A Hatalommegosztás Elvének Az Érvényesülése Románia Jogrendszerében
-
Upload
molnar-viktor-lajos -
Category
Documents
-
view
20 -
download
3
Transcript of A Hatalommegosztás Elvének Az Érvényesülése Románia Jogrendszerében
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A hatalommegosztás elvének az érvényesülése
Románia jogrendszerében
Vezető tanár:
Dr. Varga Attila
Hallgató:
Molnár Viktor Lajos
Kolozsvár 2013
Tartalom
1 Előzmények ............................................................................................................... 4
2 Montesquieu............................................................................................................... 7
3 A hatalommegosztás elvének a fejlődése ................................................................ 10
4 A hatalommegosztás Romániában ........................................................................... 12
5 Aktuális alkotmányjogi szabályozás ........................................................................ 14
6 A hatalmi ágak intézményesítése ............................................................................. 16
6.1 A törvényhozói hatalom ................................................................................... 16
6.2 A végrehajtói hatalom ...................................................................................... 16
6.3 Az igazságszolgáltatói hatalom ........................................................................ 18
7 Zavarok a hatalommegosztás aktuális működésében .............................................. 19
7.1 Zavarok a Parlament és Igazságszolgáltatás között ......................................... 19
7.2 Zavarok a Parlament és Kormány között ......................................................... 20
8 Felhasznált irodalom ................................................................................................ 23
3
Bevezető
„Örök tapasztalat viszont, hogy minden ember, akinek hatalma van, hajlik arra,
hogy azzal visszaéljen; ezt addig teszi, amíg korlátokba nem ütközik.”1
Írja Montesquieu A törvények szelleméről című művében. Valóban, ez a
megállapítás minden időben igaznak bizonyult, ha nem volt korlát az emberi hatalom
előtt, akkor az legtöbbször visszaélt vele. A visszaélés megfékezése érdekében dolgozta
ki Montesquieu a hatalommegosztás elméletét, amelyet ma is alkalmaznak a
demokratikus államok.
Jelen dolgozatomban az elv érvényesülését vizsgálom a román jogrendszerben.
A dolgozat elején röviden bemutatom azokat az eszmetörténeti előzményeket, amelyek
elősegítették Montesquieu hatalommegosztásos elvének a kidolgozását, majd a
továbbiakban rátérek Montesquieu életének, munkájának és elvének bemutatására.
Vizsgálom a hatalommegosztás fejlődését, ugyanis a klasszikus
hatalommegosztás elve az idők során számos módosuláson ment át, amelyet különböző
politikai és államszervezési tényezők megjelenése idézett elő.
A továbbiakban, az elv Romániában való megjelenéséről, aktuális
alkotmányjogi szabályzásáról és a három hatalmi ág intézményesítéséről olvashatunk. A
dolgozatom utolsó részében azokat a zavarokat vizsgálom, amelyek fellépnek a
hatalommegosztás elvének aktuális működésében, különösen az igazságszolgáltatás és
végrehajtás, a törvényhozással való viszonyának tükrében.
Dolgozatom célja bemutatni a hatalommegosztás elvének kialakulását,
fejlődését, aktuális állapotát és rámutatni azokra a zavarokra, amelyek fellépnek az elv
aktuális működésében.
1 Montesquieu: A törvények szelleméről, Boros Gábor, Gyurgyák János szerk., Osiris, Budapest 2000.
247 o.
4
1 Előzmények
A hatalommegosztás elvének az érvényesülését vizsgálni egy bonyolult és
hosszadalmas folyamat, aminek a jelen dolgozat nem tud elegendő keretet biztosítani.
Mindenek előtt elengedhetetlen megvizsgálni az elv kialakulásának történeti hátterét,
hisz a történelem során, már az ókortól kezdődően, rengeteg olyan elgondolással
találkozunk, amelyek a hatalommegosztás elvének a kialakulását segítették elő
valamilyen formában.
Az elv ma is alkalmazott formájának a kifejtése Montesquieu, francia filozófus
nevéhez fűződik, de már jóval előtte találhatóak olyan eszmefuttatások, elméletek,
amelyek a hatalom, valamely szintű, megosztását tekintették megoldásnak a hatalommal
való visszaélés problémájára. Tehát, lényege szerint, a hatalommegosztás mindvégig azt
próbálja megelőzni, hogy a teljes hatalom egyetlen személy vagy testület kezébe
összpontosuljon, mivel ha ez megtörténik, akkor belátása szerint, saját céljának
megfelelően gyakorolhatja a hatalmat, nem véve figyelembe a társadalom érdekeit.
Ezen dolgozat keretében, szinte lehetetlen kimerítően felvázolni és értékelni
minden történelmi előzményt. A következőkben, a teljesség igénye nélkül, bemutatok
néhány fontosabb elgondolást, amely meghatározó volt az elmélet kialakulásában.
Már Platón Törvények című művében fellelhetőek bizonyos elemek, amelyek a
hatalom valamely szintű korlátozására irányulnak. „Platón az alkotmányt a monarchia
és a demokrácia elegyítésével képzelte el úgy, hogy az egyik mérsékelje a másikat.”2
Kortársa és tanítványa, Arisztotelész meglehetősen világosan fogalmaz, amikor azt
mondja, hogy: „Az alkotmány minden egyes formájának három tényezője van, és e
három tényező szempontjából kell a becsületes törvényhozónak megállapítania, hogy mi
hasznos az egyes alkotmányok számára: ha e három tényező helyesen rendezett, akkor
szükségszerűen az alkotmány is ilyen, és az egyes alkotmányformák is szükségszerűen
abban különböznek egymástól, amiben ezen tényezők is. Ezeknek egyike a közügyekről
tanácskozó szerv; a második a magisztrátusok, hogy ezek milyenek legyenek, milyen
hatáskörrel, s hogy milyen legyen a választásuk módja; a harmadik pedig az
igazságszolgáltató testület.”3
2 Sári János, A hatalommegosztás, Osiris Kiadó, Budapest 1995. 18. o.
3 Arisztotelész: Politika, Szabó Miklós fordítása, Budapest 1969. 228. o.
5
Arisztotelész a vegyes kormányzati rendszert részesítette előnyben, és miután az
egyes kormányformákat meghatározott társadalmi háttérrel szemlélte, a vegyes
kormányforma a különböző politikai erők jelenlétét jelenti nála.4
A királyság és különösen a köztársaság idejében, a Római birodalom
államszervezetében is megfigyelhető a hatalom megosztása az állami intézmények
között. A comitia curiata, azaz a harminc kúriából álló népgyűlés, az egész közösségre
vonatkozó vallási, és a nemzetségek egymás közti viszonyát érintő kérdésekben
döntöttek,5 tehát a törvényhozói hatalmat képviselték; a comitiak egy éves mandátumra
választottak magisztrátusokat, akik birtokolhattak úgy törvényhozói, mint végrehajtói és
igazságszolgáltatói hatásköröket; a magisztrátusok közül választott két consul
gyakorolta rendre a végrehajtói hatalmat. A praetor leginkább igazságszolgáltatói
funkciókat birtokolt. A Szenátus volt a legmagasabb szintű intézmény a köztársaság
korában.
