! a Trafik Mutyi 90 Cég 1 Kézben

7
Több mint 90 trafik 81 négyzetméterre 2013. május 21., kedd, 06:30 • Utolsó frissítés: 2013. május 21., kedd, 08:23 Szerző: Máriás Leonárd A napokban 25 olyan céget jegyeznek be egy bajai lakásba, amelyek több mint 90 leendő trafikot irányítanak majd. A koordináló cég és a bejegyzés alatt álló betéti társaságok tagjaikon keresztül szorosan kapcsolódnak a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt.-hez, a Continental dohánygyár terjesztő és forgalmazó cégéhez. Egy bajai 81 négyzetméteres lakásba összesen 25 céget jegyeznek be a napokban, amelyek több mint 90 leendő dohányboltot koordinálnak majd szerte az országban. A bejegyzés alatt álló vállalkozások bel- és kültagjai hozzávetőleg ennyi trafiküzemeltetési engedélyt nyertek. A lakás tulajdonosa, valamint a cégekben feltűnő személyek több szálon szorosan kapcsolódnak a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt.-hez, a Continental dohánygyár terjesztő és forgalmazó cégéhez. Az már nem sokkal a trafiknyertesek listájának közzététele után kiderült, hogy a Continental-csoporttal kapcsolatba hozható személyek több mint 80 trafikengedélyt nyertek. Azonban ifjabb Sánta János, a Continental vezetője május elején tagadta , hogy központilag szervezték volna alkalmazottaik pályázatait. A bajai céghalmaz viszont azt mutatja, hogy több mint 90 trafikengedélyt most úgy csomagolnak betéti társaságokba, hogy lehetővé válik a leendő dohányboltok központi irányítása a dohánygyárhoz, valamint a terjesztő céghez kötődő nyerteseken, és a bejegyzés alatt álló vállalkozásokat koordináló ernyőcégen keresztül. A koordinátor A 25 bejegyzés alatt álló vállalkozás koordináló szervezete a Tra-Kord Kft., amit idén február 19-én jegyeztek be ugyanarra a

description

A napokban 25 olyan céget jegyeznek be egy bajai lakásba, amelyek több mint 90 leendő trafikot irányítanak majd. A koordináló cég és a bejegyzés alatt álló betéti társaságok tagjaikon keresztül szorosan kapcsolódnak a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt.-hez, a Continental dohánygyár terjesztő és forgalmazó cégéhez.

Transcript of ! a Trafik Mutyi 90 Cég 1 Kézben

Tbb mint 90 trafik 81 ngyzetmterre

2013. mjus 21., kedd, 06:30 Utols frissts: 2013. mjus 21., kedd, 08:23Szerz: Mris Leonrd

A napokban 25 olyan cget jegyeznek be egy bajai laksba, amelyek tbb mint 90 leend trafikot irnytanak majd. A koordinl cg s a bejegyzs alatt ll betti trsasgok tagjaikon keresztl szorosan kapcsoldnak a hdmezvsrhelyi Tabn Trafik Zrt.-hez, a Continental dohnygyr terjeszt s forgalmaz cghez.

Egy bajai 81 ngyzetmteres laksba sszesen 25 cget jegyeznek be a napokban, amelyek tbb mint 90 leend dohnyboltot koordinlnak majd szerte az orszgban. A bejegyzs alatt ll vllalkozsok bel- s kltagjai hozzvetleg ennyi trafikzemeltetsi engedlyt nyertek. A laks tulajdonosa, valamint a cgekben feltn szemlyek tbb szlon szorosan kapcsoldnak a hdmezvsrhelyi Tabn Trafik Zrt.-hez, a Continental dohnygyr terjeszt s forgalmaz cghez.

Az mr nem sokkal a trafiknyertesek listjnak kzzttele utn kiderlt, hogy a Continental-csoporttal kapcsolatba hozhat szemlyek tbb mint 80 trafikengedlyt nyertek. Azonban ifjabb Snta Jnos, a Continental vezetje mjus elejn tagadta, hogy kzpontilag szerveztk volna alkalmazottaik plyzatait. A bajai cghalmaz viszont azt mutatja, hogy tbb mint 90 trafikengedlyt most gy csomagolnak betti trsasgokba, hogy lehetv vlik a leend dohnyboltok kzponti irnytsa a dohnygyrhoz, valamint a terjeszt cghez ktd nyerteseken, s a bejegyzs alatt ll vllalkozsokat koordinl ernycgen keresztl.

