A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI - todoconsejo.com · Olvasd el az 1 Korinthus 2:12-13-t, ami egy példa...

65
A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI TANÍTVÁNYKÉPZŐ TANANYAG A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI 1

Transcript of A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI - todoconsejo.com · Olvasd el az 1 Korinthus 2:12-13-t, ami egy példa...

A KERESZTÉNYSÉG

ALAPJAITANÍTVÁNYKÉPZŐ

TANANYAG

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #1

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #2

Bevezetés: Amit érdemes tudni a 'A kereszténység alapjai' könyvről

Ez egy tanulmány arról, hogy mit mond a Biblia Istenről, a kereszténységről és az életről. A Biblia szemlélete érvényesül ebben a könyvben. Előfordulhatnak idézetek más forrásokból is, de a végső tekintély minden egyes leckében a bibliai szemlélet lesz. Mivel a Bibliát hit által lehet megérteni (Zsidó 11: 3) azzal, hogy elhisszük amit mond, eredményes lesz tanulmányozásunk.

Olvasd el az 1 Thessalonika 2:13-t és figyeld meg, hogy a Biblia nem ember szava, hanem az Isten Szava (Igéje), az igazság igéje és hatékonyan működik azokban, akik hisznek benne.

Hogyan különböztetik meg az 1 Thessalonika 2:13-ban megfogalmazott szavak és kifejezések a Bibliát a többi könyvtől?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A Biblia bármikor és bárhol olvasható, csak kinyitod és választasz egy szakaszt. Minden szó, vers, fejezet, könyv, az Ó- és az Újszövetség önállóan is helytálló. Mégis, ahhoz, hogy megértsük és alkalmazni tudjuk azt, amit a Biblia mond, a legjobb ha követünk egy rendszeres bibliaolvasási ütemtervet, amely végigvezet a Biblián Mózes első könyvétől a Jelenésekig.

Olvasd el az 1 Timóteus 4:13-t és figyeld meg, hogy az olvasás célja bátorítást kapni (vagy biztatást azáltal, hogy meglátod Istent és mindazt, amit Ő tesz), megérteni és alkalmazni a tantételeket (igazságokat, amelyeket Isten tanít a Biblián keresztül).

Amikor egy személy elfogadja Jézus Krisztust, mint az ő Megváltóját, a Szent Szellem az új hívőbe költözik. A Szent Szellem dolga emlékeztetni az olvasottakra és ezt felhasználni más dolgok magyarázatához.

Mit tapasztaltál, amikor a múltban a Bibliát olvastad?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Olvasd el a János 14:26-t és megérted, hogyan emlékezteti a Szent Szellem a hívőket.

Olvasd el a János 16:8-11-t és megérted, hogyan lép kapcsolatba a Szent Szellem azokkal az emberekkel, akik nem hívők. Meggyőzi őket bűnükről (a bűnösség ítéletét kinyilvánítja), arra vonatkozóan, hogy elutasítják a Jézusba vetett hitet; az igazságról, arra vonatkozóan, hogy Jézus

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #3

visszament az Atyához, ahová csak az igazak mehetnek; és az ítéletről, arra vonatkozóan, hogy a bűn és Sátán felett Isten ítélkezik.

A Biblia megmagyarázza önmagát és a Szent Szellem segíti a megértést. A következetes, napi bibliaolvasás hozzájárul az eredményességhez.

Olvasd el az 1 Korinthus 2:12-13-t, ami egy példa arra, hogy a Szent Szellem segít megérteni a Bibliában lévő dolgokat, azzal, hogy összeveti és a gondolatainkba idézi, miközben olvasunk.

Sorolj fel néhány kérdést, ami a Bibliáról eszedbe jut, vagy bármilyen témáról, amiről a Biblia beszél.

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Végül, figyeld meg, hogy a zsoltárírók többször megkérték az Urat, hogy segítsen nekik megérteni a Bibliát, és azokat a csodálatos dolgokat, amit Isten mondott és tett.

Olvasd el a Zsoltárok 119:18-t és figyeld meg az ima fontosságát azzal kapcsolatban, hogy megértsd amit olvasol a Bibliából és az Isten akaratát.

Hit - Ima - Olvasás - Növekedés az Isten ismeretében

A csoportos tanulmányozási találkozások előtt olvasd el az adott fejezetet ebből a könyvből. Írd le a bibliaversekkel kapcsolatban felmerülő kérdéseid ahhoz, hogy a lehető legjobban tudd kihasználni a 'A kereszténység alapjai' feldolgozását segítő csoportoddal töltött idődet. A könyv végén található, kulcsverseket összefoglaló tematikus lista segítségedre lesz a munkában.

Alkalmazás # 1

A tanítványság nem annyira tanítási folyamat, mint inkább Isten igéjének alkalmazása oly módon, hogy az megváltoztatja az életünket. Ezért nem az a célja, hogy növelje tudásunk, hanem az, hogy megváltoztassa a hozzáállásunkat.

Sorold fel kérdéseid Istenről, a Bibliáról vagy a keresztény életről. Vezess naplót ezekről és a válaszokról, amiket kapsz miközben a bibliai tananyagon dolgozol. Kérd Istent, hogy segítsen megérteni a Bibliát, és megtalálni a válaszokat kérdéseidre.'A kereszténység alapjai' feldolgozását segítő csoprtoddal is megbeszélheted ezeket, de izgalmasabb egyedül rájönni, miközben olvasod a Bibliát. Rögzíts minden meglátást, amit a Biblia olvasásakor kapsz, vagy azokat a kérdéseket, amelyekről 'A kereszténység alapjai' feldolgozását segítő csoprtoddal szeretnél beszélni.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #4

Az ebben a fejezetben található bibliaversek segítettek-e másképpen tekinteni a Bibliára és a Biblia céljára? Ha igen, mit tanultál meg?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Ismerd fel azokat a dolgokat, amelyek akadályoznak a Biblia olvasásában:

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Mit szeretnél kapni a Biblia olvasásától?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #5

A kereszténység alapjai:

1. Az Atya Isten ……………………………………………… 7

2. Jézus, Isten Örök Fia ……………………………….… 11

3. Bűn és az emberiség bukása ..………………….….. 15

4. A biblia szerinti üdvösség ………………………..…. 20

5. Örök biztonság és bizonyosság ……………….….. 25

6. Bememrítkezés …………………………………….…… 30

7. A Biblia olvasása és tanulmányozása …………… 35

8. Ima ………………………………………………………..… 40

9. A Szent Szellem …………………………………………. 45

10. Az újszövetségi gyülekezet, 1. rész …………….… 50

11. Az újszövetségi gyülekezet, 2. rész ………..…..…. 54

12. Bizonyságtétel …………………………….….………… 59

Kulcsversek ……………………………………..…….… 64

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #6

1. Az Atya Isten

Kulcsvers: János 4:24 “Az Isten lékek: és akik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják."

Bibliai igazság: Isten szellem. Ő az imádat tárgya, de szellemben és igazságban kell imádni.

A Biblia nem próbálja bizonyítani, hogy Isten létezik; ezt tényként fogadja el az első verstől. Az Istenről szóló tudomány a teológia, amit így határoznak meg: “Isten tana, személyéről, cselekedeteiről, akaratáról, imádatáról, valamint a tőlünk elvárt engedelmességről, jövőbeli jutalmainkról és büntetéseinkről; mindez az Isten általi kijelentés szerint az Ő nevének dicsőségére”.

I. Kicsoda Isten?

Isten az egyetlen igaz Isten, a szuverén Ura és Teremtője mindennek. Igéje által ismerjük Őt és ezért az egyedüli megbízható információforrás Istenről a Biblia (1 János 5:20 és 1 Timóteus 2:5).

A. Saját akaratából örökké létezik, és az idők kezdetén Isten már létezett (János 1:1-2). Ő az örök Isten (Ézsaiás 9:6, Zsoltárok 41:13).

B. Isten a Föld és mindennek, ami létezik teremtője (János 1:3, 1 Mózes 1:1, Ézsaiás 40:28, Jeremiás 32:17, Jób 26:7). Ő az ember alkotója. Ő teremtette az embert, hogy Ura legyen és, hogy az emberek Istene legyen (1 Mózes 2:15, 2 Korintus 6:16).

C. Nincsen nagyobb hatalom, mint Isten (5 Mózes 4:35,39). Minden hatalmat Ő adott a hatalommal rendelkezőknek (Róma 13:1-6).

D. Ő az Atya, az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szent Szellem Isten Szentháromságában; Ő egy Isten három személyben, bár Isten nem megosztott (Máté 28:19).

E. Ő szent: A szent szó megszenteltet jelent, tehát tiszteletre és imádatra méltó. Azt jelenti, hogy megszentelt és elválasztott. Ő teljes egészében szent és igaz (teljesen bűn nélkül). 1 Péter 1:15-16 és 3 Mózes 20:7-8 azt mondja, hogy Isten megszentel minket.

1. Az isteni tulajdonságok (minőségek), amivel Ő rendelkezik, a szentségből származnak (2 Mózes 3:5, Ézsaiás 6:3, Jelenések 4:8, Zsoltárok 99:9).

2. Ő teljesen elválasztott minden más lénytől és dologtól, ezért semmihez sem hasonlítható, ami létezik és ami látható (2 Mózes 15:11, Zsoltárok 113:5).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #7

Isten miben más, mint amit gondoltam?

____________________________________________________________

II. Hogyan ismerhetem meg Istent? Hogyan deríthetem ki az igazságot Istenről?

A. . Istennek kell kijelentenie magát nekünk. Valamilyen módon ismertté vagy láthatóvá kell tennie Magát számunkra. Mindig is az volt és továbbra is az Isten akarata, hogy felfedje magát nekünk (Titusz 2:11).

B. Isten kinyilatkoztatja Fiát (Jézust), és Jézus kijelenti az Atyát (Istent) (János 1:18, Máté 3:17, Lukács 10:22).

C. Nem tudjuk Őt megtalálni, anélkül, hogy ő ne jelentené ki magát nekünk (Jób 11:7-10); csak azt tudhatjunk meg Istenről, amit Ő felfed Magáról (Ézsaiás 55:6, 2 Mózes 33:18-23).

D. Két fő módja van Isten kinyilatkoztatásának.

1. Kinyilatkoztatás a természet által (Zsoltárok 19:1-6). Bármennyire is nagyszerű a teremtett világ, Istent, mint Teremtőt mutatja be, és nem Istent, a Megváltót. A bűn megjelenése olyan szinten tönkretette a Földet és az embert, hogy a Föld most a bűnök emlékműve és az ember boldogan imádja az anyagi dolgokat, mintsem azok Teremtőjét.

a. Minden dolgot Isten teremtett az Ő dicsőségére és örömére (János 1:3).

b. Az emberi test komplexitása és a teremtett világ fensége a teremtő dicsőségéről tesznek bizonyságot (Zsoltárok 139:14).

2. Különleges kinyilatkoztatáson keresztül (Zsoltárok 19:7-14, Zsidó 1:1-2, Róma 1:16-22, 19 Zsidó 11:1-3). Sok különleges és természetfölötti mód van, köztük az angyalok, csodák és látomások, de a nekünk szóló különleges kinyilatkoztatásai közül a legnagyszerűbb az Ő Igéje - Szava és Fia, Jézus.

a. Igéje által fedi fel Magát. Istent nem arcáról, hanem az Igéjéből ismerjük (1 János 4:12). Ez az Ő lehelete, vagy a Szavak, amelyeket lehelt (2 Timóteus 3:16, Zsidó 4:12).

1. Ezen kinyilatkoztatás megértése hitet igényel (Zsidó 4:2, Zsidó 11:3).

2. A Biblia nem tartalmaz mindent, amit tudni lehet Istenről, vagy Jézusról, de mindent tartalmaz, amit tudni kell a megváltáshoz (János 21:25).

b. Fia, Jézus által fedi fel magát, Aki maga Isten inkarnációja (testben megjelenése), Isten testet ölt számunkra. 1 Timóteus 3:16; Isten nem csak az ismeret

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #8

miatt tárta fel Magát nekünk, hanem azért, hogy megváltson minket a bűntől és a haláltól (Lukács 19:10).

c. A teremtés megmutatja nekünk az Isteni teremtőt, de Isten Igéje feltárja nekünk azokat a dolgokat, amelyek szükségesek számunkra, hogy megismerjük Istent. Nem csak tudni Istenről, de ismerni Istent (Róma 10:17, 1 Péter 1:23, 2Timóteus 3: 15-17).

Mostanáig hogyan tanultam Istenről? Melyek voltak az elsődleges információforrásaim Róla?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

III. Hogyan kell Őt imádni?

János 4:24 “Az Isten lékek: és akik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják.” Istent nem lehet megközelíteni, vagy imádni, cak az által az igazság által, aki Ő maga, és ahogyan kinyilatkoztatja magát nekünk.

A. Imádni Istent azt jelenti, hogy annak hiszem Őt, akinek mondja Magát és imádom Őt abban az igazságában, amelyet felfedett Magáról.

1. Szellemben és igazságban kell őt imádni (János 4:24, 2 Mózes 34:14, 1 Korinthus 2:5-12, Máté 15:9 és Márk 7:7).

2. Ha Őt nem igazságban imádják, az imádat hiábavaló (üres) (Máté 15:9, Márk 7:7, Zsidó 11:6).

B. El kell fogadni, hogy Ő egyszerre Szeretetteljes Megváltója és az Igazságos Bírája mindenkinek (Roma 2:16, Zsidó 9:27, János 5:28-29).

C. Azt parancsolja, hogy egyedül Őt kell imádni, anélkül, hogy más istenekkel megosztanánk imádatunkat (Máté 4:10).

Miben különbözik mindez attól, amiről én gondoltam, hogy az Isten imádása?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #9

Személyes tanulmányozás és alkalmazás:

Olvasmány további versek: Keresd meg az "Isten, szent, imádat és igazság” szavakat a bibliai konkordanciában vagy az elektronikus Bibliában. Nézd meg, milyen verseket talász és rögzítsd gondolataidat, illetve kérdéseidet. Válaszolj a kérdésre, hogyan látod most a kapcsolatod Istennel és mit gondolsz, Ő hogyan látja az alapján, amit ezidáig megtanultál Róla.

Gondolatok az olvasmányról:

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

Hogyan látom kapcsolatomat Istennel most?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

Kérdések:

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #10

2. Jézus, Isten Örök Fia

Kulcsvers: János 14: 6: “Mondta néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam.”