Ha egy nagyobbat ugrunk az időben, egészen a XVIII. századig és Anglia
politikai vitáit és irodalmát vizsgáljuk meg észrevehetjük, hogy ezt a kort a
hatalommegosztásos eszmerendszer tárgyalása határozta meg.
John Locke angol filozófus és jogász a „Két értekezés a polgári kormányzatról”
című munkájában mutatta be az ország megszervezéséről szóló felfogását. A brit
alkotmányos szokásjogot és az új társadalmi réteg azon kérését figyelembe véve, hogy
ne csak filozófiai értelemben, hanem a politikai szabadságuk is biztosítva legyen, Locke
állítja, hogy az abszolút hatalom korlátozható a Korona bizonyos funkcióinak a
szétválasztásával és különböző szervek hatáskörébe juttatásával.
Locke három hatalmat különböztet meg az államban: a törvényhozói,
végrehajtói és föderatív hatalom. A leghatalmasabb a törvényhozói hatalom, mivel
általános érvényű normákat fogad el. A végrehajtói hatalom valamivel korlátozottabb és
az uralkodó, egy személyben, gyakorolja azt. Fontos kiemelni, hogy Locke szerint a
törvényhozói és végrehajtói hatalmat nem szabad ugyanazon személyre bízni, ezzel
ellentétben a végrehajtói és a föderatív hatalmat egybe kell olvasztani. A föderatív
hatalom alatt Locke a háború kihirdetésének, béke- és szerződéskötésnek a jogát érti.6
Az igazságszolgáltatást nem különálló hatalomként írja le, hanem, mint amelyik a
törvényhozói hatalom része.
4 Sári János, i.m. 18. o.
5 Nótári Tamás: Római köz- és magánjog, Scientia Kiadó, Kolozsvár 2011. 58. o.
6 Cristian Ionescu: Drept constituțional si instituții politice, All Beck, Bukarest 2004. 197. o.
6
Locke, noha különbséget tesz a három hatalom között, mégsem ismeri fel a
hatalommegosztás elvének a lényegét, vagyis az önkényuralom megakadályozásának a
fontosságát. Elmélete egyszerűen az állam néhány szakosodott funkciójának a
leosztására és azok külön-külön való gyakorlására korlátozódik.
7
2 Montesquieu
Charles Louis de Secondat, avagy más néven Montesquieu életéről nem sokat
tudunk, de az bizonyos, hogy az akkori világban kiemelkedő műveltségű embernek
számított. Jogi képzése elvégzése után a bordeaux-i parlament tanácsosa7 lett, majd
elnökhelyettesi címet is megkapta. Az igazságszolgáltatásnál sokkal jobban érdekelte őt
a bordeaux-i akadémia, amelynek tagja is lett, ugyancsak tagja lett a párizsi
akadémiának és a Royal Societynek. Polihisztor lévén nemcsak joggal, hanem
irodalommal, filozófiával is foglalkozott, de érdekelte még a biológia és a fizika is.
1728-29-ben barátja társaságában beutazta Európát, és 1729-től 1731-ig Nagy-
Britanniában tartózkodott ahol figyelemmel kísérte a parlamenti vitákat.
Montesquieu Nagy-Britanniából való visszatérése után fogott neki
monumentális művének megírásához, amelynek címe „A Törvények szelleméről”. Nem
kis időt töltött a reális politikai és jogi helyzetek tanulmányozásával, ezért is jelenthető
ki róla, hogy a politikai rendszereket történelmi és nem elvont szempontok szerint
elemzi. Nem annyira a hatalom eredetének a problémája érdekli, hanem a hatalom
konkrét elemzése. Ennek az elemzésnek pedig a középpontjában a politikai rendszerek
és társadalmi szerkezet kölcsönhatása áll.8 Fontos jelentősége volt annak is, hogy a
politikai rendszerek posztklasszikus felosztásának (demokrácia, arisztokrácia,
monarchia) helyére állított új tipológiát (köztársaság, monarchia, despotizmus)
alárendeli a mérsékelt kormányzat és despotikus kormányzat alapvető ellentétének.9
Ugyanakkor az is foglalkoztatta, hogy hol húzódnak a despotizmus és a monarchia
határai, persze a törvények létezésében és ezek betartásában.
Montesquieu azt a politikai rendszert kereste, amelyik összetudja egyeztetni a
zsarnokság nélküli erős államot a politikai szabadsággal. Egy olyan rendszer, amely az
egész társadalom számára biztosítja a maximális szabadságot. Arra a kérdésre, hogy mi
a szabadság a következőket írta: „az olyan társadalomban, melynek törvényei vannak, a
szabadság csak abban állhat, hogy az ember megtehesse azt, amit akarnia kell, és ne
7 Parlament néven emlegetik a francia régi rend legfelsőbb törvényszékei voltak, a XVIII. sz. Közepére
tizenhárom működött belőlük az ország különböző nagyvárosaiban. Eredetileg a király nevezte ki tagjait,
majd a monarchia pénzügyi romlása következtében a hivatal megvásárolhatóvá és örökölhetővé vált. 8 Montesquieu, i.m. 1039. o.
9 U.o. 1039. o.
8
lehessen arra kényszeríteni, hogy olyat tegyen, amit nem szabad akarnia”.10
Tehát a
szabadság alatt azt érti, hogy az ember megtehesse azt, amit a törvények megengednek.
Számos olyan eszmét kifejtett, amelyek ma is élnek és érvényesek.
