A GÖRÖG PERZSA HÁBORÚKeta.bibl.u-szeged.hu/551/1/GrTort_GrPer.pdf · 13. Kislexikon 14. ......

Jelen tananyag a Szegedi Tudományegyetemen készült az Európai Unió támogatásával. Projekt azonosító: EFOP-3.4.3-16-2016-00014

A GÖRÖG-PERZSA HÁBORÚK

Készítette: Illés Imre Áron SZTE BTK Ókortörténeti Tanszék



TARTALOM

1. M IRŐL SZÓL EZ A LECKE ?

2. TANULÁSI TIPP

3. A GÖRÖG SZAVAK ÁTÍRÁSA

4. FORRÁSOK

5. HADTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

6. ELŐZMÉNYEK

7. MARDONIOS HADJÁRATA

8. MARATHÓN

9. MARATHÓN ÉS SALAMIS KÖZÖTT

10. A 480-AS HADJÁRAT

11. Összefoglalás

12. Évszámok

13. Kislexikon

14. Ellenőrző feladatok

15. Bibliográfia

1. MIRŐL SZÓL EZ A LECKE?

Az athéni demokrácia központi szerepet játszott az európai történelem fejlődésében, s hatása

évezredeken keresztül meghatározta a képzőművészet és az irodalom fejlődését. A görög-

perzsa háborúk szerepe ebben a folyamatban túlbecsülhetetlen. John Stuart Mill szerint a

marathóni csata nagyobb hatással volt az angol történelemre, mint a hastingsi! Egyrészt a

görögök – legalábbis a nagyobb városok, például Athén – függetlenek maradtak, s önállóan

fejlődhettek tovább, másrészt a perzsák feletti győzelem adott Athénnak olyan politikai és

katonai tekintélyt, amely megteremtette a periklési aranykor anyagi hátterét.

A jelen tananyag a három nagy hadjáratot mutatja be s ezek hadtörténeti hátterét,

bepillantással a 480-as évek athéni belpolitikájára, s végül röviden megelőlegezve a győzelem

hatását Athén további fejlődésére.

2. TANULÁSI TIPP

Bár a tananyag végén talál összefoglalót és fogalom-magyarázatot is, a tanulási folyamatot

megkönnyíti, ha saját igényeinek megfelelően is strukturálja a tananyagot és saját jegyzeteket,

vázlatokat is készít.

A tananyagot nem szükséges egyszerre elsajátítania, a problémás részekre érdemes többször

is visszatérnie. Az olvasóleckében talál utasításokat a többi fájl használatára is, a videóleckék

esetében hangsúlyozottan érdemes saját feljegyzéseket készítenie.


3

A tanagyag végén található ellenőrző feladatokat ne azonnal a tanagyag feldolgozása után

csinálja meg, mert ebben az esetben csak a rövidtávú memóriáját fogja tesztelni. Legalább

néhány óra, de inkább egy-két nap pihenőt hagyjon.

Amennyiben a feladatok egy része nem sikerül megfelelően, nem érdemes a teljes tananyagot

újra átvennie, elég a problémás részekre koncentrálnia.

Az olvasóleckében található források, érdekességek és a feladatok a kötelező anyag jobb

megértését szolgálják.

A tananyagban minden másképpen nem jelzett évszám Kr.e-re vonatkozik.

A kislexikonba felvett szavakat dőlt betűkkel jelzem, a fontos, mindenképpen megtanulandó

adatokat pedig aláhúzással. A félkövér szedésű szavak a szöveg tagolását segítik.

3. A GÖRÖG SZAVAK ÁTÍRÁSA

Forrásaink döntő többsége ógörög nyelven, a görög ABC-t használva íródott, s bár ez az ABC

szolgált a latin és a cirill ABC alapjául is, jelentős különbségek vannak, ezért a görög

szavakat át kell írni latin betűs formára. Az átírás alapja általában a fonetikus egyezés, pl. a

görög az „L” hangot a lambda betűvel (L) jelöli, így az átírás során a L-ból L-lesz, pl.

LAKEDAIMWN ~ LAKEDAIMÓN. Magyar nyelven azonban egyes hangok estében kétféle

átírás használatos, az egyik a szépirodalmi, amikor az átírás teljesen fonetikus, a másik pedig

az ún. tudományos:

szépirodalmi tudományos

S, s (sigma, „SZ”) sz s

U, u (ypsilon, „Ü”) ü y

C, c (chi, „KH”) kh ch

Ennek megfelelően a görög PLOUTARCOS a szépirodalmi átírásban Plutarkhosz, míg a

tudományosban Plutarchos. A jelen tananyagban kivétel nélkül a tudományos átírást

alkalmazzuk, s erre a feladatok megoldásánál is figyeljenek. Ha azonban máshol

tájékozódnak, pl. a Google segítségével keresnek rá egy fogalomra, személyre, érdemes

mindkét átírást alkalmazni. Ha az érdekel valakit, hogy mi volt az archónok feladata, érdemes

rákeresni nemcsak az archónra, hanem az arkhónra is.


4

4. FORRÁSOK

Fontos: Az irodalmi források értékelésénél mindig döntő szempont, hogy a szerző kortárs-e

vagy sem; első kézből ismeri-e az eseményeket, helyszíneket vagy sem; származásánál,

neveltetésénél, saját korának viszonyainál fogva elfogult-e – akár pozitív, akár negatív

irányban – az adott téma, város, nép iránt vagy sem stb. Ezekre mindig kiemelten figyeljenek.

Plutarchos pl. időben olyan távol élt a görög-perzsa háborúktól mint mi az Árpád-házi

királyoktól.

A görög-perzsa háborúk időszakának legfontosabb irodalmi forrásai a következők:

A Kis-Ázsia déli részén található dór Halikarnassosból származó Hérodotost már Cicero is a

történetírás atyjának tekinti. Kr.e. 484 és 424 között élt. Műve első felében a Perzsa

Birodalom növekedését mutatja be a kezdetektől fogva, időnként részletesen kitérve a

párhuzamos görög eseményekre, ráadásul 450 körül Athénban időzött, személyesen

beszélhetett olyan athéniakkal, akik részt vettek a perzsa háborúkban, s a helyszínek egy

részét is személyesen felkereshette. Műve rendkívül érdekes olvasmány, számos színes

történettel, melyek hitelessége – különösen a korai időszakra és a távoli népekre vonatkozóan

– rendkívül vitatott.

A Hellas szívében fekvő Chairóneiában született már a római császárkor idején Plutarchos

(Kr. u. 50-120k.), aki talán a legnagyobb hatást gyakorolta a görögökről és a rómaiakról az

utókor átlagembere fejében élő képre. Legjelentősebb műve a Párhuzamos életrajzok,

amelyben egy-egy görög és római államférfi, hadvezér, szónok életrajzát írja meg és

hasonlítja össze. Saját maga is hangsúlyozza, hogy nem történeti munkát ír, hanem

életrajzokat, széles körű olvasottsága és gyakran az egyéb források hiánya azonban rendkívül

értékes forrássá teszik. A korszakra vonatkozik Themistoklés és Aristeidés életrajza.

Szintén életrajzokat írt a római Cornelius Nepos az 1. sz.-ban, vonatkozó életrajzai:

Miltiadés, Themistoklés, Aristeidés és Pausanias. Életrajzai jóval rövidebbek és kevésbé

megbízhatóak, mint Plutarchoséi.

Különösen Themistoklés tevékenységéről értékes adatokat közöl a peloponnésosi háború

történetírója, az 5. sz.-i athéni Thukydidés is. Fontos adatokat találunk a Kr. u. 2. sz.-i utazó,

Pausanias leírásában is, de fontos adatokat tartalmaz a Kr. u. 10. sz.-i bizánci lexikon, a Suda

is.

A korszakra vonatkozóan már fontos adatokat nyújt a felirattan , különösen fontos, bár

vitatott például Themistoklés feliratos formában fennmaradt néphatározata, amelynek

hitelessége számos problémát vet fel. A régészet különösen az ión városok kereskedelmi


5

kapcsolatainak feltérképezésében segít, s a feliratok jelentős részét is a régészetnek

köszönhetjük, mint pl. a Miltiadés által a győzelem után az olympiai Zeus szentélyében

felajánlott sisakot

Miltiadés sisakja, a pirossal jelzett részen olvasható a neve.

(https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Helmet_of_Miltiades_050911.jpg)

5. HADTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Az 5. század történelmét – sőt, lényegében az egész Európai történelmet – alapjaiban

határozta meg a görögök és a perzsák háborúja. Mielőtt ismertetnénk e harcok részletes

eseménytörténetét, érdemes megismerkedünk a szemben álló felek seregeinek alapvető

jellegzetességeivel.

