EDÜ volt, EDÜ van

…EDÜ lesz! A szecskatáborban megannyiszor kellett ordítanunk ezt a mondatot szecskaként, volt, amikor tejszínhabbal a fejünkön, vagy éppen vécépapírba tekerve. Ekkor még nem értettük, mit jelent ez, mi olyan jó benne, meg miért pont EDÜ, csak három betűnek tűnt, ami annyit tesz: Erkel Diákünnepek.

Később, amikor már otthonosan mászkáltunk a suliban, és jobban megismertük negyedikeseinket is, még mindig gyakran hallottuk az EDÜ-t. Egyre jobban izgatott minket, mi is lehet pontosan. Egy sima verseny? Egy olyan hosszú hétvége, amikor pénteken nem kell suliba menni, és otthon pihenhetünk? Vagy olyan három nap, ahol több száz diák bulizik, ismerkedik, versenyez, nem veti meg a kultúrát, és újra meg újra bulizik?

Eljött 2005 tavaszának vége az EDÜ ideje: fakultatívan kötelező volt az elsősöknek diákokat kísérni a városban. Jasik Szabival mi egy pesti csapatot kaptunk tele hangszerekkel. Megmutattuk nekik a koleszt, az ebédlőt, a B-épületet (mivel ott léptek fel az együttesek versenyén), később a várat. Persze körbevezettük őket a legjobb szórakozóhelyeken is, hol is fogunk majd velük bulizni. Fellépésüket végignéztük, és fergeteges tapsvihar övezte számaikat. Büszkék voltunk rájuk, dicsekedtünk velük, mi kísérjük őket. Este jöttek a várva várt koncertek, fergeteges táncolás, csápolás (kinek melyik a stílusa).

Vasárnap észbe kaptunk, hogy vége, a busz elment, eltűntek a diákok, és újra csak 500 „lakosa” van a sulinak. Ekkor éreztem át először az EDÜ feelingjét, amiről annyit áradoztak a tanárok és diákok. Megértettem, hogy ez nem szimplán egy hétvége, amikor sok gyerek mászkál a városban, hanem egy olyan ünnep, amit kevésszer élhetünk át. A következő két év úgy telt el, hogy számoltuk a hónapokat, heteket, napokat, mikor is lesz a következő „Ünnepek”.

Harmadikosok lettünk, ennek az évfolyamnak van a legtöbb feladata az EDÜ idején. Ezt kihasználva jó páran belevetettük magunkat a sűrűjébe. Mindenkinek meglett a feladata, amit lelkesen kezdett el szervezni. Voltunk rádióban interjút adni, szponzorokat kerestünk, diákokat toboroztunk, helyszíneket vadásztunk, plakátot, újságot, szórólapokat készítettünk, és még aláírásokat is gyűjtöttünk. Nagy örömünkre hosszú idő után először megszületett az EDÜ-dal, mely mindig ott duruzsolt a fülünkben.

Idővel minket is elértek a nehézségek, alkotói válságba kerültünk nem egyszer (melyeken gyorsan túl is lendültünk), és elkerülhetetlenek voltak a viták. Volt olyan pillanat, mikor megkérdeztünk magunktól, kell-e ez nekünk. Biztosan akarod te ezt? Hiszen a jegyeink romlottak, egyre több hiányzás lett, hol igazolt, hol igazolatlan, és egyre nagyobb bajba kerültünk azon a néhány órán, ahol bent voltunk. Ekkor már nem tudtuk kiszállni belőle, mert már a mienknek éreztük az EDÜ-t. Küzdöttünk érte, és mindvégig kiálltunk érte.

Rájöttünk, hogy az EDÜ nem azért hagyomány, mert 61 óta kétévente mindig megrendezésre kerül a sulinkban. Hanem azért, mert a tanárok folyamatosan ápolták és támogatták ezt a rendezvényt, és kiálltak a diákság mellett. Mert az idősebb diákok, végzősök teljesen magukénak érezték, és évről évre átadták élményeiket, emlékeiket az elsősöknek, akik később követték elődjeiket. Az EDÜ minden erkelesé, és a diákok miatt létezik.

2010 májusának végén újra „megnyitja kapuit” az EDÜ, és elkezdődik egy fergeteges hét, s vele egy még fantasztikusabb hétvége. A sulira nem lehet majd ráismerni, és fesztiválhangulat lepi el a várost. Találkozni fogunk régi ismerősökkel, leendő barátokkal, kultúrával, nívós zenekarokkal – s esténként persze a buli kötelező!

