MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 3

Történelmi hírességeknek, a múlt nevezetes szemé-lyeinek történetében, a hozzájuk talán már életükbenfűzött, vagy később kapcsolódott mondák és legendákközött adódnak hasonlóságok, kínálkoznak párhuza-mosságok. De a három legnagyobb világhatalommalbíró között kimutatható azonosság több, mint érdekes.E három már-már mitikus személy a szkíta Ateász, ahun Atilla és a mongol Dzsingisz kán.

Életükről keveset tudunk. A kevés közül is nehézlenne szétválogatni, hogy mi az, ami tényleg hozzájukkapcsolható vagy csak az idők múlása által szépítettlegenda. De a korban, tájban, népességben adódó el-térés, amelyről a tudomány arrogánsan kizárta a kap-csolódások lehetőségét, azaz, hogy nem csak nekiknem volt közük egymáshoz, de népeiknek és kultúrá-juknak sem, kizárja a történetek egymástól való átvé-telét, pontosabban kizár minden egybekapcsolódást,és bizonyítja ennek lehetetlenségét.

Mégis, a három világbíró élettörténetét olyan azo-nosságok kötik össze, hogy a véletlenszerűséget pedignekünk kell kizárnunk. Lehetséges a népeknek, a népiemlékezetnek és az azonos kultúrájú – itt a sztyeppeinomád életmódra gondolunk – embereknek ilyenévezreden át fennmaradó és újra felidézhető em-lékezete? A választ nem mi fogjuk kimondani.

Az összehasonlítás elemei:1./ születés, származás:2./ nevelkedés3./ uralomra kerülés, birodalomszervezés, stratégiai

tervek4./ testvérgyilkosság5./ életvitel, személyes példamutatás6./ a hatalom gyakorlása7./ hadvezéri teljesítmény8./ a halál bekövetkezte és körülményei9./ a temetés10./ a sír helye

A szkíták nagy királya: Ateász

Herodotosz szerint a szkíták „mind nyíllal felfegyver-zett lovasok”. Gazdagságukról, szépség iránti igényük-ről azok a fantasztikus aranykincsek nyújtanak némitámpontot, amelyeket királyaik temetkezési kurgán-jaiból ástak ki

A szkíta gazdagság alapja a nomád állattenyésztésvolt, ezen belül is a lótenyésztés. A mérhetetlen nagy-ságú ménesekről szerény bizonyság a szkíta előkelő-ségek sírjaiból előkerült gazdag lóáldozatok marad-ványai. Ezek közül az egyikben – a Kubán menti Ulszki

kurgánban – a halottal együtt eltemettek négyszáz(400!) feláldozott lovat is.

Megölt ellenségeik fejéből ivókupát készítettek.A szkíta királyság megalakulását a kutatók többsége

Ateasz fejedelem személyéhez köti. A többi mondaiuralkodó, vagy görög történetírók feljegyzésében sze-replő szkíta királyról nincs hiteles adat. Ateasz viszontpénzt veretett, és érméi régészeti leletben mind a mainapig fennmaradtak. Fővárosának a Dnyeper folyónállévő Kamenszkoje Gorogyiscsét tartják.

A szkíták részt vettek az ókori kelet egyik leghatal-masabb birodalmának – Asszíriának – az elpusztítá-sában. Eljutottak egészen Egyiptomig, (i. e. 663-ban)és lerombolták Urartut.

(Jeremiás próféta könyvében (Biblia: Jer: 5:15-17) aszkíta hadjáratról ezt írja:

„És egy távoli nemzetet szabadítok rátok,Izráél háza!- mondja az Úr.Egy legyőzhetetlen, régi nemzetet, olyan nemzetet, amelynek nem ismered a nyelvét, és nem érted a beszédét.Tegze olyan, mint a nyitott sír,s mindannyian hősök.”

A perzsák nagy királyának, Dareiosznak kb. i. e.514-ben indított háborújában a perzsa sereg csúfos ésmegszégyenítő vereséget szenved.

A korabeli hírforrás szerint hétszázezer főt számlálóhadseregével támadó Dareiosz azt üzente a szkíták ki-rályának, hogy békefeltételért jöjjön hozzá, mint urá-hoz, és földet, vizet hozzon ajándékul. A szkíták küld-tek is ajándékul lóhátra pakolva egy madarat, egy ege-ret, egy békát és öt nyílvesszőt. A perzsák királya ezt,

Párhuzamos életrajzokHALASY-NAGY ENDRE

Megjelenik minden páros hó-nap utolsó napján (február, áp-rilis, június, augusztus, október,december)

Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán

Kiadja: Két Hollós könyvesbolt

Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje

Elõfizetéssel kapcsolatosinformációk: 299-0032A lap elõfizethetõ rózsaszínûpostautalványon a Két Hollós

Könyvesbolt címén (Bp. Kenyér-mezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetésidíj egy évre: 4000 Ft.

világháló: www.dobogommt.hu

villámlevél:dobogommt@dobogommt.hu

HU ISSN 1589-3677(nyomtatott)

HU ISSN 1589-4746 (online)

A lapban megjelent cikkekértfelelõsséget vállalunk!

DobogóMitikus Magyar Történelem

(XI. évfolyam 1. szám)

Dobogó4mint a feltétel nélküli megadás kinyilvánításaként érté-kelte, mert a szkíták átadták neki a földjüket (hiszenaz egér a földben tenyészik), a vizüket (mert a béka avízben él) és a lovukat (a madár a száguldó-repülő lo-vat, a szkíta harcosok legértékesebb tulajdonát szim-bolizálja) míg nyílvesszőik azt jelzik, hogy a szkítáklegyőzőjük lába elé helyezik fegyvereiket. A szkítákpersze nem így gondolták, szerintük: lovaitok, ha nemtudnak repülni, nem menekülhettek, földünkbe, vi-zünkbe vesztek, a földi sírba lőtt nyílvesszők a meg-előlegezett temetéshez szolgáltak. Még Jeremiás prófé-ta is tudta, hogy a nyílvesszők tára, a tegez olyan, minta nyitott sír. A legegyszerűbb katonának kijárt az ötnyílvessző. A sírba lövés szokása a székelyeknél még alegutóbbi időkben is megvolt, bár ekkor már puskávallőttek a sírba. A nyílveszők száma rangjelző volt: a Donfolyó deltájában az „öt-testvér” kurgán egyikében el-temetett szkíta király a fényűző öltözéke, a drága ék-szerei, parádés fegyverzete és kultikus aranyedényeiés a hetvennyolc aranylemezke borította fejdísze mel-lett és az elhunyt nyakán lévő párducdíszes tömörarany nyakperece és vaskardja mellett a bal combjánálfekvő tegezében talált 108 bronz nyílhegyet találtak.Ők bizonyára nem gondoltak a honfoglaló magyarok108 nemzetségére, sajnos a későbbi szakembereksem.

II. Fillipposz makedón király is megpróbálkozott i. e.339-ben a szkíták ellen hadat vezetni. A szkíta hadat akilencven éves Ateasz vezette, aki halálát lelte az üt-közetben.

De nem ez az elvesztett ütközet okozta a szkíta biro-dalom végét: a velük rokonnak mondott szarmata tör-zsek foglalták el sztyeppei területeiket, változtattákpusztasággá termőföldjeiket, pusztították el települé-seiket, gázolták le vetéseiket. Szkítia területe már csaka Krím félszigetre és a Dnyeper (Borüszthenész) alsófolyására korlátozódott. Innen még haddal támadják aFekete tenger partvidékének görög városállamait (Ol-bia, Kherszonészosz és a boszporuszi királyság).

Körülbelül a Krisztus utáni III. évszázadban szűntmeg az élet a szkíták utolsó fővárosában, Neapo-liszban (Szalgir mellett, a jelenlegi Szimferopol kül-területén állt Neapolis Scythica), és ezzel „véglegeseneltűntek a történelem színpadáról”.

Maradékaik beolvadtak az őket követő népekbe.Korábban egyes orosz történészek még saját őseikneknyilvánították őket, de az általuk elvégzett „antropoló-giai kutatások bizonysága szerint a szkítáknak nemvolt ferdevágású szeme, más mongoloid vonás semjellemezte őket, tipikus europid nép volt. „Ami pedig aszlávokkal való közvetlen kapcsolatukat illeti, annaksemmiféle alapja nincs.” Írja I. B. Brasinszkij a Szkítakincsek nyomában címmel magyarul is megjelent (He-likon Könyvkiadó Budapest, 1985.) könyvében (a 31.oldalon).

A hunok nagykirálya: Atilla

Atilla tette meg az első lépést a globális világ létre-hozásához, a közös Európa eszméjéhez

Halálakor már csak lépésre volt a római birodalommeghódításától, s amennyiben a rejtélyes halál el nemragadja, ismét megkísérelte volna. De terve, hogy hunálljon a birodalom élén, halála után megvalósult: a ró-mai impérium későbbi uralkodójáról minden kortárstudta, hogy hun, Odoaker de genere Rua. Az ő példájamutatta meg más feltörekvő személyeknek, hogy ezlehetséges, s aki képes volt megfelelő szervezésre ésnépek összefogására, az szintén elérhette ezt az álmot,mint a gót Theodorik. (Míg a minden bizonnyal zseni-ális vezér, a keleti gót Alarik el tudta foglalni az örökvárost, és dinasztiát alapító célzattal fiához adta a ró-mai császár lányát, Galla Placidát, de hódítást nem tud-ta megtartani, és császári dinasztiát sem sikerült alapí-tania.)

Atilla a szüleit korán elvesztette, testvérével együttrokonoknál nevelkedett.

A legenda szerint megölte testvérét Budát, de Prisz-kosz rétor elmondása szerint Buda feleségét segítette,róla gondoskodott.

Az udvarában tartózkodó vazallus királyok és kísé-retük közül egyszerűségével, minden fényűzés mel-lőzésével tűnt ki. Míg másoknak aranytállal teríttetett,addig maga fatányérból evett, fakupából ivott. Ruhájá-nak dísztelensége mellett annak tisztaságával tűnt ki.

Hadjáratait, amely nyilván nem sokban különbözteka kor kegyetlenségeitől, az ellenséges vidékek pusztí-tásától, a települések felgyújtásától, kivétel nélkülmegnyerte.

Váratlan halála újabb hadjáratának előkészítéseközben, egyik szövetséges király lányával, Ildikóvalkötött házasságát követő nász éjszakáján történt: el-eredt az orra vére.

Temették – ahogyan a régészeti leletekből ismertszkíta vagy hun uralkodókat – hármas koporsóba. Azországos gyászt követően tetemét titkos helyre rejtet-ték. A temetést végzőket a legenda szerint, hogy sohane mondhassák el senkinek, hol nyugszik a hunoknagy királya, a sír betemetését követően legyilkolták.Sírhelye ma sem ismert.

Minden mongolok legfőbb uralkodója: Dzsingisz

Amennyiben halála meg nem akadályozza, elfoglal-ta volna a további hódítások kulcsát, Kínát is (Kínaészaki részét), s hogy ez mennyire előkészített stádi-umban volt, példa rá, hogy ez utódainak sikerült. Deennél tovább nem jutottak, s később a kezdeti egészis darabjaira hullt szét. Dzsingisz hatalmas birodalmautódai alatt különálló entitásokra darabolódott föl

A mongol embernek ugyan hagyományosan csakegy, két szótag-elemet tartalmazó neve van. De ponto-san tudják leszármazásukat, s vita esetén az általában

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 5az apa nevéből képzett családnevüket is elmondják. Amongolban, akárcsak a magyarban, elöl van a család-név és utána a keresztnév. Így Gojo, teljes nevén Gojo-ceceg Radna, Bátar: Dzsordzsín Bátarcogt, stb. (belső-Mongólia fővárosa Kökekota, ahol a két szó: kök kotazt jelenti, hogy Kék Város. A besenyők településeinekneveit a bizánciak a -káta névvel jegyezték fel. Ez atoldalék számos magyar település nevében mind a mainapig megvan, lásd: Nagykáta, stb.)

Dzsingisz dédapja Kabul törzsfőnök volt az első, akifelvette a káni rangot 1140 körül. Tehát nem igaz az,hogy családja jelentéktelen, uralma előzmény nélkülilett volna. A bordzsiginok családja legendák homályá-ba vesző dicső múlttal rendelkeztek, egyfajta királyicsaládként tartották számon őket. Kabul törzsfőnökugyanis minden mongolok uralkodója volt. Nem lehe-tett akárki, mert amikor Ho-lo-ma császárnál járt követ-ségben Csungtu-ban (Középső Főváros, később: Pe-king), saját kezűleg alaposan megtépázta az érinthe-tetlen kínai császár szakállát. (Meglehet, erős válaszvolt ez arra a kínai véleményre, miszerint a sztyeppeinomádokat „bölcs uralkodó fenevadaknak tekinti őket,nem áll szóba velük, és nem igázza le őket…”, magya-rul: sosem lesznek szövetségesek, csak levadászandóállatok. A piszkos munkát is másra kell bízni. Így esetta kínaiak bosszújának áldozatul Kabul utódja, Am-bakaj kán. A Csin birodalom vazallusai, a tatárok elfog-ták, és átadták a kínaiaknak, akik hátborzongató mó-don végezték ki: fából készült szamár hátára állított ke-resztre feszítették. A Csin uralkodó seregei a vezetőnélkül maradt mongolokra 1160 körül ma még nem is-mert körülmények között vereséget mértek. Olyannagyot és megsemmisítőt, hogy a továbbiakban nemis számoltak ezzel a népességgel. A vezető nélkül ma-radt mongol törzsek a széthullás állapotába jutottak,és más népekbe való beolvadásukkal a saját nemzetimivoltuk került végveszélybe. A kaotikus állapotbanJiszügej, Dzsingisz kán apja lett az uralkodó törzs-főnök.

Jiszügej szövetséget kötött 1180 körül a kereitektörzsével, illetve visszasegítette a kereitek egyik főnö-két, név szerint Togrul-t. (A név, mint tudjuk török, éssólymot jelent, és később Dzsingisz hétfarkas zászla-ján is a sólyom volt látható, ahogyan a Képes Krónikaszerint Atilla zászlaján is a koronás turulféle madárképe volt, és ezt viselték a magyarok is Taksony fiaGéza fejedelem idejéig.) Jiszügej és Togrul esküvel fo-gadott testvérekké váltak. (A kereitek ekkor már kétévszázada keresztények. A kereit törzs vezetője és fiais latin-görög keresztény nevet viselt: Marcus Küriá-kosz. Ők voltak annak az Európában később elterjedthírnek a valóságlapja, hogy messze Ázsiában van egykeresztény ország, és él egy keresztény király, aki meg-segíti majd a nyugati kereszténységet. A híresztelést1145-ben elsőként följegyző német püspök adta a Já-nos pap országa nevet ennek az államnak.)

Jiszügej, egy nap az Onon partjánál vadászott, ami-kor is összetalálkozott a szomszédos merkit törzs

főnökének a fiával, Csiledüvel és annak feleségével, azongiratokhoz törzsébe tartozó Höelünnel. Az addigmég nőtlen Jiszügej két fivére segítségével elkergetteCsiledüt és elrabolta annak felségét és saját asszo-nyává tette. Hat hónappal később, a tatárokkal folyta-tott csetepaté után Jiszügej visszatért táborába, meg-tudta, hogy Höelün várandós. A születendő gyermek,akiről a sámánasszonyok állították, hogy ereiben hatal-mas vezér vére csörgedez, tatár törzsfőnök nevét kap-ta: Temüdzsin néven látta meg a napvilágot, valamikoraz 1162-es esztendőben. A név egyesek szerint a mainapig beszélt török temür, azaz vas szóból származik(akárcsak Timur Lenké is), a „tömör dzsam” pedig va-sutat jelent, meg volt a magyarban is: tömörcsin, tö-mörkény formában, de nálunk ez patkolókovácsot je-lentett. A kán udvarában járt Friar Willem Rubrukszerzetes említi Dzsingisz-t egy patkolókovács fiaként,de hogy honnan jött ez az ötlete, nem tér ki rá. Ugyanisa mongol névben nincs „r” hang! (Utána született lány-testvérének Temülün lett a neve.)

Magyarul: nem tudjuk, hogy neve, amellyel az ő ide-jében, mindenki tisztában volt, mit is jelent. Azt semtudjuk, hogy az előző férj, Csiledü volt-e az apja, vagyaz új férj, Jiszügej. Igaz, ezzel akkor sem, és azóta semfoglalkozott senki. A korábbi asszonyrablás fölöttnapirendre tértek. Olyannyira, hogy Temüdzsin életé-nek nyolcadik évében az apa, Jiszügej az anya, azazHöelün ongirat törzséből kívánt fiának feleséget venni.Így esett a választása Höelün törzséből származó Dej-Szecsen lányára, Börté-re. A fiú ismerkedni, leendőapósa családjánál maradt. Jiszügej csak annyit kötöttbúcsúzóul apósa lelkére, hogy: „az én fiam fél a kutyák-tól. Rokon! Ne engedd, hogy a fiamat a kutyákkal ijeszt-gessék!” A hazafelé vezető úton azonban Jiszügej meg-betegedett és hazaérkezése után röviddel meghalt.Höelün egyedül maradt hat kisgyermekével, három éskilenc év közöttiekkel, akik közül csak négy volt a saját-ja, két másik a névtelen „kisebb feleségtől” származott.Nagyobbik fiát hazarendelte Dej-Szecsen táborából. Őmaga vadászott, gyerekei halásztak és gyűjtögettek.

A gyerekek kevés szabadidejükben egyedüli játé-kukkal szórakoztak: a birka bokacsontjából készültgöcsörtös kockával – amelynek mind a hat oldalát álla-tokról nevezték el – játszottak.

(Mint tudjuk, a hunok kedvence is a kockajátékvolt.) Temüdzsin legjobb barátja egy Dzsamuka nevűés azonos korú fiúcska lett. A két ifjú legény örök ba-rátságot esküdött egymásnak, egymás fogadott testvé-reivé, – andává – váltak.

Temüdzsin talán hasonló korú féltestvérével, Beh-terrel gyakran veszekedett. A gyarapodó viták és ve-szekedések odáig fajultak, hogy Dzsingisz, maga mellévéve öccsét, az akkor tizenegy éves Kaszar-t, lenyilaztaBehtert. Nincs vita arról, hogy előre kitervelte és ke-gyetlenül végrehajtotta féltestvére legyilkolását. Te-müdzsin a megbánásnak életében soha semmi jelétnem adta, de családja együtt maradt, és öccse Kaszarkésőbb legközvetlenebb segítőtársává vált.

Dobogó6Az esetet követő tavaszon a bordzsiginok és a taj-

csiutok megtámadták Höelün táborát. Temüdzsin avadonba menekült, de amikor az éhség kikergette, atajcsiut Tarkutaj-Kiriltuk elfogta, Temüdzsin nyakára éscsuklójára béklyót vertek. Minden nap más táborbanőrizték, aminek egyedüli oka lehetett, hogy rokonai kine szabadítsák, vagy hogy ő maga a környéket jólmegismerve el ne szökhessen. Mégis, mikor Szorkan-sira táborába szállásolták, a Vörös Telehold napján,amikor a tajcsiutok lakomára gyűltek, éjszaka megszö-kött. Visszatért családjához, ahol féltestvérével, (az ál-tala meggyilkolt Behter testvérével) Belgütej-jel pász-torkodik. Amikor lovaikat ellopják, az üldözésben Na-ku-Bajan fia, Boorcsu segít neki, aki később fogadotttestvére lesz.

Tizenhat éves, amikor visszatér Dej-szecsen táborá-ba, hogy feleségül vegye jegyesét, Börtét.

Házasságkötését követően a merkitek megtámadjáktáborát. Temüdzsin csak nehezen menekül, de elfog-ják és elrabolják feleségét, Börtét, akinek őrzését Csi-ledü öccsére, Csilger-bökő-re bízzák.

Temüdzsin kénytelen apja fogadott testvéréhez, akereitek fejedelméhez, Tooril-Ong kánhoz fordulnisegítségért. „Fejedelmi Atyjának” nevezett Tooril kétlovas hadosztályát adja, csatlakozik hozzájuk Dzsamu-ka saját törzsével és Temüdzsin kis csapata Állítólag ti-zenkétezren voltak így. A merkiteket széjjelverik, Bör-tét visszaszerzik, Temüdzsin vezéri rangra emelkedik.Börte viszont gyermeket vár, aki születése után aDzsocsi nevet kapja. Sosem derül ki, ki volt az apja,ezért aztán soha nem tekintették őt Temüdzsin igaziörökösének.

A továbbiakban Temüdzsin Dzsamuka ellen fordul,majd Tooril Ong – az ong kínaiul herceget jelent – kántis legyőzi. „Négy ebe”, Dzsebe, Dzselme, Szübötej ésKubiláj (ő nem tévesztendő össze Dzsingisz unokájá-val, a későbbi kánnal), akiket Temüdzsin emberhússaletet, és láncra verve tartja őket, mindenkit lever és el-pusztít.

1206-ban a nemzetgyűlés, a kural (a mongol parla-mentet ma is így hívják) Temüdzsint a Kék-tónál azegyesült nép vezérének nyilvánítják, és káni címmelruházzák fel és, a legfontosabb: új nevet kap, ezentúlDzsingisznek hívják. A Dzsingisz név mind a mai napigvitatott. Egy biztos, se korábban se későbben ilyennévvel senki sem büszkélkedhetett.