A koordintorA 25 bejegyzs alatt ll vllalkozs koordinl szervezete a Tra-Kord Kft., amit idn februr 19-n jegyeztek be ugyanarra a bajai cmre, mint a leend cgeket (A tblzatba rendezett rszletekrt kattintson a kpre!). A Tra-Kord Kft. mjus elejn 27 trafikra utal domainnevet regisztrlt a domain.hu oldalon, s ezzel prhuzamosan ugyanennyi, a domainnevekkel egyez nev, bejegyzsre vr cg jelent meg a cgadatbzisban.

Tblzatunkban barna sznnel emeltk ki azokat az adatokat, amelyek kzvetett vagy kzvetlen kapcsolatot mutatnak a Continentallal, a Tabn Trafikkal, vagy ezekhez a cgekhez kthet szemlyekkel. Sttebb barna sznnel a cgekben megjelen jelenlegi Tabn Trafik igazgatkat emeltk ki. Az sszefggsek oszlopokban azokat a szlakat emeltk ki, amelyek alapjn a cgek a Continentalhoz, a Tabn Trafikhoz kapcsoldhatnak.

Fot: e-cegjegyzek.hu, opten.hu, hvg.hu

A koordinl cg az els kapcsoldsi pont a Continental-csoporttal. A Tra-Kord 50 szzalkos tulajdonosa a hdmezvsrhelyi szkhely Megyko Kft., amit idn pr nappal a Tra-Kord eltt jegyeztek be a cgbrsgon. A Megyko Kft. gyvezetje s tulajdonosa Kocsis Istvn, valamint Megyeri Mria. Kocsis a Tabn Trafik Zrt. egyik igazgatja 2003 ta, Megyeri Mria pedig ugyanebben a cgben felgyelbizottsgi tag. Megyeri ezen kvl a kilencvenes-ktezres vekben tbb, a Continental tulajdonosi krhez kapcsold, hdmezvsrhelyi dohnytermel s -keresked cg tulajdonosa vagy vezetje volt. A Tabn Trafiknak az a Ventas Coffee Hungary a f tulajdonosa, amely a Snta s a hdmezvsrhelyi Veszelovszky csald tulajdona. A Ventas egyttal 100 szzalkos tulajdonosa a storaljajhelyi Continental Zrt. dohnygyrnak.

Bel- s kltag kis szablymagyarzat

A koncesszis plyzaton a kirs szerint csak termszetes szemlyek (magnszemlyek) indulhattak, de mr a plyzatban jelezhettk, ha a koncesszis joggal kapcsolatos tevkenysget a ksbbiekben gazdasgi trsasg tagjaknt kvnjk elltni. A nyertes plyznak ugyanakkor a gazdasgi trsasg tagjaknt korltlan felelssggel kell tartoznia a trsasg ktelezettsgeirt.gy aztn a plyzegyni vllalkozknt vagyegybetti trsasg beltagjaknt gyakorolhatja a tevkenysget. A betti trsasg ktelezettsgeirt elssorban a trsasg felel vagyonval. De haa trsasgi vagyon a kvetelst nem fedezi (ami knnyen elfordulhat egy 100 ezer forint jegyzett tkj vllalkozsnl), akkor atrsasg ktelezettsgeirt a beltagokkorltlanul s egyetemlegesen felelnek a sajt vagyonukkal. A kltag csak a vagyoni hozzjrulsa mrtkig felel, mikzben a trsasg zletvezetsre s kpviseletre a trsasgi szerzdsbl ered felhatalmazs alapjnjogosult lehet. A fszably szerint a nyeresga vagyoni hozzjruls arnyban oszlik meg, de errl is rendelkezhetnek mskpp a trsasgi szerzdsben teht akr kltagot is lehet gy helyzetbe hozni, hogy kzben a felelssge a trsasg ktelezettsgeirt minimlis marad.

Tarolt a Werner csaldA bejegyzs alatt ll cgek szkhelyl szolgl bajai laks tulajdonosa Werner Ferenc, aki egy kzssgi oldalon jelenleg a Tabn Trafikot tnteti fel munkahelyeknt. Az Opten cginformcis rendszerben fellelhet adatok alapjn a kilencvenes vek ta kapcsolatban ll a Continental tulajdonosi krvel, a ktezres vek elejn pedig a Tabn Trafik alaptja s rszvnyese volt. A ktezres vekben a Tabn Trafik tulajdonosainak s vezetinek (pldul Kulcsr Andrs vagy Egedi Istvn, akik maguk is tbb trafikengedlyt nyertek) zlettrsa volt tbb cgben egszen 2010-ig. Emellett sajt lelmiszer, ital s dohnyru-nagykereskedelemmel foglalkoz cge is van, a Werner Uno Kft.

