Post on 17-Oct-2019
Mottó: „Mit jelent az, hogy megszelídíteni?
– Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek – mondta a róka – Azt jelenti: kapcsolatot
teremteni…” (1)
„Egy jó ember”
Bárdos Oresztész atya élete és munkássága
Oresztész atya 88. születésnapjára
BEVEZETŐ
„ Oly szörnyű , szédítő nagy s amellett oly lenge, szinte áttetsző… Egyszerre
végtelenül kicsinek s amellett mégis nehéznek és földhöztapadtnak érzed magad… Mintha
mesebeli lilában derengő akvárium fenekén pihegnél, nyúlós, keservesen vonszolódó tengeri
csiga, s egyszerre elsuhanna feletted a legenda Leviathanja… Verne Narvalja vagy nem
tudom, mi, suhanva, lengén és könnyedén … Mars-beli álom, úgy,ahogy Wells elképzelte” .
(2)
1931 márciusában egy kisgyermek édesapja karjaiban nézi az ablakból a nagy, ezüst,
repülő csodát. Ez a kisgyermek Bárdos Pál.
Egy kisgyermek, aki vonzódik a matematikához, és jó pár évvel később átadja ezt a
képességét számos nemzedéknek. A békesség, a harmónia, ami otthonában körülvette,
kihatott egész pályafutására.
Mint Arany Jánosnál: „Az ének és szentírás vonzóbb helyei lettek első tápja gyönge
lelkemnek, s a kis bogárhátú viskó szentegyház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem
hallott ...” (3)
„Mindig meg voltam győződve, hogy a diákokkal való foglalkozás igénye számára
családi örökség volt. Nagyon meglátszott, hogy sok testvére volt, akik egy igazi
emberközpontú légkörben éltek együtt. Egyszer láttam az édesapját, egy kórust vezényelni,
aki nagy karizmával nemcsak a kórust, de az egész hallgatóságot is egy nagycsaláddá
kovácsolta. Mindezt a legkönnyedebben, igazi jó humorral tette. A hallgatóság semmi másra
nem vágyott, csak a zene élvezetére. Akkor még inkább tisztán láttam, hogy honnan
származott az az igénye, hogy diákokkal vegye körül magát. Mint tanár nem volt
tekintélyelvű vagy igazan szigorú. Inkább a legidősebb testvérre emlékeztetett, akinek volt
egy jó játéka, aminek élvezetére a kisebb öcskösöket tanította. Mindez nagyon derűs és
barátságos légkörben zajlódott. Ez sokat segített engem abban, hogy szakterületemben való
foglalatoskodást egy igazi, jó játékként űzzem.”- írja egy tanítvány. (4)
Sokat foglalkozott a diákokkal. „A legjobbakat maga köré vette, akikkel a Matematikai Lapok
feladatait tanulmányozta es előkészítette őket különböző versenyekre.” (5) Ennek
köszönhetően nagyon sok tanítványából lett híres matematikus hazánkban vagy akár a
tengerentúlon is.
Megtiszteltetésnek tartom, hogy egy olyan személyről nyújthatom be pályázatomat,
aki méltó példaképe lehet mindenkinek.
I. A gyermekkor
Bárdos Pál Budapesten született 1928. október 10.-én. Édesapja, Bárdos Lajos híres
zeneszerző, zenetudós és karnagy, édesanyja Waliczky Irén. Tizenegy testvére közül
másodiknak látta meg a napvilágot Pesten. Budán, a Böszörményi úton és a Krisztina körúton
töltötte gyermekéveit. Testvéreivel nagyon sokat játszottak, bicikliztek, nyaranta a szénába
ugráltak. Mélyen vallásos családba született, de már kiskorától kezdve sok időt töltött az
egyház intézményében, hiszen édesapja a városmajori Jézus Szíve Plébánia Szent Cecília
kórusának volt karnagya, vezetője. A kórus nagyságát mutatja, hogy a Zeneakadémián is
koncertezett.
A kis Pálban a Zeppelin léghajó budapesti látogatása mély nyomot hagyott, hiszen a
mai napig fel tudja idézni az „ezüst szivar” emlékét. Már kisgyermek korában is szeretett a
számokkal foglalkozni és már nagyon fiatalon filozofált a számtan rejtelmein:
„Kis építőkockákkal játszottam, kettőnek a fele egy, négynek a fele kettő, de mi lehet a
háromnak a fele?” (6) Szülei próbálták kiszakítani a számok világából, elterelni a figyelmét,
ilyen alkalommal is fordulhatott elő a következő mondat: „Anyukám, a séta alatt 63 fa mellett
mentünk el!”. (7) A szülők próbálkoztak a zene felé terelni érdeklődését- egy ideig tanult
zongorázni, amit kedvelt is és hegedülni-, de Pál végérvényesen a számok bűvöletében ragadt.
Elemi iskolába az Attila utcába járt- a mai Vajk-szigeti Általános Iskola. Testnevelő tanára a
híres író, Móra Ferenc unokaöccse volt, Móra László. Egy szerencsétlen tornaórai ütközés
után Móra tanár úr vitte haza, mert nem tudott lábra állni, úgy fájt a térde. Ha alkalom adta,
osztálytársaival szívesen rúgták a bőrt. Az elemi után a Budapesti II. Kerületi Érseki
Katolikus Főgimnáziumba íratták be-a mostani II. Rákóczi Ferenc gimnázium, két évtizeddel
korábban Márai Sándor is ott tanult. Tanárai civil emberek és világi papok voltak vegyesen.
