Day Leclaire – Babakaland

Júlia 165

Egy teljes éven át kell Grace-nek titkárnőként dolgoznia Luc Salavatore mellett, hogy

megszerezze a játéküzlete beindításához szükséges tőkét. Több mint tizenegy hónapig

meg is állja a helyét, ám a 337. napon váratlanul beállít az irodába Luc öccsének régi

kedvese, Carina, és magával hozza a kisbabáját is. Minthogy a fiatal nő ezután elrohan,

s a gyermek apja, Pietro követi, a csecsemőről Lucnak és Grace-nek kell

gondoskodnia...

Babakaland

ELŐHANG

A nagy hazugság

Az első nap - kezdődik a játék

Grace Barnes megtorpant a Luciano Salvatore elnök feliratú ajtó előtt, és mély

lélegzetet vett. Sikerülni fog. Egészen biztosan sikerülni fog, bátorította magát. Most

bekopog, bentről kikiáltanak, hogy Tessék!, ő belép, és ezzel elkezdődik a játék.

Egy évig kell csak kitartania, és megkapja a vállalkozása beindításához szükséges

pénzt. Mi lehet ennél könnyebb?

Grace feltolta sötét szemüvegét, meggyőződött róla, hogy tarkójára tűzött kontyából

egyetlen hajszál sem szabadult ki, megigazította bő, sötétbarna szoknyáját és pulóverét,

amelyben szinte elveszett karcsú alakja. Aztán felemelte a kezét, ám még mielőtt

kopoghatott volna, az ajtó hirtelen kinyílt.

Grace ekkor látta életében először Luc Salvatorét. Rögtön rájött, milyen rosszul

ítélte meg Tomaso Salvatorét, és milyen bolond volt, amikor magában csak nevetett a

figyelmeztetésein. Mert Tomaso figyelmeztette. Megmondta, hogy mindegyik

munkatársnője belebolondult a fiába, és a végén képtelen volt a legegyszerűbb

feladatokkal is megbirkózni. Ő azonban szentül hitte, hogy az öregúr túloz. De tévedett.

Luc Salvatore volt a legszebb férfi, akit valaha is látott. Magasan fekvő pofacsontja,

határozott vonalú, gödrös álla csak még vonzóbbá tette szép metszésű, lenyűgözően

férfias arcát. Sötétbarna haja dús volt, és hullámos, s egy makrancos tincs lazán a

homlokába hullott. A lányt foglyul ejtette szinte hipnotikus erőt sugárzó tekintete.

Grace önkéntelenül hátralépett.

- Nocsak, nocsak... - kiáltotta a férfi, és karját a mellén összefonva az ajtókeretnek

támaszkodott. - Hát maga kicsoda?

Luc hangja mély volt, és kissé rekedtes. Bár nem beszélt olyan idegenszerű kiejtéssel,

mint az apja, a hanghordozása hasonlított az övéhez, és meleg déli éjszakák képét

idézte fel a lányban.

- Grace... Grace Barnes vagyok - dadogta a lány, és döbbenten hallotta, milyen

félénken cseng a hangja. Ez így nem lesz jó! Ugyan mi ütött belé?

Úgy állt, mintha nyársat nyelt volna, moccanni sem bírt. Valami megmagyarázhatatlan

okból a szíve vadul kalapált, és alig kapott levegőt.

Gondolj a Babaálomországra! Gondolj az édesanyádra, aki alig várta, hogy

megnyissátok az üzletet! - biztatta magát, és végül sikerült annyira összeszednie a

bátorságát, hogy kezet nyújtson a férfinak.

- Grace Barnes vagyok - ismételte meg hűvösen. - Az apja vett fel maga mellé

titkárnőnek. - Elégedetten állapította meg, hogy az ujjai nem remegnek.

- Örvendek, Miss Barnes! Vagy Mrs.? - Luc elengedte Grace jobb kezét, és felemelte a

balt, amelynek gyűrűsujján szép gyémánt csillogott. - Miss Barnes. Hajadon, de már

menyasszony. Vajon a mi veszteségünk- a férfi félrehajtotta a fejét, és felvonta a

szemöldökét - kinek a nyeresége?

Grace dermedten bámult Luc Salvatore aranyszínű szemébe, és nagyon remélte,

hogy a sötét lencsék elrejtik rémületét. Váratlanul érte a kérdés, pedig számítania

kellett volna rá.

- Will... William - bökte ki az első nevet, ami az eszébe jutott.

A férfi szája sarka megrándult.

- A mi veszteségünk Will-William nyeresége. Jöjjön be hozzám, hogy jobban

megismerkedhessünk! Kér egy italt? Kávét, teát? Még friss narancslével is

szolgálhatok.

Grace igyekezett megőrizni az önuralmát.

- Köszönöm, semmit sem kérek - felelte kimérten, és követte a férfit a belső

irodába.

- Foglaljon helyet, Miss Barnes! Az apám bizonyára említette, hogy külföldön

tartózkodtam a meghallgatások alatt. Meg tudja magyarázni, hogy miért épp magára

esett a választása?

Grace persze nem mondhatta meg neki az igazat. Tomaso megtiltotta, hogy elárulja,

hogy az ifjú vállalkozók versenyén találkoztak, amelyet a Salvatorék minden évben

megrendeznek, s amelynek az a célja, hogy támogassa az arra érdemes fiatal

üzletembereket a cégalapításban. Grace azt remélte, hogy sikerül megszereznie az első

díjat amely igen jelentős összeg lett volna -, ám csak harmadik lett. Ez a helyezés nem

volt elég arra, hogy megvalósítsa régi álmát, viszont felkeltette Tomaso figyelmét, és

így, ha kerülő úton is, mégis lehetősége nyílt arra, hogy elérje a célját.

- Az apja szavaiból úgy vettem ki, nehezen tartja meg a titkárnőit - válaszolta

végül a lány. Tudta, hogy Tomaso ezért nem vonult még nyugalomba. - Úgy vélte,

velem nem lesz ilyen gond.

Luc szeme összeszűkült.

- Valóban? Miért nem?

- Mert én kizárólag a munkámra figyelek.

És mert csak egy évig kell itt dolgoznia anélkül, hogy belebolondulna Lucba, s

akkor Tomaso segítségével megnyithatja az üzletét. Grace egy pillanatig sem

kételkedett a sikerben. Esze ágában sem volt egy férfi miatt lemondani az álmairól.

- Reméljük - biccentett Luc, és hátradőlt. - Meséljen magáról!

A lány habozva szót fogadott, s elmondta ugyanazt, amit a férfi asztalán fekvő

életrajzába beleírt. Közben azonban egyre idegesebb lett, mivel mindvégig magán

érezte Luc tekintetét. A férfi hol az arcát nézte, hol a kezét, hol szigorúan hátrakefélt,

barna haját bámulta, hol pedig az arcát tanulmányozta, amelyet gyakorlatilag eltakart

a hatalmas, sötét szemüveg. Még a szemérmes mód, ahogyan ült - egyenes háttal,

keresztbe tett lábbal -, sem kerülte el a figyelmét.

Grace azon tűnődött, vajon sejti-e, hogy a haja valójában szőke, csak befestette,

hogy szándékosan öltözött a méreténél több számmal nagyobb ruhába, és hogy a

szemüvegében ablaküveg van? És a jegygyűrűje? Grace nem szokott hozzá, hogy

ilyen nehéz gyűrűt viseljen.

Egy lelkész lányához nem méltó az ilyen komédiázás, gondolta Grace, de aztán

elhallgattatta ébredező lelkiismeretét. Ha meg akarja valósítani a tervét, márpedig erre

jobban vágyott, mint bármire a világon, kénytelen lesz - legalábbis ideiglenesen

feladni az elveit.

- Utoljára a Soames cégnél dolgoztam egy évig - fejezte be a mondókáját.

Luc Salvatore némán, töprengve szemlélte, mintha valamit ellentmondásosnak

találna a lényében. Grace mozdulatlanul ült, és szilárdan állta a tekintetét. Tudta, hogy

ez a döntő pillanat: ha most elveszíti a hidegvérét, ha csak egy másodpercre is kiesik

a szerepéből, örökre elbúcsúzhat az álmaitól.

A férfi végül bólintott.

- Isten hozta a fedélzeten, Miss Barnes! Apa szokás szerint kiváló ítélőképességről tett

tanúbizonyságot. Megmutatom, hol fog dolgozni. - Ezzel karon fogta, és az

ajtó felé kormányozta a lányt. - íme, az új birodalma! - intett körbe, ahogy kiléptek

a külső irodába. - Tessék! - A mód, ahogyan kihúzta a székét, hosszú évek

gyakorlatáról és mélyen belé gyökerezett udvariasságról árulkodott.

- Köszönöm - mormolta Grace.

- Először ismerkedjen meg a környezetével, igyon egy kávét vagy teát, aztán egy

óra múlva jöjjön be hozzám! Akkor majd elmagyarázom, hogy mik lesznek a feladatai.

Bár tulajdonképpen csak egyet kívánok magától.

- Éspedig? - nézett rá Grace gyanakvóan.

Luc elvigyorodott, mint egy pajkos iskolásfiú.

- Hogy mindig azt tegye, amit mondok.

A lány bizonytalanul rábámult. Megzavarta a férfi, nem tudott rajta kiigazodni.

Luc Salvatore az egyik pillanatban komolyan beszélt, a másikban incselkedett vele.

Hozzászámítva ehhez megnyerő külsejét, eszét és elragadó modorát, könnyű volt

megérteni, miért hevernek a nők a lába előtt. Talán annyira szerves része a vonzereje

személyiségének, hogy nincs is a tudatában? Majd elválik.

- Azért szeretném, Mr. Salvatore, ha a jövőben ennél kissé pontosabban fogalmazna.

A férfi szeme huncutul megvillant.

- Jó, majd igyekszem. Ó, és még valami. - Luc a lány mögé lépett. Grace érezte,

hogy a keze a tarkójánál motoszkál. Riadtan felugrott, de a férfi gyengéden

visszanyomta a székre. - Ne mozduljon, cara mia - mormolta. - így ni!

- Mit csinált? - kérdezte a lány, amikor Luc visszatért az asztal másik oldalára,

és kissé csúfondárosan rámosolygott.

- Tettem magának egy szívességet. Néhány gombja kigombolódott - halkította

le a férfi bizalmasan a hangját -, és úgy vélem, maga azok közé a nők közé tartozik,

akik csak akkor érzik jól magukat, ha nyakig be vannak gombolkozva. - Luc sarkon

fordult, visszament az irodájába, és csendesen becsukta az ajtót.

És ezzel, gondolta Grace, megadta a kapcsolatunk alaphangját. Én alakítom majd

a hidegvérű munkatársat, ő pedig mindent meg fog próbálni, hogy a csipkelődéseivel

és az incselkedésével kihozzon a sodromból.

Grace felsóhajtott, és az asztala közepén álló naptárra nézett. Egy év végtelenül

hosszúnak tűnt ebben a pillanatban. Háromszázhatvanöt nap. Úgy hangzott, mint egy

életfogytiglani ítélet.

Kihúzta a fiókot, és addig kutatott benne, amíg rá nem bukkant egy piros filctollra,

majd megfontoltan átikszelte az első napot a naptárban.

Ekkor fogta fel teljesen, mire is vállalkozott...

1. FEJEZET

337. nap. Eddig minden jól ment...

- Jó reggelt, Edward!

- Jó reggelt, Miss Barnes! - kiáltotta vidáman a biztonsági őr. - Akár esik, akár

fúj, mindig maga az első!

Grace csöpögő esernyőjét az őr asztalának támasztotta, és lehúzta a kesztyűjét.

- Sajnos, mostanában majdnem mindig esik -jegyezte meg, melegen viszonozva

a férfi mosolyát.

- Talán ez a viharos szél jobb időt hoz. Kellemes volt a hétvégéje?

- Igen, nagyon. - A lány a kesztyűjét az esőköpenye zsebébe dugta. - És a magáé?

- Kiruccantunk a családdal a hegyekbe. A rádióban azt mondták, hogy havazni

fog, és a gyerekek ritkán láthatnak hóesést. Képzelje, már minden házat feldíszítettek

a hálaadás napjára!

Grace álmodozva elmosolyodott, ahogy visszaemlékezett a családja körében töltött

korábbi ünnepekre. A házuk ilyenkor megtelt barátokkal és rokonokkal. Frissen

sült kenyér és sütemények illata terjengett a levegőben. Az apja begyújtott a

kandallóba, az anyja dísztökkel, kukoricával és ezüst gyertyatartóval díszítette a

kandalló párkányát...

A szemébe könnyek szöktek. Mennyire hiányzott most mindez!

- Az első hó idén ősszel - suttogta sóvárogva. - Csodálatos lehetett.

- Maga és a vőlegénye nem szoktak kirándulni?

Grace szórakozottan megrázta a fejét.

- Soha.

- Milyen kár.

Edward sajnálkozó arckifejezéssel nézett rá, és Grace rádöbbent, hogy hibát követett el.

- Majd javasolni fogom neki, hogy a jövő hétvégén menjünk el a hegyekbe. Igen.

Jövő héten elmegyünk - erősködött a lány, de sejtette, hogy a biztonsági őr egy szavát

sem hiszi. Edwardon látszott, hogy szeretne valami vigasztalót mondani, és Grace ezt

nagyon meghatónak, de mulatságosnak is találta.

- A vőlegénye szerencsés ember - motyogta végül a férfi.

- A vőlegényem remek ember. Mindig igyekszik a kedvemben járni. Lehet, hogy

kibérelünk egy faházat, és az egész hétvégét a hegyekben töltjük.

- Mit hallok? - csendült fel ekkor a lány mögött egy mély, rekedtes hang. - Az

én komoly titkárnőm szerelmi légyottra készül?

Grace elvörösödött, de valahogy sikerült megőriznie a nyugalmát.

- Legalábbis gondolkozom rajta - mondta Luchoz fordulva, és kényszerítette magát,

hogy a férfi szemébe nézzen.

Luc közelebb lépett hozzá.

- Én ezt egyáltalán nem tartom jó ötletnek, és a pirulásából ítélve lelke mélyén

maga sem tartja annak... szóval verje ki gyorsan a fejéből! - parancsolta, lassan

végighúzva az ujját a lány arcán. Grace-t ez idegessé tette. Nagyon idegessé. - Az ilyen

döntéseket nem szabad elsietni.

A hangjából őszinte aggodalom csendült ki, és Grace hirtelen elszégyellte magát.

Úgy látszik, mindkét férfi védelmező ösztönét felébresztette a képzeletbeli

vőlegényével tervezett kirándulás meséjével...

- Köszönöm a jó tanácsot! - dünnyögte, remélve, hogy ezzel véget vet a vitának,

mielőtt még jobban belebonyolódna a hazugságokba.

- Szívesen, máskor is! - Luc megragadta a könyökét, és a lifthez kísérte. - Mondja, ez

az izé... hogyishívják... a vőlegénye...

- Will... Williamnek hívják, és ezt maga nagyon jól tudja! -- sziszegte Grace.

- Hajói értettem, Will-William magával akarja cipelni a barlangjába, hogy zavartalanul

élvezhessék egymás... társaságát. Erről csevegtek a mi derék biztonsági

őrünkkel?

- Akár erről, akár másról, magának semmi köze hozzá. - A lány mereven bámulta

a liftajtót. - És ha azt hiszi, hogy nem vettem észre, amikor cinkosán összenéztek

Edwarddal, téved! - vetette oda mérgesen.

- Először is fogalmam sincs, miről beszél, másodszor mindenhez van közöm, ami

magával kapcsolatos, ha én úgy akarom - lépett az ajtó elé Luc.

Grace elmerülten tanulmányozta a férfi vörös nyakkendőjét, amely mint mindig,

most is kissé csálén állt. Napról napra jobban vágyott rá, hogy megigazítsa, és tudta,

hogy egyszer majd engedni fog a kísértésnek. Szerencsés esetben ez csak az itt-

tartózkodása 365. napján következik be.

- Arról a jelentőségteljes ezek a nők tiszta bolondok pillantásról beszélek - válaszolt

Luc megjegyzésének első részére, míg a másodikat bölcsen elengedte a füle mellett.

- A, szóval az aggódó tekintetünkről!

Grace dühösen felkapta a fejét. Ez hiba volt, mert mihelyt belenézett a férfi aranybarna

szemébe, a haragja rögtön elpárolgott, és olvadozni kezdett, mint jég a napon.

- Senki sem jogosította fel arra, hogy beavatkozzék a magánügyeimbe - nyögte

ki, a tekintetét megint Luc nyakkendőjére szegezve. - És ez Edwardra is vonatkozik.

- Ebben nincs igaza. Abban a pillanatban, amikor mesélni kezdett neki a vőlegényéről,

feljogosította arra, hogy véleményt nyilvánítson. - Luc felemelte a lány állát. És akár

hiszi, akár nem, minden, ami magát érinti, engem is érint. - Hangja olyan őszintén

csengett, hogy Grace nem kételkedhetett a komolyságában.

- Mit érdekli az magát, hogy Will... William és én együtt töltjük-e a hétvégét a

hegyekben? - Grace tizenegy hónapja élt hazugságban, de még ma sem volt képes

dadogás nélkül kiejteni képzeletbeli vőlegénye nevét.

A liftajtó kinyílt. Luc előreengedte a lányt, aztán megnyomta a legfelső emelet

gombját.

- Sürgeti? - kérdezte komoran.

- Sürget? - ismételte meg csodálkozva Grace, bár pontosan tudta, hogy mire gondol a

férfi.

Luc arca, de még a testtartása is rosszallást fejezett ki.

- Tudja, hogyan értem. Erőlteti, hogy feküdjön le vele? És ne adja az ártatlant, Grace!

Csapnivaló színész lenne magából!

Grace majdnem felkacagott. Szegény Luc! Vajon mit szólna, ha felvilágosítaná,

hogy az elmúlt évben szinte mesteri szintre fejlesztette a színjátszó képességeit, és

már csaknem olyan ügyesen hazudozik, mint egy igazi szélhámos?

- Erről nem kívánok tovább beszélni - jelentette ki határozottan. - És ismétlem,

a magánéletemhez semmi köze.

Luc megnyomott egy gombot, mire a lift nagy rándulással megállt.

- Ne tegye, Grace! - kérte rekedten. - Ne utazzon el vele csak úgy, szeszélyből!

Ennél maga jobbat érdemel.

A lány haragosan rámeredt, aztán az arca megnyúlt. Milyen jó lenne, ha legalább

egy pillanatra ismét önmaga lehetne, ha nem kellene mindig minden szavát gondosan

mérlegelnie!

- Ugyan mi lehetne jobb egy behavazott kunyhónál az erdő mélyén?

Luc megmarkolta a lány kabátgallérját, és a puha gyapjút az állához dörzsölte.

- Amikor egy nő életében először szeretkezik... egy lakosztály kell a párizsi Ritzben,

gyönyörű kilátással a Vendome térre.

Grace levegő után kapkodott. A férfi azelőtt sosem tett ilyen személyes jellegű

megjegyzéseket, sosem ért így hozzá vagy nézett rá ilyen égő szemmel...

- Ki mondta, hogy ez lenne az első alkalom? - hebegte, miközben a gyomra görcsbe

rándult az idegességtől.

- Én mondom - felelte Luc. Grace egy darabig hallgatott, elvégre a férfinak igaza volt,

de aztán felvetette a fejét.

- Nem tudok szebbet elképzelni annál, mint hogy a vőlegényem mellett feküdjek

egy szál csipke hálóingben egy puha medvebőrön a kandalló előtt, amelyben ropog

a tűz...

Luc félig leeresztett szemhéjjal hozzáhajolt.

- Én csöppet sem találom csábítónak a gondolatot, hogy egy döglött állaton

szeretkezzem. És magához különben is selyem illik, nem csipke valami mély kivágású,

egyszerű szabású darab... - Elengedte a lány gallérját, és megcirógatta az arcát. -

Egyébként miért ne próbálhatnánk meg a dolgot hálóing nélkül egy matracon? Nos,

mit szól hozzá? Benne van?

Grace megremegett. Megrémítette a felismerés, hogy a férfi milyen könnyen fel

tudja borítani a lelki egyensúlyát. Hová tűnt az önuralma? A szenvtelensége?

- Luc! - sóhajtotta.

- Ez most igent jelent, vagy nemet? - vigyorgott rá a férfi.

- Nemet! - nyögte ki a lány, bár a vágy futótűzként söpört végig a testén.

- Jó, jó, csak keresztkérdés volt - vont vállat Luc. - Tehát a jó öreg Will-William,

a San José-i könyvelő...

- San Mateó-i!

- ...pattogó kandallótűz mellett akar szeretkezni magával, és cserébe egy hegyi

kunyhót, pezsgőt és döglött állatokat kínál.

Nem gondolhatja komolyan, csak ugratni akar, hiszen közömbös vagyok neki!

nyugtatta magát Grace. Ez a megállapítás kissé fájt, de igyekezett meggyőzni magát,

hogy teljesen mindegy, mit gondol róla Luc.

- Talán nem is annyira ő szeretné ezt, hanem inkább én - vetette oda, majd félrelökve a

férfi kezét, ismét elindította a felvonót.

A szeme sarkából látta, hogy Luc arcán harag suhan át. Ez kissé megvigasztalta.

Nem fog megártani neki, ha kivételesen ő marad alul egy vitában, gondolta

somolyogva, ám a mosoly az arcára fagyott, amikor megpillantotta a tükörképét az

ajtóüvegben.

Borzalmasan nézett ki barnára színezett hajával, amelyet még mindig szigorú

kontyban hordott a tarkóján, sötét lencsés szemüvegével, amely nem engedte

érvényesülni finom vonásait és eltakarta ragyogó zöld szemét az előnytelen smink -

szándékosan olyan alapozót használt, amelytől sápadtnak és nyúzottnak tűnt - és a bő,

formátlan kosztüm pedig még rettenetesebbé tette a hatást.

Az álcázás tökéletes volt, de Grace olykor szerette volna elbőgni magát. Ebben az

évben a saját bőrén tapasztalta, hogy a világ milyen kegyetlen tud lenni a csúnya

emberekhez, és bizony gyakran visszacsengtek a fülében apja, a metodista lelkész

prédikációi a hiúságról és arról, hogy a belső szépség az, ami igazán számít. Grace

most megfogadta, hogy soha többé nem ítéli meg embertársait kizárólag a külsejük

alapján.

- Nem akartam felizgatni - mondta végül Luc. - Sajnálom.

- Minden rendben - felelte mereven a lány, és iménti elhatározása ellenére most

mégis azt kívánta, bár olyannak láthatná őt a férfi, amilyen a valóságban.

A felvonó lelassult, zökkent egyet, és az ajtaja kinyílt, de Grace nem szállhatott

ki, mert Luc elállta az útját.

- Ne feküdjön le Will-Williammel, csak ha teljesen biztos benne, hogy ezt akarja! -

morogta, majd kilépett a liftből.

Grace tátott szájjal bámult utána, de mire felocsúdott volna, az ajtó halk kattanással

újra becsukódott, és a felvonó visszavitte a földszintre. Nem baj, gondolta bölcs

belenyugvással, mert közben eszébe jutott, hogy lenn felejtette az esernyőjét.

Öt perccel később Grace besietett az irodájába, és miután a kabátját és az ernyőjét

beakasztotta a szekrénybe, a fiókjából elővette a piros filcet, és szinte kéjes élvezettel

átikszelte a naptárán az aznapi dátumot. Ahogy felnézett, meglátta Lucot, aki az ajtóból

figyelte.

- Minden reggel ezt csinálja - jegyezte meg a férfi. - Mintha számolná a napokat... egy

bizonyos esemény bekövetkeztéig.

- Ugyan, badarság! - tiltakozott gyorsan a lány.

- Nem, nem az. Mi az, amit vár?

- Semmit sem várok! - vágta rá Grace. Csak nem árulta el magát?

- Ma ez már a második - mondta sötéten a férfi.

Grace nagyot nyelt.

- A második micsoda?

- A második hazugság! - A férfi a homlokát ráncolta, és Grace megdermedt. Luc

homlokráncolásait általában dühkitörés követte, s amilyen elbűvölő volt a férfi

különben, olyan ijesztő volt, amikor haragudott.

- Ez nem tetszik - jelentette ki Luc halk, fenyegető hangon. - Ne hazudjon többet

nekem!

Grace nem felelt. Libabőrös lett a háta. Arra gondolt, mi történne, ha Luc felfedezné az

összeesküvést, amelyet az apjával szőttek ellene.

Vajon hol hibázta el? Azt hitte, megtanult ügyesen mellébeszélni, de valahogyan

mégis felkeltette a férfi gyanúját...

Luc szerencsére nem várt választ, és miután visszatért az irodájába, a lány a naptárra

meredt. Még négy hét. Már csak négy hét!

Alig három hét múlva Tomaso Salvatore visszatér egyéves olaszországi

tartózkodásából, és egy rokonát veszi fel a helyére. Neki még itt kell maradnia egy

hétig, hogy betanítsa az utódját, aztán megnyílik előtte az út a Babaálomországhoz, s

ezzel a leghőbb vágya - és az anyja álma - végre teljesül.

Csak négy hétig kell még szerepet játszania és álöltözetet hordania. Mi lehetne

ennél könnyebb? De vajon később is úgy fogja-e érezni, hogy az eredmény megérte

a sok hazugságot?

Amikor elfogadta Tomaso ajánlatát, csak a cél lebegett szeme előtt, és nem mérlegelte

a lehetséges következményeket. Azóta viszont rengeteget rágódott az elhatározásán, és

ma már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy helyesen döntött.

Közönséges csaló volt, és igen rosszul érezte magát a bőrében. Még jobban

megnehezítette a helyzetet, hogy szívesen dolgozott Lucnak, mert a férfi jó főnök volt,

nagylelkű, okos, rugalmas és ötletes. Grace még a szócsatáikat is élvezte, és ha nem

kellett volna hazudoznia, tökéletesnek találja ezt a munkát.

Ekkor halk nesz vonta magára a figyelmét, és ahogy felkapta a fejét, észrevette,

hogy az irodaajtóban egy gyönyörű fiatal nő áll, aki a jobb kezében egy hatalmas

pelenkástáskát tart, míg a bal karjával egy takaróba burkolt csecsemőt szorít a

melléhez.

- Segíthetek? - kérdezte Grace, feljebb tolva a szemüvegét.

A nő gyanakvó pillantást vetett rá, és nemet intett. Tekintete idegesen ide-oda

ugrált. Amikor felfedezte Luc névtábláját, megkönnyebbülten felsóhajtott, majd

Grace-re sandítva lassú léptekkel Luc ajtaja felé indult.

Grace felkelt. Egy fiatal nő egy kisbabával, aki úgy viselkedik, mintha Luc ajtaja

rejtené a választ minden imádságára...

- Bocsásson meg, asszonyom, bejelentkezett? - kérdezte, hogy időt nyerjen. Mit

szól majd Luc, ha értesül róla, hogy apa lett? Grace keze ökölbe szorult és a gyomrában

furcsa rángásokat érzett.

Ugyan mikor változtak meg a férfi iránti érzései? - villant át az agyán.

A fiatal nő arcán elszántság tükröződött. Először az ajtóra, aztán Grace-re nézett,

mintha azt latolgatná, hogy egy versenyfutás esetén mekkora esélye lenne a

győzelemre. Amikor Grace megkerülte az asztalt, a nő nekiiramodott, berontott Luc

irodájába, hadarni kezdett olaszul, és becsapta az ajtót a lány orra előtt.

- Miss Barnes! - rengette meg a falakat a következő pillanatban Luc ordítása.

Azonnal jöjjön be!

A lány mély lélegzetet vett, és besietett az oroszlánbarlangba. A fiatal nő Luc

mellére borulva zokogva magyarázott valamit olaszul. Luc egy kérdést intézett hozzá,

mire a nő hátralépett, és szikrázó szemmel megint hadarni kezdett. A kisbaba közben

felébredt, és az anyja példáján felbuzdulva szintén sírva fakadt.

- Üvöltött valamit, főnök? - tudakolta Grace mézédes mosollyal.

- Ne kezdje maga is! - mordult rá Luc ingerülten. - Azonnal teremtse elő Pietrót!

Azt sem bánom, ha erőszakot alkalmaz, de hozza ide!

Grace megfordult, és majdnem beleütközött Pietróba.

- Mi ez a lárma? - kérdezte a férfi, de ekkor meglátta a Luc mellett álló nőt, és a

szeme elkerekedett. - Carina!

A hirtelen felismerés, hogy a gyerek valószínűleg Pietróé, és nem Lucé, mély

megkönnyebbüléssel töltötte el a lányt, bár ennek az okával egyelőre nem kívánt

foglalkozni.

Pietro Carinához szaladt, hogy megölelje, de hirtelen felfedezte a kisbabát, és

megdermedt.

- Hát ez meg mi a fene? - kiáltotta.

- Szerinted minek néz ki? Egy gyerek - sziszegte Carina.

A kicsi megint bömbölni kezdett. Grace-nek eszébe jutott, hogy az irodaajtó nyitva

maradt. Megfordult, hogy becsukja, de elkésett. Az ajtó előtt időközben jó néhányan

összecsődültek.

- Hívom a biztonságiakat! - ajánlotta az egyik titkárnő, és elrohant, mielőtt Grace

visszatarthatta volna. A lány nagyot sóhajtva becsapta az ajtót.

- Ebből elég! - dörögte Luc. - Csendet kérek!

Grace elképedésére mindenki elnémult, még a kisbaba is.

- Remek! - mondta Luc elégedetten. - Most pedig tisztázzuk az ügyet, jó?

- Mit kell itt tisztázni? Az öccse egy disznó! - kiáltotta Carina, és ismét hadarni

kezdett olaszul.

- Angolul, legyen szíves - szólt rá Luc.

- Rosszul beszélek angolul - mentegetőzött Carina.

- Ez érdekes. Pietro pedig rosszul beszél olaszul. - Ádáz tekintetet vetett a kisbabára. -

De amint látom, sikerült legyőzniük a nyelvi akadályokat! Mi lenne, ha

először is bemutatnál bennünket egymásnak, öcskös?

- Luc - morogta Pietro -, ez Carina Donáti. Carina, ő a legidősebb bátyám,

Luciano és a titkárnője, Miss Barnes.

- Buon giorno - biccentett Carina.

- A Berkeley egyetemen ismerkedtünk meg - vallotta be Pietro. - Carina olasz

cserediák.

- Csak voltam! - szakította félbe Carina, magához szorítva a csecsemőt. - Most

már csak egy statisztikai adat vagyok. Lányanya.

- És ki tehet erről? - támadt rá Pietro.

- Te! - Carina feléje nyújtotta a babát. - Vagy nem hiszed, hogy a tiéd?

Pietro keze ökölbe szorult.

- Ha egy pillanatig is kételkednék benne, én..

- Gyerekek, gyerekek! - csitította őket Luc.

- Tarthatom egy kicsit? - mormolta Grace a nőhöz lépve, hogy legalább a kisbabát

kimenekítse a tűzvonalból. Megkönnyebbülésére Carina tiltakozás nélkül a karjába

fektette a csecsemőt, és Grace visszavonult a szoba egyik sarkába.

- Telefonáltam - folytatta Pietro valamivel nyugodtabban -, de te nem voltál

hajlandó beszélni velem. A diákszállóban közölték, hogy elköltöztél, és nem hagytad

meg az új címed. Mindenütt kerestelek, de mintha eltűntél volna a föld színéről.

Carina gömbölyű csípőjére tette a kezét fekete szeme gúnyosan villogott.

- Miért, mit vártál? Hazudtál nekem!

- Soha!

- És mi van Giovanna Carduccival?

- Giovanna Carducci miatt hagytál el?

Carina szeme könnybe lábadt.

- Látják? - mutatott remegő ujjal a férfira. - Elismeri.

- Semmit sem ismerek el! - csattant fel Pietro.

- Ebből elég - szakította félbe őket megint Luc. - Lássuk, jól értettem-e! Te és

Carina találkoztatok, egymásba szerettetek, és aztán összevesztetek egy Giovanna

Carducci nevű nő miatt...

- Nem - tagadta Pietro.

- Si, si! - erősködött Carina.

- És - ragadta újra magához a szót Luc - Pietro tudtán kívül Carina teherbe esett,

és világra hozta... - intett a kisbaba felé.

- Tonyt - egészítette ki Carina.

- Tonyt. Szóval ez történt.

- Si - helyeselt Carina. - Mogyoróhéjban.

- Dióhéjban - javította ki Pietro.

- Nem szívesen kérdezem meg, Carina, de miért jött most ide? Mit akar?

A nő szemét ismét elöntötték a könnyek.

- Drágám, mi baj? - ölelte át Pietro aggódó képpel.

- Az anyám megbetegedett - zokogta Carina. - Haza kellene utaznom Olaszországba,

de nem tehetem.

Pietro csodálkozva rábámult.

- Miért nem?