A bejegyzs alatt ll 25 bajai cgben a Werner csald hat tagja tnik fel, k sszesen 22 trafikengedlyt nyertek. Maga Werner Ferenc hrom dohnyboltot nyithat, testvre tt, fia s annak felesge kilencet. Mg Werner Ferenc volt felesge s fia is feltnik a cgek tagjai kztt, sszesen t trafikengedllyel. Ezen fell a Werner csald tagjainak mg legalbb ennyi leend dohnyboltban lesz rdekeltsge, ugyanis ms nyerteseknek ltrehozott cgek tagjaiknt is gyakran megjelennek a cgkivonatokban. A cgek bel- s kltagjai alapjn azonban nehz lenne a 25 bajai cget egyedl a Werner csald sikeres nszervezdsnek tekinteni.

A hdmezvsrhelyi kapcsolatokA leend trafikos betti trsasgok tbbsgben olyan nyertesek lesznek a beltagok, akiknek korbban semmilyen vllalkozsuk nem volt. Rajtuk kvl feltnik kt-hrom olyan beltag is, akiknek a nevn a cgadatbzisban csdbe ment ptipari vagy szerencsejtk-szervez vllalkozsokat tallunk. A beltagok mell a legtbb esetben olyan kltag trsult, aki valamilyen szlon a Tabn Trafikhoz vagy a Continental-csoporthoz kthet. Vagyis minden trsasgnak van egy Hdmezvsrhely kzeli kltagja, fggetlenl attl, hogy Zalaegerszegen, Budapesten vagy Szombathelyen nyertek trafikjogot. Sok esetben kzvetlen kapcsolatot tallhatunk: tbb cgben is feltnik pldul a Tabn Trafik kt igazgatja, Kocsis Istvn s Hevesi Jnosn.

A Continental zeme

Fot: MTI / Balzs Attila

Ms esetekben olyan kzvetett kapcsolatokat lthatunk, amikor egy Tabn Trafikhoz vagy Continentalhoz kthet szemly vagy rokona jelenik meg a leend trafikos cgben: pldul a Werner csald egy-egy tagja, Hevesi Jnosn frje vagy ms hdmezvsrhelyi, Tabn Trafikhoz kapcsold csald tagja. Emellett olyan cg is van, ahol a Tabn Trafik egy nyertes alkalmazottja a beltag. Ezen a formcin kvl nhny esetben elfordul olyan fellls is, ahol a beltag s a kltag is egyrtelmen a Tabn Trafikhoz s a Continentalhoz kthet: az egyik cgben pldul Werner Ferenc, a Tabn Trafik dolgozja a beltag, a kltag pedig az egyik igazgat.

A bajai laksra bejegyzett 25 j cg mellett a Tra-Kord Kft. egy dombvri cmre is regisztrlt kt betti trsasgot. Mindkt cgben kltagknt szerepel Czibulya Istvnn, aki szintn a Tabn Trafik igazgatja, emellett a Continental igazgatsgi tagja 1998 ta.

A NAV megdicsrte ketMegkerestk Werner Ferencet s a Tra-Kord Kft.-t, s afell rdekldtnk, hogy miknt gyjtttek ssze ilyen sok trafiknyertest, s hogyan lehetsges, hogy egyetlen bajai laksban, a koordinl cg szkhelyn sszpontosul tbb mint 90 trafikengedly az orszg szmos klnbz teleplsrl. Glfi Anita, a Tra-Kord Kft. gyvezetje vlaszban hangslyozta: a cg nem gyjttt ssze senkit; mindenkinek segt, aki azt kri. Az gyvezet rvelse szerint a Tra-Kord Kft. teht nem szmt sem nvumnak, sem kurizumnak a piacon: arra a clra jtt ltre, hogy leend trafikosoknak nyjtson szolgltatst, s ugyangy szervezte tevkenysgt, mint sok ms hasonl profil cg is.

Eszerint a cget a trafiknyertesek kerestk meg, s hasonlan mkdik, mint pldul a nemrg ltrejtt Tobacco Shop System vagy a Trafikos Franchise Kft., amelyekrl a hvg.hu is beszmolt. Van azonban egy apr nehzsg a Tra-Kord vlaszval: homlyban hagyja, hogy a trafiknyertesek milyen csatornkon keresztl kerltek a bajai cghlba. A Tra-Kord Kft.-nek ugyanis emltett versenytrsaival szemben lthatan mg arra sem volt szksge, hogy honlapot ksztsen a trafiknyertesek toborzshoz, s a cges adatbzison, valamint nhny cginformcis gyjtoldalon kvl a cgnek vagy elrhetsgeinek nehezen talljuk nyomt az interneten.

