6.Kertész Imre – Földényi F. László: A művészet hentesbárdja – Kertész Imréről

Életművét tekintve érheti az a vád Kertész Imrét, hogy mindig csak ugyanarról a témáról ír, nevesen Auschwitzról, a zsidóüldözésekről. Ez azonban csupán egy keret, mely a legszemléletesebben láttatott az emberekkel egy mindenkit érintő problémát: az állampolgárok megfosztását sorsuktól. Még ma is aktuális probléma.A közvélemény a zsidók belügyének tekinti ezt a tragédiát, Kertész szerint ez mindenki ügye. Az európai civilizáció Auschwitz megteremtésétől önmagát zárta karanténba, - és azóta is ebben a karanténban élünk, életművével ennek falait próbálja ledönteni és aláásni. 1966-os Haza, otthon, ország c. esszéjében ír erről a kérdésről, a következő gonolatokat említve meg:Az ideológia mindig megnyugtat, - mindenre magyarázatot talál, meggyőz tehetetlenségünkről, felment a személyes felelősség alól. Így történhetett meg a tragédia.A tapasztalat aláássa a hitet, a világot képtelennek, abszurdnak láttatja. Az író, az értelmiségi feladata: rámutatni arra, hogy az ideológia rossz, bármennyire is emberbarátnak tűnik, végül az ember elpusztítására tör, a sorstalanság fokozására. Lebontása fájdalmas. A jó illúziókat is el kell vetni, - melyekkel másokra hárítjuk a felelősséget. Az ilyen illúziók veszélyes csapdának bizonyulnak, az embe örömest belesétál és nem veszi észre, hogy a biztonságot, amit kap, szögesdróttal őrzik, s mire felocsúdna, az ideológia hentesbárdja már le is csapna rá. Megfosztották a sorsától. A művészetnek is hentesbárddá kell válna, ha ki akara kerülni a sorstalanság kényszerét.1929-ben született Budapesten – ne mvallásos, kispolgári, zsidó családban. Gazdasági világválság, Hitler: Mein Kampf, 1. zsidótörvény, - szülei válófélben1940 – gimnázium megalakult zsidóosztály1944 – Auschwitz, Buchenwald, Zeitz – koncentrációs tábor – deportálás1945 júliusában hazaérkezik, befejezi iskoláit, különböző lapoknál újságíró. Rengeteg szöveget ír, melyek nem sűrűsödnek regénnyé.1950 – kidobják állásából, gyári munkás lesz1951 – besorozzák1953 – leszerelik – az irodalom peremén él kettős életet, zenés komédiáknak ír librettókat, - és elhatározza, hogy író lesz. Rengeteg kudarc éli, az 50-es évek végén talál rá a Sorstalanság témájára. A regényt önbüntetésként kezdte írni kudarcaiért. Egy év után minden anyagát kidobja, és 13 évig dolgozik rajta tovább. Először elutasítják, 1875-ben jelent meg, kritikai visszhang nélkül. Németből fordít: Nietzsche, Freud, Wittgenstein. 80-as években a sorstalanság 2. kaidását követően felfigyelnek rá. Könyvei magyarul, majd német közvetítéssel száms nyelven látnak napvilágot. Irodalmi elismerés, 2002 Nobel díj.Fő műve a Sorstalanság. Viszonylag könnyen olvasható, látszatra nem gátolja a befogadást. A második olvasás nehezebb, mint az első. Ahog az írónak kétszer kellett megírnia, úgy az olvasónak is kétszer kell elolvasnia,hogy lehulljon a hályog a szeméről. A 2. próbálkozásra talált rá stílusára, mellyel képes volt leküzdeni a holokauszttal kapcsolatos közhelyek és ideológiák szövedékének hatását. Nem csak holokausztregényről van szó, és a zsidó szenvedéstörténethez is kevés köze van. A regény egy ígérettel zárul, már ha zárásként tekintünk rá és nem nyitányként. A deportálásból hazatért fiú szólítja meg az olvasót – élményei felnőtté érlelték, míg az otthon maradottak gyermeki kíváncsisággal faggatják, szakadék tátong köztük. Éles az ellentét a közölhetetlen élmények és a közhelyek között: tapasztalat és ideológia. Hazakerült a pokolból, - egyetlen napot tölt el Budapestre és máris rájön, az életben már soha többé nem érzi majd otthon magát sehol. A boldogságra gondol, amit mindenki el akar vitatni tőle. A koncentrációs táborok boldogságára irányul az ígéret: merészség és szentségtörés. A hallgatólagos és ettőlkötelező érvényű egyezség megtörése; egy félelmetes perspektíva, mely a lágerről szólva lemond a hagyományos stiláris fokozásról, a rettenetek pornografikus kiszínezéséről, és arról, hogy ítélkezzen, a rosszakat ördögökké, a szenvedőket mártírokká fesse át, - mely a keresztény hagyomány perspektívája. Kertész egyáltalán nem törekszik arra, hogy stilárisan érzékeltesse a borzalmakat. Nem mutatja linerásinak a történelmet, a teleologikus látásmód ok-okozati összefüggéseket teremtene és megfosztaná az egyes mozzanatokat súlyuktól. Eltűnik a mindent megítélő felettes én.