Amikor eljött a pályaválasztás ideje, már tudta, hogy merre képzeli el a jövőjét…
II. A háború
Amikor a németek megszállták Budapestet, szülei a házukban bújtatták Heltai Jenő
feleségét és lányát hamis iratokkal, majd később az óvóhelyen is velük voltak. Azonban a
német megszállást felváltották az oroszok 1944 decemberének karácsonyán.
Karácsony másnapján a Bárdos család háza előtt csapódott be egy lövedék egy
biciklistába. A testvérek nagyon megijedtek, a legidősebb nővérük el is ájult, akit a kisebbek
gyorsan próbáltak vízzel feléleszteni. A lövedék szilánkjai beleálltak az ablakba és Bárdos Pál
könyvespolcába is: „Ez volt az első közvetlen tapasztalatunk a háborúval ” (8) -meséli az
atya. Budapest ostromakor le kellett menniük az óvóhelyre, ami ezen esetben a
mosókonyhaként szolgáló pincehelyiséget és a négy-öt nagyobb szobát jelentette. Eleinte
ingáztak a lakás és az óvóhely között. Egyik nap azonban lövéssorozat érte a házukat, a
szülők és öt gyerek lent volt az óvóhelyen: „Mi öten fent voltunk a lakásban… egymás után
érkeztek a lövedékek, mi összebújtunk egy védettnek gondoltabb helyre és hangosan
imádkoztunk. Mondtuk a Miatyánk-ot, az Üdvözlégy-et és csak robbantak a lövedékek.” (9)
Csak az első emeleti lakásuk úszta meg az összeomlást, amikor a lövéssorozat elcsendesedett,
a két nagyobb gyerek a kicsiket felkapva rohant lefelé. A gyerekeket nagyon megrázták a
történtek, de amikor leértek, örömmel vették tudomásul, hogy mind együtt vannak.
Az összeomlott ház áldás lett számukra, mert védte a pincehelyiséget a lövedékektől. Mikor
három évvel később a romeltakarítás zajlott, a ház romjai alatt egy nagy, fel nem robbant
lövedéket találtak. Ha az felrobbant volna, senki sem élte volna túl. Az ostrom előtt átélték a
Margit-híd véletlen felrobbantását. A kivonuló németek aláaknázták, de előbb felrobbant, még
egy villamos is volt rajta, ami a vízbe csúszott. A robbanás erőssége egy kisebb földrengéssel
ért fel.
Az óvóhelyen gyakran volt igazoltatás, a nyilasok részéről, akik katonaszökevényeket
kerestek. „Én is az voltam” - aki elmúlt tizenhat éves annak be kellett vonulnia, mikor
Budapestet körülzárták: „Mondtam szüleimnek, hogy hát ha kell, én bevonulok… de ők azt
mondták, maradj csak itthon, majd vigyázunk rád…és amikor mindig jöttek razziázni, engem
el kellett rejteni a pincében…megengedték a sok gyerek miatt, hogy két ágyon és két
emeletes ágyon aludjunk mi gyerekek.... Szóval amikor jött a razzia híre, én befeküdtem az
egyik alsó ágyba, testvéreim pedig rám ültek a takaróra, hogy ne vegyenek észre engem,
persze nagyon izgultam akkor…” (10) .
Édesapját is egyszer el akarták vinni, de fekvő beteg volt a szívével: „A házunkban
lakott egy orvos, aki nyilas volt egyébként, nem ismertük őt közelebbről, csak mikor
meghallotta, hogy apámat el akarják vinni, akkor oda jött és azt mondta: csak úgy engedem
meg, hogy ha hordágyon viszik, mert szívbeteg, …és erre elmentek.” (11)
III. A papi hivatás
„A papi hivatás az régi…, hogy mikor tűnt fel először bennem nem tudom…mindig is
jártunk templomba rendesen és otthon is imádkoztunk testvéreimmel…”(12)
Szülei támogatták döntését, édesanyja azt is elárulta neki, hogy amikor várta a születését,
„akkor kérte a Jó Istent, hogy hadd legyen egy pap fia”. Ekkor tudatosult benne, hogy
édesanyja imádságának is köszönheti, hogy ez a hivatás alakult ki benne.
Az, hogy a bencésekhez szeretne menni, érettségi előtti évben dőlt el, az is érdekesen,
hiszen ferencesekhez járt ministrálni, jezsuitáknál pedig többször volt lelkigyakorlaton a
Budai-hegyekben. Döntéséhez hozzájárult, hogy bencés szerzetesek által írt könyveket
olvasott. Schnattner Szigfrid Tanárszem, diákszív című műve és Szívós Donát könyve nagy
hatással volt rá, főleg az, ahogy a tanításról és a tanítványairól írt. Érettségi után édesapja is
biztatta, hiszen ismerte Szigeti Kilián bencés atyát, aki az egyházzenei vonalon alkotott.
Édesapja rögtön levelet írt Kilián atyának fia szándékáról. Néhány héttel később jött a válasz,
és hiába telt le a határidő, szívesen várták. Sokat imádkozott, hogy sikeres legyen a felvétele
Pannonhalmára. Testvéreivel lementek fürödni Balatonmáriafürdőre. Ottléte alatt egyik éjjel
álmában egy hangot hallott: „Három hét múlva otthon leszel.” (13) Érezte, hogy nem álom
volt, és három hét múlva Pannonhalmán volt már. 1947. augusztus hatodikán, Urunk
színeváltozásának napján, Pannonhalmán a hagyomány szerint bevonultak a leendő
tisztelendő urak, és a bencés rend kötelékébe kerültek.
