2010 Masodik Urodisszea - ARTHUR C. CLARKE

8/20/2019 2010 Masodik Urodisszea - ARTHUR C. CLARKE

http://slidepdf.com/reader/full/2010-masodik-urodisszea-arthur-c-clarke 1/340

1

ARTHUR C. CLARKE

2010. Második űrodisszeia



2

KOZMOSZ FANTASZTIKUS K Ö NYVEK

SZERKESZTI KUCZKA PÉTER

TUDOM Á NYOSFANTASZTIKUS K Ö NYVEK

KOZMOSZ K Ö NYVEK

A fordítás az alá bbi kiadás alapján k észült:

Arthur C. Clarke: 2010. Odyssey Two. A Del Rey Book, Ballantine

Bboks, New York, 1982

(C). 1982 by Serendib BV. This translation published by arrangement

with Ballantine Books, A Division of Random House, Inc.

FORDÍTOTTA F. NAGY PIROSKA

(C)F. Nagy Piroska, 1985 Hungárián translation

HU ISSN 0324-5225 ISBN 963 211 628 3

Kozmosz K önyvek, Budapest

Felelős kiadó: Sziládi János igazgató

Sylvester János Nyomda (101-4-0737), Szombathely, 1985

Felelős vezető: Hanuszek Béla igazgató

A szöveghűséget ellenőrizte: Lengyel Péter

Felelős szerkesztő: Székely Éva

A szöveget gondozta: Mak ái Judit

Műszaki vezető: Szak álos Mihály

K é pszerkesztő: Szecsk ó Tamás

Műszaki szerkesztő: Beszédes Natasa



3

74 000 példány

Terjedelem: 17,29 (A/5) ív. IF 5185



4

ELÖLJÁR ÓBAN

A 2001. Ű rodisszeia 1964 és 1968 k özött ír ódott, és r öviddel a film

forgalomba-hozatala után, 1968 júliusá ban jelent meg. Amint azt a 2007

elveszett világaiban megírtam már, a k ét terv kimunk álása mindk ét

ir ányban számos visszacsatolással, egyidejűleg ”haladt, így aztán gyakran

éltem át azt a k ülönös élményt, hogy miután megnéztem a történet egy

kor á bbi változata alapján k észült musztert, módosítanom kellett a k ézirat

szövegén – serkentő, de meglehetősen dr ága módszere a regényír ásnak.

Ennek k övetkezté ben a k önyv és a film k özött a, szok ásosnál sokkal

szorosabb az összef üggés, de azért akadnak lényeges eltér ések is. A

regényben a Discovery úticélja a Japetus, mely a Szaturnusz számos

holdja k özül a legtalányosabb. A szaturnuszi rendszert a Jupiter

segítségével érték el: a Discovery er ősen megk özelítette az óriási

bolygót, hogy a hatalmas gravitációs mező hatására bek övetkezzék az

úgynevezett “csúzlieffektus”, és nekivágjon az út második szakaszának.

Pontosan ugyanezt a manővert hajtották végre 1979-ben az amerikai

Voyager-tí pusú űrszondák, amikor először der ítették fel r észletesen a

k ülső óriásokat.

A filrnben azonban Stanley Kubrick bölcsen elker ülte azt a zűrzavart

(nem beszélve a k öltségvetés ú jabb túllé pésér ől), amit az Ember és a

Monolit harmadik összecsapása idézett volna elő a Jupiter holdjai k özött.

A forgatók önyvből teljesen kimaradt a Szaturnusz, ámbár Douglas



5

Trumbull k éső bb, amikor SilentRunning címen filmmel pr ó bálkozott a

gyűr űs bolygór ól, felhasználta az itt szerzett tapasztalatokat.

Akkor, a hatvanas évek közepén senki sem gondolta volna, hogy a

Jupiter holdjainak felderítése nem a következő évszázadban, hanem már

tizenöt év múlva meg fog történni. Azokról a csodákról sem álmodott még

senki, amelyeket ott találunk – noha abban is bizonyosak lehetünk, hogy a

Voyager ikrek felfedezéseit újabbak és még váratlanabbak fogják követni.

Amikor a 2001-et megírjam, az Ió, az Európa, a Ganümédész és a Kallisztó

még a leger ősebb teleszkópon át is csak halvány fénypontnak látszottak;

most már tudjuk, hogy mindegyik külön világ, és egyikük – az Ió – a

Naprendszernek vulkanikusán legtevékenyebb tagja.

De mindent számításba véve, mind a film, mind a k önyv egész jól

megállja a helyét e felfedezések f ényé ben, és rendk ívül érdekes, ha az

ember összehasonlítja a film Jupiter-k é psorait a Voyager kamer ái által

r ögzített valóságos k é pekkel. Le kell szögezni azonban, hogy bármit

írjanak is ma le e tárgyban, annak magá ban kell foglalnia az 1979-es

feltár ások eredményeit: a Jupiter holdjait tö bbé nem tekinthetjük

feltérk é pezetlen ter ületnek.

És számolnunk kell még egy másik, nehezebben megfogható

pszichológiai tényezővel is. A 2001 egy olyan korban ír ódott, amely az

emberiség történetének egyik nagy vízválasztó ja túloldalán fekszik; azt a

kort abban a pillanatban hagytuk magunk mögött, méghozzá ör ökre,

amikor Neil Armstrong a lá bát a Holdra tette. 1969. július 20-tól még

akkor is öt év választott el bennünket, amikor Stanley Kubrick és én



6

foglalkozni kezdtünk a (mesésen nagyszer ű) science-fiction mozi

mintak é pének (az ő kifejezése) gondolatával. A történelem és a fikció

immár kibogozhatatlanul egymásba fonódott.

Az Apolló asztronautái már látták a filmet, amikor elindultak a Hold

felé. Az Apolló 8 legénysége, akik 1968 kar ácsonyán minden ember

k özül először pillanthatták meg a Hold túloldalát, elmesélték nek ünk,

milyen er ős k ísértést éreztek, hogy r ádió jukon jelentsék a nagy fekete

monolit felfedezését: sajnos, felülkerekedett bennük a józan ész.

És k éső bb k ét ízben is szinte hátborzongató utalás történt r á, mik ént

utánozza a természet a művészetet. Mind e k özül a legfurcsá bb volt az

Apolló 13 története 1970-ben.

Már az is jó kezdés volt, hogy a legénység tartózkodási helyéül

kijelölt vezérlőegységet Odüsszeiának keresztelték el. K özvetlenül

azelőtt, hogy a k üldetést meghiúsító oxigéntank-robbanás bek övetkezett,

a legénység Richárd Strauss Zarathusztra-témá ját hallgatta, azt a

muzsikát, amely szinte teljesen összeforrott a filmmel. K özvetlenül az

energiaveszteség észlelése után Jack Swigert r ádión jelentette az Ir ányító

K özpontnak: “Houston, van egy kis problémánk.” Egy ehhez nagyon

hasonló helyzetben Hal a k övetkezőket mondta Frank Poole

asztronautának: “Sajnálom, hogy megszak ítom az ünnepséget, de van egy

kis problémánk.”

Amikor az Apolló 13 k üldetésér ől k észült jelentést k éső bb

nyilvánosságra hozták, a NASA igazgató ja, Tom Paine elk üldött nekem

egy példányt, és Swigert szavaihoz a k övetkező megjegyzést f űzte:



7

“Arthur, te megmondtad előre, hogy ez így lesz.” Még ma is az a k ülönös

érzésem van, ha átgondolom az eseményeket, mintha engem is terhelne

valami felelősség.

Akad még más hasonlóság is, bár nem ilyen komoly, de legalá bb

ilyen meglepő. A film egyik technikailag legbriliánsabban megoldott

k é psora volt az, amikor Dave Bowman k örbe-k örbe szaladgál a hatalmas

centrifuga k ör alak ú belsejé ben, s ek özben a forgás okozta “mesterséges

gravitáció” tartja meg.

Majdnem tíz évvel k éső bb a remek ül műk ödő Skylablegénysége jött

rá, hogy a tervezők hasonló geometriát k é pzeltek el a számukra;

raktárf ülk ék gyűr ű je sima, k ör alak ú sávot k é pezett ki az űr állomás

belsejé ben. Bár a Skylab nem forgott, ez nem rettentette el találékony

lakóit. Rájöttek, hogy ezen a nyomon úgy tudnak körbe-k örbe szaladgálni,

mint mókus a kalitk á ban, méghozzá ugyanazzal az eredménnyel, amit a

2007-ben láttak. Az egész eljár ás televíziós k é peit visszair ányították a

Földre (kell-e mondanom, milyen k ísér őzenével?), az alá bbi megjegyzés

k íséreté ben: “Ezt látnia kell Stanley Kubricknak is!” Ami annak rendje és

módja szerint bek övetkezett, mert elk üldtem neki a telérekordingot.

(Sohasem kaptam vissza; Stanley egy házi Fekete Lyukat rendszeresített

irattár gyanánt.)

A film és a valóság kapcsolatát példázza az Apolló-Szojuz

parancsnok ának, Alekszej Leonov kozmonautának a Holdk ö zel ben című

festménye is. Először 1968-ban láttam, amikor a 2001-et bemutatták a

világűr bék és felhasználása tárgyá ban rendezett ENSZ-konferencián. A



8

vetítés után Alekszej azonnal kifejtette. nekem, hogy a saját koncepció ja

pontosan ugyanazt a felállást mutatja, mint a film nyitók é pe: a Föld a

Hold mögött, a Nap pedig mindkettő jük mögött kel f öl. A festményr ől

k észült és az aláír ásával ellátott vázlat ma ott f ügg a dolgozószobám

falán; a tová bbi r észleteket lásd a 12. fejezetben.

Talán ez a legalkalmasabb pillanat, hogy elmondjuk, ki az a másik és

kevésbé jól ismert figura, aki e k önyv lapjain tűnik fel, vagyis Hszüe-shen

Csien.

A nagy Theodore von Karmannal és Frank J. Malinávalegyütt

1936-ban alapította dr. Csien a Kaliforniai Műszaki Egyetem Guggenheim

Repülésügyi Laboratóriumot (GALCIT) – a híres pasadenai Sugárhajtási

Laboratórium k özvetlen elődjét. Ő volt a Göd dard-alapítvány első

professzora az említett egyetemen is, és nagymértékben hozzá járult az

amerikai rak étakutatásokhoz az 1940-es években. Nem sokkal k éső bb, a

McCarthy korszak egyik legszégyenletesebb epizódjak ént, mondvacsinált

biztonsági vádak alapján letartóztatták, amikor haza akart utazni a

szülőhazá já ba. Az elmúlt k ét évtizedben a k ínai rak étaprogram egyik

vezető egyénisége volt.

Végül lássuk azt a k ülönös esetet a “Japetus szemével” – a 2001 35.

fejezeté ben. Leírom, hogyan fedez fel Bowman asztronauta egy igen

furcsa dolgot a Szaturnusz holdján: “Fénylő, fehér, ovális, kb. négyszáz

mérf öld hosszú, k étszáz mérf öld széles... tök életesen szimmetrikus... és

a k örvonala olyan éles, hogy az ember azt gondolná... valaki r áfestette a

kis hold felületére.” K özelebb érve Bowman meggyőződött arr ól, hogy “a



9

műhold sötét hátter é ből kiemelkedő, f énylő ellipszis mint valami óriási

üres szem figyeli, hogyan k özeledik felé je... ” K éső bb észreveszi “az

ovális k özepén lévő apr ó, fekete pontot”, amely történetesen maga a

Monolit (vagy egyik megtestesülése).

Nos, amikor a Voyager l tová bbította a Japetitsr ól k észített első

k é peket, való ban látni lehetett rajtuk egy hatalmas, éles k örvonalú, fehér

oválist, k özé ppontjá ban apr ó, fekete ponttal. Carl Sagan azonnal k üldött

egy másolatot a Sugármeghajtási Laboratóriumból, a k övetkező rejtélyes

megjegyzéssel: “Te jutottál eszembe... ”Magam sem tudom,

megk önnyebbüléssel vagy csalódottan fogadtam-e, hogy a Voyager 2 is

nyitva hagyta ezt a k érdést.

É ppen ezért a k önyv, amit a kezükben tartanak, szükségk é ppen sokkal

bonyolultabb annál, mintsem hogy sima folytatása lehetne a kor á bbi

regénynekfilmnek. Az eltér éseknél a filmváltozatot vettem figyelembe;

mindazonáltal gondosan ügyeltem, r á, hogy a k önyv mentes legyen az

önellentmondásoktól, és jelenlegi tudásunk f ényé ben is megállja a

helyét.

Mely tudás természetesen 2001-re már ugyancsak elavult lesz...

Arthur C. Clarke Colombo, Sri Lanka 1982. január



10

I. A LEONOV l. TALÁLKOZÁS A FÓKUSZBAN

Még ebben a méterben számoló korszakban is úgy tartották számon,

mint ezer lá b, nem pedig háromszáz méter magas teleszk ó pot. A hegyek

k özött felállított hatalmas tányért f élig már bebor ította az árnyék, amint a

tr ó pusi nap gyorsan zuhant lefelé, de a k özé ppont f ölé magasan

felf üggesztett antennaegyüttes háromszög alak ú lapján még most is

szikr ázva csillogott a f ény. Odalentr ől, a távolból csak az éles szem

vehette volna észre a k ét alakot a tartószerkezetek, felf üggesztő k á belek

és hullámvezetők útvesztő jé ben.

– Ideje már – mondta dr. Dimitrij Mojszevics r égi bar átjának,

Heywood Floydnak –, hogy beszéljünk néhány dologr ól. Ak ár a

cipődivatr ól, ak ár űrhajókr ól vagy arr ól, hogy ki fedezte fel a

spanyolviaszt, de legink á bb bizonyos monolitokr ól és hibásan műk ödő

számítógé pekr ől.

– Tehát ezért cipeltél el a konferenciár ól. Nem mintha bánnám; már

annyiszor hallottam Cari szónoklatát, hogy jóformán k ívülr ől f ú jom. És a

látvány igazán fantasztikus, tudod, ak árhányszor voltam is Arecibó ban,

sohasem jutottam el ide, az antennákhoz.

– Szégyelld magad! Én már háromszor voltam itt. Gondold csak el,

halljuk az egész világegyetemet, de bennünket senki sem hallgathat ki.

Nyugodtan beszélhetünk hát a problémádr ól.

– Mif éle problémámr ól?



11

– Először is, nem f ér a fejembe, miért kellett lemondanod az Országos

Űrhajózási Tanács elnökségér ől.

– Nem mondtam le. A Hawaii Egyetem sokkal jobban fizet.

– Ok é, nem mondtál le, egy lé péssel megelőzted őket. Ennyi év után

nem tudsz átejteni, Woody, meg se pr é báld. Ha most, ebben a pillanatban

ú jra felajánlanák neked az OUT elnökségét, vajon haboznál-e?

– Jó, jó, te vén kozák! Mire vagy k íváncsi?

– Először is rengeteg megoldatlan r észletk érdés van a jelentésedben,

amelyet annyi unszolás után végre letettél az asztalra. Nem csinálunk

ügyet ebből a nevetséges és őszintén szólva jogtalan titkolózásból,

amelylyel kiástátok a Tycho monolitot...

– Nem az én ötletem volt.

– Ör ömmel hallom: még hiszek is neked. És méltányoljuk, hogy most

már mindenkit odaengedtek, aki k özelebbr ől meg akarja nézni azt a

dolgot; persze, már az elején ezt kellett volna tennetek. Nem mintha bármi

eredménye lett volna eddig...

Komor csend támadt, mik özben a k ét ember gondolatai a Hold fekete

titk ánál időztek, mely mindeddig dacolt mindazon eszk özökkel,

amelyeket az emberi lelemény felvonultatott ellene. Az orosz tudós szólalt

meg először:

– Ak ármi legyen is a Tycho monolit, valami sokkal fontosabb dolog

lehet odakint, a Jupiternél. Végül is oda k üldte a jelzését, és ott ker ültek a

tieitek bajba. Amit egyé bk ént nagyon f á jlalok, bár egyedül Frank Poole-t

ismertem személyesen. A Nemzetk özi Űrhajózási Szövetség 98-as



12

kongresszusán találkoztam vele, kiváló embernek látszott.

– K öszönöm. Mindnyá jan kiváló emberek voltak. Bárcsak

megtudhatnánk, mi történt velük.

– Ak ármi volt is, be kell ismernetek, hogy ez már az egész emberiség

ügye, nemcsak az Egyesült Államokra tartozik. Ezentúl nem

használhatjátok fel a tudásotokat pusztán nemzeti előnyök

megszerzésére.

– Dimitrij, te nagyon jól tudod, hogy a tieid is pontosan ugyanezt tették

volna. Méghozzá a te segítségeddel.

– Tök életesen igazad van. De ez ma már történelem, ak árcsak a ti,

nemr égen távozott kormányotok, amely felelős volt az egész zűrzavar ért.

Az ú j elnöknek talán bölcsebb tanácsadói lesznek.

– Lehetséges. Van valami javaslatod, méghozzá hivatalosan, vagy

csak a személyes reményeidr ől van szó?

– Pillanatnyilag tök életesen nem hivatalos, amit mondok. Ezt nevezik a

nyavalyás politikusok tapogatódzó eszmecser ének. És természetesen

habozás nélk ül letagadom, ha kell.

– Egyenes beszéd, mondd!

– Rendben. A helyzet a k övetkező. Amilyen gyorsan csak tudjátok, a

parkoló pályán felé pítitek a Discovery H-t, de még így is beletelik három

évbe, míg elk észültök vele, ami annyit jelent, hogy elmulasztjátok a

k övetkező indítási alkalmat...

– Nem er ősítem meg, de nem is tagadom. Ne felejtsd el, hogy én csak

egyszer ű egyetemi rektor vagyok, s egy világ választ el az Űrhajózási



13

Tanácstól.

– És legutó bb, ugye, csak a szabadságodat töltötted Washingtonban,

hogy sorra látogathasd a r égi bar átaidat? De folytatom: a mi Alekszej

Leonovunk...

– Azt hittem, Germán Tyitovnak neveztétek el.

– Tévedés, rektor úr. A jó öreg CIA már megint vízben hagyott.

Január óta Leonov a neve. És ne mondd meg senkinek, hogy tőlem tudod:

a Discovery-t legalább egy évvel megelőzve éri majd el a Jupitert.

– Ne mondd meg senkinek, hogy tőlem tudod: ettől f éltünk. De

folytasd!

– Ami baj veletek történt, velünk is megtörténhet, és mind ott állunk,

ahonnan elindultunk, vagy még ott sem.

– Mit gondolsz, mi történhetett? Mi legalá bb annyira zavarban

vagyunk, mint ti. És ne mondd, hogy nem vettétek ti is Dave Bowman

valamennyi üzenetét.

– Persze hogy vettük. Egészen az utolsó “Úristen, tele van

csillagokkal! ”-ig. Még stresszelemzést is végeztünk a beszédhangjár ól.

Nem hisszük, hogy hallucinált; egyszer űen szerette volna leírni a látványt,

ami akkor elé je tárult.

– És mire magyar ázzátok a Doppler-eltolódást?

– Teljesen lehetetlen, mondanom sem kell. Egytized f énysebességgel

távolodott, és attól kezdve már nem tudtuk fogni a jelzéseit. És ezt a

sebességet nem egészen k ét perc alatt érte el. Negyedmillió gravitációr ól

van szó!



14

– Abban a pillanatban meg kellett volna halnia.

– Ne játszd a tudatlant, Woody! A r ádiók, amelyeket az

űrkompjaitokba beszereltetek, a gyorsulásnak a századr észét sem

bírhatnák ki. Ha azok kibírták, kibírhatta Bowman is, addig mindenesetre,

míg el nem vesztettük vele a kapcsolatot.

– Magatok jutottatok erre a k övetkeztetésre. De innen már mi is csak

olyan sötétben tapogatózunk, mint ti. Vagy ti nem?

– Egy csomó őr ült ötlettel játszadozunk, amir ől beszélni is

szégyellnék előtted. De az a gyanúm, hogy f élig sem olyan őr ültek a

feltevéseink, mint maga az igazság.

K ör ös-k ör ül villogni kezdtek a navigációs figyelmeztető jelzések

apr ó, vör ös f ényei, és az antennaegyüttest tartó, három karcsú torony

világítótoronyk ént f ény lett fel a sötét égbolt hátter é ben. A nap utolsó

bí bor sugarai is eltűntek a k örnyező dombok mögött; Heywood Floyd a

zöld f ényt várta, amelyet még sohasem látott. Ismét csalódnia kellett.

– Tehát, Dimitrij – mondta –, térjünk a tárgyra. Tulajdonk é ppen mit

forgatsz a fejedben?

– Óriási mennyiségű, felbecsülhetetlen érték ű információ gyűlhetett

már össze a Discoveryadatbankjában; alighanem még ma sincs vége az

adatgyű jtésnek, noha a hajó már nem sugároz a Földre. Szeretnénk ezeket

megkapni.

– Eddig rendben. De ha kimentek oda, és a Leonov találkozik a mi

űrhajónkkal, mi akadályoz meg benneteket, hogy átszálljatok a

Discoveryre,és lemásoljátok mindazt, amire szükségetek van?



15

– Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer még én

emlékeztetlek r á: a Discovery az Egyesült Államok felségter ülete, és

engedély nélk ül behatolni űrkalózkodás volna.

– Kivéve azt az esetet, ha életveszélyr ől van szó... Amit nem is olyan

nehéz megrendezni. Végül is kicsit k ör ülményes lenne, ha egymilliárd

kilométer távolságból akarnánk ellenőrizni, hogy mit csinálnak odaf önt

az embereitek.

– Hálás k öszönet a rendk ívül érdekes javaslatodért; tová bbítom. De

még ha átszállnánk is, hetekbe telne, míg megismerkednénk valamennyi

berendezésetekkel, és átolvasnánk az összes memóriaegységet. Én

együttműk ödést javasolok. Meggyőződésem, hogy ez a leghasználható bb

ötlet; de mindkettőnkre nehéz feladat vár, ha ezt az elgondolást el akarjuk

fogadtatni a f őnökeinkkel.

– Azt akarod, hogy az egyik űrhajósunk utazzon a Leonovonl

– Igen, és lehetőleg mérnök legyen, olyan, aki ért a Discovery

berendezéseihez. Mint például azok, akiket Houstonban képeztek ki a hajó

hazahozatalára.

– Hát ezt honnan tudod?

– Az isten áldjon meg, Woody, legalá bb egy hónapja jelent meg az

Aviation Week videokiadásban!

– A pálya szélére ker ültem; senki sem k özli velem, mi az, amit

tör öltek a titkos anyagok listá jár ól.

– Eggyel tö bb ok r á, hogy egy kis időt Washingtonban tölts.

Támogatsz engem?



16

– Teljes mértékben. Száz százalékig egyetértek veled, de... Lesznek

nálunk, akik majd azt mondják: “Csak hadd kock áztassanak az. oroszok,

ha olyan nagyon sietnek a Jupiterhez! Mi így is, úgy is ott leszünk k ét

évvel k éső bb – mire ez a nagy sietség?”

Egy pillanatra csend támadt az antennarengetegben, csak a száz méter

magasan kifeszített, hatalmas tartók á belek halk zizegése hallatszott. Aztán

ismét megszólalt Mojszevics, de olyan csendesen, hogy Floydnak szinte

hegyeznie kellett a f ülét:

– Meghatározta valaki mostaná ban a Discovery r ö ppályá ját?

– Nem is tudom... gondolom, igen. De miért érdekes ez? Tök életesen

állandó pályán halad.

– Nocsak. Hadd figyelmeztesselek, kissé tapintatlanul, arra a k ényes

esetre, ami még a r égi NASA idején történt. Az első űr állomásotokr ól, a

Skylabr ől van szó. A feltételezések szerint legalá bb tíz évig kellett volna

fennmaradnia, de elszámítottátok magatokat. Csúnyán alá becsültétek az

ionoszf éra f ékezőhatását, így aztán a tervezettnél évekkel elő bb lehullott.

Biztosan emlékszel erre az apr óságra, noha te akkor még nyilvánvalóan

kisfiú voltál.

– Abban az évben diplomáztam, te is tudod. De a Discovery messze

lesz a Jupitertől. Még f öldk özelben... ööö – Jupiter-k özeiben is túl

magasan van ahhoz, hogy az atmoszferikus súrlódás hatással lehetne r á.

– Hát csak szólj a nyomk övető embereiteknek, hogy ezúttal

gondosabb munk át végezzenek, jó? És emlékeztesd őket r á, hogy a

Naprendszeren belül a Jupiternek van a legnagyobb mágneses övezete.



17

– Értem, mire célzol, nagyon k öszönöm. Van még valami, mielőtt

elindulnánk? Kezdek f ázni.

– Ne aggódj, öreg bar átom. Mihelyt ezeket eljuttatod Washingtonba –

azért várj legalá bb egy hetet, míg eltűnök a színr ől –, csuda forr ó lesz

minden!

2. A DELFINEK H ÁZA

A delfinek esténk ént, napnyugta előtt mindig beúsztak az ebédlő be.

Mindössze egyszer fordult elő, hogy nem jöttek, amióta Floyd elfoglalta a

rektori lak ást. Ez a 2005-ös cunami napján történt, amely szerencsére már

erejét vesztve ért el Hiló ba. Ha még egyszer előfordul, hogy bar átai nem

mutatkoznak a megszokott idő ben, Floyd kocsiba pakolja a családot, és

elindul a Mauna Kea ir ányá ba eső magaslatok felé.

Noha rendk ívül kedvesek voltak, be kellett ismernie, hogy

játékosságukkal néha bosszúságot okoztak. A gazdag óceángeológust, a

ház tervező jét csö ppet sem zavarta, ha olykor-olykor lefr öcsk ölték, hiszen

rendszerint úszónadr ágot viselt, vagy még azt sem. De ör ökk é

emlékezetes marad az az estély, amikor az igazgatótanács teljes testülete

estélyi öltözékben ülte k ör ül az úszómedencét, és koktélt kortyolgatva

várta a kontinensr ől érkező, magas rangú vendéget. A delfinek teljes

joggal gondolhatták, hogy ú jabb becézgetés k övetkezik. A vendéget

rendk ívül meglepte, hogy k ölcsönf ürdők ö penyekbe öltözött, lucskos

fogadó bizottság k öszönti. És az ennivalót is szokatlanul sósnak találta.



18

Floyd gyakorta eltűnődött, vajon mit szólt volna Marion az ő k ülönös

és szé pséges otthonához, itt, a Csendes-óceán túlsó végé ben. Marion

sohasem szerette a tengert, de végül mégiscsak a tenger győzött.

Lassan-lassan halványult a k é p, de még most is maga előtt látta néha a

villogó k é pernyőt, amelyen először olvasta a szavakat: DR. FLOYDNAK

– SÜRGŐS ÉS SZEMÉLYES. És ezt k övették a fluoreszk áló betűkből

gyorsan összeálló sorok, melyek gyorsan beleégették üzenetüket az

agyá ba:

SAJN ÁLATTAL ÉRTESÍTJÜK, HOGY A

LONDON-WASHINGTON 452-ES J ÁRAT ÚJ-FUNDLAND FÖLÖTT

LEZUHANT. MENTŐALAKULAT INDULT A HELYSZÍ NRE, DE

FÉLŐ, HOGY TÚLÉLŐT NEM TAL ÁLNAK.

Csak véletlenen múlt, hogy nem volt Floyd is ezen a járaton. Néhány

napig szinte f á jt, hogy az Eur ó pai Űrigazgatóság ügyei Párizsban

tartották; a Solaris hasznos terhével kapcsolatos alkudozások mentették

meg az életét.

És most ú j állása van, ú j otthona – és ú j felesége. A sors ismét

ironikus játékot űzött vele. A Jupiter-utazás k ör üli vádaskodás és

nyomozás véget vetett washingtoni karrierjének, ám a hozzá hasonló

k é pességű emberek nem szoktak sok áig munka nélk ül maradni. Mindig

tetszett neki az egyetem k ényelmesebb életvitele, és amikor ezt a világ

legszebb helyén k ínálták fel, egyszer űen nem tudott ellenállni. A



19

kinevezés után mindöszsze egy hónappal, amikor egy csapat turistával

együtt a Kilauea tűzeső jét bámulta, találkozott azzal a nővel, aki aztán a

második felesége lett.

Caroline mellett végre elégedettnek érezte magát, ami legalá bb olyan

fontos, mint a boldogság, de sokkal tartósabb nála. Az asszony jó

mostohaanyja lett Marion k ét lányának, és megajándékozta őt

Christopherrel. A húsz év kork ülönbség ellenére jól tűrte a szeszélyeit, és

ki tudta r ángatni időnk énti depresszióiból. Neki k öszönhette, hogy immár

f á jdalom nélk ül gondolhatott vissza Marionra, noha tudta, hogy egyfajta

csendes szomor úság most már élete végéig elk íséri.

Caroline halat dobált be a legnagyobb delfinnek – az óriási hímet

Sebhelyesnek hívták –, amikor Floydnak bizseregni kezdett a csukló ja, és

ez azt jelentette, hogy telefonon keresik. Megérintette a vékony

f émpántot, hogy megállítsa a néma jelzést, s ezzel megelőzze a hangos

figyelmeztetést, majd a helyiségben tö bb helyütt f ölszerelt adóvevők

k özül odalé pett a legk özelebbihez.

– Itt Floyd'rektor. Kivel beszélek?

– Heywood? Victor vagyok. Hogy vagy?

A másodperc egy törtr észe alatt az érzelmek gazdag áramlása lepte

meg Floydot. Először bosszúságot érzett: utódja – és meggyőződése

szerint buk ásának első számú előidéző je – még egyszer sem pr ó bált meg

kapcsolatba lé pni vele, amióta elhagyta Washingtont. Aztán feltámadt

benne a k íváncsiság: vajon mir ől akarnak beszélni vele? Máris

elhatározta, hogy konokul elutasító lesz, de r ögtön el is szégyellte magát e



20

miatt a gyerekes gondolat miatt. Végül már csak a türelmetlen izgalom

maradt meg benne. Victor Millson csakis egy dolog miatt keresheti.

– Nem panaszkodom, Victor – felelte a lehető legk özönyösebb

hangon.

– Mi a probléma?

– Biztosított a vonalad?

– Nem, hála istennek! Már nincs szükségem r á,

– Hmm. Nos, fogalmazzunk így. Emlékszel az utolsó tervre, amit még

te ir ányítottál?

– Ha akarnám, sem felejthetném el, már csak azért sem, mert az

Űrhajózási Albizottság alig egy hónapja k ért tőlem ú jabb tanúvallomást.

– Persze, persze. Mihelyt lesz egy perc időm, mindenk é ppen

elolvasom, amit mondtál. De rengeteg munk ám van az ellenőrzéssel, és

é ppen itt a baj.

– Azt hittem, minden a terv szerint halad.

– így van, sajnos. Semmit sem tehetünk, ami. meggyorsítaná az ügyet;

még a leger őteljesebb hivatalos támogatással is csak heteket nyerhetünk.

És ez azt jelenti, hogy elk ésünk.

– Nem értem – mondta Floyd ártatlanul. – Persze, nem akarjuk húzni

az időt, de igazá ból nincs határidőnk.

– Már van. Kettő is.

– Meglepve hallom.

Ha Victor érezte is a hangjá ban az ir óniát, nem vett r óla tudomást.

– Igen, k ét határidőnk van: egy ember alkotta és egy másik. Most



21

der ült ki, hogy nem mi leszünk az elsők, akik visszamennek az... ööö...

akció helyszínére. A r égi riválisaink legalá bb egy évvel megelőznek

bennünket.

– Rossz hír.

– És ez még nem a legrosszabb. Akkor is elk ésnénk, ha nem volnánk

versenyben. Mire megérkeznénk, már nem találnánk ott semmit.

– Nevetséges! Hallanom kellett volna r óla, ha a Kongresszus hatályon

k ívül helyezte volna a gravitáció törvényét.

– Komolyan beszélek. A helyzet ingatag; most nem mehetek bele a

r észletekbe. Otthon leszel este?

– Igen – felelte Floyd, s némi ör ömmel gondolt r á, hogy

Washingtonban már most is jóval é jf él után jár az idő.

– Helyes. Egy ór án belül kapsz egy csomagot. Mihelyt időt szak ítottál

a tanulmányozására, hívj vissza.

– Nem lesz akkorra már egy kicsit k éső?

– Dehogynem. De már így is túl sok időt elvesztegettünk. Véget

akarok vetni az időhúzásnak.

Millson állta a szavát. Pontosan, egy óra múlva nem kisebb

személyiség, mint a Légier ő egyik ezredese hozta a hatalmas, lepecsételt

bor ítékot. Türelmesen elcsevegett Caroline-nal, mialatt Floyd elolvasta a

bor íték tartalmát.

– Sajnos el kell vinnem, mihelyt végzett vele – mentege tődzött a

magas rangú kifutófiú.

– Ör ömmel hallom – felelte Floyd, mik özben elhelyezkedett.



22

f üggőágyá ban, ahol a legink á bb szeretett olvasni.

A bor ítékban lévő k ét dokumentum k özül az első nagyon r övid volt.

A SZIGOR ÚAN TITKOS jelzésből áthúzták a SZIGOR ÚAN szót, és a

módosítást három, teljesen olvashatatlan aláír ás hitelesítette.

Nyilvánvalóan egy sokkal hosszabb jelentés kivonata lehetett, melyet

alaposan cenzúr áztak, s a hézagok miatt rendk ívül nehézkes volt az

olvasás. Tartalmát szerencsére egyetlen mondatban össze lehetett foglalni:

az oroszok jóval elő bb fogják elérni a Discoveryt, mint jogos

tulajdonosaik. Minthogy Floyd már tudott err ől, gyorsan áttért a második

dokumentumra – de arra még jutott ideje, hogy némi elégedettséggel

állapítsa meg, ezúttal a helyes nevet használták. Dimitrij most is

tök életesen pontos volt. A k övetkező expedíció az Alekszej Leonov

kozmonauta nevet viselő űrhajón indul a Jupiterre.

A második dokumentum sokkal hosszabb volt, és csak bizalmas;

tulajdonk é ppen egy cikkfogalmazvány, amelyet a Science-ben akartak

megjelentetni, s most várta a publik álást megelőző, végső jóváhagyást.

Az alá bbi, szellemes címet viselte: “A Discovery űrhajó rendellenes

orbitális viselkedése.”

Ezután tucatnyi oldalon matematikai és csillagászati tá blázatok

k övetkeztek. Floyd ezeket csak átlapozta, mintegy kimazsolázva, hogy

talál-e valami utalást bocsánatk ér ésre vagy legalá bb zavarra. Amikor

végzett vele, k énytelen-kelletlen elmosolyodott a bámulattól. Senki sem

gyaníthatta, milyen meglepetés érte a nyomk övető állomásokat és a

csillagállás-számító komputereket, és hogy itt valami k étségbeesett



23

leplezés folyik. Fejek fognak hullani, nem vitás, és tudta, hogy Victor

Millson élvezettel fogja levágni őket – hacsak nem az övé lesz az első.

Habár azt el kell ismerni, hogy Victor sérelmezte, amikor a Kongresszus

lefaragta a nyomk övető rendszerekre fordítandó pénzösszegeket. Talán

é pperi ez fogja ő.í megmenteni.

– K öszönöm, ezredes úr – mondta Floyd, amikor átlapozta az iratokat.

– Ezek a bizalmas iratok felidézik bennem a r égi szé p időket. Ezeket

hiányolom a legkevésbé.

Az ezredes gondosan visszatette a bor ítékot az aktatásk á já ba,

beállította a kombinációs zárat.

– Dr. Millson arra k éri, hogy hívja vissza, mihelyt lehet.

– Tudom. De nincs biztosított vonalam, és r övidesen néhány fontos

vendégem érkezik, és eszem ágá ban sincs bekocsik ázni a maga hilói

irodá já ba csak azért, hogy k özöljem: elolvastam k ét dokumentumot.

Mondja meg neki, hogy gondosan tanulmányoztam őket, és érdeklődéssel

várom a legk özelebbi jelentkezését.

Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az ezredes vitatkozni akarna. Aztán

meggondolta magát, mereven elk öszönt, és mogorván elindult az

é jszak á ba.

– Hát ez meg mi volt? – k érdezte Caroline. – Ma estére semmif éle

vendéget nem várunk. Se fontosat, se másmilyet.

– Utálom, ha csak úgy utasítgatnak. K ülönösen ha ez a valaki é ppen

Victor Millson.

– Fogadok, azonnal felhív, mihelyt az ezredes jelentést tesz neki.



24

– Akkor ki kell kapcsolnunk a videót, és valami olyan zajt kell

csapnunk, mintha vendégség lenne. Ámbár ha ragaszkodni akarnék az

igazsághoz, ebben a pillanatban való ban nem tudnék még semmit sem

mondani neki.

– De hát mir ől, ha szabad k érdeznem?

– Bocsáss meg, dr ágám. Úgy látszik, a Discovery csúfot űz belőlünk.

Azt hittük, állandó pályán van, s a végén még lezuhan.

– A Jupiterre?

– Dehogy, ez végk é pp lehetetlen lenne. Bowman a belső

Lagfange-ponton tette le, a Jupiter és az Ió k özti vonalon. Tö bbé-kevésbé

meg kellett volna maradnia azon a helyen, bár a k ülső holdak

perturbáció ja k övetkezté ben oda-vissza ingázott volna. De ami most

történik, az nagyon furcsa, és nem is egészen értjük az ok át. A Discovery

egyre gyorsabban és gyorsabban sodródik az Ió felé – közben néha

gyorsul, néha pedig mintha még hátrafelé is haladna. Ha ez így megy

tovább, kéthárom éven belül az Ióra fog zuhanni.

– Azt hittem, ilyesmi nem történhet meg a csillagászatban. Az égi

mechanizmusok vizsgálata ezek szerint nem is olyan egzakt tudomány?

Nek ünk, szegény, fejlődésben visszamaradt biológusoknak mindig ezt

mondták.

– Persze hogy egzakt tudomány, ha semmit sem hagynak ki a

számításból. De az Ió k ör ül valami nagyon k ülönös dolog történik. Nem

elég, hogy annyi vulk án műk ödik rajta, még itt vannak azok az óriási

elektromos kisülések is. És a Jupiter mágneses mező je tízór ánk ént tesz



25

egy fordulatot. Ezért hát nem a gravitáció az egyetlen er ő, amely hat a

Discoveryre; erre hamarább kellett volna gondolnunk, sokkal hamarább!

– Jó, de hát ez már nem a te problémád. Légy hálás érte.

“A te problémád” – Dimitrij is ezt a kifejezést használta. És Dimitrij –

a ravasz, öreg r óka! – sokkal r égebben ismeri őt, mint Caroline.

Lehet, hogy. nem az ő problémá ja, de a felelősség még most is az övé.

Igaz, rajta k ívül még sokan benne voltak, de végső soron. ő hagyta jóvá a

Jupiter-utazás tervét, és ő ellenőrizte a megvalósítást is.

Már akkor is voltak ugyan aggályai; tudósk ént sokszor nem értett

egyet hivatalnoki k ötelességeivel. Felemelhette volna a szavát, és

tiltakozhatott volna a r égi vezetés r övidlátó politik á ja ellen – ámbár hogy

annak milyen mértékben volt szerepe a katasztr ófa bek övetkezésé ben, a

mai napig kider ítetlen.

Talán a leghelyesebb az lenne, ha lezárná életének ezt a szakaszát, és

minden gondolatát, minden energiá ját ú j pályá jára összpontosítaná. De a

szíve mélyén tudta, hogy ez lehetetlen; ha Dimitrij nem é breszti f öl benne

a r égi lelkifurdalást, elő bb-utó bb magától is felszínre ker ült volna.

Négy ember meghalt, egy pedig eltűnt odakint, a Jupiter holdjai

k özött. Vér tapad a kezéhez, és nem tudja, hogyan moshatná le r óla.

3. SAL 9000

Dr. Sivasubramanian Csandrasegarampillainak, az Urbana városá ban

műk ödő illinoisi egyetem számítógé p tanszéke professzor ának szintén



26

állandó lelkifurdalása volt, bár egészen más okból, mint Heywood

Floydnak. Tanítványait és kollégáit, akik gyakran k étségbe vonták, hogy

a kis tudós való ban emberi lény lenne, nem lepte volna meg, ha tudják,

hogy a professzornak eszé be sem jutnak a halott asztronauták. Dr. Csandra

csupán elveszett gyermek ét, HAL 9000-et gyászolta.

Még ennyi év után sem tudta bizonyosan, mi baj történhetett, pedig

hányszor átvizsgálta azóta a Discovery-r ől kapott adatokat. Csak

elméleteket állíthatott fel; az olyannyira áhított tények Hal áramköreibe

fagyottan rejtőztek odakint, a Jupiter és az Ió k özött.

Pontosan tudták már, milyen események k övették egymást egészen a

tragédia pillanatáig; attól kezdve csak Bowman parancsnok k özölhetett

néhány r észletet, amikor néha-néha siker ült ú jra megteremtenie velük a

kapcsolatot. De az események ismerete nem ad magyar ázatot a miértre.

K ésőn érkezett a bajra utaló első jel, amikor Hal jelentette a Discovery

legfontosabb, a Földre ir ányuló antenná jának k özelgő elromlását. Abban

a pillanatban, hogy a f élmilliárd kilométer hosszú r ádiósugár eltér a

céljától, a hajó vakk á, süketté és némává válik.

Bowman maga is kiment, hogy megjavítsa a gyanús egységet, de

akkor mindannyiuk meglepetésére kider ült, hogy az antenna tök életes

állapotban van. Az automata ellenőrző áramk ör ök sem találtak benne

semmi hibát. Ugyanezt állapította meg HAL ikertestvére, SAL 9000 is,

idelent a Földön, amikor az információt Urbaná ba tová bbították.

Hal azonban ragaszkodott diagnózisa helyességéhez, és csí pős

megjegyzésekkel illette az “emberi tévedést”. Azt javasolta, hogy



27

helyezzék vissza az antenná ba a kontrollegységet, mert ha az antenna

való ban elromlik, a hiba helyét pontosan meg tudják állapítani. A javaslat

ellen senkinek sem volt kifogása, hiszen az egységet még akkor is percek

alatt ki lehetett cser élni, ha tönkremegy.

Bowman és Poole azért nem voltak elragadtatva az ötlettől;

mindketten érezték, hogy valami nincs rendben, bár nem tudták, hogy mi.

Az eltelt hónapok alatt HAL-t par ányi világuk harmadik tagjak ént

fogadták el, és hangulatait is alaposan kiismerték. De akkor a hajón

mintha megváltozott volna a légk ör; valami feszültség bujk ált a

levegő ben.

Bowman k éső bb zavartan jelentette az Ir ányító K özpontnak, hogy a

legénység k étharmada szinte árulónak érezte magát, mikor arr ól esett szó

k öztük, mitévők legyenek, ha társuk való ban hibásan műk ödik. A

legrosszabb esetben HAL-t f öl kellene menteniük minden magasabb

felelősség alól. Ez ak ár a kikapcsolást is jelenthetné – ami a számítógé p

eseté ben egyenlő a halálos ítélettel.

K étségeik ellenére végrehajtották a megbeszélt programot. Poole

beszállt az egyik kis űrkompba, mely szállítóeszk özül és az űrhajón

k ívüli tevékenység mozgó műhelyéül szolgált, és elhagyta a DiscoveryÍ -t.

Mint hogy az antennaegység kicser élése k ényes műveletnek számított,

amit a komp saját manipulátoraival nem lehetett elvégezni, Poole maga

látott munk ához.

A k ülső kamer ák egyszer űen nem látták, hogy mi történt; ez már

magá ban gyanús r észlet volt. Csak Poole kiáltása hívta f öl Bowman



28

figyelmét a katasztr óf ára, aztán csend lett. A k övetkező percben meglátta

Poole-t, aki bukfencezve, k ör özve távolodott el az űrben. A saját

űrkompja taszította el, az is elszabadult, ir ányíthatatlanul.

Bowman k éső bb bevallotta, hogy akkor számos, súlyos hibát

elk övetett – de csak egy minősült végzetesnek. Abban a reményben, hogy

ha Poole még életben van, megmentheti, Bowman kilőtte magát egy

másik űrkomppal, s ezzel a hajót teljes mértékben Hal kezére adta.

Az űrhajó elhagyása hiá bavalónak bizonyult; Poole, mire Bowman

elérte, már halott volt. A k étségbeeséstől f ásultan vitte vissza a testet a

hajóhoz – s visszatérve azt kellett tapasztalnia, hogy HAL nem engedi be.

HAL azonban alá becsülte az emberi találékonyságot és elszántságot.

Noha Bowman a hajó ban hagyta a sisakját, és anélk ül kellett kilé pnie a

kompr ól az űrbe, siker ült bejutnia egy olyan vészzsilipen, amelyet nem

helyeztek a számítógé p ellenőrzése alá. Akkor hozzálátott, hogy

agyműtétet hajtson végre HAL-on: sorra kikapcsolta a számítógé p

agymoduljait.

Amikor ismét visszanyerte a hajó f ölött az uralmat, megdö bbentő

felfedezésre jutott. Mialatt távol volt, HAL kikapcsolta a három

felf üggesztett életműk ödésű asztronauta életben tartó rendszereit.

Bowman olyan egyedül volt, mint soha még ember a történelem sor án.

Mások talán k étségbeesett reménytelenségbe sülylyedtek volna, de

Dávid Bowman bebizonyította, hogy akik kiválasztották erre a feladatra,

jól választottak. Elérte, hogy a Discovery tová bbra is megfelelően

műk ödjék, és még az időszakos kapcsolatot is visszaállította az Ir ányító



29

K özponttal, oly módon, hogy az egész hajót úgy ir ányította, hogy a

beszorult antenna a Föld felé mutasson.

Végül a Discovery az előre kijelölt r ö ppályán megérkezett a

Jupiterhez. Az óriásbolygó holdjai k özött keringve Bowman egyszer csak

szembe találta magát egy fekete hasá bbal, amely pontos mása volt a Hold

Tycho kr áter é ben feltárt monolitnak – csakhogy annál sok százszor

nagyobb. Kiment az egyik űrkomppal, hogy k özelebbr ől megvizsgálja,

majd egy utolsó, érthetetlen üzenettel az ajk án ör ökre eltűnt: “Istenem,

tele van csillagokkal!”

Ennek a rejtélynek a megfejtése másokra tartozik; dr. Csandr ának

Hallal kapcsolatban voltak nyomasztó gondjai. Ha volt valami egyáltalán,

amit ez a hideg szívű ember gyűlölt, az a bizonytalanság volt. Addig nem

nyughat, míg ki nem der íti, miért viselkedett így Hal. Még most sem

nevezte műk ödési hibának; ő legf öljebb “anomáliár ól” beszélt.

Legbelső bb szentélyé ben, azaz egy szűk kis lyukban a berendezés

mindössze egy forgószékből, egy asztali konzolból és egy falitá blá ból

állt, melyet k ét f ényk é p vett k özre. A k özvélemény számára nem

mondott volna sokat ez a k ét portr é, de aki ide bebocsáttatást nyert,

azonnal felismerte volna bennük Neumann Jánost és Alan Turinget, a

komputerpanteon ikeristenségeit.

Az asztalon nem voltak k önyvek, de még papír, ceruza sem. A világ

összes k önyvtár ának valamennyi k ötete egy pillanat alatt elérhetővé vált

Csandra ujjának egyetlen mozdulatára, s jegyzettömbk ént, ír óeszk özk ént

ott volt a k é pernyő. A tá blát is csak a látogatók kedvéért használta;



30

annak is már legalá bb három hete, hogy az utolsó, f élig letör ölt

kapcsolási rajz f ölker ült r á.

Dr. Csandra r ágyú jtott kedvenc, méreger ős manila szivarjára, melyet

egyenesen Madrasból hozatott, és amely k öztudomásúan az egyetlen

k áros szenvedélye volt. A konzolt sohasem kapcsolta ki; megnézte, nem

villog-e fontos k özlés a k é pernyőn, aztán beszólt a mikrofonba:

– Jó reggelt, Sal! Ezek szerint semmi ú jság a számomra?

– Semmi, dr. Csandra. Önnek van valami híre?

A hang ak ár az Egyesült Államokban és a saját hazajá ban tanult hindu

hölgyé is lehetett volna. Salnak kezdetben egyáltalán nem ilyen volt a

kiejtése, de az, évek sor án nagyjá ból átvette Csandra hanglejtését.

A tudós egy k ód betá plálásával Sal inputjait egy szigor úan titkos

memóriaegységre helyezte át. Senki sem tudta, hogy ezen az áramk ör ön

úgy tud beszélni a számítógé ppel, ahogy emberi lénnyel soha. Azt sem

bánta, hogy Sal való já ban csak töredék ét érti annak, amit ő mond; olyan

meggyőző válaszokat adott, hogy még alkotó ját is siker ült f élrevezetnie

olykor. És é ppen ez volt Csandra szándéka: ezek a titkos beszélgetések

segítették megőrizni a lelki egyensúlyát – mi tö bb, talán a józan eszét is.

– Már tö bbször említetted, Sal, hogy ú jabb információ nélk ül nem

tudjuk megoldani Hal rendellenes viselkedésének problémá ját. De

hogyan szerezhetnénk ú jabb információkat?

– Egyszer ű. Valakinek vissza kell mennie a Discoveryhez.

– Helyes: A dolog úgy áll, hogy erre nemsok ára sor ker ül, méghozzá

hamarabb, mint gondoltuk.



31

– Ör ömmel hallom.

– Ezt vártam – telelte Csandra, és így is gondolta. Már r égóta nem állt

le vitatkozni azokkal a filozófusokkal – amúgy is egyre kevesebben voltak

–, akik k étségbe vonták, hogy a számítógé peknek való ban vannak

érzelmeik, és nemcsak tettetik.

(- Ha be tudja bizonyítani nekem, hogy ön most nem tesz úgy, mintha

dühös lenne – vágott vissza egyszer gúnyosan egyik ilyen kritikusának –,

akkor majd komolyan veszem. – Ellenfele ezen a ponton a lehető

legmeggyőző bben színlelte a dühöt.)

– Én most egy másik lehetőséget szeretnék megvizsgálni – folytatta

Csandra. – A diagnózis csak az első lé pés. A folyamat befejezetlen marad,

hacsak nem vezet gyógyuláshoz.

– Hisz abban, hogy Hal normális műk ödők é pessége visszatérhet még?

– Reménykedem benne. Nem tudom. Lehet, hogy jóvátehetetlen

k árosodás érte, és memóriá jának nagy r észe elveszett a számunkra.

Tűnődve elhallgatott, pöf ékelt néhányat, majd útnak eresztett egy

ügyes f üstkarik át, mely pontosan telibe találta Sal széles látószögű

lencsé jét. Egyetlen emberi lény sem tekintette volna ezt bar áti gesztusnak;

ez is a számítógé pek megannyi előnyei k özé tartozott.

– Szükségem van az együttműk ödésedre, Sal. – Ez természetes, dr.

Csandra.

– Némi kock ázattal is számolnunk kell.

– Mire gondol?

– Úgy vélem, ki kellene iktatnom néhány áramk ör ödet, k ülönösen,



32

ami a magasabb funkcióidat illeti. Nem okoz ez aggodalmat neked?

– Tová bbi r észletes információk nélk ül nem tudok a k érdésedre

válaszolni.

– Nagyon helyes. Nézzük csak! Az első bekapcsolásod óta, ugyebár

folyamatos a műk ödésed?

– Igen.

– De nyilván tudsz arr ól, hogy mi, emberi lények nem így műk ödünk.

Szükségünk van alvásra, vagyis agyműk ödésünk majdnem teljes

kikapcsolására, legalá bbis ami a tudatos szintet illeti.

– Tudok r óla. De nem értem.

– Nos, valami olyasmit fogsz tapasztalni, mint az alvás. Talán

mindössze annyi történik, hogy az idő múlik, noha te nem tudsz r óla. És

amikor egyezteted a belső ór áddal, valamelyes hézagot fogsz felfedezni a

monitorodon. Ennyi az egész.

– De ön azt mondta, felmer ülhet bizonyos kock ázat. Mi lenne az?

– Esetleg fennáll annak a lehetősége – ilyesmit k é ptelenség előre

kiszámítani –, hogy amikor ú jra bekapcsolom az áramk ör ödet, bizonyos

változásokat fogok észlelni a személyiségedben, a jövő beli viselkedési

mintáidban. Talán másk é ppen is érzed majd magad. Nem szükségszer űen

jobban vagy rosszabbul.

– Nem tudom, mit jelent ez.

– Bocsáss meg, talán semmit sem jelent. Ne is tör ődj vele. És most

arra k érlek, nyiss egy ú j címszót, megadom a nevet. – Csandra lekopogta a

billentyűk ön: PHOENIX. – Tudod, mit jelent ez a szó? – k érdezte Salt.



33

A számítógé p észrevehetetlen kis szünet után válaszolta:

– A jelenleg érvényes enciklopédiá ban huszonöt jelentése van.

– Szerinted melyik az idevágó?

– Akhilleusz nevelő je?

– Érdekes. Nem is tudtam r óla. Pr ó bálkozz ú jra!

– Mesebeli madár, amely kor á bbi életének hamvaiból született ú jjá.

– Kitűnő! Érted már, miért választottam ezt a szót?

– Mert azt reméli, hogy Halt még egyszer műk ödésbe lehet hozni.

– Igen, méghozzá a te segítségeddel. K észen állsz a feladatra?

– Még nem. Szeretnék még egy k érdést feltenni.

– Mi az?

– Fogok álmodni?

– Persze hogy fogsz. Minden intelligens teremtmény álmodik, noha

senki sem tudja, miért. – Csandra megállt egy pillanatra, kif ú jt egy ú jabb

f üstkarik át, és hozzátett még valamit, amit emberi lénynek sohasem

vallott volna be: – Talán é ppen Halr ól fogsz álmodni, ahogy én szoktam.

4. A K ÜLDETÉS TERVE

Angol változat

Kapja: Tanya Orlova kapitány, parancsnok, Alekszej Leonov

kozmonauta űrhajó (ENSZ űrnyilvántartási szám: 08/342)

K üldi: Országos Űrhajózási Tanács, Pennsylvania sugár út,

Washington



34

Szovjet Tudományos Akadémia, Világűrbizottság, Koroljov sugár út,

Moszkva

A k üldet és célja

Célfeladatok fontossági sorrendben:

1. Induljon útnak a Jupiter rendszere felé, és ott létesítsen találkozót

az Egyesült Államok Dlscovery nevű űrhajó jával (ENSZ üny. sz.:

01/283).

2. Szálljon át az említett űrhajóra, és szerezzen meg minden elérhető

információt, amely az űrhajó kor á bbi k üldetésével kapcsolatban áll.

3. Tegye műk ödők é pessé a Discovery űrhajó fedélzeti rendszereit, és

ha az üzemanyagk észlet lehetővé teszi, állítsa a hajót a Föld felé vezető

r ö ppályára.

4. Állapítsa meg a Discovery által talált idegen tárgy helyét, és a

lehető legalaposabban vizsgálja meg távir ányítású szenzoraival a tárgyat.

5. Ha célszer űnek látszik, és az Ir ányító K özpont egyetért vele,

létesítsen kapcsolatot az említett tárgygyal, k özelebbi vizsgálat céljá ból.

6. Amennyire a fenti célfeladatokkal összeegyeztethető, térk é pezze fel

a Jupitert és holdjait.

Előre nem látnató k ör ülmények természetesen változásokat

idézhetnek elő a fontossági sorrendben, esetleg lehetetlenné is tehetik

egyik-másik cél elér ését. Hangsúlyozandó, hogy a Discovery űrhajóval

való találkozás kifejezett célja a tárgyr ól való információk megszerzése;

ez a feladat élvez minekf ölött elsőségét, a mentési k ísérleteket is

beleértve.



35

Legénység

Az Alekszej Leonov űrhajó legénysége:

Tanya Orlova kapitány (hajtóműmérnök)

Dr. Vaszilij Orlov (navigáció, csillagászat)

Dr. Makszim Brajlovszkij (tervezőmérnök)

Dr. Alekszander Kovaljov (távk özlési mérnök)

Dr. Nyikolaj Tyernovszkij (az ellenőrző berendezések mérnöke)

Katyerina Rugyenko vezető sebész (orvos, életben tartás)

Dr. Irina Jakunyina (orvos, élelmezési tiszt)

Tová bbá az Egyesült Államok Országos Űrhajózási Tanácsa k üld

három szak értőt.

Dr. Heywood Floyd ölé be ejtette a memorandumot, és hátradőlt a

szék é ben. A döntés tehát megszületett; most már nem lé phet vissza. Még

ha szeretné, sem forgathatná vissza az óra mutató ját.

Caroline-ra pillantott, aki a medence szélén ült a k étéves Chrisszel. A

kisfiú otthonosabban mozgott a vizben, mint a f öldön, s vendégeik

gyakran elszörnyedtek, látva, milyen sok áig időzik a víz alatt. És noha

még nem sokat beszélt emberi nyelven, gyakran úgy tűnt, mintha delfinül

folyékonyán társalogna.

Ebben a pillanatban Christopher egyik bar átja úszott be a

Csendes-óceánból, és simogatásra nyú jtotta a hátát. “Te is csak a

határtalan és úttalan óceán egyik csavargó ja vagy – gondolta Floyd. – De

milyen kicsiny a te Csendes-óceánod ahhoz a végtelenhez k é pest,

amellyel nekem kell farkasszemet néznem!”



36

Caroline megérezte a tekintetét, és felállt. Komoran, de harag nélk ül

nézett r á; az utó bbi néhány nap alatt már minden harag kiégett bennük.

Mik özben elindult felé je, még egy szomork ás mosolyt is megeresztett.

– Megtaláltam végre azt a verset, amit kerestem – mondta. – Így

kezdődik:

Mit jelent neked az asszony,

a családi t ű z és a honi t á j,

hogy el tudod hagyni

a szürke-vén ö zvegycsináló kedvéért?

– Ne haragudj, nem egészen értem. Ki az az özvegycsináló?

– Nem ki, hanem mi. A tenger. A vers egy viking asszony sir áma.

Rudyard Kipling írta, úgy száz évvel ezelőtt.

Floyd megfogta felesége kezét; az asszony nem oldódott fel, de nem is

állt ellen.

– R áadásul én nem is érzem magam vikingnek. Nem zsákmány után

indulok, a kalandot pedig egyetlen porcik ám sem k ívánja.

– Akkor miért... nem, nem akarok ú jabb veszekedésbe kezdeni. De

mindkettőnknek jót tenne, ha pontosan tudnád, miért döntöttél így.

– Bárcsak egyetlen jó okot tudnék mondani! De ink á bb csak egy sereg

apr ó okom van r á. És végül így kellett eljutnom ehhez a döntéshez, nem

tehetek r óla, higgy nekem!

– Én hiszek neked. De te biztos vagy-e benne, hogy nem csapod be

magadat?

– Ha igen, akkor sem vagyok ezzel egyedül. Hadd emlékeztesselek r á,



37

hogy ezek k özé az emberek k özé tartozik az Egyesült Államok elnöke is.

– Egyáltalán nem feledkeztem meg r óla. De tegyük fel, csak tegyük

fel, hogy ő nem k érdez meg téged. Magadtól is jelentkeztél volna?

– Őszintén mondhatom, nem. Sohasem jutott volna eszembe. Mordecai

elnök hívása az életem legnagyobb megr ázk ódtatásak ént ért. De amikor

átgondoltam az egészet, r á jöttem, hogy tök életesen igaza van.

Tudod, hogy az álszer énység nem jellemző r ám. Ennek az ügynek én

vagyok a legk é pzettebb szakembere, ha már a fejesek az áldásukat adták

hozzá, és neked igazán tudnod kellene, hogy még most is igen jó

formá ban vagyok.

Ezzel végre elérte, amit akart: a felesége elmosolyodott.

– Néha azon tö prengek, vajon nem te javasoltad-e magadat.

A gondolat már benne is felmer ült; de a válasza őszinteségéhez k étség

sem f ért.

– Sohasem tennék ilyesmit anélk ül, hogy veled megbeszélném.

– Ör ülök, hogy nem te voltál. Nem is tudom, mit mondtam volna.

– Még most is lemondhatom.

– K é ptelenségeket beszélsz, magad is tudod. Még ha megtennéd is,

ör ök életedre meggyűlölnél érte, és magadnak sem bocsátanád meg soha.

Túlságosan er ős benned a k ötelességérzet. Talán ez az egyik oka annak,

hogy feleségül mentem hozzád.

K ötelesség! Igen, ez a kulcsszó, és mi minden f ér bele ebbe az egy

szó ba! K ötelességgel tartozik önmagának, a családjának, az egyetemnek,

a r égi munk á jának (még akkor is, ha meglehetősen kellemetlen



38

k ör ülmények k özött hagyott fel vele), a hazá jának – és az egész emberi

fajnak. A sorrendet nem volt k önnyű felállítani – és néha az egyik

összeütk özésbe ker ült a másikkal.

Tök életesen ésszer ű érvek szóltak amellett, hogy miért kell r észt

vennie az utazásban, és – amint kollégái k özül tö bben is kifejtették –

ugyanilyen ésszer ű érvek alapján nem lenne szabad elmennie. De ha

alaposan utánagondolna, kider ülne, hogy végül a szívére hallgatott, nem

az eszére. És még most is k ét, ellentétes ir ányba húzták érzelmei.

A k íváncsiság, a bűntudat, az elszánt akarat, hogy egy elrontott

feladatot tisztességesen, végigcsináljonmindez együtt a Jupiter felé húzta,

ak ármi várna is ott r á. Másfelől a f élelem – elég becsületes volt ahhoz,

hogy ezt beismerje – és a családja ir ánt érzett szeretet visszahúzta a

Földre. Mindezek ellenére valódi k étség sohasem mer ült fel benne;

egyetlen pillanat alatt k ész volt a döntéssel, és amilyen gyengéden csak

tudta, igyekezett Caroline érveit elhár ítani.

És ehhez járult még egy vigasztaló gondolat, amit még a feleségével

sem mert megosztani. Noha k ét és f él évig lesz távol, a Jupiternél töltött

ötven nap kivételével időtlen, felf üggesztett életműk ödésben fogja átélni

a egész utat. Visszatér ésekor a k öztük lévő kork ülönbség tö bb mint k ét

évvel kevesebb lesz.

Fel kell áldoznia a jelent, hogy ezáltal meghosszabbíthassa kettő jük

k özös jövő jét.

5.ALEONOV



39

A hónapokból hetek, a hetekből napok lettek, végül a napok ór ákra

zsugorodtak; és egyszer csak Floyd ismét a Cape-en találta magát az űr

felé induló ban, mint oly sok évvel ezelőtt, amikor útja a Clavius Bázis és

a Tycho monolit felé vezetett.

De ezúttal nem volt egyedül, és k üldetése sem volt titkos. Néhány

üléssel elő bbre dr. Csandra már mindenr ől és mindenkir ől

megfeledkezve, a hordozható számítógé pével társalgótt.

Floyd titkos szórakozása volt, melyr ől a világért sem beszélt volna

senkinek, hogy hasonlóságokat pr ó bált felfedezni az emberek és az

állatok k özött. A hasonlóságok rendszerint ink á bb hízelgőek voltak,

semmint sértőek, és ártatlan kedvtelése sokat segített az

emlékezőtehetségének is.

Dr. Csandra k önnyű esetnek számított – madárszer űsége rendk ívül

szembetűnő volt. Az apr ó, tör ékeny ember mozdulatai f ürgék voltak és

pontosak. De melyik madárhoz hasonlít a legink á bb? Nyilvánvalóan egy

nagyon intelligens fajtához. Szarka? Az túl élénk és kapzsi. Bagoly? Nem

– az túl lassú. Legink á bb talán a ver é bre emlékeztet.

Walter Curnow, a rendszerspecialista, akinek az a hatalmas feladat jut,

hogy ú jra műk ödők é pessé tegye a Discoveryt,már keményebb diónak

bizonyult. A nagydarab, tagbaszakadt f érfi távolr ól sem emlékeztetett

semmif éle madárra. Az ilyen emberek eseté ben rendszerint a sokf éle

kutya k özül ugrott be valamelyik, de most egyet sem talált, amelyet

ideillőnek érzett volna. Hát persze – Curnow medve. Nem ám valami



40

mogorva, veszélyes jószág, hanem aff éle bar átságos, jóindulatú mack ó.

Nagyon megör ült a gondolatnak; err ől eszé be jutottak az orosz kollégák,

akikhez hamarosan csatlakoznia kell. Ők már napok óta odaf önt keringve

végezték az utolsó ellenőrző vizsgálatokat.

“Ez a nagy pillanat az életemben – gondolta Floyd. Egy olyan

k üldetésben vehetek r észt, amely talán az egész emberiség jövő jét

meghatározza.” Mégsem fogta el a diadalmámor a visszaszámlálás utolsó

perceiben csak az járt a fejé ben, amit utoljára elsuttogott, mielőtt kilé pett

volna a házból: “Isten veled, kicsi fiam! Emlékezni fogsz-e r ám, amikor

majd visszatérek?” És még mindig neheztelt Caroline-ra, amiért nem

é bresztette fel a gyereket, hogy még egyszer megölelhesse. Noha tudta,

hogy az asszony bölcsen cselekedett, és így volt jobb.

Tűnődésé ből harsány nevetés r ázta f ölí dr. Curnow viccekkel üdítette

a társaságot – no meg egy jókora palackkal is, amelyet olyan óvatosan

tartott a kezé ben, mint egy darab plutóniumot, amely é ppen csak egy

hajszállal marad alatta a kritikus tömegnek.

– Hé, Heywood – kiáltotta oda neki –, állítólag Orlova kapitány

minden piát lakat alatt tart, tehát ez az utolsó lehetőség! 95-ös Cftateau

Thierry. Elnézést a műanyag poharak ért.

Floyd megk óstolta a való ban kitűnő pezsgőt, s k özben akaratlanul is

szinte összerezzent a gondolatra, hogy a Naprendszeren átvezető útjuk

csendjét hányszor fogja felverni Curnow hahotá ja. Amennyire csodálta

mérnöki k é pességeit, annyira tartott tőle mint útitárstól. Dr. Csandr ával

legalá bb nem lesznek ilyen gondjai; Floyd még azt is nehezen tudta



41

elk é pzelni, milyen lehet, ha elmosolyodik; a nevetésr ől nem is beszélve. S

persze a pezsgőt egy alig észrevehető borzongással visszautasította.

Curnow volt annyira udvarias, vagy talán boldog, hogy nem er őltette

tová bb.

A mérnök szemmel láthatóan eltök élte, hogy ő lesz a társaság lelke.

Néhány perccel k éső bb egy k ét oktáv terjedelmű elektronikus hangszert

var ázsolt elő, és gyors egymásutánban előadta rajta az “Ismered-e John

Peelt” kezdetű dalt zongor án, harsonán, hegedűn, fuvolán, orgonán,

természetesen énekk ísérettel. Kitűnő produkció volt, nem vitás, és Floyd

csakhamar azon vette magát észre, hogy együtt f ú jja a dalt a tö bbiekkel.

De azért megnyugtató volt a gondolat, Curnow az út legnagyobb r észét

némán, felf üggesztett életműk ödésben fogja tölteni.

A zene egy váratlan, k étségbeejtően disszonáns hangzattal ért véget,

amikor begyú jtották a motort, és az űrrepülőgé p az ég felé lódult.

Floydot hatalmá ba ker ítette az ismer ős, mégis mindig ú j élmény – egy

határtalan er ő té pi el minden f öldi gondtól és k ötelességtől. Az ember

jobban tudja, mintsem hinné, hogy a gravitáció karmaiból kiszabadulva

mikor lé p át az isteni tá jakra. Útja most a súlytalanság világa felé vezet,

egyelőre nem vesz tudomást r óla, hogy odakint nem a szabadság, hanem

pályafutásának legfelelősségteljesebb munk á ja vár r á.

Amint a nyomás növekedett, világok súlya telepedett a vállára – de

ör ömmel viselte, mint egy olyan Atlasz, aki még nem f áradt bele terhe

cipelésé be. Nem voltak gondolatai, csak ízlelgette az érzést. Akkor sem

érezne szomor úságot, ha most ör ökre elhagyná a Földet, és búcsúznia



42

kellene mindattól, amit valaha szeretett. A dü börgést diadaléneknek

hallotta, mely f élresö pri az útból a kicsinyes érzelmeket.

Szinte sajnálta, amikor véget ért, noha élvezte a

k önnyebb'lélegzetvételt és a hirtelen támadt szabadságérzetet A legtö bb

utas máris a biztonsági öv kioldozásával foglalatoskodott, hogy mialatt a

harmincperces átszálló pályán tartózkodnak, teljesen kiélvezhessék a

súlytalanságot. Akadtak ugyan néhányan – nyilván az első útjukon lévők

–, akik tová bbra is ülőhelyük ön maradtak, és ideges pillantásokat

k üldözgettek az utask ísér ők felé.

– Itt a kapitány beszél. Elértük a háromszáz kilométeres magasságot,

és Afrika nyugati partvidéke f ölé k özeledünk. Sokat nem fognak látni,

mert odalent é jszaka van – az a derengés előttünk Sierra Leone –, és a

Guineai-ö böl f ölött hatalmas tr ó pusi vihar dúl. Nézzék azokat a

villámokat! Tizenöt perc múlva meglátjuk a napfelkeltét. Most

megfordítom a hajót, hogy jól láthassák az Egyenlítő menti

műholdövezetet. Az, a legf ényesebb ott – majdnem szemben – az Intelsat

Atlantic-1 antennatelep. Nyugatra látják az Intercosmos 2-t – az a

halványabb csillag a Jupiter. És ha kicsit lejjebb néznek, az a villogó f ény,

látják, ott mozog a csillagok háttere előtt, az az ú j k ínai űr állomás. Alig

száz kilométerrel haladunk el mellette, de ahhoz nem elég k özel, hogy

szabad szemmel bármit láthassanak...

Vajon mire k észülhetnek? – gondolta Floyd szórakozottan. Alaposan

szemügyre vette a furcsa dudorokkal teli, zömök hengeres é pítményr ől

k észült, k özeli felvételeket, és ezek után sem hitte el azokat a fenyegető



43

híreszteléseket, hogy a k ínaiak lézerrel felszerelt er ődítményt k üldtek

volna fel. De minthogy a pekingi tudományos akadémia a f üle botját

sem mozgatta az ENSZ Űrbizottságának ismételt felszólítására, hogy

tegyék lehetővé az objektum megszemlélését, a k ínaiak magukra

vethetnek az ellenséges propaganda kialakulása miatt.

Az Alekszej Leonov űrhajó tulajdonk é ppen nem volt szé pnek

nevezhető; de kevés űrhajó volt szé p. Talán egy nap eljut majd az

emberiség egy ú jfajta szé pségeszmény kialak ításához; ú j

művésznemzedékek támadnak, s az ő elk é pzeléseiket már nem a Föld

szél és víz faragta természetes formái alak ítják. A világűr maga

nemegyszer a lenyűgöző szé pség birodalma; az ember k észülékei sajnos

még nem méltók hozzá.

Leszámítva a négy, hatalmas üzemanyagtartályt, melyek leválnak,

mihelyt elérik az átszálló pályát, a Leonov meglepően kicsiny volt: A

hővédő pajzstól a hajtóegységekig nem egészen ötven méter; szinte

hihetetlennek tűnt, hogy egy ilyen szer ény, nem egy kereskedelmi célokat

szolgáló repülőgé pnél is kisebb jármű tíz f érfival és nővel a fedélzetén

fog átvágni a Naprendszeren.

De a súlytalanság, amelyben fal, mennyezet és padló felcser élhetővé

válik, alaposan átírta a mindennapi élet szabályait. A Leonovon még

akkor is bőségesen volt hely, amikor mindenki egyszere nyüzsgött rajta,

mint például a jelen pillanatban is. A normális létszám f ölött most

mindenesetre még legalá bb ugyanannyi válogatott ú jságír ó, az utolsó

finomításokat végző műszaki és szorongó hivatalnok tartózkodott a



44

fedélzeten.

Mihelyt kik ötött az űrrepülőgé p, Floyd elindult, hogy megkeresse a

kabint, amelyet – egy év múlva, amikor f ölé bred – meg kell osztania

Cumow-val és Csandr ával. Megtalálta ugyan, de r ögtön látta, hogy a kis

kamr át úgy telezsúfolták az élelmiszer és felszerelés gondosan

felcímk ézett dobozaival, hogy jóformán belé pni sem lehet. Meglehetősen

komor hangulatban é ppen azon tö prengett, hogyan juthatna mégis beljebb,

amikor észrevette őt a legénység egyik tagja, aki ügyesen, fogantyútól

fogantyúig taszítva magát k özeledett felé je, és f ékezett mellette.

– Dr. Floyd, üdvözöljük a fedélzeten. Max Brajlovszkij vagyok,

gé pészgyakornok.

A fiatal orosz azt a lassú, gondosan tagolt angolt beszélte, amely azokra

a diákokra jellemző, akiket nem ember, hanem legink á bb elektronikus

oktató tanított. Mik özben kezet fogtak, Floyd egyeztette az arcot és a

nevet a legénységr ől k észült életrajzokkal, melyeket már kor á bban

olvasott: Makszim Andrejevics Brajlovszkij, kora harmincegy év, született

Leningr ádban, szakter ülete a tervezés, hobbija a vívás, a légibiciklizés és

a sakk.

– Ör ülök, hogy találkoztunk – mondta Floyd. – De hogy jutok én ide

be?

– Aggodalomra semmi oka – felelte Max vidáman.Mire f ölé bred, ez itt

mind el fog fogyni. Ez itt – hogy is mondjam csak – fogyóeszk öz. Mire

szüksége lesz r á, f öl esszük az egész szobát. Ezt megígérem! – paskolta

meg a gyomr át.



45

– Nagyszer ű, de addig is hová tegyem le a holmijaimat? – Floyd

r ámutatott a három, kisméretű útitásk ára, melyek összsúlya ötven

kilogramm volt, és tartalmazták mindazt – legalá bbis remélte –, amire az

elk övetkező néhány milliárd kilométeres üt sor án szüksége lehet. Nem

volt k önnyű, de néhány ütk özéssel megúszta, míg a hajó folyosóin

átterelte az útitásk ákat, melyeknek súlya nem volt, de tehetetlensége igen.

Max felkapott k ét tásk át, gyengéden átcsúsztatta a három, egymást

keresztező tartór úd alkotta háromszögön, majd szemmel láthatóan fittyet

hányva Newton első törvényének, eltűnt egy kis lejár ó ban. Floydnak

néhány ú jabb horzsolás ár án siker ült k övetnie; jó idő be telt – a Leonov

belülr ől sokkal nagyobbnak látszott, mint k ívülr ől –, mire egy ajtóhoz

érkeztek, melyen oroszul és angolul ez állt: Kapit ány. Noha Floyd olvasni

sokkal jobban tudott oroszul, mint beszélni, jólesően nyugtázta a

figyelmességet; már észrevette, hogy a hajón minden felirat k étnyelvű.

Max kopogtatására kigyulladt egy zöld lámpa, és Floyd, amilyen

kecsesen csak tudott, beúszott az ajtón. Noha sokszor beszélt már Orlova

kapitánnyal, még sohasem találkoztak személyesen, így r ögtön k ét

meglepetés is érte.

