5780. ijár, XXIII. évfolyam 3. szám, 2020. május

„Ne emlékeztesd az embereket szenvedéseidre. Ha kérlelnek, hogy mesélj, mitis mondhatnál mindarról, amin keresztülmentél, szánalmas próbálkozás,méltatlan kísérlet maradna, mert az emberek sohasem értenek meg.”

„Az emberek nem tudják elviselni, ha emlékeztetik őket. Nem tudja elviselniaz sem, aki bűnös, de az sem, aki ott állt az utca két oldalán, amikor engemvittek, felemelt kézzel a Duna-partra. De nem akarják tudomásul venni arendes emberek se, mert ez abszurd, elképzelhetetlen. Mindaz, ami megtör-tént, elképzelhetetlen még annak a számára is, akivel megtörtént.”

HITKÖZSÉGÜNK A MÁRTÍROK EMLÉKNAPJÁT – A JÁRVÁNYHELYZETRE TEKINTETTEL –

EZ ÉVBEN RENDHAGYÓ MÓDON, ZÁRTKÖRŰEN RENDEZI MEG.

HELYSZÍNE A KÓTAJI ÚTI TEMETŐ, IDŐPONTJA JÚNIUS 7, VASÁRNAP 10.30.

Fotó: Tóth-Ábri Péter

(Mezei András)

2

Róth néni testes, idősödő zsidó asszony volt, Nemigen tudnék rész-letesebb portrét megidézni róla. Egyetlen közvetett, mégis biztosemlékemet az anyám szavai vésték belém: „Mielőtt elvitték őket,átjött elköszönni” „Kissné asszony – mondta zokogva – mit vé-tettünk, hogy ilyen sorsa jutottunk?”

Egy privát emléket én is hordozok magamban. Szép gyermek-hangom volt, és Róth néni, amikor a házunk előtt – ott volt alkalmasterület – játszottunk, gyakran maga mellé ültetett, és megkért,énekelném el neki a „ ”-et. Ez meg-Jóska lelkem én édes vitézemmaradt bennem, és a dalfoszlány is. „Üzented is nekem a csillagoségen, hogy visszajössz majd győztesen, és meghallod akkor szívemvágyó szavát, hogy vár rá a sírig hűséges Pannikád.” Nem tudomténylegesen is átírta-e a Pannikádat anyukádra, de az énekeltetésértelme csak ez lehetett.

Megvénülvén is eszembe ötlött ez az immár „történelmi” epizód.Megpróbáltam utánaeredni. Elsőként az ősforráshoz, a nővé-remhez. Tíz évvel idősebb nálam, több átélt múltbéli történéssel éstapasztalattal a háta mögött.

Róth néninek három fia volt. Ketten munkaszolgálatban, aharmadik – járáshibás – otthon. Jóska volt a legidősebb, feltehetőena kedvenc is, a dal meg hát Jóskáról szólt.

A dalszöveget ketten sem tudtuk összehozni, ám a mindenható

EMLÉKEZZÜNK!Jóska lelkem

Sorstalan MandelékA (vásáros)naményi Eötvös utcában sok zsidó család lakott.Kezdve az akkor még jószerint falu szélének számító új „kastély”mellől mindjárt Kaufmannék. Egyetlen emlékfoszlány, ami meg-maradt bennem, a leányuk, a szép Lili hajszolt és fáradt tekinteteegy reggel, amikor nálunk reggelizett. Mindennaposak voltak a há-zuknál a randalírozó suhancok kötekedései – az éjszakát a szom-széd Kiss Pálék menedékében vészelte át.

Hozzánk egy telekkel közelebb sárga klinkertéglás házban Róthnéni lakott a fiaival, a másik oldalon mellettünk Katzék. Fiuk, Ma-yer visszajött Auschwitzból. Mielőtt elhagyta volna az országot,néhány napig nálunk lakott. Egy szobában aludt velem. Ma is em-lékszem erős fertőtlenítő szagú, kék kockás ingére… Feljebb azutcán, a református templom irányában Herskovicsék, majd a zsi-nagógához közelebb Brenerszék. Szikvízüzemük volt, akkor mégritkaságszámba menő… A kút az udvaron. Oda jártunk ivóvízértmég sokáig. Brenersz Évi a nővérem iskolatársa és a szemközti ol-dalon lakó Goldstein Katival együtt barátnője volt.

Winkleréknél gyakran megfordultunk. Anna néni, az anyámvarrónője, a húga, Olga néni, amíg a próbák folytak, velem beszél-getett.

Ám akikhez legtöbb családi emlék fűződik, Mandelék voltak.Mandel Hugó angóranyulat tenyésztett, abból tartotta el népescsaládját. Legkisebb gyerekük, Rifcsu kor- és játszótársam.Anyolcgyerek héber nevének felsorolása otthon nálunk kunsztnak számí-tott, afféle truvájnak. Amikor visszaemlékezünk a családra, kettenkellünk idősebb nővéremmel, hogy előhívjuk a múltból ezt az is-meretet. Mert a legidősebb lány, Haneli kivételével mind oda-vesztek…

Az apjuk a deportálás idején munkaszolgálatban volt. Visszatért,az üres ház fogadta. Átjött az apánkhoz. A nővérem kitörölhetetlenemlékként – kilencven évesen – meséli ma is: apánkat soha – mégaz anyja temetésén sem látta sírni. Ezért sem felejtheti, hogy a kétférfit egymást átölelve hogyan rázta a zokogás.

internet segített. Egyed Miklós és Horváth László háborús dalátNagykovácsi Ilona énekelte. Nagykovácsi Ilona anyám kedvesénekese volt, jobban szerette Karády Katalinnál – ezt tőle magátóltudom – így, hála Róth néninek, anyámról is megtudtam valamit.

A hiteles dalszöveget megismerve, mégis inkább azon medi-táltam, mennyi megcsalatottságot élt át öntudatlanul is ez az egy-szerű asszony, az anya, akivel kegyetlen tréfát is űzött a sors, illetvea rezsim: „ ”, dalolták neki, akinek avisszajössz majd győztesengyőzelem is csak halált termett. Mert, hogy visszajöjjön, nem akar-ták, és a győzelem biztosítéka lett volna annak, hogy vissza nejöhessen.

A dal nekem mégis a Róth néni dala, az anyáé, aki a veszede-lemből hazavárja a fiát. Ezen nem vehet erőt semmi. Még a halálsem.

Jóska lelkem, nézz a fényes égre.Hogyha levelem majd megkapodGondolj csak az itthoni vidékre.És megtalálod azt a csillagotÜzenj te is nekem, a csillagos égen,Hogy visszajössz majd győztesen.És meghallod akkor szívem boldog dalát,Hogy vár rád a sírig hűséges Pannikád.

Beszélgettünk a vészkorszakról, cserélünk valamit az emléke-inkből. És megpróbáljuk összeállítani, mint régen, a névsort:

HaneliPereliNahliBrejnuGoldiZriluDuedRifcsu

Valóban sorstalanok, az életükkel együtt az is odalett. És, hogyvoltak, hogy lehettek volna, arról csupán annyi a tanúbizonyság,hogy a nevüket most megidéztük.

Kiss Gábor

A vásárosnaményi zsinagóga 1944 után(A fotót a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár engedélyével közöljük.)

3

A kisgyerek az udvar porában játszott akerekes kút és a meggyfa között.

A fán alig volt gyümölcs. Fagyott 1884áprilisában.

A fiúcskának vállig ért a haja, pedig avallása szerint már le lehetett volna vágni.Elmúlt hároméves.

Kis szekeret tologatott. Pontosabbanegy darab fát tologatott, ami számára a sze-kér volt.

Két nagytestű fehér komondor feküdtmellette elnyúlva a porban. Egy ütemre li-hegtek a lombok árnyékában. Aztán a li-hegést abbahagyták és felemelték a fejüket.

Koszos szürke kaftánban, fején feketekalappal, vállán batyuval, hajlott hátú so-vány vándorember állt a kerítéskapunál, ésmély halk hangon megszólította a gyereket.

– Sálom, Jichak! Menj, szólj édesanyád-nak!

A gyerek felpillantott a játékából, meg-nézte magának a szakállas idegent, aki is-meri az ő zsidó nevét, aztán felállt és be-szaladt a nyárikonyhába.

A vándor és a kutyák nézték egymást,aztán a két állat visszaengedte a fejét a por-ba.

Fiatalasszony sietett elő. Kezét a köté-nyébe törölgette, rövidlátóan a kertkapu fe-lé pislogott, de hirtelen megtorpant.

Az ebeket nézte. Miért nem ugatnak akutyák?

A gyerek visszakuporodott a meggyfaalá a játékához. A fiatalasszony indult to-vább a kapu felé.

– Salom! – köszönt a vándor, és mégmondott néhány áldó imaszót héberül,amint szokás.

Őszülő hajához, szakállához képest fia-talosan csillogott a szeme. Ez tűnt fel azasszonynak először. Meg a kertkapu tetejénnyugvó kéz.

A férfiak keze arrafelé Szabolcsban ál-talában érdes volt. A munkától megkemé-

Angyali üzenetnyedett bőr tele régi sérülések, sebek nyo-maival, világosabb, sötétebb foltjaival. Anők megszokták, hogy már nem a gyermekipuha ujjakkal simogatják őket, mint egy-kor.

A vándor keze tiszta volt, a bőr bárso-nyos és áttetsző rózsaszín, mint a dologta-lan asszonyoké.

Gyakran jártak feléjük vándorzsidók.Volt köztük, aki szalagot árusított, gombot,effélét, volt, aki gyereket tudott tanítani,vagy ház körüli munkákat, javításokat vég-zett, netán csak szállást keresett, éhes volt,koldult.

Egyiket sem küldték el. Nem küldhettéktörvény és szokás szerint. Minden zsidóbóllehet vándorzsidó. Aki máson nem segít,magán nem segít.

– Sálom! – köszönt az asszony is, és ki-nyitotta a kertkaput.