- Még kérded? - tépte ki magát a karjából Carina. - Egy kis falucskából származom, a

rokonaim régimódi emberek! Ha megtudnák, hogy gyereket szültem, és nincs férjem,

kitagadnának. De megtaláltam a megoldást.

- Éspedig? - érdeklődött Luc.

Carina odaszaladt Grace-hez, halkan feljajdulva elvette tőle Tonyt, csókokkal halmozta

el a takaróból kikandikáló fekete hajcsomót, aztán Pietro karjába nyomta a kicsit.

- Te vagy Tony papája - mondta elcsukló hangon. - Vigyázz rá, amíg én

Olaszországban vagyok. Majd ha a mamám meggyógyult, visszajövök, és megint

szegény, elhagyott lányanya leszek - tette hozzá szipogva, aztán ledobta a

pelenkástáskát a földre, és kimenekült a szobából.

- Várj! - kiáltotta Pietro. Utána akart szaladni, de hirtelen rájött, hogy a kisbabával a

karján ez aligha sikerülhet.

- Ezt meg kell beszélnünk - kezdte Luc.

- Később! - Pietro könyörgő pillantást vetett a bátyjára. - Meg kell állítanom Carinát!

- Mr. Salvatore? - jelent meg Edward a küszöbön. - Valami baj van?

- Igen - felelte Luc. - Szóljon le a portára, hogy mindjárt leér egy fiatal, hosszú

fekete hajú, valószínűleg síró nő. Ne engedjék elmenni! Ugyanis - a csecsemőre

pillantott - itt hagyott egy fontos csomagot.

- Azonnal, uram! - Edward eltűnt.

Luc visszafordult az öccséhez.

- Pietro...

- Ne haragudj, de erre most nincs időm! - Pietro Luc karjába nyomta a csecsemőt. -

Vigyázz Tonyra! Én megyek, és visszahozom Carinát!

- Hé! Gyere vissza! - kiáltotta Luc, de már elkésett. Pietro elrohant. A férfi

kétségbeesetten bámult le a kisbabára, aztán Grace-re pillantott, és a szemében gyanús

csillogás jelent meg. - Kedves Miss Barnes... - dorombolta legelbűvölőbb és

legelszántabb mosolyával az arcán, majd a lány felé nyújtotta a csecsemőt. - Nézze

csak, mi van itt a maga számára!

2. FEJEZET

337. nap. Most kezdődnek a problémák...

Grace tiltakozóan felemelte a kezét, és hátralépett.

- Ó, nem! Ez a maga problémája!

Luc megtorpant, és megrökönyödve meredt rá.

- Csak nem akar cserbenhagyni épp most, amikor a legnagyobb szükségem van

magára?

- De.

- Hát nem sajnálja Pietrót és Carinát?

- Nem - jelentette ki a lány határozottan.

Luc összevonta a szemöldökét.

- Képes lenne hátat fordítani ennek a szegény, ártatlan csöppségnek?

Grace nagyot nyelt. Világéletében imádta a gyerekeket. Kamaszkorában, ha valamelyik

ismerős családnak szüksége volt pótmamára, vagy ha vasárnap az istentisztelet

alatt valakinek felügyelnie kellett a kicsikre, először mindig hozzá fordultak.

- Ez csúnya húzás volt - állapította meg panaszosan, de már tudta, hogy veszített,

és ezt nyilván a férfi is megérezte.

- Ugyan, cara mia! - nyújtotta feléje Tonyt gyámoltalan mosollyal Luc. - Én

semmit sem tudok a babákról... különben sem kell sokáig vigyáznia rá, csak amíg

Pietro és Carina visszatérnek, és rendezik ezt a kis félreértést.

Grace karjába vette a kicsit, Luc pedig gyengéden megcirógatta az időközben

elszunnyadt csecsemő kipirult, bársonyos pofikáját.

- Igazi Salvatore - jelentette ki. - Pont úgy néz ki, mint az öcsém ennyi idős korában.

- Mit fog csinálni Pietro és Carina? - kérdezte a lány.

- Valószínűleg összeházasodnak. A magánéletük egyébként igen viharosnak ígérkezik!

- Mit gondol, mit szól majd az apja a nagy újsághoz?

- Nem fog örülni neki - vélte Luc. - Ő is olyan régimódi, mint Carina szülei. De

ne aggódjon - folytatta, elsimítva a lány homlokán képződött apró redőt -, majd én

beszélek vele. Az mindenesetre sokat lendítene Pietróék ügyén, ha addigra

törvényesítenék a kapcsolatukat.

- Talán nem ártana egy kis ködösítés... például ha nem említené az esküvőjük

időpontját - javasolta Grace. - Természetesen nem úgy értem, hogy hazudjon!

- Nem, ilyet mi sosem tennénk, igaz?

Grace behúzta a nyakát.

- Igaz - helyeselt fojtottan. - De mondjuk, elhagyhatnánk egy-két jelentéktelenebb

részletet, nem? - sandított a férfira.

Luc vállat vont, de az arca kifejezéstelen maradt.

- Majd meglátjuk. Reménykedjünk, hogy az első unokája látványa jobb kedvre

hangolja az apánkat!

- Ugye... nem fogja kitagadni Pietrót? - bökte ki Grace az ajkát rágva. Ismert

olyan szülőket, akik ezt habozás nélkül megtették volna ennél sokkal kisebb vétség

miatt is, de hát Tomaso nem ilyen... ő a legaranyosabb, legjóindulatúbb,

legcsaládszeretőbb ember, akivel valaha találkozott...

- Ki tudja? - morogta Luc. - Apának igen szigorú elvei vannak.

- De... - bámult rá riadtan Grace, mire Luc átölelte, és megnyugtatóan megszorította a

vállát. Mint mindig, amikor a férfi hozzáért, a lány most is furcsa bizsergést

érzett a gyomrában. - Ne aggódjon, Grace, majd én mindent elintézek. Bízzon

bennem!

Grace bólintott. Időközben már elég jól ismerte Lucot ahhoz, hogy tudja, mindig

megtartja a szavát. És ahogy a férfi arcára nézett, majd az egyenes tekintetű,

aranybarna szempárba, amelyből határozottság és elszántság sugárzott, lassan

feloldódott benne a feszültség. Igen, Lucra akár az életét is rá merné bízni.

A férfi ekkor elengedte, és odasétált a szoba másik oldalán lévő széles beépített

szekrényhez.

- Lássuk, hogy is állnak a dolgok! - mondta, miközben elhúzta a tolóajtót, amely

mögött egy monitor rejtőzött. Bekapcsolta a készüléket, és a képernyőn azonnal

megjelent az előcsarnok képe.

- Ott van Pietro és Carina... De hol lehet Edward?

- Talán sokáig kell várnia a liftre - találgatta Grace. - Jaj, ne! Már megint vitatkoznak!

Grace magához szorította a kisbabát.

- Miért nem megy le és próbálja meg összebékíteni őket?

Luc rövid habozás után megrázta a fejét.

- Pietro nem köszönné meg. Tavaly világosan az értésemre adta, nem akarja, hogy

beleüssem az orrom az ügyeibe. Ha majd igényt tart a segítségemre, szólni fog.

- Biztos benne?

- Nem.

- Nem? - pördült meg a lány. - Ez nem hangzik valami megnyugtatóan.

Luc vállat vont.

- Sajnálom, ennél többet nem ígérhetek. Pietro nagyon makacs fiú.

- Ez, úgy tűnik, családi vonás maguknál. - Grace szeme megint a képernyőre

tapadt. - Bár hallanánk, mit beszélnek! Nem tud véletlenül szájról olvasni?

- Nem, de nincs is rá szükségem - nevetett Luc. - Pietro nyilván azt üvölti: miért

nem mondtad meg, hogy gyereket vársz tőlem?

Grace halványan elmosolyodott.

- Mire Carina azt feleli: miért mondtam volna?

Luc ráhunyorított.

- Mert én vagyok a gyereked apja.

- Na és? - kuncogott Grace.

- Na és? Nem lett volna szabad eltitkolnod, hogy fiam született. - Luc közelebb

hajolt a lányhoz. - Vannak bizonyos jogaim.

- Semmiféle jogaid nincsenek - vágta rá Grace, egyre jobban beleélve magát a

szerepbe. - Elárultál, megcsaltál Giovanna Carduccival!

Luc átölelte a derekát.

- Az a nő semmit sem jelentett a számomra, mia amorata - mormolta, s közben

az ajka majdnem súrolta a lány arcát.

Grace megborzongott. Alig bírta megállni, hogy ő is át ne ölelje a férfit. Hogyan

történhetett ez meg? Hogy eshetett bele Lucba, amikor mindent megtett, hogy

felvértezze magát a vonzereje ellen?

- Az a nő... - dadogta.

- Te vagy az egyetlen nő, akivel törődöm, az egyetlen, akit...

- Ki ne mondd! - vágott közbe élesen a lány. Észre sem vette, hogy kiesett a

szerepéből. - Nem akarom, hogy hazudj nekem! Tudom, hogy nem érdekellek.

- De igen.

Grace megrázta a fejét.

- Nem. Te minden nőt szeretsz, és én csak egy vagyok a sok közül.

- Igen, szeretem a nőket. - Luc is felhagyott a szerepjátszással a szeme elsötétült,

az arca elkomolyodott. - Minden nőt szeretek, szeretem a fiatalokat és az öregeket, a

magasakat és az alacsonyakat, a soványakat és a kövéreket, szeretem a szőkéket,

akiknek a haja göndör fürtökben omlik alá és a barnákat, akik szigorú kontyot viselnek.

Az én szememben mindegyik gyönyörű.

- Szóval elismered, hogy igazam van? - kérdezte Grace és nagyot nyelt.

Luc gyengéden végighúzta mutatóujját a lány alsó ajkán.

- Csak azt ismertem el, hogy minden nőt szeretek. Lenyűgöz a sokféleségük,

megrészegít az illatuk, legyen az kesernyés, édes vagy friss, mint a tavaszi szellő.

Szeretem hallgatni, ahogyan beszélnek, akár rekedten, akár lágyan cseng a hangjuk,

szeretem figyelni a mozgásukat, akár esetlenek, mint egy kiscsikó, akár katonásak és

határozottak. De a legjobban azokat szeretem, akik úgy járnak, mintha valami belső

zenére táncolnának, ruganyosan, kecsesen, tele életörömmel... akárcsak te.

Grace megrázta a fejét.

- Hagyd abba!

Luc azonban ügyet se vetett a tiltakozására, megfogta a vállát, és a hüvelykujjával

simogatni kezdte a Grace kulcscsontja fölötti kis mélyedést.

- Nem tudod, hogy egy nő megérintése az élet legnagyobb gyönyörűségei közé

tartozik? Hogy a világon az egyik legcsodálatosabb dolog felfedezni egy női test

selymes domborulatait, érezni, ahogy fellángol benne a vágy, és tudni, hogy te

ébresztetted fel a szenvedélyét?

Grace szeretett volna odébb húzódni, de képtelen volt megmozdulni.

- Nem lenne szabad ilyeneket mondania nekem! - dadogta végül erőtlenül.

- De azt még nem is említettem, hogy mit szeretek a legjobban a nőkben - folytatta a

férfi zavartalanul. - Az ízüket, amely részegítőbb a legfinomabb óbornál, és

minél érettebb, annál zamatosabb!

Grace-t megijesztette a férfi forró tekintete.

- Elfeledkezik Carináról és Pietróról - suttogta, bágyadtan a monitor felé intve.

- Nem, nem feledkeztem meg róluk - mormolta Luc. - Az előbb megvádoltál,

hogy szeretem a nőket, és én ezt nyíltan elismertem. Igen, csakugyan szeretem őket,

de mindaz, amit irántuk érzek, semmi ahhoz képest, amit irántad érzek!

Grace idegesen megnyalta az ajkát, és a melléhez szorította Tonyt.

- Ezek gyönyörű hazugságok, de mégiscsak hazugságok! Túlságosan imádod a nőket

ahhoz, hogy beérd eggyel!

- Tévedsz - ellenkezett rekedten Luc. - Ha egy Salvatore szerelmes lesz, az örökre szól.

Soha többé rá se néz más nőre.

Grace kutatón vizsgálgatta az arcát. Lehetséges, hogy komolyan beszél?

- Ezt nem hiszem el - nyögte ki végül.

- Pedig ez az igazság. A Salvatorék sosem lépnek félre. - Luc elengedte a lányt.

És ez az, cara mia, amit Pietro most Carinának mond, ez az, amit a helyében én annak

a nőnek mondanék, akit szeretek!

A lány zavartan pislogott, és kétségbeesésében a tekintete megint a képernyőre tévedt.

- Luc, nézze! - kiáltotta rémülten.

Carina és Pietro már nem vitatkoztak, a veszekedésük tettlegességig fajult. Carina

felkapott egy porcelánvázát a bejárat melletti emelvényről, és Pietro fejére borította

a tartalmát.

- Úgy látszik, Pietro nem volt olyan ékesszóló, mint maga - fintorgott Grace.

- Azért ezt mégsem kellett volna tennie - sóhajtott fel Luc. - Pietro nagyon rossz néven

fogja venni.

Valóban, Pietro majd szétrobbant a dühtől. Vörös képpel, heves taglejtésekkel

magyarázott valamit. Ekkor megjelent Edward, és buzgón nekilátott, hogy leszedegesse

a hajára és öltönyére tapadt kardvirág- és páfránylevélfoszlányokat.

- Szeretném, ha Carina letenné azt a vázát - dünnyögte Grace.

- De az se mindegy, hogy hová teszi le - fűzte hozzá Luc.

Alig ejtette ki ezeket a szavakat, Edward megpróbálta elvenni a vázát a fiatal nőtől.

Egy darabig elkeseredetten dulakodtak, aztán a váza kirepült a kezükből, és

nekivágódott Pietro halántékának. A férfi azonnal összeesett.

Luc három ugrással a telefonnál termett, és leszólt a portára.

- Hívják azonnal az orvost! Rögtön lemegyek!

- Luc, várjon! - kiáltotta Grace. - Ezt nézze meg!

Pietrót épp eltakarták szemük elől a cég időközben odasereglett dolgozói, így csak

a zokogó Carinát láthatták, akit a biztonsági őrök odébb vezettek. Ekkor két rendőr

rontott be az előcsarnokba. Carina nyilván úgy vélte, jobban jár, ha a leütött Salvatore

felbőszült alkalmazottai helyett inkább náluk keres oltalmat, mert kitépte magát a

biztonsági őrök kezéből, és odaszaladt hozzájuk.

- Nem tudom, miféle rémtörténettel traktálja őket, de igen hatásos lehet - jegyezte

meg Luc fanyarul. - Meg fog lógni, még mielőtt a lifthez érek! Tessék, nem

megmondtam? Gondolom, beül az első erre vetődő taxiba és meg sem áll a repülőtérig!

-- És Pietro? - kérdezte aggódva Grace.

- Egy pillanat... már felkelt. Hála az égnek!

- Úgy látom, nem esett baja, de azért lehet, hogy agyrázkódást kapott. Mikor jön

már az orvos? - idegeskedett Grace. - Jaj, nem! Most meg a rendőrökkel veszekszik!

- Valószínűleg mert elengedték Carinát.

- Miért veszi elő az a rendőr a bilincset? Csak nem akarják letartóztatni? - Grace

nagyot nyelt. - Hiszen semmi rosszat nem csinált!

- Bizonyára nem túl szerencsésen válogatta meg a szavait, és belegázolt a

lelkivilágukba. Látja, már el is engedték.

- Jó, jó, de most meg hová megy?

- A fenébe! - Luc a hajába túrt. - Nyilván követi Carinát. Sejthettem volna...

- És Tony? Vele mi lesz? Pietro mégsem várhatja el tőlünk, hogy mi... - Grace

szeme hitetlenkedve kitágult.

Luc ádázul mosolyogva bólintott.

- A jelek szerint nekünk kell vigyázni a fiára, amíg vissza nem hozza Carinát.

- Erről szó sem lehet!

Mielőtt a férfi válaszolhatott volna, megcsördült a telefon. Luc felkapta a kagylót.

- Edward? Pietro...? Igen, tudom, hogy elment, de hová? Ahogy gondoltam

fordult Grace-hez -, ebben a pillanatban épp a repülőtér felé száguld. Tartsa a vonalat,

Edward, kihangosítom a készüléket. - Luc megnyomott egy gombot.

- Mr. Salvatore? Hall engem?

- Igen, halljuk, Edward - nyugtatta meg Grace. - Remélem, Pietro nem sebesült

meg súlyosan!

- Nem, csak egy kis púp nőtt a fején, Miss Bames. - Edward megköszörülte a

torkát. - De lenne itt még egy aprócska probléma, Mr. Salvatore!

- Micsoda?

- Nem fog örülni neki, de...

- Ki vele!

- Igenis, uram. Szóval Mr. Pietro megemlítette a kisbabát, akit az ifjú hölgy itt

hagyott, és... izé...

- Edward!

- Úgy véltem, jobb lesz, ha figyelmeztetem, hogy...

Ekkor a külső iroda ajtaján erősen kopogtattak.

- Rendőrség! Nyissák ki!

- ...hogy a rendőrség nemsokára odaér önökhöz - fejezte be Edward akadozva a

mondatot.

Luc egy pillanatig nem mozdult.

- Köszönöm, Edward - mondta végül. - Kérem, azonnal értesítsen, amint Pietro

visszatért. A rendőrséget majd én elintézem. - Letette a kagylót, és az ajtóhoz indult.

- Luc... - kezdte Grace bizonytalanul.

- Minden rendben lesz, ha nem vág ilyen rémült képet, és hagyja, hogy én beszéljek. -

Amikor a lány bólintott, Luc kinyitotta az ajtót. - Jó napot, Luc Salvatore vagyok, a

Salvatore Vállalat elnöke. Mit tehetek önökért?

- Úgy hallottuk, hogy van itt egy kisbaba, akit elhagyott az édesanyja - mondta

az egyik rendőr, azazhogy rendőrnő a csecsemőre bámulva, akit Grace a karjában

tartott. - Ő az?

- Ezt a gyereket nem hagyták el - felelte határozottan Luc.

- Nem? - A második rendőr is előrelépett. - Talán a magáé?

- Majdnem. Az unokaöcsém.

A rendőrök összenéztek.

- Igazolná magát? - kérte hűvösen a nő.

Luc kivette a tárcájából a jogosítványát, és odaadta neki.

- Talán ha megmagyarázhatnám...? - mosolygott rá. A hatás nem maradt el. A

nő majdnem elejtette a jogosítványt, aztán nagy gonddal jegyzetelni kezdett, de az

arcán két piros folt jelent meg. Luc ezt észre se vette, a másik rendőr viszont jól látta,

és a szeme elsötétült.

- Az bizony nem ártana - morogta.

- Azt hiszem, az imént már találkoztak az öcsémmel, Pietro Salvatoréval.

- Azzal az úrral, aki összetűzött azzal a fiatal hölggyel odalenn?

- Csak nem vették komolyan azt a kis családi perpatvart? - legyintett Luc. - Az

ilyesmi nálunk, olaszoknál mindennapos dolog. Tudják, mi igen szenvedélyes emberek

vagyunk!

- Az ifjú hölgy...

- Az öcsém felesége.

Grace, aki először hallotta Lucot hazudni, felszisszent, mire a rendőr kutatón

rápillantott. A lány azonnal közönyös arcot öltött, ám a férfi gyanúja már felébredt.

- Van valami hozzáfűznivalója, Miss...? - kérdezte, előrelépve.

- Barnes. Grace Barnes. És... igen. Ideadná azt a táskát? Attól tartok, hogy egy

kis baleset történt!

A rendőr elhúzta a száját, de nem faggatta tovább, hanem némán felemelte, és

feléje nyújtotta a táskát. Grace hálás mosollyal elvette, aztán Tonyt óvatosan az

íróasztal közepére helyezte, kibontotta a takaróját, és kigombolta a rugdalódzóját.

A rendőr visszafordult Luchoz.

- Szóval hogy is hívják a gyermek édesanyját?

- Carina Donáti... Salvatorénak- felelte Luc.

- És kiment a repülőtérre?

- A mamája, aki Olaszországban él, megbetegedett. Az öcsém azt szerette volna,

ha Carina vár, amíg ő is elkísérheti, de a sógornőm minél előbb otthon akart lenni.

Sajnálom, hogy belevonták magukat is a veszekedésükbe!

- Az öccse tehát magára bízta a gyereket? - mormolta a rendőrnő.

- Igen, amíg vissza nem tér.

Grace lehajtott fejjel kikészítette a tiszta pelenkát, a törlőkendőt és a babapúdert,

aztán lehúzta Tony gumibugyiját. Megkönnyebbülten állapította meg, hogy a kicsi

csakugyan nedves.

A rendőrök halkan, gondterhelten tanácskoztak, és a lány hallotta, hogy Luc felsóhajt.

- Nézzék, én köztiszteletben álló ember vagyok. Vállaltam, hogy néhány órán át

vigyázok az unokaöcsémre, és nem értem, hogy miért akadékoskodnak annyit! -

dörmögte ingerülten.

Grace levette a csecsemőről a pelenkát, és szeme elkerekedett a meglepetéstől.

Hűha! Ebből még baj lehet, gondolta közben Lucra pillantva. Gyorsan a szemétkosárba

dobta a piszkos pelenkát, és felkapta a tisztát, de az legnagyobb rémületére

kicsúszott a kezéből, és leesett a padlóra.

- Maga elfoglalt ember, nem? - dörmögte a rendőr. - Ki kezeskedik arról, hogy

képes lesz megfelelően gondoskodni az unokaöccséről?

Grace látta, hogy Luc a homlokát ráncolja, és megdermedt. A férfi tekintete nem

sok jót ígért. Luc szeme ekkor megállt a bal kezén, és a lány rögtön tudta, mire gondol,

ezért nem is vesztegette az időt tiltakozásra, hanem fürgén kirántott egy másik pelenkát

a táskából, és a gyerek hasára dobta. Ahogy számított rá, a következő pillanatban

a férfi átölelte a vállát.

- Cara - mormolta -, mutassuk meg nekik!

- Ne most! - suttogta a lány rémülten, és megpróbálta eltolni. - A kicsi...

- De igen, most. - Luc megragadta a bal kezét, és a rendőrök orra elé dugta.

Talán az előbb másként kellett volna fogalmaznom. A menyasszonyom és én fogunk

vigyázni a kis Tonyra.

A két rendőr érdeklődő arccal közelebb lépett hozzájuk. Grace ekkor kirántotta a

kezét a férfiéból, és villámgyorsan felhúzta a gumibugyit a rúgkapáló csecsemőre,

majd lerogyott Luc székébe, és megveregette a kicsi hátát, mintha teljesen rendjén

való lenne a pelenkacsere után büfiztetni a kisbabákat.

- Maga menyasszony? - kérdezte a rendőrnő csalódottan, mire a társa feljebb tolta a

sapkáját, és elvigyorodott. Grace dühös pillantást lövellt Luc felé.

- Igen - erősítette meg kelletlenül.

A rendőrnő vállat vont.

- Úgy látszik, tartoztunk az ördögnek egy úttal - mondta a társának, de az

makacsabbnak bizonyult.

- Azért én mégis megemlítem a jelentésemben ezt az ügyet - közölte. Kétségkívül

gyanította, hogy néhány létfontosságú részlet kimaradt a beszámolójukból. - És ha

majd visszajövünk, mert vissza fogunk jönni, beszélni szeretnénk a gyerek szüleivel.

- Természetesen - felelte Luc.

Mialatt a lifthez kísérte a rendőröket, Grace visszafektette a kisbabát az asztalra,

és megigazította rajta a pelenkát.

- Mi a fenét csinál? - kérdezte elképedten Luc, ahogy visszatért.

- Tisztába teszem a kicsit.

- Már megint?

- Igen. Az előbb elkapkodtam a dolgot!

- Miért...

- Mit gondol, mi történt volna, ha valamelyik rendőr közelebb jön hozzám? - fordult

feléje a lány.

A férfi pajkosan rávigyorgott.

- Látta volna, hogyan kell pelenkázni egy kisbabát?

- Látta volna, hogy Tony tulajdonképpen Tóni.

- Micsoda?

- Úgy értem... Tóni nem az unokaöccse, hanem az unokahúga - vetette oda

Grace, és lefektette a kisbabát a puha párnák közé a kanapéra. - Valószínűleg Antónia

a neve.

- Nem tréfál? - Lucnak fülig szaladt a szája. - De hiszen ez csodálatos! A családunkban

négy vagy öt nemzedék óta nem született lánygyerek!

Grace alig bírta türtőztetni a haragját.

- Nem érti a lényeget! Ha a rendőrség felfedezi, hogy a kicsinek még a nemét sem

ismeri, mindannyian pórul járhatunk! Ránk hosszas rendőri vizsgálat várna, Tónit

pedig bedugnák valami otthonba!

Luc megrázta a fejét.

- Ezt sosem engedném.

- Nem akadályozhatná meg! - Grace nem emlékezett rá, mikor volt utoljára ilyen

dühös. - Egyáltalán hogy merészelt...

- Mit?

- Hogy merészelt hazudni a rendőrségnek? Sosem hittem, hogy ilyen mélyre

süllyedhet!

Luc vállat vont.

- Az adott körülmények között... ezt tűnt a legésszerűbbnek!

- És miért rángatott bele engem is a családi problémáiba? - méltatlankodott

Grace, mire Luc megfogta a vállát, és magához húzta.

- A mi problémáinkba - javította ki -, hiszen mától fogva össze kell tartanunk.

Ne felejtse el, hogy jegyesek vagyunk! Ezt a rendőrök előtt maga is megerősítette.

- Hát ez már sok... Nem vagyunk jegyesek, mint ahogy Pietro és Carina sem

házasok! És az unokaöccse az unokahúga.

A férfi arca megkeményedett.

- Tisztázzunk valamit! Sosem fogom engedni, hogy a rendőrség vagy bárki más

elvegye tőlem Tónit. Bármire - érti? - bármire képes lennék, hogy ezt meggátoljam.

Grace tudta, hogy halálosan komolyan beszél, s minthogy amúgy is furdalta a

lelkiismeret, amiért majdnem egy évig félrevezette, úgy döntött, nem tagadja meg tőle

a segítségét. Talán így kiegyenlítheti a számlát...

- Mit kíván tőlem? - kérdezte óvatosan.

A férfi tekintete megenyhült.

- Nem sokat. Csak azt szeretném, ha velem maradna, amíg Carina vagy Pietro

vissza nem térnek, és szükség esetén eljátszana a menyasszonyom szerepét.

- Két órát kap - alkudozott a lány. - Tovább nem vállalom.

- Az nem elég. Mindaddig szükségem lesz magára, amíg az öcsém el nem viszi Tónit.

- Nem.

- Képes lenne hátat fordítani ennek a védtelen kisbabának? - kérdezte megütközve

Luc.

Grace érezte, hogy legyőzték. Bármennyire is dühös a férfira, Tónit nem hagyhatja

cserben.

- Ez övön aluli ütés volt! - panaszkodott.

- így igaz - ismerte el Luc. Az ajkához emelte a lány kezét, csókot lehelt rá, aztán

az arcán felvillant leghódítóbb, legellenállhatatlanabb mosolya. - De hát én mindig

úgy játszom, hogy nyerjek.

3. FEJEZET

337. nap. A helyzet tovább romlik...

- Nem! Nem! Nem! Ez túl sok! Itt az áll: három kanál tejkeverék két deciliter

vízhez. A fenébe, Grace, nézze, mit csinált! Kiöntötte!

- Én öntöttem ki? - Grace hátrasimított egy makrancos tincset a homlokából, és

haragosan Lucra meredt. - Maga lökte meg a karom!

- Mert útban volt. Vigyázzon! Még a végén leveri a... - Ebben a pillanatban a

cumisüveg leesett, és a tej kiömlött a szőnyegre.

- A cumisüveget? - fejezte be helyette a mondatot Grace ártatlanul.

- Hozzon egy másikat! - sóhajtott fel Luc. - Most kezdhetünk mindent elölről!

- Nem tudok másikat hozni!

- Miért nem?

- Azért - Grace egyre nehezebben uralkodott magán -, mert nincs több üvegünk.

- Ezen könnyű segíteni. - Luc a telefonhoz masírozott, és gyorsan nyomogatni

kezdte a gombokat. - Edward? Rendeljen egy láda cumisüveget... ja, és küldjön föl

még tejkeveréket is. Grace úgy viselkedik, mint az elefánt a porcelánboltban!

- Hogyan tarthattam valaha is vonzónak ezt a pasast? - dünnyögte a lány. - Vak

lehettem és süket!

Luc befogta a kagylót.

- Tessék? Mondott valamit, Grace?

- Csak azt, hogy szóljon Edwardnak, hogy a megfelelő összetételű tejkeveréket

rendelje meg!

- Edward? Vigyázzon, hogy a megfelelő összetételű keverékek legyen! Ja igen...

Edward? A baba sír... Tessék? Honnan tudjam? Régen voltam csecsemő! Tényleg?

Szóval maga szerint vagy éhes, vagy tele a pelenkája?

Grace elfintorodott a gúnyos hangra. Ideje, hogy a kezembe vegyem az ügyek

intézését, gondolta, és kisietett a külső irodába.

- Az kissé nehéznek bizonyulhat, mivel még egyet sem küldött fel! És még valami... -

szűrődött ki a nyitva hagyott ajtón Luc hangja.

Grace az asztalnak támaszkodott, felemelte a saját telefonját, és bekapcsolódott a

beszélgetésbe.

- Edward? Itt Grace. Megrendelte a megfelelő tejkeveréket? Pontosan olyannak

kell lennie, mint amilyet Carina itt hagyott, vagyis magas vastartalmúnak.

- Igen, Miss Barnes.

- Edward nem idióta, Grace - kotyogott közbe Luc. - Igaz, Edward?

- Igaz, Mr. Salvatore.

- Luc, tegye le! Ezt bízza rám! Majd én kézbe veszem a dolgokat!

- Úgy, ahogy az előbb az üveget is kézbe vette?

- Azt maga miatt ejtettem le! Halló! Halló?

- Mr. Salvatore letette a kagylót, Miss Barnes - közölte Edward.

- 0... remek. Lássuk csak... Mire van még szükségünk? Először is fertőtlenített

cumisüvegekre, ez a legsürgősebb... aztán pelenkákra. Talán a legjobb lenne eldobható

papírpelenkát vásárolni.

- Milyen méretűt hozassak?

Grace elnémult.

- Kicsit. A legkisebbet - jelentette ki végül.

- A pelenkaméret a gyerek súlyától függ.

Grace tűnődve rágta a körmét.

- Erre majd később visszatérünk.

- Igen, Miss Barnes.

- Ördög és pokol! - kiáltotta Luc. - Grace? Grace! Jöjjön gyorsan!

- Mennem kell, Edward - sóhajtott fel a lány.

- Grace! - jelent meg Luc az ajtóban. - Szálljon le arról a telefonról! Tóni rósszul lett!

A lány lecsapta a kagylót, és beszaladt az irodába.

- Mi történt? - tudakolta izgatottan.

- Nem látja? - sziszegte Luc. - Habzik a szája. Ez rossz jel, igaz? Azok az emberek,

akiknek habzik a szájuk, injekciót szoktak kapni, nem?

- Luc - magyarázta Grace türelmesen -, Toninak csak a nyála folyik. Kisbabáknál

ezt aranyosnak találjuk, egy hatéves gyereknél bosszantónak, egy tizenhárom évesnél

aggasztónak. Csak a nyáladzó felnőtteket oltjuk be.

- Biztos benne?

- Teljesen. Rátérhetünk a következő kérdésre?

- Arra gondol, hogy hogyan fogunk ma bármennyit is dolgozni?

- Nem. A pelenkakérdésre gondolok.

- Felhívom Edwardot...

- Felesleges, én már beszéltem vele. Addig nem tudja elhozatni a pelenkákat,

amíg nem mondjuk meg neki, hogy mekkora méretet rendeljen.

- Kicsit. A legkisebbet - jelentette ki Luc, mire Grace fölényes pillantást vetett rá.

- A méret a gyerek súlyától függ.

- Könnyű. Pehelykönnyű.

A lány szája sarka megremegett, és amikor a férfi nevetésben tört ki, ő is csatlakozott

hozzá. Ebben a pillanatban közelebb érezte magához Lucot, mint bármikor az

elmúlt tizenegy hónap alatt.

- Ez őrület, nem? - kérdezte széles mosollyal.

- De jó mulatság. Van egy unokahúgom. Ez igen kellemes érzés! - Luc átkarolta

a lányt, és mindketten lebámultak Tonira. Grace tudta, hogy odébb kellene húzódnia,

de semmi kedve sem volt hozzá, és inkább a férfi vállára hajtotta a fejét. Legalább

néhány pillanatra el akart feledkezni a külvilágról, élvezni akarta, amit a sors kínált.

Tisztában volt azzal, hogy mindez semmit sem jelent, de most majdnem olyan nagy

szüksége volt a férfi érintésére, mint a levegőre, ha nem nagyobb...

