1. Az írás: rögzített beszéd vagy autonóm közlési forma?
-
Upload
oliver-myers -
Category
Documents
-
view
33 -
download
2
description
Transcript of 1. Az írás: rögzített beszéd vagy autonóm közlési forma?
Az írás és a nyelv; a szóbeli és írásbeli nyelv interferenciája;
mediális és koncipiális szóbeliség, mediális és koncipiális írásbeliség
1. Az írás: rögzített beszéd vagy autonóm közlési forma?
1.1. A szóbeli és az írásbeli szöveg azonosságai és különbségei dilemma elé
állítják a nyelvhasználó embert: az embernek a hangzó beszéddel való érzelmi
összefonódottság megakadályozza a nyelvhasználat kettéágazásának a
tudomásul vételét.
„A szóbeliség-írásbeliség probléma elmélettörténete nem annyira a
fölfedezéseknek, mint inkább az adott felfedezésekkel szemben tanúsított
vakságnak-süketségnek a története...”
(Nyíri Kristóf)
1.2. Az írásbeli közlésmód csak viszonylag széles körben elterjedt és
interiorizált írásbeliség megléte esetén kezd eltéréseket mutatni a szóbeli
nyelvhasználattól.
„Az írás intenzív és extenzív fejlődésével egyenes arányban növekedik a különbség az élőszó stílusa és az írott mű stílusa
között. Szinte azt mondhatnánk, hogy az írás fejlődésének mértékéül az a távolság szolgál, amely a nyelv beszélt és írott
formáját egymástól elválasztja.”Thienemann Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak, Pécs, 1931, 131. oldal
1.3. Az első lépés az írás önállósodásának az irányába akkor történik meg, amikor az
írás a fonemikus elv kizárólagosságát feladva olyan funkciókat kezd ellátni,
amelyekre a beszéd nem képes. Pl.:
— morfémák elkülönítése (szóelemző írásmód; ‘szabad+ság’ ‘szabaccság’ helyett— a szófaji hovatartozás jelzése nagy kezdőbetűvel: ‘Ibolya – ibolya’— szemantikai distinkció ‘fáradság–fáradtság’
1.4. Vélemények az írásról:Platón (Kr. e. 4. század)
„Aki tehát azt hiszi, hogy művészetét írásban hátrahagyhatja,
nemkülönben az, aki átveszi, abban a hiszemben, hogy az írás alapján világos és szilárd lesz a tudása,
együgyűséggel van telítve...”Phaidrosz 275c
„...aki eszénél van, sohasem fog bátorságot venni magának arra, hogy a gyarló nyelv formájába
öltöztesse, amit szellemével megfogott, s még kevésbé abba a
merev formájába, amely az írásba rögzített nyelv tulajdonsága.”
Platón: Hetedik levél, 343a
„...minden komoly ember a végsőkig irtózik attól, hogy komoly dolgokról valaha is írásban nyilatkozzék... [...]
Ha azonban bölcsességének legmélyét valóban megkísérelte írásban
rögzíteni, akkor ez esetben ha nem is az istenek — mint Homérosz mondja
— hanem az emberek elvették az eszét.”
Platón: Hetedik levél 343c,d
Rousseau az „Esszé a nyelvek eredetéről” (1780) című esszéjében az írás
hiányosságait veszi számba, és a hangzó beszéd prioritása mellett tör lándzsát.
Ezzel Rousseau a romantika oralitáskultuszának
kezdeményezője/megfogalmazója. Az írás prioritását hirdető Derrida
Grammatológia (1967) c. munkája második részében Rousseau-val vitatkozik.