–Anevem Józsua – mondta az idegen, ésbelépett. – Megmoshatom a kezemet?

Az asszony bólintott, a kerekes kút feléintett, aztán visszasietett a nyári konyhába.

Fiatalasszony ne beszélgessen idegenférfiakkal! Különösen nem az udvaron. Azutcáról bárki benézhet.

Az ismeretlen a kúthoz sétált.A bádogból készült kézmosó edényben

tiszta víz volt. A gyerek figyelte, ahogy aférfi megöblögeti a kezét és közben a kö-telező ima helyett mormolászik.

– Nem fogja elhinni, Uram! Nem fogja...Én elmondom, ha ez a kérésed, de meg fogharagudni... Ismerem az embereket. Köz-tük járok.

– Nem tudod az imát? – kérdezte a gye-rek. – Elmondjam?

– Mondd! – mondta a férfi.A gyerek mondta, a férfi ismételte, mint-

ha nem ismerné.Aztán a nyári konyhához sétált, letette a

batyuját és a küszöbre ült.A gyerek jött utána. Leült ő is. Tetszett

neki az idegen.– Maradt egy kis levesem tegnapról –

szólt oda az asszony.A tűzhely mellett állt. Valamit kavarga-

tott.– Köszönöm – mondta a férfi, és egy tá-

nyérban megkapta a levest.– Biztosan messziről jön – mondta az

asszony. – Mi történik a világban?– Most már, hogy vége a pernek, béke

van.– Hála az Örökkévalónak! – mondta az

asszony.– Hála! – mondta az idegen. – De ami

megtörtént, az máskor is megtörténhet.Ajóis, a rossz is.

– Ne is beszéljünk róla!– Pedig azért jöttem.

Az asszony a vándorra pillantott, aztán atűzhely szélére húzta az edényt.

Ezen a vidéken, keleti tájakon századokóta sok volt a prófétáló zsidó. Némelyikmessiásnak mondta magát. Némelyik hitteis, hogy az.

A fiatalasszony leült az asztal mellé ahokedlire, és magához hívta a gyereket.

– Gyere, kisfiam, megfésüllek.– Nem kell tartani tőlem – mondta az

idegen. – Járom a világot. Figyelmeztetemaz embereket, hogy ismét bekövetkezhet,ami már bekövetkezett.

–Azsidók ezt tudják.– Tudják, de nem hiszik. Nem készülnek

rá. Az utolsó percig bíznak benne, hogynem következhet be.

– Ilyen az ember – sóhajtott az asszony. –Bízik az Örökkévalóban.

Az idegen oldalt fordult, letette az ürestányért a konyha kövére, hátát az ajtófélfá-nak támasztotta, és az asszonyra nézett.

– Figyelj rám, Jozefin!Az asszony félbehagyta a fésülgetést, a

gyereket magához vonta, és az idegenrebámult.

– Honnan tudja a nevemet? Ki maga?– Idegen vagyok. Üzenetet hoztam.– Miféle üzenetet? Kitől? – kérdezte az

asszony.Az idegen halkan és röviden elbeszélte,

mi történik velük hatvan év múlva.Az asszony arcából kifutott a vér, kis

ideig dermedten ült, aztán felállt az asztalmellől, és a tűzhely felé óvakodott a gye-rekkel együtt.

– Csak egyet kiáltok és átjönnek atestvéreim!

– Tudom. Emil, Móric, Mihály, Béla,Mariska... – sorolta a férfi szomorúan. –Higgy nekem! Amit én nem tudok, aztsenki sem tudja.

– Miért ijesztget minket? – dadogott azasszony. – Mire való ez...? És a gyerekelőtt... A sorsát egyébként sem kerülheti elsenki.

– De, igen! – mondta az idegen. – Elke-rülheti.

Felkászálódott, mondott egy áldást,aztán a vállára vette a batyut.

– Köszönöm a levest! Salom!És elment.

* Anyai nagy-nagynéném, született Hoff-mann Josefin és a fia, Károly emlékére, akiköngyilkosok lettek a kisvárdai gettóban abevagonírozás napján.

Nógrádi Gábor

(Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19667)

4

A kép egy kis borsodi falu – Szegi – régenelhagyott zsidó temetőjében készült Édes-apánk, Csillag Imre síremlékéről. A képetBenda Iván fotóművész készítette, amikora „csodarabbik” történetén dolgozvaeljutott Tokaj-Hegyaljára.

Ahogy a véletlen vezette a fotót készítőte , a véletlen juttatta el hozzánkkis temetőbea hírt a fotókiállításról, amelynek címadógondolata Édesapánk sírján olvashatóÜzenet lett. Először megdöbbentünk, szo-rongtunk a hír hallatán, hogy a legbensőbbcsaládi fájdalmainkat magába záró kistemető, aminek létezéséről a külvilág év-tizedeken keresztül nem is tudott, most egyismeretlen nyilvánosság előtt tárul fel.

Szegibe a vészkorszakban elhurcoltakközül senki sem tért vissza, a holocaustután a már senkinek sem adhatottkis temetővégső nyughelyet, nem volt olyan lakosa afalunak, akitől itt lehetett volna búcsútvenni. Egy temetőre, ha nincs, ki a múltraemlékezzen, a teljes megsemmisülés vár.

Édesapánk családját, az általunk sohanem látott nagyszüleinket és hét testvérétSzegiből hurcolták el 1944-ben és deportál-ták az Auschwitz-i haláltáborba. Ő azérttudta elkerülni családjának tragikus sorsát,mert Budapesten volt ipari tanuló, és a vi-déki deportálások megindulásakor márnem volt lehetősége hazajutni. A biztos ha-lálból csak legidősebb nővére tért vissza,szüleit és hat testvérét meggyilkolták.

A Szegiben Édesapánk szá-kis temető

Szívszorító Üzenet egy embertelen korból,ami lelkünkből kitörölhetetlenné vált

mára az egyetlen hely és emlék maradt, amia családjához kötötte, mert a tárgyi emlé-kek is a holocaust martalékává váltak. (Mártöbbször megnéztem az 1945 című filmet,hogy átéljem annak a feldolgozhatatlansá-gát, amit a holocaustból visszatérők érez-hettek. Ezt nem lehetett feldolgozni, csakegy életen keresztül cipelni az elviselhetet-len súlyát.)

Rendszeresen látogatta a ,kis temetőtahol nagyszülei sírja volt. Gyerekként sok-szor mi is vele mentünk, de csak későbbértettük meg a semmi mássalkis temetőnem helyettesíthető helyét az életében.Ezek a rendszeres és az idő múlásával egyregyakoribbá váló látogatások adtak talánesélyt a arra, hogy egyszer akis temetőnekSzegiből elhurcolt zsidó áldozatok emlék-helyévé váljon.

Amikor Édesapánk nyugdíjas lett, hoz-záfogott a már régóta meglévő tervénekmegvalósításához. Legyen a kis temetőminden Szegiből elhurcolt és temetetlenzsidó áldozat emlékének őrzője. Ezzel egyidő után szinte napi rendszerességgel kez-dett foglalkozni. A ledőlt és málladozó sír-köveket – amennyire saját erőből lehetett –megmentette a teljes pusztulástól, a teme-tőbe bokrokat, fákat ültetett, aminek hatá-sára – ahogy ő maga mondta –, egy kis li-getté, az emlékezés ligetévé vált a valami-kor elhagyatott temető.

A akkor érkezett meg a múlt-kis temetőból a jelenbe, amikor hosszas előkészítés

után, személyes munkájának eredménye-ként elkészült a temetőben a holocaust va-lamennyi Szegiben élt áldozatának nevéttartalmazó emléktábla. A helyikis temetőemlékhellyé is vált azzal, hogy a zsidó ál-dozatok emléktáblája a helyi önkormány-zat részvételével került felállításra, aztüzenve, hogy a meggyilkoltakra nem csak azsidó túlélők emlékeznek.

A kapuját Édesapám magakis temetőkészítette el, és egy olyan lakatot tett a ka-pura – jelezve a önálló világát –,kis temetőamit soha nem zárt be. Amikor megkérdez-tük, hogy miért a lakat, ha nem zárja be,válaszként az alábbit mondta:Abezárt lakatnem védi meg a a rossz szán-kis temetőtdékkal közeledőtől.Anyitott lakat azt üzeniaz erre járónak, ha emlékezni akarsz, a kistemető ajtaja mindig nyitva áll előtted.

Arról, hogy Édesapánk terveiben a kistemető nemcsak az emlékezés helye volt, avégakaratából szereztünk tudomást. Ebbenarra kért bennünket, hogy hamvait Szegi-ben, a szórjuk szét. Ezt tar-kis temetőbentotta a családja emlékéhez méltónak, ottakarta életét lezárni, ahol családjával utol-jára volt együtt, ahova az utolsó emlékeiegy életen keresztül kötötték. A szülőfalu-jába tért vissza pontosan azon a napon 2018-ban, amely napon – január 28-án – azAuschwitz-i haláltábor 1945-ben felszaba-dult, de az ő családja azt a napot nem élhettemeg.

A végakaratában hagyta ránk édesapja –a mi nagyapánk – utolsó Üzenetét, ami afotón látható sírtáblán olvasható.

Az Üzenetről tudtunk, de leírva Édes-apánk végakaratában maradt ránk, és mamár az unokák mindennapi életében is igazilelki támaszt és követendő irányt jelent.Ezzel generációkon átívelő üzenetté vált, ésa családunkban mindig össze fogja kötni amúltat a jelennel. Az Üzenet továbbadása akövetkező generációknak megkerülhetet-len erkölcsi kötelezettségünk.

Csillag László

Benda Iván fotóművész Apám utolsó üzenete… c. kiállításának címadó fotója

Temetői nyitvatartásA vasárnapi és pénteki nyitvatartás évszak-tól függetlenül 9.00–12.00-ig. Hétfőtőlcsütörtökig április 01. és október 14. között9.00–16.00-ig, október 15. és március 31.között 9.00– 12.00-ig látogatható. Zsidó ésállami ünnepeken zárva van, az állami ün-nepeken vagy a hivatalos nyitvatartásiidőtől eltérő időpontokban a temetőgondnokával történő megállapodás alap-ján látogatható.Csalószki István temetőgondnokelérhetősége: 0620 497 7532.