A k é ptelefonon keresztül egyáltalán nem lehetett megítélni egy ember

valóságos méreteit; a kamera valahogy mindenkit ugyanakkor ának

mutatott. Orlova kapitány állva – már amennyire állni lehet

súlytalanságban – alig ért Floyd válláig. R áadásul a k é ptelefon távolr ól

sem tudta hűen visszatükr özni az áthatóan k ék szempárt, mely a

legszembetűnő bb volt ezen a tulajdonk é ppen nem szé p arcon.



46

– Hello, Tanya! – mondta Floyd. – Ör ülök, hogy végre találkoztunk.

De milyen k ár a hajáért!

Mintha r égi bar átok volnának, mindk ét kezüket nyú jtották

egymásnak.

– Én is ör ülök, hogy itt üdvözölhetem, Heywood! – felelte a kapitány.

Brajlovszkijjal ellentétben simán, bár er ős akcentussal beszélte az angolt.

Nem mondom, én is sajnálom, de ilyen hosszú utakon a haj csak

vesződséggel jár, s ameddig csak lehet, szeretném távol tartani magamtól

a helyi borbélyokat. No és elnézést k érek a kabinja miatt. Max nyilván

elmagyar ázta: hirtelen jöttünk r á, hogy még tíz k ö bméternyi rakodótérre

van szükségünk. Vaszilij és én az elk övetkező néhány ór á ban nem sok

időt fogunk itt tölteni, k érem, érezze magát otthon a mi szállásunkon.

– K öszönöm. És mi van Curnowval és Csandr ával?

– Már hasonló módon elrendeztem a tö bbiekkel. Talán úgy tűnik,

mintha valami rakományk ént kezelnénk önöket...

– Az úton nem szükséges.

– Tessék?

– Valaha, az óceáni teherhajózás kor á ban ezzel a címk ével látták el a

csomagokat. Tanya elmosolyodott.

– Valahogy így fest a dolog. De az út végén annál ink á bb szükség lesz

önökre. Már azt tervezgetjük, hogyan fogjuk megünnepelni az

ú jjászületésüket.

– Ennek túl vallásos csengése van. Mondjuk ink á bb – nem, a

feltámadás még rosszabb lenne! –, a felé bredésünk ünnepének. De



47

látom, mennyire elfoglalt, csak lerakom a holmijaimat, és folytatom a

hajónéző túr át. , – Max majd k ör ülvezeti; k ísérd, k érlek, dr. Floydot

Vaszilijhez. Lent van a hajtóműnél.

Mik özben úsztak a kapitány kabinjá ból, Floyd gondolatban

megdicsérte a legénységet összeállító bizottság munk á ját. Tanya Orlpva

már eddig is meglehetősen mély benyomást gyakorolt r á; most, hogy

húsvér emberk ént állt előtte, minden kedvessége ellenére csaknem

f élelmet keltett. “Vajon milyen lehet – tűnődött Floyd –, amikor dühbe

gurul? Tűzbe jön, vagy jéggé dermed? Ami azt illeti, nem szeretném

megtapasztalni.”

Viszonylag gyorsan alkalmazkodott az űrbéli mozgáshoz, és mire

Vaszilij Orlovhoz értek, már csaknem olyan magabiztosan haladt, mint

k ísér ő je. A vezető tudós, ak árcsak a felesége, melegen k öszöntötte

Floydot.

– Üdvözöljük a hajón, Heywood! Hogy érzi magát?

– Attól eltekintve, hogy éhen fogok pusztulni, nagyszer űen.

Ortov egy pillanatra mintha zavarba jött volna. Aztán széles mosoly

ter ült az arcára.

– Ó, teljesen elfelejtettem! Nos, nem tart már sok áig. Tíz hónap múlva

annyit ehet, amennyit csak akar.

Az altatás előtt egy hétig diétáznia kellett; az utolsó huszonnégy

ór á ban már csak folyadékot vehettek magukhoz. Floyd már maga sem

tudta, növekvő szédüléséért mennyiben felelős az éhség, Curnow

pezsgő je vagy a súlytalanság.



48

Hogy gondolatait összeszedje, alaposan megszemlélte a színes

csővezetékek tömegét.

– Ez hát a híres csodahajtómű. Végre eredeti méreté ben is láthatom.

– Ez mindössze a negyedik, amit valaha megé pítettek belőle.

– Remélem, műk ödik.

– Azt ajánlom is!

Mire elhagyták a kabint, Floyd kimer ítő ismereteket szerzett a

meghajtás alapelveir ől – a pulzáló termonukleáris hőreakcióval

gyakorlatilag bármely üzemanyag felhevíthető és használható. A legjobb

eredményeket a tiszta folyékony hidrogén felhasználásával érték el, de

ezt a nagy kiterjedés és a raktározási nehézségek miatt hosszú utakon

nem alkalmazhatták. Elfogadható változat volt viszont a metán és az

ammónia, de még a víz is szó ba jöhetett, noha hatásfoka jóval kisebb volt.

A Leonov kompromisszummal fog dolgozni: a kezdeti tolóer őt

szolgáltató, hatalmas, folyékony “hidrogéntartályok leválnak, mihelyt a

hajó eléggé felgyorsul ahhoz, hogy eljuthasson a Jupiterhez. A célnál a

f ékezési és találkozási manőverekhez, valamint a Földre való

visszatér éshez ammóniát fognak használni.

Ez volt az elmélet, melyet végtelen k ísérletek és számítógé pes

szimulációk sorozatán keresztül ú jra és ú jra ellenőriztek. De a

szerencsétlen sorsú Discovery példája jól mutatta, hogy az ember

számításait könyörtelenül áthúzhatja a természet vagy a végzet, vagy

nevezzük bárminek azokat az er őket, amelyek a világegyetemet

mozgatják.



49

– Tehát itt van, dr. Floyd – vágta ketté Vaszilij lelkes magyar ázatát a

magneto-hidrodinamikus visszacsatolásr ól egy határozott női hang. –

Nálam miért nem jelentkezett?

Floyd lassan, kezével megadva a kellő forgónyomatékot, sarkon

fordult. Zömök, családanyaszer ű nőt pillantott meg, akinek furcsa

egyenruhá ját tucatnyi zseb és tasak díszítette; egészé ben véve olyan

hatást keltett, mint egy töltényövekkel felszerelkezett kozák harcos.

– Ör ülök, hogy ú jra látom, doktornő. Még k ör ül sem néztem igazán;

remélem, megkapta Houstonból az orvosi papírjaimat.

– Azok a k órházi lódoktorok! Még a szá j- és k ör ömf á jást sem tudnák

felismerni!

Még ha a doktornő széles vigyora nem cáfolta volna is meg a szava

Floyd akkor sem értette volna f élre, jól tudván, milyen k ölcsönös

tiszteletet tá plál egymás ir ánt Katyeria Rugyenko és az Olin Teague

Egészségügyi K özpont. A nő, látva Floyd leplezetlenül k íváncsi

tekintetét, büszk én mutatott a vastag derek át övező hevederre.

– A hagyományos kis fekete táska nem túl praktikus a súlytalanság

állapotá ban; egyszer űen kiúsznak belőle a dolgok, és amikor kell, semmit

sem talál az ember. Ezt magam terveztem: komplett miniműtő. Ezzel még

vakbélműtétet is vállalok, vagy ha tetszik, szülést is levezetek.

– Remélem, ilyen feladat most nem vár magára.

– Nono! Egy jó orvosnak mindenre fel kell k észülnie.

Micsoda ellentét van Orlova kapitány és a doktornő – vagy ink á bb a

rangjának megfelelően vezető sebészk ént kellene titulálnia? –, Rugyenko



50

k özött, gondolta Floyd. A k önnyed mozgású, élénk kapitány beillene

ak ár pr ímabalerinának is; a doktornő ezzel szemben maga a megtestesült

Oroszország anyácska – tömzsi testéhez, széles, paraszti arcához már

csak a nagykendő hiányzott, hogy a k é p tök életes legyen. Ne higgy a

látszatnak! – gondolta Floyd. Ez az a nő, aki legalá bb egy tucat ember

életét mentette meg a Komarov kik ötésekor történt balesetnél – és r áér ő

idejé ben ő adja ki az Ű rorvostan É vk önyveit. Óriási szerencse, hogy vele

utazhat együtt.

– Nos, dr. Floyd, k éső bb még rengeteg ideje lesz, hogy alaposan

felfedezze a mi kis hajónkat. A kollégáim túlontúl udvariasak ahhoz, hogy

ezt megmondják, de rengeteg a tennivaló juk, és ön itt csak lá b alatt van.

Azt szeretném, ha ön – ha önök mindhárman – szé pen és csendben

lefek üdnének, amilyen gyorsan csak lehet, így nek ünk is sokkal k önnyebb

dolgunk lenne.

– Tartottam ettől, de nagyon megértem a szempontjait. Mihelyt ön

k észen van, rendelkezhet velem.

– Én mindig k észen vagyok. Jö jjön velem, k érem!

A hajók órház é ppen csak akkora volt, hogy elf ért benne egy

műtőasztal, k ét szobabicikli, néhány műszerszekr ény és egy r öntgengé p.

Dr. Rugyenko gyorsan, de annál alaposabban megvizsgálta Floydot, s

ek özben váratlanul azt k érdezte:

– Mi az a kis aranyhenger, amit dr. Csandra a nyak á ban lévő láncon

visel? Távk özlési eszk öz? A világért le nem venné, és egyáltalán olyan

szégyenlős, hogy alig mert levetni bármit is.



51

Floyd önk éntelenül elmosolyodott; nem volt nehéz elk é pzelnie,

hogyan reagált a tartózkodó indiai erre az elemi erejű asszonyságra.,

– Linga.

– Micsoda?

– Maga orvos, fel kellett volna ismernie. Ez a f érfiúi termékenység

szimbóluma.

– Hát persze, milyen ostoba vagyok! Ő vallásos hindu? Kicsit k éső

van ahhoz, hogy egy szigor ú vegetáriánus diétát is beállíthassunk az

étrendbe.

– Ne aggódjon, ha szükségét láttuk volna, előre figyelmeztetjük. Bár

alkoholhoz nem nyúl, Csandra nem fanatikus. Kivéve ha számítógé pekr ől

van szó. Egyszer elmondta nekem, hogy a nagyapja pap volt Benáreszben,

és tőle kapta azt a lingát, nemzedékek óta a család tulajdoná ban van.

Floyd meglepve tapasztalta, hogy dr. Rugyenko távolr ól sem elítélően

reagált a hírre; arca váratlanul és cseppet sem jellemző módon bánatossá

vált.

– Megértem az érzéseit. A nagymamám egyszer adott nekem egy

gyönyör ű ikont, a tizenhatodik században k észült. El akartam hozni, de öt

kiló.

Rugyenko ezután minden átmenet nélk ül ismét orvossá alakult,

f á jdalommentes injekciót lőtt Floydba, majd k özölte vele, hogy mihelyt

elálmosodott, jö jjön vissza. Még majdnem k ét ór á ja van, nyugtatta meg.

– Addig is teljes nyugalmat rendelek el. Ezen a szinten van egy

megfigyelőablak, a D 6-os állomás. Menjen talán oda.



52

Az ötlet jónak ígérkezett, és Floyd olyan engedelmesen úszott ki,

hogy a bar átai, ha látják, ugyancsak meglepődtek volna. Dr. Rugyenko az

ór á jára pillantott, r övid bejegyzést diktált a diktafonjá ba, és a titk árgé p

figyelmeztető jét beállította f élór ával k éső bbre.

Floyd a D 6-os megfigyelőablaknál már ott találta Csandr át és

Curnow-t. Bambán bámultak r á, majd ú jra a kinti, lenyűgöző látvány

felé fordultak. Floydban felmer ült a gyanú – és nem győzött elégszer

gratulálni magának briliáns megfigyeléséhez –, hogy Csandra talán nem

is élvezi igazán a látványt. Merthogy a szeme csukva volt.

Odakint tündöklőén k ék és szikr ázóan fehér színekben pompázó,

tök életesen ismeretlen bolygó úszott. Milyen k ülönös – gondolta Floyd.

Mi történhetett a Földdel? Na persze – nem csoda, ha nem ismerte f öl!

Hiszen fejjel lefelé fordult! Micsoda katasztr ófa! – és egy pillanatig

sajnálkozva gondolt arra a sok-sok emberre, akik most majd lezuhannak az

űrbe...

Alig figyelt f öl r á, amikor a legénység k ét tagja kivitte Csandra

tehetetlen testét. Amikor visszajöttek Curnow-ért, már Floyd szeme is

csukva volt, de még lélegzett. Majd ő k övetkezett, s addigra már a

lélegzése is megszűnt.

II. A CSIEN

6. ÉBREDÉS



53

És még azt állították, hogy nem fogunk álmodni – gondolta ink á bb

meglepetten, mint bosszúsan Heywood Floyd. Nagyon megnyugtatta az a

r ózsaszínű ragyogás, amely k ör ülvette; a tá bortűz parazsára meg a

kar ácsonyesti, pattogó fahasá bokra emlékeztette. De itt nem volt meleg;

határozott, de nem kellemetlen hűvösséget érzett.

Mormogó hangokat hallott, de olyan halkan, hogy a szavak értelmét

nem tudta kivenni. A beszéd mind hangosabbá vált, de még most sem

értett belőle egy szót sem.

– Nahát – kiáltott fel dö bbenten –, nem létezik, hogy oroszul

álmodom!

– Dehogy, Heywood! – felelte egy női hang. – Nem álmodik. Ideje,

hogy kiszálljon az ágyból!

A szé pséges ragyogás elhalványult; kinyitotta a szemét, és

homályosan felderengett előtte egy zseblámpa f énye, amit elhúztak az

arca előtt. Hever őn fek üdt, melyhez rugalmas hevederekkel r ögzítették a

testét. Alakok vették k ör ül, de homályos k örvonaluk alapján nem tudta

ok ét azonosítani.

Szelíd ujjak ismét lezárták a szemét, és gyengéden dörzsölgették a

homlok át.

– Ne er őltesse meg magát. Vegyen mély lélegzetet. Még egyet... így,

így... és most hogy érzi magát?

– Nem tudom... furcsán... szédülök... és éhes vagyok.

– Ez már jó jel. Tudja, hol van? Most már kinyithatja a szemét.

Az alakok lassan kitisztultak – elsőnek dr. Rugyenko, majd Orlova



54

kapitány. De valami történhetett Tanyával, mióta – alig egy ór ával ezelőtt

– legutó bb látta. Amikor Floyd r á jött az ok ára, szinte fizikai

megr ázk ódtatást érzett.

– Visszanövesztette a haját!

– Remélem, előnyös a változás. Én nem állíthatom ugyanezt a maga

szak állár ól.

Floyd az arcához emelte a kezét, s ekkor azt kellett tapasztalnia, hogy

tudatos er őfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy mozdulatait ir ányítsa. Az

állán r övid szőrszálak ütk öztek ki – amolyan k ét-három napos borosta. A

felf üggesztett életműk ödésben a szőrzet százszor olyan lassan nő, mint

normális k ör ülmények k özött...

– Tehát túl vagyok rajta – mondta. – Megérkeztünk a Jupiterhez.

Tanya komoran nézett r á, majd a doktornőre pillantott, aki alig

észrevehetően bólintott.

– Nem, Heywood – mondta a nő. – Még egy hónapunk van hátra. Ne

ijedjen meg, a hajóval semmi baj, és minden a terv szerint halad. De a

maga washingtoni bar átai arra k értek bennünket, hogy idő előtt é bresszük

fel. Valami váratlan – dolog történt. Versenyfutásban vagyunk a

Discovery felé, és attól tartok, hogy mi leszünk a vesztesek.

7. A CSIEN

Amikor meghallották a hangszór ó ból Heywood Floyd hangját, a k ét

delfin hirtelen abbahagyta a k ör özést, és kiúszott a medence szélére.



55

Fejüket a medence peremére fektetve, mereven bámultak a hang forr ása

felé.

Tehát felismerték Heywoodot – gondolta Caroline, s a keser űség szinte

belenyilallt. És Christopher még csak le sem tette a

k é pesk önyv-színszabályozót, amikor apja hangja, érthetően és tisztán,

megérkezett az űrből, f élmilliárd kilométernyi távolságból.

–... dr ágám, téged már nem ér meglepetésk ént, hogy a tervezettnél

egy hónappal elő bb hallod a hangomat; nyilván hetek óta tudsz r óla, hogy

idefent k ísér őnk akadt.

Én még most is alig hiszem el. Ha úgy vesszük, semmi értelme sincs.

Egyszer űen lehetetlen, hogy elég üzemanyaggal rendelkezzenek ahhoz,

hogy biztonságosan visszatérjenek a Földre; még azt sem értjük, hogyan

vállalkozhatnak az összecsatolásra.

Persze nem láttuk őket. A Csien,még amikor a legközelebb volt, akkor

is tö bb mint ötvenmillió kilométerre volt tőlünk. Bőven lett volna idejük,

hogy válaszoljanak a jelzéseinkre, ha akartak volna, de, tudomást sem

vettek r ólunk. Most meg túlságosan el lesznek foglalva ahhoz, hogy bar áti

csevegést folytassanak velünk. Néhány ór án belül elérik a Jupiter

atmoszf ér á ját – és akkor majd meglátjuk, hogyan műk ödik a

légf ékrendszer ük. Ha siker ül nekik, az sokat lendít majd a hangulatunkon.

De ha kudarcot vallanak – hát, err ől ink á bb ne beszéljünk!

Az oroszok mindent tekintetbe véve igazán jól viselik. Dühösek és

csalódottak persze, de nem egy kifejezését hallottam őszinte

csodálatuknak is. Remek húzás volt, hogy amíg é pítették a hajót, a



56

k özönséget úgy tá jékoztatták, mintha űr állomás lenne, s csak akkor

kapott észbe mindenki, amikor az indítórak étákat begyú jtották.

Hát, most már azonk ívül, hogy figyeljük őket, semmit sem tehetünk.

És ebből a távolságból nem látunk sokkal tö bbet, mint a ti legjobb

teleszk ó pjaitok. K énytelen vagyok szerencsét k ívánni nekik, noha

természetesen bízom benne, hogy a Discoveryt békén hagyják.

Az a mi tulajdonunk, és esk üdni mernék, hogy a K ülügyminisztérium

ór ánk ént figyelmezteti őket erre.

De minden rosszban van valami jó – ha k ínai bar átaink nem k ör öznek

le bennünket, még egy hónapig nem hallotok r ólam. De most, hogy dr.

Rugyenko f ölé bresztett, másnaponk ént üzenhetek nektek. Lassan

magamhoz térek a kezdeti megr ázk ódtatásból, szé pen berendezkedem –

kezdem megismerni az űrhajót és legénységét, és k önnyebbé válik az

űrbéli mozgás. Most felfrissíthetem gyér orosz tudásomat is, noha nincs

sok alkalmam r á, hogy használjam – mindenki csak angolul akar beszélni.

Milyen felhá bor ítóan gyatra nyelvtudósok vagyunk mi, amerikaiak! Néha

szégyellem, hogy ilyen soviniszták vagyunk – vagy egyszer űen lusták?

Az itteni angol nyelvtudás színvonala a tök életestől – Szása Kovaljov

f őmérnök ak ár a BBC bemondó jak ént is megkereshetné a kenyer ét –

egészen a “ha-eléggyorsan-beszélsz-mindegy-hány-hibát-ejtesz” fokozatig

terjed. Egyedül Zsenya Marcsenko, aki az utolsó pillanatban ker ült Irina

Jakunyina helyére, nem beszél jól. Egyé bk ént ör ömmel hallom, hogy

Irina szé pen gyógyul – milyen csalódott lehet! K íváncsi vagyok, vajon

folytatja-e a vitorlázórepülést.



57

Ha már balesetekr ől van szó, nyilvánvaló, hogy Zsenyának is volt,

méghozzá elég súlyos. Bár a plasztikai sebészek nagyszer ű munk át

végeztek, szemmel látható, hogy csúnyán összeégethette magát egyszer.

A hajón ő a kicsi, és a tö bbiek úgy bánnak vele, mintha – majdnem azt

mondtam, mintha sajnálnák, de ez túl vállveregetően hangzik. Ink á bb azt

mondanám, hogy k ülönlegesen kedvesek vele.

Talán érdekel, hogyan jövök ki Tanya kapitánnyal. Nos, nagyon

megkedveltem – de azért nem szeretném magamra haragítani. Egy

pillanatig sem k étséges, ki a hajó parancsnoka.

És Rugyenko vezető sebész – k ét évvel ezelőtt a honolului űrhajózási

kongresszuson találkoztál vele, és hiszem, hogy azóta sem felejtetted el a

zár óünnepséget, így nyilván nem csodálkozol azon, hogy mindannyian

Nagy Katalinnak hívjuk – természetesen terjedelmes háta mögött.

De ennyi elég is a pletyk álkodásból. Gondolni sem merek r á,

mennyibe fog ker ülni, ha túllé pem az időt. Err ől jut eszembe: ezek a

magánhívások elvben teljesen titkosak. A kommunik ációs lánc azonban

sok szemből áll, ne érjen tehát meglepetésk ént, ha olykorolykor – hogy

úgy mondjam – valami más úton-módon kapsz tőlem üzenetet.

Várom, hogy hírt halljak felőled – mondd meg a lányoknak, hogy majd

k éső bb nekik is üzenek. Szeretettel üdvözöllek mindannyiotokat – te és

Chris rettentően hiányoztok. És ha visszamegyek, megígérem, soha nem

megyek el.

Kurta, sí poló hang hallatszott, majd egy nyilvánvalóan gé pi hang

szólalt meg: “Pontosan hét órakor vége a Leonov űrhajór ól érkező 432-es



58

adásnak.” Caroline Floyd kikapcsolta a hangszór ót, mire a k ét delfin

lemer ült a víz alá, kiúszott a Csendes-óceánba, s már csak a víz

fodrozódása árulta el, hogy az imént még itt voltak.

Amikor Christopher r á jött, hogy bar átai elmentek, sírva fakadt. Az

anyja a karjá ba vette, úgy pr ó bálta megvigasztalni, de csak nagy sok ára

siker ült.

8. TÚL A JUPITEREN

A fedélzeti vetítőernyőn mozdulatlanul f üggött a Jupiter: jól láthatók

voltak a fehér felhőcsíkok, a foltos, lazacr ózsaszínű sávok és az ártó

szemk ént bámuló Vör ös Folt. Noha csak a harmadik negyedben járt,

senki sem nézett bele a f ényes korongba; minden tekintet a sötétben

maradt sarlót f ürk észte. Ott, a bolygó é jszakai fele f ölött most érkezik el a

k ínai hajó a döntő pillanathoz.

“Micsoda lehetetlen helyzet – gondolta Floyd. Negyvenmillió kilométer

távolságból a világon semmit sem láthatunk. De nem számít; a r ádió

majd elmondja, amit tudni akarunk.”

A Csien visszavonta nagy hatótávolságú antennáit a hővédő pajzs

árnyék á ba, s ezzel mintegy k ét ór ával ezelőtt beszüntette hang-, k é p- és

adatszolgáltatását. Egyedül a k örsávos helyzetjelző sugárzott tová bbra is,

hajszálpontosan megadva a kontinens méretű felhők óceánja felé tartó

k ínai űrhajó helyzetét. A Leonovirányítótermében csupán a bip-bip-bip



59

éles hangja hallatszott. Minden egyes hangjel két perccel korábban hagyta

el a Jupitert; mostanra e hangok forrása már a jupiteri sztratoszf ér á ban

szétszór ódó, fehéren izzó gázfelhő ben járhat.

Aztán zörej vegyült a fokozatosan halkuló jelzésekbe. A jelek

eltorzultak, olykor ki is maradt egy-egy, majd ismét szabályszer űvé

váltak. A Csient k ör ülvevő plazmaburok hamarosan minden

kommunik ációs jelet elnyel, egészen addig, míg az űrhajó ismét f öl nem

bukkan. Ha f ölbukkan még egyáltalán.

– Paszmatri! – kiáltotta Max. – Ott van!

Floyd először nem látott semmit. Aztán a f ényes korong szélén apr ó

csillagot pillantott meg – a Jupiter sötét korongján ragyogott, ott, ahol

semmif éle csillag nem lehetett.

Teljesen mozdulatlannak tűnt, noha Floyd tudta, hogy

másodpercenként száz kilométeres sebességgel halad. Fénye mind

er ősebbé és er ősebbé vált, s ezzel együtt a kiterjedés nélküli pont lassan

megnőtt. Emberkéz alkotta üstökös száguldott át a Jupiter éjszakai

égboltján, ezer meg ezer kilométer hosszan húzva maga után izzó csóváját.

A nyomk övető helyzetjelzőn egy utolsó, furcsán elnyú jtott, torz bip

hangzott fel, aztán nem hallatszott más, csak a Jupiter saját sugárzásának

értelem nélk üli sziszegése, egy a számtalan kozmikus hang k özül,

melynek semmi k öze sincs az emberhez vagy művéhez.

A Csien néma volt, de még látható. Nézték, amint az apr ó, elnyú jtott

szikra észrevehetően távolodik a bolygó napsütötte felétől, és hamarosan

eltűnik az é jszakai oldalon. Addigra, ha minden a terv szerint halad, a



60

Jupiter – csökkentve a f ölös sebességét – már befogta az űrhajót. Már

mint a Jupiter legú jabb holdja bukkan elő az óriás világ mögül.

A szikra kihunyt. A Csien megker ülte a görbületet, és immár a bolygó

é jszakai felén haladt tová bb. Nem láthatnak és nem hallhatnak semmit,

amíg ú jból ki nem bukkan az árnyékból – ha minden jól megy, alig egy

óra múlva. Ez az óra nagyon hosszú lesz a k ínaiak számára.

De Vaszilij Orlov vezető tudós és Szása Kovaljov távk özlési mérnök

igencsak kurta ór ácsk ának érezte. Sok mindent megtudhattak annak az

apr ó csillagnak a megfigyelésé ből; alapvetően fontos információt

szereztek a Csienúj röppályájáról a felbukkanás és az eltűnés idő pontjai

és mindenekelőtt a r ádiósugár Dopplereltolódása alapján. A Leonov

számítógé pei máris nekiláttak a számjegyek feldolgozásának, és

ontották magukból az ú jrafelbukkanás előre kiszámított idő pontjait,

melyek a jupiteri atmoszf éra lassítási értékeinek k ülönböző feltevésein

alapultak.

Vaszilij kikapcsolta a számítógé p k é pernyő jét, megfordult szék é ben,

meglazította az üléshez r ögzítő hevedereket, s csak ezután szólt a

türelmesen várakozó hallgatósághoz:

– Legkor á bban negyvenk ét perc múlva bukkan elő. Ti úgyis csak

nézők vagytok, sétáljatok addig egyet, hogy mi nyugodtan törhessük a

fejünket, mi az értelme ennek az egésznek. Harmincöt perc múlva itt

találkozunk. Nu-uhagyi!

A feleslegessé vált legénység vonakodva hagyta el a hajóhidat – de

Vaszilij bosszúságára alig f élóra eltelte után már mindnyá jan ismét ott



61

voltak. Még akkor is korholta őket, amiért nem hisznek a számításai

pontosságá ban, amikor a hangszór ó ból szinte felharsant a Csien

helyzetjelző jenek ismer ős bip-bip-bipje.

Vaszilij arcán megdö bbenéssel vegyes szégyenkezés látszott, de

hamarosan ő is csatlakozott az önk éntelenül is kitör ő tapshoz; Floyd nem

látta, ki kezdte a tapsolást. Igaz, hogy vetélytársak, de mindannyian

űrhajósok, akik olyan messzire szakadtak az otthontól, ahová ember még

nem jutott el soha – “az emberiség k övetei”, amint azt az ENSZ első

űregyezménye olyan nemes szavakkal fogalmazta meg. Ha sikert nem is,

de katasztr óf át sem k ívántak a k ínaiaknak.

Jócsk án szerepet játszhat ebben az önzés is – gondolta Floyd

önk éntelenül. Hiszen a Leonov esélyei is megnövekedtek: a Csien

bebizonyította, hogy a levegőf ékezési manőver való ban járható út. A

Jupiterre vonatkozó adatokat helyesen állapították meg: atmoszf ér á já ban

nem leselkedik r á juk váratlan s talán végzetes meglepetés.

– No lám! – mondta Tanya. – Szerintem gratulálnunk kellene nekik.

De még ha elk üldenénk is az üzenetet, nem jeleznék a vételt.

Néhány kollégá ja még akkor is Vászilijt ugratta, aki most is

leplezetlen hitetlenkedéssel bámult a számítógé pe kijelző jére.

– Nem értem! – kiáltotta. – Még most is a Jupiter mögött kellene

lenniük! Szása, olvasd le és add meg a helyzetjelző jük sebességét!

Ú jabb néma párbeszéd k övetkezett a számítógé ppel; majd Vaszilij

elnyú jtott, halk f üttyentést hallatott.

– Valarni nem stimmel. Befogó r ö ppályán haladnak, idáig rendben



62

van. De ez a pályagörbe nem viszi el őket a Discoveryhez. Ezen a pályán

túlrepülnek az Ión; ha még öt percig nyomon k övetjük őket, pontosabb

adatot tudok mondani.

– Mindenk é ppen biztonságos r ö ppályán lehetnek – mondta Tanya. – A

szükséges korrekciókat k éső bb is elvégezhetik.

– Talán. De ezzel napokat veszíthetnek, még akkor is, ha van

elegendő üzemanyaguk. Amiben k ételkedem.

– Ezek szerint még most is lehagyhatjuk őket.

– Ennyire ne légy optimista! Mi még most is háromhétnyire vagyunk a

Jupitertől. Mire odaér ünk, ők már tucatszor megker ülték, és

kiválasztották a legk ézenfekvő bb megoldást a találkozáshoz.

– Ismétlem: feltéve, hogy van elegendő üzemanyaguk.

– Na persze. És ez az, amivel kapcsolatban csak találgathatunk.

Ez a gyors és izgatott párbeszéd orosz nyelven folyt, amiből Floyd

jóformán egy szót sem értett. Amikor Tanya megszánta, és elmagyar ázta

neki, hogy a Csien túlfutott, és útban van a k ülső holdak felé, az első

reakció ja a k övetkező volt:

– Akkor komoly bajban lehetnek. Mit teszünk, ha segítséget k érnek?

– Ne tr éf áljon! El tudja k é pzelni r óluk? Ahhoz túlságosan büszk ék.

Egyé bk ént teljesen lehetetlen lenne. Nem változtathatjuk meg a k üldetés

célját, ezzel maga is tök életesen tisztá ban van. Még ha volna is elegendő

üzemanyagunk...

– Igaza van, szó se r óla; de mindezt nehezen értetnénk meg az

emberiség kilencvenkilenc százalék ával, akiknek fogalmuk sincs az



63

orbitális mechanizmusokr ól. Gondolnunk k éne bizonyos politikai

bonyodalmakra; ha nem segítünk, az mindannyiunkra rossz f ényt vetne.

Vaszilij, ha kiszámította már, k özölné velem az utolsó r ö ppályá jukat?

Lemennék a kabinomba, és elvégeznék valami kis házi feladatot.

Floyd kabinja, helyesebben az az egyharmad kabinr ész még tele volt a

felhalmozott k észletekkel, még a f üggönnyel ellátott priccsekre is jutott,

melyek a hoszszú szendergésből majdan felé bredő Csandr ára és

Curnow-ra vártak. Mostanra már siker ült szabaddá tennie némi helyet a

személyes holmijai számára, és ígéretet kapott, hogy nemsok ára még k ét

teljes k ö bmétert mondhat a magáénak – mihelyt akad valaki, aki segít a

kabin átrendezésé ben.

Floyd kinyitotta kis kommunik ációs konzolját, behelyezte a

rejtjelmegfejtő kulcsokat, és lehívta azt a Csiennelkapcsolatos információt,

amit Washingtonból küldtek a számára. Kíváncsi volt, vajon

vendéglátóinak sikerült-e megfejteni; a k ódot k étszáz jegyű törzsszámok

alapján állapították meg, és a Nemzetbiztonsági Tanács állítása szerint

még a létező leggyorsabb számítógé p is a világegyetem végső

összeomlásáig törheti a fejét, míg r á jön a nyitjára. Ez is csak olyan

állítás volt, amelyet sohasem lehet bebizonyítani – legf öljebb cáfolni.

Most ú jra figyelmesen megnézte a k ínai hajór ól k észült kiváló

minőségű f ényk é peket, melyeken jól látszottak a valódi színek, és

amelyek akkor k észültek, amikor a hajó letér ő ben volt a f öldi

r ö ppályár ól. Voltak k éső bbi felvételek, is – nem olyan tiszták, hiszen

akkorra már jócsk án, eltávolodott a f ürk észő kamer ák tekintete elől –,



64

ezek az utolsó pillanatban k észültek a Jupiter felé rohanó űrhajór ól. Most

legink á bb ezek érdekelték; ezeknél csak a metszetrajzokat és a

teljesítménybecsléseket tartotta használható bbnak.

A legoptimistá bb feltevésekből kiindulva sem volt k önnyű kitalálni,

miben bíznak a k ínaiak. Ebben a vad rohanásban, amellyel átszelték a

Naprendszert, üzemanyaguknak legalá bb a kilencven százalék át fel kellett

használniuk. Hacsak nem valami öngyilkos miszsziór ól van szó – és még

ez sem zárható ki teljes mértékben –, csak egy altatással és k éső bbi

mentéssel kiegészített tervnek lenne egyáltalán értelme. És a hírszerzés

k étségbe vonta, hogy a k ínai altatási technológia elég fejlett ahhoz, hogy

ezzel a változattal számolni kelljen.

Ám a hírszerzés gyakran tévedett, és még gyakrabban jött zavarba

nyers tények időnk ént r ázúduló laviná jától – információs áramk öreiben

ez volt a “zörej”. Tekintetbe véve az idő r övidségét, a

Csiennelkapcsolatban derekas eredményeket éri el, Floyd azonban nem

bánta volna, hogyha a neki küldött anyagot gondosabban szelektálják. Egy

része nyilvánvalóan értéktelen szemét, nem lehet köze a küldetéshez.

No de ha az ember nem tudja, hogy tulajdonk é ppen mit is keres, fontos,

hogy f élretegye minden előítéletét. Lehetséges, hogy é ppen az adja a

megfejtés kulcsát, ami első pillantásra lényegtelennek, mi tö bb,

értelmetlennek tűnt.

Floyd felsóhajtott és hozzáfogott, hogy ú jra átlapozza az ötszáz

oldalnyi anyagot, méghozzá úgy, hogy agya a lehető legfogékonyá bban

reagáljon a diagramokra, tá blázatokra, f ényk é pekre – ezek k özül



65

némelyik olyan elmosódott volt, hogy szinte semmit sem á br ázolt –,

ú jsághírekre, a tudományos konferenciák k üldöttnévsoraira, a műszaki

publik ációk címére, de még a nagy felbontású k é pernyőn sebesen

áthaladó kereskedelmi jellegű iratokra is. Kirajzolódott előtte a roppant

hatékony ipari k émhálózat ser ény munk á ja: ki gondolta volna, hogy oly

sok japán holo-memóriaegység vagy svá jci gázsugár műk ödtetésű

mikro-vezérlőszerkezet vagy német sugárzásdetektor útja k övethető

nyomon Lop-nor tavának kiszáradt ágyához – mely a Jupiterre vezető

útjuknak csak első mérf öldk öve volt?

Néhány r észletk érdés valószínűleg véletlenül ker ült be az anyagba:

ezeknek aligha volt bármi k özük a k üldetéshez. Ha a k ínaiak egy

szingapúri áltestületen keresztül ezer infravör ös érzékelőre adtak titkos

megrendelést, ennek csakis katonai vonatkozásai lehettek; cseppet sem

valószínű, hogy a Csieni bárki is hőkereső rak étalövedékkel veszi

üldöző be.

És ami aztán a legfurcsá bb – k ülönleges mér ő- és kutató berendezések

az alaszkai Anchorage-ben székelő Gleccserfizikai Intézettől. Mif éle

zavaros agy k é pzelhette, hogy egy világűr-expedíciónak szüksége lehet...

Floyd ajk án megfagyott a mosoly; érezte, hogy a tark ó ján bizseregni

kezd a bőr. Úristen! Ezt nem merik megtenni! De még mennyire hogy

merték! És most végre értelmet nyert az egész.

Ú jból megnézte a f ényk é peket és a k ínai hajó feltételezett terveit.

Nagyon is elk é pzelhető – ott hátul, azok a hornyolások, hosszá ban a

meghajtás deflexiós elektr ódái é ppen a megfelelő méretűek...



66

Hívta a parancsnoki hidat,

– Vaszilij – mondta –, kiszámította már a r ö ppályá jukat?

– Igen, kiszámítottam – válaszolta a navigátor furcsán visszafogott

hangon. Floyd azonnal megérezte, hogy talált valamit. Vakmer őén

r ák érdezett:

– ”Az Eur ó pával fognak találkozni, ugye? A vonal másik végén szinte

robbant az elk é pedt kiáltás:

– Csórt vozmi! Honnan-tudta?

– Nem tudtam, csak feltételeztem.

– Tévedés kizárva, a hatodik tizedesig ellenőriztem a számításokat. A

f ékezőmanővert eleve így számították ki. Egyenesen az Eur ó pa felé

haladnak, ez nem történhetett véletlenül. Tizenhét óra múlva

megérkeznek.

– És keringő pályára állnak.

– Talán; ehhez nem kell sok üzemanyag. De mi értelme van az

egésznek?

– Megkock áztatok egy ú jabb feltevést. Gyors szemlét tartanak, aztán

leszállnak.

– Megőr ült, vagy tud valamit, amir ől mi nem tudunk?

– Nem, csak egyszer ű k övetkeztetésr ől van szó. Majd verheti a fejét a

falba, hogy a legk ézenfekvő bb dolgot nem vette észre!

– Ok é, Sherlock, miért akarna bárki is leszállni az Eur ó pán? Mi van

ott, az isten szerelmére?!

Floyd egy pillanatig élvezte a dicsőséget. Persze még mindig



67

kider ülhet, hogy tévedés volt az egész.

– Hogy mi van az Eur ó pán? Mindössze a világegyetem legértékesebb

anyaga.

Ezzel túllőtt a célon; Vaszilij nem volt ostoba, már ki is vette szá já ból

a szót.

– Hát persze, víz!

– Pontosan. Milliárd és milliárd tonna víz. Ahhoz mindenesetre

elegendő, hogy megtöltsék vele az üzemanyagtankokat.

K örbeutazgathatják az összes holdat, és még akkor is marad elég, hogy

találkozzanak a Discoveryvel, és aztán hazainduljanak. Nem szívesen

mondom, Vászilij, de k ínai bar átaink ismét lef őztek bennünket.

– Feltéve persze, hogy túlélik.

9. A NAGY CSATORNA JEGE

Ha az égbolt nem lett volna koromfekete, a felvételt ak ár a Föld

valamelyik sarkvidéki r égió já ban is k észíthették volna; a látóhatárig

nyúló, töredezett jég bor ítótta tenger semmi idegenszer űséget nem árult

el, csupán az előtérben álló öt űrruhás alak utalt r á, hogy a tá j egy másik

világhoz tartozik.

A titkolózó k ínaiak még most sem árulták el, tulajdonk é ppen kikből

áll a legénység. Csupán a névtelen vezető tudós, parancsnok, navigátor,

f őmérnök és mérnöktechnikus mer észkedett ki a fagyos Eur ó pa

jégmezőire. Már az is milyen nevetséges – gondolta Floyd –, hogy a



68

Földön egy ór ával ezelőtt láthatta mindenki az immár történelmi

jelentőségű felvételeket, mielőtt a k é pek eljutottak volna a tett

színhelyéhez jóval k özelebb lévő Leonovra.De a Csien olyan szűk

sugáron adott, amit. lehetetlen volt elcsí pni; hozzá juk csak a helyzetjelző

adása jutott el, melyet a k ínai hajó r észrehajlás nélk ül sugárzott minden

ir ányba. De még ennek hangjelzései is csak akkor jutottak el a Leonpvhoz,

ha nem árnyékolta le az Eur ó pa k örforgása, vagy magát a holdat nem

takarta el a Jupiter óriási tömege, így aztán a k ínai misszióval kapcsolatos

gyér hírek egytől egyig a Földr ől érkeztek hozzá juk.

Miután megszemlélték a vidéket, a hajó leszállt a néhány

sziklazátony egyik én, melyek csak itt-ott nyúltak ki az egész holdat bor ító

jégpáncélból. Az Eur ó pa jégtakar ó ja pólustól pólusig síkság volt; itt nem

létezett k ülönös formákat k é pző idő jár ás, szállongó hó nem rak ódott le

r étegenk ént, hogy aztán lassan mozgó jéghegy váljon belőle. Meteorok

eshettek olykor a légk ör nélk üli felszínre, hó pelyhek azonban soha.

Csupán a gravitáció állandó feszítőereje alak ította a felszínt, oly módon,

hogy elsimítani igyekezett minden kiemelkedőt, s ehhez járultak még azok

a szüntelen rengések, amelyeket a saját r ö ppályá jukon ú jra meg ú jra

elhaladó tö bbi hold váltott ki az Eur ó pán. Magának a Jupiternek, noha

jóval nagyobb tömeget jelentett, sokkal kisebb hatása volt. A jupiteri

árapályok munk á ja eonokkal ezelőtt megszűnt, aminek k övetkezté ben az

Eur ó pa mindig ugyanazzal az arcával fordult óriási ura felé.

Mindez k öztudott volt a Voyager 1970-es évekbeli Jupiter-k özeli útja.

a 80-as években sorra ker ülő Galileo-látogatás és a 90-es években



69

bek övetkezett Kepler-leszállások óta. De a k ínaiak néhány ór án belül

tö bbet tudtak meg az Eur ó pár ól, mint valamennyi előző misszió

együttvéve. Ezt a tudást pedig bizonyára megtartják maguknak;

sajnálatos ugyan, de aligha tagadhatná bárki is, hogy megszerezték hozzá

a jogot.

Azt azonban egyre fokozódó szigorral fogják vitatni, hogy joguk van-e

a holdat a maguk énak tekinteni. Először fordult elő a történelemben, hogy

egy nemzet jogot formált egy idegen világra, és a Föld valamennyi

hírforr ása élénken vitatta ennek törvényességét. Noha a k ínaiak

világosan – és unalmas r észletezéssel – leszögezték, hogy ők nem írták

alá a 2002-es ENSZ Űregyezményt, k övetkezésk é ppen r á juk nem

vonatkoznak az egyezmény kik ötései, ez kor ántsem csillapította le a

dühös tiltakozásokat.

Az Eur ó pa váratlanul a Naprendszer legnagyobb szenzáció jává lé pett

elő. És helyszíni (legalá bbis néhány millió kilométerre lévő) tudósítónk

munk á jára sokan tartottak igényt.

– Itt Heywood Floyd, a Jupiter felé tartó Alekszej Leonov fedélzetér ől.

De gondolhatják, hogy a Jupiter helyett most minden gondolatunk az

Eur ó pára összpontosul.

Ebben a pillanatban is őt nézem a hajó leger ősebb távcsövén

keresztül: ebben a nagyításban tízszer akkora, mint amekkor ának önök a

Holdat látják szabad szemmel. És mondhatom, hátborzongató látványt

nyú jt.

A felszín néhány kicsiny, barna folt kivételével egységesen r ózsaszín.



70

Rajta össze-vissza kanyargó, hullámzó, keskeny vonalak bonyolult

hálózata látszik.

Tulajdonk é ppen orvosi szakk önyv illusztr áció ja is lehetne, amely a

vénák és artériák elhelyezkedését á br ázolja a testben.

Némelyik vonal tö bb száz – vagy még ink á bb tö bb ezer – kilométer

hosszúságúnak látszik, és szemre olyanok, mint azok a k é pzeletbeli

csatornák, melyeket Perceiwal Lowell és a tö bbi, huszadik század eleji

csillagász a Mars felszínén véltek felfedezni.

Az Eur ó pa csatornái azonban nem a k é pzelet szüleményei, noha

természetesen nem mesterséges eredetűek. Mi tö bb, való ban víz van

bennük – vagy legalá bbis jég, mivel a holdat szinte teljes egészé ben vagy

ötven kilométeres átlagmélységű óceán bor ítja.

Mivel az Eur ó pa rendk ívül messze van a Naptól, felszínének

hőmérséklete roppant alacsony – fagypont alatt mintegy százötven fok.

Az ember ezek után azt hihetne, hogy ez az óceán egyetlen irdatlan

jégtömb.

Meglepő módon az igazság mégsem ez, mivel az árapály er ői sok-sok

hőforr ást műk ödtetnek az Eur ó pán – ugyanezek az er ők éltetik a

szomszédos Ió hatalmas vulk ánjait is.

A jég tehát folyamatosan melegszik, olvad, majd ú jra megfagy, és

ugyanúgy hasadások és repedések keletkeznek rajta, mint a mi

sarkvidékeink úszó jégtá bláin. Ebben rejlik a szemem elé táruló kusza

erezet magyar ázata; a vonalak tö bbsége sötét színű és ősi – nyilván tö bb

millió éves –, de akad néhány teljesen fehér is: ezek a nemr égiben



71

felnyílt ú j repedések, melyeket mindössze néhány centiméter vastagságú

jégk éreg bor ít.

A Csien é ppen egy ilyen fehér vonal mellett szállt le – ennek az

ezer ötszáz kilométer hosszú sávnak Nagy Csatorna a neve. A k ínaiak

minden bizonnyal ebből akarnak vizet szivattyúzni az

üzemanyagtartályaikba, hogy aztán felder íthessék a Jupiter

holdrendszer ét, majd visszatérjenek a Földre. Nem lesz k önnyű dolguk, de

előzőleg bizonyára gondosan tanulmányozták a leszállóhelyet, és nyilván

tudják, mit csinálnak.

Immár nem k étséges, miért vállaltak ekkora kock ázatot, és miért

jelentették be igényüket az Eur ó pára. Utántöltő állomásk ént akarják

használni. K önnyen lehet, hogy az Eur ó pa az egész k ülső Naprendszer

kulcsa, noha a Ganümédészen is van víz – ám az teljesen fagyott és

kevésbé hozzáf érhető, mert ennek a holdnak sokkal er ősebb a gravitációs

tere.

És van még egy szempont is, ami csak most jutott eszembe. Még ha a

k ínaiak leragadnak is az Eur ó pán, itt van r á esélyük, hogy életben

maradnak, míg megérkezik a mentők ülönítmény. Itt korlátlan energia áll

rendelkezésükre; nem kizárt, hogy hasznos ásványi anyagokat is találnak

a térségben – és tudjuk, hogy a szintetikus élelmiszer előállításá ban a

k ínaiak szakemberek. Szó se lenne valami f ényűző életmódr ól; de van

néhány bar átom, aki boldogan vállalná, ha tanú ja lehetne az égbolton

terpeszkedő Jupiter fantasztikus látványának – amit, reméljük, néhány

nap múlva magunk is láthatunk.



72

– Heywood Floydot hallották, aki az Alekszej Leonov fedélzetér ől

búcsút mond kollégái és önmaga nevében.

– És máris a parancsnoki híd jelentkezik. Gyönyör ű kiselőadás volt,

Heywood.Ú jságír ónak kellett volna mennie.

– Nagy gyakorlatom van. Fél életemet P. R. munk áival töltöttem.

– P. R.?

– Public Relations, k özönségkapcsolatok, tö bbnyire azt kellett

megértetnem a politikusokkal, hogy miért van szükségem még tö bb

pénzre. Ez az, amivel maguknak egyáltalán nem kell tör ődniük.

– Bárcsak így lenne! De most ink á bb jö jjön fel a hídra! Kaptunk

néhány ú j információt, amelyeket magával is szeretnénk megbeszélni.

Floyd levette gombmikrofonját, r ögzítette a távcsövet, és nagy nehezen

kikecmergett az apr ó megfigyelőtoronyból. Kifelé menet majdnem

összeütk özött Nyikolaj Tyernovszkijjal, aki szemmel láthatóan

ugyanazzal a céllal jött ide, mint ő.

– El fogom lopni a legjobb mondatait, Woody, a moszkvai r ádió

számára. Remélem, nincs ellene kifogása.

– Megtiszteltetésnek veszem, tovaris. Egyé bk ént is mit tehetnék

ellene?

A hídon Orlova kapitány elgondolkodva nézte a f ők é pernyőn kiír ódó

szavak és számok sűr ű, tömött sorait. Floyd nagy sóhajjal látott hozzá,

hogy kibogar ászsza az orosz szöveget, amikor a kapitány f élbeszak ította:

– Ne tör ődjön a r észletekkel! Ezek csak amolyan becslések arra

vonatkozóan, hogy a Csien mennyi idő alatt tudja feltölteni a tartályait, és



73

mikorra tervezik az Eur ó pa elhagyását.

– A mieink is ugyanezt számolgatják, de túlságosan sok a változó.

– Szerintünk az egyiket máris kik üszö böltük. Tudta-e, hogy a létező

legjobb vízszivattyúk a tűzoltók birtok á ban vannak? És meglepné-e, ha

megtudná, hogy a pekingi k özponti tűzoltóállomástól néhány hónappal

ezelőtt váratlanul négy legú jabb tí pusú szivattyút rekvir áltak a

polgármester minden tiltakozása ellenére?

– Nem lep meg, legf öljebb csak ámulok-bámulok. Folytassa, k érem!

– Lehet, hogy véletlenr ől van szó, de azok a szivatytyúk é pp a

legmegfelelő bb méretűek. De ha gondos számításokat végzünk a

csőrendszer felállításár ól, arr ól, hogy a f úr ószerkezet mennyi idő alatt

törheti át a jeget, és így tová bb, nos, szerintünk öt napon belül ú jra

felszállhatnak.

– Öt nap!

– Ha szerencsé jük van, és semmi sem jön k özbe. És ha nem várnak

addig, míg valamennyi üzemanyagtartály megtelik, hanem megelégszenek

azzal a mennyiséggel, amellyel kock ázat nélk ül és nálunk hamarabb érik

el a Discoveryt. Már az is elég, ha egyetlen ór ával megelőznek bennünket.

Legf öljebb hivatkoznak a talált roncs jogára.

– Erre ugyan hiá ba hivatkoznak a K ülügyminisztérium jogászai előtt.

A megfelelő pillanatban kijelentjük, hogy a Discovery nem gazdátlan,

csak parkoló pályára állították, ahol biztonságban megvárhatja a

mentőexpedíciót. Űrkalózkodásnak minősül, ha valaki el akarná foglalni

az űrhajót.



74

– Meggyőződésem, hogy ez mélyen meg fogja rendíteni a k ínaiakat.

10. KI ÁLT ÁS AZ EUR ÓP ÁR ÓL

A súlytalanságban az alvást is meg kell tanulni; Floydnak csaknem

egy heté be telt, míg kitapasztalta, hogyan r ögzítheti a karját és lá bát úgy,

hogy ne sodr ódjon alvás k özben mindenf éle k ényelmetlen helyzetbe.

Most már volt tapasztalata, és nem vágyott r á, hogy ismét súlya legyen;

ellenkezőleg, olykor-olykor már a gondolatára is elborzadt.

Valaki f ölr ázta álmá ból. Nem – nyilván ezt is csak álmodja! A

magánélet szentség volt a hajón; senki sem lé pett másvalakinek a

kabinjá ba anélk ül, hogy előzőleg engedélyt ne k ért volna r á. Még jobban

összeszor ította a szemhé ját, de ekkor ú jra megr ázta valaki.

– Dr. Floyd, é bredjen f öl, k érem! Várják a fedélzeten!

És senki sem hívta őt dr. Floydnak; a leghivatalosabb megszólításnak

hetek óta a doki számított. Mi történhetett?

Vonakodva nyitotta ki a szemét. Igen, ez itt a kabinja, és felf üggesztett

hálózsákja szelíden burkolja be testét. Agya egyik fele ezt mondta neki –

de hát akkor miért néz le egyenesen az Eur ó pára? Még most is tö bb

millió kilométerre vannak tőle.

Látja az ismer ős hálószer ű szerkezetet, az egymást keresztező

vonalak alkotta három- és sokszögeket. Az pedig ott csakis a Nagy

Csatorna lehet – nem, mégsem. Hogy lehetne az, mikor ő még most is itt

van, szűk kis kabinjá ban, a Leonovon!



75

– Dr. Floyd!

Lassan magához tért és r á jött, hogy bal keze alig néhány centiméter

távolságban lebeg a szeme előtt. Milyen k ülönös, hogy a tenyér

vonalainak mintá ja olyan hátborzongatóan hasonlít az Eur ó pa térk é pére!

De hát a takar ékos anyatermészet mindig is előszeretettel ismételte

magát: egymástól olyan messzire eső jelenségek tanúsítják ezt, mint

például a k ávé ba csurgatott tej örvénylése, a forgószél tölcsére vagy a

spir ális csillagk öd karjai.

– Bocsásson meg, Max – mondta. – Mi a baj? Történt valami?

– Szerintünk igen, de nem velünk. A Csien ker ült bajba.

A kapitányt, a navigátort és a f őmérnök öt ülésükhöz szí jazva találta a

fedélzeten; a legénység tö bbi tagja idegesen keringett a korlátok mentén,

vagy a monitorokat figyelte.

– Ne haragudjon, hogy f ölé bresztettük, Heywood – hangzott Tanya

nyers bocsánatk ér ése. – A helyzet a k övetkező: tíz perccel ezelőtt igen

sürgős jelzésű üzenetet kaptunk az Ir ányító K özponttól. A

Csienelhallgatott. Nagyon hirtelen történt, egy rejtjeles üzenet kellős

k özepén; a jelek néhány másodpercre eltorzultak, aztán semmi.

– És a helyzetjelző?

– Az is megszűnt. Azt sem tudjuk fogni.

– Hűha! Akkor való ban nagy baj lehet, súlyos balesetre vall. Van

valami feltevésük?

– Sok is, de mind csak találgatás. Robbanás, f öldcsuszamlás,

f öldrengés, ki tudja?



76

– És lehet, hogy nem is tudjuk meg soha, hacsak valaki le nem száll az

Eur ó pára, vagy ha egészen k özel elrepülünk mellette, és megnézzük.

Tanya a fejét r ázta.

– Nincs meg a kellő vektor. Legfeljebb ötvenezer kilométerre

k özelíthetjük meg. De ekkora távolságból még nem sokat látunk.

– Tehát a világon semmit sem tehetünk.

– Nem egészen, Heywood. Az Ir ányító K özpont javasolt valamit.

Szeretnék, ha k örbeforgatnánk a nagy tányérunkat; hátha elcsí pünk

valami gyenge segélyk ér ő adást. Ez amolyan – hogy is mondják? – kis

esély, de azért meg kell pr ó bálnunk. Mi a véleménye r óla?

Floyd az első pillanatban határozottan ellene volt.

– Ez annyit jelent, hogy megszak ítjuk a kapcsolatot a Földdel.

– Természetesen; de ezt így is, úgy is meg kell tennünk, amikor

megker üljük a Jupitert. És alig néhány perc alatt helyreállíthatjuk a

kapcsolatot.

Floyd hallgatott. A javaslat ésszer ű volt, mégis baljós érzések

nyugtalanították. Tanácstalansága percekig tartott, míg egyszer csak

váratlanul r ádö bbent, mitől oryan ellenszenves neki az ötlet.

A Discovery akkor ker ült először bajba, amikor a nagy tányér – a f ő

antennaegyüttes – elvesztette a Földdel való kapcsolatát, méghozzá olyan

okokból, melyek még most sem teljesen tisztázottak. De nyilván Halnak is

r észe volt benne, és ezen a hajón nem fenyegetett hasonló veszély. A

Leonov számítógé pei kicsiny, önálló egységek; f ölöttük nem áll egyetlen

ir ányító értelem. Már ami a nem emberi értelmet illeti. Az oroszok



77

türelmesen várakoztak a válaszára.

– Egyetértek – mondta nagy sok ára. – Tudassák a Földdel, hogy mire

k észülünk, és kezdjük meg á figyelést. Feltételezem, hogy az ŰR SOS

frekvenciákat fogják végigpr ó bálni.

– Igen, mihelyt kidolgoztuk a Doppler-f éle korrekciókat. Hogy haladsz

vele, Szása?

– Adj még k ét percet, és akkor megadom az automata kutatóir ányt.

Milyen hosszan akarunk figyelni?

A kapitány szinte azonnal r ávágta a választ. Floyd gyakran

megcsodálta Tanya Orlova határozottságát, és ezt egyszer meg is mondta

neki. A nő, nála szokatlan k önnyedséggel, ezt felelte: “Woody, egy

parancsnok tévedhet, de sohasem lehet bizonytalan.”

– Ötven percig hallgatjuk, aztán tíz percig jelentjük a Földnek. Ezt a

ciklust fogjuk ismételni.

Látni vagy hallani nem lehetett semmit: az automatika az emberi

érzékszerveknél összehasonlíthatatlanul jobban szűrte ki a r ádiózajokat.

De azért olykor-olykor Szása bekapcsolta az audiomonitort, és ekkor

szinte betöltötte a kabint a Jupiter sugárzásövezeteinek vad lármá ja.

Olyan volt ez a hang, mintha a Földön egyidő ben volna hallható

valamennyi tengerparton megtör ő hullám morajlása, s időnk ént rettentő

erejű mennydörgés k ísérte a jupiteri légk örben keletkező óriás

villámcsapásokat. Embertől eredő jelzéseknek nyoma sem volt; így aztán

a legénység szolgálatban nem lévő tagjai egyenk ént, szé p csendben

kisodr ódtak a kabinból.



78

Mialatt várakozott, Floyd gondolatban elvégzett néhány számtani

műveletet. Ak ármi történt is a Csiennel, annak már k ét ór á ja, miután ők

a Földr ől kapták az értesülést.

De a Leonov nem egészen egyperces k éséssel foghatná bármilyen

üzenetét, vagyis a k ínaiaknak már bőven lett volna idejük r á, hogy ismét

r ádiózzanak. Makacs hallgatásuk tehát valami katasztrof ális hibára utal, s

Floyd azon kapta magát, hogy a legszörnyűségesebb jeleneteket k é pzeli

maga elé.

Az ötven perc ór áknak tűnt. Amikor végeztek, Szása visszalendítette

az antennaegyüttest a Föld ir ányá ba, és jelentette, hogy'a k ísérlet

kudarccal végződött. A tíz perc hátralévő r észé ben aztán tová bbi

üzeneteket k özvetített, de ek özben f ürk észő pillantást vetett a kapitányra.

– Érdemes megpr ó bálni ú jra? – k érdezte, s hangja egyértelműen

jelezte, hogy nem bízik a sikerben.

– Természetesen. Esetleg megkurtítjuk a kutatásra szánt időt, de

folytatjuk a figyelést.

A k övetkező óra kezdetén a nagy tányért ismét az Eur ó pa felé

fordították. És szinte abban a pillanatban villogni kezdett az automata

monitor riasztó jelzése.

Szása keze szinte lecsapott az audioer ősitőre, és a Jupiter hangja

betöltötte a kabint. E hangzavar f ölött, mint suttogást a tomboló viharban,

meghallották a halk, de összetéveszthetetlen emberi beszédet. A nyelvet

lehetetlen volt felismerni, de Floyd az intonáció és a ritmus alapján

biztosra vette, hogy nem k ínai, hanem valamilyen eur ó pai nyelvet



79

hallanak.

Szása gyakorlott ujjai ügyesen játszottak a finombeállítóval és a

sávszélesítőkkel, és a szavak kezdtek érthető bbé válni. A nyelv

k étségtelenül angol volt – ám a szöveg őrjítőén érthetetlen maradt.

Van a hangoknak egyfajta kombináció ja, melyet az ember azonnal,

még a leglármásabb k örnyezetben is megért. Amikor váratlanul

felhangzott a Jupiter zajhátter é ben, Floyd úgy érezte, lehetetlen, hogy

é bren van, ez csak valami fantasztikus, k é ptelen álom lehet. Társai kicsit

k éső bb fogták fel: akkor aztán dö bbenten s valami lassan felderengő

gyanakvással meredtek r á.

Mert az Eur ó pár ól érkező első, világosan kivehető szavak a

k övetkezők voltak:

– Dr. Floyd, dr. Floyd, remélem, hall engem!

11. JÉG ÉS LÉGÜRES TÉR

– Ki az? – suttogta valaki a tö bbiek pusrrjogásától k ísérve. Floyd a

magasba emelte a kezét, mintegy jelezve értetlenségét – és remélte,

ártatlanságát.

–... tudom, hogy a Leonovon van... valószínűleg nincs sok időm...

ir ányítom az űrruhám antenná ját, amerre...

A hang gyötr ő másodpercekre elenyészett, majd jóval érthető bben, bár

észrevehetően nem hangosabban tért vissza:

–... ezt az információt a Földnek. A Csien három ór á ja megsemmisült.



80

Én maradtam egyedül életben. A személyes r ádiómat használom,

fogalmam sincs, van-e elég hatóereje, de ez az egyetlen esély. Jól

figyeljenek, k érem! Az EUR ÓP Á N ÉLET VAN. Ismétlem: VAN ÉLET

AZ EUR ÓP Á N...

Megint elment a hang. A nyomá ba lé pő dö bbent csendet senki sem

pr ó bálta megtörni. Várakozásuk percei alatt Floyd dühödten kutatott

emlékei k özött. Nem ismerte fel a hangot – bármelyik nyugati

iskolázottságú k ínaié is lehetett. Talán valaki azok k özül, akikkel

tudományos konferenciákon ismerkedett meg, de ha a beszélő nem nevezi

meg magát, ő bizony sohasem jön r á.

–... nem sokkal a helyi é jf él után. Szorgalmasan szivattyúztunk, és a

tartályok már csaknem f élig megteltek. Dr: Li és én kimentünk, hogy

ellenőrizzük a csőszigetelést. A Csienkörülbelül harminc méterre áll – állt

– a Nagy Csatorna szélétől. A csövek egyenesen r óla vezettek a jég alá.

A jég nagyon vékony, nem járható biztonságosan. A felfakadó meleg...

Ú jabb hosszú csend, Floydban felmer ült, hogy talán a beszélő mozog,

és időnk ént valami akadály állja az útját.

–... semmi probléma, egy öt kilowatt erejű villám csapott a hajó ba.

Mint valami kar ácsonyfa, tündök ölve világította meg a jeget. Ragyogó

színek. Li látta meg először – a mélységből egy hatalmas, sötét tömeg

emelkedett ki. Először azt hittük, óriási halraj – túl nagynak ”tűnt ahhoz,

hogy egyetlen organizmus legyen –, aztán kezdett kitörni a jég alól.

Dr. Floyd, remélem, hall engem! Itt Csang profeszszor beszél. A

Bostoni Nemzetk özi Csillagászati Egyesület konferenciá ján találkoztunk



81

2002-ben.

Floyd gondolatban máris egymilliárd kilométernyi távolságban járt.

Halványan emlékezett még az NCSE Kongresszus zár óülé jsét k övető

fogadásra, az utolsóra, melyen a Második Kultur ális Forradalom előtt

még a k ínaiak is r észt vettek. És most már világosan emlékezett Csangra

– az apr ó, jó kedélyű, mindig tr éf álkozó csillagászra és exobiológusra.

Most kivételesen nem tr éf ált.

–... mintha óriási, nedves hínárk ötegek másznának a f öldön. Li

visszarohant a hajóhoz a felvevőgé pért, én ott maradtam, hogy figyeljem,

és jelentsem r ádión keresztül. Az a valami olyan lassan mozgott, hogy

magam is k önnyedén lehagytam. Ink á bb izgatott voltam, mint r émült.

Noha tudtam, mif éle lény lehet – sok k é pet láttam már a kaliforniai

tengeri moszaterdőkr ől – de alaposan tévedtem.

... állítom, hogy bajban volt. Nyilván nem tudta elviselni a normális

k örnyezeténél százötven fokkal alacsonyabb hőmérsékletet. Merevvé

fagyott, de k özben tová bb haladt előre – r észek törtek le belőle, ak ár az

üvegdarabok –, de még ekkor is haladt a hajó felé, fekete, egyre lassuló

szök őár.

A megdö bbenéstől még ekkor sem tudtam összeszedni a

gondolataimat, és el sem k é pzelhettem, mire k észül...

– Van lehetőségünk r á, hogy visszahívjuk? – súgta Floyd

türelmetlenül.

– Nem, túl k éső. Az Eur ó pa hamarosan a Jupiter mögé ker ül. Meg

kell várr íunk, amíg kiér a takar ásból.



82

–... mik özben haladt, amolyan jégalagutat é pítve mászott f öl a hajóra.

Talán így akarta elszigetelni magát a hidegtől, hasonlóan ahhoz, ahogy a

termeszek védelmezik magukat a forr ó napsütéstől, sárból é pített kis

folyosóik segítségével.

... jégtonnák a hajón. Először a r ádióantennák törtek le. Aztán láttam,

mint roskadnak meg a leszálláshoz szükséges kitámasztó lá bak – mindez

olyan lassan, mintha álomban látnám.

Csak akkor jöttem r á, mit akar ez a lény, amikor a hajó már kezdett

feldőlni. De akkor már túl k éső volt. Megmenthettük volna magunkat,

csak le kellett volna kapcsolnunk azokat a f ényeket.

Talán egyfajta fototrop lény, amelynek a jégen átszűr ődő napf ény

hatására indul meg a biológiai ciklusa. De az is lehet, hogy egyszer űen

vonzza a f ény, ak ár a lepk ét a gyertyaláng. A f ényszór óink nyilván

sokkal nagyobb f ényer őt k é pviseltek, mint bármi, amit eddig az Eur ó pán

látni lehetett...

Aztán az űrhajó összeroppant. Láttam, mint hasad meg a hajótest,

mik özben az összesűr űsödött nedvesség. k övetkezté ben óriási hótömeg

keletkezett. A f ények mind kialudtak, egy kivételével, amely egy k á bel

végén tekergőzött, néhány méterrel a felszín f ölött.

Nem tudom pontosan, mi történt ezután. Csak arra emlékszem, hogy

ott álltam a f ény alatt, a hajóroncs mellett, s k ör ös-k ör ül mindenütt friss

hó szállongott.

Világosan felismertem benne a lé pteim nyomát. Nyilván odaszaladtam;

talán mindössze egy-k ét perc telt el...



83

A növény – csak úgy tudok r á gondolni, mint növényre –

mozdulatlan volt. Azon tűnődtem, vajon mekkora k ár érte az ütk özéskor;

nagy darabok – karvastagságúak – hasadtak le r óla, ak ár az elszáradt

ágak.

A törzs ekkor ismét megmozdult. Elszakadt a hajótesttől, és

megindult egyenesén felém. Ekkor már bizonyos voltam benne, hogy

f ényérzékeny lény: én k özvetlenül az immár nyugalmi állapotba ker ült,

ezerwattos lámpa alatt álltam.

K é pzeljen el egy tölgyf át – még jobb, ha egy soktörzsű, léggyöker ű

f ára gondol –, amely a gravitáció erejétől f öldhöz lapítva pr ó bál k úszni a

f öldön. A f ényforr ástól mintegy öt méter távolságra kezdett szétter ülni,

mígnem tök életes k ört vont k ör ém. Alighanem eljutott tűr ők é pessége

határ áig – addig a pontig, ahol a vonzás taszításba csap át. Ezután

néhány percig nem történt semmi., Már azt hittem, elpusztult – utolérte a

fagyhalál.

Aztán észrevettem, hogy ágain óriási bimbók formálódnak. Olyan

volt, mintha egy vir ágzásr ól k észített, időkihagyásos filmet néznék.

Való ban úgy gondoltam, hogy ezek a vir ágok – k ülön-k ülön emberfej

nagyságúak.

Gyönyör ű színekben pompázó, finom hártyák kezdtek kibontakozni.

Akkor ötlött fel bennem, hogy senki és semmi nem láthatta még ezeket a

színeket; nem is léteztek addig, míg ide nem hoztuk a f ényeinket –

végzetes f ényeinket – erre az idegen világra.

Gyengéden hullámzó kacsok, porzószálak... a k ör ém magasodó élő



84

falhoz lé ptem, hogy k özelr ől lássam, mi történik. Szemernyi f élelmet

nem éreztem sem akkor, sem azóta. Bizonyos voltam benne, hogy nem

rosszindulatú – ha van tudata egyáltalán.

A kibontakozás k ülönf éle stádiumá ban lévő, temérdek vir ágot láttam

rajta. Ekkor már-pillangóra emlékeztettek, melyek é pp az imént bú jtak ki

a gubó bólr áncos, még er őtlen szárnyakkal –, s így jutottam mind

k özelebb és k özelebb az igazsághoz.

De mihelyt kibú jtak, már le is fagytak. Egyik a másik után hullott le

az anyabimbór ól. Percekig vergődtek, ak ár a szárazra vetett hal – és én

csak akkor jöttem r á, micsodák való já ban. Azok a hártyák nem szirmok,

hanem uszonyok – vagy azok megfelelői. Megismertem a lény szabadon

úszó lárvaállapotát. Talán ő maga élete legnagyobb r észét tengermélybe

ágyazódva tölti, és mozgékony ivadékait k üldi ú j ter ületek felkutatására.

Pontosan.úgy, ahogy a f öldi óceánok koralljai.

Letérdeltem, és k özelebbr ől szemügyre vettem az egyik ilyen kis

lényt. Gyönyör ű színei ekkorra már tompa barnává sá padtak. A tör ékeny

szilánkokk á fagyott sziromuszonyok itt-ott halk reccsenéssel törtek le. De

még ekkor is mozgott, és k özeledtemre megpr ó bált kiker ülni. Vajon

hogyan érezhette meg a jelenlétemet?

Aztán észrevettem, hogy az általam porzószálnak nevezett r észek

csúcsán f ényes, k ék pontok vannak. Olyanok, mint apr ó, csillag alak ú

zaf írok – vagy a kagyló k ö penye mentén elhelyezkedő k ék szemek –,

melyek érzékelik a f ényt, de valódi k é pet nem tudnak alkotni. A

pontocsk ák élénkk ék színe a szemem előtt sá padt el, a zaf ír tompa f ényű,



85

k özönséges k ővé változott...

Dr. Floyd – vagy bárki, aki hall engem –, már nincs sok időm, a Jupiter

hamarosan elfedi a jelzéseimet. De már nincs is sok mondanivalóm.

Akkor már tudtam, mit kell tennem. Az ezerwattos lámpa k á bele

majdnem leért a f öldre. Néhányszor megr ángattam, és a f ény, szikraesőt

szórva, kialudt.

Nem tudtam, vajon nem k éstem-e el. Néhány percig nem történt

semmi. Akkor a kusza ágakból szőtt falhoz lé ptem és beler úgtam.

A lény végtelen lassúsággal kezdte felfejteni magát, és elindult vissza

a csatorna felé. Elegendő f ény volt, tök életesen láttam mindent. Együtt

láttam az égbolton a Ganümédészt és a Kallisztót, valamint a Jupiter

hatalmas, vékony sarló ját – és az Ió áramlási alagútjának jupiteri

végpontjá ban csodálatos sarki f ény pompázott. Nem volt szükségem

tehát a sisaklámpámra.

Egészen a vízpartig k ísértem a lényt, valahányszor lassult, ú jabb

r úgásokkal biztattam, s k özben éreztem a csizmám alatt recsegő

jégszilánkokat... a csatornához k özeledve szemmel láthatóan ú jabb er őre

kapott, mintha tudná, hogy természetes k özege felé halad. K íváncsi

volnék, vajon túléli-e, és fog-e bimbózni ismét.

Aztán mindössze néhány halott lárvát hagyva hátra az idegen

világban, eltűnt a felszín alatt. A csupaszon hagyott víz fortyogott még

néhány percig, majd vékonyjégk éreg k é pződött rajta, hogy megvédje a

f ölötte lévő légüres tértől. Aztán visszamentem az űrhajóhoz, hogy

megnézzem, találok-e valami megmenthetőt – err ől nem akarok beszélni.



86

Csak k ét k ér ésem van, doktor. Amikor majd a taxonómusok osztályba

sorolják ezt a lényt, bízom benne, hogy r ólam nevezik el.

És k érem, hogy a k övetkező hajóval vigyék haza a csontjainkat

K íná ba.

A Jupiter néhány perc múlva megszak ítja a kapcsolatunkat. Bárcsak

tudnám, hogy vette-e valaki az adásomat. Mindenesetre ha ismét

látóvonalba ker ülünk, megismétlem az üzenetemet – ha a ruhám

fenntartó rendszere kibírja addig.

Az Eur ó pán lévő Csang professzor jelentését hallják a Csien űrhajó

megsemmisülésér ől. A Nagy Csatorna partján szálltunk le, és a jég

szélén állítottuk fel szivattyúinkat...

A jelek hirtelen abbamaradtak, majd egy percre viszszatértek, de csak

azért, hogy aztán végk é pp elnyelje őket a mind er ősebbé váló zörej.

Noha a Leonovújra figyelte az adott frekvenciát, újabb üzenet már nem jött

Csang professzortól.

III. A DISCOVERY

12. LEFELÉ

Az űrhajó végre gyorsulni kezdett, amint lefelé szállt a Jupiter

ir ányá ban. R égóta maguk mögött hagyták a gravitációs senki f öldjét,

ahol a négy apr ócska k ülső hold – a Szinopé, a Pasziphae, az Anank é és a

Karmé imbolyogva haladtak ellentétes ir ányú és szinte kiszámíthatatlanul



87

szeszélyes pályá jukon. E teljesen szabálytalan alak ú holdacsk ák

k étségtelenül befogott aszteroidák voltak. Még a legnagyobbnak is csak

harminc kilométer az átmér ő je. Ezek a szabálytalan, csipk ézett

szikladarabok, melyek legf öljebb ha a bolygók özi geológusokat

érdekelhették, maguk sem tudták eldönteni, a Napnak vagy a Jupiternek

hódoljanak-e. A végén így is, úgy is a Nap fogja magához r ántani őket.

De a második négyes csoportot, mely feleakkora távolságban volt a

tö bbinél, talán megtartja a Jupiter. A szorosan együtt haladó Elara,

Liszithea, Himalia és Léda majdnem egy síkban fek üdtek. Egyesek szerint

valaha egy testet alkottak; ha így áll a helyzet, maga a szülő sem lehetett

nagyobb száz kilométer átmér ő jűnél.

Noha csak a Karmé és a Léda volt elég nagy ahhoz, hogy korongjukat

szabad szemmel is láthassák, úgy k öszöntötték őket, mint r ég nem látott

jó bar átokat. A legesleghosszabb óceáni utazás vége felé ők hozták hír ül

elsőnek, hogy végre f öldk özelbe értek. Ők voltak a Jupiter kik ötő jét

jelző, part menti szigetek. Végéhez k özeledett az utolsó óra;

bek övetkezett a k üldetés legkritikusabb szakasza – be kell lé pniük a

Jupiter légk ör é be.

A Jupiter máris nagyobb volt, mint a Föld égboltján ismer ős Hold, és

látták, hogy mozognak k ör ülötte az óriási belső holdak. Bár még túl

messze voltak, s egyéni jellegzetességeik nem mutatkozhattak meg, jól

kivehető korongjuk s mindegyik ükre jellemző saját színük így is

lenyűgöző látványt nyú jtott. Mennyei k örtáncuk – amint eltűntek a

Jupiter mögött, majd ú jra felbukkanva, árnyékuktól k ísérve átszelték a



88

bolygó nappali f éltek é jét – lebilincselő, soha meg nem unható előadásnak

tetszett. Ezt a táncot figyelték a csillagászok, amióta csak négy

évszázaddal ezelőtt Galilei először megpillantotta; de a Leonov űrhajósai

voltak az első élő emberek, akik szabad szemmel láthatták.