Hangsúlyozta a végrehajtás és igazságszolgáltatás szétválasztását, a bűnök és büntetések
összhangjának fontosságát, a közvetett adok előnyeit, felvetette a progresszív
jövedelemadó gondolatát, és buzdította a politikusokat, hogy óvják és támogassák a
kereskedelmi szellemet.11
Montesquieu nevéhez fűződik a szabadság, azaz a politikai szabadság
megteremtésének a gondolata és ebből adódóan a hatalommegosztás elvének a
megvalósítása. Ugyanis a hatalommegosztás lététől és gyakorlatba ültetésétől függ a
politikai szabadság megvalósulása, hisz ha ugyanazon emberek vagy testületek kezében
összpontosul úgy a törvényhozói, mint a végrehajtói hatalom félő hogy elvész a
szabadság és helyette félelem lesz, hisz előfordulhat, hogy az önkényes törvényhozást
önkényes végrehajtás követ majd. Montesquieu szerint nincs szabadság akkor sem ha a
igazságszolgáltatói hatalom nincs elválasztva a törvényhozótól és a végrehajtótól.12
Felfogása szerint a végrehajtói hatalom az uralkodó kezébe kellene kerüljön, hisz gyors
beavatkozásokat követel, de a törvényhozói hatalom a nép kezében kell, hogy
összpontosuljon. Fontos megjegyeznünk itt, hogy amikor a hatalmi ágakról beszél,
akkor külön szervezetekről is, azaz önálló és szakképesített szervezetekre. Ugyanakkor
beszél arról is, hogy a három hatalmi ág között szoros kapcsolat kell létezzen, annak
ellenére, hogy egymástól el vannak választva. A kapcsolatot abban látja, hogy egyik
hatalmi ág hozzájárul a másik megvalósulásához. Ez a végrehajtói hatalomnak a
törvényhozói hatalommal szembeni vétó jogában is érvényre jut. Ha a törvényhozói
hatalom egy önkényes törvényt hoz a végrehajtói hatalom ennek ellen állhat.13
A
hatalmak közötti kapcsolat hiánya blokkolná a kormányzási folyamatot és
ellehetetlenítené azt.
A létrejövő három hatalmi ágat az államban önálló független közhatóságok kell
hogy gyakorolják, amelyeknek meglehetősen egyenlő szintű hatalommal bírnak.
Hatásköreikhez mérten mindenik a törvényben nevesített szakosodott hatásköreit
teljesíti, és ugyanakkor fenntartja a hatalmi ágak közötti egyensúlyt is. A
hatalommegosztás elve szerint egyik sem alárendeltje a másiknak, s egyik hatalmi ág
10
U.o. 246. o. 11
U.o. 1043. o. 12
Cristian Ionescu, i.m. 200. o. 13
U.o. 201. o.
9
sem sajátíthat ki önkényesen magának a másik rovására új hatásköröket, sőt
mindeniknek törvényes lehetősége van arra, hogy a másikat felügyelje.
10
3 A hatalommegosztás elvének a fejlődése
A hatalommegosztás klasszikus elmélete, a jelenben, nem fejezi ki teljesen a
politikai valóságot, túlhaladottnak, elévültnek tűnik.
Ma már nem állapítható meg az, hogy a törvényhozói hatalom egy hatásos fék
lenne a Kormány túlkapásaival szemben, hiszen a Kormány a Parlamentnek tartozik
felelősséggel, de a támogatási többség meglétével a Parlamentben, biztosítva van a
végrehajtói hatalom kezdeményezésének az elfogadása. A politikai élet azt bizonyítja,
hogy a hatalom megosztása már nem a törvényhozás - végrehajtás - igazságszolgáltatás
hármasa között oszlik meg, hanem a politikai pártok között. A kortárs társadalmi
törekvés az, hogy a Kormány hozhassa meg a nagy politikai döntéseket, amelyeket,
majd törvények formájában fogadnak el. A Kormány azért van hatalmon, hogy
megvalósítsa a választásokon nyertes politikai pártok választási programját. A valós
megosztás nem a törvényhozás és a törvények végrehajtásának a hatalma között van,
hanem egyrészt a végrehajtói szervek nemzeti politikát irányító hatalma, másrészt a
törvényhozó szervek, a Kormányt ellenőrzésére vonatkozó, szabadsága között van.14
Valóban, azokban a rendszerekben, ahol a Kormány a Parlamentnek felelős, a hatalom
egyensúlya megbomlik. Egy olyan Kormánynak, amelynek biztosítva van egy hű
többség a Parlamentben, egyidejűleg rendelkezik a törvényhozás és a végrehajtás
hatalmával. Értelmetlen lenne a Parlament szembeszegülése a Kormány akaratával,
hiszen mindketten ugyanazon politikai párt érdekeit képviselik.15
A valódi
hatalommegosztás tehát tulajdonképpen a Kormányon lévő párt vagy koalíció és az
ellenzék között valósul meg.
A hatalommegosztás elmélete és gyakorlata, tehát folyamatosan eltávolodik az
elv eredeti formájától vagy csak új megjelenési formát keres magának. A
következőkben figyeljük meg, hogy melyek azok az új tényezők, amelyek fontos
szerepet játszanak a hatalommegosztás elvének modernkori fejlődésében:
Népszavazás által történő részvétel a vezetésben és a nép általi
törvénykezdeményezés lehetősége.
A Népügyvédje hatóságának az alkotmányjogi megalapozása. Ez által egy új
ellenőrzési forma jelenik meg a helyi és a központi közigazgatási szervek felett.
14
Nicolae M. Ruja: Controverse privind teoria separației puterilor in stat (Teză de doctorat), „Babeș-
Bolyai” Tudományegyetem Jogi fakultása, Kolozsvár 1995. 51-52 o. 15
U.o. 53 o.
11
Az Alkotmánybíróság megjelenése, ami egy független politikai
igazságszolgáltató hatóság, melyhez a Kormány is fordulhat megkereséssel.
A különböző hatalmak mellett működő kisegítő szervek létrehozása, mint A
Törvényhozási Tanács a Parlament mellett; A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács a
Kormány mellett; valamint A Magisztratúra Legfelsőbb Tanácsa, amelynek az
igazságszolgáltatói hatalom megszervezésében vannak hatáskörei.
A törvény formalizmusa, amely mindegyik hatalmi ágon belül fellelhető, és a
kormányzás működése közötti viszony, ami olyan döntési folyamatokat
eredményezhet, amelyeket nehezen lehet besorolni az államhatalom
bármelyikéhez is.
Egy úgynevezett „állampolgári kontroll” intézményesítése a végrehajtó hatalom
bizonyos intézményei felett, a közigazgatási bíróságok értesítése által, a
törvénytelen közigazgatási ügyletekkel és a közigazgatás túlkapásaival
kapcsolatosan.