5

Nyíregyházán az Egyház és a Síp utca északi végénél, a zsinagógaelőtt van egy tér. Nem olyan impozáns, mint a belváros nagy terei,de a legrégebbiek közé tartozik, hiszen már az 1840-es, kézzel raj-zolt térképen is látható.Akkor még névtelen volt, csak 1890-ben ne-vezték el hivatalosan – a mérete alapján – nek. Majdnem hatKis tér

1

évtizeden át viselte ezt a nevet, bár néha – családnévi eredetűnekgondolva – kettőzött s-sel is írták. Keleti oldalán állt egykor a városelső mozija, az 1908-ban épült Apolló, nyugati oldalán pedig azortodox izraeliták imaháza és a rabbilakás, ezek helyére építettékkésőbb a ma is itt álló zsinagógát. 1924-től tartottak benne szertar-tásokat, de csak 1932-re lett teljesen készen. Az ortodox hitközség2

azonban csak két évtizedig használhatta a sok áldozattal felépítetttemplomot, mert közbeszólt a kegyetlen történelem. 1944 áprilisá-ban ezt a teret, valamint az ettől északra, illetve keletre eső utcákatjelölték ki 17 és fél ezer nyíregyházi és Nyíregyháza környéki zsidószámára gettónak, s innen hurcolták el őket előbb a gyűjtőtáborok-ba, majdAuschwitz-Birkenauba…

1946-ban Kádár József volt képviseleti tag (a status quo hit-község későbbi ügyvezető elnöke) azzal a javaslattal fordult Nyír-egyháza képviselő-testületéhez, hogy a Kis teret a Nyíregyházárólelhurcolt zsidó áldozatok emlékére nevezzék el nek.Mártírok teréA testület a javaslatot elfogadta, és 1947 januárjában határozatothozott a névváltoztatásról. Ez az elnevezés azonban nem csupán a3

szokásos hivatalos eljárásra szorítkozott. Március 30-án ugyanisünnepélyes megemlékezés keretében avatták föl a helyet Mártírokterévé. A résztvevők először Fazekas János polgármester beszédéthallgatták meg, melyben visszaemlékezett azokra a tragikus ese-ményekre, melyek a zsidókkal három évvel korábban történtek.Majd azt mondta: a tér neve legyen örök mementó, s ha elmegyünka névtábla mellett, bűnbánattal hajtsunk fejet az áldozatok emlékeelőtt, amiért nem tudtuk megakadályozni a velük szemben elköve-tett bűntetteket. A polgármester beszéde után dr. Gutmann Márton,budapesti főrabbi emlékezett meg azokról a borzalmakról, ame-lyeknek helyszíne volt ez a tér is. Köszönetet mondott a város kép-viselő-testületének az elnevezésért, mellyel a mártíroknak állítottemléket.Az avatási ünnep végén Deutsch Miklós, a fiatal helyi kán-tor mondott gyászimát.4

Két év múlva, 1949. június 26-án avatták föl a lerombolt Szarvasutcai status quo zsinagóga helyén azt az emlékfalat, mely az áldo-zatok márványlapokra vésett nevét tartalmazza. Az emlékművetkésőbb átvitték mai helyére, a Kótaji úti temetőbe.

A Holokauszt-emlékművet, Zagyva László szobrászművész al-kotását, 2004-ben állították föl az egykori gettó területén, a Hollóutca lebontott házai helyén kialakított parkban. A vörös, fekete és

A MÁRTÍROK TEREszürke gránittömbbe faragott negatív emberformák azt az űrt jel-képezik, mely a sokezer áldozat halála után maradt. Ezt a teret 2017decemberében a mártírhalált halt tudós rabbiról, dr. Bernstein Bé-láról nevezte el Nyíregyháza közgyűlése. Egy évvel korábban,5

2016 nyarán pedig 24 „botlatókövet” helyeztek el a város kü-lönböző pontjain az áldozatok egykori lakhelye előtt. A járdákbasüllyesztett 10x10 cm-es réz emléktáblákra a mártírhalált halt csa-ládtagok neve, születésének éve, valamint halálának időpontja éshelyszíne van bevésve.

Közben teltek-múltak az évek a Mártírok terének elnevezése óta.Azok, akik tanúi voltak a fölavatásának, egy idő után megfogyat-koztak: szétszéledtek a világban, vagy a Kótaji úti temetőbe köl-töztek. Azoknak, akik később születtek vagy telepedtek le Nyír-egyházán, már nem volt, aki elmondja a tér nevének történtét. Ígyeshetett meg, hogy egy idő után azt beszélték a városban, hogy az ittálló platánsor és a tér neve is az aradi vértanúk emlékét őrzi… Pedigez a hely a holokausztban elpusztult zsidók hivatalos határozattalmegerősített, első nyíregyházi emlékhelye. Az országban is alegelsők egyike.

Jó lenne, ha az utókor számára egy emléktábla is megörökítené,hogy mikor és miért kapta ez a tér a Mártírok tere elnevezést…

Urbán Terézia(A fotókat a szerző készítette.)

A Mártírok tere és a zsinagóga

A Holokauszt-emlékmű a Bernstein Béla téren

Az áldozatok emlékfala a Kótaji úti temetőben

1 MNLSZSZBML, V. B. 72. Kt. jkv. 1890. júl. 22. ad K. 5266., 5298., és 5460/1890.2 Riczu Zoltán 1992. Zsidó épületek és emlékek Nyíregyházán. Jósa András Múzeum kiadványai34. kötet. Nyíregyháza. 82.

3 MNLSZSZBML, V. B. 72. Kt. jkv. 1947. jan. 10. Kgy. 12. K. 11603/1946.4 Magyar Nép, 1947. ápr. 1. 3.5 NYMJVKGY, 2017. dec. 14. 312/2017.

6

Ha Amerikában járok, kéri apám évek óta,hozzak neki húskonzervet, apró kockákra vágottmarhahúst saját levében, vagy talán sós lében.Nem emlékszik pontosan, de kéri, hogy ezt hozzak,s ha lehet, nagy tömbökben, fekete Hershey csokoládét.Jártam párszor ott, s ha tudtam, hoztam, amit kért,de sosem találtam el, melyik az igazi.

„Nem rossz”, mondja, miután megeszi,„de nem ilyen volt”, rázza a fejét.„Azóta se ettem olyan jót”, csettint nyelvével elismerően,„mióta felszabadítottak bennünket”.

New York utcáit járom, ismerősöket kérdezek,boltról boltra keresem azt a konzervet és csokoládét,de mindenki csak a fejét csóválja és széttárja kezét.Nem tudják, s azt sem, amit én már tudok:hiába találnám meg azt a konzervet és csokoládét,a szabadság íze sosem olyan, mint a szabadulásé.

Szántó T. Gábor

A zsidóknak nem adatott meg a tartós felejtés, mindigszembesíti őket valahogy a történelem, hogy ők zsidók.Nem hagyja a múlt őket felejteni, zavartalanul ünnepelnigyőzelmeket, sikereket, mert ők zsidók. Ahogy KonrádGyörgy írja: egyszerre tudnak megrendülni és tréfálkozni,megbocsájthatatlanul gyorsan ítélkezni, elítélni és el nemfogadni. Nehezen vegyülnek, olvadnak egymásba, akárméltatlanul is gyanakodnak, mert ők zsidók. Büszkék éstudnak szenvedni is, ha nem is kell. Büszkék, mert nemzetetteremtettek, demokráciát építettek. Modern életet a semmiközepén. Megvédik javaikat minden áron. Befogadtak ésbefogadnak minden zsidót. Büszkék legnagyobb értékükre,a fennmaradásra és az önazonosságra.

Mártírok emléknapján tisztelettel emlékezünk a kitaszí-tottakra, a megnyomorítottakra, a kigúnyoltakra. Emlékez-hetünk ugyanakkor a szorgalomra, a tudásszomjra és azösszetartozásra. A toleranciára és a beolvaszthatatlanságra.Legyél, aki vagy, és büszkén hirdessed zsidóságodat!

Dolinay Tamás

Mártírok emléknapjaA szabadulás íze

(Forrás: Dolinay Tamás 2019. Forgácsaim 5. Nyíregyháza. 24.)(A 2019-es megemlékezésen készült fotó: Tóth-Ábri Péter)

(Forrás: Szántó T. Gábor 2010. A szabadulás íze. KOINÓNIA.)A kép forrása:https://en.wikipedia.org/wiki/Military_chocolate_(United_States)#/media/File:Hershey_Tropical_Bar_SI.jpg

„Már mindent visszafizettünk” –kárpótlás a holokauszt után

A holokauszttal kapcsolatban visszatérő, általában félreértésektőlövezett téma a kárpótlás és jóvátétel kérdése. Sokan hánytorgatjákfel, hogy a holokauszttúlélők „a mai napig kapják a fájdalomdíjnaknevezett nem kevés apanázst már mindent”, annak ellenére, hogy „visszafizettünk nekik”. Igen nehéz eltekinteni attól, hogy százezrekéltek évekig jogfosztottan, a kirekesztettség, megbélyegzettség ál-tal megalázva, majd mintegy félmillió magyar állampolgár lelte ha-lálát munkaszolgálatban, a náci táborrendszerben, illetve a magyarkollaboránsok keze által; amit erkölcsi értelemben természetesensosem lehet jóvátenni. E cikkben azonban a kárpótlásnak az anya-gi–gazdasági oldalára koncentrálok: mit és mennyit kaptak vissza ahazatérő túlélők az elkobzott materiális javaikból?

A többi szocialista államhoz hasonlóan, a rendszerváltás előtt atúlélők Magyarországon sem kaptak kárpótlást. Épp ezért a cikk aháború utáni időszakra koncentrál, azon belül is kiemelten az Or-szágos Zsidó HelyreállításiAlap működésére, amely az örökös nél-kül maradt javakból volt hivatva megoldani a túlélők szociális ésegzisztenciális gondjait.