Hellast sok önálló, legfeljebb egymással laza szövetségben álló városállam alkotta, ennek

megfelelően minden városnak megvoltak a sajátosságai, a felszerelést és a sereg jellemzőit

tekintve azonban mégis többé-kevésbé egységesen beszélhetünk a görög seregekről. Fontos

jellemzőjük, hogy – a spártaiakat kivéve és néhány város bizonyos egységeitől eltekintve –

mind a katonák, mind a vezérek „civilek” voltak (Athénban pl. az évente választott 10

stratégos). Többnyire nem voltak állandó hadseregek és a profi zsoldosseregek alkalmazása

sem terjedt még el, ezzel szemben minden polgárnak kötelessége volt fegyverrel védeni


6

városát, az erre való fizikai alkalmasságot a sportversenyek biztosították (pl. elterjedt

versenyszám volt a futás teljes fegyverzetben) vagy egyes városokban a kötelező katonai

szolgálat illetve kiképzés (Athéban 18-20 éves kor között volt kötelező katonai, határvédelmi

szolgálat). A fegyverzetet mindenkinek magának kellett biztosítania, ennek megfelelően a

leggazdagabbak lovas-szolgálatot is elláthattak, a középrétegek nehéz páncélban hoplitaként

szolgáltak, míg a legszegényebbek könnyűfegyverzetű katonaként vagy a hajók

legénységeként.

A görög szárazföldi sereg a hoplitákból álló phalanx hadrendre épült. A hopliták nagy,

kerek pajzzsal, mellvérttel, sisakkal, lábszárvérttel, karddal és lándzsával voltak felszerelve,

páncélzatuk a korszakban elérhető legjobb védelmet biztosította számukra. A phalanx

formációban 8-16 ember állt egymás mögött gyakran több száz méter széles arcvonalat

alkotva, melyben nehézfegyverzetű katonák olyan szorosan álltak egymás mellett, hogy a bal

kezükben tartott pajzsukkal még a baloldali társuk jobb oldalát is védték, ezt a védelmet

értelemszerűen csak a szoros formáció tartásával lehetett megőrizni. Mivel minden katona

igyekezett a jobbján álló pajzsától minél nagyobb védelmet nyerni, támadáskor a phalanx

általában jobbra húzódott. Két alapvető taktika létezett: a pajzsukkal próbálták eltaszítani a

szemben álló ellenfelüket – ebben az esetben a mögöttük álló társaik is nyomták őket – és így

megbontani az ellenfél phalanxát vagy a lándzsájukkal próbálták ledöfni a pajzsuk felett. A

cél mindig az ellenséges phalanx megbontása volt, mivel az csak zárt hadrendben biztosított

optimális védelmet. Ha a phalanx rendje megbomlott, annak rendszerint menekülés lett a

vége, s ekkor, menekülés közben szenvedték el a legkomolyabb veszteségeket.

A phalanx számára mindig megfelelő méretű sík területre volt szükség, hiszen erdős, hegyes

terepen nem lehetett volna a zárt alakzatot tartani, emellett a manőverezés is korlátozott volt,

egy átlagos phalanx nagyjából egyenesen előre és hátra tudott menni, hiszen pl.

kanyarodásnál könnyen felbomlott a hadrend. (A kiválóan manőverező phalanxokról csak

professzionálisan képzett seregek esetében beszélhetünk, pl. a spártaiak, majd a 4. században

a thébaiak és a makedónok esetében.) Mivel a phalanxszal nem lehetett jól manőverezni, és a

phalanx háta és a jobb oldala (a pajzs ugyanis a bal kezükben volt) teljesen védtelen volt,

vagy olyan terepre volt szükség, ami biztosította a védelmet – pl. egy folyó vagy hegy a jobb

oldalon –, vagy pedig megfelelő segédcsapatokra, azaz lovasságra és könnyűfegyverzetűekre,

akik mozgékonyságuk révén próbálták megvédeni a bekerítéstől a saját phalanxukat ill.

bekeríteni, hátba vagy oldalba támadni az ellenfél phalanxát. Az íjjal vagy dárdával felszerelt

könnyűfegyverzetűek és lovasság az ellenfél hasonló egységeinek semlegesítésében is fontos


7

szerepet játszott, hiszen bármennyire jól védett a hopliták páncélzata, súlya miatt nem tudták

támadni a könnyűfegyverzetűeket, mert nem tudták utolérni őket. Jelentős lovasság főleg

Thessaliában és Thrákiában volt, míg a leghíresebb íjászok a krétaiak voltak, az íj mellett

fontos távolsági fegyver volt a parittya is.

Könnyűfegyverzetű parittyás (bal), kis

pajzzsal és táskával a parittya lövedékei

számára, gyors mozgását semmilyen

felesleges felszerelés nem akadályozta.

Nehézfegyverzetű görög hoplita (jobb),

lábszárvédővel, mellvérttel sisakkal, pajzzsal

és rövid karddal, itt lándzsa és dárda nélkül,

felszerelésének súlya a 20 kg-ot is

meghaladhatta.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/com

mons/d/dd/Greek_soldiers_of_Greco%E2%8

0%93Persian_Wars.png

A korszak katonai flottá inak gerincét a háromevezősoros triérések alkották. E hajók

vitorlával is el voltak látva, de a csaták során csak az evezősök erejét használták. Az evezősök

szabad emberek voltak, nem rabszolgák, Athénban a legalacsonyabb vagyoni osztályba sorolt

thések. Legerősebb flottája Athénnek, Korinthosnak és a szigeteknek voltak.

A háromevezősoros hajóknak nagyjából 200 fős legénysége volt, de ezek döntő többsége,

mintegy 170-180 fő, evezős volt, a kormányoson és a legénységen kívül volt még nagyjából

10 hoplita és 4-5 íjász is. Mivel ehhez a létszámhoz képest a hajó meglehetősen kicsi volt, a

triéréseknek minden éjjel ki kellett kötniük, hogy a legénység aludni, enni tudjon, ráadásul

gyakran partra is vontatták a hajókat, hogy kiszáradjanak, ezáltal könnyebbek legyenek. Ez a

gyakorlat a távolabbi hadjáratok tervezése esetén döntő tényező volt. A hadihajókat gyakran

teherhajók kisérték, ellátmánnyal, szárazföldi egységekkel és lovakkal.

A tengeri összecsapásoknál alapvetően kétféle taktikát alkalmaztak, mindkettőnek elsődleges

célja az ellenséges hajó mozgásképtelenné tétele volt. Ezt két úton tudták elérni, a hajók orrán

fémből készült sarkantyú vagy döfőorr volt, amellyel megpróbálták oldalról meglékelni az


8

ellenséges hajót, vagy olyan gyorsan manővereztek párhuzamosan a hajó oldala mellé, hogy

saját evezőiket behúzva eltörjék az ellenség evezőit. Az első esetben a hajó elsüllyedt, a

másodikban mozgásképtelenné vált, kiszolgáltatva az ellenségnek. Ezekhez a manőverekhez

jól képzett, rutinos legénység kellett, megfelelő erőnléttel, összeszokottsággal.

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Olympias.1

.JPG

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Greek_Gal

leys.jpg

Görög háromevezősoros hajó modern rekonstrukciója, az Olympias. A bal oldali képen jól

látszik a fém döfőorr, és az, hogy a legalsó evezősorok nyílásait szigetelni kellett, hogy a víz

nem folyjon be. Az árbocot és a vitorlát utazáskor használták, de csatában eltávolították. A

horgony pedig a képen látható fém helyett kőből és fából készült. Jól látszik a hajó alacsony

merülése is, az ebből fakadó instabilitást a hajófenékre helyezett kövekkel próbálhatták

ellensúlyozni, de ezáltal nehezebb és így lassabb is lett a hajó.


9

A fenti rekonstrukción jól látszik, hogy a hajónak nincs fedélzete, így az evezősök mellett

nem volt lehetőség sok katonát állomásoztatni, s utánpótlásból is csak keveset tudtak

magukkal vinni.

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Model_of_a_greek_trireme.jpg

Az Óperzsa Birodalom az 5. század elejére egy hatalmas kiterjedésű, soknemzetiségű

állammá vált, amely Indiától Kis-Ázsiáig, Egyiptomtól a Fekete-tengerig terjedt. A birodalom

vallásilag toleráns volt, az alávetett népek bizonyos fokú autonómiát is élveztek, de évi adóval

és katonaállítással tartoztak a perzsa nagykirálynak.


10

A perzsák túlerejét jól mutatja a két szemben álló fél területi különbsége: a perzsa területek

zölddel, a perzsa ellenes görög területek pedig sárgával jelölve. Európában Makedónia inkább

perzsa vazallus/szövetséges volt, nem tartozott szervesen a perzsa birodalomhoz.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/56/Map_of_the_Achaemenid_Empire.jpg

Görög forrásaink alapján a birodalom tarkasága jól tükröződött a hadsereg összetételében is.