- Hallja? - súgta a fülébe Luc. - Mit csinál most?

- Gőgicsél - súgta vissza a lány.

- Miért? Azért mert éhes, vagy mert nedves?

- Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy boldog - mormolta Grace.

- A... boldog. Nagyszerű!

- Igen. Remek. - Grace a férfira lesett. Luc olyan különös arckifejezéssel nézett

vissza rá, hogy megremegett. - Luc...

- Igen, Grace?

- Szükség volna azokra a pelenkákra - motyogta, majd észrevéve, hogy úgy

kapaszkodik a férfi ingébe, mintha ettől függne az élete, zavartan lesimította a szövetet,

aztán szórakozottan tapogatni kezdte Luc mellkasát.

Luc megrázta a fejét.

- Nekem nem pelenkákra, hanem valami egészen másra lenne szükségem.

A lány a haja tövéig elpirult.

- Természetesen úgy értettem, hogy a babának van szüksége pelenkákra, nem

magának.

- Akkor jó. Egyébként megjegyzem, ha tovább dörzsölgeti a mellem, hamarosan

meg fogja tudni, hogy pontosan mi az, amire szükségem van.

Grace úgy ugrott hátra, mintha megégette volna magát.

- Bocsánat... véletlen volt.

- Hadd találjam ki! Bizonyára összetévesztett Will-Williammel.

Hogyan lehettem ilyen bolond? - szidta magát a lány. Jobban résen kell lennem!

Kezdettől fogva tudtam, hogy ez a férfi veszélyes, mégis hagytam, hogy hozzám érjen,

sőt én is...

- Ez többé nem fordul elő - fogadkozott mereven.

- Micsoda? Máskor nem téveszt össze Will-Williammel, vagy nem simogatja a

mellkasom?

- Nem akartam... - Grace idegesen intett. - Hiszen tudja.

- Mit nem akart? - vigyorgott rá a férfi.

Gyűlölöm! - gondolta a lány.

- Magához érni. Nem akartam magához érni. De egy pillanatra sem tévesztettem

össze Will... Williammel.

Luc gúnyosan elhúzta a száját.

- Még a nevét sem képes kiejteni dadogás nélkül. Miféle kapcsolat ez?

- William. William. William. Tessék! Most elégedett? - Grace mélyeket lélegzett,

aztán dacosan felszegte az állát. - Visszatérhetnénk a pelenkaproblémára?

Egy pillanatig attól félt, hogy a férfi tovább faggatja, ami egyáltalán nem lepte

volna meg, minthogy Luc az utóbbi hónapokban egyre nagyobb, aggodalommal vegyes

érdeklődést mutatott az ő románca iránt. A férfi harcias testtartása is arról tanúskodott,

hogy szívesen folytatná a vitát, Grace viszont bármit megtett volna azért, hogy

ezt elkerülje.

- Kimerítő volt ez a nap. Mindkettőnket megviselt - sóhajtott fel -, és...

- Es vigyáznunk kell, hogy ne mondjunk semmi olyat, amit később megbánhatnánk...

Erre akar célozni?

- Igen.

- Akkor hát - Luc felemelte Tónit - jöjjön velem! Majd én megoldom a pelenkakérdést.

A férfi kivonult az irodából. Grace némi habozás után követte, de mire utolérte a

felvonónál, ott már kisebb tömeg gyűlt össze. A lány bosszúsan figyelte, ahogy a

gépírónők és titkárnők körüldongják Tónit és a főnököt, mint méhek a virágot. Luc,

aki a jelek szerint teljesen természetesnek találta a csodálatukat, olyan büszkén

mosolygott, mintha a kisbaba a saját ágyékának gyümölcse lenne. Amikor a lift

megérkezett, a férfi kedvesen búcsút intett a karattyoló csapatnak, betuszkolta Grace-t a

fülkébe, és megnyomta az alagsor gombját.

- Hová megyünk? - kérdezte élesen a lány.

- A postázőba.

- Miért?

- Majd meglátja. De készüljön fel rá, hogy el fogom kápráztatni!

- Na, erre kíváncsi vagyok.

A postázó az alagsorban, a folyosó végén volt. Amikor beléptek a tágas terembe,

olyan csend támadt, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Az

emberek mozdulatlanná dermedve bámultak rájuk, de Luc ezt mintha észre se vette

volna. Odasétált az egyik asztalhoz, és óvatosan a postai mérlegre helyezte értékes

terhét.

- Öt kiló hetvenhat deka - közölte. - Grace, rendelje meg a pelenkákat!

- Jó, elismerem - sóhajtott fel a lány -, sikerült meglepnie!

Egy félórába se telt, és a titkárságra megérkeztek a cumisüvegek, a vastartalmú

tejkeverékek és a papírpelenkák. Egy negyedórával később Grace letelepedett Luc

kanapéjára, ölébe vette a tiszta, púdertől illatozó Tónit, beledugta a cuclit a szájába,

aztán lerúgta a cipőjét, feltette a lábát, és hátradőlt a puha párnákra.

- Kényelmesen ül? - érdeklődött Luc.

- Igen.

- Jó. Akkor csak pihenjen! Én majd maga helyett is dolgozom. - Luc elvette a

legfelső aktát az íróasztalán tornyosuló iratcsomóból.

- Remek ötlet - motyogta a lány álmosan. - Egyébként rájöttem valamire.

- Nos? - pillantott rá a férfi.

- Bármilyen kimerítő is anyát játszani, mindenért kárpótolja az embert, ha egy

ilyen édes kis apróságot a karjában tarthat - ásított Grace.

Luc ide-oda gurította az asztallapon a golyóstollat.

- Én tudok valamit, ami majdnem ugyanilyen csodálatos - válaszolta.

- Tényleg?

Talán egy férfi karjában feküdni, akit szeretünk, ábrándozott el Grace. Tisztában

volt vele, hogy ingoványos talajra tévedt, de gyenge volt ahhoz, hogy elhessegesse

ezeket a veszélyes gondolatokat. Lelki szemei előtt csábító képek villantak fel, míg

végül halvány, rejtélyes mosollyal az ajkán elaludt.

- Grace, ébresztő!

- Ne! - tiltakozott fojtottan a lány.

- Ébresztő, cara mia. Ideje hazamenni.

- Haza? - A lány nyögve felült, aztán rémülten felkiáltott. - A gyerek! Elaludtam...

- Nyugalom, Toninak semmi baja. Kivettem a karjából, mihelyt észrevettem,

hogy elbóbiskolt.

- Hány óra? - motyogta Grace. Felkavarta a tudat, hogy Luc figyelte őt alvás közben.

- Hat.

- Hat? Pietro visszajött?

- Nem.

- És Carina?

- Sajnos, ő sem.

Grace hátrasimította a haját, és lehúzta a térdére a szoknyáját. Az álöltözete kezdett

szétesni, és ha nem vigyáz, Tomaso Salvatore összes terve kártyavárként omlik össze.

- De hát már rég itt kellene lenniük! - kiáltott fel.

- Sok megbeszélnivalójuk lehet. - Luc vállat vont. - Pietro tudja, hogy Tóni

biztonságban van. Hamarosan hallani fogunk felőlük.

Mintegy végszóra, Luc asztalán csörögni kezdett a telefon.

- Pietro? Hol vagy? - Luc néhány percig hallgatott, aztán felsóhajtott. - Értem.

Ha holnapig nem közlöd velem, hogy hogyan szándékozod rendezni ezt az ügyet,

értesítem apát! - fenyegetőzött, és bontotta a vonalat.

Odakinn már besötétedett, és a szobát csak a kis asztali lámpa világította meg. Luc

hátralökte a székét, felkelt, és az ablakhoz lépve letekintett az esőtől csillogó,

fényárban úszó San Franciscóra.

- Jó hír? - tréfálkozott Grace idegesen.

- Mint bizonyára sejti, az öcsém nem érte el Carinát a repülőtéren.

- Mikor viszi el Tónit?

- Ma este már nem. - Luc megfordult, de minthogy árnyékban állt, a lány nem

láthatta az arcát. - És holnap este sem.

- Ez meg mit jelent?

- Azt, hogy tovább kell játszanunk a pótszülőket, mint gondoltam. - Luc előrelépett, s

ahogy a fény ráesett, Grace elfojtott egy sikolyt. A férfi vonásai maszkszerűvé

torzultak a magára kényszerített nyugalomtól, de a szeme elárulta, hogy majd szétveti

a méreg. - Pietro a repülőgépről telefonált. Úgy döntött, követi Carinát Olaszországba.

Tóni felsírt, mire Grace odaszaladt hozzá, és felemelte.

- Teljesen egyetértünk, drágaságom - gügyögte, aztán hirtelen elsápadt, mert

eszébe jutott, hogy a szavát adta Lucnak, hogy Tonival marad, amíg Carina vagy

Pietro vissza nem tér. Idegesen a férfira sandított. Luc tekintete elárulta, hogy nem

felejtette el az ígéretét. Grace behunyta a szemét. Szent isten! Mi lesz ebből?

- Grace! Nyissa már ki végre azt az ajtót!

- Ha nem állna a fény elé, sokkal gyorsabban menne. Egy ilyen előkelő épületben

jobban is megvilágíthatnák a folyosókat!

- Grace - figyelmeztette Luc -, ha nem siet, ledobom a spenótot és a sárgarépapürés

üvegeket a lábára.

- Mondtam, hogy Tóni túl kicsi az efféle ételekhez. Az ilyen korú kisbabák kizárólag

tejjel táplálkoznak - morogta Grace, és ismét a zárra összpontosította a figyelmét.

- En csak fel akartam készülni minden eshetőségre.

Grace belátta, hogy képtelen megbirkózni az ajtóval, amíg a rúgkapáló Tónit is a

karjában kell tartania, és felegyenesedett.

- Milyen eshetőségre? Arra, hogy Toninak hirtelen zöldborsóra és őszibarackra

támad gusztusa?

- A fenébe! - Luc belekukkantott a zacskókba. - Az őszibarackot elfelejtettem!

- Ó! Ezt nem élem túl! És nézze Tónit, milyen csalódott képet vág! Mindjárt

megszakad a szíve!

- Itt csak egyvalaki forog veszélyben, mégpedig én! Ha nem nyitja ki azonnal azt

az átkozott ajtót... - Ekkor az egyik zacskó alja széthasadt, és a tartalma szétgurult a

földön. Luc fojtott hangon káromkodott.

- Hát illik ilyen szavakat használni egy ártatlan kisbaba előtt? - rótta meg Grace.

- Kíváncsi vagyok, maga milyen szavakat használna, ha húszkilónyi bébiétel

pottyanna a nagylábujjára! - sziszegte Luc.

- Mondtam, hogy...

- Igen, mondta, hogy ne vegyek bébiételt, és én mondtam, hogy fel akartam készülni

minden eshetőségre. Nem tudom, hogy Tóni meddig marad nálunk.

- Ilyesmit még nagyon sokáig nem ehet - vágta rá Grace. - Csak nem akarja

hónapokig itt rejtegetni?

A folyosó másik oldalán kinyílt egy ajtó.

- Mr. Salvatore? Mi folyik itt? Ki káromkodott?

- Mrs. Bumgartle! Igazán sajnálom! - Luc megpördült és lefegyvérzőén az idős

hölgyre mosolygott, de ezúttal a mosolya hatástalan maradt.

A szomszédasszony megigazította a szemüvegét, és összeráncolta a homlokát.

- Az ott egy gyerek?

- Hol? - Luc hátrapillantott. - Ja, ez itt? Igen, kétségkívül egy gyerek.

Az asszony szeme összeszűkült.

- Örülök, hogy valamiben egyetértünk. Most már csak azt kell tisztáznunk, hogy

kié ez a csecsemő?

- Hogy kié?

- Igen, Mr. Salvatore. - Az asszony összébb húzta széles derekán vastag

gyapjúpongyolája övét. - Kié a gyerek?

- Az öcsémé - magyarázta Luc. - Tóni az unokahúgom és néhány napig mi vigyázunk

rá.

- Pontosan - erősítette meg Grace.

Mrs. Bumgartle egyikükről a másikukra nézett.

- Mr. Salvatore, maga már megint valami rosszban sántikál - mondta szigorúan,

és visszavonult a lakásába.

- Remek! Grace, az ég szerelmére, nyissa már ki azt a nyomorult ajtót, még mielőtt

valamennyi lakó idecsődül! - sóhajtott fel Luc.

- Tessék - adta oda neki a babát Grace, aztán ismét a zárhoz hajolt. Erőfeszítéseit

ezúttal siker koronázta, mert egy pillanattal később az ajtó felpattant.

Grace újra a karjába vette Tónit, és tapogatózva megkereste a villanykapcsolót, a

férfi pedig felkapta az élelmiszeres zacskókat és babaholmis csomagokat, s miután a

szétgurult pürés üvegeket a bejárat felé rugdosta, követte a lakásba.

- Az üvegek felét kinn hagyta - figyelmeztette Grace, amikor Luc a könyökével

becsukta az ajtót.

- Minthogy maga szerint úgysincs szükségünk rájuk, nyugodtan kinn maradhatnak,

amíg kedvem lesz összeszedni őket. - Luc előrehajolt, míg az orra hegye a lányéhoz

nem ért. - Talán van ellene valami kifogása?

- Nekem nincs - nyugtatta meg gyorsan Grace -, de Mrs. Bumgartle-nak lehet!

- Őt csak bízza rám! - morogta a férfi, és a csomagokat letette a földre.

Grace gúnyosan felhorkant.

- Talán őt is el akarja bűvölni, mint minden nőt? Vagy inkább hazudik neki is?

Luc rásandított, aztán az egyik dobozból kivett egy hordozható gyermekágyat,

szétnyitotta, belefektette Tónit, és becipelte a nappaliba.

Grace kelletlenül követte.

- Kedves Miss Barnes, én sosem hazudok - mormolta végül a férfi.

- Akkor minek nevezi azt a mesét, amelyet a rendőröknek feltálalt?

- Jövendőbeli valóságnak - vágta rá azonnal Luc. - Mert az igaz, hogy mi vigyázunk az

unokahúgomra, az is igaz, hogy Pietro és Carina vissza fognak jönni Tóniért,

és az is, hogy hamarosan összeházasodnak, mert ha nem, azt megkeserülik!

- És a mi úgynevezett eljegyzésünk? Azt már elfelejtette?

Luc megrázta a fejét.

- Arról majd később még beszélünk. Nézze, nem vagyok túlságosan büszke a mai

viselkedésemre, de az adott helyzetben nem tehettem másként. Rendes körülmények

között gyűlölöm a hazugságokat és a hazugokat - Luc áthatóan figyelte a lányt -, és

talán ezért jövünk ki mi ketten olyan jól egymással, Miss Barnes!

Grace elvörösödött. Remélte, hogy Luc ezt a lányos szemérem, és nem a bűntudat

jelének veszi.

- Luc... - kezdte, de a férfi nem hagyta szóhoz jutni.

- Ami pedig a nők elbűvölését illeti - folytatta -, nem titkoltam, hogy imádom

őket, magától értetődik tehát, hogy kedves vagyok hozzájuk. Mi ebben a rossz?

Grace hátralépett.

- Semmi.

- Ha nem bánna velem mindig olyan hidegen és visszautasítóan, magához is sokkal

kedvesebb lennék, Grace. Csak ez és még egy apróság tartott vissza az elmúlt

tizenegy hónapban.

Grace idegesen nyelt egyet.

- Miféle apróság?

- A jegygyűrűje - felelte a férfi. - És tudja, miért?

- Nem - suttogta Grace.

Luc szeme aranyosan csillogott a félhomályban.

- Mert nem szoktam tilosban vadászni. Legalábbis eddig nem tettem - fűzte hozzá, és

átölelte a lány derekát.

Grace dühösen a mellének feszítette a tenyerét.

- Ezt csak azért mondja, hogy...

Luc félrehajtotta a fejét.

- Hogy?

- Hogy bosszantson! Talán ha én is olyan szép lennék, mint a többi nője...

- Minden nő szép - vágott a szavába a férfi. - Még azok is, akik ilyen rémségek

mögé rejtik az arcukat! - kapta le a lány szemüvegét.

- Hé, arra szükségem van! Azonnal adja ide! - fortyant fel Grace, Luc azonban

addigra már félrehajította a szemüveget a kanapéra.

- Szüksége van rá? - ismételte meg gúnyosan.

Lehet, hogy tudja, vagy legalábbis sejti, hogy a szemüveg csak az álöltözete egyik

kelléke?

- Eresszen el! - kiáltotta Grace, de Lucnak esze ágában sem volt szót fogadni.

- Csak azt nem értem, miért - mormolta. Tűnődve tanulmányozta a lány arcát,

miközben az ujjai a tarkóján motoszkáltak, és Grace csak akkor jött rá, miben sántikál,

amikor a nehéz fürtök a vállára omlottak. - Egy olyan szép nő, mint maga...

- Ne! - próbált hátralépni a lány, de Luc megragadta a vállát, és visszatartotta,

aztán a keze lassan a csípőjére csúszott.

- .. .miért csúfítja el magát? Will-William akarja így?

- Kérem, Luc! - nyöszörgött alany.

A férfi ujjai a csípőjébe mélyedtek.

- Cara mia, gyönyörű vagy - suttogta. - És a jó öreg Will-William elmehet a fenébe!

4. FEJEZET

337. nap, 23 óra 29 perc...

Luc nem kényszerítette rá a csókját, ahogyan Grace félelemmel vegyes izgalommal

várta, hanem az ujjaival keresztülszántott a haján, aztán a tenyerébe vette az arcát,

és miközben az állát cirógatta, közelebb hajolt hozzá. Arany barna szeme furcsa tűzben

égett, és a lány, mintha megbűvölték volna, mozdulni sem bírt, pedig tudta, hogy

tiltakoznia kellene, elvégre a szerepe szerint menyasszony!

Mintha a gondolataiban olvasott volna, a férfi gyengéd csókot nyomott a szájára.

- Felejtsd el Williamet! Itt az ideje, hogy kielégítsük a kíváncsiságunkat.

- Miről beszélsz?

- Mintha nem tudnád! - csúfolódott a férfi. - Vagy azt akarod mondani, hogy

még sosem tűnődtél azon, milyen lenne, ha átölelnélek?

- Azt!

- Sosem akartad összehasonlítani a csókomat Williamével?

- Nem! Wiíliam minden szempontból kielégít - erősködött a lány.

- Te remegsz - érintette meg a fülcimpájában fénylő apró gyöngyöt Luc.

- Reszketek - javította ki a lány -, mert fázom.

- Nem fázol, meleged van. Az arcod... bíborvörös az elfojtott szenvedélytől...

- A pirosítotól

- Nem is használsz pirosítót! - Luc hangja lágyan, behízelgően csengett. - És a

szemed... sosem láttam még ilyen gyönyörű zöld szempárt... a szemed smaragdként

csillog a vágytól...

- A szemem üvegesen csillog, mert a szemüvegem nélkül vaksi vagyok!

Luc felnevetett.

- Grace Barnes, ma túl sokat füllentettél! Ennek véget kell vetni, és én azt is tudom,

hogyan.

A lány kitalálta, mi a szándéka. Meg fogja csókolni, és neki nem lesz ereje ellenállni.

- Kérlek, ne, Luc! - könyörgött, még egy utolsó kísérletet téve, hogy elkerülje az

elkerülhetetlent. - Meg fogod bánni. Mindketten megbánjuk.

A férfi hirtelen elkomolyodott.

- Lehet, hogy megérné. Erre még nem gondoltál? - mormolta, és birtokba vette az

ajkát.

Grace-t Luc közelsége megfosztotta a józan eszétől. Szívdobogása felgyorsult, a

vér forrón száguldott az ereiben, érzékszervei új életre keltek. Luc karja a derekára

fonódott, és amikor a testük összesimult, Grace megbizonyosodott arról, amit kezdettől

fogva sejtett: hogy tökéletesen összeillenek. Ám ahogy önfeledten átkulcsolta a

férfi nyakát, és szenvedélyesen viszonozta a csókját, hirtelen erőt vett rajta valami

furcsa nyugtalanság.

Mintha megérezte volna a feszültségét, Tóni váratlanul sírva fakadt. Grace azonnal

kibontakozott Luc öleléséből, és felemelve a babát az egész falat elfoglaló ablak felé

fordult.

Az üvegben jól látta a mögötte álló férfit, látta, hogy a kezét ökölbe szorítja, hogy

a mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed. Szóval nemcsak őt, hanem Lucot is

felkavarták a történtek. Ám ez a felismerés, ahelyett hogy elégedettséggel töltötte volna

el, csak fokozta rémületét. Olyan ösvényre tévedt, amely csakis katasztrófához

vezethet, és túl sok veszítenivalója volt ahhoz, hogy továbbhaladjon rajta.

- Tisztába teszem a kicsit, és hazamegyek - jelentette ki határozottan.

- Az elsőt nem bánom - Luc mögéje lépett, és megfogta a vállát -, de arra ne számíts,

hogy elengedlek! Sem ma este, sem holnap nem mégy sehová.

Grace jól ismerte a férfit, tudta, hogy amikor ezt a hangot üti meg, nem érdemes

vitatkozni vele, most mégis úgy döntött, megpróbálja a lehetetlent.

- Egyedül is boldogulsz - érvelt. - Kora reggel visszajövök, és...

A férfi erőszakkal maga felé fordította.

- Nem. Megígérted, hogy velünk maradsz, amíg Pietro vagy Carina vissza nem

tér, és én ragaszkodom ahhoz, hogy álld a szavad!

Grace azonban Tomasónak is megígért valamit, mégpedig azt, hogy magánemberként

nem érintkezik a fiával. Úgy tűnik, az ígéretei manapság nem sokat érnek...

- Luc, én nem maradhatok itt! Ez nem illik.

Luc élesen felnevetett.

- Fütyülök rá, hogy mi illik, és mi nem! Engem csak Tóni érdekel, csak az ő javát

nézem. Szüksége van valakire, aki gondoskodik róla, én semmit sem tudok a

csecsemőkről.

Grace összeráncolta a homlokát.

- Én sem vagyok e téren sokkal tapasztaltabb nálad! És a legfontosabbakat már

megtanultad: tudod, hogyan kell megetetni és tisztába tenni. Egy éjszakát csak kibírsz

nélkülem!

- Lehet, de miért bírjam ki? Azt akarom, hogy itt legyél, és segíts!

- Alkalmazz egy hivatásos dajkát! - javasolta kétségbeesetten a lány.

- Az túl kockázatos lenne - rázta meg a fejét Luc. - Nem szeretném megint magunkra

irányítani a hatóságok figyelmét. Grace, csak egy-két napról van szó, aztán

minden visszatér a rendes kerékvágásba.

Grace magához szorította Tónit, és ahogy beszívta jellegzetes babaillatát, arra

gondolt, hogy bármit is mond a férfi, többé soha semmi sem lesz olyan, mint rég. S

noha felismerte, hogy az élete visszavonhatatlanul megváltozott, mégis azt remélte,

a végén minden jóra fordul: Tóni visszakerül a szüleihez, sikerül magától távol tartania

Lucot, Tomaso pedig sosem értesül meggondolatlan viselkedéséről. De főleg azt

remélte, bár ebben hitt a legkevésbé, hogy ép szívvel ússza meg ezt a kalandot.

- Ma éjjel többé nem érek hozzád - jelentette ki váratlanul Luc. - Biztonságban

leszel, erre esküszöm.

Biztonságban? Grace ebben erősen kételkedett.

Ismét tiltakozni akart, de aztán lenézett Tonira, és csüggedten vállat vont. Ha eddig

nem bírta sorsára hagyni ezt a csöppséget, most sem lesz rá képes rá.

- Jó, maradok - motyogta.

A férfi elégedetten bólintott.

- Hálóinggel nem szolgálhatok, de az egyik ingem kölcsönadhatom éjszakára, és

rögtön hozok egy köntöst meg egy fogkefét is. A lakásban szerencsére két hálószoba

van. Most már csak azt kell eldöntenünk, hogy Tóni melyikünkkel alszik ma.

- Ma velem, holnap veled - mondta a lány.

- Rendben. A vendégszoba mellett van egy fürdőszoba. Majd én vigyázok erre a

kis bűzbombára, amíg lezuhanyozol.

- Bűzbomba? - A lány megszagolta Tónit, és elfojtott egy mosolyt. - A pelenkástáska

kinn maradt az előszobában.

Néhány perccel később Grace már a zuhany alatt állt, és ahogy a meleg víz végigömlött

rajta, az izmaiból lassan kiszállt a feszültség. Végül kelletlenül elzárta a csapot,

beburkolózott egy vastag fürdőlepedőbe, és bement a szobájába, ahol az ágyon

gondosan kiterítve egy selyeming és egy köntös várta.

Gyorsan felvette az inget, és belebújt a köntösbe, aztán alaposan kikefélte nedves

haját, amelyről - legnagyobb bosszúságára - már kezdett lekopni a sötétbarna festék.

Még egy zuhanyozás és a haja visszanyeri eredeti aranyszőke színét... És akkor mit

szól majd Luc? Grace megborzongott.

Ekkor az ajtón halkan kopogtak.

- Fogadóképes vagy? - kiáltotta a férfi, és a lány igenlő válaszára behozta Tónit.

Kicseréltem a pelenkáját, és meg akartam etetni, de úgy látszik, nem éhes. Fogd egy

kicsit, jó? Mindjárt áthozom az ágyát.

Grace idegesen járkált fel és alá. Észrevette, hogy a férfi, miközben beállítja a

gyerekágyat és lefekteti Tónit, a szeme sarkából állandóan figyeli.

Talán gyanút fogott? - tűnődött a lány. Amikor az előbb átölelte, bizonyára érezte,

hogy milyen karcsú a dereka, és most, hogy itt áll előtte ebben a vékony selyemingben

és köntösben, erről minden kétséget kizáróan meggyőződhetett.

- Kívánsz még valamit? - kérdezte halkan Luc.

Grace hevesen megrázta a fejét.

- Nem, semmit, köszönöm.

- Nos, ha mégis szükséged lenne valamire, akármire - Luc elvigyorodott -, csak

kiálts, és máris itt termek!

Grace hűvösen végigmérte.

- Biztos vagyok benne, hogy nem lesz szükségem semmire!

- Akkor jó éjszakát! Grace? - szólt vissza a férfi az ajtóból.

- Igen?

- Úgy vettem észre, hogy szemüveg nélkül is tökéletesen látsz. Minek köszönhető

ez a csodálatos javulás?

Az ajtó becsapódott a férfi mögött, és Grace elfojtott egy nyögést. Hogy lehetett

ilyen ostoba? Mit gondolhat most róla Luc? Mi lenne, ha azt füllentené neki, hogy

nem bírja az erős fényt, ezért visel színezett lencséjű szemüveget? Vagy mi lenne, ha

egyszer és mindenkorra szakítana a hazugságokkal, és megpróbálná menteni a

menthetőt?

Tonira pillantott. A kisbaba mélyen aludt, apró fenekét az égnek emelve, egyik

pöttömnyi öklét a szájához szorítva. Grace gondosan betakarta, aztán ő is ágyba bújt,

és lekapcsolta az éjjeli lámpát.

A szobába beszűrődött a holdfény. Grace összekulcsolta a kezét a feje alatt, és

felbámult a mennyezetre. Tomaso biztos szívrohamot kapna, ha megtudná, hogy Luc

lakásában tölti az éjszakát! És Lucnak sem szabad megtudnia, hogy Williamet csak

kitalálta. Valami azt súgta neki, alaposan benne lenne a pácban, ha a férfi rájönne.

Nem kellett volna engednie, hogy Luc megcsókolja, és főleg nem kellett volna

viszonoznia a csókját... Grace megfogadta, hogy még egyszer nem követi el ugyanezt a

hibát. Már csak négy hétig kell kitartania, biztatta magát, aztán elfintorodott. Ez a

négy hét most egy örökkévalóságnak tűnt a számára.

Valahol a közelben tompán puffant valami. Grace az oldalára hengeredett, és az

ébresztőórára nézett. Nem létezik, hogy már hajnali három! Hiszen egy

szemhunyásnyit sem aludt!

Erről is Luc tehet. Alighanem neki van a házban a legzajosabb lakása!

Grace minden neszre összerezzent, és Toninak sem volt valami nyugodt éjszakája.

Valahányszor elszenderedett, valami apró zaj mindig felriasztotta.

Ekkor a sarok felől kétségbeesett sírás hallatszott.

- Jövök már, drágám - motyogta Grace kikászálódva az ágyból, és odasietett a

gyerekágyhoz.

Tóni a hátán feküdt, a takarókat már lerúgta magáról, és apró lábai úgy jártak, mint

a cséphadaró, két dundi öklöcskéjével pedig vadul püfölte a levegőt. Grace gyanakodva

szemlélte.

Hová tehette Luc a pelenkákat? - töprengett, de szerencsére rögtön felfedezte a

táskát, mihelyt kilépett a szobából, a hűtőszekrényben pedig ott sorakoztak az

előkészített tejkeverékes üvegek, amelyeket csak be kellett tenni a mikrohullámú

sütőbe.

Grace megmelegítette a tejet, aztán bement a nappaliba, az ablakhoz húzott egy

karosszéket, leült, és a cuclit a kisbaba szájába dugta. Az ezüstös holdfényben tisztán

kivehette Tóni vonásait, és ahogy szinte anyai gyöngédséggel tanulmányozta a kicsi

arcát, arra gondolt, hogy soha életében nem látott ennél szebb csecsemőt. Carinának

borzasztó nehéz lehetett megválni tőle, még ha csak rövid időre is!

Grace megsimogatta Tóni fejecskéjét, és arról ábrándozott, hogy egy napon talán

majd neki is lesz egy ilyen gyönyörű kisbabája... még az apját is elképzelte. A baj

csak az volt, hogy ő olyan férfihoz akart feleségül menni, aki teljes szívéből szereti,

és soha még csak rá sem néz más nőre. A szemét elöntötték a könnyek. Sajnos, ez

férfi nem Luc lesz...

Úgy elmerült a gondolataiban, hogy riadtan összerezzent, amikor meghallotta a

férfi hangját.

- Minden rendben? - kérdezte Luc.

- Persze. - A lány lehajtotta a fejét. Nem akarta, hogy Luc meglássa az arcát.

Csak most jött rá, mennyit segített a szemüveg az érzései eltitkolásában. Reggel az

lesz az első dolga, hogy megkeresi és felteszi. - Tóni felébredt. Bepisilt, és éhes volt.

- Tegnapi tapasztalataim szerint ez a kisbabákkal gyakran megesik - mosolyodott

el Luc, aztán jobban megnézte a lányt. -Fáradtnak látszol. Felváltsalak egy időre?

Grace torka elszorult.

- Semmi bajom - erősködött.

- Kit akarsz átejteni? Még a hangod is kimerülten cseng! - Luc masszírozni kezdte a

lány nyakát. - Ne aggódj, Grace, a végén minden jóra fordul!

- És ha Carina nem jön vissza? - tört ki a kérdés a lányból. - Ha valóban elhagyta

Tónit?

- Akkor majd Pietro gondoskodik a lányáról, és mi mindannyian segítünk neki

vágta rá Luc. - Tóni az unokahúgom, igazi Salvatore, és én mindent meg fogok tenni

azért, hogy megoltalmazzam.

- A családtagjaid boldogok lehetnek, hogy vigyázol rájuk, és véded az érdekeiket!

-jegyezte meg csendesen Grace.

- És a vőlegényed boldog lehet, hogy te vagy a menyasszonya. Kevés nő lett volna

hajlandó arra, amire te!

A lány ajkán halvány mosoly játszott.

- Volt más választásom?

- Természetesen - felelte Luc komolyan. -Elmehettél volna. Elküldhettél volna

a fenébe. De te kitartottál mellettem, Grace, és ez nagyon sokat jelent nekem.

Grace felemelte a fejét, és a férfira nézett. Luc sötétbarna haja borzas volt, álla

borostás. Köntöse, amely nagyon hasonlított ahhoz, amelyet neki adott kölcsönbe,

szétnyílt szőrös mellkasán, és Grace biztos volt benne, hogy vagy csak nagyon keveset,

vagy semmit sem visel alatta.

A lány behunyta a szemét. Halálosan fáradt volt, Luc mellett mégis elevenebbnek

érezte magát, mint valaha. Soha senki sem vonzotta még ennyire.

- Menj, feküdj le! - suttogta. Kinyitotta a szemét, és megremegett, amikor tekintete

találkozott a férfi szenvedélytől izzó tekintetével.

- Gyönyörű vagy, ahogy itt ülsz a holdfényben. Mintha aranyszálak csillognának

a hajadban - lehelte Luc.

A lány megdermedt.

- Képzelődsz - morogta. - Feküdj le, Luc! Megígérted, hogy békén hagysz!

- Azt ígértem, hogy nem érek hozzád többet ma, azaz tegnap, csakhogy már másnap

van. És azt nem ígértem meg, hogy nem fogok melletted ülni a holdfényben, és

nem fogok beszélgetni veled.