Kárpótlás a második világháború utáni évekbenA második világháború után Magyarországon mintegy

150–200.000 holokauszttúlélő többsége otthon, tulajdon, szociálisháló, család nélkül maradt, életüket jószerével a semmiből kellettújraépíteniük. Milyen segítséget kaptak ehhez az államtól? 1945-ben miniszterelnöki rendelet állította fel az Elhagyott Javak Kor-mánybiztosságát, amelynek feladata az „ ” felku-elhagyott javaktatása és kezelése volt. Ezzel az eufemisztikus kifejezéssel a de-portáltak, menekültek, a felelősségre vonás elől nyugatra szököttnyilasok hátramaradt vagyonát illette a korabeli közigazgatás. Akormánybiztosságnak emellett a 727/1945. ME. sz. rendelet szerintfeladatai közé tartozott (volna) a „létfenntartási alapjukat vesztettegyének megsegítése – az elhurcoltak felkutatása” és az örökös nél-kül maradt javaknak a károsultak kárpótlására fordítása.

És mit tett az Elhagyott Javak Kormánybiztossága? Erre álljonitt egyetlen igen jellemző eset.

1946 márciusában egy kiskunhalasi zsidó, Ernszt Rezső leveletküldött a kormánybiztosság helyi megbízottjának, amelyben kérte,hogy „szőlő gazdaságomhoz, 20 kat. hold, egy igás kocsit kiutalniszíveskedjék. Tekintettel arra, hogy deportálásom alatt gazdaságifelszerelésemet elherdálták, a szükséges munkálatok folytatása ko-csi nélkül fennakad kérelmet teljesíti és a.” A megbízott válasza: a „rendelkezésre álló raktári állagból egy kocsi roncs tartozékait: 3 db

7

kereket, 2 db kocsialjat, 1 db egybeépített feneket oldallal, 1 dbnyújtót használatra bérbe ad felépítés céljából. Ennek havi bér-összege 4 tojás árával egyenlő.” Talán nem meglepő Ernszt válaszaa kormánybiztosnak: „minthogy a szőlőm bérbe kiadtam, így a ki-utalt kocsironcsra már nincs szükségem.” (MNL OL XIX-A-5,284/1946)

Ez az ügymenet jellemző volt az egész országban. Jóllehet sokfaluban és városban nyílt titok volt, hogy kikhez kerültek a zsidókholmijai, a kormánybiztosság munkatársai nem sokat tettek azért,hogy ezeket visszaszerezzék, a csak bérbe kapott felszerelés pedigértelemszerűen nem biztosított megoldást a túlélők problémájára.Akaotikus helyzethez nagyban hozzájárult, hogy a zsidó javakat újtulajdonosai időközben eladták vagy feljavították. A túlélők köve-telései állami támogatás nélkül pedig csak szították a háború utániantiszemitizmust, vérvádakhoz és pogromokhoz vezettek.

Az állam több okból kifolyólag sem kezdeményezett nagysza-bású kárpótlási programot: nem kedvezett ennek a gazdasági hely-zet, de a politikusok sem akarták elveszíteni a kifosztás során a zsi-dó javakból részesült szegényebb néprétegek támogatását. A túl-élők többsége így nemzetközi és hazai önsegélyező szervezetek (pl.American Jewish Joint Distribution Committee, Országos ZsidóSegítő Bizottság) segítségére szorult.

Az Országos Zsidó HelyreállításiAlap létrehozásaTermészetesen a kárpótlás hiánya, amint az Elhagyott Javak Kor-mánybiztossága működése is kiváltotta a zsidó közösség nem-tetszését. A zsidó szervezetek évekig tartó egyezkedése a kor-mánnyal végül oda vezetett, hogy a már 1946-ban, a XXV. tör-vénycikk szerint létrehozandó, zsidó javakat kezelő alapot végül1947-ben felállították. Ez lett az Országos Zsidó HelyreállításiAlap(OZSHA), amelynek megalapítását a háborút lezáró párizsi bé-keszerződés is előírta. Az OZSHA elvileg az örökös nélkül maradtzsidó javakhoz jutott hozzá, amelyeket a nincstelen túlélők meg-segítésére kellett használnia – ez természetesen nem oldotta megsok túlélő problémáját, akik tudták, hol vannak vagyontárgyaik, de

hozzá már nem juthattak.Jóllehet az alapot létrehozó ideál vi-

szonylag haladónak mondható, hiszen azegyébként az államra szálló vagyont hasz-nálta volna a túlélők rehabilitálására, a kia-lakuló szocializmus nagyban hátráltattaműködését. Stöckler Lajos elnöklete alatt azOZSHA az 1950-es évek elejéig 18.000 ha-gyatéki ügyet vizsgált felül, 366 ingatlantszerzett meg jogosulatlan örökösöktől,amelyek nagy részét értékesítette, így há-rommillió forint gyűlt össze a számláján. Ezazonban közel sem volt a teljes örökös nélkül

maradt vagyontömeg: az alap nem kapta meg például az ElhagyottJavak Kormánybiztosságától az őt illető vagyonokat, amint az úgy-nevezett Aranyvonat tartalmát sem, amelyen a nyilasok zsidóktól el-kobzott értékeket szállítottak nyugatra a háború végén.

A kommunista hatalomátvétel után fokozatosan államosítottákaz OZSHA vagyonát, munkatársainak számát folyamatosan csök-kentették, továbbá a kormány 1950-ig nem hagyta jóvá az ügy-rendjét. 1955-től aztán maga az alap is elvesztette intézményes ön-állóságát, és beolvadt az Állami Egyházügyi Hivatalba, Rákosi Má-tyás azonban nem akarta megszüntetni, mivel a külföldre hurcoltvagyonok visszaszerzésének garanciáját látta benne. 1978-banmegmaradt 25 ingatlanát az OZSHA ajándékozási szerződésselellenszolgáltatás nélkül adta át az államnak.

„Megnyugtató módon nem állapítható meg” – machinálás aholttányilvánításokkalAz OZSHA működése hagyatéki ügyek alapján vizsgálható megközelebbről, ami fényt vet a túlélőkkel való kapcsolatára is.Az alapugyanis jogi személyként részt vehetett a zsidóüldözés következ-tében elhunytak hagyatéki tárgyalásán, felülvizsgálhatta a vég-határozatokat, az általa megörökölt ingatlanokat pedig eladhatta.Annak érdekében, hogy egy-egy ingatlant megszerezzen, mindenjogi lehetőséget megragadott.

1948-ban, Krausz Sándor és neje, Kiss Mária újpesti lakosok ö-röksége ügyében például a következő kérelemmel fordultak a járás-bírósághoz az alap munkatársai: „Az iratoknál elfekvő helyhatóságibizonyítványból kitűnően a feleséget 1944. július 2-án, a férjet 1944.szeptember havában deportálták. Ezzel szemben a helyhatósági bizo-nyítvány szerint a kihallgatott Deli Ferenc és Kocsis István újpestilakosok tanúkkénti kihallgatásával bizonyítani kívánjuk azt, hogy aházastársakat Újpest város zsidó lakosságával együtt 1944. július 2-án deportálták.” (MNLOLXIX-A-5, 4860/1948)

A hagyatéktárgyalási jegyzőkönyv szerint az elhunytak ingat-lanára igényt tartottak a férj testvérei és az ő leszármazottaik – tehátsemmiképp sem „ ”, örökös nélküli hagyatékról volt szó.elhagyottAmennyiben azonban a házaspár mindkét tagját egyazon nappalnyilvánították volna holttá, úgy természetesen megváltozott volnaaz öröklési rend is: az örökség kettéoszlott volna, és az asszony utánaz alap örökölte volna az ingatlan felét.

Az alap által tanúskodni felkért Kocsis Istvánról kiderült, hogysosem ismerte Krausz Sándort, és 1945 júliusa után költözött csakÚjpestre, tehát nem igazolhatta, hogy a házaspárt egyszerre de-portálták. Végül amikor a járásbíróság helyt adott a kérelemnek, éskiigazította a halálozási dátumokat, az alap megtámadta a hagya-téktárgyalás véghatározatát: levelük szerint „az igénylők és örök-hagyók közti vérségi kapcsolat megnyugtató módon nem állapít-ható meg” (MNL OL XIX-A-5, 4860/1948), tehát kevéssé bur-koltan az ingatlan másik felére is igényt tartottak.

„ ” – megfélemlítésAz ajánlatot elfogadhatónak találjukEgy másik esetben, a váci Végh testvérek és édesapjuk hagyatékátilletően az OZSHA ismét beavatkozott az ügymenetbe, és itt is aholttányilvánítás időpontjának kiigazítását kérték az öröklési rendmegváltoztatása érdekében. Az örökségként fennmaradt ipari esz-közökre azonban a fiatalkorú testvérek anyai nagybátyja is igényttartott, és amikor eljárás indult az elhalálozási időpontok kiiga-zítására, ügyvédje útján egyezséget ajánlott az alapnak: „ügyfelemmegbízásából felajánlok 1200 forintot arra az esetre, hogy Önök ahagyatéki ügyben tett bejelentésüket visszavonják, illetvetárgytalannak tekintik.” (MNLOLXIX-A-5, 4507/1949)

Ezek után az alapnál készült belső jelentésből kiderül, hogy„Tekintettel arra, hogy az Alapnak érdekében ingóságok megörök-lése nem áll, az ajánlatot elfogadhatónak találjuk.” (MNLOLXIX-A-5, 4507/1949)

A megegyezés értelmében az OZSHA visszavonta a holttá-nyilvánítási végzés kiigazítására tett kérelmét, mivel „jogi érde-keltségük megszűnt.”