Bibliai igazság: Jézus az örök Fia az Atya Istennek és Jézusban van az út vagy ösvény, amely az Atyához (igazsághoz), az abszolút és megbízható igazsághoz és az örök élethez vezet. Nincs más út a mennybe, ahol az Atya van.

Őt az Isten örök Fiának nevezzük, mivel sokan azt gondolják, hogy nem létezett azelőtt, hogy egy Mária nevű szűztől megszületett. Az igazság az, hogy Jézus Krisztus Isten, és mindig is létezett. Felvette a testi alakot, hogy Isten lehessen a végső és tényleges áldozat a mi bűneinkért, hogy helyettünk meghaljon, és feltámadjon a halottak közül (1 Korinthus 15:3-10).

I. A Biblia Istennek nevezi Őt

A Bibliában nincs zavar azzal kapcsolatban, hogy ki Jézus. Az Ószövetségben és Újszövetségben Istennek nevezik és az Atya Fiának ismeri el.

A. Ő a testben megjelent Isten (1 Timóteus 3:16).

B. Azt állítja, hogy Ő egy az Atyával (János 10:29-30).

C. János evangéliuma azt mondja, Ő már létezett (volt) kezdetben, és hogy Ő Isten volt, és hogy Ő testté lett és közöttünk lakozott (János 1:1,14).

D. János azt is mondja, hogy az Atya Isten, az Ige (Jézus) és a Szent Szellem egy (1 János 5:7-8).

E. Ézsaiás próféta Jézust Örökkévaló Istennek nevezi (Ézsaiás 9:6).

F. Tamás Jézust Urának és az Ő Istenének nevezi (János 20:28).

G. Pál, a Kolossébeliek gyülekezetének írt levelében a láthatatlan Isten képének nevezi Jézust a Kolossé 1:15-ben, majd a következő versben Jézust a mindenség Teremtőjének nevezi. Jézus azért is Isten, mert minden őbenne áll fenn (Kolossé 1:17).

1. Mindent, amit a Biblia Istenről mond, ugyanazt mondja Jézusról.

2. Isten elismeri, hogy Jézus az Ő szeretett Fia, akiben Isten gyönyörködik.

3. Azt mondani, hogy Jézus nem Isten, aki testben jött el, az hazug szó vagy hamis szellemtől van (1 János 4:2-3).

H. Pál apostol a Filippibeliekhez írt levelében azt mutatja, hogy Jézus isteni formában létezett, és kifejezetten abból célból vette fel az emberi testet, hogy helyettünk meghaljon a kereszten.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #11

I. A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy az összes mód közül, amelyen keresztül Isten szólt hozzánk, leginkább abban gyönyörködik, ahogyan az utolsó időkben szólt hozzánk, Fia által, aki Isten dicsőségének fényessége és Személyének képmása (Zsidó 1:1-3).

J. Péter Jézust Krisztusként ismeri fel (Isten választottja, hogy bűnért való áldozat legyen), az élő Isten Fiaként (Máté 16:13-18, majd János 6:69).

Ezek a versek Jézusról megegyeznek vagy konfliktusban állnak az én elképzelésemmel Jézusról?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

II. Jézus a Megváltó, és Ő az egész emberiségért meghalt

A. Jézus szent volt, és teljesen bűn nélküli.

1. Jézus Ádám bűnének öröklése nélkül született. Jézus földi anyja szűz volt, amikor megszületett, ami azt jelenti, hogy Jézus apja nem Ádám leszármazottja volt. Isten volt az Apja (Ézsaiás 7:14, Máté 1:18,23).

2. Jézus úgy élte életét, hogy sosem követett el bűnt (1 Péter 2:22, Zsidó 4:14-15).

3. Jézus teljesen ártatlanul halt meg. A mi bűneink voltak rajta, amikor meghalt a kereszten (1 Péter 2:24, 1 Thesszalonika 5:9-10).

B. Jézus a Megváltó, akit a Biblia megjövendölt, és akiről megmondta, hogy megmenti az emberiséget Isten haragjától.

1. A törvény megmondta, hogy eljön. A törvény előírta, hogy ártatlan állatok pusztuljanak el a bűnös férfiak és nők helyett. Az állatáldozat nem tudta elvenni a bűnt, de megmutatta az emberiségnek, hogy szüksége van egy Megváltóra, aki el tudja venni (Galata 3:24, Zsidó 10:1-10). Amit az állatáldozat nem tudott megtenni, Jézus megtette.

2. A próféták előre látták eljövetelét (Lukács 24:44, Ap Csel 3:18, Ézsaiás 53).

3. Jézus elmondta tanítványainak, hogy miért jött (János 12:32-33, Máté 26:1-2).

C. Jézus az egész emberiség bűneinek árát megfizette. Nem csak azok bűn adósságát fizette ki, akik elfogadják Őt, hanem az egész világét.

1. Vérével fizette meg a bűneinket. Saját vérével elmosta bűneinket (Jelenések 1:5). Ez azt jelenti, hogy a bűnösség, ami az ember bűnei miatt van, eltávolítható (lemosható) azzal, hogy elfogadjuk, hogy Krisztus vérével megfizette bűneinket (1 Péter 1:18-20).

2. Testének megverése volt Isten haragja, amit a bűneink miatt érzett. Isten haragja azokon marad, akiket Jézus vére nem váltott ki (János 3:36). Jézus magára vette Isten haragját

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #12

helyettünk (haragja elöntötte Jézust, mert az összes bűnünk Rajta volt a kereszten) (Ézsaiás 53, Zsidó 12:2).

3. Ő az egyedüli áldozat, amit Isten a bűnökért elfogad (János 14:6).

4. Jézus az egész emberiségért meghalt, nem csak azokért, akik hisznek Benne (1 János 2:1-2, 1 Timóteus 2:3-6, 2 Péter 3:9, János 1:11-12). Az egész emberiséget akarja megmenteni.

Mire lehet következtetni az igazságból, hogy Jézus az egész emberiségért meghalt?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

III. Jézus visszajön a Földre

A. Jézus megígérte, hogy visszatér erre a földre. A következő alkalommal, amikor eljön, nem Megváltóként jön vissza, hanem akként, aki magához veszi azokat, akik elfogadták őt, mint Urukat, hogy az örökkévalóságot Vele töltsék. Emellet megítéli azokat, akik elutasították Őt, valamint örök büntetésére veti őket, ami a pokol.

B. Megígérte, hogy visszatér: Kulcsversünk a János 14:6, ahol azt mondja, Ő az út, az igazság és az élet . Előtte Jézus leírja Atyja házát, és ezt elmondja a János 14:2-3-ban “Elmegyek, hogy helyet készítsek neked, És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket;” Ez az ígéret csak azoknak szól, akik Krisztusra bízták magukat.

1. 1 Thesszalonika 4:13-17 azt mondja, Jézus visszajön, hogy elvigyen minket (hívőket), hogy Vele legyünk és Vele leszünk örökké.

2. A két férfi, akik jelen voltak, amikor Jézus felment a mennybe azt vallották, hogy Ő ismét eljön, ahogyan felment (Ap Csel 1:11).

Jézus az egész emberiség Megváltója, de nem minden ember hisz benne. Sajnálatos, hogy oly sokan az örök büntetésben találják majd magukat, miközben csak annyit kellett volna tenniük, hogy elfogadják a fizetséget, ami helyettük lett kifizetve bűneikért.

Milyen hatással van rám Jézus második eljövetele?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #13

Személyes tanulmányozás:

Olvasmány: További versek: Keresd meg a "Jézus, áldozat, Megváltó és vér" szavakat a bibliai konkordanciában vagy az elektronikus Bibliában. Nézd meg, milyen verseket találsz és rögzítsd a gondolataidat, illetve kérdéseidet.

Gondolatok az olvasmányról:

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Milyen a kapcsolatom most Jézussal?

Kérdések: __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #14

3. Bűn és az emberiség bukása

Kulcsvers: Róma 5:12, “Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.”

Bibliai igazság: Isten tökéletes testtel és isteni természettel teremtette meg az embert. Isten tökéletes föld porából teremtette testét és saját lélegzetével adott életet az emberiségnek (1 Mózes 2:7). Az emberiség mindent megkapott Isten dicsőségére és az ő élvezetére, de egy dologtól el volt tiltva (1 Mózes 2:15-17). Engedetlensége bűnt hozott rá és az emberiségre; és átkot az egykor tökéletes világra (1 Mózes 3:6, Róma 5:12).

Annak, hogy az egész emberi faj bűnben van az a következménye, hogy nincs olyan személy, aki bűntelen lenne és nincs olyan személy, aki ne lenne Isten haragjának tárgya, bűnei miatt. Ennek a fejezetnek a célja bemutatni a föld tökéletes megteremtését, az ember engedetlenségét, ami a bukást és az emberiség megváltás nélküli állapotát okozta.

I. Isten teremtette az eget és a földet.

A. Kezdetben az Atya Isten hat napig teremtette az eget és a földet és a hetedik napon megpihent a munkájától. A napok normális napok voltak és a megpihenés a teremtés munkája utáni nyugalom, nem a kimerültség miatt volt. Más szóval befejezte a munkát, Ő nem fáradt el (1 Mózes 2:1-3).

1. A teremtés története az 1 Mózes 1:1-ben kezdődik és az 1. Mózes 1:31-ig a teremtésnek hat napját rögzítették.

2. Isten véleménye a teremtésről az 1 Mózes 1:31-ben az, hogy “nagyon jó”-nak nevezi. Ez azt jelzi, hogy sem a bűn, sem Sátán nem volt ott akkor.

B. Isten a semmiből teremtette a földet (Zsidó 11:3). A látható dolgok láthatatlan dolgokból készültek (Jeremiás 32:17). A semmi fölé függesztette a földet (Jób 26:7).

1. Isten teremtette a napot, a holdat és a csillagokat (1 Mózes 1:3-5, 14-18).

2. Isten teremtette az állatokat, a növényeket, a szárazföldet és a tengereket (1 Mózes 1:20-23).

3. Isten megteremtette az embert (1 Mózes 1: 26-30, 2:7-9).

C. Isten teremtette az embert, hogy Ura legyen és munkát adott neki (1 Mózes 2:15-17).

1. Isten a saját képmására teremtett minket. Három fő részből, testünk porból, leheletétől szellemünk és az örökké létező lélek (1 Mózes 1:26-28).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #15

2. Isten nőt teremtett a férfi számára és azt mondta a férfinek, hogy szaporodjanak és sokasodjanak.

3. Isten uralmat adott nekik az egész földi teremtés fölött.

4. A teremtés tökéletes volt, és kezdetben bűn nélküli.

Miért mondhatánk azt, hogy ez egy tökéletes faj egy tökéletes környezetben? Milyen elvárásod lenne az ember viselkedésével kapcsolatban ebben a környezetben?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

II. Az ember engedetlensége okozta bűnbeesését

A. Az első kísértés a kertben Ádámot Évától érte, akinek az ördög hazudott és becsapta (1 Mózes 3:1-6).

1. Valamikor azután, hogy Isten befejezte a teremtést és azt mondta, hogy ez nagyon jó volt, a Sátán (aki egykor kérub volt Isten jelenlétében) ki lett vetve büszkesége miatt, és azért mert Isten akart lenni (Ézsaiás 14:12-14).

2. A Sátán odalépett Évához és megkísértette akaratát a vágy három formájában (szem, test és büszkeség), amivel kapcsolatban a Biblia figyelmeztet minket ( 1 Mózes 3:1-6, 1 János 2:16).

3. Megtévesztették Évát a Sátán hazugságai és nem engedelmeskedett Istennek. Odalépett Ádámhoz és úgy döntött, hogy nem engedelmeskedik Istennek és eszik a gyümölcsből (1 Mózes 3:6, 1 Timóteus 2: 13-14).

4. A bűntelen természetük megváltozott, tudatára ébredtek mezítelenségüknek és először éreztek szégyent (1 Mózes 2:25, 3:7-11).

B. Isten eljött és kereste őket (1 Mózes 3:8-9), ítéletet hozott rájuk és megátkozta a földet és a Sátánt (1 Mózes 3:14-19).

C. Ádám és Éva engedetlensége miatt az egész emberi faj bűnössé vált, mert a megszületendő gyermekeik bűnös szülőtől születnek (Róma 5:12). Isten volt az Atya, aki teremtette őket, mint bűntelen férfit és nőt, de ők elveszítették ezt az állapotot és csak Isten adhat életet bűntelen gyermekeknek. Bűnös férfiak és nők bűnös gyermekekenk adnak életet.

1. A bűn az egész emberiségre kiterjedt (Róma 3:23, 3:10-12).

2. A halál a bűn miatt jött (Róma 6:23, Jakab 1:15).

3. Isten haragja a bűnre és a bűnös emberekre irányul (Kolossé 3:6, János 3:36).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #16

4. Isten szent, és nem engedi a bűnt jelenlétében (1 Péter 1:16).

D. A test halála nem jelenti az Isten bűn iránti haragjának végét. Örök lelket kaptunk, ami tovább él, miután a test meghalt, és teljes mértékben tudatában van a dolgoknak, amelyek történnek vele.

1. Mindenki halálra van szánva bűnei miatt (Zsidó 9:27).

2. A halál után jön az ítélet.

Hogyan áll konfliktusban ez az alapgondolat azzal, hogy az ember eredendően jó?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

III. Hogyan áll az ember Istennel?

A. Az emberiség állapota Isten előtt (a Jézusban való üdvösség nélkül):

1. Bűnös (Róma 3:23, 5:12)

2. Már kárhoztatott (János 3:18)

3. Nem igaz¹ (Róma 3:10)

4. Átkozott (Galata 3:10)

5. Isten haragja van rajta (János 3:36)

B. Minden személyt terhel bűne, mert bűnös szülőtől született, mert hajlandó követni szüleik engedetlenségét, és mert rendszeresen megszegi az Isten törvényét.

1. Az Isten törvénye az igazság törvénye. Egy személy, hogy igaz legyen Isten előtt, bűn nélkül kell születnie és sohasem szegheti meg Isten törvényét (Galata 3:10).

2. Ez nem lehetséges az ember saját erejéből.

A Biblia sok szóval jellemzi azokat az embereket, akik nem fogadták el Jézusban az üdvösséget. (Mint fentebb, az 1. szám alatti szavak.) Ezen leíró szavak egyike sem ad reményt férfinak vagy nőnek, hogy lenne bennük bármi jó vagy igaz, amikor megszületnek. Ugyanakkor nincsenek szavak, amelyek azt jeleznék, hogy valahogyan jóvá és igazzá teheti magát az ember Isten előtt.