Hérodotos Xerxés támadó hadseregének leírása során több mint huszonöt fejezeten keresztül

sorolja azokat a népeket, melyek katonákat küldtek a perzsa szárazföldi seregbe (Hérodotos

7.61-87), leírása alapján a perzsa sereg meglehetősen tarka képet mutatott a kőkorszaki

viszonyokat mutató népektől a jól felszerelt perzsa elit egységekig. Ennek megfelelően a

perzsa sereget hagyományosan egy nagyon kevert, kevésbé egységes és ezért kevésbé

hatékony seregnek tartották. A modern szakirodalom azonban valószínűleg helyesen

feltételezi, hogy e sokszínűség inkább csak a sereg reprezentatív részét jellemezhette („parade

army”), azaz a birodalom nagyságának hangsúlyozása érdekében minden alávetett nép

soraiból vittek magukkal katonákat, de ezeknek inkább csak a katonai felvonulásokon vagy

erődemonstrációk alkalmával lehetett szerepe, a tényleges harcoló alakulatok nagy része

egységesebb és valóban ütőképes lehetett.

Fontos: Nem szabad elfelednünk, hogy a görög-perzsa háborúra vonatkozó forrásaink szinte

kizárólag görög szemmel mutatják be az eseményeket, így értelemszerűen nagyobb hangsúlyt

helyezhettek a sereg tarkaságára, és a létszám esetében is félelmetesebbnek hat a sereg, ha

minden nép részt vesz benne.


11

A legütőképesebb egységek a médek, perzsák, szakák és baktriaiak közül kerültek ki. Volt

egy 10.000 főből álló, „halhatatlanoknak” nevezett elit alakulat is, nevét onnan kapta, hogy

ha valaki elesett vagy megbetegedett, azonnal pótolták, így az egység létszáma állandó

maradt. A perzsa sereg legnagyobb harcértékű része a lovasság és az íjászok voltak.

Védőfelszerelésük alulmúlta a görögökét.

Perzsa halhatatlanok korabeli ábrázolása,

jól látszik a nyíl és a tegez, valamint a

védőfelszerelés (pajzs, sisak, mellvért)

hiánya.

(https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl

:Persian_warriors_from_Berlin_Museum.j

pg)

Perzsa és görög gyalogos ábrázolása

korabeli edényen, ezen a képen is jól

megfigyelhető a két katona felszerelésének

különbsége, a perzsa katona lába között a

tegez, míg a görög pajzsa fölött a perzsa

bal kezében tartott íj vége látszik.

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:

Greek-Persian_duel.jpg


12

A perzsa és a görög flotta ezzel szemben nem sokban különbözött egymástól, mivel a flottát

értelemszerűen a tengerparton élő népek állítottak ki, azaz a kis-ázsiai görögök, a phoinikiaiak

és az egyiptomiak, utóbbiak hajói a görögökénél magasabbak és nagyobb merülésűek voltak.

Phoinikiai hadihajó 7. sz.-i domborműves

ábrázolása, jól látszik a görögökénél

magasabb fedélzet.

https://en.wikipedia.org/wiki/File:Assyrian

Warship.jpg

A perzsa sereg fővezére a perzsa uralkodó volt, aki a nagyobb hadjáratokban személyesen is

részt vett, de a kisebb jelentőségűekben nem (Marathónnál például nem, de Salamisnál igen).

Ha a nagykirály személyesen jelen volt is az összecsapásoknál, nem feltétlenül vett részt a

harcban, ha mégis, külön testőrség vigyázott az épségére. Az idegen népek saját vezéreikkel

vonultak hadba, de felettük perzsa vezérek álltak, a fontosabb katonai vezető pozíciókat pedig

a nagykirály rokonai töltötték be.

Mivel a perzsa volt a támadó fél, számukra fontos volt a hadjárat diplomáciai előkészítése. A

hadsereg nagy létszáma miatt létfontosságú volt az élelem biztosítása és az útvonal

felderítése, szükség esetén előkészítése. Az egyes népeket és városokat behódolásra

szólították fel, melynek jele a föld és víz szimbolikus átadása volt. A perzsa diplomácia részét

képezte, hogy gyakran befogadták a görög menekülteket, így az athéni Hippiast vagy a spártai

Démaratost. Ezek a menekültek helyismerettel és tanácsokkal szolgálhattak, és egy esetleges

hódítás esetén bizonyos fokú helyi támogatottságot és legitimációt is biztosíthattak a

támadóknak.

A perzsák mellett szólt a túlerejük, erősebb volt a lovasságuk és az íjászegységeik, de idegen

terepen kellett harcolniuk, ezáltal az utánpótlás biztosítása is nehezebb volt. A görögök hazai

terepen harcoltak, gyalogságuk pedig erősebb volt, főleg a páncélzatuk miatt, viszont

lovasságuk sokkal gyengébb volt (Marathónnál nincs is görög lovasság).


13

6. ELŐZMÉNYEK

II. (Nagy) Kyros, az Óperzsa Birodalom megalapítója 546-ban elfoglalta Lydiát, így

megszerezte Kis-Ázsiát a partvidéken élő görög városokkal együtt. 513-ban Dareios

sikertelen skytha hadjárata során meghódította a Bosporus és a Dardanellák európai oldalát is,

ezáltal ellenőrzése alá vonva a Fekete-tengerről az Égei-tengerre irányuló tengeri

kereskedelmi útvonalakat. E területeken, elsősorban Thrakiában a perzsa befolyás az ión

felkelés következtében meggyengült. A felkelés 499-494 között zajlott, a kis-ázsiában élő

iónok próbálták kiharcolni a függetlenségüket a perzsákkal szemben, de az anyaországból

érkező segítség – Athén 20, Eretria 5 hajót küldött – és a kezdeti sikerek ellenére vereséget

szenvedtek.

7. MARDONIOS HADJÁRATA

Kr. e. 492-re a Perzsa Birodalom teljesen konszolidálta az ión felkelés utáni kis-ázsiai

helyzetet, így ekkor Mardonios vezetésével hadjáratot indítottak Thrakia területére. A

hadjárat során a szárazföldi sereget flotta követte párhuzamosan a part mellett haladva. A

szárazföldi egységek Makedóniáig sem jutottak, különböző thrák törzsek rajtaütései tizedelték

meg őket, míg a flotta az Athós-hegyfoknál viharba keveredett és nagyon komoly

veszteségeket szenvedett, ezért a seregnek vissza kellett fordulnia.

A hadjárat célja vitatott, az ókori – görög – forrásaink némi kárörömmel állapítják meg, hogy

a perzsák első hadjárata, melyet Hellas ellen indítottak, el sem érte Hellast és teljes kudarccal

végződött. Kérdés azonban, hogy valóban Hellas alávetése volt-e a cél. A következő hadjárat

egyértelműen nem Hellas, csak Athén és Eretria ellen irányult, ez komoly visszalépés lett

volna ahhoz képest, hogy Kr.e. 492-ben egész Hellast el akarták volna foglalni. (Ez a hadjárat

nem irányulhatott csak Athén ellen, hiszen az észak felöl közelítő szárazföldi seregnek át

kellett volna kelnie egész Észak- és Közép-Görögországon, hogy elérje Athént.) Ezzel

szemben fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Kr.e. 513-as skytha hadjárat során a perzsák

meghódították Thrakia Bosporushoz közeli területeit, de ezeket az ión felkelés során

elveszítették. Ennek megfelelően valószínűsíthetjük, hogy a 492-es hadjárat nem egy rosszul

előkészített, kudarcra ítélt akció volt egész Hellas ellen, hanem egy sikeres hadjárat a

korábban is perzsa uralom alatt álló területek visszaszerzésére. A korabeli görög propaganda

persze kapva kapott az alkalmon, hogy a görögök bátorságát egy sikertelen perzsa akcióról

való híradással növelje, s ezt későbbi forrásaink is átvették.


14

A perzsa hadjáratok útvonala

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Map_Greco-Persian_Wars-hu.svg

8. MARATHÓN

A marathóni hadjárat célja Kr. e. 480-ban egyértelmű: megbüntetni Athént és Eretriát az ión

felkelésben való részvételükért. Az útvonal is ennek megfelelően alakul, a flotta Kilikia

partjainál gyülekezett és szinte légvonalban, szigetről szigetre haladva közelítette meg

Hellast. Menet közben elfoglalták Naxos szigetét is, majd először a boiótiai Eretriát

ostromolták meg és vették be.