Rövid időt töltött Pannonhalmán, három évet, egy év noviciátus és két év teológia, mert
miután 1950-ben Balatonmáriafürdőről - 1 hetet időzött ott testvéreivel- visszatért, legyengült
és rosszul volt. Később kiderült, hogy egy nagyon súlyos betegséget kapott el, a tbc-t –tüdő-
tuberkulózis, régies nevén gümőkór. Azt mondták, hogy három napra kell bemennie a
kórházba, amiből végül egy év lett. Ebből három hetet töltött Győrben, három hónapot Budán
a Korányi Szanatóriumban, a maradék időben pedig a Papi Kórházban lábadozott, míg
teljesen felépült. Ez alatt az idő alatt a pannonhalmi növendékséget „szétrobbantották”.
Kezdetben hetvenen voltak, de állami parancsra csak tizennégyen maradhattak: „Nyilván a
bent lévők közül tartottak meg tizennégyet… én meg ugye kint voltam.” (14) Az elküldött
diákokból sokan később visszatértek, vagy már meggondolták és nem tértek vissza. Mivel
Pannonhalmára nem térhetett vissza, ezért beiratkozott a Központi Szemináriumba civil
hallgatónak. Egy évig folytatta ott teológiai tanulmányit.
IV. Az 1950-es évek
IV. 1. A szemináriumi évek és a pályakezdet
1952-ben kezdődő tanévben Dr. Papp Kálmán győri megyéspüspök maga mellé
fogadott öt eltávolított szerzetesnövendéket, köztük Bárdos Oresztészt, Zdiarszky Lászlót és
Brenner Jánost. A győri Szemináriumban tanultak a kispapok között világi papi reverendában,
hiszen az állam szemében egyházmegyés kispapok voltak. Itt tanította őket többek között Dr.
Cserháti József, Dr. Mentes Mihály, Dr. Somogyi Antal és Dr. Winkler Mihály.
1954. február 21-én szentelte pappá a megyéspüspök úr a szeminárium kápolnájában.
Két alkalommal is el kellett halasztani a felszentelését, mert egészsége meggyengült. Még
ebben az évben kinevezték a Szent Ignác templom káplánjának. Néhány évig még világi
reverendában élt a rendházban. Mikor újra engedélyezték a gimnáziumot Pannonhalmán, a
főapát úr felküldött néhány embert tanulni Budapestre. Hirdettek levelezőn gimnáziumi
matematikatanár-képzést, de csak általános iskolai tanároknak: „Persze én még nem voltam
pedagógus, de itten kineveztek pedagógusnak, mint diákotthoni nevelőt és így már be tudtam
iratkozni levelező hallgatónak matematikára”. (15)
Végül az ELTE Természettudományi Karán matematika-ábrázoló geometria szakon
középiskolai tanári oklevelet szerzett 1966. február 12.-én. Oresztész atya már egyetemi
tanulmányinak befejezése előtt elkezdett matematikát oktatni.
IV.2. 1956 történései
1956-ban egész Győr tele volt hangszórókkal, amelyekből a híreket és a propagandát
sugározták. A rendházban is ebből értesültek, hogy mi történik. Az első hírt esti imára
menvén hallották Kemény Dózsa atyától: „Mit csinálnak ezek a pestiek? Valami harc van
Budapesten…”. A rádió egyfolytában azt szónokolta, hogy leverték őket, mindenki adja le a
fegyvereket. Mégis hatalomra kerültek a felkelők és a Nagy Imre-kormány, még ha csak kis
ideig is. Sokáig nem hitték el a történteket, még akkor sem, amikor a városháza előtt
nagygyűlés volt. „Egyszer csak azt mondja a hangszóró: Most pedig ledobjuk a városházáról
a vöröscsillagot! …puff…,na akkor már elhittük, hogy van valami. Mindenki elkezdett
szaladni a városháza felé, hogy ezt megnézzük.” (16) Először Galambos Iréneusz atya sem
hitt abban, hogy itt komoly változások lehetnek. A nagygyűlés után mégis már egy
kibontakozó vezető szerepben találta magát. Az akkori igazgató, Holenda Barnabás azt
tanácsolta neki, hogy minél előbb menjen el Nyugatra. Nem sokkal később meg is jelentek
érte, és a portán keresték Galambos Irént. A szájhagyomány szerint a portás felháborodva
okította ki az ávósokat, hogy a rendházban nők nem tartózkodnak!
V. A Mester és a tanítványok
V.1. A tanár
Oresztész atya minden diákjával köteléket teremtett, akiket nem érdekelt a
matematika, azoknak is felkeltette az érdeklődését a számok iránt. Miközben a diákjaival
foglalkozott, szerénységével és kedvességével szerzett magának tekintélyt. „Nem kell egy
tanárnak azért feltétlen felemelni a hangját, csapkodni, fenyegetőzni a diákokkal, hogy őt
tiszteljék. Tipikusan az az ember , akinek két nézéséből tudtuk, hogy mit gondol…A
személyiségében van egy olyan dolog , amire az ember azt mondaná, hogy na hát ezt az
embert mi nem akarjuk megbántani se…” (17)- írja róla tanítványa. Tanórái alatt „családi”
légkör uralkodott a teremben. Nagyon nagy türelemmel viseltetett a diákok iránt, ha a
harminckilenc diákból egy nem értette, akkor annak az egynek újra és újra elmagyarázta.
„Nem az én érdemem, a családból örököltem…”- mondja az atya a türelemről. Ha valakinek
rosszul sikerült a dolgozata, valahogyan mindig kedveskedett neki, hogy ne szomorkodjon.