Visszaszámlálás elindult: 2 hónap, 1, majd hetek, és napok... Mert EDÜ LESZ!!!

Csősz László (13. E)

Az Erkel és kora vetélkedő –

(Első ízben szervezte meg az Erkel Ferenc Gimnázium az Erkel és kora elnevezésű, a Kárpát-medence egészét játékba szólító művelődéstörténeti versenyét. A gyulai intézmények tanulói külön előversengésen mérettetek meg – az első helyezett a gimink egyik csapat lett. Borsós Géza, Kiss Borbála, Metz Ágnes és Pál Gábor Márton képviselik iskolánkat a verseny elődöntőjében s remélhetőleg döntőjében, amelyet az EDÜ idején rendezünk.)

Amikor elkezdtem szervezni a csapatunkat, úgy gondoltam, nem sok esélyünk van. Ági és Bori nem ismertem, a sajátomról és Gáboréról tudtam, hogy nem lesz elég – aztán legnagyobb meglepetésemre a két lány hozzáállása felülmúlta a legmerészebb elképzeléseimet is, ők lettek a csapat motorjai. A verseny napjának délelőttjén nem éreztem semmit, a verseny előtt a könyvtárban se, a nagy változás akkor következett be, amikor beértünk a rajzterembe, elfoglaltuk a helyünket, és megkaptuk a feladatokat. Szinte írni se tudtam, a lányok állítják, hogy beszélni se. A kezdeti izgalom elmúltával jól átgondolva oldottunk meg minden feladatot, és néztük a pontjaink szaporodását. Az összes írásbeli feladat megoldása után a mi csapatunk állt az első helyen, már akkor előre örültünk, és ahogy mondani szokták, „előre ittunk a medve bőrére”.

A legelső szóbeli feladat Erkel Ferenchez kapcsolódó személyekről szólt. Akkorra már csak három csapat volt versenyben: az első csapatnak Petur Bán, a másodiknak Adler György volt a „híressége”, ők könnyen kitalálták a feladványt. A mi csapatunkból én mentem ki, s amikor kihúztam a lapot, elszörnyedve néztem a nevet: Schodelné. Átolvastam az egyik Németh Amadé könyvet, de nem jutott eszembe a neve, öt pont mínusz. Nagyon rosszul érintett a gondolat, hogy miattam veszítjük el a versenyt, hiszen ezzel a feladattal a második helyre csúsztunk. Aztán egy tippelős feladvány következett, amivel egy pontot faragtunk a hátrányunkból, majd eljött az a feladat, amivel jóvátehettem a Schodelnével elkövetett bakimat. A Bánk Bánból és a Hunyadi Lászlóból búcsúzó jelenetek felismerése – ki, kitől, melyik színben; ezzel nyertünk 6 pontot, amivel 74 pont lett a végeredményünk, és így két pont plusszal zártunk a második helyezettől.

Az érzés leírhatatlan volt, megnyertük a gyulai fordulót, mi képviselhetjük az Erkel Ferenc Gimnáziumot egy Kárpát-medencei versenyben, a szervezők nevében még ott helyben gratulált nekünk Kereskényi Miklós tanár úr. Most pedig készülünk a következő fordulóra!

Borsós Géza (11. D)

Irodalmi

Végzősként az első sorokban ülhettem a szalagavatón. Állítólag az ez évi ünnepség a legszínvonalasabb volt az elmúlt éveket tekintve. Igaz, én sok szalagavató-ünnepségen nem vettem részt (a sajátomon kívül egy alkalommal), de egyet tudok érteni ezzel a véleménnyel. Nagyon harmonikusan és gördülékenyen ment minden. Persze mi, negyedikesek azért izgultunk, hiszen a főpróbán Farkas Mária tanárnő igen csúnyán tekintgetett ránk, ugyanis nehezen ment az együttműködés. Elég izgága évfolyam vagyunk, valljuk be. Tehát jó nagy adag izgalommal vártunk a nézőtér bejáratánál, hogy szépen (megadott koreográfia szerint) bevonuljunk. Kisebb-nagyobb szerencsével ez össze is jött.