Elkobzott zsidó javak a szegedi zsinagógában, 1945

Stöckler Lajos

8

Vagyis az alap a hagyatékot eredetileg sem akarta megszerezni,mivel csak ingatlanokkal foglalkozott. Az ügybe csak abban a re-ményben avatkozott be, hogy az állam támogatását élvező és anya-giakkal, jogi procedúrákhoz értő személyzettel bíró intézmény általmegfélemlített leendő örökös majd pénzt ajánl a visszavonulásukértcserébe. Mégpedig nem is kis összeget, mivel az alap által meg-szerzett ingatlanok értéke általában 8-15.000 forint között mozgott.

„ ” – ingatlanok átadása az állam-Felajánlás útján szerezte megnakA holokauszt során odaveszett Weisz házaspár mindkét tagja egy-azon nappal lett holttá nyilvánítva, így természetesen az OZSHAbejelentkezett a férj örökségére. Az 1949-es hagyatéktárgyalásijegyzőkönyv szerint mindössze 1000 forint értékű budafoki ingat-lant így a feleség testvérei és az alap fele-fele arányban örökölte.

Az alap kiküldötte szerint „romos épület. Kert nincs hozzá, csaka beomlott falak láthatók. Ezeket is nagy részben a szomszédokelhordják. […] Az ingatlan értékét csökkenti, hogy az összesen 36négyszögöl területből 12 négyszögölnyi területet a város lefoglaltvárosrendészeti szempontból.” (MNLOLXIX-A-5, 198/1950)

Lehetséges vevőként a telek értéktelensége miatt csak a szom-széd ház tulajdonosa jöhetett szóba, ő azonban igyekezett lenyomniaz árat.Aházat végül az 1950-es évek elején lebontották, a telket azalap megpróbálta értékesíteni – sikertelenül.

Az OZSHA először 1967 májusában ajánlotta fel a tanácsnak,hogy sajátítsák ki a telket, ami ellen a „tulajdonostársnak nem volnaészrevétele”. A tanács ehelyett egy fél évvel később felszólította atulajdonosokat, hogy tegyék rendbe és kerítsék be az elhanyagolt,gazos telket, mivel azt „ ”. Errea lakosság szeméttelepnek használjaazonban nem került sor, már csak azért sem, mert az ingatlantilletően bonyolult jogi helyzet állt elő. Mint a társtulajdonosnak írtlevélből kiderül, „a mi telkünkre és a vele szomszédos kis telekre atávlati terv szerint óvoda fog épülni” (MNL OL XIX-A-5,198/1950), tehát sem el nem adhatták, sem más módon nem pro-fitálhattak belőle – értelemszerűen így motiváció sem volt az in-gatlan rendben tartására.

Újabb huzavona, sikertelen eladási és kiadási kísérletek soraután az alap több ízben is írt a tanács építési és közlekedési osz-tályának, újra és újra felajánlották azt kisajátításra. 1979-ben végreérdemi válasz érkezett a sürgetésre. Az OZSHA „ellenszolgáltatásnélküli felajánlására” a tanács igazgatási osztálya bejelentette,hogy „a Magyar Állam tulajdonába veszem az […] ezidáig azOrszágos Zsidó Helyreállítási Alap tulajdonát képező belterületiingatlan ½-ed részét. […] A tulajdonjogot a Magyar Állam fel-ajánlás útján szerezte meg.” (MNLOLXIX-A-5, 198/1950)

Az ingatlan tehát a megszerzése pillanatától kezdve semmilyenhasznot nem hozott az alap számára, viszont az értékesítését meg-nehezítette mind az, hogy két tulajdonos osztozott rajta, mind pe-dig, hogy a szocializmus idején bizonytalan helyzetbe került atervezett államosítás miatt. Így a legegyszerűbb volt ennek elébemenni, és felajánlani az ingatlant az államnak.

Az OZSHA tehát a lefolytatott ügyek alapján látszólag csakmegnehezítette a túlélőknek az örökségükhöz való hozzájutását. De

mi volt a helyzet a segélyező tevékenységével? Egy 1953-as fel-jegyzés szerint „az Alap semmiféle bevételéből soha semmiféleösszeget nem folyósított. Létesítése óta minden bevétele a zároltbetétszámlán együtt van.” (MNLOLXXXIII-9, sz.n. irat)

Ezt egy 1962-es dokumentum is megerősíti: a befolyt összegakkor is ugyanennyi volt. Tehát a túlélőket az alap nem segítette, mitöbb, a második jelentés megemlíti az örökösi igénnyel fellépőszemélyek kártalanítását, akik valószínűleg olyan holokauszttúl-élők lehettek, akiket épp az alap fosztott meg örökségüktől.

Arendszerváltás utánHogyan változott a helyzet a rendszerváltás után? 1991-ben a XXV.tc. szabályozta a tulajdonban okozott károk részleges kárpótlását.Akárpótlás az 1939-től 1989-ig tartó időszakot ölelte fel, és a kár mér-tékét átalányban határozta meg, amelyért kárpótlási jegyet lehetettkapni.

Amagyar kormány 1997-ben állította fel a Magyarországi ZsidóÖrökség Közalapítványt (MAZSÖK), amivel végre teljesítette apárizsi békeszerződésben vállalt kötelességét: ez az alapítványkapta volna ugyanis a holokauszt áldozatainak örökös nélkül ma-radt javait – a valóságban azonban a MAZSÖK felállításakor csu-pán hét ingatlant, néhány muzeális tárgyat és 4 milliárd forintnyiösszegben kárpótlási jegyet kapott, hogy abból a mindenkori nyug-díjak összegéhez igazítva életjáradékot biztosítson a holokauszttúlélőknek, és ápolja a zsidó kulturális örökséget.

A rendszerváltás után merült csak fel az üldözöttek morális ér-telemben vett kárpótlása: 1992-ben egyösszegű, egymillió forintosjóvátételt kaphattak a politikai okból életüket vesztettek özvegyei,gyermekei, illetve szülei; politikai okból történt szabadságelvo-násért a sérelmet szenvedett vagy házastársa kaphatott havi élet-járadékot vagy kárpótlási jegyet. Ezt öt évvel később terjesztettékki a faji okokból üldözöttekre, tehát a holokauszt során üldözöttek,elhunytak rokonai csak ekkortól kaphattak jóvátételt. Igen sok túl-élő sosem jelentett be igényt erre, mivel nem szívesen fogadott vol-na el még ilyen szimbolikus összeget sem az államtól, úgy érezvén,hogy akkor kötelessége lenne megbocsátani az üldöztetésért. Aközhiedelemmel ellentétben nem kaphatnak életjáradékot a túlélőkleszármazottai.

A „ ” tehát nem állhatna messzebb amár mindent visszafizettünkvalóságtól: a holokauszt során meggyilkolt félmillió magyar zsidóvagyonának csupán töredékét kapta vissza a túlélő zsidó közösség;a túlélők életét a háború után megnehezítette az, hogy saját lakásuk,vagyonuk helyett zsidó szervezetek segélyeiből kellett megterem-teniük a megélhetésüket, és csak több mint 50 évvel később kaptákmeg az államtól azt a segítséget, amelyre a háború után azonnalszükségük lett volna.

(Acikk megírásában nyújtott segítségükért köszönet dr. BedeAndreának, aBudapest Főváros Kormányhivatala Kárpótlási Osztálya osztály-vezetőjének, Szabó Györgynek, a MAZSÖK kuratóriumi elnökének ésPorubszki Mariann-nak, a MAZSÖK titkársága munkatársának)Felhasznált forrásokMagyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-A-5, Elhagyott JavakKormánybiztossága iratai és XIX-A-5, Országos Zsidó Helyreállítási AlapirataiIrodalomÁcs Gábor: A helyre nem állított alap. Szombat, 1995. szeptember 1,http://www.szombat.org/archivum/a-helyre-nem-allitott-alapCseh Gergő Bendegúz: Az Országos Zsidó Helyreállítási Alap létre-hozásának körülményei és működése. Levéltári Közlemények 65. évf. 1-2.sz. (1994) 119-127.Klacsmann Borbála: Vitatható segítség: az Országos Zsidó HelyreállításiAlap működése esettanulmányok tükrében. In Tanulmányok a magyar-országi zsidóság történetéből, szerk. Fazekas Csaba. Budapest, MiltonFriedman Egyetem, 2019.

Klacsmann Borbála

A helyi nem zsidó lakosság kifoszt egy kiürített vidéki gettót

A cikk az Újkor.hu 2020.04.03-i számában jelent meg. (http://ujkor.hu/content/mar-mindent-visszafizettunk-karpotlas-holokauszt-utan)A képek forrása: degob.hu

9

Holokauszt-túlélők a koronavírus árnyékábanA Tel-Avivban élő 92 éves túlélő, MalkaZaken lakásában bezárva él azóta, hogyrészleges zárlatot rendeltek el a koronaví-rusjárvány kitörése miatt. „Tudom, hogytovábbra is erősnek kell maradnom, és megkell őriznem pozitív hozzáállásomat.

De meddig tarthat ez még?” – teszi fel szo-rongva a kérdést. „Három gyermekem van,akik állandóan telefonálnak, és aggódnakértem. Ugyanakkor özvegy lévén teljesenmagányosnak érzem magam.” A hölgy Gö-rögországban, Arta városában látta meg anapvilágot. Auschwitzba deportálták 12évesen. 14 fős családjának ő az egyetlentúlélője. 15 évesen tudott visszatérni szülő-földjére, de rájött, hogy ott már semmi nemmaradt számára, így Izraelbe ment. Tel-jesen egyedül. Most vágyódik a járványelőtti apró örömökre. „Legalább ki tudtammenni az utcára, jelenleg már azt sem le-het.” Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nemijedt meg. Sok mindenen átment élete so-rán, tudja, hogy végül minden rendbe jön.Ahölgy egyike annak a 189.500 túlélőnek,akik Erecben élnek. A még élő túlélők kö-zül több mint 31.000 elmúlt 90 éves. Ezáltalők számítanak a legveszélyeztetettebbek-nek, talán még hónapokig nem szabad ki-lépniük otthonaikból. Sokan közülük ag-gódnak egyre romló egészségi állapotukmiatt, vagy attól tartanak, hogy elfogy apénzük.