Érdekesség: Hérodotos azt hangsúlyozza, hogy Dareios kifejezetten az ión felkelés

támogatása miatt akarta megbüntetni Athént és Eretriát, állítólag megparancsolta egy

szolgájának, hogy minden étkezéskor súgja a fülébe: „Király, ne feledd az athéniakat!”

Valószínűbb azonban, hogy inkább arról volt szó, az ión felkelés rámutatott, amíg a nyugati

területeken szabad görögök élnek, addig Kis-Ázsia nem lesz szilárdan a perzsák kezében.

Ráadásul a perzsa uralkodó alkalmasságát is a hódításaihoz mérték, s mind Dareios, mind


15

Xerxés trónharcok során szerezte meg hatalmát, így mindketten szükségét érezhették, hogy

hódításokkal bizonyítsák alkalmasságukat.

A perzsák Marathónnál szálltak partra . E helyszínválasztást több tényező is indokolta – a

helyismeretet Hippias biztosította, aki elűzése után a perzsákhoz menekült, és az ő

támogatásukkal szeretett volna visszatérni Athénba. A perzsa hadseregnek egy olyan sík

terepre volt szüksége, ahol ki tudják használni a lovasságukat; Marathón térségében Hippias a

helyi lakosság támogatására is számíthatott, mivel úgy tűnik, ebben a térségben

hagyományosan peisistratida-barát volt a lakosság; ráadásul közel volt Eretriához, amelyet a

perzsák elfoglaltak. Ezen felül, ha Athénhoz sokkal közelebb szálltak voltak partra, az

athéniak könnyebben gátolhatták volna meg a partraszállást, míg Marathón elég távol volt

ahhoz, hogy az athéniak ne merjék védtelenül hagyni a várost, amíg bizonytalan, hogy hol

szállnak partra a perzsák.

Az athéniak serege az ókori források szerint 9-10.000 hoplitát számlált, kiegészítve 1000

plataiai katonával, akik azért érkeztek, mert Athén korábban támogatta Plataiai városát

Thébai-jal szemben. Mivel tudjuk, hogy Kleisthenés óta a tíz athéni phylé egyenként 1000 fős

gyalogságot állított ki, a 10-11.000 fős összlétszám reálisnak tűnik. A perzsák létszámát

forrásaink 100-300.000 főre teszik, a modern becslések jóval mértéktartóbban 20-25.000

főben adják meg létszámukat, ami így is két – két és félszeres túlerőt jelent. Az athéniak a

csata előtt segítséget kértek Spártától is, de a spártaiak egy vallási ünnep miatt nem tudtak

azonnal indulni, végül csak a csata után érkeztek meg.

Az összecsapás lezajlásának pontos rekonstrukciója a források hiánya és ellentmondásai miatt

rendkívül nehéz. Úgy tűnik, görög részről Miltiadés, a tíz stratégos egyike játszott döntő

szerepet a csata lefolyásának alakításában. A tényleges összecsapás előtt több napig is

farkasszemet néztek egymással, majd Miltiadés vezetésével a görögök kezdték meg az

összecsapást. Ez mindenképpen magyarázatot követel, hiszen az athéniaknak az lett volna az

érdeke, hogy megvárják az érkező spártai erősítést, míg a perzsáknak még ez előtt ki kellett

volna erőszakolniuk az összecsapást. Hérodotos elbeszélése szerint Miltiadés azért sürgeti az

összecsapást, mert attól tart, hogy ha sokáig várnak, az athéniak egy része megretten és átáll a

perzsákhoz, ez viszályt okozna a polgárok között és Athén vereségéhez vezetne.


16

Nem vitatva, hogy voltak perzsabarát elemek Athénban – pl. a peisistratidák támogatói –, de

a dolog megoldását a lovak szerepének tisztázása adhatja, Hérodotos ugyan részletesen

beszámol a perzsa lószállító hajókról, de a csata során az elbeszélésében nem szerepelnek a

lovak. Sőt, a 10. sz.-i Suda lexikon szerint a csata előtt a perzsák oldalán álló iónok közül

néhány figyelmeztette a görögöket, hogy a perzsa lovasság távol van, s Miltiadés ezt a

lehetőséget használta ki, hiszen a perzsák legerősebb fegyvernemének távollétében

támadhatott.

Közkeletű vélekedés szerint a lovak azért voltak távol, mert a perzsák elkezdték behajózni

őket, hogy tengeri úton vonuljanak Athénhoz. Ez valószínűtlen, hiszen mindenképpen

szükségük volt arra, hogy a Marathónnál állomásozó görögöket is sakkban tartsák, egyrészt,

hogy a behajózást ne tudják akadályozni, másrészt, hogy ne vigyenek erősítést Athénba. Erre

a feladatra a gyors lovasság alkalmasabb lett volna, sőt, Athén ostromakor mindenképpen a

gyalogságra lett volna szükség, lovakkal nem lehet várost ostromolni. Valószínűbb, hogy a

perzsa lovasság napközben harckészültségben volt, hogy a görög támadást visszaverje, de a

lovakat el kellett látni, meg kellett itatni, s erre leginkább kora hajnalban kerülhetett sor.

Mivel napok óta farkasszemet néztek a görögökkel, akik nem támadtak, a perzsák elbízták

magukat, s a csata napján valószínűleg nem siettek vissza elég gyorsan, így tudtak a görögök

reggel a perzsa lovasság távollétében támadni, s ez volt az a kedvező alkalom, amit Miltiadés

nem szalaszthatott el.

A görög hadrend közepe volt a leggyengébb, mivel Miltiadés a szárnyakat erősítette meg.

Ezt gyakran tudatos hadicselnek tekintik, mivel ennek végül az lett az eredménye, hogy a

perzsák kezdetben vissza tudták szorítani a görög középhadat, de ez azzal járt, hogy a

szárnyakon lévő erősebb egységek bekerítve oldalba, majd hátba tudták támadni a perzsákat,

óriási vérfürdőt rendezve közöttük. Egy ilyen tudatos lépés, ti. a középhad meggyengítése,

azonban óriási kockázattal járt volna, hiszen ha a phalanx arcvonalát nem csak benyomják,

hanem áttörik, akkor a görögök csúfos vereséget szenvednek. Lehet, hogy egyszerűen csak

arról volt szó, hogy a túlerő miatt a perzsáknak szélesebb volt az arcvonala, s a perzsa

bekerítő hadműveletek elleni védelemként erősítette meg Miltiadés a védelmet, ami nem

tudatosan tervezett következményeként hozta magával a fenti módon megszerzett győzelmet.

Bármi is volt az oka, a perzsa sereg megfutamodott és komoly veszteségeket szenvedett.

Elegendő erejük maradt azonban arra, hogy tengeri úton próbálják elérni Athént, még a

görög sereg visszaérkezése előtt. A görög sereg azonban a csata után futva tette meg az


17

Athénba vezető utat, s a perzsákat megelőzve értek oda, így a perzsa flotta dolgavégezetlenül

hajózott haza.

Érdekesség: A marathóni csatával kapcsolatban talán a legismertebb motívum a marathóni

futó legendája, aki miután futva vitte meg a győzelem hírét Athénba, holtan esett össze a

megerőltetéstől. Ennek egyrészt nincs túl sok értelme, hiszen a veszély elmúltával futott volna

vissza csupán a győzelem hírével, aminek semmi praktikus haszna nem volt, annyi legalábbis

semmiképpen, amiért érdemes lett volna meghalni. Másrészt közel kortárs forrásaink erről

egyáltalán nem tudnak semmit. Valószínűleg két külön esemény olvadt össze a későbbi

forrásokban: egyrészt tény, hogy az egész athéni sereg visszafutott Athénba, hogy megelőzzék

a perzsa flottát – de persze ebbe nem haltak bele –, másrészt a csata előtt valóban rendkívüli

futóteljesítményre került sor: a spártaiak segítségéért küldött futó három nap alatt tette meg

oda-vissza a távot.

Feladat: Nézzen utána Miltiadés életének (akár Hérodotos munkájában, akár a Google

segítségével)! Milyen kapcsolatban volt korábban a perzsákkal? Mi tette alkalmassá arra,

hogy a perzsák elleni hadműveletek egyik vezére legyen?

Az alábbi linken rövid bemutatót talál a marathóni csatáról, térképpel együtt:

https://www.youtube.com/watch?v=HuU6eboW720

9. MARATHÓN ÉS SALAMIS KÖZÖTT

Bár a görögök és különösen az athéniak számára a marathóni csata korszakalkotó jelentőségű

volt, a perzsák számára egyelőre csak egy kisebb jelentőségű kudarc. Ennek megfelelően az

athéniakat továbbra is meg akarták büntetni az ión felkelés és immár Marathón miatt, a

birodalom belső gondjai azonban késleltették a büntetést. Egyrészt a 480-as években fellázadt

Egyiptom, másrészt Dareios 486-ban meghalt, s halála után Xerxés csak trónharcok után tudta

megszilárdítani hatalmát.