Az énekkar igen kellemes hangulatot teremtett, érdekes volt figyelni a szereplők arcát ilyen közelről, már-már a nyakunkat fájlalva. A szalagtűzés, a beszédek is probléma nélkül lezajlottak. Utolsó műsorszám volt az iskola Irodalmi Színpadának műsora. Az előadásban hatan (Bencsik Brigitta, Horváth Viktor, Kukár Domokos, Nagy Inez, Szabó Dávid, Tóth Sára) szerepeltek, és a próbák során Győri Etelka Tanárnő volt az, aki terelgette őket, segített nekik. A szereplők közül öten végzősök, így külön szívmelengető volt számunkra e műsorszám.

Az Adrian Mole „műve” alapján készített előadás témája találó volt és teljes mértékben alkalomhoz illő. Egy tinédzser problémái kerültek előtérbe fantasztikus humorral fűszerezve. A darab-darab elején a főhősünk 14. életévét betöltvén azon kesereg, miért is nem történik életében valami változás miután e tekintélyes korba lépett. Természetesen, mint minden fiatalokról szóló írásban, ebben is felmerülnek azon problémák, melyek már-már sablonosnak mondhatók: a pattanások és a szerelem. Igazából ezek nélkül nem is szólt volna a történet egy vérbeli tinédzserről. Ezután végigkövethetjük a főszereplő fejlődését, ahogy lépdel a 18. születésnapja felé. Előkerül az elérhetetlen kedves szerelme, a barátok kimeríthetetlen témája – mindezt egyetlen hatalmas humorcsomagban tárva a néző elé. A főszereplő érzései, amint átlép nagykorúságának kapuján, határozottan megváltoznak. Észleli, hogy nem is olyan óriási dolog büntethetőnek és „felnőttnek” lenni. Valójában már kiveszett az izgalom abból, hogy legálisan vásárolhat alkoholt, esetleg cigarettát, pedig pár évvel ezelőtt csak erre vágyott a tortái előtt üldögélve.

A rendező érdekes és szórakoztató jelenséget talált ki a szereposztás kapcsán. A hősünket mindig más-más diák jelenítette meg a színpadon, tökéletesen elkülönítve, ám jól követhetőn. A „színészek” végig egymásra koncentráltak a porondon, s érezhetően nagyon jó összhangban dolgoztak együtt. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy igen régóta működik együtt ez a csapat Győri Etelka tanárnő vezényletével. Azt gondolom, megérdemelték azt a tapsot, mellyel a nézők megajándékozták az előadókat.

Nekem különösen jól esett e kis játék, tekintettel arra, hogy szalagtűzve figyeltem. Azonosulni tudtam a megjelenített érzésekkel, bennem is átfutott a 18. születésnapomon, hogy ez már nem is olyan izgalmas. Persze emellett megvannak ennek a kornak is a szépségei. Talán az egészben az a legjobb, hogy én ebben a gimnáziumban élhettem végig azokat a félelmeimet és örömeimet, amelyeket most, búcsúzva iskolámtól, a színpadon láthattam.

Deli Annamária (12. A)

Ki mit tud,

2010. 03. 18-án újra megrendezésre került az Erkel Ferenc Gimnázium kollégiumának neves eseménye: a „Ki mit tud?”

Idén is sok érdeklődő jött el megtekinteni a fellépőket, akik most is fantasztikus műsorszámokkal kápráztattak el minket. A kollégium ebédlőjében sebtében berendezett előadóteremben estefele már gyűlni kezdtek a nézők és a résztvevők. A technikát gyorsan beállították, és rövidebb mikrofonos huzavona után meg is kezdődött a műsor. A mélyen tisztelt közönség csak kapkodta a fejét a jobbnál jobb produkciók láttán.

Ezen az estén újonnan megbizonyosodhattunk afelől, mennyi tehetséges diák jár iskolánkba. Voltak, akik most léptek fel először, ám olyanok is akadtak akik, már tavaly vagy esetleg még azelőtt „megmutatták” magukat. Sok különböző stílusú előadás volt. Hallhattunk élőzenét, énekkel és anélkül, páran saját versüket olvasták fel, láthattunk néptáncot, de modern és latin táncot is. S ha ez nem lett volna elég, az előtérben egy kis kiállítást tekinthettünk meg. Voltak ugyanis, akik képzőművészeti alkotásaikat kiállításra bocsátván indultak a versenyen. A szervezők azonban a publikumot sem hagyták munka nélkül: az ő dolguk volt az értékelés.