Azaz nem egészen. Hiszen Atilla egyik fiát is így hív-ták, Dengisziknek! De Dzsingisz volt a neve egy koráb-bi ujgur uralkodónak is, pontosabban Dengisz. Mon-golul a nagy tenger=tengis-ik. Ilyen nevű település vana mai Kazahsztánban, a lelőhelyéről a magyarok általis ismert Tengisz. A mongol mitikus világtenger a szum-dalaj, innen a tenger nagy láma neve is: dalai.

A törzsi seregeket felváltották a parancsnokuknakhűséggel tartozó ezredek, pontosabban tízezredek, atümenek.

Innentől kezdődően került Dzsingisz minden hír ele-jére, az érdeklődés középpontjába. Bizonyos, hogy en-

nek jelentőségét ő is felismerte. Saját „íródeákot alka-lmazott, a híres Je-lü családból származó Csu-caj-t.Hosszú szakáll – ahogy Dzsingisz nevezte – írta ural-kodója nevében a leveleket. Így ő a szerzője az 1219-ben Csang-Csung kínai bölcsnek írott hosszú levélnekis, de a sugalmazója nyilvánvalóan maga a nagy kán,Dzsingisz volt. A levél így szól:

„Az Ég megelégelte a végtelenségig hajszolt döly-fösséget és fényűzést Kínában. Ami engem illet, én azészaki vad vidéken élek, ott, ahol a kapzsiságnak nincshelye. Visszatérek az egyszerűséghez, a tisztaság feléfordulok, és a mértékletességhez tartom magam. Öl-tözködésemben, étkezésemben is: ugyanolyan gúnyátviselek, ugyanolyan ételt fogyasztok, mint a tehénpász-torok vagy a lovászfiúk az istállóban. Ugyanúgy aggó-dom a köznapi emberekért, mint a kisgyermekekért ésa harcosokért is, akiket testvéreimként kezelek. Százütközetben vettem részt, s mindannyiszor az élvonal-ban vágtattam csatába. Hét év leforgása alatt befe-jeztem egy nagy művet, és a mindenség hat irányábanminden egyetlen törvénynek van alárendelve.”

Aki minden létező, elképzelhetetlen hatalommalbírt, mi adhatott volna néki még több nagyságot. Nemaz arany csillogása, nem az udvar fényűzése, hanem avisszafogottság, az egyszerűség, a tisztaság, a termé-szetes emberi életmód. Aki huszonnyolcmillió négy-zetkilométeren, az akkor ismert világ szárazföldi terü-leteinek egyötödén teljhatalommal uralkodott, kiter-jedtebb térségen, mint ma bármely ország területe

Amíg katonái „feladatukat” végezték, ő a három-százezer lakosú Buharában (Bokharában, ahonnannem csak a szőnyeget ismerjük, de zéró-t (a sifr=üresszóból), az algebrát (az al-dzsebr=integráció) a zenit, anadir, az azimut, az alkémia (az al-himija szóból), azarab számokról nem is beszélve) a mecsetben szónok-latot tartott. A mennyiségeket és a minőségeket, aszámarányokat és az eredményeket tekintve nyilván-való lehetetett, hogy a nagy győzelmet az Ég támoga-tása adta. A legkiválóbb 190 helyi lakosnak és a leg-gazdagabb 90 kereskedőnek tartott beszédébenDzsingisz a felettük aratott meglepő és megdöbbentőgyőzelmének az alábbi magyarázatát adta:

„Ó emberek, nagy bűnöket követtetek el, s a leg-nagyobb bűnöket éppen a legnagyobbak követték elközületek. Ha azt kérditek tőlem, mi a bizonyítékomerre, azt válaszolom: mert én vagyok Isten büntetése.Ha nem követtetek volna el nagy bűnöket, Isten nemküldött volna rátok büntetésül…” (Atillát is a bűnökmegtorlására küldött „Isten pörölyeként” emlegették)

A hihetetlen győzelmet a hadtörténelem egyik leg-meghökkentőbb kalandja követte, egy 7500 kilométe-res vágta, amelynek a végén a mongolok először talál-koztak a nyugati keresztény világgal. Szétverték a grúzhadsereget, megütköztek a Kuthen (Kötöny) kán vezet-te török kipcsak haderővel (akiket az oroszok polove-ceknek, az európaiak kumánoknak, a magyarok ku-noknak, a mongolok hongornak, azaz fakónak nevez-nek). (A fakó ló neve az angolban midmáig pale, a

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 7német nyelvben fahl, falb.) Eljutottak a Krímbe, ahol avelencei kereskedők szövetséget, vagy inkább üzletetkötöttek velük, és ellenfelük a genovaiak ellen küldtékőket. Szübötej a genovaiakat kifüstölte Szudakból,majd visszafordult a Donhoz, hogy a bolgárok ellenvonuljanak. Szembe találkoztak az orosz fejedelmekcsapataival, a Kurszkból, Voljanszkból, Kijevből, Cser-nyigovból, Szuzdalból, Rosztovból összegyűjtött ha-dakkal. 1223 tavaszán az orosz fejedelmek nyolcvan-ezres serege, amelyet a kunok több tízezer fős lovas-sága egészített ki, üldözőbe vette a mongolok 20–25ezer fős hadát. A tíz napon át menekült mongol had azönbizalmában nap mint nap erősödő, szervezettségét,hadrendjét folyamatosan elveszítő orosz seregek elől.Május 31-én a Kalka folyó mellett megfelelő helyrecsalva megsemmisítő vereséget mértek az elbiza-kodott orosz seregekre. Ezután 700 kilométert tettekmeg észak felé, hogy a mai Kazán, a hajdani MagnaHungária környékén Bulgar és Szuvar vidékét is el-pusztítsák. Az eseményeket nem ismerjük, csak annyittudunk, hogy itt a mongolok elszenvedték első ésegyetlen vereségüket. Az őket itt ért megaláztatást nemfelejtették, és amikor tizenöt évvel később vissza-tértek, mindenkit megöltek és mindent elpusztítottak.

A Disznó évében, 1227 tavaszán, győzelmeket győ-zelemre halmozva, a tangutokat leverve, és a Hszih-szia birodalom tönkretételén igyekezve, Hszihsziabeígért kapitulációjára várva a Liupan-hegyektől délre,egészen közel a Csin-Szung határhoz Dzsingisz várat-lanul megbetegedett.

Csin államát elfoglalta már, Hsziahszia uralkodójaaudenciára járul Dzsingisz elé. De nem engedik oda,hanem kivégzik. Ezután Dzsingisz elhuny, 65 éves ko-rában. Az egyik legenda szerint elveszi a kivégzett ural-kodó gyönyörűséges özvegyét, Gürbelcsin-t. A nászéj-szakán az asszony – akit nem motoztak meg kellő ala-possággal – megsebesíti Dzsingisz testét, amitől a kánelgyengül, és a szédülés keríti hatalmába. Az asszonyvízbe fojtja magát. Dzsingisz felszáll atyjához az Égbe”.

Sok más változat is létezik. „Hová lett Dzsingisz kán? Nem halt meg. Ami

történt, az a következő. Dzsingisz álmában vörös vértés fehér havat látott; a vörösnél is vörösebbet, a fe-hérnél is fehérebbet. Hívatta bölcseit, hogy fejtsék megaz álmát. A bölcsek azt mondták, hogy az álom a világösszes hajadonjának legtündöklőbbjéről szól. Dzsin-gisz ezután összehívatta valamennyi hűbéres népét, ésmegkérdezte tőlük, hol van a legtündöklőbb hajadon.Azt válaszolták, hogy igen, létezik ilyen elbűvölő te-remtés. A Vörös Fal Városában él, Tangut-ország kirá-lyának a lánya. Dzsingisz ekkor követet menesztett, ésmegkérte a királylány kezét. A Vörös Fal Városánakkirálya így szólt a követhez: „Igen, ha Szent Dzsingiszkéri a lányom a kezét, akkor oda kell adnom”. Titok-ban azonban azt mondta a lányának: „Itt egy kés, nagy-on kicsiny és nagyon éles. Rejtsd el a ruhádban, ésamikor eljön az ideje, tudd, hogy mit kell tenned!”Ezután a lányt elvitték Dzsingiszhez, és Dzsingisz be-

ment hozzá, hogy vele háljon, de amikor melléje fe-küdt, a lány elővette a kést, és kasztrálta őt. Dzsingisza fájdalomtól felüvöltött, és az emberek besiettek, deDzsingisz csak ennyit mondott nekik: „Vigyétek ezt alányt; aludni akarok!” Dzsingisz elaludt, és soha többénem ébredt föl…”

Az idő múlásával sem akarta elfogadni a nép isten-királya halálát természetes jelenségként, és a tragédiátegyfajta sámsoni történetté alakította át egy idegenasszony bevonásával. A lélektani szükségletet elégítet-ték ki, hiszen a földöntúli hatalom elvesztése valam-iféle magyarázatra szorul, idegen kéz nem győzhettele, más hatalom nem gyűrhette le, emberei ármányasem árthatott neki, csak női csalfaság vezethette félre,csak női képmutatás és gonoszság, egyfajta ördögi erőkerekedhetett rajta fölül. Az egyéjszakás hitvest a Sár-ga-folyóba fojtják, mely folyót a mongolok a mai napigis a Kánasszony folyójának nevezik.

A nagy kán tetemét ezer kilométereken át tartó,erőltetett menetben vitték titkos, sokak által azóta iskeresett, de mindmáig senki által nem ismert temetésihelyére. Útközben többek által rögzített eseménykéntmindenki megöltek, mondván: „eredj, és szolgáld ura-dat a másvilágon!” Mert szilárdan hiszik, hogy minda-zok, akiket ilyen módon leöltek, szolgálni fogják azelköltözöttet a másvilágon. Ugyanezt cselekszik a lo-vakkal is… (Leírja ezt az arab Rasídaddín éppúgy, mintMarco Polo, de megemlékezik a temetés alkalmával azágyasok és rabszolgák leöléséről és a kincsek el-temetéséről a holland Rubruk és Dzsuvaini is.

(Ugyanezt tartja a legenda Atilla temetéséről és amagyar mondában Lehel vezér is azért öli meg sajáthalála előtt a német császárt, hogy szolgája legyen atúlvilágon.)

Az európai seregek találkozása a mongol hadakkaleleve félreértésen alapult. Számbelileg láthatóanfölényben voltak. Túlzott elbizakodottságban, szem-mel láthatóan szebb, díszesebb fegyverzetben, gyö-nyörű lobogó színes zászlók erdejében, fényes páncé-lokban, kidolgozott stratégiával, lenéző mosollyal néz-ték az ázsiai barbár hordát. Fogalmuk se volt azokszervezettségéről, harci szelleméről, fegyelmezettségé-ről, kíméletlenségükről, fegyvereik minőségéről éshatótávolságáról. 1241 április 9-én Liegnitztől tíz kilo-méterre Henrik herceg a Német-római Szent Lovagrendlovagjaival megszemlélte a mongol sereget, és úgydöntött, hogy nem osztja meg a könnyűnek tűnőgyőzelem dicsőségét a hozzá lóhalálában igyekvő Ven-cel cseh királlyal és ötvenezer katonájával. A magaötvenezres seregével megrohamozta a mongol hadat.A megfutó mongolok után eredő, civakodó vezérekvezette, súlyos páncélzatukban egyre nehezebbenmozgó, nagy terhük alatt hamar kifáradó lovakon egyrelassuló, hadrendjüket felbomlasztó üldözők könnyűpréda volt a vasfegyelemmel összetartott, gyerekko-ruktól folyamatosan képzett, minden hadjáratábangyőző, a gyávaságból megfutamodást nem ismerő, amegfutamodást taktikai célból számos gyakorlaton

Dobogó8kipróbált mongol hadnak. A csatatéren maradt holtana herceg és negyvenezer katonája és a lovagrend szí-ne-virága. A mongolok főserege, hogy hírt kapott azészaki szárny győzelemről, onnan 450 kilométerre,Muhi pusztánál április 10-én megsemmisítő vereségetmért a magyar királyság seregeire, és bár keresték ésüldözték, de a királyt minden igyekezetük ellenére semsikerült kézre keríteniük. De Közép-Európa erőit amongol had nem egész négy hónap alatt fölmorzsolta.Egy év után, ahogy jöttek, mintegy varázsszóra eltűn-tek (akkori szóhasználat szerint: kitakarodtak) azországból. Ma már tudjuk, hogy a hirtelen visszavo-nulás oka Ögödej nagykán halála, és az ezt követő kán-választás volt. A hír tíz nap alatt ért a Kárpát-me-dencébe Karakorumból. (Ami sebességet – onnan –még a mai posta sem tudja!) Az üzenet vételét köve-tően a félelmetesen fegyelmezett mongol hordákegyszerre és sietve visszaindultak ázsiai legelőikre.

Összegezve: 1. Mindhárman uralkodói családbaszületnek, felmenőik időtlen idők óta uralkodók voltak.

2. Ateász fiatalkorát nem ismerjük, de Atilla és Dzsin-gisz gyermekkorában fél-családban, kitaszítottan nevel-kedett, árván nőtt fel. Nevelkedésük során külön neve-lésben nem részesültek, de személyes tapasztalataik ésrátermettségük alapján válhattak nagy uralkodóvá.

3. Előbb rátermettségük, rámenősségük miatt vál-nak uralkodóvá, amit később származásuk is igazol.Birodalomszervezésük a teljes egyeduralkodáson, ateljhatalmon alapul, földi hatalmukat az égiek iga-zolják. Állandó harcban, háborúkban, hódító hadjára-tokban élnek, hatalmas hadsereget tartanak állandókészenlétben, birodalomszervezésük egyik alapja (akereskedelmen illetve a kereskedelem egykézbentartásán kívül) a hadsereg és annak szervezése illetveszervezettsége.

4. Ateász életének ezt a részét nem ismerjük, demind Atilláról, mind Dzsingiszről állítják, hogy testvére-iket megölték. (Atilla állítólag uralkodótársát, Budát,Dzsingisz pedig féltestvérét, Behtert vagy Beztert ölimeg. Családjuk ennek ellenérre is együtt marad, úgytűnik, hogy a rokonság nem kívánta megtorolni az ese-tet, sőt még inkább úgy tűnik, hogy egyetértett azzal.)

5. Mindannyian azzal váltak legendává, hogy – bárhatalmuk megkövetelte, vagyoni helyzetük megenged-te, hogy tetőtől-talpig aranyban járjanak – egyszerűéletvitelükkel, már-már szegénységnek tűnő egysze-rűségükkel, de feltétlen és szokatlan tisztaságukkaltűntek ki környezetükből. Egyszerű öltözetben jártak,lovukat saját maguk gondozták – ezt Ateászról is tud-juk – fakupából ittak, mértékletesek voltak.

6. A mai értelemben véve a legnagyobb zsarnokokvoltak, totális teljhatalommal bírtak, és azt senkivel

meg nem osztották, de gyengédek voltak gyerme-keikkel, különösen az utódjukul választottal, akit gon-dosan neveltettek. Hatalmuk gyakorlásának egyik fon-tos elem volt, hogy az általuk utódnak jelölt leszárma-zottjukat elismertessék.

(Ateász utódlását nem ismerjük. Atilla és Dzsingiszesetében az ősi szokás megszakításának, szándékosmegváltoztatásának lehetünk tanúi. Az ősi szokás azvolt, hogy az uralkodó nemzetség mindenkori legráter-mettebb, többnyire legidősebb tagját választották ural-kodóul, nem az egyenes ági öröklés, hanem az úgyne-vezett senioriátus (a latin senior, azaz öregebb ural-kodói jogának öröklődési) elve érvényesült. Még akkoris, ha a megszülető utódnak szándékosan olyan nevetadtak, amely neve szerint is jelölte az uralkodói mél-tóságra. (Lásd Szent István „ellenlábasának” a neveVazul, azaz Baszileosz volt, ami eleve uralkodói név,míg Vajk „csak” a Sztephanosz, azaz késői névadásaszerint „a koronázott” nevet kapta. István fiának szüle-tésekor Emreh (korai magyar névalakja szerint Emér,azaz a mai arabból is ismert emír), azaz „úr” nevetadták. Atilla és Dzsingisz is szakítani kívánt ezzel az ősijogszokással, és saját gyermekeik közül választották kiutódjukat. A választott fiú – a történelem tanúsága sze-rint – csak akkor foglalhatta el, és tarthatta meg ural-kodói méltóságát, ha apja, a korábbi uralkodó jól meg-alapozott birodalmat hagyott hátra örökségül, és hautódjának volt annyi erős és elkötelezett híve (nyilvánaz apa érdemeire és az onnan származó vagyon meg-tartásának ésszerű szándékával), akik hozzásegítették,hogy uralmát megtarthassa. Előbbiek hiányában azuralkodói tanács, maguk a nemzetség vezetői (és/vagya vazallusok tanácsa) összegyűlve új uralkodót válasz-tottak. Más esetben – és ez volt a történelem folyamána leggyakoribb – általános küzdelem indult meg atrónért, és a legerősebbnek bizonyuló foglalta el azt.Általános mondás volt az, hogy csak az a kéz, amelymeg tudja markolni a kardot, csak az tarthatja meg ajogart. V. István – ma sem tudni, mi módon bekövet-kezett –halála után még nyolc élő férfitagja volt az Ár-pád-háznak. Valamennyien erőszakos halállal múltakki az árnyékvilágból, s csoda, hogy tudtak találni egytávoli, oldalági leszármazottat: III. Andrást.)

7. Bizonyosan voltak kisebb-nagyobb csetepaték,akár több is, amit elvesztettek, vagy kérdéses lehetetta győzelem. De minden jelentős csatájukat megnyerték, minden háborújukban győztek, és ellenfele-iket legyűrték. Nagy és teljes diadalmakat arattak. Csakaz utókor és a legyőzött ellenfelek történetírása próbálszépíteni, vagy éppen hamisítani ezen. (A legszem-léletesebb példája ennek a katalaunumi ütközet, aholaz ellenfél egyik vezére a csatatéren meghal, a másik asötétség beálltával serege maradékával elmenekül.Atilla seregével a csatatér birtokában marad, ahol azelesettek tetemeiből és az ott maradt hadiszerekbőlgyőzelmi máglyát gyújthat. S miután a római birodalomegyedüli lehetséges szövetségeseit megsemmisítette,

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 9a következő évben, Katalaunum után hat hónappal Ró-ma kapui előtt áll seregével. Ő lenne a vesztes. Hát holvannak a katalaunumi győztesek? Feltámadtak alemészárolt hun harcosok? Hol van Aetius? Történé-szek!)

8. Ateász hadjáratban, harcolva esik el. Atilla had-járatból visszatérten és újabb hadjáratra készülve halmeg. Dzsingisz hadjáraton hal meg.

Atilla és Dzsingisz is nászi ágyában, új feleségével,egyik vazallus királyuk lányával elhált menyegző éjsza-káján hal meg. Mindkettejüknek orra vére folyik, vagyvalamilyen más mitikus vérzés következtében halnakmeg.

9. Nagy ünnepélyességgel ismeretlen helyre teme-tik. A temetés után – a legendában erősen tartja magát– hogy a temetésen résztvevőket, hogy „a sír helyét so-ha meg ne tudja senki”, legyilkolják. A szkíta királysí-rokban a régészet igazolta az emberáldozat meglétét.

10. Atilla és Dzsingisz sírját temetésük óta folya-matosan keresik, de mindmáig meg nem találták. Is-meretlen helyen nyugszanak.

De nem nyugszanak az alakjukat övező legendák, aróluk szóló történetek, a rájuk történő hivatkozások,tetteik felidézése. Számtalan könyv szól és több filmkészült személyükről, cselekedeteikről. Emlékük nemenyészik, mindmáig léteznek népek legendáiban,mindmáig élnek utódnépeik szívében.

(Csak mint további érdekes adalékot idézzük az ÚjMagyar Nagylexikon címszavát (a IV. kötet 462oldaláról):

„Börte csino<mongol `szürke farkas`>: törzsalapítóős, Dzsingisz kán mondai ősapja a mongol mi-tológiában. A XIII. századi krónika, A mongolok titkostörténete (m. 1962) szerint „az Ég rendelésébőlszületett”. Felesége egy rőtes szarvasünő (Ho Maral)volt. Átkeltek a Tenggisz taván, megszálltak az Ononfolyó forrásánál, a Bulkan-kaldun hegyénél, ott szüle-tett meg fiuk, Batacsikan. Börte-csino alakja tote-misz-tikus (>totemizmus) és az égi származásról szóló mi-tologikus elemeket egyesít. A farkas és a szarvas (szar-vasünő) a mongol törzsek legősibb totemállatai közétartozik.”

Vesd össze a magyar mondával, amelyben az égküldötte héja formájú madár, az ősi török togrul, ma-gyarul: turul ejti teherbe álmában Emesét, ahogy Ano-nymus leírja.

Az Emese név az urali eredetű magyar „emse”, `nős-tény, anya`szó kicsinyítőképzős változatából szárma-zik. Jelentése egyben szarvasünő. (288 oldal.)

Mert ide kívánkozik, de itt, a csak jegyzetben em-lítem a meg nem fejtett név, a Dzsingisz-Dengizik ere-detének és jelentésének egy lehetséges magyarázatát.

