1989. A UG USZTUS ÁR A: 14 Ft

GEKKÓ

Foltos és Cille egy mosolygós állatkát kapott ajándékba.- Jé, sárkány! - csodálkozott Foltos.- Gekkó! - örvendezett Cille. - De jó,majd elkapdossa a legyeket, meg a szúnyogo­kat.

Egy éjszaka Foltos felriadt. Azt hallotta: - TO­KE! TOKE!- Te vagy az, Cille? - kérdezte óvatosan.- Dehogyis, a gekkó kiabál. Keresi a párját.

Hamarosan találtak a gekkónak egymenyasszonyt.Aztán egy reggel Foltos apró gyöngy-

szemekre bukkant a falon. Kezdte volna ösz- szegyűjteni, de Cille rászólt: - Hagyd!Azok gekkótojások! Egy hét múlva kikeltek a kis gekkók. Vidá­man hancúroztak meleg kuckójukban, sőt, a falra is kimerészkedtek.

Foltos és a Sárkány(gyík)

Foltos és aSárkány(gyík)

Az erdőtűz

Eljött a nyár, egy csepp eső sem esett. Kiapadtak a források, felszá­radtak a tócsák, s a békák kénytelenek voltak új lakóhely után nézni. Szerencsére a halastó nem száradt ki, bővizű patak táplálta.Szellő sem rezdült.

- Veszélyben vagyunk - mondták a törpék.- Mit tehetünk? - kérdezték az állatok.- Tűzőrséget szervezünk.így is lett. Törpék és állatok váltották egymást óránként az őrtoronyban.

Éppen éjszaka van, s a hörcsögön az őrködés sora, amikor...- Mi ez az árnyék az égen? - kérdezi a hörcsög tágra nyílt szemmel. Hirtelen

égnek mered a szőr a hátán.- Ez füst. Füst! Riadóóóóó! - kiabálja, azzal megragadja a harang kötelét,

és húzza, húzza, ahogy csak bírja.A madarak kiröppennek a fészkükből, az állatok felugranak vackukról, a törpék

kipattannak barlangjukból. Mindenki azonnal talpon van.- Riadó! Ég az erdő!

DörmögőDömötör

Most a kádba? Ugyan, én inkább bebújok az ágyba!

- Lapátot, fűrészt, fejszét, vödröket! Gyorsan! - vezényel a törpék parancsnoka. Mindenki rohan a tűzhöz. Körülötte kivágják a fákat, árkot ásnak, hogy ne

tudjon terjedni. A törpék láncba állnak, és adogatják egymásnak a vízzel teli vödröket. A borz és a vaddisznó a tömlőt vezetik a halastóhoz, belemerítik, és máris hajtani kezdik a szivattyút. A fecskendőt a róka irányítja. Nehezen bír az erős vízsugárral.

- Jaj, égek! - kiáltja egy törpe, akinek belekapott a tűz a ruhájába.Egy társa rögvest nyakon önti.

Vadkacsák érkeznek nagy szárnycsapásokkal. Hátukon törpék. Ők fentről locsolják a lángokat.- Tartsunk ki! - buzdítják egymást az erdő lakói. - Még egy utolsó roham!

Végül sikerült feltartóztatni a lángokat. Mire megvirradt, elaludt a tűz. Sikerült megmenteni az erdőt, csak egy darabja égett le, de az egészen a gyökerekig.

A felkelő napot még eltakarta a gomolygó füst. Az elszenesedett tuskók között sötét alakok bukdácsoltak: elcsigázott, kormos állatok és törpék.

Mit számított a fáradtság, sebeiket meg sem érezték. Győztek!Olyan büszke volt valamennyi, mint egy király.

Az állatokról és a törpékről még sok érdekes történetet olvashatsz a Mesél az erdő című könyvsorozatban,

melyet az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó jelentet meg.

Szerinted hogyan keletkezett a tűz?

A szép Lola! Az ajka rózsa, a haja éjkék!Tetszik? Vigyázzon, mert belebeteg­szik!Bűvöli, megbabonázza, aztán! Rúg na­gyot!A Lola lábán ördögzokni! Azzal lehet nagyot rúgni!Ördögzokniba’ já r a szép Lola!