Saussure (1916)
„A nyelv és az írás két különböző jelrendszer; a második létezésének egyetlen értelme az, hogy az
elsőt ábrázolja; a nyelvi objektumot nem a leírt szó és a kiejtett szó együttese határozza meg; az utóbbi
önmagában alkotja az objektumot. A leírt szó azonban olyan szorosan kapcsolódik a kiejtett
szóhoz, hogy ugyanolyan vagy nagyobb fontosságot tulajdonítunk a hangjel ábrázolásának, mint
magának a jelnek. Olyan ez, mintha azt hinnénk: ahhoz, hogy valakit megismerjünk, többet ér
megnézni a fényképét, mint az arcát.”Bevezetés az általános nyelvészetbe, 1997, 53. oldal
Pedig Saussure nem a nyelvi jel hangzó voltában, hanem a többi jeltől való
különbözőségében látja a nyelv lényegét, s ezzel Derrida későbbi állításaihoz nyújt
fontos alapot:
„Ami [...] hanganyag egy jelben, kevésbé fontos, mint az, ami körülötte van a többi jelben”
(Saussure Bevezetés az általános nyelvészetbe 1997, 140. oldal)
Leonard Bloomfield (Language, 1933, New York):„...a beszéd grafikus jelekkel való ábrázolása jelentős mértékben elősegíti a nyelv hatékony használatát” (40–41. oldal)„az írás nem nyelv, hanem pusztán a nyelv rögzítése látható jelekkel” (21. oldal)„...az is bekövetkezhet, hogy a beszéd reprodukálásának mechanikus eszközei ki fogják szorítani az írás és nyomtatás jelenlegi szokását...”(503. oldal)
Vigotszkij(Gondolkodás ás beszéd, 1967, 261. oldal):
„Az írott beszéd teljesen külön beszédfunkció, amely felépítésében és
funkcionálásában nem kevésbé különbözik a szóbeli beszédtől, mint a belső beszéd a
külsőtől. Az írott beszéd [...] legminimálisabb fejlődéséhez is magas fokú
absztrakciót kíván. Ez olyan beszéd, amelyből hiányzik annak zenei, intonációs,
expresszív, egyszóval hangzásbeli része. Beszéd — gondolatban, képzeletben, de olyan beszéd, amely nélkülözi a szóbeli
beszéd leglényegesebb ismérvét: az anyagszerű hangot.”
Vigotszkij: (Gondolkodás ás beszéd, 1967, 265. oldal):
„az írás [...] a beszéd algebrája”
Derrida (Grammatológia, 1967):Míg a korábbi vélemények akörül forogtak,
egyenrangú-e az írás a hangzó beszéddel, vagy csak annak alárendelt grafikus
tükröződése, Derrida arra a következtetésre jut, hogy a nyelv
természetével, a nyelviséggel, az írás több hasonlóságot mutat, mint a hangzó beszéd; mindenekelőtt azért, mert a szervezettség,
állandóság, szabályozottság a nyelvi működés alapfeltétele, ez pedig inkább az írásban van meg — a hangzó beszéd ezzel
szemben efemér és fenomenális. Megalkotja az archi-écriture, az ‘ős-írás’, a ‘betű előtti
írás’ fogalmát.
2. Az írott és a beszélt szöveg különbségei
2.1. Az írás tökéletlenségéből adódó különbségek
2.2. A kommunikációs helyzet változásából adódó eltérések
2.3. A szöveget hordozó médium változásából adódó eltérések
2.1. Az írás tökéletlenségéből adódó különbségek:
Az írás azért tökéletlen, mert a közvetlen emberi kommunikáció
három dimenziója közül csak egynek a megragadására képes: ez
a szegmentális nyelvi jelek dimenziója
Az extralingvális jelek, továbbá a szupraszegmentális nyelvi jelek dimenziója kívül esik az írás
hatókörén.
Pedig:
„... az intonáció legalább olyan mértékben jellemzi a beszélő nyelvi és kommunikatív kompetenciáját, értelmi fokát és érzelmi kultúráját, mint egyéni szókincsének gazdagsága és grammatikaismerete.”
Péter Mihály: A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai, 1991, 136. oldal
Ez a hiányosság arra kényszeríti az
írásbeli nyelvhasználót, hogy a szóbeli
kommunikációban az extralingvális,
továbbá a szupraszegmentális nyelvi
jelek által közvetített tartalmakat is a
szegmentális nyelvi eszköztárba
kódolja bele.
Ily módon az írás használata a nyelv szegmentális eszköztárának a jelentős fejlődését, finomodását eredményezi.
Ezzel párhuzamosan a kommunikációban háttérbe szorulnak az extralingvális
jelek és a szupraszegmentális nyelvi jelek.
Az írás társadalmi tekintélyének a hatására az írás
megjelenését követően a hangzó nyelv is megváltozik. Az ember törekszik rá, hogy minél inkább úgy beszéljen, hogy azt le is lehessen írni.
2.2. A kommunikációs helyzet változásából adódó eltérések
— A tipikusan dialogikus jellegű élőbeszéddel szemben az írás jellemzően monologikus tevékenység. A dialógusban az üzenet feladója és a címzett igen rövid időnként szerepet vált, s ez a folyamatos szerepcsere állandó tapasztalatszerzéssel jár együtt, amely azután a szerepekben jól használható.