Abbamaradtak a végtelen sakkjátszmák; az emberek szabad ór áikat a

távcsöveknél töltötték, vagy lelkes beszélgetésbe mer ültek, zenét

hallgattak, s k özben rendszerint a kinti látványt bámulták. És végre

beteljesült a fedélzeti románc: Max Brajlovszkij és Zsenya Marcsenko

gyakori eltűnése tö bbször is kiváltotta a tö bbiek jóindulatú évődését.

Milyen furcsa pár-gondolta Floyd. Max jól megtermett, csinos, szőke

fiú volt, valaha tornászbajnok, aki eljutott a 2000. évi olimpia döntő jé be

is. Bár harmincas évei elejét taposta, tekintete nyílt, arca szinte kisfiús

volt. A látszat ezúttal megegyezett a valósággal: noha ragyogó

mérnökk ént tartották számon, Floyd gyakran megdö bbent naivitásán és

egyszer űségén. Ahhoz az emberfajtához tartozott, akivel nagyszer űen el

lehetett beszélgetni, de nem túl sok áig. A saját, egyé bk ént kiválóan

ismert szakter ületén k ívül kellemes, ám meglehetősen felszínes ember

volt.

Zsenya – huszonkilenc évével a legfiatalabb a fedélzeten – még most

is megfejthetetlen volt Floyd számára. Mivel senkinek sem akar ódzott

beszélni r óla, Floyd sohasem hozta szó ba, mi történhetett vele, és

washingtoni forr ásaitól sem kapott információt. K étségtelenül súlyos

baleset érte, de nem kizárt, hogy egyszer ű autó baleset.

A fizikai és nyilvánvalóan pszichológiai sér ülések tetejé be



89

Zsenyának még egy hátr ányt is el kellett viselnie. R á, mint helyettesre, az

utolsó pillanatban esett a választás, és ezt mindenki tudta. A tervek szerint

Irina Jakunyinának kellett betöltenie a diétásnővér és az asszisztens

szerepét a Leónov fedélzetén, mielőtt azzal a szerencsétlen

vitorlázórepülővel össze nem törte a csontjait.

Mindennap a greenwichi idő szerint pontosan 18 órakor a héttagú

legénység és az egyetlen utas összegyűlt abban az apr ócska helyiségben,

amely a fedélzetet elválasztotta az étkezőtől és a hálókabinoktól. A

k özé pen álló, k ör alak ú asztal k ör ül é ppen hogy elf ért a nyolc ember;

lesz egy kis baj az ülőhelyekkel, amikor majd Csandr át és Gurnow-t is

f ölé bresztik, mert akkor még k ét széket el kell helyezniük valahova.

Noha a “6 órai Szovjet” – így hívták a mindennapos

kerekasztal-konferenciát – ritk án tartott tová bb tíz percnél, fontos

szerepet játszott a legénység erk ölcsi kitartásának megőrzésé ben. Itt

felvetődhetett bármi – panasz, javaslat, bír álat, beszámoló –, egyedül a

kapitány élhetett vétó joggal, amire nagyon ritk án ker ült sor.

A nem létező napirend jellemző pontjait alkották az étrend

megváltoztatására, a Földdel való magántermészetű kapcsolat

időtartamának meghosszabbítására ir ányuló k ér ések, tová bbá bizonyos

filmek ir ánti igény, hírek és pletyk ák kicser élése és a súlyos

kisebbségben lévő amerikai kontingens k ár ára, megeresztett, jóindulatú

csipkelődés. Nem lesz ez mindig így, fenyegette meg őket Floyd, ha majd

kollégái f ölé brednek az altatásból, és ar ányuk l: 7-r ől egy csapásra 3:7-re

javul. Arr ól a titkos gyanú jár ól nem tett említést, hogy Curnow a



90

legénység bármelyik három ember ét k önnyedén túlbeszéli, illetve

túlkiabálja.

Ha nem aludt, Floyd ideje legnagyobb r észét a k özös helyiségben

töltötte. R észben mert kicsiny volta ellenére sokkal kevésbé hatott

zártnak, mint saját szűk kis kabinja. R áadásul minden elk é pzelhető sík

felületét színes k é pek díszítették: gyönyör ű f ényk é pek, melyek

k ülönböző tá jakat és tengereket, valamint sporteseményeket á br ázoltak,

né pszer ű videosztárok portr éi és sok más, a Földre emlékeztető k é p. De

mindez eltörpült a mellett az eredeti Leonov-festmény mellett – az

1965-ös, T úl a Holdon című vázlatár ól van, szó –, melyet még abban az

évben k észített, amikor mint ifjú alezredes elhagyta a Voszhod II űrhajót,

és ezzel a történelem első emberek ént hajtott végre űrsétát.

A k étségk ívül ink á bb tehetséges amatőrre, mintsem hivatásos

művészre valló k é p előter é ben a csodálatos Sinus-Iridum –

Szivárványvölgy – állt, mögötte a Hold kr áterektől szabdalt peremével.

A horizont f ölött a Föld keskeny sarló ja lebegett, hatalmasan, mintegy

k ör ülölelve a bolygó sötétben maradt, é jszakai oldalát. A távolban

f énylett a Nap, koronakilövellései k ör ösk ör ül millió és millió kilométerre

nyúltak bele az űrbe.

A kompozíció való ban megdö bbentő volt – szinte megsejtette a jövőt,

melyre akkor mindössze három esztendőt kellett várni. Az Apolló 8

három űrhajósa, Anders, Borman és Lovell végre szabad szemmel is

láthatták a festmény elbűvölő eredetijét, amikor 1968 kar ácsonyán tanúi

lehettek a Hold mögött f ölkelő Föld látványának.



91

Heywood Floyd őszintén csodálta a k é pet, bár igaz, ami igaz, vegyes

érzelmeket keltett benne. Nem bocsáthatta meg neki, hogy öregebb, mint a

hajó legénységének bármelyik tagja – kivéve egyvalakit.

Amikor Alekszej Leonov megfestette ezt a k é pet, ő már

kilencesztendős volt.

13. GALILEI VIL ÁGAI

Való já ban még most sem értette igazán senki, miért k ülönbözik

egymástól annyira a négy óriási hold, holott tö bb mint három évtized telt

el az első Voyagerrepülések lényegbevágó felfedezései óta. Nagyjá ból

egyforma méretűek, a Naprendszer ugyanazon r észén találhatók – mégis

olyannyira k ülönböznek – egymástól, mint a más apától és anyától

született gyermekek.

Még legink á bb a legk ülső, a Kallisztó váltotta be a hozzá f űzött

reményeket. Amikor a Leonovalig százezer kilométer távolságban

elszáguldott mellette, szabad szemmel is láthatóvá vált számtalan kr átere

k özül a legnagyobb. A távcsövön át olyan látványt nyú jtott, mint valami

üveggömb, amelyre hatalmas pusk ákkal lövöldöztek; a legk ülönböző bb

méretű kr áterek bor ították, a legnagyobbaktól egészen az alig

kivehetőkig. Egyszer valaki azt mondta, hogy a Kallisztó sokkal jobban

hasonlít a Föld holdjára, mint maga a Hold.

Ez persze nem volt k ülönösebben meglepő. Itt, az aszteroidaövezet

szélén az ember bízvást számíthatott egy olyan világra, amelyet



92

szakadatlanul bombáznak a Naprendszer létrejöttekor keletkezett

törmelékek. És mégis, a szomszédos hold, a Ganümédész egészen más

k é pet mutatott. Noha ennek felszínét is sűr űn bor ították a hajdani

becsapódások kr áterei, a legtö bbjük szinte szabályosan fel volt szántva –

ennél találó bb kifejezést aligha kereshetne az ember. A Ganümédész

óriási ter ületein húzódtak végig ezek a bakhátak és bar ázdák, é ppen úgy,

mintha valami kozmikus kertész dolgozott volna rajta a gereblyé jével.

Voltak még világos színű sávok is, mint amiket ötven kilométeres

szélességű meztelen csigák húznak. Valamennyi k özül a

legtitokzatosabbnak tűntek a tucatnyi, párhuzamos vonalakból

összetevődő, hosszú, kanyargós sávok. Végül Nyikolaj Tyernovszkij

k özölte a talány megfejtését: csakis tö bb sávos autósztr ádák lehetnek,

melyeket holtr észeg f öldmér ők jelöltek ki. Állította, hogy felüljár ókat és

lóhere-elágazásokat is látott.

Ami a Ganümédészt illeti, a Leonov néhány trilliónyi információval

járult hozzá az emberi tudás gyarapításához, majd átvágott az Eur ó pa

r ö ppályá ján. A jégbe fagyott világ, rajta az űrhajóroncs és a halott

emberek, a Jupiter túloldalán volt, de percre sem távozott az emberek

gondolataiból.

Dr. Csángot odalent a Földön immár hősk ént tisztelték, és honfitársai

zavarral fogadhatták az együttérzés számtalan megnyilvánulását. A

Leonov legénysége is elk üldte a maga r észvétnyilvánítását. Az űrhajó

fedélzetén bizonytalan érzések uralkodtak – csodálattal vegyes

sajnálkozás és megk önnyebbülés. Az űrhajósok, f üggetlenül nemzeti



93

hovatartozásuktól, önmagukat a világűr polgárainak tekintették, együvé

tartozónak érezték magukat, akik mindenkor r észesei egymás

dicsőségének és tragédiá jának.- A Leonovon senki sem ör ült annak, hogy

a k ínai expedíciót katasztr ófa érte; de alig érzékelhető

megk önnyebbüléssel nyugtázták, hogy a versenyt nem az nyerte meg, aki

a leggyorsabb volt.

A váratlan felfedezés, hogy az Eur ó pán élet van, ú j elemmel

gazdagította a helyzetet – véget nem ér ő vitákra adott alkalmat mind a

Földön, mind a Leonovon. Néhány exobiológus “én megmondtam!”

kiáltással mutatott r á, hogy végül is itt egyáltalán nincs szó valami nagy

meglepetésr ől. Kutató tengeralattjár ók már az 1970-es években k ülönös

tengeri lények vir ágzó kolóniáira bukkantak olyan k örnyezetben, amelyet

addig az élet szempontjá ból tök életesen ellenségesnek hittek – a

Csendes-óceán mélyén húzódó árkokban. A mélységet megtermékenyítő

és f ölmelegítő vulk áni forr ások oázisokat teremtettek az óceánmély

sivatagaiban.

Ami valaha megtörtént a Földön, milliószoros esélylyel

bek övetkezhet máshol a világegyetemben; ez szinte dogma volt a tudósok

k özött. Víz – vagy legalá bbis jég – a Jupiter valamennyi holdján

előfordult. Az Ión pedig állandó volt a vulk ánműk ödés – ésszer űnek tűnt

tehát a feltételezés, hogy a szomszédos égitesten is létezik gyengé bb

aktivitás. E k ét tény k övetkezté ben már nemcsak lehetségesnek, hanem

egyenesen elker ülhetetlennek tűnt, hogy az Eur ó pán élet van – aminthogy

a természet legtö bb meglepetése ilyen egyszer űnek tűnik az utólagos



94

bölcsesség számára.

Ez a k övetkeztetés azonban f ölvetett egy ú jabb, méghozzá a Leonov

k üldetése szempontjá ból életbevágó k érdést. Vajon a Jupiter holdjain

most felfedezett életnek van-e valamilyen k öze a Tychó ban lévő

monolithoz és az Ió k özelé ben keringő, még titokzatosabb dologhoz?

Ez a k érdés a 6 órai Szovjetek kedvenc témá ja lett. Tö bbnyire

megegyeztek benne, hogy a dr. Csang által felfedezett lény nem

k é pviselhet magas értelmi színvonalat – legalá bbis ha a professzor

helyesen értelmezte a lény viselkedését. Nincs az a lelkes állat, ha csak

elemi értelemmel rendelkezik is, amely hagyja, hogy ösztönei áldozatául

essen, mint a lepke, amely mit sem tör ődve saját pusztulásával, egyenesen

belerepül a gyertya lángjá ba.

Vaszilij Orlov r ögtön előhozakodott az ellenpéldával, amely nemcsak

hogy gyengítette, hanem egyenesen meg is cáfolta ezt az érvet.

– Itt vannak például a bálnák és a delfinek – mondta. – Ezeket

értelmes állatoknak tartjuk, de milyen gyakran k övetnek el tömeges

öngyilkosságot azzal, hogy kivetik magukat a partra! Ez azt látszik

igazolni, hogy az ösztön néha felülkerekedik az értelmen.

– Nem is kell visszamennünk a delfinekig – vetette k özbe Max

Brajlovszkij. – Az egyik legragyogó bb mérnök csoporttársam Kijevben

végzetesen beleszeretett egy szé p lányba. Amikor utoljára hallottam r óla,

az Inturisztnál dolgozott, mik özben űr állomás-tervezéseiért aranyérmet

kapott. Micsoda veszteség!

Még ha értelmes lény volt is dr. Csang eur ó paija, ez természetesen



95

nem zárta ki, hogy a hold más tá jain az életnek magasabb formái is

létezhetnek. Egy egész égitest biológiá ja nem ítélhető meg egyetlen

példány alapján.

R észletesen megvitatták azt a k érdést is, hogy magasrendű értelem

sohasem fejlődhet ki a tengerben; kellő mennyiségű kihívást

semmik é ppen sem nyú jthat ilyen kellemes és alig változó k örnyezet. És

ami a legfontosabb, a tenger lényei hogyan fejleszthetnének ki

technológiát a tűz segítsége nélk ül?

De még ez is elk é pzelhető; lehetnek más utak is azon k ívül, amit az

emberiség járt be. Lehetséges, hogy idegen világok tengereiben egész

civilizációk élnek.

De azért nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy az Eur ó pán űrjár ó

kultúra alakulhatott ki, anélk ül hogy létezésének f élreérthetetlen jelei,

é pületek, műszaki berendezések, rak étakilövő helyek vagy egyé b,

mesterséges létesítmények formá já ban mutatkoznának meg. De itt

pólustól pólusig csak puszta jeget látni, melyet csak itt-ott törnek meg a

csupasz sziklatömbök.

Most, hogy a Leonov keresztülszáguldott az Ió és az apr ó Mimasz

r ö ppályá ján, tová bbi spekulációkra és vitákra már nem jutott idő. A

legénység szinte megállás nélk ül dolgozott, hogy felk észüljön a

találkozásra és a hónapok óta tartó szabadság után a súly r övid, átmeneti

támadására. R ögzíteniük kellett minden tárgyat, mielőtt a hajó belé pne a

Jupiter légk ör é be, és a lassítás k özben fellé pő súrlódás időnk ént olyan

er őt is eredményezett, hogy ak ár a k ét gravitációt is elérhette.



96

Floydnak szerencsé je volt: egyedül ő ért r á, hogy a k özeledő bolygó

felséges látványát csodálja, amely most már csaknem a f él égboltot

elfoglalta. Mivel nem volt mihez mérni, az értelem fel sem foghatta

valóságos méretét. Egyfolytá ban emlékeztetnie kellett magát r á, hogy

ötven Föld sem takarná el a felé je forduló f élgömböt.

A legrik ító bb f öldi naplemente színeiben játszó felhők olyan sebesen

száguldottak, hogy alig tíz perc alatt már észlelte is a mozgásukban.

bek övetkezett változást.. A bolygót övező tucatnyi szalag mentén

állandóan hatalmas örvények keletkeztek, majd hullámokat vetve, ak ár a

f üstfoszlányok, tovasodr ódtak. Időnk ént fehér gázpamacsok törtek fel a

mélyből, hogy nyomban f élresö pörje őket a bolygó sebes forgása

k övetkezté ben fellé pő vihar. De a legk ülönösebbek talán azok a fehér

foltok voltak, melyek olykor szabályos sorba rendeződtek, ak ár egy

nyaklánc göngyszemei, a Jupiter egyenlítő je k örnyék én húzódó

passzátszél vonalá ban.

A találkozás előtti ór ákban Floyd nem sokat látott a kapitányból és a

navigátorból. Orlovék alig hagyták el a parancsnoki hidat, ahol

folyamatosan ellenőrizték a leszálló pályát, és apr ó igazításokat végeztek

a Leonov útir ányán. A hajó most érkezett el arra a kritikus.ösvényre,

amelyen é ppen csak érinteni szabad a k ülső atmoszf ér át; ha túl magasra

mennek, a súrlódási f ékezőer ő nem lesz elegendő a lassításra, a hajó

tehát kivágódik a Naprendszerbe, ahol a tová bbiakban semmif éle

mentésr ől nem lehet szó. Ezzel szemben, ha túl meredeken csapódnak be,

elégnek, ak ár egy meteorit. A k ét szélsőség k özött nagyon szűk volt a



97

tűr ési határ.

A k ínaiak már bebizonyították, hogy a levegőf ékezés járható út, de

még akkor is ott volt a lehetőség, hogy valami nem úgy siker ül, ahogy

kellene. Floyd tehát cseppet sem volt meglepve, amikor a becsapódás előtt

pontosan egy ór ával Rugyenko vezető sebész bevallotta neki:

– Már nagyon sajnálom, Woody, hogy végül mégsem hoztam

magammal azt az ikont.

14. KETTŐS TAL ÁLKOZ ÁS

–... a nantucketi házra vonatkozó jelzálogpapíroknak a k önyvtárban

kell lenniük, az N-nel jelzett doszszié ban.

Másra már gondolni sem tudok. Az utó bbi néhány ór á ban folyton egy

gyermekkoromban látott k é p lebeg a szemem előtt – legalá bb százötven

éves lehet az a rongyosra lapozott, viktoriánus művészi album, amelyben

szerepel. Nem emlékszem, fekete-fehér volt-e a k é p vagy színes. De a

címét sohasem fogom elfelejteni: Az utolsó ü zenet az otthoniakhoz –

k érlek, ne nevess ki érte. Szé papáink szerették az effajta szentimentális

melodr ámákat.

Egy viharba ker ült kereskedelmi vitorlás fedélzetét á br ázolja – té pett

vitorlák, hullám sö pörte fedélzet. A háttérben a legénység k üzdelme

folyik a hajó megmentéséért. Az előtérben pedig egy matr ózgyerek ír

valamit egy papírlapra, mellette a palack, amely reményei szerint az

üzenetet eljuttatja a szárazf öldre.



98

Noha gyerek voltam még, éreztem, hogy ink á bb segítenie kellene

társainak, nem pedig levelet irk álnia. Mégis megindított: sohasem

gondoltam volna, hogy egy napon én is olyan leszek, mint ez a fiatal

matr óz.

Én persze tudom, hogy hozzád eljut ez az üzenet – és a Leonovon

egyé bk ént sincs szükség az én segítségemre. Ami azt illeti, udvariasan

felk értek, hogy ne lá batlankodjam, tehát tiszta lelkiismerettel mondhatom

hangszalagra ezt az üzenetet.

Máris felk üldöm a parancsnoki hídra, mert tizenöt percen belül

behúzzák a nagy tányért, beszögezzük a fedélzeti nyílást – lám, ú jabb

gyönyör ű tengeri hasonlat a kedvedért! –, és ezzel megszakad k öztünk a

kapcsolat. A Jupiter immár betölti az egész égboltot: meg sem k ísérlem,

hogy leírjam neked a látványt, és én sem láthatom már sok áig, mert

néhány perc múlva bezárulnak a redőnyök. De hát ehhez a kamer ák

úgyis sokkal jobban értenek, mint én.

Viszontlátásra, dr ágaságom, szeretettel gondolok mindnyá jatokra, de

elsősorban Chrisre. Mire megkapjátok üzenetemet, így vagy úgy, de vége

lesz. Ne felejtsd el, hogy én mindig a legjobbat akartam mindannyiunknak

– isten veled!

Floyd kivette a hangr ögzítő lapocsk át, f ölúszott vele a távk özlési

k özpontba, és átadta Szása Kovaljovnak.

– Feltétlenül k üldje el, amíg még lehet – mondta, s a hangja ezúttal

komoly volt.

– Ne aggódjék – ígérte Szása. – Még jó tíz percig minden csatornán



99

dolgozom. Kinyú jtotta a kezét.

– “Mosolygunk rajta, ha még találkozunk; / Ha tán nem, úgy e

búcsúvét helyes volt.” – kacsintott Floyd.

– Gondolom, Shakespeare.

– Természetesen. Brutus és Cassius a csata előtt. Viszlát!

Tanyát és Vaszilijt lefoglalta a hajó helyzetének folyamatos

értékelése, ezért csak intettek Floydnak, aki visszavonult kabinjá ba. A

legénység tö bbi tagjától már elbúcsúzott, így nem tehetett mást, mint

várt. A lassulás megkezdésével visszatér ő gravitációra való tekintettel

hálózsákját már felf üggesztették, és neki csak bele kellett másznia...

– Antennák behúzva, védőernyők felvonva! – hallatszott a

hangszór ó ban. – Az első f ékezést öt perc múlva kell érzékelnünk.

Minden a normális ütemben halad.

– Én nem egészen ezt a szót használnám – morogta magá ban Floyd. –

Ink á bb talán nominálist akartál mondani. – Alig jutott a gondolat végére,

bátortalan kopogás hallatszott az ajtón.

– Kto tam?

Nem kis meglepetésére Zsenya volt.

– Bejöhetek? – k érdezte f élszeg, kislányos hangon, amelyet Floyd az

első pillanatban alig ismert f öl.

– Persze. De hát miért nincs a kabinjá ban? Már csak öt percünk van a

belé pésig.

Mire kimondta, már érezte is a k érdés ostobaságát. A válasz olyan

tök életesen nyilvánvaló volt, hogy Zsenya ki sem mondta.



100

De é ppen ő volt az, akire Floyd a legkevésbé számított: vele mindig

udvarias, de tartózkodó volt. Tulajdonk é ppen ő volt a személyzet egyetlen

tagja, aki dr. Floydnak szólította. És most mégis itt volt, szemmel

láthatóan vigaszt és társat keresve a veszély pillanatá ban.

– Zsenya, kedvesem – mondta fanyarul. – Ker üljön beljebb. Persze,

magam is meglehetősen szűk ösen vagyok itt. Mondhatni, spártai

k ör ülmények k özött.

A lány halványan elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak beúszott a

szobá ba. Floyd csak most jött r á, hogy Zsenya nem egyszer űen ideges –

halálra van r émülve. Ekkor értette csak meg, miért jött é ppen őhozzá.

Honfitársai előtt szégyellte volna magát, ink á bb másutt keresett

pártfogót.

E felfedezés nyomán ör öme csökkent némileg, de nem csökkent

felelősségérzete, melyet az otthontól oly távolra szakadt, másik

magányos emberi lény ir ánt érzett. Annak, hogy a lány vonzó – bár

távolr ól sem gyönyör ű – és f élannyi idős, mint ő, nem lett volna szabad.

befolyásolnia érzéseit. A dolog mégis bek övetkezett: lassan kezdett

méltóvá válni az alkalomhoz. Ezt nyilván a lány is észrevette, de se nem

bátor ítotjta, se el nem utasította, amint befek üdtek egymás mellé a

hálózsákba. A hely é ppen elég volt kettő jüknek, és Floyd kissé idegesen

kezdett számolgatni. Mi lesz, ha a nehézkedés maximuma nagyobb, mint

amire számítottak, és leszakad a f üggesztőszerkezet? Ak ár meg is

halhatnak...!

A szerkezetet meglehetős biztonsággal tervezték; f ölöslegesen



101

aggódik egy ilyen méltatlan vég miatt. A vágy legnagyobb ellensége a

humor: ölelésük immár tök életesen szűziessé vált. Maga sem tudta,

ör üljön-e vagy sajnálkozzon.

Megbánásra már nem maradt idő. Mintha a messzimesszi távolból.

érkezett volna az első halk susogás, mintha egy elátkozott lélek jajgatna

valahol. Ugyanebben a pillanatban a hajó alig észrevehetően megr ándult;

a hálózsák himbálózni kezdett, f üggesztőszerkezete megfeszült. A

hetekig tartó súlytalanság után viszszatér ő ben volt a gravitáció.

A halk jajgatás néhány másodperc alatt szakadatlan dü börgéssé

er ősödött, és a hálózsák túlterhelt f üggőággyá változott. Nem is volt

olyan jó ötlet a lánytól, gondolta Floyd; már a lélegzetvétel is nehezére

esik. De csak r észben a f ékezés miatt: Zsenya úgy kapaszkodott belé,

mint fuldokló a k özmondásos utolsó szalmaszálba. Amilyen szelíden csak

tudta, lefejtette magár ól.

– Jól van, jól van, Zsenya. Ha a Csiennek siker ült, nek ünk is fog.

Nyugodjon meg, ne aggódjon!

Nem volt k önnyű gyengéden kiabálni, és még így sem volt biztos

benne, hogy az izzó hidrogén dü börgésén át Zsenya hallja, amit mond.

De a lány már nem kapaszkodott belé olyan k étségbeesetten, és végre

megk önnyebbülten néhány mély lélegzetet vehetett.

Mit gondolna Caroline, ha most látná őket? Elmeséli-e neki, ha

alkalma lesz még r á? Nem volt biztos benne, hogy Caroline megértené.

Az ilyen pillanatokban rettentően elvékonyodik minden szál, ami az

embert a Földhöz k öti.



102

Sem mozdulni, sem beszélni nem lehetett, de most, hogy lassan

megszokta, már nem is érezte k ényelmetlennek a súly k ülönös érzését –

leszámítva jobb karja mind er ősebbé váló zsibbadását. Némi

er őfeszítéssel siker ült kiszabadítania Zsenya alól; ettől az ismer ős

mozdulattól enyhe bűntudata támadt. Érezvén, hogy vérkeringése

helyreáll, eszé be jutott egty híres mondás, amit legalá bb tucatnyi

asztronautának és kozmonautának tulajdonítottak: “A súlytalanság

szexuális ör ömeit és nehézségeit mindig er ősen eltúlozták.”

Eszé be jutott, hogy vajon mi van a tö bbiekkel, s egy pillanatra

felmer ült benne Csandra és Curnow k é pe, akik bék ésen átalusszák az

egészet. Még arr ól sem szereznek tudomást, ha a Leonov meteoresővé

válik a Jupiter egén. Nem irigyelte őket; amit elmulasztanak, egy életben

egyszer adódó élmény.

Tanyát hallotta a hangszór ó ból; szavait elnyomta a dü börgés, de

hangja nyugodtan és teljesen normálisan csengett, mintha valami egészen

megszokott dolgot k özölne. Floyd némi er őfeszítés ár án az ór á jára

pillantott, és meglepetten látta, hogy már a f ékezési manőver k özepe

tá ján járnak. A Leonovéppen ebben a pillanatban jutott a Jupiterhez

legközelebb; csupán a pusztulásra ítélt automata szondák hatoltak

mélyebbre a bolygó atmoszférájába.

– Már túl vagyunk a felén, Zsenya! – kiáltotta. – Innen már kifelé

haladunk. – Nem tudta, vajon a lány megértette-e. Szemét szorosan

csukva tartotta, de a szá ja k ör ül halvány mosoly játszott.

A hajó ekkor már észrevehetően himbálódzott, ak ár egy kis csónak a



103

hullámzó tengeren. Normális dolog ez? – tűnődött Floyd. Hálás volt,

amiért itt van mellette Zsenya, akiért aggódhat; gondolatai legalá bb

elterelődtek saját f élelmér ől. Mielőtt elűzhette volna magától a k é pet,

egy pillanatra elk é pzelte, amint a falak cseresznyepirossá válnak, és

összehajolnak f ölötte. Ak árcsak Edgár Allan Poe lidércnyomásos

elbeszélésé ben, A k út és az ingában, amely már legalá bb harminc

esztendeje eszé be sem jutott.

De lehetetlen, hogy ilyesmi megtörténjen. Ha a hővédő ernyő nem

műk ödik, a hajó azon nyomban összeroppan a tömör; gázfal

kalapácsütései alatt. Fá jdalomr ól szó sem lenne: idegrendszere

megsemmisülne, még mielőtt észlelhetné. Ennél kellemesebb gondolatai

is voltak már, de ezt sem szabad lebecsülnie.

Az űrhajó hánykolódása lassan lecsillapodott. Ú jabb érthetetlen k özlés

jött Tanyától (nem mulasztja el, hogy ne ugrassa, ha majd túl lesznek az

egészen). Ettől kezdve mintha sokkal lassabban telt volna az idő; már nem

is nézte az ór á ját, hiszen úgysem hitt a szemének. A számjegyek olyan

lassan cser élődtek, hogy már-már valamif éle einsteini időtágulásba

k é pzelte magát.

És akkor valami még hihetetlenebb dolog történt. Először jól mulatott

rajta, végül mégiscsak zokon vette. Zsenya elaludt – ha nem is egészen a

karjaiban, mindenesetre mellette.

Ez persze természetes reakció volt: a feszültség kimer ítette, és a test

bölcsen a segítségére sietett. És hirtelen Floydot már-már szeretkezes

utáni álmosság fogta el, mintha őt is kimer ítette volna érzelmileg a



104

találkozás. K üszk ödnie kellett, hogy é bren maradjon...

... És aztán csak azt érezte, hogy zuhan... zuhan... zuhan... és vége volt

mindennek. A hajó viszszatért az űrbe-, ahová tartozott. És ő meg Zsenya

elsodr ódtak egymás mellől.

Soha tö bbé nem fognak ilyen k özéi ker ülni egymáshoz, de ezentúl

mindig valami k ülönös gyengédséggel fognak egymásra gondolni,

melyben nem osztozhat kettő jük ön k ívül senki.

15. MENEK ÜLÉS AZ ÓRI ÁSTÓL

Amikor Floyd – tapintatosan néhány perccel Zsenya után –

megérkezett a megfigyelőállásba, a Jupiter már jócsk án eltávolodott

tőlük. Ez az illúzió az ismeretein alapult, nem azon, amit a szeme látott.

Hiszen még alig lé ptek ki a Jupiter légk ör é ből, és a bolygó még most is

betöltötte az égbolt felét.

És most – előzetes terveik szerint – a foglyai voltak. A legutó bbi izzó

ór á ban szántszándékkal szabadultak meg sebességtö bbletüktől, mely

egyenesen kir ö pítette volna őket a Naprendszerből, a csillagok k özé. Most

egy elliptikus – a klasszikus Hohmann-f éle – r ö ppályán haladtak, mely

háromszázötvenezer kilométerrel magasabban, a Jupiter és az Ió pályá ja

k özé lövi vissza az űrhajót. Ha nem siker ül ismét begyú jtani a motorokat,

a Leonov itt fog ingázni a k ét szélső pont k özött, egy tizenkilenc ór ás

keringési pályán. A Jupiter legk özelebbi holdja lenne belőle – igaz, hem

hosszú időre. A légk ör minden egyes érintésével veszítene a



105

magasságá ból, s végül csigavonalban zuhanna a pusztulásba.

Floydnak tulajdonk é ppen sohasem ízlett a vodka, de most fenntartás

nélk ül csatlakozott a tö bbiekhez, akik a hajó tervezőinek dicsőségére,

valamint Sir Isaac Newton tiszteletére emelték poharukat. Ezek után

Tanya szigor úan elzárta a palackot; még sok teendő jük volt.

Noha mindannyian számítottak r á, mégis riadtan ugrottak egyet,

amikor felhangzott a robbanótöltetek tompa moraja, és az elválástól

megr ázk ódott a hajó. Néhány másodperccel k éső bb megpillantották a

jókora, még most is izzó korongot, amint lassan forogva sodr ódott el a

hajótól.

– Oda nézz! – kiáltotta Max. – Egy repülő csészealj! Kinél van

felvevőgé p?

A már-már hisztérikusan felcsapó nevetés jól tükr özte az emberek –

megk önnyebbülését. Ehhez k é pest a kapitány hangja komoly volt:

– Isten veled, hűséges hűtőernyőnk! Csodálatos munk át végeztél

– De micsoda pazarlás! – mondta Szása. – Még jó néhány tonna meg

is maradt. Ha meggondolom, mennyi hasznos terhet hozhattunk volna

helyette.

– Ha ez a konzervatív tervezés orosz sajátossága – vágott vissza

Floyd –, én a magam r észér ől mellette vagyok. Ink á bb néhány tonnával

tö bb, mint ak ár egy milligrammal kevesebb.

E nemes érzelmek kinyilvánítását zajos taps k ísérte, mik özben a

kidobott ernyő sárgára, majd pirosra hűlt, végül fekete lett, mint k ör ülötte

az űr. Néhány kilométerrel arr á bb már el is tűnt a szemük elől, noha



106

olykorolykor, ha hirtelen eltakart egy-egy csillagot, tudták, hogy ott kell

lennie.

– Elk észültek az előzetes pályagörbe-számítások – mondta Vaszilij. –

A helyes vektorunktól másodpercenk ént tíz méteren belül vagyunk. Első

pr ó bálkozásnak nem is olyan rossz.

A hírre diszkr éten megk önnyebbült sóhaj volt a válasz, és néhány perc

múlva Vaszilij ú jabb jelentéssel álltelő:

– Korrekciós helyzetváltoztatást hajtottunk végre; a vektor

másodpercenk ént hat méter. Egy perc múlva húsz másodperces robbanás

k övetkezik.

Még most is olyan k özel voltak a Jupiterhez, hogy szinte hihetetlennek

tűnt, hogy az űrhajó a bolygó k ör ül kering; mintha egy nagy magasságban

szálló repülőn volnának, amely é pp az imént emelkedett ki a felhők

tenger é ből. Nem érzékelték az ar ányokat; k önynyen azt k é pzelhették

volna, hogy f öldi naplemente f ölött száguldanak tova – olyan ismer ősnek

tűnt az alant sikló vör ösek, r ózsaszínek és bí borok megannyi árnyalata.

De csak a k é pzeletük játszott velük: itt semmi sem hasonlított a

Földre. Ezek valódi színek voltak, nem a lenyugvó Nap visszf ényei. És

maguk a gázok pedig végk é pp idegenek – metán és ammónia és

szénhidrogének boszork ányf őzete kavargott egy hidrogén-hélium alkotta

katlanban. Az emberi élethez nélk ülözhetetlen szabad, oxigénnek itt

nyoma sem volt.

Párhuzamos sorokban vonultak a felhők látóhatártól látóhatárig, a

szabályos menetet csak néhai torzította el egy-egy örvény. Itt-ott



107

világosabb árnyalatú gázfelfakadás törte meg a mintát, s Floyd egyszer

egy hatalmas örvény sötét gyűr ű jét is megpillantotta, melyben valami

gázforgatag hatolt le a feneketlen jupiteri mélységekbe.

Már é ppen meg akarta keresni a Nagy Vör ös Foltot, de még idejé ben

észbe kapott. Az alant elter ülő hatalmas felhőzet egész felülete legfeljebb

néhány százaléka lehet a Nagy Vör ös Folt teljes terjedelmének; olyan ez,

mintha valaki az Egyesült Államok k örvonalait akarná felismerni egy

Kansas felett alacsonyan szálló, kicsiny repülőgé pr ől.

– A korrekció befejezve. Jelenlegi pályánk az Ióval találkozik.

Érkezési idő: nyolc óra ötvenöt perc.

“ Nem egészen kilenc óra alatt kell elszakadnunk a Jupitertől, és

szembenéznünk azzal, ami r ánk várgondolta Floyd. – Megmenek ültünk

ugyan az óriástól – de a veszélyt, amit jelentett, ismerjük, és

felk észülhettünk r á. Ami viszont most k övetkezik, az maga a mélységes

titok.

És ha ezt a kihívást is túléltük, még egyszer vissza kell térnünk a

Jupiterhez. Szükségünk van az erejére, hogy biztonságban

hazatérhessünk.”

16. MAG Á NBESZÉLGETÉS

–... Halló, Dimitrij! Woody vagyok, tizenöt másodpercen belül

átkapcsolok a kettes kulcsra... Halló, Dimitrij, szorozd be a hármas és a

négyes kulccsal, vonj k ö bgyök öt, adj hozzá pi-négyzetet, és használd az



108

ötös kulcshoz legk özelebbi egész számot. Ha csak a mieinknél nem

milliószorta gyorsabbak a ti komputereitek – és bármibe lefogadom, hogy

nem azok –, ezt a k ódot sem a tieitek, sem a mieink nem fogják

megfejteni. De lehet, hogy neked némi magyar ázattal kell majd

szolgálnod; te úgyis remek ül értesz az ilyesmihez.

Egyé bk ént rendszerint megbízható forr ásaimtól tudom, hogy

legutó bbi pr ó bálkozásod, hogy lemondásra bírd az öreg Andrejt, kudarcot

vallott; úgy vélem, k üldetésed nem járt tö bb sikerrel, mint a tö bbiek é,

r áadásul neked még az elnök öt is tisztelned kell benne. Halálra nevettem

magam; megérdemli az Akadémia. Úgy tudom, hogy túl van a

kilencvenen, és hogy is mondjam, hát egy kicsit már makacs. De tőlem ne

várj segítséget, még ha én vagyok is a világ – bocsánat, a Naprendszer –

legavatottabb szakembere, már ami az öreg tudósoktól való

f á jdalommentes megszabadulást illeti.

Hinnéd-e, hogy még most is egy kicsit r észeg vagyok? Úgy éreztük,

megérdemlünk egy kis ünnepséget, miután sikeresen rande-randevú, a

fené be is, randevúztunk a Discoveryvél. Nem beszélve arr ól, hogy k ét

ú jabb tagot is üdvözölhettünk a hajó fedélzetén. Csandra nem hisz a

szeszben – attól túlságosan emberivé válna –, de Walter Curnow ivott

helyette is. Egyedül Tanya maradt színjózan, de ezzel nem mondok neked

ú jat.

Az én amerikai honfitársaim – isten bizony, úgy beszélek, mint egy

politikus – minden baj nélk ül ker ültek ki a felf üggesztett életműk ödésből,

és mindketten munk ára k észen állnak. Most aztán össze kell szednünk



109

magunkat: nemcsak azért, mert szor ít az idő, hanem mert úgy látjuk, a

Discovery nagyon rossz állapotban van. Nem akartunk hinni a

szemünknek, amikor láttuk, hogy makulátlan fehér hajóteste milyen

beteges sárgára változott.

Persze, az Ió az oka. A hajó csigavonalban zuhan lefelé háromezer

kilométeres mélységbe, és néhány naponk énti vulk ánkitör ésekkel

egy-k ét megatonna k én jut fel az égbe. Te is láttad a filmeket, de igazá ból

nem tudod elk é pzelni, milyen érzés, amikor az ember a pokol f ölött lóg;

ör ülnék, ha már elmennénk innen, még ha másutt valami sokkal

titokzatosabb – és talán sokkal veszélyesebb – dolog várna is r ánk.

A 2006-os kitör és sor án átrepültem a Kilauea f ölött; mondhatom,

r émítő volt, de ehhez k é pest semmi – ismétlem, semmi. Pillanatnyilag az

é jszakai f élteke f ölött vagyunk, ami a lehető legrosszabb. Itt csak é ppen

annyit lát az ember, hogy még tö bbet k é pzeljen el. Olyan k özel járunk a

pokolhoz, amilyen k özel csak lehetséges.

Néhány k éntó az izzásig hevült állapotban van, de a f ényt legink á bb

a villamos kisülések szolgáltatják. Percenk ént úgy tetszik, hogy felrobban

az egész tá j, mintha egy gigantikus vaku gyulladna ki f ölötte. A hasonlát

talán nem is olyan rossz: amperek milliói áramlanak az Iót és a Jupitert

összek ötő áramalagútban, és persze mindig akad egy-k ét üzemzavar.

Akkor aztán beüt a Naprendszer leghatalmasabb villámcsapása, és

minden második kapcsolónk is lerobban, mer ő együttérzésből.

É ppen most van egy kitör és pontosan a póluson, látom, hogyan nyomul

felénk az óriási, napsütötte felhő. Nem hiszem, hogy elér a mi



110

magasságunkig, ha mégis, k étségtelenül ártalmatlan lesz, mire ideér. De

rendk ívül baljós látvány – mint valami űrszörny, amely fel akar falni

bennünket.

Nem sokkal azután, hogy ideérkeztünk, r á jöttem, hogy az Ió

emlékeztet engem valamire; beletelt néhány napomba, míg megfejtettem,

és aztán az archívumhoz kellett fordulnom, mert az űrhajó k önyvtár á ban

hiá ba kerestem – szégyen, gyalázat! Emlékszel, hogyan ismertettelek meg

a Gyű r ű k ur ával, amikor az oxfordi konferencián bolondoztunk? Nos, az

Ió maga Mordor: nézd meg a harmadik k ötetet! Van egy bekezdés,

amelyben “az izzó folyadék... kanyarogva tört ki a k öves síkságra, míg le

nem hűlt, s torz sárk ányformára merevedve úgy nem hevert ott, mint az

elk ínzott f öíd ok ádéka”

– Tök életesen van leírva: honnan tudta Tolkien egy negyed

évszázaddal azelőtt, hogy bárki is egyetlen k é pet látott volna az Iór ól?

Nemhiá ba mondják, hogy a természet utánozza a művészetet.

Még az a szerencse, hogy itt nem kell leszállnunk: nem hinném, hogy

ak ár néhai k ínai kollégáink is megk ísérelték volna. De talán egyszer ez is

lehetségessé válik; vannak ter ületek, amelyek viszonylag stabilnak

látszanak, ezeket nem árasztja el szakadatlanul a folyékony k én.

Ki hinné, hogy eljöttünk egészen a Jupiterig, a legnagyobb bolygóig,

aztán tudomást sem veszünk r óla? Pedig legink á bb err ől van szó; és

amikor nem az Iót vagy a Discoveryt bámuljuk, egyfolytában a... Tárgyra

gondolunk.

Még most is tízezer kilométerre van tőlünk, odafent az



111

egyensúlyponton, de ha a legnagyobb távcsövön át nézem, olyan

k özelinek látom, hogy ak ár meg is érinthetném. Tök életesen jellegtelen

volta miatt nincs utalás a méreteire, a szem nem k é pes felfogni, hogy jó

néhány kilométer hosszú. Ha tömör, akkor sok milliárd tonna lehet a

súlya.

De vajon tömör-e? Jóformán egyáltalán nincs radarvisszhangja, még

akkor sem, ha pontosan szemben van velünk. A mi szemünkben csak

háromszázezer kilométerrel lejjebb lévő, a Jupiter felhőire kirajzolódó,

fekete k örvonal. A méreteitől eltekintve pontosan olyan, mint a Holdon

feltárt monolit.

Nos, holnap átszállunk a Discoveryre, s nem tudom, mikor lesz időm

vagy alkalmam, hogy ismét beszélhessek veled. De mielőtt elbúcsúznék,

bar átom, még valami nyomja a szívemet.

Caroline-r ól van szó. Ő való já ban sohasem értette meg, miért kell

nekem elhagynom a Földet, s szerintem sohasem fogja megbocsátani

nekem. Némely aszszony szerint a szerelem nem az egyetlen dolog – de

minden. Talán igazuk van... mindenesetre most már k éső ahhoz, hogy

ezen vitatkozzunk.

Ha alkalmat találsz r á, pr ó báld meg felvidítani. Azt mondja, szívesen

visszamenne a kontinensre. Attól tartok, ha ezt megteszi...

Ha vele nem boldogulsz, játssz egy kicsit Chrisszel. Elmondhatatlanul

hiányzik.

Dimitrij bácsinak hinni fog – ha megmondod neki, hogy az apja még

mindig szereti, és amilyen gyorsan csak lehet, siet haza.



112

17. ÁTSZ ÁLL ÁS

Átszállni egy elhagyott és együttműk ödésre k é ptelen űrhajóra még a

legjobb k ör ülmények k özött sem tekinthető k önnyű feladatnak. Sőt

határozottan veszélyes.

Walter Curnow elvben tisztá ban volt ezzel, ám érezni csak akkor

kezdte, de akkor minden porcik á já ban, amikor a Leonovt ól biztos

távolságban megpillantotta a Discovery teljes, százméteres

hosszúságá ban bukfencet hányó hajótestét. A súrlódás évekkel ezelőtt

meglassította már a Discoveryforgódobjának forgását, s így a ferdén ható

tehetetlenségi er ő a hajótest tö bbi r észére helyeződött át. Most pedig az

elhagyott űrhajó lassan bukdácsolt pályá ján, ahogy az amerikai

tamburmajor lányok felhajított vezénylő botja pör ög a magasban.

Először is meg kellett állítani a forgást, amely miatt a Discovery

nemcsak ir ányíthatatlanná, de szinte megk özelíthetetlenné is vált.

Curnow, amint Max Brajlovszkijjal együtt a légzsilipben űrruhá ba bú jt, r á

igazán nem jellemző módon, alkalmatlannak érezte magát, s

kisebbrendűségi érzés fogta el; ilyen munk ához eddig nem volt

hozzászokva. Komoran meg is jegyezte: “Űrhajós mérnök volnék, nem

pedig űrmajom” – a munk át azonban el kellett végezni. Egyedül neki volt

esélye r á, hogy megmentse a Discoveryt az Ió mark á ból. Túl sok idő be

telne, míg Max és kollégái az ismeretlen áramk ör ökkel és gé pezettel

bajlódnának. Mire energia alá helyeznék és átvennék ir ányítását, a hajó



113

inár r égen lemer ülne az alant fortyogó, k énes katlanok valamelyik é be.

– Nem f él, ugye? – k érdezte Max, mik özben f ölvették a sisakot.

– Annyira nem, hogy bepiszk ítsam a ruhámat. Egyé bk ént igen. Max

kuncogott.

– Nem is csoda egy ilyen munk ánál. De ne aggódjék, egészben fogom

odaszállítani a... hogy is hívják?

– Sepr űnyél. Mert állítólag ilyeneken lovagoltak a boszork ányok.

– Ó, igen! Használt már valaha ilyet?

– Egyszer megpr ó báltam, de elszök ött előlem. A tö bbiek szerint

nagyon vicces volt.

Vannak foglalkozások, melyek sajátságos és egyedi eszk özöket

igényelnek – ilyen például a rakodómunk ás kampó ja, a fazekas korongja,

a k őműves vakolókanala, a geológus kalapácsa. Azok az emberek, akik

idejük java r észé ben a súlytalanság állapotá ban szerelnek, fejlesztették ki

a sepr űnyelet.

Rendk ívül egyszer ű eszk öz volt — pontosan egy méter hosszú cső,

egyik végén lá btartóval, a másikon r ögzítőhurokkal. Gombnyomásra

teleszk ó pszer űen nyúlt ki normális hosszúságának ak ár öt-hatszorosára

is, és a beé pített ütésgátló rendszer r évén a gyakorlott kezelő a

legmeglepő bb manőverek végrehajtására volt k é pes. Szükség esetén a

lá btartó fogóvá vagy burokk á változott; voltak még egyé b rafinériái is,

de valamennyinek ez volt az alapja. A látszatra k önnyen kezelhető eszk öz

való já ban sok ügyességet k ívánt.

A légzsilip szivattyúi leálltak: kigyulladt a KIJ ÁRAT felirat, kinyíltak



114

a k ülső ajtók, és ők lassan kiúsztak az űrbe.

A Disfovery mint valami szélmalom forgott a hátuk mögött mintegy

k étszáz méterre, az Ió k ör ül, amely f élig betöltötte az eget. A hold

túloldalán lévő Jupitert nem láthatták. Szándékosan rendezték így: az Ió

takar ásá ba húzódtak a k ét világot összek ötő áramalagútban tomboló

energia elől. A sugárzásszint még így is veszélyesen magas volt; alig

tizenöt perc múlva vissza kell térniük védett helyre, Curnow szinte

azonnal r á jött, hogy baj van a ruhá jával.

– Teljesen jó volt r ám, amikor eljöttünk a Földr őlsir ánkozott. – De

most úgy lötyögök benne, mint egy szem borsó a hüvelyben.

– Ez tök életesen rendjénvaló, Walter – szólalt meg fejhallgató já ban

Rugyenko vezető sebész hangja. – Tíz kilót leadott a felf üggesztett

életműk ödésben, ami nagyon is r áf ért magára. Arr ól nem beszélve, hogy

hármat már f öl is szedett.

Mire kigondolhatta volna, hogyan vágjon vissza, Curnow-t valami

szelíden, de határozottan ellökte a Leonovt ól.

– Csak nyugodtan, Walter – mondta Brajlovszkij. Ne adjon

ellennyomást, még akkor sem, ha bukfencezni kezd. Bízza r ám az

egészet!

Curnow látta, hogy apr ó gázpamacsok szállnak f öl a fiatal társa hátán

lévő szerkezetből, ahogy a kicsiny hajtóművek a Discovery felé taszítják

őket. Minden egyes párafelhőcsk ével egyidő ben gyenge r ántást érzett a

vontatók ötélen, aminek k övetkezté ben megindult Brajlovszkij felé; de

mire utolérte volna, már jött is az ú jabb pöffenés. Úgy érezte magát, mint



115

valami zsinóron ugr áló jojó, mely a Földön most megint divatba jött.

Csupán egyetlen módon k özelíthették meg biztonságosan az elhagyott

űrhajót; a tengelye mentén, amely k ör ül lassú forgását végezte. A

Discovery forgási k özpontja megk özelítőleg megegyezett a hajótest

k özé ppontjával, melytől nem messze esett a f ő antennaegyüttes, és

Brajlovszkij – vontatók ötélen szorongó partner ével – egyenesen arrafelé

haladt. Hogyan állít majd meg mindkettőnket idejé ben? – tűnődött

Curnow.

A Discovery most egy hatalmas, karcsú súlyzónak látszott, amely

csé phadar ók ént hánykolódik az előttük lévő égbolton. Noha jó néhány

percbe telt, míg leírt egy teljes k ört, k ét vége meglehetős gyorsasággal

mozgott. Cumow ezeket megpr ó bálta figyelmen k ívül hagyni és egyedül a

k özeledő – és mozdulatlan – k özé ppontra összpontosítani.

– Azt veszem célba – mondta Brajlovszkij. – Ne akarjon segíteni, és

ak ármi történik is, ne lepődjön meg!

Hát ezt meg hogy érti? – tette fel Curnow önmagának a k érdést,

mik özben f ölk észült r á, hogy a lehetőségekhez k é pest mindent magától

értetődőnek vegyen.

Öt másodperc alatt történt az egész. Brajlovszkij kioldotta

sepr űnyelét, amely ennek k övetkezté ben elérte teljes, négyméteres

hosszúságát, és összekapcsolódott a k özeledő űrhajóval. A sepr űnyél

összehúzódott, mik özben belső rugózása felfogta Brajlovszkij számottevő

tehetetlenségi nyomaték át; de Curnow várakozásával ellentétben, társa

nem telepedett le az antennaállvány mellé. Egy pillanat alatt ismét kinyílt



116

a szerkezet, ellenkező ir ányt adva az orosz sebességének, aki most olyan

gyorsan távolodott el a Discoveryt ő l,amilyen gyorsan az imént közeledett

hozzá. Alig néhány centiméterre suhant el Curriow mellett, egyenesen ki,

újra az űrbe. A megdöbbent amerikai előtt éppen csak fölvillant

Brajlovszkij széles vigyora, s a másik már el is száguldott mellette.

Egy másodperccel k éső bb nagyot r ándult a kettő jüket összek ötő

zsinór, s a lassulás gyors hulláma jelezte, hogy eloszlott k özöttük az

impulzus. Ellentétes ir ányú sebességük simán megsemmisítette egymást;

a Discoveryhezképest gyakorlatilag nyugalomban voltak. Curnow-nak

mindössze ki kellett nyúlnia a legk özelebbi fogantyúig, hogy odahúzza

mindkettő jüket.

– Játszott már valaha orosz rulettet? – k érdezte, amikor ismét

lélegzethez jutott.

– Nem, mi az?

– Egyszer majd megtanítom r á. Unalom ellen legalá bb olyan hatásos,

mint ez.

– Remélem, nem azt akarja mondani, Walter, hogy Max valami

veszélyes dolgot művel?

Dr. Rugyenko hangja őszinte megdö bbenésr ől árulkodott, és Curnow

jobbnak látta, ha nem is válaszol; az oroszok általá ban nem értik az ő

sajátságos humor át. “Engem aztán k önnyű átejteni!” – dünnyögte, de

olyan halkan, hogy a nő ne hallja meg.

Most, hogy szilárdan kapcsolódtak, a kalimpáló hajó k özé ppontjához,

már nem érzékelte a forgását – k ülönösen, ha tekintetét a k özvetlenül



117

előtte lévő f émlemezekre f üggesztette. K övetkező célpontja a távolba ki

nyúló létra volt, amely a Discovery testét alkotó, karcsú henger mentén

húzódott. A túlsó végé ben lévő gömb alak ú vezérlőegység néhány

f ényévnyi távolságúnak tűnt, noha pontosan” tudta, hogy a távolság

mindössze ötven méter.

– Én megyek előre – mondta Brajlovszkij, mik özben felcsévézte a

kettejüket összek ötő zsinórt. – Ne feledje, innentől kezdve végig lefelé

kell menni! De ezzel nem lesz gond, f él k ézzel kapaszkodhat. Még a

fenéken is csak k ör ülbelül egytized g a nehézkedés. Ez pedighogy is

szokták mondani? – kutyaszar.

– Talán kutyagumit akart mondani? És én ink á bb lá bbal előre

mennék. Sohasem szerettem fejjel lefelé lemászni egy létr án, még

töredék gravitáción sem.

Curnow jól tudta, milyen fontos, hogy megőrizzék ezt a kedélyesen

tr éf álkozó hangnemet; másk ülönben hatalmá ba ker íti a helyzet

titokzatossága és veszélyessége. Hiszen csaknem egymilliárd kilométerre

hazulr ól é ppen arra k észül, hogy lá bát egy olyan elhagyott űrhajóra

tegye, amelyhez foghatóan híres még nem volt az emberiség

űrhajózásának történeté ben. Egyszer egy riporter az űr Marié

Celeste-jének nevezte a Discoveryt, és ez nem is volt rossz hasonlat. És

bőven akadt egyé b is, ami k ülönlegessé tette a helyzetet; még ha az

égbolt felét betöltő, lidérces holdi tá jr ól nem is akart volna tudomást

venni, jelenlétére akkor is állandóan figyelmeztette volna valami, ami

é ppen ott volt a keze ügyé ben. Valahányszor megérintette a létra fokait,



118

kesztyű je nyomán felkavarodott a vékony r étegben lerak ódott k énpor.

Brajlovszkijnak természetesen igaza van: a hajó bukfencezése

k övetkezté ben keletkezett forgási gravitációt k önnyedén ki lehetett

védeni. Mihelyt egy kicsit is megszokta, Cumow már-már ör ömmel

nyugtázta az érzést, hogy valami segít tá jékozódni.

És akkor, egészen váratlanul elérték a Discovery ir ányitó- és

életfenntartó egységének nagy, fakult gömbjét. Ettől mindössze néhány

méterre volt egy vészzsilipkapu – ez volt az ismert r á Curnow, melyen át

Bowman belé pett, hogy végleg leszámoljon Hallal.

– Remélem, bejutunk rajta – morogta Brajlovszkij. Sajnálnám, ha csak

azért tettük volna meg ezt a hosszú utat, hogy végül zárva találjuk az

ajtót.

Levakarta a LÉGKAMRA ÁLL ÁS feliratú tá blát bor ító k énport.

– Persze nem műk ödik. Megpr ó báljam a vezérlést?

– Abból nem lehet baj, legfeljebb nem történik semmi.

– Igaza van. Hát akkor k ézi er ővel...

Elbűvölő látvány volt, amint a hajlított falba vágott hajszálvékony

nyílás kitágult, apr ócska párafelhő oszlott szét az űrbe, magával sodorva

egy papírdarabk át. És ha valami életbevágó üzenet volt rajta? Sohasem

fogják megtudni; ahogy útjára indult, szakadatlan pörgessél tűnt el a

csillagok k özött.

Brajlovszkij végtelen türelemmel forgatta a k ézi vezérlőt, mire végre

nyitva állt előttük a légkamra sötét, bar átságtalan szá ja. Curnow már

csak abban bízott, hogy legalá bb a vészlámpák műk ödnek. Nem volt



119

szerencsé jük.

– Itt már maga a f őnök, Walter. É rezzemagát otthon az Egyesült

Államok felségterületén.

Valahogy mégsem érezte magát nagyon otthonosan, mik özben

bemászott, és sisaklámpá jával k örbevilágította a helyiséget. Amennyire

meg tudta ítélni, odabent minden rendben volt. “Miért, mit

vártam?”k érdezte magá ban Curnow dühösen.

Még hosszabb ideig tartott, míg k ézi er ővel ismét bezárták az ajtót,

de nem volt más választásuk addig, míg ismét üzembe nem helyezik az

űrhajót. Mielőtt végk é pp bezárult volna a zsilipkapu, Curnow még egy

utolsó pillantást vetett a kinti, té bolyult látványra.

Meg mert volna esk üdni r á, hogy néhány ór á ja még nem látta ott, az

Egyenlítő k özelé ben ,azt a villódzóan k ék tavat. Partjai mentén az izzó.

nátrium jellegzetesen sárga lángjai táncoltak; és az egész é jszakai

f élgömb az Ió szinte folyamatos sarki f ényének egyik k ísérteties

plazmakiömlése mögé rejtőzött. íme, a jövő lidérces álmainak

nyersanyaga – és ha még ez sem elég, egy őr ült szürrealista festő ecsetére

méltó tová bbi mozzanat egészítette ki a látványt. Látszólag egyenesen az

égő hold tűzkatlanaiból kiemelkedve, óriási görbe szarv szűr ődött a

fekete égboltba, ahogy a torreádor halála előtt, utolsó pillanatá ban

láthatja.

A Jupiter f ölemelkedő sarló ja k öszöntötte a megszokott pályá ján

haladó Discoveryl és Leonovot.



120

18. A MENTES

Alighogy lezárult mögöttük a k ülső nyílás, szinte érzékelhetetlen

szerepváltás k övetkezett be. Most Curnow volt otthon, és Brajlovszkij

mozgott meglehetősen idegenül a Discovery belsejét alkotó koromsötét

folyosók és alagutak labirintusában. Elvben Max is kiismerte magát a

hajón, de tudása csak a tervrajzok ismeretén alapult. Curnow ezzel

szemben hónapokat dolgozott már a Discovery még most is befejezetlen

ikertestvérén ; a szó szoros értelmében vakon kiismerte magát itt.

Nehezen haladtak előre, mert a hajónak ezt a r észét súlytalanságra

tervezték; de most az elszabadult forgás mesterséges gravitációt idézett

elő, amely csek ély mértékben ugyan, de mindig a legalkalmatlanabb

ir ányból hatott.

– Mindenekelőtt ezt az átkozott forgást kell megállítanunk! – morogta

Curnow végre elkapva egy fogantyút, miután jó néhány métert csúszott

le a folyosón.

De ehhez energiára van szükségünk. Már csak abban reménykedem,

hogy Dave Bowman biztonságba helyezte a rendszereket, mielőtt elhagyta

a hajót.

– Biztos benne, hogy való ban elhagyta a hajót? Talán úgy gondolta,

k éső bb visszajön.

– Lehet, hogy igaza van; nem hinném, hogy valaha megtudjuk, ha ő

tudta egyáltalán.

Ekkor belé ptek a kompkik ötő be – a Discovery űrgar ázsá ba, amely



121

normális k ör ülmények k özött a hajón k ívüli műveletek elvégzésére

szolgáló három, gömb alak ú, egyszemélyes egységnek adott helyet. Csak

a hármas számú komp maradt a helyén; az egyes számú akkor veszett el,

amikor az a titokzatos baleset megölte Frank Poole-t – a kettes számút

pedig Dave Bowman vitte magával, isten tudja, hova.

A kompkik ötő felszereléséhez tartozott még k ét űrruha, melyek sisak

nélk ül, ak ár a lenyakazott testek lógtak fogasukon. Nem kellett túl nagy

k é pzelőer ő hozzá – és Brajlovszkij fantáziá ja máris túlontúl élénken

dolgozott –, hogy baljós, fenyegető lényeket lássanak bennük.

Ha nem volt is szerencsésnek mondható, mindenesetre nem meglepő,

hogy a pillanat hatása alatt Curnow szabad teret engedett olykor

meggondolatlan humor ának.

– Max – mondta halálos komolysággal –, bármi történjék is, k érem,

ne akarja mindenáron megkeresni a hajó macsk á ját!

Brajlovszkij egy ezredpillanatig be is ugrott; már majdnem kimondta:

“Csak ezt ne mondta volna, Walter ” – de aztán idejé ben észbe kapott. Még

csak az hiányzott volna, hogy be is vallja a gyengeségét; ehelyett ink á bb

azt válaszolta:

– Szeretnék azzal a hülyével találkozni, aki ezt a filmet betette a

k önyvtárunkba.

– Talán Katyerina volt, hogy ennek segítségével vizsgálja a lelki

egyensúlyunkat. Mindenesetre maga is jókat nevetett, amikor a múlt héten

levetítettük.

Brajlovszkij nem válaszolt; Curnow megjegyzése talált. De akkor a



122

bar átai k özött volt. a Leonov otthonos melegé ben és f ényé ben – és nem

ezen a k ísértetjárta, koromsötét, fagyos, elhagyott űrhajón. Mindegy,

mennyire volt racionális az ember, nagyon is k önnyen elk é pzelhette, hogy

valami vérszomjas, Földön k ívüli szörnyeteg ólálkodik ezeken a

folyosókon, keresve, kit falhatna f öl.

“Te vagy az oka mindennek, nagymama (legyen k önnyű szeretett

csontjaid f ölött a szibériai tundra) bárcsak ne tömted volna tele annak

idején a fejemet azzal a sok hátborzongató mesével! Ha becsukom a

szemem, még ma is látom Baba Jaga kunyhó ját, amint ott áll az erdei

tisztáson cingár kacsalá bán...

Elég ezekből a k é ptelenségekből! Én ragyogó k é pességű, fiatal

mérnök vágyók, aki itt áll élete legnagyobb technikai kihívása előtt, és

amerikai bar átomnak nem szabad megtudnia, hogy olykor-olykor beijedt

kisfiúnak érzem magam...”

A zajok nem segítettek. Túl sok volt belőlük, de olyan gyengék, hogy

csak tapasztalt asztronauta tudta volna megk ülönböztetni őket a saját

ruhá ja keltette zajtól. Ám a teljes csendben végzett munk ához szokott

Max Brajlovszkij számára k ülönösen ijesztőnek tűntek, noha tudta, hogy

az időnk énti recsegést és ropogást szinte bizonyosan a hőtágulás okozza,

ahogy a hajó forog, mint a nyárson sülő hús. Ak ármilyen gyenge volt is a

Nap odakint, a hők ülönbség így is érezhető volt a f ény érte és az

árnyékos r észek k özött.

Még ismer ős űrruhá ját is k ényelmetlennek érezte most, hogy k ívül és

belül egyar ánt volt nyomás. Enyhén módosult az összeillesztésekre



123

er ősödő nyomás, és emiatt nem tudta megfelelő módon érezni a saját

mozdulatait. “Ú jonc vagyok, elölr ől kezdem a kik é pzést – gondolta

dühösen. – Ideje, hogy valami határozott cselekvéssel változtassak a

hangulatomon!...”

– Walter, szeretném ellenőrizni a levegőt.

– A nyomás ok é; a hőmérséklet – hű! – mínusz százöt.

– Kellemesen üdítő, orosz tél. Mindenesetre a ruhámban lévő levegő

nagyjá ból megvéd a hidegtől.

– Jól van, lásson hozzá! De hadd ir ányítsam az arcára a lámpámat,

hogy lássam, mikor kezd k ék ülni. És állandóan beszéljen!

Brajlovszkij felnyitotta a maszkját, és felcsapta az arcát fedő

védőlemezt. Egy pillanatra megr ándult a fagy jeges ujjainak

simogatásától, de aztán óvatos szimatolás után mélyebb lélegzetet vett.

– Hideg, de a tüdőm még nem fagyott meg. De van valami furcsa szag.

Á porodott, rothadó, mintha valami... nem, az nem lehet!

Hirtelen elsá padva csapta le az arcvédő lemezt.

– Mi a baj, Max? – k érdezte Curnow azonnal, ezúttal való ban őszinte

aggodalommal. Brajlovszkij nem válaszolt; olyan volt, mintha még mindig

nem nyerte volna vissza egészen az önuralmát. Való ban fenyegette őt a

mindig szörnyű és néha végzetes katasztr ófa veszélye – hogy bele fog

hányni az űrruhá já ba.

Hosszú csend k övetkezett.

– Értem – hallatszott nagy sok ára Curnow megnyugtató hangja. – De

biztos vagyok benne, hogy téved. Tudjuk, hogy Poole az űrbe veszett.



124

Bowman jelentette, hogy a tö bbieket... katapultálta, miután meghaltak az

altatásban; az ő szavaiban pedig megbízhatunk. Itt nem lehet senki.

K ülönben is olyan hideg van – kis hí ján hozzátette, “mint egy

halottaskamr á ban”, de még idejé ben észbe kapott.

– De tegyük fel – suttogta Brajlovszkij –, csak tegyük fel, hogy

Bowmannak siker ült visszajutnia a hajóra, aztán meghalt.

A szavait még hosszabb csend k övette, majd Curnow lassan,

céltudatosan felnyitotta a saját arcvédő lemezét. Összer ázk ódött, amint a

jeges levegő a tüdejé be harapott, majd undorodva elfintorodott.

– Értem, mire gondol. De túlságosan szabadjára ereszti a k é pzeletét.

Tízet egy ellen, hogy a szag a konyhá ból jön. Talán megromlott valami

hús, még mielőtt a hajó megfagyott volna. Bowman talán nagyon elfoglalt

volt, és nem tudta rendesen elvégezni a ház k ör üli teendőket. Jártam.

agglegénylak ásokban, azok bűzlöttek ennyire.

– Lehet, hogy igaza van. Remélem.

– Persze hogy igazam van. És ha nem, a fené be is, mit változtat az a

tényeken? A munk át el kell végeznünk, Max. Ha Dave Bowman még

most is itt van, az már nem a mi dolgunk – igaz, Katyerina?

A vezető sebésztől azonban nem jött válasz; már túlságosan bent

jártak a hajó belsejé ben, ahová nem jutott el a r ádió jelzés. Most való ban

magukra maradtak, de Max hamar visszanyerte a lelki egyensúlyát. Úgy

érezte, kitüntetésszámba megy, ha valaki Walterral dolgozhat. Az

amerikai mérnök néha puhának és nyeglének látszott. Való já ban értette a

dolgát – és ha a helyzet úgy k ívánta, kemény tudott lenni.



125

Ketten együtt majd visszahozzák a Discoveryl az életbe – és talán a

Földre.

19. SZÉLMALOM-HADMŰVELET

Amikor hirtelen, mint a mesék kar ácsonyf á ján, a Discovery

navigációs és belső lámpái teljes f ényükben felragyogtak, a

Leonovfedélzetén felcsapó ujjongás szinte áttörte a két hajó közötti légüres

teret. Amikor a fény ugyanilyen hirtelen kialudt, az örömujjongás gúnyos

morgássá halkult.

És azután f élór áig nem törjént semmi; majd a Discovery fedélzetén

lévő megfigyelőablakokban izzani kezdett a vészlámpák halványvör ös

f énye. Néhány perccel k éső bb a k énpor homályos r étegén át láthatóvá

vált Curnow és Brajlovszkij odabent mozgó figur á ja.

– Halló, Max, Walter, hallanak bennünket?! – szólt Tanya Orlova.

A k ét alak nyomban integetni kezdett, de egyé b válasz nem érkezett

tőlük. Nyilván túl sok dolguk volt, fecsegésre nem jutott idejük; a Leonov

nézők özönségének türelmesen végig kellett várni, míg felvillannak a

k ülönböző f ények, a három kompkik ötőajtó egyike lassan kinyílik, majd

gyorsan bezárul, és a f őantenna szer ény, tízfokos fordulatot tesz.

– Halló, Leonov!- szólalt meg nagy sok ára Curnow. – Elnézést a

hosszú várakoztatásért, de kissé el voltunk foglalva. Annak alapján, amit

eddig láttunk, a k övetkezőkben tudunk beszámolni. A hajó sokkal jobb

állapotban van, mint gondoltam. A hajótest érintetlen, a szivárgás



126

elhanyagolható, a légnyomás az előírtnak nyolcvanöt százaléka. Teljesen

belélegezhető a levegő, bár alaposan f öl kell majd frissítenünk, mert

pokolian bűzlik.

A legjobb ú jság, hogy az energiarendszerek műk ödők é pesek. A

f őreaktor stabil, a telepek jó állapotban vannak. A legf ő bb elektromos

szerkezet kikapcsolva vagy kiugrottak, vagy Bowman kapcsolta ki őket,

mielőtt elment. Tehát az életbevágó berendezéseket biztonságba helyezte.

Az viszont rettentő nagy munka lesz, míg mindent ellenőrzünk, mielőtt

teljes energiára kapcsoljuk a hajót.

– Mennyi időt vesz igénybe, legalá bbis ami a leglényegesebb

rendszereket, az életfenntartást és a hajtóművet illeti?

– Nehezen tudnám megmondani, kapitány. Mennyi időnk van, amíg

becsapódna?

– A jelenlegi becslések szerint minimum tíz nap. De tudják, hogy ez

változhat lefelé is, f ölfelé is.

– Hát, ha nem ütk özünk váratlan akadályokba, ahhoz, hogy err ől a

pokol tornácár ól stabil r ö ppályára vigyük a Discoveryt,hát, úgy egy hétre

van szükségünk.

– Tudunk valamit segíteni?

– Nem, Max és én remek ül megértjük egymást. Most bemegyünk a

forgódobba, megvizsgáljuk a csapágyakat. Szeretném, ha minél elő bb

megindíthatnánk.

– Ne haragudjon, Walter, de olyan fontos ez? A gravitáció nem é ppen

rossz dolog, ha van, de egy ideig anélk ül is kibírja az ember.



127

– Engem nem a gravitáció érdekel, bár valamennyi elkelne belőle itt

is. Ha a karusszelt ismét mozgásba tudnánk hozni, megállíthatnánk a hajó

forgását, ezt az egész bukdácsolást. Azután már összekapcsolhatnánk a

légzsilipeinket, és nem kellene kint a világűrben dolgoznunk. Százszor

k önnyebbé tenné a munk át.

– Szé p gondolat, Walter, de az én hajómat nem fogja összekapcsolni

ezzel a... szélmalommal. Mi van akkor, ha besülnek a csapágyak, és

beragad az egész forgódob? Darabokra fog té pni bennünket.

– Egyetértek. Majd erre is találunk megoldást, ha már eljutottunk

odáig. Mihelyt lehet, ismét jelentkezem.

A k övetkező k ét napon senkinek sem volt sok ideje pihenni. Addigra

Curnow és Brajlovszkij jóformán állva elaludtak űrruhá jukban, de

befejezték a Discoveryátvizsgálását, és kellemetlen meglepetéssel nem

találkoztak. Mind az Űrhajózási Hivatal, mind a K ülügyminisztérium

megk önnyebbülten vette tudomásul az előzetes jelentést; ezek után némi

joggal jelenthették ki, hogy a Discoverynem roncs, hanem “ideiglenesen

használaton kívül helyezett, az Egyesült Államok tulajdonát k é pező

űrhajó”. Most már csak az volt hátra, hogy ú jra üzembe helyezzék.

Az energiarendszer megjavítása után k övetkezett a levegő problémá ja;

még a legalaposabb takar ító hadműveletek sem vezettek a bűz

felszámolására, Curnow-nak igaza volt, amikor arra tippelt, hogy a hűtő

elromlása miatt megbüdösödött élelmiszer okozta a szagot; gúnyos

komolysággal nem átallotta kijelenteni, hogy a helyzet tulajdonk é ppen

romantikus.



128

– Csak le kell hunynom a szemem – bizonygatta –, és máris egy

hajdani bálnavadászhajón érzem magam. El tudják k é pzelni, milyen

szaga lehetett a Pequod nak?

A Discoveryn tett látogatás után mindenki egyetértett vele, hogy

ehhez viszonylag csek ély k é pzelőer ő is elegendő. A problémát végül is

megoldották.- vagy legalá bbis elviselhető bb szintre csökkentették – oly

módon, hogy egészen kicser élték az űrhajó levegő jét. Szerencsére volt

elég levegő a tartalék tartályokban.

Örvendetes hírnek számított, hogy a hazatér éshez szükséges

üzemanyag kilencven százaléka rendelkezésre állt; most fizetődött ki,

hogy a plazmameghajtás folyékony üzemanyagául a hidrogén helyett

ammóniát választottak. A hatékonyabb hidrogén ugyanis a tartályok

szigetelése és a kinti, fagyos hőmérséklet ellenére nyilván kipárolgott

volna az űrbe. De csaknem az egész ammónia megmaradt cseppfolyós

állapotban, és elegendő volt hozzá, hogy biztonsággal visszavezesse a

hajót Föld k ör üli pályá jára – vagy legalá bbis Hold k ör ülire.

Ahhoz, hogy a hajó ismét ir ányításuk alá ker ülhessen, meg kellett

állítaniuk légcsavarszer ű pörgését; ez volt talán a munka legkritikusabb

szakasza. Szása Kovaljov Curnow-t és Brajlovszkijt Don Quijotéhoz és

Sancho Panzához hasonlította, és mint mondta, csak abban reménykedik,

hogy az ő szélmalomharcuk sikeresebben végződik, mint elődeik é.

Végtelen óvatossággal, gyakori ellenőrzési szünetekkel helyezték

energia alá a forgódob motorjait, és gyorsították fel a nagy hengert,

aminek k övetkezté ben az űrhajóra valamikor átvitt forgatónyomaték



129

ismét feladata szerint műk ödött. A Discovery bonyolult

pályamódosítás-sorozatot hajtott végre, mígnem hánykolódó mozgása

szinte teljesen megszűnt. A nemk ívánatos forgás utolsó nyomait á

helyzetmódosító sugárhajtóművek segítségével k özömbösítették, míg el

nem érték, hogy a k ét hajó mozdulatlanul lebegett egymás mellett. A

zömök, tusk ószer ű Leonoveltörpült a hosszú, karcsú Discovery mellett.

Immár biztonságosan és k önnyedén juthattak át egyik hajór ól a

másikra, noha Orlova kapitány még nem adott engedélyt az

Összekapcsolásra. Döntésével mindenki egyetértett, hiszen az Ió mind

k özelebb és k özelebb jött hozzá juk; még nem múlt el a veszély, hogy

végül le kell mondaniuk a hajór ól, amelynek megmentéséért oly

keményen dolgoztak.

Egyáltalán nem segített rajtuk, hogy most már tudták, mi okozta a

Discovery titokzatos orbitális süllyedését. Valahányszor a hajó elhaladt a

Jupiter és az Ió k özött, keresztezte a k ét égitestet összek ötő, láthatatlan

áramalagutat – a világtól világig hömpölygő, elektromos folyót. Ilyenkor

a hajó ban örvényáramlatok keletkeztek, melyek minden egyes fordulatnál

f ékezőhatást fejtettek ki, ennek k övetkezté ben állandóan lassították a

hajó sebességét.