A hatalommegosztás elvének a megkettőzése a többség és az ellenzék közötti
politikai viszonyokkal.
A civil társadalom ellenőrzésének a fokozódás a kormányzati döntési
mechanizmusok felett, amely különösen a média eszközeivel történik.16
Minden újonnan megjelent tényező rányomja a bélyegét a hatalommegosztás
elméletének a gyakorlatba ültetésére, ami új, kiegészítő perspektívákat követel, azért,
hogy megalakulhasson egy olyan modell, amelyet az egyensúly és a hatalmak közötti
együttműködés jellemez.17
16
Cristian Ionescu, i.m. 211-212 o. 17
U.o. 212 o.
12
4 A hatalommegosztás Romániában
Románia történelmét és politikai helyzetét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a
hatalommegosztás elvének a tulajdonképpeni érvényesülése és jogi szövegbe való
foglalása 1831-1832 folyamán történt meg, az orosz megszállás alatt elfogadott
Szervezeti Szabályzat révén.18
Már az 1882-ben kidolgozott Moldva
alkotmánytervezetében megjelenik egy bizonyos szintű hatalommegosztás a
törvényhozó és a végrehajtó hatalom között. Ez nem teljes hatalommegosztás, hiszen a
végrehajtó hatalom az uralkodó kezében volt, a törvényhozó hatalom ugyancsak az
uralkodót illette a Köztanáccsal együtt. Ugyanakkor, ez az alkotmány nem került
elfogadásra, megmaradt tervezet formájában.19
Az 1832-1832-ben elfogadott Szervezeti Szabályzat elválasztotta a törvényhozó
hatalmat az igazságszolgáltatói hatalomtól,20
valamint meghatározta a választóvonalat a
törvényhozó és végrehajtó hatalom között: a Népgyűlést illetik meg a törvénytervezetek
és új szabályzatok, amelyek meghaladják az uralkodó hatásköreit, aki a végrehajtó
hatalmat tartja kézben és parancsaival gondoskodik a törvények végrehajtásáról.21
Ezek
a jól meghatározott hatáskörök lehetővé tették a hatalommegosztás elvének a
hagyományos értelemben vett érvényesülését.
Az 1866-os alkotmány a közhatalmat a népszuverenitás elve alapján a néptől
származtatja, amely képviselet útján gyakorolhatja azt.22
Három részre osztja a
hatalmat: végrehajtói, törvényhozói és igazságszolgáltatói hatalom.23
Az 1923-as
Alkotmány nem hozott lényeges változtatásokat a hatalmi szervek közötti viszonyba.
Az 1938-as Alkotmány viszont azt határozza, hogy a törvényhozói hatalmat a Király
gyakorolja a Nemzeti Képviselet révén,24
ugyanakkor a Király nem felelős az
okmányaiért, hiszen azt ellenjegyzi egy miniszter, aki így felellős lesz érte.25
Ez az
Alkotmány tulajdonképpen véget vet a demokráciának, mert a Király kezében
összpontosul úgy a végrehajtói, mint a törvényhozói hatalom.26
18
Cristian Ionescu, i.m. 207 o. 19
Dr. Gheorge Tănase: Separația puterilor in stat, Editura Științifică, Bukarest 1994. 211 o. 20
Regulamentul Organic al Țării Române, 59. cikkely 21
U.o. 55. cikkely 22
1866-os Alkotmány, 31. cikkely 23
U.o. 32. – 36. cikkely 24
1938-os Alkotmány, 31. cikkely 25
U.o. 44. cikkely 26
U.o. 31. – 32. cikkely
13
1945 után a hatalommegosztás lényegesen korlátozódik. 1948-ban formálisan
eltörölték a hatalommegosztás elvét és a hatalom egységének az elvével helyettesítették.
A későbbi (1952 és 1965) Alkotmányokban sem állították vissza a hatalommegosztást.
A totalitárius politikai rendszer forradalommal való felborítása azt eredményezte, hogy
a hatalom egységének az elvét a hatalommegosztás klasszikus elvével helyettesítették.27
Az 1991-es Alkotmány nem írja elő kifejezetten a hatalommegosztás elvének az
érvényre juttatását, de a Törvényhozó ezt az elvet veszi alapul a hatalmi ágak
szabályzása során. A 2003-as Alkotmány rendelkezik ismét, kifejezett módon, arról,
hogy a hatalmi ágak elválasztásának az elve szerint van megszervezve.28
Alkotmányjogi
szövegekben, viszont már az Alkotmány 2003-as revíziója előtt is megjelenik a
hatalommegosztás elve. Az Alkotmánybíróság egy 1993-as döntésben megállapította,
hogy holott az Alkotmány szövege nem nevesíti expresis verbis a hatalommegosztás
elvét, ez mégis következik abból, ahogy az alaptörvény szabályozza a közhatóságokat
és ezek hatásköreit.29
27
A Nemzeti Megmentési Front 1989. December 22-i Közleménye az ország felé: „Separarea puterilor
legislativă, executivă și judecătorească în stat și alegerea tuturor conducătorilor politici pentru unul sau,
cel mult, două mandate. Nimeni nu mai poate pretinde puterea pe viață.” 28
Alkotmány, 1. szakasz, (4) bekezdés: „Az állam a hatalmak – a törvényhozás, a végrehajtás és az
igazságszolgáltatás – elválasztásának és egyensúlyának elvei szerint van megszervezve, az alkotmányos
demokrácia keretében.” 29
Az Alkotmánybíróság 1993/27-es számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 1993/163-as
számában.
14
5 Aktuális alkotmányjogi szabályozás
A Alkotmány 1. szakasz, (4) bekezdése expresis verbis nevesíti a
hatalommegosztás elvének az alkalmazását az alkotmányos demokrácia keretében.30
Ennek a kifejezett nevesítésnek az az előnye, az 1991-es Alkotmányban lévő beleértett
megfogalmazással szemben, mint amilyen előnye van egy tételes normának azzal
szemben, ami az értelmezésből következik, tehát a bizonyosság és előreláthatóság.31
A három nevesített hatalom a törvényhozás, végrehajtás és igazságszolgáltatás. A
törvényhozó megfogalmazása arra utal, hogy ezek a szervek korlátoltan vannak
meghatározva. Ha az Alkotmányt a maga egészében vizsgáljuk, akkor megfigyelhetjük,
hogy léteznek olyan intézmények, amelyek a három hatalmi szerv egyikébe sem
sorolható be, mint például a Nép Ügyvédje vagy az Alkotmánybíróság, viszont ezek is
fontos szerepet játszanak az alkotmányos demokrácia megvalósulásában, mivel valós
támogatást nyújtanak az állampolgárok védelmében. Arra utal ez, hogy a
törvényhozónak csak a fő hatalmi szervekre irányult a figyelme a törvényhozás során,
anélkül, hogy kimerítően bemutassa az állam összes szerveit vagy azok teljes kereseti
irányvonalait.