Az embernek fizetnie kell bűneiért vagy elfogadni, hogy más fizet helyette. Mivel saját erejéből nem lehet igaz, igazzá kell tenni őt.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #17

Beszéljétek meg ezen törvényszerűség következményeit tekintettel az emberiségre, különösen azokra a személyre nézve, akik nem fogadták még el Megváltónak Jézust!

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

¹ fordító megjegyzése: ebben az esetben, ezen az oldalon, az igaz szó megigazultat jelent, az angol righteous megfelelője

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #18

Személyes tanulmányozás:

Olvasmány további versek: Rómaiaknak írt levél 3. fejetettől a 10.-ig . Ezek a fejezetek ismertetik az emberiség bűnösségét és Isten igazságosságát. Napi egy-két fejezet olvasása és jegyzetek készítése a bűnösség és igazságosság között feszülő ellentétről segít a következő üdvösségről szóló részt tanulmányozni.

Gondolatok az olvasmányról:

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Megérdemli- e az emberiség a 'bűnös' címet? Miért vagy miért nem?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Kérdések:

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #19

4. A biblia szerinti üdvösség

Kulcsvers: Apostolok Cselekedetei 4:12 “És nincsen senki másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.”

Bibliai igazság: Isten szent és tökéletessé és bűn nélkülivé teremtette ezt a világot. Az ember engedetlenségén vagy bűnén keresztül tökéletessége elveszett és a bűn és a halál átka alá került. Ádám eredeti bűnétől mostanáig, minden ember ugyanazzal a bűn miatti átokkal születik és Megváltóra van szüksége, különben szembesülnie kell az örök büntetéssel. Az egyedüli Megváltó, aki kielégítheti Istent az, akit Ő maga biztosított, Fia Jézus Krisztus. Mivel Jézus Krisztus Isten, Isten magát adta értünk, mint az egyetlen elfogadható Megváltó.

A kulcsvers (ApCsel 4:12) nagyon világosan mondja. Senki és semmi másban (személy, dolog vagy hit) nincs üdvösség. Üdvösség Jézus Krisztus nevében van és mindabban, amit értünk tett, hogy megmentsen minket.

I. A megmentéshez az embernek először fel kell ismernie, hogy bűnös.

A. Krisztus nélküli vagy Krisztus megváltása nélküli ember állapotát világosan mutatja be a Biblia.

1. Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének (Róma 3:10-13)

2. Nincs igaz, és senki, aki jót tesz vagy Istent keresi.

3. Mindenki letért az útról.

4. Az a személy, aki nem ismeri Jézus Krisztust, immár elkárhozott (kárhoztató ítélet alatt van) (János 3:18).

5. Nincs olyan ember, aki nem vétkezik (1 Királyok 8:46)

6. Minden ember inkább a saját útját követi, mintsem Isten útját (Róma 3:12, Ézsaiás 53:6).

7. A Szentírás (Biblia) azt mondja, hogy mindenki vétkezett (Galata 3:22).

B. A bűn Isten törvényének megszegése vagy a törvény áthágása (1 János 3:4).

1. A bűn Isten bármely szabályának, parancsának vagy törvényének megsértését jelenti (Jakab 2:9-10).

2. A bűn hordozza a halál büntetését (Róma 5:12, 6:23).

3. Isten haragszik a bűneink miatt (Máté 3:7, János 3:36).

4. A bűn elválasztja az embert Istentől (Ézsaiás 59:2).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #20

C. Az ember nem képes saját maga megmentésére vagy saját bűneiért fizetni (Titus 3:5).

1. Semmit sem tud adni, amivel megválthatja magát és fel kell ismernie, hogy csak egy Megváltó van (ApCsel 4:12)

2. Jézus minden ember bűneiért megfizetett kereszthalálával. Mivel mindenkiért meghalt, ezzel azt bizonyítja, hogy mindenki bűnös volt és az Ő áldozatára van szüksége (2 Korinthus 5:14-15).

Hogyan és mikor történt meg, hogy megértetted, hogy bűnös vagy, és nem volt kapcsolatod Istennel?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

II. A következő lépésben hinni kell, hogy Jézus Krisztus az Úr, és hogy Ő az egyetlen Megváltó.

A. 1. Mert úgy szerette Isten a világot, amelyet Ő teremtett, hogy adta egyszülött (testben megszületett) Fiát, hogy aki hisz Őbenne, örök életet éljen (János 3:15-16).

1. Isten elküldte Fiát nekünk, hogy meghaljon helyettünk (Róma 8:32).

2. Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (Lukács 19:10).

3. Csak egy módon lehet eljutni Istenhez, és az Jézus Krisztus személyén keresztül van (János 14:6, ApCsel 4:12).

4. Isten már akkor is szeretett minket, miközben még bűnösök voltunk (Róma 5:8) de a bűn elválasztott minket Istentől. Valakinek el kellett vennie bűneinket. Jézus magára vette bűneinket azért, hogy ne nekünk kelljen viselni azokat (Ézsaiás 53:5-6).

5. Ő lett a kiengesztelés vagyis a teljes és elfogadható fizetség bűneinkért (1 János 2:2).

B. Isten szeretett minket, de bűnünket nem szerethette. Bűnünk miatt ellenségek voltunk Istennel. Valakinek meg kellett békéltetnie bennünket. Nem egyeztünk meg abban Istennel, hogy egymás felé indulunk és középen találkozunk, mert Isten nem köt kompromisszumokat. Jézus a közvetítő, Aki megbékéltet bennünket Istennel.

1. A megbékélés Jézus Krisztus halálán keresztül történik (Róma 5:10).

2. A megbékélés kizárólag a megváltás útján lehetséges. Jézus nem rója fel (vagy számolja fel) vétkeinket és bűneinket, viszont átadja (ránk ruházza) az Ő igazságát, hogy mi Isten jelenlétébe léphessünk (2 Korinthus 5:18-21).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #21

3. Megbékélés által Jézus Istenhez visz bennünket. Nem középen találkozunk kompromisszumként (1 Péter 3:18).

4. Jézus a közvetítő (az egyetlen közvetítő) Isten és ember között (1 Timóteus 2:5).

5. Jézus egyszerre volt Isten és ember (és Isten most is), ezért közvetíthet Isten és emberek között (Zsidó 4:15).

C. Jézus, a Megváltó kifizette az árat, hogy megváltsa az egész emberiséget azáltal, hogy felvette a világ bűneit, és meghalt értünk, ezzel megváltva minket (Róma 3:24, Galata 3:13, Titus 2:14).

Mit várnál el az embertől, hogyan válaszoljon erre az emberiség iránti szeretetre?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

III. A megváltást Jézus Krisztus személyébe és elvégzett munkájába vetett hittel kell elfogadni.

A. Az üdvösséget kegyelemből kapjuk hit által (Efézus 2:8-9).

1. A kegyelem az a jószándéka és kedvezése Istennek felénk, amit nem érdemeltük ki. A hit azt jelenti, hogy elhisszük, amit Isten tényként mond (Efézus 2:5).

2. Nem a mi munkánk által lett, hanem az Övé által. A Benne való hit által férünk hozzá elvégzett munkájához (Titus 3:5). A embernek Jézusra van szüksége, hogy élete legyen (1 János 5:12).

3. Annak, aki hisz, az ő hite Jézusban számít igazságául (Róma 4:5) Isten már nem tartja számon a bűnöket, hiszen ezeket már Jézus megfizette, hanem igaznak tekint (Róma 4:6-8).

B. Jézus Krisztus vére megtisztít bennünket minden bűntől és igazzá tesz minket (1 János 1:7-9). Ő megmosott bennünket a bűntől saját vérében (Jelenések könyve 1:5).

1. Az üdvösséget nem lehet pénzzel megvásárolni, de ajándékba kapni lehet (1 Péter 1:18-19).

2. Közel kerülünk Istenhez Jézus Krisztus vére által (Efézus 2:13).

3. A bűnt be kell vallani és Jézus nevét kell segítségül hívni.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #22

C. Az első lépés Jézus megvallásában a bűn elismerése és megbánása. A megbánás azt jelenti, hogy nem folytatjuk tovább ugyanazt. Nem azt jelenti, hogy a személynek mindenegyes bűnét be kell vallani, vagy, hogy először jó embernek kell lenniük. A bűnről való gondolkodást kell megváltoztatni, hogy úgy lássuk a bűnt, ahogyan azt Isten látja (gonosz és csúnya) és dönteni kell, hogy elfordulunk a bűntől Jézus felé (2 Péter 3:9, Zsoltárok 119:59).

1. Az ember szívével hisz és (Róma 10:13).

2. Szájával tesz vallást. (Róma 10:9).

3. A megváltás a Megváltó munkája. (Efézus 2:8-9).

A megváltás akkor történik, amikor a személy megérti, hogy bűnös, megbánja (dönt és megváltoztatja gondolkodását róla) bűnét új életformaként és elfogadja Jézus Krisztust személyes (személyesen szükséges) Megváltójaként. Az Ő üdvözítő munkája egyszeri és maradandó, ahogy a további leckékben látni fogjuk.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #23

Személyes tanulmányozás:

Olvasmány: Filemonhoz írt levél, Onézimusz története- A történet egy engedetlen szolgáról, és egy szerető védelmezőről, Pálról szól (aki megváltó jelképe itt), aki elvezeti a szökött rabszolgát Jézusban való üdvösségre. Pál ugyanakkor viseli Onézimusz költségeit és egy hatalmas, ki nem érdemelt szívességet tanúsít felé.

Gondolatok az olvasmányról:

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Megérdemelte-e Onézimusz Pál szívességét?

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #24

5. Örök biztonság és bizonyosság

Kulcsvers: János 5:24 “Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemt hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.”

Bibliai igazság: Jézus azzal indítja ezt a verset, hogy kihangsúlyozza, hogy igaz. “Bizony, bizony” vagy igazán, igazán, aki hallja és engedelmeskedik Isten Igéjének, mely hív minden embert, hogy bánják meg bűneiket és higgyék, hogy Jézus Krisztusban örök élet van (jelen idő). Az örökké tartó és örök szavak azt jelzik, hogy az élet állandó és nem ér véget. Továbbá, a hívőt többé nem fenyegeti a kárhoztató ítélet, nem kell aggódni emiatt. Ő már nem halott a vétkeiben, hanem a halálból az életbe átment. Ő életben van most és mindörökké (1 János 5:12).

I. Az embernek magának kell megvizsgálnia, hogy lássa vannak-e bibliai bizonyítékok az üdvözülésre (2 Korinthus 13:5).

A. Sok személy meg van tévesztve az üdvösséggel kapcsolatban s azt hiszik, hogy ezekből ered:

1. Vallás (Máté 7:21-23)

2. Jó cselekedetek vagy erkölcsös élet (Ézsaiás 64:6, Filippi 3:9, Jelenések 3:17)

3. Aszerint van, ahogyan a szívükben érzik (Jeremiás 17:9)

B. Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy meg vagyunk váltva és a mennybe megyünk (1 János 5:13). Az élet bizonyítékul van azoknak, akik újjászülettek. Ez nem egy folyamat, hanem Krisztus azonnali munkája bennünk (Titus 3:5). Bizonyítékok a Biblia szerinti üdvösségről:

1. Vágy, hogy Isten akaratának megfelelően cselekedjünk, a saját akarat helyett (Zsoltár 40:8)

2. Életmód vagy gondolkodásmód megváltoztatása a bűnnel kapcsolatban (1 János 3:9).

3. Vágy egy tiszta és szent életre (1 János 3:3).

4. Hozzá hasonlóvá válni naponta (1 János 3:2).

5. Isten Igéje iránti szeretet (1 János 2:3-6, Zsoltár 119:97, Józsué 1:7-8).

6. Vágy, hogy közösségben legyél hívőkkel, Isten dolgaival foglalkozva (1 János 4:7, János 13:35).

7. Isten fegyelmezése (nevelése), amikor vétkezünk (Zsidók 12:6-8).

8. Isten Szelleme megerősíti az üdvösséget a szívedben. Bizonyságot tesz a szellemünkben (Róma 8:16) és figyelmeztet, amikor vétkezünk (1 János 3:19-21).

C. Minden dolog megváltozott és újjá lett (2 Korinthus 5:17)

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #25

1. Azok, akik Krisztusban vannak, sok változást megtapasztaltak.

2. Ezek közül sok apró és idővel történt, míg mások határozottan a megváltás élményének részeként.

Hogyan változott meg életed, amióta elfogadtad Jézust és mi lett más?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

II. Honnan származnak a kételyek?

A. A kételyek bizonytalanságok az igazsággal kapcsolatban. Az igazság nem változik; csak az igazsággal kapcsolatos bizonyosságunk változik. A kétségek Istenről és az üdvösségünkről akkor lépnek fel, amikor nem tápláljuk elménket az igazsággal, ami könnyen leleplezné a hazugságokat.

1. Isten tudja, hogy sok hamis tan és hazugság létezik, ami versenyzik bizalmunkért, ezért adta nekünk a Bibliát és annak hitet építő erejét, hogy segítsen megérteni és megbízni az igazságban.

2. A hit teljesen az Isten Igéjére támaszkodik, amit mérvadónak fogad el feltétel nélkül; az igazság terhét Istenre helyezzük, ahová tartozik (1 Thessalonika 2:13, 2 Timóteus 3:16, Zsidó 11:3).

3. Így Isten Igéjének olvasása hit és bizalomépítő szokás (Róma 10:17, János 17:17).

B. Mi okozza kételyeinket az üdvösségről? Bizonyos szinten ez annak a jele, hogy nem tápláljuk elménket az igazsággal vagy nem értjük teljesen, hogy ment meg bennünket Jézus azt gondolván, hogy saját jóságunk és cselekedeteink is valahogyan közreműködnek.

1. Mivel megmentésünk után is vétkezünk egyesek azt gondolhatják, hogy elrontották üdvösségüket. Az 1 János 1:9 és 1 János 2:1-2 megmagyarázza, hogy Ő minden bűntől (múltbeli és jövöbeni) megtisztított minket és tudta, hogy vétkezni fogunk megtérésünk után is. A valaha elkövetett és elkövetendő összes bűnünket ismerve váltott meg minket. Ezek mind ki lettek fizetve.