Az előadássorozat végén mindenki kapott egy kis cetlit, amivel szavazhatott. A zsűri gyorsan összesített és eredményt hirdetett. Bár minden résztvevő tárgyi jutalmat kapott, az igazi „ajándék” az volt, hogy megmutathatták, mit tudnak.

Sutya Miklós (11. A)

A tőzegtől Bonóigavagy az Ír Kultúra Hete az Erkelben

Angol szakos tanárainknak köszönhetően múlt héten megrendezésre került az Ír Kultúra Hete iskolánkban. Nem csak azok ismerkedhettek meg Írországgal, akik részt vettek a délutáni rendezvényeken, a kilencedikesek abban a kiváltságban is részesültek, hogy a tanórákon, rendhagyó módon, az ír kultúráról tanultak. Például énekórán ír népdalokat énekeltek, törin kelta legendákkal foglalkoztak, sőt, tesin még a hagyományos ír labdajátékokat is kipróbálhatták.A legtöbb „írhetes” programja a 9. E-nek, nulladikos osztályunknak volt. Segédkeztek az eseményeket hirdető plakátok elkészítésében, amelyek az egész iskolát tájékoztatták a hét programjairól. Szerdán egészséges életmód óra keretein belül elkészítettünk és megkóstoltunk egy jellegzetes népi ételt, ami sokban emlékeztetett a mi krumplilángosunkra. A lakoma után tanárnőnk (KI AZ!) irányításával újabb plakátokat készítettünk, és raktunk ki az ebédlőben, amelyek megismertetik a szemlélőt az ír nép életmódjával. A csütörtöki angolóráinkon ír vetélkedőn vettünk részt, amit tanáraink szerveztek nekünk. A hét legjelentősebb rendezvénye az ír Seán Thompson angol nyelvű előadása volt, melynek keretein belül a hazájával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal ismertetett meg minket. Kedd délután gyűltünk össze a 04-esben, hogy meghallgassuk mondandóját, és megnézzük prezentációját. Sőt, még szagolhattunk és érinthettünk is, méghozzá tőzeget, az írek tüzelőanyagát, amit a mocsaras, lápos vidéken ingyen gyűjtögethetnek. Seán még meg is gyújtott egy darabot, hogy érezhessük a tőzeggel fűtött ír otthonok jellegzetes illatát.Az ír hét, illetve a tavaszi szünet előtti iskolahét legutolsó rendezvénye az ír zenei délután volt. A klubházban gyűlt össze az érdeklődők kis létszámú, ám annál lelkesebb csapata. Az élőzenét Vágó Tamás tanár úr, Nagy Attila és Szabó Ármin szolgáltatták. Ír népdalokat, U2 és Jamie Winchester számokat hallgathattunk meg tolmácsolásukban. Majd előadást hallgathattunk meg a U2-ról, a világ egyik legnépszerűbb együtteséről, amelyet szintén Írországnak köszönhetünk. Két elkötelezett U2 rajongó, Kiss László tanár úr és a 13. E-s Tóth Sára mondtak el nekünk mindent, amit tudni érdemes az együttesről, a zenéjükről és Bonóról, a karizmatikus frontemberről, országa egyik leghíresebb szülöttéről. Belehallgattunk a leghíresebb dalaikba, és a projektoron néhány lenyűgöző koncertfelvételt is megnéztünk. Az összejövetelen teát és zsíroskenyeret is felszolgáltak a résztvevőknek, friss lilahagymával. Az élőzene, az érdekfeszítő előadás és a hazai ízek egyaránt sikert arattak, remek hangulatban telt el a délután.A hét során lehetőségünk volt arra, hogy közelről is megismerhessünk egy országot, egy másik kultúrát. Biztos vagyok benne, senki sem bánta meg, hogy részt vett a programokon, programokban. Izgatottan várjuk, lesz-e folytatása jövőre a rendezvénynek.

Tóth Rebeka (9. E)

Kína, közelről

2007-ben voltam Kínában egy nyaralás keretében – elég mozgalmas volt.Budapestről repültünk Pekingbe, ahol aznap már csak bedőltünk az ágyba, és vártuk a holnapot. Mivel nem egyénileg, hanem egy turistacsoporttal mentünk, egy busszal közlekedtünk egyik helyről a másikra, ami azért sem volt baj, mert ahogy észrevettem, Kínában nagyon sokat köpködnek az emberek, az utcák pedig egyáltalán nem voltak tiszták.