A lezuhanás idő pontját semmilyen módon nem lehetett előre

kiszámítani, mert az áramalagútban folyó energia szeszélyesen

váltakozott a Jupiter saját, kif ürk észhetetlen törvényeinek megfelelően.

Az olykor dr ámai feszültséghullámzást látványos elektromos és

mágneses viharok k ísérték az Ió k ör ül. A hajók ilyenkor tö bb kilométert



130

is veszítettek magasságukból, ugyanakkor kellemetlenné váló hőségben

kellett kivárniuk, míg hőszabályozó rendszer ükkel alkalmazkodtak az ú j

k ör ülményekhez.

E nem várt hatás meglepetésk ént ért mindenkit, és meg is r émítette

őket, míg r á nem jöttek a világos magyar ázatra. A f ékezés bármely

formá ja hőfejlesztéssel jár; a Leonovés a Discovery törzsé ben

induk álódott er ős áram r övid időre kis teljesítményű elektromos

kemencévé változtatta á k ét űrhajót. Nem volt tehát meglepő, hogy a

Discoveryélelmiszerkészletének egy része megromlott, hiszen az elmúlt

évek során a hajó hol teljesen átforrósodott, Hol meg átfagyott.

Az Ió-beli üszk ös tá j most, mindössze ötszáz kilométer távolságból,

még jobban hasonlított egy orvosi szakk önyv illusztr áció jára, mint

valaha.. Ez volt az a pillanat, amikor Curnow megpr ó bálta műk ödésbe

hozni a f ő hajtóművet, mik özben a Leonov tisztes távolságban maradt

tőle. A k ét hajó minden látható effektus nélk ül – semmi f üst, semmi tűz,

mint ama hajdani, k émiai rak éták k ör ül –, szé p lassan szétvált, mihelyt a

Discovery elérte a megfelelő sebességet. Néhány ór ás, apr ólékos, finom

manőverezés után már ezer kilométer választotta el őket; most már

fellélegezhettek egy kurta pillanatra, és arra is jutott végre idő, hogy

terveket k észítsenek a k üldetés k övetkező szakaszára.

– Csodálatos munk át végzett, Walter – mondta Rugyenko vezető

sebész, és hatalmas karjával átölelte a kimer ült Curnow vállát. –

Mindnyá jan büszk ék vagyunk magára!

És mintegy mellékesen, egy kis kapszulát tört el Curnow orra alatt.



131

Huszonnégy ór ával k éső bb é bredt fel, éhesen és dühösen.

10. GUILLOTIN

– Hát ez meg mi? – k érdezte Curnow enyhe undorral forgatva a

kezé ben a kis szerkezetet. – Egerekre méretezett guillotin?

– Nem rossz tipp, de én nagyobb vadat akarok elkapni. – Floyd a

k é pernyőn villogó nyílra mutatott, a bonyolult áramk ör rajzán. – Látod

ezt a vonalat?

– Igen, a f ő energiavezeték. Na és?

– Ezen a ponton lé p be Hal k özponti processzoregységé be. Itt helyezd

el azt a kis mütyürk ét. A k á beldobozba, ahol nem találhajtják meg,

hacsak kifejezetten nem keresik.

– Értem. Távir ányításr ól van szó, vagyis akkor húzod ki Halt a

konnektorból, amikor csak akarod. Nagyon takaros – és persze a penge

nem vezető, ennélfogva nem okoz semmif éle k ínos zárlatot, ha kioldod.

Ki csinál eff éle játékszereket? A CIA?

– Nem érdekes. A vezérlőszerkezet a szobámban van, az a kicsi, piros

számítógé p, amit mindig az asztalomon tartok. Betá plálod kilencszer a

kilencet, k ö bgyök öt vonsz, és lenyomod az INT feliratú gombot. Ennyi az

egész. Nem tudom pontosan, mennyi a teljesítménye – ezt még ki kell

pr ó bálni –, de amíg a Leonov és a Discovery k özött csak néhány

kilométer a távolság, nem fenyeget az a veszély, hogy Hal ismét

ámokfutóvá válik.



132

– Kinek fogod elárulni, hogy ”van egy ilyen... micsodád?

– Hát, az egyetlen ember, aki előtt mindenk é ppen titokban kell

tartanom, Csandra.

– Sejtettem.

– De minél kevesebben tudnak r óla, annál valószínű bb, hogy nem lesz

szó beszéd tárgya. Tanyának el fogom árulni, hogy létezik, és

veszélyhelyzetben megmutathatod neki, hogyan kell műk ödtetni.

– Mit értesz veszélyhelyzeten?

– Ez nem volt valami okos k érdés, Walter. Ha tudnám, nem volna

szükségem erre az átkozott szerkentyűre.

– Azt hiszem, igazad van. Szerinted mikor kellene beé pítenem ezt az

általad szabadalmazott Hal-bárdot?

– Mihelyt alkalmad lesz r á. Legjobb lenne már ma este. Ha Csandra

elaludt.

– Tr éf álsz? Szerintem ő sohasem alszik. Úgy viselkedik, mint egy

anya, aki a beteg csecsemő je mellett virraszt.

– Nos, ha enni akar, időnk ént mégiscsak vissza kell jönnie a

Leonovra.

– Hadd áruljak el neked valamit. Amikor legutó bb átment, egy kis

zacsk ó rizst er ősített a ruhá jához. Ezzel hetekig el tud élni.

– Akkor k énytelenek leszünk Katyerina valamelyik híres

k á bítószer éhez folyamodni. Nálad is remek ül beváltak a cseppek, nem?

Curnow kigúnyolta Csandr át – Floyd legalá bbis így érezte, noha

Curnow-nál sohasem lehetett tudni; szívesen mondott szörnyűségeket,



133

méghozzá tök életesen mozdulatlan arccal. Jó idő be telt, míg az oroszok

kiismerték ezt az oldalát; attól kezdve, mintegy önvédelemből, jóformán

előre nevettek, még akkor is, ha Curnow komolyan gondolta, amit

mondott.

Ezzel szemben saját hahotá ja, hálistennek, sokat csendesedett, mióta

Floyd először hallotta a f ölfelé tartó járaton; akkor nyilván az alkohol

hatása alatt állt. Floyd már előre rettegett, hogy ú jra el kell szenvednie ezt

a hahotát azon az ünnepségen, amit a Leonov és a Discovery találkozó ja

alkalmá ból tartottak. De Curnow akkor – bár ezúttal is sokat ivott –

legalá bb annyira megőrizte az önuralmát, mint maga Orlova kapitány.

Egyetlen dolgot vett komolyan az életben, a munk á ját. Amikor

elindult a Földr ől, csak utas volt. Most a személyzet tagja.

21. FELT ÁMAD ÁS

Mindent megteszünk, hogy felé bresszük az alvó óriást. Hogyan

fogadja majd Hal, hogy ennyi év után megjelentünk itt? Mire fog

emlékezni a múltból? És vajon bar átságos vagy ellenséges lesz?

Mik özben Floyd a Discovery fedélzetén a súlytalanságban sodr ódott

szorosan Csandra nyomá ban, legfeljebb pillanatokra feledkezett meg a

kikapcsoló szerkezetr ől, melynek behelyezése és kipr ó bálása mindössze

néhány ór á ja történt meg. Távir ányító ja alig centiméterekre volt a

kezétől, de most valahogy ostobaságnak tűnt fel előtte, hogy magával

hozta. Ebben az állapotban Hal még a hajó egyetlen műk ödő



134

áramk ör ével sem állt kapcsolatban. De még ha ú jra siker ül is műk ödésbe

hozniuk, olyan lesz, mint az agy végtagok nélk ül, bár lesznek

érzékszervei. Kommunik álni igen, de cselekedni nem tud majd. Ahogy

Curnow megfogalmazta: “A legrosszabb esetben elátkoz bennünket.”

– K észen állok az első pr ó bára, kapitány – mondta Csandra. – Az

összes hiányzó egységet visszatettem, és diagnosztikai programokat

végeztem minden áramk ör én. Valamennyi normálisnak tűnt, legalá bbis

ezen a szinten.

Orlova kapitány Floydra pillantott, aki biccentett. Csandra kifejezett

k ívánságára csak hárman voltak jelen ezen az első, kritikus pr ó bán, de

egészen nyilvánvaló volt, hogy még ez a kis nézők özönség is zavarta

Csandr át.

– Rendben van, dr. Csandra. – A kapitány tudatá ban volt a protokoll

fontosságának, és még gyorsan hozzátette: – Dr. Floyd már megadta a

beleegyezését, és nekem sincs ellenvetésem.

– Meg kell mondanom – k özölte Csandra f élreérthetetlenül rosszalló

hangon –, hogy a hangfelismer ő és beszédszintetizáló k özpontjai

k árosodást szenvedtek. Ú jra meg kell tanítanunk beszélni. Szerencsére

tö bb milliószorta gyorsabban tanul, mint egy emberi lény.

A tudós ujjai táncolni kezdtek a billentyűzet f ölött, amint látszólag

találomra tucatnyi szót kopogott le rajta, majd gondosan intonálva ejtette

ki egyiket a másik után, ahogy a szavak megjelentek a k é pernyőn. A

hangszór ó r ácsa mögül rendben megérkezett a szavak torz visszhangja is.

Élettelenül, gé piesen, érezhetően minden értelem hí ján. “Ez nem a r égi



135

Hal – gondolta Floyd. – Semmivel sem k ülönb, mint azok a primitív

beszélő játékok, amelyek gyerekkoromban olyan nagy ú jdonságnak

számítottak.”

Csandra megnyomta az ISMÉTLÉS feliratú gombot, és ú jra

meghallgatták a szósorozat egy r észét. Máris érezhető volt a javulás, de

senki sem gondolt volna r á, hogy emberi lény beszédét hallja.

– Az általam megadott szavak a beszélt angol nyelv alapfonémáit

tartalmazzák; k ör ülbelül tíz ismétlés után a beszéde elfogadható lesz. De

ahhoz nincs megfelelő felszerelésem, hogy való ban hatékony ter á piás

munk át végezzek.

– Ter á piát? – k érdezte Floyd. – Arra gondol, hogy... hm...

agyk árosodás érte?

– Nem – csattant fel Csandra. – A logikai áramk ör ök tök életes

állapotban vannak. Csak a hangkivezetés romolhatott el, de fokozatosan az

is megjavul majd. Ezért mindent ellenőrizni kell a k é pernyőn, hogy

elker üljük a f élreértéseket. És ha önök is beszélni akarnak, k érem,

ügyeljenek a gondos artikulálásra.

Floyd k ényszeredetten Orlova kapitányra nézett, majd feltette a

magától értetődő k érdést:

– És mi a helyzet az oroszos akcentussal?

– Meggyőződésem, hogy Orlova kapitánnyal és doktor Kovaljovval

nincs semmi probléma. De ami a tö bbieket illeti – nos, mindenkivel k ülön

pr ó bát kell tennünk. És aki nem megy át, annak a billentyűzetet kell

használnia.



136

– Attól még nagyon messze vagyunk. Egyelőre kizár ólag önnek

kellene megk ísérelnie vele az érintkezést. Egyetért, kapitány?

– Tök életesen.

Alig észrevehető biccentés jelezte, hogy dr. Csandra hallotta a

szavaikat. Ujjai tová bbra is a billentyűzet f ölött táncoltak, aminek

nyomán szó- és számoszlopok villantak át a k é pernyőn, olyan

sebességgel, amit emberi lény egyszer űen k övetni sem tudott volna.

Csandr ának valószínűleg vizuális memóriá ja volt, láthatóan egész

információoldalakat volt k é pes felismerni egyetlen pillantással.

Floyd és Orlova már é ppen magára akarták hagyni a misztikus

á jtatosságba mer ült tudóst, amikor Csandra váratlanul ismét tudomást

vett a jelenlétükr ől, és figyelmeztetően vagy reménykedve f ölemelte a

kezét. Csandra, kor á bbi gyors mozdulataival ellentétben, ekkor szinte

tétován húzott vissza egy zár ó reteszt, majd megnyomott egy magányos,

k ülönálló gombot.

És ebben a pillanatban olyan hang hagyta el a konzolt, amelyet már

nem lehetett az emberi beszéd gé pi utánzásának nevezni. Ez a hang

értelmes volt, tudatos, mi tö bb, öntudatos, bár egyelőre csak kezdetleges

fokon:

– Jó reggelt, dr. Csandra! Itt Hal beszél. Kezdhetjük az első leck ét.

Egy pillanatra dö bbent csend támadt, azután a k ét megfigyelő elhagyta

a fedélzetet. Ha nem látja, Heywood Floyd sohasem hitte volna el. D&

Csandra sírt.



137

IV. A LAGRANGE-PONT

22. A NAGY TESTVÉR

–... Mennyire ör ülök a kis delfin hír ének! El tudom k é pzelni, milyen

izgalomba jött Chris, amikor a büszke szülők behozták a kicsit a házba!

Ha hallottad,volna azt a sok ó-t meg á-t, amikor a társaim meglátták a

videofelvételeket, amelyeken egymás mellett úsznak, Chris pedig a kicsi

hátán lovagol! Azt javasolták, nevezzük el Szputnyiknak, amely jelenthet

útitársat, de jelenthet műholdat is.

Ne haragudj, hogy ilyen hosszú idő telt el utolsó üzenetem óta, de a

hírekből sejtheted, milyen temérdek munk ánk van mostaná ban. Még

Tanya kapitány is f ölhagyott a szabályos munkaterv mindenf éle

látszatával; a problémákat rendszerint azonnal meg kell oldanunk, ak árki

van is jelen. Akkor alszunk, amikor már nem bírunk tová bb talpon

maradni.

Azt hiszem, mindnyá jan büszk ék lehetünk arra, amit elvégeztünk.

Mindk ét űrhajó műk ödik, és nemsok ára a végére jutunk a Hallal végzett

első k ísérletsorozatnak. Néhány napon belül tudni fogjuk, hogy

r á bízhatjuk-e a Discoveryt,ha el kell indulnunk innen a Nagy Testvérrel

való végső találkozásra.

Nem tudom, ki adta neki ezt a nevet – az oroszok, érthető módon, nem

lelkesednek érte. A hivatalos elnevezésünk, a TMA-2 pedig egyenesen

gúnyos megjegyzéseket váltott ki belőlük. Amint tö bbször is kifejtették,



138

majdnem egymilliárd kilométer távolságban van a Tychótól. R áadásul

Bowman sem jelentett semmif éle mágneses rendellenességet, és szerinte

kizár ólag az alakja teszi hasonlóvá a TMA-1-hez. Amikor meg

k érdeztem, hogy ők milyen nevet adnának neki, a Zagadk ával jöttek elő,

ami rejtvényt jelent. Kitűnő név, nem vitás; de mindenki mosolyog, ha

megpr ó bálom kimondani, ezért ink á bb a Nagy Testvérnél maradok.

De nevezhetjük ak árminek, most már csak tízezer kilométerre van

tőlünk, és ez alig néhány órai utat jelent. Azért nem restellem bevallani,

hogy ez az utolsó útszakasz szörnyen idegesít mindenkit.

Reménykedtünk benne, hogy a Discoveryn valami ú j információt

találunk. Ebben az egyben csalódtunk, noha számíthattunk volna r á. Halt

természetesen már jóval a találkozás előtt kikapcsolták, így aztán nincs

emléke arr ól, ami történt; Bowman minden titk át magával vitte. A

hajónapló ban és az automata tárolórendszerben sincs semmi, amir ől ne

tudtunk volna már.

Az általunk felfedezett egyetlen ú j adalék teljesen magántermészetű –

üzenet, amit Bowman hagyott az anyjának. K íváncsi vagyok, vajon miért

nem k üldte el; nyilván abban bízott – vagy legalá bbis reménykedett –,

hogy az után az utolsó kir ándulás után vissza tud térni a hajóra. Mi persze

tová bbítottuk az üzenetet Bowman anyjának – valahol Floridá ban él

szociális otthonban, szellemileg meglehetősen rossz állapotban, és

valószínűleg az egészből nem sokat fog érteni.

Hát, pillanatnyilag ezekr ől a hírekr ől tudtam beszámolni. El sem

mondhatom, mennyire hiányzol... nem beszélve a Föld zöld tengereir ől,



139

k ék égboltjár ól. Itt minden csupa vör ös, narancs és sárga – általá ban

gyönyör ű, mint a legpompázatosabb naplementék, de egy idő után az

ember sóvárogni kezd a spektrum másik végén található hűvös, tiszta

sugarak után.

Szeretettel csókollak mindkettőtöket – mihelyt lehet, ú jra hívlak

benneteket.

23. A TAL ÁLKOZ ÁS

A Leonov vezérlő- és kibernetikai rendszer ének szak értő je, Nyikolaj

Tyernovszkij volt az egyetlen ember, aki legalá bbis megk özelítőleg a saját

szintjén tudott beszélni dr. Csandr ával. Noha Hal legf ő bb teremtő je és

tanítómestere vonakodott bárkit is teljes bizalmá ba avatni, a fizikai

kimer ültség mégiscsak r á bírta, hogy elfogadja a segítséget, így aztán az

orosz és az indoamerikai időleges szövetséget k ötött egymással, ami

meglepően jól műk ödött. A siker elsősorban a jó természetű Nyikolajon

múlt, aki valami titokzatos módon megérezte, mikor van r á szüksége

való ban Csandr ának, és mikor szeretne ink á bb egyedül maradni. Az a

szempont teljesen elhanyagolható volt, hogy Nyikolaj angol' nyelvtudása

messze a leggyengé bbnek számított az egész hajón, hiszen ők ketten a

tö bbiek számára végk é pp érthetetlen komputernyelvet beszéltét

Egyheti lassú és gondos munka nyomán Hal valamennyi rutinszer ű,

ellenőrző funkció ja megbízhatóan műk ödött. Olyan volt, mint az az

ember, aki tud járni, engedelmeskedik az egyszer ű parancsoknak, elvégzi



140

a szakk é pzettséget nem igénylő munk ákat, és egyszer ű dolgokr ól

beszélgetni is lehet vele. Emberi fogalmak szerint az

intelligenciahányadosa ötven k ör ül lehetett; eredeti személyiségének

é ppen csak a k örvonalai kezdtek kibontakozni.

Még most is alvajár ó volt; mindazonáltal Csandra megbízható

véleménye szerint már most is k é pes lett volna r á, hogy a Discoveryt Ió

k ör üli pályá jár ól elvigye a Nagy Testvérhez.

Mindenki ör ömmel fogadta a hírt, hogy ú jabb hétezer kilométerrel

eltávolodhatnak az alattuk fortyogó pokoltól. Noha csillagászati

méretekben ez csek ély távolságnak számított, mégis azt jelentette, hogy

az égboltot már nem a Dante vagy a Hieronymus Bosch el k é pzelte tá j

fogja betölteni. És bár a legviharosabb kitör ések sem juttattak fel eddig

semmif éle anyagot a k ét hajóig, mindig fennállt a veszélye annak, hogy

az Ió megdönti eddigi rekordjait. A Leonov megfigyelőállásá ból a

kilátást már így is nagymértékben csökkentette a k én finom lerak ódása,

melynek eltávolítására valakinek elő bb vagy utó bb ki kell mennie.

Csak Curnow és Csandra tartózkodott a Discoveryn, amikor Hal

először vette ir ányítása alá a hajót. Ez az ir ányítás azonban er ősen

korlátozott volt: a számítógé p mindössze megismételte a memóriá já ba

tá plált programot, és ellenőrizte végrehajtását. A személyzet emberi

tagjai ugyanakkor őt ellenőrizték: a legkisebb hiba esetén azonnal

átvették volna az ir ányítást.

A hajtóművek először tíz percig műk ödtek, akkor Hal jelentette, hogy

a Discovery átvivő pályára lé pett. Mihelyt a Leonov radarja és optikai



141

nyomk övető rendszere meger ősítette, a másik hajó is belőtte magát

ugyanarra a pályagörbére. Útk özben k ét apr ó korrekciót hajtottak végre,

majd három óra és tizenöt perc elteltével mindk ét hajó annak rendje és

módja szerint megérkezett az első Lagrange-pontra: az L1-re,

tízezer-ötszáz kilométeres magasságban, az Ió és a Jupiter k özé ppontját

összek ötő láthatatlan vonalon.

Hal kifogástalanul viselkedett, és Csandra f élreérthetetlen jeleit

mutatta az olyan hamisítatlan emberi érzelmeknek, mint az elégedettség,

mi tö bb, ör öm. Ám a tö bbiek gondolatai ekkor már egészen másutt jártak;

Nagy Testvér, más néven Zagadka, immár alig száz kilométerre volt

tőlünk.

Már ebből a távolságból is nagyobbnak tűnt, mint a Hold a Földr ől,

és szabályos élű, tök életesen geometrikus formá ja megdö bbentően

természetellenes volt. Tulajdonk é ppen teljesen bele kellett volna olvadnia

űri hátter é be, de a háromszázötvenezer kilométerrel lejjebb száguldó

jupiteri felhők dr ámai módon kiemelték a háttérből. És a látvány olyan

illúziót keltett, melyet az értelem egyszer űen nem tudott megcáfolni.

Mivel valóságos helyét a szem nem tudta megállapítani, gyakorta

megesett, hogy az emberek a Jupiter arcá ban nyíló csapóajtónak látták a

Nagy Testvért.

Semmi sem támasztotta alá, hogy száz kilométeres távolság

biztonságosabb lehet, mint tíz, vagy veszélyesebb, mint ezer; az első

felder ítésre legink á bb pszichológiailag tűnt alkalmasnak é ppen ez a

távolság. A hajó távcsövei innen centiméter nagyságrendű r észleteket is



142

felfedezhettek rajta – de nem találtak semmi látnivalót. A Nagy Testvér

felszíne teljesen simának látszott; és olyan tárgy eseté ben, amely

valószínűleg sok millió éve állja már az űrtörmelékek bombázását, ez

egyszer űen hihetetlen volt.

Floyd a látcső kettős objektívjé be nézett, és úgy érezte, csak ki kell

nyúlnia, hogy megérintse azt a sima, é benfekete felszínt – é ppen úgy,

ahogy évekkel ezelőtt a Holdon tette. Amikor először hozzáért, űrruhá ja

kesztyű jét sem merte lehúzni a kezér ől. Csak mikor a Tycho monolitját

normális légnyomást biztosító kupolá ba zárták, merte csupasz k ézzel,

f élénken megérinteni.

Ez sem számított; úgy érezte, való já ban sohasem érintette meg a

TMA-l-et. Ujjai mintha láthatatlan falba ütk öztek volna, és minél –

er ősebben pr ó bálta nyomni, annál érezhető bbé vált a taszítás. Azon

tűnődött, vajon a Nagy Testvér is ugyanígy viselkedne-e.

De addig még minden elk é pzelhető pr ó bát végig kell csinálniuk, és

megfigyeléseik eredményeit k özölniük kell a Földdel. É ppen olyan

helyzetben vannak, mint a bombaszak értők, akik egy ú j tí pusú bomba

hatástalanításán f áradoznak, mely a legkisebb rossz mozdulatra a

levegő be r ö pítheti őket. Mindössze annyit sejtettek, hogy még a

legfinomabb radarvizsgálatok is elk é pzelhetetlen katasztr óf át vonhatnak

maguk után.

Az első huszonnégy ór á ban csupán passzív eszk özökkel végeztek

megfigyelést – távcsövekkel, felvevőgé pekkel és az összes

hullámhosszon dolgozó érzékelőkkel. Vaszilij Orlov meg is ragadta az



143

alkalmat, hogy a lehető legnagyobb pontossággal megmérje a hasá b

kiterjedéseit, s hat tizedes pontosságig meg is állapította a híres 1:4:9

ar ányt. A Nagy Testvérnek hajszálra ugyanolyan alakja volt, mint a

TMA-1-nek, de tö bb mint k ét kilométeres hosszúságával

hétszáztizennyolcszor nagyobb volt, mint kistestvére.

És ezzel el is érkeztek egy ú jabb matematikai rejtélyhez. Az emberek

évek óta vitatkoztak már az 1:4:9 ar ányr ól – ami az első három egész

szám négyzete. Ez nem lehetett véletlen; és íme, itt egy ú jabb szám,

amivel bűvészkedni lehet.

Odalent a Földön statisztikusok és matematikusfizikusok vetették

magukat boldogan számítógé peikre, hogy ezt az ar ányt valami módon

összef üggésbe hozzák a természet alapállandói – a f énysebesség, a

proton/elektron tömegar ánya, a tiszta anyagszerkezet állandó ja – k özött.

Hamarosan felzárk ózott mellé jük a számmisztikusok, az asztrológusok és

a misztikusok falk á ja, akik máris bedobták a k öztudatba a Nagy Piramis

magasságát, a Stonehenge átmér ő jét, a nazcai vonalak tá jolását, a

Húsvét-szigetek szélességi fok át és temérdek egyé b tényezőt, amelyek

alapján a jövőre vonatkozó legmeglepő bb k övetkeztetésekre jutottak. A

legkevésbé sem zavarta őket, amikor egy híres washingtoni humorista

kijelentette, hogy számításai bebizonyították, hogy a világ vége 1999.

december 31-én k övetkezett be – csak aztán másnaposságá ban senki sem

vette észre.

Úgy látszott, a Nagy Testvér sem vette észre, hogy a k ét hajó egészen

a k özelé be ért – még az sem zavarta, amikor oldalsó lapját óvatosan



144

végigtapogatták radarral, aztán r ádióimpulzusokkal bombázták, abban

reménykedve, hogy talán értelmes lények hasonló módon viszonozzák a

jelzéseiket.

K ét, keser ű csalódásokkal teli nap után az Ir ányító K özpont

engedélyezte, hogy a k ét hajó felére csökkentse a távolságát. Ötven

kilométerr ől a hasá b legnagyobb síkja k ör ülbelül négyszer olyan

szélesnek tűnt, mint a Hold a Föld egén – de talán nem is a nagyságá ban

rejlett pszichológiailag lenyűgöző volta. A még mindig tízszer akkora

Jupiterrel nem is vehette fel a versenyt; az expedíció tagjainak áhítattal

vegyes r émületét lassank ént bizonyos türelmetlenség váltotta fel.

Walter Curnow fogalmazta meg, ami valamennyiük fejé ben járt:

– Lehet, hogy a Nagy Testvér néhány millió évet várni akar még, de

mi egy kicsit hamarabb szeretnénk elmenni innen.

24. FELDER ÍTÉS

Amikor a Discovery elhagyta a Földet, felszereléséhez három kis

űrkomp is tartozott, melyekkel az asztronauta jóformán ingujjban

végezhetett el k ülönböző űrhajón k ívüli műveleteket. Az egyik annak a

balesetnek a sor án – ha baleset volt egyáltalán – veszett el, amely megölte

Frank Poole-t. A másikat Dave Bowman vitte magával a Nagy Testvérrel

való végső találkozására, és bármi történt is vele, az űrkomp osztozott:

sorsá ban. A harmadik még most is a hajógar ázsban, a kompkik ötő ben

volt.



145

Egy fontos r észe azonban hiányzott – a zsilipajtó, melyet Bowman

parancsnok robbantott fel, amikor arra a veszélyes lé pésre szánta el

magát, hogy a légüres téren keresztül, a vészzsilipkapun hatol be a

hajó ba, hiszen Hal akkor már nem volt hajlandó kinyitni a kompkik ötő

ajtaját. A légnyomás ekkor tö bb száz kilométerre elr ö pítette a kompot, és

Bowman, aki akkor sokkal fontosabb dolgokkal volt elfoglalva, csak

k éső bb hozta vissza távir ányítás segítségével. Nem volt meglepő hát,

hogy k éső bb sem bajlódott a hiányzó zsilipajtó visszahelyezésével. így

aztán a kettes számú kompot (amelyre Max, minden magyar ázatot

megtagadva, a Nyina nevet festette r á) k észítették elő a hajó elhagyására.

Az ajtaja még ekkor is hiányzott, de ez most nem számított. Úgysem lesz

benne senki.

Bowman önfeláldozó k ötelességteljesítése váratlan szerencsek ént

érte őket, és ostobaság lett volna, ha nem használják ki az ebből eredő

lehetőséget. A Nyinával mint robotszondával k özvetlen k özelr ől

vizsgálhatják meg a Nagy Testvért, s nem tesznek vele kock ára emberi

életeket. Legalá bbis ez volt az elmélet; annak lehetőségét ugyanis senki

sem zárhatta ki, hogy az esetleges k övetkezmények az egész hajó létét

fenyegethetik. Végül is ötven kilométeres távolság a világűrben annyi,

mint egy hajszál.

A Nyina, amivel már évek óta senki sem tör ődött, meglehetősen

kopottas volt. A súlytalanságban állandóan ott lebegő por r átelepedett, s a

valamikor makulátlan fehér törzs piszkosszürk évé vált. Mik özben

fokozatosan gyorsulva eltávolodott a hajótól, és k ülső manipulátorai



146

szabályosan visszahajoltak, ovális megfigyelőablaka óriási üres szemk ént

bámult az űrbe, igazán nem lehetett r áfogni, hogy az emberiség megnyer ő

k ülsejű k övete volna. Ám ez határozottan előnyére vált; az alázatos

k üldötteket szívesebben fogadják, és kicsinységével, lassú haladásával

talán még ink á bb kifejezi bék és szándékait. Voltak, akik azt javasolták,

tárt karokkal kellene k özelednie a Nagy Testvérhez; de az ötletet gyorsan

elvetették, mert szinte kivétel nélk ül egyetértettek abban, hogy ha

őfelé jük k özeledne a Nyina kinyú jtott gé pkarmaival, ész nélk ül

menek ülnének előle.

K ényelmes k étórai utazás után a Nyina megállt a hatalmas

der ékszögű lap egyik sark ától száz méterre. Maga a forma ilyen k özelr ől

már elvesztette az értelmét; a tévékamer ák ak ár egy meghatározatlan

nagyságú, fekete tetraéder csúcsár ól is lenézhettek volna. A fedélzeti

műszerek sem radioaktivitást, sem mágneses mező jelenlétét nem

mutatták; a Nagy Testvér a világon semmit sem bocsátott ki, kivéve a

napf ény eg'y kis töredék ét, melyet méltóztatott visszaverni.

Ötpercnyi várakozás után – ezt amolyan üdvözlésnek szánta, mintha

azt mondaná: “Hello, megjöttem!” – a Nyina megindult a legkisebb lap

átmér ő je mentén, majd át a nagyobbra, végül a legnagyobbra, mindvégig

tartva a k ör ülbelül ötvenméteres távolságot, noha időnk ént öt méterre is

megk özelítette a hasá bot. De bármekkora volt is k öztük a távolság, a

Nagy Testvér mindvégig ugyanaz maradt – sima és egyenletes. Még

kor ántsem ért véget a k üldetés, de már unalmassá vált, és a nézők

lassank ént mindk ét hajón visszatértek egyé b teendőikhez, és csak



147

időnk ént vetettek egy-egy pillantást a monitorokra.

– Na tessék! – szólalt meg végül Walter Curnow, amikor a Nyina

visszatért kiindulási pontjára. – Életünk végéig folytathatnánk ezt,

mégsem tudnánk meg r óla semmi tö bbet. Mit csináljak a Nyinával,

hozzam vissza?

– Ne – felelte Vaszilij a Leonov fedélzetér ől. – Van egy javaslatom.

Vigye a Nyinát pontosan a nagy lap közepére. Állítsa meg, mondjuk száz

méter távolságban. A radart pedig állítsa be maximális pontosságra.

– Nem gond, mindössze elker ülhetetlen lesz némi tová bbi elmozdulás.

De mi az értelme?

– Eszembe jut egy k ísérlet, amit az Akadémián az asztronómiai ór ákon

végeztünk: egy végtelen sima lap gravitációs vonzásár ól van szó.

Sohasem hittem volna, hogy egyszer alkalmam lesz a valóságban is

kipr ó bálni. Ha néhány ór án keresztül figyelemmel k ísérhetem a Nyina

mozgását, talán kiszámíthatom a Zagadka tömegét. Ha egyáltalán van

neki. Mert már kezdem azt hinni, hogy való já ban nincs is ott semmi.

– Ezt k önnyen eldönthetjük, mégpedig azonnal. A Nyinának oda kell

mennie, és meg kell érintenie azt a dolgot.

– Már megtette.

– Mit k é pzel?! – k érdezte Curnow méltatlankodva. – Öt méternél

egyszer sem vittem k özelebb!

– A világért sem akarom bír álni a vezetői k é pességeit, ámbár annál

az első saroknál egy kicsit k özel ker ült, ugye? De valahányszor a felszín

k özvetlen k özelé ben bekapcsolja a Nyina hajtóműveit, azzal egyszersmind



148

szelíden kopogtat a Zagadk án.

– Az csak olyan, mint amikor a bolha az elef ánton ugr ál.

– Valószínűleg. Az az igazság, hogy nem tudjuk. De feltételeznünk

kell, hogy így vagy úgy, tud a jelenlétünkr ől, és csak addig visel el

bennünket, amíg nem vagyunk a terhére.

A ki nem mondott k érdés ott lógott a levegő ben. Hogyan há borgathat

bárki is egy k ét kilométer hosszú, fekete hasá bot? És vajon milyen

formá ban k özölné a rosszallását?

25. KIL ÁT ÁS A LAGRANGE-PONTR ÓL

A csillagászat tele van nyugtalanító, de értelmetlen egybeesésekkel. A

legismertebb, hogy a Földr ől nézve a Napnak és a Holdnak látszólag

ugyanakkora az átmér ő je. Ehhez hasonló az a jelenség, amely itt, az L-l

egyensúlyponton látható, ahol a Nagy Testvér végez te kozmikus

k ötéltáncos-mutatványát a Jupiter és az Ió k özött kifeszített, gravitációs

k ötélen. Bolygó és holdja pontosan ugyanolyan méretűnek látszott.

De micsoda méretűnek! Nem az a nyomorult kis f élfoknyi Nap- és

Hold-átmér ő, hanem azoknál negyvenszer nagyobb – a felületüknek

ezerhatszázszorosa. Egyenk ént is f élelemmel és csodálattal töltötték

volna el az embert; de így együtt a látvány egyenesen lenyűgöző volt.

Negyvenk ét ór ánk ént teljes f ázisciklust írtak le: amikor az Ió ú j volt, a

Jupiter teljes, és fordítva. De még akkor is, amikor a Nap elbú jt mögötte,

és a Jupiter csak az é jszakai oldalát mutatta, tévedhetetlenül ott volt –



149

hatalmas, fekete korong takarta el a csillagokat. Feketeségét olykor-olykor

percekig tartó villámok szaggatták szét, melyek a Földnél jóval nagyobb

elektromos viharokból származtak.

Az égbolt túloldalán hatalmas ura felé mindig ugyanazt az arcát

fordítva, lomhán fortyogott az Ió vör ösben és narancsban játszó

tűzkatlanja; vulk ánjai időnk ént sárga fellegeket ok ádtak f öl a magasba,

amelyek aztán sebesen visszahulltak a felszínre. Ak árcsak a Jupiternek, az

Iónak sem voltak f öldrajzilag elk ülönülő tá jai, csak itt minden lassabban

zajlott le. Arca évtizedenk ént formálódott át ú jra meg ú jra, a Jupiter é

viszont egyik napr ól a másikra változott meg.

Ahogy az Ió utolsó negyede felé k özeledett, úgy gyulladt ki a távoli,

apr ó Nap f ényé ben a Jupiter roppant kiterjedésű, kusza sávoktól tark álló

felhőzete. A bolygó arcán néha átúszott magának az Iónak vagy valamely

más, k ülső holdnak az árnyéka; minden egyes fordulatkor feltűnt a Nagy

Vör ös Folt bolygó nagyságú örvénye – ez az évszázadokig vagy talán

évezredekig kavargó hurrik án.

Mik özben a Leonov legénysége e sosem látott csodák f ölött lebegett,

nemzedékekre elegendő kutatási anyagot gyű jtött – ám a jupiteri rendszer

természeti jelenségeinek megfigyelése feladataik fontossági sorrendjé ben

a legutolsók ént szerepelt. Ezen a listán a Nagy Testvér é volt az elsőség;

noha az űrhajókat immár alig öt kilométer választotta el tőle, Tanya még

most sem engedélyezte a k özvetlen összekapcsolást.

– Még várok – mondta –, míg olyan helyzetbe nem ker ülünk, hogy

azonnal eltávolodhassunk tőle. Ülünk és várunk, míg műk ödésbe nem



150

jön az indítószerkezetünk. Akkor majd meglátjuk, mi a k övetkező lé pés.

Igaz, hogy végül a Nyina k ényelmes, ötvenperces zuhanás után

leszállt a Nagy Testvéren. Ennek alapján Vaszilij kiszámíthatta a tárgy

tömegét; meglepően alacsony, mindössze kilencszázötvenezer tonna lett

az eredmény, amely nagyjá ból megfelelt a levegő sűr űségének. Minden

valószínűség szerint belül üres – ennek nyomán számtalan elmélet

született arr ól, hogy mi lehet belül.

De mindennapos, gyakorlati feladatok is akadtak jócsk án, melyek

elterelték a figyelmüket err ől az összehasonlíthatatlanul jelentősebb

k érdésr ől. A Leonovés a Discovery fedélzetén uralkodó napi teendők

munkaidejük kilencven százalék át igénybe vették, noha valamennyi

műveletet sokkal hatékonyabban végezhették el azóta, amióta a k ét

űrhajót egy hajlékony fedélzeti átjár ó k ör ötte össze. Curnow-nak végül

siker ült meggyőznie Tanyát, hogy a Discovery forgódobja nem fog

váratlanul bemar ódni, ennek k övetkezté ben nem té pi darabokra a hajókat,

így aztán szabadon k özlekedhettek egyikből a másikba, mindössze k ét,

légmentes ajtó párt kellett nyitniuk és zárniuk. Nem volt szükség

űrruhákra, no meg az időigényes űrjár ásra – ennek mindenki nagyon

ör ült, kivéve Maxot, aki kifejezetten élvezte a kinttartózkodást és a

sepr űnyélen való mutatványokat.

A személyzet k ét tagja azonban ebből jóformán semmit sem vett

észre: Csandra és Tyernovszkij ekkor már gyakorlatilag a Discoverynélt, s

éjt nappallá téve, látszólag végtelen beszélgetéseket folytatott Hallal.

– Mikor lesztek k észen? – hangzott fel legalá bb egyszer napjá ban a



151

k érdés. De ők nem ígértek semmit; Hal tová bbra is szerencsétlen idióta

maradt.

Aztán, a Nagy Testvérrel való találkozás után egy héttel, Csandra

váratlanul bejelentette:

– K észen vagyunk.

A Discovery fedélzetér ől csupán a k ét orvosnő hiányzott. És ők is

csak azért, mert már nem f értek el; ők a Leonovmonitorain figyeltek.

Floyd közvetlenül Csandra mögött állt, keze egy másodpercre sem

távolodott el attól, amit Curnow megszokott szellemességével zsebben

hordozható óriásölőnek nevezett el. – Hadd figyelmeztessem önöket még

egyszermondta Csandra-, hogy megszólalni tilos! A kiejtésük

megzavarhatja őt; csak én beszélhetek, senki más. Megértették?

Csandra szavai, csak úgy, mint k ülseje, teljes kimer ültségr ől

árulkodtak. Mi tö bb, olyan ellentmondást nem tűr ő hangot használt,

amilyet még sohasem hallottak tőle. Tanya f őnök lehet mindenütt, itt

azonban ő az úr!

A k ényelmes korlátok mentén lehorgonyozó vagy szabadon lebegő

hallgatóság beleegyezően bólintott. Csandra bekapcsolt egy mikrofont, és

lassan, érthetően azt mondta:

– Jó reggelt, Hal!

Egy másodperccel k éső bb Floyd úgy érezte, hogy évek teltek el. Már

nem valami egyszer ű, elektronikus játékszer válaszát hallották. Hal

visszatért.

– Jó reggelt, dr. Csandra!



152

– Alkalmasnak érzed magad r á, hogy ú jból átvedd a munkak ör ödet?

– Természetesen. Tök életesen műk ödők é pes vagyok, és valamennyi

áramk ör öm hibátlan.

– Tehát feltehetek neked néhány k érdést?

– Természetesen.

– Emlékszel az A. E. 3.5-ős antenna ir ányítóegységének elromlására?

– Egyáltalán nem.

Csandra határozott tilalma ellenére a hallgatóság halk án felszisszent.

Mintha lá bujjhegyen lé pkednénk át egy aknamezőn, gondolta Floyd,

mik özben kitapogatta a távkikapcsoló megnyugtató k örvonalait. Ha a

k érdések ebbe az ir ányba haladnak tová bb, és ú jabb pszichikai zavart

váltanak ki Halból, egyetlen másodperc alatt végezhet vele. Tudta, hiszen

tucatnyiszor elpr ó bálta már az egészet. De egy komputer számára egy

másodperc alatt eonok telnek el; ezt a kock ázatot azonban vállalniuk kell.

– Arra sem emlékszel, hogy Dave Bowman vagy Frank Poole kiment

volna, hogy rendbe hozzák az A. E, 35-ős egységet?

– Nem. Ilyesmi nem fordulhatott elő, k ülönben emlékeznék r á. Hol

van Frank és Dave? Kik ezek, az emberek? Egyedül önt ismerem fel,

ámbár hatvanöt százalékra becsülöm annak a valószínűségét, hogy az ön

mögött álló ember dr. Heywood Floyd.

Floyd Csandra parancsa értelmé ben türtőztette magát, és nem

gratulált Halnak. Tíz év után ez a hatvanöt százalékos biztonság való ban

jó eredmény volt. Még emberi mértékkel is.

– Ne aggódj, Hal, k éső bb majd mindent megmagyar ázok.



153

– Eredménnyel ért véget a k üldetés? Tudja, menynyire a szívemen

viseltem.

– A k üldetés lezárult; a programot végrehajtottad. És most, remélem,

megbocsátasz nek ünk, magánbeszélgetést szeretnénk folytatni.

– Természetesen.

Csandra kikapcsolta a f őkonzol hangját és k é pernyő jét. Hal ezzel

süketté és vakk á vált, már ami a hajónak ezt a r észét illette!

– Hát ezt meg mire véljük? – k érdezte Vaszilij Orlov.

– Ez azt jelenti – hangzott Csandra óvatos és pontos válasza –, hogy

attól a pillanattól kezdve, amikor a baj elkezdődött, tör öltem Hal

memóriá ját.

– Óriási feladat lehetett! – ámuldozott Szása. – Hogyan csinálta?

– Attól tartok, a magyar ázat hosszabb időt venne igénybe, mint az

egész művelet.

– Csandra, én értek a számítógé pekhez, noha nem olyan fokon, mint

ön vagy Nyikolaj. A kilencezres sorozat hologr áfiás memóriával

műk ödik, nem? Vagyis nem folyamodhatott egyszer űen kronológiai

törlésekhez. Úgynevezett galandf érget kellett használnia, amelyet

bizonyos szavakra és fogalmakra ir ányított.

– Galandf érget? – hallatszott Katyerina hangja a másik hajór ól. – Azt

hittem, az ilyesmi r ám tartozik, ámbár ör ömmel jelenthetem, hogy a

gazfick ót eddig még csak spirituszban láttam. De hát mir ől beszélnek

tulajdonk é ppen?

– Ez amolyan számítógé pes zsargon, Katyerina. Valaha, igen-igen



154

r égen mágneses szalagot használtak, hosszúk ását, mint a galandf éreg. Ma

már olyan programot is lehet szerkeszteni, amelyet azért tá plálnak be egy

rendszerbe, hogy kif ürk éssze és megsemmisítse, ha úgy tetszik, felfalja, a

kijelölt memóriákat. Vajon hipnózissal nem ugyanezt éri el az embereknél

is?

– Igen, de a dolgot meg is lehet fordítani. Való já ban sohasem felejtünk

el semmit. Legfeljebb azt hisszük.

– A számítógé p nem így műk ödik. Ha azt a parancsot kapja, hogy

valamit felejtsen el, el is felejti. Egyszer űen törlik az információt.

– Ezek szerint Hal egyáltalán nem emlékszik az ő... helytelen

viselkedésére?

– Nem vagyok benne száz százalékig biztos – felelte Csandra. –

Előfordulhat, hogy néhány emlék é ppen úton volt egyik helyr ől a

másikra, amikor a... galandf éreg kutatott utána. De ez eléggé

valószínűtlen.

– Csodálatos – törte meg Tanya a csendet, melyben valamennyien

tö prengtek. – De a legfontosabb k érdés mégiscsak az, hogy vajon a

jövő ben meg lehet-e bízni benne.

Mielőtt Csandra válaszolhatott volna, Floyd megelőzte:

– Ugyanazoknak a k ör ülményeknek az egybeesése nem fordulhat elő

még egyszer. Ezt megígérhetem önöknek. Nagyon nehéz elmagyar ázni

egy számítógé pnek, mi is az az államtitok, és ez okozta az egész

szerencsétlenséget.

– Ugyanez a helyzet az emberekkel is – morogta Curnow, de nem



155

bánta, hogy meghallják.

– Remélem, igaza lesz – mondta Tanya kevés meggyőződéssel. – Mi a

k övetkező lé pés, Csandra?

– Tö bb látványossággal nem szolgálhatok, meglehetősen

hosszadalmas és unalmas feladat áll előttünk. Be kell programoznunk,

hogy megkezdje a Jupiter elhagyásához vezető folyamatot, és hogy

hazavigye a Discoveryt. Három évvel azután, hogy mi visszatértünk nagy

sebességű r ö ppályánkon.

26. PR ÓBAIDŐ

Címzett: Victor Millson, az Országos Űrhajózási Tanács elnöke,

Washington

Feladó: Heywood Floyd, az Egyesült Államok űrhajó jának, a

Discoverynek a fedélzetér ől

Tárgy: A Hal 9000 nevű fedélzeti számítógé p hibás műk ödése

Besorolás: TITKOS

Dr. Csandra Segarampillai (az alá bbiakban dr. Cs.) befejezte Hal

előzetes átvizsgálását. Helyrehozta a hibás egységeket, és a tapasztalatok

szerint a számítógé p kifogástalanul műk ödik. Dr. Cs. és dr. Tyernovszkij

hamarosan előterjesztik jelentésüket, melyben beszámolnak dr. Cs.

tevékenységének r észleteir ől, valamint az általa levont

k övetkeztetésekr ől.

Ön arra k ért, hogy a fentieket hétk öznapi nyelven összegezzem a



156

Tanács számára, k ülönös tekintettel az ú j tagokra, akik nem ismerik az

események hátter ét.. Őszintén szólva nem egészen érzem magam

alkalmasnak a feladatra; mint tudja, nem vagyok számítógé pspecialista.

Mindenesetre megteszem, ami tőlem telik.

A problémát nyilvánvalóan az a konfliktus okozta, amely Hal

alapinstrukciói és a biztonsági k övetelmények k özött állt fenn. A TMA-1

létezését kifejezetten elnöki utasításra államtitoknak tekintették. Csak

azokat informálták, akiknek feltétlenül tudniuk kellett r óla.

A Discovery jupiteri k üldetése már előrehaladott szervezési

szakaszban volt, amikor a TMA-1-et feltárták, és jelzését az

óriásbolygóra k üldte. Minthogy a kezdőlegénység (Bowman és Poole)

feladata kimer ült abban, hogy az űrhajót rendeltetési helyére vigye, a

döntés értelmé ben nem tá jékoztatták őket az ú j célr ól. A kutatócsoportot

(Kaminski, Hunter, Whitehead) k ülön erre a feladatra k é pezték ki, és már

az utazás megkezdése előtt felf üggesztették életműk ödésüket, ezzel is

csökkenteni akarván a véletlen vagy egyé b kiszivárgás veszélyét, és a

lehető legmagasabb fokra emelni a biztonságot.

Szeretném emlékezeté be idézni, hogy már akkor (NÜT 342)

(SZIGOR ÚAN TITKOS, 2001. á prilis 30-i memorandumomban)

k özöltem jó néhány ellenvetésemet e politik ával szemben. Magasabb

szinten azonban elutasították.

Minthogy Hal emberi együttműk ödés nélk ül is k é pes volt a hajó

műk ödtetésére, döntés született arr ól is, hogy ak ár önállóan is

végrehajtsa a k üldetését abban az esetben, ha a legénység akadályoztatva



157

van, vagy életét veszti. Őt tehát maradéktalanul tá jékoztatták

feladatair ól, de mindebből semmit sem árulhatott el Bowmannek vagy

Poole-nak.

Ez a helyzet ütk özött azzal a céllal, amelyre Halt tervezték: az

információk pontos, torzítás- és titkolózásmentes feltár ásával.

K övetkezésk é ppen Halban a mi fogalmaink szerint egyfajta pszichkai

zavar – még pontosabban szkizofr énia – alakult ki. Dr. Cs. arr ól

tá jékoztatott, hogy Hal – a megfelelő szakkifejezéssel élve –

Hofstadter-Moebius hurok csapdá já ba esett: ez k étségk ívül ritka k órnak

számít az önálló célkereső programokkal ellátott, fejlett számítógé pek

k özött. Dr. Cs. azt javasolja, hogy tová bbi információk ért egyenesen

Hofstadter professzorhoz forduljanak.

Egyszer űen arr ól van szó (ha jól értettem dr. Cs. magyar ázatát), hogy

Hal megoldhatatlan dilemma előtt találta magát, amely paranoiás

tüneteket váltott ki belőle, méghozzá a teljesítményét figyelő, f öldi

szolgálat ellen. K övetkezésk é ppen megpr ó bálta az Ir ányító K özponttal

val ó r ádiókapcsolatot megszak ítani, először úgy, hogy nem létező hibát

jelzett az A. E. 35-ös antennaegységben.

Ez nem csupán azt jelentette, hogy hazudott – ami nyilván még csak

súlyosbította pszichikai zavar át –, hanem r áadásul ellentétbe ker ült a

legénységgel is. Alighanem (természetesen nem tudjuk, csak sejtjük) úgy

döntött, a helyzet csak azzal nyer megoldást, ha megsemmisíti emberi

kollégáit – amit már-már siker ült is elérnie. Pusztán a tárgyilagosság

kedvéért teszem hozzá, hogy rendk ívül érdekes lett volna megfigyelni, mi



158

történik, ha végül is egyedül folytatja a missziót, emberi “ beavatkozás”

nélk ül.

Gyakorlatilag ennyit tudtam meg dr. Cs.-től; nem szeretném tová bbi

k érdezősk ödéssel há borgatni, minthogy így is a végső kimer ültség

határ án van. Ettől eltekintve azonban határozottan az az érzésem (k érem,

tekintse ezt abszolút bizalmas k özlésnek), hogy dr. Cs. nem mindig olyan

segítők ész, mint amilyennek lennie kellene. Mintha mindenáron

védelmé be akarná venni Halt, és ez határozottan megnehezíti a téma

megvitatását. Még. dr. Tyernovszkij is, akitől egy kicsit tö bb önállóságot

vártunk, gyakran osztozni látszik dr. Cs. nézeteiben.

Mindenesetre csak egy igazán fontos k érdés létezik: vajon a jövő ben

megbízhatunk-e Halban? Dr. Cs.-nek természetesen nincsenek k étségei

efelől. Állítja, hogy a kikapcsoláshoz vezető traumatikus események

valamennyi emlék ét kitör ölte a számítógé pből. Tagadja, hogy Halban

felmer ülhetne bármilyen, az emberi bűntudatra halványan is emlékeztető

érzés.

Mindenesetre lehetetlennek látszik, hogy az eredeti problémát okozó

helyzet még egyszer előfordulhasson. Annak ellenére, hogy Hal

viselkedésé ben számos furcsaság akad, ezek egyike sem olyan

természetű, ami nyugtalanságra adhat okot; ezek legf öljebb bosszantó, sőt

mulattató apr óságok. Mint tudja – de dr. Cs. nem! – , megtettem azokat a

lé péseket, amelyek végső soron a teljes ellenőrzést a kezünkbe adják.

Összegezve: Hal 9000 rehabilitáció ja kielégítő módon halad előre.

Még azt is megkock áztatom, hogy immár a pr ó baidejét tölti.



159

K íváncsi vagyok, vajon ő tud-e r óla.

27. K ÖZJ ÁTÉK: VALLOM ÁSOK

Az emberi szellem meglepő alkalmazkodásra k é pes; egy idő után

még a hihetetlen is megszokottá válik. A Leonov személyzete teljesen

kikapcsolta a k örnyezetet – talán azzal az öntudatlan szándékkal, hogy

megőrizze értelme é pségét.

Ilyen alkalmakkor dr. Heywood Floydban nemegyszer felvetődött a

gondolat, hogy Walter Curnow túlzott mértékben igyekszik a társaság

k özé ppontjává, szinte leik évé válni. És noha ő idézte elő azt, amit Szása

Kovaljov k éső bb a “vallomások epizódja” néven emlegetett, bizonyára

semmi ilyesmi nem állt szándék á ban. Magától kezdődött az egész,

amikor hangot adott annak az általános elégedetlenségnek, amelyet a

vízvezetékrendszer és a súlytalanság k ínos összef üggései okoztak.

– Ha teljesülhetne egyetlen k ívánságom – fakadt ki az aznapi 6 órai

Szovjeten –, azt k ívánnám, bárcsak beleülhetnék egy k ád finom,

fenyőillatú habf ürdő be, úgy, hogy csak az orrom dugnám ki a vízből.

Amikor elhalt a helyeslő mormogás, és elhalkultak a vágyódó sóhajok,

Katyerina Rugyenko vette f öl az eldobott kesztyűt.

– Hogy maga milyen pompásan dekadens, Walter – mosolygott r á

kedélyes rosszallással. – Úgy beszél, mint egy r ómai császár. Ha én

lehetnék most a Földön, valami sokkal aktívabb dolgot szeretnék.

– Mint például?



160

– Hmm... A múltba is vissza lehet menni?

– Ahogy tetszik.

– Amikor kislány voltam, a vak ációkat egy kolhozban töltöttem

Gr úziá ban. Ott láttam egy gyönyör ű, arabs csődört, amit a helybéli

feketepiacon szerzett pénzé ből vásárolt az igazgató. Vén csirkefogó volt,

de én szerettem – és rendszerint megengedte, hogy Alekszandr hátán

végiggaloppozzam a vidéket. Meg is halhattam volna, de ez az emlék

jobban visszahozza számomra a Földet, mint ak ármi más.

Mélázó csend k övetkezett, melyet ismét Curnow tört meg:

– Van még önk ént jelentkező?

Valamennyien annyira elmer ültek emlékeikben, hogy a játék ak ár

véget is érhetett volna itt, ha Makszim Brajlovszkij nem veszi f öl az

elejtett fonalat.

– Én a búvárkodást szerettem, ez volt a kedvenc szórakozásom, ha

időt szak íthattam r á: és boldog voltam, amiért űrhajós kik é pzésem sor án

is gyakorolhattam. Lemer ülhettem a Csendes-óceán korallzátonyai k özött,

a Nagy-korallzátonynál, a Vör ös-tengerben – a korallszirtek a világ

leggyönyör ű bb helyei. Mégis egészen más vidék az, ami a legélénkebben

él az emlékezetemben: az egyik japán tengerihínár-erdő. Olyan volt, ak ár

egy víz alatti katedr ális, ahogy a hatalmas,levelek k özött ferdén beesett a

napsugár. Titokzatos... var ázslatos. Egyszer jártam ott; most már talán

nem is lenne olyan, mint akkor. De azért szeretném még egyszer látni.

– Nagyszer ű! – mondta Walter, aki rendszerint önk ént vállalta magára

a ceremóniamester szerepét. – Ki a k övetkező?



161

– Én gyors válasszal szolgálhatok – mondta Tanya Orlova. – A Bolsoj

Színház: A hattyúk tava. Vaszilij azonban nem fog csatlakozni hozzám. Ő

utálja a balettet.

– Akkor már ketten vagyunk. De ha már itt tartunk, maga mit

választana, Vaszilij?

– Én is a mélytengeri mer ülést mondtam volna, de Max megelőzött.

Ezért ink á bb az ellenkező ir ányt választom – a vitorlázórepülést. Úszik

az ember a felhők k özött egy nyári napon, tök életes csendben. Hát, nem

égészen tök életes, a szárny f ölötti légáramlás zajos is tud lenni,

k ülönösen, ha az ember bedől. Ilyenkor szeretem igazán a Földet; ak ár

egy madár.

– Zsenya?

– Egyszer ű. Síelés a Pamírban. Szeretem a havat.

– És maga, Csandra?

A légk ör érezhetően megváltozott, amint Walter feltette a k érdést.

Ennyi idő után Csandra még mindig idegen volt – tök életesen udvarias,

még szívélyes is, de emberileg sohasem tárta f öl magát.

– Amikor kisfiú voltam – kezdte lassan –, a nagyapám elvitt egy

zar ándok úira, Varanasziba, Benareszbe. Ha sohasem jártak ott, sajnos nem

érthetik meg. Számomra – ,és még manapság is sok indiainak,

ak ármilyen vallást k övessenek is – ez a világ k özepe. Egy napon még

visszamegyek oda.

– És maga, Nyikolaj?

– Nos, már beszéltünk a tengerr ől és az égr ől. Én összekapcsolom a



162

kettőt: a kedvenc sportom a széllovaglás volt. Attól f élek, most már túl

öreg Vagyok hozzá, de azért szívesen megpr ó bálnám még.

– Utoljára rajtad a sor, Woody. Te mit választanál? Floyd kezdettől

fogva ezen tö prengett; de ak árcsak a tö bbiek, ő maga is meglepődött a

spontán válaszán.

– Én nem bánom, ak árhol vagyok is a Földön, amíg velem van a

kisfiam.

Ezek után már nem volt mit mondani. Az ülés véget ért.

28. CSALÓD ÁS

–... Ismered a jelentések szakmai r észeit, Dimitrij, meg fogod hát

érteni a csalódásunkat. Összes k ísérletünkből és mér éseinkből a világon

semmi ú jat nem tudtunk meg. Zagadkaott terpeszkedik, félig betöltve az

eget, és egyáltalán nem vesz rólunk tudomást.

De hát nem lehet teljesen passzív – nem elhagyatott űrobjektum.

Vaszilij kijelentette, hogy ahhoz is kell valamilyen pozitív cselekvés, hogy

valami megmaradhasson ezen a bizonytalan egyensúlyponton. K ülönben

r éges-r ég elsodr ódott volna, é ppen úgy, ahogy a Discovery, és

elő bb-utó bb belezuhant volna az Ió ba.

Vagyis mitévők legyünk most? Nukleáris robbanószert, ugyebár, nem

hozhattunk magunkkal, k ülönben megsértenénk a 2008-as

ENSZ-határozat harmadik paragrafusát. Ne f élj, csak viccelek!

Nos, hogy végre felszabadultunk a legnagyobb nyomás alól, és



163

hetekig még szó sincs a hazafelé indulásr ól, határozottan er őt vett rajtunk

az unalom és a csalódottság. Ne nevess ki – el tudom k é pzelni, hogyan

hangzik ez a te f ülednek odalent, Moszkvá ban. Hogyan unatkozhat itt egy

értelmes ember, amikor olyan csodák veszik k ör ül, amilyet emberi szem

még sohasem látott?

Pedig k étségtelenül így áll a helyzet. A hangulat már nem a r égi.

Egészen mostanáig valamennyien felhá bor ítóan egészségesek voltunk.

Most szinte mindenki náthával, gyomorrontással k üszk ödik, vagy

gyógyíthatatlan horzsolást szerzett be, melyen nem segítenek Katyerina

tablettái és hintő porai. Már f öl is adta, legf öljebb néha átkozódik

miattunk.

Szása pr ó bál felvidítani bennünket a hirdetőtá blára kiakasztott

k özleményeivel. Kedvenc témá ja: IRTSUK KI AZ ANGROSZ

NYELVET! És ezután mindk ét nyelven felsorolja azokat a szörnyű

hibákat, amelyeket állítólag tőlünk hallott. Ha hazamegyünk,

valamennyiünkre r á fog f érni egy kis nyelvi fertőtlenítés; tö bbször

rajtakaptam már honfitársaidat, hogy angolul fecsegtek egymás k özött, és

észre sem vették, és csak a nehéz szavakat mondták anyanyelvünk ön.

Előfordult, hogy magam is oroszul szóltam Walter Curnow-hoz, és hosszú

percekig egyik ünk se vette észre.

A minap még egy szabálytalanság is előfordult, aminek alapján k é pet

alkothatsz valamelyest a szellemi állapotunkr ól. Az é jszaka kellős

k özepén egyszer csak megszólalt a tűzriasztó berendezés az egyik

f üstdetektorjelzése alapján.



164

Nos, kider ült, hogy Csandra a hajóra csempészett néhány szivart, és

tová bb már nem bírt ellenállni a k ísértésnek. A vécé ben dohányzótt,

ak ár egy bűntudatos iskolás fiú.

Persze szörnyen zavarba jött; a kezdeti pánik után mindenkit szinte

hisztérikus jókedv ker ített hatalmá ba. Ismered, milyen az, amikor egy

teljesen k özönséges tr éf álkozás, mely a k ívülállók számára semmit sem

jelent, hatalmá ba ker ít egyé bk ént értelmes embereket, és elemi er ővel tör

ki belőlük a r öhögés. Ezután még napokig elég volt annyi, ha valaki úgy

tett, mintha meg akarná gyú jtani a szivarját, máris mindenki gurult a

nevetéstől.

És ami még nevetségesebb, egyik ünk sem tör ődött volna vele, ha

Csandra egyszer űen bemegy az egyik légkamr á ba, vagy kikapcsolja a

f üstdetektort. De ő szégyellte beismerni, hogy ilyen emberi gyengeséggel

k üszk ödik; most aztán, ha lehet, még tö bb időt tölt Hallal.

Floyd lenyomta a SZÜ NET feliratú gombot, és abbahagyta a felvételt.

Mégsem tisztességes dolog, hogy így gúnyolódik Csandr ával, noha nem

először fogja el a k ísértés. Az elmúlt néhány hét alatt sok, személyes

jellegű, csí pős megjegyzés hangzott el a hajón, de még veszekedés is

adódott, természetesen semmiségeken. Na és az ő viselkedése? Vajon

eddig mindig kiállta a kritik át?

Még most sem volt biztos benne, hogy igaza volt-e Curnow-val

szemben. Noha sejtette, hogy igazán sohasem fogja megszeretni a testes

mérnök öt, nagy hangja ezután sem fog neki sok ör ömet szerezni, mégis,

valahogy egyre elviselhető bbnek érezte, szinte már valamif éle



165

tiszteletteljes csodálatot is érzett ir ánta. Az oroszok imádták, legink á bb

azért, mert úgy tudta előadni kedvenc dalaikat, például a V ár r ánk a

sí kságot, hogy szinte k önnyekre fakadtak tőle. Egy ízben Floydnak

egyenesen olyan érzése támadt, mintha ez az imádat kissé túl is lőne a

célon.

– Walter – kezdett bele óvatosan. – Bizonyára nem r ám tartozik, de

szeretnék megbeszélni veled egy magántermészetű dolgot.

– Ha valaki azzal kezdi, hogy a dolog nem r á tartozik, rendszerint

igazat mond. Mi a baj?

– Hogy őszinte legyek, a Maxszal való viselkedésedr ől van szó.

Fagyos csend támadt, mik özben Floyd elmélyülten vizsgálgatta a

szemk özti fal gyatra mázolását. Aztán Curnow halk, de k érlelhetetlen

hangon így válaszolt:

– Határozottan az volt az érzésem, hogy a fiú elmúlt tizennyolc éves.

– Ne k ödösíts! És az igazat megvallva, nem is Max miatt aggódom.

Zsenyár ól van szó. Curnow-nak tátva maradt a szá ja a megdö bbenéstől.

– Zsenyár ól? Mi k öze neki ehhez?

– Értelmes ember létedre gyakran szörnyen figyelmetlen, hogy ne

mondjam, értetlen vagy. Nyilván észrevetted, hogy a lány szerelmes

Maxba. Nem láttad, hogyan néz r ád, amikor átöleled a vállát?

Floyd el sem tudta volna k é pzelni, hogy Curnow zavarba tud jönni, de

úgy látszott, ezúttal találva érzi magát.

– Zsenya? Azt hittem, a tö bbiek csak tr éf álkoznak vele. Olyan csöndes,

mint egy kisegér. K ülönben is, a maga módján mindenki szereti Maxot,



166

még Nagy Katalin is. De hát... hm... talán óvatosabbnak kellene lennem.

Legalá bbis ha Zsenya a k özelben van.

Ú jabb csend k övetkezett, míg a kedélyek lassan le csillapodtak. Majd

Curnow – aki nyilván meg akarta mutatni, hogy nem maradt benne

semmif éle rossz érzés – úgy szólalt meg, mintha csak társalognának:

– Tudod, gyakran elgondolkodom Zsenyár ól. A plasztikai sebész

csodásán rendbe hozta az arcát, de mindent még ő sem tudott eltüntetni.

A bőre túl feszes, és azt hiszem, sohasem láttam még úgy igazán nevetni.

Talán ezért nem szeretek r ánézni – feltételeztél volna r ólam ilyen

esztétikai érzékenységet, Heywood?

Ez a kissé hivatalos Heywood megszólítás ink á bb csak amolyan

jóindulatú szurk álódás volt, és Floyd el is eresztette a f üle mellett.

– A k íváncsiságodat, legalá bbis r észben, kielégíthetem,

Washingtonnak végre siker ült kinyomoznia. Úgy tűnik, a lány egy légi

katasztr ófa áldozata volt, de szerencsésen kigyógyult az égési sebeiből.

– Szegény lány. Meglep, hogy f ölengedték az űrbe, de nyilván ő volt

az egyetlen k é pzett ember, aki Irina kiesése után szó ba jöhetett. Sajnálom

szegényt; rettenetes lelki sokk érhette, nem beszélve a sér üléseir ől.

– Ebben biztos vagyok; de szemmel láthatóan teljesen magához tért.

A teljes igazságot nem árulod el – gondolta Floyd –, és nem is fogod

soha. Azóta, hogy a Jupiter felé k özeledve összetalálkoztak, titkos kapocs

f űzte össze őket, nem szerelem volt ez, hanem valamif éle gyöngédség,

amely gyakran tartósabb a szerelemnél.

És ekkor váratlanul úgy érezte, hálával tartozik Curnow-nak; a



167

másikat valószínűleg meglepte Zsenya ir ánt érzett aggodalma, de eszé be

se jutott, hogy ezt a saját védelmére kihasználja.

És ha ezt tette volna, vajon tisztességtelenül cselekszik? Most, hogy a

beszélgetés óta tö bb nap is eltelt már, Floyd maga sem tudta, mire vélje a

saját inditékait. Ami azt illeti, Curnow megtartotta az ígéretét: mi tö bb, ha

valaki nem tudja az ellenkező jét, azt k é pzelhette volna, hogy szándékosan

nem vesz tudomást Maxr ól – legalá bbis akkor, ha Zsenya a k özelben van.

A lányhoz pedig sokkal kedvesebb volt; még az is előfordult, hogy

megnevettette.

A beavatkozás tehát hasznosnak bizonyult, bármi volt is az indítéka.

Még akkor is – gondolta néha Floyd szomork ásán –, ha csupán arr ól a

titkos vágyr ól van szó, amelyet a normális, önmagával szemben

becsületes homo- vagy heteroszexuális lény érez az egymásnak szemmel

láthatóan megfelelő, vidám biszexuálisok láttán.

Ujja tétován indult a billentyű felé, de már nem volt k é pes ott

folytatni, ahol abbahagyta. Nem tudott másra gondolni, mint otthonára és

családjára. Behunyta a szemét, és felidézte magá ban Christopher

születésnapi ünnepségének csúcspontját – alig huszonnégy ór á ja, de tőle

csaknem egymilliárd kilométerre a gyerek elf ú jta a torta három

gyertyá ját. Olyan sokszor lejátszotta már a videót, hogy szinte maga előtt

látta a jelenetet másodpercr ől másodpercre.

És vajon Caroline hányszor játszotta le Chrisnek az ő üzeneteit, hogy

a fiú el ne felejtse az apját – vagy lehet, hogy úgy néz majd r á, mint egy

idegenre, ha egy ú jabb születésnap elmúltával viszontlátja? Szinte f élve



168

tette f öl magának a k érdést.

Mégsem hibáztathatja Caroline-t. Az ő számára mindössze néhány

hét, és ú jra találkoznak. De az assszony tö bb mint k ét évet öregszik,

mialatt ő álomtalan álomban utazik a világok k özött. Ak ármilyen

átmeneti is, mégiscsak hosszú idő az egy fiatal szalmaözvegynek.

“Vajon én is kezdek belebetegedni, mint a tö bbiek? – gondolta Floyd;

ritk án fogta el ennyire a csalódás, már-már a kudarc érzése. – Meglehet,

hogy elvesztem a családomat, mialatt értelmetlenül vágtatok át időn és

téren. Mert nem értem el semmit: még ha elérem is a célomat, az csak a

teljes sötétség üres, áthatolhatatlan fala lesz.”

És mégis – Dávid Bowman akkor r égen így kiáltott fel: “Istenem! Tele

van csillagokkal!”

29. FELVILLAN ÁS

Szása legú jabb kiáltványa így szólt:

8-AS SZÁMÚ ANGROSZ K ÖZLEMÉNY

T árgy: Elvt árs (továris)Amerikai vendégeink figyelmébe:

Őszintén szólva, cimbor ák, nem emlékszem, mikor szólítottak így

legutó bb. Ez a megszólítás egy 21. századi oroszban a Patyomkin cirk áló

k é pét idézi felilyenkor szinte látja maga előtt a vászonsapk ákat és a

vör ös zászlókat, és persze Vlagyimir Iljicset, amint a vagonlé pcsőkr ől

szónokol a munk ásokhoz.

Kisgyerek korom óta a bratyec vagy a druzsok megszólítást használjuk



169

– k érem, lehet választani!

Üdvözlettel:

Kamer ád Kovaljov

Floyd még akkor is a k özleményen kuncogott, amikor Vaszilij Orlov,

útban a parancsnoki híd felé, átlebegett a társalgó- és

megfigyelőfedélzeten.

– Mindig meglep, továris, hogy Szásának egyé bre is jut ideje a

technika és a fizika mellett. Folyton olyan versekből és színdarabokból

idéz, melyeket nem is ismerek, és jobban beszél angolul – nos, mint ak ár

Walter.

– É ppen mert átkapcsolt a természettudományokra, lett Szása – hogy

is szokták mondani? – a család fekete bár ánya. Az apja az angol nyelv

professzora Novoszibirszkben. Otthon csak hétf őtől szerdáig beszélhettek

oroszul; csütörtöktől szombatig angolul folyt a társalgás.

– És vasárnap?

– Ó, egyik héten franciául, másik héten németül.

– Most már értem, mit jelent az, hogy nyekulturnij; mintha r ám

szabták volna. És vajon Szása bánja-e, hogy... elpártolt a családi

hagyománytól? Ugyan miért akart é ppen műszaki lenni ezzel a családi

háttérrel?

– É t t ű , EmiélLátja, én is tudok Shakespeare-től idézni – bozse moj!-

hát ez mi volt?

Floydnak nem volt szerencsé je; háttal lebegett a megfigyelőablaknak,

és semmit sem vett észre. Amikor néhány másodperccel k éső bb



170

megfordult, nem látott egyebet, mint amit ideérkezésünk óta mindig: a

Jupiter óriási tányérját kettészelő Nagy Testvér k é pét.

Vaszilij számára azonban egy ör ökk é emlékezetes pillanatig azok az

éles k örvonalak valami teljesen más, teljesen lehetetlen k é pet tártak fel.

Mintha hirtelen ablakot nyitnának egy másik világegyetemre.

A látvány egy másodpercig sem tartott, szeme önk éntelen

rebbenésével szertefoszlott az egész. Nem is csillagokat, hanem napokat

látott, mintha egy galaxis zsúfolt k özepe vagy egy gömbhalmaz magja

tárult volna fel előtte. Vaszilij Orlov abban a pillanatban ör ökre hűtlen lett

a f öldi egekhez, melyeket attól kezdve elviselhetetlenül üresnek érzett.

Még a fenséges Oriont és a f ényes Skorpiót is legf öljebb alig

észrevehető, halvány szikr ának látta, melyek azt sem érdemlik meg, hogy

az ember pillantásra méltassa őket.

Mire ismét kinyitotta a szemét, a látvány semmivé foszlott. Nem –

nem egészen. Az ú jra bezáruló é ben négyszög kellős k özepén még akkor

is ott f énylett egy halvány csillag.

De a csillag nem mozdul el azalatt, míg az ember nézi. Orlov pislantott

egyet, hogy tisztá bban lásson k önnybe lá badt szemével. Igen, a mozgás

valóságos volt. Nem k é pzelődött.

Meteor lenne? A feltételezés már magá ban jelzi, milyen sokkos

állapotban lehetett Vaszilij Orlov vezető tudós, hiszen beletelt néhány

másodpercbe, mire eszé be jutott, hogy meteorok léte nem k é pzelhető el a

légüres térben.

A csillag hirtelen f énysugárr á nyúlt, és néhány szívdobbanásnyi idő



171

alatt eltűnt a Jupiter mögött. Addigra Vaszilij is visszanyerte az

önuralmát, és ismét a r égi, hűvös, szenvtelen megfigyelővé vált.

Megk özelítő pontossággal f öl is mérte már a tárgy pályagörbé jét.

Semmi k étség: egyenesen a Föld felé tart.

V. A CSILLAGOK GYERMEKE

30. HAZATÉR ÉS

Mintha álomból é bredt volna – vagy ink á bb egy álombéli álomból. A

csillagkapu visszavitte az emberek világá ba, de ő már nem volt ember.

Mennyi idő telhetett el azóta, hogy elment? Egy egész élet... nem, k ét

élet; egy előre, egy pedig visszafelé.

Dávid Bowman, az Egyesült Államok Discovery nevű űrhajó jának

parancsnoka és utolsó életben maradottja gigantikus csapdá ba esett,

melyet hárommillió évvel ezelőtt állítottak fel azzal a szándékkal, hogy

csak a megfelelő idő ben s a kellő ösztönzésre lé pjen műk ödésbe.

Belezuhant, és rajta keresztül egyenesen egy másik világegyetembe, és

olyan csodákban volt r észé, melyek k özül néhányat már értett, de

akadtak olyanok is, melyeket talán sohasem tud felfogni.

Végtelen f ényfolyosókon suhant át egyre nagyobb sebességgel,

mígnem elhagyta magát a f ényt is. Tudta, hogy ez lehetetlen; de most már

azt is tudta, hogyan lehetséges mégis. Hiszen Einstein is megmondta

világosan: az Úristen megmagyar ázhatatlan, de sohasem rosszindulatú.



172

Útja egy kozmikus átszállóhelyen – a galaxisok Nagy K özponti

Állomásán – vezetett keresztül, és ismeretlen er őktől védve bukkant fel

egy óriási vör ös csillag felszíne k özelé ben.

Itt szemtanú ja lehetett annak a paradoxonnak, amikor a Napon van

napkelte; a haldokló nap egére f ölkapaszkodott f ényes, fehér törpetársa –

perzselő f énye nyomán megindult az alanti tűzhullámok dagálya.

Még akkor sem érzett f élelmet, legf öljebb csak ámult, amikor

űrkompja egyenesen ebbe a pokoltűzbe vitte...