2. Ha megtérés után a személy ugyanúgy éli életét, mint korábban, a Szent Szellem kellemetlenné teszi ezt az állapotot az ember számára, mert a bűn nem illik új életébe, amelyet Jézusban él. Míg ettől a személy úgy érezheti, hogy ”nincsen megváltva”, ez valójában a Szent Szellem működése benne, hogy ne érezze jól magát bűnében.

3. Az embernek meg kell vizsgálnia magát, hogy lássa, valóban megtért-e (2 Korinthus 13:5)

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #26

C. Az üdvösség Krisztus munkája bennünk, nem saját cselekedeteink vagymunkánk által van, tehát jó cselekedeteink nem szolgálnak arra, hogy 'fenntartsák' üdvösségünket.

1. Kegyelemből vagyunk megváltva (Efézus 2:8-9).

2. Mi az Ő alkotása vagyunk (Efézus 2:10). Isten végzi a megváltást.

3. Üdvösségünk teljesen kegyelemből van és egyáltalán nem járulnak hozzá a cselekedeteink (Róma 11:6, Titus 3:5).

4. Az üdvösség ajándék, amit sem megszerezni, sem megtartani nem tudnak a cselekedeteink vagy a jóságunk (Róma 6:23).

5. A Jézusba vetett hit nem munka vagy cselekedet, mert a Biblia megkülönbözteti azt a cselekedetektől (Efézus 2:8-9)

Hogyan hat a Bibliával és Istennel töltött időm hitemre és az esetlegesen fennálló kételyeimre?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

III. Az örök biztonság bibliai tény és ígéret:

Az örök biztonság (Isten hatalma, hogy a megváltottakat megtartsa) bibliai tény és ígéret. A ember ebbe vetett bizalma nem határozza meg azt, hogy ez igaz-e vagy sem, csupán azt, hogy milyen mértékben fogja az ember élvezni és értékelni a megváltás áldásait. A Biblia egyértelművé teszi, hogy a hívő örökre üdvözül és biztonságban van, Isten hatalma alapján.

A. Isten örök életet ad nekünk és sosem fogunk elveszni (János 10:28).

1. A hívő a megígért Szent Szellemmel van elpecsételve addig a napig, amíg a mennybe jut (a megváltás napja) (Efézus 1:13-14, 4:30).

2. A hívőt Isten ereje „őriz” (1 Péter 1:5).

3. Soha nem fog elhagyni, vagy cserbenhagyni minket (hívőket) (Zsidók 13:5).

4. Semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől (Róma 8:35-39).

5. Ő nem fog elvetni, vagy elutasítani minket (János 6:37).

6. Isten számára lehetetlen hazudni és mindenhez, amit mondott, hogy megtesz, megvan a hatalma, hogy meg is tegye (Zsidó 6:18-19, 4 Mózes 23:19).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #27

B. A kulcsvers világossá teszi (János 5:24), hogy már rendelkezzünk az örök élettel, nem fogunk szembesülni a kárhoztató ítélettel és a halálból az életbe átmentünk.

1. Isten az Ő Igéjét adta azért, hogy tudjuk (ne kétségeskedjünk vagy csak reméljük), örök életünk van (1 János 5:13).

2. Isten Igéjének napi olvasása segít naponta meglátni az Ő igazságát és ígéreteit és biztosít (meggyőz), hogy Ő képes megtartani azt, amit megváltott (2 Timóteus 1:12).

C. Nem a hitünk erőssége mentett meg minket vagy tart a megváltásban, hanem a hitünk tárgyának ereje. A Jézus Krisztusba vetett hitünk és bizalmunk azt jelenti, hogy bízunk Istenben, hogy megment és őriz minket. Semmi sem erőteljesebb ennél (Jeremiás 32:17).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #28

Személyes tanulmányozás:

Olvasmány: János első levele nagyszerű olvasmány és megtapasztalása annak, hogyan magyarázza el Isten szeretetét gyermekei iránt. Számos remek vers található itt a hívők Benne lévő biztonságáról és arról, hogy hogyan tisztított meg bennünket minden bűnünktől. Olvasd el mind az 5 fejezetet és jegyezd fel amiket felfedezel, vagy a felmerülő kérdéseidet.

Gondolatok az olvasmányról: __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Örök biztonságoddal kapcsolatban mit tanultál ebből a tananyagból? __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Mi minden történt a hét folyamán, ami esetleg kételkedést okozott benned üdvösségeddel, vagy Isten irántad való szeretetével kapcsolatban ? __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #29

6. Bememrítkezés

Kulcsvers: Róma 6:3-4 “Vagy nem tudjátok-e, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ővele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által azonképen mi is új életben járjunk.”

Bibliai igazság: Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy Isten iránti tökéletes engedelmességben éljen, életét azok kezébe adja, akik keresztre feszítették és meghaljon értünk a kereszten. Életének története itt nem ér véget, miután a sírban volt három napot és három éjjelt, feltámadt Isten Szellemének ereje által. (saját ereje volt) A bemerítkezés jelképe annak, amit Jézus értünk tett, halálának, temetésének és feltámadásának, valamint jelképe annak is, hogy hogyan támadunk fel Benne az új életre (1 Korinthus 15:3-4)

A bemerítkezés továbbá egy mód, ahogyan Bemerítő János kijelenti a Megváltót a világnak. Amikor János bemerítette Jézust, ezt nem azért tette, mert Jézus megvallotta bűneit vagy üdvösséget kapott, mert Jézus Isten, és nem tud vétkezni. Ez azért volt, mert előre jelezte, hogy Jézus meg fog halni, eltemetik, és feltámad a sírból, hogy megmentsen minket a bűntől. Ezt a képet látjuk a bemerítkezésben (Máté 3:13-17).

I. Mi a bemerítkezés?

A bemerítkezés egy rendelet (tekintéllyel bíró útmutatás Istentől) az egyháznak. Ez egy hagyomány, egy elv és tanítás, amit Isten megparancsolt, hogy tegyük. A. Az egyháznak megparancsolta a bemerítést az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében (Máté

28:19-20). B. A korai egyház azonnal bemreítette az új megtérteket (ApCsel 2:41). C. Fülöp azokat merítette be, akik hittek miután hallották az örömhírt (ApCsel 8:12). D. Péter parancsolta a Kornéliusz házában lévőknek, hogy merítkezzenek be, miután

nyilvánvalóvá vált, hogy Isten megváltotta őket (ApCsel 10:48). E. A bemerítkezést gyakran az engedelmesség első lépésének nevezik, mert olyan hamar követi

és így olyan szorosan kapcsolódik az üdvösség elfogadásáshoz. 1. a. Minden egyes esetben, amit a Bibliában találunk, amikor megtértek azonnal

bemerítkeztek. 2. A Márk 16:16 az üdvösséget és a bemerítkezést nagyon közel kapcsolja egymáshoz, bár

teljesen nem a megtérés részeként. 3. Egy külső megnyilvánulása a belső valóságnak - nyilvános megvallása és bizonyságtétele

annak, hogy Isten kegyelméből megváltott. 4. Engem Isten kegyelme mentett meg, meghaltam régi életmódomnak, megbántam

bűnömet és hiszem, hogy Jézus az Úr (Róma 10:9-10). F. Az evangélium jelképe a bemerítkezés, Jézus Krisztus halála, temetése és a feltámadása (1

Korinthus 15:1-4). Ugyanezeket az igazságokat szemlélteti a Róma 6:1-6.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #30

1. Jézussal együtt meghalunk a bűnnek és a régi életmódnak (Róma 6:1-3) 2. Vele együtt elemetnek (Róma 6:4) 3. Feltámadunk, hogy járjunk az új életben (Róma 6:5)

Bemerítkeztél-e Krisztus befogadása óta? Ha még nem, megfontolod-e a Bibliai igazság fényében? __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

II. A bemerítkezés részletei

Ismerve, hogy a bemerítkezés egy parancs, amit mindenki kap, aki elfogadja Őt, mint Megváltót, jó megérteni a feltételeit és a bemerítés gyakorlatát. Fontos megjegyezni, hogy Jézus volt a bemerítkezés példája. A Bibliában csak azok voltak bemrítve, akik elég idősek voltak ahhoz, hogy hitükről vallás tegyenek (ami kizárja a csecsemők keresztelését) és ők vízbe merítkeztek be (nem csak vízzel) hamar hitük megvallása után. A bemerítkezés a Bibliában sosem történik a hit megvallása előtt és soha a megtérés részeként.

A. Miért kell az embernek bemerítkeznie? 1. Mert Jézus adta nekünk ezt a példát, Lukács 3:21-22, és az Atya Isten gyönyörködött

benne. 2. Mert ezt a példát látjuk azoktól, akik megtértek az Újszövetségben (ApCsel 2:41; 8:38;

9:17,18; 10:48; 16:15, 33; 18:8; 19:4,5) 3. Mert a Missziós Parancs azt a parancsot adja az egyháznak, hogy menjen, tanítson,

merítsen be, majd újra, tanítson (Máté 28:18-20) 4. Nyilvános bizonyságtétel eszköze, amelyben azonosulunk Jézus Krisztussal (2 Korinthus

5:17, Róma 6:3) B. Kinek kell bemerítkeznie?

1. A Biblia azt tanítja, hogy a bemerítkezés a Hívőké – mindenki, aki a Bibliában bemerítkezik, azután teszi, hogy hitt (ApCsel 8:36-37)

2. Azoknak, akik újjászülettek hit által, és biztosak arról a döntésükről, hogy hitüket Jézus Krisztusba vetik, aki Uruk és Megváltójuk.

3. Azokank, akik azt szeretnék, hogy Jézus Krisztussal és az Ő tanításaival azonosítsák őket (Róma 6:3-5)

4. Azoknak, akik bizonyságot akarnak tenni hitükről abban, hogy Jézus Krisztus keresztáldozata befejezett munka, elvégeztetett.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #31

C. Mikor kell bemerítkezni? 1. Csak akkor, amikor elég idős vagy ahhoz, hogy saját döntéseket hozz – csak a döntéshez

elég időseket merítették be. 2. Megtérés, hitre jutás után – fontos felismerni, hogy az üdvösség kegyelemből van és a

bemerítkezéssel nem fogsz érdemeket, jó pontot szerezni (Efézus 2:8-9). 3. Mi történik, akkor, amikor az ember, aki bemerítkezett később rájön, hogy még nem tért

meg és jutott hitre? Mit tegyen? A bibliai mintát követve, a megtérése és hite megvallása után kell bemeríteni, mint hitéről való bizonyságtétel.

D. Hogyan kell egy személyt bemeríteni? 1. Mély, sok vízbe való bemerítés által- (ApCsel 8:38-39) Bemerültek és kijöttek a vízből. 2. Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében (Máté 28:19-20) 3. Oly módon, ami megfelelően ábrázolja Jézus halálát, temetését és feltámadását. (1

Korinthus 15:1-4, Róma 6:1-6)

E. Mit kell figyelembe venni. 1. A bemerítkezés nem mossa el bűneinket (Efézus 2:8,9; Galata 3:11). 2. Tulajdonképpen Jézus Krisztus vére tisztítja meg a bűnöst bűneitől (Efézus 1:7; 1 János

1:7; Kolossé 1:20). 3. Nem szerzünk “pontot” Istennél azzal, hogy bemerítkezünk vagy ezt a “vallásos

cselekedet” elvégezzük. 4. A bemerítés nem a legfőbb feladat, inkább az evangélium hirdetése. Pál azt mondta, hogy ő az evangélium prédikálására küldetett, nem bemeríteni (1 Korinthus 1:13-18).

Hogyan befolyásolná/befolyásolja a bemreítkezés keresztény életemet?

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #32

Személyes tanulmányozás:

Olvasd el a bemerítkezés ezen eseteit és vedd fontolóra az általuk bemutatott igazságokat. Jegyzetelj a biztosított vonalakra arról, amit versekben meglátsz és beszéld meg 'A kereszténység alapjai'-t feldolgozó csoprotoddal az esetleges kérdéseid. Ha még nem merítkeztél be, de úgy döntesz, hogy szeretnél engedelmeskedni az Úr parancsának és azonosulni Jézussal és azzal, amit Ő tett benned, beszéld meg csoprotvezetőddel.

Bibliai példák a bemerítkezésről

1.Bemerítő János ott merített be, ahol sok víz volt (János 3:23).  Mivel a bemerítés egy része a 'temetés', van értelme annak, hogy sok víz kell? __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

2. Máté 3:6 szerint mit kell a személynek megvallania? __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

3. Jézust bemerítették, betölteni minden igazságot, mert Ő volt az, aki feltámad a halálból. (Máté 3:15) Mit mondott Isten a mennyből, amikor Jézus kilépett a Jordán folyó vizéből, miután János bemerítette? (Máté 3:16-17) __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #33

4. Pünkösd napján mennyi időt vártak a megtértek a bemerítkezésre? (ApCsel 2:41) __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

5. Fülöp egy etiópiai főembert kezdett tanítani Jézusról és azt mondta neki, hogy ha hisz Krisztusban, bemerítkezhet. Milyen dolgokat látsz az ApCsel 8:36-39-ben erről az eseményről? __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

6. Mond el annak a börtönőrnek a megtérését és bemerítkezését, aki Pált és Silást fogva tartotta (ApCel 16:25-33). __________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #34

7. A Biblia olvasása és tanulmányozása Kulcsvers: 2 Timóteus 2:15 “Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.”

Bibliai igazság: A kulcsvers az Úr parancsa, hogy tanuljunk azért, hogy olyan munkások legyünk, aki helyesen fejtegetik (vagy helyesen értelmezik) Isten Igéjét. A keresztények mindenek fölötti tekintélynek tekintik a Bibliát, a hit és az életvitel minden ügyében. Jó gyakorlat, ha olvassuk és tanulmányozzuk is a Bibliát. Tanítványozóként rendkívül fontos, hogy megtanuljuk tanulmányozni a Bibliát és annak tanítójává váljunk. Az olvasás és tanulmányozás mellett, a Biblia szavával szolgáló munkásnak fel kell készíteni a szívét Isten Igéjének elfogadására és fel kell készíteni magát, hogy példája legyen annak, amit a Biblia tanít (Ezsdrás 7:10).

A Biblia olvasása eltér a Biblia tanulmányozásától, de a kettő együtt jár. Az 1 Timóteus 4:13 azt tanácsolja, hogy legyünk szorgalmas olvasói a Bibliának, figyelve a buzdításra és tanításra. Az olvasás buzdít a hitben, látva Isten jóságát és szigorát, megértve a tanítását. Ez nem az összes olvasott dolog azonnali megértését jelenti.