Pekingben megnéztük Mao Ce Tung mauzóleumát, meg sok más kiállítótermet, piacokat, de egyik se volt annyira látványos, mint a Nagy Fal. Nagyon sok ember volt ott, ezért nem sétáltunk sokat rajta, de nagyon nagy élmény volt, ráadásul egy kínai csaj fényképezkedett velünk, mert beöltöztünk kínai harcosnak. Ezek után Pekingből helyi repülővel Xianba mentünk, ahol megnéztük az agyaghadsereget, voltunk egy selyemkészítő üzemben és egy gyöngytenyésztő helyen is. Xian után Sanghajba repültünk – felmentünk a tévétoronyba, ami 468 méteres. Voltunk a -on is, ami egy nagyon híres bevásárló utca, és itt tényleg mindent meg lehetett találni egyedül azt nem, amit a bátyámmal akartunk megvenni: a World of Warcraft nevű CP játékot. Sehol se találtuk. Este a Jangce folyón hajóztunk levezetésképpen.

Végül visszatértünk Pekingbe, ahol még kipróbáltuk a Maglev vasutat – 430 km/óra volt a legnagyobb sebessége. Pekingből pedig haza, Budapestre.

Kína óriási élmény volt a számomra, és azt hiszem, egy életre elég múzeumban voltam abban a pár napban, amit ott töltöttünk.

Jeszenszky Máté (9. C)

Fekete-fehér lapok

Fekete-fehér lapok? Igen, a mangákról beszélek! Amikor a manga szót kiejtik, a legtöbben pusztán véget nem érően harcoló mesekarakterekre és nagymellű mangalányokra gondolnak. Ennél azonban sokkal több mindent találhatunk meg bennük, célom pedig az lesz, hogy ebben az írásban ezt be is bizonyítsam.

Először a mangák eredetéről röviden, és egyáltalában arról, mik is azok pontosan. A manga a képregény japán nyelvű általános elnevezése. A Japánon kívül, jellegzetes japán stílusban készített képregényekre is használják, szűkebben pedig csak a Japánban készültekre. Alkotóit mangakáknak hívják. A manga kifejezés szó szerinti fordítása „vázlat”, s a klasszikus japán ukiyo-e festészet és a nyugati művészeti hatások találkozásából fokozatosan jött létre. Mivel a hagyományos japán írás függőleges, és felülről lefelé, jobbról balra halad, ezért a mangák is ilyen irányban olvasandóak. Ez a nyugati terjesztésnél nehézségekkel járhat, mivel ez elsőre szokatlan az európai és az amerikai olvasóközönségnek. Erre egyik megoldás a lapok tükrözése, de ez olyan problémákat okozhat, mint hogy a jobbkezes szereplők balkezessé válnak, vagy egy feliratos pólón a „God” szó „Dog”-nak látszik. Sokan ezért nem is járulnak hozzá munkáik ilyen módosításához. Ezen okokból a mangák más nyelvű változatainak többsége eredeti formájában jelenik meg, mint pl. Magyarországon is. A másik jellegzetes különbség pedig, ami a cím adását is ihlette, hogy a „hagyományos” képregényekkel ellentétben a mangák oldalai színezetlen, fekete-fehér alakban hagyják el a nyomdákat. Csupán néhány fejezetben kedveskednek olvasóiknak a mangakák 1-2 színezett oldallal, ezek általában „évfordulókon” (pl. 100. fejezet) vagy úgymond „különleges” részekben történnek.

Jelenleg Japánban a legnagyobb példányszámban kiadott írásos média a manga. Méretük és hosszuk igen eltérő lehet, akár ezer oldalastól a mellényzseb méretűig széles skálán mozog. A mangák nem kizárólag kötetekbe foglalva találhatóak meg, a különböző presztízsű manga folyóiratok is közölnek sorozatokat, heti és havi rendszerességgel. A jelenlegi manga irányzat egyik legmeghatározóbbja a Weekly Shonen Jump, amely az évek során olyan jelentős művek népszerűsödését segítette elő, mint a Bleach, Dragon Ball vagy a Naruto.