Fontos megjegyezni, hogy noha az Alkotmány 1. szakaszának, (4) bekezdése az
államhatalmak elválasztását nevesíti, mégsem beszélhetünk különböző hatalmakról egy
államon belül, mivel a főhatalom egyetlen birtokosa, lényegéből adódóan, a nép.32
Ezt a
főhatalmat közvetlen módon a népszavazás által, közvetett módon pedig képviselet
útján gyakorolja. A törvényhozó úgy nevezi meg az állam ezen alosztályait, mint
különböző hatalmak, de azok valójában inkább állami szerveknek minősülnek, amelyek
különböző, jól meghatározott funkciókat látnak el és vigyáznak, hogy egyik állami
szerv se ragadjon magához túl sok hatalmat.
Románia Elnöke intézményének a szabályozása kapcsán is utal az Alkotmány a
hatalommegosztás elvére, amikor kijelenti, hogy „az Elnök közvetítési funkciót gyakorol
30
Alkotmány, 1. szakasz, (4) bekezdés. 31
Mihai Constantinescu, Antonie Iorgovan, Ioan Muraru, Elena Simina Tănăsescu: Constituția României
revizuită – comentarii și explicații, All Beck, Bukarest 2004. 3 o. 32
Alkotmány, 1. szakasz, (1) bekezdés: „A nemzeti szuverenitás a román nép sajátja, amely azt szabad,
periodikus és tisztességes választásokon megalakult képviseleti szervein, valamint népszavazáson
keresztül gyakorolja.”
15
az állam hatalmai között, valamint az állam és a társadalom között”.33
Az Elnöknek ez
a közvetítési funkciója része a Montesquieu-i elgondolásnak, mely szerint, ha a három
hatalmi ág között megbomlik a hatalmi egyensúly, akkor meg kell induljon egy olyan
folyamat, ami az egyensúly visszaállítását eredményezi.
Láthatjuk, hogy a gyakorlatba ültetés során számos olyan nehézség jelent meg,
ami megakadályozta az elv merev alkalmazását. Bebizonyosodott, hogy szükséges az
állami szervek közötti együttműködés annak érdekében, hogy meg tudják valósítani a
hatáskörükben foglaltakat. A hatalmi ágak elválasztása nem jelenti azt, hogy nem
létezhet egy ellenőrző mechanizmus a hatalmi ágak között, hanem ellenkezőleg,
feltételez egy kölcsönös ellenőrzést és egy hatalmi egyensúlyt ezek között.34
Ugyanakkor a hatalmi egyensúly megvalósításában jelentős szerepet játszanak azok az
ellenőrzési lehetőségek is, amelyeket a három fő hatalmi szerven kívüli intézmények
gyakorolhatnak ezekre.
33
Alkotmány, 80. szakasz, (2) bekezdés: „Románia Elnöke felügyel az Alkotmány betartására és a
közhatóságok megfelelő működésére. Ebből a célból az Elnök közvetítési funkciót gyakorol az állam
hatalmai között, valamint az állam és a társadalom között.” 34
Az Alkotmánybíróság 2006/637-es Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 2006/914-es számában.
16
6 A hatalmi ágak intézményesítése
Az Alkotmányban nevesített három hatalmi szervnek különböző intézmények
felelnek meg, amelyek ellátják az adott hatalmi kör funkcióit.
6.1 A törvényhozói hatalom
A Parlament az az intézmény, amelyik általános hatáskörökkel rendelkezik a
törvényhozás terén, mivel ez a szerv birtokolja azt a képességet, hogy elsődlegesen
rendelkezzen jogviszonyok és jogi helyzetek felett. Egyetlen más intézmény sem
rendelkezik ilyen hatáskörökkel, ugyanis az Alkotmány 61. szakasz, (1) bekezdése
kijelenti, hogy „A Parlament … az ország egyetlen törvényhozó hatósága”.35
Láthatjuk, hogy a törvényhozó, mint „törvényhozó hatóság” nevezi meg a Parlamentet
és nem, mint hatalmi ág. Ez a tény is megerősíti azt, hogy az állam valójában különböző
szervekből és nem különböző hatalmakból tevődik össze.
A Parlament, azonban nem csak törvényhozó hatóság, hanem a román nép
legfelsőbb képviseleti szerve is, mivel a nép rajta keresztül gyakorolja a nemzeti
szuverenitást. Fontos itt megjegyezni azt, hogy a Parlament úgy gyakorolja a nemzeti
szuverenitást a nép nevében, hogy közben nem ő a birtokosa annak. A nemzeti
szuverenitás egyetlen birtokosa a nép, tehát a Parlament tulajdonképpen az állami
szuverenitás gyakorolja, ugyanis a szuverenitás átruházásával – a népről a Parlamentre –
közbelépnek bizonyos határok, amelyeket az Alkotmány állít fel.36
6.2 A végrehajtói hatalom
A végrehajtói hatalmat elsősorban a Kormány képviseli, aki végrehajtja vagy
megszervezi a Parlament által elfogadott törvények végrehajtását,37
biztosítja Románia
bel- és külpolitikájának a megvalósítását, valamint a Parlament által elfogadott
kormányzati program alapján gyakorolja a közigazgatás általános vezetését.38
A
Kormány alkotmányos szerv, testületi jellegű, az alkotmányjogilag konstituált
35
Alkotmány, 61. szakasz, (1) bekezdés: „A Parlament a román nép legfőbb képviseleti szerve és az
ország egyetlen törvényhozó hatósága.” 36
Mădălin Irinel Niculeasa: Suveranitatea și separația puterilor în stat în Constituția României, Hivatalos
Közlöny, Bukarest 2008. 25 o. 37
Alkotmány, 108. szakasz, (2) bekezdés: „A határozatokat a törvények végrehajtására bocsájtja ki.” 38
Alkotmány, 102. szakasz, (1) bekezdés: „A Kormány, a Parlament által elfogadott kormányzási
programja szerint, biztosítja az ország bel- és külpolitikájának a megvalósítását és ellátja a közigazgatás
általános vezetését.”