I. Hogyan kell olvasni a Bibliát

A Biblia szisztematikus olvasásával építjük személyes kapcsolatunkat Istennel és egyben gyakoroljuk magunkat az önfegyelemben. Minél hamarabb szokássá válik a napi bibliaolvasás, annál gyümölcsözőbb lesz az életünk Jézussal.

A. Találj egy megfelelő időt, amit naponta a Biblia olvasására szentelhetsz. Kora reggel a legmegfelelőbb és napi 15-30 perc elegendő. A nap későbbi időpontjáig, vagy estig várni is lehet, bár a nap előrehaladtával egyre több akadálya lehet az olvasásnak.

B. Kezdjél imával (Zsoltár 119:18, 9-11). Kérd a Szent Szellemet, hogy segítsen megérteni, amit olvasol. Az Ő feladata segíteni megérteni, valamint más dolgokra is emlékeztetni, így megismerhetjük Jézust.

1. A Bibliában lévő dolgok csak szellemileg megérthetők (1 Korinthus 2:12-14).

2. A Szent Szellem mindenre megtanít bennünket (1 János 2:27).

3. A Szent Szellem minden dolgot emlékezetünkbe hoz (János 14:26).

C. A Biblia olvasásával tölt időt tekintsd alapvető szükségletnek (Jób 23:12, Zsoltár 132:4-5). Tekintsd olyan szükségesnek, mint a napi étkezést, és nem menj aludni, míg nem olvastál Bibliát.

D. A Bibliát rendszerezett formában olvasd. A Szent Szellem csak azt tudja emlékezetedbe hozni, amit elolvastál. 1 Mózestől a Jelenések könyvéig olvasd végig a Bibliát.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #35

E. Ne csüggedj, ha nem értesz mindent vagy (néha) egyes részeket abból, amit olvasol. Ne feleljtsd el, hogy ez Isten könyve és, hogy egy mindent tudó Isten írta. Időt vesz igénybe.

1. Bizonyos dolgok a Bibliában szándékosan rejtélyesek (Kolossé 1:26, 1 Korinthus 2:7-8).

2. Az Új Év első napja úgy tűnik, hogy a legnépszerűbb nap a Biblia olvasásának elkezdésére. Sokan 1 Mózes-től 4 Mózes-ig több évben is eljutnak, majd megállnak. Ne várj az új évig. Folytathatod ott most, ahol korábban abbahagytad.

F. Jelöld be a neked fontos dolgokat a Bibliában vagy jegyzetelj füzetbe. Fokozatosan fogod megismerni a Bibliát, ahogyan olvasod, és ahogyan a Szent Szellem használja a verseket ahhoz, hogy összerakja a kis részleteket egy nagyobb egységekké a megértéshez (Ézsaiás 28:9-10). Ide tartoznak az alábbi dolgok;

1. Ígéretek (Jeremiás 33:3)

2. Követendő példák (1 Péter 2:21-23)

3. Parancsok, amiknek engedelmeskedjünk (Efézus 4:31-32)

4. Bűnök, amiket elkerüljünk (Kolossé 3)

5. Hasonló és fontos dolgokról listák vezetése, amiket a Szent Szellem kimel, mint neked hasznos dolgok.

6. A szentírás segítségével imádkozás (különösen a Zsoltárokkal) jó gyakorlat.

7. Írd le az olvasás után felmerülő kérdéseket.

Beszéljétek át és hozz létre egy tervet a Biblia rendszeres olvasásához és ahhoz, hogyan lehet az önfegyelmet az életében szokássá tenni. (javaslatot találsz a lecke végén)

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

II. Hogyan kell tanulmányozni a Bibliát

A Biblia rendszeres olvasásával együtt jár a bibliatanulmányozás. A 2 Timóteus 2:15-ben a Biblia arra tanít bennünket, hogy a tanulás felkészíti a munkást. A Szentírás, amit mi tanulmányozunk az az Isten Igéje, és nagyon erőteljes (Zsidó 4:12). Ugyanakkor nagyon gyümölcsözö (2 Timóteus 3: 15-17). Egy Timóteus nevezetű gyermeket felkészítettek Isten szolgálatára.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #36

A. A tanulmányozásra szánt idő elkülönül az olvasás idejétől. A tanulmányozás azt jelenti, hogy törekszel egy bizonyos témát vagy szakaszt megérteni. A szakasz (versek, fejezet vagy egy egész könyv), amit napi olvasmányaként olvasol a tanulmányozás témájává válhat. Emelllett, egy, a szakaszban felmerülő téma, mint például a kegyelem, a tanulmányozás középpontjává válhat, a Bibliában használt „kegyelem” szó vizsgálatával. A tanulmányozás elsődleges célja a megtanult Bibliai igazság megértése és megélése a gyakorlatban, majd mások tanítása.

B. Kommentárok, Biblia segédletek, konkordancia és egyéb tanulást segítő anyagok hasznosak, ugyanakkor szerzőik egyéni meglátásait tartalmazzák és nem tévedhetetlenek, mint a Biblia. A kezdethez konkordancia vagy elektronikus Biblia szükséges.

C. Azok a dolgok, amiket tanulmányozol jöhetnek a napi olvasmányodból, a vagy a gyülekezeti prédikációból, bibliaórából.

D. A tanulmányozás megkezdése előtt kettő fontos dolgot tudnod kell a Bibliáról.

1. Először is, ez egy törvényt megfogalmazó dokumentumként is értelmezhető, és mint ilyen sokszor jogi szempontból került megírásra (János 12:47-48).

2. A Biblia részben tudás, részben a hit által érthető meg. Egyes dolgokat könnyű lesz megragadni, míg mások hitet igényelnek, hogy megértsük, mert azok a végtelen örök Isten cselekedetei, mint például a teremtés (Zsidók 11:1-3).

E. A Biblia tanulmányozásának három alapvető eleme (Konkrét módszerek vannak, amelyek 'A kereszténység alapjai' második részében kerülnek megtárgyalásra):

1. Olvasd el, amit mond (megfigyelés). Fontos többször elolvasni a szakaszt és akár időnként elgondolkodni egyes verseken.

a. A szakasz tartalma kulcsfontosságú. Fontos megjegyezni, kihez szól, milyen események történtek, és milyen bibliai korban írták a szakaszt.

b. Hidd el, amit olvasol a megértésed mértékétől függetlenül (Zsidó 4:2, 1 Thesszalonika 2:13).

2. Értsd meg amit jelent. (értelmezés) Általában az értelmezés nyilvánvaló a szövegösszefüggésből és az értelmezési kérdések kisebb részletek vagy szavak körül forognak. Engedd, hogy a szövegösszefüggés irányítsa az értelmezést. Sokszor a képes beszédet szó szerinti magyarázat követ (Máté 13).

a. I. A sikeres értelmezés növekedési folyamatból fakad, aminek része a napi olvasás és következetes tanulmányozás. Ezt nem lehet siettetni (Ézsaiás 28:9-10).

b. A szakasz legegyszerűbb magyarázatát fogadjuk el a túlbonyolított magyarázat helyett. Ezsdrás idejében felolvasták a Bibliát és értelmezték szavait. Egyszerűen megmagyarázták, hogy mit jelent (Nehémiás 8:8).

c. A Bibliai tanttételeket (doktrínák) legjobban a Biblia szavainak használatával lehet megérteni és megmagyarázni (1 Korinthus 2:13).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #37

3. Gondold át, hogyan alkalmazd (alkalmazás). Talán a legfontosabb rész az alkalmazás. A Biblia alkalmazása révén növekszik az istenismeret és a tudás.

a. Fel kell vérteznünk magunkat az igazság tanával. Ez azt jelenti, hogy alkalmazni és megélni kell a tanultakat (Titusz 2:10).

b. Az Ige cselekvői legyünk nem csak hallgatói (Jakab 1:22)

c. Ez boldoggá tesz majd (János 13:17).

F. Ha elolvastál egy szakaszt, próbáld megérteni, és ha még mindig nem megy, olvasd tovább a Bibliát. Isten megmutatja majd a választ, amikor már eleget olvastál ahhoz, hogy megértsd azt.

Beszéljétek meg az olvasás és tanulmányozás közötti különbséget és írj össze egy listát azokból a témákból vagy igeszakaszokból, amelyeket tanulmányozni szeretnél.

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

Konkrétabb bibliatanulmányozási módszerek 'A kereszténység alapjai' második részében találhatók.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #38

Személyes tanulmányozás:

Állíts fel egy tervet, ami szerint rendszeresen fogod olvasni a Bibliát. A terved tartalmazza a napot, amikor elkezded az olvasást és a tervezett befejezést. Ez segít fejleszteni a önfegyelmed, ami szükséges ahhoz, hogy minden nap olvass.

Biblia olvasási terv

Kezdés dátuma: ______________________________________________________

Napszak: ___________________________________________________________

Elkezdtem a bibliai könyvet: ______________________________________________

Befejezem majd a könyvet: _______________________________________________

Önmagam ellenőrzése: __________________________________________________

__________________________________________________________________

__________________________________________________________________

Bibliatanulmányozási témák vagy szakaszok:

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #39

8. Ima

Kulcsvers: Máté 21:22 “És amit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.”

Bibliai igazság: Az ima beszélgetés Istennel. Ez imádat és kérés is. Ez vágyaink és terheink bemutatása a kegyelem trónja előtt azzal a bizalommal, hogy segítséget kapunk (Zsikó 4:15-16). A segítséget, ami az irgalmasság és a kegyelem, Jézus érdeméért kapjuk.

Az ima három fő összetevője a kérés, a várakozás és a fogadás (átvétele annak, amit Isten ad). A Biblia azt mondja, hogy ha kérünk meg fogjuk kapni. Nincsenek azonban versek, amelyek azt mondják meg, milyen sokáig kell várni. Az ima nehéz része a türelem a várakozási idő alatt. A kérés és a fogadás közötti idő gyakran az az idő, amit Isten arra használ, hogy rájöjjünk, valójában nem akarjuk azt, amit kérünk és, hogy Ő sokkal elégedettebbé fog tenni azzal, amit Ő a legjobbnak tart. Más szóval, a kérés és a fogadás közötti várakozási idő nagyon hasznos.

I. A kérés:

Jézus azt mondta tanítványainak, hogy kérjenek (János 16:24) és Jakab azt mondja, hogy azért nincs, mert nem kérünk (Jakab 4:2). A kérés bizonyítja, hogy függünk Istentől és ez kedves Neki. Kisgyermekeinek hív bennünket és gyermekként sokmindenre van szükségünk Atyánktól. Atyaként nem válaszol kegyetlen módon vagy trükkökkel, hanem jó dolgokat szeret adni a gyerekeinek (Máté 7:7-11).

A. Dolgok, amelyeket kérjünk: Vannak dolgok, amelyekről a Biblia azt mondja imádkozni kell értük, és az imádkozási módokat is elmondja.

1. Folyamatosan kell imádkoznunk (szüntelenül, 1 Thesszalonika 5:17).

2. Minden gondunkat Őreá vessükl (1 Péter 5:7). Ez azt jelenti, hogy válaszokat és segítséget kell kérni Tőle, majd a választ és a kimenetelt Rá bízni.

3. Másokért kell imádkoznunk (1 Sámuel 12:23, 1 Thesszalonika 5:25).

4. Bölcsességért kell imádkoznunk (Jakab 1:5).

5. Azokért kell imádkoznunk, akik hatalmon vannak (1 Timóteus 2:1-3).

6. Bátorságért kell imádkoznunk (ApCsel 4:23-32).

7. Hogy megkapjuk szükségleteinket (Filippi 4:6).

B. Hogyan kell kérnünk?

1. Kérj, mint fiú. A fiú bármit kérhet az Atyától, amit csak akar. Ez a fiúság egyik kiváltsága (Lukács 15:11-12, János 15:7).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #40

a. Az ima úgy kerül bemutatásra, mint egy apa / fiú kapcsolat (Máté 7:7-11). Az nem lehet, hogy Isten megengedné, hogy egy földi apa jobban szemléltesse ezt a kapcsolatot, mint Ő.

b. A fiaknak kiváltságai vannak (Galata 4:6-7). Az újjászületéssel és a fiúvá fogadással mi is fiakká lettünk és a keresztény élet minden kiváltságát megkaptuk. Az egyik legnagyobb kiváltság az ima.

2. Szükségleteid szerint kérj:

a. Az Úr tudja, mire van szükségünk, még mielőtt imádkoznánk érte. (Máté 6:8) És mégis azt kívánja, hogy imádkozzunk, különben nem mondta volna, hogy kérjünk.

b. Amikor elé visszük kéréseinket ez a rászoruló imádsága ahhoz, aki mindennel rendelkezik és semmire sincs szüksége. (Zsoltárok 50:12)

3. c. Barátság alapján kérj: az Úr barátainak hív. (János 15:13-16) Azt mondja, hogy a Vele (Jézus) való barátság alapján kérhetünk az Atyától dolgokat és ezen barátság alapján az Atya válaszol imáinkra. (Máté 21:22)

4. Azzal a hittel kérj, hogy válaszolni fog (Máté 21:22). Ha kérünk tőle, tudjuk, hogy meghallgat (1 János 5:14-15). Biztosak lehetünk abban, hogy válaszolni fog nekünk.

5. Bátran kérj, bízva abban, hogy irgalmasságot és kegyelmet nyerünk (Zsidó 4:16). Figyeld meg, hogy ez a kegyelem trónja, nem a kritika vagy ítélet trónja. Ez nem az a trón, ahol el leszel utasítva, mert nem a megfelelő szavakkal imádkoztál, hanem ez a mi mennyei Atyánk trónja, aki örömét leli bennünk, Jézus miatt.

6. Ígéret alapján kérj. A mi mennyei Atyánk sok becses és nagy ígéretet tett a Bibliában.

a. Ahol kettő vagy három egyetért (Máté 18:19)

b. Ő megjutalmazza azokat, akik őt szorgalmasan keresik (Zsidók 11:6).

c. Akik kérnek kapnak (Lukács 11:10).

d. Azok a dolgok, amiket nem tudunk, feltárulnak előttünk (Jeremiás 33:3).