„Oresztész atya mosolya varázslatos volt. Amikor egyik budapesti diáktársam vitatkozott,
hogy 4 vagy 5 egyese van, osztályfőnök úr angyali türelemmel mosolyogva sorolta fel az
eseteket… Egyszer a dolgozatot sokáig nem osztotta ki. Ez nem volt jellemző rá. Általában
másnap megkaptuk a kijavított dolgozatot. Kiderült, hogy egyik fiúnak egyes lett. Tudta, hogy
gyűjti a bélyeget. Akkor adta oda, amikor bele tudott tenni egy szép megrendelt bélyeget.”
(18) Galambos Iréneusz atya után ő lett a bélyeggyűjtő szakkör vezetője. Négy osztálynak
volt az osztályfőnöke, osztályából lettek polgármesterek és egy országgyűlési képviselő is. A
huszadik század második felében sok czuczoros öregdiákból lehet valamelyik település
vezetője.
„Egyéniség volt, a Bencés Gimnáziumnak olyan tanára, akit nem lehetett megkerülni
emberségből, tiszteletből, szeretetből. Nem volt az osztályfőnökünk, de annyi mindent adott
nekünk az évek során, hogy osztályfőnökünk halála után (hasnyálmirigyrák támadta meg a
szervezetét), már Őt hívtuk a huszadik osztálytalálkozónkra (1985) mint tiszteletbeli
osztályfőnökünket. Rendkívül szerény egyéniség, akire fel lehet nézni, akitől lehet tanulni…
és ha valakinek rossz jegyet kellett adnia szerintem az jobban fájt Oresztész atyának, mint a
diáknak”. (19) Jámborságával és jó vicceivel hamar megszerettette magát a diákokkal.
.„Elsősként először kicsit meg voltunk szeppenve ennyi reverenda láttán… volt egy nagy adag
feszültség mindegyikünkben szerintem… ehhez képest jött Oresztész atya, akinek az első
gesztusai is olyanok voltak, hogy úgy feloldotta ezt. Osztálytalálkozókon többször beszéltük,
hogy ha meg kellene testesíteni a szerény, alázatos szerzetest, akkor Ő az minden értelemben.
Már az elején megéreztük, hogy Őtőle nem kell félni.”
Oresztész atya életében egyszer buktatott meg egy fiút, őt is félévkor. A fiú nagyon
beteges volt és sajnos nem érte meg a tanév végét. Az atya pályafutását ez a szomorú eset
végigkísérte, ezért mindent megtett, hogy tanítványai elkerüljék a bukást.
„Oresztész atyával már a legelső matematikaóránk emlékezetesre sikerült. .. Rögtön
egy általa összeállított, egész órás szintfelmérővel kezdtük a gimnáziumi pályafutásunkat. 5-
10 perc elteltével végeztem. Atya látta, hogy nem írok tovább, megsajnált és odajött segíteni
nekem, a „bajba jutott” diáknak. Elcsodálkozva látta, hogy hibátlanra teljesítettem a
dolgozatot, ezzel rögtön egyik kedvencévé váltam. Azért csak egyik kedvenc, mert Oresztész
atya mindenkit egyformán szeretett, soha nem éreztetett ebben sem semmi
megkülönböztetést. Segítőkészségére jellemző, hogy ugyanezen dolgozat alkalmával szintén
igyekezett segíteni a többieknek is, és biztatta a csüggedőket. Még ugyanezen szeptemberben
Tatán rendeztek egy összevont matematika-fizika versenyt. Oresztész atya annyira megbízott
bennem, hogy engem nevezett erre két végzős diákkal együtt annak ellenére, hogy fizikából
addig csak egy egyest kaptam (nem szoktam hozzá, még sírtam is). Ezért a feltétlen és
indokolatlan bizalomért azóta is köszönettel tartozok neki, melyet az évek során igyekeztem
legjobb tudásom szerint meghálálni. Matematikatudása felől senkiben sem merülhet fel
kétség, hiszen Magyarország egyik legnívósabb gimnáziumában képviselt kiemelkedő
színvonalat. 1962 óta több ezer diákja jó (gyakran saját maga által reméltnél is jobb)
eredményt ért el különböző (jellemzően központi vagy emelt) szintű érettségiken. Biztos
vagyok benne, hogy a Viéte-formulák és a kör egyenletének megtanulása mellett mindenkire
átragadt több vagy kevesebb a matematika iránti szeretetből. „ (20)
„Elmondható, hogy Oresztész atya Jézus Krisztuson kívül a matematikának szentelte
életét. Hatására lettem magam is tanár, gyakran emlegetem egy-egy jócselekedetét
tanítványaimnak. A tanári pályán talán a legnehezebb a differenciált oktatás, a különböző
adottságú diákokkal való együttes törődés. Jó pásztorhoz illő módon terelgette az osztályok
minden tagját a tudomány világában. A tanóra közben a tervezett ütemben haladókon kívül
külön segített, magyarázott az éppen lemaradóknak, ugyanakkor a versenyzők számára is
mindig volt egy újabb feladata. Oresztész atya reverendája kifogyhatatlannak bizonyult a
különböző szintű matekpéldákból. Minden egyes alkalommal precízen felkészült a tanóra
összes pillanatára, lelkesedése példaértékű lehet bárki számára. Legendásan jól, közérthetően
magyarázott, így még az a diák is megértette a tananyagot, aki nem is akarta. Sajnos mi sem
voltunk mintadiákok, előfordult nálunk is rosszalkodás, de tiszteletlen viselkedés soha.