MOSONYI ALIZ

DörmögőDömötör

SÁRKÁNYLAKODALOM

MELLÉKLET Koltai Éva munkája

Vágd ki a csíkokat a szaggatott vonal mentén.

Ha elcsúsztatod őket, sokféle lény keletkezik.

Rajzold le Foltosnak, amelyik neked legjob-

b a n tetszik!

DörmögőDömötör

DörmögőDömötör

DörmögőDömötör

RAJZOLD LE ÉS SZÍNEZD KI AZT A SÁRKÁNYT, AMELYIK NEM ILLIK A GAZDÁJÁHOZ! A MEGFEJTÉSRE ÍRD RÁ, HÁNY ÉVES VAGY!

\

A kisfiú ült a tenger partján. Nagy buzgalommal épí­tett a homokban.

Csendes volt a tenger, s nagyokat nyújtózkodva megállt a kisfiú lábától alig pár lépésnyire.

- Mit építesz? - kérdezte a tenger a kisfiútól.- Várat - válaszolta a kisfiú, miközben belemerí­

tette kis vödrét a tengerbe.A tenger ijedtében egy kicsit visszahúzódott, de

aztán utánaszaladt a kisfiúnak, lábon legyintette, s úgy kérdezte:

- Minek neked az a vár?- Hogy el ne mosd az iskolámat.- Hát hol a te iskolád?- Itt a váramban.A tenger kíváncsian közelebb loccsant. Elég ügyetlen,

sőt barátságtalan cselekedet volt, amit később meg is bánhatott, mert sietve visszafutott a medrébe. De már késő volt a bánat, mert híre-nyoma se maradt sem a várnak, sem az iskolának.

A kisfiú majdnem elsírta magát. El is sírta volna, ha nem jön a nagyfiú. Meg a többiek.

- Mit búsulsz?- Hogyne búsulnék. Elvitte az iskolámat, a váramat.- Egyet se búsulj! Újat építünk. Hozz vizet! - ugrasz­

tottá a nagyfiú. És mindannyian nekiláttak az épí­tésnek.

A tenger szelíden megsimogatta a kisfiú lábát, egy szép nagy kagylót ringatott eléje, s azt mondta:

- Ne haragudj, igazán nem akartam elrontani, de én ilyen erős vagyok, amikor csak kíváncsi vagyok is.

- Már nem haragszom, újat építünk.- Új iskolát?- Új iskolát, új várat.- Csak nem jársz te már iskolába? - csodálkozott

el a tenger.- De. Ősztől már járok - büszkélkedett a kisfiú.- S melyik iskolába, ebbe, amelyiket építettetek?- Dehogy - mosolyodott el a kisfiú. - Ez homokból

homokra épül. Én abba fogok járni, amelyikbe Mikes Kelemen is járt. Az már négyszáz éve áll. Azt még te sem tudnád elmosni - húzta ki magát még büszkébbre a kisfiú.

A tenger mosolygott, és azt mormogta:- Hát te azt is tudod, hogy ki volt Mikes Kelemen?- Hogyne tudnám, a testvérem megmondta, ő tanulta,

hogy Rákóczi fejedelem íródeákja volt.- Az volt - mondta vidáman a tenger. - Valóban az

volt. Én is ismertem.Most a kisfiú ámult el.- Te ismerted?- Hogyne ismertem volna. Jobban mondva, hallot­

tam róla az öcsémtől, a Márvány-tengertől. Ott, az ő partján élt valamikor nagy bujdosásában Rákóczi feje­delem. S vele az ő hűséges íródeákja.