Számosan ismerik gyermekkorukból a kiszámolósversikét, az Országos Játékmúzeumnak is nevet adó

szórakaténusz gyerekmondókát: „Antanténusz, szóra-ka-ténusz, Szóraka tikitaka ala-bala bambusz.”

Ennek a gyerekmondókának az eredeti szövege egyősi szumír naphimnusz, az eredeti szövege szerint: An-ta Dunguz, Szur, raga Dunguz, Szur, raga, digi-daga,Ala-bala Bambúz. Fordítása: Kelj fel (az égre) Dunguz!Szülj reggelt (fényt, szökkenj fel) Dunguz!

Szülj reggelt, ébredj, terjedj!Vágjad, üssed (pusztítsd) Bambúzt!Falkenstein és W. v. Soden, akik ezt a himnuszt

megtalálták és lefordították – nem tudván, hogy ha-zánkban, mint kiszámolós gyerekmondókát a mai na-pig is éneklik a gyerekek – megjegyzik, hogy a him-nuszt éneklő Dumuzi (a szumír Dumuzi, azonos azakkád Tammúz-zal) ajkára adja. Dumuzi a mitikus kirá-ly és pásztor, Inanna odaadó hódolója, a pásztorokoltalmazója.

A hun korban – Pass László szerint – Dunguzként,Dunguzik-ként szerepel, amely dun-guz értelembenszállás-védő, hon-védő szereppel ruházza fel a Napot.

Gyermekmondókánknak van a jelenben is folyta-tása: Bambúz, a fény-ölő, a sötétség szellemeként sze-repel még ma is Székelyföldön, gyermek-ijeszgetőként.A szumír Dumuzig – az akkád Tammúz – tisztelete ismegvolt a legutóbbi időkig a székelyeknél, ahogyan aszumír szarvasistenség eredeti nevét is csak a magyarnyelv őrizte meg napjainkig Doromó, Durumó alakban.Heltai Gáspár krónikája még Damasek istenségként írtróla, akinek tisztelete a székelység körében a legutób-bi időkig megvolt.

Ahogy mind a mai napig megvan népdalrefrénkénta zoroasztriánus megváltók neve, Husedárnak és Use-domnak a neve a Huzsedáré-huzsedom refrénben,vagy ahogy éneklik a dúli-dúli a réten refrént is mind-máig, anélkül, hogy értett lenne jelentése.

Arany János még tudta, amikor azt írta, hogy: Pusztaföldön, sík fenyéren, zene hallik sötét éjen…

Lyányai Belárnak Dúlnak, tündérséget ott tanul-nak…

A krónika szerint Atilla király címere egy turulféle madár volt,koronával a fején. Ezt a jelvényt viselték a magyarok a

lobogójukon, egészen Toxun fia Geycha fejedelem idejéig.Dzsingisz kán zászlaján is koronás sólyomféle madár volt. Ilyen

koronás sólyom csücsül a Tákosi templom padjának karfáján is. Aképen a nagyszéksóstói hun fejedelmi temetkezésből származó

ékszer töredéke és az ún. Gizella fibula – transzlucid-zománcos –sólyomalakja, illetve annak koronás feje - külön kiemelve -

szemlélhető. A hun és a magyar ékszer koronás madarai között azegyezés több mint meglepő, egyenesen elgondolkoztató.

Dobogó10

2011. végén a Dobogóban Rőczei György tollábólmegjelent egy írás, mely első magyar nyelvemlékünk,a Halotti beszéd YSA (isa) szavának új értelmezéséről,mint a kettős lélekhit emlékéről szól. Meggyőzőenérvel a mellett, hogy a magyar szöveg (és tanulságul amagyar névhasználat) milyen – eddig fel nem tárt – tar-talmakat hordoz. Minden szavával egyetértünk (már aképi illusztrációival így kevésbé – bár tágabb értelem-ben az energiák szétugrása a fejékeken, stb. csilla-gászatilag a Kos, keleti zodiákusban Kutya erők griffes-holdházaként, a szárnyaló égi lélek, földi életerő jele islehet). Csak kiegészíteni szeretném itt a hivatkozáso-kat. Mint „mezei” néprajzos már én is hosszú évtizedekóta gyűjtöm a morzsákat népünk hitvilágáról, és arra ameggyőződésre jutottam, hogy nem csak a XII. száza-dig őrizte (a Halotti beszéd a Pray kódexben) e foga-lom magyar emlékét, hanem a palócok majd ezer év-vel tovább, máig (XXI. sz.) használják!

Kéziratban lévő egyik könyvem részletével bizonyí-tanám mindezt, ami előzőleg a káromkodás „Ebadta”kérdésével foglalkozik – s utána az Istenfa nevű nö-vény létét vizsgálja.

…Feltehetjük tehát, hogy a kereszténység, azaz azördög fogalmának megjelenése előtt nem jelenthetettrosszat, és istenkáromlást az eb emlegetése.(Utána vi-szont a legkeményebben büntették!) Mint ahogy ne-künk magyaroknak Atilla emlegetése sem jelentrosszat, és a gonoszt megtestesítő „kutyafejű” rémet.Bár a – végül pusztítást hozó – tatárokat már mi is ku-tyafejűnek tituláltuk, úgy mint később a törököt: „eb-hitűnek”, „eblelkűnek”, mégis a türkök-hunok vonalánkell tehát tovább kutakodnunk, bővebb írásos forrá-sok híján Kelet felé.

„Kutyafejjel ábrázolt szentet: Szt. Kristófot is. (…) akeleti egyházban az V. sz. óta tiszteltek. Kristóf nevűvértanú legendája szerint egy emberevő, kutyafejűmesebeli néptől származott… Kristóf nagy erejű óriásvolt, aki a leghatalmasabb úrnak akart szolgálni. Acsászár, király, (…) az ördög szolgálatába áll, (…) majdKrisztust veszi a vállára”1 – mint révész. A történetet in-nen már ismerjük. A mesebeli, keleti, kutyafejű népetnem?!

Mit mond a régészet? „A hun temetkezési szokásegyik különlegessége az volt, hogy a sírba, az embermellé egész kutyát, vagy kutyafejet és lapockát he-lyeztek. Ilyen mellékletek az Ilmin-völgy 45, 46, 50,53, 58. sírjából, a Cseremuhov völgyben, SzonignoHajrhannál, Hirgiszt Tolgojnál, Tevs-hegynél, a MorinTolgoj valamint az Eg-folyó Burhan Tolgojnál lévő 60,

69. sírból, valamint a négyszögletes sírokból és az É-kí-nai területeken lévő régi hun emlékekből kerültek elő.Kutyával való temetkezési szokás legkorábban a Baj-kál-tó környéki neolit korból került elő.” 2

Európába is a hunok hozták azt a legendát, hogyAtilla a kutyától származott – tegyük hozzá, hogyÁzsiából. Itt, az ellenséges Vatikánban azonban tipiku-san félreértették ennek is a lényegét. „Az itáliai hagyo-mány szerint – A. N. Veszelovszkij idézi – a magyar ki-rály, aki a bizánci trónörököshöz akarta feleségül adnia lányát, egy bizonyos időre toronyba zárta őt, hogymegóvja a szépségét fenyegető veszélyektől. Az tör-tént, amire nem számított: a királylány megfogamzottegy kutyától, amely vele együtt a toronyban volt ésmegszülte Atillát. Ezzel a tudósítással összhangban azitáliai ikonográfia a hunok vezérét kutyafülekkel ábrá-zolja. A. N. Veszelovszkij szerint az itáliai papok gya-lázatként rótták fel azt, ami kezdetben közömbös volt,avagy tisztességnek tekintetett. A papok Atillában akutyafejűek, Góg és Magóg előfutárát látták.” 3 A hunAtilla nagyapja ezek szerint magyar király volt? Ezolyan, mint egyes népmeséink, ahol az öreg királytoronyba záratja a lányát. Csakhogy a nomád hunok(vagy magyarok?) honnan vettek tornyot – vagy mégisvoltak váraik? Az olaszoknak e kérdések nem számí-tottak. És a kutya miért? Hattyútól teherbe esni nálukis szokás… (Léda), s ez antik példa nem szégyene azolaszoknak?!

A magyar népmesében (pl. a Szőlőszem királyfi c.mesében) a toronyba zárt királylány egy szőlőszemtőlesik teherbe, amire rácsudálkozott. A szőlőszem nő-növekszik és egy csodálatos (fénylő) kisbaba kereke-dik belőle – ezt mi keresztények szűzen fogantatásnakneveznénk, de szőlőről lévén szó, akár manicheistafénymag megtestesülésének is. Hogy a hun történet-ben kutyától származó a nagy hadúr, Atilla, annak is aza jelentősége számunkra, hogy nem az a kutya terem-tette, hanem csak tőle származik! „Sem a sémiek, semaz indoeurópaiak, sem a finnugorok körében nemövezte tisztelet a Kutyát” – írja tanulmányában a fentis idézett kazak szerző, aki valószínűleg türk szárma-zású, így hitelesen tovább sorolhatja a türk hiedelemadatait. „A türkök azonban nem sok idővel azelőtt úgyviszonyultak ehhez az állathoz, mint istenséghez, mí-toszokban tőle származtatták magukat, s a nép fölötthatalomra jutott nagy főnökök a szülők által adomá-nyozott nevüket erre a rangnévre változtatták: Kutya.(…) Az eredetmondák a türkök ősszülőjének rangjáraemelik a kutyát (később a farkast). A kirgizek például aVörös Agár (Kyzyl Taljak) utódainak tartják magukat…Egy másik kirgiz legenda szerint a hercegnő és negyven

A lélekhit kérdéséhezM. PAPP GIZELLA

1 A keresztény művészet lexikona. szerk.: Jutta Seibert. Budapest,1986. 184.

2 Zagd Batszajhan: A hunok régészete, néprajza és története. Turán,2006/2. 120.

3 O. Szülejmanov: Sumer és Ázsia. Garfield, USA. 1977. 101.

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 11lányból álló kísérete megkóstolta a fehér habot azIszik-Kul tó partján, s váratlanul mindannyian anyánakérezték magukat… „Fehér hab” kirgizül „ak kobok”. s atobolszki tatároknál a mondabeli hős-előd: „Ak-kobek”(Fehér eb)…”4 És így tovább. O. Jakinra hivatkozvamegtudjuk még ugyaninnen, hogy az ujgur kánok ős-atyja is a hun fejedelem toronyba zárt lányától szár-mazik, és farkastól. A kínai évkönyvek pedig közlik,hogy az ótörökök zászlaján farkasfej volt – nemzetségijelképként – azaz ezt követték! Vezéreik is „az ég fiai”voltak.

A farkas és a kutya (ereje) a keleti népeknél asztrálisszinten, azaz égi mivoltában a mi Kos csillagképünkenergiáinak felel meg a Zodiákusban, amelynek idejeeljővén a Nap van erőben (tűz elem) és a Mars otthon.Ezek a harcias népek, mint a hunok is, nagy hőseiketha a Naptól vagy Kutyától származtatják, ilyen csillagál-lást sejtetnek bekövetkezni. Tehát ha valamely uralko-dó a Kutya jegyében született, az a legsajátosabb tulaj-donságokkal, mondhatnánk Mars-i erőkkel bír. Nyilvána Mars, a vörös bolygó, de a Hadisten is nekik nemilyen néven, hanem valami attribútumon, pl. az Istenkardján keresztül jelenik meg, amit Herodotosz szerinta szkíták is „imádták” – holott egy leszúrt kard utaltcsak erre a jelre. A Kos (Kutya) is a harciassága miattkerült az évkezdő hely névadójának – de Keleten be-helyettesítendő a kutyával-farkassal, mint hős-őssel is!Hogy a hős nemzetség a mítoszokban ennek az égierőnek a jegyében születik, az az égen a Halakból (ha-lálból) a Kosba való átmenetet, a kezdetet (év kezdeteis nálunk) jelenti egyben, amivel a Zodiákus csillag-képei közül a Szűz áll szemben, majd a Mérleg. AzÁzsiáig meglévő népmese, mely a Szűz házába (tornyá-ba) hozza be a kutyát (Kost), ezt az együttállást kép-letezi eldöntött, ítélet (Mérleg) helyzetben. (A Mérlegbejutott hős, s a nép további sorsa, a „hősének” vagynépmese történése is asztrológiailag eldöntött tény.)

Nyelvészeti alapon – idézett művében Szülejmanovkifejti – a kipcsak nyelvben a vadászkutyák változatai:isz-pak (iz-bak) stb. alakok. (A kipcsakokról: „egy any-nyira mozgékony nép, mint a kipcsak, az orosz év-könyvírók számára a ’polovec’ gúnynéven volt isme-retes, a bizánciak számára pedig mint ’kuman’. Csu-pán az Oroszország, Bizánc és Kaukázus területén le-zajló eseményekben résztvevő ezen nomádok vezérei-nek névegyezése enged arra következtetni, hogy egynépről van szó.”5) Felhívják továbbiakban a figyelmün-ket az isz-iz előtagra, amit a szerző tovább követ iráni,asszír írásokban és az oguzok 24 nemzetségének ne-vén, pl. is-oguz (ics-oguz) – valamennyit kapcsolatosana kutya jelentéssel. Az isz-bak „nyomkereső kutya”nyelvjárási változata az ízbaek (Üzbaek) – így hívták azAranyhorda kánját. Ma is népnév: pl. az üzbég, minde-gyikükben benne rejlik az íz tag. (Az országok nevepedig máig Üzbeg-isz-tán, Türkmen-isz-tán, stb, s a mi-

énket is úgy hívják ők, hogy Magyarisztán.) A türk nyel-vekben a „vezérkutya” kan-isz, kan-is (ragadozó) alakjaőrződött meg a kán, kagán rang-jelzésekben, ami lati-nul a canis (kutya, Kos csillagkép) terminológiában isbenne van, de Kan-is-ka uralkodó neve is ebből szár-maztatható, mint – talán nem véletlenül – a csillagképnevek is.

Mi pedig az iz-is tő kapcsán az isten-káromlássalkapcsolatban figyeltünk fel (a magyarban a kutya dom-inanciáján túl) az eddig nem említett átok, vagy károm-lás-fajtára: „A legtöbb az istenkáromlási per (…) vezetvalamennyi között Borsod megye, melynek palócságaközött ma is annyira el van terjedve az iz-zel való ká-romkodás.” 6 „Hogy az íz egye meg!” „Tépjen szét azIz!” – szitkokban megszemélyesítve van valami rossz.A néprajzi lexikonban betegség-névnek vélik az ízt, bár„a népi gyógyászatban már nem használatos, csak szi-tokban”7 amellett, hogy a rokonsági fokokat is ezzel aszóval jelölik a magyarok. Az íz a hétköznapi nyelvbenmindenféle résznek a megnevezése,8 ha ízzé-porrá tö-rik valami, vagy ha minden ízemben reszketek is, s azizületek kapcsán betegségek megnevezése is. Az íz-izlelés is a rész-jelölő alapjelentésből fakadhat, hiszenaz étel egy kis részét kóstoljuk meg, ha tudni akarjukmilyen ízű. Az idő részének jelölésére is alkalmas: kétízben… stb. jöttem ide pl. Ugyanez a logika vonatkozikmint emberi részre, a rokonság jelölésére: az ősökrőltényleg mindnyájan úgy beszélünk, hogy heted-iz-iglenszámon tartjuk Istenhez megtért őseinket, azt, aki íz-igvérig magyar! Mondhatnánk: a magyarság az Iz-ig vezetivissza szárma-zását, vérvonalát! (Can-iz–ig férfiágon, aKutya csillagképig.) Valaha az íz-t ismerhette az egészország, mert még 1937-ben az Ormánságban is em-lítődik: „Micsoda íz hajtotta ezt?” – a bűnbe, halálba.9

A palócok ma is használják – bár óvatosan, s inkábbcsak a nők.10 Az iz mindenképp a részünk, mert aminem ízesül a világban az nem illeszkedik, nem szerves.Szép lenne, ha e rész iz-tent, azaz az Istenből kivettrészünket jelölné nekünk is!

A népmesékben a sárkány mondja: „ki vagy te em-ber-izik?”, azaz az emberek közül való, a magyarság,„emberiség” része! De az íz az istenkáromlásban mamár mint rossz, mint átok, mint kór szerepel – mégismegszemélyesítve. A kérdéssel foglalkozók „a finnugoreredetű szót a lélek elképzelésekkel is kapcsolatbahozták” – írja a Néprajzi Lexikon, s valóban: Varga Zsig-mond az ural-altaji nyelvekből a vogul–osztják is =árnyéklélek, élet értelmet idézi azzal, hogy „a finn nyel-vekben pronomiális, de még helyreállítható jelentés-ben.”11 Hogy finnugor-e, annak ellenében később pél-

4 O. Szülejmanov i.m. 99-100.5 O. Szülejmanov i.m. 97.

6 Makoldy i.m. 174.7 Magyar Néprajzi Lexikon 2. Budapest, 1979. 655.8 Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára. Budapest, 1867. 631.9 Kiss Géza: Ormányság (A magyar néprajz klasszikusai) Budapest,

1986. 196.10 Dejtár környékén mindennapos ma is. (2011.)11 Dr. Varga Zsigmond: Az ősmagyar mitológia szumír és ural-altaji

öröksége. San Francisco, 1956, reprint: Budapest, 1999.

Dobogó12dálózunk. A lélekkel kapcsolatban azonban a magyarátlép egy határt – más minőségben értelmezzük, ha(mint Ballagi) azt idézi: „Elválik az íny a fogtól = Íz esziaz ínyét”– konkrétan, animisztikusan. A káromkodá-sokban ugyanígy tagozódik be az Isten neve is, mint azíz a palócoknál „Az íz verje meg”- ben, ma átokként.Az ördöggel egy sorban: „Az íz egyen meg, az ördögmennyit teremtett belőled!” – egy szöveggyűjtemény-ben a léggyel kapcsolatos kifakadásban találjuk így.12

S éppen a (törökös13) palócok között maradt meg a fo-galma épségben, egyenértékűen az istenkáromlással –de mégis mint a „kutya-teremtette” ősökkel, hetven-hetediziglen, most talán éppen a régi (ezért pogány-nak, rossznak minősített) Istenünkkel kapcsolatosan!Varga Zsigmond ugyanis a szóelemzést a szumér zi, si= árnyéklélek, élet szóval veti össze, bár magyarul ő isbetegségnek (rák) értelmezi. „A ziz” – ahogy mondják–, miért jelentene ilyen szörnyű betegséget, amikor „atörök nyelvjárásokban is a san, son = árnyéklélek, élet;a kínaiban Shen = égi lélek; a japánban Shin-to = az is-tenek útja.”14

Az újabb adatok arról adnak hírt, hogy Palócföldönmáig hallani az íz-es (jóízű?) káromkodást! De főlegöreg asszonyok használták – még a ma élők nagy-mamája is – mert érdekes módon az Íz említését nemtartották bűnnek. Zöngésedett változatú alakja: „A zizegye meg!”15 Betegség okozójának vélik e mondást(ezért tartják sokan, mint fenn, az ízt betegségnév-nek), pedig a mondás amolyan átok inkább, s átokkéntokoz megbetegedést: nem régen még egy asszony ez-zel a kimondott szóval magyarázta a vasvilla-szúrásokozta kelések makacs el nem múló fekélyeit. Nem abetegség neve, nem a fekély volt az íz, hanem az átokhozta rá a betegséget! „Rontás, betegség okozója hie-delem szerint lehet az átok is. Ha valaki átkozódik,vissza kell szólni: Szádból kebeledbe!”– ad tanácsoterre az esetre a palóc monográfia.16 (Azaz a kimondottszó szálljon vissza arra, aki mondta, a kebelébe, azaz„száradjon a lelkén”!) Az Iz-t azonban hiedelemalak-ként, vagy betegségek okozójaként sem találtuk meg apalóc hiedelmek szöveggyűjteményeiben, nem hogykáromkodásként. A nyelvészeti szakirodalom17 pedignem is igen foglalkozik vele, palóc tájszótár(ak?) sememlítik, mivelhogy teljességében nem is léteznek.

Török Gábor idevágó cikke is inkább más nyelvészetiproblémákat boncol.18

Ipolyihoz fordulunk tehát, aki az egy, az ős Is-tentnevet is oldalakon keresztül19 az isz-ből vezeti le nyel-vünkben – és tényleg a moldvai (etelközi) magyarokmegőrizte ősi nyelvben ma is „Isztent” mondanak azészaki csángók. Az iz lehet talán a káromkodásban isaz Isten jelenléte – de utal a türk uralkodók, a hős ős,a kutya, farkas (keleten a Kutya csillagképben uralkodóMars-i, isteni erő) isz-, iz tagjára is. Csak a magyar nyelvőrzi teljességében mindkét összefüggést együtt, és szak-rálisan (bár káromolva: A „Kutya istenit!”).

A nyelvészet eszközeit nem igen bírva, inkább visz-szaadjuk a szót ebben a témában Szülejmanovnak, amásik oldalt is megmutatni: „V. V. azt mondta, hogy alegősibb indoeurópai szónak az ist (est, es, is, iz)tekinthető – „lenni”, „létezni”, „élni” jelentéssel: az in-doeurópai nyelvek többségében megtalálható. Szófe-jtése egyenlőre nincs, számos rokonára ráakadtak,szülei ismeretlenek. …Mindazonáltal megkísérlem egy-bevetni az ist-et (ami lenni, élni) az élet óegyiptomi is-tennője: Ist nevével (i. e. II. évezred). A görögök „Iszt”-nek nevezik (s hangok nincsenek a görögben).