A fiatalok és idősek közötti generációsszakadék leküzdésére 2010-ben létrehozottDor L'Dor szervezet igazgatója, JennyPinus szerint az izraeli idősek 42 százalékamagányosnak érzi magát mindennapjai-ban. Az övéhez hasonló segélyszervezetekcélja, hogy az idősek elszigeteltségükbenújra kapcsolódhassanak a külvilághoz.Mielőtt terjedni kezdett a vírus, heti össze-jöveteleket szerveztek idősek és önkéntesfiatalok között. „Most két fő területen dol-gozunk, az egyik a mentális segítség. En-nek lényege, hogy telefonos kapcsolatotbiztosítunk önkéntesek és a minden társa-dalmi interakciójukat elvesztő idősek kö-zött. Ezen hívásokra hetente több alkalom-mal sor kerül” – mondja Pinus.

Amásik terület fizikai segítség nyújtása amodern technika felhasználásával. Okos-telefonapplikáció segítségével egy egysze-rű érintéssel konkrét segítséget lehet kérni,legyen az akár egy villanykörte cseréjevagy kutyák sétáltatása. GPS segítségével alegközelebb élő önkéntes azonnal rendel-kezésre tud állni. Az Adopt a Safta non-profit szervezet alapítója, Jay Schult osztjaPinus aggodalmát a holokauszt-túlélőkkelkapcsolatban: „A magány kihat fizikaiegészségünkre is”. Szervezete szintén túl-élők ezreinek segít. „A legnagyobb nehéz-ség a túlélők számára, hogy még ha vannakis barátaik és rokonaik, jelenleg nem tudnaktalálkozni. [...] Amint kitört a járvány, tud-tuk, hogy abba kell hagynunk a személyeslátogatásokat, és nagyobb hangsúlyt kellfektetnünk a telefonhívásokra. Utasítottukönkénteseinket, hogy minden lehetséges fi-zikai segítséget adjanak meg, pl. gyógysze-rek kiváltása vagy bevásárlás.”

A 92 éves Dr. Sara Melzer egyike azok-nak, akik ki tudták használni a Dor L'Dornyújotta segítséget. Nyugdíjas akadémi-kusként és festőként él egyedül Tel-Avivészaki részén. „Afiam és az unokám mellettlakom, így rendszeresen láthatom őket.Szoros a kapcsolatunk, ami nagyon sokatjelent nekem. A vírusjárvány kezdete ótamindent a lakásom ajtaja elé tesznek. Ezenkívül kapcsolatban vagyok Mayjel is, aki aDor L'Dor egyik önkéntese. Nem érzemmagam magányosnak” – mondja.

Melzer asszony Lengyelországbanszületett és nevelkedett egy Krakkó mel-letti kisvárosban. Mindkét szülője és héttestvére is túlélők. A háború idején arrakényszerültek, hogy szülőföldjükről el-szökjenek, majd Szerbiába deportáltákőket. A háború végén pedig Izraelbe men-tek. Melzer asszony önkéntes volt az izraelihadseregben. „Túlélésem szerencsés vélet-lenek miatt történhetett” – mondja. Későbbfestészetet tanult, majd oktatni kezdte. Azáltala kifejlesztett módszert iskolák is át-vették. Az évek során Izraelben és külföl-dön is kiállításokat tartott. Arra szólítja felsorstársait, hogy ne sajnálkozzanak, csinál-janak valami kreatívat, vagy akár tanul-janak valami újat. Elmondása szerint holo-kauszt-túlélőként, tanárként és művészkéntbebizonyosodott számára, hogy soha nemszabad feladni.

A túlzott optimizmus ellenére vannakbőven olyanok is, akiknek ezek a napoknyugtalansággal telnek. Egy 1953-ban lét-rehozott szervezet célja, hogy életben tart-sák az Izraelben élő, a soá alatt 60.000 főtelvesztő görög származású zsidó közös-séget. A szervezet vezetője Miriam GrottasMasry, aki maga is szaloniki holokauszt-túlélők lánya, számára mindig is fontos volta görög közösség fennmaradása, hiszenezen közösség története alig ismert a világszámára. Az utóbbi hetekben a szervezet800 önkéntese éjt nappallá téve dolgozottazon, hogy az élelmiszercsomagok és száj-maszkok eljussanak rendeltetési helyükre.Az idősek, bár meg vannak ijedve, életigen-lő emberek, akiket nem félemlít meg ahelyzet, hiszen a legrosszabbat már túlél-ték. A 93 éves Isaac Bourlát szintén Sza-lonikiből deportálták Auschwitzba 1943telén. A következőképpen nyilatkozott: „ABunába vittek, amit Auschwitz III-nak isneveztek. 20 hónapig maradtam ott. 1945januárjában a németek megkezdték azösszes Lengyelországban lévő tábor kiürí-tését, és a foglyokat Németországba vittékonnan. 40 kilométert kellett hóban gyalo-golni, és 6-7 napon keresztül sem ételt, semitalt nem kaptunk. Ez volt életem legbor-zasztóbb időszaka.” Végül Buchenwaldbakerült, ahol az Egyesült Államok hadseregeszabadította fel 1945. április 11-én. „Ami-

A 92 éves holokauszt-túlélő, Malka Zaken(Courtesy)

Jenny Pinus, a Dor L'Dor műveleti igazgatója(Courtesy)

A holokauszt-túlélő Sara Melzer ésa Dor L'Dor egyik önkéntese, May (Courtesy)

Sara Melzer: Peszah elszigetelve

10

kor megérkeztem Auschwitzba, 15 és féléves voltam. Pont két évvel később, 17 ésfél évesen szabadultam fel. A családbólcsak én éltem túl. Senkim sem maradt.” Akövetkező pár hónapot egy repatriáló tábor-ban töltötte Franciaországban. Később Iz-raelbe ment, ahol 40 évig idegenvezetőkéntdolgozott. Ma Tel-Avivban él feleségével.Van három gyermeke és unokái. Engedel-meskedik az Egészségügyi Minisztérium

akaratának, és több mint egy hónapja nemhagyta el a lakását. A fia segít nekik az árukbeszerzésében. Nem fél a vírustól, úgy gon-dolja, hogy pont úgy fog eltűnni, ahogyanmegjelent. Sok mindent megélt, semminem ijeszti már meg.

Miközben Bourla úrnak vannak gyere-kei, akik segíteni tudnak, nem mindenkiilyen szerencsés. Sok túlélőnek nem szüle-tett gyermeke, így kénytelenek a krízistegyedül kezelni. A Haifában székelő YadEzer L'Chaver nevű segélyszervezet veze-tője, Shimon Sabag kiemeli, hogy ők azok,akik a legjobban szenvednek. 25 évvel ez-előtt volt egy meghatározó élménye, mi-közben ételt szállított a város északi részénélő rászorulóknak. „Annak idején számo-zás alapján osztottuk ki az ételt. Mindenrászoruló kapott egy számot. Egyikük, egyholokauszt-túlélő azt mondta, neki nincsszüksége számra, már van egy rátetoválva akarjára. Ebben a minutumban arra gon-doltam, hogy ez így nem mehet tovább. Ki-zárt, hogy valakinek, aki túlélte a földi pok-lot, sorban kell állnia, és ki kell várnia afejadagját.” Ekkor Sabag úgy döntött, hogynyit egy otthont a holokauszt-túlélőknek,

ahol jelenleg 100 fő lakik. Olyanok, akiknehéz pénzügyi körülmények között élnek,koruk 83-100 év közé tehető. Mivel azebédlőt le kellett zárni, mindenkinek a szo-baajtaja elé teszik az ételt. A hallban zené-szek kedveskednek az idős embereknek, ésaz otthon területén sétálópartnert biztosíta-nak nekik.

Az ehhez hasonló otthonok egész évbenműködnek. Bourla úr azonban úgy gondol-ja, hogy az izraeli társadalom csak az em-léknapokon és a koronavírushoz hasonlókatasztrófák idején gondol rájuk. Így nyi-latkozott: „Írtam egy könyvet a táborbantöltött életemről. Akik nem voltak ott, elsem tudják képzelni, milyen volt egy kon-centrációs táborban élni. És ezen beszá-molóknak fenn kell maradniuk, mert rövi-desen nem leszünk itt, hogy megosszuk atörténetünket.”

A NAGY HÁBORÚ ZSIDÓ KATONÁIAz I. világháború hazánk számára tragiku-san végződött, a trianoni békediktátum sú-lyosan megcsonkította az országot. A radi-kális és a nem is annyira radikális jobbol-dali közvélemény a katasztrófáért kisebb-nagyobb mértékben a zsidókat tette fele-lőssé.Az a tény nem érdekelte őket, hogy azAntant győzelem esetére már a háború ele-jén odaígérte Romániának Erdélyt, ha be-lép a háborúba a központi hatalmak ellen,mint ahogy az sem, hogy a még csak dekla-ráció szintjén létező Csehszlovákiát hadvi-selő félként ismerte el. Az a hiedelem ter-jedt és még ma is terjed, hogy az Antant aTanácsköztársaság miatt büntette Magyar-országot. A Tanácsköztársaság vezetői kö-zött sok volt a zsidó, de ők nem valamifélezsidó szervezet nevében tevékenykedtek,hanem a nemzetközi kommunista mozga-lom nevében, és az intézkedéseik, amelyeka burzsoázia ellen irányultak nem tettek kü-lönbséget zsidó vagy nem zsidó burzsoáközött, mint ahogy a zsidó és nem zsidóproletár között sem.

A zsidó Weisz Manfréd, a csepeli iparióriás alapítója azért kísérelt meg öngyil-kosságot, mert a radikális jobboldal általzsidónak nevezett kommunista hatalom ál-lamosította a vállalatát, ami élete értelmétjelentette. Tisza István volt miniszterelnökegy alkalommal kijelentette, hogy ha aháború alatt mindenki úgy tette volna akötelességét, mint a Weisz Manfréd Művekés a magyar baka, nem vesztettük volna el aháborút. A hadiszállító vállalkozások közül

sok volt zsidó tulajdonban, hiszen a kiegye-zés utáni gazdasági fellendülés motorjanagymértékben a zsidó polgárság volt. Vol-tak zsidó és nem zsidó hadiszállítók, akik aháború alatt rendkívüli haszonra tettekszert, mint ahogyan ez a magánvállalkozá-sokon alapuló piacgazdaságokban napja-inkban is lenni szokott.