Fajtái, célcsoport szerint:

Kodomo: (gyerek, gyermek) elsősorban gyerekeknek készült mangák. A történetekben gyakran központi helyet foglal el a család, illetve a kedves háziállatok. (Pl. Pokémon)

Shounen: (fiú) elsősorban fiúknak készült mangák. Jellegzetességük az akciódús történet, melynek főhőse egy fiú. A történetben fontos szerepet játszik a szereplők közötti erős barátság, a bajtársi helytállás, ebből adódóan szereplői gyakran harcosok vagy sportolók. A megjelenő női karakterek az átlagosnál kidolgozottabbak, sokszor már szélsőségesen jó megjelenésűek. A célcsoporton túl rendkívül sok ilyen stílusú alkotás a lányok körében is népszerű. (Pl. a már említett Bleach vagy Naruto)

Shoujo: (lány) elsősorban lányoknak készült mangák. Gyakori a történetekben a romantika és a dráma, de a stíluspalettája igen széles, felöleli a történelmi, a fantasy- és horror történeteket is. A shoujo mangákban a férfi szereplők kidolgozottabbak az átlagosnál. (Pl. Sailor Moon)

Seinen: elsősorban felnőtt férfiaknak készült mangák. (Pl. Excel Saga) Josei: elsősorban felnőtt nőnek készült mangák. (Pl. Honey and Clover) Hentai: (perverz) szexuális tartalmú, pornográf mangák. Elég széles palettán mozog, a

történet jellegét a további adott stílusok adják meg. Lehet akár egy, két részes szextörténet, de akár egész sorozat is. (Például: Bible Black)

Ezen csoportok közül személyesen a Shounen mangákból ismerem - sokakkal egyaránt - a Bleach és Naruto (még folyamatosan készítik), valamint a már befejezett, Death Note, és Dragon Ball történetét. A Dragon Ball (1984-től 1995-ig Toriyama Akira készítette) még csak „alapul” szolgált a mai mangák irányainak. A mostani mérvadó és világhíres mangák közül a legjelentősebbek közé tartozik a Bleach és a Naruto. Mindkettő egy fantáziavilágban játszódik, „különleges képességű” emberkékkel, és egyik sem mentes a harcoktól és a nagymellű szép mangalányoktól, viszont korántsem merül ki ennyiben a dolog. Egyébként is mangalányoknak - a közhiedelemmel ellentétben – nem csak az a feladatuk, hogy csinosak legyenek!

Az irodalmi életben még ma is hajlandóak gyerekesnek minősíteni a mangákat, pedig csak rugalmasabbnak kellene lenniük, hiszen ez 90%-ban vizuális művészet. Aki mangát olvas, az ne várjon eposzi kellékeket vagy keresztrímes mondatpárokat, viszont igenis van művészi értékük. Ami azt illeti, minden manga egy óriási allegória. Egy „másik” világban játszódik, olyan szereplőkkel, akiknek az

élethelyzetei kivetíthetők a mi saját életünkre is, és filozófiai tartalmakat sem nélkülöző alkotásokról beszélünk, amik emellett rengeteg örömet is okoznak nekünk.

Mi bizonyíthatná ezt jobban, mint hogy a mangák már megtalálhatók „komolyabb” könyvesboltok polcain hazánkban is, és igaz még gyerekcipőben jár, de folyamatosan bővül a magyar nyelvű kiadások száma is. Emellett a világszerte eladott példányok adják az igazán nagy számokat. A Bleachből (2001 óta Kubo Tite rajzolja) több mint 50 millió kötetet adtak el Japánban, és elérte a mangaeladási-térkép legtetejét az Egyesült Államokban.

A Narutóból (1999 óta Kishimoto Mashasi a rajzoló) eddig több mint 89 millió kötet talált gazdára – „csak” - Japánban. Az angol nyelvű kiadás többször is megjelent az USA Today könyvlistáján, a 7. kötet pedig a fogyasztók szavazati alapján elnyerte a 2006-os Quill-díjat a legjobb képregényalbum (Graphic Novel) kategóriában.

Remélem, mindenkinek sikerült felkeltenem valamennyire az érdeklődését a mangák iránt, és ezután még inkább fog bővülni a „mangafanok” száma hazánkban is.