Feladat: Hérodotos művének harmadik könyvében nézzen utána az Egyiptomot meghódító

perzsa Kambysés és az egyiptomiak viszonyának. A hérodotosi ábrázolás mit sugall, milyen

volt az egyiptomiak viszonya a perzsa hódításhoz?


18

Az egyiptomi lázadás leverése és uralmának megszilárdítása után Xerxés újra nyugatra

tekintett. Egy sikeres hódító háborúval legitimációját is megerősíthette volna, hiszen a perzsa

birodalomban, ahogy később Rómában is, egy uralkodó alkalmasságát elsősorban katonai

sikereivel bizonyíthatta. Az Athós melletti 492-es tengeri katasztrófából és a marathóni

vereségből okulva Xerxés sokkal alaposabban előkészítette a hadjáratot, mely a 492-es

hadjárat útvonalát követve északról támadt most már egész Hellasra, nem csak Athénra.

Északon a thrák területeken már a 492-es hadjárat visszaállította a perzsa befolyást, de a

perzsák szövetségese volt Makedónia is. Számos görög terület állt át a perzsákhoz,

szimbolikusan földet és vizet adva nekik, a perzsabarátságnak, melyet a görögök

médismosnak neveztek több oka is lehetett. Thessalia azért állt át perzsákhoz, mert

legészakibb görög terület lévén a többi görög város segítsége nélkül nem volt esélye az

ellenállásra; Thébai és Argos viszont azért, mert előbbi Athén, utóbbi pedig Spárta ellensége

volt, s mivel e két város egyértelműen perzsaellenes volt, Thébai és Argos az ellenségem

ellensége a barátom-elv alapján állt a perzsák oldalára. Perzsabarát álláspontot képviselt

Delphoi is.

A hadjárat során a szárazföldi és a tengeri egységek párhuzamosan haladtak egymás mellett,

kölcsönösen fedezve, támogatva egymást. A hadsereg ellátásának terhe a szövetséges illetve

meghódított területekre hárult. A szárazföldi egységek útját a Helléspontoson vert hajóhíd,

míg a flottáét az Athós hegyfoknál épített csatorna segítette. (Ne feledjük, 492-ben a hegyfok

megkerülése óriási veszteségekkel járt a perzsa flotta számára.)

Történetíróink több milliós perzsa seregekről írnak, a létszám a modern szakirodalomban is

vita tárgyát képezi, legfeljebb 200-250.000 fős létszám tűnik elfogadhatónak, nagyjából 1000-

1200 hajóval, melyek egy része azonban nem hadi-, hanem teherhajó lehetett. A hadihajók

legnagyobb részét a phoinikiai és az ión hajók tették ki.

Miltiadés arra használta a csata utáni népszerűségét, hogy egy Paros elleni hadjáratra vegye rá

az athéniakat. A hadjárat kudarcot vallott, sőt Miltiadés a hadjárat során szerzett sérülésébe

hamarosan belehalt, a kudarc miatt azonban előtte még óriási pénzbírságra ítélték, melyet

halála után fia, Kimón fizetett ki, s ezzel a család elvesztette politikai befolyását.


19

A 480-as évek intenzív belpolitikai küzdelmeket hoztak Athénra, melyek a fenyegető perzsa

veszélyre való felkészülést is befolyásolták. Az Aristeidés vezette hagyományos arisztokrácia

elsősorban a szárazföldi haderő fejlesztésére koncentrált volna, hiszen főleg a földművelésben

voltak érdekeltek, s így a nagy- és középbirtokosokra támaszkodtak, akik közül a hopliták,

azaz a szárazföldi sereg katonái kerültek ki. Ezen felül a flotta, s ezáltal a tengeri

kereskedelem fejlesztése hosszú távon káros lehetett számukra, az olcsó importgabona

rontotta volna gazdasági pozícióikat. Velük szemben lépett fel Themistoklés, aki előkelő, de

nem túl neves családból származott, 493-ban archón, 490-ben stratégos volt, s talán már

archóni minőségében megkezdte az athéni kikötő, a Peiraieus fejlesztését. Themistoklés a

flotta fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, s így a földbirtokosok helyett inkább a kereskedőkre

és iparosokra támaszkodott, valamint a legszegényebb rétegekre, a thésekre, akik a flotta

legénységét alkották.

Fontos: Az ilyen jellegű bemutatásoknál, amikor az előkelők, kereskedők stb. közös

érdekeiről beszélünk, szükségképpen durván leegyszerűsítjük a valóságot. Az egyes csoportok

csak általános jellemzésre alkalmas, nyilván van keveredés közöttük, nem mindenkinek

ugyanaz az érdeke.

A belpolitikai küzdelmeket intenzitását jól jelzi az ostrakismosok nagy száma is. Az

ostrakismos – magyarul cserépszavazás – lényege, hogy akire legalább hatezren szavaztak

(vagy legalább összesen hatezren szavaztak, s akire ezen szavazatok többsége esett), tíz évre

száműzetésbe kellett mennie, de vagyonát és polgárjogát megtarthatta. Az ostrakismos

elnevezés a szavazáshoz használt cserépből, az ostrakonból származik, ebbe kellett

belekarcolni a száműzetésbe küldendő személy nevét. Az athéni hagyomány szerint ezt az

intézményt már Kleisthenés bevezette reformjai során Kr. e. 508 körül, s kifejezetten

tyrannos-ellenes céllal hozta létre, azaz akkor rendeztek cserépszavazást, amikor felmerült a

gyanú, hogy valaki tyrannisra tör. Ezzel szemben az első ostrakismost 487-ben rendezték, s

csak a 480-as években összesen ötször alkalmazták: 487, 486, 485, 484, 482 (a 480-as évek

után csak négy cserépszavazásról tudunk). Így felmerült a gyanú, hogy valójában a

cserépszavazás intézményét Themistoklés hozta létre, s elsősorban a politikai feszültségek

levezetését szabályozó szelep volt. A politikai ellentétek ugyanis a görög polisokban gyakran

polgárháborúval jártak együtt, az ostrakismosszal pedig ennek elejét lehetett venni, a

politikailag gyengébb fél száműzetésével. A 480-as években úgy tűnik, főleg Themistoklés

politikai ellenfeleit ostrakizálták, 482-ben magát Aristeidést is, így a vezető szerep

egyértelműen Themistoklésé lett


20

A demokratikusabb berendezkedés irányába vezetett az a 487-es rendelkezés, hogy az

archónokat már nem választják, hanem sorsolják, s nem csak a leggazdagabbak, az

ötszázmérősök, hanem a hippeis közül is. Ez egyértelműen az arisztokratikus archóni tisztség

jelentőségének csökkentéséhez vezetett a stratégosok ellenében, amely választott tisztség

maradt.

A solóni reformok következtében az athéni polgárokat négy vagyoni kategóriába osztották

jövedelmük szerint, a legelső kategóriába tartoztak azok, akik éves jövedelme meghaladta az

500 mérőnyi terményt, eredetileg csak ők tölthették be a legmagasabb tisztségeket. Alattuk

álltak a lovagok (hippeis), akik 300-500 mérőnyi jövedelemmel rendelkeztek.

Miután politikai ellenfeleit legyőzte, Themistoklés a flotta intenzív fejlesztésébe kezdhetett.

483 körül meggyőzte az athéniakat, hogy a laureioni ezüstbányák jövedelmét fordítsák

hajóépítésre, így összesen kétszáz háromevezősoros hajót építettek, a megnövekedett

flottának megfelelően fejlesztették a Peiraieus kikötőjét is. Forrásaink egyetértenek abban,

hogy Themistoklés már ekkor egyértelműen a perzsa támadás ellen készült a flottával, de az

athéniakat egy közelebbi veszedelemmel, az aiginaiak elleni háborúval fenyegetve bírta rá a

flottaépítésre. Utólag természetesen teljesen magától értetődőnek tűnik ez az értelmezés,

hiszen valóban, a frissen kiépített athéni flotta nélkül a görögöknek nem lett volna esélyük a

perzsákkal szemben, s a modern kutatók egy része is Themistoklés jövőbe látó zsenialitását

látja benne.

A történelmet tanulmányozva azonban fontos megjegyeznünk, hogy ott is rendszert, ok

okozati összefüggést, tudatos tervezést láthatunk, ahol eredetileg nem volt ilyen.