Grace elfordította a fejét.

- Elfeledkezel a vőlegényemről...

- Ó, nem! De talán jó lenne, ha te elfeledkeznél róla! William nem méltó hozzád.

Miféle ember az, aki arra biztatja a menyasszonyát, hogy a kelleténél több számmal

nagyobb ruhákban járjon, és hátrafésülje a haját, ahelyett hogy kibontva hordaná?

Olyan szép vagy, Grace! Bűn elrejteni ezt a szépséget, és a vőlegényed hitvány alak,

ha erre kényszerít!

Az üveg közben kiürült. Grace felemelte Tónit, és megpaskolta a hátát.

- Luc, én a titkárnőd vagyok - kezdte, amikor sikerült valamennyire visszanyernie a

hidegvérét -, ráadásul menyasszony. A segítségemet kérted, és én nem tagadtam meg

tőled, de szeretném, ha nem nehezítenéd meg a dolgom! Nem akarok

bonyodalmakat. Williamen kívül senkire sincs szükségem, és nem is lesz.

Luc hátrahőkölt, mintha pofon ütötték volna, és egyetlen szó nélkül elhagyta a

szobát. Grace egy pillanatig azt fontolgatta, hogy utánamegy, és bevallja neki az igazat,

de aztán felülkerekedett benne a józan ész. Ha meg akarja valósítani az édesanyja

álmát, nem engedheti meg magának, hogy érzelmileg közel kerüljön a férfihoz.

- Ébresztő!

Grace nyögve az oldalára fordult, és a könyökhajlatába rejtette az arcát, hogy a

nap ne süssön a szemébe.

- Menj innen! - morogta.

- Hoztam neked kávét - közölte Luc vidáman.

A lány kilesett a könyöke alól.

- Kávét?

- Egy csészével, de egy egész kannányi vár a konyhában.

Grace felült, és a sarok felé pillantott. A gyerekágy üres volt.

- Hol van Tóni?

- A nappaliban. - Luc az ajtóhoz indult. - Rengeteg elintéznivaló vár ránk, szóval

jó lesz, ha igyekszel!

A lány felhúzta a térdét, és átölelte.

- Mit vegyek fel? Az, ami tegnap rajtam volt, piszkos...

- Az üzletekbe menet útba ejtjük a lakásodat, akkor átöltözhetsz, és becsomagolhatsz

néhány váltás ruhát.

- Néhány váltás ruhát? - visszhangozta Grace.

- Igen. Pietro telefonált - közölte Luc, és kiszáguldott a szobából.

Tíz perccel később Grace ismét kezdte embernek érezni magát, hála a kávénak,

amely nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy kitisztuljon a feje. Miután felöltözött,

megkereste a szemüvegét, és összeszedte a hajtűit, amelyeket Luc az este egyszerűen

leszórt a szőnyegre, aztán egy darabig Tonival játszott, hogy ameddig csak lehet,

késleltesse az elkerülhetetlen összecsapást, de végül az éhség kiűzte a konyhába.

- Nos? Mit mondott Pietro? - kérdezte, ádázán a pultnál álló férfira meredve.

- Carina megint meglógott előle - felelte Luc. - Továbbutazott Svájcba, mert az

édesanyját egy ottani orvos kezeli, de Pietro állítólag már a nyomában van.

- Mondtad neki, hogy a rendőrség el akarta vinni Tónit? Mondtad, hogy gőzünk

sincs róla, hogyan kell gondoskodni egy kisbabáról? Mikor jön vissza?

- Hogy sorjában válaszoljak, igen, igen, és mihelyt tud. - Luc a hajába túrt.

Hidd el, engem is idegesít ez a helyzet, de egyelőre nem áll módomban változtatni

rajta. Jó képet kell vágnunk hozzá, mást nem tehetünk.

Grace belátta, hogy igaza van.

- Mik a terveid?

- Először is elmegyünk hozzád, aztán bevásárolunk. Telefonáltam az irodába, és

minden megbeszélésemet elhalasztottam. - Luc felemelte a kávéskannát. - Még egy

kis kávét? Reggelire egyébként müzlit vagy rántottát javaslok.

- Inkább müzlit kérek. Ilyen korán nem bírom elviselni a sárga színű ételek látványát!

Evés után beraktak a pelenkástáskába mindent, amiről úgy vélték, hogy a nap

folyamán Toninak szüksége lehet rá, és ez jóval tovább tartott, mint Grace feltételezte.

- Pelenkák, papírtörülközők, púder, egy váltás ruha - sorolta a lány.

- A tejesüvegeket elfelejtetted-jegyezte meg Luc.

Grace haragos pillantást lövellt felé.

- Akkor keríts valahonnan egy szatyrot, mert ide már semmi sem fér!

- Mit szólnál egy hűtőtáskához? Abban hozhatnánk az üvegeket.

- Remek! Még egy cipelnivaló! És hogyan fogod majd felmelegíteni a tejet?

- Beteszem a mikrohullámú sütőbe.

- Azt is viszünk magunkkal? - kérdezte csípősen Grace.

- Miért vinnénk? Ma már mindenütt van! Valaki csak megengedi, hogy használjuk az

övét! - Luc a vállára vette a pelenkás táskát, felkapta a hűtőtáskát meg a kabátját,

és az ajtóhoz indult. - Gyerünk! Későre jár, és sok a dolgunk.

Grace összefonta a karját a mellén.

- Nem felejtettél el valamit?

Luc körülnézett.

- Pelenkástáska, hűtőtáska, kabát, pólyaalátét és szemeteszsák a piszkos pelenkáknak.

Nem. Minden megvan.

- Minden, kivéve Tónit! - Grace felsóhajtott. - De őt majd én hozom.

Félórával később átkeltek a Bay hídon, és elhagyták San Franciscót. Grace az

Oakland-Berkeley- vasútvonal mentén bérelt egy kis lakást, aminek két előnye is volt:

egyrészt a vonattal gyorsan beért a városba, másrészt nem kellett sok lakbért fizetnie.

Amikor lefékeztek a ház előtt, Grace kiugrott a kocsiból.

- Csak felszaladok, és bepakolok egy táskát... ti, Tonival várjatok meg itt!

rendelkezett, ám ekkor legnagyobb megdöbbenésére Luc is kiszállt, és kiemelte Tónit

a gyerekülésről, amelyet még előző nap vásárolt.

- Tóni szeretné megnézni a lakásod, és én is. Azonkívül biztos akarok lenni benne,

hogy nem hozol magaddal egyet sem a William-féle göncökből.

- A William-féle göncökből? - ismételte meg zavartan Grace.

- Azokra a bő, divatjamúlt ruhákra gondolok, amelyeket az irodában viselni szoktál.

A lány kelletlenül előrement, és kinyitotta az ajtót.

- Erezd magad otthon - mormolta, bevezetve a férfit a nappalijába, aztán sarkon

fordult. - En megyek, és becsomagolok.

Grace egyenesen a hálószobájába sietett, a beépített szekrény legfelső polcáról

levett egy kisebb bőröndöt, és munkához látott, de a bőrönd még félig sem telt meg,

amikor Luc - Tonival a karjában - megjelent a. küszöbön. A férfi azt az oklevelet

szorongatta a kezében, amelyet Grace az ifjú vállalkozók versenyén kapott.

- Mi ez, Grace? - kérdezte villámló tekintettel.

5. FEJEZET

338. nap. Grace-t leleplezés fenyegeti...

Grace Luchoz sétált, kivette a kezéből az oklevelet, és letette az asztalra.

- Látod, hogy micsoda.

- Igazad van. Inkább azt kellett volna kérdeznem, hogy hogyan került ide.

Grace gondosan összehajtogatott egy blúzt, és betette a bőröndbe.

- Ez nyilvánvaló, nem? - felelte foghegyről. - Nyertem.

- A tavalyi versenyen?

- Mi ez, kihallgatás? - fújt a lány. - Igen, tavaly én kaptam a harmadik díjat, és

így ismerkedtem meg az apáddal.

- És?

- És - rándított egyet a vállán türelmetlenül Grace -, Tomaso úgy vélte, én leszek

a legalkalmasabb személy arra, hogy elfoglaljam a titkárnőd megüresedett helyét. Azt

hittem, mindezt tudod.

- Nem, fogalmam sem volt róla.

A férfi kutatóan nézett rá, és a lány gyorsan lesütötte a szemét, de tudta, hogy már

késő. Luc megsejtette, hogy titkol valamit, és addig nem fog nyugodni, amíg fényt

nem derít a titokra. Szinte látta, ahogy a kerekek forognak az agyában.

- Próbáljuk meg másfelől közelíteni a kérdést, hátha így előbbre jutunk! Miért

vállaltad el ezt a munkát? - kérdezte a férfi.

- Azt hiszem, ez kézenfekvő! Miért vállalnak munkát az emberek milliói? - Grace

dühösen begyömöszölt még egy blúzt a bőröndbe. - Mert valamiből meg kell élniük!

- Azok, akik ezen a versenyen részt vesznek, általában saját vállalkozásba akarnak

fogni, és nem elégíti ki őket, hogy másnak dolgozzanak.

- Mire akarsz kilyukadni?

A férfi összehúzta a szemét.

- Te nem akarsz önálló lenni?

Grace nem bírt volna a szemébe hazudni.

- De igen - ismerte el. - Természetesen egy napon majd én is szeretnék önálló

lenni... addig azonban szívesen dolgozom neked. így sok értékes tapasztalatot

gyűjthetek.

- Milyen területen akarsz majd szerencsét próbálni? - faggatta Luc, az ajtófélfának

dőlve.

- Játékboltot szeretnék nyitni, és olyan gyerekjátékokat árusítanék, amelyek helyi

iparművészek alkotásai. Nemcsak szépek és nevelő hatásúak, de teljesen biztonságosak

is. - Ehhez az anyja mindig ragaszkodott.

Luc halványan elmosolyodott.

- Akkor hát nálad jobb pótmamát keresve sem találhattunk volna Toninak! Megfognád

egy percre? - nyújtotta oda a csecsemőt a lánynak, és amikor az gépiesen

elvette, az ágy fölé hajolt és turkálni kezdett a bőröndjében.

- Hé, mit csinálsz? Milyen jogon kutatsz a ruháim között? - méltatlankodott

Grace.

- Látni akarom, mit hozol magaddal. Ez nem kell - közölte Luc, és félrehajította

a szoknyát és a blúzt, amelyet Grace az imént tett be a bőröndbe, aztán a következő

holmiért nyúlt. - És ez sem.

- Luc, hagyd abba! Nem értem, mi bajod van ezekkel a ruhákkal!

- Talán megfelelnek az irodában, de arra aligha alkalmasak, hogy egy kisbabára

vigyázz bennük! - A férfi az orra elé tartotta a szoknya címkéjét. - Ezt itt például

tisztíttatni kell. Egy etetés, és vége!

- Luc! - kiáltotta a lány, de amikor Tóni szája sírósan legörbült, gyorsan lehalkította a

hangját.-Ha még egy dolgot kiveszel a bőröndömből, nem állok jót magamért!

- Aztán itt vannak a William-féle ócskaságok... az lesz a legjobb, ha ezeket is

kiszedem -jelentette ki a férfi. A lány fenyegetésének, úgy látszik, nem volt rá

semmiféle hatása, mert egyik ruhát a másik után dobta az ágyra. - Ez csúnya. Ez nem

praktikus. Csúnya. Csúnya. Nagyon csúnya. Nem keserít el, hogy ilyen borzalmas

cuccokban kell járnod?

- Nem. - Grace összeráncolta a homlokát. - Különben is... semmi közöd hozzá,

hogyan öltözöm! Nem te viseled ezeket a ruhákat!

Luc aranybarna szeme felvillant.

- De nekem is el kell viselnem a látványukat! És gondolj Tonira is! Ha ilyen

szörnyű göncökben mutatkozol előtte, elrontod az ízlését, ahogy az enyémet már

elrontottad!

- Ez nevetséges!

- Pedig így van! Már annyira elbizonytalanodtam, hogy a barnát is kezdtem szépnek

találni... legalábbis rajtad. - Luc közben végzett a bőrönddel, és a szekrényhez

indult.

- Luc, hagyd abba! - sziszegte Grace haragtól vörös arccal.

- Nocsak, hát ez meg mi? - emelt ki Luc a szekrényből egy mentazöld ruhát.

Ezt azokra az időkre tartalékolod, amikor William meglátogat? Vagy azokra, amikor

nincs a közelben? - csúfolódott.

- William szereti ezt a ruhát!

- Hát persze! Azért akarja, hogy úgy öltözz, mint egy madárijesztő! Beteges kapcsolat

ez.

- A kapcsolatom Will... Williammel nem tartozik rád.

- A kapcsolatotok nem tartozik rám... egyelőre!

Grace rémülten rámeredt. Ezt meg hogy értette? Hogy valamikor majd rá fog

tartozni? A szíve elszorult. Úgy érezte, hogy az élete percről percre bonyolultabba

válik.

Luc kiválasztott még egy rózsaszín és egy fekete sztreccsnadrágot, néhány élénk

mintás pulóvert, majd rövid töprengés után betett a bőröndbe még egy rövid ujjú fehér

ruhából és boleróból álló alkalmi együttest.

- Ez meg minek? - háborgott a lány.

- Csak!

- Végeztél? - prüszkölte Grace.

- Még nem. Hol tartod a kozmetikai szereidet? Ne válaszolj, már látom! - A férfi

odamasírozott az öltözőasztalhoz.

- Luc...

A férfi szakértő szemmel vizsgálgatta a különböző tégelyéket és tubusokat.

- Lenyűgöző színek - fintorgott. - Egyik sem illik hozzád. Kivéve... ezeket!

Alapozót, pirosítót, szemhéj- és szempillafestéket, rúzst dobált egy tasakba és a ruhákra

hajította, aztán megfordult, és összefonta a karját a mellén. - Mi ez az egész, Grace? -

tudakolta.

A lány feljebb tolta a szemüvegét.

- Miről beszélsz? - adta az ártatlant.

- Két külön ruhatár, két különböző sminkkészlet... ez legalábbis szokatlan...

Nincs semmi hozzáfűznivalód?

- Nincs.

Luc bekattintotta a bőrönd fedelét.

- Mindegy... én az új Grace-t viszem haza. A másikat épp eleget láttam az irodában. -

Felkapta a bőröndöt, és kivette Tónit a lány karjából. - Igyekezz! A kocsiban

várlak. A következő megállónk az Ezernyi Játék Áruház!

A lány gyorsan levetkőzött, lezuhanyozott, és azon töprengett, hogy irodai vagy

nem irodai ruhába bújjon-e. Végül a választása egy formátlan, szürke gyapjúegyüttesre

esett, és amikor felvette, első ízben érezte magát biztonságban azóta, hogy Tóni

belépett az életébe.

Haját ezúttal is kíméletlenül hátrakefélte, és kontyba tűzte. Sajnos, eddig még nem

nyílt alkalma újabb adag hajszínezőt vásárolni, és a haja egyre aranyosabban csillogott.

Vajon mikor veszi észre Luc, hogy természetes szőke? Vagy már észre is vette?

Amikor beült a kocsiba, idegesen a férfira sandított, Luc azonban nem szólt semmit,

csak gúnyosan végigmérte, és máris indított. Félórával később odaértek a

játékáruházhoz. Grace sosem látott még ennyi játékot összezsúfolva egy helyen, de az

elrendezésük mintha egy őrült műve lett volna! Úgy tűnt, a teljes raktárkészletet

felhalmozták a mennyezetig érő, körülbelül kilenc méter magas állványokra, és a lány

el sem tudta képzelni, hogyan érheti el valaki a felső polcokon lévő holmikat.

Az állványok közti folyosókon fel-alá száguldoztak a gyerekek, miközben a szüleik

idegesen hajkurászták őket, és pöröltek velük.

- Hívjuk a boltvezetőt, mielőtt baleset történik! - fordult a lány Luchoz, a mellette

lévő polcon mászó három év körüli kisfiút bámulva, de a férfi csak vigyorgott.

- Adj hálát az égnek, hogy még nincs december! Karácsony előtt ez a hely tiszta

bolondokháza!

- Jártál itt máskor is? - kérdezte meglepetten a lány.

- Természetesen. Te nem?

- Nem, soha. - Grace aggódva figyelte a majomügyességgel egyre feljebb kapaszkodó

kisfiút. - És remélem, többet nem is fogok!

- Ne légy ünneprontó! - Luc megragadta a gyereket, aki felháborodottan kapálódzott,

és letette a földre. A fiúcska bömbölve elrohant. - Karácsonykor mindig itt

veszem meg az öcséimnek az ajándékokat.

- A testvéreid felnőtt emberek.

- De a szívük mélyén mind a mai napig gyerekek maradtak. És imádják a játékokat. -

Luc megragadott egy bevásárlókocsit. - Munkára fel! Kövess!

- Hová?

Luc válasz helyett az üzlet közepe felé indult, és Grace utánarohant. Attól félt, ha

szem elől veszíti, hónapokig nem keveredik ki innen.

A férfi egyenesen a csecsemőosztályra ment.

- Nézd csak! - Luc kinyitott egy dobozt, kivett belőle egy hevedert, és a csomagolást a

kocsiba dobta. - Gyere, próbáld fel!

- Mit csinálsz? - sziszegte a lány. - A végén még letartóztatnak bolti lopásért!

A férfi rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Bolti lopás az, amikor az ember úgy távozik egy üzletből, hogy nem fizet az

áruért. Én ilyet sosem tennék. A doboz a bevásárlókocsiban van, a zsebemben pedig

ott lapul a hitelkártyám.

- De...

- Nyugodj meg, Grace, engem itt nagyon jól ismernek. Hogy a fenébe működik

ez az izé? - dünnyögte, ide-oda forgatva a szíjakból és párnázott részekből álló holmit.

- Talán ha elolvasnánk a használati utasítást...

- Azt csak a kezdők csinálják.

- Mi azok vagyunk - emlékeztette a lány, és felemelte a dobozt. - A kép szerint

a két felső szíjat a nyakadba, a két alsót a derekadra kell csatolnod.

- Azt én is tudom. Azt mondd meg, hogy melyik a heveder felső része! A, megvan! -

Luc meghúzta a szíjakat és vigyorogva széttárta a karját. - Na, mit gondolsz?

Beleültessem Tónit?

Grace elfojtott egy mosolyt.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne...

- Ugyan miért nem?

- Mert ha beletennéd, egyenesen az aranyos kis kobakjára pottyanna.

A férfi lebámult a hámra. Csakugyan, a fejnyílás lenn volt, a két lábnyílás pedig

fenn.

- A pokolba!-morogta.

Ekkor mellettük termett egy eladónő. Fehér fogsora megvillant a mesterséges

fényben, ahogy a szempilláját kacéran rezegtetve Lucra mosolygott. A köpenyére

tűzött névtáblán ez állt: Debbi vagyok, mindenkor a szolgálatára.

- Jó napot, Mr. Salvatore! Rég járt nálunk! - csicseregte, és hátralökve hosszú,

szőkített haját, kihívó pózba vágta magát. - Segíthetek valamiben?

A férfi a hevederre mutatott.

- Mit csináltam rosszul? - kérdezte gyámoltalan ábrázattal.

- Fordítva vetted fel - mutatott rá epésen Grace.

- Azt hiszem, fordítva vette fel - jelentette ki Debbi, mint aki valami óriási felfedezést

tesz, aztán levette a hevedert a férfiról, megfordította, és újra becsatolta, nem

mulasztva el közben végigtapogatni Luc széles mellkasát.

Mihelyt hátralépett, Grace beleültette Tónit a hevederbe, szándékosan megvillogtatva a

jegygyűrűjét a másik nő orra előtt, bár hogy erre mi indította, azon nem mert

gondolkozni.

- Tökéletes - jelentette ki, mézesmázosan Debbire mosolyogva. - Antónia az első

lány a Salvatore családban... hány nemzedék óta is, Luc?

- Négy vagy öt.

- A Salvatorék örömmámorban úsznak, igaz, Luc?

A férfi bólintott.

Debbi Lucról Antóniára, aztán Grace-re, végül Grace gyűrűjére nézett, és felsóhajtott.

- Ez csodálatos - motyogta. - Hát... ha bármiben a segítségükre lehetek, csak

hívjanak.

- Köszönjük - mormolta Grace. - Viszontlátásra.

Debbi még egy sóvárgó pillantást vetett Lucra, aztán eloldalgott.

- Grace, Grace, Grace - mormolta a férfi fejcsóválva, de a szeme vidáman csillogott. -

Mi történt az én hűvös, távolságtartó titkárnőmmel?

- Fogalmam sincs róla, miről beszélsz - szegte fel az állát dacosan a lány, de érezte,

hogy elpirul. - Most mi következik? - bökte ki, amikor a csend már kissé hosszúra

nyúlt.

- Most? Veszünk egy gyerekkocsit.

A babakocsik az egyik fal mellett sorakoztak. Luc többet is kipróbált. Ide-oda

száguldozott velük, hogy lássa, nem borulnak-e fel a kanyarban, sőt még egy ikerkocsit

is megvizsgált.

- Toninak nincs testvére - emlékeztette Grace.

- De rengeteg holmira van szüksége, és a másik oldalon ez mind elfér.

A lány helyeslően bólintott, aztán balra mutatott.

- Nézd, ezeket a kocsikat külön is, és összekapcsolva is használni lehet!

- Ilyet veszünk - döntötte el Luc. - És most jön a lényeg! - vigyorodott el. - A játékok.

Két órával később, amikor már a harmadik bevásárlókocsit is telerakták, Grace

úgy döntött, elég a dőzsölésből.

- Ez nevetséges, Luc! Tiszta pénzpocsékolás!

- Ne izgulj! - nyugtatta meg a férfi. - Mindazt, ami nem kell Carinának és a

kicsinek, odaajándékozom egy óvodának. Lazíts, és élvezd, hogy más pénzét

szórhatod! Én remekül mulatok. Te nem?

- De, csakhogy...

- Akkor ne vitatkozzunk tovább! Unom az irodai Grace-t, küldd őt haza, és engedd ki a

másikat, azt, amelyik halványzöld ruhákat visel, és szűk nadrágokat hord

színes pulóverekkel. Szeretném jobban megismerni.

A lány megrázta a fejét. Megkönnyebbülésére Tóni hirtelen felébredt, és teli torokból

ordítani kezdett. Nyilván így akarta a tudtukra adni: elege van abból, hogy

ide-oda hurcolják.

- Éhes vagy, ugye, kicsikém? - mormolta Grace, és kiemelte a hevederből.

Odaadnád a pelenkástáskát, Luc? Megetetem, és tisztába teszem, amíg te fizetsz a

pénztárnál.

- Rendben. Egyébként megtudtam, hogy a büfében van egy mikrohullámú sütő,

ott megmelegítheted a tejet. Bepakolok a kocsiba, aztán visszajövök értetek.

A lány kétkedő pillantást vetett a telerakott bevásárlókocsikra.

- Most már értem, hogy a többgyermekes családok miért járnak kombival! -jegyezte

meg. - Akkor majd a büfében találkozunk.

Grace legnagyobb meglepetésére Luc néhány perccel később máris csatlakozott

hozzájuk.

- Be kellene mennem dolgozni, hogy kicsit kipihenhessem magam - tréfálkozott

Grace, amikor már az autóban ültek.

- Majd este pihenhetsz. Meghívtam az öcséimet vacsorára, ma ők fogják szórakoztatni

Tónit.

- Tudnak már róla?

- Nem. Meg akartam lepni őket. így jobban megértethetem velük, milyen fontos,

hogy senkinek se beszéljenek Tóni létezéséről, amíg Pietróék vissza nem térnek.

- Mindig szót fogadnak neked?

- Többnyire. Nem is igen tehetnek mást, kénytelenek engedelmeskedni a

parancsaimnak.

- Mert te vagy a legidősebb?

- Igen, és mert én vagyok a főnökük. Ismered a mondást: Akinél a kasszakulcs...

Grace tűnődve rágta az ajkát. Az ő kasszájának a kulcsa Tomasónál volt. Jó lesz,

ha ezt többé nem felejti el.

- Grace, csöngettek! Kinyitnád? Én most könyékig benne vagyok a... Éppen

Tónit pelenkázom!

Grace az ajtóhoz sietett, és kitárta, de Luc öccsei úgy belemerültek a vitatkozásba,

hogy észre sem vették.

- Tíz dollárt teszek rá, hogy jó hír!

- Tizenötbe fogadok, hogy rossz!

- Húsz az egyhez, hogy eljegyezte magát.

- Luc? Soha! Huszonötöt rá, hogy mind tévedtek.

A szemközti ajtó kinyílt, és Mrs. Bumgartle kilesett a folyosóra.

- Mi folyik itt? Fogadás?

- Jó estét, Mrs. Bumgartle! - harsogta kórusban a négy férfi.

- Csirkefogók! - sziszegte az asszony. - Ebben az államban tilos a szerencsejáték!

- Csak egymással fogadtunk - nyugtatta meg Alessandro. - Megpróbáltuk kitalálni,

miben sántikál a bátyánk.

- Semmi jóban, nekem elhihetik! - motyogta sötéten Mrs. Bumgartle. - És ne

lármázzanak a folyosón, mert hívom a gondnokot!

Grace megköszörülte a torkát.

- Uraim, befáradnának?

- Jó estét, Grace - üdvözölte a lányt Alessandro. - Mi újság?

- Ez csalás! - kiáltották az ikrek, Marco és Stefano egyszerre.

- Ne próbáld meg Grace-t kifaggatni! - tette hozzá Rocco, és testvéries puszit

nyomott a lány arcára. - Van itt még valaki? - súgta a fülébe.

- Csak Antónia - súgta vissza Grace.

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Szóval Antónia. Csinos?

- Gyönyörű. Rövid fekete haj, hatalmas barna szempár... a mosolyától még egy

jéghegy is elolvadna, és...

- És? - sürgette a folytatást Alessandro, közéjük furakodva.

- Aranyos gödröcske van mind a két pofikáján - tette hozzá a lány komoly képpel.

- Gyerünk, Grace - könyörgött Stefano -, meséljen! Mi ez az egész?

A lány megrázta a fejét.

- Nem mondhatom el. Egyébként is, ez Luc története.

- Pontosabban Pietróé - javította ki Luc az ajtóból.

A négy ifjabb Salvatore arca fenséges látványt nyújtott. Derültség és megbotránkozás

között ingadozva, némán meredtek a kisbabára, akit Luc a karjában tartott.

Alessandro nyerte vissza először a hidegvérét.

- Feltételezem, hogy ő a gödröcskés Antónia!

- A... a tiéd? - dadogta hitetlenkedve Rocco.

- Nem, Pietróé.

Marco csettintett.

- Pietro és... hogy is hívták azt a kis cserediáklányt, akibe úgy belehabarodott?

Carina! Ő a mama? - Anélkül, hogy válaszra várt volna, folytatta: - A szülei biztos

nem fogadták kitörő örömmel a családszaporulat hírét!

- Maga találkozott Carinával? - kérdezte meglepetten Grace.

- Egyszer, futólag, de Pietro az értésemre adta, hogy jobb lesz, ha távol maradok

tőle.

Stefano oldalba bokszolta az ikertestvérét.

- Biztos félt, hogy lecsapod a kezéről!

Marco elvigyorodott.

- Le is csaptam volna, ha lett volna rá egy csöpp esélyem! Ragyogó nő!

- Gyertek, főzzük meg a vacsorát, és közben mindent elmesélek - mondta Luc.

Öt perccel később a Salvatore testvérek teljes egyetértésben és tökéletes összhangban

tevékenykedtek a konyhában. Grace-nek mindössze annyi volt a dolga, hogy amikor

kérték, elővett egy edényt vagy a mosogatóba rakott egy piszkos tálat. Tónit, aki

szemmel láthatólag nagyon élvezte a helyzetet, közben kézről kézre adták.

- Húsz perc múlva kész a vacsora - jelentette be Luc. - Marco, teríts meg, te

pedig, szépségem - fordult a lányhoz -, cseréld fel az álruhád valamilyen más, az

alkalomhoz jobban illő öltözetre! Ma ünnepelünk!

Grace-re négy tágra nyílt szempár szegeződött. A lány érezte, hogy elvörösödik.

Luc öccsei a jelek szerint még mindig nem láttak át az álruháján és nem tudta, hogy

örüljön-e ennek, vagy bosszankodjon miatta.

Luc figyelmét nem kerülte el, hogy a testvérei hogyan fogadták a szavait.

- Will-William, a vőlegénye arra kényszeríti, hogy csúnyának álcázza magát.

Hogy miért, azt még nem tudom, de hamarosan kiderítem.

- Grace szándékosan elcsúfította magát? - kérdezte Stefano meghökkenten.

Mint a filmekben?

- Úgy érted, csak ezt kell csinálnom... - Rocco odalépett a lányhoz és gyorsan

lekapta a szemüvegét, Alessandro pedig hátulról kihúzta a tűket a kontyából, és

szétterítette a vállán hullámos haját.

- Hé, micsoda orvtámadás ez? - méltatlankodott Grace.

Ekkor Marco is feléje indult, talán, hogy megvizsgálja, mi rejtőzik túlságosan bő

gyapjúkosztümje alatt, ám Luc közbelépett. Átölelte a vállát, és kituszkolta az ajtón.

- Vedd fel a zöld ruhád! - szólt utána, és ez nem kérés volt, hanem parancs.

6. FEJEZET

Még mindig a 338. nap. Szorul a hurok...

Felvegyem a zöld ruhát, vagy sem? A következő húsz percből Grace tizenötöt

azzal töltött, hogy ezen rágódott, a maradék ötben pedig azon töprengett, vajon Luc

említette-e a testvéreinek, hogy ideiglenesen hozzá költözött. Ha igen, akkor ez

hamarosan Tomasónak is a fülébejut, hiszen aligha kérheti meg a Salvatore fivéreket,

hogy tartsák titokban a dolgot...

Grace lerogyott az ágy szélére. Talán az lesz a legokosabb, ha abbahagyja a

komédiázást, és ha Tomaso kérdőre vonja, teljesen őszinte lesz hozzá, remélve, hogy az

öreg megértőnek bizonyul. Elvégre ő csak a családján próbált segíteni! Ki tehet arról,

hogy Pietro éppen Lucra bízta Tónit? És amikor Luc hozzá fordult, hogyan mondhatott

volna neki nemet?

Ráébredve, hogy hiába kínozza magát, Grace vonakodva kiemelte a szekrényből

a zöld ruhát. Amikor egy hónappal ezelőtt megvásárolta, azt tervezte, hogy először

otthon fogja viselni, és tessék...

Grace egy pillanatig még habozott, de aztán gyorsan átöltözött, feltette a szüleitől

a huszonegyedik születésnapjára kapott gyöngysorát és fülbevalóját, és kikészítette

az arcát, aztán megfésülködött, és magas sarkú körömcipőbe bújt.

A hosszú ujjú, V-kivágású ruha testre simuló felsőrészével, bő, térdig érő szoknyájával

úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna. Grace boldogan felsóhajtott. Milyen

jó volt végre megint olyan ruhát hordani, amely illik rá, és olyan sminket viselni, amely

kiemeli a szépségét, ahelyett hogy sápadttá és élettelenné tenné az arcát!

Mivel Alessandro nem adta vissza a hajtűit, a kontyról ezúttal le kellett mondania,

és barna fürtjei, amelyekbén érdekes arany csíkok csillogtak, laza hullámokban

omlottak a vállára.

Grace mély lélegzetet vett, és a hangokat, no meg az ínycsiklandó illatokat követve

átment az ebédlőbe, ahol a többiek már az asztalnál ültek.

Luc vette őt észre először, és elégedetten bólintott.

A lány szíve elszorult. Talán számított rá, hogy így fog festeni? De hogyan számíthatott

volna... hacsak nem látott át rajta már a kezdet kezdetén?

Ekkor Rocco is felfedezte Grace-t, és a mondat közepén elnémult. A többiek

csodálkozva rámeredtek, aztán hirtelen hátrafordultak, és a következő pillanatban - a

Tónit az ölében tartó Luc kivételével - mindannyian felugrottak, és körülvették a lányt.

- Grace! Ez hihetetlen!

- Maga kis boszorkány!

- Miért öltözött Hamupipőkének?

Marco incselkedő mosollyal fél térdre ereszkedett.

- Legyen a feleségem!

- Valld be, hogy szándékosan rejtegetted előlünk! - támadt Lucra Alessandro.

- Nem az én ötletem volt, hogy elcsúfítsa magát! - védekezett a bátyja. - Ezt

valószínűleg Will-William találta ki!

Marco felállt, és hátralépett.

- Ez igaz? - kérdezte, összevonva a szemöldökét. - A vőlegénye kényszerítette arra,

hogy úgy öltözzön, mint egy... mint egy...

- Madárijesztő - segítette ki Luc.

Marco arca még jobban elborult.

- De hát miért?