Milyen dolgokat szeretnél kérni Istentől, vagy megköszönni Istennek?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #41

II. A várakozás:

A várakozási idő nehéz idő. Úgy tűnik, mintha Isten nem hallaná és a válasz nem érkezik. Úgy tűnik, mintha Isten megfeledkezett volna rólad és az imádról, és nem érdekelné Őt. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól. A várakozási idő fontos lehetőség bízni Istenben, és közelebb kerülni Hozzá. Ugyanakkor ez a megvizsgálás ideje, kideríteni, hogy az imának van-e akadálya az életedben. A Bibliában nincsen formula miszerint tudnád, milyen hosszú ideig kell várnod imád válaszára, csak tudd azt, hogy Isten úgy munkálkodik benned, ahogy az tetszik Neki (Zsidó 13:21).

A. Ima akadályai: Lehet, hogy egy ilyen dolog feltartóztatja a választ az imára.

1. Nem hitben kérsz. (Jakab 1:5-7)

2. Rossz dolgokat kérsz. (Jakab 4:3)

3. Nem tartasz jó kapcsolatot a házastársaddal. (1 Péter 3:7)

4. Meg nem vallott bűnök (Zsoltárok 66:18)

a. I. Keserűség vagy meg nem bocsátás. (Zsidó 12:15, Márk 11:25-26)

b. Szándékos engedetlenség

5. Nem Jézus nevében vagy tekintélyében kérsz.

a. Ez nem egy varázsszó vagy képlet, hanem annak ismerete, hogy Ő feljogosít az imádkozásra (János 14:13-14).

b. Az Ő neve és tekintélye az alapja az Istennel való kapcsolatunknak. Az Ő akarata szerint kell, hogy legyen. (1 János 5:14-15)

6. Ha nem gyönyörködünk Benne és abban, amit akar, és ha megengedjük, hogy az irányítsa szívünk vágyait (Zsoltárok 37:4).

B. A várakozási idő jó arra, hogy megvizsgáljuk magunkat, hogy meglássuk, van-e valami, amivel Isten szeretné, hogy foglalkozzunk, mielőtt megkapnánk a választ imánkra. Ez az Istenbe vetett bizalom fejlesztésének is ideje.

1. Isten az igazság, és Ő nem hazudik (4 Mózes 23:19).

2. Az ellenség meg fog támadni, és úgy fogod gondolni, hogy Isten elfelejtett. Ne feledd, hogy ő (az ördög) hazudik, és nem tud igazat mondani. Ne higgy neki. Minden gondod az Úrra vesd és engedd Neki, hogy irányítsa a végeredményt (1 Péter 5:7-10).

Milyen dolgokra tanított meg Isten a múltban, miközben a válaszra vártál?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #42

III. A válasz

A válasz az Úr időzítése szerint fog érkezni és addig semmit sem tehetükn, kivéve, hogy bízunk Benne. Az egyedüli megígért azonnali válasz a Bibliában a Zsidó 4:16-ban van, ahol megígéri irgalmát és kegyelmét, amikor trónjához megyünk. Az irgalom lehetővé tette számunkra, hogy a trónhoz jöjjünk és ítélet helyett elfogadást nyerjünk. A kegyelem pedig Isten tetszését elnyerni, ami segít a válasz kivárásában. Pál megkérte Isten, hogy távolítsa el a tüskét testéből, de végül megelégedett Isten kegyelmével és elviselte a tüskét (2 Korinthus 12:8-9).

A. A válasz jönni fog. Lehet, hogy azzal jön el, hogy a mennybe jutsz, például egy nagyon beteg családtag gyógyulása vagy a nehéz életkörülmények enyhülése, de jönni fog (4 Mózes 23:19).

1. Nem fog elhagyni vagy cserben hagyni bennünket (Zsidó 13:5).

2. Ő tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérünk (Máté 6:8).

3. Azt mondja, hogy válaszolni fog (Jeremiás 33:3).

4. Ő velünk van (Róma 8:31).

5. Jézust adta nekünk, aki az Ő legnagyobb ajándéka. Minden más dolog kevésbé értékes, és nem akarja visszatartani azokat sem tőlünk (Róma 8:32).

B. Meg kell tanulnunk hálásnak lenni mindazért, amit Isten nekünk naponta megad és mi figyelmen kívül hagyunk. Naponta dicsérjük Őt áldásaiért.

1. a. Akár jól vagy rosszul mennek a dolgok (Filippi 4:11-13).

2. Mindenben adj hálát (1 Thesszalonika 5:18).

Mit biztosít naponta Isten, amit gyakran figyelmen kívül hagyunk?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

Milyen különleges imákra válaszolt Isten a múltban amiért a közösség előtt is dicsérted Őt? ____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #43

Személyes tanulmányozás:

Tekintsd át a Máté 6:9-13-ban található minta imát. Soronként gondold át, mit ír az adott szakasz Istenről, Vele való kapcsolatunkról és, hogy hogyan kellene imádkozni Hozzá. Az alábbi sorokra írd észrevételeidet.

Mi Atyánk (Mit mond ez a Vele való kapcsolatunkról?)

__________________________________________________________________ Ki vagy a mennyekben (helyzetünk az Övéhez viszonyítva?)

__________________________________________________________________ Szenteltessék meg a Te neved (Mit mond ez Róla?)

__________________________________________________________________ Jöjjön el a Te országod (Mit jelez ez, kinek a célja legyen a középpontban?)

__________________________________________________________________ Legyen meg a Te akaratod (Kinek akaratát akarjuk az életünkben?)

__________________________________________________________________ Mint a mennyben, úgy a földön is (Kinek az akaratának megfelelően legyen ezen a Földön?)

__________________________________________________________________

A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma (Mit mond ez a kívánságainkról?)

__________________________________________________________________

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeznek (Lehet, hogy imáink egyik akadályát kerülnénk el, ha valóban így gondolnánk?)

__________________________________________________________________

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól (Mit mond ez a mi irányunkról és az Ő védelméről?)

__________________________________________________________________

Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. (Ez úgy néz ki, hogy minden Istenről szól és nem rólunk. Jó-e ez az ima hozzáállás?)

__________________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #44

9. A Szent Szellem

Kulcsvers: János 14:26: “Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.”

Bibliai igazság: A Szent Szellemet (vagy Szent Lelket) Vigasztalónak is nevezik és őt Isten küldte hozzánk, hogy tanítson minket Jézusról és, hogy emlékezetünkbe hozza az Ő Igéjét. A Szent Szellem személy, és nem egy dolog. Ő nem csak egy szellemi energiaköteg, hanem Isten. A Szent Szellem Jézusról beszél és nem Magáról. Ő különleges dolgokat tesz a hívő életében, és ahogyan a fenti vers mondja, a mi Vigasztalónk. A vígasztal szó azt jelenti, hogy mellettünk van és segít bennünket a keresztény életben.

I. A Szent Szellem és a mi üdvösségünk

A Szent Szellem a megtérésünk előtt és után is részt vesz életünkben. Az Ő feladata meggyőzni bennünket bűnünkről, megtérésünk után elpecsételni bennünket Krisztusban, majd tanítani minket Jézusról és segít naponta Érte élni.

A. A Szent Szellem Isten. Jézus megígérte, hogy miután elmegy, mindig velünk lesz. (Máté 18:20) Jézus ezt úgy teszi, hogy bennünk lakozik a Szent Szelleme által. (Róma 8:9)

1. A Szent Szellem a mennyben volt mielőtt az Atya elküldte volna Őt a földre.

a. Az Atya adta Őt (János 14:26)

b. Jézus elküldte Őt (János 16:7)

c. A Szent Szellem eljött (János 16:7)

d. Így cselekszik egységben a Szentháromság, miközben minden egyes tagja teszi feladatát, de minden tag része az egységnek. A Szent Szellem része a Szentháromságnak, ezért Ő Isten (János 4:24).

2. A Szent Szellem jelen volt a teremtéskor (1 Mózes 1:1-2).

3. A Szent Szellem volt az, aki belehelyezte Jézust Mária méhében, és ilyen módon van Jézus testében Isten vére (Lukács 1:35, Zsidó 9:14).

4. A Szent Szellem Isten lehelete, aki a Szentírást adta (ihlette) (2 Timóteus 3:16).

5. Amikor az emberek befogadják Jézus Krisztust, bemerítik őket, az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében (egyes szám).

6. A Szent Szellem minden hívőben él, aki elfogadja Krisztust. Így jelen lesz mindenütt, ami Isten egyik tulajdonsága (János 14:17, Róma 8:9).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #45

B. A Szent Szellem meggyőzi az embert bűnös voltáról (1 Mózes 6:3-7) beszél hozzájuk, és a lelkiismeretükre terheli bűneik súlyának megértését és a büntetését, ami bűnük miatt következik. Ez a meggyőzés (elítélés, rábizonyítás, megfeddés)¹ a bűnökről (Róma 2:15).

- ¹fordítói megjegyzés: ez a három és majd az ehhez kapcsolódó többi fogalom az angolban egy szóval kifejezhető (conviction), a későbbiekben ezek mind ugyanannak az egy szónak a megfelelő magyar változatai lesznek

1. Az elítélés jogi kifejezés, amely azt jelenti, hogy a személy bűnössége bizonyított amiért felelősség terheli. Ezt ábrázolja a nő története, akit házasságtörésen értek (János 8:7-9).

2. A Szent Szellem ezen meggyőzésére dönt az ember az Üdvözítő mellet, hogy az Isten haragjától megmeneküljön (János 16:8-11).

a. Ő megfeddi az embert bűnéért. Rámutat arra, hogy miért rossz és a következményeire (János 16: 9, Róma 6:23).

b. Meggyőzi az embereket igazság tekintetében, Jézussal kapcsolatban. Ezt Isten Igéje által teszi (János 16:10)

c. Az ördög sorsáról és végleges ítéletéről. (János 16:11)

C. A Szent Szellem megtérésünkkor lakozást vesz bennünk, és újjá szül minket (új életet hoz). A vétkeink és bűneink halálából megelevenedünk Jézusban. (Efézusok 2:1)

1. Megújulunk a Szent Szellem által, új teremtéssé leszünk (Titusz 3:5, 2 Korinthus 5:17).

2. Hitünket megvalljuk a Szent Szellem meggyőzése által (1 Korinthus 12: 3).

3. El vagyunk pecsételve a Szent Szellem által. (Efézus 1:13, 4:30) Ez azt jelenti, hogy nem veszíthetjük el üdvösségünket és az nem vonható vissza, hanem örök életre vagyunk elpecsételve a Szent Szellem által.

4. A Szent Szellem lesz az örökségünk záloga. (Efézus 1:14) Ő az előleg, nem lelkünk megváltására, hanem Jézus jövőbeli visszatérésének ígéretével. Szent Szellemét helyezte el bennünk, mint bizonyíték arra, hogy vissza fog térni értünk.

5. Vigasztal és segít minket. (János 14:16)

Milyen módon látod a Szent Szellem munkáját életedben most vagy a múltban?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #46

II. A Szent Szellem és a keresztény életünk

A Szent Szellem nem csak azért adatott nekünk, hogy vigasztaljon és elpecsételjen minket, hanem Ő Isten ereje bennünk. Vezetni akar bennünket az igazságban és istenfélelemben, valamint életünk az igazság eszközeivé akarja tenni, hogy dicsőséget és tiszteletet adjunk Jézusnak.

A. A Szent Szellem azonnal elkezd dolgozni bennünk, megtérésünk után, azért, hogy gyümölcsöt teremjen az életünkben. (Galata 5:22-26) Továbbra is meggyőz minket bűneinkkel kapcsolatban, hiszen nem kellene az ó-ember szerint élni, aki már nincs többé (2 Korinthus 5:17).

1. A Galata levél ezen versei arra tanítanak bennünket, hogy járjunk Szellemben, így a Szellem gyümölcsei bőségben lesznek az életünkben.

2. Nem kellene a sötétség cselekedeteiben járni, vagy a hitetlenség gyermekeiként (amik voltunk), hanem a világosság gyermekeiként (amik most vagyunk), teremve a Szellem gyümölcsét.

3. A Szellemben való járás természetes dolog számunkra (Róma 8:1).

4. A bennünk lakozó Szent Szellem be akar tölteni minket (ahogy teret adunk neki,) az Ő erejével (Efézus 5:18).

B. A Szent Szellem erőt ad Jézus tanújának lenni és bizonyságot tenni Krisztus feltámadásáról (ApCsel 1:8).

1. Jézus tanúként küldte őket a Szent Szellem erejében. (János 20:21-22)

2. A Szellemmel betöltött élet bizonyítéka a Szellemben járás, vagyis olyan dolgokat tesz az ember, amelyeket a Szellem akar. Nem a test kívánságait teljesíti, hanem az Isten akaratát (Galata 5:16).

3. Péter bátor volt a Szent Szellem benne lévő erejénél fogva (ApCsel 4:8).

4. Az ApCsel 4:31-ben a Szent Szellem mindegyiküknek bátorságot adott, miután imádkoztak.

5. A Szent Szellem vezeti az embereket különböző szolgálataikba (ApCsel 13:2-4).

C. A Szent Szellem erőt ad megérteni a Szentírást.

1. A Biblia szellemi könyv, és szellemileg érthető (1 Korinthus 2:14).

2. A Szent Szellem tanítja nekünk a Bibliát azáltal, hogy megláttat velünk olyan dolgokat a versekben, amit Ő a többi verssel összekapcsol, és az emlékezetünkbe hozza (1 Korinthus 2:10-13). Másra nincs is szükségünk, hogy tanítson minket, ha itt van a Szent Szellem (1 János 2:27).

3. A Szent Szellem az igazság, ahogy nevezik is, vezetni fog minket az igazságban, értelmezi nekünk az igazságot és tanítja az eljövendő dolgokat (János 16:13).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #47

D. Megszomoríthatjuk Őt (Efézus 4:30) és megolthatjuk Őt (1 Thesszalonika 5:19), ami arról a tényről beszél, hogy Ő személy és érzelmei vannak.

1. A Szent Szellem megszomorítása akkor történik, amikor testben járunk és nem Benne.

2. A Lélek megoltása akkor történik, amikor eltompítjuk hangját az életünkben. Nem erős hang Ő, amint a próféta is tapasztalta, tehát nagyon kell rá figyelnünk (1 Királyok 19:11-12).