Vitathatatlan, hogy 483 körül már világos lehetett a görögök számára, hogy a perzsák

hadjáratra készülődnek ellenük, így Themistoklés erről tudhatott (de ebben az esetben miért

kell Aiginával fenyegetőzni, ha már a perzsa veszély is kézzel fogható?). Néhány más

szempontot is érdemes figyelembe vennünk: az Aigina elleni háború önmagában is indokolta

a flotta fejlesztését, s utólag ezt már könnyű volt a perzsa támadással kapcsolatos

előrelátásként értelmezni. De a flotta fejlesztésének komoly belpolitikai jelentősége is volt, ha

Themistoklés valóban olyan rendkívül ambiciózus volt, mint amilyennek forrásaink lefestik, a

konzervatív irányzat vezető pozíciója már foglal volt. Ha ugyanis Themistoklés politikai

befolyásra vágyott, csak a szegényebb rétegekre támaszkodhatott – az arisztokráciának már

megvolt a vezetője Aristeidés személyében –, s őket a flotta fejlesztésével nyerhette meg

magának, a théseknek munkaalkalmat teremtve, az iparosoknak és kereskedőknek pedig a


21

flotta támogatását, a kereskedelmi útvonalak biztosítását. Bármi is volt Themistoklés célja, az

athéni flotta vált Hellas legerősebb tengeri erejévé, s a perzsák elleni győzelem kulcsává.

Forrás: Hérodotos elbeszélése szerint, az athéniak két jóslatot is kaptak a perzsa támadás

előtt:

Ó, boldogtalanok, mire vártok? A messze világba

fussatok el, lakotok meg a körbástyát odahagyva.

Törzsetek és fejetek mert ott meg nem marad épen,

s lábatok és kezetek megbénul, s testetek éppúgy,

Kő kövön nem maradott, rácsap mindenre a tűzvész

s ő, aki syr szekerén száguld pusztítva, vad Árés,

dönt sok erős bástyát, a tiéteket is velük együtt,

s égeti fel számos házát a haláltalanoknak.

Félő szobraikat már most áztatja veríték,

s mind sápad remegőn. Feketés vér hullik a szentély

ormairól immár, bajotok bús jóslataképpen.

Most hagyjátok e szent helyet el, s tűrjétek a vészt majd.

Pallas Olympos urát meg nem lágyítja esengve,

bár szaporázza a szót, s ravaszul kínálja tanácsát.

Halld meg válaszomat, mi szilárdabb bármi acélnál,

Elvész minden, amit Kekropsnak dombja határol,

és a Kithairón mit csak véd szentelt üregében.

Tritogeneia a sasszemű Zeustól kap faerődöt,

mely egyedül biztos, s megvéd téged meg a sarjad.

Ámde ne várd be lovas seregek rohamát te nyugodtan,

s nagy gyalogos hadakét; hátat fordítva, előlük

fuss meg, idő múltán állasz majd szembe te vélük.

Ó, te dicső Salamis, sok nő sarját megölöd, míg

elvetik és learatják Démétér adományát.

Hérodotos 7.140 és 140 (ford. Muraközy Gyula)

Az első jóslat egyértelműen negatív volt, a másodikban azonban már találtak biztató jeleket: a

biztos faerődöket és a dicső Salamist. Themistoklés értelmezése szerint ez utóbbi azt

jelentette, hogy Salamisnál győzni fognak, a sok elesett nem a görögök, hanem ellenségeik


22

közül fog kikerülni, mivel ellenkező esetben Salamist az isten nem dicsőnek, hanem

baljósnak, vészthozónak vagy valami hasonlónak nevezné.

A faerőd értelmezése már vitatottabb volt, Themisotklés ezt a fából épült flottára értette, míg

mások arra, hogy az Akropolist kell megerősíteniük.

10. A 480-AS HADJÁRAT

A görög városok egy része a perzsák mellé állt (l. fent), az ellenállást választó görögök

azonban az Isthmoson gyűltek össze, az egyesített görög sereg vezetését katonai tekintélyük

miatt a spártaiakra bízták. A továbbiakban visszatérő probléma volt, hogy a spártaiak

elsősorban a Peloponnésosi-félszigetet kívánták védeni az Isthmos megerősítésével. Az

athéniak és az Isthmostól északabbra fekvő görög területek viszont értelemszerűen már

korábban fel akarták venni a küzdelmet a perzsákkal, hogy megvédjék saját területüket az

átvonuló perzsa sereg pusztításától. A háborúra készülve az athéniak visszahívták a

száműzötteket, így Aristeidést is.

Érdekesség: Az anyaország görögjei a nyugati görögségtől is segítséget kértek, ti. Gelóntól,

Syrakusai s így Szicília nagy részének urától is. Hérodotos szerint a hadvezérség kérdésében

nem tudtak zöld ágra vergődni, és ezért nem jött létre a görögök teljes összefogása.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy 480-ban jelentős karthagói

támadás érte Syrakusait, így valószínűbb, hogy e miatt nem segített Gelón.

Egyes vélemények szerint ez ráadásul összehangolt támadás volt: a karthagóiak a phoinikiaiak

gyarmatosai voltak, akik perzsa szolgálatban álltak, így a karthagóiak anyavárosuk révén

értesülhettek a készülő perzsa támadásról és ezért időzítették saját támadásukat is ekkorra,

hogy Gelón ne tudjon segítséget kérni az anyaországbeli görögöktől.

Az athéniaknak végül sikerült meggyőzni a spártaiakat, hogy északon szálljanak szembe a

perzsákkal, így a Thessalia északi részén lévő Tempé-völgyhöz vonultak, hogy e szorost

használják ki a perzsa túlerő ellen. A kényszerűségből a perzsák oldalán álló makedón király,

Alexandros azonban figyelmeztette a görögöket, hogy nem ez az egyetlen útvonal, így a

perzsák a görögök hátába kerülhetnek. Ennek tudatában a görögök visszavonultak délre.

Alexandrost nem feltétlenül az önzetlenség vezette, ha ugyanis a görögök Thessalia északi

határán veszik fel a védelmi állásaikat és megállítják a perzsákat, a perzsa sereg makedón

területen marad, s ellátásának terhe Alexandrost terheli. A görögök visszavonulása után

Thessalia kénytelen volt behódolni a perzsáknak, mert önállóan a többi görög segítsége nélkül

nem volt reményük az ellenállásra.


23

A görög sereg ezt követően egyesült a flottával, a szárazföldön Thermopylainál foglaltak

állást, a tengeren pedig Artemisionnál. A Thermopylai szoros kiválóan védhető volt, a perzsák

itt nem érvényesíthették túlerejüket, mert egyszerre csak a sereg töredéke tudott benyomulni a

szorosba, és a kisebb létszámú görög sereget bekeríteni sem tudták. A görögök ellenállásán

újra és újra megtört a perzsák rohama, mígnem egy helybéli görög megmutatta a perzsáknak

azt az ösvényt, amelyen a görögök hátába tudtak kerülni. Leónidas, spártai király a

reménytelen helyzetet látva a görög sereg többi részét visszaküldte, ő pedig katonáival

fedezve a visszavonulást mind egy szálig elesett, óriási veszteségeket okozva a perzsáknak.

A görög flotta a Thermopylai-jal nagyjából egy vonalban lévő Artemisionnál foglalt állást,

szintén egy szorosban, sikerült veszteségeket okozni a perzsáknak, ennél azonban sokkal

jelentősebb veszteségeket okozott nekik egy vihar. Ne feledjük, Hellas partvonala rendkívül

tagolt, sziklás, a perzsák pedig nem ismerték ezt a területet, így egy esetleges vihar esetén

nehezen találhattak biztonságos kikötőt. E sikerek ellenére a szárazföldi sereg thermopylai

veresége miatt a flottának is vissza kellett vonulnia, hiszen a szárazföldön a perzsák a hátukba

kerülhettek volna, s nem lett volna biztonságos kikötőhelyük.

A thermopylai vereség és az artemisioni visszavonulás az eddigieknél is jobban megosztotta a

görögöket: a spártaiak mindenáron a keskeny Isthmoson szerettek volna szembeszállni a

perzsákkal, s a flottát is ide vonták volna vissza. Ez azonban szinte az egész Hellas feladását

jelentette volna, s Attikát is kiszolgáltatta volna a perzsáknak. Athén ezzel szemben Athéntól

északra szeretett volna szembeszállni a perzsákkal, hogy megvédjék a várost.

A spártai fővezér, Eurybiadés végül a visszavonulás mellett döntött. Az athéniak azonban

nem adták fel a harcot, a várost kiürítették, a lakosságot Salamisra, Aiginába és Troizénba

vitték, a férfiak pedig hajókra szálltak. A perzsák így ellenállás nélkül elfoglalták és felégették

Athént.