A perzsák Izisznek hívják. A melléből kisdedet táplálóIzisz istennő a keresztény Istenanya előképévé vált…

Egyiptomba Izisz kultusza – úgy vélem – Elő-Ázsi-ából érkezik, ahol az i. e. IV–III. századtól fogva imád-ták az élet, a föld és a termékenység istennőjét, Is-thort. Többféle szerepet töltött be, ezek közül az egyik:a Nap anyja.

A karján a névtelen kisdedet hordozó kígyófejű Is-thor agyagszobrocskái sajátos metaforák voltak, ame-lyekben három fogalom egyesült: az Anya (asszony akisdeddel), a Föld (agyag), az istenség (kígyó). Az egyip-tomi szobrászok „tökéletesítik” a kölcsönvett istennőképét – gyönyörű arcú nőnek ábrázolják. Az egykori kí-gyófejűségre csupán a szent alak feje köré csavarodóureusz-kígyók emlékeztetnek.

Az egyiptomi papok a „Nap anyja” változatot fogad-ják el, s a kisdedet istenítik föl, aki – véleményük sze-rint – a felkelő égitestet jelképezi. Az érthetetlenülhangzó nevet pedig igazságosan elosztják a két személyközött: az első szótagot – Ist – az anyának, a máso-dikat pedig – Hor – a kisdednek ajándékozzák. (Ké-sőbb a kultusz szolgálattevői az ábrázolt témát értel-mezik, s a mítoszokban megjelenik a fiú Horusz, aki azanyját fenyegető kígyókkal küzd. Horusz kultusza azi.e. I. évezredben terjed el a világon.)

Az etruszkok az újjászületett Napot imádják. Bálvá-nya a bronztükör. Számos bronztükröt találtak az ókoriEthruria területén a kisded ábrázolásával. A kisded raj-za mellett csaknem mindig ott a felirat: „herkle”, azaz„Her-fiú”. A hellének a kígyókkal küzdő Her-, Herak-lészt, a latinok Herkulest tisztelik.

12 Fejős Zoltán: Hiedelemrendszer, szöveg, közösség. (Néprajzi Közle-mények XXVIII.) Budapest, 1985. 243.

13 Nesztor orosz krónikás a magyarok Kijev melletti IX. századi elvonu-lása kapcsán említi „polovczok” néven a magyar honfoglaláshoz csatla-kozó polovec-kunokat (mint türk népességet) in: Palócok I. szerk.:BakóF., Eger, 1989. 66.

14 Varga Zsigmond: Az ősmagyar mitológia szumír és ural-altaji öröksé-ge. Budapest, 1999. 197.

15 Makoldi Ágnes, Földi Péter szíves közlései, 2003.16 Barna Gábor: Fejezetek a palóc néphitből in:Palócok IV. szerk: Bakó

F. Eger, 1989. 643.17 Balogh Lajos: A palóc nyelvjárások. in:Palócok, szerk: Bakó F. 1989.

345-377.Imre Samu: A mai magyar nyelvjárások rendszere. Budapest, 1971.Tóth Imre: Ipoly menti palóc tájszótár (MNyTK 176.szám) Budapest,

1987.

18 Török Gábor: A XVII-XVIII. századi palóc szitkok és káromkodások.Magyar Nyelv 1969.

19 Ipolyi Arnold: Magyar mythologia. Pest, 1854. 4-5.

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 13

A keresztény mitologiában Georgiosz döfi le a kí-gyót. Önmegtagadó módon szerepel a türk eposzok-ban egy Georoglu, Gor-ulu nevű hős. Gyakorta válik azisten neve népnévvé. Így az ógermán Her-ul törzsi névgyanúsan hangzik. Nyilván nem véletlenül nevezték ahelléneket gerkusznak (grecus). A Hor (Her) sze-mélynév az indoeurópai és türk nyelvekben köznévlesz „nap” alapjelentéssel…

Az óirániban maradt fönn annak legvilágosabb bizo-nyítéka, hogy a mitikus nevek a kölcsönző nyelvekbenköznevekké válnak. Az Ist és a Hor egyiptomi isten-nevekből lett: „izd” (isten), „hor” (nap)…

Megláthattuk, hogy az előázsiai Szó és Jel – ke-resztüljutva az egyiptomi művészet kohóján – mikéntgazdagította az európai kultúrákat. Ám az utóbbiakmaguk is közvetlenül merítettek a Két Folyó civilizá-ciójának forrongó üstjéből. Számukra Isthor széttago-latlan neve is ismeretes volt. … A görögök nem egy-szer találkoztak ezzel az istennővel. Valamikor meg-kapják az „isztera” (női öl, gyermekszülő szerv) termi-nust, más alkalommal a nyolcsugarú ábra nevét a csil-lagra ruházzák: „asztir”. S végül: az ősi istennő nevévelhatározzák meg a régmúlt fogalmát: Isztoria.”20 A paló-cok viszont megőrizték – ha szidják is e létet az isz-eskáromkodással – mégis az Ist-enből, Iz-tenből (istenitan-ból) való részekként élünk. E könyv kígyókultu-szokról szóló fejezetében már eddig is láttuk azt atényt, hogy mi magyarok azokhoz tartozunk, akiknekaz anyaistennő-ősanya kígyós képzete nem kellett át-menjen az egyiptomi és görög szűrőn, főleg nem azezeket majmoló Európáén, hiszen a görögök magukszámolnak be a számukra még idegen szkíta eredet-mondáról – a kígyó altestű ősanyáról, Bor-is-ten-esfolyóisten lányáról és Her-kulesről, akiktől a szkítákszülettek, mint a legrégibb nép e földön. A Her (hor)nap, és az iz (isteni rész) fogalma együtt él tovább ben-nünk! Az északra szorult „mai rokon” töredéknépeknyelvében, a vogulban (is) és osztjákban (is, ishor) is apusztai (türk) népek emléke élhet, mint kultúrájukbanis!21

Mi magyarok hozzátehetjük, hogy az éltető Istenünkíz töve náluk közvetlenül maradt fenn, önállóan is apalóc kiszólásokban, de egyéb fontos formákban is.Pl. az egész országot éltető vizünk, a Duna, ma is szkí-ta elnevezésű. („A személy és törzsnevek mellett ele-mezték Skíthia területének földrajzi neveit is. Olyanfolyók, mint a Don, Dnyeper, Dnyeszter napjainkigviselik a szkíták által adományozott nevüket. Ezek azelnevezések a danu ’folyó’ jelentésű szkíta szóra men-nek vissza.”22 A „danura” azonban legjobban a Dunahasonlít!) De a Duna ókori neve Ister volt, és róla ne-vezhették el szakrális szempontból „csillagosan” kie-melt szentélyű városunkat Ister-Gámnak, azaz Eszter-

gomnak.23 Az éltető „folyó-isten” a népmeséinkbenmegtartatott eredeti jelentésében: a „Dunaisten ke-resztfia” c. mese (ahol a toronyba zárt királylány fiánaka Duna-Isten lesz a keresztapja) sok meglepetést tar-togatott, és őrzött meg számunkra, akik nem annyira a(h)isztoria, hanem inkább a népi hagyomány felől kö-zelítjük meg történelmünket. A Duna pedig régen amagyar gyepűket összekötve folydogált, végig, így anevével jelzett Isten: tulajdonképpen a „Magyarok Is-tene”.24

Az íz tehát valamilyen rész magyarul – és azért gon-dolják sokan legalábbis betegségnek, vagy rossznak(káromkodásnak is), mert nekünk az Isten: az Egy(egyedülvaló), Egész. Analógiásan: ha az egész-ségmegbomlik betegek leszünk. Az Isten azonban, mintEgy-etemes elv, a középpont, az Egy-ség, s a teremtés-kor a sokasodás, az Egy megbomlása, iz-ekre válásanem hozhat rosszat, s az erő kisebbedését, mert Isten-nek ez a tulajdonsága. Az íz tehát a káromkodásban iscsak akkor rontás, ha az Egy, Egész megbontásával, aföldön tehát az Egész-ség megrontásával, azaz beteg-séggel fenyegeti az egészségest. Ha íz-enként mara-dunk az Istenben egy-ek, akkor nem lehet baj, hiszenőseink során át (Íz-ten = ős tan) a teremtő részeit alkot-juk.

A ten-t is megtaláljuk külön szóként a magyarban:„A ten szó a székelyek között a Marsigki-féle rovásírá-sos szövegben, a XV. században Isten jelentésselbírt.”25 A mongol-török népeknél is ten-nel kezdődiknyelvükön az isten neve: Ten-gri, stb. A Ten – ha éltetőrészt (iz-t) ad magából (mint az egyiptomi-kisázsiai„Iziszek”, anyaistennők), megszületik a fiu, az Istenképére, az élő Isten, amit a sumér-akkád szótárban,26

sőt a hettitáknál is „istenu” alakban találjuk meg, sértjük magyarul. Az agyagtáblákon „ilu istanu”szókapcsolat állítólag „egy isten”-t jelent, de mi tudjukmár a fentiek alapján azt is, hogy az Egy egészből, ateljességből, az Isteni egységből az Ég fiaiként eredőőseink révén ízesülünk és így élünk, s országunk isMagyar-iz-tán. (Ha az Egy fogalom az éltető a Naphozkapcsolt, akkor Hor, Her föld-léptékű – s Izisz is a Nap-isten anyja. Ha egyetemesebb, mint az Ég-fiai ese-tében, akkor talán az általunk őrzött Iz-Ten kifejezőbb,mint a türk, s a magyar Kunságban is megőrzött Ten-gri…27 Kuta-fejű őseink által, nyelvünk révén az Iz-Ten-nel ízesülünk a kiirthatatlan ebadta, kutya teremtettehitünk ismételgetése révén.)

Keleti kapcsolatainkat elemezve tudjuk igazán meg-érteni, hogy a nyugati kereszténység miért büntette olyszigorúan a csak nálunk honos, istenkáromlásnak ítélt

20 O. Szülejmanov i.m. 138-141.21 Niilo Valonen: A finnugor népek népművészete. (Rácz István

fotóival) Budapest-Helsinki, 1978.22 G.M. Bongard.Levin -E.A. Grantovszkij: Szkíthiától Indiáig. Buda-

pest, 1981.

23 Badinyi Jós Ferenc: Az esztergomi, istergami oroszlánok titka. (2.Kiadás) Budapest, 2000.

24 Makoldi Sándor – Pap Gábor: Dunaisten keresztfia. (Főnix Könyvek39.) Debrecen, 2002.

25 Balás G: A székely művelődés századai. Budapest, 1987. 23.26 Deimel, A: Akkadisch-sumerisches Gossar. Rom, 1937. 186.27 Szülejmanov, O: Sumer és Ázsia. USA.1977. 106-126. (Alma-Ata,

1975.)

Dobogó14

egyszerű kiszólásokat. S hogy miért volt szavajárása arégi magyaroknak, hogy „Eb ura fakó!” – Ballagi szótá-rában „nálam egy cseppel sem különb” értelemben.Nem azért tiltották, mert szidtuk az ebadtát, azt az em-bert, akit a régi, az „Öregisten” adott, vagy teremtett,hanem azért mert nem feledtük: sem a kutya-fajzatAtillát, sem az iz-ten tant (a palócok). A „nálam egycseppel sem különb” szólás is büszkeségünk jele,mert elismerjük: az ebnek az ura a fakó, azaz a sárgás-barna ló – mint a dalaink lova, aki általában: fakó.(„Fakó lovam a Búza, Lajta vizét megússza, Bécs várátha nyargalja, Császár azt megsiratja!”) Ugyanis a lóhitvilágunkban táltos, pláne ha sárgás (Nap színű), deegyben a magyarsághoz rendelt véderő, a Nyilas csil-lagkép jelképe is. Az eb-ősökkel (Kos) rendelkezőknektehát csak a „Fakó” az ura (Nyilas), ha egyáltalán elis-meri, hogy valaki különb nála – mondja a (most meg-értett) kacifántos magyar kiszólás. A totemállatainknak

is vélhető jelképeknek pedig mind égi, csillagképi(zodiákusi), azaz isteni összefüggései vannak!

A káromkodások tiltásának okául akik behelyet-tesítették a régi hit elemeit nálunk az Ördöggel (vagybármi gonosszal), s e miatt tartották üldözendőnek,azok pl. az „Isten fáját” (mint életfát) sem tudták meg-változtatni, mert a nép egy élő növény nevébe is elrej-tette a fogalmat. Nem akart Ördög-fáját emlegetni –habár az, hogy (nyugati) latin nevének az Artemisiaabrotánumot adták a tudósok (mint láttuk), máris kiirt-ja a régit s egy „szalonképes” (antik) Isten nevére (Arte-miszre) nevezi át a rutafát.

A palóc öregasszonyok Dejtártól Somoskőig máiga szájukra veszik (bár óvatosan, rejtve) az ős (is) iz,Ízten nevét – bűntudat nélkül. A Halotti beszéd „is-meretlen” is-a szava így él tovább, -a birtokos raggal,nem csak a lélek, de a lelkünk is-teni eredetét adva őstanba.

A „kiskutyás” főkötő (kutya-madár kos szarvakkal) a Sárközből: a magyar asszonyok fejéke

Fizessen elő a Dobogóra!.

Állandó szerzőink: Molnár V. József, Szelestey László, Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Born Gergely, Fellegi Béla, dr. Végvári József, Harangozó Imre, Bradák

Károly, Grandpierre Attila, Vetráb József, és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos

Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval Terjesztés: nemzeti könyvesboltok, magánterjesztők

Előfizetési díj egy évre: 5000 Ft, ami tartalmazza a postaköltséget is.Európába: 8000 Ft, Tengeren túlra: 12000 Ft.

Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét!Előfizethető rózsaszín postautalványon, vagy személyesen is, Két Hollós Könyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a.

Bármilyen előfizetéssel kapcsolatos kérdéssel hívja a Két Hollós Könyvesboltot (299-0032).

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 15

Engedek a belső hangnak, s John Keats egyik hiresódájának soraival indítom írásom:

„Beauty is truth, truth beauty,— that is all Ye know on earth, and all ye need to know.”

Vagyis, Tóth Árprád ihletett átköltésében:

„A szépség igazság, az igazság szépség, ez mindenamit tudtok e földön és amit kell tudnotok.”

Mintha kimondatlanul is ez munkált volna a mostKarácsonyra, igazi ünnepi ajándékként kézbe vehetőkötet, a Régi magyar mintakincs gondozóinak, kiadójá-nak közös munkájában. Kezdetben a Cser Kiadó igazá-ból a tárgyi világ bemutatására gondolt. A neves nép-

rajzkutató, Selmeczi Kovács Attila viszont – mint említi– a könnyebb utat választotta: a grafikai, rajzi anyagbólkívánt válogatni. A Néprajzi Múzeum Rajz-, Festmény-és Nyomat-gyűjteményéből, ennek mintegy (nem téve-dés!) 21 ezer darabos kollekciójára gondolva. Így fo-gott össze a gyűjtemény gondozójával és feldolgozójá-val, Tasnádi Zsuzsannával. (Nem hagyhatom szó nél-kül, milyen könyvet vehetnénk most kézbe, ha a kuta-tók nem a könnyebb utat választják?) Reméljük, miha-

marabb erre is megkapjuk a csattanós választ! Az értőválogatás és kötetbe rendezés eredményeként, nomeg a grafikus szerkesztő, Németh János ihletett mun-kájának köszönhetően igazi, amolyan valódi remek-lésként, a néprajz szerelmeseinek szóló kötetei szület-hetett meg.

Visszautalva John Keats soraira, a Kárpát-medencenépei, lakói az évszázadok (évezredek!) során soha-sem voltak híján a gyönyörű viseleteknek, a lakomákszegényebb vagy gazdagabb tárgyi kellékeinek, a háza-kat, a lakótereket mindig az adott időszaknak vagy ép-pen az ünnepi, illetve a tragikus eseményeknek megfe-lelően átalakított szőttesek, hímzések kollekcióinak.(Gondoljunk itt csak a házasság vagy éppen a halálo-zás mindig más-más szín- és formavilágot kívánó kere-teire!) S amibe tényleg bele lehet szerelmesedni, a haj-dani pásztortársadalom messze földön híres viseletidarabjainak vagy a különféle mívesen megmunkáltkisebb nagyobb tárgyainak, eszközeinek sokaságára.(Domanovszky György már 1944-ben megjelent kiskönyvében, a Magyar pásztorművészetben rögzíti,hogy olyan pásztorművészet, mint amit a Kárpát-me-dence állatőrzői létrehoztak, sehol, közel és távol nemismert. Pedig hol voltunk akkor még az emlékanyag fel-gyűjtésétől, feldolgozásától!...)

Volt tehát a könyv készítőinek, tervezőinek mibőlválogatni. Bizonyítván, hogy őseink ihletért sohasemmentek a szomszéd területeken élőkhöz. A bevezető-ben idézett angol költővel ellentétben sem nekik, semaz örökségük igazi feldolgozói-nak nem kell és nem kellett soha-sem „megmerítkezni” az amúgynagyon is művi és kitalált görögvagy római múltban. Keats-selellentétben a romantikus elvá-gyódást sem gyakorolták, semOlaszországba, sem Görögor-szágba. Ennél fogva maradhatottolyan egyedi és utolérhetetlen amost grafikákként és rajzokkéntmegismerhető paraszti, pásztorivilág tárgyi foglalata.

Csak remélni tudjuk, hogy akitűnő csapatmunka eredmé-nyeként, a Cser kiadó nemzet-építő vállalkozása folytatódik, smielőbb újabb gyönyörű kiad-ványt, kiadványokat vehetünkkézbe.

Köszönet az értékmentőknek!

(A könyv kapható a Két Hol-lós könyvesboltban!)

Szerelmes néprajzEgy igazi könyves trouvaille!

SZELESTEY LÁSZLÓ

Falvaink sorvadnak. Városaink pedig, az állami újra-elosztásban egymással versengve, önmaguk növelé-sében látják fejlődésük zálogát. A települések szintjénez mindenki harca mindenki ellen, a „minél nagyobbatmarkolni” gyakorlata egy zártnak tekintett rendszerből,a közös kalapból. A nagyvárosok esetében ez egyfajtaelőremenekülési stratégia, ami azonban hosszútávonnem vezethet megoldáshoz, hiszen a javak egyre na-gyobb koncentrálásával, a problémák, a feszültségekis egyre nőnek: nagy pozitív töltéshez, törvényszerűenés elkerülhetetlenül, nagy negatívum járul.

Civilizációnk hivatalos kereteit egy olyan intézmény-rendszer működteti, ami leginkább egy piramis alak-zatban felépülő szivattyúrendszerhez hasonlítható.Vagyis az anyagi javak áramlása és újraelosztása nemaz élő szervezet vérkeringéséhez hasonló, nem szer-ves, hanem döntő jellegét tekintve egyirányú: a szer-vetlen kristályok elvén épülő piramishoz hasonló. Csú-csán és felsőbb szintjein a birtoklók vékony rétegéhezképest a felhalmozott anyagi értékek mennyisége rend-ellenesen és aránytalanul nagy, míg a piramis alsószintjein nem marad más, a nagyvárosi szleng őszin-teségével stílszerűen szólva: csak a szívás. Ez a pira-misrendszer nem áll meg az országhatárnál, azon túl-nő, és mint tudjuk, mára egész bolygónkat, az egészFöldet behálózza. Ezért az a bizonyos közös kalap nemtekinthető zártnak, hiszen rajta az államadósságnaknevezett szivattyúzás mára már tekintélyes lyukatütött, sőt az adósságspirál következtében ez a szívó-lyuk látszólag megállíthatatlanul, napról napra növek-szik. A szivattyú működését, vagyis a nyomáskülönb-séget, a mesterségesen fenntartott, aránytalanul nagyóradíj különbség biztosítja, mégpedig gyarmatosítókés gyarmatok között, illetve az „elit”- és a szolgáltató,(kiszolgáltatott) foglalkozások között, a nagykereske-

delem és a pénzgyárak(bankok) egyeduralmánkeresztül.

A fennálló problémákokát azonban nem lehetcsupán a kamatrabszol-gaság intézményének el-törlésével megszüntetni.A gond ennél mélyeb-ben gyökerezik. Hogyezt megértsük, fel kellgöngyölítenünk kultúraés civilizáció viszonyát,illetve születésük körül-ményeit.

Hol kezdődött?

Kezdetben volt a kultúra, vagyis a műveltség, aminem más, mint ember és ember, illetve ember és te-remtett világ közötti folyamatos, személyes és szeretet-teljes viszony. Itt a hangsúly a folyamatos, személyesés szeretetteljes viszonyon van… Azaz egyik sem nél-külözhető. A műveltség tehát az emberséghez, mintfolyamatosan ápolt viszonyrendszerhez kötődik, nempedig valamely társadalom technikai szintjéhez. Így te-

16 Dobogó

Városaink és falvaink jövőjéért„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!”