Bálint Gyula (12. C)

Út az országosig(futsalosaink sikeréről)

Még 2009-ben, a tanév kezdete előtt pár hónappal Vincze tanár úr szólt egy pár focistának, hogy jönni kéne egy kicsit focizni, szedjük össze a csapatot.Ezt meg is tettük, időpontot egyeztettünk, és egy szép esős reggelen Mezőberénybe indultunk a megyei elődöntőre. Itt négy csapatot magunk mögé utasítva továbbjutottunk a megyei döntőbe, ahol megint négy, immáron erősebb csapattal találtuk magunkat szembe. Tanár úr és igazgató úr szakmai tanácsai nagyon sokat jelentettek a csapat számára, viszont az egymásba vetett bizalom, az egység és a győzni akarás is segített, hogy legyőzzük a nagy riválist: a Kerit. Ekkor nagyon örültünk, biztosra vettük a továbbjutást, ám a Göndöcs csapata nagyon feladta a leckét az utolsó meccsen, hisz ők csak presztízsből küzdöttek, mert már nem volt esélyük a továbbjutásra. A mérkőzés döntetlennel ért véget, s büntetőrúgásokra került sor, de ekkor már teljesen mindegy volt számunkra, nyerünk-e vagy sem, mert a győztes kettő, míg a vesztes egy pontot kapott, nekünk pedig az egy pont is elég volt a továbblépéshez. Nagy örömmel tértünk haza Békéscsabáról, és büszkén újságoltuk a híreket a többieknek: az Erkel fogja képviselni a megyét az Országos Diákolimpiai Döntőn.

A felkészülés

Igazgató úr és Vincze tanár úr kijelöltek először egy hétfői, majd egy szerdai időpontot is, minden hétfőre és szerdára – majd későbbre egy edzőmeccset is, a Göndöcs ellen. Sajnos ezek az edzések kis létszámmal zajlottak, mert mindig volt valaki, aki nem ért rá, így 5-6 ember volt ott a 12-ből.Az utolsó héten még egyszer tisztáztunk minden szabályt, felolvastuk a hivatalos értesítést, majd megbeszéltük, hogy mikor indulunk a Békéscsabán megrendezett országosra.

A megnyitó

A megnyitó január 22-én este volt a csabai sportcsarnokban. Minden csapat felvonult, egy kis protokolláris rész is volt a dologban, amikor a sportigazgatók és a nagy fejesek kezet ráztak, és ünnepélyesen megnyitották az eseményt. Ezt követően egy csabai hip-hop tánccsoport tartott egy kis bemutatót (ami persze jobban felkeltette az érdeklődést, mint a hivatalos megnyitó). Ezután mindenki – egy Bëlga számnak megfelelően – „kocsiba be, ablakot le (mondjuk, hideg volt), könyököt ki, kettesbe be”, és nyomás haza, sőt szigorú alvás, mert tudtuk, hogy másnap kőkemény mérkőzések várnak majd ránk.

Csoportkörök

Az első nap fél 11-kor Miskolc, fél 1-kor Nyíregyháza, 3-kor Szeged, 5-kor pedig a tavalyi bajnok Kaposvár csapata ellen játszottunk. Az első meccset magabiztosan 3-1 re hoztuk. A második meccsen nagyon rossz passzban volt a csapat, nem jöttek össze úgy a dolgok, ahogy szerettük volna, vagy pedig az első meccs sikere miatt bíztuk el magunkat, egy szó mint száz: 4-1 es vereséget szenvedtünk. Barátaink, családtagjaink és ismerőseink lelket öntöttek belénk, biztattak, hogy „fel a fejjel, az első kettő jut tovább, még benne lehettek!” Viszont ahhoz, hogy ott legyünk, mindenféleképp le kellett győznünk a Szegedet. Ezt sikerült is megvalósítani, 4 rúgott és egy kapott góllal. Ekkor jöttünk rá, hogy óriási körbeverések vannak, és ez így necces lesz. Láttuk, hogy a kaposváriak tehetségesek, és nagyon összeszokottak (nálunk ez utóbbi kevésbé volt igaz), és tudtuk, hogy nagyon nagy csata lesz, viszont ha egy döntetlent kiharcolunk, akkor az azt jelenti, hogy a második helyen továbbjutunk. Ekkor még bele se mertünk gondolni, hogy akár nyerhetünk is. Ők eredménytől függetlenül továbbjutók voltak három nyert meccsel. Kegyetlen nagy küzdelem és idegtépően lassan pörgő óra mellett 2-0 ás győzelmet izzadtunk ki a későbbi bajnok Kaposvár ellen, Bagi és Kristóf találataival. Csoportelsőként jutottunk be a legjobb 8 közé, amely kör meccsei vasárnap kerültek megrendezésre. Közös vacsorázás után mindenki hamar lefeküdt, és ráhangolódott a másnapi kemény ütközetekre.