17
államhatalom lényeges részének a birtokosa, amely a hatalommegosztás rendszerében
önálló államhatalmi ágnak minősül, mivel nincs más szervnek alárendelve.39
Amint
láthatjuk tehát, a Kormány azután gyakorolja tevékenységét, miután megkapta a
Parlament engedélyét.
A Kormány közigazgatási funkcióira koncentrálva azt mondhatjuk, hogy a
kormány „a közigazgatás csúcsán elhelyezkedő, kormányzati tevékenységet végző, a
közigazgatási szervek tevékenységét irányító, igazgató és koordináló szerv”40
, ha pedig
a kormány politikai szerepére koncentrálunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a politikai
élet középpontjában a kormány áll, mint az egész politikai intézményrendszer és az
állami döntéshozatal központi szereplője.41
A kormány szűk értelme magát a kormányt
jelenti, tágabb értelemben azonban ide sorolható a kormánynak alárendelt közigazgatási
hatóságok és szervek.
A végrehajtó hatalom hatásköre és feladatköre komplex és átfogó, kiterjed
mindarra, amit az Alkotmány nem utal kifejezetten más szervek hatáskörébe.
A hatalom egyensúlyát tekintve fontos megemlíteni azt, hogy a Kormány nem
szorítkozik egyedül csak a törvények végrehajtására, hanem a törvényhozásban is
jelentős szerepet játszik. Ez a tény jelentősen elbillenti a hatalmak közti egyensúlyt a
kormány javára. A legfőbb alkotmányos eszköz, ami által megvalósul a Kormány
hatalmának a kiszélesítése, az a törvényhozási felhatalmazás.42
Ez egy korlátozott időre
kiadott felhatalmazás, amely révén a Kormány rendelkezhet törvénykezési előjogokkal.
A szakirodalom43
nagyrészt egyetért abban, hogy a végrehajtói szervek közé
tartozik Románia Elnöke is. Ahogy az Alkotmány 80. szakasz (2) bekezdéséből44
kiderül, Románia Elnökének a szerepe a közhatóságok, valamint az államhatalmak
egyensúlyával áll kapcsolatban. Figyel az Alkotmány betartására, felügyel, hogy az
közhatalmi szervek törvényesen és hatékonyan gyakorolják a hatásköreiket, közvetítő
szerepet játszik az állam hatalmi szervei között, valamint az állam és társadalom között.
39
Dr Varga Attila – Dr. Veress Emőd: Román alkotmányjog, Státus Kiadó, Csíkszereda 2007. 296 o. 40
Finczere Lajos, in Magyar közigazgatási jog. Általános rész, Osiris Kiadó, Budapest 2002. 137. o. 41
Dr. Varga Attila – Dr. Veress Emőd, i.m. 297 o. 42
Alkotmány, 115. szakasz, (1) és (2) bekezdések: „A Parlament speciális törvényt fogadhat el, amellyel
felhatalmazza a kormányt rendeletek kibocsájtására az organikus törvények tárgyát nem képező
területeken. A felhatalmazási törvényben kötelezően meg kell állapítani az illető rendeletek területét és a
határidőt, amelyig terjedően kibocsájthatóak.” 43
Ioan Muraru, Elena Simina Tănăsescu: Drept constituțional și instituții politice, All Beck, Bukarest
2004. 16 o. 44
„Románia Elnöke felügyel az Alkotmány betartására és a közhatóságok megfelelő működésére. Ebből a
célból az Elnök közvetítési funkciót gyakorol az állam hatalmai között, valamint az állam és a társadalom
között.”
18
A törvény által meghatározott hatáskörök révén az Államelnök részt vesz az állam
végrehajtói funkciójának a véghezvitelében, hisz olyan intézkedéseket eszközölhet,
amelyek a törvények végrehajtásához vezetnek, azonban semmilyen esetben sem
birtokol olyan hatáskört, amelyek a szociális viszonyokat elsődlegesen szabályozzák.45
6.3 Az igazságszolgáltatói hatalom
Az igazságszolgáltatás Romániában az Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék, illetve
a törvény által megállapított bírói hatóságokon keresztül valósul meg.46
A bírói hatóság
keretében a törvény egységes értelmezését és alkalmazását a Legfelsőbb Semmítő- és
Ítélőszék biztosítja. Az Ügyészség is az igazságszolgáltatás része, ahol a társadalom
általános érdekeit képviseli és védelmezi a jogrendet, valamit az állampolgárok jogait.
Az Alkotmány, a bírói hatóság szabályozása kapcsán megállapít öt alapelvet, amelyek
biztosítják, hogy az igazságszolgáltatás megfeleljen a jogállam elveinek és értékeinek:
Az igazságszolgáltatás törvényessége.47
Az igazságszolgáltatás függetlensége, részrehajlás-mentessége és
egyenlő jellege.48
A tárgyalások nyílt jellege.49
Az anyanyelv és tolmács használata az igazságszolgáltatásban.50
A jogorvoslati utak használata.51
45
Mădălin Irinel Niculeasa, i.m. 36 o. 46
Alkotmány, 126. szakasz, (1) bekezdés: „Az igazságszolgáltatás a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéken
és a törvény által megállapított bíróságokon keresztül valósul meg.” 47
Alkotmány, 124. szakasz, (1) és (3) bekezdés: „Az igazságot a törvény nevében szolgáltatják.” „A
bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve.” 48
Alkotmány, 124. szakasz, (2) bekezdés: „Az igazságszolgáltatás egységes, részrehajlásmentes és
egyenlő mindenki számára.” 49
Alkotmány, 127. szakasz: „A bírósági ülések nyilvánosak, a törvény által előírt esetek kivételével.” 50
Alkotmány, 128. szakasz: „(1) Az igazságszolgáltatási eljárást Román nyelven bonyolítják le. (2) A
nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgároknak joguk van, hogy anyanyelvükön fejezzék ki magukat a
bírói hatóságok előtt, az organikus törvény feltételei között. (3) A (2) bekezdésben előírt jog
gyakorlásának módozatait, ideértve a tolmácsok és fordítások használatát, úgy kell megállapítani, hogy
ne akadályozzák az igazságszolgáltatás megfelelő lebonyolítását és ne okozzanak többletköltségeket az
érintetteknek. (4) A román nyelvet nem értő vagy nem beszélő idegen állampolgároknak és hontalanoknak
jogukban áll tudomást szerezni az iratcsomóban foglalt összes iratról és munkálatról és a bírói hatóság
előtt tolmács útján beszélni és következtetéseket megfogalmazni; a büntető perek esetén e jogot
ingyenesen biztosítják.” 51
Alkotmány, 129. szakasz: „A bírósági határozat ellen az érdekelt felek és az Ügyészség
felhasználhatják a jogorvoslati utakat, a törvény feltételei között.”