3. Elsősorban a Szentírásban halljuk a hangját, de a lelkiismeretünkben is.

Hogyan válaszolsz, reagálsz a Szent Szellem hangjára?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #48

Személyes tanulmányozás:

Olvasmány: Galata 5:22-26 bemutatja a Szent Szellem munkáját a hívők életében. Logikus, hogy ezeknek a dolgoknak jelen kell lenniük az életünkben, ha valóban újjászületünk. Ha mégsem, ez azért lehet, mert még nem vagyunk megtérve, vagy azért, mert a Szent Szellem megszomorodott, vagy meg lett oltva életünkben. Tanulmányozd a Szellem gyümölcseit és vizsgáld meg mennyire vannak jelen vagy hiányoznak az életedben. Rögzítsd gondolataidat.

Gondolatok az olvasmányról:

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

Milyen módon támaszkodom a saját erőmre és nem a Szent Szellem erejére keresztény életetemben?

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #49

10. Az újszövetségi gyülekezet (1. rész)

Kulcsvers: Máté 16:18 “De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.”

Bibliai igazság: Jézus az egyház alapítója és építője. Az "egyház" szó hívők csoportját jelenti, akik kihívottak (a világból lettek kihívva) hogy együtt imádják az Urat, és végzik a misszió munkáját. A Biblia azt tanítja, hogy már az Ószövetségben is gyakran összegyülekeztek a Biblia olvasása céljából és azért, hogy Isten prófétáinak üzenetét meghallagassák. Ez kifejezetten Izrael népére vonatkozott. Az újszövetségi egyház nem egy zsidó vagy keresztény szervezet, hanem Krisztus teste a földön, amelyet az összes megtért, megkeresztelt és összegyűlt hívő alkot azzal a céllal, hogy elvégezze a missziós parancs munkáját.

I. Az egyház jellemzői

A egyház Jézus tevékenységének a lényege az Újszövetségben. Lehetetlen lenne részt venni Isten munkájában, ebben a korban, anélkül, hogy részt vegyünk az újszövetségi egyházban. A rendelések, szolgálatok és az egyháznak adott utasítások közvetítik a terveket és a módszereket, amelyeket Jézus lefektetett a világ megváltására és Isten dicséretére és tiszteletére.

A. Az egyház megalakulása a Bibliában először 16:13-18-ban látható.

1. Jézus az alapító, és központi szerepe van az Újszövetség minden tanításában.

2. Az „egyház”vagy „gyülekezetek” szó az Újszövetség 114 versében alapul.

a. Az Apostolok cselekedetei Isten munkájáról ír az egyházban.

b. A Rómaiakhoz írt levéltől a 2 Thesszalonika levélig 9 levél szól gyülekezeteknek.

c. Az 1 és 2 Timóteus és Titusz is gyülekezeti vezetőknek írott levelek.

3. Az egyetlen másik hely az evangéliumban, amely említi az egyházat az Máté 18:17 és ott utasításokat kapnak az egyházi fegyelemről.

a. Nagy hangsúlyt fektetett az egyházra. Ez az Ő egyháza (Máté 16:18, ApCsel 20:28).

b. Felhatalmazta és feljogosította az egyházat, hogy az Ő munkáját végezze.

1. Várjon a Szent Szellemre, hogy felruházza az Ő erejével (Lukács 24:49).

2. Ezt követően a Szent Szellem eljön reátok (ApCsel 1: 8).

B. Az egyház célja

1. Megparancsolta az egyháznak, hogy egy bizonyos szolgálatot teljesítsen.

2. A Nagy Missziós Parancsot az egyháznak adta (Máté 28:18-20, Márk 16:15, Lukács 24:46-48, János 20:21, ApCsel 1:8).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #50

3. Jézus világosan tanította a nagy missziói parancsot.

a. Minden teremtménynek visszük az evangéliumot. Ez azt jelenti, hogy több mint 7.000.000.000 emberhez kell eljuttatni az evangélium üzenetét (Márk 16:15)!

b. Feladatunk az evangéliumot (bűnbánat és a bűnök bocsánata az Ő nevében) hirdetni minden nemzetnek. A nemzet kifejezés népcsoportokra vonatkozik és nem egész országokra. Például ott van a Cherokee nemzet (népcsoport) az USA-ban (Lukács 24:46-49).

c. Feladatunk minden nemzetet tanítani (Máté 28:19-20).

1. A „tanítás” azt jelenti, "hogy megmutatjuk, hogyan kell csinálni valamit, képezzük az embereket, leckét adunk (egy diáknak vagy tanulónak), tanulmányt vezetünk, órákat tartunk, tudást, ismeretet biztosítunk.” Szinonimák: átad, közvetít, utasít, informál, tanácsot ad, int, oktat, eszébe vés, felvilágosít, tanácsol és képez.

2. A "tanít" szó azt jelenti, hogy tanítani vagy képezni kell minden nemzetet. Nem elég őket rávenni egy imára. Olyan szinten kell őket tanítani, hogy megtérjenek, majd bemerítkezzenek és megtanuljanak az evangéliumnak élni (Róma 10:13-15).

d. A saját lakhelyünkre és a világ legtávolabbi részére is megyünk. Minden országban hallani kell az evangéliumot (ApCsel 1:8).

e. Mi is küldöttek vagyunk, ahogyan Őt küldték. Ez az inkarnáció (testben mengjelenés). Eggyé lenni közülük azért, hogy elérjük őket, ott ahol élnek és azon a nyelven amit beszélnek (János 20:20-21).

Hogyan kell tekintenem az egyházra? Ez egy olyan hely, ahol megkaphatom azt, amire szükségem van, vagy ahol szolgálhatok?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

II. Az egyháznak a misszió a lényege

Világosan látható, hogy Jézus megalapította az egyházat, de miért tette ezt? Az egyház célja elvégezni a missziót. Az egyház viseli a felelősséget, és nekünk, mint hívőknek és egyháztagoknak olyan fontosnak kell tartanunk az elveszetteket, mint Jézus.

A. A nagy missziós parancs nagy felelősséggel jár.

1. Azok, akik Krisztus nélkül élnek, ítélet alatt élnek (János 3:18).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #51

a. A teremtés mentség nélkül hagyja őket, mert azt mutatja nekik, hogy Isten létezik (Róma 1:20).

b. Lelkiismeretük azt mutatja, hogy szükségük van erre az Istenre (Róma 2:15).

2. Az egyház a Nagy Missziós Parancs betöltésével megmutatja nekik, hogyan kell megismerni ezt az Isten (2 Korinthus 5:18-20).

B. Meggyőződésünk, hogy felelősek vagyunk Isten előtt, az egész világon hirdetni az evangéliumot.

1. Akinek nem szól a 'vigyázó, őrző', annak vére rajta (a vigyázón) lesz számonkérve (Ezékiel 33:6).

2. Pál érezte ezt a felelősséget, mert azt mondta, hogy mentes volt minden ember vérétől (ApCsel 20:26).

3. Az a mi szégyenünk, ha van valaki a világon, akihez nem jut el a hír Istenről (1 Korinthus 15:34).

4. A könnyek el lesznek törölve, miután látják a rettenetes ítéletet a Nagy Fehér Trónnál (Jelenések 21:4, 1 Thesszalonika 4:17).

a. Folyamatos szomorúságot kellene érezni (Róma 9:1-3, 10:1-3)

1. Az ember szörnyű állapota

2. A Nagy Fehér Trón (Jelenések 20:11-15)

3. Megtévesztettség a vallás révén (Máté 7:21-23)

4. Halál a bűnben (Efézus 2:1)

5. Szó szerinti örökké égő pokol (Lukács 16:19-31)

b. Isten együttérzése. (János 3:16, Róma 5:8, 2 Péter 3:9, 1 Timóteus 2:3-6, Zsidó 2:9, 1 János 2:2, János 10:11-18)

c. Az egyháznak fel kell ismernie, hogy személyesen felelős a világért. Át kell adni ezt a terhet a hívőknek, hogy mindenki felelősségének tekintse az evangélium terjesztését a világban.

Milyen módon vagyok én felelős az evangélium terjesztésére környezetemben és a világon?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #52

Személyes tanulmányozás:

Olvasmány: Olvasd el Máté 9. és 10. fejezetét. Figyeld meg Jézus imakérését a 9. fejezet végén és írd le gondolataidat erről a lenti helyre. Olvasd el a 10. fejezetet arról, hogy hogyan mentek el és miket tapasztaltak Jézus bizonyságtevőiként.

Gondolatok az olvasmányról:

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

Olvasd el az alábbi idézeteket férfiaktól, akik teljes felelősségüknek érezték a Nagy Missziós Parancsot az életükben.

• “Azok az emberek, akik nem hisznek a misszióban, még nem olvasták el az Újszövetséget. A kezdetektől fogva Jézus azt mondta, a mező a világ. A korai egyház szó szerint vette és Keletre, Nyugatra, Északra és Délre ment. "- J. Howard Edington

• “Nincs semmi az egyházban vagy a világban, kivéve az egyház engedetlenségét, ami a világon az evangélium terjesztését ebben a nemzedékben lehetetlenné tenné. - Robert Speer

• “A Nagy Missziói Parancs nem egy lehetőség, amit meg kell fontolni, hanem egy parancs, aminek engedelmeskedni kell." - Hudson Taylor

• "Krisztus utolsó parancsával kellene először foglalkoznunk.”

• “A befejezetlen feladat hirdetni az evangéliumot minden népnek a világ minden földrajzi régiójában és tanítvánnyá tenni őket.” - Avery T. Willis, Jr.

Írd le gondolataidat ezekről az idézetekről.

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #53

11. Az újszövetségi gyülekezet (2. rész)

Kulcsvers: Máté 16:18 “De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.”

Bibliai igazság: Mivel Jézus megalapította az egyházat és a Nagy Missziós Parancsot adta neki, minden újjászületett hívőnek akarnia kellene, hogy aktív tagja és résztvevője legyen a helyi újszövetségi gyülekezetnek. Ez a Krisztus teste, és ez az Ő szervezete, mely véghez viszi munkáját ezen a világon.

I. Mi az újszövetségi egyház?

A gyülekezet a kihívott hívők egy csoportja, mely ezért szerveződik, hogy betöltse a Nagy Missziós Parancsot. Az egyház működéséről szóló tanulmányunk valójában arról szól, hogy hogyan vezette Jézus tanítványait és hogyan utasították az újszövetségi egyházi vezetők és a levelek írói arra a gyülekezeteket, amit el kell végezni.

A. Az Úr Jézus Krisztus újszövetségi egyháza a következő jellegzetességekkel bír.

1. Ez a bemerített hívek helyi közössége.

2. Ez a bemerített hívek helyi közössége a közös hitvallásról szól és az evangélium közösségéről.

3. Megtartják Krisztus két parancsát:

a. A bemerítés (Máté 28:18-20, ApCsel 2:41). A bemerítés része a hívő hitvallásának arról, amit Jézus tett az életében. Ábrázolja a Jézus és a hívő halálát, eltemetését és feltámadását. A hívő most új életében jár.

b. Az úrvacsora (1 Korinthus 11:23-34). Az úrvacsora visszatekintés arra, amit Jézus tett értünk (halálát és kiontott vérét a kenyér és a szőlőlé jelképezi) valamint annak felismerése, hogy újra eljön értünk. Ugyanakkor ez az ön-vizsgálat ideje.

4. A közösség odaszánja magát az Ő tanításaira, ajándékainak gyakorlására, az Igéje által kapott jogok és kiváltságok megvalósítására.

5. Az evangéliumot a föld végső határáig kívánják terjeszteni.

6. Ez az egyház egy önálló szerv, demokratikus folyamatok által működik Jézus Krisztus uralma alatt.

7. Ilyen gyülekezetben a tagok egyforma mértékben felelősek.

8. A szentírási szerinit 'hivatalok, szolgálók' a lelkipásztorok és a diakónusok (1 Timóteus 3:1-13).

B. A Zsidó 10:25 szerint a gyülekezet egy közösség. Nem hagyhatjuk el az összegyülekezést, mint ahogy ez némelyek szokása.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #54

1. Egy épület soha nem a gyülekezet. Az újszövetségi egyháznak nem is volt külön épülete. Valójában mi vagyunk a Szent Szellem temploma (1 Korinthus 6:19-20).

2. A gyülekezet Krisztus teste (1 Korinthus 12:27, 12-13, 17-27).

a. A hívők közösségének minden tagja különböző funkciót tölt be. Mindegyik egymás szükségeit betöltve szolgálja az egészet.

b. Egyik tag sem működhet egyedül – szükségünk van egymásra! Amikor egy keresztény nem elkötelezett mások iránt, különösen a többi hívő iránt, ezzel akadályozza Krisztus munkáját a mai világban.

c. Minden tag hozzájárulása nagyon fontos a hívők egész közösségének jólétéhez – nem járhatunk egyedül!

d. A megfelelően működő 'test' egységként működik - egységesen.

3. Jézus az egyház feje (Efézus 5:23).

Mennyire fontos a gyülekezeti tagság? Mennyire fontos a gyülekezet szolgálatában való részvétel? Mit teszek én ezeken a területeken?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

II. Hogyan lehetek tag?

A gyülekezet a kihívott hívők egy csoportja, mely azért szerveződik, hogy betöltse a Nagy Missziós Parancsot. Az egyház működéséről szóló tanulmányunk valójában arról szól, hogy hogyan vezette Jézus tanítványait és hogyan utasították az újszövetségi egyházi vezetők és a levelek írói arra a gyülekezeteket, amit el kell végezni.

A. Az újszövetségi egyház tagsága egyértelműen meghatározott a Bibliában.

1. Újjászülettet hívőnek kell lennie az Úr Jézus Krisztusban (ApCsel 2:47, Kolossé 1:1-2)!

2. Ahhoz, hogy tag legyél be kell merítkezni az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében (ApCsel 2:41-42).

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #55

3. Oda kell szánnod magad a Krisztusban való új életre (Efézus 5:15, Máté 18:15-17).

4. A tagok szövetségben vannak, hogy szeressék Istent és szolgálják Őt. Együtt akarnak közösségben lenni, Istent tisztelni és engedelmeskedni Istennek. Ezzel a tagsággal nagy kiváltságok és egyben felelősség is jár!

5. A tagság egy helyi gyülekezetben nem állandó érvényű. A tagnak ragaszkodnia kell a csatlakozási nyilatkozatban megvallottakhoz, nem szabad visszaesnie a megtérése előtti életmódba (Máté 18:15-20).

B. Milyen gyülekezethez (újszövetségi közösséghez) csatlakozz?

1. A gyülekezet fő célja betölteni a Nagy Missziós Parancsot, mind helyileg, mind az egész világon (ApCsel 1:8).

2. Hiteles bibliatanítás van, a nyáj gondozása a cél és nem csak az emberek tetszését szolgálják (ApCsel 20:28-31, 2 Timóteus 4:2-4).