- Igen - visszhangozta Stefano, ugyanolyan komoran. - Miért?

Grace, amióta bejött a szobába, első ízben jutott szóhoz.

- Hogy megvédjen a főnökömtől - közölte faarccal.

- Hogy megvédje Luctól? - ismételte elképedtén Rocco.

- És ez sikerült is, nem? - mormolta huncut mosollyal a lány, mire a testvérek

harsányan hahotázni kezdtek.

Csak Luc nem nevetett velük. A férfi úgy nézett rá, mintha hirtelen magyarázatot

talált volna valamire, amit eddig nem értett. Lehet, hogy a tréfájával akaratán kívül

nyomra vezette? Talán ideje lenne témát váltani... Grace kitört a köréje sereglett

férfiak gyűrűjéből, odament Luchoz, és kivette a karjából Tónit.

- Nos, fiúk, hogy tetszik az unokahúguk? - kérdezte, felemelve a kicsit. A kapott

válaszok megerősítették, amit már úgyis sejtett: a család legifjabb tagja azonnal

meghódította a nagybátyjait. A négy férfi nem is hagyta, hogy sokáig Grace-nél

maradjon.

Vacsora közben hol az egyik, hol a másik vette az ölébe, és babusgatta, Tóni pedig

lelkesen kapálódzott, gügyögött és imádattal bámult fel nagybátyjaira.

- Kis kacér! - állapította meg Rocco büszkén. - Szerencse, hogy ilyen sokan

vagyunk, még így sem lesz könnyű távol tartani tőle a fiúkat!

- Mikor jön vissza Pietro? - tudakolta Alessandro.

- Remélem, hamarosan - válaszolta Luc. - Hála istennek, Grace vállalta, hogy

segít Tonira gondot viselni, amíg vissza nem tér.

- Grace, csak nem költözött ide? - vigyorgott Marco a lányra.

- De - bólintott Grace, idegesen pislogva. - Luc a rendelkezésemre bocsátotta a

vendégszobát.

Ezek után nem sok esély volt arra, hogy ez a kis epizód titokban marad Tomaso előtt.

És a lányt Luc viselkedése is egyre jobban aggasztotta. Korábban az álöltözetben

biztonságban érezte magát, de most, hogy lelepleződött, még jobban ragaszkodnia

kell a nem létező Williamhez, ha távol akarja tartani magától a férfit.

- Erről jut eszembe - tette hozzá -, a vőlegényem még nem is tudja, mi történt.

Felhívhatom a dolgozószobádból, Luc?

- Csak tessék. - A férfinak arcizma sem rezdült, de Grace-nek mégis az volt a

benyomása, hogy alig bírja visszafojtani a nevetést. - Ó, és Grace...

- Igen? - fordult hátra a lány. A gyanúja beigazolódott, amikor belenézett a férfi

szemébe, amelyben vidám szikrák táncoltak.

- Ne felejtsd el átadni neki az üdvözletem! - mormolta Luc.

Alighogy Grace mögött becsukódott az ajtó, az ebédlőben óriási hangzavar támadt. A

lány sejtette, hogy a Salvatore fiúk róla és Williamről faggatják a bátyjukat,

de ez nem izgatta különösebben. Még néhány hét, és megszabadulhat a jegygyűrűjétől,

s nem kell tovább hazugságban élnie...

Grace leült Luc íróasztalához, felhívta a saját lakását, és miután az üzenetrögzítője

válaszolt, jó tíz percig fecsegett, összehordva hetet-havat. Luc éppen akkor jelent meg

az ajtóban, amikor letette a kagylót.

- Hogy van Will-William? - érdeklődött.

- Alig várja, hogy Tóni szülei visszajöjjenek, és az életünk a megszokott mederben

folyjon tovább - hazudta a lány.

- Nem zavarja, hogy ideköltöztél?

- Miért zavarná?

- Ha én lennék a vőlegényed, engem fölöttébb zavarna! - Luc lustán odasétált hozzá, és

lecövekelt előtte. - Még azt sem engedném meg, hogy öt percet egy másik férfi

lakásában tölts nélkülem, nemhogy több éjszakát!

A lány szeme haragosan megvillant.

- Szerencsére nem vagy a vőlegényem! És ha az lennél, akkor sem kérnék tőled

engedélyt! Egyetlen férfi sem írhatja elő nekem, hogy mit tegyek, vagy mit ne! Azt

csinálok, amit akarok!

- És te velem akarsz maradni! - Luc olyan önelégülten vigyorgott, hogy Grace

szerette volna felpofozni.

- Nem veled, hanem Tonival -javította ki bosszúsan.

A férfi félrehajtotta a fejét.

- Mondtam már, hogy gyönyörű vagy ma este?

- Köszönöm. Menjünk vissza a többiekhez, jó?

- Ideges vagy? - kérdezte Luc.

- Egyáltalán nem -jelentette ki Grace, büszkén kihúzva magát. - Csakhogy mint

az imént te magad is utaltál rá, menyasszony vagyok, és ez a helyzet igen kínos a

számomra!

- Mi a kínos benne? Az, hogy gyönyörűnek neveztelek? Vagy az, hogy egyedül

vagyunk? Éjjel is egyedül leszünk, de az előbb azt mondtad, hogy ez nem zavar.

- Nem is!

- Akkor talán az a baj, hogy ilyen közel állunk egymáshoz?

- Luc...

- De az irodában gyakran még közelebb álltam hozzád - a férfi Grace pihegő

mellét figyelte -, és az sosem kavart így fel! Vagy tévedek?

- Nem! Nem tévedsz! Soha nem kavart fel a közelséged, és most sincs rám hatással!

- Hazudsz! - förmedt rá a férfi. - Azt is elárulom, hogy ezt honnan tudom. Észrevettem,

hogy amikor nem mondasz igazat, a szemed homályossá válik, mint a tenger

vihar előtt. Ugye ezért viseltél szemüveget? Vajon hány hazugsággal traktáltál az

elmúlt évben?

- Kérlek, Luc...

- Mire kérsz, Grace? Rajta, beszélj! Szeretnék a kedvedben járni - duruzsolta Luc. - Ez

a leghőbb vágyam...

A lány az ajkába harapott.

- Az életünk már így is elég bonyolult, ne tedd még nehezebbé!

- Nehezebbé? Én kellemesebbé akarom tenni, sokkal-sokkal kellemesebbé. Hadd

próbáljam meg, Grace!

A kísértés óriási volt, ám ahogy a lány behunyta a szemét, lelki szeme előtt megjelent

az édesanyja. Látta, amint csipke- és szalagdarabokat varr a maga tervezte aranyos kis

plüssállatokra, amelyeket babaálmoknak nevezett... Ebből született meg a

Babaálomország, a különleges játékbolt gondolata, amelyet egy nap majd együtt

nyitnak meg. Hogyan is áldozhatná fel közös álmukat egy pillanatnyi gyönyörért?

- Nem - suttogta, kinyitva a szemét. - Nem lehet.

A férfi némán, fürkészve bámult rá, mintha meg akarná fejteni, hogy mi játszódik

le benne, aztán a szeme a gyűrűsujjára tévedt, és az ajkán gúnyos mosoly villant föl.

- Hát jó! Eredj vissza az öcséimhez, már úgyis indulni készülnek. Elintézek egy

telefont, aztán én is megyek.

- Rendben - dadogta Grace, és kisietett a szobából.

Luc öccseit a nappaliban találta, már indulófélben voltak, épp a kabátjukat vették

föl, és közben csókokkal és ölelésekkel halmozták el Tónit. Ha Pietróék nem

vigyáznak, a lányukat agyon fogják kényeztetni...

- Gyerünk, gyerekek! - Alessandro kitárta az ajtót, és Grace karjába fektette a

kisbabát.

- Láttátok? - kiáltott fel Marco. - Rám mosolygott!

- Na és? - legyintett megvetően az ikertestvére. - Rám egész este mosolygott.

- De csak azért, mert összetévesztett velem.

- Csendesebben! - mordult rájuk Luc, ahogy kijött a dolgozószobából. - És ne

feledjétek, senkinek sem szabad tudnia, hogy Tóni itt van. Nem akarok megint

öszszeütközésbe kerülni a rendőrséggel!

- Rendben.

- Hallgatunk, mint a sír!

- Bízhatsz bennünk! - nyugtatta meg Alessandro. - Ó, jó estét, Mrs. Bumgartle!

Csak nem ébresztettük fel?

Szemközt az ajtónyílásban megjelent egy hosszú, hegyes orr.

- Ezúttal tényleg szólok a gondnoknak! Majd ő ellátja a bajukat! Huligánok!

- Bocsásson meg, Mrs. Bumgartle! - Luc átvágott a folyosón, és megállt az aszszony

előtt. - A testvéreim meg sem mukkannak többé, sőt lábujjhegyen fognak távozni, igaz,

fiúk? - pillantott hátra szigorúan.

Az asszony Lucra sandított, aztán a fivéreire, és a szeme gyűlölködően összeszűkült.

- Banditák! - sziszegte, és becsapta az ajtót.

- Imádom Mrs. Bumgartle-t! - kuncogott Marco. - Elégedettséggel tölt el a tudat,

hogy legalább egy olyan nő él ezen a földön, akit nem tudsz elbűvölni!

- Kettő - javította ki Stefano. - Elfelejtetted a jeges tekintetű Cynthiát, azt a gyönyörű,

barna hajú amazont?

Rocco hátba vágta Lucot.

- Fel a fejjel, bátyó, kettő a millióból nem is rossz arány! Ezért még ne lógasd az

orrod!

Luc elvigyorodott.

- Menjetek haza, srácok! Majd telefonálok, ha Pietro jelentkezett!

Ahogy a négy férfi a lifthez ballagott, Grace megsimogatta Tóni fejecskéjét.

- Azt hiszem, ennyi izgalom elég volt mára, ifjú hölgy. Ideje lefeküdni - mormolta.

Ekkor a folyosó másik oldalán megint felpattant az ajtó.

- Jó éjszakát, Mrs. Bumgarfle! - harsogta Luc. Az ajtó becsapódott, és a férfi

vállat vonva követte Grace-t a lakásba.

- Beszéltél már Mrs. Bumgarfle-lal? - érdeklődött a lány, a nappali széles ablakához

sétálva. - Nem akarom, hogy téves következtetéseket vonjon le az ittlétemből.

Luc megrázta a fejét.

- Eddig még nem volt rá alkalmam, de ne aggódj! Mrs. Bumgartle szeret fenyegetőzni,

de amelyik kutya ugat, az nem harap!

- Mégis...

- Miatta ne fájjon a fejed! - Luc a lányhoz lépett, és átölelte a vállát.

Grace az ablaküvegben figyelte a tükörképüket. Úgy néztek ki, mint egy igazi család...

- Grace, drágám... Képzelődöm, vagy tényleg szőkébb lett a hajad?

- Szőkébbnek látszik? Észre se vettem - motyogta.

- Ne játssz velem, Grace! - dörrent rá szigorúan a férfi. - Befestetted a hajad. Miért?

Grace vállat vont.

- Ez a nők előjoga!

- Én eddig még egyetlen olyan nővel sem találkoztam, aki aranyszőke létére

iszapbarnára színezte volna a haját! Kíváncsian várom a magyarázatodat!

- Le kell fektetnem Tónit - dünnyögte Grace.

- Veled megyek.

A lány kelletlenül bólintott, és bevitte Tónit a vendégszobába, amely most már inkább

gyerekszobára hasonlított. A fehér gyerekágy mellett egy pólyázóasztal állt Luc

mindkettőt aznap hozatta egy közeli bútorboltból -, a sarokban pedig, a falhoz erősítve,

háromszög alakú függőágy lógott, amelyben temérdek plüssállatot halmoztak fel.

Grace letette Tónit az asztalra, felhúzott egy zenélődobozt, hogy lekösse a kisbaba

figyelmét, aztán gyorsan kicserélte a pelenkáját, és ráadta a pizsamáját.

- Miért nem alszol ma az én ágyamban? - kérdezte hirtelen Luc.

Grace összerezzent.

- Eszem ágában sincs ágyba bújni veled! Ha elfelejtetted volna, menyasszony vagyok!

- Hogyan felejthetném el, amikor lépten-nyomon emlékeztetsz rá? De azt hiszem,

félreértettél! Nem azt kértem, hogy bújj ágyba velem!

- Akkor hát mire kértél? - Grace lefektette Tónit, és gondosan betakarta.

- Semmire. Egyszerűen felajánlottam az ágyam. Ma rajtam a sor, nekem kell

felkelni az éjszaka közepén megetetni Tónit, szóval vagy átvisszük hozzám az ágyát,

vagy szobát cserélünk.

- Ugyan, erre semmi szükség! -tiltakozott a lány. -Aludj csak a saját szobádban!

Én majd ellátom Tónit.

- Szó sem lehet róla - rázta meg a fejét Luc, és lekapcsolta a villanyt. A helyiséget

most már csak a kiságy melletti asztalkán álló, nevető bohócfejet ábrázoló

hangulatlámpa világította meg. A férfi árnyéka a falon óriásira nőtt, és amikor Luc

Grace-hez lépett, összeolvadt a lányéval. - Nem így állapodtunk meg!

- Na és? Szívesen vállalom - erősködött Grace.

- Gyere! Ezt a vitát inkább a nappaliban folytassuk! - Luc kézen fogta a lányt, és

kivonszolta a szobából.

- Luc...

- Vagy talán nincs kedved tovább vitatkozni?

- Nincs!

Luc a kanapéhoz kormányozta a lányt, és leültette maga mellé.

- Jó. Akkor beszéljünk arról, hogy miért csúfítottad el magad!

- Ne csevegjünk inkább az időjárásról? - vetette fel Grace, a kanapé másik sarkába

húzódva. - Az kellemes, biztonságos téma.

- Az időjárásról? Rendben. - Luc közelebb csúszott hozzá, és teljesen beszorította

a sarokba. - Úgy érzem, hőhullám közeleg. Te nem érzed?

Grace megpróbálta félretolni a férfit, bár a szíve szerint inkább átölelte volna.

- Hagyd abba! - sziszegte. - Ez nem egy negyvenes évekbeli fekete-fehér film!

- Képzeld azt, hogy az... és most jön a csábítási jelenet! - Luc lekapcsolta a

dohányzóasztalon álló lámpát. - Tessék! így könnyebben beleélheted magad a

szerepedbe - mormolta a lány fülcimpáját harapdálva.

- És én még azt hittem, hogy ha az időjárásról társalgunk, abból semmi baj sem lehet! -

nyöszörögte Grace.

- Már épp eleget társalogtunk! Ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk!

- Ne, Luc, nem akarom!

- Azt hiszem, már megint hazudsz! És tudod, mit hiszek még? - A férfi nem várta

meg a lány válaszát, hanem a hajába fúrta az ujjait. - Azt, hogy igen nyomós okod

volt arra, hogy elcsúfítsd magad!

- Miféle okom? - kérdezte szorongva Grace.

- Így védekezel a férfiak ellen. Ezt is ezért hordod - kocögtatta meg Luc a körme

hegyével a lány jegygyűrűjét.

- Te megőrültél! - fortyant fel Grace felháborodást színlelve, és fel akart ugrani,

ám Luc ekkor a teljes súlyával ránehezedett.

- Talán igazad van - suttogta, és a két karja acélpántként fonódott a lány derekára. -

Megőrültem, és most szeretnélek téged is az őrületbe kergetni...

Amikor Luc birtokba vette az ajkát, Grace testén remegés futott végig. Hiába próbálta

megőrizni a józanságát, a gondolatai összegabalyodtak, és az agya felett az ösztönei

vették át az irányítást. Luc csókja megrészegítette, megfosztotta az erejétől, de Grace

önfeledten viszonozta, a férfi nyaka köré fonva a karját. Amikor Luc egy pillanatra

elhúzódott tőle, és fürkészőn az arcába nézett, a lány tekintetében vágyakozással

vegyes bizonytalanság tükröződött.

- Ne félj, drágám! - suttogta a férfi. - Nem fogok fájdalmat okozni, erre esküszöm.

Grace biccentett, aztán halkan felsóhajtott, és hátrahajtotta a fejét, odakínálva a férfinak

hosszú, fehér nyakát. Luc azonban nem érte be ennyivel, a szája hamarosan lejjebb

siklott, a zöld ruha mély, V-alakú kivágásába, és a tenyere a lány mellére tapadt.

- Legyél az enyém, Grace - lehelte, gyengéden masszírozva a lágy halmokat,

majd finoman csipkedni kezdte az ágaskodó mellbimbókat. - Hadd mutassam meg,

hogy milyen szép lehet a szeretkezés!

A lány megvonaglott a vágy ostorcsapásai alatt. Luc a csókjaival és a simogatásaival

szinte az elviselhetetlenig fokozta az izgalmát. Kétségtelen volt, hogy mestere ennek a

játéknak, és éppen ez aggasztotta Grace-t.

- Nem tehetjük, Luc! - nyögött fel. - Nem szabad!

- Ne beszélj butaságokat! Miért ne lenne szabad? - nevetett fel a férfi mély

torokhangon. - Olyan régóta álmodom erről! Te nem?

- Akkor miért vártál ilyen sokáig? - válaszolt Grace kérdéssel a kérdésre.

- Voltak bizonyos... akadályok - dörmögte Luc.

- És ezek megszűntek?

- Ezt te nálam jobban tudod!

Grace se Williamet, se Tomasót nem merte említeni.

- Mi lesz a munkámmal? - nevezte meg az egyetlen olyan akadályt, amellyel elő mert

hozakodni.

- Mire gondolsz?

- Azután, hogy te meg én... mi lesz a munkámmal? - ismételte meg a lány.

Luc arca elsötétült.

- Mi a fenéről beszélsz?

- Hallottam a pletykát: az elődeimnek azért kellett távozniuk, mert beléd estek! Rám is

ez a sors vár?

- Soha nem volt viszonyom olyan nővel, aki nekem dolgozott! - védekezett Luc.

- Legalábbis eddig?

Grace azt hitte, Luc nem fog válaszolni, de a férfi bólintott.

- Igen. Legalábbis eddig - visszhangozta rekedten, és a tenyerébe fogva az arcát megint

az ajkát kereste. Csókja most még szenvedélyesebb volt, mint az előbb, és a lány

majdnem hagyta, hogy magukkal sodorják a gyönyör hullámai. De csak majdnem, mert

az utolsó pillanatban kitisztult az agya, és hirtelen világosabban látta a lehetőségeit,

mint korábban bármikor.

Felrúghatja az elveket, amelyeket eddig becsben tartott, és része lehet egy csodálatos

kalandban, amelyre élete végéig emlékezni fog, ám ha erre az útra lép, biztos lehet

benne, hogy a csapodár természetű Luc a végén elhagyja, és ezzel összetöri a szívét. Ha

viszont egyszer és mindenkorra visszautasítja a férfi közeledését, akkor még

megvalósulhat az álma - feltéve, hogy Tomaso megértőnek bizonyul -, ráadásul

ép marad a szíve, és megőrzi a büszkeségét is. Józanul szemlélve a dolgokat

tulajdonképpen csak egyet tehet, állapította meg, és mielőtt Luc kitalálhatta volna, hogy

mi a szándéka, kitépte magát a karjából, és felugrott.

- Miért csinálod ezt? - förmedt a férfira, mivel úgy vélte, hogy a legjobb védekezés a

támadás. - A titkárnőd vagyok, mindent elkövetek, hogy kihúzzalak a csávából, és erre

te... rám támadsz és letepersz!

- Túl élénk a képzelőerőd! - vigyorgott Luc. - Vagy tényleg úgy véled, hogy az előbb

rád támadtam?

- Igen. Nem. - Grace igyekezett összeszedni a gondolatait. - Ha azt akarod, hogy

továbbra is segítsek, ne próbáld személyesebb jellegűvé tenni a kapcsolatunkat. Nem

akarok több kétértelmű megjegyzést hallani, és nem akarom, hogy hozzám érj, világos?

Visszafojtott lélegzettel leste a férfi válaszát. Vajon elég meggyőző volt? Ha nem,

elveszett.

- Világos - felelte Luc, és felült. Néhány másodpercig elgondolkozva tanulmányozta a

lány arcát, mintha azon tűnődne, hol rontotta el a dolgot, aztán megrázta a fejét. - Nem

foglak siettetni - jelentette ki. - Nem bánom, ha te szabod meg a tempót.

Grace ingerült kézmozdulatot tett.

- Hát még mindig nem érted? Azt akarom, hogy hagyj békén! Szállj le rólam!

- És ha nem?

- Akkor csomagolok, és hazamegyek.

- Rendben, nyertél - mondta Luc hidegen. - Megígérem, hogy nem fogok

erőszakoskodni veled!

- Köszönöm. - Grace-nek nem volt több mondanivalója, ezért szó nélkül az ajtó felé

indult.

- Grace?

- Igen?

A lány megtorpant, de nem fordult vissza.

- Nem akarlak elveszíteni, ezért teljesítem a kívánságod.

- Köszönöm.

- Ne köszönd meg! Én nem ezt akarom, és ha őszinte lennél önmagadhoz, elismernéd,

hogy te sem ezt akarod. És még valami...

- Igen? - suttogta a lány.

- Ma éjjel az ágyamban fogsz aludni.

- Nem! - pördült meg Grace. Luc lassan felállt, és a lány még soha nem érezte

olyan gyengének és kiszolgáltatottnak magát, mint ebben a pillanatban.

- Mars a szobámba! - mordult rá a férfi.

- Hát... ha annyira ragaszkodsz hozzá... - motyogta Grace, kihátrálva a folyosóra.

- Egyébként, bellissima mia... szeretném megjegyezni, hogy az iménti kis szónoklatod

alatt a szemed homályosabb volt, mint valaha. Menekülj csak el, de ne hidd, hogy

sikerült becsapnod! Kívánsz engem, és ezt hamarosan be fogod vallani önmagadnak...

és nekem is.

Grace rámeredt, aztán sarkon fordult, és futásnak eredt.

7. FEJEZET

339. nap. Grace feje fölött újabb viharfelhők gyülekeznek...

Grace hiába zárkózott be Luc szobájába, továbbra sem érezte magát biztonságban.

Ebben a helyiségben minden a férfira emlékeztette. Ahogy felidézte Luc szenvedélyes

csókjait, az ajka ismét remegni kezdett. Fogalma sem volt róla, hogyan lesz képes itt

aludni... ráadásul se a hálóöltözetét, se a fogkeféjét nem hozta be, és azt, hogy kimenjen

értük, nem merte megkockáztatni.

Ekkor kopogás hallatszott. Vajon mit akarhat Luc? - tűnődött a lány, azt latolgatva,

hogy beengedje-e a férfit, vagy sem, amikor a kilincs lenyomódott.

Luc halkan felnevetett, amikor rájött, hogy a lány kizárta őt.

- Ha kell a hálócuccod, az ajtó előtt megtalálod - közölte. - És nyugodtan használd a

fogkefémet! Jó éjszakát, Grace! Szép álmokat!

A lány óvatosságból várt néhány percet, csak aztán lesett ki a folyosóra. Csakugyan, a

pizsamája és a pongyolája szépen összehajtogatva ott feküdt a küszöb előtti

szőnyegen. Arra természetesen álmában sem gondolt, hogy Luc fogkeféjét használja,

inkább az ujjára nyomott fogkrémmel mosta meg a fogát, aztán nagyot sóhajtva bebújt

az ágyba, ám a következő pillanatban ökölbe szorult a keze, mert a párnahuzaton

megérezte a férfi bőrének kellemesen kesernyés illatát.

Hát ezért akarta Luc, hogy itt aludjon! Meg akarta kínozni, de azért sem fog

diadalmaskodni fölötte! - fogadta meg a lány.

Három órával később végre sikerült elszenderednie, ám alighogy elnyomta az álom,

hangos dörömbölés riasztotta föl. Zavarodottan felült, és felkattintotta a villanyt.

Amikor rájött, hogy nem a hálószobája, hanem a lakás ajtaját döngetik, kiugrott

az ágyból, gyorsan magára kapta a pongyoláját, és kiszaladt az előszobába. Luc - egy

szál pizsamanadrágban - épp akkor nyitotta ki az ajtót.

- Mi a... - kiáltotta haragosan, de hirtelen elnémult.

Grace rémülten bámult a folyosón álló két rendőrre, és a mögöttük leselkedő

Mrs. Bumgartle-ra.

- Tartóztassák le ezt a férfit! - rikácsolta az asszony, Lucra mutatva. - És ezt a nőt is!

Gyerekrablók!

Egy hosszú másodpercig senki sem mozdult, aztán Luc az egyik rendőrhöz fordult.

- Mi már találkoztunk. Maga járt tegnapelőtt az irodámban, igaz? Mi a probléma?

- Gyerekrablók! - sipította megint Mrs. Bumgartle. - Ez az ember azt mondta, hogy a

kicsi az unokahúga, de ma este mindegyik testvére itt volt, és egyik sem a gyerek apja.

És azt is mondta, hogy senkinek sem szabad tudnia, hogy a csecsemő itt van, és hogy

nem akar megint összeütközésbe kerülni a rendőrséggel!

Az ismerős rendőr Lucról a szemmel láthatólag ideges Grace-re pillantott.

- Bemegyek, és megpróbálom tisztázni ezt az ügyet. Carl - fordult a társához te kísérd

vissza Mrs. Bumgartle-t a lakásába, és vedd jegyzőkönyvbe a vallomását!

- Nincs itt semmi tisztáznivaló - közölte Luc, ahogy bevezette a rendőrt a nappaliba. -

Mi vigyázunk az unokahúgomra...

A rendőr kivett egy füzetet a zsebéből, és belelapozott.

- A feljegyzéseim szerint csak néhány óráról volt szó. Ebből két nap lett. Ezt hogyan

magyarázza meg?

Luc Grace-re sandított.

- Azt hiszem, már említettem, hogy a sógornőm édesanyja megbetegedett. Az

öcsém és a felesége el akartak repülni Olaszországba, és magukkal akarták vinni Tónit

is, ám az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy a gyereket inkább nálam hagyják.

Megfogta Grace kezét, és közelebb húzta magához a lányt. - Ez talán törvénybe

ütköző?

A rendőr buzgón jegyzetelt.

- Kapott aláírt meghatalmazást, illetve nyilatkozatot a szülőktől?

- Nem - ismerte el Luc. - Nem tudtam, hogy szükségem lesz ilyesmire.

- Magánál van a gyerek születési anyakönyvi kivonata vagy valami más okmány?

Luc megrázta a fejét.

- Nincs, de mit számít ez? Az öcsém és a felesége hamarosan visszatérnek.

A rendőr lenézett a füzetére, és megdermedt.

- Mennyi idős is az unokahúga, Mr. Salvatore? - kérdezte. - Mikor született?

Grace összerezzent, mire Luc bátorítóan magához szorította.

- Három hónapos - felelte. - A pontos dátumra nem emlékszem.

- És mikor változott meg a neme? - kérdezte a rendőr gúnyosan.

Luc halkan szitkozódott.

- Nem tudta, hogy lány, igaz? Mondja, valóban az unokahúga?

- Nem tudtam, hogy lány, amíg tisztába nem tettük - vallotta be mogorván Luc.

Carina Toninak nevezte, és mivel a Salvatore családban nemzedékek óta nem született

lánygyerek, feltételeztem... - vállat vont, aztán erélyesen kijelentette. - De valóban

az unokahúgom.

A rendőr megint a jegyzeteibe pillantott.

- A gyerek neve Antónia Donáti... Salvatore? Vagy ez is hazugság?

Luc behunyta a szemét, és felsóhajtott.

- Carina még nem a sógornőm, de hamarosan az lesz, és...

- Hadd foglaljam össze! - vágott a szavába a rendőr. - Azt állította, hogy a szülők

magára bízták a gyermeküket, és néhány óra múlva visszatérnek. Ez nem volt igaz.

Azt állította, hogy a kicsi az unokaöccse. Ez sem volt igaz. Azt állította, hogy a szülők

házasok. Ez sem igaz. Nincs semmiféle törvényes joga arra, hogy erre a csecsemőre

vigyázzon!

Luc ökölbe szorította a kezét.

- Ide figyeljen! Carina, a gyerek anyja az öcsémnél hagyta Tónit, mert sürgősen

el kellett utaznia. Ez igaz. Szüksége volt valakire, aki a távollétében gondoskodik a

lányáról. Ez is igaz. Minthogy az öcsém, Pietro a gyerek apja, hozzá fordult segítségért.

Csak az volt a baj, hogy Pietro nem is tudott arról, hogy apa lett, amíg Carina be nem

toppant az irodámba a csecsemővel a karjában!

- Már kezdem érteni. Ezért veszekedtek az előcsarnokban.

- Igen. Az öcsém követte Carinát, mert meg akarta állítani, de hála a maguk

beavatkozásának, ez nem sikerült!

Grace megint összerezzent.

- Luc, nem hiszem, hogy célszerű lenne magunkra haragítani a rendőrséget! -

mormolta.

- Nem érdekel - csattant fel a férfi. - Ha ők nem engedik meglógni Carinát, most nem

lennénk ebben a helyzetben! Nem mintha számítana. Mihelyt Pietro megtalálja Carinát,

összeházasodnak, és amíg vissza nem jönnek, Tóni nálunk jó kezekben lesz!

- Ezt nem az én hatásköröm eldönteni - jelentette ki a rendőr.

- Hát ezt meg hogy érti? - fortyant fel Luc.

- Nyugalom! - fogta meg a karját Grace.

- Ne csitíts! - A férfi dühösen lerázta a kezét. - Tudni akarom, mire célzott a biztos úr!

A rendőr szigorúan végigmérte.

- Arra céloztam, hogy az, mi történik a babával, kizárólag a gyámügyi hivataltól függ,

és nem tőlem. Jogi szempontból ez egy elhagyott gyerek.

- Ez nem igaz! Az anyja az apjára bízta.

- Mr. Salvatore, nem kívánok erről vitatkozni magával. Elviszem a gyereket, és

ha megpróbálja megakadályozni, letartóztatom.

- Mi lesz Tonival? - kérdezte Grace, mielőtt Luc válaszolhatott volna.

- A törvény azt írja elő, hogy vitessük be mentőkocsival a legközelebbi kórházba.

Ott majd alaposan megvizsgálják, éjszakára elhelyezik a gyermekvédelmi központban,

reggel pedig ideiglenes nevelőszülőkhöz kerül, amíg a gyámügyi hivatal valamelyik

dolgozója ki nem vizsgálja az ügyet - hadarta a rendőr, mintha betanulta volna, mialatt

tovább jegyzetelt.

- Hogyan szerezhetjük vissza? - faggatta Grace.

A rendőr habozott, és ahogy rápillantott, az arca megenyhült.

- Nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Talán ha kapcsolatba lépnének az

anyával, és kapnának tőle egy aláírt meghatalmazást... és ha rendelkeznének egy

másolattal a kicsi születési anyakönyvi kivonatáról...

Grace Lucra pillantott.

- Meg tudjuk ezeket szerezni? - suttogta.

A férfi bólintott.

- Pietro átfaxolhatja őket.

- Még akkor is kétséges, hogy a hatóságok kiadják-e maguknak a gyereket. Bár

a rendőr Grace-re pillantott - egy nő állandó jelenléte a lakásban a javukra billentheti

a mérleget. - Becsukta a jegyzetfüzetét, és zsebre vágta. - És most vezessenek a

gyerekhez!

Grace és Luc nem tehettek mást, engedelmeskedtek. Luc több napra való ruhát,

pelenkát és apróságokat rakott be egy pelenkástáskába, Grace pedig könnyes szemmel

felöltöztette Tónit, és beburkolta egy takaróba. A rendőr mindvégig az ajtóban állt, és

figyelte minden mozdulatukat.

- Várj! - kiáltotta a lány, amikor Luc be akarta csukni a táskát, és a karjába nyomva a

kisbabát, kivett a függőágyból egy hosszú fülű nyuszit, és azt is a ruhák közé

gyömöszölte. - Ne adjak egy cuclisüveget és egy tartalék doboz tejkeveréket? -

kérdezte a rendőrt.

- Ártani nem árthat.

- Egy perc az egész. - Grace Lucra nézett. A férfi közönyös képpel bámulta Tónit,

de a lány érezte, hogy alig bír uralkodni magán. - Segítene? - tekintett fel könyörögve

a rendőrre. Szerette volna legalább néhány percre eltávolítani a szobából, hogy Luc

tanúk nélkül elbúcsúzhasson Tónitől.

- Két percet kap, többet nem - dörmögte a rendőr.

Grace egyfolytában locsogott, amíg a konyhában sürgött-forgott, és közben azért

imádkozott, nehogy Luc valami meggondolatlanságot kövessen el, és bizony nagy kő

esett le a szívéről, amikor a férfi megjelent az ajtóban, és átnyújtotta a rendőrnek a

csecsemőt és a táskát.

- Itt a névjegyem, a hátára felírtam az itthoni számom. Reggel várom a gyámügyis

telefonját - mondta parancsoló hangon.