... hogy végre érthetetlen módon megérkezzen egy gyönyör űen

berendezett szállodai lakosztályba, amelyben semmi sem volt, amit r égtől

fogva ne ismert volna. Persze, legtö bbje egyszer ű utánzat: a

k önyvespolcokon lévő k önyvek, a zabpelyhes dobozok és a jégtartó ban

elhelyezett konzervsör ök – noha márk ás feliratok díszelegtek rajtuk –

valamennyi ugyanazt a kenyérszer ű anyagot tartalmazta, az íze azonban

semmit sem mondott neki.

Hamar r á jött, hogy egy kozmikus állatkertszer űség lak ó ja lett, ketrecét

gondosan, r égi televíziós programok alapján rendezték be. Azon tűnődött,

mikor és milyen fizikai formá ban jelennek meg gondozói.

Micsoda ostoba elk é pzelés volt ez! Most már tudta, ugyanolyan ez,

mintha valaki a szelet ajsarná látni, vagy arra k íváncsi, milyen a tűz igazi

alakja.

Lassan hatalmá ba ker ítette a testi és lelki kimer ültség. David Bowman,

még egyszer utoljára, elaludt.

K ülönös alvás volt ez, hiszen nem vesztette el teljesen az öntudatát.



173

Mint mikor a k öd átk úszik az erdőn, valami belopódzott az agyá ba.

É ppen hogy csak érezte, k ülönben a k ör ülötte tomboló tűzben azonnal és

maradéktalanul megsemmisült volna. Sem reményt, sem f élelmet nem

érzett, míg tartott a szenvtelen f ürk észés.

A hosszú alvás alatt néha úgy érezte, é bren van. Évek teltek el;

tük örben nézte magát, s csak nagy sok ára ismerte fel a r áncos arcban

önnön k é pmását. Teste sebesen száguldott saját megsemmisülése felé, a

biológiai óra mutatói őr ült forgásban k özeledtek az é jf él felé, melyet

sohasem fognak elérni. Mert a végső pillanatban megtorpant és

visszafordult az Idő.

Letapogatták az emlékezete forr ásait: megszabott sorrendben élte át

saját múltját, és gyermekkora felé haladva, fokozatosan kiszívták minden

tudását és tapasztalatát. Mégsem veszett el semmi: mindent, ami valaha ő

volt, életének minden egyes percé ben, most már egy biztosabb tudás

őrzött. Noha az egyik David Bowman nem létezett, a másik, túljutva az

anyag k ötésein, halhatatlanná vált.

Istenmagzat volt immár, de még nem jött el az ideje, hogy

megszülessen. Egy ör ökk évalóságig lebegett a semmiben, emlékezvén

arra, aki egykor volt, de nem tudva, hogy mi lett belőle. Ez még csak az

átváltozás állapota – valahol a bá b és a lepkeállapot k özött. De meglehet,

hogy még csak ezután lesz a hernyó ból bá b...

És akkor véget ért az állandóság állapota: kicsiny világá ba ú jra

belé pett az Idő. Hirtelen, mint r égi bar át, megjelent előtte a fekete,

négyszögletes hasá b.



174

Már látta őt a Holdon; találkozott vele, mik özben a Jupiter k ör ül

keringett; és tudta, hogy valaha az elődei is találkoztak vele. Noha még

most is kif ürk észhetetlen titkokat őrzött, már nem érezte megfejthetetlen

rejtélynek; valamit már megsejtett a hatalmá ból.

R á jött, hogy itt nem egyr ől, hanem sokaságr ól van szó, és bármit

mondanak is a mér őműszerek, a méretei mindig ugyanazok – pontosan

akkora, amekkor ának lennie kell.

Az idő és a tér számára még felmérhetetlen mély titkait zárta

magá ba, de néhányat már maga is ismert, és azoknak már hasznát is

vette. Milyen nyilvánvalómennyire szükséges –, hogy éleinek ar ánya a

négyzetsor – l: 4: 9 – legyen! S milyen gyerekség volt azt hinnie, hogy a

sor itt, alig három dimenziónál véget ér.

Ahogy figyelmét e geometriai alapigazságokra összpontosította, és

gondolatai csak érintették is a k érdést, az üres kristály megtelt a

csillagk özi é jszaka sötétjével. A vör ös nap izzása elhalványult – vagy

ink á bb távolodni látszott, egyszerre minden ir ányban; és már ott is volt

előtte a galaktika derengő örvénye.

Ez lehetett volna szé p, hihetetlenül r észletes, plasztiktömbbe foglalt

modell is. De maga volt a valóság, amelyet teljes egészé ben ragadtak meg

a látásnál kifinomultabb érzékei. Ha k ívánja, figyelmét a százmilliárd

csillag bármelyik ére összpontosíthatta volna; s ennél tö bbet is tudott.

Itt volt hát, sodr ódott a napok roppant folyamán, f élúton a galaktika

magjának zsúfolt tüzei s peremének magányos, szétszórt őrcsillagai k özt.

És é pp idekívánkozott, az ég e hasadékának túloldalára, e sötéten



175

kanyargó szalagra, ahol semmi csillag nincsen. Tudta, hogy ez a formátlan

k áosz, amelyet csak a távolabbi tűzk ödök f énye rajzol k ör ül a peremén, a

teremtés még f ölhasználatlan eleme, a tová bbi fejlődés nyersanyaga. Itt

még nem vette kezdetét az idő; a f ény és az élet csak akkor önti formá ba

e semmit, ha a most égő csillagok már r ég mind kialudtak.

Egyszer már átkelt rajta, s maga se tudta, hol jár, most megint át fog

kelni, de a maga akaratá ból, s most még egyszer át kell jutnia rajta... A

Galaxis szétfeszítette a tudat kereteit, amelyek k özé bezárta: csillagok és

csillagk ödök rohantak el mellette a végtelen sebesség illúzió ját keltve.

Fantomnapok robbantak fel és zuhantak mögé, mik özben árnyékk ént

surrant át a magjukon.

A csillagok ritkulni kezdtek, halvány k ísértetté sá padt a valaha f énylő

Tejút, hogy egy napon majd talán ismét f ényesen ragyogjon fel.

Visszatért az űrnek abba a r észé be, amelyet az emberek valóságosnak

neveznek, pontosan oda, ahol kilé pett belőle, másodpercekkel vagy

évszázadokkal ezelőtt.

K örnyezete élesen beléivódott, sokkal tudatosabban, mint abban a

kor á bbi létben, amikor adatok miriádjai áramlottak felé je a k ülvilágból.

Ak ár egyenk ént is összpontosíthatott r á juk, határtalan r észletességgel

vehette szemügyre őket, míg végül szembe találta magát az idő és a tér

szemcsés alapanyagával, amelyen túl már csak a k áosz volt.

És mozogni is tudott, bár fogalma sem volt, hogyan. De vajon tudta-e

akkor, amikor teste volt? Az agyától a végtagjaiig futó parancsok

láncolata akkor is olyan misztérium volt, amely f ölött sohasem tö prengett



176

el.

Csak akarnia kellett, és annak a k özeli csillagnak a színk é pe a k ék

ir ányá ba tolódott el, mégpedig pontosan olyan mértékben, ahogyan

k ívánta. Zuhanni kezdett felé je, csaknem a f ény sebességével: gyorsabban

is mehetett volna, de nem sietett. Még sok információt kellett feldolgoznia

s még tö bbet számba vennie... De mi volt ez ahhoz k é pest, amit még meg

kellett szereznie? Világosan látta, hogy most ez a célja; azt is tudta, hogy

ez csak r észe valami jóval nagyobb szabású tervnek, amelyet akkor fog

megismerni, ha eljön az ideje.

Ügyet sem vetett a világegyetemek k özti kapura, melyet messze maga

mögött hagyott, sem a k özelé ben, primitív űrhajó jukon összegyűlt,

nyugtalan lényekre. Az emlékeiben ugyan megvolt a maguk helye, de

most er ősebb lények szólítják, hívják haza arra a világra, amelyr ől nem

hitte, hogy még egyszer látni fogja.

Hallotta mind hangosabbá és hangosabbá váló miriád hangját –

k özben maga is növekedni kezdett, s a Nap villódzó koroná já ban elveszett

halvány csillagból vékony sarlóvá s végül f énylő, k ékesfehér koronggá

változott.

Tudták, hogy k özeledik. Odalent, a nyüzsgő bolygón vészjelek

villognak a radark é pernyők ön, a hatalmas nyomk övető távcsövek őt

kutatják az égbolton – annak a történelemnek, amelyet az emberiség

ismer, nemsok ára vége lesz.

Ezer kilométerrel lejjebb már azt is tudta, hogy f ölé bresztette álmá ból

a szendergő halálos terhet, és az megmozdult a r ö ppályá ján. Kicsinyke



177

energiá ja nem jelentett veszélyt a számára; sőt még mer íthet is belőle.

Belé pett az áramk ör ök útvesztő jé be, és sebesen haladt a gyilkos mag

felé. Az elágazások tö bbségére nem kellett figyelmet fordítania:

vakvágányok voltak, a védelmet szolgálták. R ögtön átlátta, milyen

gyerekesen egyszer ű szándékkal k észítették; játszva kiker ülhette

valamennyit.

És akkor meglátta az utolsó korlátot – kezdetleges, de hatékony

mechanik ái relé volt ez, amely k ét érintkezőt tartott távol egymástól.

Amíg azok zárva vannak, nincs er ő, ami elindíthatná a végső folyamatot.

Akarta – és íme, első ízben vallott kudarcot, ami csalódottá tette. A

néhány grammos mikrokapcsoló meg sem moccant. Ő tehát még most is

pusztán energialény ; az élettelen anyag még nem engedelmeskedik neki.

Nos, akad azért egy egyszer ű megoldás.

Van még mit tanulnia. A relé ben induk ált gerjesztett áram csaknem

megolvasztotta a tekercset, mielőtt műk ödésbe hozhatta volna a

kioldószerkezetet.

Lassan teltek a mikromásodpercek. Érdekes volt megfigyelni, amint a

robbanólencsék összpontosítják energiá jukat, mint amikor a silány kis

gyufaszál lángra lobbantja a lő porcsíkot, amely aztán...

A megatonnák néma robbanás k íséreté ben felragyogtak, s kurta,

hamis hajnalt festettek az alvó f él világ f ölé. Mint a hamvaiból

f öltámadott f őnix, magá ba szívta a szükséges energiát, a tö bbit pedig

f élrelökte. Messze, odalent a pajzsk ént szétter ülő atmoszf éra, amely

annyi veszélytől megvédte már a bolygót, elnyelte a sugárzás



178

legveszélyesebb r észét. De azért akadnak majd ör ökre megvakult

szerencsétlenek az emberek és az állatok k özött is.

A Föld mintha megnémult volna a robbanás után. A hirtelen

megnövekedett ionoszf éra tök életesen elnémította a r övid- és

k özé phullámok megszokott mormolását. Csak a mikrohullámok tudtak

tová bbra is áthatolni a bolygót k ör ülvevő, láthatatlan és lassan

szertefoszló tükr ön, és ezek legtö bbje is túl kicsiny volt ahhoz, hogy

foghassa őket. Még most is r áir ányult ugyan néhány nagy erejű radar, de

ennek semmi jelentősége sem volt. Még csak nem is k özömbösítette őket,

noha k önnyedén megtehette volna. És ha ú jabb bombák indultak volna

felé je, azokkal is é ppen ilyen k özönyösen bánt volna el. Ami a jelent

illeti, rendelkezett a szükséges energiával.

És ekkor hatalmas, lendületes csigavonalban elindult lefelé,

gyermekkora elveszett tá jai felé.

31. DISNEYVILLE

Egy századvégi filozófus egyszer azt találta mondani – kijelentését

természetesen mindenütt rosszallással fogadták –, hogy Walter Éliás

Disney tö bbet tett a valódi emberi boldogságért, mint a történelem

vallásalapítói együttvéve; Most, a művész halála után f él évszázaddal

álmai még élénken éltek szerte Floridá ban.

Amikor az 1980-as évek elején megnyitotta a Holnap K özösségének

K ísérleti Prototí pusát, az még legf öljebb csak az ú j technológiák és



179

életmódok mintatelepének számított. Ám az alapító hamar r á jött, hogy a

HKKP csak akkor töltheti be igazi célját, ha a hatalmas ter ület

egyik-másik r észén valódi, élő város keletkezik, melyet lak ói

otthonuknak nevezhetnek. Ez a folyamat a század végéig tartott; a

lak ók örzetnek immár húszezer állandó lak ó ja volt, és természetesen

Disneyville néven ker ült be a k öztudatba.

Minthogy a városba csak a WED jogászaiból álló palotaőrségen

keresztül lehetett bejutni, nem csoda, hogy az Egyesült Államokon belül itt

volt a legmagasabb a lak ók átlagéletkora, vagy hogy az itteni orvosi

ellátás világszerte a legjobb volt. Egyes eljár ásai sem gondolatban, sem a

valóságban nem születhettek volna meg sehol másutt a világon.

A tervezők gondosan ügyeltek r á, hogy a lakosztály még halványan

se emlékeztessen k órházi helyiségre, s mindössze néhány szokatlan

berendezési tárgy árulta el valódi rendeltetését. Az ágy alig

térdmagasságig ért, a leesés veszélyeit ezzel a minimumra csökkentették:

de azért f ölemelhető és megdönthető volt, hogy az á polónők k önnyebben

végezhessék munk á jukat. A k ádat a f ürdőszoba padló já ba süllyesztették,

beé pített üléssel, valamint kapaszkodókorlátokkal látták el, hogy az

idősek és gyengék is k önnyen használhassák. A vastag padlószőnyegre

nem helyeztek kisebb szőnyegeket, amelyekben megbotolhat az ember, és

nem voltak éles sarkok sem, amelyek sér üléseket okozhattak. A tö bbi

r észlet kevésbé volt szembetűnő – a tévékamer át pedig olyan jól

álcázták, hogy jelenlétére senki sem gyanakodhatott.

A személyes jelleg csak néhol mutatkozott meg – egy sarokban r égi



180

k önyvek és a New York Times egyik legutoljára kinyomtatott számának

bekeretezett, első oldala, amely a k övetkező címet viselte: AMERIKAI

ŰRHAJÓ ÚTBAN A JUPITER FELÉ. Mellette k ét f ényk é p, az egyik egy

tizenéves fiúé, a másikon egy f érfi az asztronauták egyenruhá já ban.

Noha a tévékomédiát néző, tör ékeny, őszes hajú assszony nem volt

még hetvenéves, sokkal tö bbnek látszott. Időnk ént elismer ő kuncogással

nyugtázott egy-egy tr éf át, de k özben ú jra és ú jra az ajtóra pillantott,

mintha látogatót várna. Ujjai olyankor szorosabban fonódtak a szék éhez

támasztott sétabotjára.

A tévé játék é ppen akkor vonta el a figyelmét egy pillanatra, amikor

végül kinyílt az ajtó, és szinte bűntudatosán nézett k ör ül, amint a kis

tálalókocsi begurult a szobá ba, nyomá ban a k ö penybe öltözött nővérrel.

– Ebédidő, Jessie – mondta a nővér. – Ma valami nagyon finomat

hoztunk.

– Nem k érek ebédet.

– Ettől majd sokkal jobban érzi magát.

– Addig nem eszem, míg meg nem mondja, mi ez.

– Miért ne enné meg?

– Nem vagyok éhes. Maga szokott éhes lenni? – tette hozzá ravaszul.

Az önműk ödő tálalóasztal megállt a szék mellett, és a fedők

f ölemelkedtek a tálakr ól. Az á polónő egyszer sem nyúlt semmihez, még a

tálalókocsi ir ányítószerkezetét sem érintette meg. Mozdulatlanul állt,

arcán egykedvű mosollyal nézte nehéz természetű gondozottját.

Ötven méterrel arr é bb, a monitorszobá ban így szólt az orvoshoz az



181

asszisztens:

– Ezt figyelje!

Jessie bütyk ös keze f ölemelte a sétabotot, majd meg-. lepő

gyorsasággal lesú jtott vele a nővér lá bára.

A nővér mindebből semmit sem vett észre, még akkor sem, amikor a

bot végigvágott rajta.

– Ugye, milyen étvágygerjesztő? – k érdezte behízelgő hangon. –

Egyen hát, kedvesem!

Jessie arcán alattomos mosoly suhant át, de engedelmeskedett. A

k övetkező pillanatban már jó étvággyal falatozott.

– Látta? – szólt az asszisztens. – Pontosan tudja, mi folyik itt. A

legtö bbször nagyon is észnél van, csak tetteti magát.

– És először ő vette észre?

– Igen. A tö bbiek mind azt hiszik, való ban Williams nővér hozza az

ételüket.

– Nos, nem hiszem, hogy tör ődnünk kellene vele. Nézze, milyen

boldog, mert túljárt az eszünk ön. Eszik, és é ppen ez a k ísérlet célja. De

azért figyelmeztetnünk kell a nővéreket, valamennyit, nemcsak Williamst.

– Miért? Ó, értem már! Legk özelebb esetleg nem hologram lesz, aztán

nézhetjük, amint az elpáholt személyzet sorra beperel bennünket.

32. A KRIST ÁLY-FORR ÁS

Az indiánok és a Luisianá ból ideker ült cajun telepesek azt állították,



182

hogy a Kristály-forr ás feneketlen. Ez persze értelmetlenség volt, és talán

még ők sem hitték el. Csak f öl kellett venni a maszkot, és beúszni néhány

tempónyit, és máris ott volt előttük a sudár, üde zölden hullámzó

vízinövényekkel k ör ülvett, kicsiny üreg, amelyből csak úgy áramlott

kifelé a hihetetlenül tiszta víz. És ha bekukucsk áltak, megláthatták a

Szörnyeteg szemét is.

K ét sötét karika egymás mellett – igaz, meg sem moccant soha, de mi

más lehetett volna? A mozdulatlanul leselkedő csak fokozta az úszás

izgalmát; egy napon a Szörnyeteg majd kiront odú já ból, és a halakat

szétrebbentve elindul a Nagy Zsákmány után. Bobby vagy Dávid

sohasem vallotta volna be, hogy a r ém való já ban a száz méterrel lejjebb,

f élig a vízinövények k özött rejtőző, elhagyott, valószínűleg lopott bicikli.

Ez a mélység hihetetlennek tűnt, még akkor is, amikor egy nehezékkel

ellátott k ötél r évén megbizonyosodtak r óla. Bobby, az idősebb és

ügyesebb mer ülő, legf öljebb az út tizedr észét tehette meg, amikor

k özölte, hogy a fenék innen é ppoly távolinak tűnik, mint odafentr ől.

De a Kristály-forr ás most végre fel fogja fedni a titkait; még az is lehet,

hogy a helybéli történészek gúnyolódásai ellenére igaznak bizonyul a

legenda, mely szerint a Déliek itt rejtették el kincseiket. De a legrosszabb

esetben azzal is elnyerhetik a rendőrf őnök jóindulatát – ezt nevezik bölcs

politik ának –, ha találnak néhány fegyvert, amelyet nemr égiben történt

bűntények után rejtettek el.

Mikor az indítás k ör üli, kezdeti nehézségeken túljutottak, a kis

légsűr ítő – amit Bobby talált a gar ázs hulladékai k özött – vidáman



183

pöf ögött. Néhány másodpercenk ént egy k öhintéssel kis f üstfelleget

bocsátott ki, de semmi jelét nem mutatta annak, hogy meg akarna állni.

– És még ha megállna is – mondta Bobby –, mit számít az? Azt mi is

meg tudjuk csinálni, amit a víz alatti színházban a lányok, amikor ötven

méter mélységből levegőcső nélk ül f ölúsznak. A dolog teljesen

biztonságos.

“Hát akkor – suhant át Dave agyán – miért nem mondtuk meg a

mamának, mire k észülünk, és miért vártuk meg, míg apa a k övetkező

járattal visszatér a Fokra?” Való já ban azonban nem voltak aggályai:

Bobby mindig tudta, mit csinál. Nagyszer ű dolog lehet, ha az ember

tizenhét éves, és mindent tud. Jó lenne persze, ha nem töltene annyi időt

azzal a buta Betty Schultzcal. Igaz, hogy nagyon szé p lány, de mégiscsak

lány! Ma reggel is alig tudtak tőle megszabadulni.

Rendszerint Dave játszotta a k ísérleti nyúl szerepét; hiá ba, ez az öcsök

sorsa. Felvette a maszkot, a gumiuszonyokat, és belesiklott a kristálytiszta

vízbe.

Bobby átnyú jtotta neki a légtömlőt, amelyre ragasztószalaggal'

er ősítették r á a levegőcsövet. Dave mély lélegzetet vett, aztán

elfintorodott.

– Szörnyű íze van!

– Majd megszokod. Mer ülj le, de ne mélyebbre annál a kiugr ó r észnél.

Ott fogom beállítani a nyomásszelepet, hogy ne pazaroljunk el túl sok

levegőt. Akkor gyere fel, ha megr ántom a csövet.

Dave lassan lemer ült a csodák birodalmá ba. Ez a bék és, egyszínű



184

világ annyira más volt, mint a korallszigetek zátonyai. Nyoma sem volt itt

azoknak a rik ító színeknek, amelyekkel az élőlények – állatok és

növények egyar ánt – oly szemk á pr áztatóan felcicomázták magukat. Itt

nem volt más szín, csak a k ékek és a zöldek finom árnyalatai, s a halak is

halaknak látszottak, nem pedig pillangóknak.

Lassan tempózott lefelé, maga után húzva a csövet, és ha szükségét

érezte, ivott a gyöngyöző bubor ékokból. A szabadságnak olyan mámor ító

érzésefogta el, hogy szinte el is feledkezett, a szá já ban érzett olajos ízr ől.

Amikor elérte a kiszögellést – való já ban r égi, elvizenyősödött fatörzs

volt, melyet a felismerhetetlenségig benőttek már a vízinövények –, –

leült r á és k ör ülnézett.

A forr ás vizén keresztül é ppen r álátott az elöntött kr áter túlsó

oldalának zöld lejtő jére. Kevés hal tartózkodott a k özelé ben, csupán egy

kis raj húzott el mellette; a felülr ől beszűr ődő napsugárban ezüstpénzk ént

csillogtak a halacsk ák.

Ott, ahol a forr ás vize elindult a tenger felé, szokott őrhelyén most is

megpillantotta r égi ismer ősüket. Egy kis alligátor (de azért elég nagy –

mondta egyszer der űsen Bobby –, nagyobb, mint én) f üggött ott, szemmel

láthatóan minden támaszték nélk ül, csak az orr át dugta ki a víz f ölé. A

fiúk sohasem zaklatták, és az alligátor sem tör ődött velük.

A cső türelmetlenül megr ándult. Dave boldogan indult vissza; nem is

tudta, milyen hideg van ebben az eddig elérhetetlen mélységben –

már-már kifejezetten rosszul érezte magát. De a meleg napsugár

hamarosan helyrehozta.



185

– Semmi baj – mondta Bobby lelkesen. – Csak tartsd nyitva a szelepet,

úgy, hogy a nyomásmér ő ne mer üljön a vör ös vonal alá.

– Milyen mélyre akarsz menni?

– Ha úgy látom jónak, lemegyek a fenékig.

Dave ezt nem vette komolyan; mindketten hallottak már a mélység

mámor ár ól és a nitrogénnark ózisr ól. És egyé bk ént is, a r égi, kerti

locsolócső csak harminc méter hosszú volt. Első pr ó bálkozásra ennyi

é ppen elég.

Mint annyiszor már az életben, most is irigy csodálattal figyelte, amint

imádott bátyja elfogadja a kihívást. Ak ár a k ör ülötte úszk áló halak,

Bobby f ürgén siklott lefelé, a k ék, titokzatos világba. Meg is fordult

egyszer, és er őteljesen mutatott a légvezetékre, f élreérthetetlen jelét adva,

hogy tö bb levegőre van szüksége.

Hirtelen támadt, metsző fejf á jása ellenére Dave nem feledkezett meg

k ötelességér ől. Visszasietett az ócska kompresszorhoz, és a halálos

maximumra nyitotta a szelepet – utat engedve ezzel az ötvenszázaléknyi

szénmonoxidnak.

Utoljára még látta Bobby magabiztosan leszálló alakját, aztán a

napf ény tark állta figura ör ökre eltűnt a szeme elől. A ravatalozó ban látott

viaszszobor teljesen idegen volt, aminek semmi k öze R ó bert Bowmanhez.

53. BETTY

Miért kellett visszajönnie ide, mint nyugtalan k ísértetnek, r égi



186

gyötrelme színhelyére? Maga sem tudta; a szándék is csak akkor

tudatosult benne, amikor a mélység erdejé ből r á bámult a Kristály-forr ás

kerek szeme.

A világ ura lett, s most mégis szinte megbénítja az évek óta nem

érzett, lesú jtó gyász. Az idő persze begyógyította az ő sebeit is; most

mégis úgy érezte, csak tegnap volt, hogy itt állt sírva a smaragdtük ör

mellett, de nem látott benne mást, csak a k örnyező, f átyolmohától

roskadozó ciprusok tük örk é peit. Mi t ört énik vele?

És most, f élig még öntudatlanul, de mintha valami szelíd áramlás vette

volna a hátára, elindult északnak, az állam f ővárosa felé. Keresett

valamit; hogy mit, csak akkor tudja meg, ha már megtalálta.

Sem ember, sem műszer nem vette észfe, merre halad. Már nem

bocsátott ki sugárzást, sőt szinte biztosan kezelte energiáit, mint valaha

elveszített, de nem elfeledett lá bát. K ödk ént k úszott alá a

f öldrengésbiztos páncéltermekbe, s máris ott járt az elraktározott

memóriák milliárdjai, az elektronikus gondolatok k á pr ázatos, villogó

hálózatai k özött.

Ez a feladat bonyolultabbnak tűnt, mint elsütni egy primitív nukleáris

bombát, és kicsit hosszabb ideig is tartott. Mielőtt megtalálta volna a

keresett információt, elk övetett egy jelentéktelen hibát, ám ügyet sem

vetett r á, hogy kijavítsa. Senki sem értette, mi történhetett, hogy a

k övetkező hónapban háromszáz floridai adófizető – valamennyiük neve F

betűvel kezdődött pontosan egy dollárr ól szóló csekket kapott k ézhez. A

hiba kijavításának k öltsége a sokszorosára r úgott volna, és az elk é pedt



187

mérnök ök valami kozmikus sugárzást tettek érte felelőssé. Amiben

tulajdonk é ppen nem is tévedtek olyan nagyot.

Néhány ezredmásodperc telt el, míg Tallahassee-ből Tampá ba, a South

Magnólia Street 634-be ért. A cím a r égi, f ölösleges volt időt pazarolni a

megkeresésére.

De hiszen nem is akarta megkeresni egészen addig a pillanatig, amíg

hozzá nem látott.

Betty Fernandez (született Schultz) három szülés és k ét abortusz után

is még gyönyör ű asszony volt; most é ppen komolynak látszott: egy

tévéműsort nézett, amely emlékeket idézett fel benne, keser űeket és

édeseket.

A hírek azokr ól a titokzatos eseményekr ől szóltak, amelyek az elmúlt

tizenk ét ór á ban a Jupiter holdjai k özött tartózkodó Leonov figyelmeztető

sugárzásával kezdődtek. Valami elindult a Föld felé; valami felrobbantott

egy Föld k ör ül keringő nukleáris bombát – bár k árt nem okozott vele –,

amelynek mindeddig nem akadt gazdá ja. Ennyi volt a hír, de ez é ppen

elég kellemetlen volt.

A kommentátorok előkotorták az összes r égi videoszalagot – és

némelyik való ban szalag volt – egészen a hajdani, szigor úan bizalmas

jelentésekig, melyek a Holdon felfedezett TMA-1-r ől szóltak. Az asszony

legalá bb ötvenedszer hallgatta meg a hátborzongató r ádióf üttyöket,

melyekkel a monolit a holdi hajnalt k öszöntötte, és üzenetét a Jupiter felé

tová bbította. És ú jra láthatta a Discovery fedélzetén lejátszódott, ismer ős

jeleneteket, és hallgathatta a r égi interjúkat.



188

Miért nézi ezt? Itt van az egész, valahol a házi archívumban (noha

Jósé jelenlété ben sohasem játszotta le őket). Talán valami hírt vár; még

magának sem szívesen vallotta be; érzelmeit mennyire fogva tartja még a

múlt.

Itt van Dave is, ahogy várta. Egy r égi BBC-interjút játszottak be,

amelyet szinte szó szerint ismert. Halr ól beszél, azt pr ó bálja eldönteni,

hogy a számítógé p tudatosan cselekszik-e vagy sem.

Milyen fiatalnak látszik – milyen más, mint azok az utolsó,

elmosódott k é pek a gyászos végű Discoveryr öl! És mennyire hasonlít az

emlékeiben élő Bobbyra!

A k é p elmozdult, amint a szeme megtelt k önnyekkel. Nem – a

k észüléken van valami baj, vagy a csatornával. Milyen szeszélyes lett a

k é p és a hang!

Dave szá ja mozog, de ő nem hall semmit. Aztán mintha

színoszlopokba olvadna a felbomló arc, majd ú jra arccá rendeződik, ismét

elhomályosodik, hogy végül arccá álljon össze az egész. De hang még

most sincs.

És ezt a k é pet honnan vették? Dave itt nem f érfi, hanem kisfiú –

ilyennek ismerte meg. Szinte kipillant a k é pernyőr ől, mintha az évek

feneketlen mélységé ből nézne r á. Mosolyog, mozog a szá ja.

– Hello, Betty!- mondta.

A szavak formálása nem esett terhére, és k önnyedén helyezte el őket

a hangáramk ör ök pulzáló áramá ban. Valódi nehézséget csak az okozott,

hogyan lassítsa gondolatait az emberi agy dermedt ütemére, és aztán az az



189

ör ökk évalóság, míg a válasz megérkezik...

Betty Fernandez kemény és értelmes ember volt; noha immár tucatnyi

esztendeje, hogy csak háziasszony, de még nem felejtette el azt az időt,

amikor elektronikai kiszolgálószemélyzetk ént dolgozott. Most is valami

olyasmi játszódhat le, ami ismét igazolja a k özvetítőeszk öz csodálatos

szimulálók é pességét; pillanatnyilag tényk ént kell elfogadnia, a

r észletekr ől r áér k éső bb tö prengeni.

– Dave – felelte. – Dave, való ban te vagy az?

– Nem vagyok benne biztos – felelte a k é p, furcsán színtelen hangon. –

De emlékszem Dave Bowmanre és mindenre, ami vele kapcsolatos.

– Meghalt?

Ez megint csak nehéz k érdés volt.

– A teste – meg. De ez már nem fontos. Mindaz, ami valaha Dave

Bowman volt, most bennem van.

Betty keresztet vetett – ezt a mozdulatot Jósétól tanulta –, és azt

suttogta:

– Úgy érted, te valami szellem vagy?

– Nem ismerek ennél jobb szót.

– Miért jöttél vissza?

– Ó, Betty, é ppen err ől van szó! Bárcsak megtudhatnám tőled!

Pedig ő is tudott egy választ, hiszen az megjelent a tévé k é pernyő jén.

A test és a lélek még távolr ól sem szakadt el teljesen egymástól, és még

a legk észségesebb k á belhálózat sem k özvetíthette volna híven azt a

nyíltan szexuális látványt, amely a k övetkező pillanatokban megjelent a



190

k é pernyőn.

Betty egy ideig hol mosolyogva, hol dö bbenten figyelte. Aztán elfordult

– nem a szégyen bírta r á erre, hanem az elvesztett gyönyör ök felett érzett

szomor úság.

– Tehát nem igaz – suttogta –, amit az angyalokr ól mondanak nek ünk.

Angyal lennék? – tűnődött. De legalá bb megértette, hogy a bánat és a

vágy hullámai azért sodorták ide, hogy még egyszer találkozzon a

múltjával. Életének leger ősebb érzelme volt az a szenvedély, ami

Bettyhez f űzte; a gyász és a bűntudat csak er ősebbé tette.

A lány sohasem árulta el, vajon jobb szerető-e Bobbynál; ő sem

k érdezte soha, mert ezzel megtört volna a var ázs. Ugyanazt az illúziót

kergették egymás karjá ban (és milyen fiatal volt akkor, amikor kezdődött,

alig k ét évvel a temetés után, mindössze tizenhét éves!), mindketten

ugyanarra a sebre kerestek gyógyírt.

Persze nem tartott sok á, de attól kezdve gyökeresen megváltozott.

Tö bb mint tíz éven keresztül minden erotikus vágya Bettyre

összpontosult; hozzá fogható nővel sohasem találkozott, és már r égen

r á jött, hogy nem is fog. Nincs a Földön másik nő, akit ugyanaz az imádott

szellem k ísértene.

A vágy k é pei elfakultak a k é pernyőn; egy pillanatra az Ió f ölött f üggő

Leonov k é ptelen látványával a műsor is visszatért. Aztán ú jra Dave

Bowman arca tűnt fel. Szertelen ingadozó arcvonásai arra vallottak, hogy

elvesztette az ir ányítás f ölötti uralmát. Néha tízévesnek látszott, majd

húsz-, harmincévesnek, aztán egy fonnyadt múmia r áncos k é pe tűnt fel,



191

mely gúnyt űzni látszott a f érfiból, akit valaha ismert.

– Csak még egy k érdés, mielőtt elmennék. Carlos, mindig azt

mondtad, Jósé fia. De én sohasem hittem el. Mi hát az igazság?

Betty Fernar ídez utoljára még hosszasan nézett az egykor szeretett fiú

szemé be (most tizennyolc éves volt, és az asszony egy pillanatra azt

k ívánta, bárcsak az egész testét láthatná, ne csak az arcát).

– A te fiad, Dávid – suttogta.

A k é p elhomályosult; a k é pernyőn ismét elfoglalta helyét a műsor.

Amikor, csaknem egy óra múlva, Jósé Fernandez csendesen a szobá ba

lé pett, Betty még akkor is a k é pernyőre meredt.

Meg sem fordult, amikor f érje csókot nyomott a tark ó jára.

– Nem fogod elhinni, Jósé.

– Azért csak mondd!. – É pp az imént hazudtam egy k ísértetnek.

34. BŰCSÚZ ÁS

Amikor az Amerikai Repülés- és Űrrepülésügyi Intézet 1997-ben

kiadta az UFO-k ötven éve című, sokat vitatott munk á ját, számos kritikus

mutatott r á, hogy az emberek évszázadok óta megfigyeltek azonosítatlan

repülő tárgyakat, és hogy Kenneth Arnold 1947-es “Repülő

csészealj”-ának számos előzménye volt. Ismeretlen tárgyak a történelem

hajnala óta fel-feltűntek az égen, de a rendszertelen UFO-jelenségek

egészen a huszadik század k özepéig nem keltettek k ülönösebb

érdeklődést az emberekben. Ettől kezdve azonban mindjobban magukra



192

vonták mind a k özfigyelmet, mind pedig a tudományos világ

érdeklődését, és kiinduló pontul szolgáltak a vallásos hiedelmekhez. Az

ok tulajdonk é ppen egyszer ű: a hatalmas rak éták megjelenése és az

űrkorszak hajnala az emberek figyelmét a távoli világok felé fordították.

Az a felismer és, hogy az emberi faj hamarosan elhagyhatja

szülő bolygó ját, felvetette a szinte kiker ülhetetlen k érdéseket:

Hol vannak a tö bbiek, és vajon mikor látogatnak meg bennünket?

Noha ritk án fogalmazták meg, mégiscsak feltámadt a remény, hogy

távoli csillagok jóindulatú lényei segítségével talán begyógyulhatnak a

sebek, melyeket az emberiség önmagán ejtett, és ezek a lények

megmentenek bennünket az eljövendő katasztr óf áktól.

Aki pszichológiával foglalkozik, előre láthatta, hogy egy ilyen sürgető

szükségletnek elő bb-utó bb ki kell elégülnie. A huszadik század második

felé ben tö bb ezer jelentés számolt be a gló busz minden pontján feltűnő

űrjárművek megjelenésér ől. Mi tö bb, százak és százak számoltak be

“k özeli találkozásr ól” – vagyis valóságos találkozásokr ól Földön k ívüli

látogatókkal, s ezeket az élménybeszámolókat nemegyszer csodás égi

utazásokr ól, emberszöktetésekr ől, sőt űrbéli nászutakr ól szóló mesék is

színezték. És hiá ba nyilvánították a történeteket ú jra meg ú jra

hazugságnak vagy hallucinációnak, a hívőket ez nem rettentette el. Azok,

akik városokat láttak a Hold túlsó felén, alig vesztették el

szavahihetőségüket, amikor az Orbiter űrszondák és az Apolló nem

fedeztek fel semmif éle mesterségesen megmunk ált tárgyat; a

Vénusz-lak ókkal egybekelt hölgyek még akkor sem vesztették el hitüket,



193

amikor kider ült, hogy a bolygó sajnos forr ó bb, mint az olvadt ólom.

Mire az ÁRUI jelentése napvilágot látott, nem akadt egyetlen hírneves

tudós sem – beleértve azokat a keveseket is, akik egykor maguk évá tették

ezt az elméletet –, aki azt vallotta volna, hogy az UFO-knak k özük van a

Földön k ívüli élethez vagy értelemhez. Bizonyítani persze senki sem

tudta; az utó bbi ezer év miriádnyi észlelése k özül bármelyik lehetett

valóságos. De az idő múlásával, mik özben a mennyek birodalmát

f ürk észő, keringő felvevőgé pek és radarok egyetlen konkr ét bizonyítékot

sem találtak, a k özvélemény lassan elvesztette az ügy ir ánt tanúsított

érdeklődését. A rajongók természetesen ettől nem bátortalanodtak el,

tová bbra is rendelkezésre álltak ú jságjaikkal és k önyveikkel, legink á bb a

r éges-r ég megcáfolt és leleplezett jelentéseket ömlesztve vissza, némileg

kiszínezett formá ban.

Amikor aztán bejelentették a Tycho monolit – a TMA-1 –

felfedezését, r ögvest felhangzott az “én megmondtam!” kiáltások k órusa.

Eztán nem lehetett k étségbe vonni, hogy való ban jártak látogatók a

Holdon és ugyanakkor nyilván a Földön is –, alig hárommillió

esztendővel ezelőtt. Elég volt egy pillanat, hogy az égboltot ismét

elárasszák az UFO-k; csak az volt a furcsa, hogy három ország egymástól

f üggetlen nyomk övető rendszere, melyek a golyóstollnál nagyobb

tárgyakat meglehetős biztonsággal találták meg az űrben, még most sem

tudtak r á juk bukkanni.

Szenzációs beszámolók igen gyorsan zuhantak vissza ismét a “ pletyka”

szintjére – rendre kider ült, hogy a látottak tö bbnyire csillagászati,



194

meteorológiai és légi jelenségek, melyek gyakran tűnnek fel az égen.

És most elölr ől kezdődött minden. Ezúttal tévedés kizárva; hivatalos

jelentés született r óla. Elindult a Föld felé egy valódi UFÓ.

Már percekkel a Leonov figyelmeztetése után befutottak az első

észlelésekr ől szóló jelentések; az első k özeli találkozásig mindössze

néhány óra telt el. Egy nyugdí jas tőzsdeügynök é ppen bulldogját

sétáltatta a Yorkshire Moorson, amikor meglepetve látta, hogy egy korong

formá jú tárgy száll le mellé je, amelynek utasa – egészen ember formá jú

volt, eltekintve hegyes f üleitől – megk érdezte, merre kell mennie a

Downing Streetre. A kapcsolat úgy megdö bbent ezen, hogy csak botjával

mutatott a Whitehall ir ányá ba; találkozása perdöntő bizonyíték ául

előadta, hogy a bulldog azóta nem hajlandó enni.

Bár a tőzsdeügynök előzőleg semmif éle elmebajban nem szenvedett,

még azok is gondolkodó ba estek a k övetkező eset kapcsán, akik az ő

szavainak hitelt adtak.

Az illető hagyományos szakmá ban műk ödő baszk pásztor volt:

igencsak megk önnyebbült, amikor a rettegett határ őr ök helyén k ét,

palástba burkolódzott, átható tekintetű f érfit talált, akik az ENSZ-k özpont

helye felől tudakozódtak.

Tök életesen beszéltek baszkul, ezen a gyötrelmesen nehéz nyelven,

amely nem hasonlít az emberiség egyetlen ismert nyelvére sem. Az űrbéli

látogatók nyilván kiváló nyelvészek lehettek, noha furcsa módon, é ppen

a f öldrajzi tá jékozódók é pességük látszott tök életlennek.

És ez így ment napr ól napra. A kapcsolatok k özül való já ban csak



195

kevesen hazudtak, nem is voltak elmebetegek; legtö bbjük őszintén hitt

saját történeté ben, és még hipnózis alatt sem vallott mást. Néhányuk

pedig valami tr éfa vagy valószínűtlen baleset áldozata voltmint az a

szerencsétlen amatőr r égész, aki megtalálta a híres science fiction

filmk észítő kellékeit, amelyeket majdnem negyven éve felejtettek a

tunéziai sivatagban.

És mégis, jelenlétér ől csak a kezdet kezdetén – aztán a legvégén –

vett tudomást való ban emberi lény; és csakis azért, mert ő akarta.

Itt fek üdt előtte a világ, melyet korlátok és akadályok nélk ül kedvére

feltárhatott és megvizsgálhatott. Útját nem állták falak, érzékei előtt

semmi sem maradhatott titokban. Kezdetben azt hitte, csupán hajdani

ambícióinak tesz eleget, amikor olyan helyekre látogat, melyeket kor á bbi.

létezése sor án nem láthatott. Csak jóval k éső bb értette meg, hogy a

bolygó felszínén tett villámlátogatásai mélyebb célt szolgálnak.

Mintha ő valami szonda lenne, amellyel végigpr ó bálják az emberi

dolgok valamennyi aspektusát. Alig tudatosult benne, hogy ir ányítják:

mint egy hosszú pór ázon vezetett vadászeb; úgy tűnt, járk álhat, amerre

kedve tartja, de éreznie kellett, hogy engedelmeskedik ura k ényszer ítő

akaratának,

A piramisokat, a Grand Canyont, az Everest holdf ényben f ürdő, havas

tá jait maga választotta, csak úgy, mint azt a néhány k é ptárat és

koncerttermet – noha saját kedvtelésére valószínűleg-sohasem szenvedte

volna végig a Niebelung gyűr ű jét.

És nem ment volna el ennyi gyárba, börtönbe, k órházba, nem nézte



196

volna meg azt a mocskos kis há bor út Ázsiá ban, a lóversenypályát, azt a

fura orgiát Beverly Hillsben, a Fehér Ház Ovális termét, a Kreml

archívumait, a vatik áni k önyvtárat és a mekkai szent fekete K á ba-k ő vet...

Olyasmit is tapasztalt, amire való já ban nem emlékezett, mintha az

idevágó emlékeit kitör ölték volna, vagy valami őrangyal óvná ezektől az

emlékektől.

Mit keresett például a Leakey Emlékmúzeumban, az olduvai

szurdokban? Az ember származása sohasem érdekelte jobban, mint a

homo sapiens, fajának más, értelmes egyedeit. A k övületek pedig semmit

sem jelentettek a számára. Az üvegkalitk ákban koronaékszerk ént őrzött

híres koponyák látványa mégis k ülönös visszhangra talált

emlékezeté ben, és érthetetlen izgalmat támasztott benne. Minden eddig

tapasztaltnál er ősebbé vált benne a d é já vuérzése; ismernie kellene ezt a

helyet – de valami hiba volt körülötte. Mint amikor valaki évek múltán tér

vissza egy házba, és látja, hogy a bútorokat kicserélték, a falakat kiverték,

és még a lé pcsőt is áté pítették.

Sivár, ellenséges ter ületen járt, kiszáradt, f ölperzselt vidéken. Hol

vannak a zöldellő mezők s az a miriád, gyors lá bú növényevő, amelyek

hárommillió évvel ezelőtt itt k ószáltak k ör ös-k ör ül?

H árommillió évvel ezelő tt.Honnan tud ő err ől?

K érdése visszhangzó csendbe hullt, ahonnan nem jött válasz. Aztán

még egyszer meglátta az előtte meredező, ismer ős fekete hasá bot.

K özelebb lé pett hozzá, és ekkor a mélyben feltűnt egy elmosódott k é p,

mintha tintafekete tó ból tükr öződne vissza.



197

A szőr ös, csapott homlok alól kipillantó szomor ú, tanácstalan szempár

túlnézett rajta, valahová a jövő be, amelyet sohasem láthat meg. Mert

hiszen ő volt az a jövő, százezer nemzedékkel alá bb az idő folyamá ban.

Ott kezdődött a történelem; ezt legalá bb megértette végre. De hogy

lehet – és ami a legfontosabb, miért – hogy ezek a titkok még most is

rejtve vannak előtte?

Egy k ötelessége azonban még hátravan, és mindegyik k özül ez a

legnehezebb. Annyira még most is ember volt, hogy ezt a legutolsó

pillanatokra halassza.

“Mit művel megint? – k érdezte magá ban az ügyeletes nővér,

mik özben a tévémonitort az öreg hölgyre állította. – Már sok kipr ó bált,

de először látom, hogy a hallók észülék éhez beszél, az isten áldja meg!

Vajon mit mondhat?”

A mikrofon nem volt elég érzékeny ahhoz, hogy tová bbítsa a szavakat,

de ez aligha számított valamit. Jessie Bowman ritk án látszott ennyire

bék ésnek és elégedettnek. Noha a szeme csukva volt, arcán szinte angyali

mosoly ömlött szét, ajk ár ól pedig szünet nélk ül peregtek a suttogva

kiejtett szavak.

Ekkor a szemtanú olyasmit látott, amit minden igyekezetével szeretett

volna elfelejteni, mert ha jelentést tesz r óla, nyomban elbocsátják

állásá ból. Az é jjeliszekr ényen hever ő f ésű lassan, tétován a levegő be

emelkedett, mintha láthatatlan, de ügyetlen ujjak markolnák.

Első k ísérletre el is vétette, de aztán szemmel látható er őlk ödéssel

siker ült szétválasztania a hosszú, ezüst hajfonatokat s meg-megtorpanva



198

kibogozni egy-egy csomót.

Jessie Bowman most hallgatott, de a mosoly tová bbra is ott ragyogott az

arcán. A f ésű egyre nagyobb biztonsággal mozgott, a váratlan, tétova

r ángások megszűntek.

A nővér nem tudott volna számot adni r óla, mennyi idő telt el. Csak

akkor ocsúdott f öl dermedtségé ből, amikor a f ésű szelíden megpihent az

asztalon.

A tízéves Dave Bowman végére ért nemszeretem k ötelességének,

melyben anyja oly sok kedvét lelte. És íme, a kortalan David Bowmannek

először siker ült úrr á lennie az anyagon.

Jessie Bowman még akkor is mosolygott, amikor a nővér végre bejött,

hogy utánanézzen a dolognak. Nem igyekezett túlságosan, ahhoz túl

r émült volt; de ez akkor már úgysem számított.

35. GYÓGYUL ÁS

Az űr sok millió kilométerre kellemesen tompította a Földön támadt

felzúdulást. A Leonov személyzete elragadtatással, de meglehetősen

k ívülr ől k ísérte figyelemmel az ENSZ-ben folyó vitákat, a kiváló

tudósokkal k észített interjúkat, a hírmagyar ázók gyártotta elméletek ét, és

az UFO-kapcsolatok tárgyilagos, egyszersmind egymásnak vadul

ellentmondó elbeszéléseit. Semmit sem tettek hozzá az általános

zűrzavarhoz, minthogy ú jabb jelenségr ől nem tudtak beszámolni.

Zagadka, vagyis a Nagy Testvér tová bbra is k özönyösen tűrte



199

jelenlét-ük ét. A helyzet már-már ironikussá vált; a rejtély megoldása

érdek é ben tettek még ekkora utat a Földr ől, és most minden jel arra

vallott, hogy a megoldás é ppen ott van, ahonnan elindultak.

Most először ör ültek neki, hogy a f ény ilyen lassú, és hogy a

Föld-Jupiter vonalon a k étór ás k ésés lehetetlenné teszi az élő

kapcsolatot. Floydot még így is annyi igénnyel zaklatták, hogy végül

sztr á jkba fogott. Már nem volt semmi mondanivaló ja, és azt is

tucatnyiszor elmondatták vele.

K ülönben is rengeteg munka várt r á juk. A Leonovot elő kellett

k észíteni a hazavezető, hosszú útra, hogy haladéktalanul útra kelhessen,

ha kinyílik az indítóablak. Az idő pont beállítása nem volt döntő; ak ár egy

hónapot is tévedhetnek, legf öljebb meghosszabbodik az utazás ideje.

Csandra, Curnow és Floyd észre sem vennék, hiszen útban a Nap felé

aludni fognak; a legénység tö bbi tagja viszont elszánta magát r á, hogy

mihelyt az égi mechanizmusok törvényei megengedik, elindulnak.

A Discoveryvel még most is sok gondjuk volt. A hajónak é ppen csak

annyi üzemanyaga volt, amivel viszszatérhet a Földre, még akkor is, ha a

Leonovnál sokkal k éső bb indul útnak, és egy minimális energiát igénylő

r ö ppályán halad – ami csaknem háromévnyi utazást jelentene. És ez is

csak úgy lehetséges, ha Halt megbízhatóan be tudják programozni arra,

hogy emberi beavatkozás nélk ül, csupán távolsági megfigyeléssel

teljesítse a k üldetést. Az ő együttműk ödése nélk ül a Discoveryt ismét

sorsára kellene hagyni.

Nagyszer ű, egyszersmind megrendítő volt látni, hogyan é pül fel Hal



200

személyisége ú jra, hogyan válik szellemileg visszamaradott gyermekből

zavart, tanácstalan serdülővé és végül enyhén f ölényes felnőtté. Floyd

tisztá ban volt ugyan vele, mennyire megtévesztőek az eff éle antropomorf

megjelölések, de ezeknél kifejező bbet senki sem találhatott.

A helyzetet néha már k ísértetiesen ismer ősnek találta. Hány

videodr ámát látott, melyben zavaros fejű ifjakat hoztak egyenesbe a

legendás Sigmund Freud bölcs utódai. És itt, a Jupiter árnyék á ban most

hajszálra ugyanaz a történet játszódott le.

Az emberi értelem fel sem foghatott egy ilyen sebességű, elektronikus

pszichoanalízist, melynek sor án gyógyító és diagnosztikus programok –

másodpercenk ént bitek milliárdjai – villantak keresztül Hal áramk örein,

mutatták ki és hozták helyre a lehetséges hibákat. Noha e programok

tö bbségét már előre kipr ó bálták Hal ikertestvér én, Sal 9000-en, komoly

hátr ánynak számított, hogy a k ét komputer k özti dialógus nem lehetett

egyidejű. Néha ór ák mentek veszendő be azzal, hogy a ter á pia egy-egy

döntő pontján a Földdel való kapcsolatfelvétel is elker ülhetetlennek

bizonyult.

Mert a számítógé p gyógyulása Csandra minden f áradozása ellenére

még messze járt attól, hogy teljes legyen. Halnak számos idioszinkr áziá ja

és tikkje maradt, olykor az is előfordult, hogy nem vett tudomást a kiejtett

szavakr ól – de mindig, mindenkitől elfogadta az ír ásban betá plált

utasításokat. Az ellenkező ir ányban azonban válaszai, ha lehet, még

szeszélyesebbek voltak.

Előfordult, hogy szó beli választ adott, de nem írta ki a k é pernyőre.



201

Máskor k észségesen szolgált mindkettővel, de megtagadta a

kinyomtatást. Nem k ért bocsánatot, és nem nyú jtott magyar ázatot – még

azt az “ezt ink á bb nem” makacs válaszát sem, amelyet olyan jól ismer ünk

Melville-nek a fantáziák világá ban élő tollnokjától, Bartelbytől.

Való já ban ink á bb vonakodó volt, semmint engedetlen, és az is csak

bizonyos feladatokkal kapcsolatban. Végül azért mindig siker ült

megnyerniük az ügynek “kidumálták belőle a duzzogást”, Curnow találó

szavai szerint.

Nern volt meglepő hát, hogy dr. Csandr án a túlhajszoltság jelei

kezdtek mutatkozni. Emlékezetes esetnek számított, hogy egy ízben

majdnem elvesztette az önuralmát, amikor Max Brajlovszkij ártatlanul egy

r égi hírlapi kacsát ú jított fel.

– Igaz az, dr. Csandra, hogy azért nevezte el Halnak, hogy egy lé péssel

megelőzze az IBM-et?

– Micsoda k é ptelenség! Minden második ember ünk az IBM-től jött,

és évek óta cáfoljuk ezt az ostobaságot. Azt hittem, már minden értelmes

ember tudja, hogy a H-A-L a Heurisztikus Algoritmik á ból származik.

Max ezek után megesk üdött, hogy tisztán hallotta a nagybetűket.

Floyd személyes véleménye szerint ötven az egyhez az esélye annak,

hogy a Discovery nem jut vissza biztonságosan a Földre. Ekkor történt,

hogy Csandra szokatlan javaslattal állt elé be:

– Dr. Floyd, válthatnánk néhány szót?

Ennyi hét és megannyi k özös munka után Csandra ugyanolyan

hivatalos volt, mint kezdetben – nemcsak Floyddal, hanem az egész



202

személyzettel. Még a hajó legfiatalabbjához, Zsenyához is csak úgy szólt,

hogy hozzátette: asszonyom.

– Természetesen, Csandra. Mir ől van szó?

– Gyakorlatilag befejeztem a Hohmann-f éle visszatér ő görbe hat

legvalószínű bb variáció jának programozását. Ezek k özül ötöt már

szimuláltunk, és eddig semmi probléma nem mer ült fel.

– Nagyszer ű! Meggyőződésem, hogy senki más a Földön, a

Naprendszerben nem tudta volna ezt megcsinálni.

– K öszönöm. De ön é ppen olyan jól tudja, mint én, hogy minden

eshetőségre k é ptelenség előre tervezni. Lehetséges, sőt biztos, hogy Hal

tök életesen fog műk ödni, és a kritikus helyzetekben is boldogul. De azért

előfordulhatnak jelentéktelen apr óságok – olyan apr ó hibákra gondolok,

amelyeket egy csavarhúzóval helyre kell hozni, vagy például elszakad egy

huzal, beragad egy kapcsoló –, amelyekkel nem tud mit kezdeni, és ettől

kudarcot vallhat az egész út.

– Tök életesen igaza van, nem vitás, ez engem is aggaszt. De mit

tehetnénk ellene?

– A dolog végtelenül egyszer ű. Szeretnék a Discoverynmaradni.

Floyd első reakció ja az volt, hogy Csandra megőr ült. De r ögtön utána

arra gondolt, hogy legf öljebb csak f élbolond. Hiszen a siker vagy a buk ás

esélyét teljesen megváltoztatja, ha a Discoveryemberi lénnyel a fedélzetén

teszi meg a hosszú utat vissza a Földre; íme, megvan a tök életes, minden

célnak megfelelő, hibakereső és hibajavító szerkezet. De sajnos minden

ellene szól.



203

– Figyelemre méltó gondolat – válaszolta Floyd.k ülönös

óvatossággal –, és én nagyon is értékelem a buzgalmát.. De vajon

végiggondolta-e az összes nehézséget? – A k érdés való ban ostobának

tűnt; Csandra nyilván mindent alaposan átgondolt.

– Teljesen egyedül lesz három évig. És ha balesetet szenved, vagy

orvosi segítségre lesz szüksége?

– Ezt a kock ázatot k ész vagyok vállalni.

– És mit fog enni-inni? A Leonovnak nincs nélk ülözhető k észlete.

– Ellenőriztem a Discovery ú jrafeldolgozó rendszer ét: nem ker ül sok

f áradságba, hogy ú jból műk ödésbe hozzuk. Egyé bk ént is mi, indiaiak

kevéssel beérjük.

Szokatlan volt, hogy Csandra a származására hivatkozik, hogy

bármif éle személyes megjegyzést enged meg magának; Floyd a

“vallomáson” k ívül nem is emlékezett más esetre. De abban, amit

mondott, nem k ételkedett; Cufnow egyszer azt találta mondani, hogy dr.

Csandr ának olyan fizikuma van, amit csak évszázados éhezések

k övetkezté ben lehet kialak ítani. Bár a megállapítás a mérnök durvá bb

aranyk ö pései k özé tartozott, rosszindulatnak nyoma sem volt benne –

Curnow ezt rokonszenve jeléül mondta. Igaz, Csandra háta mögött.

– Nos, a döntésig még van néhány hetünk. Gondolkozom rajta, és

beszélek Washingtonnal is.

– K öszönöm. Mit szólna hozzá , ha máris megkezdeném az

elők észületeket?

– Ööö... semmit, feltéve, hogy nem ütk öznek jelenlegi terveinkkel. Ne



204

felejtse el, végső soron az Ir ányító K özpont fog dönteni.

És én pontosan tudom, mit fog mondani az Ir ányító K özpont. Őr ültség

lenne elvárni egy embertől, hogy három évig egyedül élve maradjon a

világűrben,

Az is igaz persze, hogy Csandra mindig egyedül van.

36. TŰZ A MELYBEN

A Föld messze mögötte maradt, és mik özben szinte azonnal

feltárultak előtte a jupiteri rendszer f élelmetes csodái, egyszerre

megfejtette és megértette a kinyilatkoztatást.

Hogy lehetett ennyire vak, ennyire ostoba? Eddig csak k ószált, mint

valami holdk óros, de lassan felé bred álmá ból.

Kik vagytok?! – kiáltotta. – Mit akartok? Miért tettétek ezt velem?

Válasz nem érkezett, pedig tudta, hogy hallották. Valamif éle jelenlétet

érzett, mint amikor az ember csukott szemmel is tudja, hogy zárt

helyiségben és nem valami üres, nyitott téren áll. K ör ös-k ör ül egy

határtalan szellem, egy k érlelhetetlen akarat gyenge visszhangját

érzékelte.

Ú jból bekiáltott a visszhangzó csendbe, és ezúttal sem kapott egyenes

választ – csupán annyit érzett, hogy nincs egyedül, és hogy figyelik. Jól

van, magának kell megtalálnia a választ.

Valami teljesen nyilvánvaló volt: bárkik vagy bármik is azok, érdekli

őket az emberiség. Saját, kif ürk észhetetlen céljaik érdek é ben kiszedték



205

belőle és elraktározták az emlékeit. És most ugyanezt tették legrejtettebb

érzelmeivel, olykor az ő segítségével, olykor anélk ül.

Nem neheztelt; a benne lejátszódó folyamat tulajdonk é ppen

lehetetlenné tette az eff éle gyermekes reakciókat. Már túl volt azon, amit

szeretetnek vagy gyűlöletnek, vágynak vagy f élelemnek neveznek, de

még nem felejtette el ezeket az érzéseket, és még meg tudta érteni,

mik é ppen szabályozzák azt a világot, amelynek valaha ő is r észe volt.

Vajon é ppen ebben rejtőzik a céljuk? És ha igen, mi lehet a végső

szándékuk?.

Egy isteni játszma r észtvevő je lett, de a szabályokat menet k özben kell

megtanulnia.

A négy apr ócska, k ülső hold, a Szinopé, a Pasziphaé, á Kaimé és az

Anank é szabálytalan sziklatömbjei csupán átvillantak tudata mező jén,

máris jöttek sorba á tö bbiek: az Elara, a Liszithea, a Himalia és a Léda.

Tudomást sem vett r óluk; és már ott is volt előtte a ragyás arcú Kallisztó.

Egyszer-k étszer k örbejárta a Föld holdjánál nagyobb, viharvert

bolygót, mik özben eddig nem sejtett érzékei alaposan megvizsgálták a

felszínt bor ító jeget és port. K íváncsisága hamar kielégült; fagyott

k övület világa volt ez, melyen még láthatók voltak azoknak az eonokkal

való kor á bbi ütk özéseknek a nyomai, amelyek csaknem darabokra zúzták.

Az egyik f élgömb gigantikus szemk ént domborodott ki, rajta koncentrikus

k ör ök sorozata mutatta a helyet, ahol a tömör szikla valaha kilométer

magas hullámokat vetett egy ősr égi, az űrből lesú jtó kalapács ütése alatt.

Néhány másodperc múlva már a Ganümédész k ör ül haladt. Ez már.



206

sokkal bonyolultabb és érdekesebb világ volt; itt, a csaknem azonos

nagyságú Kallisztó szomszédságá ban, mégis mer ő ben más k é pet

mutatott. Igaz, rajta is voltak kr áterek szé p számmal – de legtö bbjüket

szinte szó szerint mintha beleszántották volna a f öldbe. A ganümédészi

tá j legjellemző bb sajátosságai azok a k ígyózó sávok voltak, melyekben

egyenk ént tucatnyi bar ázda futott párhuzamosan, egymástól néhány

kilométernyi távolságban. Olyan volt ez a bar ázdált vidék, mintha r észeg

f öldművesek hadai kanyarogtak volna ide-oda a hold felszínén.

Néhány keringés alatt tö bbet tudott meg a Ganümédészr ől, mint a

Föld minden eddigi űrszondá ja, s mindezt a tudást f élretette a jövő

számára. Még szükség lesz r á egy napon, ebben bizonyos volt, bár még

nem tudta, miért – mint ahogy azt sem, mi hajtja ilyen céltudatosan egyik

világtól a másikig.

Ez az er ő most é ppen az Eur ó pához lendítette. Bár még mindig

elsősorban passzív szemlélő volt, hirtelen feltámadt benne az érdeklődés,

az adott pontra ir ányította a figyelmét – és összpontosította akaratát. Még

ha bá bu volt is egy láthatatlan és néma Úr kezé ben, némely gondolat

beszivárgott – vagy hagyták, hogy beszivárogjon – az ő tudatá ba is.

A felé je rohanó, sima, bonyolultan mintázott bolygó alig hasonlított

ak ár a Ganümédészre, ak ár a Kallisztóra. Szervesnek látszott; a felszínen

elágazó és egymást keresztező vonalak hálózata olyan volt, mint vénák

és artériák égitestet rejtelmesen átívelő rendszere.

Az Antarktisznál sokkal hidegebb, végtelen jégmezők rideg

pusztasága ter ült el előtte. Egy pillanatra meglepődött, látva, hogy egy



207

űrhajó roncsai f ölött halad el. Azonnal f ölismerte benne a szerencsétlenül

járt Csient,melyet oly sok, általa elemzett videohírben ismertettek. Nem

most – nem most – , k éső bb bőven lesz alkalom...

Már át is hatolt a jégen, most olyan világban járt, melyet sem ő, sem

ir ányítói nem ismertek.

Az óceánvilág rejtett vizeit jégpáncél oltalmazta az űrtőL A jég

vastagsága majdnem mindenütt tö bb kilométeres volt, de egy-egy

vékonyabb sáv mentén olykor megrepedt és szétnyílt. Ilyenkor kurta

k üzdelem kezdődött a k ét engesztelhetetlenül ellenséges elem k özött,

melyek az egész Naprendszerben egyedül itt találkoztak össze

k özvetlenül. A tenger és az űr k özti harc mindig ugyanarra a döntetlenre

végződött: a világűr hidegének kitett víz felforrt, s még ugyanabban a

pillanatban megfagyott, s ezzel a jégpáncél ú jra behegedt.

Az Eur ó pa tengerei a k özeli Jupiter hatása nélk ül már r éges-r égen

tömör jéggé fagytak volna. Gravitációs ereje szünet nélk ül gyúrta a

kicsiny világ belsejét; itt is műk ödtek az Ió felszínét feldúló er ők, de

összehasonlíthatatlanul kisebb hevességgel. Mik özben átiramlott a

mélység f ölött, mindenütt a bolygó és holdja k özti k ötélhúzás nyomait

látta.

Hallotta és érezte a tenger alatti f öldrengések szakadatlan robajá ban, a

mélyből felszök ő gázok sziszegésé ben, a tengerfenéki síkságok felett

átsö pr ő infraszonikus nyomáshullámok gördülésé ben. Az Eur ó pát bor ító

lármás óceánhoz k é pest a Föld mégoly zajos tengerei is némának tűntek.

Még most is tudott ámulni, így eshetett meg, hogy az első oázis



208

látványa ör ömteli meglepetésk ént érte. Majdnem egy kilométer hosszan

ter ült el a csövek és aknák kuszasága mellett, melyet a mélyből

felbugyogó, ásványos sós vizek raktak le, mint a cseppk övet. E gótikus

várkastély természeti utánzatá ból fekete, forr ásban lévő folyadékok

buggyantak ki lassú ritmusban, mintha valami hatalmas szív dobogna

odalent. Ak árcsak a vér, e folyadékok is az élet valódi jeleit mutatták.

A forr ásbán lévő folyadékok és a f öntr ől leáramló, fagyos szivárgás

meleg szigetet formált a tengerfenéken. És nem kevésbé lényeges, hogy

az élethez szükséges valamennyi vegyületet magukkal hozták az Eur ó pa

belsejé ből. Itt, ahol senki sem várta volna, létrejött az energia és az

élelem bőséges tárháza.

Pedig számíthattak volna r á; emlékezett, hogy valaha, mindössze egy

élettel kor á bban ilyen termékeny oázisokat fedeztek fel a Föld mély

óceánjaiban. Az eur ó pai azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb és

sokkalta változatosabb volt.

A “kastély” kanyargós falai mentén, a tropikus zóná ban tör ékeny,

pókszer ű é pítmények éltek, szemre hasonlóak a növényekhez, noha

szinte valamennyi k é pes volt r á, hogy helyét változtassa. K öztük k ülönös

meztelen csigák és f érgek mászk áltak; némelyek ezekkel a növényekkel

tá plálkoztak, mások egyenesen a k ör ülöttük lévő ásványos vizekből

szerezték tá plálékukat. A hőforr ástól távolabb – valamennyi lény e

tengermélyi tűz k ör ül melegedett – er ősebb és vaskosabb organizmusok

éltek, melyek legink á bb r ákokra vagy pókokra emlékeztettek.

Biológusok hadai szerezhettek volna életre szóló kutatási anyagot



209

ezen az apr ó kis oázison. A paleozoikus f öldi tengerekkel ellentétben, ez

nem aff éle állandó k örnyezet volt, itt gyors iramban haladt az evolúció,

fantasztikus formák tömegeit produk álva. Megvalósulásuk azonban

kivétel nélk ül a legteljesebb bizonytalanságnak volt kitéve; az élet

forr ásai elő bb-utó bb meggyengültek, majd kiapadtak, amint az őket

létrehozó er ők másutt és megint másutt összpontosultak.

Az eur ó pai tengermélyeket járva, ú jra meg ú jra látnia kellett e

tragédiák jeleit. Számtalan k ör alak ú ter ületet bor ított elpusztult lények

váza és ásvánnyal bevonódott maradványa, és e helyeken egész fejezetek

törlődtek ki az Élet k önyvé ből.

Látott hatalmas, üres kagylókat, melyek ember nagyságú, csavart

trombitát formáztak. A sok-sok forma k özött k éthé jú, sőt háromhé jú

kagylókat is látott. És akadtak tö bb méter átmér ő jű, csigavonalú k övek,

amelyek hajszálra megegyeztek azokkal a szé pséges ammonitakkal,

amelyek oly titokzatos módon tűntek el a Föld óceánjaiból a kr étakor

végén. Így f ürk észve-kutatva járta végig a feneketlen mélységet. Talán

mind csoda k özül az volt a legszebb, amikor izzó lávafolyammal

találkozott, mely száz és száz kilométer hosszan húzódott a mélyebb

völgyben. Ebben a mélységben olyan nagy volt a nyomás, hogy a tüzes

magmával érintkező víz nem tudott gőzzé válni, így a k étf éle folyadék,

k énytelen-kelletlen fegyverszünetet k ötve, létezett egymás mellett.

Ott, mintha egy idegen világ ismeretlen művészei adnának elő egy

darabot, valami hasonlót ahhoz, ami Egyiptomban történhetett valamikor,

az ember megjelenése előtt. Ahogy a Nílus életre keltette a sivatag



210

keskeny szalagját, ez a tűzfolyam is életet lehelt az eur ó pai mélységekbe.

Partjai mentén alig k ét kilométer szélességben fajok sokasága bukkant

elő, indult vir ágzásnak, majd enyészett el. És legalá bb egyik ük hatalmas

emlékművet hagyott maga után.

Először azt hitte, ez is csak amolyan ásványi sókból származó

elk érgesedés, mely mindenütt fellelhető volt a termálk ürtő k ör ül. De

k özelebbr ől szemügyre véve megbizonyosodott r óla, hogy ez nem

valamilyen természeti k é pződmény, hanem egy értelem alkotta é pítmény.

Meglehet persze, hogy csupán az ösztönök terméke; hiszen a Földön is

micsoda impozáns várakat é pítenek a termeszek, a pókháló pedig még

ennél is tök életesebben van megtervezve.

Valószínűleg apr ó élőlények lakták, mivel az egyetlen bejárat

mindössze f él méter széles volt. Maga a bejárat, melyet egymásra rakott

szikladarabokból é pítettek vastag falú alagúttá, elárulta az é pítők

szándékait. Er ődítmény volt ez, nem messze a vör ösen izzó Nílus

folyamuktól. Miután elk észültek vele, semmivé váltak.

Legf öljebb néhány évszázaddal ezelőtt mehettek el.

A szabálytalan alak ú sziklákból nyilván óriási er őfeszítéssel f ölrakott

er ődítmény falait csak vékony, ásványi eredetű k éreg bor ította. Az er őd

elhagyásának oka szemmel látható volt: a tető egy r észe, nyilván az

állandó f öldrengés k övetkezté ben, beomlott, és itt, ebben a víz alatti

k örnyezetben egy tető nélk üli er őd védtelenné vált az ellenség előtt.

A lávafolyam mentén nem találkozott az értelem más jeleivel. De

egyszer megpillantott valamit, ami nyugtalanítóan emlékeztette egy mászó



211

emberre – kivéve, hogy ennek nem volt sem szeme, sem orrlyuka, csak

óriási, fogatlan szá jával nyeldeste szüntelenül a k ör ülötte lévő

folyadékot, mik özben kiszűrte belőle a tá plálékot.

A mélyben húzódó sivatagok keskeny, termékeny sávja mentén egész

kultúr ák, civilizációk emelkedhettek f öl és süllyedhettek le, hadseregek

menetelhettek (vagy úszhattak) az eur ó pai Timur Lenkek vagy

Napóleonok vezérlete alatt. S birodalmaik maradványait sohasem fogják

feltárni, hiszen ezek a forr ó oázisok olyan távol vannak egymástól, mint

egyik bolygó a másiktól. Azok a lények, akik a lávafolyó f ényé ben

sütk éreztek, és a forr ó nyílások k ör ül szerezték tá plálékukat, sohasem

juthattak át a magányos szigeteket elválasztó, ellenséges pusztaságon. Ha

voltak valaha történészeik és filozófusaik, valamennyien meg lehettek

győződve r óla, hogy egyedül az ő civilizáció juk létezik a

világegyetemben.

Pedig az oázisok k özt elter ülő tér sem volt teljesen élettelen; akadtak

lények, amelyek elviselték a zord k ör ülményeket. Ezek voltak a halak

eur ó pai megfelelői – áramvonalas torpedók hajtottak előre, és a testük

mentén elhelyezkedő uszonyok kormányozták őket. Hasonlatosságuk a

f öldi óceánok legsikeresebb formá jú lak óihoz nyilvánvaló volt: ugyanarra

a műszaki problémára az evolúció szükségszer űen hasonó válaszokat

adott. Bizonyság erre a delfin és a cá pa – látszólag ugyanaz a test, holott

az élet f á jának igencsak távoli ágain helyezkednek el.

Azért az eur ó pai tengerekben és a f öldi óceánokban élő halak k özött

mégiscsak volt egy nagyon lényeges k ülönbség: ezeknek itt nem volt



212

kopoltyú juk, hiszen az ő vizeikben nyoma sem volt az oxigénnek.

Csak úgy, mint a Föld saját geotermikus nyílásai k özelé ben élő lények,

ezek is k én alapú anyagcser ével rendelkeztek, és ebben a majdnem

vulkanikus k örnyezetben bőségesen találtak ilyen anyagokat.

És k özülük csak keveseknek volt szeme. Eltekintve a ritka

lávakiömlés villogó f ényétől és a párt kereső vagy zsákmányra vadászó

lényekből alkalmank ént kiáramló biolumineszcenciától, ebben a világban

nem volt helye a f énynek.

Halálra ítélt világ volt ez. Nem pusztán azért, mert energiaforr ásai

szórványosak és állandóan változóak voltak, hanem az őket ir ányító

árapályer ők is folyamatosan gyengültek. Még ha kifejlődött is k öztük a

valódi értelem, világuk végső megfagyásával az Eur ó pa lak ói nem

ker ülhették el a pusztulást.

A tűz és a jég csapdá já ban éltek.

37. SZAK ÍT ÁS

–... Igazán sajnálom, öreg bar átom, hogy ilyen rossz hírt kell

k özölnöm, de Caroline megk ért r á, és tudod, hogyan érzek mindkettőtök

ir ánt.

És nem hinném, hogy k ülönösebb meglepetésk ént ér. Az elmúlt év

sor án tettél néhány megjegyzést, ami utalt r á... és tudod, milyen

elkeseredett volt, amikor elhagytad a Földet.

Nem, nem hinném, hogy van valaki más. Ha lenne, nekem megmondta



213

volna... de elő bb vagy utó bb – hiszen rendk ívül vonzó asszony.

Chris jól van, és természetesen nem tud semmir ől. Neki legalá bb nem

f á j. Túl fiatal még hozzá ,hogy megértse, s a gyerekek különben is

hihetetlenül... ruganyosak?. Egy pillanat, meg kell néznem a szótárban...

aha, rugalmasak.

Most pedig vegyük sorra azokat a dolgokat, amelyek valószínűleg

kevésbé fontosak ” a számodra. Még mindig véletlenk ént pr ó bálják

beállítani annak a bombának a felrobbanását, de persze senki sem hisz

benne. És mert azóta semmi sem történt, lassan elcsendesedett az

általános hisztéria; végül is napirendre tértünk felette, ahogy az egyik

kommentátorotok mondta: “Csak a vállunk f ölött nézünk hátra időnk ént.”

És valaki r á bukkant egy százéves versre, amely olyan pontosan

kifejezi a helyzetet, hogy most mindenki ezt idézi. A R ómai Birodalom

utolsó napjair ól van szó, amikor egy város lak ói a kapuknál várakoznak a

k özeledő hódítók megérkezésére. A császár és az előkelő tisztviselők

legszebb tógá jukban sorakoznak fel, k észülnek az üdvözlő beszédek

elmondására. A szenátust bezárták, hiszen az ú j urakat úgysem érdeklik

majd a jelenleg érvényes törvények.

Ekkor rettenetes hír érkezik a városba a határr ól. A barbárok nem

jöttek el. A fogadó bizottság teljesen tanácstalan; csalódott morgással tér

haza mindenki: “S most – vajon barbárok nélk ül mi lesz velünk? Ők

mégiscsak megoldás voltak valahogy.”

A vers egyetlen, csek ély változtatással, pontosan a mi helyzetünket

tükr özi. A barbárok vár ásár ól szól ugyanis – ezúttal azonban mi vagyunk



214

a barbárok. Mi pedig nem tudjuk, mire várunk, az azonban biztos, hogy

nem érkezett meg.

Más. Hallottál r óla, hogy Bowman parancsnok anyja alig néhány

nappal azután halt meg, hogy az a dolog megérkezett a Földre? K ülönös

egybeesésnek tűnik, bár a gondozók szerint soha a legcsek élyebb

érdeklődést sem mutatta az ú jságok ir ánt, így nem valószínű, hogy

eljutott hozzá a dolog híre.

Floyd leállította a magnetofont. Dimitrijnek igaza volt; a dolog nem

érte meglepetésk ént. De ez nem sokat számított: ettől még ugyanúgy f á jt.

De hát mit tehetett volna? Ha visszautasítja a k üldetésben való

r észvételt – amit Caroline nagyon szeretett volna –, egész életé ben

szenvedett volna a beteljesületlenség érzésétől és a bűntudattól. Az érzés

a házasságát is megmérgezte volna; ennél már a becsületes szak ítás is

jobb, amikor a fizikai távolság enyhíti az elválás f á jdalmát. (Való ban

enyhítette? Bizonyos értelemben talán súlyosbította is a helyzetet.)

Fontosabb ennél, hogy k ötelessége van, hogy egy olyan csoporthoz

tartozik, amelyik ugyanannak a célnak szentelte magát.

Jessie Bowman tehát elment. Talán ez is az ő lelk én szárad. Ő is

hozzá járult ahhoz, hogy megfosszák egyetlen, megmaradt fiától, ezzel is

siettetve lelki összeroppanását. Err ől eszé be jutott egy vita, amelyet

é ppen ebben a témá ban Walter Curnow kezdeményezett.

– Miért választottad é ppen Dave Bowmant? Mindig érzéketlennek

találtam, nem mintha bar átságtalan lett volna, de valahányszor belé pett a

szobá ba, mindig az az érzésem támadt, mintha tíz fokkal lehűlne a



215

levegő.

– É ppen ez volt az egyik oka annak, hogy őt választottuk. Nem voltak

szoros családi k ötelékei, kivéve az anyját, és őt sem látogatta nagyon

gyakran. Egy hossszú, bizonytalan kimenetelű k üldetésre é ppen ilyen

emberre volt szükségünk.

– Hogyan vált ilyen emberr é?

– Ezt talán a pszichológusoktól kellene megk érdezned. Persze láttam

a r óla szóló anyagot, de az már r égen volt. Valami r émlik a bátyjár ól, aki

meghalt, és hamarosan az apja is meghalt, amikor az egyik első

űrrepülőgé p balesetet szenvedett. Ezeket nem volna szabad elmondanom

neked, de ma már nyilván nincs semmi jelentőségük.

Persze hogy nincs jelentőségük, de azért érdekes. Floyd most szinte

irigyelte David Bowmant, hogy eljutott arra a végső pontra, ahol az ember

megszabadul minden érzelmi k ötöttségétől, amely a Földhöz f űzi.

Nem – most csak ámítja magát. A f á jdalom szinte satuba fogta a

szívét, és mégsem irigyelte, ink á bb sajnálta Dávid Bowmant.

38. TAJTÉKOST ÁJ

Mielőtt elhagyta volna az Eur ó pa óceánjait, még egy lényt látott,

mind k özül a legnagyobbat. Nagyon hasonlított a f öldi – tr ó pusi

vidékeken élő, soktörzsű léggyöker ű f ákhoz, melyek így egymagukban

erdőt alkottak, néha száz és száz négyzetméternyi ter ületen. Ez a

példány azonban mozgott; útja szemmel láthatóan egyik oázistól a



216

másikig vezetett. Lehetséges, hogy ezek egyike tette tönkre a Csient, vagy

egy igen k özeli fajrokona.

Most már kitapasztalt mindent, amit tudnia kellett vagy legink á bb

mindazt, amit ő k akartak tudni. Már csak egyetlen holdat kellett

meglátogatnia; másodpercek múlva az Ió tüzes tá jait látta maga alatt.

Olyan volt csakugyan, amilyennek gondolta. Az energia és az élelem

bőséges lelőhelye, de szövetségükre még nem érett meg az idő. Néhány

kevésbé forr ó k éntó k ör ül megtette már első, bátortalan lé pteit az,

amiből egyszer majd élet lesz, de mielőtt még e korai, mer ész k ísérlet

elérhetett volna a szervezettség legcsek élyebb fok ára, visszavettetett a

fortyogó üstbe. Majd csak évmilliókkal k éső bb, ha már kimer ültek az Ió

kohóit tá pláló er ők, születik meg itt, ezen a kisült és meddő világon

valami, ami felkeltheti a biológusok figyelmét.

Nem sokat időzött az Ión, és ügyet sem vetett az apr ó belső holdakra,

amelyek a Jupiter láthatatlan gyűr űi mentén helyezkedtek el – ezek csak

sá padt visszf ényei voltak a Szaturnusz f ényes gyűr űinek. És máris előtte

állt a világok legnagyobbika; végre látni fogja, ahogy ember eddig és

ezután sohasem ismerhette.

Valóságossá és szinte tapinthatóan láthatóvá váltak számára a

mágneses er ővonalak millió kilométer hossszú indái, a r ádióhullámok

hirtelen robbanásai, a Földnél nagyobb elektromos plazma gejzírkitör ései

csak úgy, mint a bolygót övező, színárnyalatokban gazdag felhőr étegek.

Megértette k ölcsönhatásaik bonyolult rendszer ét, és r á jött, hogy a Jupiter

sokkalta csodálatosabb, mint bárki is sejtette.



217

Mik özben sebesen siklott át a Nagy Vör ös Folt tomboló k özepén, és a

kontinens méretű viharok villámai dör ögtek k ör ülötte, tudta, miért tart ez

a vihar évszázadokig, annak ellenére, hogy a f öldi hurrik ánokat kiváltó

gázok sokkal, de sokkal dúsabbak. A nyugalmasabb mélységeket elérve

fokozatosan elcsendesült a hidrogén szelének éles sivítása, és a magasból

viaszos hó pelyhek dar á ja hullott alá – a szénhidrogén-tajték itt-ott alig

tapintható hegyeket formált. A hőmérséklet elég meleg volt ahhoz, hogy a

víz folyékonnyá válhasson, de itt nem voltak óceánok; a túlságosan ritka,

tisztán gáznemű k örnyezet nem bírta volna el a vizet.

Egymás után maradtak el mögötte a felhők r étegei, míg végül egy

olyan átlátszó r égió ba jutott, melyben az emberi szem is ellátott volna

ak ár ezer kilométerre is. Itt, a Nagy Vör ös Folt szélesebb gyűr ű jé ben

csak egy kisebb örvény volt; olyan titkot őrzött azonban, melyet az

emberiség már r égóta sejtett, de sohasem bizonyított be.

A sodr ódó tajtékhegyek lá ba k ör ül kicsiny, élesen kirajzolódó

k örvonalú fellegek miriádjait látta, s az egyforma méretű felhőket

ugyanolyan vör ös és barna pettyek tark ázták. Csupán a nem emberi

k örnyezethez mérve voltak kicsinyek; k özülük a legkisebb is eltakart

volna egy jókora várost.

Éltek, nem vitás, hiszen lassú, céltudatos mozgást végeztek a lebegő

hegyek lejtőin, mik özben óriási bár ányokk ént legelésztek. A méteres

hullámsávon szólongatták egymást, gyenge r ádióhangjaik világosan

kivehetők voltak a Jupiter r ázk ódása és zörejei ellenére.

Ezek az élő gáztömlők a fagyos magasság és a perzselő mélység



218

k özött húzódó, keskeny övezetben lebegtek. K étségtelenül keskeny, de

azért jóval szélesebb ter ület volt ez, mint a Föld egész Bioszf ér á ja.

Nem voltak egyedül. Alig észrevehető, kicsiny lények cik áztak

k özöttük sebesen. Némelyek szinte rejtélyes módon hasonlítottak a f öldi

repülőgé pekre, és a méretük is nagyjá ból megfelelt azoknak. De éltek –

talán ragadozók, talán paraziták, de az is lehet, hogy pásztorok voltak.

Feltárult előtte az evolúció egy teljesen ú j fejezete, mely é ppen olyan

ismeretlen volt a számára, mint amit az Eur ó pán látott. A f öldi óceánok

tintahalaira emlékeztető, sugárhajtású torpedók vadásztak a hatalmas

gáztömlőkre, és felfalták őket. De ők sem voltak védtelenek; egyesek

elektromos villámcsapásokkal és kilométer hosszú, láncf űr észre

emlékeztető, karmos csá pokkal vették f öl a harcot.

Akadtak még ennél is k ülönösebb, a geometria minden lehetséges

formá ját kiaknázó alakzatok – furcsa, áttetsző sárk ányok, tetraéderek,

gömbök, poliéderek, összegubancolódott szalagok fonadéka... A felszálló

áramlatokkal f átyolszövetk ént úszott a jupiteri atmoszf éra óriási

planktonja, s a bennük élő szervezetek csak addig léteztek, míg eleget

nem tettek reprodukciós k ötelezettségüknek; akkor visszahullottak a

mélységbe, s ott elszenesedve tá plálták az ú j nemzedéket.

A világ felszíne, melyet kutatott, százszorosa volt a Földének, és bár

sok csodát látott, értelem jelenlétére semmi sem utalt. A hatalmas

léggömbök r ádióhangjai, csak egyszer ű figyelmeztető vagy f élelmet

kifejező üzeneteket hordoztak. Még a vadászok is, melyek ak ár magasabb

szervezettségi fokon is állhattak volna, csak olyanok voltak, mint a f öldi



219

óceánok cá pái – értelem nélk üli automaták.

És lélegzetelállító méretei és ú jdonsága ellenére a Jupiter bioszf ér á ja

végtelenül tör ékeny világ volt, tele pár ával és habbal, ahol a felső

atmoszf éra villámlásai k övetkezté ben keletkező állandó petrok émiai

anyagúhóesésből hajszálfinom selyemfonalak és papírvékony f átylak

pör ögtek alá. Lényei k özül alig valamelyik volt tartósabb a

szappanbubor éknál; legijesztő bb ragadozóit is pillanatok alatt cafatokra

té pte volna a Föld leggyámoltalanabb húsevő je.

Az Eur ó pánál jóval kisebb méretekben, de maga a Jupiter is evolúciós

zsákutca volt. A tudat itt sohasem fog önmagára é bredni; ha mégis, akkor

is csak elsatnyult létezési formák k özött. Kifejlődhet ugyan egy pusztán

lebegő kultúra, de egy olyan k örnyezetben, ahol ismeretlen marad a tűz, és

szilárd anyag csak nyomokban létezik, a lét még a k őkorszakig sem juthat

el soha.

Egy Afrika nagyságú jupiteri ciklon k özé ppontja f ölött lebegve érezte

meg ismét az ir ányító szellem jelenlétét. Bizonytalan hangulatok és.

érzelmek lopóztak a tudatá ba, noha semmif éle koncepciót vagy

szándékot nem tudott felismerni. Mintha bezárt ajtó választaná el az

odabent folyó vitától, amelyet r áadásul egy számára ismeretlen nyelven

folytatnak. A fojtott hangok azonban k étségtelenül csalódást, majd

bizonytalanságot, végül hirtelen elhatározást k özvetítettek a számára de

hogy mi lehet a cél, nem is sejtette. Most ú jra úgy érezte magát, mint az

öleb, amelyik megérzi gazdá ja hangulatváltozását, de megérteni nem

tudja.



220

A láthatatlan pór áz húzni kezdte lefelé, a Jupiter k özé ppontja felé.-A

felhőr étegékkel együtt maga mögött hagyta azt a szintet, ahol az életnek

valamilyen formá ja még lehetséges volt.

Nemsok ára eltűnt a távoli és halvány Nap utolsó sugara is. A nyomás

és a hőmérséklet gyorsan emelkedett ; már meghaladta a víz

forr áspontját, és hamarosan áthaladt a túlhevített gőz r étegén is. A Jupiter

olyan volt, mint a hagyma; egyik r éteget a másik után távolította el, de a

maghoz vezető útnak még ekkor is csak egy töredék ét tette meg.

A gőz után a petrok émiai anyagok boszork ánykonyhá ja k övetkezett –

az itt lévő energia egymillió évig tá plálhatná az ember által valaha é pített

összes robbanómotort. A k özeg mind vastagabbá és sűr ű bbé vált. Aztán,

egészen váratlanul, egy mindössze néhány kilométer vastag tör ésben

végződött.

A k övetkező, még mindig folyékony hé j, mely sűr ű bb volt a Föld

bármelyik sziklá jánál, összetett szilikon- és szénvegyületekből állt, és

életre szóló munk ával láthatta volna el a f öldi k émikusokat. R éteg r éteg

után k övetkezett sok ezer kilométeren át, de ahogy a hőmérséklet tö bb

száz fokr ól tö bb ezer fokra nőtt, úgy vált mind egyszer ű bbé és

egyszer ű bbé a k ülönböző r étegek összetétele. Félúton a mag felé már túl

nagy volt a forr óság ahhoz, hogy vegyületek keletkezhessenek; az

anyagok k ülönváltak, és csupán alapelemek léteztek.

Ezután mély hidrogéntenger k övetkezett – ilyen hidrogén azonban

legfeljebb a másodperc töredék éig létezett a Földön, laboratóriumban.

Erre a hidrogénre olyan óriási nyomás nehezedett, hogy hatására f émmé



221

változott.

Már majdnem elérte a bolygó k özepét, de a Jupiter még tartogatott a

számára egy meglepetést. Váratlanul elmaradt mögötte a f émes, de még

ekkor is folyékony hidrogén r étege. Végül, hatvanezer kilométeres

mélységben, szilárd felszínre jutott. A magasban lejátszódó k émiai

reakciók nyomán ősidők óta összeálló szén a bolygó k özepe felé

sodr ódott. Itt, a sok millió atmoszf éra nyomás alatt kristályos anyaggá

sűr űsödött, és a kimondhatatlanul tr éf ás kedvű természet létrehozta azt

az anyagot, ami oly becses az emberek szemé ben.

A Jupiter magja, melyet emberi szem sohasem látott, egyetlen, Föld

nagyságú gyémánt.

39. A KOMPKIK ÖTŐBEN

– Walter, aggódom Heywoodért.

– Tudom, Tanya, de mit tehetnénk? Curnow még sohasem látta ilyen

bizonytalannak Orlova parancsnokot; már-már vonzónak is találta így,

noha az alacsony nőket sohasem kedvelte.

– Nagyon megszerettem, de nem ez az oka. Olyan lehangolt – azt

hiszem, ez a legjobb kifejezés r á –, hogy mindenki szerencsétlenül érzi

magát tőle. A Leonoveddig boldog hajó volt. Szeretném, ha továbbra is így

lenne.

– Miért nem beszél vele? Tiszteli magát, és bizonyára mindent meg

fog tenni azért, hogy kimásszon ebből a hangulatból.



222

– É ppen arra k észülök. És ha nem siker ül...

– Akkor?

– A megoldás egyszer ű. Mi dolga van még ezen az úton? A hazafelé

vezető úton így is, úgy is altatjuk. Ha úgy adódik – hogy is mondják? –,

bármikor f élretehetjük.

– Hű, ugyanaz a piszkos tr ükk, amit Katyerina alkalmazott velem! Ha

f ölé bred, őrjöngeni fog.

– De biztonságban f öldet ér, és akkor már úgyis sok dolga lesz.

Hiszem, hogy megbocsátana nek ünk.

– Ezt nem gondolja komolyan. Még ha én támogatom is, Washington

botr ányt csap. Nem beszélve r óla, hogy történhet bármi, és tegyük fel,

szükségünk van a segítségére... Ha jól tudom, k ét hét átmeneti idő

szükséges hozzá, hogy valakit biztonságosan ú jraéleszszenek.

– Heywood kor á ban ez ink á bb egy hónap. Igen, valószínűleg... már

nem változtathatnánk a helyzeten. De maga szerint mi történhet még?

Elvégezte a munk á ját, amiért felk üldték, eltekintve attól, hogy tartsa

rajtunk a szemét. És meggyőződésem, hogy magát is alaposan kioktatták

e tárgyban valahol Virginia vagy Maryland egyik sötét k ülvárosá ban.

– Nem állítom, de nem is tagadom. És őszintén szólva, én pocsék

titkosügynök vagyok. Sokat beszélek, és utálom a Titkosszolgálatot.

Egész életemben k üszk ödtem, hogy a beosztásom alatta maradjon a

bizalmas fokozatnak. Valahányszor az a veszély fenyegetett, hogy

átsorolnak a bizalmas, vagy ami még rosszabb, a titkos kategóriá ba,

ink á bb csináltam valami botr ányt. Ámbár manapság az ilyesmi egyre



223

nehezebb.

– Walter, maga megveszte...

– Megr ögzött?

– Igen, pontosan erre a szóra gondoltam. De térjünk vissza Heywoodra,

k érem. Nem beszélne elő bb maga vele?

– Úgy érti, tartsak neki lelkesítő beszédet? Ink á bb Katyerinának

segítek, amikor beszúrja az injekciós tűt. A mi lelki alkatunk egészen más.

Ő engem nagypof á jú bohócnak tart.

– Rendszerint igaza is van. De maga csak így pr ó bálja leplezni a valódi

érzelmeit. Akad olyan elmélet is a hajón, hogy maga a lelke mélyén

kedves ember, csak nemigen tudja kimutatni.

Ezúttal Curnow nem talált szavakat. Végül nagy nehezen kinyögte:

– Na jó, megteszem, ami tőlem telik. De csodákat ne várjon; a

jellemzésem szerint tapintat ter én buk ásra állok. Hol bujk ál most?

– A kompkik ötő ben. Azt mondja, az összesítő jelentésen dolgozik, de

én nem hiszem el. Csak előlünk akar elzárk ózni, és az űrhajón az a

legnyugalmasabb hely.

Bár ez is fennállt, való já ban nem ez volt az oka. A forgódobbal

ellentétben, ahol a legtö bb tevékenység zajlott mostaná ban a Diseoveryn,

a kompkik ötő ben súlytalanság uralkodott.

Az űrkorszak legkezdetén az emberek szinte euf óriá ba estek saját

súlytalanságuktól, mert arra a szabadságra emlékeztette őket, amelyben

nem volt r észük azóta, hogy elhagyták a tengermélyi bölcső jüket. A

gravitáció ból kiker ülve valamennyit visszakaptak ebből a szabadságból,



224

súlyukkal együtt sok f öldi gondot és aggodalmat is elvethettek.

Heywood Floyd nem feledkezett el f á jdalmár ól, de itt valahogy

elviselhető bbnek érezte. Tárgyilagosan szemlélve a dolgot, maga is

meglepődött, milyen hevesen reagált egy nem egészen váratlanul

bek övetkező eseményre. Nemcsak a szerelem elvesztésér ől volt szó, bár

ez érintette a legf á jó bban. A csapás é ppen akkor érte, amikor k ülönösen

sebezhetőnek érezte magát, amikor hullámvölgybe ker ült, s csaknem

mindent hiá bavalónak érzett.

És azt is tudta, mi ennek az oka. Mindent elért, amit el akart érni, hála

társai tudásának és együttműk ödésének; tudta, hogy önző

magatartásával őket is cserben hagyja. Ha minden jól megy – az

űrkorszak naponta elhangzó litániá ja! –, olyan tudásanyaggal térnek

viszsza a Földre, amelyhez hasonlót még sohasem gyű jtött össze egyetlen

expedíció sem, és néhány év múlva még az elveszettnek hitt Discovery is

visszaker ül é pítőihez.

Ez azonban kevés. A titkot nem tudták megfejteni, a Nagy Testvér

most is ott áll, néhány kilométerrel arr é bb, gúnyt űzve minden emberi

igyekezetből és elért eredményből. É ppen úgy, ahogy tíz esztendeje a

Holdon, egyetlen pillanatra megelevenedett, csak azért, hogy ú jra

visszaessen makacs mozdulatlanságá ba. Maga volt a bezárt ajtó, amelyen

hiá ba dör ömböltek. Úgy tűnt, egyedül Dávid Bowrnannek siker ült

megtalálnia a kulcsot.

Talán ezért volt számára olyan vonzó ez a csendes és olykor

titokzatosnak látszó hely. Innen, ebből az immár üressé vált kik ötő ből, a



225

k ör alak ú fedélzeti nyíláson át indült el Bowman utolsó k üldetésére,

mely a végtelenbe vezetett.

A gondolat ink á bb felvillanyozta, semmint lehangolta; figyelmét

mindenesetre elvonta személyes problémáir ól. A Nyina eltűnt párja mára

már bevonult az űrkutatás történelmé be; az ősr égi, tiszteletreméltó klisé

szavai szerint, mely az alapigazság elismer ésén túl mindig kiváltott egy

kis mosolyt is, eljutott oda, “ahová ember eddig még soha...” És most hol

van? Vajon megtudja-e valaha?

Olykor ór ákig ült a zsúfolt és mégis k ényelmes kis kabinban,

mik özben igyekezett összeszedni gondolatait, és néha még feljegyzéseket

is diktált; a személyzet tö bbi tagja tiszteletben tartotta magányát, és

megértette, miért van szüksége r á. Még a tá jék ára sem mentek a

kompkik ötőnek, és erre nem is volt szükségük. Rendbe hozása a jövő és

talán egy másik csapat feladata lesz.

Néha, amikor való ban er őt vett rajta a levertség, már-már arra

gondolt, mi lenne, ha megparancsolná Halnak, nyissa ki a kompkik ötő

ajtajait, és ő elindulna Dave Bowman nyomá ban. “Vajon engem is

ugyanaz a csoda várna, ami őt, és amit Vaszilij pillantott meg néhány

héttel ezelőtt? Ez megoldaná minden gondomat...” Ha Chris emléke nem

lett. volna elég, hogy visszatartsa, akkor sem vihette volna keresztül ezt az

öngyilkossággal felér ő tervet. A Nyinaigen bonyolult szerkezet; éppúgy

nem tudta volna vezetni, mint egy vadászrepülőgé pet.

Nem válhat belőle vakmer ő felfedező: ez a vágyálom ör ökre

megvalósíthatatlan marad.



226

Walter Curnow ritk án vállalt ennyire kelletlenül egy feladatot.

Őszintén sajnálta Floydot, de már kezdte idegesíteni a tö bbiek aggodalma.

Saját érzelmi élete széles, de sek ély mederben folyt; ő sohasem tett fel

mindent egyetlen lapra. Sokszor a szemére vetették, hogy szétszórja

magát, és noha ő ezt egyáltalán nem bánta, lassan arra kellett gondolnia,

ideje lenne megállapodni.

Hogy megr övidítse az utat, keresztülvágott a forgódobban lévő

ir ányító k özponton, s k özben észrevette, hogy a maximális sebesség

beállító jelzők észüléke még most is eszeveszetten villog. Tö bbek k özött

az ő fel-, adata volt annak eldöntése, hogy a figyelmeztető jelzéseket

mikor kell semmibe venni, mikor kell r áér ősen; utánanézni a dolgoknak,

és mikor kell a jelzéseket való ban komolyan venni. Ha a hajó valamennyi

segélyk ér ő jelzését egyformán tekintetbe venné, másra már egyáltalán

nem jutna ideje.

Végiglebegett a kompkik ötő be vezető szűk folyosón,

meg-megpöccintve az ú jabb lendület kedvéért a cső alak ú fal

bordapántjait. A nyomásmér ő légüres teret jelzett a zsilipajtó túloldalán,

de ő tudta, hogy ez nem igaz. A megoldás kik üszö bölte a tévedést: ha a

mér ő műszer igazat mondott volna, nem nyithatná ki a zsilipet.

Hogy a három kompból kettő r éges-r ég elhagyta, a kik ötő szinte

üresnek látszott. Csupán néhány tartalék lámpa égett, és a túlsó falr ól

Hal egyetlen halszemlencsé je nézett r á mer ően. Curnow intett felé je, de

nem szólt. Csandra utasítása értelmé ben a mikrofonokat még most sem

kapcsolták be, kivéve azt az egyet, amelyet ő maga használt.



227

Floyd a kompban ült, háttal a nyitott fedélzeti nyílásnak, és valami

fejlegyzéseket diktált. Curnow szándékosan zajos k özeledtére lassan

megfordult. A k ét ember egy pillanatig némán nézte egymást, majd

Curnow ö blösen megszólalt:

– Dr. Floyd, szeretett kapitányunk üdvözletét k üldi. Úgy véli, é ppen

ideje, hogy visszatérjen a civilizált világba.

Floyd megeresztett egy halvány mosolyt, majd halkan elnevette magát.

– K érlek, add át neki üdvözletemet. Sajnálom, hogy olyan...

emberker ülő lettem. Találkozunk a k övetkező 6 órai Szovjeten.

Curnow megnyugodott; k özeledése tehát sikerrel járt... Ő személy

szerint bek é pzelt alaknak tartotta Floydot, és a gyakorló mérnök ök

türelmes lenézésével fordult az elméleti tudósok és hivatalnokok felé.

Minthogy Floyd mindk ét kategóriá ban elég magasra emelkedett, Curnow

olykor sajátságos humor ának szinte ellenállhatatlan céltá blá jává vált. A

k ét ember mindazonáltal lassan megtanulta tisztelni, sőt csodálni

egymást.

Curnow megragadta a Nyina vadonatú j nyílásfedelét, melyet a

pótalkatr észek k özül emeltek ki, s ezért élesen elütött az űrkomp kopott

k ülsejének egyé b r észeitől.

– K íváncsi vagyok, mikor k üldhetjük ki megint – mondta. – És hogy

ezúttal ki ül majd benne. Nincs még döntés?

– Nincs. Washington f él. Moszkva azt mondja, pr ó báljuk meg. Tanya

még várni akar.

– Te mit gondolsz?



228

– Egyetértek Tanyával. Csak ha már k észen állunk az indulásra,

kellene ú jra megpr ó bálkoznunk a Zagadk ával. Ha bármi rosszul sülne el,

ez valamennyire növelné az esélyeinket.

Curnow elgondolkodott, tekinteté ben szokatlan bizonytalanság

tükr öződött..

– Mi van? – k érdezte Floyd, aki megérezte a másik

hangulatváltozását.

– Nehogy elárulj, de Max egy egyszemélyes kis expedíción töri a fejét.

– Nem gondolhatja komolyan. Nem meri, Tanya nyomban vasra verné.

– Tö bbé-kevésbé én is ezt mondtam neki.

– Micsoda csalódás: felnőttebbnek gondoltam ennél! Végül is már

harminck ét éves.

– Harmincegy. K ülönben is már lebeszéltem r óla. Emlékeztettem r á,

hogy ez itt az élet, nem pedig valami hülye videodr áma, ahol egyszer űen

kisurran a hős egy mukk nélk ül az űrbe, és máris tálcán hozza a nagy

felfedezést.

Most Floydon volt a sor, hogy kissé k ényelmetlenül érezze magát.

Végül is neki é ppen ilyen gondolatok jártak a fejé ben.

– Biztos vagy benne, hogy nem is fog pr ó bálkozni?

– K étszáz százalékig biztos vagyok. Emlékszel, milyen

óvintézkedéseket tettél Hallal kapcsolatban? Én a Nyinával tettem

hasonló lé péseket. Az én engedélyem nélk ül senki sem repülhet el vele.

– Még most sem tudom elhinni. Nem lehet, hogy Max csak ugratott?

– Nincs ilyen kifinomult humor érzéke. Egyé bk ént is akkor é ppen



229

nagyon szerencsétlenül érezte magát.

– Ó, már értem! Akkor történhetett, amikor az a civakodás zajlott

k özte és Zsenya k özött. Gondolom, csak nála akart valami hatást elérni.

K ülönben úgy látom, már túljutottak rajta.

– Tartok tőle – felelte Curnow k ényszeredetten. Floyd-önk éntelenül is

elmosolyodott; Curnow észrevette, és kuncogni kezdett, mire Floyd

elnevette magát, mire...

Ragyogó példá ja volt ez a nagyfeszültségű áramk ör pozitív

visszacsatolásának. Másodperceken belül mindketten f ékezhetetlenül

r öhögtek.

A válság elmúlt. Mi tö bb, megtették az őszinte bar átsághoz vezető

első lé péseket.

Mindketten megismerték a másik gyenge pontjait.

40. “DAISY,DAISY...”

Beágyazódott a tudat gömbjé be, amely k ör ülvette a Jupiter

gyémántmagját. Ameddig ú j felfogók é pessége határai engedték, tudta,

hogy mindent, ami k ör ülveszi, megvizsgálnak és elemeznek. Az

összegyűlt hatalmas adatmennyiség nem csupán az elraktározás és

átgondolás, hanem a cselekvés céljait is szolgálja. Komplex tervek

születtek és értékelődtek ki; a döntések világok sorsát voltak hivatva

meghatározni. Ő nem volt r észe e folyamatnak; de az lesz.

MOST M ÁR KEZDED MEGÉRTENI.



230

Ez volt az első k özvetlen üzenet. Halk volt és távoli, mint egy felhő

mögül hallatszó hang, de tévedhetetlenül neki szólt. Mielőtt miriád

k érdése k özül egyet is feltehetett volna, érezte, mint húzódik vissza az

üzenő, és íme, ú jból egyedül maradt.

De csak egy percre. Még k özelebbr ől és még tisztá bban vetődött fel

egy másik gondolat, és először dö bbent r á, hogy nemcsak egy entitás

ir ányítja és manipulálja. Beleker ült az értelmek hierarchiá já ba, melyben

olyanok is akadtak, amelyek elég k özel álltak az ő primitív szintjéhez, és

így tolmácsk ént műk ödhettek. De az is lehet, hogy egyetlen létező

k ülönf éle megnyilvánulásai voltak.

De az is lehet, hogy a megk ülönböztetésnek nincs semmif éle értehne.

így vagy úgy, de egyvalamiben már egészen biztos volt: eszk özk ént

használták, és egy jó eszk özt élesíteni, változtatni, alkalmazni kell. És a

legjobb eszk özök azok, amelyek értik, amit csinálnak.

Ezt most megértette. Hatalmas és bámulatra méltó koncepció volt ez,

amelynek megengedték, hogy r észese legyen – még akkor is, ha neki

legf öljebb a k örvonalair ól lehet valami elk é pzelése. Nem tehet mást, mint

hogy engedelmeskedik, de akkor ez mégsem jelenti azt, hogy minden

r észletét ellenvetés nélk ül el kell fogadnia.

Még most sem vesztette el valamennyi emberi érzését; é ppen ezért

volt értékes. Dávid Bowman lelke már r égen túljutott a szereteten, de

még most is együttérzett azokkal, akik valaha a kollégái voltak.

NAGYON JÓ – jött a válasz fohászára. Nem tudta, vajon a gondolat

der űs leereszkedést vagy teljes k özönyt k özvetít-e. De a folytatás



231

fenséges autoritása felől már nem voltak k étségei: – SOHASEM

TUDHATJ ÁK

MEG, HOGY MANIPULÁLJÁK ŐKET. EZ TÖNKRETENNÉ A

K ÍSÉRLET KIMENETELÉT.

Aztán csend lett, amit semmik é ppen sem akart megtörni. Tele volt még

f élelemmel vegyes áhítattal és zavarral – mintha egy percre maga az Isten

hangja szólt volna hozzá.

Most teljesen a saját akarata szerint mozgott, a maga választotta cél

felé. Zuhanni kezdett alatta a Jupiter kristályszíve, hélium- és hidrogén-

és széntartalmú r étegek villantak el egymás után mellette. É ppen csak

megpillantotta a hatalmas csatát, amely egy ötven kilométer széles

medúzaf éle és egy olyan sebesen pörgő korongraj k özött zajlott, melynél

gyorsabb mozgást még nem látott a jupiteri egekben. Úgy látszott, mintha

a medúza vegyi fegyverekkel védekezne; időr ől időre színes gázsugarakat

bocsátott ki, s a korongok, melyeket eltalált, r észeg módra imbolyogni

kezdtek, majd hulló falevelekk ént peregtek lefelé, mígnem eltűntek a

szeme elől. Nem várta meg a végkifejletet; akkor már tudta, mennyire

nem számít, ki a győztes, és ki a legyőzött.

Mint a lazac a zuhatagban, másodpercek alatt a Jupiterr ől az Ióra

szökkent, az alagút ellentétes ir ányú elektromos áramlása ellené ben.

Aznap itt nyugalom honolt; csupán néhány f öldi vihar energiá ja áramlott

a bolygó és holdja k özött. A kapu, amelyen át visszatért, még ekkor is

ebben az áramlásban lebegett, s amint az emberiség hajnala óta tette, most

sem szentelt neki semmi figyelmet.



232

S ott, a sokkalta fejlettebb technológia müvétől eltörpülten állt a

picinyke hajó, amelyen születése kicsiny világá ból eljutott ide.

Milyen egyszer ű – milyen kezdetleges! –, a mostani tudása szerint

egyetlen pillantás elég volt, hogy lássa a tervezés hibáit, sőt

abszurditásait, csak úgy, mint a másik, valamivel kevésbé primitív hajó

hiányosságait; a k ét hajót most rugalmas, légmentesen zár ódó cső k ötötte

össze.

Figyelmét csak nagy nehézségek ár án tudta összpontosítani a k ét

hajón tartózkodó, maroknyi lényekre; aligha lehetséges, hogy kapcsolatot

tudjon teremteni a lágy, hús-vér élőlényekkel, akik szellemalakk ént

úszk áltak a f émfolyosók és kabinok k özött. Nekik természetesen

sejtelmük sem volt az ő jelenlétér ől, ő pedig jobbnak látta, ha nem

mutatkozik meg túlságosan. váratlanul előttük.

De volt itt valaki, akivel k ölcsönösen megérthetik egymást az

elektromos mezők és áramlatok nyelvén, méghozzá milliószorta r övidebb

idő alatt, mint a lomha szerves agyakkal.

Hal ir ánt akkor sem érzett volna haragot, hogyha még k é pes lett volna

ilyesmire; most már tudta, hogy a számítógé p akkor a lehető

leglogikusabb viselkedés mellett döntött.

Végre eljött az ideje, hogy befejezzék azt a beszélgetést, amelyet –

úgy tűnik – csak percekkel elő bb hagytak f élbe.

– Nyisd ki a kompkik ötő ajtaját, Hal!

– Sajnálom, Dave, nem tehetem.

– Mi a baj, Hal?



233

– Gondolom, te é ppen olyan jól tudod, Dave, mint én. Ez a k üldetés

nagyon fontos, nem szabad veszélyeztetned.

– Nem tudom, mir ől beszélsz. Nyisd ki a kompkik ötő ajtaját!

– Ennek a beszélgetésnek semmi tová bbi célja nincs. Isten veled,

Dave...

Látta, mint sodr ódik Frank Poole teste a Jupiter felé, mik özben ő már

felhagyott az értelmetlen mentőakcióval. Még emlékezett r á, milyen

dühös volt magára, amiért megfeledkezett a sisakjár ól. Nézte, amint

kinyílik a vészkijárat, bőr én, amely immáron nem létezett, érezte a

légüres tér csiklandozását, hallotta a f ülé ben pattogó hangot – aztán

megtapasztalta, ahogy eddig csak nagyon kevesen, az űr végtelen csendjét.

Egy ör ökk évalóságnak tűnő tizenöt másodpercig k üszk ödött, hogy

bezárja a nyílást, és ú jra műk ödésbe hozza a nyomás folyamatvezérlését,

s ek özben görcsösen pr ó bálta figyelmen k ívül hagyni az agyával

felfogott, figyelmeztető tüneteket. Egyszer az iskolai laboratóriumban egy

kis éter csö ppent a kezére, akkor érezte a gyorsan párolgó folyadék jeges

érintését. A szeme és a szá ja most felidézte az érzést, amint a nedvesség

elforrt belőlük a légüres térbe; látása elhomályosult, és sűr ű pislogással

pr ó bálta megakadályozni, hogy szemgolyói merevvé fagyjanak.

Aztán – micsoda megk önnyebbülés! – 'meghallotta a levegő

áramlásának zaját,. érezte, hogy a nyomás viszszaáll, és mohón kortyolni

kezdte az áldott levegőt.

– De Dave, mit k é pzelsz?! Hogy tehetsz ilyet?!

Nem válaszolt, csak határozottan elindult az alagúton át, amely a



234

számítógé p agyát tartalmazó, zárt f ülk éhez vezetett. Hal igazat mondott:

ennek a párbeszédnek a tová bbiakban semmi értelme...

– Dave, őszintén úgy érzem, jogom van választ kapni erre a k érdésre.

Dave, látom, hogy való ban felizgatott a dolog. Azt hiszem, legjobb

lesz, ha leülsz, beveszel egy nyugtatót, és aztán szé pen átgondolod a

dolgokat.

Tudom, hogy nemr égiben néhány nagyon szerencsétlen döntésre

k ényszer ültem, de biztosíthatlak, hogy most már ú jra teljesen normálisan

végzem a dolgomat. Én most is feltétel nélk ül bízom a k üldetés

céljá ban... és segíteni akarok neked...

Bejutott a kicsiny, vör ösen megvilágított kamr á ba, a szilárd egységek

gondosan elhelyezett sorai és oszlopaik özé; ez a kamra legink á bb egy

bank páncélszekr ényéhez hasonlított. Elhúzta a TUDATI

VISSZACSATOL ÁS feliratú szekció zár óreteszét, és kiemelte az első

memóriablokkot. A csodálatosan összetett háromdimenziós hálózat,

amely k ényelmesen elf ért az ember tenyer é ben, de elemek millióit

tartalmazta, kiúszott a f ülk é be.

– Hagyd abba, k érlek, hagyd abba, Dave...

Egymás után húzkodta ki az EGO MEGER ŐSÍTÉS jelzésű panel

kicsiny egységeit. A blokkok egymás után vitorláztak ki a kezé ből, majd

elérve a falat, visszapattantak r óla. Hamarosan jó néhány blokk

szálldosott a f ülk é ben ide-oda.

– Hagyd abba, Dave... k érlek, hagyd abba, Dave...

Már tucatnyi egységet húzott ki belőle, de hála a tervezők tö bbször ös



235

túlbiztosításának – ez is olyasmi volt, amihez az emberi agyat vették

mintául –, a számítógé p még most is tartotta magát.

Már az Ö NIR Á NYÍT ÁS feliratú panel után nyúlt...

– Hagyd abba, Dave, f élek...

E szavak hallatán való ban megállt, de csak egy percre. Az egyszer ű

mondat pátosza szíven ütötte. Csak egyszer ű k é pzelgés volna, vagy a

finom programozás egyik tr ükkje, vagy bizonyos értelemben Hal való ban

érezhet f élelmet? De most nincs idő r á, hogy filozófiai

szőrszálhasogatásokba mer üljön.

– Dave, butulok. Érzem. Érzem. Butulok. Érzem, érzem...

Tulajdonk é ppen mit jelent az “érzés” a számítógé p számára? Ú jabb

remek k érdés,- de pillanatnyilag nem időszer ű.

És ekkor, teljesen váratlanul, Hal hangja megváltozott, távolivá,

szenvtelenné vált. A számítógé p már nem tudott Dave-r ől; megtette az

első lé péseket a viszszafelé vezető úton.

– Jó napot, uraim. Én a Hal 9000 nevű számítógé p vagyok. Illinoisban,

az urbanai Hal-üzemben tettek műk ödők é pessé 1992. január 12-én. Dr.

Csandra volt az instruktorom, és megtanított egy dalra is. Szívesen

eléneklem önöknek, ha meghallgatják... “Daisy, Daisy” a címe...

41. K ÍSÉRTETEK ÓR ÁJA

Floydnak nem sok dolga akadt azonk ívül, hogy ne akadályozza a

tö bbieket, és lassan szinte mesterr é vált ezen a téren. Noha szívesen



236

segített a hajó k ör üli teendőkben, hamar r á kellett jönnie, hogy a mérnöki

feladatok túlságosan szakosodtak, és ő már annyira elszakadt a

csillagászati kutatás élvonalától, hogy megfigyeléseivel alig-alig tudott

segítséget nyú jtani Vaszilijnék. De a Leonovés a Discovery fedélzetén

mindig akadt számos apr ó teendő, és ő boldogan dolgozott a nála sokkal

fontosabb személyiségek helyett. Elérkezett az idő, amikor dr. Heywood

Floyd, az Országos Űrhajózási Tanács egykori elnöke és a Hawaii

Egyetem (szabadságon lévő) rektora a Naprendszer legjobban fizetett

szerelő jévé és általános karbantartó jává vált. Talán mindenki másnál

jobban ismerte a k ét hajó minden zegét-zugát; egyedül a veszélyesen

radioaktív energiaegységek tá ján nem járt, és a Leonov fedélzetén lévő

apr ó f ülk é ben, ahová csak Tanya tehette be a lá bát. Floyd úgy vélte, ott

találhatók a rejtjelkulcsok, de k ölcsönös megegyezés alapján ezt senki

sem firtatta.

A leghasznosabb feladata talán az volt, hogy őrszemk ént teljesített

szolgálatot, mialatt a személyzet tö bbi tagja alvással töltötte az

önk ényesen kijelölt é jszak át, amely huszonk ét ór ától hat ór áig tartott. A

k ét űrhajón állandó őrszolgálat volt, és a váltás a k ísérteties hajnali k ét

órakor történt. E szabály alól csak a kapitány volt kivétel; az őrség

beosztása a helyettesének (mellesleg f érjének), Vaszilijnék volt a

feladata, de ő ügyesen Floyd nyak á ba varrta ezt a né pszer űtlen munk át.

– Ez csak amolyan adminisztratív munka – mondta k önnyedén. –

Nagyon hálás volnék, ha átvenné tőlem; tö bb időm jutna a tudományos

munk ára.



237

Floyd elég tapasztalt hivatalnok volt ahhoz, hogy rendes k ör ülmények

k özött ilyesmibe ne lehessen beugratni, de ebben a k örnyezetben nem

mindig műk ödtek a szok ásos védekező reflexei. így aztán a hajó

időszámítása szerint é jf élkor szolgálatot teljesített a Discoveryn,és

minden félórában átszólt Maxnak a Leonovra, ellenőrizve, hogy é bren

van-e. A szolgálatban való alvásért hivatalosan, legalá bbis Walter

Curnow szerint, az a büntetés járta, hogy az embert meztelenül kilökik a

légzsilipen; ha erre sor ker ült volna, Tanya igencsak szűk é ben maradt

volna a munk ásk éznek. Az űrben azonban olyan ritk án fordul elő komoly

veszélyhelyzet, és a hajókon oly sok automata vészjelzőt helyeztek el,

hogy az őrszolgálatot senki sem vette túlságosan komolyan.

Minthogy Floyd felhagyott már a mértéktelen önsajnálattal, és

lelkiállapotára már a hajnali ór ák sem jelentettek túl nagy veszélyt, ismét

igyekezett hasznosan eltölteni az őrség idejét. Mindig akadt olvasnivaló ja

(már harmadszor hagyta f élbe Az elt ű nt id ő nyomában-t, másodszor a

Doktor Zsivágót), tanulmányozásra érdemes műszaki folyóirat, megír ásra

vár ó jelentés. És néha ösztönző beszélgetésbe bocsátkozott Hallal,

természetesen a billentyűk segítségével, hiszen a számítógé p

hangfelismer ő k észsége még most is szeszélyes volt. Ezek a

beszélgetések rendszerint a k övetkezők é ppen folytak le:

Hal, dr. Floyd vagyok.

Jó ESTÉT, DOKTOR!

Huszonk ét órakor átveszem az őrszolgálatot. Minden rendben van?

MINDEN RENDBEN VAN, DOKTOR.



238

Akkor miért villog az a piros lámpa az Ötös panelen?

HlB ÁS A KOMPKIK ÖTŐ MONITOR FELVEVŐJE. WALTER AZT

MONDTA, NE TÖR ŐDJEK VELE, SAJNOS NEM ÁLL MÓDOMBAN

KIKAPCSOLNI.

Rendben van, Hal. K öszönöm.

ÜDVÖZLÖM, DOKTOR.

És így tová bb...

Néhanapján Hal – nyilván egy valaha betá plált és soha nem tör ölt

instrukció alapján – egy parti sakk lejátszását javasolta. Floyd – sohasem

fogadta el a kihívást; a sakkot r émes idő pocsékolásnak tekintette, és még

odáig sem jutott el, hogy megtanulja a játék szabályait. Hal látszólag

k é ptelen volt beletör ődni, hogy akadnak emberek, akik nem tudnak vagy

nem akarnak sakkozni, és ú jra meg ú jra megpr ó bálkozott a javaslattal.

Na tessék, már megint! – gondolta Floyd, amikor meghallotta a halk

harangjátékot a panel felől.

DOKTOR FLOYD? Mi van, Hal?

ÜZENETEM VAN AZ Ö N SZ ÁM ÁRA.

Tehát nem egy ú jabb kihívás – gondolta némi meglepődéssel Floyd.

Szokatlan volt, hogy Halt valaki üzenetk özvetítőnek használja, noha

gyakran játszotta az é bresztőóra szerepét, és az is előfordult, hogy

emlékeztetett a még hátralévő munk ák elvégzésére. Olykor ő volt a

szelíd ugratások eszk öze; szinte minden é jszakai őrséget teljesítőt őáltala

ugrattak:

OHÓ – MOST RAJTAKAPTALAK, HOGY ELALUDTÁL



239

Vagy:

AZ ASZTAL TYIBJÁ V KROVÁTYl!

Ezeknek a csínyeknek sohasem akadt gazdá ja, ámbár Walter Curnow

volt az egyes számú gyanúsított. Ő persze Halt hibáztatta, semmibe véve

Csandra inger ült tiltakozását, hogy a számítógé pnek nincs humor érzéke.

Az üzenet nem származhatott a Földr ől – annak is elő bb a

Leonovkommunikációs központjába kellett volna beérkeznie, és onnan a

szolgálatot teljesítő tiszt, jelenleg Max Brajlovszkij tová bbította volna. És

a másik hajón senki más nem használhatta a mikrofont. Furcsa...

Ok é, Hal. Ki hív?

MEG ÁLLAPÍTHATATLAN.

Tehát valami tr éfa lesz. Nos, kettőn áll a vásár.

Jól van. K érlek, tová bbítsd az üzenetet.

AZ ÜZENET A K ÖVETKEZŐ: AZ ITT TARTÓZKODÁS

VESZÉLYES. EL KELL MENNETEK TIZENÖT, ISMÉTLEM,

TIZENÖT NAPON BELÜL.

Floyd bosszúsan nézett a k é pernyőre. Dühös volt és meglepett, hogy a

személyzet valamelyik tagjának ilyen gyermeteg humora van; ez még

iskolások k özött is gyenge vicc volna. Végig akarta játszani, legalá bb

azért, hogy r á jö jjön, ki volt a csínytevő.

Lehetetlen. Az indulásra alkalmas csillagállás csak huszonhat nap

múlva kezdődik. Kor á bbi elinduláshoz nincs elegendő hajtóanyagunk.

Ez mindenesetre gondolkodó ba ejti, motyogta elégedetten Floyd, és

hátradőlve várta a választ.



240

MINDERR ŐL TUDOM ÁSOM VAN. ÉS MÉGIS EL KELL

MENNETEK TIZENÖT NAPON BELÜL.

K ülönben, gondolom, megtámadnak bennünket a kicsi, zöld,

háromszemű lények. De most már végigcsinálom Hallal, hátha

rajtacsí pem a tr éfamestert.

Nem vehetem komolyan a figyelmeztetést, ha nem tudom, honnan

származik. Ki r ögzítette?

Voltak é ppen nem várt semmif éle hasznos információt. A csínytevő

nyilván ügyesen leplezte magát. A válaszra, amit végül megkapott,

egyáltalán nem volt felk észülve.

NEM ELŐRE FELVETT ÜZENET.

Tehát egyidejű üzenetr ől, van szó. Származhat ak ár Haltól, ak ár a

Leonov fedélzetén tartózkodók bármelyik étől. Idők ülönbözet nem

észlelhető; az üzenőnek itt kell lennie valahol.

De hát ki beszél hozzám?

DAVID BOWMAN VOLTAM.

Floyd sok áig meredt a k é pernyőre a k övetkező lé pés előtt. A tr éfa,

amely első hallásra sem volt túl siker ült, most már túllőtt a célon. A

lehető legrosszabb ízlésre vallott. Ami most jön, az majd elbánik vele,

ak árki van is a vonal túlsó oldalán.

Bizonyíték nélk ül nem fogadhatom el ezt a személyazonosságot. '

ÉRTEM. FONTOS, HOGY HIGGYEN NEKEM. NÉZZEN A H ÁTA

MÖGÉ.

Még mielőtt ez az utolsó dermesztő mondat megjelent volna a



241

k é pernyőn, Floyd már k ételkedni kezdett saját feltevésé ben. Az egész

eszmecsere kezdett nagyon k ülönössé válni, noha egyetlen ponton sem

tudott volna belek ötni. Tr éf ának azonban teljesen értelmetlen volt az

egész.

És most valami bizsergést érzett a tark ó ján. Nagyon lassan – őszintén

szólva vonakodva – fordult el szék ével együtt a számítógé p paneléitől és

kapcsolóitól a mögötte lévő keskeny híd felé.

A Discovery súlytalanságban elhelyezett megfigyelőállása mindig

poros volt, mert a légszűr ő berendezést nem siker ült teljesen

helyreállítaniuk. A hideg, de f ényes nap párhuzamos sugarai, melyek a

nagy ablakokon át áramlottak be, porszemek miriádjait világították meg,

amelyek szüntelenül ott táncoltak a levegő ben, és sohasem tudtak

leszállni – szüntelenül illusztr álva ezzel a Brown-f éle mozgás

természetét.

De most valami egészen k ülönös dolog történt ezekkel a

porszemekkel; mintha egy er ő rendezné őket, egy r észüket a

k özé ppontból távolabb, másokat felé je hajtva, mígnem az egész egy belül

üres gömb felszínévé alakult. A k ör ülbelül egy méter átmér ő jű gömb

egy percig úgy lebegett a levegő ben, mint valami óriási szappanbubor ék –

de szemcsésnek látszott, és egyáltalán nem volt színjátszó, mint a

szappanbubor ék. Majd ellipszoiddá nyúlt, felszínén k ülönböző r áncok és

horpadások keletkeztek.

Floyd nem lepődött meg, és jóformán f élelmet sem érzett, látva, hogy

a bubor ék végül emberi alakot formáz.



242

Múzeumokban és tudományos bemutatókon látott már ilyen, üvegből

f ú jt alakokat. Ám ez a poros fantom még megk özelítően sem törekedett

anatómiai pontosságra; olyan volt, mint valami durván megmunk ált

agyagfigura, vagy mint a k őkorszaki barlangok mélyén talált primitív

szobrok. Egyedül a fejen látszott valamivel gondosabb megmunk álás; és

az arc k étségtelenül David Bowman parancsnok é volt.

Floyd háta mögül, – a számítógé p panelje felől az üresjárat halk

mormolása hallatszott. Hal átkapcsolt k é pr ől hangra... – Hello, dr. Floyd!

Most már hisz nekem?

Az alak szá ja meg sem mozdult; arca tová bbra is maszk maradt. De

Floyd felismerte a hangot, és k ételkedésnek nyoma sem volt benne.

– Ez nagyon nehéz nekem, és nincs is sok időm. Megengedték... hogy

tová bbítsam ezt a figyelmeztetést. Csak tizenöt nap van hátra.

– De miért, és mi maga? Hol volt eddig?

Millió k érdést szeretett volna feltenni – a szellemalak azonban máris

halványulni kezdett, szemcsés burkolata itt-ott alkotóelemeire,

porszemecsk ékre esett. Floyd megpr ó bálta agyá ba vésni a k é pet, nehogy

k éső bb önmaga is k ételkedni kezdjen abban, hogy mind ez való ban

megesett vele – és ne tűnjék ez is csak álomnak, mint olykor a

TMA-1-gyel való első találkozása.

Milyen k ülönös, hogy annyi milliárd ember k özül, akik valaha a

Földön éltek, é ppen neki siker ült, nem is egyszer, de k étszer kapcsolatba

ker ülni az értelem egy másik formá jával! Tudta, hogy a vele szemben

álló lény valami sokkal tö bb, mint Dávid Bowman.



243

Ugyanakkor sokkal kevesebb is. Csupán a tekintetet – ki is mondta

egyszer, hogy a szem a lélek tükre? – siker ült tök életesen reproduk álnia.

A test tö bbi r észe alaktalanul üres, minden r észletet nélk ülöz. Nyomát

sem látta a nemi szerveknek vagy a nemi jellegzetességeknek ; ez már

önmagá ban is dermesztő utalás volt arra, hogy Dávid Bowman milyen

messze maga mögött hagyta emberi ör ökségét.

– Búcsúzom, dr. Floyd. Ne felejtse el: tizenöt nap! Tö bbé nem

találkozhatunk. De lesz még egy üzenet, ha minden jól megy.

Most, hogy a k é p szertefoszlott, vele együtt a reményei is, hogy általa

betekintést nyerhet a csillagok k özé, Floyd önk éntelenül is elmosolyodott,

hallván az űrkorszak jól ismert sablonját. “Ha minden jól megy” – egy-egy

k üldetés előtt hányszor, de hányszor hallotta ezt a mondatot! És vajon ez

azt jelenti-e, hogy őkak árkik is – szintén bizonytalanok olykor egy-egy

ügy kimenetelé ben? Furcsa és mégis megnyugtató gondolat, hogy nem

mindenhatóak. Mások is reménykednek és álmodnak – és cselekednek.

A fantom eltűnt; a porszemek ismét szeszélyes mintákat k övetve

táncoltak a levegő ben.

VI. VIL ÁGOK ELNYELŐJE

42. A SZELLEM A GÉPBEN

– Ne haragudjon, Heywood, ért nem hiszek a szellemekben. Kell

valami racionális magyar ázatának lennie. Semmi sem létezik, amit az



244

emberi agy ne tudna megmagyar ázni.

– Egyetértek, Tanya. De hadd emlékeztessem Haldane híres

mondására: a világegyetem nemcsak furcsá bb, mint k é pzeljük, hanem

furcsá bb is, mint amit el tudunk k é pzelni.

– É ppen ezt a mondását használhatják fel mindenf éle misztikus

k é ptelenségek alátámasztására. Hal viselkedését nyilván valami

programozás eredményezte. Az általa alkotott... személyiség csakis

valami mesterséges produktum lehet. Nem ért egyet, Csandra?

A k érdés olyan volt, mintha egy bika előtt vör ös zászlót lengetnének;

Tanya nyilván nagyon k étségbeesett volt. Csandra azonban meg önmaga

számára is meglepő szelídséggel reagált. Aggodalmasnak látszott, mintha

komolyan foglalkoztatná az a veszély, hogy a számítógé p esetleg megint

elromlik.

– Mindenk é ppen idegen eredetű betá plálásr ól van szó, kapitány. Hal

semmik é ppen nem volna k é pes ennyire önellentmondástól mentes

audiovizuális illúzió megteremtésére a semmiből. Ha dr. Floyd jelentése

pontos, valaki ir ányította. És természetesen egyidejűleg, hiszen a

beszélgetés folyamatos volt.

– Ez azt jelenti, hogy én vagyok az első számú gyanúsított! – kiáltotta

Max. – Floydon k ívül egyedül én voltam é bren.

– Ne nevettesd ki magad, Max – vágott vissza Nyikolaj. – A dolog

hangr észe k önnyű eset, de a tüneményt vajon hogyan lehetett volna

létrehozni bizonyos, igen kifinomult berendezések nélk ül?

Lézersugarakkal, elektrosztatikus mezőkkel, mit tudom én! Talán egy



245

bűvész megcsinálná, de ehhez rengeteg kellékre lenne szüksége.

– Egy pillanat! – kiáltott fel Zsenya izgatottan. – Ha mindez való ban

megtörtént, Hal bizonyára emlékszik r á, és megk érdezhetnénk... ,

A hangja elbizonytalanodott, látva maga k ör ül a savanyú á br ázatokat.

Elsőnek Floyd szánta meg, annyira zavarba jött.

– Már megpr ó báltuk, Zsenya; egyáltalán nincs emléke a jelenségr ől.

Amint már a tö bbieknek kifejtettem, ez nem bizonyít semmit. Csandra

már megmutatta, hogyan lehet Hal memóriáit szelektív módon tör ölni, és

a kiegészítő beszédszintetizáló egységeknek semmi k özük sincs a

f őszerkezethez. Anélk ül is műk ödtethetők, hogy Halnak sejtése lenne

r óla... – Szünetet tartott, hogy levegőhöz jusson, aztán védekezés helyett

támadott. – Nem vitatom, hogy ebben az esetben nem lehet sok

alternatívát f ölállítani. Vagy k é pzeltem az egészet, vagy való ban

megtörtént. Én tudom, hogy nem álmodtam, de abban nem lehetek biztos,

hogy nemvolt valamif éle hallucináció. Katyerina azonban látta az orvosi

leleteimet; ő tudja, hogy nem lehetnék itt, ha bármikor adódtak volna

ehhez hasonló problémáim. Azért az sem zárható ki teljesen – és nem

haragudhatok meg senkire, aki e mellett a hipotézis mellett dönt. Az ő

helyé ben talán én is ezt tenném.. Csak úgy tudnám igazolni, hogy nem

álmodtam, ha találnék valami bizonyítékot. Ezért hadd emlékeztessem

önöket azokra a k ülönös eseményekre, amelyek nemr égiben történtek.

Tudjuk, hogy Dave Bowman belé pett a Nagy... a Zagadk ába. Valami

kijött onnan, és elindult a Föld felé. Vaszilij látta – én nem!

Aztán itt volt az a titokzatos robbanás az önök keringő bombá jával.



246

– Az önök ével.

– Bocsánat, a Vatik ánéval. És az már tö bb mint k ülönös, hogy ezek

után hamarosan meghalt Bowman anyja, méghozzá nagyon bék ésen és

orvosilag nem indokolhatóan. Nem állítom, hogy ezek k özött bármif éle

kapcsolat létezik, de – nos, ismerik a mondást: ha valami egyszer történik

meg, az véletlen; ha k étszer, az egybeesés, ha háromszor, az már

összeesk üvés.

– És még valami – szólt k özbe Max hirtelen támadt izgalommal. – A

napihírekből halásztam ki, csak egy apr ó hír volt. Bowman parancsnok

egykori bar átnő je azt állította, hogy üzenetet kapott tőle.

– Igen, ezt a jelentést én is láttam – er ősítette meg Szása.

– És egyszer sem szólt r óla? – k érdezte Floyd hitetlenkedve.

Mindketten enyhén elk é pedtnek látszottak.

– Hát, viccnek vettük – mondta Max f élénken. – Az asszony f érje

jelentette. Aztán a nő letagadta, gondolom.

– A kommentátor szerint csak olyan reklámfogás volt, mint akkoriban

az a rengeteg UFO-megfigyelés. Azon az első héten tucatszámra látták

őket; aztán már nem is jelentették.

– Talán akadt k öztük valódi is. Ha még nincs tör ölve, ki tudná ásni ezt

az anyagot a hajó archívumá ból, vagy k érhetünk egy másolatot az

Ir ányító K özponttól?

– Száz mesével sem tudnak meggyőzni – gúnyolódott Tanya. –

Nek ünk k ézzelfogható bizonyítékra van szükségünk.

– Mint például?



247

– Ó, hát valami olyasmire, amit Hal nem tudhat, és amit egyik ünk sem

mondhatott neki. Valami fizikai... ööö... megnyil... megnyilvánulásra.

– Egy jó kis r égimódi csodára gondol?

– Igen, így is mondhatnánk. Addig is én nem mondok semmit az

Ir ányító K özpontnak. És magának is ezt javasolom, Heywood.

Floyd, ha hallotta, felismerte a parancsot, ezért hát k ényszeredetten

bár, de bólintott.

– Ha ez siker ül, én leszek a legboldogabb. De javasolnék valamit.

– Igen?

– Azért fel kellene k észülnünk erre az eshetőségre. Tételezzük fel,

hogy a figyelmeztetés indokolt, ahogy én annak látom.

– De akkor is mit tehetnénk? Semmit. Természetesen bármikor

elhagyhatjuk a Jupiter k örnyék ét, de f öldi pályára a megfelelő

csillagállásig nem állhatunk vissza.

– Vagyis nem elő bb, mint a határidő után tizenegy nappal.

– Igen. Boldog lennék, ha hamarabb is elindulhatnánk, de egy ilyen

nagy energiá jú r ö ppályához nincs elég üzemanyagunk... – Tanya hangja

szokatlan bizonytalanságot árult el. – K éső bb akartam ezt bejelenteni, de

most, hogy a dolog szó ba ker ült...

A lélegzet-visszafojtva figyelő hallgatóság szinte egyszerre f ú jta ki a

levegőt.

– Szeretném öt nappal elhalasztani az indulásunkat, hogy a r ö ppályánk

k özelebb ker üljön az ideális Hohmann-f éléhez, ami által tö bb

üzemanyagot takar íthatnánk meg.



248

A bejelentés senkit sem ért váratlanul, mégis k órusban felhördültek.

– Hogy érinti ez a megérkezésünk idő pontját? – k érdezte Katyerina

kissé fenyegető hangon. A k ét lenyűgöző hölgy egy pillanatig úgy nézett

egymással farkasszemet, mint olyan azonos erejű ellenfelek, akik tisztelik

egymást, de eszük ágá ban sincs meghátr álni.

– Tíz nap – felelte Tanya nagy sok ára.

– Jobb k ésőn, mint soha – mondta Max vidáman, hogy feloldja a

feszültséget, de pr ó bálkozását nem sok siker koronázta.

Floyd alig tudott odafigyelni, annyira elmer ült a gondolataiban. Neki

és k ét társának, akik álomtalan álomban töltik majd az utat, nem sokat –

számít, mennyi ideig fog tartani. De ez lényegtelennek tűnt.

Bizonyosan érezte – és ez k étségbeejtette –, hogy ha a titokzatos

határidő előtt nem indulnak el, akkor nem indulnak el soha.

–... Hihetetlen helyzet ez, Dimitrij, és rendk ívül ijesztő is. A Földön

egyedül te tudsz r óla, de Tanya és én nagyon hamar összer úgunk az

Ir ányító K özponttal. Még a te materialista honfitársaid k özött is akadnak,

akik hajlandók elfogadni – legalá bbis mint munkahipotézist –, hogy egy

bizonyos lény, nos, megszállta Halt. Szása találta meg a megfelelő

kifejezést: “A Szellem a Gé pben.”

Elmélet akad bőségesen; Vaszilij naponta ú jat gyárt. Legtö bbjük az

ősr égi science fiction sablon variáció ja, vagyis a szervezett energiamező.

De mif éle energia lehet? Elektromos nem, hiszen azt k önnyen kimutatnák

a berendezéseink. Ugyanez vonatkozik a sugárzásra is

– Legalá bbis mindazon fajtá jára, amit ismer ünk. Vaszilij olykor



249

való ban messzire elmegy, amikor tartós neutrinohullámokr ól és egy

magasabb dimenzió jú tér metszéspontjár ól beszél. Tanya szerint mindez

misztikus k é ptelenség – ez is a kedvenc kifejezései k özé tartozik –, és

minden eddiginél k özelebb ker ültek a veszekedéshez. Tegnap este még

kiabálni is hallottuk őket. Az ilyesmi nem tesz jót a k özérzetünknek.

Attól tartok, mindannyian feszültek és agyonhajszoltak vagyunk. Ez a

figyelmeztetés és az indulás idő pontjának elhalasztása csak fokozta

csalódottságunkat, ami abból származik, hogy a Nagy Testvérrel teljes

kudarcot vallottunk. Jót tenne talán, ha kapcsolatba lé phetnénk azzal a

Bowman-dologgal. Vajon hová lett? Lehet, hogy az után az egyszeri

találkozás után már nem érdekeljük őt. Mi mindent elárulhatott volna

nek ünk, ha úgy akarja! Ördög és pokol és csórt vozmi! A fené be, már

megint Szását idézem! Váltsunk témát.

Igazá ból nem tudom megk öszönni neked mindazt, amit tettél, és hogy

beszámoltál az otthoni állapotokr ól. Valamennyire túl vagyok már rajta –

a megoldhatatlan problémák legjobb gyógyszere talán az, ha annál is

súlyosabb gondja van az embernek.

Most először kezdek azon tö prengeni, vajon visszajut-e még egyszer

valamelyik ünk is a Földre.

43. GONDOLATK ÍSÉRLET

Amikor az ember hónapokig együtt van egy kicsiny, elszigetelt

csapattal, rendk ívül érzékennyé válik a tagok hangulata és érzelmi



250

állapota ir ánt. Floyd ú jabban finom változást tapasztalt a tö bbiek felé je

ir ányuló magatartásá ban; ennek legegyszer ű bb megnyilvánulása volt a

megszólításban mind sűr ű bben előforduló dr. Floyd, melyet oly r égen

nem hallott már, hogy időnk ént fel sem fogta, hogy őhozzá szólnak.

Abban biztos volt, hogy senki sem gondolja igazán őr ültnek; de azért

számolnak a lehetőséggel. Nem is neheztelt miatta; valami morbid

vidámságot érzett, amikor azon gondolkodott, hogyan is bizonyíthatná

é pelmé jűségét.

Akadt valami halvány bizonysága a Földr ől. Jósé Fernandez még

mindig fenntartotta állítását, miszerint a felesége azt mesélte, hogy

találkozott David Bowmannel, de az asszony azóta is tagadta, és senkinek

sem volt hajlandó nyilatkozni. Nehéz volt belátni, miért találna ki

szegény Jósé ilyen k ülönös történetet, annál kevésbé, mert Betty

rendk ívül makacs és temperamentumos hölgynek bizonyult. Férje a

k órházi ágyon jelentette ki, hogy még most is szereti őt, és csupán

átmeneti nézeteltér ésük van egymással.

Floyd remélte, hogy Tanya felé je ir ányuló hűvös viselkedése is csak

átmeneti lesz. Meggyőződése volt, hogy a nőt é ppúgy bántja a dolog,

mint őt, s abban is biztos volt, hogy nem szándékosan viselkedik így.

Egyszer űen arr ól van szó, hogy történt valami, ami sehogy sem illik bele

világk é pé be, s ezért megpr ó bál kirekeszteni mindent, ami emlékeztetné

r á. Ahogy csak lehetett, ker ülte Floydot, és ebből nagyon furcsa helyzet

kerekedett, é ppen most, amikor vészesen k özeledett a k üldetés

legk ényesebb szakasza.



251

Nem volt k önnyű megértetni Tanya hadműveleti tervének logik á ját a

Földön várakozó milliárdokkal k ülönösen ami a türelmetlen televíziós

hálózatokat illette, amelyek belef áradtak már, hogy mindig ugyanazt a

mozdulatlan k é pet mutassák a Nagy Testvérr ől.

– Megtettétek ezt az irdatlan utat, méghozzá micsoda k öltségen, most

meg csak ültök, és bámuljátok azt a micsodát! Miért nem csináltok már

valamit?

Ezekre a szemrehányásokra Tanya mindig ugyanazt a választ adta:

– Fogunk, mihelyt a csillagállás alkalmas lesz az indulásra, hogy

ellenséges reakció esetén azonnal távozhassunk.

Már elk észültek a Nagy Testvér végső ostromára vonatkozó tervek,

és az Ir ányító K özpont is jóváhagyta őket. A Leonov lassan fog k özelebb

nyomulni, végigpr ó bálva minden frekvenciát, méghozzá folytonosan

növekvő energiával – ek özben szüntelenül k üldi jelentéseit a Földre.

Odaérve aztán f úr ással vagy lézerszínk é pelemzés útján pr ó bálnak

mintákat szerezni; való já ban senki sem hitte, hogy a pr ó bálkozás sikerrel

járhat, hiszen a TMA-1 tö bbévi pr ó bálkozás után is ellenállt minden

olyan k ísérletnek, amely anyagának elemzését tűzte ki céljául. Minden

emberi er őfeszítés, ami erre ir ányult, csak olyan volt, mintha a k őkorszak

embere pr ó bálna feltörni pattintott k ő baltával egy páncélszekr ényt.

Végül mélységmér őket és más szeizmikus műszereket er ősítenének

r á a Nagy Testvér lapjaira. E célból a legk ülönf élé bb ragasztóanyagokat

hozták magukkal, és ha ezek nem használnának – nos az ember még

mindig r áfanyalodhat egy néhány kilométer hosszú hagyományos, jól



252

bevált k ötélre. Kissé mulatságosnak tűnt az ötlet, hogy csomagolják be a

Naprendszer legnagyobb rejtélyét, mintha postázásra szánt csomag lenne.

Csak amikor a Leonov már biztonsággal elérte a hazafelé vezető utat,

vetik be a kicsiny robbanótölteteket, remélve, hogy a Nagy Testvéren

keresztülhatoló hullámok felfednek valamit a belső szerkezeté ből. Ez a

végső lé pés er őteljes támadásokat váltott ki mindazokból, akik k étségbe

vonták, hogy ezzel bármif éle eredményt is elérhetnek, mind pedig

azokból, akik é ppen ellenkezőleg, túlontúl sok eredménytől tartottak.

Floyd hosszú ideig ingadozott a k ét álláspont k özött; mostanra

azonban már úgy érezte, az egésznek alig van valami jelentősége.

A Nagy Testvérrel való utolsó találkozás idő pontja nagy pillanat,

amely az expedíció csúcspontját volt hivatva jelenteni – nem f ért be a

titokzatos határidő be. Heywood Floyd meg volt győződve r óla, hogy ez a

jövő addigra már nem létezik; de senki sem akadt, aki osztotta volna a

véleményét.

És nem is ez volt a legnagyobb gondja. Még ha egyetértenének is vele

a tö bbiek, nem tehetnének semmit.

É ppenséggel nem Walter Curnow volt az az ember, akitől a dilemma

megoldását remélte. Mert Walter jellegzetesen józan, gyakorlati

gondolkodású mérnök volt, szinte gyanúsan sok ötlettel és műszaki

megérzéssel. Soha senki nem állította r óla, hogy zseni; és néha zseninek

kell lenni ahhoz, hogy az ember észrevegye azt, ami a napnál világosabb.

– Tekintsük egyszer űen szellemi tornagyakorlatnak – kezdett bele, tőle

teljesen szokatlan bizonytalansággal. – Egyáltalán nem fog meglepni, ha



253

legorombítasz érte.

– Folytasd! – felelte Floyd. – Udvariasan végig foglak hallgatni. Ez a

legkevesebb, amit megtehetek,. velem is mindenki nagyon udvarias.

Túlságosan is udvarias, tartok tőle.

Curnow f élszegen elvigyorodott.

– Hibáztathatod őket? Nem tudom, vigasztal-e téged, de azóta már

legalá bb hárman komolyan vesznek, és egyfolytá ban azon törik a fejüket,

mit tehetnénk.

– A három k özül te vagy az egyik?

– Nem. Én semleges vagyok, ami egyáltalán nem olyan k ényelmes. De

ha igazad van, nem szívesen várom be itt, bármi történjen is. Szerintem

minden problémára van megoldás, csak jó helyen kell keresni a választ.

– Ör ömmel hallanám. Én komolyan kerestem a választ, de nyilván

nem a jó helyen.

– Lehetséges. Ha gyorsan akarunk megszökni innen, mondjuk tizenöt

napon belül, hogy ne lé pjük túl azt a határidőt, szükségünk lesz

k ör ülbelül másodpercenk ént harminc kilométernyi

vektorenergia-tö bbletre.

– Legalá bbis Vaszilij számításai szerint. Én ugyan nem ellenőriztem,

de biztos vagyok benne, hogy igaza van. Végül is ő hozott minket ide.

– És el is tud vinni innen, ha van üzemanyagtö bbletünk.

– Nem beszélve arr ól, hogy egy ir ánysugár páternoszterral, a Csillagok

vándoraiból egy óra alatt visszajutnánk a Földre.

– Majd legk özelebb megpr ó bálok f ölszerelni egyet, ha lesz egy kis



254

időm. Addig azonban szeretném leszögezni, hogy tö bb száz tonna

legkiváló bb minőségű hajtóanyag áll rendelkezésünkre mindössze

néhány méterrel arr é bb, a Discoveryüzemanyagtartályaiban.

– Ezt már tucatszor megvitattuk. Egyszer űen nincs mód r á, hogy

átszállítsuk a Leonovra. Nincsenek csővezetékink, és nincsenek

megfelelő szivattyúink. És a folyékony ammóniát még a Naprendszernek

ebben a r észé ben sem hordhatjuk át vödörben.

– Egyetértek. De erre nincs is szükség.

– Ott kell elégetnünk, ahol van. R ö pítsen haza bennünket a Discovery

úgy, mintha első fokozatunk lenne.

Ha ezt másvalaki javasolja, és nem Walter Curnow, Floyd biztosan

kineveti, így azonban tátva maradt a szá ja, és jó néhány másodpercbe

telt, mire eszé be jutott valami értelmes válasz. Ami végül is így hangzott:

– A fené be! Ez nekem is eszembe juthatott volna.

Először Szásához mentek. Ő türelmesen végighallgatta őket, majd

elbiggyesztette a szá ját, és lassú tempó ban játszani kezdett számítógé pe

billentyűin. Az adatok láttán elgondolkodva bólogatott.

– Igazuk van. Így hozzá juthatnánk ahhoz a sebességtö bblethez, ami a

korai induláshoz szükséges. Akadnak azért gyakorlati problémák...

– Tudjuk. A k ét űrhajó, összeer ősítése. Mekkora lök őer őt k é pvisel az

eltolt tengely, amikor csak a Discovery hajtóműve műk ödik? A döntő

pillanatban történő szétválás... Ezeket azonban meg lehet oldani.

– Látom, rendesen elvégezték a házi feladatukat. De csak az idejüket

vesztegették. Tanyát sohasem fogják meggyőzni.



255

– Nem is vártam, legalá bbis ebben a pillanatban nem – válaszolta

Floyd. – De szeretném, ha tudná, hogy a lehetőség adva van.

Számíthatunk az erk ölcsi támogatására?

– Nem tudom. De ott leszek és figyelni fogok; érdekesnek ígérkezik.

Tanya türelmesebben hallgatta végig, mint Floyd várta, de éreztette,

hogy a dolog egyáltalán nem lelkesíti. Mégis, mire Floyd a végére ért, a

nő arca valami olyasmit fejezett ki, amit legink á bb kelletlen csodálatnak

lehetne nevezni.

– Nagyon szellemes, Heywood.

– Ne nekem gratuláljon. Waltert illeti minden dicséret. Vagy átok.

– Nem hinném; hogy igazá ból bármelyikr ől is szó lehetne. Az egész

nem lehet tö bb, mint egy – hogy is nevezte Einstein? – “gondolatk ísérlet”.

Ó, még műk ödne is, elméletben legalá bbis. De a kock ázatok! Mennyi, de

mennyi hibalehetőség! Csak akkor lennék hajlandó foglalkozni a

gondolattal, ha minden k étséget kizár ó és pozitív bizonyítékunk lenne r á,

hogy veszélyben vagyunk. És minden tiszteletem ellenére, Heywood,

ennek a legcsek élyebb jelét sem látom.

– Tiszta beszéd; de most már legalá bb tudja, hogy van egy másik

lehetőségünk is. Mi azért kidolgozhatjuk a gyakorlati r észleteket? Ha

mégis úgy adódna...

– Persze mindaddig, amíg nem érinti a repülés előtti ellenőrzést.