- Mikes Kelemen.- Mikes Kelemen - ismételte a tenger. De az isme­

rős névre fölfigyeltek a többiek is, s közelebb hasaltak, hogy úgy hallgassák az öreg fültanú, a tenger meséjét a fejedelemről és annak hűséges íródeákjáról, aki a végén már egyedül hallgatta a tenger mormolását, „egyedül, egyedül, a bujdosók közül” , s írta hűséges

KÁNYÁDI SÁNDOR

A kisfiú és a tenger

Építettek is mindnyájuk örömére, nem is várat, de várost, s bele iskolát, hogy csudájára járt mindenki parthosszában. Mert viharos kedvében sok mindent elmosott a tenger. De a kisfiú iskolája ott állt sértetle­nül. Ott állt akkor is, amikor zászlódíszbe öltözött a part, gyönyörűen fellobogózott hajók ringatóztak a ví­zen. A tenger legnagyobb jókedvében is mindig a kisfiú iskoláját ügyelte a szeme sarkából, hogy a megmámoro­sodott féktelen hullámok egyike-másika nehogy elsodorja.

leveleit kitalált nagynéniének, aki nem volt más, mint az ő szülőföldje. És mesélt a tenger azelőttről is és azutánról is, mindenről, amit csak látott s hallott hosszú életében, olyanokat, melyeket még a nagyob­bak sem érthettek.

így barátkoztak össze a kisfiú s a tenger. És az ő révén mind a többiek is, akik már addig is bátran fürödtek benne, de a beszédet csak most értették meg igazán.

Frissen láttak újra az építéshez.

BENEDEK ELEK: A szerencsepróbáló királyfi

Volt egyszer egy királyúrfi. Ez a királyúrfi azt mondja az édesapjának:

- Felséges apámuram! Én elmegyek szerencse­próbálni, de engedje meg, hogy elvigyem magammal az én öreg szolgámat is.

Azt feleli erre az öreg király:- Én nem bánom, édes fiam, menj el, s vidd a hűsé­

ges szolgádat is, csak az életedre ügyelj.Felkészülődik a királyúrfi, s jó hajnalban elindul­

nak. Mennek, mendegélnek, s hát egyszer egy nagy rengetegbe érnek. Abban a rengetegben találnak egy forrást, mellé megtelepednek, s eléveszik a tarisznyát, hogy egy kicsit falatozzanak.

Hát amint az ebédet elköltenék, jő egy kicsi ember­ke, akinek hétsinges volt a szakálla, s a vállán egy mázsás botocskát cipelt. Ez a kicsi emberke csak belészökik a forrásba, s eltűnik.

- No - mondja a királyúrfi -, megyek utána, mert ez bizonyosan Tündérországba ment. Te pedig, öreg szolgám, menj vissza, s mondd meg az édesapámnak, hogy hová mentem, s ha egy esztendő múlva vissza nem kerülök, csináltasson nagy temetést az emlékeze­temre, mert akkor, tudom, istenem, nem leszek az élők között.

Azzal bészökik a forrásba, nagy hirtelen elmerül, s hát egy szempillantásra egy gyönyörűséges szép ré­ten találja magát. Ezen a réten volt egy aranyvár, de az egész fekete gyásszal volt bévonva. Találkozik egy emberrel, kérdi, hogy miért vonták azt a várat talpig feketébe.

- Azt bizony azért - feleli az ember - , mert a városon kívül van egy tó, s abban lakik egy hétfejű sárkány, akinek minden áldott nap egy leányt kell adni, ebédre, különben az egész várost elpusztítja

még a föld színéről is. Most éppen a király leányára került sor. Senki sem ajánlkozik megmentésére, pedig aki azt megcselekedné, ugyan boldog lenne: neki adná a király a lányát s melléje fele királyságát.

ruhában, mellette a hóhérlegény. Sem a várból, sem a városból nem mert senki lélek velük jönni, csak úgy messziről húzta tizenkét banda a szomorú marsot is. Mikor a tóhoz értek, a hétfejű sárkány már ott hemmedezett a tó partján, szörnyű hét száját táto­gatta, s úgy várta, hogy valamelyikbe bédobálják az ártatlan leányt.

De csak odaszokik ekkor nagy hirtelenséggel a ki- rályúrfi, felöleli a királykisasszonyt, egy-két lépést odébb teszi, s neki a sárkánynak! Hej, szegény világ - lett itt verekedés! Csurgott a ve­rejték mind a kettőről, de még a vér is. Hanem a király- úrfi nem hagyta magát, s hat fejét le is vágta a sár­kánynak. Aj, szegény feje, hát könyörög a sárkány, hogy ne ölje meg egészen, hagyja meg ezt az egy fejét. A királyúrfi bizony nem engedett, a hetedik fejét is levágta a sárkánynak.

Mikor ezzel készen volt, odafordult a leányhoz, s azt mondta neki:

- Felséges királykisasszony, most menjünk haza az apádhoz, hadd örüljön.

No, lett hét országra szóló vendégség!Olyan kedve is volt minden léleknek, hogy csupa

gombostűkön táncoltak.Aközben eltelt az egy esztendő, s a királyúrfinak

eszébe jutott, hogy neki haza is kéne menni. Hatlovas hintóba ült feleségestül, s úgy kihajtott a forráson, hogy meg se vizesedett senki, semmi. Hát mikor kiérnek, az apja ott várja az egész udvarnépével.Volt öröm! Szinte megették egymást... Hazamentek, nagy vendégséget csaptak. Azután tojáshéjba kere­kedtek, a Küküllőn leereszkedtek. Holnap legyenek a ti vendégetek!

Gondolja a királyúrfi, hogy ő bizony szerencsét próbál. Egy élete, egy halála, ha addig él, sem enge­di meg, hogy a király leányát a sárkány megölje.

Hát csakugyan jött a királykisasszony fekete gyász-

Amikor a legelső magyar királyt koronázták, akkor történt, amit most elmondok nektek; hallgassatok ide.

Hej, jöttek a világ minden tájékáról királyfik, világhíres deli vitézek, s a király tiszteletére kiállottak mind, ahányan voltak, a palota udvarára, hadd lássa ország-világ, ki a legvitézebb. Volt a rengeteg sok vitéz között egy, aki egymás után döntötte porba a vitézeket: magyarokat, németeket, mindenféle nemzetségbelieket. Nem tudta senki, hogy ki s mi, miféle nemzetségből való, honnét jött, de sajdították, hogy nem magyar. Búsult István király, szomorú volt erősen, hogy ím, így meggyalázza egy idegen vitéz az ő vitézeit.Mikor aztán már egy vitéz sem volt, aki szembeálljon, jött az udvarba egy legény, kard nem volt az oldalán, buzogány nem a kezében, gyalogszerrel jött, nem cifra paripán.

- Uram király - mondotta a legény -, adj nekem kardot! Kiállok én ezzel a vitézzel.Adott a király, hogyne adott volna. Senki sem tudta, hogy ki s honnét jött, mi a ne­

ve, csak a formájáról meg a gúnyájáról látták, hogy Attilának lehet az ivadéka.

Benedek Elek:Andorás vitéz

Ki rejtőzik a lezárt sisak alatt? Rajzold le, te milyennek képzeled!

Hát összecsap a két vitéz, hogy a föld is megrengett alattuk, vívtak reggeltől délig, s meg sem pihentek. Vívtak sötét estig, s ím egyszerre csak ledöndült a földre az idegen vitéz. Ni, volt öröm a király udvarában. Ment a király nagy örömmel a vitézhez, a vállára ütött.

- Mi a neved, fiam?- Andorás a nevem.- Hát legyen a te neved ezután Erős Andorás, s mert látom, hogy székely vagy, te lész ez­

után a székelyek vezére.Híre ment ezután Andorás vitéznek. Erejének, vitézségének nem is volt párja messze

földön. Ő verte meg Gyula herceget is, aki István király ellen fellázadott volt. Adott is a király neki várat, földet, rengeteg sokat. Jutott a fiainak, mikor meghalt, földből, várból elég.

És az Andorás nemzetség nem halt ki, él még ma is. Csakhogy most nem Andorás, hanem Andrássy a nevük.

Szepesi Attila: Csalogány

Gryllus Vilmos - Kányádi Sándor: Kérdezgető

Dörmögő Dömötör

Dörmögő

Dörmögő Dömötör