A rendőr bólintott.

- Azt javaslom, minél gyorsabban gondoskodjanak a szükséges papírokról, egyébként

semmi esélyük arra, hogy visszakapják a gyereket.

Mihelyt becsukódott mögötte az ajtó, Luc az öklével akkorát vágott a falra, hogy

leesett a vakolat.

- Minden rendben lesz - vigasztalta Grace, gyengéden megszorítva a vállát. -

Visszaszerezzük Tónit, majd meglátod!

A férfi megfordult. Az arca vörös volt a haragtól, a szeme vadul villogott.

- Nem engedem, hogy ez még egyszer megtörténjen! Nem engedem, hogy megint

szétszakítsák a családom!

- Megint?

Luc becsörtetett a vendégszobába és Grace - mi mást tehetett volna? - utánaszaladt.

- Luc?

- Pietro a legkisebb öcsém, tizennégy éves voltam, amikor megszületett - kezdte

fojtottan. - Késői gyerek volt, a sors váratlan ajándéka, de a szüleim nagyon örültek

neki. Amikor először megláttam, azt gondoltam, ő a föld legcsúfabb teremtménye, és

elneveztem majompofának.

- Azóta sokat javult a külseje - jegyezte meg Grace, letelepedve a gyerekágy

melletti hintaszékbe.

- Ez igaz - ismerte el Luc, és az arcán mosoly suhant át, ám aztán újra elkomolyodott. -

Pietro alig néhány hónapos volt, amikor anya meghalt.

- Jaj, nem! - kiáltott fel halkan Grace.

Luc meglökte az ágyacska fölé erősített csörgőt.

- Nem tudom, hogy a szülés okozta megterhelés vagy a tüdőgyulladás ölte-e meg.

Talán a kettő együtt...

- És az apád...?

- Üzleti úton járt Olaszországban. Csak anya tudta, hogy hol érhetjük el, de már

nem közölhette velünk...

Grace felugrott, és a férfihoz lépett.

- Mi történt? - kérdezte, átölelve a derekát.

- Ugyanaz, mint ma. Megjelent a rendőrség, hogy nevelőszülőkhöz vigyen, amíg

az apánk értünk nem jöhet. Én persze szembeszálltam velük. Úgy értem, fizikailag.

Hangja hidegen csengett, ám Grace hallotta, milyen nehezen szedi a levegőt, érezte

izmai feszültségét.

- Miért?

- Kiskorunktól fogva arra neveltek, hogy a család a világon a legfontosabb. Anya

utolsó kívánsága az volt, hogy maradjunk együtt, amíg apa vissza nem tér, de a

rendőrség el akart választani bennünket. Ezt nem hagyhattam.

- Mindent megtettél, ami tőled telt - mormolta a lány -, de még olyan fiatal

voltál... Túl fiatal ahhoz, hogy egy csecsemőre és négy féktelen kisfiúra vigyázz.

Luc megmarkolta az ágyacska rúdját.

- Én voltam a felelős a testvéreimért. Az én kötelességem lett volna, hogy

öszszetartsam a családot, és meg is próbáltam, de nem sikerült. Elvitték az öcséimet,

Alessandrót, az ikreket, Roccót és Pietrót, és én nem tudtam megakadályozni, bár igaz,

hogy három rendőrnek kellett lefognia. - Luc behunyta a szemét, és nagyot nyelt.

Szétszóródtunk, különböző nevelőszülőkhöz kerültünk. Három héttel később apa

hazajött.

- És téged okolt a történtekért?

- Nem, dehogy! De én tudtam, hogy kudarcot vallottam. Ez még egyszer nem

fordulhat elő. Bármit megteszek, hogy visszaszerezzem Tónit! Bármit!

- Mi a terved?

Luc megfordult a karjában, és olyan áthatóan nézett rá, hogy a lány megrémült.

- Te és én - közölte keményen - mostantól fogva házasok vagyunk.

- Ezt nem mondod komolyan! - kiáltotta Grace, és gyorsan hátralépett, de a férfi

megragadta a vállát.

- De igen. A rendőr azt mondta, a javunkra billentheti a mérleget, ha állandóan van egy

nő a házban, és én gondoskodom róla, hogy legyen.

- Na és Will... Williammel mi lesz?

- Mi lenne?

Grace lesütötte a szemét.

- Majd... beszélek vele.

- Jó. De addig is elhozzuk a holmidat. Amikor az a gyámügyi előadó beállít, egy

boldog házaspárnak kell fogadnia, és amikor körülnéz, az öltözőasztalon két kefét, a

fürdőszobában két fogkefét, a beépített szekrényben egymás mellett lógó férfi- és női

ruhákat és egymás mellett sorakozó cipőket kell látnia.

A lány összeráncolt homlokkal bámult az üres gyerekágyra. Luc egyre jobban

belevonja a magánéletébe. Hogyan lesz ő képes ezek után Tomaso szemébe nézni, és

kijelenteni, hogy betartotta a megállapodásukat?

- Feltétlenül azt kell állítanunk, hogy házasok vagyunk? - kérdezte kétségbeesetten. -

A rendőrségnek mást mondtál. Mi lesz, ha a gyámügyisek rájönnek, hogy hazudtál?

- Akkor megmutatjuk a házasságlevelünket.

Grace nem akart hinni a fülének.

- A micsodánkat?

- Holnap megkérjük az engedélyt, és elvégeztetjük az összes előírt orvosi vizsgálatot,

hátha a végén tényleg kénytelenek leszünk házasságot kötni.

- Nem! Erről szó sem lehet!

- De igen. - Grace még sosem látta a férfit ilyen eltökéltnek. - Bármit kérhetsz cserébe

tőlem, megkapod, de meg kell tenned. Ha nem az én kedvemért, akkor Tóniért.

A lány dacosan viszonozta a tekintetét.

- Te aztán értesz a nők nyelvén!

- Bocsáss meg! - sóhajtott fel Luc. - Nem akartalak megbántani, de... szükségem van

rád, Grace!

A lány behunyta a szemét. Tulajdonképpen semmi oka nem volt arra, hogy segítsen

Lucnak, ugyanakkor minden oka megvolt arra, hogy ne segítsen neki. Igen, ha lenne

egy csöpp esze, visszautasítaná a kívánságát...

- Hát jó, nem bánom - suttogta, mire a férfi magához rántotta, és szenvedélyes

csókjaival végleg elnémította benne a józanság hangját.

Grace hajnalban telefoncsörgésre ébredt. Minden tagja sajgott, és alig bírt

megmozdulni - így jár az, aki egész éjjel forgolódik az ágyban -, de aztán valahogy

mégis feltápászkodott, lassan, keservesen belebújt a pongyolájába, és kivánszorgott a

folyosóra.

- Pietro! - szűrődött ki a dolgozószobából Luc kiáltása. - Hol az ördögben vagy?

Mi? Megőrültél? Mit keresel már megint Olaszországban?

- Mi történt? - kérdezte Grace, belökve az ajtót. - Mit csinál Pietro?

- Próbára teszi az idegeimet! Figyelj, öcskös! - vakkantotta a kagylóba. - Baj

van. Múlt éjjel kijött a rendőrség, és elvitte Tónit.

Grace még az ajtóból is hallotta Pietro dühös tiltakozását.

- Mondd meg neki, hogy küldjön szülői meghatalmazást! - emlékeztette Lucot.

- Fogd be a szád! - sziszegte a férfi.

- Én csak segíteni akartam - motyogta sértődötten a lány.

- Ez Pietrónak szólt, Grace! Tessék? Ne törődj azzal, hogy mit keres itt Grace,

neked most más dolgod van. Mindent el fogok követni, hogy visszakapjuk Tónit, de

ehhez szükségünk van Carinától egy aláírt nyilatkozatra, amelyben kijelenti, hogy

ránk bízza a lányát, és kell még a kicsi születési anyakönyvi kivonatának másolata.

Faxold át mindkettőt, méghozzá sürgősen!

Grace odalépett Luchoz, és megrángatta a karját, hogy magára vonja a figyelmét.

- Nyugtasd meg, hogy minden rendben lesz! Küldje el a papírokat, engesztelje ki

Carinát, a többit bízza ránk! - suttogta.

A férfi helyeslően bólintott.

- Ne aggódj, Pietro, én majd mindent elintézek, de azért siess haza! - Luc váltott

még néhány szót az öccsével, aztán letette a kagylót és a lányhoz fordult.

- Öltözz fel! Ma rengeteg dolgunk lesz.

Először a lány lakására mentek, és a férfi kocsijának csomagtartóját telepakolták

Grace holmijával.

- Indulhatunk? - kérdezte Luc az utolsó forduló után türelmetlenül. Nyilván alig

várta, hogy sort kerítsenek a következő tételre a listán: a házassági engedély

megszerzésére.

- Rögtön! - kiáltotta Grace, és visszaszaladt a lakásba, mert hirtelen eszébe jutott,

hogy nem hallgatta meg az üzenetrögzítőjét.

A távollétében ötször keresték. Az édesapja egymás után háromszor is megpróbálta

elérni, de Grace úgy döntött, hogy addig nem hívja vissza, amíg Pietróék ügye

nem rendeződik.

Az apja harmadik hívását a sajátja követte - hosszú, nevetséges csevegése a

képzeletbeli Williammel. Grace idegesen hátrapillantva megnyomta az előrefuttató

gombot és áttekerte a szalagot, aztán ismét beindította a készüléket. Legnagyobb

megütközésére a monológja után felcsendülő hang Lucé volt.

- Nocsak, nocsak - dorombolta a férfi. - Hát ez érdekes!

Grace zavartan végigsimított a homlokán. Ez meg hogyan lehetséges? Hirtelen

visszaemlékezett rá, hogy a férfi dolgozószobájából telefonált haza, és Luc utána

kiküldte a testvéreihez. Lehet, hogy van a készülékén hívásismétlő gomb? Nem lehet,

hanem biztos! Szóval Luc tudja, hogy hazudott neki.

Grace behunyta a szemét. Nem csoda, hogy megpróbálta elcsábítani! Felfedezte,

hogy William nem is létezik, és ebből arra következtetett, hogy szabad az út... az

ágyába.

- Grace! Csipkedd magad, jó? - rikkantotta Luc.

A lány összerezzent. Hogyan nézzen ezek után a férfi szemébe?

- Jövök már! - kiáltotta vissza.

Talán az lesz a legokosabb, ha úgy tesz, mintha nem hallgatta volna meg a szalagot.

- Mi tart ilyen sokáig? - rontott be a szobába Luc. Szeme a lány lángoló arcáról

a telefonra vándorolt, és az arcán széles vigyor jelent meg.

- Talán van valami, amit szeretnél velem közölni? - kérdezte lágyan.

- Nem, nincs! Mehetünk! - iramodott az ajtó felé a lány, de Luc elállta az útját.

- Addig egy tapodtat sem teszünk, amíg el nem ismered, hogy William nem létezik.

- Dehogynem létezik - szegte fel Grace az állát, majd ügyesen kikerülte a férfit,

és kiszáguldott az ajtón. - Csak éppen nem én vagyok a menyasszonya - szólt vissza

hetykén.

A következő órák villámgyorsan teltek. Miután beszerezték a házassági engedélyt,

Luc - Grace heves tiltakozása ellenére - még jegygyűrűt is vásárolt a lánynak.

- Egy hangot se halljak! - torkolta le, amikor az ujjára húzta. - Tizenegy hónapig

eljátszottad egy kitalált személy menyasszonyának a szerepét, most pedig eljátszod a

feleségemét. Mi a különbség?

- Adj egy percet és elmagyarázom - szűrte a fogai között a szavakat a lány.

- Nincs egy percünk. A gyámügyi előadó dél körül érkezik, és addig még el kell

helyeznünk a holmijaidat a lakásban.

Grace megadta magát a sorsának.

Éppen akkor fejezték be a rámolást, amikor megszólalt a csengő.

Mrs. Cartwright barátságos, határozott fellépésű, negyven év körüli nő volt, és

Lucnak pontosan három percébe telt, hogy meghódítsa.

Az elsőben névjegyet cseréltek, Luc bemutatta Grace-t, a feleségét és megköszönte

Mrs. Cartwrightnak, hogy rengeteg elfoglaltsága ellenére hajlandó volt eljönni

hozzájuk. A másodikban ezernyi kérdéssel bombázta a meglepett asszonyt Tóni

hogylétéről. A harmadikban pedig bocsánatot kért a türelmetlenségéért, és

megajándékozta Mrs. Cartwright-ot az egyik legelbűvölőbb mosolyával, aztán a

nappaliba kísérte a kissé kábult hölgyet, és hellyel kínálta.

- Tudja - magyarázta komolyan -, Tóni a családhoz tartozik. Árulja el, mit kell tennem,

hogy visszahozzák, és itt maradhasson, amíg a szülei haza nem jönnek, és én

megteszem! Bármire hajlandó vagyok!

- Higgye el, Mr. Salvatore, mi egyetlen családot sem szakítunk szét szívesen!

dadogta az asszony. - Mindig a gyermek érdekét tartjuk szem előtt.

Luc elégedetten biccentett.

- Akárcsak én. Márpedig Toninak az az érdeke, hogy minél előbb visszakerüljön

a családjához. Hadd vezessem körül, aztán megbeszéljük a továbbiakat.

Mrs. Cartwright alaposan megvizsgált minden szobát. Véletlenül épp a gyerekszobát -

azaz a korábbi vendégszobát - nézte meg utoljára.

- Hát ez gyönyörű! - áradozott, megtorpanva a küszöbön. - Ezt a szobát külön

Toninak rendezték be?

- Nem egészen - vetett Luc forró pillantást Grace-re. - Tudja, nagyon reméljük,

hogy Toninak hamarosan unokatestvérkéje születik.

Az asszony széles mosollyal megpaskolta Grace karját.

- A pirulása is elárulja, hogy újdonsült házasok! A rendőr a jelentésében Mr. Salvatore

menyasszonyaként emlegeti magát. Gondolom, a napokban kelhettek egybe...

- Igen - válaszolt Luc Grace helyett.

Az asszony felírt valamit a füzetébe.

- Örülök, hogy ezt hallom. Ritkán járulok hozzá, hogy egy gyerek olyan személyekhez

kerüljön, akik nem házasok. És ki vigyázna Tonira napközben?

- Mindketten - felelte Luc. - Amíg az öcsém és a felesége meg nem jönnek, itthon

fogok dolgozni.

- A felesége? - ráncolta össze a homlokát Mrs. Cartwright. - Azt hittem, Miss

Donáti hajadon! Ez az .ügy egyre zavarosabb lesz! És az igazat megvallva igen

nyugtalanítónak találom, hogy először azt mondta a rendőrségnek, hogy az öccse és

Miss Donáti házasok, később azonban elismerte, hogy hazudott.

Luc felsóhajtott.

- Drága Mrs. Cartwright - mormolta bűnbánó képpel -, akkor én bármire képes

lettem volna azért, hogy megtarthassam Tónit! Az öcsém rám bízta, és nem akartam

csalódást okozni neki.

- Mr. Salvatore, megértem az érzéseit, de ragaszkodnom kell ahhoz, hogy ezentúl

teljesen őszinte legyen - jelentette ki az asszony szigorúan. - Ha kiderülne, hogy

félrevezetett, bármilyen apróságról is legyen szó, nem javasolhatom, hogy önre bízzuk

az unokahúgát. Remélem, világosan fogalmaztam! Grace majdnem elájult. Nem mert

Lucra nézni, pattanásig feszült idegekkel, mozdulatlanul állt.

- Igen - válaszolta Luc higgadtan. A lány irigyelte az önuralmát.

- Aztán itt a gyermek anyjának a problémája - folytatta Mrs. Cartwright.

- Carina fiatal, lobbanékony teremtés. Amikor Tónit elhozta az irodámba, nagyon

feldúlt volt. Érthető is, hiszen nemrég szült egy törvénytelen gyereket, amit sem a

családja, sem a katolikus egyház nem néz jó szemmel, aztán megtudta, hogy az anyja

súlyos beteg. Hála az égnek, volt annyi esze, hogy az öcsémhez forduljon.

- De ő is itt hagyta a gyereket.

- Ez nem igaz. Rám bízta. Én vagyok a legidősebb a családban, és a fivéreim

megszokták, hogy hozzám jönnek, ha segítségre van szükségük. Mrs. Cartwright,

szentül hiszem, hogy Pietro és Carina hamarosan összeházasodnak és visszatérnek,

hogy rendezzék az ügyeiket. Nem bánom, ha a gyámügyi hivatal vizsgálatot indít,

hogy megállapítsa, alkalmas vagyok-e ideiglenes gyámnak, csak azt kérem, adják

vissza Tónit!

Szenvedélyes szónoklata szemmel láthatóan nagy hatást tett az asszonyra.

- Igen ékesszólóan érvel, Mr. Salvatore - mondta felsóhajtva.

- Remélem, sikeresen is.

Az asszony elgondolkodva kopogott a tollával a füzetén.

- Hát jó. Még el kell végeznem az ilyenkor szokásos ellenőrzéseket, tájékozódnom kell

az anyagi helyzetéről, a hátteréről és a jelleméről. Talán szerezhetne néhány

ajánlólevelet...

- Megkapja. És akkor...?

- Amennyiben még a mai nap folyamán eljuttatja hozzám az anya írásos nyilatkozatát

és a kislány születési anyakönyvi kivonatát javasolni fogom, hogy Tónit hozzák vissza

ide.

- Még ma este?

Az asszony elmosolyodott.

- Mindent megteszek, ami tőlem telik. Ha Tóni visszakerül magukhoz, egy másik

munkatársnőm rendszeresen meglátogatja majd önöket, és akkor ellenőrzi, hogy

csakugyan megfelelően gondoskodnak-e a kicsiről. Az, ugye, világos, hogy hiába tér

vissza Miss Donáti, ezzel még nincs vége az ügynek? Jogi szempontból nézve elhagyta

a gyermekét, és ezért eljárást indítanak ellene.

- A családom minden segítséget megad majd neki.

- Az ő érdekében remélem, hogy így lesz.

Néhány perccel később Mrs. Cartwright távozott, és alighogy becsukódott mögötte az

ajtó, Luc felkapta Grace-t és megforgatta a levegőben.

- Sikerült! - ujjongott. - Hát nem megmondtam, hogy elintézem?

- De - erősítette meg Grace, görcsösen a vállába kapaszkodva, ám ő egyáltalán

nem volt olyan derűlátó, mint a férfi. Elkötelezte magát Luc és Tóni mellett, és ezzel

részese lett egy csalásnak. Hogyan álljon ezek után Tomaso elé, hogyan jelentse ki

tiszta lelkiismerettel, hogy betartotta a megállapodásukat? Ha ez így megy tovább, a

végén tényleg mindent elveszít, a Babaálomországtól kezdve... a szívéig.

8. FEJEZET

340. nap. A baj sosem jár egyedül...

Tónit még vacsora előtt épségben visszaszolgáltatták Lucnak, aki meghívta a

testvéreit, hogy megünnepeljék a nagy eseményt. A lárma, a férfiak harsány nevetése

és kiabálása a jelek szerint csöppet sem zavarta a kicsit, aki boldogan gügyögve

kapálódzott rózsaszínű rugdalódzójában és elragadtatottan mosolygott egyik

nagybátyjáról a másikra.

A bajok akkor kezdődtek, amikor a férfiak szedelőzködni kezdtek.

- Hát ez meg mi? - kiáltotta Marco, felemelve Grace bal kezét és szemügyre véve

új jegygyűrűjét, mire Luc többi öccse is a lány köré gyűlt.

- Igazi? – tudakolta Stefano.

- Csak nem ment hozzá ahhoz a rémes Will-Williamhez? - kérdezte Alessandro,

tökéletesen utánozva Luc rosszalló hanghordozását. - 0 nem méltó magához, Grace.

Nem az, ha azt kívánja, hogy úgy öltözzön, mint egy madárijesztő!

A lány válaszolni akart, de Luc nem hagyta szóhoz jutni.

- Ezt a gyűrűt én húztam Grace ujjára - közölte, átölelve a derekát.

Síri csend támadt.

- De igazi? - kérdezte megint Rocco.

Grace félt, hogy Luc nem mondja meg az igazat, és oldalba bökte.

- Ne merészelj hazudni! - sziszegte.

A férfi szeme huncutul megvillant.

- Nem, nem igazi - ismerte el vállat vonva.

- Még nem? - incselkedett Marco, ám Luc ezt elengedte a füle mellett.

- A gyámügyisek azt hiszik, hogy házasok vagyunk. Ha kiderül, hogy félrevezettük

őket, elviszik Tónit, úgyhogy tartsátok a szátok!

Stefano zavartan pislogott.

- Mikor kezdődött ez a házasságkomédia? Amikor utoljára beszéltünk, még csak,

jegyesek voltatok!

- Lemaradtál, öcskös - sóhajtott fel Alessandro. - Figyelj, elmagyarázom! Luc

és Grace az irodában főnök és titkárnő, a rendőrség előtt vőlegény és menyasszony,

a gyámügyisek előtt házaspár, előttünk pedig csak jó barátok.

- Hogy lehet, hogy nem keverik össze a különböző szerepeiket? - csodálkozott

Stefano.

Alessandro arckifejezése ebben a pillanatban kísértetiesen emlékeztetett Lucéra.

- Engem inkább az érdekelne, melyik kategóriába esnek akkor, amikor egyedül

vannak Tónival!

- Talán egyikbe se - kacsintott Marco Grace-re. - Talán csak egymás nyakába esnek...

vagy a legközelebbi ágyba!

- Ebből elég! - mordult rájuk Luc. - Szívódjatok fel! Tónit most fektettük le, és

nem akarom, hogy felébresszétek. így is túl keveset alszunk!

- Ezzel feleltél is a kérdésünkre - vihogott Marco. - Talán nem lenne ilyen karikás

a szemed, ha te és Grace nem... - kezdte, de Luc tekintetére elnémult.

- Menjetek haza, fiúk! - tuszkolta ki Luc a testvéreit a folyosóra. A fivérek ezúttal

nesztelenül távoztak, bár Marco hosszú orrot mutatott Mrs. Bumgartle ajtaja felé.

Mihelyt kettesben maradtak, Grace aggódó pillantást vetett Lucra.

- Gondolod, hogy helyes volt belekeverni a testvéreidet is ebbe a csalásba?

Amúgy is elég rossz a lelkiismeretem!

- Tényleg? Akkor is rossz volt a lelkiismereted, amikor elhitetted velem, hogy

menyasszony vagy? - érdeklődött a férfi.

Grace lehajtotta a fejét.

- Az más volt.

Luc felemelte az állát.

- Tényleg? Miért?

- Tudod, hogy miért. Én nem hazudtam a hatóságoknak!

- Csak nekem. És még mindig nem magyaráztad meg, miért.

- Nem? - dünnyögte Grace, és hátralépett.

- Nem. Mi lenne, ha most megpróbálnád?

- Semmi kedvem hozzá.

- Csak nem félsz? - csúfolódott a férfi. - Találjam ki én?

Grace megremegett.

Luc - mintha csak megérezte volna a gyöngeségét - megfogta a könyökét, magához

húzta, és Grace ösztönösen a férfi mellkasára tette a kezét.

- Azt hiszem, igazat mondtál a múltkor. Azért csináltad az egészet, hogy megvédd

magad - jelentette ki Luc.

- Ugyan mitől? - kacagott fel a lány erőltetetten. - Ez nevetséges!

- Nem, nem az. Ha jól sejtem, az utolsó munkaadóddal meggyűlt a bajod - folytatta a

férfi, és a hangjából áradó gyengédség teljesen lefegyverezte a lányt. - Zaklatott, igaz?

Ezért folyamodtál ilyen eszközökhöz... Ezt meg tudom érteni, azt azonban már nem,

hogy miért nem hagytad abba a komédiázást, amikor jobban megismertél, és láttad,

hogy nem vagyok olyan, mint ő!

Grace szégyenkezve lehorgasztotta a fejét. Képtelen volt bevallani, hogy a legfőbb

mozgatórugója az anyagi érdek volt.

- Tévedsz, Luc, esküszöm!

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Annyit hazudtál, miért pont ezt higgyem el neked? - incselkedett.

- Mielőtt a Salvatore cégnél elhelyezkedtem, legfeljebb hatszor füllentettem egész

életemben! - méltatlankodott a lány.

- De azóta bőségesen bepótoltad a mulasztottakat!

Grace nagyot nyelt.

- Megígérted, hogy békén hagysz - emlékeztette a férfit.

- Igen. - Luc ajkát már csak néhány centi választotta el az övétől. - De vannak olyan

ígéretek, amelyeket az ember kénytelen megszegni!

Amikor a férfi megcsókolta, Grace átkulcsolta a nyakát. Érezte, hogy a szívverése

felgyorsul, ereiben forrón lüktet a vér... Luc ujjai a blúzának gombjain babráltak,

majd hirtelen mozdulattal félresimították a puha anyagot, lemeztelenítve a vállát és

melle felső domborulatát.

- Kívánlak, mia amorata - suttogta a férfi, és az ajka végigszántott a lány nyakán.

- Eressz el! Ez nem helyes! - nyöszörögte Grace.

- Az nem lenne helyes, ha eleresztenélek! - vitatkozott vele Luc. - Nem értem, miért

habozol még mindig. Vőlegényed nincs, kívánsz engem, és én kívánlak téged...

Grace nem tudta, meddig bírja még távol tartani magától a férfit, és azt sem tudta,

hogy egyáltalán ezt akarja-e, de meg kellett próbálnia.

- Luc, ez őrültség! Gondolkozz! Majdnem egy éve ismerjük egymást, és sosem történt

köztünk ilyesmi. Nyilvánvalóan csak pillanatnyi fellángolás áldozatai vagyunk,

amelynek a rendkívüli helyzet az oka. Mindketten nagy feszültség alatt állunk, ráadásul

együtt kell élnünk...

- Tréfálsz, ugye? - meredt rá hitetlenkedve a férfi.

- Nem. Meggyőződésem, hogy más körülmények között sosem akarnál velem...

Luc élesen felnevetett.

- Hidd el, hogy minden körülmények között akarnék veled... Annyira vágyom rád,

hogy kínomban a legszívesebben minden gombot leharapnék a blúzodról!

- Luc!

- Még mindig nem fogtad fel? Szeretnélek lassan levetkőztetni, és a tested minden

négyzetcentiméterét végigcsókolni. Szeretnélek a magamévá tenni, és ezt a lakás

minden helyiségében megismételni.

Grace a nyelve hegyével megnedvesítette az ajkát.

- És azon gondolkodtál-e már, hogy mindez hová vezet?

- Az ágyba! - vágta rá a férfi.

- Nem úgy értettem. Feleségül akarsz venni, vagycsak kalandot keresel?

Luc ujjai a vállába mélyedtek.

- Feltételezem, hogy őszinte választ akarsz kapni.

- Igen.

- Szeretkezni akarok veled - felelte a férfi rövid tétovázás után. - Ennél többet most

nem mondhatok.

- Értem.

Grace nem sejtette, hogy ennyire fájdalmasnak találja majd az igazságot. Lesütött

szemmel hátralépett, és összehúzta mellén a blúzát. Begombolni meg sem próbálta,

ahhoz túlságosan remegett a keze.

- Grace...

- És mi lesz a munkámmal, amikor majd szakítunk? Hiszen a kalandok nem tartanak

örökké!

- Bárhogyan is alakuljon a kapcsolatunk, úgy vélem, mindenképp jobb lesz, ha nem

dolgozunk együtt tovább. Az igazgatóságban hamarosan megüresedik egy állás.

Ezt eredetileg csak akkor akartam említeni, amikor már egy évet a cégnél töltöttél...

Ez a beosztás magasabb fizetéssel és persze nagyobb felelősséggel járna.

Grace úgy érezte, mintha fejbe kólintották volna. Almában sem gondolta, hogy

Luc elő akarja léptetni. Az ajánlat csábító, morfondírozott, de nem szabad elfeledkeznie

az igazi céljáról. Vajon miért esik mostanában olyan nehezére emlékeznie rá?

Fázósan megdörzsölte a karját.

- Ne sürgess! Adj még egy kis időt! Semmi olyat nem akarok csinálni, amit később

megbánhatnék. Majd ha Tóni problémája megoldódott...

- Vagyis meg akarod várni, amíg Pietro és Carina visszatérnek? Az még legalább

egy hét. A hálaadás napja előtt biztosan nem jönnek haza.

Grace megütközve rámeredt.

- Micsoda?

- Sajnálom, szólnom kellett volna, de teljesen kiment a fejemből. Pietro telefonált.

Még mindig Olaszországban van Carináéknál. Carina mamáját megoperálták, és

nagyon lassan gyógyul. Pietro azt mondta, hogy Carina már hajlandó beszélni vele,

de azt még nem ígérte meg, hogy feleségül megy hozzá.

- És mikor jön vissza az apád? - kérdezte rémülten a lány.

- Az ünnep utáni héten.

Grace tanácstalanul pislogott. Luc persze nem sejthette, hogy tulajdonképpen arra

kéri, hogy áldozza fel az álmát, mindazt, amiért olyan régóta és olyan keményen

küzdött. És mit kínál cserébe? Egy néhány hetes vagy hónapos kalandot!

- Ne sürgess! Adj még egy kis időt - ismételte meg a lány, nyugalmat kényszerítve

magára.

- Hálaadás napjáig?

- Igen - bólintott Grace.

- És addig...?

A lány bátran viszonozta a tekintetét.

- Addig nem érsz hozzám, és nem próbálsz befolyásolni. Máskülönben hazamegyek,

és nem tudom, mit mondasz majd a gyámügyiseknek, ha megkérdezik, hogy miért nem

él veled a feleséged! - Ezzel Grace, még mielőtt megváltoztathatta volna az

elhatározását, kiszaladt a szobából.

A következő öt nap végtelenül hosszúnak tűnt Grace számára. Luc teljesítette a

kívánságát, és nem próbált többé közeledni hozzá, ám ez a magukra kényszerített

tartózkodás mindkettőjük idegeit felőrölte. Grace nem tudta eldönteni, hogy hálás

legyen-e a férfinak, amiért megtartotta az ígéretét, vagy felpofozza. Talán ha alkalma

lett volna beszélni az apjával, és tanácsot kérni tőle, kicsit megnyugodott volna, de az

utóbbi hetekben csak az üzenetrögzítőjükön keresztül érintkeztek, mivel valahogy

mindig elszalasztották egymást.

Két nappal a hálaadó ünnep előtt, amikor Grace éppen Tónit pelenkázta, felsivított

az ajtócsengő.

- Luc! - kiáltotta a lány. - Nyisd ki! Valószínűleg a gyámügyi előadó az!

- Tessék?

- Csengetnek!

- Megyek!

Grace felhúzta a gumibugyit az egyfolytában izgő-mozgó kicsire.

- Bezzeg amikor a nagybátyád tesz tisztába, békésen fekszel, te kis sajtkukac! -

zsörtölődött közben. - Pedig én itattalak meg az imént finom, meleg tejecskével!

Tóni válaszul még elszántabban püfölte a levegőt. Grace éppen begombolta a

rugdalódzóját, amikor Luc beszáguldott a szobába. A tekintete olyan volt, mint az

űzött vadé.

- Gyorsan! - rikoltotta, felragadva Tónit a pelenkázóasztalról, és belepottyantva

az ágyon álló, tiszta babaruhákkal teli kosárba. - Gyere velem!

- Mi baj? Mi történt? - hebegte Grace.

A férfi felelet helyett felnyalábolta a kosarat, és a hálószobája felé iramodott.

Grace utánavetette magát.

A csengő megint felsivított, élesen, követelődzőén.

Luc kitárta a zsaluléces beépített szekrény ajtaját, és félrerúgva a cipőit, letette az

aljára a kosarat, betuszkolta melléje Grace-t, és becsapta az ajtót.

- Maradj itt! - parancsolta. - És meg ne mukkanj!

- Luc! - Grace kilökte az ajtót, és kidugta a fejét. - Mi ütött beléd?

- Pszt! - A csengő most röviden, szaggatottan vijjogott. Luc gyorsan megcsókolta

a lányt, és visszatolta a szekrénybe. - Megjött az apám - sziszegte, és becsukta a

szekrényajtót, de Grace rögtön megint kinyitotta.

- Tomaso itt van? - suttogta rémülten. - Hiszen csak jövő héten kellett volna

hazatérnie!

- Nekem mondod? - morogta a férfi. - Apa nem szerezhet tudomást Tóni létezéséről,

amíg Pietro és Carina össze nem házasodtak, különben kitagadja mindannyiukat. Ezért

kell elbújnotok!

- Jó, jó, de miért pont itt?

- Mert ez a legbiztonságosabb hely a lakásban - vágta rá türelmetlenül Luc. - Az

apám azóta nem járt a hálószobámban, amióta egyszer kopogtatás nélkül benyitott, és

meglepte a takarítónőt ágyazás közben!

Luc bevágta az ajtót, de Grace megint kilökte.