Az első 8-ban

Vasárnap reggel 8 kor kezdődött a mérkőzés. A mi csapatunk nagy része frissnek, kipihentnek és kellőképpen felpörgöttnek tűnt, de sajnos ez meccs közben nem látszott meg, hiszen az első félidő végén 0-2-t mutatott az eredményjelző. Mindkét edzőnk és a szurkolók is buzdítottak bennünket, és mi is egymást, mert tudtuk, hogy kispályán pillanatok alatt egyenlíteni – vagy akár fordítani is – lehet. Megkezdődött a második tizenkét perc. Számunkra a legkegyetlenebb tizenkettő. Bagi találatának köszönhetően hamar felcsillant a remény. Fáradt a csapat, cserélni kellett, beálltam, és 3 perccel a vége előtt egy remek gólpasszt kaptam, amit nem lehetett kihagyni. 2-2. Ezzel a góllal esélyünk volt arra, hogy teljesen kezünkbe vegyük a sorsunkat, és büntetőrúgásokkal döntsük el a találkozót. A 3-3 büntetőhöz a mi részünkről Bagi, Horváth és Fodor álltak oda, és higgadtan, magabiztosan helyeztek a hálóba. Az ellenfeleink is hasonlóan cselekedtek, ezért ezután az úgynevezett „hirtelen halál” következett: egy hiba, és kiesik a csapat. Igazgató úr szinte kétségbeesetten jött a kispadhoz, megkérdezni, hogy ki vállalja el. Én bizonyítani akartam egy korábbi kihagyott bűntető miatt, és úgy éreztem, hogy most jó napom van, itt az esély. Igazgató úr a szemembe nézett, és ezt mondta: Moha, juttasd tovább a csapatot. Hatalmas csend. Odaálltam, és higgadtan a felső sarokba helyeztem a labdát. Ekkor mindenki rohant hozzám, és ünnepeltünk – továbbjutottunk! A CSAPAT!! Ezek után a határ a csillagos ég – gondoltuk.Meccs után átöltöztünk, és a SZIE csarnokából igyekeztünk át a Városi Sportcsarnokba, a döntők helyszínére. Ekkor kiderült, hogy ismét egy nagyon erős csapat lesz az ellenfelünk (gyenge persze nem is lehetett): a pécsiek. Ellenük sajnos 3-1 arányban alulmaradtunk, és így már „csak” a bronzéremért küzdhettünk. A bronzmeccset 3-1 re nyertük egy budapesti gimnázium ellen, s így az ország harmadik legjobb csapatának kiáltottak ki minket. Dobogó híján csak a képzeletbeli dobogón álltunk, de ez is fantasztikus érzés volt. Ráadásul az Erkel adta a torna gólkirályát Bagi Balázs személyében, aki különdíjat is kapott kiemelkedő teljesítményéért. A Tornát a Kaposvár nyerte, a második helyezett pedig a Pécs csapata lett. A hétvégét egy felszabadult, jó hangulatban, közösen elköltött ebéddel zártuk.

A csapat tagjai: Bagi Balázs, Csikós Milán, Fodor Máté, Gyepes Krisztián, Horváth Dávid, Kovács Dániel, Kristóf Gergő, Mohácsi László, Nagy Dániel, Ruzsa Zoltán.Felkészítők: Szűcs Levente és Vincze Zoltán

Mohácsi László (11. A)

ÁttekintőEDÜ volt, EDÜ van A tőzegtől BonóigAz Erkel és kora vetélkedő – „belülről”

Kína közelről

Irodalmi színpadunkról Fekete-fehér lapokKi mit tus, kolesz? Út az országosig

Publikáltak:

Csősz László 13. C, Borsós Géza 11.D,

Deli Annamária 12. A, Sutya Miklós 11.A,

Tóth Rebeka 9.E, Jeszenszky Máté 9.C,

Bálint Gyula 12.C,Mohácsi László 11.A

Felelős szerkesztő: Fodor György, Kiss LászlóFelelős tördelő: Békési SándorFelelős Kiadó: Szűcs Levente igazgatóKiadja és forgalmazza az Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium