a dombon?Trent meghökkenten nézett rá.- Miről beszélsz?- Semmi olyasmiről, amit te megérthetnél. - Azzaltovábbsétált. DeMarco és barátai a tekintetükkel követték.Másra nem tellett tőlük.Sam az iskola parkolójában elbúcsúzott Milestól, akinekszintén sikerült összekaparnia annyit, hogy vegyen

magának egy tragacsot. A járgány nem volt valami nagyszám, de tökéletesen megfelelt a tücskök szállítására, éslegalább nem Samnek kellett hazafuvaroznia. Ami Milesnakis tökéletesen megfelelt. Sam legjobb barátja voltugyan, de a vezetési stílusától égnek állt a haja.Amikor Sam a Camaro közelébe ért - az autót felújítottákés rendbe hozták, köszönhetően a Lockheed Martinszupertitkos Skunk Works részlegének, valamintZero-Gee Bob városi autószervizének -, a rádióból a"Csak egyedül" halk taktusai köszöntötték.Megállt a sofőrülés ajtaja mellett.- Tényleg vicces. Komolyan. Kösz a morális támogatást.- A kilincs után nyúlt.Egy hang azonban megállította.- Hé, nőcsábász!Megpördült.Mikaela. Gyönyörűséges volt... és egyenesen felé lépdelta parkolón át. Megállt a fiú mellett. Nagyon közel. Ésvigyorgott. Sam kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit,de esélye sem volt szavakba önteni a gondolatait. Alány hibájából. Azok az átkozott ajkak kíméletlenül lecsaptakaz övére, el sem akarták ereszteni. Levegőt is aligtudott venni tőlük.Oké, tűnődött magában, miközben minden más gondolatmég a megszületése közben elhalt a fejében. Majdkésőbb panaszkodik. Nagyon ledorongolja a lányt. Elmondjaneki, mit érzett, amikor ő... amikor... amik...A csillogó, sárga-fekete autóból lágy zene szűrődöttki: az Aerosmith "Ifjonti vágy"-a.Csodálatos, tiszta nap volt a fővárosban. Az időjárás még aszokásos kölcsönös ugratásokat és baráti heccelődést istompította. Az egyik belvárosi irodában az Egyesült Államoknemzetvédelmi minisztere egy hosszú asztal egyikvégénél állt, és a vele szemben ülőket méregette. Az arcokonvárakozás tükröződött, minden szempár őt figyelte.- Annak érdekében, hogy a nyilvánosság szemébencsökkentse az eset valódi jelentőségét és horderejét, azelnök utasítást adott a Hetes Szektor feloszlatására, valamintaz elpusztított idegen lények maradványainak eltüntetésére,természetesen a lehető legnagyobb titoktartásmellett. İ és a hivatala fogja elvinni a balhét mindazért,ami hivatalosan "balsikerű polgári-katonai kísérlet"címszóval fut. A médiától rengeteg kérdésre számíthatunk.Tekintve, hogy a "földönkívüli invázió" a lehetőlegkevésbé valószínű magyarázatok közé tartozik, úgygondoljuk, képesek leszünk kezelni a helyzetet. A teljestitoktartás az érintettek nagy száma miatt persze megoldhatatlan,de biztosítottak róla, hogy ez nem fog problémátjelenteni. - Megfordult, és egy fali képernyőre mutatott.A képen egy kísérőhajókkal körbevett teherszállítóúszott a vízen. Ahogy a távirányítású kamera ráközelített,látni lehetett, hogy az élettelen Álcák deformálódottmaradványait átlökik a korláton, és a fémdarabok eltűnneka fehér tarajú hullámok között.- Hogy a... khm, testek lehetséges felbomlása miattaz esetleges környezetszennyeződés minden veszélyételhárítsuk, a maradványokat a Lőrinc-árokba szórtuk. Ezazt jelenti, hogy az Álcák az óceán egyik legmélyebbpontján, nyolc és fél kilométer mélyen fognak nyugodni.A beprogramozott detonációt észrevehetetlenné teszi amélység, a nyomás és a fölötte lévő magas vízoszlop.A szenzorok világszerte csupán egy kis szeizmikus mozgástérzékelnek majd, ami azon a területen a kőzetlemezekmozgása miatt mindennapos dolognak számít. Ráadásul

a kiválasztott hely egy víz alatti kráter belsejébentalálható. Biztosítottak róla, hogy a robbanás ereje öszszeomlasztjaezt geológiai képződményt, és a törmelékmindent maga alá temet.A kormánytisztviselők és a magas rangú katonatisztekösszenéztek. Végül egy másik minisztérium államtitkáraszólalt meg. A helyzet komolyságát figyelembe véveszinte már számítani lehetett a szavaira.- Vajon mi lesz ebédre?A farmépület dombos mezőgazdasági vidéken állt. A házelőtt parkoló öreg teherautóhoz és viharvert szedánhozmost egy csillogó, fekete GMC pickup csatlakozott, amelyaz épülethez kanyarodva megállt a sáros talajon. Lennoxegy hosszú pillanatig nem mozdult a kormány mögül:nézte a házat, magába itta az udvar, a fészer és az istállólátványát. Semmi új, semmi különleges, neki mégis ez voltXanadu. Amint kilépett az autóból a sárba, a ház főbejáratakivágódott, és egy fiatal nő rohant felé, karjában agyermekükkel. Felesége mosolya olyan széles volt, mint eza vidék, amely egészen a horizontig nyúlt, és olyan meleg,akár a lenyugvó nap. Szinte felolvadtak egymás ölelésében.Aztán Lennox elvette a babát; első alkalommal tartottaa kezében saját lányát. A kislány nagy, csodálkozószemmel meredt rá egy darabig, majd hangosat büfizett.Csodálatos nap.A fekete pickup észrevétlenül megrázta magát, akáregy kutya. Az összes sár lepergett az oldaláról, de még aporszemcsék is leszóródtak, és összegyűltek a széles keréknyomokban...A dombtető nem volt éppen egy Everest, de ennél magasabbhelyet nem lehetett találni a város környékén. Sam ésMikaela Űrdongó motorháztetején ültek, és ugyanazt anaplementét nézték, amely az apró farmra vetette mágiáját.A közelben egy utas és sofőr nélküli mentőautó parkolt.Ugyanúgy nem illett bele a tájba, mint a fölé magasodócsőrös kamion.Miközben Mikaela Sam vállán nyugtatta a fejét, a fiúpedig egyszerre próbált menőnek tűnni és nem leesni acsúszós motorháztetőről, Optimus magában elmélkedett.- Az Álcák hadserege most egy időre vereséget szenvedett,és a sors ajándékkal szolgált számunkra. Egy újvilággal, amit az otthonunknak nevezhetünk. Most máritt élünk az emberek között, elrejtőzünk közöttük, de titokbanfigyeljük őket. Várunk. Védelmezünk. Tanúja voltam,mekkora bátorság és áldozatkészség lakozik bennük.Bár belsőleg, és sok más módon is világok választanakel minket egymástól, sokkal több van bennük, mintami kívülről látszik.A két humántól eltekintve a különös járművek egyedülvoltak a dombon. Optimus biztonságosnak érezte,hogy enyhén felemelje a motorháztetejét - a fejét -, ésbecélozza vele az eget. Egy láthatatlan energianyaláb,egy utolsó üzenet röppent az űr és a csillagok felé.- Optimus Fővezér vagyok, és küldöm ezt az üzenetetfajtám összes túlélőjének, akik más rendszerekben,más világokon kerestek menedéket. Nem vagytok egyedül.Vár rátok itt egy otthon, a hozzátok hasonlók között.- Várunk rátok.

--ebook by tosibarat--