- Miért, mi volt abban a rendkívüli?

Luc elvigyorodott.

- Csak az, hogy a takarítónő anyaszült meztelen volt. - A csengő most már szünet

nélkül szólt, mintha rátenyereltek volna. - Grace, ha még egyszer kinyitod ezt az ajtót,

én nem tudom, mit csinálok veled!

A lány rámeredt, aztán gyorsan behúzta az ajtót. Hitetlenkedve látta, hogy Tóni

időközben elszunnyadt. Hogy bírt elaludni, amikor ők a feje fölött vitatkoztak? A

kisbabák igazán különös lények.

Kintről bosszús kiabálás hallatszott. Grace ráismert Tomaso mély basszusára, és

képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Fülét a zsalulécekhez tapasztotta.

- Sajnálom, apa - szűrődött be a szobába Luc hűvös hangja. - Miért nem értesítettél,

hogy korábban hazajössz?

- Meglepetésnek szántam. Felhívtam a vállalatot, de ott azt mondták, hogy itthon

dolgozol. Miért?

- Egy kis nyugalomra vágytam - válaszolta szárazon Luc.

Hosszú csend támadt. Tomaso nyilván a fia válaszán tűnődött.

- Nő van nálad, mi? - kérdezte hirtelen. - Hová dugtad?

Grace hátrahőkölt, megbotlott, és lehuppant a kosár mellé. Ijedt pillantást vetett

Tonira, de a kicsi szerencsére nem ébredt fel.

- Két nő is van nálam - jelentette ki Luc. - Egy szőke meg egy barna.

Grace visszafojtotta a lélegzetét, ám Tomaso dühkitörése ezúttal elmaradt.

- Kettő? - nevetett az öreg. - A bolondját járatod velem, mi?

- Nem akarsz körülnézni a hálószobámban? Ott rejtegetem őket.

Grace majdnem felsikoltott. Megőrült ez az ember?

Ismét csend támadt, aztán Tomaso felsóhajtott.

- Azért a kis közjátékért már többször is bocsánatot kértem - morogta. - Az ifjú

hölgy meg is bocsátott, még ha te nem is. Váltsunk témát, jó? Hol van Grace?

Kerestem az irodában, de ő sem volt benn.

- Szabadnapot adtam neki. Megérdemelte, mostanában rengeteget dolgozott.

Ügyes, szorgalmas teremtés, és én nagyon kedvelem.

- Kétségtelen, hogy vannak rejtett jó tulajdonságai!

- Nem is sejted, mennyire fején találtad a szöget - nevetett Tomaso.

- Talán mégis. De most beszéljünk másról! Jól érezted magad Olaszországban?

Mindannyiunknak hiányoztál...

Ahogy a hangjuk csendes mormogássá halkult, Grace felhúzta a térdét, és ráhajtotta a

fejét. Ha Tomaso besétál ide, és felfedezi őt, örökre eltemethette volna az

álmait. Nem mintha a történtek után sok reménye lenne a megvalósításukra.

Grace felsóhajtott. Egy biztos, előbb vagy utóbb találkozni fog Tomasóval, és

akkor teljesen őszintének kell lennie hozzá. Ha pedig Tomaso a tények ismeretében

megtagadja tőle az anyagi támogatást, ám tegye, ebbe még nem pusztul bele. De mi

lesz Luckal? Ha kiderül az igazság, vajon hogyan fog viselkedni vele a férfi? Nem is

kétséges. Az állásától elbúcsúzhat, a kilátásba helyezett előléptetést elfelejtheti, és a

kapcsolatuk véget ér, még mielőtt elkezdődött volna!

A lány majdnem felzokogott. Ideje szembenézni a ténnyel, hogy reménytelenül és

halálosan beleszeretett Luc Salvatoréba, és hogy a férfi elvesztése ezerszer

fájdalmasabb lesz a számára, mint az álma meghiúsulása.

Luc lopva megnézte az óráját, miközben az ajtóhoz kísérte az apját.

- Örülök, hogy hazajöttél, apa! És kösz a látogatást.

- Szeretném, ha hálaadás napján mindannyian nálam vacsoráznátok! Remélem,

nem csináltál még más programot!

- Nem, dehogy! Boldogan elfogadom a meghívást! - Luc kinyitotta az ajtót, és

szemben találta magát egy aranykeretes szemüveges, kosztümös fiatal nővel, aki éppen

kopogásra emelte a kezét.

- Szent isten, de megijesztett! - hőkölt hátra a nő, aztán összeszedte magát, és

kezet nyújtott. - Jó napot! Miss Carstairs vagyok, a...

- A masszírozónőm! - rikkantotta Luc, és megragadva a kezét, berántotta az

előszobába. -Végre!

- Nem, én...

- Egy szőke, egy barna és most egy vörös! - vihogott Tomaso. - Fiam, fiam, hát

sosem nő be a fejed lágya?

Luc átölelte a kissé bambán pislogó nőt.

- Most tényleg rajtakaptál, apa! Viszlát! - köszönt el, és becsapta az ajtót.

Alighogy kettesben maradtak, a nő kitépte magát a karjából.

- Nem vagyok a masszírozónője! - közölte lihegve.

- Nem? - vonta fel Luc elképedten a szemöldökét.

- Nem! Miss Carstairsnek hívnak, és a gyámügyi hivataltól jöttem. Ön Mr. Salvatore?

- Személyesen. Örülök, hogy megismerhettem - nyújtott kezet Luc, de a nő úgy

bámult az ujjaira, mintha csörgőkígyók volnának.

- Én... én kaptam meg ezt az ügyet. - Gyanakvóan összeráncolta a homlokát.

Csakugyan maga Mr. Luciano Salvatore, akinek a felesége Grace Salvatore?

- Csakugyan. De sajnos, hiába fáradt. A feleségem és Tóni nincsenek itthon.

Luc semmiképp nem óhajtotta, hogy a hölgy felfedezze a szekrényben kuporgó

családját, ezért kinyitotta az ajtót, és miután meggyőződött róla, hogy az apja tényleg

elment, kituszkolta a döbbenten hápogó Miss Carstairst a folyosóra. - Ha látni akarja

őket jöjjön vissza holnap!

Ekkor a hálószobában Tóni felsírt, mire Miss Carstairs megpördült.

- Szóval a felesége és Antónia nincsenek itt? - kérdezte szikrázó szemmel.

Akkor mi ez a gyereksírás?

Mielőtt Luc feltartóztathatta volna, a nő visszaszáguldott a lakásba, és a hangot

követve becsörtetett a férfi hálószobájába, aztán habozva megtorpant a beépített

szekrény előtt. Végül hitetlenkedő pillantást vetve Lucra, aki bosszús képpel

csatlakozott

hozzá, kitárta a szekrényajtót.

Luc felszisszent. A látvány megindító volt: Grace a szekrény aljában kuporgott,

Tonival a karjában. A lány alvástól kipirult arcát aranyszőke fürtök keretezték, és

ahogy felnézett rájuk, zöld szeme lágyan, fátyolosan csillogott.

- Arra kényszeríti a feleségét és az unokahúgát, hogy egy szekrényben éljenek?

kérdezte megbotránkozva Miss Carstairs. - Vagy csak itt kell aludniuk?

- Nem, nem kényszentem őket arra, hogy a szekrényben éljenek - jelentette ki

határozottan Luc. - És nem is alszanak itt. Többnyire. Az apám... Tudja, ez egy hosszú

történet.

Miss Carstairs összefonta a mellén a karját, és kihívóan rábámult.

- Annyi baj legyen! Ráérek!

Grace óvatosan visszafektette Tónit a kosárba, aztán kimászott a szekrényből, és

fel akart állni, de összecsuklott volna, ha Luc el nem kapja.

- Elzsibbadt a lábam - mentegetődzött. - Meddig maradt az apád?

- Kilencven hosszú percig - válaszolta a férfi, védelmezőén magához ölelve, majd,

ahogy az arcába nézett, gondterhelten összeráncolta a homlokát. - Minden rendben,

drágám? - kérdezte halkan, mire Grace rögtön elpirult.

- Hát persze - nyugtatta meg a férfit, aztán kedvesen a látogatójukra mosolygott. - Jó

napot. Grace... Salvatore vagyok - nyújtott kezet.

- Lillian Carstairs. Mondja, gyakran rejtőzik el a férje szekrényében?

- Tudomásom szerint ez most először fordult elő - válaszolt Luc Grace helyett.

Bár ami a többi szekrényt illeti... Elbújtál már mások szekrényében is, édesem?

- Csak egyszer, tizenkét éves koromban.

- Elnézést - szólt közbe Miss Carstairs -, de szeretném, ha ennél a szekrénynél

és a mai alkalomnál maradnánk! Miért bújt el?

- Nehogy Tomaso, Luc apja meglásson - felelte Grace.

- Az apám nem tud Toniról - magyarázta Luc. - Azt sem tudja, hogy Grace és

én összeházasodtunk, ugyanis az elmúlt évet Olaszországban töltötte, és amíg

tapintatosan nem közlöm vele a hírt...

- A felesége és az unokahúga a szekrényben fog bujkálni? - kérdezte szárazon

Miss Carstairs.

- Legközelebb a fürdőszobába megyünk - ajánlotta fel Grace. - Az ellen, remélem,

nincs kifogása?

- Szerintem mégis az lenne a legokosabb, ha őszintén bevallanak ennek a Tornasónak

az igazat - mondta határozottan Miss Carstairs. - De most már legalább azt is értem,

hogy miért fogadott olyan... szokatlan módon.

- Sajnálom. Nem akartam bemutatni az apámnak, és mivel amúgy is a legrosszabbat

tételezte fel... Remélem, nem ijesztettem meg! - mosolygott a fiatal nőre

bocsánatkérően Luc, mire Miss Carstairs arcán két piros folt jelent meg. A hírhedt

Salvatore-vonzerő megint hatásosnak bizonyult.

- Évek óta végzem ezt a munkát, de ilyesmi még sosem fordult elő velem - motyogta a

nő.

- Mi lenne, ha elölről kezdenénk mindent? - javasolta Luc. - Jöjjön be a konyhába,

igyon meg egy csésze kávét, aztán körülvezetjük, és válaszolunk a kérdéseire. Te is

kérsz kávét, Grace?

- Igen, köszönöm.

- Tóni pedig egy kis tejecskét kap.

A lány kiemelte a szekrényből a kisbabát. Luc ezúttal is meg fogja úszni, gondolta.

Hiába, mindig jól pörgött a nyelve! Mennyire irigyelte ezt a tulajdonságát!

9. FEJEZET

346. nap. Grace helyzete már nem is lehetne rosszabb... Vagy mégis?

Grace-en nem sokat segített az éjszakai alvás. Amikor felébredt, zavarodottabb

volt, mint valaha. Beszámoljon Lucnak az apjával kötött megállapodásáról? Elfogadja

az állást, amelyet a férfi kínált neki, ha Tomaso megtagadja tőle a játékboltja

megnyitásához szükséges anyagi támogatást? Merjen-e viszonyt kezdeni Luckal,

amikor jól tudja, hogy a férfi nem érez iránta többet nemi vágynál?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések foglalkoztatták, de egyikre sem talált választ.

Végül felhagyott a hiábavaló önkínzással, és felkelt. Gyönyörű idő volt, odakinn

ragyogóan sütött a nap, de a lányt most még ez sem derítette fel, és még rosszabb lett a

kedve, amikor a konyhában összefutott Luckal, aki öltönyt, fehér inget és nyakkendőt

viselt.

- Csak nem az irodába készülsz? - kérdezte, nem is palástolva csalódottságát,

hiszen minden perc drága volt a számára, amit a férfival tölthetett.

- Nincs más választásom. Apa találkozni akar velem. Nyilván alig várja már a

beszámolómat, hogy a távolléte alatt mi történt a cégnél, és mivel ide nem hívhatom...

- Más nem is hiányozna! - fintorgott Grace. - Hallottál Pietróékról? - váltott témát.

- Holnap érkeznek. Pietro megígérte, hogy hálaadás napjára hazatérnek, és ha

megváltozott volna a tervük, bizonyára értesített volna. Ugye itt maradsz Tonival? Ha

apa kérdezősködik utánad, majd azt mondom neki, hogy beteg vagy.

- Még több hazugság - morogta a lány.

Luc összeráncolta a homlokát, aztán odalépett hozzá, és átölelte.

- Tudom, milyen kellemetlen a számodra ez az egész, de már nem tart sokáig...

Állapodjunk meg, hogy amikor vége lesz, kölcsönösen meggyónjuk egymásnak a

bűneinket.

- Rendben - mosolygott a lány. - Sajnos, akad némi gyónnivalóm.

- Ez nem lep meg. - Luc megcsókolta, aztán, mintha képtelen lenne ellenállni a

kísértésnek, ismét az ajkát kereste. - Grace... - nyögte, görcsösen átölelve a lányt. -

Megígértem, hogy nem érek hozzád, de... annyira kívánlak!

Grace felsóhajtott, és hozzásimult. Majdnem hajnalig azon töprengett, hogy mit

tegyen, küzdjön-e Luc szerelméért, vagy válassza a biztonságot, és távozzon, de egyre

csak halogatta a döntést, most azonban, ahogy a férfi magához szorította, minden

kétsége szertefoszlott. A kalandjuk kezdete óta első ízben volt teljesen biztos a

dolgában, első ízben buzdította ugyanarra az esze, mint a szíve. Meg fogja mondani

Lucnak az igazat, és mivel soha senkit nem fog többé ennyire szerelni, bármit is ajánl

neki a férfi, elfogadja.

- Én is kívánlak - vallotta be, mire Luc szeme elsötétült.

- Ismételd meg! - kérte.

- Én is kívánlak. Annyira, hogy majd belepusztulok - suttogta Grace.

- Mondhatom, pocsék az időzítésed! - sóhajtott fel a férfi, aztán még jobban

magához szorította a lányt, és megint megcsókolta. - A legszívesebben azonnal ágyba

bújnék veled, de most mindenképp el kell mennem.

- Egész nap az irodában leszel? Nem tudsz korábban eljönni?

- Megpróbálok ebédre hazaugrani. Adj még egy búcsúcsókot!

Grace bezárta mögötte az ajtót, és a homlokát egy pillanatra nekitámasztotta a

hűvös fának. Még egy-két nap, s vége a bújócskának, Tóni visszakerül a szüleihez, ő

pedig végre mindent tisztázhat Luckal.

Kiegyenesedett, szorosabbra húzta a köntöse övét, és bebaktatott a vendégszobába.

Tóni a hátán feküdt, és elbűvölten figyelte a feje fölött lustán körbeforgó színes

papírpillangókat.

- Jó reggelt - mosolygott le rá Grace. - Reggelizni akarsz, vagy előbb fürdesselek

meg? - Tóni nagyot rúgott a levegőbe, és furcsa, csattogó hangokat hallatott. - Értem,

szóval először enni szeretnél.

A lány felnyalábolta a kisbabát, és a konyhába indult, ám ekkor valaki megverte

az ajtót. Grace-nek csak jóval később jutott eszébe, hogy előbb ki kellett volna lesnie

a kémlelőnyíláson, de akkor nem gondolkozott, hanem ösztönösen cselekedett.

A küszöbön Tomaso Salvatore állt.

A férfi ránézett, hátralépett és ellenőrizte a lakásszámot, aztán megint végigmérte.

Tekintete végigsiklott kócos szőke haján, köntösén, aztán szeme a karjában fekvő

babára tapadt, és az arca a szó szoros értelmében összezsugorodott.

- Nem visel szemüveget! - kiáltotta panaszos hangon.

- Nem.

- És a haja...

- Igen. Megint szőke. - Grace zavartan megérintette kócos fejét. - Tessék, fáradjon be!

A férfi olyan képet vágott, hogy a lány egy pillanatig attól félt, sírva fakad.

- A terveim! - sopánkodott kétségbeesetten, ahogy követte Grace-t a nappaliba.

Minden tervemnek lőttek!

- Azért nem olyan vészes a helyzet - vigasztalta a lány, azon töprengve, hogy mit

mondjon neki, ha megkérdezi, hogy Tóni kinek a gyereke. Nekem már úgyis mindegy,

de Pietróékon még segíthetek, gondolta végül, ám mielőtt bármit mondhatott volna,

Tóni bömbölni kezdett. - Jó, jó, drágaságom - csitította Grace. - Mindjárt megetetlek!

- Várjon! - Tomaso egy hosszú pillanatig lebámult a kicsire. Az arcán a

legkülönbözőbb érzések tükröződtek, megütközés és öröm, harag és felháborodás.

Aztán felsóhajtott, kivette Grace karjából a visító csecsemőt, és gyengéden ringatni

kezdte, majd amikor Tóni abbahagyta a sírást, büszkén elvigyorodott.

- Hát ez meg kicsoda? - gügyögte.

- Az unokája, Antónia - felelte Grace.

- Egy lány! - mormolta elképedten Tomaso. - De hiszen ez... ez csodálatos! Mennyi

idős?

Grace lesütötte a szemét.

- Három hónapos.

- Három... - hebegte a férfi, majd olaszul hadarni kezdett. Grace ugyan egy szavát sem

értette, de sejtette, mi az oka a feldúltságának. Ha ő szülte Tónit, gyakorlatilag

az első munkanapján ágyba kellett bújnia Luckal.

Végül Tomaso mély lélegzetet vett.

- Három hónapos! - kiáltotta, ismét angolra váltva.

- Az álöltözet nem vált be - dadogta Grace bíborvörösre gyúlt arccal.

- Ez nyilvánvaló!

Megint Tóni mentette meg a helyzetet, mert nyűgösen kapálózni kezdett.

- Éhes - magyarázta Grace. - Még nem reggelizett.

Tomaso, karjában a kisbabával, némán követte a konyhába, és figyelte, ahogy

betesz egy tejesüveget a mikrohullámú sütőbe.

- Megkínálhatom egy kávéval? - kérdezte a lány.

- Köszönöm, elfogadom. - Tomaso leroskadt az egyik székre. - És most mindent

hallani akarok!

A lány kitöltötte a kávét, az öregúr elé tolta, aztán megköszörülte a torkát.

- Hát ez... hosszú történet. - Szerencsére ekkor megszólalt a sütő csengője, és

Grace így egy kis időt nyert, hogy összeszedhesse a gondolatait. - Akarja maga

megetetni? - kérdezte, Tomasónak nyújtva az üveget.

- Boldogan! - derült fel az öregúr arca. Ügyesen a kisbaba szájába Csúsztatta a cuclit.

Tóni felbámult rá, aztán buzgón szopni kezdett, közben pedig parányi kezecskéjével

belekapaszkodott a nagyapja mutatóujjába.

Tomaso meghatottan pislogott.

- Szakasztott a nagyanyja! Köszönöm, hogy az én drága Annámról nevezte el.

- Tóni szép kisbaba - mormolta Grace feszengve. Fölöttébb zavarta, hogy olyasmiért

kap dicséretet, amihez semmi köze.

- Gyönyörű - tódította Tomaso -, akárcsak az édesanyja! És most mesélje el, mi

történt! - komolyodott el megint. - Azt mondta, az álöltözet nem vált be. Egyetlen

napra sem?

- Hát... - Grace magának is töltött kávét, és belekortyolt. - Lucot nem könnyű

megtéveszteni.

- De maga egy lelkész lánya... Hát nem tudott ellenállni neki?

- Lucnak nehéz ellenállni.

- Mégis... - Tomaso megrázta a fejét, és felsóhajtott. - Nagyon szeretheti Lucianót, ha a

kedvéért képes volt lemondani az álmáról!

A lány szeme könnybe lábadt.

- A Babaálomország rengeteget jelentett nekem. Meg akartam tartani az ígéretem, és

pontosan követtem az utasításait. Előnytelen ruhákat hordtam, elhíreszteltem,

hogy menyasszony vagyok, de Luc... - A hangja elcsuklott.

- Sajnálom, drágám, nem akartam megríkatni - Tomaso megsimogatta Tóni

fejecskéjét, aztán megint felnézett -, de be kell vallanom, hogy mindketten csalódást

okoztak nekem. Remélem, hogy ha már ilyen meggondolatlanul viselkedtek, vállalták

a felelősséget a cselekedeteikért. Ellenkező esetben bármennyire is szeretem Lucianót,

többé nem tekintem a fiamnak!

Grace nagyot nyelt.

- Úgy érti, kitagadja, ha...?

- Ha nem vette magát feleségül. Nos, házasok vagy sem?

- Természetesen házasok vagyunk, apa - csendült fel a lány háta mögött Luc hangja.

Grace megpördült, és a szeme elkerekedett a rémülettől. A férfi, legalábbis sötét

arcából ítélve, a beszélgetésük nagy részét hallhatta.

- Mit keresel itt, apa? - kérdezte nyájasan, de Grace-nek csak egy pillantást kellett

vetnie merev vonásaira, hogy tudja, alig képes türtőztetni magát. - Nem abban

maradtunk, hogy az irodában találkozunk?

- De. - Tomaso lerakta az asztalra az üveget, és megveregette az unokája hátát.

De aztán eszembe jutott, hogy együtt is bemehetünk. - Haragos pillantást vetett Lucra. -

Tegnap elfelejtettél közölni velem valamit.

Luc vállat vont, és ő is töltött magának kávét.

- Ha jól emlékszem, elismertem, hogy a hálószobámban egy szőke és egy barna

lányt rejtegetek.

- Azt hittem, tréfálsz! Miért nem mondtad meg az igazat? Megnősülsz, gyereked

születik, és még csak nem is szólsz róla az apádnak?

- Ha szóltam volna, mit csináltál volna?

- Természetesen rögtön hazarepülök!

- Látod, épp ezért hallgattam! Az orvosok azt tanácsolták, hogy vonulj vissza, és

pihend ki magad. Ha szólok, korábban hazatérsz!

- Ugyan, az orvosok! Mit tudnak azok! Olyan erős vagyok, mint egy ló!

- Mint egy hatvanöt éves, szívbeteg gebe!

Tomaso idegesen mocorgott.

- Hagyjuk ezt! Inkább beszéljünk Grace-ről és a megváltozott helyzetről! Szóval

keresztülláttál rajta, mi?

Luc fesztelenül a pultnak dőlt, és belekortyolt a kávéjába, de közben a csészéje

karimája fölött olyan bőszen méregette a lányt, hogy annak a rémülettől a hideg

futkározott a hátán.

- Az álöltözetére és az állítólagos eljegyzésére gondolsz? Szinte azonnal.

Tomaso idegesen végigsimított az állán.

- Haragszol rám, fiam?

- Miért, szerinted nincs rá okom?

Tomaso megmerevedett.

- Ezért nem szóltál Antóniáról? Hogy bosszút állj rajtam?

Luc arca megenyhült.

- Nem, apa, sosem tennék ilyet. Megmagyaráztam, miért nem értesítettelek. így

egy teljes éved volt arra, hogy kipihend magad, és megerősödj, én pedig ezalatt a saját

elképzeléseim szerint vezethettem a céget, és nem kellett attól tartanom, már

megbocsáss, hogy mindenbe beleütöd az orrod!

- Akkor mégiscsak jó volt, hogy Grace-t alkalmaztam. Segített abban, hogy a

munkádra összpontosíts!

A lány egy pillanatra behunyta a szemét. Vajon Luc meddig lesz még képes megőrizni

az önuralmát?

- Nem tudom, miért kellett egy idegent is belerángatni az ügyeinkbe! - dörmögte

Luc, lecsapva csészéjét a pultra. - Bízhattál volna bennem!

- Lehet, hogy igazad van - vont vállat Tomaso -, de én gondoskodni akartam arról,

hogy a munkáddal foglalkozz, és ne legyél kitéve... mindenféle kísértésnek.

Bocsánatkérően Grace-re mosolygott. - De emiatt már nem kell aggódnom, igaz? Ha

egy Salvatore egyszer megházasodik, többé nem érdekli más nő!

Grace szemét elöntötték a könnyek. Bárcsak Luc felesége lehetne, az egyetlen nő

a férfi életében! Csakhogy Luc nem szereti őt, csak kívánja. Hirtelen úgy érezte, nem

bírja tovább, és felpattant.

- Ugye megbocsát? - kapta fel Tónit. - Azt hiszem, ideje, hogy felöltözzünk!

- Örülök, hogy hazajöttem az ünnepre! - Tomaso is felkelt, és gyengéden megölelte és

megcsókolta a lányt. - És hálás vagyok a sorsnak ezekért a szép ajándékokért!

Grace a könnyein át rámosolygott, és mielőtt elhagyta volna a konyhát, könyörgő

pillantást vetett Lucra. Talán hiba volt, hogy belement Tomaso tervébe, de annak

idején úgy érezte, élete nagy lehetősége előtt áll, és ezt nem hagyhatja ki. De vajon

megérti-e ezt Luc?

Húsz perccel később, amikor Grace visszatért Tonival, Tomaso már indulni készült. A

lány Luckal együtt kikísérte - ahogy az egy tökéletes feleséghez és háziaszszonyhoz

illik -, és szelíden mosolyogva búcsút intett neki, noha a gyomra öklömnyire

zsugorodott az idegességtől.

- Minden szavad hazugság volt, igaz? - támadt rá Luc, mihelyt visszatértek a lakásba,

és dühösen berúgta az ajtót, amely becsapódott ugyan, ám aztán ismét kinyílt, de a férfi

ezt vagy nem vette észre, vagy nem törődött vele.

- Nem mindegyik! - Grace pajzsként maga elé tartva Tónit behátrált a nappaliba, de

aztán rájött, hogy mégsem bújhat el egy kisbaba mögé, így hát leterített egy takarót

a szőnyegre, és ráfektette a kicsit.

- Különben is, milyen jogon teszel nekem szemrehányásokat, te álszent alak?

háborgott, szembefordulva Luckal. - Te talán mindig igazat mondtál?

- Én azért hazudtam, hogy megoltalmazzam Tónit - vágta rá a férfi. - Az én

hazugságaim szükséges hazugságok voltak.

Grace felszegte az állát.

- A hazugság az hazugság! És ha már itt tartunk... Én talán nem tettem meg mindent

Tóniért? Nem falaztam neked? Mi a fenét akarsz még tőlem? Még az apádnak

is hazudtam, és ezzel végleg eljátszottam az esélyt, hogy megnyithassam a saját

üzletem! - Grace csak most fogta fel teljes egészében, hogy mit vesztett. - Az üzletem

ismételte meg suttogva, és könnyekben tört ki.

- Tessék! - nyújtott feléje Luc egy papír zsebkendőt, és a lány hálásan elfogadta.

Luc zsebre dugta a kezét. Az arcán megrándult egy izom. - Tulajdonképpen miféle

megállapodást kötöttél az apámmal? - kérdezte nyersen.

- Ha hallottad a beszélgetésünket, úgyis tudod.

A férfi dühösen elkezdett fel-alá járkálni.

- Almomban sem gondoltam, hogy cinkosok vagytok...

- De tudtál az álöltözetemről, tudtad, hogy William nem létezik...

Luc hitetlenkedő pillantást vetett rá.

- Az apám kényszerített erre a komédiázásra?

A lány vonakodva bólintott.

- Úgy vélte, ez az egyetlen mód arra, hogy visszavonulhasson. Minden titkárnőd

beléd esett, aminek persze nem lett jó vége. Se ők, se te nem tudtál a munkára

összpontosítani, és előbb vagy utóbb távozniuk kellett. Tomaso azt hitte, én más leszek.

- Miért?

Grace vállat vont.

- Nyilván okosabbnak tartott a többieknél, és feltételezte, hogy az álcám és a

jegygyűrűm visszatartanak majd téged. Megígérte, hogy ha kibírom addig, amíg

Olaszországból visszajön, pénzelni fogja a vállalkozásomat. Tudta, hogy ez milyen

fontos a számomra!

- Miért olyan fontos neked az a játékbolt? - húzta össze Luc a szemét.

- Az anyám miatt - felelte Grace rövid hallgatás után.

- Kifejtenéd ezt kicsit bővebben?

A lány lehajtotta a fejét.

- Együtt akartuk megnyitni az üzletet. Éveken át álmodoztunk róla... Anya készítette a

világon a legszebb plüssállatokat. Babaálmoknak hívta őket, ezért neveztük el a

jövendőbeli játékboltunkat Babaálomországnak...

- Mi történt, cara? - kérdezte lágyan a férfi.

- Az édesanyám meghalt, nem sokkal az ifjú vállalkozók versenye előtt. - Grace

hangja elcsuklott, az arcát a kezébe temette. - Úgy éreztem, tartozom azzal az

emlékének, hogy valóra váltsam a közös álmunkat. Nem volt helyes, hogy becsaptalak,

de akkor... semmi más nem érdekelt...

- Miért nem vallottál be mindent, amikor a többi csalásodra fény derült? Azt hitted,

nem érteném meg?

Grace összegyűrte a zsebkendőt.

- Attól féltem, ha rájössz, hogy mindent a pénzért csináltam, meggyűlölsz. Sajnálom -

hüppögte.

- Ne sírj, drágám! - nyögött fel Luc. - És ne beszélj butaságokat! Sosem tudnálak

gyűlölni! - Odalépett a lányhoz, és átölelte. - Apának egy dologban igaza volt. Ha az

az átkozott jegygyűrű nincs az ujjadon, egyetlen percig sem hagytalak volna nyugton!

A következő pillanatban az ajkuk szenvedélyes csókban forrt össze. Grace nem

védekezett, fel sem merült benne, hogy ellenkeznie kellene. Szerette és kívánta a férfit,

és nem érdekelte, hogy mi lesz holnap...

- Jaj, Luc - suttogta.

- Biztos, hogy akarod? - kérdezte a férfi, kutatóan az arcába nézve. Amikor Grace

bólintott, Luc hátralépett, és gyorsan a földre dobta a zakóját, aztán letépte és

félrehajította a nyakkendőjét. A vörös selyemcsík a lámpaernyőn landolt. Grace ujjai

már az inggombjaival viaskodtak. Alig várta, hogy megérinthesse a férfi szőrös

mellkasát.

- Még nem is mondtad, hogy miért jöttél vissza - jegyezte meg, csókokkal borítva

Luc állát.

Egy pillanattal később a férfi inge is átvitorlázott a levegőn, és lehullott a zakója mellé.

- Mivel elterelted a figyelmemet, itthon felejtettem a táskám.

Luc kikapcsolta az övét, és lehúzta a cipzárját. Olyan szaporán és szabálytalanul

lélegzett, mintha egy maratoni futóversenyen vett volna részt. Megérezhette, hogy a

lány elbizonytalanodott, mert nem mozdult, mintha lehetőséget akarna adni neki a

visszavonulásra.

Grace sosem gondolta volna, hogy egyszer annyira kíván valakit, hogy kész lesz

megtagadni mindazt, amire a szülei tanították. Most azonban éppen ez volt a szándéka,

és az utolsó kételye is szétfoszlott, amikor megérintette a férfit.

- Most te jössz - mormolta Luc, azzal lerángatta a lány pulóverét, és kikapcsolta

csipkés melltartóját, amely a lámpaernyőn, a nyakkendője mellett kötött ki.

Utána egy darabig csak álltak, és nézték egymást, majd Luc a tenyerébe vette a

lány mellét és gyengéden masszírozni kezdte. Grace mellbimbója tüstént

megkeményedett, és a lány majdnem összecsuklott a gyönyörtől. Luc ekkor

megcsókolta, aztán villámgyorsan megfosztotta maradék ruhadarabjaitól.

- Talán jobb lenne, ha bemennénk a hálószobába - dadogta Grace hozzásimulva.

- Igen, de a hálószoba túl messze van - morogta Luc, és a kanapéra döntötte a

lányt. Mohón, lázasan csókolóztak és simogatták egymást.

- Luc! - sikoltott fel végül Grace, behunyva a szemét. - Már nem bírom sokáig!

- Grace?

A férfi hangja mintha egészen távolról jött volna.

- Mi az?

Luc a lány arcához dörzsölte az állát.

- Semmit sem mondtam - dünnyögte.

- Azt hittem, a nevemen szólítottál.

- Grace?

A lány lassan kinyitotta a szemét.

- Mi az? - kérdezte megint, összeráncolva a homlokát.

Luc a nyelvével követte a szája vonalát, aztán finoman harapdálni kezdte az alsó

ajkát.

- Hogyhogy mi az? - dörmögte.

- Mit akarsz?

- Tudod jól, hogy mit akarok - kuncogott Luc.

- Úgy értem, miért kiáltottad a nevemet?

A férfi kicsit visszahúzódott.

- Nem kiáltottam a nevedet.

- Grace?

Luc és Grace meglepetten egymásra bámultak.

- Szállj le rólam! - sziszegte a lány, és megpróbálta félrelökni a férfit, de az nem

mozdult.

- Mi a...

- Grace! - csendült fel a közelben egy elszörnyedt férfihang.

- Jézusmária! - Grace már nem próbált menekülni. Luc mellkasába fúrta az arcát,

és igyekezett elbújni a férfi széles válla mögött.