Themistoklés úgy gondolta, hogy Salamisnál kedvezőbb helyszínt nem találhatnak a tengeri

összecsapáshoz, hiszen nyílt tengeren a létszámfölényben lévő perzsa flotta könnyedén

bekeríthette volna a görög hajókat, míg a Salamis és az Attika közötti szűkebb területen nem

érvényesülhetett a túlerő. A spártaiak azonban továbbra is vissza akarták vonni a flottát is

közvetlenül a Peloponnésosi-félsziget mellé. Ha ez megvalósul, az végzetes hatással lehetett

volna a görög ellenállásra: ha Salamistól visszavonulnak, akkor a flotta felbomolhatott volna,


24

hiszen például az athéniaknak nem állt érdekükben a Peloponnésost védeni, az athéniak nélkül

a görög flottának nem lett volna esélye a perzsák ellen. Ha pedig a tengeren a perzsák az urak,

hiába védik hősiesen az Isthmost a szárazföldön, a perzsa flotta bárhol partra szállhatott volna

a hátukban.

Mivel Themistoklés nem látott más lehetőséget, üzenetet küldött a perzsa királynak, melyben

jelezte, hogy a görög flotta vissza akar vonulni, s ha a görög flotta felbomlik, a perzsáknak

külön-külön kell legyőzniük az egyes városok flottáit. S bár ez katonailag első pillantásra

előnyösnek tűnhet, az ősz közeledése miatt a perzsáknak nem volt sok idejük, mivel a téli

viharok és ellátási nehézségek miatt vissza kellett volna vonulniuk, így Xerxés az összecsapás

kierőszakolása mellett döntött, s egy egységet küldött, hogy lezárják a salamisi szoros nyugati

kijáratát s megakadályozzák a görögök menekülését.

A bekerített görögök – Themistoklés terveinek megfelelően – kénytelenek voltak felkészülni a

csatára, a perzsák hajnalban támadtak, Xerxés pedig a partról figyelte az összecsapást, abban a

meggyőződésben, hogy katonái így hősiesebben fognak harcolni. Hérodotos szerint

írnokokkal volt körülvéve, akik feljegyezték, hogy ki hogyan harcolt a későbbi jutalmazás és

büntetés miatt. A forrásaink alapján nem lehet egyértelműen megállapítani a csata menetét,

annyi bizonyos, hogy a görögök fényes győzelmet arattak, s ezt – valószínűleg – a következő

tényezőknek köszönhették:

- perzsák egy szűk átjárón keresztül nyomultak be, s miután az első sorok szorult

helyzetbe kerültek a görögök heves ellentámadása miatt, visszavonulás közben

akadályozták egymást a nyomukban érkező többi hajóval;

- részben nagyobb létszámuk és ebből fakadó zsúfoltságuk, részben helyismeretük

hiánya miatt nagyobb arányban feneklettek meg a part menti sziklákon;

- a görög hajók könnyebbek és mozgékonyabban voltak, így jobban manővereztek

(bár a perzsa flotta jelentős része is görög – ión hajókból állt);

- elképzelhető, hogy a perzsa flottában szolgáló iónok legalább egy része nem tett

meg mindent a győzelem érdekében;

- végül a szorosba benyomuló perzsákat a reggel feltámadó szél miatti hullámzás is

jobban akadályozta.

Az alábbi linken rövid összefoglalót talál a salamisi csatáról, az egyes hadmozdulatok

részletes bemutatásával: https://www.youtube.com/watch?v=SWpmJfiy17k


25

Érdekesség: Hérodotos halikarnassosi származású lévén kiemelt figyelmet szentel a perzsa

szolgálatban álló halikarnassosi királynőnek, Artemisiának, aki az ő bemutatásában a perzsa

király egyik legbölcsebb tanácsadójának bizonyul. Ezzel kapcsolatban érdemes felhívnunk a

figyelmet arra, hogy – sajnos – számos olyan modern összefoglalást is olvashatunk, amelyek a

források helyett a szerző egyéni elfogultságait tükrözik. Erre példaként álljon itt egy rövid

idézet Földi Pál munkájából és mellette e részletnek – elvileg – alapul szolgáló Hérodotos

hely:

„Xerxés és vezérkara ugyanúgy haditanácsot tartott, mint a görög vezérek, és ott sem volt

teljes az egyetértés abban, hogy hogyan vívják meg a mindent eldöntő tengeri ütközetet. Ekkor

érkezett meg Themistoklés követe az üzenettel. A vita ettől újra fellángolt, Artemissia, Karia

királynője cselt gyanított, és azt javasolta, hogy a nyílt tengeren vegyék fel a harcot a

görögökkel. A föníciai tengernagy, a gőgös Akamenés, aki egyben az egész flotta parancsnoka

is volt, viszont így szólt: „- Mióta hallgat a Nagykirály egy nő tanácsára? Uram, most itt a

lehetőség, hogy a sarokba szorított hellénekkel végleg végezzünk!” Ez hatott. Xerxés bólintott,

és kiadta a támadási parancsot. ... [95] A vereség végzetes volt, és Xerxés elkövetett még egy

hibát. A vereségért Akamenést tette felelőssé, akit le is fejeztetett, erre a sértődött föníciai

hajók sietve elhagyták a flottáját.” FÖLDI PÁL: Görög-perzsa háborúk. Marathóntól

Gaugaméláig. Debrecen 20142, 94-95.

„... Xerxés mindegyikükhöz sorban odaküldte Mardoniost, és megtudakolta, hogy ajánlják-e

neki a tengeri ütközetet. Mardonios Sidón királyán kezdte, s mindenkit sorra megkérdezett, de

mind a csata mellett voltak, egyedül Artemisia beszélt a következőképpen: (Artemisia

részletesen kifejti, hogy miért nem támogatja a tengeri ütközetet.)

69 Amikor Artemisa mindezt elmondta Mardoniosnak, barátai lesújtva hallgatták szavait, és

rettegtek, hogy a király haragja lesújt rá, amiért le akarja beszélni a tengeri csatáról.

Rosszakarói viszont, akik irigykedtek rá, amiért a király valamennyi szövetségese közül őt

tartotta a legtöbbre, kárörömmel hallgatták szavait, abban a reményben, hogy Artemisia

kihívta maga ellen a végzetet. Mikor azonban Mardonios az összes választ elmondta a

királynak, a legjobban Artemisia véleménye tetszett neki; mindig is sokra tartotta az asszonyt,

s most még jobban becsülte. Mindazonáltal a többség véleményét fogadta el; szentül hitte,

hogy emberei Euboiánál azért harcoltak gyengén, mert ő maga nem volt ott. ...

Majd (Xerxés, a salamisi csata után) tanácsba hívatta a perzsa vezéreket, és úgy döntött, hogy

Artemisiát is meghívja, mert az előző megbeszélésen Artemisia volt az egyetlen, aki előre

látta, hogy mit kell tenni. Amikor Artemisia megérkezett, Xerxés elküldte a többieket – a

perzsa tanácsadókat és testőröket –, és így szólt hozzá: „...Minthogy te már a tengeri ütközet


26

előtt is bölcsen szóltál, amikor azt tanácsoltad, hogy ne vállalkozzam az összecsapásra,

kérlek, mondd meg hogy melyik megoldást válasszam, mikor cselekszem.” ...

(Artemisia válasza)...

Tetszettek Xerxésnek ezek a szavak, mert pontosan azt fejezték ki, amire maga is gondolt. ...

Így hát megdicsérte Artemisiát ... Hérodotosz 8.67-69, 101, 102, 103. (ford. Muraközy Gyula)

A vereség és az ősz közeledte miatt Xerxés a visszavonulás mellett döntött (eredeti célját,

Athén megbüntetését már így is elérte), ebben állítólag az is szerepet játszott, hogy

Themistoklés egy újabb titkos üzenetben arra figyelmeztette, hogy a görögök le akarják

rombolni a hajóhidat, s így megakadályoznák a perzsák visszavonulását Ázsiába. Annak

ellenére, hogy Xerxés a flottával visszavonult Ázsiába, a szárazföldi sereg nagy részét

Hellasban hagyta Mardonios vezetésével, ez a sereg kivonult Attikából és szövetséges illetve

már elfoglalt területen, Hellas északi részén telelt.

A következő évben, 479-ben Mardonios és a perzsa sereg újra Hellas ellen vonult. Az

egyesített görög szárazföldi seregek Plataiai mellett a spártai Pausanias vezetésével döntő

győzelmet arattak, míg a perzsa flottát Mykalénál győzték le. Ez utóbbi győzelem

következtében számos ión város is felszabadult a perzsa uralom alól.