Úgy gondolom, hogy ez nem meglepő, mindig így volt és feltehetően így is lesz.
Oresztész atya végtelen türelemmel viseltetett mindenki iránt, ugyanakkor fegyelmezési
módszere rendkívül hatékony volt. Egy diák csínytevése esetén az „Ez nem volt szép”,
csoportos vétség esetén pedig a „Na, de fiúk” mondatok úgy hangzottak, hogy mindenki
elszégyellte magát és rögtön megjavult. Ugyan nem sportszerű, de a dolgozatok alkalmával
gyakran csaltunk is. Megoldottam mindkét csoport feladatsorát, majd papírgalacsinokon
ezeket láncszerűen továbbítottuk. Egyik alkalommal ez olyan jól sikerült, hogy mindenki
ötöst kapott. Atya soha nem feltételezett senkiről sem rosszat, így gyanakvás helyett
jóhiszeműen megdicsérte az egész csoportot. Gyakorlatilag az összes tanítványában a belőle
áradó szeretet maradt meg örök emlékként. Talán ezért is kapta az eposzi kellékként ismert
állandó jelzőt: jóságos Oresztész atya. A bencésekhez mindig hű maradt, élete mind a mai
napig Istennek tetsző. A nem hívő emberek számára a szentek jellemzése túl idealizáltnak
tűnhet. Számukra csak azt tanácsolom, hogy kopogjanak be a Széchenyi téri rendházban
Bárdos Oresztész szobájába… A bencés diákok nagyon szerencsések, hogy ezt akár minden
nap megtehetik.” (21)
Magas szinten készítette fel matekból nebulóit az egyetemi tanulmányokra. Ezzel
elérte, hogy éveken keresztül a különböző egyetemek mérnöki szakaira a győri bencés
gimnáziumból jelentkeztek a legtöbben. Különleges érzéke volt ahhoz, hogy a tehetséges, a
matematikát szerető diákokat ösztönözze. 1965-től 1987-ig matekszakköröket tartott az
érdeklődő diákoknak. A KÖMÁL (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok) levelezős
matematikaversenyekre éveken keresztül felügyelete és hathatós segítsége mellett gyakoroltak
a gimnázium diákjai. Elkötelezettségére vall, hogy ösztöndíjjal külföldön tanuló diákjainak is
eljutatta a feladatsorokat, hogy ne maradjanak le a versenyeken és ugyanúgy tudjanak
készülni a továbbtanulásra, mint otthon lévő társaik. Órán egyszer emelte fel csak a hangját,
hogy a fiúk maradjanak csendben. „Egyszer csak felemelte a hangját: CSÖND! ...döbbent
csend lett abban a pillanatban az osztályban, mindenki elhallgatott, de nemcsak azért, mert
akkorát szólt, hanem hogy Ő el tudja magát kiáltani.”(22)
Diákjai neki köszönhetően megtapasztalhatták, hogy milyen, ha bíznak bennük, ha
szeretik őket:
„A nyolcvanas évek első felében jártam a győri bencés gimnáziumba. Akkor is
tudtam, és most majd harminc év távlatából visszanézve is érzem, hogy páratlan lehetőség,
nagyszerű időszak volt az életemben. Mint legtöbb iskolatársamat, és mint a legtöbb
kamaszgyereket leginkább a középiskolás évek tettek azzá, ami vagyok. Kamaszkorban
vagyunk a legfogékonyabbak, és nagyszerű környezet faragott embert belőlünk.
Legtöbb tanárunk bencés szerzetes volt, és ilyen közelségből sok emberi gyengéjüket
megismertünk, mégis örültünk, hogy ők irányítanak bennünket. Bár az ország egyik legjobb
iskolájának számított a gimnázium, nem volt elitiskola. Osztályunk majd fele falusi
parasztgyerek volt, ám tanáraink a negyedik év végére egyetemistákat, főiskolásokat faragtak
belőlünk. És nemcsak a tárgyukat tanították meg, fizikaórán is tanítottak erkölcsi tartást, vagy
földrajzórán a kommunizmustól eltérő politikát. Gyengeségeik mellett is nagyszerű emberek
voltak: szerzetesként igyekeztek mélyebben megélni a kereszténységüket, és mivel nem volt
családjuk, több figyelmet szentelhettek a diákoknak. A sok nagyszerű ember közül egyet,
Oresztész atyát, a matematikatanáromat különösen szerettem. Elég lenne csak azt leírnom,
hogy a nyolcadik osztályban négyes voltam matekból, és fél év múlva listavezető voltam egy
országos matematikaversenyen. Bár Oresztész atya bánatára nem lett belőlem matematikus,
ez az élmény olyan energiákat szabadított fel, amelyek aztán segítettek, hogy más irányban is
megálljam a helyemet. Ugyanakkor elgondolkodom, hogy hány hozzám hasonló gyerek volt,
akiben ott lapult valamilyen tehetség, és sohasem fedezte azt fel senki. De mi is történt a
gimnázium első néhány hónapja alatt? Oresztész atya mindig mosolyogva, páratlan
lelkesedéssel tanította végig az órákat. Olyan lendülettel, hogy egy másodpercbe sem jutott
eszünkbe unatkozni. Aki akarta, délután elmehetett hozzá, és ő foglalkozott vele még egy
kicsit. Az igazán nagyszerű dolog azonban az a szeretet volt, amivel mindenkit segített. Egy
kamaszodó gyereknek minden teljesítményen túl az a legfontosabb, hogy megérezze, hogy
bíznak benne, hogy szeretik” (23)
A diákcsínyeken mindig nevetett, de azért meg is dorgálta a fiúkat. Egy alsóőrsi
kirándulás során az ifjak rájártak a miseborra, de hogy ne tűnjön fel, a maradékot felvizezték,
és mikor az Atya misézéshez kiöntötte, csak ennyit fűzött hozzá: ” Ej, fiúk, de meghígult ez a
bor!”(24)
V.2. A kollégák
Érdekelték a modern eszközök, a fejlődő technológia, s ennek köszönhetően a
számítógépek megjelenésekor felügyelete és irányítása alatt készültek az első számítógépes
programok az iskolában. Sok diákja az általa vezetett informatika-szakkörnek (1980-84)
köszönhetően választotta az informatikai pályát. Szakmai elhivatottságát jellemzi, hogy a
kötelező informatikaoktatás bevezetésekor készséggel adta át szakkönyveit és tapasztalatait az
első szakképzett informatikatanároknak.