Ez az írás az első lépés megtételéért született.Egy olyan ideiglenes fórum létrejöttéért, ahol a jövőnkön munkál-

kodó alkotók a maguk ismereteit összeadhatják, felfedezéseiket kicse-rélhetik. Ahol egymást ösztönözhetjük a feltétel nélküli, ugyanakkorokosan meghozott áldozathozatalra, hiszen ez a semmiből előteremt-hető „nullponti energia” a mindenkori legfőbb, ki nem merülő, meg-újuló energiaforrás. Minden energiaínséges időszakon ez a magatartás-mód segít át.

Mindehhez tudati változásra is szükség van. Az épüléshez, a felépü-léshez a tudatunkban előbb terveket készítünk, s csak ezután visz rábennünket a megvalósításra a lélek. Ez az írás tehát a tudati változá-sokért, s az azt követő cselekvésekért született.

GRÁTZ ANTAL

Civilizációnk egyik emblematikus csúcsterméke: a felhőkarcoló

hát egy sivatagi busman lehet műveltebb, mint az őtföldjéről elűző és azon gyémántbányát nyitó, magát asors által kiválasztottnak és felsőbbrendűnek tartó civi-lizált kereskedő.

Mikor torzul el ez a viszony, mikor gazosodik el aműveltség? Úgy véljük akkor, ha megszűnik a szemé-lyes ismeretség és a minőségi idővel megáldott kap-csolattartás, rajta keresztül pedig a szeretetgyakorlás.Ezt az emberi gyarlóság, (félelem, sérelem, irigység) iskiiktathatja, azonban a személyes kapcsolattartásnakfizikai, mennyiségi korlátai is vannak. Az ókori görögökúgy tartották, hogy Phília, a barátság istennője, másiknevén „tízezer bőrű gyermek”, – a tízezernél nagyobblélekszámú városokból eltávozik. Ez ugye érthető, hi-szen nemhogy tíz-, de talán hat-hétezernél nagyobblakosú városban is már képtelenek vagyunk minden-kivel személyes kapcsolatot fenntartani. A városok nö-vekedése és túlnépesedése folytán így a kapcsolattar-tásnak új, addig nem tapasztalt formája is kialakul: azintézményes, más néven hivatali rendszer, ahol is márnem a szellemi vezető vagy vezetőréteg tart közvetlenkapcsolatot a közösség ügyes-bajos dolgai ügyébenhozzáforduló egy-egy tagjával, hanem egy e célra létre-hozott, közbeiktatott apparátus. A változás drámai le-hetett, talán ahhoz hasonlítható, mintha egy bővülőcsaládban a gyermekek többé már nem fordulhatná-nak közvetlenül szüleikhez, hanem csak írásos kér-vényben, akkor is csak dadusokon keresztül.

E változásokkal a kultúra, a műveltség azonbannem tűnik el, csupán visszaszorul. Fölötte pedig kia-lakul egy új rendszer, amit úgy hívunk, hogy civilizáció.Ez véleményünk szerint tehát első közelítésben a túl-népesedő városok, városállamok megjelenéséhez köt-hető. A nem termelő, egyre bővülő intézmény- és hiva-talnokrendszer egyre több javadalom elvonást igényela társadalomtól, ezért a civilizáció mindig polarizál:szervetlen típusú társadalmi piramisának tetejét az elit,az új vezetés, alját pedig a hatékonyabb termelés ér-dekében a közösségükből, kultúrájukból kiszakítottrabszolgák és proletárok foglalják el. A civilizáció teháthármas rétegződésű: közepébe a megmaradt szemé-lyes és amennyire „telik”, többé-kevésbé szeretetteljeskapcsolatok rendszere, a kultúra van bezárva. Hangsú-lyozzuk: egy piramisszerű szervetlen, kristályformaprizmába.

Hogy fentieket könnyebben átérezzük, még egytovábbi képpel szeretnénk élni. Az emberi kapcsola-tokat, viszonyokat nyugodtan maghoz is hasonlíthat-juk, hiszen emberségünk magját a másik emberhezvaló viszonyulás, magatartás határozza meg. Vannakemberi kapcsolatok, amelyek nem igényelnek intéz-ményes védettséget, ilyen például a barátság. Más kap-csolatok viszont, mint a családalapítás, hogy gyümöl-csük beérjen, törvényes védettséget igényelnek, ép-pen a társadalom érdekében. Legalábbis a mi égövün-kön. Ez a szükséges törvényes védőburok olyan, mintegyes gyümölcsök magján a csonthéj. A törvények in-tézménye tehát a szerves felépítésű társadalmakban is

jelen van, de nem afölött, hanem abba szokásokként,hagyományként, kultúraként integrálódva.

A kultúra tehát nagyon jól megvan civilizáció nélkül,de civilizáció sosincs meg kultúra nélkül. Persze hogynem, hiszen abból él! Gondoljuk csak meg! Hamegszűnne az emberek közötti szeretetteljes és be-csületes kapcsolatrendszer, akárcsak a munkavégzésés a munkaviszonyok terén, azaz ha mindenki min-denkit átverne, civilizációnk az alkalmazott kényszerellenére azonnal, de azonnal összeomlana! Ezért min-den piramis-rendszerű társadalom „elit”-jének elemiérdeke, hogy az állampolgárokról való törődés látsza-tát, a maga médiáin keresztül fenntartsa és polgáraitaz anyagi jólét mézesmadzagjával a láthatatlan szivaty-tyúrendszer működtetésében való részvételre sarkall-ja. A civilizációs média tehát hazugságra és látszatraépít, és tévhiteket generál. Lássunk ezekből egyné-hányat.

Tévhitek:

Az egyik ilyen tévhit a fejlődés hamis mítosza,miszerint az emberiség fejlődése a primitív, szőrös em-bertől a csillagok között röpködő Homo intergalakti-cusig húzódik. Buktatókkal ugyan, de lényegileg emel-kedő pályán. Ez a lineáris, vagy vonalmenti fejlődés.Lényegi sajátossága, hogy középponttal nem rendel-kezik! E szűklátókörű szemlélet – ma már nyugodtannevezhetjük annak,– a fejlődést természetesen csakanyagi szinten, vagyis csak a látszatvilágban tudja mér-ni. Holott bölcsebb volna az emberiség fejlődését azemberi egyedfejlődéssel párhuzamba hozni. Az egyéntestileg ugyanis csak egy bizonyos határig növekszik,attól fogva viszont, amint a kifejezés is mutatja, fej-lődése szellemi és lelki szinten kell, hogy tovább gyara-podjon. Ellenkező esetben sejtjeinek növekedését úgyhívják: rákos daganat. Mivel a társadalom testiségéneka gazdaság felel meg, a folytonos gazdasági növeke-dést zászlójára tűző társadalom a Föld nevű élő szer-vezet, élő lény szempontjából rákos szövetnek tekint-hető. Helyesebb lenne tehát a fejlődést inkább egyspirálnak tekinteni, mely a ciklikus, vagy kanyarodóidővel a nemzedékek léptékében, azaz hosszabb

17MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

Státusszimbólum is: aki ide feljutott, nemcsak ideiglenesen, azkönnyen érezheti úgy, hogy magasabb szinten áll és él a többi

embernél, pedig ..

távon is számol, hiszen a ciklikus idő kisebb egységek-ben az egyén életében és mindennapjainkban is jelenvan. E spirál középpontjába, tengelyébe pedig az olytörékeny élet szentsége, védendő, esendő mivolta kell,hogy álljon.

A másik hamis mítosz az előzőhöz kötődik, ez pedigaz emberré válásnak a történelem és a régészet ködé-be vesző, egyszeri, hamis mozzanata. Mintha egy újszámítógépnek a piac evolúcióján történő megjele-nésekor, annak rendeltetésszerű működéséhez eléglenne csupán a számítógép, de szoftver, azaz rajta futóprogram nélkül! Az Ember, így, nagy kezdőbetűvel, ko-runk technikai nyelvén szólva egy olyan számítógépműködéséhez hasonlítható, melyben a test a számító-gép, a rajta futó program pedig a neveltetés során el-sajátított emberséges viselkedés. Ha ez a program abiológiai testben nem fut, a szó szűkebb értelmébennem nevezhetjük magunkat embernek, csupán a táp-láléklánc csúcsragadozó főemlősének. A bensőnkbenfutó program pedig, ami bennünket az állatvilágtól

megkülönböztet, nem a munkavégzés, nem is a gon-dolkozás, hanem a törődés, a másokért, akár az ellen-ségeinkért is meghozott feltétel nélküli szeretet,önkéntes áldozathozatal és ingyenkegyelem.(1) És ittnem lehet engedményeket tenni, mert ez az a prog-ram, ami a Föld működésével kompatibilis. A rend, atörvény mellett, az élet örökítéséért, folytonosságáértfelelős kétkomponensű „ragasztónak” ez a másik ösz-szetevője. Ennek hiánya az életet veszélyezteti, és hahagyjuk, hosszú távon el is törli. Civilizációnk éppenefelé tart, igen „kiváló eredményekkel”.

A harmadik tévhit, ami „embertől emberig szalad”,a paradicsomi állapot elvesztésének szükségszerűsé-ge. Eszerint a tudás tiltott fájáról való gyümölcs lesza-kítása törvényszerűen vezetett és vezet ma is a boldog-

ság elvesztéséhez. Ez önmagában igaz is. Viszont féli-gazság, éppen ezért hazug és félrevezető. A tudás fájaugyanis az összes többitől eltérően mutáns tenyészet,s éppen szeretetnélkülisége folytán tiltott, hiszen hamásképp nem, lelkünk mélyén mindnyájan tudjuk,hogy tudást szeretet nélkül alkalmazni tilos! A valódiszeretet tehát olyan halmaz, olyan „fa”, mely a tudástis tartalmazza, vagyis a kellő ismereteket nem nélkü-lözheti.(2) Példának okáért, egy gyermek, hiába véli sze-retni Húsvétkor kapott nyulacskáját , ha nem ismeriszükségleteit, az előbb vagy utóbb felfordulhat. A jóltermő fa tehát gyümölcséről ismerszik meg, s ez pediga szeretettel alkalmazott tudás fája.

További adalékok civilizációnk látleletéhez

– Az a bizonyos csonthéj, mely az emberi kapcsola-tokat védő intézményeket jelenti, korunkra rendellene-sen megvastagodott. Olyannyira, hogy a természetesemberi kapcsolatok és viszonyok a társadalom láthatófelszínén nemhogy nem virágoznak, hanem a héjatsem tudják áttörni. Elég, ha csak a politikára, a médi-ára, vagy a szórakoztató- és reklámiparra gondolunk.

– A rendellenesen megvastagodott intézményi rend-szer rendellenes függőségi viszonyokat teremtett.„Hála” a zömében városi és nagyvárosi életformának,élelmiszer- és ivóvízellátásunk, csakúgy mint energiael-látásunk, már rég nem önellátó, hanem a magán és azállami szféra összefonódásából létrejött nagykeres-kedelem érdekeitől függ. A tapasztalatok szerint ez azérdek a profit és extraprofit hajszolása, mindenáron. Atársadalom részére tartalékokat nem képez, ezért azrendkívül sebezhetővé válik.

– A függőséggel együtt jár a tehetetlenség. Nemcsaka helyzeti, hanem a mozgási is. Nem véletlenül hason-lítják tehát civilizációnk tehetetlenségét a Titanichoz.

– Minden civilizáció elvonással működik. Ez azt je-lenti, hogy ha ma valahol egy felhőkarcolót vagy bármi-lyen más csúcstechnikát építenek, mellette egy vérből,könnyből, emberi tragédiákból álló virtuális szakadékis épül. Hasonló árat fizettünk a technikai fejlődésért,a gépesítésért, és ennek kíméletlen tempójáért is. Em-berek százmillióinak tönkretételébe került. Az egyhelyre sűrített tőkét és javakat valahonnan el kellettvonni.

– Civilizációnknak a maga növekedéséhez, a pira-misjáték fenntartásához gyarmatokra van szüksége, –mint például az Európai Unió kiterjesztése, vagy leg-utóbb az adósságoktól mentes Líbia meghódítása, –de mivel Földünk ebből a szempontból zárt rendsz-ernek tekinthető, ez törvényszerűen a rendszer bedő-léséhez vezet.

– Fenti törvényszerűség talán nem annyira az anyagierőforrások korlátolt volta és az emberiség lélekszámanövekedésének ellentmondásából következik, hiszenvalószínűleg mindkettőre volna megoldás, hanem in-kább a közgazdaság ún. Gresham-törvényéből. Ez az

18 Dobogó

... valójában egy halott világban él. A fényképen első látásra egynekropolisz, sírváros látszik, s csak később vesszük észre, hogy

egy nagyváros. Vagy éppen a fordítottja az igazság?"

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 191500-as évek Angliájának pénzemberéhez, Lord Gre-shamhez, a londoni tőzsde megalapítójához fűződik,aki szerint: „Ha egy országban ugyanabban az időbenkétféle pénz van forgalomban, törvényszerű, hogy arosszabb kiszorítja a jót.” Azaz ha egy adott társada-lomban a hamisított pénz is legális és forgalomképes,akkor a kisebb ellenállás miatt nyilván az fog elterjed-ni. Viszont ha a „pénz” szót az előbbi törvényben az„értékmérő” szóra cseréljük, akkor az már az általánoserkölcsi értékekre is vonatkozik. A közteherviselésalóli kibújás, hiába tiltott és törvényileg büntetett a pi-ramisrendszer alsóbb rétegeiben, ha fent megenge-dett, sőt elvárt magatartás, az felülről haladva elter-jed.(1) A közmondás ezt így tömöríti: „Fejétől bűzlik ahal.” E fertőzés okán kapta civilizációnk a találó szifi-lizáció nevet. Az evangéliumok pedig a kétféle érték-mérő, a „nekem szabad, de neked ott lent nem!” ket-tős mérce következményeiről így tudósítanak: „Mindenönmagával meghasonlott ország elpusztul és ház házraomlik.”,

– A fertőzés hiánybetegséggel is párosul. A mellé-rendelés visszaszorul, és rovására az alá-fölé rendelés,vagyis az „is-is” szemlélet rovására a „vagy-vagy” kizá-rólagossága válik meghatározóvá. Visszaszorul a mi-tu-dat az én-tudattal szemben, vagyis a többség a magaszekerét tolja csak. A közösségért hozott áldozat-hozatal nevetségessé válik. A minőség is visszaszorul,és a mennyiségre kerül a hangsúly; sokaság helyetttömegek, emberhez méltó munkaviszonyok helyettpuszta munkahelyteremtés szerepelnek; nem minősé-

gi, hanem fogyasztói szempontok szerinti tömegter-melés, és így tovább. A birtoklás sokunk számárafontosabbá vált, mint az embertársainkkal való jó vi-szonyok. Mindezek összesítve a bal agyfélteke szere-pének egyeduralkodóvá válását jelentik. Ez hosszútá-von végzetes lehet.

– Ma a munkavállalók jelentős hányada hivatalok-ban dolgozik, állása van, ahol is a törvények, ren-deletek, szabályok betartatásával és alkalmazásávalfoglalkozik, még ha azok természet- és társadalomel-lenesek, akkor is. A valóság ugyanis mindig összetet-tebb, mint ahogy ezt a szabályozások lekövetni igye-keznek, már amennyire igyekeznek. Nyelvünk kifeje-zőereje és a valóság itt is összecseng, hiszen akinek ál-lása van, az nem a változással járó folyamatokban,hanem egzisztenciáját féltve, az állás kockázatmentesmegtartásában érdekelt. Tehát aminek haladnia, foly-nia kellene, az áll. Ez a rendszer helyzeti tehetetlen-sége. Vagyis az emberek ügyes-bajos dolgai már nema maguk természetes medrében folynak, hanem aproblémák felgyülemléséig és gátszakadásáig, – pangóállóvízhez hasonlóan – különféle gátak mögött hal-mozódnak; az alkotó, teremtő, megújító erők pedig alevegőhiányos közegben fuldokolnak. Ennek eredmé-nyét a városépítészetben is tetten érhetjük. Ugyanis avárosi turizmus célpontjai paradox módon nem azezernyi szabályzóval létrehozott modern városnegye-dek, – ezek sosem fognak világörökségi listára kerülni,– hanem a természetes építőanyagokból sokszor spon-tán módon épített óvárosok.

– A civilizációs történetírás és törté-nelemtanítás a maga természetéből kifo-lyólag csak a lineáris időt és csak az anya-gi, technikai fejlődést ismeri. Csak a fel-színről, a héjról tudósít, a mag kevésbélátványos, de annál értékesebb és nélkü-lözhetetlen megnyilvánulásait állandóan ahéjhoz próbálja felzárkóztatni. A héj szem-szögéből ez érthető, hiszen a kultúra min-den moccanása a piramis gyarapításától, atermeléstől, a szivattyúrendszer működé-sétől von el értékes perceket és erőket. Ép-pen ezért a mellérendelő magyar menta-litás (Szent Korona jogrendje), a gyarmatihódításban részt nem vevő magyarság és amagyar történelem áldozatos megnyilvá-nulásai mindig is szálka marad a héj sze-mében, és minden eszközzel igyekszik apiramisrendszerbe kényszeríteni és defor-málni. (Lásd a török, az osztrák, német,majd szovjet megszállást, köztük Trianont,legutóbb pedig az EU-s csatlakoztatást.) Ezaz „integrálás”, mint látható, részben siker-rel járt.

Az örömhír viszont az, hogy csak rész-ben. A magyar társadalom magja, mind-egymibe kerül, még mindig Emberként próbálmeg élni és viselkedni.

A műveltségnek, vagyis a szeretetteljes viszonyoknak egyik jól ismertSZeNTképe, azaz magas SZiNTű leképeződése, Jóna József pásztor faragásán. Amellérendelő, "is-is" mottójú emberi hozzáállások, azaz a "mi"-tudat közén jelenik

meg a tagolt teljesség, a Jézus Krisztushoz rendelt, őt megidéző keresztesdicsfény, ma használatos kifejezéssel az isteni energia. Így van közünk egymáshoz.

20 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

Mit tehetünk?

A történelem megannyi leckéje szerint a civilizá-ciót a kultúráról, konkolyt a búzától erőszakkal le-választani nem lehet. Azt a búzamag sínyli meg. A pi-ramis csúcsát amúgy is csak lecserélni lehet, eltávolí-tani eddig sosem sikerült. Nem is érdemes. Majd eltű-nik magától, mint ahogy a tél kristályvilága, jégpáncél-ja is eltűnik, mikor annak eljön az ideje. Addig viszonta mag a hó és a csonthéj alatt megerősödik. Az a dol-ga. Nem időnek előtte kitörni, hanem önmagára talál-ni, önnön értékeire és erejére ébredni.

Reformálni sem érdemes azonban ezt a – nemértünk, hanem belőlünk élő – (piramis)rendszert.Ugyanis ha a rosszat javítjuk, vagy a rosszat tesszükjól, abból csak még nagyobb rossz lesz. Ha viszont ajót tesszük, – s itt mi most ez alatt az emberi viszonyokszeretetteljes javítását értjük, – akkor a jóból, még hakevésbé jól is tesszük, jó keletkezik.(3) Az egyéni ható-sugarunkon belüli személyes kapcsolatok javulásánakóriási a kisugárzása, annak ellenére, hogy hiányzikmellőle a média, hogy az szinte csak a katasztrófákatés a természetestől eltérő devianciákat harsogja éssugallja. A társadalmi jólétet, köznyelven a boldogsá-got, az állam bácsitól elvárnunk, nekünk magyarok-nak, ma, merő illúzió volna. Hiába változna meg az ál-lamforma, a keret, ha benne a tartalom, a személyeksokasága nem javul. Megfelelő formához megfelelő tar-talom dukál. A javítást tehát önmagunkon kell kezdeni,a sors majd az illő formát, külső keretet is megadjahozzá.

Ha nem a „tél” ellen lázongunk, hanem a télben, az„itt és most” birodalmában a személyes hatósugarunk-ban élőkkel törődünk, akkor egyszer csak azt vesszükészre, hogy a tavasz és a boldogság – egyelőre belül-ről, de – beköszönt. Ha ismeretekkel bíró, valódi sze-retetre törekszünk, – s ezt tanulni kell, ehhez változnikell, – akkor az idő nekünk dolgozik. Akkor nem ma-radunk le semmiről. Ugyanis az időnek csak a vetületelineáris. Maga az idő egésze ciklikus, visszatérő, delegalábbis ilyen természetű is. Ezért történik meg, hogya tékozló fiú, előbb vagy utóbb, hazatér.

Végezetre a közösségi hatósugárban megtehetőlépések maradtak.

Az első lépések az élhetőbb városokért és falvakértHosszútávon tarthatatlan az a szűklátókörű szem-

lélet, amely a (nagy)várost csupán önmagában, a von-záskörzetébe tartozó települések nélkül igyekszik fej-leszteni. A lakosság lélekszáma, tehát a mennyiségimutató alapján járó újraelosztási rendszer a városokata lélekszám növelésére késztetik. Azonban a városokmennyiségi gyarapodása a bennük élhető élet minő-ségének rovására megy. Minden, a nagyvárosi élet ké-nyelmét, minőségét, és vonzóbbá tételét szolgálólépés egyúttal a városlakók ellen is irányul. Az érmé-nek ugyanis fonákja is van, a pozitívhoz szükségsze-rűen negatív is társul. Gondoljunk csak például a reg-geli és délutáni csúcsforgalmakra és közlekedési

dugókra. A nagyvárosok nemcsak a kényelem és a ja-vak gyorsabb elérhetőségének terepei, hanem szünetnélküli stresszforrások is.(5) A javak koncentrálásatehát a gondokat is sűríti. Ráadásul a pénzforrásoknagyobbrészt ma már nem tartós értékrendbe ágyaz-va, hanem tiszavirág életű divatoknak hódolva válnakjavakká, például épületekké. Így ez az épületállományaz aktuális divat múltával értékcsökkent lesz. (Ez ahelyzet például Pécsett is fennáll, a Mecsekoldalra azutóbbi években felkúszott lakóépületek zöménél.)