A görög győzelemnek hosszú távon igen komoly hatása volt a görögségen belüli hatalmi

helyzetre is. Spárta – mivel csak saját területével törődött és a későbbiekben hadvezérei

kompromittálták is magukat – egyre veszített tekintélyéből, míg Athén derekas helytállása és

a saját városának feláldozása miatt is óriásira növekedett tekintéllyel került ki az

összecsapásokból. Különösen mivel a továbbiakban is Spárta helyett Athén volt az, aki

felkarolta a perzsák elleni védekezés és a kis-ázsiai ión városok felszabadításának ügyét. Ez

oda vezetett, hogy már nem Spárta volt a görög világ legtekintélyesebb és katonailag

legerősebb hatalma, hanem felzárkózott mellé Athén is, ami harminc éven belül e két

nagyhatalom hatalmi harcához vezetett.

Kulturálisan pedig abban állt a győzelem jelentősége, hogy mivel Athén vezette a

perzsaellenes céllal 478-ban létrejött ún. délosi szövetséget, a szövetség anyagi ereje jelents

része az periklési aranykor kulturális eredményeinek hátteréül szolgált.

10. Összefoglalás

Az összefoglaláshoz indítsa el a GrTort_GrPers.ppsx fájlt!


27

Az összefoglalás természetesen csak nagy vonalakban mutatja be a tanagyagot, a

legfontosabb csomóponti elemekre koncentrálva, a vitás kérdésekre csak a legritkább esetben

tér ki, így nem helyettesíti a tananyag egészének elsajátítását.

12. Évszámok

546 a perzsák elfoglalják Lydiát

513 Dareios sikertelen skytha hadjárata

508 Kleisthenés reformjainak hagyományos dátuma

499-494: az ión felkelés

493 Themistoklés archón, a Peiraieus kiépítésének kezdete

492 Mardonios hadjárata

490 Themistoklés stratégos

487 az archónokat ettől kezdve sorsolják, és a lovagok is betölthetik e tisztet

486 Dareios halála

483 Themistoklés flottaépítési programjának kezdete

482 Aristeidés száműzetése

480 Thermopylai, Artemision, Salamis

479 Plataiai, Mykalé

478 a délosi szövetség megalapítása

13. Kislexikon

Alexandros: makedón király, 498-454.

Aristeidés: igazságosságáról híres konzervatív athéni politikus, 482-ben ostrakizálják, 478-

ban döntő szerepet játszik a délosi-szövetség létrehozásában.

Artemisia: Karia királynője, Dareios tanácsadója.

Artemision: hegyfok Euboia szigetének északi részén.

Cornelius Nepos: 1. sz-i római történetíró, Chronica c. műve elveszett, de életrajzainak egy

része fennmaradt.

I. Dareios: perzsa uralkodó, 522-486.

délosi-szövetség: 478-ban Athén vezetésével megalapított perzsaellenes szövetség.

Démaratos: spártai király, aki száműzetése után a perzsákhoz menekül.

Eurybiadés: az egyesített görög flotta spártai származású parancsnoka.

„halhatatlanok”: tízezer fős elit perzsa egység.

Hérodotos: a görög-perzsa háborúk krónikása, 484-424k.


28

hippeis: lovagok, a Solón-féle timokratikus alkotmány második vagyoni osztálya, 300-500

mérő közötti jövedelemmel.

Hippias: Peisistratos tyrannos fia és utóda, 426-410.

hoplita: nehézfegyverzetű görög gyalogos.

Isthmos: a peloponnésosi félszigetet a szárazfölddel összekötő földnyelv.

Gelón: syrakusai tyrannosa

II. Kambysés: perzsa uralkodó, Dareios elődje (529-522).

Kimón: Miltiadés fia, spártabarát athéni politikus.

Kleisthenés: athéni alkmeónida politikus, az 508-as phyléreform bevezetője.

II. (Nagy) Kyros: a perzsa birodalom megalapítója (559-529).

Leónidas: spártai király, Thermopylai hőse.

Mardonios: Dareios veje, perzsa hadvezér, a 492-as és a 479-es hadjáratok vezére.

médismos: perzsabarátság.

Miltiadés: athéni hadvezér, a marahtóni csata hadvezére.

Mykalé: hegyfok Ióniában.

ostrakismos: cserépszavazás.

ostrakon: (szavazó)cserép.

ötszátmérős: a Solón-féle timokratikus alkotmány első vagyoni osztálya, 500 mérő feletti

jövedelemmel.

Periklés: az 5. sz. legjelentősebb athéni politikusa.

Plataiai: boiótiai város, Athén szövetségese, a 479-es görög győzelem helyszíne.

Pausanias: spártai hadvezér.

phalanx: nehézfegyverzetű gyalogosokból álló görög hadrend.

phylé: törzs, Kleisthenés után inkább kerület

Plutarchos: görög író, a párhuzamos életrajzok szerzője, Kr.u. 50-120.

polis: városállam.

Salamis: sziget Athén közelében.

stratégos: hadvezér.

Suda: 10. sz.-i bizánci lexikon.

Tempé-völgy: észak görögországi szoros.

Themistoklés: athéni államférfi, az athéni flotta kiépítője, a 480-79-es hadjáratok görög hőse.

Thermopylai: keskeny szoros a tengerparon, Artemisionnal nagyjából egy vonalban.

thés: napszámos, a Solón-féle timokratikus alkotmány legalsó vagyoni osztálya, 200 mérő

alatti jövedelemmel.

Thukydidés: 5. századi görög történetíró, a peloponnésosi háború krónikása.


29

triérés. háromevezősoros, könnyű hadihajó.

Xerxés: perzsa uralkodó (485-465).

14. Ellenőrző feladatok

I. Esszészerűen, a téma nagyságának megfelelően 5-10 mondatban válaszoljon az alábbi

kérdésekre! Törekedjen arra, hogy minden fontosabb témát érintsen, de ne vesszen el a

részletekben. Továbbá válaszába fűzze bele az adott témához kapcsolódó fontosabb adatokat

is (fogalmak, nevek, helyek évszámok). Az egyes válaszokhoz tartozó legfontosabb

vonatkozó témák listáját megtalálja a GrTort_GrPers_Megoldás.pdf nevű fájlban, ezek

segítségével ellenőrizheti megoldását.

a, Mutassa be a görög és a perzsa seregeket!

b, Mutassa be Mardonios 492-es hadjáratát!

c, Mutassa be a marathóni csatát!

d, Ismertesse a két perzsa hadjárat közötti fontosabb eseményeket Athénban és Perzsiában!

e, Mutassa be Xerxés hadjáratát Hellas ellen!

II. Indítsa el a következő fájlt és oldja meg a feladatokat!

GrTort_GrPer_Quiz.htm

15. Bibliográfia

Összefoglaló feldolgozások

Boardman, J. – Griffin, J. – Murray, O. (szerk.): Az ókori görögök és rómaiak története.

Budapest 1996

Hahn István (szerk.): A hadművészet ókori klasszikusai. Budapest 1963

Hegyi Dolores: MHDISMOS. Perzsabarát irányzat Görögországban i.e. 508-479. Budapest

1974

Hegyi Dolores: Az iónok Kis-Ázsiában. Budapest 1981

Hegyi Dolores – Kertész István – Németh György – Sarkady János: Görög történelem a

kezdetektől Kr. e. 30-ig. Budapest 2002

Kertész István: A görög-római hadművészet fejlődése. Budapest 2017

Levi, P.: A görög világ atlasza. Budapest 1994

Ling, R.: A klasszikus görög világ. Budapest 1986

Németh György - Hegyi W. György: Görög-római történelem. Budapest 2011

Németh György – Ritoók Zsigmond – Sarkady János – Szilágyi János György: Görög

művelődéstörténet. Budapest 2006


30

Warry, J.: A klasszikus világ hadművészete. é.n.

Források

Borzsák István (szerk.): Görög történeti chrestomathia. Budapest 1960

Cornelius Nepos: Híres férfiak (ford. Havas László). Budapest 1984

Hérodotosz: A görög-perzsa háború (ford. Muraközy Gyula). Budapest 2000

Németh György (szerk.): Görög történelem. Szöveggyűjtemény. Budapest 1999 (a kötet

végén fogalomlistával)

Németh György (szerk.): Görög-római szöveggyűjtemény. Budapest 2011

Pauszaniasz: Görögország leírása I-II. (ford. Muraközy Gyula). Budapest 2000

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok I-II. (ford. Máthé Elek). Budapest 2001

Thuküdidész: A peloponnészoszi háború (ford. Muraközy Gyula). Budapest 1999


31

Jelen tananyag a Szegedi Tudományegyetemen készült az Európai Unió

támogatásával. Projekt azonosító: EFOP-3.4.3-16-2016-00014

A GÖRÖG PERZSA HÁBORÚKeta.bibl.u-szeged.hu/551/1/GrTort_GrPer.pdf · 13. Kislexikon 14. ......

Documents

Transcript of A GÖRÖG PERZSA HÁBORÚKeta.bibl.u-szeged.hu/551/1/GrTort_GrPer.pdf · 13. Kislexikon 14. ......