Kollégái mind a mai napig mélyen tisztelik, felnéznek rá és kikérik véleményét a
matematikai újításokról:
„Senki nem születik tanárnak /MESTERNEK/, hanem azzá lesz.
Oresztész atyát 1984-ben ismertem meg, ekkor kerültem a Czuczor Gimnáziumba
matematikát tanítani. Ekkor Ő már a MESTER –tanár minden ismetető jegyével rendelkezett.
Alázat a tudomány iránt, imponáló tárgyi tudás, empátia a tanulók, tanárok és emberek
irányába. Nyitottság az új dolgok iránt. Jó előadó, aki mindent megtesz azért, hogy
tanítványai alaposan, pontosan megértsék a matematikát, logikusan érvel, indokol, illusztrál,
feladatlapokat készít személyre szabottan, és saját készítésű modelleket gyárt a feladatokhoz,
hogy a térszemléletük, térlátásuk jobban fejlődjön. A Középiskolai Matematikai Lapok
feladatait oldja, hogy tanítványainak tudjon segíteni, ne szegjék kedvüket a nehéz feladatok.
És motivál! De hogyan! Ezzel az ismert történettel tudnám szemléltetni:
Egy vándor egy építkezésen dolgozó kőfaragókat kérdez meg, hogy mit csinálnak. Az első azt
válaszolja, hogy reménytelenül küszködik a kővel, minduntalan kicsorbul a vésője, eltörik
kalapácsának nyele, vérhólyagos lesz a keze. A második azt válaszolja, hogy kemény
fáradságos munkával megteremti családja számára a megélhetést. A harmadik pedig sugárzó
arccal azt válaszolja, hogy építi a katedrálist.
Oresztész atya katedrálist épít kitartó munkával és határtalan türelemmel. Hisz abban, hogy
egyetlen jó szándékú szava, biztatása, figyelmeztetése sem hiábavaló. Mindig derűs légkört
teremt maga körül, kiegyensúlyozott. Számára a matematika iránt kevésbé érdeklődő épp
olyan fontos, mint a versenyző. Mindkettőt segíti, csak máshogyan, a legjobbat akarja
mindkettőből kihozni. Együttműködő, támogató, segítőkész mind a tanárokkal, mind a
diákokkal. 2000 körül továbbképzésre jártam, ott olyan feladatot kaptunk, hogy egy térbeli
testre csináljunk feladatsort, amit a Cabri nevű számítógépes oktatóprogrammal
szemléltetünk, és hagyományos modellel más eljárással is állítsuk elő. Az Atyának rögtön
volt ötlete. Dodekaéder!- mondta-, azzal én sokat foglalkoztam! Már csak el kellett
készítenem a modellt és a feladatsort.
2005-ben/hosszú idő után/ emelt szinten bevezették újra a matematika szóbeli érettségit,
újszerű volt. Számtalan elfoglaltsága mellett vázlatokat készített a gyerekeknek, hogy
könnyebben és alaposan fel tudjanak készülni a szóbeli vizsgára. A tanítványok jöttek és
örömmel mesélték, hogy nagyon megdicsérték őket. Az utolsó tanítási évem előtt egyik
évfolyamtársam egy új GeoGebra nevű számítógépes oktatóprogramra hívta fel a figyelmem,
amit függvény-transzformációknál, és geometriai animációknál is jól lehet használni. Az Atya
mondta, hogy hozzam, megnézi, pedig ekkor már 80 éves volt. Én már nyugdíjba jöttem, ő
még lelkesen, nagy szeretettel tanítja a bencés diákokat a matematika szépségeire. Hála
Istennek!”(25)
Megvolt a lehetőség arra is, hogy Oresztész atya részt vegyen egy új matematikakönyv
létrehozásában, de nem élt vele, jobban szeretett volna a háttérben maradni:
„Bárdos Oresztész atyát 1968 őszén ismertem meg. Éppen érettségiztem, és az egyetemi
felkészítésben segített. Egy osztálytársammal jártam hozzá a rendházba. Így közel ötven év
távlatából nehéz konkrét dolgokat felidézni, inkább benyomások maradtak meg abból az
időből. Eleve a rendház hangulata inspirálta a tudás iránti vágyat. Az órák nagyon célratörők,
mégis fesztelenek voltak. Soha nem hallottunk az Atyától dorgáló szavakat, nagyon szelíd
módon javította, gyakran valószínűleg súlyos sületlenségeinket. Így visszagondolva nem
emlékszem egyetlen esetre sem, hogy megemelte volna a hangját valami miatt. Munkája
eredményes volt, 1969-ben felvettek az egyetemre matematika-fizika tanári szakra. Szokták
mondani, hogy a pedagógusok úgy tanítanak, ahogy őket tanították, így remélem az én
munkámban is visszaköszön az Oresztész atyával töltött órák hatása.