Ma a magyar lakosság nagyobb hányada városok-ban él. Azonban nem szerves fejlődés eredményekép-pen, hanem az 50-es, 60-as, 70-es évek falurombolópolitikája következtében. Az egykor szinte önellátófalusi lakosság ellehetetlenítve a városokba menekült,és a munkaerő-sorozatvetőnek csúfolt panelházaklakója lett. Ez azt is jelenti, hogy mára Magyarországtöbbségi lakossága olyan függő helyzetben éli minden-napjait, ahol is energia-ellátását, ideértve a fűtést is,továbbá ivóvíz- és élelmiszerellátását központosítottszolgáltató rendszerek adják. Tehát tulajdon életéheza legszükségesebbeket már nem maga termeli, hanema kereskedelemben veszi. E gépezetként üzemelő,magántulajdonban lévő központosított szolgáltatások,– melyek a piramis szivattyúrendszerének részegységei– bármilyen zavarra, homokszemre fokozottan érzé-kenyek, s ez a tőlük függő emberek sokaságára nézvenem lehet közömbös. Ez stratégiai kérdés.

A stratégiai válasz tehát kettős. Egyrészt szükségesa rákos daganatként túlburjánzó nagyvárosok lakos-ságának csökkentése, mint láttuk, éppen a városokérdekében. E csökkentés természetesen csak ösztön-ző módszerekkel történhet, s ezzel már meg is adtuk aválasz másik felét: a vidéki létet, a vidékre történő

21MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

kitelepülést kell hosszú távú ösztönzésekkel vonzóvátenni. A piramisrendszer alsó rétegei, gyarmatai kime-rülésével nyilvánvalóan a magasabban lévő rétegek,országok fognak még jobban gyarmatosodni, tehát aválaszlépés előbb vagy utóbb elkerülhetetlenné válik.E válaszlépéshez, vagy lépésekhez, jelenleg úgy gon-doljuk, az intézményi döntéshozók leleményességéreés személyes bátorságára is szükség van. Ez az ő sze-mélyes hatókörük. Kérdés, hogy jelenlegi gyarmati lé-tünkben meg tudjuk-e, meg merjük-e fogalmazni gond-jainkat, a megfogalmazódó kérdéseket a közös válaszreményében szét merjük-e osztani, (nemcsak a ter-heket a növekvő adók formájában), merünk-e együtt-gondolkodni?

A küzdelem az életért, annak magyarul beszélőfolytonosságáért, az energiaforrások körül zajlik. A köz-ponti hatalmat, a központi energiatermelést és elosz-tást merjük-e szétosztani és csökkenteni az alternatívenergiaforrások, pl. a vákuumenergia,vagy nullpontielőállításának legalizálásával és támogatásával, vagy afeltalálók részéről azok áldozatkész nyilvánosságra ho-zatalával? A központi hatalom legutóbbi önkorlátozócsökkentése az igazságos Mátyás királyhoz fűződik. Apiramisrendszer akkori európai térhódítását tapasztal-va, előrelátó módon a köznemesség részére olyanhatalmat és mozgásteret adott, hogy az századokonkeresztül biztosította a részleges ellenállást és önál-lóságot a Habsburgok önkényével szemben. Ennek isköszönhető, hogy mi ma itt ezen az istenáldotta nyel-ven, magyarul beszélhetünk, hogy egyáltalán élünk.

Energiaforrásaink azonban nemcsak a fizikai síkrakorlátozódnak. A nevükön nevezett dolgok és folyama-

tok is hatalmas energiákat szabadíthatnak fel. Ez azon-ban nem azonos a puszta jólértesültséggel, az infor-máltsággal. Az emberi erőfeszítések legfőbb moz-gatórugói a kellő értelemmel és látóképességgel bírótudat és a lelkesült lélek. Ezt az „is-is” állapotot, ezt a„mi-tudat”-ot nevezi nyelvünk átszellemült léleknek.Válsághelyzeteken mindig „ő” vezet át bennünket. Maa magyar társadalom többsége számára válsághelyzetvan. A piramisnak egyre nagyobb a nyomása, héjrend-szerén pedig az áttörés, - a számok törvénye és a for-mállogika szerint, - ma, lehetetlennek tűnik. Azonbanmi itt, a magban, képesek vagyunk-e csöndben, sze-retettel, pártatlanul magunkra és egymásra találni,képesek vagyunk-e a valódi, hosszútávú értékeket fe-lismerni, megbecsülni, és továbbadni? Tudunk-eönként, ellentételezés nélkül áldozatot hozni? A télnekburkát, csontdermesztő hidegét ugyanis csak egyvala-mi: a rajtunk keresztül megszülető Emberség, az áldo-zathozatal és ingyenkegyelem heve töri át.

Hivatkozások:Pap Gábor: Mag hó alattHintalan László János: Teljesség, kiesés, hazatalálásAgócs Józsefnek, a Soproni Faipari Egyetem tanárának örökér-

vényű megállapításai

E. T. Hall: Rejtett dimenziók

Fizessen elő a Dobogóra!Hisszük, valljuk, hogy csak a nemzet emlékezetében élő tudás mentheti meg

hosszú távon hazánkat a világ számára. Ezért mi csak olyan kutatókat engedünkmegszólalni, akiknek tudását megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Nálunk nem fog„sok apró színes hírt“, olvasni, annál inkább tanulmányokat, tényeken alapuló

kutatásokat múltunkról, hagyományainkról.

Állandó szerzőink: Molnár V. József, Szelestey László, Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Born Gergely, Fellegi

Béla, dr. Végvári József, Harangozó Imre, Bradák Károly, Grandpierre Attila, Vetráb József,

és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos

Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december,az adott hónap utolsó napja.

Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóvalTerjesztés: nemzeti könyvesboltok, magánterjesztők

Előfizetési díj — 5 éve változatlanul! — egy évre: 5000 Ft, postaköltséggel együtt!.Európába: 8000 Ft, Tengeren túlra: 12000 Ft.

Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét!

Előfizethető rózsaszín postautalványon, vagy személyesen is, Két HollósKönyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032

2222 Dobogó

MIKLÓSVÖLGYI JÁNOST nem ezekért az írásaiért kezdtem becsülni. Évek óta figyelemmel kísérem mûvészi pá-lyafutását. Dzsungelben kell lépésről lépésre utat vágnia magának, és ő teszi ezt dicséretre méltó kitartással, lankadatlanbuzgalommal. Ünnep közeledtén újra meg újra felkeresi a művészet szentélyét, hogy ott méltó körűlmények közötttalálkozhasson Teremtőjével, de helyette csak kufárokra lel. Csodálkozzunk, hogy ő is, mint Mestere, felkapja a korbácsot?

BECSÜLÉSEMET mégis inkább művészi teljesítményével vívta ki, mint alább következő – egyébként indokolt, sőtszellemes –- filippikáival. És még valami: áldozatos életviteléveI. Ugyanakkor elméleti munkássága is figyelemre méltó.Neki köszönhetjük, hogy ráismerhettünk: a Keresztút stációi nem csupán az Ember Fiának egyszeri, történetileg szigorúanmeghatározott időben zajló eseménysorát tagolták az Ő 33. életévében, hanem mindannyiunk életében megjelennek.Hiszen, ha nem is nagy kezdőbetűkkel, de mi is ember fiai vagyunk. Sőt, az emberiség sorsának alakulásában, kűlönösenpedig a művelődés egyetemes történetében ugyancsak kimutathatók ezek a stációk.

De térjünk vissza a felemelt korbácshoz. Tény, hogy a kufárok ma is ott nyüzsögnek a művészet templomában. Csak-hogy: érdemes velük hadakozni? Karinthy Frigyes (A kergék képkiállítása), Hans Sedlmayr (A közép elvesztése, A modemművészet bálványai), Tom Wolfe (Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal) után lehet-e még újat, megszívlelendőtmondani ebben a témakörben? Nos, ha igen, akkor ezt ma már csak gyakorló művész engedheti meg magának. Aki letettmár annyi értékes művet az asztalunkra, hogy hitele van a szavának akkor is, ha megemeli a hangját. Miklósvölgyi Jánosilyen művész. Ami pedig az „érdemes? nem érdemes?” kérdést illeti: Jézus is pontosan tudta, hogy amint kiteszi a lábát atemplomból, a kufárok nyomban visszaszivárognak, mégsem találta hiábavalónak felemelni a korbácsot...

NO ÉS MIT KERES a brazil csodacsatár ebben a gondolatmenetben? Elmondom. Talán az utolsó nyilvános szerep-lése volt, amely emblematikus alakzatként, hosszú távra szóló tanulságot sugározva emelkedett ki a szemem előtt. Ha jólemlékszem, világbajnokság döntőjét játszották akkor. A játékidő nagy részében mintha a pályán sem lett volna. Igaz, min-den mozdulatára hárman-négyen vigyáztak az ellenfél játékosai közül. Aztán egyszer csak labdát kapott... – Itt indul a tör-ténetünk. Szinte még át se vehette, máris ráestek az őrzői. Ö pedig cselezett-cselezett, de nem a kapu, hanem a partvonalfelé. Mire odaért volna, a másik csapatnak már legalább a fele a nyakán lógott. Mi pedig dohogtunk a képernyő előtt: mitvillog itt, ahelyett, hogy a kapura törne? És mikor már minden ellenséges hadmozdulat egyes-egyedül az ő személyéreirányult, egyetlen elegáns mozdulattal a kapu elé ívelte a labdát. Ahol legalább ketten-hárman várták a saját játékosaiközül, és már csak azt kellett eldönteniük, hogy melyikük juttassa a hálóba a labdát. Mert mind fedezetlenek voltak.

A szóban forgó dátum pedig 1905. Három jeles esemény is indokolja ideemelését. Hogy már a kortársak is sejtették,nem mindennapi lesz a hozadéka, arra szolgáljon bizonyságul az orosz Valerij Brjuszov „Az új, 1905-ös esztendőhöz” címűversének néhány sora.

"Hallgass ma, Gőgös Ész! Ez órán a Legfőbb Bíró mér-latol! A világszínpad dobogóján hazárdjátékba kezd a kor."

(Kardos László fordítása)

ÉS LŐN. A három esemény közül az első: az orosz forradalom, minden további, „kommunista" jelzővel megtiszteltrémség nyitánya. A második: Einstein színre lépése, a speciális relativitáselméletnek mint korunk szentírásának, belőletáplálkozó egyéb szentírások forrásának közzététele. A harmadik: Matisse Zöld sugaras nő című festményévei útjára indula fauvizmus, a vadak mozgalma, későbbi, egyre „vadabb” avantgárd újítások prototípusa és inspirálója. Mi köti össze ezta három eseményt az évszámon kívül? Az, hogy mind a három, melyik-melyik a maga módján, a pálya szélére csalta akor értelmiségének legjavát, és ezáltal fedezetlenül maradt a legsötétebb emberellenes erők teljes támadósora. Ezek azigen jól képzett káderek pedig nem szoktak kihagyni helyzeteket.

Az első esemény a társadalomtudományok elitjét paralizálta, a második a természettudományokét, a harmadik a mű-vészetekét. Az emberiség természetes immunrendszerét ezáltal sikerűlt egy csapásra és kis híján végzetesen hatás-talanítani. Hogyan történhetett meg ez? Úgy, hogy a közeg elő volt készítve. Végjátékban vagyunk. Az igazság bizo-nyíthatóságra cserélődött le, a tudást a jólértesültség váltotta fel, a tényeket a hírek helyettesítik. Ilyen közegben éppen aművészet mentesülne a devalválódástól? Vagy csodálkozzunk, netán háborodjunk fel azon, hogy művészeti alkotásokrangját sem az értékük, mint felismerhető tény határozza meg, hanem a felőlük terjesztett hír? Amely beszélő viszonybansincs a tényekkel?

A PELÉ-EFFEKTUS ÉS EGY DÁTUM, AVAGY:ELVAN A GYEREK, HA JÁTSZIK?

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 23

VALAMIKOR a kilencvenes évek elején bátyámmalés egy festő barátommal ellátogattunk a Műcsamokba,hogy ott megtekintsünk egy kiállítást. A szó klasszikusértelmében vett tárlatról azonban installációk és per-formance-ok lévén szó sem lehetett, de kuriózumér-tékkel még akkor is bírt (legalábbis számomra), hatisztában voltam is vele, hogy napjaink kiállításainakjelentős hányada az efféle mutatványokra alapozvapróbálja mondandóját a nagyérdemű felé közvetíteni.Ha azonban ez így van, akkor joggal kérdezheti bárki,miben is rejlik mégis kuriózumértéke? Válaszom egy-szerű: túl azon, hogy mérhetetlenül szánalmasnak éserőltetettnek tartom, ha valami foszlányaiban művész-re emlékeztető alfaj értelmetlen és üres megnyil-vánulásait a művészet bőrébe akarja erőltetni, gyakranderülök jót az ügyefogyott önigazolási kísérleteken (a„mű” lélektanának permanens megmagyarázási kény-szerén) is. Nos, e kísérletek – mikor alapvetően ésgyökerében értelmetlen dolgok, kiötlőjük „használatiutasításaival” az értelemre próbálnak hatást gyakorol-ni, ez, akárhonnan is vizsgálom a dolgot – kuriózum-értékkel bír.

Persze hosszú oldalakon át tudnám indokolni véle-ményem, miszerint az efféle fatális kisiklásai a művé-szetnek (mint absztrakt, performance és installáció)döntő mértékben miért alkalmatlanok arra, hogy a ma-gas kultúrában akár az epizodista szerepköréig is eljus-sanak, egy kis adalékkal mégis szolgálhatok e felve-tésemet alátámasztandó, méghozzá egy olyan aprócs-

ka életképpel, melynek résztvevői, sőt alakítói is vol-tunk a kilencvenes évek elején, ott a Műcsarnokban,bátyámmal és egy festő barátommal. Valami „csodála-tos” elme (vélhetően olyan, ki művésznek aposztrofál-ta tenmagát) gondolt egyet, és mikor már azt érezte,hogy a tehetség annyira feszíti elméjét, hogy az továbbnem maradhat érzékeny lelkében, kitalálta, hogy vi-deo-installációt készít, és ezzel fogja korszakalkotómeglátásait a Műcsarnokba látogatók intellektuáliselvárásai felé szórni, hisz a magasröptű gondolatokramindig fogékony elit megérdemli, hogy a géniusz kinyi-latkoztatásairól első kézből értesüljön.

Mit neki Leonardo és Van Eyck, Vermeer és Monet,mit neki vászon és festék, ecset és festőszer, videó kellide, meg installáció, performance, meg happening,hogy lássa az egész világ, nem úgy mennek ám a dol-gok, hogy dohos, elavult és idejétmúlt eszközökkeljárat juk le magunkat és „megmodernült” művésze-tünket. Beléptünk hát a Műcsarnok impozáns kapuján,majd sorra hagytuk el a remekbe szabott műkincseket:egy ketrecbe zárt, döglött, kopasztott csirkét, egy falrafelszerelt, sehova nem vezető faajtót, televízió-ké-pernyőket, melyekből kissé tébolyodott hangon, furcsamozgáskultúrával rendelkező emberek rángásra em-lékeztető táncjátéka köszönt vissza, vagyis summázvaa dolgot; – olyan érzete támadt a közönséges honpol-gárnak, mintha nem is a Műcsarnok, hanem egy elme-szanatórium kórtermeiben bóklászna, ahol az esti te-rápia és a csicsika előtt a rehabilitálandók egy kis

A korbácsot mégis érdemes volt felemelni. Csakhogy... a tüneteket jó számba venni, ámde ami szükséges, az nembiztos, hogy elégséges is. Ha a jelenségvilág mögé, mélyebbre, a jelenhez képest pedig messzebbre kívánunk látni,mindenesetre nem árt megszívlelni József Attila 1937-ben fogalmazott intelmét.

"Más költők – mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább!Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát."

És bizakodjunk vele együtt:

"Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!"

(Ars poetica)Emlékeztetőül: József Attila is 1905-ben született.

PAP GÁBOR

A modernizmus degenerációja avagy kanszag és szentségtörés

Egy hamis mítosz alkonya

2424 Dobogókézműves foglalkozáson vettek részt, és hát istenem –ennyi sikeredett, ennyire futotta a képességeikből.

Csakhogy akadt egy kis probléma. A közönség java-része sokatmondó (de legalább is sokat sejtető) arc-kifejezéssel szemlélte az „eseményeket”, valahogyúgy, mintha valamiféle megvilágosító erővel ható,szuggesztív kinyilatkoztatást érzékelnének az éter hul-lámain. Kapaszkodjunk hát fel az éter hullámaira mimagunk is – gondoltuk –, és szinte szempillantás alattkristályosodott ki bennünk az ötlet, hogy mi módontudnánk igazolni az itt látható rémképek degenerá-cióját a közönség jelentős részének tudatában.

A történet lényege a következő: az egyik terembenvideo-installációt tártak a nagyérdemű elé, a szokásoszörejek és összefüggéstelen képsorok „speciális ef-fektusaival” megjelenítve. A legalább négy darab tv-képernyőt egy korlát választotta el a nézőknek fenn-tartott tértől, és a vörös bársonypadlózat is arra enge-dett következtetni, hogy a műalkotás tere legalább any-nyira emelkedett közeg a szemlélődők rendelkezéséreálló térrel szemben, mint amennyivel emelkedettebbtér volt a május elsejei felvonulásokon a tribün orna-mentikája a Dózsa György út közönséges macskakőburkolatával szemben. S bár nekünk nem adatott megaz az irigylésre méltó kiváltság, hogy a nép zseniálisvezéreihez hasonlóan Volga limuzinokkal érkezzünk atett („az installáció”) színhelyére, de mutatványunk szó-rakoztató hatása némileg kárpótolt az eltékozolt élve-zetekért. Kivártuk hát a megfelelő pillanatot, mikoregyetlen teremtett lélek sem tartózkodott a képernyőkelőtt, s egy gyors mozdulattal átmásztunk a korláton, sszempillantás alatt hanyatt feküdtünk a padlózaton. El-gondolásunknak egyetlen értelme az volt, hogy sem-minek ne legyen értelme, amit ott csinálni fogunk, habelépnek a „műértők”. Nem is kellett sokáig várni azelső áldozatra, aki meglátván minket, természetesenabban a tudatban volt, hogy az alkotásnak mi is szer-ves részei vagyunk. Halk vezényszóra – úgy, hogy raj-tunk kívül senki ne hallja – előbb megemeltük jobb ke-zünket.

Aztán a balt. Ezt a jobb, majd a bal láb lendítése kö-vette. Ezt így folytattuk teljesen véletlenszerű ritmiká-val egészen addig, amíg már szép számú nézőközön-ség figyelte „installációnkat”. Mi ugyan tudtuk jól, hogyaz egész vegytiszta marhaság, ám a felbolydult tekin-tetű „műértők” láthatóan érteni vélték a nem létezőüzenetet. Gesztusaik is erre utaltak: a mélyen ráncoltszemöldökök, az ölbe tett kézen fekvő másik kéz,mely sokatmondóan sodorgatta a mérsékelten ápoltszakállkát, a nagy meglátások hírnökeiként tálalták ésláttatták tevékenységünket. Ám fájdalom: az intellek-tuális varázslat csakhamar ébresztőt fújt a ki tudja mi-lyen szellemi síkokra elkalandozott tudós közegnek,amikor talán már a küszöbön álló katarzis előtt néhánymásodperccel egyszer csak felálltunk az installációnk-nak meleg talajt biztosító bíborszínű padlóról, és átu-gorva a kiállítás profán hétköznapi terét az installációtranszcendens közegétől elválasztó korláton egész

egyszerűen kisétáltunk a „kórterem” ajtaján, és haza-felé vettük az irányt. Hogy áhított publikumunkbantudatosult-e, hogy úgy jártak, mint az a bizonyos vala-mi, melyet egy laza mozdulattal szoktak áthajítani apalánkon, abban már korántsem vagyok biztos, hiszentőlük, akik vélhetően Hermann Nietsch disznófekáliá-ba mártott feszületén, valamint az ehhez hasonló szín-vonalú szellemi táplálékon erősítették szürkeállomá-nyuk kondícióját, az ilyenfajta felismerés talán nemvárható el. Felvetésünk: azonban – miszerint minden-féle agyalágyult dolgot el lehet művészet címén adniegy megfelelő közegben – jól mérhető hatásfokkal iga-zolódott.