A Tra-Kord kpviselje levelben jelezte azt is, hogy a trsasgot a NAV teljes kren tvizsglta a napokban, s nemcsak nem tett figyelmeztetst, hanem szbeli dicsretben is rszesette a cget abban a tekintetben, hogy az milyen jl szervezett koordinl cg. Arra, hogy hogyan kerlt ennyi trafikengedly egyetlen szkhelyre, a cgtl azt a vlaszt kaptuk, hogy az ket megkeres trafikosoknak maga javasolta azt, hogy ezen a cmen, a Tra-Kord irodjban legyenek bejegyezve a bt.-k, fggetlenl attl, hogy az orszg mely pontjn folytatnak majd tevkenysget. Ennek az indoka egybknt pofonegyszer: gy legalbbis jelenleg egyszerbb az adminisztrci, plne, hogy szolgltatsunk kiterjed a knyvelsre, s szmos ms gyviteli elemre is rta levelben az gyvezet.

Szponzorlt hecckampnyAzt is megkrdeztk Werner Ferenctl s a koordinl cgtl, mivel magyarzhat, hogy a betti trsasgok mindegyikbe a Tabn Trafikhoz vagy a Continental csoporthoz kthet szemlyek kerltek, illetve azt is, hogy milyen kapcsolatban llnak ezek a cgek vagy tagjaik az emltett hdmezvsrhelyi vllalatokkal s tulajdonosaikkal. Erre is csak a Tra-Kord gyvezetjtl kaptunk vlaszt, aki azt rta: Tudomsunk szerint egyltaln nem igaz az, hogy a cgnk szkhelyn ltrejtt bt.-k mindegyikben a Tabn Trafikhoz vagy a Continentalhoz kthet szemlyek vannak (egyltaln: nem tudjuk, hogy azon magnszemlyeket, akik a fenti cgektl teljesen fggetlenl, magnszemlyknt e vllalkozsi lehetsgbe belefogtak, miknt lehet akrmelyik cghez kthetnek tekinteni), de feltve, hogy el is fogadnnk a hvg.hu megkzeltst, akkor sincs ehhez a Tra-Kord Kft.-nek semmi kze.

Az gyvezet levelben felhvta a figyelmet arra is, hogy minden egyes valtlan lltsrt, vagy vals tny hamis sznben val feltntetsrt jogi elgttelt vesz. Emellett kifejezte sajnlkozst amiatt, hogy a HVG a cget felhasznlja a hecckampnyhoz. Mint fogalmazott, amit a HVG s ms sajtorgnumok mvelnek ebben az gyben, megtlsk szerint a nyilvnvalan szponzorlt hecckampny kategrijba esik.

Helyzetben a Continental?Az elrhet dokumentumok alapjn azonban nehezen tmaszthat al a cg rvelse, hogy semmi kze a Tabn Trafikos szervezdshez, hiszen mr maga a koordinl cg felerszben egy Tabn Trafikos igazgat, aki igazgatknt a Continental-csoport tulajdonosainak tartozik elszmolssal. Arrl, hogy a trafiktrvny helyzetbe hozhatja a Continentalt a tbbi dohnygyrral szemben, a jogszably 2011. decemberi benyjtsa ta idrl idre megjelennek informcik. Ifj. Snta Jnos rszt vett a trafiktrvny kidolgozsban (a Brsszelbe kikldtt trvnyt az gpn hoztk ltre), s a csald rgta j kapcsolatot pol Lzr Jnossal, a trafiktrvny benyjtjval.

Azonban Snta a kzelmltban azt hangslyozta, hogy a Continental vesztese is lehet a trafiktrvnynek. Ugyanakkor arra is kitrt, hogy a multinacionlis vllalatok nem szeretnk, ha bevezetnk az j rendszert, mert veken keresztl rengeteg polcpnzt fizettek ki, megvettk "kilra" a kiskereskedket, hogy csak az termkeiket ruljk, ms kisebb s nagyobb gyrtk pedig ne kerljenek fel a polcra. gy pedig nagyon nehz eladni egy termket, hogy a fogyaszt nem tallkozik vele mondta Snta. Ezen elvileg nhny, a bajaihoz hasonl, Continental kzeli nyertesekbl szervezd trafikhlzat elvileg segthetne. Meg kell azonban jegyezni, a trafiktrvny tiltja, hogy a dohnyboltos olyan helyzetet teremtsen, amelyben egy dohnytermk-nagykeresked termkt a tbbi piaci szerepl rovsra lnyeges mrtkben elnyben rszestse