Legközelebb „kollégaként” hozott össze bennünket a sors. 1980-as évek elején még
gyerekcipőben járt az informatikaoktatás. Az egyetemen a mi évfolyamunk volt az első, akik
programozást tanultak. Az iskolákban még alig voltak számítógépek. A Czuczor Gimnázium,
jó nemzetközi kapcsolatai révén hozzájutott néhány „ABC 80”-as számítógéphez. Oresztész
atya volt az első, aki megtanulta a programozásukat és kezdte az iskolában az informatika
tanítását. Így mint az első néhány informatikatanárok egyike Győrben gyakran találkoztunk
konferenciákon, cseréltük ki tapasztalatainkat. Később 1985 és 1990 között, négy éven
keresztül, óraadóként, fizika fakultációsokat tanítottam a Czuczor Gimnáziumban. Munka
közben keveset találkoztunk, mivel az én óráim kora délután voltak, de a közös tanári
rendezvényeken igen és felidéztük a hajdani közös emlékeinket. Nagyobbik fiam is a
Czuczorban végzett, és eredményes matematika- versenyfelkészítésében Oresztész atya is
segített.
1998-tól az Oktatási Minisztériumban dolgoztam és akkor kezdtem meg harcomat a
matematikatanítás megújítása érdekében. Ennek első lépése egy matematika- tankönyv írása
lett volna. A szerzőgárda összeállítása során természetes volt számomra, hogy Oresztész
atyát is megkeresem. Sajnos ő nem vállalta ezt a munkát.
Úgy érzem, szerénysége volt az elsődleges ok. Mindig szeretett a háttérben maradni.
Ha áttételesen is, de még évtizedekig kapcsolatban maradtunk, mivel a feleségem is a Czuczor
Gergely Gimnáziumban tanított matematikát. Gyakran hallottam tőle, hogy ezt meg ezt a
problémát így oldottuk meg, mert Oresztész atya is így gondolta. Vagy érettségik esetében
erre a feladatra ennyi pontot adtunk, de még megvárjuk, hogy Oresztész atya mit fog
mondani. Tehát referenciapont maradt a kollégái között mind a mai napig.” (26)
VI. Új irányok
A rendszerváltás előtt kevés egyházi iskola maradhatott fenn, ezért amelyek
megmaradhattak, nagy népszerűségnek örvendhettek országos szinten. A diákok szívesen
töltötték diákéveiket egy olyan intézmény falai között, amelyben magas szintű képzéssel
oktatták őket, ezzel megalapozva a jövőjüket. A rendszerváltás nagy változásokat hozott az
iskola számára. A diákotthont kibővíttethették száz férőhellyel, illetve már három osztály
indulhatott egy évfolyamon. 1994-ben pedig kezdetét vette a hatosztályos képzés is. Majd
tizenkét évvel később eltörlik a hatnapos tanítást, a szombat szabad lesz. A kétezres évek
elejére egyre több egyházi iskola nyitotta meg először vagy újra kapuit, így az amúgy is
fogyatkozó gyermekek száma miatt az iskola rákényszerült, hogy megnyissa kapuit a lányok
előtt. 2008-ban a gimnázium koedukált lesz, szeptember elsejétől felmenő rendszerben
jelentkezhetnek lányok a négy évfolyamos képzésre, illetőleg egy évvel később a hat
évfolyamosra is. Az első évben még csak 18-an voltak összesen, de a következő évre ez a
szám majdnem a négyszerese lett. Oresztész atyának kezdetben negatív érzelmei voltak a
koedukációval kapcsolatban, hiszen megszokta, hogy csak fiúkat tanít.
„A változás volt a meglepő”- mondja. Két osztályban is tanított lányokat, akik ugyanúgy
beilleszkedtek és nem okoztak különösebb problémát.
Két évvel ezelőtt, egy szép február végi napon, huszonegyedikén volt Oresztész atya
gyémántmiséje. „Hűséges, imádságos jelenléte, szorgalmas, munkás élete a perjelség, az
iskola meghatározó része, képe” (27). Áldozatos munkájáért életjubileumán megkapta a
Magyar Katolikus Püspök Konferencia kitüntetését, a Pro Paedagogia Christiana-díjat.
„A Pannonhalmi Szent Benedek Rendbe léptél, a Győri Székház tagja voltál, majd a
Magyar Bencés Kongregáció tagja és most az önálló Győri Szent Mór Perjelség tagja vagy.
Ugyanott, csendesen és hűségesen, Krisztus szeretetének semmit elébe nem téve hatvan éve.
Ebből fakadt életed minden gyümölcse, amelyben rendtársaid, tanítványaid, erősek és
gyengék egyaránt részesedtek. Ezt szeretnénk megköszönni Neked, ha lehet … Oresztész atya
1962 óta, mind a mai napig tanít iskolánkban. Tanári és pedagógusi munkája élő példakép
minden kollégájának, emberi jósága, szerzetesi és tanári hivatása minta és megerősítés
minden diákjának. Fegyelmezett életvitel, jó humor, megértő emberség jellemzik, igazi
bencés tanár”- mondta köszöntőjében Dr. Várszegi Asztrik főapát, délben a napközi imaóra
után, az ebédlőben tartott ünnepségen.