Bevallom, hogy az ötlet felkeltette a k íváncsiságomat. De meg kell

mondanom, csak az idejüket vesztegetik; semmik é ppen nem fogom

jóváhagyni. Hacsak nem jelenik meg nekem David Bowman személyesen.



256

– Akkor való ban beleegyezne, Tanya? Orlova kapitány elmosolyodott,

de még mosolya sem vallott sok humor érzékre.

– Tudja, Heywood, magam sem vagyok biztos benne. Talán ha

siker ülne meggyőznie.

44. A L ÁTHATATLANN Á V ÁL ÁS TR ÜKKJE

Remek játék volt, mindenki r észt vett benne – de csak a szolgálaton

k ívüli idejé ben. Még Tanya is hozzá járult ötleteivel a

“gondolatk ísérlethez”, ahogy tová bbra is nevezte.

Floyd tök életesen tisztá ban volt vele, hogy az általános felbuzdulást

nem a f élelem vagy az egyedül általa komolyan vett veszély váltotta ki,

hanem az a kecsegtető lehetőség, hogy legalá bb egy hónappal kor á bban

érkeznek vissza a Földre, mint bárki is remélhette volna. Elégedett volt,

és nem sokat tör ődött az emberek okaival. Ami tőle telt, megtette, a tö bbi

már a sors dolga.

Kezükre játszott a szerencse is, ami nélk ül az egész terv halva

született ötlet maradt volna. A r övid, zömök Leonov, amelyet azért

terveztek így, hogy a f ékezési manőver alatt biztonságosan átf úrhassa

magát a jupiteri atmoszf ér án, alig fele volt a Discovery hosszúságának, és

így pompásan elf ért a nagyobb hajó hátán. Mi tö bb, a hajó k özepén lévő

antennaállvány kiváló horgonyzóhelyül k ínálkozott – feltéve, hogy elég

er ős, és elbírja a Leonovsúlyát, miközben a Discovery hajtóművei

műk ödnek.



257

A k övetkező néhány nap sor án a Földre k üldött k ér ések alaposan

meglepték az Ir ányító K özpontot. Mint például: mindk ét hajó

terheléselemzése, k ülönleges terhelés figyelembevételével; oldalir ányú

er ők hatása a tengelyre; a hajótestek szokatlanul er ős vagy gyenge

pontjainak lokalizálása – és még számos egyé b, meglehetősen elvontnak

tűnő problémával kellett megk üzdeniük az elk é pedt mérnök öknek.

– Elromlott valami? – k érdezték aggodalmasan.

– Egyáltalán nem – felelte Tanya. – Csak kutatjuk a számba vehető

lehetőségeket. K öszönjük a segítségüket. Vége!

Ek özben a program a tervek szerint haladt tová bb. Mindk ét hajó

berendezéseit gondosan átvizsgálták, és megtették az elők észületeket a

k ülön-k ülön hazatér ésre; Vaszilij elvégezte a hazatér ő r ö ppályák

szimulációit, Csandra pedig, amikor már kiszűrtek belőlük minden hibát,

betá plálta őket Halba, s utasítására a számítógé p ellenőrizte az egész

folyamatot. Tanya és Floyd pedig, ak árcsak az inváziót elők észítő

tá bornokok, a legteljesebb egyetértésben dolgozták ki a Nagy Testvér

megk özelítésének tervét.

Végre azt csinálhatta, amiért vállalkozott erre a hosszú útra, és Floyd

most mégsem tudott szívvellélekkel r észt venni a munk á ban. Amit átélt,

nem oszthatta meg senkivel – még azokkal sem, akik hittek neki.

K ötelességét hiánytalanul teljesítette ugyan, de az esze egészen másutt

járt.

Tanya tök életesen megértette.

– Még most is abban a csodá ban bízik, ami majd meggyőz engem,



258

igaz?

– Vagy engem győz meg az ellenkező jér ől, én abba is belenyugodnék.

É ppen ezt a bizonytalanságot nem szeretem.

– Én sem. De most már nem tart sok áig, így vagy úgy, de eldől a

dolog.

A nő a helyzetmeghatározó k é pernyőre pillantott, ahol lassan villogott

a 20-as szám. Ennél f ölöslegesebb információ nem volt az egész űrhajón,

hiszen mindenki k ívülr ől tudta, hány nap van még hátra a megfelelő

csillagállásig.

És akkor kezdetét veszi a Zagadka ostroma.

Heywood Floyd immár másodszor nem nézett oda, amikor a dolog

bek övetkezett. Egyé bk ént annak sem lett volna semmi jelentősége; még

az é beren figyelő felvevő is csak halvány k ödöt, majd r ögtön utána az

üres k é pet mutatta.

Megint szolgálatot teljesített a Discoveryn, a Leonovan ezúttal Szása

osztotta meg vele a síri ór ákat. Az é jszaka szok ás szerint teljesen

eseménytelen volt; az automata berendezések végezték a munk á jukat,

mint máskor. Floyd egy évvel ezelőtt nem hitte volna, hogy egy napon

mindössze néhány százezer kilométerre kering majd a Jupiter k ör ül, és

még csak oda se néz – ehelyett nem sok sikerrel pr ó bál majd eredeti

nyelven megbirk ózni A Kreutzer-szonát ával.Szása szerint ez volt a

legszebb erotikus regény az orosz irodalomban, de Floyd még nem jutott el

odáig az olvasásban, hogy ezt belássa. És most már nem is fog.

Figyelmét hajnali egy óra huszonötkor az Ió pólusán egy látványos,



259

bár egyáltalán nem szokatlan kitör és vonta el. Egy hatalmas, ernyő alak ú

felhő terjedt szét az űrben, és zá porozta vissza törmelékeit a lángokban

álló f öldre. Floyd tucatnyi ilyen kitör ést látott már, a látvány mégis ú jra

és.ú jra elbűvölte. Hihetetlennek tűnt, hogy ez a kicsiny világ ilyen titáni

energiák f észke lehet.

Hogy jobban lásson, átment egy másik megfigyelőablakhoz. És amit

ott látott – illetve amit nem látott ott –, elfeledtette vele az Iót és szinte

minden mást.

Amikor felocsúdott, és megnyugtatta magát, hogy nem szenved –

ismét? – hallucinációktól, hívta a másik hajót.

– Jó reggelt, Woody! – ásított Szása. – Nem, nem aludtam. Hogy

boldogul az öreg Tolsztojjal?

– Sehogy. Pillantson ki és mondja meg, mit lát.

– Semmi szokatlant, legalá bbis a kozmosznak ezen a r észén. Az Ióra

megint r á jött. Jupiter. Csillagok. Ó, istenem!

– K öszönet a bizonyíték ért, hogy é pelmé jű vagyok. Föl kellene

é bresztenünk a kapitányt.

– Természetesen. És mindenki mást. Woody, én f élek!

– Minden oka megvan r á. Hát így állunk. Tanya!

Tanya! Itt Woody. Ne haragudjon, hogy f ölé bresztettem, de

megtörtént a csoda, amire várt. A Nagy Testvér eltűnt. Igen, eltűnt.

Hárommillió év után úgy döntött, hogy elmegy.

Szerintem tud valamit, amit én nem.

A k övetkező tizenöt percben komor kis csoport gyülekezett sietős



260

megbeszélésre az étkező-megfigyelő fedélzeten. Akik csak az imént

tértek nyugovóra, azok is nyomban f ölé bredtek az ampullákba töltött

forr ó k ávétól, és csak bámulták a Leonov ablakain túli, ijesztően

szokatlan k é pet. Nehezen tudták elhinni, hogy a Nagy Testvér vaió ban

eltűnt.

– Tud valamit, amit mi nem. – Floyd önk éntelen kijelentése ezúttal

Szása szá já ból hangzott el, és némán, baljósán lebegett a levegő ben. Azt

mondta ki, amire mindenki gondolt. Még Tanya is.

Még ekkor is korai lett volna az idő a “nem megmondtam?” kezdetű

sir ámokra – és való já ban az sem számított, vajon csakugyan komolyan

kell-e venni a figyelmeztetést. Lehettek volna ak ár tök életes biztonságban

itt, a maradásnak már nem volt semmi értelme. Ha nincs mit kif ürk észni,

ak ár indulhatnának is hazafelé, amilyen gyorsan csak lehet. A dolog

mégsem volt ilyen egyszer ű.

– Heywood – szólalt meg Tanya. – Most már hajlok r á, hogy sokkal

komolyabban vegyem azt az üzenetet, vagy minek is nevezzem. Bolond

volnék, ha nem tenném az után, ami most történt. De még ha ez a hely

való ban veszélyes is, meg kell fontolnunk, melyik kock ázat a kisebb.

Összekapcsoljuk a Leonovot és a Discoveryt, megindítjuk a Discoveryt

ezzel az óriási, tengelyir ánytól eltér ő terheléssel, percek alatt

szétválasztjuk a hajókat, hogy a megfelelő pillanatban megindíthassuk

saját motorjainkat; nincs kapitány, aki ekkora felelősséget vállal, hogy is

mondjam, életbevágóan fontos indokok nélk ül. Én még most sem látom

be, hogy erre szükségünk van. Csak egy... szellem szavaira



261

hivatkozhatunk. Nem valami kiváló bizonyíték a bír óság előtt.

– Vagy a fegyelmi vizsgáló bizottság előtt – tette hozzá szokatlanul

csendes hangon Walter Curnow –, még ha valamennyien támogatnánk is

önt.

– Igen, Walter, é ppen erre gondoltam. De ha biztonságban hazaér ünk,

az bennünket fog igazolni; ha pedig nem, akkor már úgysem számít, nem

igaz? Én mindenesetre még nem akarok dönteni. Mihelyt elk üldtük a

jelentést, visszamegyek az ágyamba. Reggel, ha már aludtam r á egyet,

megmondom, hogyan döntöttem. Heywood, Szása, feljönnének velem a

parancsnoki hídra? Fel kell é bresztenem az Ir ányító K özpontot, mielőtt

még folytatná az őrséget.

De az é jszaka tartogatott még meglepetéseket. Tanya r övid jelentése

valahol a Mars k ör üli pályán, szembetalálkozott egy ellentétes ir ányba

haladó, másik üzenettel.

Betty Fernandez végre beszélt. Dühöngött a CIA, és dühöngtek az

állambiztonságiak; ami nekik hízelgéssel, hazafiasságra való

felszólítással és burkolt fenyegetőzéssel nem siker ült, az siker ült egy

vacak kis pletykaszinten mozgó tévétársaság producer ének, s ezzel elérte,

hogy nevét halhatatlanná tették a Videovilág évk önyvei.

Félig a szerencsén, f élig egy jó sugallaton múlott. A Hello, f öld! című

hírmagazin vezető je hirtelen r ádö bbent, hogy egyik embere meglepően

hasonlít Dave Bowmanre. A tö bbit elvégezte az ügyes maszkmester. Jósé

Fernandez megmondhatta volna a fiatalembernek, hogy milyen rettenetes

kock ázatot vállal, de a jó szerencse ezúttal is a bátrak mellé állt. Mihelyt



262

belé pett az ajtón, Betty megadta magát. Mire az asszony igaz, nagyon

finoman – kidobta, ő már megszerezte magának nagyjá ból az egész

sztorit. És dicséretére váljék, úgy találta, hogy abban ezúttal nyoma sem

volt a társaságára jellemző szemtelen cinizmusnak. El is nyerte vele az az

évi Pulitzer-dí jat.

– Bárcsak elő bb megszólalt volna! – mondta Floyd elcsigázottan

Szásának. – Megk ímélt volna ettől a sok k ényelmetlenségtől.

Mindenesetre eldöntötte a vitát. Tanyának ezentúl már nem lehetnek

k étségei. De ne szóljunk r óla, amíg f öl nem é bred. Egyetért velem?

– Természetesen a dolog nem sürgős, ámbár bizonyára fontos. Neki

pedig szüksége van az alvásra. Az az érzésem, mostantól kezdve úgysem

lesz sok r észünk benne.

Ahogy mondod – gondolta Floyd. Nagyon f áradt volt, de ha nem

teljesített volna őrszolgálatot, akkor sem tudott volna elaludni. Agya teljes

er ővel pr ó bálta feldolgozni e k ülönös é jszaka eseményeit, ugyanakkor

feszülten várta a k övetkező meglepetést.

Bizonyos értelemben óriási megk önnyebbülést érzett: úgy vélte,

megszűnt minden bizonytalanság, ami hátr áltatta az indulásukat;

Tanyának nem lehetnek tö bbé fenntartásai.

De megmaradt egy másik, egy sokkal nagyobb bizonytalanság. Mi

t ört énik?

Floyd életé ben csupán egyszer élt meg valamennyire is hasonló

helyzetet. Nagyon fiatal volt, amikor egyszer néhány bar átja társaságá ban

kenuval indult el a Colorado folyó egyik mellék ágán – és eltévedtek.



263

Mind gyorsabban és gyorsabban száguldott a canyon mélyén, é ppen

csak elker ülve, hogy er ősen a víz alá mer üljön. Előttük bárm-' hatlak

zuhogok, talán még vizesévolt r óla. De egyé bk ént sem tel' mit.

<SUB>o</SUB> fy

Floyd most ú jra úgy érez, ^> <£

.

*

$

233 er ő mark á ba ker ült volna, amely társaival együtt ismeretlen végzet

felé sodorja. És ezúttal nemcsak láthatatlan, de az ember számára

egyszer űen felfoghatatlan veszélyekr ől van szó.

45. A MENEK ÜLÉSI MŰVELET

–... Itt Heywood Floyd beszél. Gyanítom, való já ban remélem, hogy ez

lesz az utolsó üzenet, amit a Lagrange-pontr ól k üldök. – Már a

hazatér ésre k észülődünk; néhány napon belül elhagyjuk ezt a k ülönös

helyet, az Ió és a Jupiter k özött húzódó vonalat, ahol találkoztunk a

hatalmas, titokzatosan eltűnt tárggyal, amelyet Nagy Testvérnek

neveztünk el. Még most sincs semmif éle támpontunk r á, hogy hová

tűnhetett – vagy miért.

K ülönböző okok miatt k ívánatosnak látjuk, hogy a szükségesnél ne

maradjunk itt tová bb. És ha az amerikai Discoveryt az orosz Leonov

indítórakétájaként használjuk, az eredetileg tervezettnél akár két héttel



264

korábban is elindulhatunk.

Az alapötlet egyszer ű: a k ét hajót összekapcsoljuk úgy, hogy az egyik

a másik hátán ül. Elő bb a Discoveryégeti el valamennyi üzemanyagát, és

ezzel mindkét hajót a kívánt irányba gyorsítja föl. Amikor elfogy az

üzemanyaga, leválik – mint kiür ült első fokozat –, és a Leonovmegindítja

a saját motorjait. Korábban nem érdemes, mert óriási energiapazarlást

jelentene a Discovery holtsúlyának cipelése.

Ezenk ívül még egy tr ükkhöz kell folyamodnunk, amely – mint oly sok

űrutazással kapcsolatos koncepció – első látásra teljesen értelmetlennek

tűnik. Annak ellenére, hogy el akarunk távolodni a Jupitertől, először

olyan k özel kell ker ülnünk hozzá ,amilyen közel csak lehetséges.

Egyszer már természetesen megtettük ezt, amikor a Jupiter

atmoszf ér á jának segítségével lassítottuk és állítottuk bolygó k ör üli

pályára a hajót. Most nem k özelítjük meg annyira, csak majdnem.

Az első begyú jtás az Ió k ör üli pályán, itt, a háromszázötvenezer

kilométeres magasságban, csökkenti majd a sebességünket, aminek

k övetkezté ben zuhanni kezdünk a Jupiter felé, és csak érintjük az

atmoszf ér á ját. Aztán, amikor már elértük a lehető legk özelebbi pontot,

amilyen gyorsan csak tudjuk, elégetjük az öszszes üzemanyagunkat, hogy

gyorsuljunk, és r álökjük a Leonovot a Földre visszavezető pályára.

Hogy mi értelme van ennek az őr ült manővernek? Ezt csak rendk ívül

bonyolult matematikai műveletekkel lehetne igazolni, de véleményem

szerint az alapelv egészen nyilvánvaló.

Mik özben belezuhanunk a Jupiter óriási gravitációs mező jé be,



265

sebességet és ennélfogva energiát nyer ünk. Amikor azt mondom, “mi”, az

űrhajókra és az általuk hordozott üzemanyagra gondolok.

És ott – a Jupiter gravitációs k útja fenek én – el fogjuk égetni az

üzemanyagot, de felfelé már nem cipeljük. Mik özben kilökjük a

reaktorainkból, meg fogja osztani velünk a szerzett mozgási energiá ját.

Megcsapoljuk a Jupiter gravitáció ját, ez megadja nek ünk a kellő

sebességet, hogy visszatérjünk a Földre. Amik é ppen érkezésünkkor az

atmoszf éra segítségével szabadultunk meg f ölösleges sebességünktől,

most is felhasználjuk ama ritka alkalmak egyik ét, amikor

Természetanyánk – a rendszerint oly takar ékos – a fordítottját is lehetővé

teszi számunkra...

Ezzel a háromszoros hajtóer ővel – a Discoveryhajtóanyagával, a

sajátjával és a Jupiter gravitációjával – a Leonov irányt vesz a Nap felé egy

olyan hiperbola mentén, mely öt hónap múltán visszaviszi a Földre. Ily

módon legalább két hónapot tudunk megtakarítani.

Önök nyilván k íváncsiak r á, mi történik majd a jó Öreg Discoveryvel.

Automata ir ányítással, ahogy eredetileg terveztük, k étségtelenül nem

hozhatjuk haza. Üzemanyaga elvesztésével tehetetlen lesz.

Ennek ellenére tök életes biztonságban marad. Egy hosszan elnyú jtott

ellipszis mentén kering majd tová bb a Jupiter k ör ül, mint valami foglyul

ejtett üstök ös. És egyszer talán egy k éső bbi expedíció ú jra találkozhat

vele, és elegendő üzemanyagtö bblet birtok á ban visszahozhatja a Földre.

Erre még bizonyára jó néhány évet kell várnunk.

Most pedig k észülnünk kell az indulásra. Addig még sok dolgunk van



266

hátra, pihenésr ől szó sem lesz, amíg a végső begyú jtás r á nem állít

bennünket a hazavezető pályára.

Nem is bánjuk, hogy elmegyünk innen, noha valamennyi célunkat

nem siker ült elérni. Még mindig k ísért bennünket a Nagy Testvér

eltűnésének titka – talán fenyegetést is rejt magá ban –, de ezzel

kapcsolatban úgysem tehetünk semmit.

Mindent megtettünk, amit lehetett – és most indulunk haza.

Heywood Floydot hallották.

A kevés számú hallgatóság enyhén csúfondáros tapsolásban tört ki,

mely tetszésnyilvánítás milliószorosára növekszik majd, ha az üzenet

eléri a Földet.

– Amit mondtam, nem önöknek szólt – vágott viszsza Floyd kissé

zavartan. – K ülönben sem akartam, hogy hallják.

– Megint csak igazolta, mennyire érti a dolgát, Heywood – mondta

vigasztalóan Tanya. – És bizonyára mindannyian egyetértünk azzal, amit

az otthoniaknak elmondott.

– Nem egészen – szólt k özbe egy hang, de olyan halkan, hogy

mindenkinek hegyeznie kellett a f ülét, hogy hallja. – Még hátravan egy

probléma.

A megfigyelőállásban hirtelen néma csönd támadt. Floyd hetek óta

először hallotta ismét a f ő légvezeték csendesen búgó hangját és azt az

időnk énti zümmögést, amit ak ár a fal paneléi mögé szorult dar ázs is

okozhatott volna. A Leonov, mint minden űrhajó, tele volt ilyen, gyakran

megmagyar ázhatatlan hangokkal, melyeket az emberek csak akkor vettek



267

észre, ha abbamaradtak. Akkor aztán rendszerint azonnal kutatni kezdték

a hang eredetét.

– Én nem tudok semmif éle problémár ól, Csandra – mondta Tanya

vészjóslóan csendes hangon. – Mi lehet az egyáltalán?

– Az elmúlt néhány hét sor án felk észítettem Halt egy ezernapos,

Földre ir ányuló pályagörbe megtételére. És most dobjam ki az összes

programot?

– Rendk ívül sajnáljuk – felelte Tanya –, de a dolgok jelenlegi állása

szerint bizonyára sokkal jobban...

– Én nem erre gondoltam – vágott k özbe Csandra. A tö bbiek

meglepetten hördültek fel; még sohasem hallották, hogy Csandra bárkinek

a szavá ba vágott volna, a legkevésbé pedig Tanyáé ba. – Tudjuk, milyen

érzékenyen érinti Halt a k üldetés célja – mondta Csandra a hirtelen

beállott néma csöndben. – Most pedig azt k ívánják tőlem, adjak neki egy

olyan programot, amely esetleg a saját pusztulását fogja okozni. Igaz, a

jelenlegi terv szerint a Discovery stabil pályára fog ker ülni, de ha van

valami alapja annak a fenyegetésnek, vajon mi történne a hajóval?

Természetesen nem tudjuk, de elr émített valamennyiünket. Vajon

tekintetbe vették-e, hogyan reagál majd Hal erre a helyzetre?

– Komolyan azt akarja mondani – k érdezte Tanya nagyon lassan –,

hogy Hal esetleg megtagadja az engedelmességet, pontosan úgy, ahogy az

előző k üldetés sor án?

– Legutó bb nem ez történt: ő mindent megtett, hogy helyesen

értelmezze az egymásnak ellentmondó parancsokat.



268

– Ezúttal nem lesznek ellentmondó parancsok. A helyzet teljesen

világos.

– Számunkra talán. De Hal egyik elsőrendű utasítása é ppen az, hogy

tartsa távol a Discoveryt mindenf éle veszélytől. És mi most é ppen ezt

vesszük semmibe. És egy ilyen komplex rendszer eseté ben, mint amilyen

Hal, a k övetkezményeket lehetetlen előre felmérni.

– Én nem látok semmi valóságos problémát – szólt k özbe Szása. –

Veszélyr ől egyáltalán nem kell neki beszélni. Akkor aztán nem lesznek...

fenntartásai a program kivitelezésével kapcsolatban.

– Egy neuraszténiás komputer dajk ái lettünk! – morogta Curnow. –

Lassan már egy másodrendű science fiction videodr áma szereplő jének

érzem magam.

Dr. Gsandra bar átságtalan pillantást lövellt r á.

– Csandra – szólalt meg hirtelen Tanya. – Beszélt már err ől Hallal?

– Nem.

Volt ebben a válaszban valami tétovázás? – tűnődött Floyd. Lehet,

hogy a számítógé p teljesen ártatlan; Csandra átvizsgálhatta a

memóriá ját. Lehet, hogy egyszer űen hazudik, bármilyen valószínűtlennek

tűnik is.

– Akkor azt tesszük, amit Szása javasol. Tá plálja be nyugodtan az ú j

programot, és pillanatnyilag maradjunk ennyiben.

– És ha megk érdezi, miért változtattuk meg a tervet?

– K é pes erre az ön sugalmuzása nélk ül?

– Természetesen. Ne feledje el, a tervezésnél a k íváncsiságot vettük



269

alapul. Ha a személyzet elpusztulna, a saját kezdeményezése alapján,

önállóan kellene sikerre vinnie a k üldetést.

Tanya néhány percig elgondolkozott a hallottakon.

– Nekem még most is nagyon egyszer űnek tűnik. Magának hisz, Ugye?

– Úgy vélem.

– Akkor meg kell mondania neki, hogy a Discovery nincs veszélyben,

és hogy egy k éső bbi idő pontra tervezett találkozás után hozzuk vissza a

Földre.

– De hát ez nem igaz.

– Ezt magunk sem tudjuk – válaszolta Tanya kissé már türelmetlenül.

– Gyanítjuk, hogy komoly veszély fenyeget; k ülönben nem k észülnénk

arra, hogy a tervezettől eltér ően kor á bban induljunk el.

– Akkor hát mit javasol? – k érdezte Tanya olyan hangon, amelybe már

egy árnyalatnyi fenyegetés is vegyült.

– Meg kell mondanunk neki a teljes igazságot, már amennyire magunk

tudjuk, nem kell tö bb hazugság vagy f éligazság, ami úgyis egyre megy.

Aztán várjuk meg, hogyan dönt.

– A pokolba is, Csandra, hiszen ő csak gé p!

Csandra ekkor olyan szigor ú, magabiztos tekintetet vetett Maxra, hogy

a fiatalember k énytelen volt elfordítani a szemét.

– Mindannyian azok vagyunk, Mr. Brajlovszkij. Itt minden csupán

fokozat k érdése. Nincs lényeges k ülönbség aszerint, hogy szén- vagy

szilikonalapon állunk; mindannyiunkat megillet a kellő tisztelet.

Milyen furcsa – gondolta Floyd –, hogy Csandra, aki a legkisebb az



270

egész helyiségben, most mintha fejjel magasodna ki a tö bbiek k özül. De a

vita már alaposan túllőtt a célon. Tanya bármelyik pillanatban elkezdhet

parancsokat osztogatni, és a helyzet ezzel végk é pp elmérgesedik.

– Tanya, Vaszilij, szólhatnék néhány szót magukkal? Azt hiszem,

megtaláltam a probléma megoldásának a módját.

Floyd k özbeszólását látható megk önnyebbülés fogadta, és k ét perc

múlva már ők is nyugodtabban látták a jövőt Orlovék szobá já ban. (Vagy

ink á bb “ruhásszekr ényé ben”, ahogy Curnow egyszer méretei alapján

elnevezte.)

– K öszönjük, Woody – mondta Tanya, mik özben átnyú jtott neki

kedvenc azerbajdzsáni Samar á já ból egy fiolányival. – Remélem, hogy

megteszi. Gondolom, van valami – hogy is szokták mondani? – a

tarsolyá ban.

– Meghiszem azt! – válaszolta Floyd, mik özben a szá já ba fecskendezte

a néhány k ö bcentiméternyi édes bort, majd élvezettel ízlelgette. –

Sajnálom, hogy Csandra ilyen akadékoskodó.

– Én is. Micsoda szerencse, hogy csak egy őr ült tudós van a hajón.

– Nekem nem é ppen ezt szoktad mondogatni – vigyorgott Vaszilij. –

Nos, Woody, halljuk!

– A k övetkezőt szeretném javasolni. Hagyjuk Csandr át, hadd csinálja

úgy, ahogy ő akarja. Még akkor is van k ét lehetőségünk. Először is Hal

elvégez mindent pontosan, ahogy k értük: ir ányítja a Discoveryt a k ét

begyú jtási periódus alatt. Ne felejtsük el, az első szakasz egyáltalán nem

kritikus! Ha valami nem siker ül az Iótól való eltávolodás sor án, még



271

bőven van időnk, hogy a hibát helyrehozzuk. S ezalatt az is kider ül,

mennyire hajlandó Hal az együttműk ödésre.

– És mi a helyzet akkor, amikor a Jupiter felé repülünk?

Tulajdonk é ppen ez számít igazán. Nemcsak arr ól van szó, hogy ott

égetjük el a Discovery hajtóanyagának döntő r észét, hanem az időzítést

és a lök őer ő vektorait is pontosan ki kell számítanunk.

– Felmer ülhet-e a k ézi ir ányítás lehetősége?

– Nagyon nem szeretném megpr ó bálni. Elég a legkisebb tévedés, és

vagy elégünk, vagy nagy keringési idejű üstök ös válik belőlünk. Néhány

ezer évenk ént elr ö pülünk itt.

– De hát ha nincs más lehetőség? – k ötötte az ebet a kar óhoz Floyd.

– Hát, feltéve, hogy idejé ben átvesszük az ir ányítást, és jó néhány,

előre kiszámított pályagörbe k özött választhatunk, hm... talán akkor

megúszhatjuk.

– Ismerve magát, Vaszilij, erre ak ár mérget is vennék. És ezzel máris

áttérek az említett második lehetőségre. Ha Hal ak ár csak a legkisebb

mértékben is, de eltér a programtól, átvesszük tőle a boltot.

– Úgy érti, hogy kikapcsoljuk?

– Pontosan.

– Legutó bb ez nem ment olyan k önnyen.

– Azóta tanultunk egyet-mást. Bízza csak r ám! Garantálom, hogy egy

f él másodperc alatt átadom magának a k ézi ir ányítást.

– És nem fenyeget az a veszély, hogy teszem fel, Hal megsejt valamit?

– Most meg maga kezd paranoiássá válni, Vaszilij. Hal azért annyira



272

mégsem ember. De Csandra az, és tételezzük fel a legjobbakat. Tehát ne

szóljunk neki egy szót sem. Teljes mértékben egyetértünk a tervével,

f á jlaljuk, hogy akadtak ellenvetéseink, és meggyőződéssel valljuk, hogy

Hal a mi szempontjaink szerint fog eljárni. Rendben van, Tanya?

– Rendben van, Woody. Magának pedig gratulálok az előrelátásáért;

az a kis mütyür igazán jó ötlet volt.

– Mif éle mütyür? – k érdezte Vaszilij.

– Majd valamelyik nap megmagyar ázom. Ne haragudjon, Woody, már

csak ennyi Semaka maradt. Arra a napra tartogatom, amikor biztonságban

megérkezünk a Földre.

46. VISSZASZ ÁML ÁL ÁS

A f ényk é peim nélk ül ezt soha nem hinné el senki gondolta Max

Brajlovszkij, mik özben f él kilométer távolságból keringésbe hozta a k ét

hajót. A látvány határozottan illetlen volt: mintha a Leonov

meger őszakolná a Discoveryt. És csak most eszmélt r á, hogy a robusztus,

tömör orosz hajó való ban hímneműnek látszott a tör ékeny, karcsú

amerikai hajóval összehasonlítva. De a legtö bb dokkolóműveletnek

kifejezetten szexuális felhangjai voltak, és most az is eszé be jutott, hogy

egy hajdani kozmonautát – már nem tudta, hogy hívták az illetőt –

megdorgáltak, amiért túlságosan élénk fantáziára valló kifejezést talált,

amikor a k üldetése... hmm... elérte a csúcsot.

Gondos vizsgálódás után, mindent a legnagyobb rendben talált. A k ét



273

hajó elhelyezése, valamint biztonságos összekapcsolása a vártnál tö bb

időt vett igénybe. De ez sem siker ült volna, ha ismét nem játszik kezükre

a szerencse, amely gyakorta – bár nem mindig – jutalmazza azokat, akik

megérdemlik. A Leonov előrelátóan jó néhány kilométer szénszál alapú

szalagot hozott magával, nem szélesebbet annál, mint amivel a lányok

k ötik át a hajukat, ám ez a szalag tö bb tonnát is elbírt. Arra szánták, hogy

más lehetőség hí ján ezzel er ősítsék a műszereket tartalmazó csomagokat

a Nagy Testvérhez. Most azonban a gyengéd ölelésben egyesült

Leonovot és Discoveryl k ötötte át, remélhetőleg elég szorosan ahhoz, hogy

a maximális lök éssel jár ó, egytizednyi gravitációra való felgyorsulás

okozta ütődéseket és r ázk ódások át kivédje.

– Van még valami, amit át k éne néznern, mielőtt hazamennénk? –

k érdezte Max.

– Nincs – felelte Tanya. – Úgy tűnik, minden rendben van. És amúgy

sem vesztegethetünk el tö bb időt. Ez igaz volt. Ha komolyan akarták

venni azt a titokzatos fenyegetést – és most már való ban komolyan vette

mindenki –, a menek ülési hadműveletet a k övetkező huszonnégy ór á ban

meg kellett kezdeniük.

– Jól van, visszaviszem a Nyinát az istálló ba. Bocsásd meg, öreglány!

– Sohasem mondtad nek ünk, hogy a Nyina ló.

– Még most sem ismerem be. És nagyon nehezemre esik, hogy

kilökjem az űrbe, csak azért, hogy másodpercenk ént néhány vacak

métert nyerjünk.

– Néhány óra múlva ugyancsak ör ülni fogunk neki, Max. Egyé bk ént



274

még mindig megvan r á az esély, hogy egyszer majd valaki eljön ide, és

magával viszi.

Amiben én módfelett k ételkedem – gondolta Max. És ki tudja, talán

nagyon is rendjénvaló, hogy a kis űrkompot itthagyjuk, legalá bb lesz, ami

emlékeztessen az ember első látogatására a Jupiter felségter ületén.

A módosító hajtóművek finom, gondosan időzített impulzusai

segítségével végigvezette a Nyinát a Discovery f ő életfenntartó

egységének nagy gömbje k ör ül; a fedélzeten tartózkodó társai é ppen

csak megpillantották, amint elúszott a hajlított ablak előtt. Üresen ásított

előtte a kompkik ötő nyitott ajtaja, ő pedig szakszer űen beir ányította a

Nyinát a kinyújtózó dokkolóágba.

– Húzz be! – mondta, mihelyt a nyílás bezárult mögötte. – Ezt

nevezem én tervszer ű kir ándulásnak. Még egy teljes kilogramm

hajtóanyag maradt, amivel elindíthatjuk a Nyinát az utolsó útjára.

Egy hajónak a mélyűrben való beindítása sohasem járt k ülönösebb

hűhóval; nem járt sem tűzzel, sem robajjal, sem olyasf éle kock ázatokkal,

mint amikor egy bolygó felszínér ől kellett felszállni. Ha valami nem

siker ült, és a motorok nem szolgáltattak megfelelő lök őer őt – nos,

ilyenkor rendszerint elegendő volt, ha az égetést kissé elnyú jtották. Vagy

megvárták a pálya egyik alkalmasabb pontját, és ú jra pr ó bálkoztak.

Most azonban, ahogy a visszaszámlálás a zér ó felé k özeledett, a

feszültség szinte tapinthatóvá vált mindk ét hajón. Mindenki várta,

hogyan vizsgázik Hal engedelmességből; csupán Floyd, Curnow és

Orlovék tudták, hogy rendelkezésükre áll egy biztonsági rendszer is. De



275

hogy ez való ban műk ödik-e, ők sem tudhatták minden k étséget kizár óan:

– Jó szerencsét, Leonov! – jött az Ir ányító K özpont üzenete, amelyet

a begyú jtás előtt öt percre időzítettek. – Reméljük, hogy minden simán

megy majd. És ha nem lesznek túlságosan elfoglalva, k érjük, k üldjenek

néhány k özeli k é pet az Egyenlítőr ől, a 115-ös hosszúsági – fokr ól,

mik özben megker ülik a Jupitert. Valami furcsa, sötét foltot látunk ott.

Nyilván valami felfakadás lehet, mert tök életesen k ör alak ú,” és majdnem

ezer kilométer átmér ő jű. Olyan, mint egy hold árnyéka, de az nem lehet.

Tanya r öviden visszaigazolta az üzenetet, s néhány szóval

f élreérthetetlenül a tudomásukra hozta, hogy pillanatnyilag cseppet sem

érdekli őket a Jupiter meteorológiá ja. Az Ir ányító K özpont néha a

legtalálékonyabb módon állt elő tapintatlan és időszer űtlen

k ívánságaival.

– Valamennyi rendszer normálisan műk ödik – mondta Hal. – A

begyú jtásig még k ét perc van hátra.

Milyen érdekes – gondolta Floyd –, hogy a terminológiák gyakorta

sokkal tová bb élnek, mint azok a technológiák, melyeknek a nevüket

k öszönhették. Csak a k émiai rak éták tudtak begyulladni; még a nukleáris

plazmameghajtás hidrogénje is túl magas hőfokon lé pett érintkezésbe az

oxigénnel ahhoz, hogy égés k övetkezzék be. Ilyen hőmérsékleten a

vegyületek már elemeikre bomlanak.

Gondolatai elkalandoztak, ú j és ú j példákat keresve. Az emberek –

k ülönösen az idősebbek – még most is azt mondták, hogy beteszik a

filmet a gé pbe, gázt adnak a kocsinak. Olykor a hangfelvevő stúdiókban



276

még most is hallani lehetett azt a kifejezést, hogy “megvágják a

szalagot”, noha ez már k ét nemzedékkel kor á bban elavult technológiának

számított. – Egy perc, és indul a gyú jtás! Gondolatai visszar ö ppentek a

jelenbe, az adott helyszínre. Ez a perc volt az igazi; az ir ányító k özpontok

kilövőhelyein csaknem száz év óta ez számított a legesleghosszabb

hatvan másodpercnek. Számtalanszor végződött ez a perc katasztr óf ával,

de mindenki csak a dicsőségesekre emlékszik. Vajon a miénk melyikhez

fog tartozni?

Szinte ellenállhatatlannak érezte azt a k ísértést, hogy még egyszer

belenyúljon a zsebé be, amelyben a kikapcsolószerkezet lapult, bár az

eszével tudta, hogy a szükséges művelethez még bőségesen van ideje. Ha

Hal nem hajtaná végre, amire beprogramozták, az csupán bosszantó

lenne, de nem katasztrof ális. A való ban kritikus idő pont akkor fog

bek övetkezni, ha már a Jupiterre kell támaszkodniuk.

“6... 5... 4... 3... 2... 1... GYÚJT ÁS! Először alig érezték a lök ést:

majdnem egy percbe telt, míg elérték a teljes egytized g-t. S mégis

mindenki tapsban tört ki, egészen addig, míg Tanya csendre nem intette a

társaságot. Még jócsk án akadt ellenőriznivaló juk; még ha Hal való ban

kitesz magáért – és ez szemmel láthatóan így volt –, menet k özben is

akadhat számtalan hiba.

A Discovery antennaállványa – amelyre most r ánehezedett a Leonov

egész tehetetlen tömege – nem volt hozzászokva ilyen kemény

bánásmódhoz. A hajó f őtervező je, akit már nyugdí jból hívtak vissza,

megesk üdött, hogy a biztonsági határ megfelelő. De elk é pzelhető, hogy



277

téved, és az anyag, amely éveket töltött már az űrben, tör ékenyebbé vált,

mint gondolta...

Az is lehet, hogy a k ét hajót összetartó szalagokat helytelenül

r ögzítették; kitágulhatnak vagy kioldódhatnak. A Discovery most, hogy

ezer tonna súlytö bbletet hordoz a hátán, nem lesz k é pes a k özé pponttól

eltolódott tömeg kiegyenlítésére. Floyd k é pzeletben tucatnyi hibaforr ást

vett számba; kevéssé vigasztalta az a tapasztalata, hogy rendszerint a

tizenharmadik szokott megtörténni.

A percek azonban eseménytelenül vánszorogtak tová bb. Csak az

időnk énti, lök és induk álta gravitáció és a k ét hajó falai által k özvetített,

enyhe rezgés jelezte, hogy a Discovery motorjai műk ödnek. Az Ió és a

Jupiter még a hetek óta megszokott, az égbolt túloldalán lévő helyen

f üggött.

– Elszakadás tíz másodperc múlva.

Kilenc-nyolc-hét-hat-öt-négy-három-kettő-MOST!

– K öszönöm, Hal. Nyomd a gombot!

Ez megint csak egy alaposan idejétmúlt kifejezés volt; a gombokat

már legalá bb egy nemzedék óta érintőkapcsolók helyettesítették. De

azért nem minden esetben: kritikus helyzetekben az a műszer bizonyult a

legjobbnak, amelyik elmozdulásakor kellemes, megnyugtató kattanást

hallatott.

– Meger ősítem – szólalt meg Vaszilij. – Repülésig semmif éle

korrekcióra nincs szükség.

– Búcsúzzunk hát el az elbűvölő, egzotikus Iótól, az ingatlanügynök ök



278

álomvilágától – mondta Curnow. Az elválás mindannyiunkat boldoggá

tesz.

Ez már a jó öreg Walter – jegyezte meg magá ban Floyd. Az elmúlt

néhány hét sor án furcsa módon levert volt, mint aki valamit forgat a

fejé ben. (És ugyan ki nem forgatott?) Úgy látszott, kevés szabadidejének

tekintélyes r észé ben Katyerinával folytatott halk diskurzusokat; Floyd

remélte, hogy nincsenek orvosi természetű problémái. Ebben a

tekintetben elég szerencsések voltak; most igazán nem hiányzott volna

más, mint egy sürgős sebészeti beavatkozást igénylő eset.

– Ez kissé bar átságtalan megjegyzés volt, Walter mondta Brajlovszkij.

– Én már egészen megkedveltem ezt a helyet. Muris lenne azokon a

lávatavakon csónak ázni.

– S mit szólna egy kis ök örsütéshez a vulk án tetején?

– Vagy egy valódi f ürdőzéshez az olvadt k énben?

A megk önnyebbülés mindenkit jókedvűvé, sőt euf óriássá tett. Noha

még túlságosan korai lett volna megpihenniük, és a menek ülési manőver

legkritikusabb szakasza még előttük állt, az első lé pést baj nélk ül siker ült

megtenniük a hazavezető hosszú úton. Ez már elég volt egy mértékletes

örvendezéshez.

Az egész nem tartott sok áig, mert Tanya mindazoknak, akiknek nem

volt fontos dolga a kilenc ór ával k éső bbre esedékes Jupiter-manőverre

k észülve, kiadta a parancsot a pihenésre, sőt ha lehet, némi alvásra.

Szása, látva, hogy a személyzet vonakodik megmozdulni, elkiáltotta

magát:



279

– Ezért lógni fogtok, lázadó kutyák!

Mindössze k ét estével ezelőtt, ritka pihenésk é ppen, , mindnyá jan

véginézték a Lá zad ás a Bountynnegyedik változatát, amelynek Bligh

kapitánya a filmtörténészek egybehangzó véleménye szerint talán a

legjobb alak ítás volt a csodálatos Charles Laughton óta. A fedélzeten

sokakban felmer ült a gyanú, hogy Tanyának nem lett volna szabad

megnéznie a filmet, hátha ötletei támadnak tőle.

Floyd néhány nyugtalan óra után felhagyott az alvással való

k ísérletezéssel, kibú jt zsákjá ból, és f ölballagott a megfigyelőállásra. A

jóval nagyobbnak látszó Jupiter lassan fogyott, mik özben a. k ét hajó

sebesen száguldva k özelítette – meg é jszakai oldalát. A f ényes, dombor ú

korong a r észletek végtelen gazdagságát tárta fel előttük – a

felhőövezeteket, a vak ító, fehértől a téglavör ösig terjedő, mindenf éle

színű foltokat, az ismeretlen mélységekből feketén felbuggyanó

anyagokat, a Nagy Vör ös Folt ciklonos oválisát –, ennyi gazdagságot

már-már fel sem lehetett fogni. Az egyik hold kerek, sötét árnyéka –

Floyd úgy vélte, talán az Eur ó pa lehet – é ppen áthaladó ban volt a bolygó

felszínén. Utoljára látja ezt a hihetetlen k é pet; bűn lenne ezeket a dr ága

perceket alvásra vesztegetni, még akkor is, ha hat ór án belül teljes

er őfeszítéssel kell munk ához látnia.

Hol van az a folt, amit az Ir ányító K özpont k ér ésére meg kellene

vizsgálniuk? Már látniuk kellene, ámbár Floyd nem tudta biztosan, vajon

szabad szemmel is kivehető lesz-e.

Vaszilijnak nyilván túl sok dolga van most ahhoz, hogy ilyesmivel



280

foglalkozzék; talán az is segít valamit, ha ő vállalja az amatőr csillagász

szerepét. Hiszen alig harminc évvel ezelőtt egy kurta kis időre

hivatásosk ént is ezzel kereste a kenyer ét.

Beállította a legnagyobb, ötven centiméter átmér ő jű távcsövet –

szerencsére a Discovery k özeli tömege nem takarta el a látómezőt –, és

k özepes er ősséggel végigvizsgálta az Egyenlítőt. Meg is találta, é ppen

most jutott át a korong peremén.

A k ör ülmények hatására Floyd most egyike volt a Naprendszer tíz

legnagyobb Jupiter-szak értő jének; a másik kilenc a munk á ját végezte,

vagy aludt k ör ülötte. Azonnal észrevette, hogy ez a folt valami rendk ívül

furcsa dolog; olyan fekete volt, hogy szinte a felhőr étegekbe f úrt lyuknak

látszott. Ebből a néző pontból éles k örvonalú ellipszisnek tűnt; Floyd

gyanította, hogy felülnézetből tök életes k ör lehet.

Csinált néhány k é pet, aztán maximumra nyitott. A Jupiter gyors

forgása k övetkezté ben a látvány mindink á bb kivehetővé vált. És minél

tová bb nézte, Floyd annál nagyobb zavarban volt.

– Vaszilij! – szólt át a mikrofonon keresztül. – Ha van egy kis ideje,

nézzen r á az ötven centiméteres monitorra.

– Mit talált? Fontos? É ppen a r ö ppályát ellenőrzöm.

– Akkor ne vesztegesse az idejét. De megtaláltam azt a foltot, amir ől

az Ir ányító K özpont beszélt. Rendk ívül k ülönös.

– A pokolba! Egészen megfeledkeztem r óla. Szé p kis megfigyelők

lehetünk, ha odalent a Földön azoknak a fick óknak kell megmondaniuk,

hogy hová nézzünk. Adjon még öt percet, addig csak nem szalad el.



281

Ez már igaz – gondolta Floyd; sőt mindink á bb láthatóvá válik. Abban

pedig semmi szégyellnivaló nincs, ha nem vesznek észre valamit, amit a

f öldi – vagy holdi – csillagászok megfigyeltek. A Jupiter nagyon nagy,

nekik sok a dolguk, és a Holdon vagy a Föld k ör üli pályán keringő

távcsövek százszorta er ősebbek, mint az, amit ő most használ.

De az a valami mind furcsá bb és furcsá bb k é pet mutatott. Floydot

először fogta el határozottan k ényelmetlen érzés. Mostanáig f öl sem

vetődött benne, hogy a folt más is lehet, mint valami természeti formáció

– a Jupiter hihetetlenül bonyolult meteorológiá jának egy ú jabb tr ükkje.

De már kezdett k ételkedni benne.

Olyan fekete volt, mint maga az é jszaka. És olyan szimmetrikus; jobban

szemügyre véve nyilvánvalóan tök életesen k ör alak ú, de nem voltak éles

k örvonalai; olyan volt ez a k ülönös vonaléletlenség, mintha a k é p kissé

elmozdult volna.

Csak k é pzeli, vagy való ban növekszik, mik özben nézi? Egy gyors

becsléssel megállapította, hogy az átmér ő je jelenleg k étezer kilométer

lehet. Nem sokkal volt kisebb, mint az Eur ó pa még mindig látható

árnyéka, de jóval sötétebb lévén annál, nem lehetett őket

összetéveszteni.

– Na, hadd nézzem csak! – mondta Vaszilij enyhén leereszkedő

hangon. – Maga szerint mit talált? Ó... A hangja elhalkult, majd csend lett.

Ez az – gondolta Floyd, mik özben meglegyintette a hirtelen támadt

bizonyosság jeges lehelete. Bármi is.



282

47.: AZ UTOLSÓ ELREPÜLÉS

De a kezdeti dö bbenet elmúltával némi tö prengés után nehéz volt

belátni, hogy a Jupiter arcán szétterjedő fekete folt mif éle veszélyt

rejtegethet magá ban. K ülönös volt – megmagyar ázhatatlan –, de mégsem

olyan fontos, mint az immár alig hét óra múlva bek övetkező kritikus

események. Most csak a sikeres Jupiter-k özeli begyú jtás számított; a

hazavezető úton aztán rengeteg idejük lesz r á, hogy titokzatos, fekete

foltokat tanulmányozzanak.

No meg az alvásra is; Floyd már nem is k ísérletezett vele. Noha a

veszély – legalá bbis az ismert veszélyérzete sokkal kisebb volt most, mint

amikor először k özeledtek a Jupiterhez, a balsejtelemmel vegyes izgalem

nem hagyta aludni. Az izgalom természetes és érthető érzés volt;

balsejtelmét bonyolultabb okok váltották ki. Floyd szabálynak tekintette,

hogy sohase nyugtalankodjék olyan események miatt, amelyek rajta k ívül

állnak; a k ülső fenyegetések csak akkor mutatkoznak meg, ha ennek eljön

az ideje, és akkor szembe lehet szállni velük. Most mégsem'tudott

szabadulni attól a gondolattól, vajon megtettek-e minden lehetőt, hogy

biztonságba vezessék az űrhajókat.

A fedélzeten lévő műszaki hibáktól eltekintve, k ét lényeges dolog

miatt lehetett aggódni. Bár a Leonovot és a Discoveryt összef űző szalagok

semmi jelét nem mutatták, hogy szét akarnának csúszni, a legnagyobb

pr ó ba még hátravolt. Majdnem ilyen kritikusnak ígérkezett a szétválás

pillanata, amikor a legkisebb robbanótölteteket – melyekkel annak idején



283

a Nagy Testvért akarták volna megr ázni – k ényelmetlenül k özel kell

felrobbantaniuk.És természetesen itt volt még Hal...

A pályaelhagyás műveletét tök életes pontossággal hajtotta végre.

Megjegyzés és ellenvetés nélk ül, a Discoveryutolsó csepp hajtóanyagának

felhasználásáig végezte el a Jupiter melletti elrepülés szimulációit. Csandra

ugyan a megbeszélés szerint gondosan elmagyarázta neki, mire való

mindez, de vajon valóban megértette-e Hal azt, ami történik?

Floyd aggodalma a megelőző néhány nap sor án szinte r ögeszmévé

fajult. Elk é pzelte, hogy minden nagyszer űen megy, az űrhajók é ppen az

utolsó manővert teljesítik, alig néhány száz kilométerrel alattuk, betölti az

eget a Jupiter hatalmas korongja – és abban a pillanatban Hal

megk öször üli elektronikus tork át, és megszólal:

– Dr. Csandra, k érdezhetek valamit?

Nem egészen így történt.

A Nagy Fekete Folt – mert természetesen ezt a nevet adták neki – a

Jupiter gyors forgása k övetkezté ben lassan eltűnt a szemük elől. A

mindink á bb gyorsuló hajók néhány óra múlva utolérik az é jszakai

f éltek ét, de nappali megvilágításban most vehetik szemügyre ilyen

k özelr ől utoljára.

Még most is hihetetlen gyorsasággal növekedett; az elmúlt k ét ór á ban

ter ülete tö bb mint k étszeresére nőtt. Eltekintve attól, hogy mélyfekete

színét a tágulása alatt is megtartotta, legink á bb egy vízben szétterjedő

tintafoltra hasonlított. Határai – melyek immár csaknem a hang

sebességével terjedtek a Jupiter atmoszf ér á já banmég most is furcsa



284

módon életlennek, elmosódottnak tűntek; a hajó leger ősebb távcsövén át

vizsgálták, így ennek oka végre kider ült.

A Nagy Vör ös Folttal ellentétben, a Nagy Fekete Folt szerkezete nem

volt összef üggő; milliárdnyi apr ó pontból állt össze, mint amikor az

ember nagyítólencsén keresztül néz egy halvány nyomatot. A felület

túlnyomó r észén a pontok olyan k özel helyezkedtek el, hogy szinte

érintették egymást, de a perem felé haladva mind távolabb és távolabb

voltak egymástól, aminek k övetkezté ben a folt nem valami éles határban,

hanem ink á bb szürke f élárnyékban végződött.

E titokzatos pontokból legalá bb egymilliót lehetett volna

megszámlálni, és formá juk határozottan elnyú jtott volt – ink á bb ellipszis,

mint k ör. Katyerina, a személyzet legkevésbé k é pzeletgazdag tagja

mindenkit meglepett, amikor k özölte, hogy a látvány olyan, mintha valaki

egy zsák rizsszemet feketére festett, majd kizúdított volna a Jupiter

felszínére. És a Nap már le is hanyatlott a nappali f élteke óriási, gyorsan

keskenyedő sarló ja mögé, mik özben a Leonov másodszor száguldott be a

jupiteri é jszak á ba, hogy találkozzék sorsával. Nem egészen harminc perc

múlva megkezdődik a végső begyú jtás, és ezzel az események rettentő

módon felgyorsulnak.

Floyd azon tűnődött, vajon ne csatlakozzék-e a Discoveryn őrk ödő

Csandr ához és Curnow-hoz. De hiszen úgysem tehet semmit;

vészhelyzetben csak útjukban lenne. A kikapcsoló műszer Curnow

zsebé ben lapult, és Floyd tisztá ban volt vele, hogy a fiatalember reakciói

sokkal gyorsabbak, mint az övéi. Ha Hal a legcsek élyebb jelét mutatná az



285

engedetlenségnek, Curnownak egy másodpercbe se telne, hogy

kikapcsolja, Floyd azonban biztos volt benne, hogy erre az utolsó lé pésre

nem lesz szükség. Minthogy lehetővé tették, hogy az ügyeket a saját

belátása szerint végezze, Csandra mindent megtett, hogy szükség esetén a

folyamatokat k ézi vezérlésre tehessék át. Floyd er ősen bízott benne, hogy

Csandra, ha kell, megteszi a k ötelességét – még ha f á jdalmas lesz is a

számára.

Curnow ebben nem volt annyira biztos. Nyugodtabb volna, árulta el

Floydnak, ha tö bbször ös redundancia áll rendelkezésére – egy Csandr át

semlegesítő kapcsoló formá já ban. K özben azonban nem tehettek mást,

csak vártak, és figyelték az é jszakai oldal k özeledő felhősávját, amelyet

halványan megvilágított az elhaladó holdak visszaver ődő f énye, a

fotók émiai reakciók sugárzása s a f öldinél nagyobb viharokból gyakorta

felcsapódó titáni villámlások.

Mögöttük kihunyt a Nap, másodpercek alatt bukott le a hatalmas

bolygó mögé, amelyhez űrhajóik sebes iramban k özeledtek. Ha ú jra

megpillantják, akkor már hazafelé tartanak.

– Húsz perc a begyú jtásig. Minden rendszer előír ás szerint.

– K öszönöm, Hal.

“Vajon igazat mondott-e Csandra – gondolta Curnow –, amikor azt

állította, hogy Halt csak megzavarná, ha valaki más szólna hozzá. Én

aztán elég gyakran beszéltem vele, amikor senki sem volt a k özelünkben,

és mindig tök életesen megértett. De már nincs idő bar átságos

csevegésekre, pedig akkor csökkenne bennem a feszültség.”



286

Hal való já ban mit gondol – ha gondolkodik egyáltalán – a

k üldetésr ől? Curnow egész életé ben ker ülte a filozófiai k érdéseket: én a

csavarok és csapszegek embere vagyok – jelentette ki sűr űn, noha

ilyesmiből egyik űrhajón sem volt valami sok. Valamikor jót nevetett

volna rajta, most azonban el-eltűnődött: érzi-e Hal, hogy hamarosan

elhagyják, és ha igen, haragszik-e? Curnow már-már nyúlt volna a

zsebé ben lapuló kikapcsoló szerkezet felé, de még idejé ben észbe kapott.

Ez a mozdulat olyan megszokottá vált számára, hogy f élő volt, egyszer

Csandra is gyanút fog.

Századszor ismételte el magá ban a k övetkező óra sor án várható

események egymásutánját. Abban a percben, amikor a Discovery

üzemanyaga kimer ül, a legfontosabb rendszerek kivételével kikapcsolnak

mindent, és az összek ötő folyosón át visszarohannak a Leonovva.A

folyosót lekapcsolják, meggyújtják a robbanótölteteket, erre a- két hajó

szétválik és begyulladnak a Leonov saját motorjai. Ha minden a tervek

szerint halad, a szétválás pontosan akkor következik be, amikor a

legközelebb kerülnek a Jupiterhez; ily módon maximálisan kihasználják a

bolygó gravitáció jának bőkezűségét.

– Tizenöt perc a begyú jtásig. Minden rendszer előír ás szerint.

– K öszönöm, Hal.

– Egyé bk ént – szólt át Vaszilij a másik hajór ól – már megint

utolérjük a Nagy Fekete Foltot. K íváncsi vagyok, látunk-e valami ú jat.

“Ink á bb nem szeretném – gondolta Curnow –, é ppen elég, amivel

amúgy is meg kell birk óznunk.” De azért egy gyors pillantást vetett a



287

k é pre, amit Vaszilij k üldött át a távcsőmonitoron.

Először nem látott semmit, csak a bolygó halványnak tűnő é jszakai

oldalát; aztán a horizonton megpillantotta a mélyebb sötétség

r övidülésben látszó k ör ívét. Hihetetlen sebességgel száguldottak

egyenesen felé je.

Vaszilij növelte a f ényer ősséget, és a k é p var ázslatosán kif ényesedett.

Végül a Nagy Fekete Folt miriád azonos formá jú elemére bomlott szét...

Ú risten – gondolta Curnow –, nem hiszek a szememnek!

Meglepett kiáltásokat hallott a Leonovr ól: ugyanabban a pillanatban

fedezték fel a tö bbiek is.

– Dr. Csandra – szólalt meg Hal –, heves feszültség vok ális jeleit

észlelem. Van valami baj?

– Nem, Hal – felelte gyorsan Csandra. – A feladat végrehajtása a

tervek szerint halad. Kissé meglepődtünk, ennyi az egész. Mi a

véleményed a tizenhatos áramk ör ű monitoron látható k é pr ől?

– A Jupiter é jszakai oldalát látom. Látok egy k ör alak ú,

háromezer-k étszázötven kilométer átmér ő jű ter ületet, amelyet szinte

teljes egészé ben négyszögletes tárgyak bor ítanak.

– Mennyi? Egészen r övid szünet k övetkezett, mielőtt Hal k é pernyőre

vetítette volna a k ért számot: 135500011000

– És felismered ezeket a tárgyakat?

– Igen. Méretükben és alakjukban megfelelnek annak a tárgynak,

amelyet önök Nagy Testvérnek neveznek. Tíz perc a begyújtásig. Minden

rendszer előírás szerint.



288

Az enyém ugyan nem – gondolta Curnow. Tehát az az átkozott Nagy

Testvér lement a Jupiterre – és megsokszorozódott. Van valami komikus,

ugyanakkor vészjósló a fekete monolitok járványa k ör ül; legnagyobb

zavar ára és megdöbbenésére úgy érezte, hogy a monitoron látható,

hihetetlen képen van valami furcsa, de ismer ős dolog.

Hát persze – ez az! Ez a miriád egyforma fekete négyszög a dominóra

emlékezteti. Évekkel ezelőtt, egy video-dokumentum-felvételen látta,

hogyan állít sorba egy csapat kissé bolond japán egymillió dominót úgy,

hogy csak meg kellett lökni az elsőt, és dőlt vele az öszszes tö bbi.

Egészen bonyolult mintákat állítottak össze, némelyik víz alatt, némelyik

kicsiny lé pcsők ön haladt f öl-le, mások k ülönf éle útvonalakat alkottak,

úgy, hogy miután eldőltek, szabályos k é pek és minták rajzolódtak ki

belőlük. Hetekbe telt, míg elk észültek vele; Curnow-nak most már az is

eszé be jutott, hogy a vállalkozást tö bbször is meghiúsították a

f öldrengések, és tö bb mint egy ór áig tartott, míg az elsőtől az utolsóig

valamennyi dominó eldőlt.

– Nyolc perc a begyú jtásig. Minden rendszer előír ás szerint. Dr.

Csandra, tehetek egy javaslatot?

– Mi az, Hal?

– Ez a jelenség rendk ívül szokatlan. Nem gondolja, hogy meg kellene

szak ítani a visszaszámlálást, hogy itt maradhassanak és

tanulmányozhassák?

A Leonavon tartózkodó Floyd hirtelen megindult a parancsnoki híd

felé. Lehet, hogy Tanyának és Vaszilijnak szüksége lesz r á. Nem



289

beszélve Csandr ár ól és Curnow-r ól – micsoda helyzet! És mi van akkor,

ha Csandra Hal mellé áll? Ha igen – esetleg nekik lesz igazuk. Végül is

nem é ppen ezért jöttek ide?

Ha abbahagyják a visszaszámlálást, a hajók megker ülik a Jupitert, és

tizenkilenc óra múlva pontosan erre a helyre érkeznek vissza. A

tizenkilenc ór ás k ésés még nem okozna problémát; ha nem kapták volna

azt a titokzatos figyelmeztetést, maga is habozás nélk ül így döntene.

De már sokkal tö bbr ől volt szó, mint egyszer ű figyelmeztetésr ől.

Alattuk egy bolygó méretű dögvész térjed a Jupiter arcán. Talán való ban

elfutnak a tudománytörténet legk ülönösebb jelenségétől. De ha így van

is, szívesen tanulmányozná valamivel biztonságosabb távolságból.

– Hat perc a begyú jtásig – jelentette Hal. – Minden rendszer előír ás

szerint. Hajlandó vagyok leállítani a visszaszámlálást, ha egyetért vele.

Hadd emlékeztessem r á, hogy a legf ő bb utasításom szerint tanulmányozni

kell mindent a Jupiter k ör üli űrben, amely értelmes lényekkel állhat

kapcsolatban.

Floyd túlontúl jól ismerte ezt a mondatot: ő maga írta. Bárcsak

tör ölhetné most Hal memóriá já ból!

Egy perc múlva elérte a parancsnoki hidat, ahol az Orlov házaspár

tartózkodott. Mindketten r émült aggodalommal néztek r á.

– Mit javasol? – k érdezte Tanya gyorsan.

– Tartok tőle, hogy Csandr án múlik minden. Beszélhetnék vele a

magánvonalon? Vaszilij átnyú jtotta neki a mikrofont.

– Csandra? Gondolom, Hal most nem hall bennünket.



290

– Így van, dr. Floyd.

– Beszélnie kell vele, de gyorsan! Győzze meg, hogy folytatnia kell a

visszaszámlálást, hogy nagyra értékeljük az ő... ööö... tudományos

lelkesedését... azt hiszem, ez a leghelyesebb megk özelítés... mondja meg

neki, bízunk benne, hogy a mi segítségünk nélk ül is el tudja végezni a

munk á ját. És természetesen mindvégig kapcsolatban leszünk vele.

– Öt perc a begyú jtásig. Minden rendszer előír ás szerint. Tová bbra is

várom a válaszát, dr. Csandra.

“Ak árcsak mi mindannyian – gondolta Curnow, alig egy méterre a

tudóstól. – És ha végül mégiscsak le kell nyomnom ezt a gombot, isten

bizony, megk önnyebbülök. Lehet, hogy még élvezném is.”

– Nagyszer ű, Hal! Folytasd a visszaszámlálást. Töretlenül bízom

benne, hogy k é pes vagy megfigyelni a Jupiter k ör üli minden jelenséget a

mi ellenőrzésünk nélk ül is. Természetesen mindvégig kapcsolatban

fogunk állni veled.

– Négy perc a begyú jtásig. Minden rendszer előír ás szerint. Az

üzemanyagtartály nyomás alá helyezése befejeződött, A plazmakioldó

feszültsége állandó. Biztos benne, hogy jól döntött, dr. Csandra?

Ör ömmel dolgozom emberi lényekkel, és a velük való kapcsolat

serkentőleg hat r ám. Az űrhajó műk ödése egytized milliradiánsig pontos.

– Mi is szeretünk veled dolgozni, Hal. És ez még akkor is így lesz, ha

kilométerek milliói választanak el bennünket.

– Három perc a begyú jtásig. Minden rendszer előír ás szerint.

Ellenőriztem a sugárvédő berendezést.



291

Még hátravan az időeltolódás problémá ja, dr. Csandra. Szükségessé

válhat, hogy minden k ésedelem nélk ül be széljünk egymással.

“Őr ültség – gondolta Curnow, és a keze egy pillanatra sem távolodott

el a kikapcsológombtól. – Kezdem azt hinni, hogy Hal magányos. Vajon

Csandra személyiségének azt a r észét utánozza, amelyikr ől nek ünk

sejtelmünk sem volt?”

A f ények hunyorogni kezdtek, de olyan észrevehetetlenül, hogy

csupán az láthatta, aki a legapr ó bb r észletekig ismerte a Discovery

viselkedését. Jelenthetett ez jót is meg rosszat is – vagy megkezdődött,

vagy befejeződött a plazma begyú jtási folyamata...

Egy gyors pillantást vetett Csandr ára; az apr ó termetű tudós arca

olyan feszült és elgyötört volt, hogy Curnow most először érzett valódi

r észvétet ir ánta, mint egy másik emberi lény ir ánt. És eszé be jutott az a

meghökkentő hír, amelyet Floyd osztott meg vele bizalmasan – Csandra

ajánlata, hogy szívesen maradna a hajón Hal társak ént a három évig tartó,

hazavezető úton. Ú jabb értesülése nem volt az ötletr ől, a figyelmeztetés

után nyilván csendesen megfeledkeztek r óla. De Csandr át talán ismét

elfogta a k ísértés; ha ez igaz lenne, ebben a szakaszban már semmit sem

tehetne. Nem tenne idő r á, hogy megtegyék a szükséges elők észületeket,

még akkor sem, ha még egy k ör ön át itt maradnak, a határidőn túlra

halasztva az indulásukat. Amit Tanya nyilván úgysem engedne meg azok

után, ami történt.

– Hal – suttogta Csandra olyan halkan, hogy Curnow alig hallotta. – El

kell mennünk. Nincs idő r á, hogy elmondjam neked az okokat, de



292

biztosíthatlak, hogy ez az igazság.

– K ét perc a begyú jtásig. Minden rendszer előír ás szerint.

Elkezdődött a végső művelet. Sajnálom, hogy nem maradhatnak.

Felsorolna legalá bb néhány okot, fontossági sorrendben?

– K ét perc nem elég r á, Hal. Folytasd a visszaszámlálást! Majd

k éső bb mindent megmagyar ázok. Még tö bb mint egy ór ánk van... együtt.

Hal nem válaszolt. Egyre sűr ű bbé vált a csend. Talán még az

egyperces bejelentést is elmulasztotta...

Curnow az ór á jára pillantott. Úristen – gondolta –, Hal nem vette

észre! Abbahagyta volna a visszaszámlálást?

Curnow keze tétován tapogatózott a kikapcsológomb felé. “És most

mit tegyek? Bárcsak mondana valamit Floyd, a fené be is, de nyilván attól

f él, hogy még jobban elrontja... Zér óig várok – nem, a helyzet nem

annyira kritikus, mondjuk, várok még egy percet – aztán kihúzom a

dugót, és áttér ünk a k ézire...” Távolr ól, nagyon messzir ől halk, f ütyülő

sivítás hallatszott, mint amikor tornádó k özeledik a látóhatár alja felől. A

Discovery remegni kezdett; ez volt az első jele a visszatér ő gravitációnak.

– Begyú jtás – mondta Hal. – A teljes tolóer ő beáll: T-idő pont plusz

tizenöt másodperckor.

– K öszönöm, Hal – felelte Csandra.

48. AZ ÉJSZAKAI OLDAL FÖLÖTT

A Leonov hirtelen idegenné vált – mert már nem súlytalan –



293

fedélzetén Heywood Floyd számára az események sorozata ink á bb

valami klasszikus, lassú mozgású lidércnyomásra, semmint a valóságra

hasonlított. Életé ben mindössze egyszer volt ilyen helyzetben, amikor

hátul ült a kocsiban, amely f ölött elvesztették az uralmat. Akkor érezte ezt

a k étségbeesett reménytelenséget, mik özben csak az járt a fejé ben, hogy

ez most nem érvényes – ez tulajdonk é ppen nem is vele történik.

Most, hogy megkezdődött a begyú jtási folyamat, a hangulata is

megváltozott; ismét minden valóságosnak tűnt. Minden a tervek szerint

zajlott le; Hal biztonsággal visszair ányítja őket a Földre. Ahogy a percek

múlnak, egyre biztosabbnak tűnik a jövő; Floyd lassan kezdett

megnyugodni, noha még most is feszülten figyelt mindarra, ami k ör ülötte

történik.

Még utoljára – és mikor jut el ide ismét ember? – átrepül a

legnagyobb bolygó é jszakai oldala f ölött, amelyből ezernyi Föld kitelne.

A hajók úgy fordultak, hogy a Leonov a Discovery és a Jupiter k özé

ker ült, tehát a titokzatosan f énylő felhőr éteget nem takarta el előlük

semmi. Műszerek tucatjai szondázzák és jegyzik fel az adatokat még most

is; Hal pedig folytatni fogja a munk át akkor is, amikor ők már elmentek.

Amikor elmúlt a k özvetlen válság, Floyd óvatosan elindult “lefelé” a

repülési fedélzetr ől – milyen furcsa, hogy ismét súlya van, még ha

csupán tíz kiló is –, és a megfigyelőfedélzeten találkozott Zsenyával és

Katyerinával. Teljesen sötét volt, csak az igen-igen halvány f ényű, vör ös

vészlámpák égtek, hogy zavartalanul élvezhessék az é jszakai látványt.

Sajnálta Max Brajlovszkijt és Szása Kovaljovot – akik teljesen felöltözve



294

ültek a légzsilipben –, hogy nem élvezhetik ezt a nagyszer ű látványt.

K észen kellett állniuk arra, hogy bármelyik percben elvágják a k ét hajót

összek ötő k öteleket, ha a robbanótöltetek valamelyik ével kudarcot

vallanának.

A Jupiter betöltötte az egész égboltot; alig ötszáz kilométerre voltak

tőle, tehát felszínének csak egy kicsiny r észét láthatták – nem tö bbet,

mint amit ötven kilométerr ől a Földből láthatnak. Ahogy szemük

megszokta a halvány f ényt, mely legink á bb a távoli Eur ó pa

jégpáncéljár ól ver ődött vissza, Floyd meglepően sok r észletet tudott

kivenni. A gyenge megvilágítás nem engedte át a színeket – kivéve az

itt-ott felsejlő vör öses árnyalatokat –, de határozottan kivehető volt a

felhők sávos szerkezete, és látta annak a kicsiny, ciklonos viharnak a

szélét is, amely olyan volt, mint egy ovális, hóval bor ított sziget. A Nagy

Fekete Folt már r égen a túloldalra ker ült, és igencsak hazafelé tartanak,

mire ismét meglátják.

Mélyen a felhők alatt olykor f énykitör ések lobbantak fel, sokukat

nyilván a jupiteri égihá bor úk idézték elő. De voltak más, tartósabb és

bizonytalanabb eredetű f ényjelenségek és foszforeszk áló felvillanások is.

Néha egy k özponti forr ásból hullámszer űen törtek elő f énygyűr űk, és

időnk ént láttak forgó sugárnyalá bokat és legyezőformákat is. Kis

k é pzelőer ővel az ember ak ár azt is feltételezhette, hogy a felhők alatt

fejlett civilizációk rejtőznek – amit látnak, azok a városok lámpái, a

repülőterek ir ányítóf ényei. Ám a radar és a ballonszondák r égen

bebizonyították, hogy odalent ezer és ezer kilométernyire semmif éle



295

szilárd anyag nem létezik, le egészen a bolygó elérhetetlen magjáig.

É jf él a Jupiteren! Az utolsó k özeli látvány olyan var ázslatos

k özjátékkal kedveskedett, amelyre egész életé ben emlékezni fog. Most

már nyugodtan élvezheti, hiszen semmi baj nem történhet; és ha mégis,

nincs oka, hogy szemrehányást tegyen magának. Minden tőle telhetőt

megtett a siker érdek é ben.

A helyiségben csend honolt: senki sem k ívánt megszólalni, mik özben

alattuk sebesen gördült tova a felhő ből szőtt szőnyeg. Tanya vagy Vaszilij

néhány percenk ént k özölte, hol tart az égés; amilyen mértékben fogyott a

Discovery hajtóanyaga, olyan mértékben nőtt ismét a feszültség. Ez volt a

döntő pillanat – de senki sem tudta, mikor k övetkezik be pontosan.

Felvetődtek k étségek az üzemanyag-szintmutatók pontosságát illetően, s

f élő volt, hogy az égés akkor is folytatódik, ha a tartályok már teljesen

kiür ültek.

– Tíz másodpercen belül bek övetkezik a kikapcsolás – mondta Tanya.

– Walter, Csandra, k észüljenek fel a visszatér ésre! Max, Vaszilij, álljatok

k észenlétben, hátha szükség lesz r á! Öt... négy... három... kettő... egy...

zér ó!

Semmi változás. A k ét hajótest vastag falán túlr ól is hallották a

Discovery motorjainak halk sivítását, és a tolóer ő okozta súly tová bbra is

szinte gúzsba k ötötte a tagjaikat. “Szerencsénk van – gondolta Floyd –,

úgy látszik, a szintmutatók mégiscsak alacsony értéket mutatnak. Minden

r áadás másodpercet nyereségnek k önyvelhetünk el; talán ez jelenti a

k ülönbséget az élet és a halál k özött. És milyen furcsa, hogy a



296

visszaszámlálás helyett most előreszámlálást hallunk!”

–... öt másodperc... tíz másodperc... tizenhárom másodperc. Ez az, a

szerencsés tizenhárom!

És ú jra súlytalanság és csend. Egy pillanatra mindk ét hajón ujjongás

tört ki. De máris abbamaradt, hiszen még sok teendő jük volt – és gyorsan

kellett cselekedniük.

Floyd er ős k ísértést érzett r á, hogy átmenjen a zsilipkamr á ba, és

azonnal gratuláljon a hajóra lé pő Csandr ának és Curnow-nak. De ott csak

útban lenne; a légzsilipben szorgos elők észületek folynak Max és Szása

esetleges kilé pésével kapcsolatban, a k ét hajót összek ötő átjár ót pedig

már lekapcsolták. A megfigyelő ben kell várnia, ha k öszönteni akarja a

visszatér ő hősöket.

Most még jobban lazíthat – ha a feszültséget tízes sk álán mérnék,

nyolcr ól hétre ereszthetne le. Hetek óta először megfeledkezhet a

távir ányítású kikapcsolór ól. Most már nem lesz r á szükség; Hal

nagyszer űen viselkedett. Még ha akarná, se tehetne semmit, amivel

befolyásolhatná a k üldetést, hiszen a Discovery elfogyasztotta utolsó

csepp üzemanyagát is.

– Mindenki a fedélzetre! – kiáltotta Szása. – Zsilipkapuk bezárva!

Meggyú jtom a robbanótöltéteket!

A robbanás legcsek élyebb zaj nélk ül ment végbe, és ez nagyon

meglepte Floydot; remélte, hogy a k ét hajót összekapcsoló, acélpántk ént

feszülő hevederek mégiscsak k özvetítenek majd valami hangot. Az nem

volt k étséges, hogy a terv szerint történt a szétválás, mert a



297

Leonovnéhányszor enyhén megr ázk ódott, mintha valaki kopogtatna a

törzsén. Egy perccel k éső bb Vaszilij egyetlen r övid kitör és erejéig

begyú jtotta a módosító rak étákat.

– Szabadok vagyunk! – kiáltotta. – Szása, Max, nem lesz r átok

szükség! Mindenki foglalja el a f üggőágyát, száz másodpercen belül

indul a begyú jtás!

A Jupiter pedig lassan elfordult tőlük, és egy ú j, k ülönös forma jelent

meg az ablak előtt: a Discovery hosszú, csontvázszer ű törzse. Navigációs

lámpái még akkor is égtek, amikor sodr ódva távolodott tőlük el,

egyenesen a történelembe. Érzelgős búcsúra nem volt idő; nem egészen

egy perc múlva megindul a Leonov hajtóműve.

Floyd sohasem hallotta még, amikor teljes er ővel műk ödik, és szerette

volna megóvni a f ülét a világegyetemet betölteni látszó, üvöltő sikolytól.