Az IGAZI PROBLÉMA mégsem ez. Ami ennél sokkalriasztóbb, az az a hozzáállás (nevezzük: álintellektuálispóznak), amelyet az absztrakt propagandistáinak min-dahány képviselőinél tapasztalhatunk. Miről is van szóvalójában? Egy olyan indokolatlanul kioktató hang-nemről, melyet többek a napokban tapasztaltak egytelevíziós interjú kapcsán. Az installációk és a videómint „művészeti ág” egyik prominensét kérdezte a ri-porter, hogy mégis mi lehet az oka annak az értetlen-ségnek, mely gyakran megnyilvánul a befogadó közegrészéről az installációkkal, valamint a szoborként funk-cionálni hivatott döglött, kopasztott csirkékkel szem-ben. A neve elhallgatását ugyan nem kérő, de jelenték-telensége miatt mégis megkapó asszony művész (akiegyébként Magyarország egyetlen képzőművészetiegyetemének egyik vezető tanára), hezitálás nélkül ki-jelentette, hogy természetesen a néző iskolázatlansá-ga. Nos, a helyzet a következő: az „iskolázatlan” néző-nél (akit valamilyen érthetetlen rögeszme által egyRubens-festmény jobban képes lekötni, mint Warholműtárgyként istenített rozsdás konzervdobozai) létezikmég egy alacsonyabb rendű kategória: a túlképzettdilettáns is. Van egy mondás, miszerint a hülyeségnélcsak az a kiábrándítóbb, ha szorgalommal párosul. Haviszont a szorgalmas hülyének még hivatástudata isvan, nos, akkor úgy vélem, az maga az ember tragédiá-ja. Az ember tragédiája, mert banális és olcsó érveitmegdönthetetlen etalonként éli meg, aminek egyenesági következménye lesz a néző iskolázatlanságát fir-tató magatartásforma. Mert egy dolgot semmiképpennem lenne szabad figyelmen kívül hagynunk: az eset-legesen fennálló „iskolázatlanságnak” csupán egyetlenkövetkezménye lehet, mégpedig az, hogy az adott né-ző nem tudja megmagyarázni, hogy amit lát, számáramiért érthetetlen. De magának az értelmetlenségnek aténye ettől még aligha vitatható. Az, hogy a látottakatnem tudja művészettörténeti kontextusban megvizs-gálni, még nem írja felül a rozsdás konzervdoboznakmint műalkotásnak súlytalanságát, viszont ha tudatalatt is, de felveti a betegség félreérthetetlen szindró-máját.

UGYANAKKOR MINDEN száz és minden ezer évbenmegváltozik világunk, melynek mindig voltak és lesz-

25MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

nek is beteg korszakai. A kiutat pedig nem az jeleti,hogy beteggé tesszük a művészetet is, hanem az, hogymegpróbáljuk egészségessé alakítani a valóságot.

Beteg volt a Mediciek Itáliája, mégis Sziklás Madon-nák és La primaverák születtek. Ha azonban ma az in-stallációk egy eminense, tegyük fel, józan pillanatábana fent említett vagy ahhoz hasonló karakterű remek-művek elé járulna, és valóban szemtől szembe, mint-egy kézzelfogható közelségbe kerülne az emberi szel-lem diadalával, félő, hogy akut depresszív állapotbasodródna, miután összevetné saját és az előtte kikris-tályosodó géniusz munkásságát. Szörnyű lehet ugyanisa felismerés, hogy amiben hitt, sőt még markáns képvi-selője is volt, az az igazán nagy és fajsúlyos művek ár-nyékában nem egyéb, mint közönséges selejt. Közön-séges selejtet próbálnak hát művészet címén ránksózni, vélhetőleg úgy, hogy jelentéktelenségükről mégcsak a leghalványabb sejtéseik sincsenek. Tragédiájukegyik alapvető oka, hogy felültek annak a fatális rög-eszmének, miszerint a művészetnek olyanná kell vál-nia, mint a világ, hisz csak így lehet hiteles. Csakhogynem a művészetnek kell olyanná lennie, mint a világ,hanem a világot kell hasonlóvá tenni a művészethez,vagyis szükséges alapvetően igazságkeresővé alakí-tani. Ennek minden ellenkező előjelű felvetése nemegyéb, mint ördögi praktika. Ha ugyanis nemcsak azélet és annak meghatározó elemei, de a művészet istorzzá válik, akkor a művészet ezáltal nem tesz mást,mint egész egyszerűen hitelesíti, mintegy legalizálja atorz értékeket azáltal, hogy magára ölti nemcsak a tor-zulás eszközeit, de sajátos „személyiségjegyeit” is. Ezpedig azon egyszerű oknál fogva megengedhetetlen,mert a művészetnek alapvetően nem csupán az életet,vagy annak egyes elemeit, hanem mindenekelőttmagát az igazságot kell tükröznie. Ám, ha mindezek el-lenére a művészet mégis deformálttá – torzzá – válik,akkor akár bevallottan, akár látensen, de azt az érzetetkelti, azt az üzenetet sugallja, hogy az igazságkeresés,tehát maga az igazság is torz. Ebben az értelemben,mind az absztrakt, mind a videó, mind az installációképtelen megfelelni a művészet alapvető funkciójá-nak, hisz eszközei és a művészetről alkotott legele-mibb elképzelései szervilisen táplálkoznak egy amorfés deformált értékrendből. Ez az alapvető sajátosságpedig olyan feloldhatatlanul ellentmondásos helyzetetszül, amelyet leginkább az egyes alkotások üzenetei-nek magyarázatánál érhetünk tetten. Furcsa para-doxon ugyanis, hogy ameddig egy rozsdás vasból ké-szült, ájult öntudatlansággal mozgó kinetikus térplasz-tikánál is tendenciózusan képesek a makró és mikro-kozmosz (tehát a két világ) transzcendens szinté-zisének evidenciáját hirdetni, addig lenyomataikban akonkrét formák elvesztésévei és az anyag determi-nisztikus jelenlétével mégis a d’holbachi mechanikusmaterializmus (a mozgás és az anyag kizárólagosságá-ra épülő) minden felsőbb minőséget tagadó világképesejlik fel. Művészetük paranoid volta tehát (mint azMichel Journiac: „A vér ideogrammája” című, injekciós

tükből, vérből és papírból készült munkáján is tettenérhető) leginkább abban nyilvánul meg, hogy úgy pró-bálják egy magasabb minőségű anyagtalan világ jelen-létét megragadni, hogy ahhoz eszközként (még ha tu-dat alatt is) olyan filozófiai gyökerekhez nyúlnak, me-lyek alapvetően tagadják egy ilyen minőség jelenlété-nek és sorsformáló „akaratának” lehetőségét. Ez a lap-pangó paranoid állapot (mely aztán gyakran torkollikfrusztrációt kiváltó tehetetlenségbe) természetszerűenidéz elő olyan (azóta szállóigévé vált) kijelentéseketrészükről, amelyet Warhol tett, vagy Rodcsenko gon-dolt néhány évtizeddel ezelőtt. „A művészet halott” –mondták, gondolták ezek a jóemberek, kik abban arögeszmés tévhitben sínylődtek, hogy ők maguk művé-szek, miközben talán nem illik kijelenteni, vagy eddignem merték kimondani, de semmi egyébről nem voltszó velük kapcsolatban, mint arról, hogy egész egysze-rűen jó volt a sajtójuk.

Én azonban úgy vélem, hogy ideje lenne már végrefelébredni, és nem elhinni, hogy csak a média általtálalt hírek és szenzációk léteznek, és ideje lenne márvégre a művészeknek is kijózanodniuk, mert nagyonúgy fest a dolog, hogy a valóságtól egyre távolabb ke-rülnek, s ostoba elmével nem veszik észre már aztsem a fene nagy gondolati szabadságukban, hogy ami-kor egy zsírral bekent széket állítanak ki egy bemu-tatóteremben, akkor az nem a befelé nézés utolsóstádiuma, és nem is az egyént egy szűrnaturális szo-borral helyettesítő vízió (mint ahogyan azt JosephBeuys hirdette), hanem – túl azon, hogy komplett el-mebaj – a legolcsóbb közönségesség áttranszformáltképjele is egyben, amelyen gyermekként, tiszta fejjelmég jót derültünk valamennyien. S jót derülnek mind-azok, kik felnőtté érvén képesek voltak megőrizni ere-dendő tisztánlátásukat, így megérezvén, hogy a közön-ségesség voltaképpen nem egyéb, mint a krematóri-umba lökött tisztánlátás elszenesedett üledéke, mely-nek bélyege az egyszerűség homlokára van felnyálaz-va, s viszonyítási alapként működő funkciója igazábólsemmi más, mint menekülés a gondolkodás igénye ésaz érvek méltósága elől, vagyis az ábrázoló művészetsíkjára átültetett „jelenléte” sokkal inkább szól az érte-lem beszűkítéséről és blokkolásáról, mint fajsúlyoskérdések felvetéséről és megválaszolásáról.

Én természetesen nem azt mondom, hogy máglyáramindazokkal, kik a fekáliát a hajukra kenve hőzönge-nek „értékképviseletről” (vélhetőleg a középkorbansem ez lett volna a sorsuk, hisz a félkegyelműeket ak-kor sem bántották), még csak azt sem mondom, hogyfel kell rajtuk háborodni – hisz felháborodásunk léte-zésük talaja –, csupán annyit kérek, hogy tudomást sevegyünk róluk, hisz a falu bolondját sem illendő mega-lázni. Ha ugyanis érdektelenségünk mintegy tapint-hatóvá válik, hiába próbálnak tíz körömmel kapasz-kodni a művészet sziklájába, mert – ha még fogást ta-lálnak is rajta – az irdatlan kőtömeg így is, úgy is zuhan-ni fog.

Dobogó26MIELŐTT AZONBAN e kijózanító zuhanás bekövet-

kezne, talán hasznos lehet, ha felismerjük, hogy ab-ban a korban, amelyben Einstein okos volt, Ady pedigintelligens, a festő képet festett, a szobrász pedig szob-rot faragott. Ma viszont szemtanúi vagyunk egy olyankornak, ahol okos a telefon és intelligens a mosópor,amiből természetszerűen következik, hogy napjaink-ban a nő művész bugyiban turkál, a szobrász pedigcsirkét kopaszt. Ez a túlképzett dilettánsok, vagyis ahobbiművészek kora. A hobbiművészeké, kik amorfeszközökhöz nyúlnak, hisz azzal nem kell megragad-niuk az embert. Nem kell szembesülniük az emberrel,önmagukkal, és valódi önmaguk tükrében fájó tehet-ségtelenségükkel. Ezért művészet létrehozása helyettideológiát gyártanak.

Mindent megmagyaráznak, indokolni, ha úgy tet-szik, hitelesíteni akarják önmagukat. Nem hangsú-lyozhatom tehát elégszer, hogy ahol a tehetség elfogy,ahol a tettek meghaladják a képességet, ott ideológiaszületik. Milyen érdekes, hogy Raffaello vagy Rubens avonások tökéletes azonosságával is ábrázolni tudta aszellemet, de abból ideológiát mégsem gyártott.

Milyen érdekes, hogy Csontváry cédrusa tanít ésmagyaráz, a zsíros szék kiötlője pedig magyarázkodik.

Milyen érdekes, hogy évezredeken keresztül az al-kotások, napjainkban pedig csak az „alkotók” beszél-nek, lenyomataik ugyanakkor elnémultak. A jelenlegiművésztársadalom döntő többségébe – ezekbe a szá-nalmas, kiégett bohócokba – tehát beszorult a szó,hisz teljesen elvesztették már érzéküket a finomhan-golásra, elvesztették bizalmukat önmagukkal szem-ben, ezért művészetük labilis, hitehagyott, vagyis jel-lemzően XX. századi. Bizonytalanul tapogatják le avalóságot, felszínes lendületük mögött szorongás éstoporgás húzódik, ezért eszköztáruk is mindinkább azanyag prioritását tükrözi. A művészetre oly sokáig jel-lemző könnyedség, felszabadultság és légiesség im-már a múlté, ami természetesen nem is csoda, hiszlikvidálták élményvilágukból a teremtés csodáit, kise-lejtezték az emberit. Ezek után persze joggal adódik akérdés: mégis miben bíznak? Miben bíznak akkor,mikor egyre inkább felerősödnek a számonkérő han-gok: „hová lett az ember”? És hová lett a felelősségtu-dat, mely az értéket hivatott tolmácsolni?

Hová lett a művészet, mely galaxisokon túl fogant,de az ember lelkében született? Hová lett a művészet,mely valóságos vágyakat megfogalmazva, elhozta a vá-gyak valóságát? Nos, szomorú ugyan, de amilyenné lettaz ember, olyanná vált nemcsak az élete, de a művé-szete is. Döntse el mindenki maga, hogy amikor a ki-józanító tükör szerepét betöltő alkotások elé járul,mennyire biztató az onnan visszaköszönő tükörképe?Milyen tekintetet lát a disznóürűlékbe mártott feszület-ben tükröződni? És legyen elég bátor ahhoz is, hogyegymás mellé teszi Leonardo „Szent Annáját” és a zsí-ros széket, vagy Csontváry cédrusát és a habszivacs-ból készült hamburgerszobrot. Ez kérem vicc! Errenincs magyarázat!

A MÜVÉSZET BOLYGÓ, mely az ember szíve körülkering, de ha méltatlanná tesszük az embert, akkor abolygó – tehát a művészet – letér pályájáról és össze-omlik, akár egy haldokló csillag. Ennek a krónikus ál-lapotnak vagyunk ma szemtanúi, amikor századunkalkotásai nem világképet, hanem csupán kórképet ké-pesek felmutatni, mert művészeink java része mégmindig képtelen felfogni, hogy ami nem Istenből indulés nem Istenhez tér meg, az az esetek döntő több-ségében nem egyéb, mint közönséges hordalék. Énhiszek benne – igen, hiszem –, hogy ha észhez tér aművészeti közélet, akkor a minimálra és minőséga-zonos mutációira mint rossz álomra fog emlékezni. Ki-hevertünk már két világégést és az ostobaság megany-nyi torzult rémuralmát, olcsó zsíros székek és bugyi-ban turkáló nőművészek már csak nem foghatnak kirajtunk. Hogy ez így legyen, tisztában vagyok vele,hogy el kell engedni a leláncolt festészet béklyóit, és lekell bontani egy hamis mítoszt, a New York-i iskola, azinformel, a pop-art, a kinetizmus, vagy akár a minimalmítoszát. Ennek pedig egyetlen járható útja van, – afestészet. Vissza kell térni a festészethez, a teremtettvilágot kell másolni egy olyan korban, mikor ez tulaj-donképpen szentségtörésnek számít, a teremtett vilá-got kell másolni akkor is, mikor a festészet fel nemszentelt papjai egyebet sem böfögnek ki magukból,csak azt, hogy másolni felszínes, banális, közönségesés olcsó. Át kell alakítani a világot – szól „megváltó” fo-hászuk –, csakhogy az igazság az, hogy a valóság azönmaga a valóság, át nem alakítható, újra nem ren-dezhető. Minden ez irányú kísérlet deformált valósá-got, vagyis amorf torzszüleményeket eredményezett. Ateremtett világ tökéletes; egy tökéletes rendszer, egytökéletes mű! Csak azt másolva juthat bárki is a tö-kéletesség közelébe, hiszen, ha nem a valóságot hasz-náljuk alapul, akkor csakhamar kicsúszik a lábunk alóla teremtett világ talaja, és helyébe egy kreált „valóság”költözik. Az viszont már deformált lesz, az viszont máridióta lesz, hisz az ember alapvető törvényeket felrúg-ván, a saját képére próbálja formálni azt. Csakhogynem ártana már végre tudomásul vennünk, hogy nema természetet kell az ember képére, hanem az embertkell a természet képére formálni, vagyis muszáj végrevisszahelyezni abba a közegbe, ahonnan beteg mó-don, súlyosan megtévesztett emberek kiszakították.Félreértés azonban ne essék, – ez nem egy romantikusrousseau-i analógia, hanem egy elodázhatatlan rege-nerációs folyamat kezdeti lépése.

TISZTÁBAN VAGYOK ugyanakkor azzal is, hogymindaz, amit a festészetről vallok, tökéletesen érthe-tetlen a fent említett irányvonalak képviselőinek szel-lemi hagyatékából táplálkozók számára, hisz a XX.századi művészettörténet vizsgálatának más kontex-tusba való helyezése egész egyszerűen lehetetlen azokszámára, kik világéletükben a szellem elalvásának éselpárolgásának állapotát hirdették. Nem az ébredés,nem a felismerés, nem a feltámadás emberei ők. A

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 27

jövő tekintetét sem birtokolják. Ahol otthon vannak,az az egysíkúság, vagyis az örök ma állapota. Gombásfalfelületre, saras tájra, vagy hófödte mezőre emlékez-tető alkotásaik is nagyszerű visszfényei szellemi ott-honuknak, azt az állapotot, azt a nihilt tükrözik, ahon-nan gondolataik érkeztek. S mint ahogyan Malevics fe-hér alapon fehér négyzete tökéletes képi reflex erre azállapotra, úgy a betonnal festők gombás falfelületreemlékeztető vásznai pedig művészi minőségükbe en-gednek bepillantást nyerni, vagyis a gombával valóminőségazonos lenyomataik egyértelműen jelzik, hogycsakúgy, mint a gombák, ők maguk is egyszerűek, pri-mitívek és szaporák. Erről azonban természetesenaligha tehetnek, hiszen egyetlen fázis szülöttei ők,egyetlen fázisé – az elalvásé, melynek közegében éslégterében egész generációk nevelkedtek és szociali-

zálódtak. Ezért hát azon se csodálkozhatunk, hogy szá-mukra csupán ez az életszerű mozgástere gondolkodá-suknak, aminek következtében az is világosan érthető,hogy miért is szül heves ellenreakciót részükről, havalaki az „elalvás mítoszán” túllépve az ébredés, a fel-támadás misztériumát kezdi ábrázolni. Aki ugyanisegész életét a hófödte mezőkön, vagy saras utakonélte, értetlenül fog állni az ezer színben pompázó virá-gos rétek látványa előtt, és mintegy reflexszerűen lökiki magából annak minden megnyilatkozási formáját,hisz a virágok ébredésének elengedhetetlen feltétele ahó olvadása és a sár felszáradása. Fél, hogy akár a hóelolvad, fél, hogy akár a sár felszárad. Amikor tehát avalóságból egy bolydult álomképbe költözvén hevesentiltakozik minden ellen, mely ismét a teremtést, tehátaz egyetlen valóságot tükrözné, akkor tulajdonképpennem tesz mást, mint az utolsó leheletéig küzd sajátéletéért. S bár ez a valahol mégiscsak tiszteletreméltóküzdelem maradéktalanul kompenzálható, tudomásulkell venni, hogy az örök körforgás bölcs akaratából ki-folyólag a tradíciókkal szemben tiszteletet tanúsító fes-tészet lesz az a markáns erő, mely végül is acélozottakarattal és mézédes szívvel fog háborút és békét hir-detni mindazokkal szemben, kik művészként meghatá-rozva magukat, kivetették élményvilágukból a művé-szet esszenciáját; az emberit. Ezért hát talajként hasz-nálva „művészetüket'”, belőlük fog kibontakozni azébredés és a feltámadás festészete, ők pedig nem te-hetnek mást, mint engedelmeskedve a festészet akara-tának, elolvadnak, mint a hó, felszáradnak, mint tava-szi mezőn a sár.

A visszaszámlálás már elkezdődött, csak még nemtudnak róla...

Részlet a szerző: „A modernizmus degenrációja – avagykanszag és szentségtörés” című könyvéből. Kairosz2009. Következő számunkban folytatjuk!)

Günter Brus: Transzfúzió, 1965

Szobor... ...és ez is szobor

Dobogó28

Néhány éve egy neves újságírónővel beszélgettema közel-keleti népek műveltségéről, műszaki ismere-teiről, továbbá a Kr. e. II-I. évszázadból való un. bagda-di galvánelemről. Megjegyezte, hírértéke nincs, min-denki hallott-olvasott róla; tele voltak vele az újságok.Ám egyik sem közölte, hogy az elemet a magyarságnemzetalkotói, a pártus lovasnép különféle fémtárgyakaranyozására használta.

Kr. e. 247-től Kr.u. 228-ig az Iráni-fennsíkon és akörnyező területeken a szkítafajú pártus nép Rómávaldicsőségben és nagyságban vetekedő birodalmat igaz-gatott. A pártusok békeidőben hatalmas épített váro-sokban éltek, az ellenség közeledtének hírére öltöttekfegyvert, kaptak lóra, védték a hazájukat és a népüket.

A Birodalmuk fen-nállásának 475 évealatt egyszer, Kr. e.37-ben a Ventidiusvezette római sereg-től szenvedtek vere-séget, amit belső ve-télkedés miatt a ró-mai hadvezetés nemhasznált ki. Mindenmás támadást visz-szavertek és győz-tek. A bukásukatbelső árulás okoz-ta.

Elterjedt hiedelem, hogy az ókori népek nem hasz-nálták, nem ismerték a korunkban már mindennaposelektromos energia áldásait. Aladdin csodalámpáját,az egyiptomi fáraók lámpáit, az ókori galvánelemet ésa sok más műszaki berendezést az emberi fantáziaszüleményeként az álmok és a mesék birodalmábasorolták. Holott a mintájukra készített modellek min-degyike működött.