19
7 Zavarok a hatalommegosztás aktuális működésében
Dolgozatom jelen fejezetében megpróbálom megvizsgálni, fényt deríteni azokra
a zavaró tényezőkre, amelyek ma fellelhetők a hatalommegosztás elvének a
működésében.
Úgy gondolom, a legjobban az Alkotmánybíróság döntésein keresztül lehet
ezeket a zavaró tényezőket észrevenni és megérteni azok hatását a hatalommegosztás
működésére, viszont bizonyos esetekben egyértelmű a hatalom egyensúlyának a
felborulása akkor is ha nem vesszük figyelembe az alkotmánybírósági döntéseket.
7.1 Zavarok a Parlament és Igazságszolgáltatás között
A Parlament és az Igazságszolgáltatás közti hatalmi egyensúly megbomlását az
Alkotmánybíróság 1992/6-os52
számú Döntésén lehet a legjobban szemléltetni. Az
Alkotmánybíróság azon törvények rendelkezéseinek az alkotmányossága felett kellett
döntsön, amik olyan ingatlanok jogi helyzetét hivatottak tisztázni, amik 1944 augusztus
23-ka után az állami tulajdon részévé váltak. Az Alkotmánybíróságot ez ügyben 55
képviselő kereste meg, a törvény 1, 2 cikkelyeinek alkotmányellenességével
kapcsolatban, valamint azon év októberében a Legfelsőbb Ítélő Tábla is az említett
törvény 5. cikkelyével kapcsolatban emelt alkotmányellenességi kifogás kapcsán
Az 1, 2. cikkelyek alkotmánybírósági döntéseire nem térek ki, hisz ezek kapcsán
nem merültek fel zavaró tényezők, amik zavarnák a hatalommegosztás egyensúlyát.
Sokkal érdekesebb azonban az 5. cikkellyel kapcsolatban hozott alkotmánybírósági
döntés megvizsgálása. Az említett törvény 5. cikkelye kimondta, hogy ameddig
elfogadásra nem kerül a jelen törvény, hivatalból felfüggesztenek minden olyan ügyet,
amelynek tárgyát olyan javak képezik, amelyeket e törvény az 1. cikkelyében53
említ,
valamint minden olyan végleges bírói határozatot, amelyet ez ügyben hoztak meg.
Az Alkotmánybíróság döntése szerint ez a rendelkezés sérti a törvényhozói és
igazságszolgáltatási hatalom közti alkotmányjogi viszonyt, s ebből közvetkezően a
hatalmi ágak közti hatalommegosztást, hisz a Parlamentnek, mint a törvényhozói
hatalmat képviselő szervnek nincs joga beleszólni az igazságszolgáltatási folyamatba.
52
Az Alkotmánybíróság 1992/6-os számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 1993/48. Számában. 53
Az 1.cikkely rendelkezései arra kötelezték a Kormányt, hogy 6 hónap leforgása alatt, miután elfogadták
a jelen törvényt, mutassanak be a Parlament előtt egy törvénytervezetet azon ingatlanok
jogszabályozásával kapcsolatban, amelye az állam, vagy a közigazgatási szervek tulajdonában vannak és
amelye 1944 augusztus 23-a után kerültek állami tulajdonba.
20
Továbbá kimondta az Alkotmánybíróság azt is, hogy a törvényhozói hatalom
beleszólása az igazságszolgáltatási folyamatba bármilyen rövid időre is, és bármilyen
ügyek kapcsán ellehetetlenítené annak működését, és megbontaná azt az egyensúlyt ami
ezen hatalmi ágak működése között van. Ezek fényében az Alkotmánybíróság
alkotmányellenesnek nevezte az említett törvény 5. cikkelyét.
7.2 Zavarok a Parlament és Kormány között
E két intézmény között a legnagyobb zavart a törvényhozási lehetőség
megosztása jelenti. Ezen a téren egyértelmű a Kormány mérték feletti beavatkozása a
törvényhozásba. A demokratikus rendszerekben a végrehajtói szervek szerepe
folyamatos növekedésben van. Megfigyelhető az a jelenség, hogy a törvényhozás
hatásköreiből nagyon sok átkerült a végrehajtás hatáskörébe.
A végrehajtói hatalom, törvényhozásba való beavatkozásának megvannak a
történelmi gyökerei. Már az 1886-os Alkotmány úgy rendelkezik, hogy a Nemzeti
Képviselet (törvényhozói szerv) mellett, törvénykezdeményezési joga van a királynak
is. Ez a rendelkezés megtalálható az 1923-as és 1938-as Alkotmányban is.
A jelenben politikai igazolása van a Kormány, törvényhozásba való
beavatkozásának ugyanis a Kormány felelős a közigazgatás általános vezetéséért,
valamint az ország bel- és külpolitikájának a megvalósításáért54
, ezért szükséges, hogy
törvénykezdeményezési joggal rendelkezzen. Ezen felül a Kormány saját rendelkezési
erőt is birtokol a sürgősségi kormányrendeletek55
kibocsátása által, valamint a
Parlament is megbízhatja a törvényhozásra56
bizonyos keretek között, ez által a
Kormány módosíthat vagy akár hatálytalaníthat is meglévő törvényeket. Jó példa erre az
Alkotmánybíróság 1995/52-es számú Döntése,57
amely az indoklásban említi, hogy az
1991/12-es számú Törvényt teljesen hatálytalanította az 1994/70-es számú
Kormányrendelet. Ebből egyértelműen látható, hogy a hatalommegosztás klasszikus
54
Alkotmány, 102. szakasz, (1) bekezdés: „A kormány, a parlament által elfogadott kormányzási
programja szerint, biztosítja az ország bel- és külpolitikájának a megvalósítását és ellátja a közigazgatás
általános vezetését.” 55
Alkotmány, 115. szakasz, (4) bekezdés: „A Kormány sürgősségi rendeletet csak azokban a rendkívüli
esetekben fogadhat el, amelyeknek szabályozása nem tűr késedelmet, és kötelessége indokolni a
sürgősséget ezeknek a szövegében.” 56
Alkotmány, 115. szakasz, (1) bekezdés: „A parlament speciális törtvényt fogadhat el , amellyel
felhatalmazza a kormányt rendeletek kibocsátására az organikus törvények tárgyát nem képező
területeken.” 57
Az Alkotmánybíróság 1995/52-es számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 1995/287-es
számában.