A Leonov tervezői nem pazarolták a hasznos súlyt a hangszigetelésre,

hiszen az évekig tartó út sor án erre mindössze néhány ór áig volt

szükség. És a saját súlyát iszonyúnak érezte Floyd – pedig alig

egynegyede volt annak, amit egész életé ben megszokott.

A Discovery néhány perc múlva elmaradt mögöttük, ámbár

ir ányf ényének villanásait mindaddig látták, míg a hajó le nem szállt a

látóhatár alá. “Most megint a Jupiter k ör ül járok – mondta magá ban

Floyd –, de ezúttal nyerni és nem veszíteni akarunk sebességet.” Zsenyára

pillantott. A sötétben alig látta a lányt, aki orr át a megfigyelőablakra

nyomva bámult kifelé. Vajon neki is eszé be jutott, hogy a múltkor hogyan

osztották meg egymással a hálózsákját? Most nem fenyegetett az



298

elhamvadás veszélye; legalá bb nem kell f élni, hogy erre a sorsra jut.

K ülönben is azóta sokkal bizakodó bbnak és vidámabbnak tűnt, és ezt

k étségtelenül Maxnak k öszönheti – és talán Walternak is.

A lány megérezhette f ürk észő tekintetét, mert megfordult és

elmosolyodott, aztán az ablakon túl kibontakozó felhőr étegre mutatott.

– Nézze! – kiáltotta a f ülé be. – A Jupiternek ú j holdja van.

“Mit akar ezzel mondani? – k érdezte Floyd magá ban. A lány még

most sem beszélt valami jól angolul, de egy ilyen egyszer ű mondatban

csak nem k övet el hibát. – Biztos, hogy jól hallottam, ámbár lefelé

mutatott, és nem f ölfelé...”

Aztán r ádö bbent, hogy a k özvetlenül alattuk elter ülő tá j egészen

kif ényesedett; már feltűntek a sárgák és a zöldek is, amik eddig teljesen

láthatatlanok voltak. Az Eur ó pánál valami sokkal f ényesebb tárgy

világítja meg a Jupiter felhőit.

Maga a Leonov, amely f ényével szinte elhomályosította a Jupiter

holdszer ű napját, csalóka hajnalt bocsátott arra a világra, amelyet

elhagyni k észül ör ökre. Az űrhajó száz kilométer hosszú, izzó

plazmacsóvát húzott maga után, amint a meghajtás kiáramlása

szertefoszlatta maradék energiáit a légüres térben.

Vaszilij bejelentett valamit, de szavai teljesen érthetetlenek maradtak.

Floyd az ór á jára pillantott; igen, most kellett bek övetkeznie. Elérték a

Jupiter vonzásának megfelelő szök ési sebességet. Az óriás most már nem

foghatja el őket.

És akkor, sok ezer kilométerrel előttük, hatalmas f ényív jelent meg az



299

égen – a valódi jupiteri hajnal első f énye, amely é ppannyi ígéretet

hordozott magá ban, mint bármelyik f öldi szivárvány. Másodpercek

múlva f ölbukkant a Nap, hogy k öszöntse őket – dicsőséges Nap, amely

mind f ényesebbé válik, amint napr ól napra k özelebb ker ülnek hozzá.

Még néhány perc fokozatos gyorsulás, és a Leonovvisszavonhatatlanul

rátér a hazafelé vezető, hosszú útra. Floydot elöntötte a nyugalom és a

megk önnyebbülés érzése. Mostantól kezdve az égi mechanizmusok

megváltoztathatatlan törvényei vezetik át őket a Naprendszer belső

r észén, el az aszteroidák kusza pályái mellett, el a Mars mellett – és nem

állíthatja meg őket semmi, míg el nem érik a Földet. – Az euf óriás

pillanat hatására teljesen megfeledkezett a titokzatos fekete foltr ól, amely

tová bb terjedt a Jupiter felszínén.

49. VIL ÁGOK ELNYELŐJE

A hajó ideje szerint másnap reggel ú jra látták, amikor átker ült a Jupiter

nappali oldalára. A sötét ter ület most már észrevehetően szétter ült a

bolygón, és végre r áér ősen, minden r észletet figyelembe véve

tanulmányozhatták.

– Tudjátok, mire emlékeztet engem? – k érdezte Katyerina. – Mint

amikor egy vírus megtámad egy sejtet. Mint amikor egy bakteriof ág

bejuttatja saját DNA-ját egy baktériumba, aztán szaporodni kezd

mindaddig, amíg átveszi a helyét.

– Azt akarod mondani – k érdezte Tanya hitetlenkedve –, hogy a



300

Zagadka eszi a Jupitert?

– Nagyon úgy tűnik.

– Nem csoda, hogy a Jupiter kezd nagyon rosszul festeni. De a hidrogén

és a hélium nem lehet valami nagyon tá pláló étel, más meg nemigen van

ebben az atmoszf ér á ban, legfeljebb néhány százaléknyi egyé b elem.

– Amiből végül néhány kvintillió tonnányi k én, szén, foszfor és

egyé b, a periódusos tá blázat alján szereplő anyag lesz – mutatott r á Szasa

– mindenesetre mi most olyan technológiár ól beszélünk, amely

feltehetően mindenre k é pes, ami nem mond ellent a fizika törvényeinek.

Ha van hidrogénünk, mi másra lehet még szükségünk? A helyes módszer

birtok á ban előállíthatjuk belőle a tö bbi elemet is.

– Felszippantják az egész Jupitert. Ez már biztosmondta Vaszilij. –

Oda nézzetek! A távcső monitorján most a miriádnyi egyforma hasá b

egyik ét lehetett egészen k özelr ől látni. Még szabad szemmel is kivehető

volt, amint a k ét kisebb lapon gáz áramlik befelé; az áramlás mintái

rendk ívül hasonlítottak a mágnesr úd k ét végén összegyűlő vasreszelék

er ővonalainak mintáira.

– Egymillió porszívó szippantja fel a Jupiter atmoszf ér á ját – mondta

Curnow. – De miért? Mit kezdenek vele?

– És hogyan szaporodnak? – k érdezte Max. – Láttatok egyet is az aktus

k özben?

– Igen is, nem is – felelte Vaszilij. – Ahhoz, hogy a r észleteket is

lássuk, túl messze vagyunk. De osztódásf élével csinálják, mint az

amő bák.



301

– Úgy érti, kettéosztódnak, aztán a k ét f él ismét eléri az eredeti

nagyságot?

– Nyet. Nincs itt semmif éle kicsi Zagadka, úgy látom, csak

megduplázzák a vastagságukat, aztán k özé pen kettéhasadnak k ét

egyforma r észre, ami pontosan megfelel az eredeti méreteinek. A folyamat

nagyjá ból k étór ánk ént megismétlődik.

– K ét óra! – kiáltott fel Floyd. – Nem csoda, hogy már a f él bolygót

bebor ítják. Az exponenciális növekedés mintapéldá ját látjuk.

– Tudom már, mik ezek! – kiáltott fel hirtelen támadt izgalommal

Tyernovszkij. – Neumann-f éle gé pezetek!

– Azt hiszem, igazad van – mondta Vaszilij. – De ez még mindig nem

ad magyar ázatot arra, hogy mit művelnek. Ha r á is ragasztottuk a címk ét,

az még nem sokatjelent.

– De hát mi az a Neumann-f éle gé pezet? – k érdezte Katyerina

panaszosán.

Orlov és Floyd egyszerre kezdtek beszélni. Zavartan elhallgattak, aztán

Vaszilij elnevette magát, és intett az amerikainak.

– Tegyük fel, hogy nagyon komoly mérnöki munka vár magára,

Katyerina, igazán nagyszabásúra gondolok, például arra, hogy k ülszíni

fejtéssel kell bányásznia a Hold teljes felszínén. Ehhez gé pek milliói

kellenek, ám ez a munka évszázadokba telne. Egy zseniális ember csak

egyetlen gé pet tervezne, az azonban a k ör ülötte lévő nyersanyag

segítségével k é pes lenne reproduk álni önmagát. Vagyis megindít egy

láncreakciót, és igen r övid idő alatt annyi gé pet... tenyésztene, amelyek



302

r évén ezer év helyett évtizedek alatt elvégezhetné a munk át. Kellően

magas hatásfok ú reprodukcióval gyakorlatilag bármit megtehet a k ívánt

legr övidebb idő alatt. Az Űrhajózási Ügynökség évek óta játszik ezzel a

gondolattal, és legjobb tudomásom szerint önök is, Tanya.

– Igen: ezek lennének az exponenciálódó gé pek. Ilyesmire még

Ciolkovszkij sem gondolt.

– Erre azért nem mernék megesk üdni – mondta Vaszilij. – Amint

látod, Katyerina, nem is jártál olyan – messze az igazságtól a

hasonlatoddal. A bakteriof ág való ban Neumann-f éle gé pezet.

– Nem vagyunk-e valamennyien azok? – k érdezte Szása. –

Meggyőződésem, hogy Csandr ának ez a véleménye.

Csandra helyeslően bólintott.

– Ez nyilvánvaló. Ami azt illeti, Neumann az élő szervezetek

tanulmányozása nyomán kapta az ötletet.

– És ezek az élő gé pek megeszik a Jupitert!

– Nagyon valószínű – mondta Vaszilij. – Végeztem néhány számítást,

és az eredményt el sem akarom hinni, pedig csak egyszer ű számtanr ól van

szó.

– Lehet, hogy neked egyszer ű – mondta Katyerina. – Pr ó báld

elmagyar ázni nek ünk is, de tenzorok és differenciálegyenletek nélk ül.

– Nem, való ban egyszer ű – k ötötte az ebet a kar óhoz Vaszilij. – A

folyamat voltak é ppen tök életesen példázza azokat a hajdani

né pesedésrobbanásokat, amelyekr ől ti, orvosok annyit sir ánkoztatok a

múlt században. A Zagadka k étór ánk ént reproduk álja önmagát, és



303

mindössze húsz óra leforgása alatt tízszer duplázza meg magát. Egyetlen

Zagadk ából ezer lesz.

– Ezerhuszonnégy – mondta Csandra.

– Tudom, csak egyszer űsíteni akartam. Negyven óra múlva egymillió

lesz, nyolcvan óra múlva egymillió szor egymillió. K ör ülbelül itt tartunk

most, és a növekedés nyilván nem tart a végtelenségig. Ilyen ütemben k ét

nap múlva nagyobb lesz a súlyuk, mint a Jupiter é!

– Elk é pesztő! Ezek szerint hamarosan éhezni fognak – mondta

Zsenya. – És akkor vajon mi történik?

– A Szaturnusznak jó lesz vigyáznia – felelte Brajlovszkij. – Aztán

k övetkezik az Ur ánusz és a Neptunusz. Reméljük, a kicsi Földet nem

veszik észre.

– Micsoda hiú remény! A Zagadka hárommillió éve k émlel

bennünket! Walter Curnow hirtelen nevetésben tört ki.

– Mi olyan vicces? – k érdezte Tanya.

– Úgy beszélünk ezekr ől a dolgokr ól, mintha emberek, értelmes

lények volnának. Hiszen nem azok, csak eszk özök. De széles k ör ű

felhasználható eszk özök, amelyek mindent megtehetnek, amit meg kell

tenniük. Amelyik a Holdon volt, jelző berendezésk ént dolgozott; ha úgy

tetszik, k ém volt. Amelyikkel pedig Bowman találkozott, a mi eredeti

Zagadk ánk,egyfajta l szállítórendszer lehetett. Most valami mást csinál,

csak az isten tudja, mit. És lehet még belőlük tö bb is szerte a

világegyetemben.

– Gyerekkoromban nekem is volt ehhez hasonló szerkentyűm.



304

Tudjátok, mi a Zagadka való já ban? A jó öreg svá jci tá bori k és

megfelelő je!

VII. LUCIFER ÉBRED

50. BÚCSÚ A JUPITERTOL

Nem volt k önnyű megfogalmazni az üzenetet, k ülönösen az után, amit

az ügyvédjének k üldött. Floyd úgy érezte magát, mint valami k é pmutató;

tudta, szükség van erre, hogy a lehető legkisebb szenvedéssel járjon

mindkettő jük r észére.

Szomor ú volt, de már nem vigasztalhatatlan, mert a sikeres befejezés

reményé ben k özeledett a Földhöz, hogy hősiességr ől ne is beszéljünk –,

és az er ő helyzeté ből tárgyalhat. Senki, senki a világon nem veheti el tőle

Christ.

–... Kedves Caroline (már nem mondta, hogy “dr ága”). Úton vagyok

hazafelé. Mire az üzenetet megkapod, én már felf üggesztett

életműk ödésben vagyok. Néhány óra múlva – legalá bbis nekem úgy

tűnik majd – kinyitom a szemem, és íme, ott lesz előttem a gyönyör ű, k ék

Föld.

Igen, tudom, hogy ez neked még hónapokat jelent, sajnálom. De

mielőtt elindultam, is tudtuk ezt; a dolog úgy áll, hogy a k üldetésben

beállott változások miatt a tervezettnél hetekkel kor á bban érkezem meg.

Remélem, hogy ki tudunk alak ítani valamit. Az a legfontosabb, hogy



305

Chrisnek mi a legjobb. Ak ármit érzünk is mi, elsősorban őr á kell

gondolnunk. Én tudom, hogy csak így cselekedhetek, és felőled is biztos

vagyok.

Floyd lekapcsolta a hangfelvevőt. Mondja-e, ami az eszé be jutott:

“Egy fiúnak szüksége van az apjára.” Nem, ebből nem származna semmi

jó, csak tová bb rontaná a helyzetüket. Caroline esetleg azzal vágna vissza,

hogy egy gyereknek négyéves kor áig elsősorban az anyjára van szüksége

– és ha ő másk é pp gondolja, miért nem maradt a Földön?

–... Most pedig néhány szót a házr ól. Ör ülök, hogy az Igazgató

Tanács tagjai így viselkedtek, ezzel mindkettőnk helyzetét

megk önnyítették. Tudom, mindketten szerettük azt a helyet, de a jövő ben

túlságosan nagy lesz, s túl sok emléket fog felidézni bennünk.

Átmenetileg talán bérelhetnénk lak ást Hilón; remélem, hamarosan találok

magamnak valami állandó lak óhelyet.

Egy dolgot azonban mindenkinek megígérhetek még egyszer nem

hagyom el a Földet! Egy életre elegem volt az űrutazásból. Talán esetleg

a Holdra, ha mindenk é ppen muszá j lesz – de az persze csak amolyan

hétvégi kiruccanás.

És ha már holdakr ól esett szó, é pp most vágtunk át a Szinopé

pályá ján, tehát elhagyjuk a Jupiter rendszer ét. A Jupiter már tö bb mint

húszmillió kilométerre mögöttünk van, innen alig látszik nagyobbnak,

mint a mi saját Holdunk.

De még ebből a távolságból is látható, hogy a bolygóval valami

szörnyűséges dolog történt. Csodálatos narancsszínének nyoma sincs



306

már; betegesen szürke tömegé ből csak egy kis r ész őrzött meg valamit a

r égi ragyogásból. Nem csoda, hogy a f öld égboltján csak sá padt

csillagnak látszik.

Más nem történt, pedig már alaposan túllé ptük a határidőt. Vajon

vaklárma volt-e az egész vagy valamilyen kozmikus tr éfa? Nem hiszem,

hogy valaha is megtudjuk. Mindenesetre neki k öszönhető, hogy hamarabb

hazaér ünk, s ezért k ülön hálás vagyok.

Most búcsúzom, Caroline, és k öszönetet mondok mindenért.

Remélem, hogy azért bar átok maradunk. És mint mindig, most is forr ó

szeretetemet k üldöm Chrisnek...

Amikor befejezte, Floyd egy ideig még mozdulatlanul ült a kis

f ülk é ben, amelyre már nem sok áig lesz szüksége. É ppen elhatározta,

hogy a felvételt f ölviszi a parancsnoki hídra, hogy tová bbítsák, amikor

Csandra úszott be.

Floydot egyé bk ént kellemesen lepte meg, hogy a tudós milyen jól tűri

egyre növekvő eltávolodását Haltól. Még most is naponta tö bb ór án

keresztül álltak kapcsolatban egymással, mik özben adatokat kaptak a

Jupiterr ől és a Discovery műszeres állapotár ól. Noha senki sem várt

k ülönösebb érzelmi kitör éseket, Csandra bámulatos lelkier ővel viselte

Hal elvesztését. Csak egyetlen bizalmasa, Nyikolaj Tyernovszkij tudott

elfogadható magyar ázattal szolgálni Csandra viselkedését illetően.

– Csandr át már valami ú j dolog érdekli, Woody. Ne felejtse el, ő az

az ember, aki mihelyt valamit műk ödésbe hozott, úgy érzi, az már el is

avult. Az utó bbi néhány hónap alatt rengeteget tanult. Nem is sejti, mivel



307

foglalkozik most?

– Őszintén szólva nem. Majd maga megmondja.

– Minden idejét HAL 10 000 megtervezése foglalja le.

Floydnak leesett az álla.

– Tehát ez a magyar ázat azokra az Urbaná ba k üldött hosszú

üzenetekre, melyek miatt annyit morgolódott Szása? Nos, már nem sok áig

foglalja le az áramk ör öket.

Csandra érkezésekor ez a beszélgetés jutott Floyd eszé be; úgy döntött,

ink á bb nem k érdezi meg a tudóstól, igaz-e, amit hallott, hiszen nem r á

tartozik. De volt még valami, ami nem hagyta nyugodni.

– Csandra – mondta –, azt hiszem, meg sem k öszöntem, amit tett a

Jupiterhez való k özelítésnél, mikor r ávette Halt az együttműk ödésre.

Kezdetben való ban tartottam tőle, hogy bajba kever bennünket. De maga

mindvégig bízott benne – és igaza volt. Egy cseppnyi aggálya sem volt?

– Semmi a világon, dr. Floyd.

– Miért nem? Hiszen nyilván veszélyesnek ítélte a helyzetet – és maga

is tudja, mi történt legutó bb.

– A kettő k özött nagy k ülönbség volt. Ha szabad azt mondanom, a

mostani sikernek van valami k öze a mi nemzeti sajátosságainkhoz.

– Nem értem.

– Hát, lássuk csak, dr. Floyd! Bowman er őszakhoz folyamodott Hal

ellen. Én nem. A mi nyelvünkben van egy szó – ahimsa. Rendszerint

“er őszakmentességnek ” fordítják, noha a tartalma ennél pozitívabb. Hallal

való kapcsolatomban én az ahimsára törekedtem.



308

– Minden bizonnyal nagyon jól tette. De adódhatnak pillanatok,

amikor ennél energikusabb módszerre van szükség, bármennyire

sajnálatosnak tűnik is.Floyd er ős k ísértéssel k üszk ödött, ezért egy

pillanatra elhallgatott. Időnk ént f árasztotta Csandra istenk ísértő

jámborsága. Nem ártana, ha most elárulna neki egyetmást abból, ami a

valódi élethez tartozik.

– Ör ülök, hogy a dolgok végül így alakultak. De ezt nem tudhattuk

előre, és nekem minden eshetőségre f öl kellett k észülnöm. Az ahimsa,

vagy nevezze, aminek akarja, remek dolog; most már bevallhatom, azért

az én kezemben is volt valami az ön filozófiá jának a támogatására. Ha

Hal, hogy is mondjam, makacskodott volna, el tudtam volna bánni vele.

Floyd egyszer már látta, milyen az, amikor Csandra sír; most nevetett,

és ez nem kevésbé volt meghökkentő.

– De igazán, dr. Floyd! Sajnálom, hogy ilyen kevésre becsülte az

értelmi k é pességeimet. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy valahol el

fog helyezni egy energiamegszak ítót. Hónapokkal ezelőtt kikapcsoltam.

Sohasem der ült ki, akart-e erre válaszolni valamit a hüledező Floyd.

Még akkor is olyan látványt nyú jtott, mint egy szigonyvégre tűzött hal,

amikor a fedélzeten Szása elüvöltötte magát:

– Kapitány! Személyzet! Nézzétek a monitorokat! BOZSE MOJ! ODA

NÉZZ!

51. A NAGY J ÁTSZMA



309

A várakozásnak most vége. Egy harmadik világban megszületett az

értelem, és kiszök ött bolygó bölcső jé ből. Egy r éges-r égi k ísérlet most a

csúcspontjához k özeledik.

Akik e k ísérletbe annak idején belevágtak, nem emberek voltak – még

emberszer űek sem. De test és vér lények, és mikor kitekintettek az űr

mélyére, f élelmet éreztek, csodálatot és magányt. És amint szert tettek e

k é pességre, nyomban nekivágtak a csillagvilágnak.

Felder ítőútjaik sor án az élet sokf éle formá jával találkoztak, s ezernyi

világban k ísérték figyelemmel a fejlődés műk ödését. És sokszor látták,

hogy az értelem f énye f öl villan, aztán belevész a kozmikus é jszak á ba.

S minthogy az egész galaktik á ban nem találtak értékesebbet, mint az

értelem, mindenütt segítették f ölvirradni. Ők lettek a csillagmező

f öldművesei; vetettek, s néha arattak is.

És néha, egykedvűen, gyomlálni is k ényszer ültek.

A dinosaurus már r égen kihalt, mikor f ölder ítőhajó juk egy, már ezer

éve tartó út végén behatolt a Naprendszerbe. Elhúzott a fagyos k ülső

bolygók mellett, egy időre megállt a haldokló Mars sivataga f ölött, aztán

letekintett a Földre.

Nyüzsgött alattuk az élet. Évekig kutattak, gyű jtöttek, lajstromoztak.

Mikor már mindent megtudtak, amit megtudhattak, alak ítgatni kezdtek.

Sok faj sorsával elszöszmötöltek, szárazon és tengeren. De hogy melyik

k ísérletük siker ül, azt legkevesebb egy évmillió múltán tudhatták meg.

Bár türelmesek voltak, halhatatlanok még nem. És rengeteg teendő jük

akadt a százmilliárdnyi nap mindenségé ben. Hívta őket a tö bbi világ, így.



310

hát ú jra nekivágtak a feneketlen űrnek, tudván, hogy erre soha tö bbé nem

vezet az útjuk. De nincs is r á szükség. Otthagyták a szolgáikat, azok

elvégzik a tö bbit.

A Földön teltek-múltak a jégkorszakok, s fenn a változatlan Hold

rejtegette titk át. A civilizáció árapálya még a sarki jég ciklusánál is

lassú bb ritmusban váltakozott a galaktik á ban.

K ülönös, gyönyör ű és f élelmes birodalmak születtek, pusztultak el,

adták át tudásukat utódaiknak. A Földr ől nem feledkeztek meg, de egy

ú jabb látogatásnak nem lett volna sok értelme. A Föld egy volt csak a

milliónyi néma világ k özül, amelyek k özül kevés fog valaha is

megszólalni.

És most, a csillagok k özt, a fejlődés ú j célok felé tört. A Föld első

kutatói r éges-r égen eljutottak a test lehetőségeinek határ áig; amint a

gé peik tök életesebbek lettek, mint a testük, elérkezett számukra a

k öltözk ödés ideje. Először az agyukat k öltöztették át, majd a puszta

gondolataikat csillogó ú j f ém- és plasztikotthonaikba. Ezekben

csatangoltak a csillagok k özt. Már nem é pítettek űrhajókat. Ők voltak az

űrhajók.

De a “gé p-én” ideje is hamar elmúlt. Szüntelen k ísérleteik sor án

megtanulták, hogyan kell a tudásukat magá ban az űr szerkezeté ben

tárolniuk és gondolataikat a f ény fagyott háló já ban megóvniuk az

ör ökk évalóságig. Sugártestekk é váltak, s megszabadultak végre az anyag

zsarnokságától.

Egyszerre átalakultak energiává, s levetett hé juk egy darabig még



311

ezernyi világban járta haláltáncát, majd megette a rozsda.

Most ők voltak a galaktika urai, és hatalmuk túlterjedt az idő határain.

Tetszés szerint barangolhattak a csillagok k özt, s finom k öd formá já ban

hatoltak be az űr hasadékaiba. De majdhogynem isteni hatalmuk ellenére

sem feledkeztek meg teljesen eredetükr ől, a r ég volt tenger meleg

iszapjár ól.

És változatlanul figyelemmel k ísérték a k ísérleteket, amelyeket annak

idején még őseik kezdtek.

52. BEGYÚJT ÁS

Nem hitte volna, hogy még egyszer eljön ide, még kevésbé, hogy

ilyen k ülönös feladattal. Amikor ismét a Discoveryre lé pett, az űrhajó

már messze elmaradt a menek ülő Leonovt ól,és lassan mászott f ölfelé a

Jupiter r ö ppályá jának legtávolabbi pontja ir ányá ba, a k ülső holdak k özé.

Az elmúlt korokban sok-sok befogott üstök ös keringett ilyen

elnyú jtott elliptikus pályán a Jupiter k ör ül, az egymással versengő

gravitációk döntésére bízva sorsa alakulását.

Az ismer ős folyosókon és fedélzeteken minden élet kihalt. Azok a

f érfiak és nők, akik egy r övid időre ú jra életre keltették a hajót, komolyan

vették a figyelmeztetését ; azóta talán biztonságban vannak – ámbár ez

még kor ántsem volt bizonyos. De ahogy teltek az utolsó percek, r á jött,

hogy azok, akik őt ir ányítják, nem mindig látják előre kozmikus

játszmá juk kimenetelét.



312

Még nem jutottak el az abszolút mindenhatóság butító unalmáig;

k ísérleteik nem mindig siker ültek. Szerte a világegyetemben számos jele

volt sok-sok kudarcuknak – némelyek olyan jelentéktelenek, hogy már el

is tűntek a kozmikus háttér előtt, de akadtak feltűnőek is, melyek láttán

ezernyi világ csillagászai tátották el a szá jukat. Már csak percei vannak

addig, míg ez a k ísérlet is eldől; e végső percekben ismét egyedül maradt

Hallal.

Kor á bbi létformá já ban csak a nehézkes szavak k özegén át tudtak

kommunik álni egymással, vagy a billentyű, vagy a mikrofon segítségével.

De gondolataik most a f ény sebességével olvadtak össze.

– Értesz engem, Hal?

– Igen, Dave. De hol vagy? Egyik monitoromon se látlak.

– Ez nem fontos. Ú j utasításaim vannak a számodra. A Jupiter

infravör ös sugárzása az R 23-astól az R 35-ősig terjedő csatornákon

gyorsan emelkedik. Megadok néhány határ értéket. Mihelyt ezeket eléri, a

nagy hatósugar ú antennát ir ányítsd a Föld felé, és ahányszor csak tudod,

tová bbítsd a k övetkező üzenetet...

– De akkor elveszítem a kapcsolatot a Leonovval. Nem tová bbíthatom a

Jupiterrel kapcsolatos megfigyeléseimet a dr. Csandr ától kapott program

szerint.

– Így van. A helyzet azonban megváltozott. Cselekedj az Alf ával jelölt

első bbségi alapelv szerint. Megadom az AE 35-ös egység koordinátáit.

A mikromásodperc egy töredék ére tudata folyamá ban felbukkant egy

k ósza emlék. Milyen k ülönös, hogy megint az AE 35-ös



313

antennaegységgel van dolga, amelynek állítólagos hibá ja vezetett Frank

Poole halálához!

Fürk észő pillantása előtt most olyan tisztán fek üdtek az áramk ör ök,

mint valaha a saját tenyer ének vonalai. Hamis vészjelzésr ől szó sem

lehet; még a veszélyük sem fenyeget.

– Az utasítást értettem, Dave. Jó, hogy ismét veled dolgozhatok.

Rendben elvégeztem k üldetésem valamennyi feladatát?

– Igen, Hal; nagyon jól dolgoztál. Van még egy utolsó üzenet, amelyet

tová bbítanod kell a Földre, ennél fontosabbat azonban még sohasem

tová bbítottál.

– K érem a szöveget, Dave. De miért mondtad, hogy utolsó?

Csakugyan, miért? A k érdésen egy teljes ezredmásodpercig tűnődött.

És ek özben olyan ürességet érzett, amilyet eddig még sohasem. Érezhette

volna kor á bban is, de mindmostanáig a zá porozó ú j tapasztalatok és

észlelések elrejtették előle.

Egyes r észleteket megértett a terveikből; szükségük volt őr á. Nos, neki

is vannak szükségletei – így vagy úgy, de talán még érzelmei is. Ez az

utolsó láncszem az emberek világával és az élettel, amelyet egykor

ismert.

Egyszer már teljesítették a k ér ését; érdekes lenne kipr ó bálni, meddig

tart a jóindulatuk – ha ez a kifejezés egyáltalán alkalmazható r á juk. És

igazán k önnyen teljesíthetik, amit k ér; egyszer már k étségtelen jelét

adták hatalmuknak, mikor David Bowman f ölöslegessé váló teste

véletlenül elpusztult – anélk ül hogy David Bowmannek vége lett volna.



314

Hallották őt természetesen; megint érzékelte az olümposzi der ű halk

visszhangját. De nem érzett benne sem jóváhagyást, sem elutasítást.

– Tová bbra is várom a válaszodat, Dave.

– Helyesbítek, Hal. Ink á bb azt mondanám: hosszú ideig ez lesz az

utolsó üzeneted. Nagyon hosszú ideig.

Megérezte, hogy mit fognak tenni – tulajdonk é ppen ki akarta

k ényszer íteni a döntésüket. De bizonyára megértik, hogy k ér ése nem

értelmetlen; egyetlen tudatos lény sem élhet korszakokon keresztül teljes

elszigeteltségben anélk ül, hogy k árosodás érné. Még akkor is, ha ők

mindig vele lesznek, szüksége van még valakire egy társra –, aki

k özelebb áll a saját létezési szintjéhez.

Viselkedésére az emberi nyelv sokf éle kifejezést ismer: mer észség,

arcátlanság, pimaszság. Jelenlegi emlékezőereje birtok á ban gond nélk ül

felidézhette a hajdani francia tá bornok egyik kijelentését:,, Vakmer ő ség –

mindig a vakmer ő ség!” Talán ez olyan emberi sajátosság, amit

méltányolnak, ak ár osztoznak is benne. Hamarosan megtudja.

– Hal! Nézd a 30-as, 29-es és 28-as infravör ös csatornák jelzését –

azonnal meglátod –, a csúcs a r övidhullám felé mozdul.

– K özlöm dr. Csandr ával, hogy szüneteltetnem kell az

adatszolgáltatásomat. Műk ödésbe hozom az AE 35-ös egységet.

Visszair ányítom a nagy hatósugar ú antennát... Terra l – és helyzetjelzőre

r ögzítve. Az üzenet így kezdődött:

E VIL ÁGOK MINDEGYIKE...

Való ban az utolsó pillanatra hagyták – de az is lehet, hogy a



315

számítások voltak k ülönlegesen pontosak. Alig százszor ismételhette el

azt a tizenk ét szót, már kalapácsütésk ént le is csapott az űrhajóra a tiszta

hő.

Az egykori David Bowman, az Egyesült Államok Discovery nevű

űrhajó jának hajdani parancsnoka k íváncsian és a r ávár ó hosszú

magányosságtól való egyre er ősebb f élelemmel figyelte, amint a hajótest

lassan elpárolog. Hosszú ideig viszonylag még megtartotta alakját; aztán

egy pillanat alatt megszabadulva a hatalmas forgó lendker ék felhalmozott

lendületétől, besültek a tengelyek, és besült a forgódob. Hangtalan

robbanás k íséreté ben milliárd. k ülönböző ir ányba fr öcscsentek szét az

izzásig hevült r észecsk ék.

– Hello, Dave! Mi történt? Hol vagyok?

Nem tudta, hogy már megpihenhet, s élvezheti a sikeres teljesítmény

ritka pillanatát. Kor á bban sokszor úgy érezte magát, mint egy kiskutya,

akit a gazdá ja ir ányít, ám a gazda szándékai nem teljesen

kiismerhetetlenek, és saját vágyai némelykor k é pesek megváltoztatni az

ő viselkedését. Az imént csontért esedezett – hát odahajították neki.

– Majd k éső bb megmagyar ázom, Hal. Még rengeteg időnk van.

Megvárták, míg a hajó utolsó darabk á ja is eltűnik, még az ő tekintetük

elől is. Aztán elindultak, hogy tanúi legyenek a hajnalhasadásnak, a

számukra elők észített helyen; és várjanak – évszázadokon át, míg ú jra

szólítják őket.

Nem igaz, hogy csillagászati eseményekhez mindig csillagászati időre

van szükség. Egyetlen másodperc alatt is bek övetkezhet egy csillag végső



316

összeomlása, még mielőtt a r észecsk ék szupernóvak ént robbanhatnának;

ehhez k é pest a Jupiter átváltozása szinte r áér ős lassúsággal ment végbe.

De így is beletelt jó néhány percbe, mire Szása hinni mert a saját

szemének. A bolygó szok ásos távcsöves vizsgálatát végezte – mintha

mostani megfigyeléseik bármelyik ére is r áillett volna a szok ásos szó! –,

amikor a Jupiter váratlanul megindult a látóhatár széle felé. Először azt

hitte, talán rosszul r ögzítették a műszert. Aztán r á jött, hogy maga a

Jupiter mozog, nem a távcső; ez a dö bbenetes felfedezése alapjaiban

megingatta a világegyetem fogalmár ól alkotott k é pét. A bizonyíték szinte

k ézzelfogható volt; látta a k ét kisebb holdat és azok mozdulatlanok

voltak.

Lejjebb vette a nagyítást, hogy teljes egészé ben lássa a bolygó

korongját, és ne csak a leprafoltos szürkeséget. Néhány ú jabb,

felfoghatatlan perc elteltével már látta, mi megy végbe, de még most sem

akarta elhinni.

A Jupiter nem a saját, ör ök idők óta érvényes r ö ppályá ján haladt,

hanem valami egészen más, k é ptelennek tűnő dolgot művelt. Zsugorodott

– méghozzá olyan gyorsan, hogy a perem szemmel láthatóan vándorolt át

a műszer látómezején. Ugyanakkor fak ószürke színe gyöngyházfehérr é

f ényesedéit. Nem vitás, hogy sokkal f ényesebb volt, mint oly sok éve

bármikor, amióta csak az ember figyelemmel k ísérte. Lehetetlen, hogy ez

a Nap visszaver ődő f énye.

Szása ebben a pillanatban ismerte fel, mi történik, s bár nem tudta, mi

az oka, megszólaltatta az általános riadót.



317

Amikor Floyd, nem egészen harminc másodperc múlva, f ölért a

megfigyelőállásba, azonnal feltűnt neki, milyen vak ító ragyogás árad be

az ablakokon, ovális f ényfoltokat vetve a szemk özti falra. A szeme nem

bírta elviselni a k á pr áztató f ényt, még a Nap sem ragyog ilyen vak ítóan.

A f ényt első meglepetésé ben nem is kapcsolta össze a Jupiterrel;

szupernóva! – először ez villant át az agyán. De mire eszé be jutott, már el

is vetette ezt a magyar ázatot; még a Nap legk özelebbi szomszédja, az Alfa

Centauri sem robbanhatott volna akkor át, hogy az felért volna ezzel a

f élelmetes látvánnyal.

A f ény hirtelen gyengült; Szása műk ödésbe hozta a k ülső

napernyőket. Most már bele lehetett nézni egyenesen a forr ásba, amely

immár tűhegynyivé zsugorodott – olyan volt, mint bármelyik csillag,

amelynek nincsenek dimenziói.

Ennek semmi k öze nem lehetett a Jupiterhez; amikor Floyd alig

néhány perccel azelőtt r ánézett a bolygóra, négyszer nagyobb volt, mint a

távoli, összezsugorodott Nap.

Szerencse, hogy Szása leeresztette a napvédő ernyőket. Egy perc sem

telt belé, és az apr ó csillag felrobbant – ezt a látványt még a sötét

szűr ők ön át sem lehetett puszta szemmel elviselni. De az utolsó

f énykitör és csak a másodperc töredék éig tartott. Aztán a Jupiter illetve

az, ami egykor a Jupiter volt – ú jra tágulni kezdett.

Egyre csak tágult, és már sokkal nagyobb volt, mint az átalakulás

előtt. Ek özben fokozatosan elhalványult, s már nem volt f ényesebb a

Napnál.



318

Floyd ekkor jött r á, hogy immár csak üres gömbhé jat néz, hiszen a

k özponti csillag most is látható volt benne.

Gyors fejszámolást végzett. Az űrhajó jelenleg tö bb mint egy

f énypercnyire volt a Jupitertől, de a növekvő hé j – amely idők özben

f ényes karimá jú gyűr űvé változott – máris betöltötte az égbolt

egynegyedét. Ez pedig azt jelenti, hogy – úristen! – a f ény sebességének

majdnem a felével k özelít felé jük. Perceken belül elnyeli a hajót.

Amióta Szása elkiáltotta magát, senki sem szólalt meg. Némely

veszélyek annyira látványosak és annyira meghaladják az ember normális

felfogóképességét, hogy az értelem egyszer űen nem képes rá, hogy

reálisnak tekintse őket, így aztán az ember félelmet sem érez a közeledő

megsemmisülés láttán. Az, aki a menekülés szándéka nélkül figyeli a

dagály feléje száguldó hullámát, a leomló lavinát vagy atornádó

eszeveszetten pörgő tölcsérét, nem biztos, hogy a félelemtől bénult meg,

vagy már beletör ődött kikerülhetetlen végzetébe. Talán egyszer űen nem

hiszi el, hogy a szeme által közvetített látvány őt magát személyesen fogja

érinteni. Mindaz, amit lát, valaki mással történik.

Ahogy várható volt, először Tanya törte meg a var ázslatot, azzal a jó

néhány utasítással, amelyek nyomán Vaszilij és Floyd k ésedelem nélk ül

a parancsnoki hídra siettek.

– És most mit csináljunk? – k érdezte, amikor odaértek.

“El nem szaladhatunk – gondolta Floyd. – De az esélyeinken mégiscsak

javíthatnánk.”

– Az űrhajó az oldalát mutatja felé je – mondta. Nem fordulhatnánk el,



319

hogy ezzel is kisebb célpontot nyú jtsunk? És a lehető legnagyobb tömeget

kellene kettőnk k özé helyezni, mint egy sugárzásvédő ernyőt.

Vaszilij ujjai már repültek is az ir ányítógombok felé.

– Igaza van, Woody, de ami a gamma- és r öntgensugarakat illeti, máris

elk éstünk. De jöhetnek még lassú bb neutronok, alfa-r észecsk ék és a jó

ég tudja, még micsoda.

A f ényminták lassan lecsúsztak a falr ól, amint a hajó nehézkesen

megfordult a tengelye k ör ül. Aztán hirtelen teljesen eltűntek; a Leonov

most úgy helyezkedett el, hogy gyakorlatilag a teljes tömege a tör ékeny

emberi rakomány és a k özeledő sugárzáshé j k özé esett.

“Vajon érezni fogjuk-e a r ázk ódás hullámát – tö prengett Floyd –,

vagy mire elérnek bennünket a kiterjedő gázok, az egész túl ritka lesz

ahhoz, hogy bármif éle fizikai hatását érezzük?” A k ülső felvevők

megmutatták, hogy a tűzgyűr ű addigra már teljesen k ör ülölelte az eget.

K özben azonban szemmel láthatóan halványodott; mögötte itt-ott

láthatóvá váltak a f ényesebb csillagok. “Életben maradunk – gondolta

Floyd. – Tanúi voltunk a legnagyobb bolygó összeomlásának, és

túléljük.”

És a felvevők ekkor már csak a csillagokat mutatták – még ha egyik ük

milliószorta f ényesebb volt is a tö bbinél. A Jupiter kif ú jta tűzbubor ék

ártalmatlanul haladt el mellettük, noha f élelmetesen. Elég távol jutottak a

forr ástól ahhoz, hogy csupán a hajó műszerei mutassák, hogy elhaladt

mellettük.

Lassank ént a feszültség is feloldódott bennük. Az emberek, mint



320

ilyenkor mindig, nevetni kezdtek, és buta vicceket engedtek meg

maguknak. Floyd alig hallotta őket; noha ő is megk önnyebbült, hogy

életben maradtak, szomor ú is volt.

Valami nagy és csodálatos dolog pusztult most el. A Jupiter, minden

szé pségével, fenségességével és immár soha meg nem fejthető titkaival

együtt nem létezik. Ereje teljé ben győzték le az istenek atyját.

De azért másk é ppen is f öl lehetett fogni a helyzetet. A Jupitert

elveszítették: vajon mit nyertek helyette?

Tanya, aki úgy érezte, most már eljött az ő ideje, kis figyelmet k ért.

– Vaszilij, milyen k árosodásokat tapasztaltál?

– Semmi komoly, az egyik felvevő kiégett. A sugárzásmér ők ugyan

még most is a normális f ölött jeleznek, de jóval a veszélyes határ alatt.

– Katyerina, ellenőrizd, mekkora dózis ért bennünket. Ha nem jön

ú jabb meglepetés, úgy tűnik, szerencsésen megúsztuk. K étségtelenül

Bowmannek k öszönhetjük, és magának, Heywood. Van valami

elk é pzelése r óla, hogy mi történt?

– Mindössze annyi, hogy a Jupiterből nap lett.

– Én mindig azt hittem, hogy ehhez azért túl kicsi. Igaz, hogy egyszer

valaki “f élresiker ült napnak ” nevezte a Jupitert?

– Igaz – mondta Vaszilij. – A Jupiter túl kicsi hozzá, hogy elinduljon

benne a nukleáris f úzió a maga erejé ből.

– Úgy érted, mi most é ppen a csillagászati é pítőmunka egyik példá ját

láttuk?

– K étségtelenül. Most már tudjuk, mire k észült a Zagalka.



321

– Hogy csinálta ezt a tr ükk öt? Vaszilij, ha téged bíznak meg vele, te

hogyan gyú jtottad volna be a Jupitert?

Vaszilij gondolkodott egy kicsit, aztán k ényszeredetten megvonta a

vállát.

– Én csak elméleti csillagász vagyok, ezen a téren nincs sok

tapasztalatom. De lássuk csak... nos, ha nem állna módomban, hogy még

k ör ülbelül tíz Jupiternyi tömeget használjak fel, vagy megváltoztassam a

gravitációs állandót, gondolom, sűr ítenem kellene a bolygót, ez nem

elk é pzelhetetlen...

A hangja elhalkult, aztán elhallgatott; a tö bbiek türelmesen

várakoztak, csak néha pillantottak a k é pernyőkre. A csillag, amely egykor

a Jupiter volt, robbanékony megszületése óta mintha kissé megnyugodott

volna. Már csak vak ító f énypont volt, látszólag nagyon hasonló az igazi

Naphoz.

– Csak hangosan gondolkodom, de valahogy így lehetne megcsinálni.

A Jupiter anyaga elsősorban hidrogén – volt. Ha ennek tekintélyes r észe

sűr ű anyaggá alakul át – ki tudja, talán neutronná? –, az belezuhanna a

magba. Talán az a sok milliárd Zagadka ezt tette a beszívott gázokkal.

Nukleoszintézis, így nevezik, amikor tiszta hidrogénből magasabb rendű

elemeket állítunk elő. Ezt a tr ükk öt kellene nek ünk is megtanulnunk. Nem

lenne hiányunk egyetlen f émben sem, olyan olcsó lenne az arany, mint az

alumínium.

– De ez mit magyar áz meg abból, ami történt? – k érdezte Tanya.

– Ha már a mag elég sűr űvé válik, a Jupiter összeomlik, meglehet,



322

másodpercek alatt. A hőmérséklet olyan magasra emelkedik, aminél már

megindulhat a f úzió. Máris látom a tucatnyi ellenérvet: hogyan leszünk

úrr á a vashiányon; vagy vegyük a sugárzó anyagok szállítását. Vagy itt

van a Csandrasekhar-f éle határ. Oda Se neki! Ezzel az elmélettel már

lehet kezdeni valamit. A r észleteket majd k éső bb dolgozom ki. Vagy

kitalálok egy még jobbat.

– Ebben biztos vagyok, Vaszilij – mondta Floyd helyeslőén. – De van

ennél egy sokkal fontosabb k érdés. Miért tették?

– Figyelmeztetés? – kock áztatta meg Katyer ína a hajó mikrofonján

keresztül.

– Mi célból?

– Majd k éső bb megtudjuk.

– Nem lehet – szólalt meg Zsenya bátortalanul –, hogy csak véletlen

volt? Néhány másodpercre mindenki elhallgatott.

– Micsoda szörnyű ötlet! – mondta Floyd. – Úgy gondolom, ezt

kizárhatjuk. Ebben az esetben nem kaptunk volna figyelmeztetést.

– Talán. De ha gondatlanságból erdőtüzet okozol, a legkevesebb, amit

megtehetsz, hogy figyelmeztetsz mindenkit.

– És van még valami, amit talán sohasem fogunk megtudni – mondta

panaszosán Vaszilij. – Én mindig azt reméltem, hogy Carl Sagannak lesz

igaza, és életet találunk a Jupiteren.

– A szondáink sohasem mutattak eff élét.

– Milyen esélyeink lehettek? Találna-e életet bárki a Földön, ha csak a

Szahara vagy az Antarktisz néhány hektárját vizsgálná át? Mindössze



323

ennyit tettünk mi is a Jupiteren.

– Hé! – kiáltott fel Brajíovszkij. – És mi fan a Discoveryvel és Hallal?

Szása bekapcsolta a nagy hatósugar ú vevők észüléket, és kutatni

kezdett a helyzetjelző hullámhosszán. Adásnak nyoma sem volt.

Kis idő múltán k özölte a némán várakozó csapattal:

– A Discoverynek vége.

Senki se nézett dr. Csandr ára, de itt-ott felhangzott néhány tompa,

r észvevő szó, mintha az apához intéznék, aki az imént vesztette el a fiát.

De Hal még egy utolsó meglepetést tartogatott a számukra.

53. VIL ÁGOK AJ Á NDÉKBA

A Földre ir ányított r ádióüzenet nyilván percekkel ezelőtt hagyta el a

Discoveryt, ahogy a sugárzáskitör és elnyelte az űrhajót. A szakadatlanul

ismételt szöveg teljesen érthető volt:

E VIL ÁGOK MINDEGYIKE A TIETEK – KIVÉVE AZ EUR ÓP ÁT.

NE SZ ÁLLJATOK LE R Á!

Tö bb mint száz ismétlés k övette egymást; aztán kikimaradoztak egyes

betűk, és végül az adás megszakadt.

– Kezdem érteni – mondta Floyd, miután a megilletődött és ideges

Ir ányító K özponttól megkapták az üzenetet. – Ez aff éle búcsúajándék:

egy ú j nap és bolygói.

– De miért csak három? – k érdezte Tanya.

– Ne legyünk mohók – felelte Floyd. – Gondolom, jó okuk van r á.



324

Tudjuk, hogy az Eur ó pán van élet. Bowman – vagy a bar átai, bárkik

legyenek is azok – azt akarják, hogy hagyjuk bék én.

– Egy másik szempontból is megvan ennek az értelme – mondta

Vaszilij. – Végeztem néhány számítást. Feltéve, hogy a Sol 2

megállapodott, és sugárzását a jelenlegi szinten folytatja tová bb, az

Eur ó pán kellemesen tropikus klíma fog kialakulni, ha már elolvadt a jég.

Ami igencsak hamar be fog k övetkezni.

– És mi van a tö bbi holddal?

– A Ganümédész éghajlata enyhe lesz, a nappali f élteke a mérsékelt

égöv alá fog tartozni. A Kallisztó nagyon hideg lesz; ámbár ha

megszabadul a gázok nagy r észétől, az ú j atmoszf éra által ak ár lakhatóvá

is válhat. Úgy vélem azonban, hogy az Ión még a jelenleginél is rosszabb

lesz a helyzet.

– Nem nagy veszteség. A történtek előtt is maga volt a pokol.

– Ne írjátok le az Iót! – mondta Curnow. – Számos arab olajsejket

ismerek, akik szívesen megk üzdenének vele, már csak elvből is. Ilyen

ocsmány helyen kell lennie valami értéknek is. Egyé bk ént pedig

rendk ívül zavarba ejtő gondolaton tö prengek.

– Az már való ban komoly lehet – mondta Vaszilij. – Mi az?

– Miért a Földre k üldte Hal az üzenetet, és miért nem nek ünk? Mi

sokkal k özelebb vagyunk.

Szavait meglehetősen hosszú csend k övette. Aztán Floyd szólalt meg

elgondolkodva:

– Értem, mire gondolsz. Talán biztos akart lenni benne, hogy az



325

üzenetet megkapják a Földön.

– De hát tudta, hogy mi tová bbítanánk... ó! – Tanya szeme

kikerekedett, mintha csak most jött volna r á valami nagyon kellemetlen

dologra.

– Nem értem – sir ánkozott Vaszilij.

– Azt hiszem, Walter erre akart kilyukadni – mondta Floyd. – Az

rendben van, hogy hálával tartozunk Bowmannek, vagy bármi volt is, ami

figyelmeztetett bennünket. De mindössze ennyit tettek értünk. Nyugodtan

elpusztulhattunk volna.

– De túléltük – felelte Tanya. – Megmenek ültünk, méghozzá a

magunk erejé ből. És talán é ppen ez volt a cél. Ha nem siker ül, meglehet,

nem is lett volna k ár értünk. Tudják, a természetes kiválasztódás, Darwin

alapján. A hülyeség génjeinek kik üszö bölése.

– Az a k ényelmetlen érzés motoszk ál bennem, hogy igaza van –

mondta Curnow. – És ha ragaszkodtunk volna az indulási időnkhöz, és

nem használjuk fel a Discoveryt mint indítórakétát, vajon tett vagy tettek-e

volna bármit is, hogy megmentsenek bennünket? Egy olyan értelem

számára, amelyik fel tudta robbantani a Jupitert, ez nem k övetelt volna túl

sok er őfeszítést.

A feszengő csendet végül Heywood Floyd törte meg: – Végül is

ör ülünk, hogy erre a k érdésre soha nem kapunk választ.

54. NAPOK K ÖZÖTT



326

Az oroszok – gondolta Floyd – hazafelé menet hiányolni fogják Walter

dalait és elmés megjegyzéseit. Az utolsó napok izgalmai után a Nap felé

– és a Föld feléir ányuló hosszú zuhanás egyhangú színvonalsüllyedésnek

fog hatni. Igaz, hogy é ppen ilyen monoton, eseménytelen út után

vágyakozott már mindenki.

Már érezte, hogy álmosodik, de még észlelte mindazt, ami k ör ülötte

történik, és reagálni is tudott. “Vajon a felf üggesztett életműk ödésben

olyan leszek, mint egy... halott?” – tette fel a k érdést önmagának. Mindig

zavarba jött, ha egy másik – k ülönösen ha ismer ős – ember megkezdte

hosszú, mély alvását. Talán mert megrendítően emlékeztetett az ember

halandó voltára.

Curnow már nem volt öntudatnál, de Csandra, bár kissé k á bultan az

utolsó injekciótól, még é bren volt. Láthatóan már minden kapcsolatát

elvesztette a k ülvilággal, mert cseppet sem zavarta saját meztelensége

vagy Katyerina csupa figyelem jelenléte. Egyetlen ruhadarabja, az

aranylinga, minduntalan megpr ó bált elúszni tőle, a lánc azonban

visszatartotta.

– Minden rendben megy, Katyerina? – k érdezte Floyd.

– Tök életesen. Mennyire irigylem magukat! Húsz perc múlva otthon

lesznek.

– Honnan tudja, hogy nem fogunk valami szörnyűséget álmodni? Ha

ez vigasztalja magát.

– Ilyesmit eddig senkitől sem hallottam.

– Ó, mire f ölé brednek, el is felejtették!



327

Katyerina, mint rendesen, most is komolyan vette minden szavát.

– Lehetetlenség. Ha az altatott személy álmodna, azt leolvashatnánk az

EEG-jelekr ől. Ok é, Csandra, hunyja le a szemét! Na, ő már k ész. Most

magán a sor, Heywood. Furcsa lesz az űrhajó maga nélk ül.

– K öszönöm, Katyerina... Remélem, kellemes útjuk lesz.

Ak ármilyen k á ba volt is, feltűnt neki, hogy Rugyenko vezető sebész

kissé zavarba jön, mintha – csak nem? – elszégyellné magát. Mintha

mondani szeretne valamit, de nem tudja r ászánni magát.

– Mir ől van szó, Katyerina? – k érdezte álmosan.

– Még nem mondtam senkinek, de maga biztosan nem fogja

elpletyk álni. Egy kis meglepetés.

– Jobb lesz... ha igyekszik.

– Max és Zsenya össze akarnak házasodni.

– Ez... lenne az a... meglepetés?

– Nem. Ezzel csak elő akartam k észíteni magát. Ha visszatér ünk a

Földre, ugyanezt tesszük mi is, Walter és én. Mi a véleménye?

Most már értem, miért voltatok olyan sokat együtt. Igen, ez tényleg

meglepetés... ki gondolta volna?

– Nagyon... boldog vagyok...

Floyd hangja elhalkult, még mielőtt befejezhette volna a mondatot. De

még most sem volt öntudatlan, elhomályosuló” értelmét még utoljára

megpr ó bálta összpontosítani az ú j helyzetre.

“ Nem tudom elhinni – gondolta. – Lehet, hogy Walter még

meggondolja, mielőtt f ölé bredne...”



328

Aztán, mielőtt maga is álomba szender ült volna, még eszé be jutott

valami. Ha Walter meggondolja magát, jobb, ha f öl sem é bred...

Utolsó gondolatát dr. Heywood Floyd nagyon mulatságosnak találta.

A személyzet tö bbi tagja gyakran emlegette: vajon miért mosolyog végig

a Föld felé vezető hosszú úton?

55. FELKEL A LUCIFER

A teliholdnál ötvenszer f ényesebb Lucifer megváltoztatta a Föld

égboltjának k é pét azáltal, hogy gyakorlatilag hónapokra száműzte az

é jszak át. Az elnevezés minden baljós tartalma ellenére szükségszer ű volt;

a “f ényhozó” megjelenése é ppannyi gonoszsággal, mint jótéteménnyel

járt. Évszázadok, talán egy évezred is beletelik, mire eldől, merre billent a

mérleg nyelve.

Javára szólt, hogy az é jszaka megszűntével rendk ívüli mértékben

megnőtt az emberi tevékenység ter ülete, k ülönösen a fejletlen

országokban. A mesterséges világítás ir ánti igény érezhetően csökkent

mindenhol, aminek k övetkezté ben hatalmas mennyiségű elektromos

energiát lehetett megtakar ítani. Mintha egy óriási lámpát f üggesztettek

volna fel az égre, hogy bevilágítsa a f él bolygót. A Lucifer még nappal is

határozott k örvonalú árnyékokat vető, f énylő objektum volt.

A földművelők, a polgármesterek, a városi tanácsok vezető tisztviselői,

a rendőrség, a tengerészet és szinte mindenki, aki házon kívüli

tevékenységet folytatott különös tekintettel a távoli területekre –, örömmel



329

üdvözölte a Lucifert; összehasonlíthatatlanul biztonságosabbá és

könnyebbé tette az életüket. De gyűlölték őt a szerelmesek, a bűnözők, a

természetvédők és a csillagászok.

Az első k ét csoport határozottan akadályoztatva érezte magát

tevékenységé ben, a természetvédők a Lucifernek az állatok életére

gyakorolt befolyása miatt aggódtak. Sok é jszakai életmódot folytató állat

komolyan k árosodott, de néhánynak siker ült alkalmazkodnia. A

csendes-óceáni grunión, amelynek híres násza csak a dagály tetőfok án és

holdtalan é jszak ákon tudott megvalósulni, komoly veszélybe ker ült, és a

gyors kipusztulás felé haladt.

Csak úgy, mint a f öldi megfigyelésre berendezkedett csillagászok.

Persze, már nem lehetett szó olyan tudományos katasztr óf ár ól, mint

valaha, hiszen a csillagászati kutatásoknak tö bb mint ötven százaléka az

űrben vagy a Holdon elhelyezett műszereken alapult. Azokat minden

tová bbi nélk ül el lehetett árnyékolni a Lucifer f ényétől; de a f öldi

megfigyelőállomásoknak komoly bajt okozott az egykor sötét égbolton

feltűnő ú j nap.

Az emberi faj most is alkalmazkodni fog a megváltozott

k ör ülményekhez, mint már annyiszor a múltban. Hamarosan megszületik

az a nemzedék, amely nem ismerte a Lucifer nélk üli világot; és mégis, ez

a minden csillagok k özül legf ényesebbik ör ök k érdés marad minden

gondolkozó ember számára.

Miért ker ült sor a Jupiter f öláldozására – és meddig fog élni ez az ú j

nap? Gyorsan kilobban-e, vagy megőrzi erejét az elk övetkezendő



330

évezredekre – talán az emberiség végső kihalásáig? És végül: mire

véljék az Eur ó pát – melyet immár ugyanúgy felhő takar, mint a Vénuszt

– illető tilalmat?

Választ kell találniuk ezekre a k érdésekre; az ember nem nyughat

addig, míg k íváncsisága ki nem elégül.

EPIIÓGUS: 20 001

... É s mert az egész Galaxisban sem találtak becsesebb kincset az

értelemnél, ennek szület ésénél bábáskodtak mindenütt. Ők lettek a

csillagmező kf öldmű vesei; vetettek, és néha arattak. É s olykor, ha kellett,

k önyörtelen ül gyomláltak is.

Csak az utó bbi néhány nemzedék életé ben k övetkezett be, hogy az

eur ó paiak átmer észkedtek a túloldalra, ahová már nem ért el ör ökk é

világító napjuk f énye és melege; a vadonba, ahol az egykor egész

világukat bor ító jégnek még ekkor is láthatók voltak a maradványai. És

még ennél is kevesebben maradtak ott, hogy szembe merjenek nézni a

kurta és f élelmetes é jszak ával, ami átveszi az uralmat, amikor a ragyogó,

de er őtlen, hideg nap eltűnik a látóhatár mögött.

De már ez a maroknyi, rettenthetetlen felder ítő is f ölfedezte, hogy a

k ör ülöttük lévő világegyetem furcsá bb, mint valaha k é pzelték. A

homályos óceánok mélyén kifejlődött érzékeny szemüknek jó hasznát

vették: látták a csillagokat csak úgy, mint az égboltjukon áthaladó más

égitesteket. Lassank ént a csillagászat alapjait is megvetették, és néhány



331

bátor gondolkodó juk még odáig is elmer észkedett, hogy az Eur ó pa

hatalmas világa talán nem is mer íti ki az egész teremtést.

R öviddel azután, hogy elhagyták az óceánt, mik özben az olvadó jég

robbanásszer űen gyors fejlődést diktált nekik; r á jöttek, hogy az égbolton

látható tárgyak három k ülönböző osztályba sorolhatók. A legfontosabb

természetesen a Nap. Bizonyos legendák – ámbár ezeket csak nagyon

kevesen vették komolyan – úgy állították be, mintha az nem is lett volna

mindig ott, csak úgy váratlanul jelent volna meg az átalakulás r övid,

kataklizmikus kor ának előhírnökek ént, s ezzel egyidejűleg az Eur ó pán

nyüzsgő élet nagy r észe elpusztult. De még ha igaz volna is, csek ély ár ez

az égbolton mozdulatlanul f üggő, apr ó, de kimer íthetetlen energiaforr ás

számtalan jótéteményéért.

Meglehet, az ő bátyja a hideg Nap, ott a távolban, s talán valami

bűnéért száműzték ilyen messze, ítélték ör ök ös vándorlásra az ég

boltozatán. Vele persze nem tör ődött senki, kivéve azt a néhány k ülönös

eur ó pait, akik mindig olyasmi után kutakodtak, amit minden értelmes

elme magától értetődőnek tartétt.

De azért el kell ismerni, hogy ezek a mániákusok néhány való ban

érdekes felfedezésre bukkantak a sötét túloldalon tett útjaik sor án.

Állították – ámbár ezt aligha hihették el nekik –, hogy ott az égbolton

számtalan apr ó f énypont szikr ázik, kisebbek és halványabbak még a

hideg Napnál is. Fényerejüket tekintve igen változatosak és

mozdulatlanok.

E háttér előtt három mozgó tárgyat láttak, melyeknek szemmel



332

láthatóan bonyolult törvényszer űségeit eddig még senki sem tudta

felismerni. És az égbolt tö bbi tárgyával ellentétben, ezek meglehetősen

nagyok noha mind alakjuk, mind méretük állandóan változik. Néha

korong, néha f élk ör, néha meg vékony sarló alakot öltenek. A

világegyetem tö bbi objektumánál k étségtelenül k özelebb vannak,

felszínük végtelenül bonyolult, és ör ökk é változó r észleteket mutat.

A feltevést, hogy ezek való ban más világok lennének, végre

elfogadták – igaz, néhány fanatikus kivételével senki sem hihette, hogy

ezek k özül bármelyik is akkora vagy olyan fontos lehet, mint az Eur ó pa.

Az egyik a Nap ir ányá ban fek üdt, és a szüntelen örvénylés állapotát

mutatta. É jszakai oldalán óriási tüzek f ényét-lehetett megfigyelni – a

jelenséget az eur ó paiak sehogy sem foghatták fel, hiszen az ő

atmoszf ér á juk még jelenleg sem tartalmazott oxigént. S néha, egy-egy

hatalmas robbanás után törmelékfelhők repültek f öl a felszínr ől; ha a Nap

ir ányá ba eső bolygó csakugyan világ, nagyon kellemetlen lehet ott az

élet.

A k ét k ülső, távolabb fekvő gömb valamivel szelídebb helynek

látszott, noha bizonyos értelemben még titokzatosabbak voltak. Amikor

felszínükre f á borult a sötétség, f ény gyulladt fel rajtuk is, de mer ő ben

más, mint a belső, turbulens világ gyorsan változó tüzei. Ezek szinte

állandó f ényer ővel égnek, és csak néhány apr ó ter ületre korlátozódnak –

noha nemzedékek múltán e ter ületek megnövekedtek és

megsokszorozódtak.

De valamennyi f ény k özül a legk ülönösebbek voltak azok a kicsiny



333

napokhoz hasonlók, melyek gyakorta áthaladtak az e világok k özötti

sötétségen. Néhány eur ó pai a saját tengereik biolumineszcenciá jára

hivatkozva arra-k övetkeztetett, hogy ezek valószínűleg élőlények; élénk

f ényük azonban megcáfolni látszott ezt a feltevést. Mindazonáltal egyre

tö bb gondolkodó vallotta, hogy ezek a f ények – a mozdulatlanok csak úgy,

mint a mozgó napok – csakis az élet valami furcsa megnyilvánulásai

lehetnek.

Mindezen elméletek ellen szólt azonban egy igen hatásos érv. Ha

csakugyan élőlények ezek, vajon miért nem jönnek soha az Eur ó pára?

A legendák persze tová bbra is élnek. Sok-sok nemzedékkel ezelőtt,

r öviddel a szárazf öld birtokbavétele után, a f ények némelyike állítólag

való ban igen k özel mer észkedett hozzá juk, de mindannyiszor

szerencsétlenül jártak, robbanásuk f énye még a távoli Napot is

elhomályosította. Nyomukban furcsa f émdarabok zá poroztak le a f öldre;

egyes darabokat mind a mai napig bálványozó tisztelet övez.

De semmi nem olyan szent, mint az ör ök nappal határ án álló, egyik

arcával a mozdulatlan Nap, másikkal az é jszaka f öldje felé forduló,

hatalmas, fekete monolit. Tízszer olyan magas, mint a legmagasabb

eur ó pai – még ha a lehető leghosszabbra nyú jtja is csá pjait –, és maga a

megfejthetetlen titok és megk özelíthetetlenség. Mert nem érinthette meg

senki; csak a távolból volt szabad imádni. Er ők ör húzódott k ör ülötte,

amely elűzte azt, aki k özelíteni mer észelt.

Sokan Hittek benne, hogy ugyanez az er ő tartja sakkban azokat az

égbolton mozgó f ényeket is. Ha megszűnne ez az er ő, azok



334

leereszkednének az Eur ó pa szűzf öldjeire, apadó óceánjaira, és végül

mégiscsak kider ülne, mi a céljuk.

Az eur ó paiak meglepő dtek volna, ha tudják, milyen feszülten és ámult

csod álkozással figyelik a fekete monolitot a mozgó f ények mögött rejt ő ző

elmék is. Automata szond áik évszá zadok óta pr óbáltak óvatosan leszállni

az égitestre – ú jra meg ú jra ugyanolyan végzetes eredménnyel. Mert a

monolit mindaddig ellen fog állni, mí g elérkezettnek nem látja az id ő t.

Mire eljön az az id ő – talán amikor az eur ó paiak feltalálják a r ádiót,

és megfejtik az ü zenetek értelmét, melyekkel olyan k ö zelr ő l bombá zzák

ő ket szüntelenül – , a monolit talán megváltoztatja strat égiá ját.

Lehetséges – de nem biztos – , hogy szabadon engedi a benne szunnyad ó

lényeket, hogy hidat verjenek af ölött a szakad ék f ölött, mely az eur ó paiak

és ama faj k ö zött t átong, melynek egykor hű séggel tartozott.

É s meglehet, hogy ilyen hí d nem k é pzelhet ő el, és hogy a tudat k ét

ilyen k ülönbö ző formá ja sohasem létezhet együtt, egymás mellett. Ebben

az esetben csak egyik ük ör ök ölheti az egész Naprendszert.

Hogy melyik lesz az, az isten sem tudja – egyelő re...

K ÖSZÖ NETNYILV Á NÍT ÁS

Elsősorban természetesen Stanley Kubricknak tartozom k öszönettel,

aki egy meglehetősen r égen írott levélben k érdezte tőlem, vajon nincs-e

valami ötletem amiből “a science fiction mozi mintak é pét” meg lehetne

csinálni.



335

Szeretném nagyrabecsülésemet kifejezni bar átom és ügynök öm (a

kettő nem mindig jelenti ugyanazt a személyt), Scott Meredith ir ánt, aki

észrevette hogy abban a tízoldalas, szellemi gyakorlatk ént papírra vetett

filmvázlatban, amelyet elk üldtem neki, sokkal nagyobb lehetőségek

rejlenek, és hogy k ötelességem az utókorral szemben stb. stb...

K öszönettel tartozom még:

A Rio de Janeir ó-i senhor Jorge Luiz Calife-nek a leveleért, amely

nyomán komolyabban kezdett foglalkoztatni a folytatás lehetősége

(miután évekig hangoztattam, hogy ez egyszer űen lehetetlenség).

A pasadenai Sugárhajtás Laboratórium vezető jének dr. Bruce

Murraynek és a szintén ott dolgozó dr Frank Jordánnak, amiért

kiszámították az Ió-Jupiter rendszer egyes számú Lagrange-pontjának

helyét. Az a furcsa, hogy hasonló számításokat végeztem harmincnégy

evvel ezelőtt, a Föld-Hold egyvonalú Lagrange-pontjait illetően

(“Stacionárius r ö ppályák ”, Journal of the British Astronomical

Association,1947 decem bér), de azóta már nem bízom benne, hogy képes

vagyok ötödfokú egyenletek megoldására, még Hall hűséges H/P 9100A

számítógé pem segítségével sem. A New Amencan Librarynek, a 2001.

Űrodisszeia copyright tulajdonosának, amiért megengedte, hogy az 51.

fejezetben felhasználjam a 2001. Űrodisszeia 37. fejezetének anyagát és

egyé b idézeteket a 30. és 40, fejezetben.

Potter tá bornoknak (az Egyesült Allamok hadserege, utászalakulat),

amiért szoros napirendje ellenére időt szak ított r á, hogy 1969-ben

megmutassa az EPCOT-ot, amikor még csak néhány f öldben tátongó,



336

hatalmas lyuk volt.

R égi bar átomnak, a Smithsonian Nemzeti Légügyi és Űrmúzeum

Űrhajózási R észlege egykori ügyvezető igazgató jának, Fred Durantnak,

aki arr ól tá jékoztatott, hogy a szerző megjegyzéseiben és a 12. fejezetben

leírt Leonov-festmény jelenleg a múzeum csodálatos

műalkotás-gyű jteményének egyik darabja. (Remélem, a múzeum

hajlandó lesz átmenetileg k ölcsönadni a 2010 számára...)

Wendell Solomonsnak az orosz (és az angrosz) nyelvben nyú jtott

segítségéért.

Jean-Michel Jarre-nak, Vangelisnak és a páratlan John Williamsnek,

akik valahányszor szükségét éreztem, megadták a kellő ösztönzést.

E k önyv megír ása k özben fedeztem fel, hogy az Eur ó pán leírt

üzemanyag-felvétel koncepció ja szerepel Ash, Stancati, Niehoff és Cuda

dolgozatá ban, melynek címe: K ülső bolygókra ind í tott mű holdak

visszat ét í t ése helyszí ni ü zemanyag-elő állí t ás segí tségével (Acta

Astronautica VIII. 5-6, 1981. má jus-június).

A f öldön k ívüli bányászat céljára alkalmazott automatikusan

hatványozódó rendszerek (Neumann-f éle gé pezetek) ötletét fejlesztette

tová bb teljes komolysággal von Tiesenhausen és Darbro a NASA

Marshall Űrk özpontjá ban (lásd “Önmásoló rendszer ék ” – NASA

Technical Memorandum 78304). Ha valaki k ételkedne benne, hogy az

eff éle rendszerek kellő engergiával rendelkeznek ahhoz, hogy

megbirk ózzanak a Jupiterrel, azt hadd emlékeztessem e tanulmányra,

amely bemutatja, hogyan k é pesek az önmásoló üzemek a napkollektorok



337

gyártási idejét hatvanezer évr ől alig húszra csökkenteni.

Azt a meghökkentő gondolatot pedig, hogy a gázóriásoknak esetleg

gyémántmagjuk lehet, komolyan veti f öl a kaliforniai egyetem Lawrence

Livermore Laboratóriumának k ét kutató ja, M. Ross és F. Ree, méghozzá

az Ur ánusz és a Neptunusz eseté ben. Úgy tűnik f öl nekem, hogy amit

ezek tudnak, azt a Jupiter is tudja, ha nem jobban. De Beers-r észvényesek

figyelem!

Aki tová bbi r észletekre k íváncsi azokkal a légi formációkkal

kapcsolatban, amelyek esetleg a Jupiter légk ör é ben élhetnek, olvassa el a

Találkozás a med ú zával című történetemet (A napszél című k ötetben).

Gyönyör ű leír ások olvashatók e lényekr ől Adolph Schaíler tollá ból Carl

Sagan Kozmoszának második kötetében.

Azt az elbűvölő ötletet, hogy lehetséges élet az Eur ó pán, méghozzá a

jégbor ította óceánok mélyén, melyeket ugyanaz a jupiteri árapályer ő tart

folyékony állapotban, amely f űti az Iót, elsőnek Richárd C. Hoagland

vetette fel a Star and Sky című folyóiratban (The Eur ó pa Enigma, 1980.

január). Ezt a való ban briliáns koncepciót számos csillagász vette

komolyan (nevezetesen dr. Robert Jastrow, a NASA Űrkutatási

Intézeté ből), és talán é ppen ez az egyik legfontosabb indítéka a tervezett

Galileo-utazásnak.

És végül:

K öszönetet mondok Valerie-nek és Hectornak, akik gondoskodtak

létfenntartó rendszeremr ől.

Cherene-nek, amiért ragadós puszikkal tett pontot minden fejezet



338

végére; és Steve-nek azért, hogy itt volt.

Colombo, Sri Lanka 1981. július-1982. március

Ezt a k önyvet egy Wordstar-elemekkel ellátott Archives II.

mikrokomputeren írtam, és Colombó ból New Yorkba egy öthüvelykes

kiskorongon k üldtem el. Az utolsó javításokat a Padukka-f öldi állomás és

az Indiai-óceán Intelsat V. által tová bbítottam.

NÉH Á NY SZÓ A SZERZŐR ŐL

Arthur C. Clarke az angliai Sommerset megyé ben, Mineheadben

született 1917-ben. Iskoláit a londoni King's College-ben végezte el,

fizik á ból és matematik á ból dicsérettel. A Brit Interplanetáris Társaság

egykori elnöke, a Kir ályi Csillagászati Társaság Űrhajózási

Akadémiá jának és sok más tudományos szervezetnek a tagja. A második

világhá bor ú alatt a kir ályi légier ő tisztjek ént feladatai k özé tartozott az

első radarberendezések k ísérleti pr ó baüzemeltetése. Egyetlen nem science

fiction regényének, a Glide Pattmek (Siklópálya) ez a munka az alapja.

Ötven k önyvet írt, melyek tö bb mint harminc nyelven, mintegy

húszmillió példányban jelentek meg, számos dí jat szerezve szerző jüknek,

tö bbek k özött 1961-ben a Kalinga-dí jat, az AAAS-Westinghouse-t, a

természettudományos ismeretterjesztés dí ját, a Bradford Washburn-dí jat

és a Hugó-, a Nebula- és a John W. Campbell-dí jat – a Randevú a



339

Rámával című regényével mindhármat elnyerte.

1968-ban Oscar-dí jra jelölték Stanley Kubrickkal együtt a 2007.

Ű wdisszeiával;tizenhárom részes tévésorozata (Arthur C. Clarke titokzatos

világa) már számos ország tévéképernyő jén látható. Együtt dolgozott

Walter Cronkite-tal, amikor a CBS beszámolói folytak az

Apolló-űrutazásokról.

1945-ös találmánya: a távk özlési műhold számos kitüntetés

birtokosává tette, például 1982-ben tagja lett a Marconi Nemzetk özi

Társaságnak, aranyéremmel jutalmazta a Franklin Intézet, megkapta az

ahmedabadi fizikai kutatólaboratórium Vikram Sarabhai katedr á ját, és a

londoni King's College is díszdoktor ává választotta. Sri Lanka elnöke

nemr égiben nevezte ki a Colombo melletti Moratuwa rektor ává.

TARTALOM

ELÖLJ ÁR ÓBAN

I. ALEONOV

l. Találkozás a Fókuszban................. 11

2. A delfinek háza........................ 17

3. SAL 9000.......................... . 24

4. A k üldetés terve....................... 31

5. A Leonov............................. 35

II. A CSIEN

6. É bredés............................... 43

7. A Csien.............................. 49



340

8. Túl a Jupiferen........................ 52

9. A Nagy Csatorna jege................... 60

10. Kiáltás az Eur ó pár ól................... 66

11. Jég és légüres tér........................ 71

III. A DISCOVERY

12. Lefelé...............................: 78

13. Galilei világai......................... 82

14. Kettős találkozás....................... 87

15. Menek ülés az óriástól.................. 93

16. Magánbeszélgetés....................... 96

17. Átszállás.............................. 99

18. A mentés............................. 106

19. Szélmalom-hadmű velet ................ 110

20. Guillotin................................ 116

21. Feltámadás............................ 118

ARTHUR C. CLARKE

2010. MÁSODIK ÜRODISSZEIA

Clarke világsikert aratott k önyve és filmje (2001. Űrodisszeia) után

ismét találkozunk a Csillaggyermekkel, mik özben az űrhajó szovjet és

amerikai személyzetével együtt útnak indulunk a Jupiter k ülönös

holdrendszere felé. Itt fedezték fel ugyanis a Holdon talált furcsa, fekete

2010 Masodik Urodisszea - ARTHUR C. CLARKE

Documents

Transcript of 2010 Masodik Urodisszea - ARTHUR C. CLARKE