— A dialógus szereplői közös szövegalkotási és -befogadási tempó
elfogadására vannak kényszerítve. Ez korlátok közé szorítja a szóbeli
szövegalkotást:• a szöveg kiterjedése tekintetében: hosszabb ideig mind
beszélni, mind szöveget hallgatni igen fárasztó;• a szöveg mélysége, bonyolultsága tekintetében: a szöveg
létrehozására annyi időnk van, amennyi idő alatt kimondjuk; ez érvényes a befogadásra is: a szöveg
megértésére is csak annyi időnk van, amennyi alatt az elhangzik
„Az írott beszéd olyan szituáció, amely [...] kettős
absztrakciót kíván: elvonatkoztatást a beszéd
hangzó oldalától és a beszédtárstól.”
L. Sz. Vigotszkij: Gondolkodás és beszéd, 1967, 261. oldal)
A hangzás hiánya a szupraszegmentális nyelvi eszközök
nélkülözésére kényszeríti az író-olvasó embert,
az interaktivitás hiánya pedig attól fosztja meg, hogy a befogadók
reakcióját figyelembe vegye, illetve (az olvasó esetében) a visszakérdezés
lehetőségétől.
Az interaktivitás hiánya — az extralingvális és szupraszegmentális nyelvi eszközök írásjegyekkel való rögzíthetetlenségéhez hasonlóan —
kikényszeríti, hogy az írott szövegben mind a szavak jelentése, mind
egymáshoz való viszonyuk pontosan körvonalazódjék.
Az élőszóbeli kommunikációs helyzettől
való eltérés — azaz az író és olvasó ember magánya — azonban nemcsak
kényszerekkel, hanem előnyökkel is jár. A legszembetűnőbb ezek közül az, hogy az üzenet feladásának és vételének nem
kell időben egybeesnie, tehát a kommunikációs partnerek között nincs
időegyeztetési kényszer, s ez mindenképpen növeli a kommunikáció
létrejöttének az esélyeit.
Az interaktivitás hiányának sokkal fontosabb és több következménnyel járó előnye az, hogy a monologikus
szövegalkotási mód kedvez egyfelől az összetettebb, másfelől a sajátosan
egyéni gondolatmenetek felépítésének és következetes végigvitelének. Az írás nem áll olyan szorosan és közvetlenül
a közösség cenzúrája alatt, mint az élőszó.
További igen fontos előnye az interaktivitás hiányának, hogy mind a szöveg létrehozása, mind a befogadása
megszabadult az idő béklyójából. Az írás már eleve lassabb technológia, mint a
hangzó beszéd, a szavak papírra rovása hosszabb ideig tart, mint az artikulációjuk. Ez a lassúság már eleve megfontoltságra, a gondolatok pontosabb körvonalazására, a
gondolatokat reprezentáló szavak gondosabb kiválasztására és a szavak optimális összefűzésére ösztönzi az író
embert.
2.3. A hordozó matéria különbségéből adódó eltérések
Az élőbeszéd hordozó anyaga az egydimenziós időbe ágyazott hang, amelyet a fülünkkel
érzékelünk: ám minden pillanatban az elhangzó szövegnek csak egy igen apró szeletét, amelyeket az
érzékelés pillanatát követően egy ideig az emlékezetünkben kell tárolnunk. S nemcsak akkor, amikor hozzánk beszélnek, hanem akkor is, amikor mi beszélünk, mivel mondandónk továbbfűzéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a már kimondott
szavakra-mondatokra tekintettel legyünk.
Az írás térbe ágyazott: bármely hordozó anyaga kétdimenziós, s az írást a
szemünkkel érzékeljük. A kétdimenziós papír lehetőséget nyújt rá, hogy a befogadni kívánt szövegnek — az
olvasásban való gyakorlottságunktól függően — egy viszonylag nagyobb részét
érzékeljük egy adott pillanatban. Ily módon a szöveg szavainak — esetleg hálószerűen bonyolult — nyelvtani és
jelentésbeli összefüggéseit anélkül tanulmányozhatjuk, hogy emlékezetbeli
tárolásukkal mozgósítható szellemi energiánk nem elhanyagolható hányadát
lekötnénk.
A kétdimenziós papír még egy további előnyt is nyújt az író embernek: az írott szövegben képek, ábrák,
táblázatok, grafikonok stb. helyezhetők el, s ezek igen jelentős mértékben megnövelhetik a szöveg
kommunikatív hatékonyságát. Igen fontos itt leszögeznünk, hogy ezek — talán a táblázatok
kivételével — a nyelv határain kívül eső dolgok. A valóság elemeinek hű tükrözésére használatos ikonikus
jeleknek minősülő képek (pl. a fényképek) “nyelv alattiak” — egyedi valóságelemet mutatnak be, s
általában nélkülözik az absztrakciót. (Persze nem mindig és nem teljesen: a fekete-fehér fényképen megjelenő szürkeárnyalatok
lényegében a színek absztrakciói.)