21
elvéhez képest, a végrehajtói hatóság túl nagy hatalomra tett szert a törvényhozói
hatósággal szemben.
A sürgősségi kormányrendeletek kibocsátásának a joga szükségesnek bizonyul a
jelenkori körülmények között, amikor a gazdasági előrehaladás és általános jólét
megköveteli a törvények, rendeletek gyors kibocsátását és érvényre juttatását. A két
intézmény közötti hatalmi egyensúly akkor bomlik meg leginkább, amikor a Kormány
visszaél törvénykezési jogával és a sürgősségi kormányrendeletek által jelentősen
beavatkozik a törvényhozási eljárásba. Jól szemlélteti a rendelkezési joggal való
visszaélés mértékét az a tény, miszerint Franciaországban az utóbbi 10 évben egyetlen
sürgősségi kormányrendeletet sem fogadtak el, míg Romániában átlagosan 1500
kormányrendeletet fogadnak el évente.
Az Alkotmány 115. szakasz, (4) bekezdésének a megfogalmazása megengedi a
szubjektív értelmezést, amikor úgy rendelkezik, hogy „a Kormány sürgősségi rendeletet
csak azokban a rendkívüli esetekben fogadhat el, amelynek szabályozása nem tűr
késedelmet”. A „rendkívüli eset” kifejezés – valamilyen korlátozó, visszaszorító
rendelkezés hiányában – csaknem bármilyen adandó helyzetre kimondható. Az
Alkotmánybíróság 2011/919-es58
számú, valamint a 2011/154-es59
számú Döntéseiben
pontosabban meghatározza ezen kifejezés értelmét, miszerint egy olyan léthelyzetet
feltételez, amely a közérdeket veszélyezteti és független a Kormány akaratától, nagyban
eltér a megszokottól, valamint nem halasztható a rendelkezés az adott helyzet felett.
Ugyanakkor számos helyzetben, amikor a rendelet sürgősségének indokoltságát
támadták az Alkotmánybíróság megkeresésével, az utólagos normakontroll keretében,
az Alkotmánybíróság úgy rendelkezett, hogy indokolható a rendelkezés sürgőssége.60
58
Az Alkotmánybíróság 2011/919-es számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 2011/504-es
számában. 59
Az Alkotmánybíróság 2011/154-es számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 2011/304-es
számában. 60
Például az Alkotmánybíróság 2010/1438-as számú Döntése, megjelent a Hivatalos Közlöny 2011/16-os
számában, mely szerint indokolt volt a 2005/124-es Sürgősségi Kormányrendelet elfogadása, amely a
2000/78-as számú, a korrupció megelőzéséről, felfedezéséről és büntetésétől szóló Törvényt módosította
és kiegészítette. A Döntését azzal indokolja, hogy szükséges a korrupció elleni harc megerősítése, mert
megjelent a korrupció szervezett formája különböző hálózatok révén, ugyanakkor a bírósági hatóságok
jelezték, hogy nincs megfelelő rendelkezés a korrupció felfedezésének a segítésére, ezért azonnali
rendelkezésre volt szükség ezen a téren. Véleményem szerint nem indokolt annyira a rendelkezés
sürgőssége, hogy az a Kormány rendelkezés alá bocsájtható legyen, ugyanis – még ha több időt is igényel
– a Parlament által elfogadott törvény sokkal pontosabb és teljesebb lett volna, valamint betartásra került
volna az Alkotmány 61. szakasz, (1) bekezdése, mely szerint a Parlament az ország egyetlen törvényhozó
hatósága.
22
A hatalom egyensúlyának a visszaállítása érdekében jól fogadott lenne a 2013-ra
tervezett Alkotmánymódosítás során valamely olyan rendelkezés bevezetése az
Alkotmányba, amely korlátozná és visszaszorítaná a Kormány, sürgősségi rendeletek
által történő, törvénykezési jogát, például a „rendkívüli eset” kifejezés pontosabb és
szubjektív értelmezést megakadályozó meghatározásával, valamint azon területek
pontosításával, amelyeket sürgősségi kormányrendelet által is szabályozhatóak.
Az a tény, hogy a jelenben vannak bizonyos zavarok a hatalommegosztás
klasszikus elvének az érvényesülésében, nem jelenti azt, hogy ez elvesztette az
aktualitását és a jogfejlődésnek csak egy múltbeli eleme marad. A hatalommegosztás
elvének nagy ereje annak szociális, politikai és morális visszhangjában van. Beleépült
az emberiség gondolatvilágába, hogy ez a legmegfelelőbb elv a szabad demokrácia
érvényesülésére és a despotizmus elkerülésére.
23
8 Felhasznált irodalom
Sári János, A hatalommegosztás, Osiris Kiadó, Budapest 1995.
Arisztotelész: Politika, Szabó Miklós fordítása, Budapest 1969.
Nótári Tamás: Római köz- és magánjog, Scientia Kiadó, Kolozsvár 2011.
Cristian Ionescu: Drept constituțional si instituții politice, All Beck, Bukarest 2004.
Montesquieu: A törvények szelleméről, Boros Gábor, Gyurgyák János szerk., Osiris,
Budapest 2000.
Nicolae M. Ruja: Controverse privind teoria separației puterilor in stat (Teză de
doctorat), „Babeș-Bolyai” Tudományegyetem Jogi fakultása, Kolozsvár 1995.
Dr. Gheorge Tănase: Separația puterilor in stat, Editura Științifică, Bukarest 1994
Mihai Constantinescu, Antonie Iorgovan, Ioan Muraru, Elena Simina Tănăsescu:
Constituția României revizuită – comentarii și explicații, All Beck, Bukarest 2004.
Mădălin Irinel Niculeasa: Suveranitatea și separația puterilor în stat în Constituția
României, Hivatalos Közlöny, Bukarest 2008
Finczere Lajos, in Magyar közigazgatási jog. Általános rész, Osiris Kiadó, Budapest
2002.
Ioan Muraru, Elena Simina Tănăsescu: Drept constituțional și instituții politice, All
Beck, Bukarest 2004.