2016. június másodikán Győr Oktatásügyéért díjat vehetett át Borkai Zsolt
polgármestertől és Dr. Somogyi Tivadar alpolgármestertől a Megyeházán. Ezt a díjat azoknak
adják, akik nemcsak pedagógusként foglalkoznak a nebulókkal, hanem szabadidejükben
energiát nem kímélve felkarolják és segítik őket.
VII. Zárszó
Hálás vagyok az Istennek, hogy én is azok közé a lányok közé tartozhatok, akik ebben az
gimnáziumban tanulhatnak, és büszkeséggel tölt el, hogy mikor megkérdezik, hova járok
iskolába, akkor azt válaszolhatom, hogy a bencésbe. Mindenkinek nagy szeretettel tudok
beszélni arról az iskoláról, amelyben szívesen töltöm a diákéveimet. Nagy büszkeséggel tölt
el, hogy interjút készíthettem Oresztész atyával, akire példaképemként tekintek fel. Nagyon
átéltem én is az életét, amíg ezt a pályaművet létrehoztam. Nagyon szép gyermekkora volt, és
nem véletlen, hogy ilyen jó ember lett belőle, akit minden diák és kollégája szeret, akik nála
tanulhattak vagy éppen vele dolgozhattak.
Köszönöm Istennek, hogy megírhattam Oresztész atya életét, biztos vagyok benne, hogy
nyomot hagy az életemben, hogy találkozhattam vele és a történetek alapján egyre jobban
megismerhettem.
Dolgozatomat Oresztész atya mindennapi imádságával zárom, amelybe mindig
belefoglalja a volt és jelenlegi tanítványait is:
Jézus szent szíve, minden jónak
forrása, imádlak Téged, hiszek Benned szeretlek Téged és
bánom minden bűnömet. Neked ajándékozom az én szegény
szívemet. Tedd alázatossá, tisztává és minden kívánságodnak megfelelővé. Add jóságos
Jézusom, hogy én Benned és Te énbennem élj. Védj meg (veszedelemben) veszélyben,
vigasztalj a szenvedésben, őrizd meg testem egészségét, add áldomást minden művemre,
és a
szent halál kegyelmét add meg nekem.
(Pio atya imája Jézus Szent Szívéhez)
Készítette: Tóth Réka
Szeretném megköszönni mindazoknak, akik írásaikat, emlékeiket rendelkezésemre
bocsátották, illetve bármely módon segítették a dolgozat létrejöttét:
Oresztész atya
Butsy Lajos plébános, Aknaszlatina
Dr. Eőri János matematikatanár, Budapest
Környei László matematikatanár, volt oktatási államtitkár
Környei Lászlóné, iskolánk volt matematikatanára
Pákovics Enikő, magyartanár, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium
Dr. Perlaky Péter ügyvéd
Péter Tamás, a BDGYE titkára
Somogyi György, Abda volt polgármestere
Prof. Dr. Szabó I. Zoltán matematikus, Lehman Intézet, USA
Szabó Zoltán igazgatóhelyettes, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium
Tóth Konstantin OSB igazgató, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium
Tóth Teodóra munkatárs, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium
Jegyzetek:
1. http://www.czuczor.hu/esemenyek/oregdiakok-talalkozoja-2015
2. http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ezust-szivar-budapest-felett/
3. Arany János önéletrajza
http://www.nyeomszsz.org/orszavak/pdf/AranyOneletrajz.pdf
4.-5. Prof. Dr. Szabó Zoltán volt tanítvány e-mailje (mellékelten küldi Oresztész atyának 2
még ki nem adott tanulmányát)
6.-16. Oresztész atya interjúja
17., 22., 24. Dr. Perlaky Péter visszaemlékezése
18. Butsy Lajos plébános Facebook-üzenete
19. Somogyi György interjúja
20.-21. Dr. Eőri János e-mailje
23. B. Imre, öregdiák véleménye:
http://www.ilyenazenpapom.com/customPages/oresztesz-atya?subSiteId=1
25. Környei Lászlóné levele
26. Környei László levele
27. Dr. Várszegi Asztrik főapát úr beszéde
http://www.magyarkurir.hu/hirek/bardos-oresztesz-atya-gyemantmiseje-gyori-benceseknel
Felhasznált irodalom:
1. Arany János önéletrajza
http://www.nyeomszsz.org/orszavak/pdf/AranyOneletrajz.pdf
2. Karinthy Frigyes: A Zeppelin-utazásról
http://budapest1kor.blogspot.hu/2012/03/karinthy-zeppelin-utazasrol-1931.html
3. Püspökök névsora
http://gyor.egyhazmegye.hu/egyhazmegyenk/tortenet/puspokok-nevsora
4. Antoine de Saint-Exupéry, A kis Herceg, 1994, 21. fejezet
5. Tóth Konstantin OSB: A Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium életében
bekövetkezett legfőbb változások az 1980-as évektől napjainkig (Különlenyomat a Heggyel
az ég egybemosódik…c. kötetből), Balatonfűzfő, 2011., 239.o.
6. A Bárdos család videófelvételei https://www.youtube.com/watch?v=A8tvzfB_BGY
Névmutató:
Brenner János: (1931-1957) vértanú, elsőfogadalmas ciszterci szerzetes
Danczi Villebald: (1910-1977) szerzetes, a győri bencés gimnázium igazgatója 1963-1973
között
Holenda Barnabás: (1896-1967) matematika és fizikatanár, a győri bencés gimnázium
igazgatója 1938-tól 1963-ig
Mentes Mihály: (1891-1960) papköltő, teológiát tanított a győri szemináriumban
Somogyi Antal: (1892-1971) 1952-től a győri szeminárium rektora