3. Nyilvánvaló elkülönülés van a világtól magatartásban és cselekedetekben (2 Korinthus 6:14-17, 1 János 2:15, Titus 2:13-14).

4. Isten Igéje központi eleme mindennek, a hitnek, a prédikációnak, az életvitelnek és nem hanyagolják (2 Timóteus 3:15-17, ApCsel 24:14, Lukács 24:25).

5. Tanítványozás lesz az elsődleges szolgálat, hiszen az új hívőket tanítják és képezik, és Isten népe végzi a szolgálatot, amit Isten feladatul ad (2 Timóteus 2:1-3).

6. A hívőt bibliai módon merítik be, csak teljes bemerítés útján, az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében (Máté 28:19-20, ApCsel 8:36-38).

7. Akarnak összegyülekezni, hogy bátorítsák egymást és imádják az Úr Jézust (Zsidó 10:25).

III. Hogyan lehetek aktív?

Jézus azt mondta: Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek (János 13:17). A gyülekezetben lenni nagyobb áldás, ha egyben szolgálsz is. Számos módja van a szolgálatba való becsatlakozásnak a gyülekezeteben.

A. Mi a szereped az gyülekezetben?

1. Gyere és ismerd meg mindazt, amit csak lehet, hogy növekedj és érett legyél az új életben, Jézus Krisztusban.

2. Vegyél részt, ne csak hallgass és figyelj (Jakab 1:22-25).

3. Tanulj, hogy segíthess és taníthass másokat (2 Timóteus 2:2).

B. Mindenki szolgálhat. Íme, néhány szolgálati ötlet.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #56

1. Oktatás vasárnapi iskola órákon vagy segítőnek lenni a tanító mellett.

2. Eljárni rendszeresen más hívőkkel evangélizálni.

3. Segíteni a lelkipásztor adminisztratív, irodai feladataiban, mint pl. születésnapi kártyák kiküldése, stb.

4. Indíts Biblia órát munkahelyeden ebédidőben.

5. Levelezz misszionáriusokkal, hogy bátorítsd őket, és imádkozz értük.

6. Csatlakozz zenei szolgálathoz vagy/és kórusba.

7. Tarts Biblia klubbot és / vagy tanulmányozásokat otthonodban.

8. Látogass meg embereket, akik betegek és kórházban vannak.

9. Segíts a gyerekek felé való szolgálatában, pl. bábszínház stb.

10. Segíts a gyülekezeti tagoknak eljuni a gyülekezetbe autóval.

11. Segíts idősebb embereknek fűnyírással, vagy javításokkal otthonukban.

Milyen szolgálatokban vehetnék részt?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #57

Személyes tanulmányozás:

Olvasmány: A gyülekezethez való csatlakozás, és ennek részeként a csatlakozási nyilatkozat, fontos minden gyülekezetnél. Azért jelentőségteljes a gyülekezeti csatlakozási nyilatkozat megalkotása és az ahhoz való ragaszkodás a gyülekezeti élet tekintetében, mivel ez fogalmazza meg a gyülekezet célját és küldetését, és egységet teremt, amelyben a gyülekezet a szolgálatát végzi. Olvasd el az alábbi gyülekezeti csatlakozási nyilatkozatot és jegyezd le észrevételeidet.

Gyülekezeti csatlakozási nyilatkozat

Isten Szelleme, hitünk szerint, vezetett minket, hogy befogadjuk az Úr Jézus Krisztust, mint Megváltónkat. Hitünket megvallva bemerítkeztünk az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében. Most Isten, az angyalok és a gyülekezet jelenlétében, ünnepélyesen és örömmel leszünk egy közösség tagjai, egységként Krisztus testében.

Elhatározzuk, hogy a Szent Szellem segítségével együtt járjunk a keresztény szeretet útján, törekszünk gyülekezetünk ismeretben, szentségben és vigasztalásban való növekedésére. Elősegítjük gyülekezetünk jólétét és lelkiségét, együttműködünk az istentiszteletben, elfogadjuk a rendelkezéseket, a gyülekezeti fegyelmet és tanításokat. Örömmel és rendszeresen támogatjuk a szolgálatokat, hozzájárulunk a gyülekezet/egyház költségeihez és az evangélium terjesztéséhez minden nemzetben.

Gyakoroljuk a családi és egyéni csendességet Isten jelenlétében; keresztény hitben neveljük gyermekeinket; keressük rokonaink és ismerőseink üdvösségét. Körültekintően járunk a világban, tisztességesek vagyunk feladatainkban, hűek vagyunk elkötelezettségeinkben és példaértékű magatartást tanúsítunk, elkerüljük pletykát, rágalmazást és a kirobbanó haragot. Isten segítségével távoltartjuk magunkat a kábítószer, ital fogyasztásától és egyéb gyakorlattól, ami indokolatlan kárt okoz a szervezetünkben vagy veszélyezteti saját magunk és mások hitét.

Szintén vállaljuk, hogy egymásra testvéri szeretettel vigyázunk, megemlékezünk egymásról imában, segítjük egymást betegségben és szenvedésben. Keresztény együttérzéssel és udvariasan viselkedünk és beszélünk; nem leszünk sértődékenyek, és mindig készen állunk megbékélni, megbocsájtani, szem előtt tartva Megváltónk rendeléseit, hogy ezekben ne késlekedjünk.

És végül vállaljuk, hogy ha elköltözünk e helyről, amennyiben lehetséges, egy olyan hasonló hitű gyülekezethez csatlakozunk, ahol továbbra is ennek a megvallásnak a szellemében élhetünk.

Tőled telhető legjobban eleget tusz-e tenni egy ilyen ígéretnek, az alapján, amit Jézus tett érted?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #58

12. Bizonyságtétel

Kulcsvers: Apostolok cselekedetei 1:8: “Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok, és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában, és a földnek mind végső határáig.”

Bibliai igazság: Azoknak, akik újjászülettek érzékelhető lesz a változás az életükben, aminek a körülöttük élők figyelmét vonzania kell. Fényünk (amit Jézus belénk helyezett) ragyogjon, hogy az emberek lássák azt, a változást bennünk, és legyen Isten dicsőségére. (Máté 5:16) Mi (mint újjászületett hívők) megkaptuk a Szent Szellemet, hogy bennünk éljen és erőt adjon, hogy tanúi legyünk azoknak a dolgoknak, amiket Jézus tett értünk. Természetes egy hívő számára, hogy tanúja legyen Megváltójának.

I. Személyes bizonyságod

A személyes bizonyságod éppen ez, személyesen a tiéd. Senki sem tudja elmesélni úgy, mint te és senki nem ismeri a részleteket, mint te. Ez nem csak annak az összefoglalása, hogy Jézusba vetetted hited és bizalmad, hanem annak is, ahogy Vele jársz naponta és növekszik a Vele ápolt kapcsolatod. A bizonyságtételnek életed és beszélgetéseid természetes részét kell képezniük, mivel ez a leglényegesebb dolog, ami valaha is történt az életedben.

A. Pál nagyon egyértelmű volt a bizonyságtételben.

1. Megtérési élménye (ApCsel 22:1-15)

2. Honnan hozta ki őt Isten (1 Timóteus 1:12-15, Galata 1:13-14)

3. Amit Isten tett az életével (Galata 1:15-24)

B. A történet János 9-ben lényeges vigaszt nyújt abban, hogy nincs szükségünk mély teológiai képzésre ahhoz, hogy bizonyságot tegyünk.

1. Bizonysága egyszerű volt, vak voltam és most látok (János 9:11, 21, 25). Aznap tett bizonyságot amikor megtért.

2. Amikor teológiai kérdésekről faggatták, a férfi csak annyit mondott, hogy én vak voltam és most látok.

3. Amikor erejükről, hatalmukról és intelligenciájukról kérdezték, Péter (Szent Szellem ereje által beszélt) bizonyságot tett (ApCsel 4:8-17).

C. A tanú olyan személy, aki látott, hallott vagy tapasztalt valamit, és felszólítják, hogy tanúskodjon. Sok szamaritánus hitt, mert a házasságtöréssel vádolt nő bizonyságot tett Isten aznap tapasztalt kegyelméről. (János 4:49)

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #59

1. Az igazság ki lett jelentve és ránk bízatott (1 Thesszalonika 2:4).

2. Tudjuk az igazságot arról, hogy ki Jézus és kötelesek vagyunk másoknak is elmondani (Róma 1:14-16).

3. A Szent Szellem erőt ad, hogy tanúk legyünk (ApCsel 1:8).

Mi a te bizonyságtételed megtérésedről?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

II. Miért kell bizonyságot tennem?

Számos oka van a Bibliában annak, hogy a keresztények tanúk legyenek. Nem utolsósorban az, hogy a hívőt örömmel tölti el, amit Jézus tett érte és vele. (1 Timóteus 1:11-12, 15) Jézus szolgálatában azt is világosan egyértelművé tette, hogy ő az elveszetteket jött megkeresni és megmenteni. (Lukács 19:10) Egyéb okok, amiért tanúja kell lennem

A. Mert Isten szereti az embert: János 3:16

B. Mert az ember kárhozat alatt van: János 3:18

1. Nem látják, ahogy mi sem láttuk. Az evangélium fénye tudja megnyitni a szemüket (János 3:19)

2. Nem tudják, hogy a bűn tönkre akarja tenni őket (Róma 5:21).

3. Fel kell ismerni Isten előtti bűnös voltunkat, valamint a bűn következményét (Róma 6:23).

4. A Szent Szellem győzi meg őket (János 16:8-11).

C. Mert szeretjük Istent: 1 János 4:19

D. Mert Isten küldetése, megnyerni ezt a világot: 2 Péter 3:9

E. Mert életünkkel Istennek tartozunk. Róma 12:1-2

F. Isten adta a békéltetés szolgálatát. 2 Korinthus 5

1. A békéltetés Igéje ránk lett bízva.

2. Krisztus helyében megyünk, mivel ő visszament a mennybe.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #60

3. Ha Krisztus mindenkiért meghalt, akkor logikus, hogy mindenkinek szüksége van Megváltóra.

G. Mert nálunk van az igazság, adósok lettünk mindazoknak, akik nem rendelkeznek az igazsággal. Tartozunk nekik, és Krisztusnak (Róma 1:14-16).

H. Azért, hogy Krisztust sokaság imádja (2 Thesszalonika 1:10)

I. Megmutatni nekik az igazság mércéjét. Isten Igéje az igazság mércéje (1 Péter 1:23, Zsoltárok 119:160, János 17:17).

Melyek azok a dolgok, amelyeken Isten átvitt, és amit jó lenne elmesélni valakinek?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

III. Dolgok, amiket nem tehetek meg

A mi felelősségünk bizonyságot tenni azoknak, akik nem hallottak még Jézus Krisztusról. A tanúnak az a feladata, hogy bizonyságot tegyen arról, amit látott és hallott. Ezt tudjuk és kell tennünk. Amit nem tehetünk az az, hogy megmentünk vagy megváltoztatunk valakit. Csak Isten tudja megváltoztatni a szíveket.

A. Nem tudom megváltoztatni senki szívét vagy elméjét.

1. Jó cselekedeteim dicsőíthetik Istent (Máté 5:16).

2. Meghívhatom barátaimat és a családomat, hogy halljanak Istenről (ApCsel 10:24, 10: 33-35).

3. Só lehetek és világosság (Máté 5:13-16).

4. Elvethetem a magvakat, öntözhetem és ápolhatom (1 Korinthus 3:6-7).

5. Csak Isten adhat növekedést (1 Korinthus 3:5-7).

B. Nem tudok bűntelen életet élni és elő fog fordulni, hogy valakinek csalódást okozok.

1. A bizonyságtevő soha nem lehet tökéletes (1 János 2:1-2, 1 János 1:7-9).

2. Nem tudok tökéletes életet bemutatni valakinek, csak hittel teli életet.

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #61

3. Megmutathatom nekik, hogyan kezeli egy keresztény a bűnöket, csalódásokat, tragédiát, valamint a sikert és a jólétet.

Megértve, hogy mit nem tehetek én, hogyan gondolkodom most a bizonyságtételről?

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #62

Személyes tanulmányozás:

Olvasmány: Azok életének története, akiknek bizonyságtétele rögzítésre került a Bibliában bizalmat ad a keresztényeknek saját történetük megosztásához. A hívők bátorságának történetei, akik nem szégyenkeztek tanúja lenni Isten nagy dicsőségének és erejének, más hívőknek is bátorítást adnak. Személyes bizonyságunk megosztásának beszélgetéseink természetes részének kellene lennie és egyben annak a vágynak is, hogy halljuk mások tanúságtételeit is.

• Kornéliusz (ApCsel 10)

• Az etióp főember (ApCsel 8:27-40)

• A vak ember (János 9)

• Pál apostol (ApCsel 9)

• A börtönőr (Ap Csel 16:23-40)

Gondolatok az olvasmányról:

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

Kik azok az emberek a környezetedben, akiknek elmesélheted megtérésed tapasztalatait és az Úrral való életet?

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

____________________________________________________________

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #63

Kulcsversek:

1. A Biblia és a tanítványság: 1 Thesszalonika 2:13 “Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennnek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem, mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az is), amely munkálkodik is ti bennetek, akik hisztek.”

2. Isten, az Atya: János 4:24 “Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják.”

3. Jézus Isten Örök Fia: János 14:6 “Mondta néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”

4. Bűn és az emberiség bukása: Róma 5:12 “Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.”

5. A bibliai üdvösség: ApCsel 4:12 “És nincsen senki másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk”

6. Örök biztonság és bizonyosság: János 5:24 “Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemt hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.”

7. Bemerítkezés: Róma 6: 3-4 “Vagy nem tudjátok-e, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ővele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által azonképen mi is új életben járjunk.”

8. Biblia olvasása és tanulmányozása: 2 Timótheus 2:15 “Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.”

9. Ima: Máté 21:22 “És amit könyörgésetekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.”

10. A Szent Szellem: János 14:26 “Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek."

11. Az újszövetségi egyház 1 & 2: Máté 16:18 “De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.”

12. Bizonyságtétel: Apostolok Cselekedetei 1:8 “Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok, és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában, és a földnek mind végső határáig.”

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #64

A KERESZTÉNYSÉG ALAPJAI #65