A hol indexikus-, hol szimbolikusjel-sajátosságokat viselő sematikus ábrák, diagrammok, grafikonok “nyelv
fölöttiek” — egy erőteljes absztrakció olyan eredményei, amelyeket a nyelv már nem tud hatékonyan kezelni. A táblázatok “hibrid” jellegűek: nyelvi anyagokat (bárha
néha számjegyek formájában) jelenítenek meg erőteljesen elvont tartalmakat szimbolikus jelként
reprezentáló térbeli elrendezésben. Kérdésessé tehető még az is, hogy ezek a nyelvből két irányban “kinyúló”
képek, ábrák, táblázatok stb. egyáltalán írásnak tekinthetők-e? A válasz végül is szemléletfüggő: ha az írás autonómiáját maradéktalannak tekintjük, akkor
igen, ha a nyelv nélküli írást lehetetlennek tartjuk, akkor nem.
2.4. A szóbeli és írásbeli nyelvhasználat interferenciája2.4.1. Szóbeli és írott szövegek
Jack Goody a szóbeli és írásbeli szövegek vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az írott
szövegekre jellemző:1. az elvont kifejezések gyakoribb használata
2. a szavak nagyobb választéka3. a kevésbé személyes (és ezáltal kevésbé
kontextualizált) szóhasználat4. a nagyobb szabatosság
5. a kifinomultabb (szintaktikai) kidolgozottság6. a nagyobb formalitás
7. a holt nyelvek iránti nagyobb bizalom (Goody 1998, 194–6)
Halliday — szintén angol szövegek vizsgálata alapján — úgy találja, hogy az
írott szöveget mindenekelőtt egyfajta “lexikai telítettség” jellemzi, amin azt érti,
hogy a szövegen belül a pusztán grammatikai szereppel bíró szavak
(‘grammatical words’, ’function words’) rovására magasabb a tényleges jelentést hordozó szavak (‘content words’) aránya.
(Halliday, 1990, 61)
2.4.2. Az írás és a beszéd kölcsönhatásaEgészen a könyvnyomtatás felfedezéséig — amely
lehetővé tette az írásbeliség valódi interiorizációját — inkább a szóbeli
nyelvhasználat volt hatással az írásbelire. Ugyanakkor igaz természetesen az is, amit Ong mond, nevezetesen, hogy az írás megjelenését követően a beszéd nyelvezete sem lehet többé ugyanolyan, amilyen korábban volt: az írás
rögtön hatni kezdett a nyelvre, csak a kezdetekben ez a hatás még kevéssé volt érzékelhető. — (Ong 1977, 87) A korai
írásbeliségben nyíltan vagy burkoltan sokáig él a dialogikus forma. Platón dialógusokat ír,
nyilvánvalóan így akarván hasonlatossá tenni szövegét az ő korában még a nyelvhasználat valódi formájának tekintett szóbeliséghez.
“... az antik próza egész művészetét közvetlenül a fül számára hozták létre.
Úgy olvasták fel, mintha beszéltek volna; ehhez képest mi mindannyian
úgy beszélünk, ‘mintha könyvből olvasnánk’...”
(Spengler: A Nyugat alkonya)
a = familiáris beszélgetés b = telefonbeszélgetés c = magánlevél
d = „prezentáció” szövege e = sajtóinterjú f = prédikáció
g = tudományos előadás h = vezércikk i = jogszabályszöveg
A hangzó szöveg koncipiális különbségeit példázza az a kísérlet, amelyet Dezséry Judit és Terestyéni Tamás végzett el az
1970-es évek elején a Magyar Rádióban. (Dezséry–Terestyéni 1973) 25 személyt
beszéltettek ugyanannyi időn át ugyanarról a témáról két különböző szituációban:
először egy kötetlen, személyes beszélgetés keretében, utána pedig mikrofon előtt, a
felvételt sugárzásra szánva. (Koch–Osterreicher ábráján a két szituáció kb. az
a-nak és a d-nek felel meg.) A kétfajta szöveget alaposan elemezték, s az
eredmények igen markáns eltéréseket mutattak. Tanulságos itt néhány adatukat
pontosan is idézni:
Kötetlen
beszélgetésben: Mikrofon előtt
:Főnévi alanyok aránya 23% 36,6%
Névmási alanyok aránya 46,4% 43,1%
Mellérendelések aránya 37,7% 26,7%
Alárendelések aránya 59,2% 73%