Luc lenézett rá, aztán hátrapillantott, a nappali ajtajában álló idősebb férfira és

fiatal nőre.

- Ki a fenék maguk? - kérdezte élesen. - És mit keresnek a lakásomban?

- Ó, egek! Én... én... - dadogta a férfi.

- Miss Caruthers vagyok, a gyermekvédelmi osztályról - szakította félbe a nő, és

csiptetős füzetét kardként előreszegezve bátran benyomult a szobába.

- Azt hittem, Miss Carstairs... - kezdte Luc, de a nő a szavába vágott.

- Átvettem tőle az ügyet - világosította fel. - A munkatársnőm jelentése olyan

nyugtalanító volt... beépített szekrények... kisbaba a ruháskosárban... titkos esküvő...

- Titkos esküvő? - hördült fel a másik látogató. - Jól értettem?

Miss Caruthers bólintott.

- Igen. Szegény Miss Carstairs úgy összezavarodott, hogy a főnöknőmnek másik

feladattal kellett megbíznia. És erről csakis maga tehet! - mutatott Lucra vádlón.

Luc megint lenézett Grace-re, aztán a betolakodókra sandított.

- Forduljanak meg! - parancsolta. - És eszükbe ne jusson leselkedni!

A férfi és a nő rövid habozás után szót fogadtak, mire Luc talpra állította a lányt,

felnyalábolta a holmijukat és az ágyra hajította, aztán gyorsan beletornázta magát a

nadrágjába.

- Elárulnák, hogyan jutottak be? - kérdezte közben.

- Nyitva volt az ajtó - felelte a férfi. - És maga elárulná, hogy milyen esküvőről

beszélt ez a hölgy... és milyen kisbabáról?

Grace megragadta Luc karját.

- Ne mondj semmit! - förmedt rá, de hiába.

- A miénkről - jelentette be Luc, ahogy felkapta a melltartót a lámpaernyőről és

odadobta a lánynak. - Az enyémről és Grace-éről.

- Összeházasodtak? - kiáltott fel a férfi, és megpördült.

- Visszafordulni! - dörögte Luc, és csak miután a másik engedelmeskedett, válaszolt a

kérdésre. - Igen, összeházasodtunk.

- Nem, nem! - tagadta Grace, aki még soha életében nem öltözött fel ilyen gyorsan. -

Nem érted... Adj egy percet, hadd magyarázzam meg!

Miss Caruthers közben szorgalmasan jegyzetelt. Ebben a pillanatban Tóni, aki

valószínűleg megelégelte, hogy vele senki sem foglalkozik, sírva fakadt, és Grace kis

híján követte a példáját.

Az öregúr tekintete a kisbabára vándorolt.

- Grace, neked gyereked van? - suttogta hitetlenkedve.

- Nem! - ordította Grace.

- Talán! - harsogta túl a lányt Luc. - Attól függ, hogy maguk kicsodák. - Kérdőn

Grace-re nézett. - Ennek az úrnak melyik változatot meséljük el?

- Egyiket se. - Grace behunyta a szemét. - Említettem már, hogy az apám metodista

lelkipásztor?

- Nem - felelte szárazon Luc. - Ugye nem azt akarod mondani, hogy...

- De, ő az apám, Barnes tiszteletes.

- Figyelmeztetnem kell önöket, hogy ha nem házasok, annak igen kellemetlen

következményei lehetnek - közölte szigorúan Miss Caruthers.

- Visszafordulhatunk már? - érdeklődött a lelkész.

- Felőlem - válaszolta Luc Grace-re sandítva. - Fordítva vetted fel a pulóvered.

A lány karba tette a kezét.

- Ez egy újfajta viselet. Tettenérés a neve.

Miss Caruthers megköszörülte a torkát.

- Nos, hazudtak nekünk? Házasok vagy sem?

Luc felsóhajtott, aztán elbűvölően rámosolygott.

- Kedves Miss Caruthers... - kezdte, mire a nő sietve hátralépett.

- Ne jöjjön közelebb... maga... maga Don Jüan! - Grace-re pillantott. - Ez történt

Miss Carstairsszel is, igaz? Tudtuk, hogy valami nincs rendben, amikor kibontott

hajjal, kikészített arccal libegett be az irodába!

Grace zavartan hátrasimította a haját.

- Luc minden nőre így hat - ismerte el.

Miss Caruthers gőgösen kihúzta magát.

- Rám nem. Rajtam nem fog a vonzereje - vetette oda büszkén, aztán reménykedőén

Lucra sandított. - Ugye nem akart engem is levenni a lábamról?

Luc kelletlenül megrázta a fejét.

- Nem hiszem, hogy az adott körülmények között sok értelme lenne!

A nő nehezen palástolta a csalódottságát.

- Majd meglátjuk, mit szól mindehhez a főnöknőm, Mrs. Cuthbert! Annyi biztos,

hogy nem fog örülni! - Ezzel Miss Caruthers megpördült és elviharzott.

Grace szorongva az apjára nézett.

- Biztos kíváncsi vagy rá, hogy mi folyik itt - sóhajtott fel.

10. FEJEZET

Még mindig a 346. nap. A zűrzavar tovább nő, de még nem veszett el minden...

- Azt hiszem, teljesen nyilvánvaló, hogy mi folyik itt - jegyezte meg enyhe gúnynyal

Barnes tiszteletes.

- Hát... izé... - Grace elvörösödött kínjában, de azért mosolyogni próbált. - Tudod, apa,

nem számítottam erre a látogatásra. Nagyon megleptél! - bökte ki.

- Te is engem! Többször kerestelek telefonon, de sosem tudtalak elérni, ezért utaztam

ide. Aggódtam érted.

A lány az ajkába harapott.

- Megpróbáltalak visszahívni, de... mindig elszalasztottuk egymást.

- Igen. Most már azt is értem, hogy miért. - A tiszteletes körülnézett, és Grace élénken

el tudta képzelni, mit gondol, amikor mindenütt az ő holmijait fedezi fel. Bizonyára

régen jártál a lakásodban, igaz?

- Igaz - válaszolta Grace, aki úgy vélte, nem sokat javítana a helyzeten, ha most

hosszadalmas magyarázkodásokba bocsátkozna. - Hogy találtál meg?

- Elmentem a munkahelyedre, ahol egy igen segítőkész biztonsági őr megadta ezt a

címet.

- Edward! - sóhajtott fel Grace.

- Igen, azt hiszem, így hívták. De most talán ideje lenne megismerkednem ezzel az

úrral - meredt a lelkész Lucra, aki azonnal előrelépett.

- Luc Salvatore vagyok - mondta kezet nyújtva. - Örvendek.

- Más körülmények között talán én is örvendenék - felelte a tiszteletes, megrázva a

kezét.

- Nagyon sajnálom - mormolta Luc, de a bűntudatnak semmi nyomát nem lehetett

felfedezni az arcán. - Ha az ajtó rendesen becsukódott volna, most nem lennénk ebben

a kínos helyzetben!

A lelkész ezt elengedte a füle mellett.

- Maga Grace főnöke, igaz?

- Igen.

- És a férje is?

- Nem, még nem vagyok az - rázta meg a fejét Luc.

- Biztos? Néhány perccel ezelőtt mintha nem egészen ezt mondta volna.

- Igen, tudom.

- Nem vagyunk házasok, apa - vallotta be Grace, és közben azon tűnődött, vajon

hogyan értette Luc azt, hogy még nem?

A lelkész összeráncolta a homlokát.

- Tekintettel a jelenetre... amelyet az imént félbeszakítottam, nem tudom, hogy

most megkönnyebbülést vagy kétségbeesést érezzek-e. És a kisbaba kié?

- Tóni az unokahúgom - magyarázta Luc. - Grace azért költözött hozzám, hogy

segítsen vigyázni rá. Kettőnk között egyébként... egészen a mai napig semmi sem

történt.

- Hála az égnek! - sóhajtott fel a tiszteletes.

Mielőtt Grace közbeszólhatott volna, Luc hozzátette:

- Ennek ellenére a múlt héten kiváltottuk a házassági engedélyt.

Grace behunyta a szemét, és felnyögött. Az apja egyikükről a másikukra pillantott.

- Ezek szerint valóban jegyesek?

Grace gyilkos pillantást lövellt a jámborul mosolygó Luc felé. Milyen ravasz alak! -

dühöngött. Ügyesen úgy válogatta meg a szavait, hogy ő nem hazudtolhatta meg,

bármennyire szerette volna is. Most mit mondjon az apjának? Közölje vele, hogy

Luc tulajdonképpen sosem kérte meg a kezét, de megígértette vele, hogy Tóni

érdekében és kizárólag végszükség esetén feleségül megy hozzá?

- Igen - morogta rosszul leplezett nehezteléssel. - Fogalmazhatunk így is.

Barnes tiszteletes szeme összeszűkült. Grace ismerte ezt a tekintetét, amely nem

egy, az igaz útról letévedt hívőt indított már arra, hogy minden bűnét meggyónja.

- Az a benyomásom, hogy ennek az ügynek sok olyan vonatkozása van, amelyet

nem ismerek, és talán nem is akarok megismerni. - A lelkész hosszan vizsgálgatta

őket, és Grace biztos volt benne, hogy az arcukra van írva a rossz lelkiismeret,

legalábbis az övére, mert Luc ügyesen palástolta az érzéseit. - Ha javasolhatnék

valamit. ..

- Azt szeretné, ha minél előbb tisztességes nőt csinálnék a lányából - találta ki Luc.

- Igen, de csak ha szereti őt. - A lelkész összekulcsolta a kezét, Grace azonban

észrevette, hogy remegnek az ujjai. - Nos, szereti?

Luc rövid tétovázás után bólintott.

- Igen, szeretem.

Barnes tiszteletes elégedetten biccentett, aztán valamivel nyájasabb tekintettel a

lányához fordult.

- Te pedig szereted ezt a férfit, különben sosem viselkedtél volna úgy... mint az előbb,

igaz?

Grace erre csak egyet felelhetett.

- Igaz, apa - motyogta.

- Akkor azt tanácsolom, hogy azonnal keljetek egybe. Az imént látottak alapján, azt

hiszem, ennek legfőbb ideje.

Luc nem is próbálta leplezni az elégedettségét. Hát persze! Ha összeházasodnak,

nagyobb az esélyük arra, hogy megtarthassák Tónit, gondolta a lány.

- Összeadna bennünket, tiszteletes? - kérdezte Luc.

- Ha minden formalitás rendben van, szívesen. De szükségünk lesz egy tanúra a

tiszteletes a lányára nézett -, és talán nem ártana, ha Grace valamilyen más ruhába

bújna...

- Vedd fel a fehér ruhád! - parancsolt a lányra Luc. - Azt a bolerósat!

- Luc, beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte Grace a fogát csikorgatva. Ugye

megbocsátasz, apa?

A lelkész bólintott, és Grace bevonszolta Lucot a vendégszobába.

- Hogy mertél hazudni az apámnak? - támadt rá, mihelyt becsukta az ajtót. - És

miért egyeztél bele, hogy feleségül veszel?

- Talán mondtam volna azt, hogy eszemben sincs megnősülni, csak el akarom

csábítani az ártatlan kislányát?

- Ez legalább igaz lett volna!

- Tévedsz, meggondoltam magam. Valóban azt akarom, hogy a feleségem légy.

A lány rámeredt.

- Te tényleg bármit megtennél Tóniért!

Luc ezt nem is tagadta, de hiába is próbálta volna. Grace halk kiáltással elfordult,

és fázósan átölelte magát.

- Drágám - lépett mögéje a férfi, és megfogta a vállát. -Tudom, hogy amit kérek,

nem tisztességes...

- Ráadásul ésszerűtlen és erkölcstelen is.

- Igen, de... tényleg olyan szörnyű lenne?

Grace haragosan megpördült.

- Csak most az egyszer légy őszinte hozzám, Luc! Miért csinálod ezt? Azért, hogy

megvédd Tónit... vagy mert tényleg el akarsz venni?

- Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy Toninak semmi köze az egészhez?

A lány könnyes szemmel megrázta a fejét.

- Nem - suttogta. - Hogyan hihetném azok után, hogy láttam, mire vagy képes érte?

Annyi eltérő történetet agyaltál ki, annyi embert vezettél félre, honnan tudhatnám, hogy

ez nem csak egy újabb hazugság?

A férfi állkapcsa megfeszült, keze ökölbe szorult.

- Megpróbálhatnál bízni bennem.

Grace behunyta a szemét. Mennyire szeretett volna bízni a férfiban! Csakhogy már

elpazarolt egy évet az életéből egy olyan álomra, amely sosem fog megvalósulni,

és nem akart megint így járni. Szeme sarkából kicsordult egy könnycsepp, és

végiggurult az arcán.

- Ne sírj, drágám! Bízz bennem! ígérem, minden jóra fordul! - kérlelte Luc.

- Ezt már máskor is mondtad! Beleegyeztem, hogy a tiéd leszek, tehát felesleges

feláldozni magad! Semmi szükség rá, hogy feleségül vegyél - erősködött a lány.

- Összeházasodunk, még ha a hajadnál fogva kell is a pap elé cibálnom téged! -

jelentette ki indulatosan Luc.

- Tóni miatt. - Ez nem kérdés volt, hanem megállapítás.

- Ha ez az egyetlen mód arra, hogy meggyőzzelek... hát jó. Tóni miatt.

Grace tudta, hogy döntenie kell. Feleségül mehet Luchoz, vagy visszautasíthatja a férfi

ajánlatát, kisétálhat innen, mindent bevallhat az apjának, és örökre hátat fordíthat a

Salvatore családnak. De akkor talán soha többé nem látná Lucot, nem érezné a

simogatását, a csókjait, nem hallaná a nevetését... akkor soha nem fekhetne a karjában

az egyetlen férfinak, akit valaha is szeretett és szeretni fog.

Es Tónit ismét elvinnék a hatóságok.

- Mondj igent, Grace! - unszolta a férfi. - Esküszöm, nem bánod meg!

- Már most is bánom - suttogta a lány, de belenyugodott a sorsába. - Jó, hozzád

megyek - motyogta, megtörülve a szemét -, de valójában nem leszek a feleséged.

Nem élek veled, nem dolgozom neked tovább, és nem osztom meg veled az ágyam.

Néhány hónap múlva pedig majd érvényteleníttetjük a házasságunkat.

- Ezt nem gondolod komolyan!

- De igen, nagyon is komolyan gondolom! Nem akarok megint hazugságban élni!

Ez az egy év éppen elég volt! Hozzád megyek egyrészt Tóni kedvéért, másrészt mert

túl gyáva vagyok ahhoz, hogy bevalljam az apámnak az igazat, de mihelyt Carina és

Pietro visszatérnek, abbahagyjuk a komédiázást!

- Nem fogok most erről vitatkozni veled, de egyben biztos lehetsz... - Luc megfogta a

vállát, és bárhogy küszködött Grace, nem engedte el. - Ma az apád összead bennünket.

Néhány hét vagy egy hónap múlva, amikor már felfogtad, hogy a házasságunkat nem

fogjuk érvényteleníttetni, újra megesküszünk, méghozzá egy katolikus templomban!

- Nem! - rázta meg a fejét a lány, ám a férfi rá sem hederített.

- Van még néhány elintéznivalóm, de legkésőbb egy óra múlva itt leszek! Ugye

nincs ellene kifogásod, ha Alessandrót kérem meg arra, hogy legyen a tanúnk?

- A családod többi tagját nem hívod meg?

- Apa már úgyis azt hiszi, hogy házasok vagyunk, és biztos nem akarod, hogy az

egész banda itt nyüzsögjön körülöttünk. Vagy igen?

- Nem... nem hiszem.

- Öltözz át! Sietek vissza! - Luc átölelte a lányt, és egy hosszú, gyengéd csókot

nyomott az ajkára, de Grace nem mert bízni a néma ígéretben.

Az esküvő előtti óra egy-kettőre elszállt. Barnes tiszteletes vállalta, hogy vigyáz

Tonira, amíg a lánya felkészül a szertartásra.

Grace copfba fonta és feltűzte a haját, aztán finoman kikészítette az arcát, és egy

kis parfümöt fecskendezett a mellei közti völgybe és a füle mögé.

Fehér ruhája rövid ujjú volt, mély, ovális kivágású és igen egyszerű szabású, de

az azonos anyagból készült boleró ünnepélyes jelleget kölcsönzött neki.

Grace a tükör előtt állt, amikor Luc bekopogott hozzá, és meg sem várva a, válaszát,

belépett.

- Grace? - kiáltotta, de ahogy meglátta a lányt, megtorpant. - Grace - suttogta. -

Gyönyörű vagy!

A lány lassan megfordult, és szemügyre vette a férfit. Luc lélegzetelállítóan festett

fekete öltönyében és hófehér szmokingingében. A kézelőjén arany mandzsettagombok

csillogtak, vörös selyem nyakkendőjét aranytűvel rögzítette.

Grace nagyot nyelt.

- Megjött már Alessandro? - kérdezte, hogy a zavarát palástolja.

- Igen, de mielőtt elkezdődne a szertartás, szeretném ezt neked adni. Az anyámé volt,

az apámtól kapta az esküvőjük napján - mormolta, a lány felé nyújtva egy keskeny,

hosszúkás dobozt.

- Luc...

- Kérlek, fogadd el, Grace...

A lány vonakodva elvette a ládikát, és kinyitotta, aztán felszisszent, ahogy meglátta a

fekete bársonypárnán fekvő, a szivárvány minden színében pompázó nyakéket.

- Tűzopálok - suttogta.

- Igen, ez volt anya szerencseköve. Várj, majd én felteszem. - Luc a lány nyakába

kapcsolta a nyakéket, aztán az ajkát a vállára szorította.

- Köszönöm - dadogta Grace -, de igazán nem kellett volna...

- Van itt még valami a számodra. - Luc huncut vigyorral kivett a zsebéből egy

fodros kék harisnyakötőt. - Az opál régi. Ez új és kék. Segítsek felhúzni?

Grace elfojtott egy mosolyt.

- Kösz, de egyedül is boldogulok.

- Kár. Most már csak valami kölcsönkért holmi hiányzik. - Luc megint a zsebébe

nyúlt. - Nem ismerem az ízlésed, ezért nem fizettem ki, csak kölcsön vettem az

ékszerésztől, amíg el nem döntőd, hogy akarod-e. - A tenyerében egy pár tűzopál

fülbevaló csillogott, amely tökéletesen illett a nyakékhez.

Grace kábultan megrázta a fejét, és hátralépett.

- Nem, Luc, ez már igazán túlzás...

A férfi vállat vont.

- Jó, ha nem kell, majd az esküvő után visszaviszem.

- Miért csinálod ezt? - kérdezte Grace, a kezét tördelve. - Elvégre a miénk nem

szerelmi házasság! - Rögtön rájött, hogy hibát követett el, amikor látta, hogy a férfi

arca kifejezéstelenné válik.

- Tedd fel a fülbevalót! - parancsolt rá nyersen Luc. - És a harisnyakötőt is húzd fel!

Grace-nek nem volt szíve visszautasítani az ajándékait, így aztán elfordult és némán

engedelmeskedett.

- Kész vagyok -jelentette ki végül, mély lélegzetet véve.

- Akkor gyerünk! - ragadta meg Luc a kezét.

Grace lebámult összefonódott ujjaikra. Lehet, hogy a férfi attól fél, hogy az utolsó

pillanatban megfutamodik, ha nem fogja a kezét? Őszintén szólva, nem sok hiányzott

hozzá, hogy pontosan ezt tegye.

Alessandro a fal mellett állt, Tonival a karjában, a tiszteletes pedig az ablaknál.

Amikor meglátta a lányát, hozzá sietett, és megölelte, mire Luc tapintatosan hátralépett.

- Gyönyörű vagy, drágám! - mormolta a lelkész a meghatottságtól fátyolos szemmel. -

De biztos, hogy ezt akarod? - súgta a fülébe.

- Igen, apa - felelte csendesen Grace. - Holtbiztos.

- Akkor jó - sóhajtott fél megkönnyebbülten a tiszteletes, és visszatért az ablakhoz.

Ekkor Alessandro is odalépett Grace-hez, és megpuszilta az arcát.

- Isten hozott a családban! - mondta melegen.

- Köszönöm.

Luc szó nélkül egy csokor hófehér tearózsát fektetett a menyasszonya karjába,

aztán odahozta a lelkész elé.

- Kezdhetjük? - kérdezte a tiszteletes, még egyszer a lányára nézve.

Grace bólintott.

- Rendben. - A lelkész megigazította szemüvegét. - Szeretett testvéreim...

Ekkor hangos dörömbölés hallatszott. Alessandro elnézést kért, és kiszaladt ajtót

nyitni.

- Hát titeket meg mi szél hozott, fiúk? - kérdezte csodálkozva, de a hangja kissé

hamisan csengett.

- Mintha nem tudnád! Nem te mondtad, hogy siessünk ide, mert ha nem, nagyon

megbánjuk? Mi folyik itt? - kérdezte Rocco, és benyomult a lakásba. Stefano és Marco

lihegve követték.

- Igen, mi folyik itt? - kiáltották kórusban, de ahogy beléptek a nappaliba, földbe

gyökerezett a lábuk. Marco tért magához először.

- Megnősülsz?

- És minket meg sem hívtál? - harsogta felháborodottan Stefano.

Luc vészjósló pillantást vetett Alessandróra.

- Igen, megnősülök, és ha végig akarjátok nézni az esküvőm, álljatok Alessandro

mellé, és maradjatok csöndben!

- Add ide Tónit! - súgta oda Marco Alessandrónak.

- Nem, nekem add! - kiáltotta Rocco.

- Tóni nálam marad - jelentette ki Alessandro.

Luc felemelte a kezét.

- Vagy befogjátok a szátokat, vagy saját kezűleg távolítalak el benneteket! Világos?

Elnézést a félbeszakításért, tiszteletes!

A lelkész bizonytalanul vizsgálgatta a négy Salvatore fivért.

- Rendben. Hol is tartottam? A, igen, megvan. Szeretett testvéreim, ma azért gyűltünk

itt össze, hogy ezt a férfit és nőt a házasság szent kötelékében egyesítsük - kezdte,

de hirtelen összeráncolta a homlokát. - Miért nem hívta meg a testvéreit az esküvőjére?

- kérdezte Luctól.

Luc a fogát csikorgatta.

- Mert fogalmuk sincs a társasági viselkedés szabályairól. Kérem, folytassa a

szertartást!

Tóni sírva fakadt, mire Alessandro felemelte, és megszagolta.

- Ajjaj! Tarthatnánk öt perc pelenkaszünetet? - kérdezte.

- Nem! - dörögte Luc.

- De Luc! - meredt rá rosszallóan Grace. - Csak pár perc az egész. Melegítek egy kis

tejet is.

Öt perccel később megint összegyűltek a nappaliban. Tonira ezúttal Rocco vigyázott. A

kisbaba elégedetten gőgicsélt. Marco készenlétben tartotta az üveget, hogy az első

nyivákoló hangra a szájába dugja. Luc ádáz képpel bámult maga élé.

- Nos? - morogta bosszúsan. - Kíván még valaki valamilyen megjegyzést tenni,

vagy valamilyen javaslattal előállni? Nem? Akkor talán folytathatnánk is!

A tiszteletes megköszörülte a torkát.

- Szeretett híveim...

- Ez már volt - szólt közbe Luc. - Ott hagytuk abba, hogy a házasság szent kötelékében

akar egyesíteni minket. Talán átugorhatnánk a bevezetőt, és rögtön a lényegre

térhetnénk.

A lelkész bizonytalanul Grace-re nézett.

- Nincs ellene kifogásod?

- Nincs, apa.

- Hát jó. Meg kell mondanom, hogy ez nagyon szokatlan, de ha mindketten ezt

akarják... Lássuk csak... igen! Luciano Salvatore, ígéred-e, hogy ezt a nőt szeretni,

tisztelni fogod, kitartasz mellette jóban-rosszban, míg a halál el nem választ?

- Igen.

- És te, Grace Barnes, ígéred-e, hogy ezt a férfit szeretni és tisztelni fogod, hogy

mindenben engedelmeskedsz neki és kitartasz mellette...

- Apa!

- Ne szakítsd félbe az apád, Grace!

A lány mérgesen Lucra meredt.

- Eszem ágában sincs engedelmeskedni neked! Ha te ezt nem ígéred, én miért

ígérném?

Ebben a pillanatban a csengő felvijjogott, élesen, fülsértően. Luc halkan morgott

valamit olaszul. Grace behunyta a szemét, és felsóhajtott.

- Majd én kinyitom - ajánlotta fel vigyorogva Alessandro.

Egy perccel később Tomaso Salvatore rontott a szobába.

- Mi folyik itt? Miért nem értesített senki, hogy esküvő lesz? És miért mondtad,

hogy házasok vagytok, amikor ez nem volt igaz? - kérdezte megbántottan Luctól.

A férfi felsóhajtott.

- Nem is sejted, apa?

Az öregúr mogorván bólintott.

- De igen. Bizonyára attól féltél, hogy kitagadlak, ha megtudom, hogy Grace

gyereket szült neked, és te nem vetted feleségül. Ezt egyébként még mindig

megtehetem.

- Micsoda? - hördült fel Barnes tiszteletes, és az arca ijesztően elvörösödött,

ahogy a Rocco karjában vidoran kapálódzó Tonira siklott tekintete. - Ez... ez itt a te

gyereked, Grace?

- Nem! - A lány eltakarta az arcát. - Apa, összeadnál végre bennünket? A szertartás

után majd mindent megmagyarázok.

- Én azt szeretném, ha inkább most magyaráznál meg mindent!

Megint kopogás hallatszott. Ezúttal Stefano ment ajtót nyitni. Luc kétségbeesetten

a fejéhez kapott.

- Ki a fene lehet ez? Már mindenki itt van a rendőrségen kívül!

- Én jöttem helyettük - közölte a gyönyörű barna nő, akit Stefano betessékelt a

szobába. - Mrs. Cuthbert vagyok, a gyámügyi hivataltól -jártatta végig mosolyogva

a tekintetét a rémült társaságon, aztán a szeme megpihent Lucon. - Szervusz, Luc.

Rég találkoztunk.

- Nem elég rég - dünnyögte Luc, aki egyáltalán nem tűnt meglepettnek. - Szervusz,

Cynthia.

Marco oldalba bökte Stefanót.

- Cynthia? Az a bizonyos Cynthia, akire kivételesen nem hat Luc vonzereje?

- Pontosan - erősítette meg sötéten az ikertestvére.

A nő határozott léptekkel odament a lányhoz.

- Ön bizonyára Grace - nyújtott kezet, aztán felvonta a szemöldökét. - Talán

félbeszakítottam valamit?

- Nagyon jól tudod, hogy igen - morogta Luc.

- Ha ezt az esküvőt Antónia miatt rendezitek, attól tartok, elkéstetek vele. A játéknak

vége! - Cynthia Cuthbert csípőre tette a kezét, és bosszúsan a férfira meredt.

Nagyon haragszom rád, Luc! Két munkatársnőmnek is elcsavartad a fejét, és most

úgy viselkednek, mintha kótyagos kamaszlányok volnának! Hát valóban én vagyok

a világon az egyetlen nő, aki ellen tud állni neked?

- Rajtad kívül van még kettő, és ő az egyik - mutatott Luc Grace-re. - Pedig

gondolhatod, hogy mindent megpróbáltam!

- Ó, te szegény! - kiáltott fel megjátszott részvéttel a nő, aztán az órájára pillantott. -

De térjünk a tárgyra! Antóniáért jöttem.

- Nem kapod meg - rázta meg a fejét Luc, és a fivérei azonnal védőgyűrűt képeztek a

baba körül.

- Egy perc múlva Grace és én házasok leszünk - folytatta a férfi.

Cynthia vállat vont.

- Ez most már nem számít. Félrevezetted a munkatársnőimet, Mrs. Cartwright

pedig figyelmeztetett rá, milyen következményei lesznek, ha hazugságon érünk...

- Ne beszélj úgy velem, mint egy taknyos kölyökkel, Cynthia! - vicsorgott Luc.

Mindketten tudjuk, hogy a hatóságok néha kivételt is tehetnek.

A nő elmosolyodott.

- Még mindig meggyőzően érvelsz, Luc. Csak azt áruld el, miért tennék kivételt

a kedvedért! Mert egyszer... barátok voltunk?

- Igen, és mert ismered a családomat, és tudod, hogy Tóni biztonságban van nálunk.

- Izé... elnézést - szólt közbe a tiszteletes -, most végül is kinek a gyereke Tóni, és ez a

hölgy miért akarja elvinni?

- Ezt én is szeretném tudni - dörmögte fenyegetően Tomaso Salvatore.

- Tóni az enyém - harsant fel mögöttük egy férfihang. - És senki nem viszi sehová.

Mindenki az ajtó felé fordult.

- Pietro! - örvendezett Grace. - Hát visszajött?

- Vissza - erősítette meg Pietro, és maga elé tolva Carinát, felemelte a fiatal nő bal

kezét, amelyen gyönyörű gyémántgyűrű szikrázott. - És megnősültem. Hadd mutassam

be a feleségem, Carina Donati-Salvatorét.

- Antónia Pietro gyermeke? - kérdezte elképedten Tomaso. - Ezt eddig miért nem

mondtátok?

Carina ekkor felfedezte Tónit, és kirántva a kezét a férjééből, odaszaladt hozzá.

- Tóni! - kiáltotta zokogva, és csókokkal halmozta el a csöppség fejét. Közben Pietro is

mellettük termett, és ahogy a lányára bámult, az arcán csodálattal vegyes áhítat

tükröződött.

- Gyönyörű - lehelte, megérintve Tóni pufók pofikáját. - Korábban a nagy zűrzavarban

nem értem rá megnézni. - Kihúzta magát, és elvigyorodott. - Van egy lányom - közölte

büszkén.

Majdnem egy órába telt, mire mindent tisztáztak, és mindenben megállapodtak.

Grace derültségére Pietro bizonyult az egyetlen Salvatorénak, aki a rendíthetetlen

Cynthiát is meg tudta hódítani, és miután válaszolt az asszony kérdéseire, abban

maradtak, hogy hamarosan bemegy a gyámügyi hivatalba, és bemutatja a szükséges

okmányokat.

- Azt hiszem, itt már nincs ránk szükség - súgta oda Grace az apjának, aki vigasztalóan

átölelte.

- Sajnálom, drágám.

A lány hősiesen lenyelte könnyeit.

- Menjünk, apa.

- Nem mégy sehova! - jelentette ki Luc, eléje toppanva.

- Ne csináld ezt! - könyörgött Grace. - Tóni biztonságban van, most már nem kell

feláldoznod magad. Semmi értelme, hogy összeházasodjunk!

- De én nem Tóni miatt akarlak elvenni! - kiáltotta Luc, megragadva a lány kezét. -

Azt akarom, hogy a feleségem legyél, hogy együtt éljük le az életünket. Szeretlek,

Grace, és megígérem, hogy jóban-rosszban kitartok melletted, és hogy mindig szeretni

és tisztelni foglak...

- És engedelmeskedsz nekem? - próbálta tréfálkozással leplezni megilletődöttségét a

lány.

- Igen.

- Ha javasolhatnék valamit - vetette közbe a tiszteletes -, a helyükben én még azt is

bevenném az esküszövegbe, hogy többé nem hazudok.

- Jó, bevesszük. Grace?

A lány még mindig nem merte elhinni, hogy komolyan beszél.

- Miért, Luc? Tegnap még csupán azt akartad, hogy a szeretőd legyek. Csak akkor

gondoltad meg magad, amikor Miss Caruthers rájött, hogy nem vagyunk házasok.

A férfi megrázta a fejét.

- Nem, nem akkor.

- Tessék?

- Akkor gondoltam meg magam, amikor az apád rajtakapott bennünket. - Luc a

tenyerébe fogta a lány arcát, és lehalkította a hangját, hogy csak Grace hallja a szavait.

- Amikor szeretkezni kezdtünk, minden csodálatosnak tűnt, de aztán megjelent

az apád, és valahogy elromlott az egész. Láttam rajtad, hogy szégyelled magad, és

rájöttem, hogy majdnem tönkretettem, bemocskoltam valamit, amire az életed végéig

boldogan, örömmel kellene emlékezned. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire fontos

vagy nekem, hogy nem akarom, hogy a kettőnk kapcsolata valaha is véget érjen.

- Szeretlek, Luc - suttogta a lány könnyes szemmel.

- Bellissima mia - mormolta a férfi. - Imádlak! Rajtad kívül nem létezik más nő a

számomra. Akár ébren vagyok, akár álmodom, csak a te arcod lebeg a szemem előtt,

csak a te hangod hallom. Hozzám jössz feleségül? - kérdezte kinyújtva a kezét, és

amikor Grace ragyogó mosollyal belehelyezte a magáét, leendő apósához fordult.

Kezdje elölről, tiszteletes, de ezúttal egyetlen szót se hagyjon ki!

És a lelkész boldogan teljesítette a kívánságát.