Legendák terjedtek a hadseregnek szál-lított papírtalpú bakancsokról is. Mint álta-lában a legendáknak, ennek is volt valóság-alapja. A központi hatalmak, így az Oszt-rák–Magyar Monarchia is rövid hadjáratraszámított. A király úgy búcsúzott a frontrainduló katonáktól, hogy mire ősszel lehul-lanak a fákról a levelek, otthon lesznek. Ahadsereg nem volt felkészülve az elhúzódóháborúra, ezért a készletei hamar elfogytak.A pótlást a hadszíntérhez közeli, a feladatraalig alkalmas ismeretlen gyártóktól, be-szállítóktól szerezték be, így fordulhatottelő, hogy silány bakancsok, zubbonyok,nadrágok jutottak a katonáknak. Voltak per-sze csaló zsidó és nem zsidó hadiszállítókis, hisz a gazemberség felekezetfüggetlen,de a közvélemény fő vonulata a csalást éskapzsiságot csakis a zsidók nyakába varrta.A papírtalpú bakancs legendája mára márönálló életre kelt, van olyan változata is,amely a II. világháborús doni katasztrófát isannak tulajdonítja.

A kommunista kísérlet, a Tanácsköztár-saság leverése után számos pogromra, zsi-dóverésre került sor az országban, halálosáldozatokat is követelve. Voltak jó érzésű

nem zsidó emberek, akik zsidó polgártár-saik védelmére keltek. Így volt ez például1919 augusztusában Tolnaozorán, ahol atöbb zsidó agyonlövése miatt tiltakozóegyik helyi gazdát a tiszti különítményesekló farkához kötötték. Több kilométeren átvonszolták a szerencsétlen embert, majdagyonverték.

A radikális jobboldali gondolkodás haj-lamos az általánosításra. Ha a Tanácsköz-társaság vezetői között sok volt a zsidó, ak-kor a Tanácsköztársaság a zsidók műve.Úgy általában. Kérdés, hogy vajon a radi-kális jobboldali közvélemény, ha már ál-talánosít, miért nem azoknak az egyszerűzsidó katonáknak, magas rangú katonatisz-teknek a háborúban tanúsított bátorsága,önfeláldozása alapján általánosít, akikegyütt véreztek nem zsidó honfitársaikkal alövészárkokban, és akik magas kitünteté-seket érdemeltek ki a helytállásukért?

Az alábbiakban a kötelességüket kivá-lóan teljesítő zsidó katonák közül mutatunkbe néhányat, olyanokat is, akiket a zsidó-törvények 1938-ban kezdődő életbe lép-tetése után mintegy segélykiáltásként kia-dott „Magyar hadviselt zsidók aranyalbu-ma" említ. A kötet több mint ezer nevet tar-talmaz, közöttük ötvenhárom törzstisztét.Nyíregyházáról körülbelül négyszáz zsidókatona vonult be, sokan közülük életüketadták a hazájukért. E cikk szerzőjéneknagyapja, Weisz Dávid is egyike volt a To-kajból bevonult negyvenhárom zsidókatonának. A kiadvány szerkesztői nem

A 93 éves Isaac Burla, amint épp átveszicsomagját tel-avivi háza előtt (Courtesy)

Joy Bernard 2020. április 21-én megjelentírását fordította és szerkesztette: Sugár Károly.Forrás: https://www.timesofisrael.com/for-israels-holocaust-survivors-coronavirus-is-the-plague-of-loneliness/Hozzáférve 2020. május 10-én.

11

tudták, hogy a zsidók társadalomból valókivetése akkor már a politika szintjén el-dőlt, nem számít, mit tettek a hazáért, őkcsak kiiktatandó zsidók.

Báró Haza i Samu ( 1 8 5 1 – 1 9 4 2 )

vezérezredes 1910–'17 között honvédelmiminiszter volt, 1917-ben kimagasló szer-vezői képességei miatta hadseregpótlásügy

főnökévé ne-vezték ki Bécs-ben . Kivá lótörvényalkotá-sok egész sorafűződik a nevé-hez, így a véd-erőreform ko-difikálása is,amiért a királybárói rangra e-melte. A hábo-rú után nyug-állományba vo-nult, 1927-től afelsőház tagjavolt. 1942-ben

kilencvenéves korában Budapesten hunyt el.Báró Hazai Béla, Hazai Samu vezérez-

redes fia 1918. szeptember 30-án az albánfronton halt hősi halált. Vakmerő vadász-pilóta volt. Azon a napon négy angol repü-lőgép támadta a magyarok repülőterét. Ha-zai Béla a századparancsnokával szállt ve-lük szembe, de a parancsnoknak motorhibamiatt vissza kellett fordulnia, így Hazaiegyedül vette fel az angolokkal a harcot.Azegyenlőtlen küzdelemben a gépe találatotkapott, és lángolva lezuhant. Holttestét baj-társai találták meg. Hazai Béla több kitün-tetés, ezek között az 1. osztályú Ezüst Vi-tézségi Érem birtokosa volt.

Sióagárdi Zöld Márton (1865–1946)

honvédtábornok 1914-ben a Crotello-fél-sziget védője. Négynapos ütközetben fölé-nyesen verte vissza a montenegrói sereg tá-

madását. Zöld acsapatait sze-mélyes bátor-ságával buzdí-totta. Haditet-teiért a királymagyar neme-sséggel és Vas-korona-rend-del tüntette ki.Az összeomlásután ezredétteljes rendben,teljes fegyver-zet te l vontavissza az olaszfrontról. A há-

ború után, 1921-ben a kormányzó magaskitüntetésben részesítette: az új MagyarKirályi Honvédségnek, ha mégoly rövid ideigis, ő volt az egyetlen zsidó származású tény-leges tábornoka. Nyugállományba vonulása

után hitközségi elöljáró volt lakóhelyén, aJózsefvárosban. A Nagyfuvaros utcai zsina-gógában az istentiszteleteken mindig teljestábornoki díszben jelent meg. 1944-ben kon-centrációs táborba hurcolták, amit túlélt, detestileg és lelkileg megtörve tért haza. 1946őszén el is hunyt.

Nemes krupieci Bauer Gyula (1862–1940)

tábornok. A pályája elején 1882-ben minthadapród a cs. és kir. 12. gyalogezredheznyert beosztást, ahol huszonöt esztendőn át

szolgált. A tisz-tikar magyar-nyelv-tanítójavolt. A világhá-borúban 1915-től ezredeskéntszolgált a ma-gukat „rosse-beseknek” ne-vező 44. gya-logezred pa-rancsnokaként.A 44-esek ez-redszelleme aBauer névvelteljesen egybe-

forrt. Az ezred élén teljesített kiváló tényke-déséért 1917-ben „krupieci” előnévvel ma-gyar nemességet kapott Őfelségétől. Amikoraz 1918 novemberi összeomlás szinte mindenköteléket felbontott, Bauer tábornok katonaikötelességtudását mindenek fölé helyezve aszerencsétlen piavei harctérről személyesenvezette a 44-eseket teljes felszereléssel, zártrendben Kaposvárra. Felber Pál 44-es sza-kaszvezető írta az alábbi katonadalt, melyetmég a 30-as években is énekeltek „Somogy-országban":

Bauer ezredes úr levelet írt a frontról,Katonát kér a harctérre Somogyból –

Tolnáról.A levelet kiragasztják a községházára,S mennek az új rekruták vígan sorozásra...Bauer tábornok 1940 június 6-án adta

vissza lelkét a teremtőjének. A temetéskezdete előtt már órákkal gyülekeztek azegyenruhába öltözött egykori katonái, akikcsendben akartak elköszönni szeretett ve-zérüktől. Gyászbeszédében dr. Kiss Ar-nold főrabbi a többezres tömeg előtt kie-melte, hogy Bauer tábornok „úgy vigyá-zott a magyar vérre, mint aki ezért Istennekfelelős.”

Bokor Ignác zászlós. 1917 augusztusá-ban a román fronton harcolt. Napokon átéjjel-nappal hullott az ágyú- és puskatűz asoproni honvédekre, és egymást érték a leg-dühösebb rohamok. Tizenhét rohamot ver-tek vissza a 18-as honvédek Bokor hősiesvezetése alatt. Fegyvertényéért* az AranyVitézségi Éremmel tüntették ki.

Grósz Dezső zászlós 1914-ben önkén-tesként vonult be a cs. és kir. 39. gyalog-ezredhez. A fivére, hadnagyGrósz Jenőparancsnoksága alatt álló század egyik

Források:Kádár Gábor–Vági Zoltán: Antiszemita atrocitások,gyilkosságok, pogromok a fehérterror időszakában.Társadalmi Konfliktusok Kutatóközponthttp://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=138:antiszemita-atrocitasok-gyilkossagok-pogromok-a-feherterror-idszakaban-&catid=16:esetek Hozzáférés: 2020. április 28.Hegedűs Márton (szerk.) 1941. A magyar hadviseltzsidók aranyalbuma. Az 1914–1918-as világháborúemlékére. Budapesthttp://www.giborim.hu/zoldm.html Hozzáférés: 2020.április 28.https://zsido.com/rosseb-gyalogezred-legendai/Hozzáférés: 2020. április 28.* Fegyveres haditett, nagy küzdelemmel elért jóeredmény.** A katona egész testével, „egész alakot mutatva”kiemelkedik a fedezékből.

szakaszának lett a parancsnoka. A 39-esekezredese 1915 augusztusában Grósz Jenőhadnagynak az 1. osztályú Ezüst, Dezsőnekaz Arany Vitézségi Érmet tűzte a mellére.Ugyanaznap este a csapat rohamra indult,de az erős ellenséges ágyútűz miatt visszakellett vonulniuk. A visszavonulás soránGrósz Jenő századparancsnok elesett.Hajnalban az ellenség támadott. Hogy ka-tonáiba bátorságot öntsön, Grósz Dezsőzászlós egész alakot mutatva** vezette afedezékből a tüzet. A támadást visszaver-ték, de egy golyó homlokon találta GrószDezső zászlóst, aki ugyanazon az éjszakánadta életét a hazájáért, mint a testvére.Grósz Ármin nádudvari lakosnak csak kétfia volt. Ez a kettő.