Wilhelm König, a bagdadi Nemzeti Múzeum igaz-gatója (1932-1938) visszaemlékezésében1 beszámolta legérdekesebb ásatásairól. 1936-ban az iraki fővá-rostól 25 km-re levő KhujutRabu’a vidékegyik dombjá-ból kiásott pár-tus településegyik házánakleletei közt 18cm magas, isme-retlen rendel-tetésű sárgás-fehér aszfalttal teli vázaformájú edénykerült elő. Abeleágyazott 9x2,6 cm-es rézhenger alját ráforrasztottrézlemez zárta le. A rézhengert aszfalttal rögzítették azedény nyakához. A hengerben levő vasrúd erősen kor-rodeálódott, minden bizonnyal valami maró folyadéklehetett benne.2

Wilhelm König és a munkatársai a helyszínen meg-állapították, hogy a pártus korból való galvánelemet

MARTON VERONIKA

Miként lett a pártusgalvánelemből bagdadi?

1. A Pártus Birodalom (Kr.e. 247-Kr.u. 228)

Pártus lovas

Pártus galvánelem (W. König nyomán

Szkíta aranyozott ezüsttál

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 29találtak. Megerősí-tésül kiderült, hogyaz 1930-as évek-ben a bagdadi ezüst-mívesek hasonló el-járással ezüstöztékés aranyozták a fém-tárgyakat. A németrégészek két pár-tus nagyváros, Sze-leukia és Ktesziphonfeltárásakor számoshasonló, rézhenger-rel és vasbetéttelellátott agyagedényttaláltak, sőt a ké-

sőbbi szasszanida-perzsa rétegből is előkerült jóné-hány. A Pergmon Múzeumban anélkül, hogy szakem-ber megvizsgálta volna a leleteket „kultikus tárgy” feli-ratú címkével ellátva a többi megmagyarázhatatlaneredetű és rendeltetésű tárgyak közé kerültek a raktár-ba.

Wilhelm König nem tudott beletörődni a leletekilyetén mellőzésébe, és a kollégáitól megszerezte a ha-sonló szeleukiai és a ktésziphoni agyagedényekrőlkészített fényképeket. Megvizsgálván, arra a következ-tetésre jutott, hogy a pártus nagyvárosokban talált is-meretlen rendeltetésű agyagtárgyak pontosan ugyan-olyanok, mint amilyet ő talált Bagdad mellett. Eszerinta felfedezőnek tartott Luigi Galvani (1737-1798), azolasz orvos és természetbúvár előtt kétezer évvel Pár-thiában már tisztában voltak az elektrolízis vegyi folya-matával.

Hosszú évtizedekig a König felfedezte pártus gal-vánelem sem került szóba. Mígnem 1978-ban egy né-met vegyész-kutatócsoport muzeológusokkal egyetem-ben az eredeti „készüléket” modellezte. A titokzatosedény a valóságban is tökéletes galvánelemnek bi-zonyult. A cella lényege, hogy a szigetelő agyagedény-ben levő rézhenger katódként, a benne a sav elektro-litként ionokat áramoltat a vasrúd-anódhoz, és elektro-mos áram keletkezik. Próbaképpen egy pártus város-ból, Hatrából előkerült szobrocska másolatát próbáltákarannyal galvanizálni. Sikerült. Némi problémát jelen-tett az elektrolit, az áram előállításához szükséges sa-vas oldat megválasztása. A kísérlethez nem ecetet,nem citromsavat, hanem keleten mind a mai napigrendelkezésre álló a frissen kipréselt szőlőlevet hasz-nálták. Az ókori szerkezet pontos mintájára készítettmodell működött. A rézhenger, a vasrúd és a savasszőlőlé 0,5 volt feszültséget gerjesztett. Ez értéket kor-szerű mérőkészülék kimutatta.

Miután az eredményről egy rövid híradásban beszá-moltak, az ókori galvánelem csodája bejárta a világot.Azóta bizonyítottan a Pártus Birodalom területérőllegalább 1000 db hasonló „készülék” került elő. 1978óta több kutatócsoport3 vizsgálta, modellezte az „agyag-edény-készülékeket”, mert többek között még mindig

nem világos, miképp tudták a korabeli mesterek anyersaranyat a galvanizáló eljáráshoz szükséges arany-nyá változtatni. Továbbá mely műveltség fedezte fel ezeljárást, és hozta létre az egyszerű, de hatásosanműködő szerkezetet.

Az első híradások pontosak és tárgyilagosak voltak:A galvánelem ókori elődjét a Pártus Birodalom váro-saiban használták. A leletek túlnyomó többsége a pár-tusokhoz, kisebb részük az utódállamhoz, a szasszani-da perzsákhoz kötődik.

Ennek ellenére beindult a tények megváltoztatásátszorgalmazó gépezet. 1985-86-ban megszólaltak az el-lenzők.

1. Minden bizonnyal nem a pártusok voltak a mes-teri galvanizálás feltalálásának, előállításának úttörőiés csak részesei voltak egy néhány évszázaddal koráb-ban élt „kultúrnép”, a babiloniak dicsőségének.4

E kijelentés azt sugallja, hogy egy szkítafajú lovas-népnek, nevezetesen a pártusnak nem lehettek galva-nizáló szakemberei. S ha már voltak, és alkalmaztákaz eljárást, akkor bizonyára csak egy „nagy szemita

néptől, a babiloni-tól” vehették át, ta-nulták el. Csakhogya mintegy 1000 óko-ri galvánelem egyikesem az ókori Babilo-nia területéről, va-gyis a babiloninaktartott ásatási réte-gekből került elő. Ar-ról nem is szólva,hogy a pártusok vi-szonylag későn hódí-tották meg Babilont,(ahol megtanulhat-ták volna az aranyosilyetén eljárását,) ám

előtte már jóval korábban galvanizáltak. Ettől még természetesen átvehették, de bizonyára

nem Babiloniából. Szóba jöhetne Kína, hiszen a Se-lyemút onnan vezetett a Pártus Birodalmon keresztülEurópába, Rómába. Minden bizonnyal Baktria, esetlena a turáni Chorezm, a Kaspi-tenger és az Aral-tó vidéke.Az ott feltárt kurgánok szinte ontották az aranyozott-ezüstözött tárgyakat. Ennek a bizonyítása bizonyára el-marad, hiszen akkor aztán végérvényesen egy szkítafa-jú népnek kellene tulajdonítani a világraszóló felfede-zést, amit Európa csak a XVIII. században Galvani „fel-fedezése” után ismert meg.

A tárgyak rendeltetését tagadók közt voltak, kikgyermekjátéknak, mások kultikus tárgynak tartották.

2. A frankfurti Hoechst AG Központi Laboratóriumá-nak vezető vegyésze kijelentette, az ókori galvánele-mek nem azok, aminek látszódnak. A legmeghökken-tőbb megjegyzése az volt, hogy a „pártusok, bár poten-ciális ‘elemeket’ hoztak létre, mindenesetre anélkül,hogy ezt akarták vagy tudták volna.” A vegyészek ér-

A pártus galvánelem szerkezeti raja

Aranyozott ezüst ivókürt (Párthia)

elektrolit

aszfalt

vasrúd

rézhenger

agyagedény

aszfalt dugó

dróthuzal

réz zárólap

Dobogó30telmezése szerint ezagyagtárgyak sajnoscsak a szennyeződésés sérülés elleni vé-dő-tartályul szolgál-tak. A bennük levőbronz- és vasbeleket,betéteket egyáltalánnem elektródaként,hanem okkult ren-deltetésű tisztító va-rázslásra használták.5

Vajon komolyan gondolta a vegyészdoktor, hogy akorabeli szakember-papok nem is akarták létrehozniaz elemeket, és fogalmuk sem volt, mit hoztak létre,mire használják. Ám azok valahogy mégiscsak létrejöt-tek, s kiválóan működtek.

A teljes tagadás nem jött be, hiszen az évek soránkomoly szakemberek korszerű vizsgálatokkal bizonyí-tották be az elemek működőképességét és aranyozás-ra stb. való felhasználását.

Ám volt még egy utolsó lehetőség, az elnevezés. 1936-ban, a felfedezéskor Wilhelm König, osztrák

régész még teljesen egyértelműen pártus eredetűnektartotta, s „pártus elektromos elemnek” nevezte el.Némely korabeli múzeumi tanulmány is így említi. Áma zsurnalisztika felkapta a „bagdadi” elnevezést, s be-

vitte a köztudatba. Csak az a bökkenő, hogy a PártusBirodalomban nem volt Bagdad nevű város. Kr. u. 752-ben, párszáz évvel a pártusok elűzése után alapítottaaz Abassiden-dinasztia moszlim kalifája. S ha az át-lagolvasó a „bagdadi” megnevezést olvassa, eszébesem jut, hogy az agyagedény-galvánelemek pártus ere-detűek, s abból a Párthiából valók, ahonnan Kr. u. 228-ban a véres szasszanida-perzsa hatalomátvétel során apártus nagykirályhoz és a Birodalomhoz hű alattvalóktömegével menekültek a szomszédos szkíta terüle-tekre. Csatlakoztak a hunokhoz, a Kuma-vidéki ma-gyarokhoz, s velük együtt hozták létre a Kárpát-meden-cei Magyarországot.

Lábjegyzetek

1 König, Wilhelm: Im verlorenen Paradies – Neun Jahre im Irak,Rohrer, Brünn-Münster-Wien, 1940.

2 www.iranchamber.com3 Bericht von Walter Jensen, Praxis der Naturwissenschaften-Che-

mie, 1985. Nr. 2., Aulis Verl., Köln. 4 Tomas, Andrew: Wir sind nicht die ersten, Neuauflage, Bergisch-

Gladbach, 1979.5 Antike Welt, 1986. Nr. 1. Verlag Philipp von Zabern, Darmstadt.

Marton Veronika: A pártusok, a sivatag lovag-jai, Matrona, Győr, 2010.

Aranyozott szkíta ezüst érme (Baktria)

Marton Veronika új könyve!

VILÁGKATASZTRÓFÁK - HAJH, DE BŰNEINK MIATT

A Földünkön időről-időre pusztító kataklizmák következménye egy-egy mű-veltség, világkorszak vége, pusztulása, ám a túlélők élniakarása egy új világkibontakozását eredményezi. Feltehetően jelenleg is ily történések részeseivagyunk, hisz a világot sújtó természeti csapások igencsak megszaporodtak.Az ember ezeket elkerülendő keresi, kutatja, vajon, mi okozza a természeticsapásokat. Megdönthetetlen bizonyítékokra nemigen lel, ám a Földben, arégészeti leletekben, a régvolt eseményekről szóló legendákban, mítoszok-ban, benne rejlik a válasz. Lefejtve róluk a mesebeli burkot, előbukkan a valóstörténet, s nemegyszer a bármikor megismétlődhető katasztrófát kiváltó ok.

Jelen munka a szerző „A káldeai teremtés-mítosz” c. folytatásaként a leg-utóbbi vízözönig bezárólag mutatja be a teremtett és az anyaszülte emberéletének folyását. Néhány ókori szerző (Sanchoniathon, Bérósszosz, Mane-thón) megmaradt műve és más források (Szent Biblia, ékiratos vízözön-törté-netek, néphagyományok) alapján a tíz vízözönelőtti ősatyára, illetve korra le-osztva összegzi az emberiség történetét.

A szakirodalom nemigen foglalkozik vele, csak tudomásul veszi az őskirá-lyok rendkívül magas életkorát. E munka feltárja, mi okozhatta, minek köszön-hető a vízözönelőtti nemzedékek több tízezer éves uralkodási ideje.

A vízözönelőtti ősatyák, ősnemzedékek beszélő neveinek jelentésébőlkitűnik, hogy egy-egy ős felbukkanása korszakváltást jelentett. Az emberiségfejlődése nem volt sem folyamatos, sem egymásra épülő, hanem katasztró-fával végződött, s elölről kezdődött.

Az emberiség ős-őskorában nem egy, hanem több műveltségváltás történt:„…egy sereg új kultúra érlelődött, lappangott, majd hirtelen sokirányúankivirágzott, mint egy üvegházban …A biológiai fejlődésben ismerünk ilyen„lappangási állapotokat”, amely után az evolúció „revolúciós” szakaszakövetkezik. A nemzedékek hosszú során át változatlanul továbbadódó genotí-pusok robbanásszerűen nagyszámú új genotípust hoznak létre…”

Az emberiség egyetemes és egyetlen határozott történelmi emléke a Földminden részét érintő, évezredekkel ezelőtt lezajlott vízözön. Ám az ókoriszerzők, az ékiratok és a világ népeinek hitregéi, hagyományai négy világkor-ról és négy katasztrófáról szólnak. A földtörténet bizonytalan ősidejében anégy őselem, a tűz, a víz, a szél és föld együttes részvételével már megtörtént

a legelső kozmikus katasztrófa, amely jelentősen befolyásolta a földi életet.Szétszakadt az őskontinens, a Pangea, Naprendszerrel együtt a Föld mozgá-sa, keringése, illetve forgása megváltozott. Megváltoztatta a teremtett embe-rek életkörülményeit, számlált életkorát.

Sok-sok idő elteltével a Teremtő a megsokasodott, gonosz, bűnös emberi-séget külön-külön egy-egy őselem pusztító, világrengető hatásával sújtotta,olyannyira, hogy az emberiség majd teljesen kipusztult. A hagyományokszerint az a tűz, a szél és a víz okozta katasztrófát esetenként néhány emberiegyed élte túl, éppen elegendően ahhoz, hogy továbbvigyék az emberi fajt.

Volt már tűzözön,volt szélözön és víz-özön. A Biblia jóvol-tából ez utóbbiról van-nak a legkiadósabbismereteink. A másikkettőről a világ népei-nek hagyományai ésaz ókori írók tudósí-tanak. Ám nem fele-dik hozzátenni, hogyegy, a föld okozta ka-tasztrófa még váratmagára. Akkor a Földmegrázza önmagát,megszabadul a vérétszívó, élősködő, rom-lott emberiségtől. S amegmaradtak, a túlé-lők minden bizonnyalmegteremtik majd agonoszság nélküli, sze-retetteljes aranykort.Akkor veszi kezde-tét talán immár azutolsó világkor, és aTeremtő akaratából:„a királyság és a Ko-rona újra leszáll azégből”.

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 31

Dobogó32

ELÕADÁSOK - PROGRAMOKa KÉT HOLLÓS Könyvesboltban

Bp., 1081 Kenyérmezõ u. 3/a., telefon: 299-0032,

http://www.dobogommt.hu

március, április, május, júniusA műsorváltozás jogát fenntartjuk!

MÁRCIUS

BORN GERGELY előadása: március 2. péntek, 18 óra: Szent helyek csillagtitkai és az égi vőfény 2. rész

GONDOS BÉLA előadása: március 6. kedd, 18 óra: Az árpád-kori építészet a Kárpát-medencében

GRÁTZ ANTAL előadása: március 8. csütörtök, 18 óra: Magyarul térítő tér-idő 1. rész

DRÁBIK JÁNOS előadása: március 9. péntek, 18 óra: Uzsoracivilizáció - Sötét újkor

PAP GÁBOR előadása: (az időpont még egyeztetés alatt, – de biztos hogy március – kérjük hívja a Két Hollóskönyvesboltot!) Az egek üzenik - a kazettás mennyezetek máig szóló üzenete

MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: március 20. kedd, 18 óra: Világ-virág, a szerves műveltség alapjelei ésazok rendszerei 3. rész

KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: március 22. csütörtök, 18 óra: Árpád küldetése

BALLA EDE ZSOLT előadása: március 23. péntek 18 óra: Olt a Királyföldön és Havaselvén

ARADI LAJOS előadása: március 27. kedd, 18 óra: Pilis rejtély 7. rész

OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: március 29. csütörtök, 18 óra: Hungária a korabeli forrásokban

SZÁNTAI LAJOS előadása: március 30. péntek, 18 óra: „Lesznek jelek a Napban, a Holdban és acsillagokban...” – Janus Pannonius végső időkre szóló tanításai

ÁPRILIS

GONDOS BÉLA előadása: április 3. kedd, 18 óra: Az árpád-kori építészet a Kárpát-medencében 2. rész

SZÁNTAI LAJOS előadása: április 11. szerda, 18 óra: "Lesz még egyszer ünnep a világon..." – VörösmartyMihály, József Atilla, Balassi Bálint, Ady Endre üzenetei a magyarság számára

GRÁTZ ANTAL előadása: április 12. csütörtök, 18 óra: Magyarul térítő tér-idő 2. rész

VARGA CSABA előadása: április 13. péntek, 18 óra: A középkor élő nyelve

ARADI LAJOS előadása: április 17. kedd, 18 óra: Pilis rejtély 8. rész

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 33KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: április 19. csütörtök, 18 óra: Árpád-házi királyaink és a Szentföld

BALLA EDE ZSOLT előadása: április 20. péntek 18 óra: A Küküllők vidéke

MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: április 24. kedd, 18 óra: Világ-virág, a szerves műveltség alapjelei és azokrendszerei 4. rész

OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: április 26. csütörtök, 18 óra: Középkori magyar szállások a Kárpátoktól keletre

BORN GERGELY előadása: április 27. péntek, 18 óra: Szent helyek csillagtitkai és az égi vőfény 3. rész

MÁJUSSZÁNTAI LAJOS előadása: május 4. péntek, 18 óra: (Egyeztetés alatt, kérjük érdeklődjön a Két Hollós

elérhetőségein, vagy internetes oldalunkon)

GONDOS BÉLA előadása: május 8.. kedd, 18 óra: Magyar emlékek Itáliában

VARGA CSABA előadása: május 11. péntek, 18 óra: Jel, jel, jel

OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: május 15. kedd, 18 óra: Szent István „reformjairól“

GRÁTZ ANTAL előadása: május 17. csütörtök, 18 óra: Magyarul térítő tér-idő 3. rész

BALLA EDE ZSOLT előadása: május 18. péntek 18 óra: Aranyosszék és Kalotaszeg szent helyei

MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: május 22. kedd, 18 óra: Világ-virág, a szerves műveltség alapjelei és azokrendszerei 5. rész

KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: május 24. csütörtök, 18 óra: II. Rákóczi György erdélyi fejedelem élete,Magyarország és Erdély egyesítésének elindítója

BORN GERGELY előadása: május 25. péntek, 18 óra: Szent helyek csillagtitkai és az égi vőfény 4. rész

ARADI LAJOS előadása: május 29. kedd, 18 óra: Pilis rejtély 9. rész

JÚNIUSSZÁNTAI LAJOS előadása: június 1. péntek, 18 óra: (Egyeztetés alatt, kérjük érdeklődjön a Két Hollós

elérhetőségein, vagy internetes oldalunkon)

MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: június 4. hétfő, 18 óra: TRI-A-NON és annak történelmi mitikus előzményei

BORN GERGELY előadása: június 8. péntek, 18 óra: Szent helyek csillagtitkai és az égi vőfény 5. rész

GRÁTZ ANTAL előadása: június 14. csütörtök, 18 óra: Magyarul térítő tér-idő 4. rész

BALLA EDE ZSOLT előadása: június 22. péntek 18 óra: Zarándok utak, lelki utak

ARADI LAJOS előadása: június 26. kedd, 18 óra: Pilis rejtély 10. rész

SZÁNTAI LAJOS előadása: június 29. péntek, 18 óra: (Egyeztetés alatt, kérjük érdeklődjön a Két Hollóselérhetőségein, vagy internetes oldalunkon)

Dobogó34

Szakrális túrára hívunk Erdélybe!2012. augusztus 10-16.

A kirándulás útvonala:

1. nap: Utazás Bp-Székelyudvarhely útvonalon, közben megtekintjük a Kőrösfői templomot.

2. nap: Firtos vára. Énlakai unitárius templom kazettás mennyezete, székely falukép, Firtos lova, Firtos

vára – Nimród király csillagképének övcsillagaira épülő szent helyünk (a túra hossza gyalogosan 9 km,

szintkülönbség 400 m)

3. nap: Bikafalva – épített tető, Székelyudvarhely - Jézus-Szíve kápolna, Éltető kút - gyógyforrások, Budvár

– a székelység központi vára, Udvarhelyszék szakrális központja (a túra hossza: gyalogosan 8 km,

szintkülönbség 300 m)

4. nap: Tusnádfürdő – Vártető. Csíkszék legnagyobb vára vadregényes erdők között. Városnézés,

borvízforrások (a túra hossza: gyalogosan 8 km, szintkülönbség 450 m)

5. nap: Sepsibodok – Kincsás vára, Oltszem – Herec vár, Leánykavár, Mikó-kastély (a túra hossza:

gyalogosan 15 km, szintkülönbség 600 m) Nyomok a pattintott kőkortól napjainkig.

6. nap: Kőhalom vára, Alsórákos – Bethlen kastély, Mihály-vár, Tepő vára. Az Olt folyó második kapuja, az

állatöv kardinális jegyeinek várai (a túrahossza: gyalogosan 9 km, szintkülönbség 500 m)

7. nap: Utazás Székelyudvarhely - Bp

A túrát vezetik:

Szántai Lajos és Balla Ede Zsoltmagyarságkutató, szakrális földrajz szakértő

ifj. Csoóri Sándor és Karakas Zoltán népzenészek

Utazás: légkondícionált, kényelmes autóbusszal

Szállás: szállodában 2 ágyas szobákban félpanziós ellátással.

Jelentkezés és további információ:

Két Hollós Könyvesbolt (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)