Auschwitz a teljes európai keresztény kultúra csődje és bukása. A mű alapja e ksiklás, disszonancia. A oncentrációs táborok boldogsága. Életművében maga az univerzum jelenik meg kisiklásként.Adorno jóslata: Auschwitz után nem lehet verset írni, - nem teljesült. Kertész pontosabban fogalmazza meg: Auschwitz után hitelesen csak atonális nyelven lehet írni. Köves Gyuri atonálisan beszél, minha mutálna. Keresi a szavakat, de nem tudja őket logikusan elrendezni, szinte csak dadogni tud. A nyelv cserbenhagyja, abszurd helyzetekbe hozza. Akkor kezdi zsidónak érezni magát, mikor az ortodox zsidók tudomástsem vesznek róla a táborban. Az atonalitás a közmegegyezés, a tradíció érvénytelenségét deklarálja, sérti a fület. Az európai kultúra alaphangja: jó és rossz egyértelműen szétválasztható, és a jó le fogja győzni a rosszat.Az igazi borzalom nem Auschwitz, ez csupán egy kép. Isten képe, amint saját hiányaként nyilvánul meg.E mű nevelődési regény hagyományának követőjeként is tekinthető. Pl. Wilhelm Meister. W. az emberi konszenzus megteremtésében talál önmagára, segítségével lesz helye a világban. Köves Gyuri a konszenzus kiüresedésének útját járja végig. Végül identitás nélküli lényként áll előttünk. Kertész egyre jobban redukálja és lemezteleníti. Hőse először a nevét veszti el, egy számra cserélik, azután a teste hagyja cserben, az örökös éhségtől végül egy lyuknak érzi magát, az ,,én” helyén metafizikai űr tátong. Az identitás elvesztésének egyik csúcspontja a cementhordás epizódja. Cipekedés közben elejt egy zsák cementet, mire egy őr összerugdossa. Ezután rajta tartja a szemét, a fiú pedig bizonyítani akarja neki, hogy tud még teljesíteni. Átveszi az őr látásmódját, és fokozatoan megszűnik önmaga lenni.Kertész számára érvényét veszti a keresztény világmagyarázat és a goethei humanizmus. Köves Gyuri kívül reked minden emberi közösségen. Az ember ebben a világban egy gépezet fogaskereke, nem ura önnön sorsának, mert nincsen sorsa. A sorstalanság nem szűkíthető a táboron belüi létre, nem ér véget a fogsággal – világállapot. A sors Kertész szerint az élet egzisztenciális megélését jelenti, ha az embernek nincs rá módja, akkor determinált, ónálló akarat kinyivánítására képtelen lénnyé válik. Az ember, ha intézményesen megfosztják döntési szabadságától, sorstalanná válik. Az egész modern világ abból profitál, hogy az embereket meg tudja fosztani döntési szabadságuktól. Méghozzá úgy, hogy azt előnyként, boldogságként, kényelemként, haszonként könyvelik el.A gonosz nem korlátozódik a holokausztra – így üzemzavarnak volna tekinthető, és egyszerűen kiküszöbölhetnénk, és minden mehetne tovább zavartalanul. A nácizmus, sztálinizmus, népirtás ártalmatlanná tétele – mintha történelmi tévedés lenne. A sátán egyik csele éppen az, hogy meggyőz arról, a gonoszt Hitlerrel azonosítsuk. (Denis de Rouge) Ekkor máshol már nem keressük, szabadon űzheti praktikáit. A gonozt elutasítjuk, magunkat felmentjük, kizárjuk annak lehetőségét, hogy akár csak megérinthet bennünket. Szentimentális. A regényben merev szétválasztás helyett kísérteties azonosítások, azonosulások jelennek meg: fogoly~őr áldozat~hóhér. Atonális. Nem a rettenetre irányítja az olvasó figyelmét, hanem arra, hogy a rettenetből nézzen a világra. Úgy lásson, hogy amit érzékel, azt ne tudja elzárni magától.A tábor maga azért jöhetett létre, mert megelőzte egy olyan halálos perspektíva, mely az európai kultúra történetében korábban ismeretlen és elképzelhetetlen volt. Nem véletlen összjátéka, üzemzavara. Egy egész civilizáci ó dolgozott rajta. Kertész józanul vizsgálja, mi lehetett ennek oka, miért lett a 20. sz. a sorstalanság évszázada. Auschwitzot korántsem Auschwitz volta miatt számolták fel, hanem mert fordult a hadiszerencse, és azóta nem történt semmi, amit Auschwitz cáfoalataként élhettünk volna meg. A korábbi antiszemitizmus még ha erőszakosabb is volt, nem tudott elkézeplni Endlösungot. Eichman azt vallotta, hogy sosem volt antiszemita, Kertész tudott neki hinni, - zsidók millióinak meggyilkolásához nem antiszemitákra, inkább jó szervezésre volt szükség. A zsidóság esetleges – a totalitárius berendezkedésű államna szüksége volt a kirekesztésre hatalmának megszilárdításához. A hatalom megszilárdításána ára volt elpusztításuk. Kertész a zsidóságot nem igazságnak, vallásnak, hitnek, származásnak tekinti, hanem lehetőségnek, hogy az ember szabadon nézhessen szembe a rettenettel.