A sort folytathatnánk, de az szétfeszíte-né ezen írás kereteit. Álljon itt végezetül azelöljáróktól néhány vélemény a zsidókatonákról:

IV. Károly magyar király:„A zsidóság a fronton is mindig telje-

sítette a kötelességét. Köszönöm a magunk,és a hadsereg nevében.”

Péter Ferdinánd főherceg nyilatkozata:„Mondhatom, hogy a zsidó katonák

nagyszerűen harcolnak, igazi hősök, bát-rak és önfeláldozóak, ez nem csak a városizsidókra, hanem az egyszerű pajeszos zsi-dókra is vonatkozik, nagyszerűek, elsőren-dű katonák."

A 19. gyalogezred parancsnoka ezt írtaHeller Ferenc hadnagy hősi haláláról a had-nagy szüleinek:

„Sírjánál a Miatyánkot én mondtam, mi-után rabbi nem volt. Ott siratta a századja ami drága hős tisztünket, az én vitéz tisz-temet. Midőn roham előtt óvatosságra in-tettem, ezt válaszolta Heller hadnagy: Ka-pitány úr! Éppen azért, mert zsidó vagyok,megmutatom, hogyan tudjuk mi a hazát vé-deni!”

Károly főherceg még mint trónörökös:„A zsidó lakosság igen hazafias. Mi ezt

neki sohasem fogjuk elfelejteni.”

...Auschwitz, Sobibor, Majdanek, Treb-linka, Stutthof, Dachau, Buchenwald...

Glück Gábor

12

IRODALMI ARCKÉPCSARNOK 11.

A kommunista ideológusok alighanem rólamintázták a „kispolgári csökevény” ideál-tipikus figuráját, hiszen Szép Ernő első lá-tásra alkalmas volt rá, hogy úgynevezett„polgári íróként” kategorizálják: elegánsvolt, haját lakkozta, szeme elé olykor mo-noklit illesztett, és úgy tudott nézni vele,mint egy született őrgróf, holott – ha szabadígy mondani – éppen az ellenkező iránybólés alulról érkezett, mint ahonnan az őrgró-fok szoktak. Még a cilinder is jól állhatottneki, pedig nincs ember, akit ez a fejfedő netenne nevetségessé. Íme, pár külsőség, ésmáris azt hisszük, hogy előttünk áll egy em-ber. Pedig dehogy.

Szép Ernő eredeti zsidó neve ugyan-olyan csodálatos volt, mint az írói neve: adallamosan hangzó, a szépernői novellahő-sökhöz méltó, távoli titokzatosságot rejtőSchön Ezékiel néven írták be az anya-könyvbe, de Ezékiel-Ernő csakhamar ki-vette a tollat az anyakönyvet jegyző írnokkezéből, hogy haladéktalanul ő maga ír-hassa tovább nagyvárosias, urbánus, szá-zadelősen szecessziós és polgári módon de-kadens életet, amilyennek száz évvel ké-sőbb azt az életet elképzeljük.

Nem szabadna, hogy a külsőségek ejtsékfoglyul a tekintetünket, amikor Szép Ernő-re nézünk, de nem tehetünk mást, hiszen havalakinek, hát neki megvan a saját, külö-nös, csak rá jellemző imázsa.

Igazi újságírós-költős-írós imázs ez aszázadelőről, abból a klasszikus napi robo-tos, honorért kilincselő, lapzártától premi-erig hajszolt egzisztenciának a fajtájából, a-milyenből százszámra szaladgáltak a százévvel ezelőtti Pesten. Ezékiel-Ernőnkrőlnem lehet megmondani, hogy költő-e, vagydrámaíró, vagy inkább novellista, esetleg re-gényíró, kuplészerző, dalszöveg-gyáros, őugyanis voltaképpen: „minden-író”. Igazifirkászéletű, léha, literátus ember, aki két re-mek újságcikk között odaken egy rossz ver-set, ám két közepes novella között pihenés-képpen örökzöld kuplét szerez, de utána úgynekibúsul az életnek, hogy naponta és fel-váltva ábrándul ki a nőkből és az irodalom-ból és az emberekből. Van egy különösenrosszul sikerült verse, amelyben különösenjól megragadja a saját jellemrajzát, 1946-ban írta, az a címe, hogy Régi jó világ, olvas-sák csak ezt a néhány részletet:

Villogott itt a monokli, az előkelő, /Egyiptomi cigarettát szítt a könyvelő //Cilinder volt a polgáron, lakkcipő, zsakett /Gyémánt gyűrű lepte el a kövér kezeket // Acigány ráhúzta este, folyt dáridó, / Pezs-gőből itta a pertut gentry meg zsidó // A

nyár csupa lóverseny volt, a tél csupa bál /Meg disznótor, mit a magyar oly kéjjel za-bál // És francia zene szállott, a valse lente,s a bleue, / És párisi parfümökben fürdöttmind a nő // Konyakunk is francia volt, s aza sok likőr, / És finomabb sajtot adott Brei,mint Pusztadör // És egy Gerbeaud-torta,az a mennyei zamat… / Mindig, mindig megakartam ölni magamat.

Igen, ez az igazi szépernői hang, ez a tra-gikus, már-már önsajnálatba forduló, még-is elegánsan modoros, halk panaszkodás,amely rögtön megriad, ha túl hangos a pa-nasz, mert fél, hogy észreveszik. Félénk ésvisszahúzódó és elegáns a prózája, igen,mert ha ő nem születhetett őrgrófnak, hát astílusát, a modorát, az írásai tartását főne-mesivé varázsolta. Kissé nehéz is olykorolvasni, mert túl tömény és túl illatos és na-gyon telt. Olyan, mintegy tizenöt éves fran-cia konyak, lassan, kortyonként kell fo-gyasztani, tűnődve, megállva, emlékezve.

Úgy kell olvasni őt, ahogyan ő olvasott asaját családja zsidó múltjában: tűnődve,megállva, emlékezve, némi kis bűntudattal.Van egy szívfacsaróan szomorú verse arról,hogy az anyukája egyetlen dologra kérteannak idején: hogy a zsidóságát ne hagyjaés ne feledje soha. És amikor az asszonysok-sok év múlva zsidó betűkkel ír a fiánakegy áldást, akkor Ernő-Ezékiel zokogvaészleli, hogy a betűket immár alig tudjakisilabizálni az anyja édes levelében. Pedig

fontos neki a zsidósága, számon tartja, em-lékszik rá, még ha ő maga oly távol kerültvallásgyakorló, szombattartó őseitől, mint-ha egyenesen az űrbe lőtték volna ki Huszt-ról.

Már fiatalon is kissé öreges volt, talán anyugodt, lassú, méltóságos tartása miatt, ezokozhatta a magányát, a pletykát, hogy őnehezen megközelíthető. Holott éppen ővolt az, aki nehezen közelített: ha módjuklesz rá, nézzék csak meg azt a színházi da-rabot, amely róla szól, s amely ezt a szép-séges szép címet viseli: Kérem, én mégnem játszottam – Szép Ernő válogatott sze-relmei. Én láttam ezt az előadást, amelybena zseniális Trill Zsolt alakította Ernő-Ezé-kielt, s bizony, zseniálisan elénk idézte aszépernősen szépernős Szép Ernőt, akinekőt hinni szeretnénk. Egy kedves, szeretetreméltó, csetlő-botló alak, ma úgy monda-nánk, hogy szegény „lúzer”, aki istenáldot-ta irodalmi tehetséggel született, de kalan-dozásai során úgy szórja szerteszét irodal-mi gyöngyeit, mintha kifogyhatatlan volnaaz a kincses zsák, amibe az Örökkévaló aneki szánt irodalmi gyémántokat, finomművű kövecskéket, apró kis ékszereket rej-tette. Nem véletlenül találtam ékszerekkelkapcsolatos hasonlatot annak az irodalom-nak a jellemzésére, amit ő művelt: hiszenvannak mondatai, amelyek olyan rövidekés súlyosak és gyönyörűek, mint egy ék-kövekkel kivert arany karkötő. S egy-egyríme valamelyik kupléból!Azok meg olya-nok, mint az igazgyöngy egy-egy szikrája afényben! Vannak sorai, amik meg olyanédesek és teltek, mint az aszúbor.

Sosem volt nagy rajongótábora és sohanem is lesz. Ernő-Ezékiel ugyanis csak azirodalmi ínyenceknek való – és abból van-nak a legkevesebben!

Kácsor Zsolt

a Nyíregyházi Zsidó Hitközség folyóirataPostacím: 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 6.

E-mail: sofarujsag@gmail.comTel./fax: (36)-42-417-939 Web: www.sofar-ujsag.hu

Tördelés, nyomtatás:Gprint Iroda (4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 37/A)

A folyóirat ingyenes!Számlaszám: OTP 11744003-20331427

Lapalapító és fotók: Tóth-Ábri PéterSzerkesztő: Kertész Gábor

Felelős kiadó a Nyíregyházi Zsidó HitközségIBAN: HU56 1174 4003 2033 1427

SWIFT CODE: OTPVHUHBA lap MAZSÖK támogatásból valósult meg.

Szép Ernő (1884-1953)

Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Ernoe_Szep_Hungarian_writer_-_

One_hundred_Hungarians_book_-_Volume_VIII,_1915_(10).jpg

A címlapon olvasható idézetek forrása:https://www.szombat.org/politika/3451-

elhunyt-mezei-andras

SÓFÁR